EMLÉKKÖNYV BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA - SZÉKELYUDVARHELY

Átírás

1 EMLÉKKÖNYV BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA - SZÉKELYUDVARHELY

2 A székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskola emlékkönyve Megjelent az iskola fennállásának 35. évfordulójára 2013

3 Felelős kiadó: Lukács Barna igazgató Az évkönyvet szerkesztette: Biró-Ambrus Lenke Szász Ferenc A karikatúrákat készítette: Kelemen Albert Kálmán Az osztályképeket készítette: Farkas Fotó KFT Az iskola címe: Bethlen Gábor Általános Iskola Ifjúság bejárat Székelyudvarhely Tel/Fax: bgiskola@yahoo.com Iskola itt telik az ember kiskora (...) itt hol a bölcsesség permeteg rizspora megköt a kobakban ha el nem iszkola fejted a rejtélyt mit sokszor titkol a kiskoma elől az élet-iskola. (Békés Márta) Alapítvány: Castellum Egyesület Az évkönyvet kiadja: Készült a ExpertPrint nyomda gondozásában

4 5 Előszó helyett A év a Bethlen Gábor Általános Iskola számára fontos évfordulókkal érkezett. Az egyik esemény, amelyre emlékezünk, iskolánk születése volt 1978-ban. 35 évvel ezelőtt, szeptember 15-én nytitotta meg először kapuit a 6-os számot viselő iskola. Az iskola első osztályai (kivéve az elsősöket) már az előző tanévben is működtek a tábor negyedi, 2. számú iskolában. Iskolánk, mint önálló tanintézmény már létezett, de saját épülettel a kezdetekben még nem rendelkezett. A jelenlegi Benedek Elek Pedagógiai Líceum (hajdani Mária Valéria Kisdedóvó) épületében és a Tamási Áron Elméleti Líceum kis épületében (egykoron zárda, majd Egészségügyi posztlíceum működött benne) indultak útjukra első osztályaink. A jelenlegi tantestületből Biró Ambrus Lenke és Pokhé Ödön tanítók az elsők közé tartoztak, akik a Hatos pedagógusainak vallhatták magukat. A jelenlegi iskolaépületet az akkor még nem túl népes diáksereg az 1979 szeptemberében kezdődő tanévben vehette birtokba. A korabeli fényképek és a kollégák beszámolói arról adnak hírt, hogy az új iskola az első években félkész állapotban működött. Az udvaron és az iskola környékén valóságos sártenger volt. A Bethlen negyed tömbház-rengetege épülőfélben volt. A következő években a hazafias munka, melyet ma önkéntességnek neveznénk, megtette a hatását: lassan elfogadható alakot öltött az iskola és környezete.

5 6 7 Időközben rohamosan növekedett a tanulói létszám. Először két, majd háromváltásos tanítási rendszert vezettek be. Az iskola megteremtette saját hírnevét: a nagyméretű, országos és nemzetközi résztvevőket is idevonzó rendezvények, a tantárgyversenyeken szerzett kimagasló eredmények önmagukért beszéltek. Az 1989 decemberében bekövetkezett rendszerváltás után gyökeres változások történtek az iskola életében. Az február 3-án tartott tanári ülés döntött arról, hogy az iskola a Bethlen Gábor nevet vegye fel. A névválasztás Király László igazgató nevéhez fűződött. A tanulók létszáma meghaladta a kétezret. A három váltás se oldotta meg a helyproblémát; kihelyezett osztályok működtek a S.M.A. épületében és a Haberstrumpf-villában. Az iskolához tartozott két kisebb intézmény: a 3. számú, bethlenfalvi és az 5. számú, kadicsfalvi iskola is ben a 7. számú, Móra Ferenc Általános Iskola indulásával a helyszűkével küszködő intézmény helyzete fokozatosan normalizálódott. A másik évforduló Bethlen Gábor erdélyi fejedelem életútjával kapcsolatos. Bethlent október 13-án választotta az országgyűlés Erdély fejedelmévé, pontosan 400 esztendővel ezelőtt. 23 év távlatából helyes és megfontolt döntésnek tartom a név megválasztását. Bethlen Gábor számos alkalommal bizonyította elkötelezettségét az erdélyi oktatás ügye mellett. Fejedelemként az egyházi kérdésekben is bölcs döntéseket hozott. Noha református fejedelem volt, személyesen lépett fel az udvarhelyi katolikusok mellett, amikor annak szükségét látta. Különösen szoros szálak fűzték a székelyekhez. A Dévától nyugatra található Marosillyén született, de Gyergyószárhegyen nevelkedett. Gyermekkorában és katonáskodó ifjúként közelről megismerhette a szilaj, büszke, állhatatos és szorgalmas székelyeket. Udvarhelyszék települései sokat köszönhettek Bethlen Gábornak. Bethlen 1619-ben rendelkezett Udvarhely kiváltságos mezőváros adómentességéről is. Bethlen Gábor katona-politikája nagymértékben hozzájárult a jobbágyosodás visszaszorításához és a szabad székelyek rétegének megmentéséhez. Tanulságosnak tartom azt a szervezettséget, amely a székely hadak mozgósításának rendszerét jellemezte Bethlen Gábor korában. Bethlen Gábor és különösen I. Rákóczi György idején a székely had felszerelésében és szervezésében sokat fejlődött. Nagy előnye volt a gyors mozgósítás lehetősége, amely a honfoglalás korára visszautaló sajátos rendszer alapján működött. A fejedelmi utasítás tudomásul vétele után a székelyudvarhelyi vár kapitánya, vagy a székely főkapitány, aki rendszeresen ott tartózkodott, félóra leforgása alatt közvetíteni tudta a mozgósítási parancsot. Székelyudvarhelyt futárposta kötötte össze a bárhol tartózkodó fejedelemmel. A fejedelmi parancsot közvetítő futár a postalovak váltásával pár óra leforgása alatt a fejedelem székhelyéről, Gyulafehérvárról Székelyudvarhelyre ért. Kevesebb, mint fél óra alatt a lármafa, amely mindig készenlétben állt, kigyulladt a Budvár tetején, jelezve a hadra hívást. A lármafák rendszere nagyon rövid idő alatt a hadköteles székelyekkel tudatta a mozgósítási parancsot. Ez azt jelentette, hogy másnapra minden katonaköteles férfi, ha általános mozgósítás volt, a teljes hadi felszerelésével és élelemmel ellátva meg kellett jelenjen százasa (azaz százada) szokásos gyülekező és gyakorlatozó helyén. Ugyanerre a helyre érkezett a főkapitány futára, aki véres kardot vagy véres nyársat hozott magával, és közölte a székely had gyülekezési helyét. Általános erdélyi szokás volt, hogy a gyalogságot és a hadba indulók számára szükséges élelmiszert a falvak szekerén szállították. Szekérrel szállították a megbetegedett vagy megsebesült katonákat is. (Részlet az Udvarhelyszék társadalmi viszonyai 1613 és 1648 között címet viselő államvizsga dolgozatból, 2012). Bethlen Gábor négy évszázaddal ezelőtt egy olyan utat jelölt meg az erdélyi magyarság és a székelység számára, amely ma is követhető. Ezért nevét büszkén vállaljuk. Lukács Barna - igazgató

6 8 9 Múlt Jelen Jövő A múltat ünnepelni szép dolog, ha az embernek a jelent és a jövőt illetően rendben van a szénája. (Thomas Mann) Mit jelent az a 35 év? Pedagógusi emlékeim között matatok. Az elmúlt 35 év során volt részünk jóban is, kellemetlenben is. Egy intézmény életében talán kevésnek is számíthat enynyicske idő, de mindenképpen történelmi, mert sorsfordító társadalmi-technikai forradalmak szőtték át. E változások az iskola életében is megmutatkoztak. Születésünkkor kicsik voltunk és gyengék. Az iparosítás anyatején rohamosan óriássá nőttünk. A kettéosztás (a Móra Ferenc Általános Iskola megalakulása) után emberléptékűvé csökkentünk és megpróbáltuk megtartani az időközben kemény munkával megszerzett hírnevünket. Tanítottunk három váltásban 40 perces órákkal 5 perces szünetekkel 4 épületben, szedett-vedett bútorzattal, áramszünetekkel, sáros udvarral. Voltak évek, amikor románul tanulták egyes gyerekek a matematikát, fizikát, kémiát, biológiát, történelmet, földrajzot és mégsem panaszkodtak annyit a tanulásra, mint manapság. A románt a román anyanyelvűek számára készült tankönyvből tanítottuk, így minden leckéből ismeretlen szót kellett kiírni a szószedetbe. Ma a tíz szónál már óbégatunk ig mindenkinek egyenruhában, pionírnyakkendővel, a lányoknak hajszalaggal kellett iskolába jönni szombaton is. Néha vasárnap is pionírfoglalkozásra. Több idő volt olvasásra, tanulásra, mert nem volt számítógép, Internet, mobiltelefon, magyar nyelvű tévéműsor, mint manapság. - Nem volt ekkora liberalizmus. A gyermekek általában szófogadóbbak voltak a szüleikkel és a tanáraikkal szemben. Megszámlálhatatlan reformban volt részünk, melyeket általában a visszavonás követett. Alapjában semmi sem változott: az iskolában a tanárnak figyelemfelkeltően kellett tanítania, hogy a gyerekek játékosan tanulhassanak. Mégis voltak reformok. Az addig tiltott vallás bekerült az iskola falai közé a 90-es évek elejétől. Már két éve van egy hét, amelyen nincsenek tanórák, csak tevékenységek: Iskola másként. Már a második éve van előkészítő (0.) osztály. Tankönyv, képek és kréta segítségével is meg lehetett tanítani írni-olvasniszámolni annyi gyereket, mint ma feladatlappal, munkafüzetekkel, számítógéppel, oktatófilmekkel és mindenféle projektorokkal. Ezek a látványos megoldások talán lustábbá teszik a gyerekeket és hajlamossá arra, hogy munka nélkül érjenek el minél többet az életben. Nem beszélve arról, hogy miket láthatnak a tévében és az Interneten! Számtalan verseny volt -ahol győzni tudtunk, érdekes tevékenységek - amelyekből tanulhattunk, kirándulások- melyek örök emlékként megmaradnak, szereplések- melyeken szórakozhattunk és szórakoztathattunk. Voltak és vannak rendezvények, amelyek túllépik az iskola, a helység határait. Végzőseink megállták és megállják helyüket a képesítő vizsgákon. Egyre több volt tanítványunk hozza kézen fogva a saját gyermekét a régi iskolájába. Volt iskolarádiónk, van iskolaújságunk Stella Scholae címmel február 29. óta. Az elmúlt évek során iskolánkban több mint 245 pedagógus tanította, nevelte a közel 6000 tanulót. Tanévnyító szeptember

7 10 11 Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül ( ) Wass Albert Üzenet egykori iskolámba Fennállásának 35. évét ünnepli az az iskola, amelyet 26 évig vezettem. Melynek 26 évig igazgatója voltam. Ez önmagában is elégtétel: a jól végzett munka jutalmát jelenti. És tíz éve van már annak is, hogy eldöntöttük: szükségünk van a ötévenkénti számvetésre, hiszen minden évfordulós ünnepség jó alkalom arra, hogy felmérjük eredményeinket, hiányosságainkat és világosabban lássuk terveink tükrében teendőinket. Ez az ünnepség egyben figyelemkeltő is: ne feledkezzünk meg arról, hogy összefogjunk: pedagógusok, diákok, szülők és a hatóságok. Hiszen a célunk közös: az iskola ugyanis gyermekeink, jövőnk letéteményese. Nekünk, nyugdíjas pedagógusoknak jó érzés azt látni, hogyan él Bethlen Gábor szelleme az iskolában. A színvonalasan átadott tudás mellett a hagyományteremtés és hagyományápolás, az iskola iránti elkötelezettség mindig is fontos szerepet játszott s játszik ma is. Volt igazgatóként ezért szívből kívánom, hogy az évfordulót ünneplő diákok és pedagógusok szeressék és tiszteljék egymást, s büszkén tekintsenek iskolájukra, második otthonukra. Ne feledjék, hogy diákok ezrei és pedagógusok százai dolgoztak az iskola felemelkedéséért, hírnevének gyarapításáért. Ehhez kívánok mindannyiunknak jó egészséget, erőt és töretlen hitet. Isten minket úgy segítsen! Király László, történelemtanár Sorjáznak előttem az emlékező írások. Kollégáké, akikkel évtizedekben számolható időt töltöttünk együtt, egy folyosót taposva, egy lépcsőn araszolgatva hol fel, hol le. S közben ott motoszkált mindannyiunkban a féltő kérdés: jól teszszük-e a dolgunk? s a szándék: ezt a maroknyi - néha hatalmas maroknyi! -, szeretnivaló gyermekcsapatot, kis tanítványainkat, a lehető legjobb tudással, a legtöbb szépre-jóra érzékenységgel vértezzük fel, bocsássuk majd útra. Az emlékek magukért beszélnek: Ülj le közénk és mesélj kezdi emlékeit, Fogarasi Iduka, kedves kis társam a szépet és jót-akarásban... mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van József Attilát idézve próbálok egy pár mondatban visszaemlékezni volt munkahelyemre a Bethlen Gábor iskolára. Itt tanítottam 31 évig, ide köt sok szép és kevesebb szomorú emlék. 7 osztályt kísértem végig ötödik osztálytól nyolcaik osztályig ben nyugdíjba küldtek, de még két évig taníthattam egy pár órát, ami lehetővé tette számomra, hogy ne egyszerre szakadjak el a tanulóktól és munkatársaimtól. Akkor voltam a legboldogabb, amikor taníthattam. Ez az iskola, a Bethlen Gábor fejedelem eszményét példaképként állította és fogadtatta el tanulóival. Bethlen Gábor szobra előtt Nagyenyeden Ezt tette lehetővé egy olyan nevelőtestület, akiknek a munkáját a gyermekek szeretete és a szülők tisztelete vezette. Az iskola alapítása után 2 évvel kerültem ide és részt vettem, abban a sokszor megfeszített munkában, melynek célja a város elit iskolái színvonalának az elérése volt. Először sport és kulturális szinten vettük fel a versenyt a város többi iskoláival, majd később következtek a tantárgyversenyek, vetélkedők, melyekről sok esetben országos szakaszra is eljutottak tanulóink. Az utóbbi időben tanulóink már halmozták a különböző díjakat. Ebben az iskolában nem csak a tanulásra biztatták a tanulókat, hanem sok lehetőségük volt más iskolán kívüli tevékenységekben is jeleskedni. Egész év folyamán zajlottak a szebbnél szebb vetélkedők, a kirándulások, a gyalogtúrák.

8 12 13 S az évek során esztendőről esztendőre az egész iskola számára megszervezett éves környezetvédelmi vetélkedők, melyek fődíja év végén egy teljes hét Ivóban. Hihetetlen elkötelezettség, ember és szakmaszeretet kellett ehhez a megfeszített munkához! Reggeli az ivói táborban A nyári táborok lehetővé tették a játszva tanulást, egymás jobb megismerését és egy összeforrott közösség kialakítását. Ki merem jelenteni, hogy kevés olyan iskola van, ahol annyi hagyományteremtő, változatos programból választhatnak a tanulók mind ebben az iskolában. Úgy érzem, hogy kitűzött céljainkat elértük Nem lehet felsorolni azt a sok élményt, amiben 31 évig részesültem ebben az iskolában. Hiányoznak a volt tanítványaim, hiányoznak a jó kedélyű együttlétek a kollégákkal. Vannak kolléganők, akiktől mai napig sem szakadtam el. A velük való meghitt beszélgetések ma is élményt jelentenek nekem és köszönöm nekik. Az itt tanító kollégáimnak pedig kívánok erőt ezeknek a hagyományoknak a tovább ápolásához, és megsúgok nekik egy titkot: a gyermeket tanítani, de elsősorban szeretni kell. Egy Szent-Györgyi Albert idézettel zárnám soraimat: Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája Fogarasi Ida, biológiatanár A tenni, alkotni vágyó ember nem vágyik a nyugdíjazásra, kitartóan végzi munkáját, és meg van győződve arról, hogy szükség van rá azon a munkaterületen, ahol dolgozik. Sőt, néha azt is gondolja, hogy ha abbahagyná aktivitását, az utána következők nem lennének képesek ugyanolyan hatékonyan folytatni a megkezdett tevékenységet. Különösen az idősödő pedagógus gondolkodik így, de vajon miért? Talán, mert napjaink rohanó, sok feszültséget keltő világában számtalan dologgal találkozunk, ami megítélésünk szerint nem vezethet az elvárt eredményekhez. Ám el kell ismernünk, gyakran találkozunk olyan helyzetekkel is, ami a folytatást illetően bizakodásra ad okot. Hiszen az utánunk következőket mi neveltük, nem dolgozhattunk annyira roszszul, hogy most ne bíznánk meg bennük, ne bízhatók rájuk a folytatást És előbb-utóbb átadjuk a stafétát! De ez nem lehet ok a szomorúságra. Így tettek az előttünk járók is, amikor megkezdett munkájukat mi folytattuk tovább, s hogy meg voltak-e velünk elégedve? Bízunk benne, hogy igen! Abban is reménykedünk, hogy az utánunk következőkben elég megfontolt tenni akarás van ahhoz, hogy méltósággal és eredményesen vigyék tovább a tőlünk átvett fáklyát, eredménnyel oktatva, nevelve újabb és újabb generációkat. Ilyen, és hasonló gondolatok foglalkoztatnak most, volt iskolám évfordulós ünnepségére készülve. Közben nem mulaszthatom el a legfontosabb üzenet közvetítését sem: csak kellő áldozatvállalással, alázattal és hivatástudattal lehet eleget tenni a szakma elvárásainak a kitűzött cél elérése érdekében. Én már befejeztem aktív pedagógusi munkámat, főállású nagyapa lettem. De az e tényből fakadó örömök mellett boldoggá tesz a tudat, hogy az elvárásoknak eleget tettem, és még most is örülhetek volt kollégáim kitüntető figyelmének, figyelmességének. Fekete Géza, tanító: Egy nyugdíjas pedagógus gondolatai Hát igen! Ahogy visszagondolok szaporodnak az emlékek: társakhoz, helyekhez kötődőek, apró, de meghatározó pillanatok, mint például ez a Károlyi Amy vers, amit Nagy Ilonka mutatott nekem. (És hány meg hány kép villan fel előttem még!) Ezek a meghitt együttgondolkodások is nagyon-nagyon hiányoznak! S el kell fogadnunk, bár néha nehéz, hogy: Játékainkkal mások játsznak, új gyerekek, s nem is az elsők, labdáznak, futnak, fára másznak. Szerelmünket kamaszok élik, próbálgatják, ha nem is jobban, az első érzés nagyot dobban.

9 14 15 Mások választják hivatásunk, másé minden gazdátlan percünk. Mohó kezekkel felveszik az éveket, a napokat, a játékokat, a játékokat, amiket a kezünkből ejtünk Mit is írhatnék én, nyugdíjas vallástanárként, egy elég nagy múltú, az új városi negyed sok-sok gyerekét egybegyűjtő modern általános iskola évfordulós könyvébe? Sem a heti egyórás tantárgy, amely azonban a félévekben kezdet meghonosodni újból az iskolákban mikor én is bekapcsolódtam e munkába sem a csupán rövid húszévnyire nyúló pedagógiai múlt nem jogosít fel arra, hogy nagynagy tapasztalatokat, alapvető igazságokat, sok-sok adomát, vicces esetet adjak át a jövőnek. Azonban a húszévnyi keresgélés, bukdácsolás, állandó önképzés tanulás a tanítás mellett egy csöpp bepillantást engedett nekem is a felemelő, még napjainkban is elhivatottságot kívánó szakmába, a pedagógusi szentélybe. A csupa nagybetűs nevelőmunka mellett előfordult verejtékes, kínos pillanat is, de mára csak a szép emlékek maradtak a rostán. A tapasztalattal rendelkező, ha nem is idősebb, de a szakmában annál jártasabb kollegák összetartása, a különböző ünnepek fehér asztal melletti megtisztelése (a közösség ilyenkor még jobban összemelegedett ), a gyerekekkel szervezett kirándulások, gyalogos és főleg biciklis, a bokornyírások az iskola előtt és egyéb közmunkák, a tantestülettel összejött testvériskolai kapcsolatok, ismeretségek, ezzel járó kirándulások (Oneşti) mind-mind kellemes emlékként őrződnek bennem. E pár év alkalmat adott nekem ebben az iskolában, hogy belekóstoljak rövid időre az osztályfőnöki munkába, a nem vallási tárgyak tanításába (polgári és angol nyelv). Sajnos azáltal, hogy kevés volt az unitárius vallású gyerek az órák száma is kevés volt. Néha úgy éreztem (s nem csak ebben az iskolában ) hogy csak átutazó vagyok. Rövid bepillantásokkal nem ismerhetem meg úgy Isten igazából sem a kollégákat, sem a gyerekeket. Hála Istennek, csak futó érzés volt, elhessentettem hamar és otthon éreztem magam a 6-osban vagy a Bethlen Gábor-ban. Áldom az Istent, hogy életemből húsz év az iskola falai közé vezérelt engem. Hitem és vallásom által szeretettel és türelemmel (toleranciával) igyekeztem közeledni mind a diákokhoz, mind a tanítói tanári közöséhez. Varga István, vallástanár Hol volt, hol nem volt... tíz év volt! Nem mese, hiszen valóság! Tíz évi próbaszerencse után, eme híres fejedelem nevét viselő Bethlen Gábor iskolából vonultam nyugállományba. Életem egyik legnehezebb szakaszában indultam el ezen iskola könyvtárosaként. Már indulásból jól esett az akkori igazgatóm jó szava, biztatása. No, meg nem mellékes, az akkori iskolai- oktató közösség iskolakezdő csokrai, további biztatást adtak nekem az új pályámon! Tehát egy olyan iskolába érkeztem, ahol a Bethlen Gábor szelleme lebegett, és a mindenkori tanítás is az Ő intelmei szerint folyt. Az iskola fennállásának negyedszázados évfordulóján, már is részt vettem kétezer háromban, és szabad kezet kaptam az iskolatörténeti kiállítás létrehozásában. Nagyon magasztos érzés volt egy olyan iskolában dolgozni, ahol a nagyobbik fiam járt, és ahol jómagamat a népi bútorfestés rejtelmeibe is beavattak. Ahol a diákok korszerű, és magas színvonalú oktatást, és erkölcsi nevelést kapnak, és kapnak. És ehhez, a magam tudása szerint én is hozzájárulhattam: könyvolvasásra, vers-, mese-, népdal-, művészet-, tudomány szeretettre tanítottam, neveltem és továbbtanulásra buzdítottam. Néha erőszakos kellett legyek a diákokhoz, hogy ne üres kézzel menjenek ki a könyvtárból és nem biztos, hogy az oktató társaim is jó néven vették, ha valamire fel akartam hívni figyelmüket! Erre kötelezett a könyvtárosi szakma vállalása! Nagyon jó érzés volt számomra, hogy a tíz év alatti mindkét igazgatóm fontosnak tartotta a könyvtárosi szakmámat. Sokoldalú érdeklődésem miatt, az iskola valamennyi rendezvényén felkérték hathatós segítségemet, így valamennyiszer önmagamat adhattam! Mások választják hivatásunk, másé minden gazdátlan percünk. Mohó kezekkel felveszik az éveket, a napokat, a játékokat, a játékokat, amiket a kezünkből ejtünk. Mivel Bethlen Gábor is sok dolgot próbála, és én az Ő nyomdokain haladtam, a magam módján mindent igyekeztem maximálisan tenni. Segítettem a természet- és környezetvédelmi vetélkedőkben, a környékbeli mesemondóversenyeken, a Bethlen Gábor Napok megszervezésében, nagyjaink évfordulós kiállításainak létrehozásában, testvériskolai kapcsolatok ápolásában, iskolai eseményekről cikkek megjelentetése a médiában, az iskolai jó hangulat megteremtésében, stb. De a legfőbb tevékenységem mely gyermek iránti szeretetből fakad a kis nebulókkal való foglalatosság volt, bármilyen szinten! Lehetett az órahelyettesítés, vagy könyvtári munka! A tanítók és bármilyen szakos tanárok helyettesítése, egy kihívás, egy élvezet volt számomra. Hiszen akkor próbáltam ki magam, hogy elő felkészüléssel, vagy rögtönzött ötletekkel le tudom-e kötni

10 16 17 a tudásra éhes tanulókat. És ez úgy érzem többnyire sikerült! Annyira közvetlen kapcsolatba kerültem a gyerekekkel, hogy szinte a könyvtárból ki kellett kergessem! De a sok segítség, energia amit rájuk szántam azt eredményezte, hogy bárhol legyek és találkozok velük, Ők szeretettel mosolyognak és üdvözölnek! Nem tudhatni, hogy az én intelmeim az élet melyik területén fogják segíteni Őket. Szóval én is csak egy voltam abból a kollektívából, akit a Bethlen Gábor-i szellemiség áthatott, és tettem a dolgomat, mint a többi kedves tanító, tanár, szeretett igazgatóim és adminisztrációs munkatársaim. Jó volt, szép volt, igaz volt..., de a tíz évi szolgálati időm lejárt és a megérdemelt hálát meg is kaptam. Hiszen nyugdíjba menéskor ugyanaz a kedves kollektíva csokrai, szavai búcsúztattak! Köszönöm nekik! Sohasem fogom elfelejteni életem ezen fontos tíz évét, melyet a jövő nemzedék tanítására, olvasásra-nevelésére, kultúra szeretettre fordítottam! Sok energiába tellett, de megérte, hiszen csak akkor lehetünk nyugodtak, ha úgy érezzük mindent megtettünk, hogy az őseinktől hátrahagyott kincseket, tudást átadtuk a jövő nemzedéknek! Mert múlton nyugszik a jelen, és ezen majd a jövendő! Nagy-Imecs Zsuzsánna, könyvtáros Mit tehetnék mindehhez hozzá? Mindent elmondtatok helyettem, az én szavam, csak dadogó-félszeg ismétlése lenne az előttem megszólalókénak. S mégis Adyval vallom az én lelkemet is itt formálták ezek között a falak között... Mert nem csak alakítottunk, alakultunk is Milyen szerencsés is az ember, hogy a keserűségek elolvadnak, semmivé lesznek, s csak a jó és az öröm marad, amire élete végéig, az egyre szépítő múltról emlékezhet! S a szeretet, mely talán kissé érzelgősen hangzik, de igaz!, megtartott és ma is megerősít. A kollégák, társak, barátok visszahívó szeretete. S rég felnőtt kicsi tanítványainké. Vallomásuk engem is megerősít: érdemes volt, s ma is érdemes Legutóbb egy több mint száz éves iskola kiállításán voltam: táblák, könyvek Tárgyak és kellékek Beülve az iskolapadba, megcsapott egy illat, mely által több tíz évet repültem vissza az időben. Az osztálytermeknek a mi időnkben, szeptember tizenötödikén, volt egy sajátos petróleum szaga, amit álmában is fel tud idézni az ember. És ezzel együtt jön az összes többi illat, íz, helyszín csínytevések, szorult helyzetek, felelések, és örömök nosztalgiája. Most, hogy így neki fogtam írni valamit ezzel kapcsolatban, jövök rá, hogy nem is olyan könnyű. Ezernyi dolog jut eszembe, képek és pillanatképek, történések és apró foszlányok, melyeket összerakni talán nincs is amiért, és igencsak nehéz lenne. Legélesebben és leggyakrabban a magyar órák jutnak eszembe. Az órák utáni magyar körök a kabinetben, a verselemzések és fogalmazások sokasága. Nincs olyan nap mostanában, főleg amikor egy cikket kell megírni, átolvasni vagy szerkeszteni, hogy ne jutna eszembe egy példamondat, vagy ne idéznék fel valamilyen nyelvtani szabályt. Akkor persze rengetegnek tűnt a János vitézből vagy a Toldiból bekarikázott versszakok száma, amit kívülről kellett tudni, és persze azt sem értettük mindig, hogy miért kell többször elolvasni az Anyám könnyű álmot ígért-et. Fogalmunk nem volt, hogy miért baj az, ha egy fogalmazásban egy kézzel írott kicsi oldalon háromnál többször szerepel ugyanaz a szó. De most már érzem, értem, és engem is idegesít. Szinte reflexszé alakult ez a képességem, és próbálok minél több szinonimát keresni kifejezésekre. Mert megtanultuk egy életre. Egy ideje arra is rájöttem, miért kellett a Kőszívű ember fiaiból úgy írnunk felmérőt, hogy olyan kérdésekre válaszoljunk, mint: Megadott levélrészletet ki írta, kinek, és mikor, milyen körülmények között?. Esélyünk sem lett volna arra, hogy bemagoljunk egy előre gyártott szöveget, elolvassák és kijegyzeteljék helyettünk szüleink a könyvet, vagy letöltsük internetről a tartalmat (ahogy ma teszik sokan). S ma egyre világosabbá válik számomra az is, milyen fontos a gondos olvasás, a mű apró részletekig történő megfigyelése. S fontos ez éppen ma, amikor annyi felületességgel találkozunk! Hiszen a mű csak így bomlik ki előttünk teljes szépségében, csak így vezethet minket el a bimbóban rejtőző csodáig! Ezek a most már boszorkánypraktikáknak tűnő módszerek az irodalom megszerettetésére sorra hiányoztak az elkövetkező még nyolc évnyi magyar irodalom és nyelvtan, nyelvművelő és nyelvészeti tanulmányaimból. Ezek a magyarórák a legmélyebb nyomokkal vésődtek talán mindannyiunkba, és nap mint nap jelen vannak az életünkben. A tegnap például az Olt parton jutott eszembe az, hogy amikor Szabó Lőrinc Tücsökmuzsikáját tanultuk: mindenkinek ki kellett menni valahová tücsköket hallgatni és leírni, mit gondol, mit érez. Kívánom, hogy minden napunk, ma is, egy ilyen figyelmes, gondolati, érzékeny irodalomóra legyen! Vetési Júlia (iskolánk diákja 1987 és 1995 között): Hétköznapok meghatározója Meleg napsütéses kedd délután. A nap sugarai tréfásan táncolnak a friss májusi falevelekkel. Éppen hazafele tartok a jól megszokott utamon, amikor a szemközti iskolában megszólal a csengő. Észreveszek egy csapat kisiskolást, akik hangosan beszélgetve és kacagva máris kifele igyekeznek a kapun. Egyikük, egy fiú, félúton még megáll pár pillanatra, füzeteit gyorsan bedobja a táskájába, aztán barátai után fut. Egy alacsony copfos kislány is lemarad a többiektől. Hátizsákját leteszi a zöldellő fűbe, előveszi szendvicsét és jó kedvűen harapdálja. A többiek már a közeli park szélénél járnak, egy magas lányka azonban észreveszi, hogy egyikük hiányzik, majd hátranéz, meglátja a barátaitól lemaradt kislányt, és hátrakiált neki. A copfos lány elcsomagolja hamar szendvicsét és a többiek után siet. Mikor már a csapat újra együtt, átszaladnak az úton, és a legközelebbi parknál

11 18 19 gyorsan ledobják táskáikat és fogócskázni kezdenek. Heten vannak, három lány és négy fiú. A copfos lánynak nincs kedve szaladgálni, így míg a többiek játszanak, ő virágokat gyűjt a pad közelében. A többiek nagyokat ugrálva kiáltoznak és vidáman nevetnek. Kacagásuk megtölti élettel a kis parkot. Csengő kacagásuk, vidámságuk régi szép emlékeket idéztek fel bennem, amelyek az egykori szeretett alma materhez kötődnek. Ez a pár pillanat olyan emlékeket elevenített fel, amelyek még ma is kilenc év után eleven élnek bennem. Az első nap, amikor félve léptünk be az iskola kapuján, amikor még nem tudtuk, hogy a tudás hatalmas birodalmában mi vár ránk akkor, megismertük egymást. És ez volt a MI C osztályunk, egész nyolc éven át. Attól kezdve, hogy félénken ismerkedtünk, hogy majd bátran kézen fogva szaladgáltunk az iskolaudvaron, hogy lányok a fiúkat avagy fiúk a lányokat fogócskáztunk, hogy fociztunk a nagy pályán, kidobót játszottunk szünetekben, ugró spárgáztunk vagy amikor alig vártuk, hogy újra találkozzunk és elmesélhessük egymásnak a vakációs élményeket. Együtt izgultunk felmérő írás előtt, és együtt szorítottuk kezeinket nyolcadik végén is, hogy sikerüljön minden tesztünk az abszolválón. Aztán terveket szőttünk a jövőről, életünkről és lassan felnőtté váltunk. Elröpültek az évek. De legszebb gyerekkori emlékeink itt maradtak velünk, őrizzük őket, néha megelevenednek bennünk, szeretettel gondolva osztálytársainkra, szüleinkre, tanítóinkra, tanáraikra, akiknek örökké hálásak leszünk. Fancsali Krisztina (iskolánk tanulója között): Azok a boldog szép napok Sokszor szokták az életet egy úthoz hasonlítani: van kezdete, célja, és befejezése. Ezen az úton nagyon sok hatás ér bennünket, emberek kísérnek minket, majd hagynak el, megismerjük a külső és belső világunkat. Az élet-út párhuzamban hangsúlyos szerepe van a mérföldköveknek: az életünkben kiemelkedő eseményeknek. Én a saját életemből egy ilyen mérföldkövet szeretnék kiemelni. Szinte nyolc év távlatából visszatekintve is életem egyik meghatározó időszakának tekintem a Bethlen Gábor Általános Iskolában eltöltött négy évet. Ez volt számomra az az időszak, amikor olyan értékeket kaptam, amelyeket mai napig a szívemben hordozok. Nehéz is szavakba önteni, hiszen néha ezek nem is konkrét, kézzelfogható dolgok, inkább példaképek, szívhez szóló szavak, érzések és hangulatok. Az iskola megtanított bennünket felfedezni a szépet és a jót. Megtanított bennünket arra, hogy tiszteljük és becsüljük a hagyományokat, és vigyük is tovább ezeket. Felnyitotta a szemünket a minket körülvevő értékekre és mindazon dolgokra, amitől az ember ember lesz. Emlékeimet felidézve sokféle gondolat tűnik fel előttem. Ott vannak a rémisztően élethű képek, amikor matek óra előtt a hüvelykujjunkat mutatóujjunkkal összeérintve kapcsoltunk be : akkor féltünk a rossz jegytől vagy attól, hogy a táblánál kell megoldanunk a feladatot. Mára már a rossz érzések elszálltak, és a helyükre a hála költözött amiatt, hogy ilyen tiszteletreméltó tanárunk lehetett. A gondolatok forgatagából elővillan a Vadrózsák füzet. Oda gyűjtöttünk mindent, ami a népi hagyományokkal, a gyökereinkkel kapcsolatos. Elővillannak a farsangi mulatságok, a különböző játékok tornaórán, a szolgálatos tanulói szerepek és a büfében található csokis kifli. Azóta sem ettem olyan finom csokis kiflit! A Bethlen Gábor Általános Iskolában töltött négy év alatt nem csak tananyagot tanultunk. A tanárok mindig partnereink voltak: remek versenyeken vehettünk részt, kirándultunk és megismertük saját lakóhelyünket és környékét. Szabad szellem uralkodott az iskolában, hiszen ha arra volt igény, akkor az osztályterem falát is át lehetett festeni. A tananyag mellett mi emberséget tanultunk: láttuk azt, hogy hogyan lehet valaki jó pedagógus és jó ember. Köszönet mindenért! Bota Ingrid (iskolánk tanulója között) Most 5 éve búcsúztam el a Bethlen Gábor Általános Iskolától. Nagyon sok idő eltelt azóta, s mostanában csak pár volt osztálytársammal szoktam találkozni 8 évig jártam ebben az iskolában. Első osztályom óta csak én voltam különleges diák, aki be tudta fejezni az iskolát, és jó eredménnyel végzett hallássérültként. A tanító nénim Péterffy Lenke volt, aki nagyon kedves volt velem, akkor is, amikor nagyon nehezen tanított. Kilencedikben bekerültem a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumba, és ott 4 évig matek-info szakon jártam. Leérettségiztem matekből, magyarból, románból is. Jelenleg Marosvásárhelyen élek, egyetemista vagyok a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, számítástechnika szakon. Szeretettel emlékszem vissza azokra az időkre, amikor az általánosban jártam, hogy nagyon szerettem a mateket Biró G. Albert volt a matek tanárom, és a magyar órák alatti és utáni együttléteket tanárnőmmel. Köszönettel tartozom Kati néninek, aki rám gondolt most is. Köszönöm a tanító nénimnek és a többi segítő tanáromnak is, hogy idáig eljutottam. Érzem, hogy hiányoznak azok a régi szép emlékek. Feleki Kincső (iskolánk tanulója között) Kellemes dolog az emlékezés, noha kilenc év távlatából nem is olyan könnyű. Mégis úgy érzem, hogy életem egyik legmeghatározóbb állomása volt az a bizonyos 8 év ebben az iskolában. Egyetemistaként, nagyvárosban biza pici helyre kerül az ember és pont ezért tölt el melegséggel a biztonságot adó iskolafalak, a várva -várt, utolsó percig kihasznált szünetek, a felejthetetlen osztálykirándulások gondolata. Van számomra egy leirhatatlan varázsa ennek az iskolának, amit a diákok szinesebbnél szinesebb egyénisége, és a tanárok odaadása, sokszor határtalan

12 20 21 türelme, a tanitás és a tanulás szeretete ad. És ez a varázs észrevétlenül rejtőzik el a ballagó tarisznyába, magunkkal hordozzuk bárhova is sodorjon az élet. Ahogy telik az idő egyre jobban fogjuk értékelni, majd ráeszmélünk, hogy a tanulás, a móka mellett, iskolánk egész idő alatt emberré formált minket, többet adott, amiért hálásak és büszkék lehetünk. Én az vagyok. Szivemből kivánom, hogy továbbra is őrizze értékeit, formáljon minden diákot különlegessé, adjon ugyanannyi szépet és jót, maradandót, hiszen én igy emlékszem egykori iskolámra. Zólya Imola (iskolánk tanulója között): Üzenet egykori iskolámba Négy éve már, hogy utoljára szólt nekem és az osztálytársaimnak az iskola búcsúztató csengője. Ez a négy év gyorsan elrepült. Most, ballagás előtt, mikor ismét búcsúzni kell, előjönnek bennem a régi szép emlékek. Eszembe jutnak a kirándulások, a tanórák, a vetélkedők és a közösen eltöltött percek. Egy nagyon kedves emlékem a törökbálinti kirándulás. Nyolcadikosak voltunk, és páran az osztályból úgy gondoltuk, hogy jó lenne elutazni az iskolával. Az indulás napján lefoglaltuk a busz hátsó felét, majd egészen addig, amíg odaértünk énekeltünk, vicceket és történeteket meséltünk. Egy másik szép emlék az angliai kirándulás, amin az osztályból ketten vettünk részt, és a két volt oszinkkal, László Krisztina és Kovács Kinga tanárnőkkel. Ez a kirándulás nagyon szép emlék maradt. Amellett, hogy sok látnivalót megnézhettünk, angolul és németül is tanultunk. Az elmúlt évek alatt a kevésbé szép emlékek is megszépültek. Jó érzés találkozni volt tanáraimmal, akik mindig szívesen megállnak az utcán és szóba állnak velem. Úgy érzem, az ő segítségük nélkül nem válhattam volna olyan emberré, amilyen ma vagyok. Mindig boldogan látogatok vissza, és bár kevesebb az ismerős arc és az épület arculata is változott, úgy érzem, mintha egy kicsit haza mennék. Mester Loránd (iskolánk tanulója között): Emlékezés a régi iskolámra Öt esztendőből csak háromról írhatok Ekkor búcsúzott kicsi osztályom, s az évzáró szomorúsággal, az évkezdő izgalmakkal tölti el az embert S kezdődött az új év, régi és új tanítványokkal: tervekkel és sok-sok munkával - örömmel, bánattal Ezekben az években is Kincskeresők voltunk: édes anyanyelvünk rejtett szépségeit kutattuk, s miközben Matula Ágnes televíziós anyanyelvi műsorának rejtvényeit fejtettük, arra is gondoltunk, hogy számba vegyük az iskolánk tanulóinál tetten érhető névadási szokásokat. Nem tagadom, nekem is jól esett a Magyar kuckóban együtt játszani a gyerekekkel. A Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyen már kötelességből is részt kellett vennünk minden évben. Az iskola eddigi eredményei köteleztek! Aki kiváló eredményt ért el (Mester Loránd, Imre Orsolya, és Nagy Ilona tanárnő tanítványa, Gál Joó Melánia) tovább juthatott a megyei majd országos döntőbe, de azok is bizonyították elkötelezettségüket, akik csak résztvevőként vállalták a megmérettetést, s így próbáltak meg javítani helyesírásukon

13 22 23 A mesemondásnak évtizedes hagyománya van nálunk az elemiben. Az évről évre Bíró Ambrus Lenke által megszervezett körzeti szintű mesemondó versenyek engem is próbára sarkalltak. És majdnem sikerült is: Balázs Judith, a város legjobb mesemondójaként eljutott az országos döntőre. S bár díjjal ott nem jutalmazták, mégis megérte! Vetélkedők, versenyek! Már csak nosztalgiával emlegettem Orbán Balázs nyomdokain járó egykori lelkes mimagunkat, de közben örömmel kutattuk a gyerekekkel Móra Ferenc életét. Kissé ugyan szomorkodtunk, amikor csak másodikak lehettünk, bár ez a képen akkor még nem látszott. Legszívesebben azonban arról a kis csapatról írok, amely ezekben az években alkalomról alkalomra, a szeptemberi évnyitótól a júniusi évzáróig ünnepibbé tette műsoraival a nevezetes napokat. Ők - az utolsók - akikkel a kuckó meghittségében órákon át próbáltunk, együtt gondolkozva alakítottuk, csiszoltuk azt a néhány percnyi műsort, amelyben nagyjainkra emlékeztünk, szüleinket köszöntöttük. És végül remélem diákjaim számára is szép emlék maradt! az országjáró osztálykirándulás. Gábos Erzsike kolléganőmmel: Nagyszeben és Kolozsvár után a Nagy Ilona kolléganő által sokszor bejárt utat tettük meg Petőfi, Ady és Arany János nyomában. Így kapcsolódik egybe a múlt. A miénk, felnőtteké, tanároké, s az övék, a mai felnőtt tanítványainké,az egykori kis nebulóké s az idő átmegy az ember fölött Remélem, hiszem, hogy nem múlik el nyomtalanul Csokorba kötötte Dávid Katalin az iskola egykori magyartanára Eszperente: Szokásos: A tanító nénimhez Engem kedves segedelmem el ne feledd. Csendet, rendet, fegyelmet kedvelve Fegyelmez, nevel. Keresve egy tesztet letesztel, eszemet fenve, De szeret engem! Ígérem, mit tanultam nem feledem. A tanító nénimet úgy szeretem! A hálaadásomat leteszem, A tanci jó szavát tudás-zsákomba veszem. Az elválás nekem szívszakadás! Béke szálljon a tancira s áldás. Nem feledem kedvességét, Szívemben őrzöm szeretetét. (Török Andrea IV. A-2012)

14 24 25 s ajkam halk áldást rebeg a visszavonhatatlan elmúlt órák s mestereink: a tanítók felé. (Márai Sándor) Így búcsúztak nyolcadikosaink Rengeteg élmény, érdekes történet jut eszembe. A Szejkén való pompomozás, a sok kirándulás, szereplések, vidám kacagások, játékok. Ezért is volt nehéz elválni a tanító nénitől, Király Idától. Aztán ötödikesek lettünk, megismerkedtünk sok új tanárral és egy jó osztályfőnökkel, Fogarasi Idával, aki négy éven át gondunkat viselte. Jól teltek az erdei táborok Libánban, ahol tanultunk, hallgattuk a fák keringését, túráztunk az Ördög-tóhoz, énekeltünk az esti tábortűznél Köszönjük tanárainknak a sok türelmet és a következetes munkát. Szabó Emerencia és Geréb Ágnes VIII.A Első osztályban Kovács Regina tanító néni vezetett be a betűk és számok rejtelmes világába. A kellemes órák, a tancim kedvessége, a sok színdarab örökre szívembe lopták magukat. Az ötödik osztály félelmet ébresztett bennem, de a tanárok és az osztályfőnököm -Kovács Kinga- kedvessége eloszlatta a félelmem és egyre erősítette a tudás iránti vágyam. Ők voltak azok, akik csiszoltak bennünket, mint mester a gyémántot. Fehér Attila VIII. B Mikor elkezdtük az első osztályt nagy örömmel és lelkesedéssel vártuk, hogy megismerjük az osztálytársakat és a tanító bácsinkat, Pokhé Ödönt. Egyre jobban összebarátkoztunk és megismertük egymás énjét. Egyre többet megtudtunk a számok és a betűk világáról is. Izgalmas érzés volt először ülni az iskolapadban. A tanító nénitől Szász Margittól sokat tanultunk. Nemcsak a tananyagot, hanem izgalmas meséket, gyönyörű népdalokat és népszokásokat. Felső tagozaton nehezebb volt a tanulás, a dolgozatírás, de sokat kirándultunk, túráztunk Pál Katalin osztályfőnökünkkel. Szeretnénk köszönetet mondani a tanító néninek, bácsinak, tanároknak, akik neveltek és segítették a fejlődésünket. Hajas László és Sándor-Nagy Tímea VIII. A Nyolc évvel ezelőtt kezdődött életünk azon szakasza, melyet iskolába járásnak neveznek. Izgatottan vártuk az első osztályt. Hamar megbarátkoztunk Fülöp Etelka tanító nénivel és az osztálytársakkal. Sok igyekezettel tanultunk írni, olvasni, számolni. Sokat nevettünk, szórakoztunk és segítettük egymást. Nagy változás volt az ötödik osztály, de szimpatikus volt az osztályfőnökünk, Péterfi Ágnes, akivel sok érdekes tevékenységet szerveztünk. Hetedik osztály végétől Nagy József tanár bácsi viselte gondunkat. Nagyon sajnáljuk, hogy elszakadunk egymástól és a tanárainktól, akiknek sokat köszönhetünk. Ciobotar Edina VIII. B Mindig élni fog bennem az a pillanat, mikor osztálytársaimmal kézen fogva átléptük a Tudás Kapuját. Az iskola nem a tanulást jelentette számunkra, hanem sokkal inkább az önfeledt játszást. Még ma is könny szökik a szemünkbe, ha visszagondolunk. Bárcsak újra a tanci, Biró-Ambrus Lenke kisdiákjai lehetnénk, és újra átélhetnénk a szép pillanatokat, de nem lehet. Kifele áll a szekerünk rúdja. Itt kell hagynunk azt a helyet, melyhez emlékek milliói kötnek Ötödik osztály elején érdekes világba csöppentem. Aztán jöttek a szürke hétköznapok. Szerencsére az oszi, Nagy Ilona és néhány tanár ünnepnapokat is csempészett a szürkeségbe. Nem csak a tananyagot tanították meg, hanem az életre is neveltek. Megtanultuk, hogy legyenek céljaink, vágyaink s ezeket magunknak kell elérnünk. Az élmények most egyetlen perccé sűrűsödnek, melyben minden benne van a hétfő reggelek álmos hangulatától a pénteki véget nem érő órákig. Búcsúzunk a tanárainktól, iskolatársaktól, a padoktól, székektől, tábláktól. A Bethlen Gábor Iskolától Gál-Joó Melánia és Barabás Emőke VIII. A Az I-IV osztály eseményei diakockák sorozataként pörögtek. Igazi kihívás volt a betűvetés elsajátítása és a számok labirintusában való eligazodás. Kedvesek voltak az ének-, kézimunka-, rajz- és tornaórák és a versenyekre való készülődés. Még most is körülleng a közös játék, a kirándulások hangulata, az iskolai szereplések izgalma, a születésnapok vagy az elért eredmények megünneplése. Negyedik végén nehéz volt elbúcsúzni a tanító nénitől, Csegzi Judittól, aki a biztonságot jelentette számunkra. A felső tagozaton sok pozitív élményben is volt részünk: kirándulások, farsangi bálok, gólyabál, versenyek és a testvériskolával tartott kapcsolat. Hálás köszönetet mondunk osztályfőnökünknek, Péter Mónikának, aki mindig mellettünk állt, valamint a tanárainknak, hogy neveltek, tanítottak bennünket és elindítottak a nagybetűs élet felé. Magyari Tímea, Mózes Andrea és Veress Noémi VIII. B Nagyon sok szép emlék fűződik az alsó tagozatos éveinkhez. Játék volt az a négy év. Sokszor felcsendült a jelszavunk: Csupa muri ez a suli! Szeretettel gondolunk vissza tanító néninkre, Péterffy Lenkére, a hangulatos tanórákra, ver-

15 26 27 senyekre, kirándulásokra, ünnepségekre és a feldíszített tantermünkre. Ötödik osztály kezdetekor nem tudtuk, mi vár ránk. Nem volt ott a tanci, akinek fogtuk a kezét. De ott volt az osztályfőnökünk, Gábos Erzsébet tanár néni, aki igyekezett az osztályt jó irányba terelni, együtt gondolkodni, szervezni és megoldásokat keresni Most magunkkal visszük a kedves emlékeket, a bátorítást, a helytállásra, kitartásra, becsületre nevelő példát, amit a Bethlen Gábor iskolában szereztünk nyolc év alatt. Fülöp Ágnes VIII. A Emlékszem, azon a szeptember 15-én apró, elsős gyermekként léptük át az iskola kapuját. Sata Zenóbia tanító néni bevezetett minket az írás, olvasás és számolás összetett világába. Negyedikben már Pokhé Ödön tanító bácsival készültünk az ötödik osztályra, ahol valami új várt ránk. Sok kedves példaképként álló tanárral ismerkedtünk meg. Az osztályfőnökséget Dávid Katalin tanárnő vállalta, aki jóságos következetességgel követte, irányította osztályunk mindennapi életét. Nyolcadik osztályban Bartis Elemér tanár bácsival készültünk a vizsgákra, amelyek meghatározzák a további életünket. Köszönetet mondok tanítóinknak, tanárainknak, akik türelemmel neveltek szépre, jóra, emberségre, becsületre. Magunkkal visszük Bethlen Gábor szellemiségét, amit nyolc év alatt magunkba szívtunk. Ezen útravalóval lépünk be majd egy új iskolába, ahol új lehetőségek várnak ránk. Farkas Zsolt VIII. B Lelkében tapasztalat és ezer emlék... (Lincoln Fitzell) Nyugdíjasainkat köszöntjük ( ) 2008: Király László igazgató, történelemtanár Kovács Regina tanítónő Fekete Géza tanító Varga István unitárius vallástanár Sárdi Hajnalka könyvelőnő 2010: Bükkösi Károly karbantartó 2011: Dávid Katalin magyartanár Fogarasi Ida biológiatanár Pál Katalin testnevelő tanár Nagy-Imecs Zsuzsa könyvtáros Fancsali Zsuzsa asszisztensnő 2012: Csegzi Mária-Judit tanítónő Lassan vége Nemsokára a legnagyobbakból ismét legkisebbek lesznek. De most már senki sem fogja fogni a kezünk, magunkra lépkedünk a nagybetűs élet felé vezető úton. Olykor óvatosan, bátortalanul, máskor bátran, magasra törve. Nem lesz ott, mint első osztályban, a szeretett tanító néni. Kedves, nyájas hangon szólította a neveinket, és határozattan irányított, megmondta, mikor mit kell tenni. Köszönettel tartozunk a szakos tanárainknak is, akik komolyan vettek minket. Elviselték és olykor századszorra is meghallgatták panaszainkat, félelmeinket, biztattak és támogattak. Mindeközben neveltek. Reméljük, hogy apró csínytevéseinkre, mint pl. szekrénybe bújás, mosolyogva emlékeznek, és megbocsájtottak nekünk. Német Ágota, Imre Orsolya Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogyan emlékezel rá. írja Wass Albert. A fenti vallomásokat író volt diákjaink emlékeit is megszépítette az idő, mint ahogy még sok másét. Természetesen vannak szép számmal olyanok is, akik nem csak a szépre emlékeznének Tizenkét ember búcsúzott szép, nemes, fáradságos, emberformáló munkájától. Hiányzik Király László igazgató, a Diri aki 26 éves tervezgető-szervezőirányító munkájának köszönheti az iskola a tegnapi és mai arculatát. Reggeltől estig őrizte a rá bízott iskolát gondot viselve a sok száz talentumra. De ott vannak az öntudatos alattvalók, akik lehetetlent nem ismerve neveltek, tanítottak, szervezték a szerteágazó tevékenységeket.

16 28 29 Szép példa erre Fogarasi Ida három évtizedes alapos szakmai tevékenysége, elismert osztályfőnöki munkája és a közösségért végzett áldozatos segítsége. Fekete Géza a csatolt iskolákat irányította a nem könnyű tanítói feladatok mellett. Pál Katalin az Ép testben ép lélek megvalósításáért buzgólkodott nem csak a tanulók, hanem a felnőttek körében is. Szívesen emlékezünk a kedves tanító nénikre: Kovács Réka gondoskodó szeretetére és jókedélyére, valamint Csegzi Jutka új iránti fogékonyságára, dalos kedvére, határozottságára. Dávid Katalin az anyanyelv legmélyebb rejtelmeit boncolgatta tanítványaival. Magyarságtudatot formáló tevékenységei gazdagították az iskola kulturális életét.

17 30 31 Sárdi Hajnalka az anyagi feltételek megteremtésében őrködött. Fancsali Zsuzsa az egészségügyi gondokat orvosolta. Varga István a tanulók hitbéli nevelését alapozta meg. Nagy-Imecs Zsuzsa könyvtárosként az iskola kulturális mindenese volt. Ha valami elromlott, Bükkösi Karcsi bácsi érkezett a szerelővassal, kalapáccsal. Azt mondják, mindenki pótolható, de nem teljesen. Az elköszönt kollegák észrevétlenül éltek közöttünk, de nagyon hiányoznak távozásuk után. Köszönjük, hogy együtt dolgozhattunk! Erőt, egészséget és tartalmas nyugdíjas éveket kívánunk Mindnyájuknak!

18 32 33 Az esemény jön és elsuhan / s az emléknek száz ideje van. (Weöres Sándor) Az utóbbi öt év történéseiből Az iskola szó hallatán a legtöbb embernek a monoton tanulás, a felelés, a felmérőírás jut eszébe. Nekem a zsibongó gyermeksereg, az értem már megcsillanása a szemekben, a kölcsönös meglepetésszerzés, a megtanítás öröme, a versenyeken elért eredmények jóleső érzése, az értelem fejlesztése és az önállóan előadott év végi műsorok katarzisa villan fel elsőként. Hogy ki mire emlékezik szívesen az utóbbi öt év történéseiből: Legszívesebben a kirándulásokra emlékezem az osztályommal a közeli vidékekre, az angliai utazások hangulatára, a londoni, Canterbury-i utcák és nevezetességek színeire és látnivalóira, a sétára Passauban vagy a macskaköves, hintókkal teli kis Brugge-i utcákra. Eszembe jutnak a kötetlen hangulatú osziórák, biciklitúrák, a garázsfestés, az angol-német nyelvi vetélkedők a lelkes kis angolosokkal, akik megtörték a hétköznapok monotonitását és engem is lelkesítettek. (Kovács Kinga angoltanár) Nagyon sokat gondolkodtam, melyik az a pillanat, amit kiemelhetnék. Rá kellett jönnöm, hogy nincs egy, csak sok ezernyi: minden egyes gyermekmosoly, az öröm csillanása a szemekben, a kirándulások felszabadult beszélgetései, egyegy viccesre sikeredett tanóra, a közös célért való küzdelem összekovácsoló ereje, a búcsúzás fájdalma és a viszontlátás öröme. (Péterfy Ágnes romántanár) Örömmel tölt el a tantestület hirtelen megfiatalodása, a jól teljesítő szakok számának növekedése és a közösségformáló erőfeszítések összehangoltsága. (Bíró G. Albert matematikatanár) 2012 őszén újként kerültem az iskolába. Mindenki örömmel fogadott, nagyon kellemes tapasztalataim vannak. Különböző programokat szerveztem az osztályommal, melyekkel elismeréseket szereztünk: Szüreti bál, Betlehemezés, Farsangi felvonulás. (Elekes Ibolya tanítónő) A pedagógus számára kimondhatatlan öröm forrása lehet, ha fáradozásait siker koronázza, versenyre való felkészítése nyomán tanulói dobogós díjakkal térnek haza. Ha verseny-eredmény szemszögéből nézem a es tanévet, ez a sikersorozatok évének volt mondható osztályom, a IV.A életében. A Körtemuzsika elnevezésű könyvbarát városi vetélkedőn szerzett I. díj, a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei I. és III. helyezése olyan eredmények, melyekre méltán lehet büszke bármely pedagógus. Ám a legnagyobb eredményt a Sepsiszentgyörgyön lebonyolított Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntője hozta, ahol csapatom, a Bethlen bajnokai, országos I. helyet szerzett. Sikersorozatunk utolsó állomása az általam szervezett Kis történelem kis gyermekeknek elnevezésű történelmi vetélkedő volt, ahol a tanulóim a dobogós

19 34 35 díjak feletti különdíjban (Kis történészek) részesültek. Együtt megfutott versenyéveinknek immár vége. Jó képességű, tehetséges, érdeklődő tanulóim már a felső tagozaton versenyeznek, miközben én az elsősökben élesztgetem az érdeklődés szikráját, eljövendő versenyekre készítve, az életnek nevelve őket. (Péterffy Lenke-Júlia tanítónő) Négy évvel ezelőtt ismét saját osztályt indíthattam. Jó volt velük dolgozni. Szinte észrevétlenül teltek el az évek a jó hangulatú tevékenységekkel. (Kányádi Csilla tanítónő) Soha nem felejtem el, amikor megtudtuk, hogy Lukács Andival és Ülkei Szabival mehetünk a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos szakaszára Temesvárra. II. díjat szereztünk. Miután eltelt az a csodálatos négy év a tancival, furcsa volt, hogy ötödikben mindem órára más-más tanár jött be, mások voltak az elvárások, több a házi feladat és a tanulnivaló és másképpen osztályoztak. (Sebestyén Eszter VI. A) Az évenként megrendezett libáni táborozásokra emlékszem a legszívesebben. Ezek a táborozások a Kis Természetvédők tevékenységeinek megkoronázásai voltak. A másik szívemhez közelálló emlékek a törökbálinti testvériskolával való kapcsolattartások. (Király Ida tanítónő) Aztán beléptünk a felsőbb osztályosok világába és új kapu nyílt meg előttünk. Az oszi vett szárnyai alá és bevezetett az irodalom világába. Olyan dolgokat ismertem meg, amelyek megnyitották a lelkem, a tudatom ajtaját és ott egyre fönnebb haladok a létrán (Boros Anna VI. A) Az én osztályomban mindenki jókedvű, játékos, bár néha inkább hasonlít egy dzsungelhez. Néha úgy viselkedünk, mint az ördögök, néha angyalok vagyunk. Vannak nagy bunyók, kréta-csaták, kifli-háborúk, de ezekért meg is kapjuk a magunkét. Ötödik és hatodik osztályban mi voltunk a legfegyelmezettebb osztály, de hetedik elejére ez megváltozott. Csalódtak bennünk a tanárok. Fegyelmezni próbálnak több-kevesebb sikerrel. Próbálunk megváltozni. Hátha nyolcadikra sikerül. (Lőrincz Gabriella VII.B)

20 36 37 Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt. (Wass Albert) Stella Scholae A as tanév őszén megalakult az iskola öt-nyolc osztályainak a diáktanácsa, amely azóta is aktívan tevékenykedik. Osztályonként két-két tanuló gondolkodik együtt, vállal többletmunkát. Szerdánként, a nagyszünetben gyűlünk össze, és tervezzük az iskola felsőtagozatos tanulóit érintő tevékenységeket (pl. gólyabál, Mikulás ünnepség, karnevál, az iskola másként hét stb.) Aztán jött az ötlet, hogy próbáljunk meg egy iskolaújságot is működtetni. Az újság céljai között szerepelt, hogy összegezzük a sok verseny, vetélkedő, program eredményeit, a diákok írásait összegyűjtsük, tájékoztassunk, beszámolókat közöljünk. A diáktanács feladata a híreket összegyűjteni, megtervezni a témákat, amiről érdemes írni, majd megkeresni azon személyeket, akik a témáról írhatnának. Nagyon izgalmas eldönteni, hogy a Tanáraink emberközelből rovatba az interjút ki és kivel készíti. Ugyanakkor az iskolai események közül, melyikről írjunk élménybeszámolót. Melyik osztályban születtek olyan versek, történetek, fogalmazások, amelyek bekerülhetnek az újságba. A tanítók, tanárok közül is sokan készítenek feladatokat (román, magyar, angol, német nyelven), amelyeket a diákok megoldhatnak, majd beledobhatnak egy erre a célba kijelölt ládába. A helyesen megoldott feladatok tanulóit kis ajándékokban részesítjük. Az újság most már a 22-dik számot érte meg. A tavaly ünnepeltük a 4. Születésnapját. Ami az újság érdekessége, hogy szökőévben, február 29-én jelent meg az első szám. A szerkesztéssel nem a diáktanács foglalkozik, de Szász Feri bácsi mindig tökéletesre formálja, szerkeszti az összegyűjtött irományokat. László Krisztina Színkavalkád-Önkéntesség Nevelési program