Leleményes hőseink. A program során a megyei találkozót követően a következő kihívások várnak a településükért cselekedni kész fiatal közösségekre:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Leleményes hőseink. A program során a megyei találkozót követően a következő kihívások várnak a településükért cselekedni kész fiatal közösségekre:"

Átírás

1 Leleményes hőseink A Nemzeti Művelődési Intézet egyedülálló ifjúsági közösségi programot indít útjára október és március között. A Leleményes hőseink az általános és középiskolás tanulókból álló ifjúsági közösségek erejét teszi láthatóvá helyi településfejlesztésről való gondolkodás számára. A kezdeményezés helyi hősök felkutatására buzdítja a települések és városrészek azon fiataljait, akik érdeklődnek lakóhelyük történelme, értékei valamint aktuális folyamatai iránt, emellett motivációt éreznek az aktív cselekvésre is. A Leleményes hőseink program a tudatos közösségi cselekvés kultúráját kívánja átadni a közösségi művelődés eszközrendszerével az érdeklődő fiatalok számára. A Nemzeti Művelődési Intézet országszerte felhívást tesz közzé helyi hősök a településért aktívan cselekvő példamutató személyek felkutatására, valamint az ő példájukból kiindulva fiatalok által igényfelmérésen alapuló projektek létrehozására, illetve lehetőség szerint lefolytatására. A csatlakozó fiatalok megyei felkészítő napokon sajátíthatják el az ötleteik megvalósításához, valamint a programban való részvételhez szükséges ismereteket. Az ifjúsági közösségek által bemutatott projektek és projekt-tervek közül a Nemzeti Művelődési Intézet felkért szakértői által kiemelt kezdeményezések megvalósítását vagy folytatását a Művelődési Intézet szakmailag segíti. Megyénként egy középiskolás, valamint egy általános iskolás csoport kezdeményezését karolja fel a Művelődési Intézet. A programban három fiatalból (10-18 éves, általános vagy középiskolai tanulóból), valamint egy felnőtt segítőből álló társulások vehetnek részt. A program fő pillérei a fiatalok kezdeményezéseit bemutató, a részvételhez segítséget nyújtó Leleményes hőseink honlap, a projektmenedzsmenthez gyakorlati ismereteket biztosító megyei felkészítő napok, valamint az országszerte megszülető ifjúsági projektek vagy projekt-ötletek. A program végén a támogatásra érdemesnek ítélt projektek stábjai számára a Nemzeti Művelődési Intézet a Lakiteleki Népfőiskolán kifejezetten az általuk kidolgozott témákra koncentráló felkészítő alkalmat, egyfajta rájuk szabott projektmenedzsment-képzést rendez. A program során a megyei találkozót követően a következő kihívások várnak a településükért cselekedni kész fiatal közösségekre: 1. Keressék meg lakóhelyük leleményes hősét : olyan aktív cselekvő embert, aki példaértékű kezdeményezést vitt véghez a helyi közösség érdekében. Tudjanak meg róla minél több információt. 2. Mutassák be választott példaképüket a honlapon. 3. Készítsenek kortársaik bevonásával helyzetelemzést, melyből következtethetnek arra, hogy mire van szüksége a településen élő fiataloknak. 4. A felmért igényeket szem előtt tartva dolgozzanak ki egy közösségi projektet, és ha lehet, valósítsák is meg azt. 5. Minél kreatívabb módon mutassák be projektjüket a Leleményes hőseink honlapon: Fontosabb időpontok: Megyei találkozók november között; a pontos információk a honlapon olvashatók. Projektek és projektötletek kidolgozása, valamint feltöltése a honlapra: legkésőbb február 15. Országos találkozó a legígéretesebb projektek gazdáival: február Programkoordinátor: Aszódi Nándor Telefon: 06-1/ kiemeltprogramok@nmi.hu Honlap:

2 Sajtóanyag Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága kezdeményezésére a Nemzeti Művelődési Intézet egyedülálló ifjúsági közösségi programot indít útjára november 10-e és 2015 márciusa között. A Leleményes hőseink az általános és középiskolás tanulókból álló ifjúsági közösségek erejét teszi láthatóvá helyi településfejlesztésről való gondolkodás számára. A kezdeményezés helyi hősök felkutatására ösztönzi a települések és városrészek azon fiataljait, akik érdeklődnek lakóhelyük történelme, valamint aktuális folyamatai iránt, emellett motivációt éreznek a változtatásért való aktív cselekvésre is. A Leleményes hőseink program a tudatos közösségi cselekvés kultúráját kívánja átadni a közösségi művelődés eszközrendszerével az érdeklődő fiatalok számára. A Nemzeti Művelődési Intézet országszerte felhívást tesz közzé helyi hősök a településért aktívan cselekvő példamutató személyek felkutatására, valamint az ő példájukból kiindulva fiatalok által igényfelmérésen alapuló projektek létrehozására, illetve lehetőség szerint lefolytatására. A csatlakozó fiatalok megyei felkészítő napokon sajátíthatják el az ötleteik megvalósításához, valamint a programban való részvételhez szükséges ismereteket. Az ifjúsági közösségek által bemutatott projektek és projekt-tervek közül a Nemzeti Művelődési Intézet a legértékesebbnek ítélt munkák megvalósítását vagy folytatását szakmailag támogatja. Megyénként egy középiskolás, valamint egy általános iskolás csoport kezdeményezését karolja fel a Művelődési Intézet. A programban három fiatalból (általános vagy középiskolai tanulóból), valamint egy felnőtt segítőből álló társulások vehetnek részt. A program fő pillérei a fiatalok kezdeményezéseit bemutató, a részvételhez segítséget nyújtó Leleményes hőseink honlap, a közösségi feltáráshoz gyakorlati ismereteket biztosító megyei felkészítő napok, valamint az országszerte megszülető ifjúsági projektek vagy projekt-ötletek. A program végén a legjobbnak ítélt projektek stábjai számára a Nemzeti Művelődési Intézet a kidolgozott témák megvalósítására irányuló felkészítő találkozót szervez. A program során a megyei találkozót követően a következő kihívások várnak a településükért cselekedni kész fiatal közösségekre: 1. Keressék meg lakóhelyük leleményes hősét : olyan aktív cselekvő embert, aki példaértékű kezdeményezést vitt véghez a helyi közösség érdekében. Tudjanak meg róla minél több információt. 2. Mutassák be választott példaképüket a honlapon.

3 3. Készítsenek kortársaik bevonásával helyzetelemzést, melyből következtethetnek arra, hogy mire van szüksége a településen élő fiataloknak. 4. A felmért igényeket szem előtt tartva dolgozzanak ki egy közösségi projektet, és ha lehet, valósítsák is meg azt. 5. Minél kreatívabb módon mutassák be projektjüket a Leleményes hőseink honlapon. Fontosabb időpontok: Megyei találkozók november 10. és november 30. között; a pontos információk a honlapon olvashatók. Projektek és projektötletek kidolgozása, valamint feltöltése a honlapra: legkésőbb február 15. Országos találkozó a legígéretesebb projektek gazdáival: február vége. Sajtóinformációk, interjúegyeztetés: Nemzeti Művelődési Intézet Hegedűs Katalin, , hegedus.katalin@nmi.hu Melléklet: Leleményes hőseink felhívás, Bővebb információk: A program támogatója: Nemzeti Kulturális Alap Kezdeményező: Szervező:

4 Felhívás Prograisertető Az Eeri Erőforrások Miisztériua Kulturális Állatitkársága kezdeéyezésére a Nemzeti Művelődési Itézet Leleéyes hőseik íel országos ifjúsági kezdeéyezést idít útjára. A progra élja, hogy selekvésre uzdítsa a fiatalokól álló közösségeket, és azok erejét láthatóvá tegye a települések száára. A progra evée szereplő Leleéyes hősök olya szeélyek, akiket töyire sak szűke köre tisztelek hőskét. Most a prograa résztvevő fiatalok ukájáak köszöhetőe ások is egiserhetik ezeket a agyszerű eereket! Mide települések egvaak a aga hősei, akik tehetségüket, leleéyességüket a közösség javára fordították: kézűvesek, gazdálkodók, taítók, űvészek, és ások, akik értéket hoztak létre vagy jó példával jártak elöl. Célok Az elidított prograuk elsődleges élja, hogy a satlakozó közösségek olya tudást szerezzeek, aellyel akár a későieke a progra zárását követőe képesek leszek lakóhelyük fejlődése érdekée külööző selekvéseket kezdeéyezi. Egy közösség szeée példaképpé vált szeély kapos lehet a últ és a jövő között. A progra továi élja, hogy a fiatalok egy jelee egvalósítható projektet godoljaak ki és valósítsaak is eg a helyi közösség hőséek példáját felhaszálva. A Nezeti Művelődési Itézet egyei ódszertai találkozók szervezésével járul hozzá ahhoz, hogy átgodolt, s egvalósítható selekvési tervek szülesseek. A találkozó a résztvevő fiatalok egtaulhatják, hogy hogya lehet: páreszédeket kezdeéyezi egy települése,

5 közösségeket szervezi és egtartai, iforáiót gyűjtei a Hősökről egy ötletől a egvalósításig eljuti. Mit yerhetek az országos progra résztvevői Megiserhetik a lakóköryezetüket Hozzájárulhatak a település fejlődéséhez Páreszédet kezdeéyezhetek a településetek lakóival Segítséget yújthatak egy országos adatázis kialakításához, aie egtalálhatóak leszek Magyarország hétközapi hősei Méltó eléket állíthatak a település Leleéyes hőséek A felkészítő egyei találkozóko új iseretségekre is szert tehetek. A legfontosabb, hogy szerepet vállalhatnak egy aktív közösség kialakításában. A kiválasztott kezdeéyezések egvalósításához a Nezeti Művelődési Itézet szakai segítséget yújt. Csatlakozási feltételek A Nezeti Művelődési Itézet általáos és középiskolás korú fiatalok satlakozását várja. A pályázato fős közösségek idulhatak el egy felőtt segítő etorálásával. A felőtt segítő szeélyét ide soport agáak választja: egkötés, sak ayi va, hogy a segítő 8 év feletti szeély legye, így a középiskolások esetée felsőoktatása tauló hallgató is lehet a csoport mentora. A jeletkező közösség a egyei találkozóra való jeletkezést, valamint a satlakozási szádékot a progra holapjá, olie ódo jelezheti. Fotosa dátuok és határidők Megyei találkozók. oveer. és oveer. között, egyékét változó helyszíe és időpota. Aktuális iforáiók az eseéyekről a honlapon. Pályaűvek feltöltéséek határideje:. feruár. Országos találkozó: feruár az időpot potosítása folyaata A program támogatója: Nemzeti Kulturális Alap Kezdeményező: Szervező:

GYIÖT Hírlevél. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság

GYIÖT Hírlevél. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság GYIÖT Hírlevél 2014. december 9. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság Az alábbiakban a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság aktuális Hírlevelét olvashatod, amelyben elsősorban a szervezetünkkel

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Program 2013-2016. Béres József

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Program 2013-2016. Béres József Tervezet Magyar Elektrotechnikai Egyesület Program 2013-2016 Béres József Budapest, 2013. március 8. 2. oldal Bevezetés A MEE Alapszabályának 11 11.4. Jelölés pontjának értelmében a Jelölő Bizottság által

Részletesebben

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

AZ ISKOLAI LEMORZSOLÓDÁST MEGELŐZŐ TÁMOGATÁS SZOLGÁLTATÁSI CSOMAGJAI, INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVEK A PROJEKTBEN

AZ ISKOLAI LEMORZSOLÓDÁST MEGELŐZŐ TÁMOGATÁS SZOLGÁLTATÁSI CSOMAGJAI, INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVEK A PROJEKTBEN AZ ISKOLAI LEMORZSOLÓDÁST MEGELŐZŐ TÁMOGATÁS SZOLGÁLTATÁSI CSOMAGJAI, INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVEK A PROJEKTBEN Arató Ferenc SZAKMAI SZAKÉRTŐ OKTATÁSI HIVATAL AZ ILMT INTÉZMÉNYFEJLESZTÉS PILLÉREI Komplex

Részletesebben

Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat

Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat A Szervezeti és Működési Szabályzat a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város területén működő általános és középiskolai, valamint kollégiumi

Részletesebben

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-programban való részvételre 2013/2014. tanév 2. (tavaszi) félév

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-programban való részvételre 2013/2014. tanév 2. (tavaszi) félév SPORTÉRT ÉS IFJÚSÁGÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-programban való részvételre 2013/2014. tanév 2. (tavaszi) félév Kérem a kitöltött jelentkezési lap alapján

Részletesebben

Dr. Hengl Melinda. A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai

Dr. Hengl Melinda. A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai Dr. Hengl Melinda Jogász, Pszichológus, Írásszakértő hallgató, Grafológus, Jelnyelvi interkulturális kommunikációs szakértő A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai A tudásgyárak technológiaváltása

Részletesebben

TanodaPlatformkonferencia. a tanodamozgalom fejlesztéséért

TanodaPlatformkonferencia. a tanodamozgalom fejlesztéséért TanodaPlatformkonferencia a tanodamozgalom fejlesztéséért 2014. december 12. 10.00 15.30 ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 1126 Budapest, Kiss János altábornagy utca 40. Mi is az a tanoda Miről szól ez a konferencia

Részletesebben

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat ZALAEGERSZEGI VÁROSI DIÁKÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzat Módosította a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat Képviselőtestülete, a Zalaegerszegi Városi Diákparlament jóváhagyásával Zalaegerszeg

Részletesebben

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Tehetséggondozás gyakorlata konferencia Szolnok, 2013. május 30. Az NTP 2011-2012. évi cselekvési programjában támogatta: - a köznevelési

Részletesebben

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és

Részletesebben

Többcélú közösségi terek fejlesztése. 25 szolgáltatásfejlesztési modellprogram jó gyakorlatokkal, egy kiadványsorozatban

Többcélú közösségi terek fejlesztése. 25 szolgáltatásfejlesztési modellprogram jó gyakorlatokkal, egy kiadványsorozatban Ebédszünet 18 diányira 1 Többcélú közösségi terek fejlesztése 25 szolgáltatásfejlesztési modellprogram jó gyakorlatokkal, egy kiadványsorozatban 2 Eddig Közösségi művelődés társadalomfejlesztési-, vidékfejlesztési

Részletesebben

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? Hogyan növelhető az iskola megtartó ereje? Mit tehetünk a tanulói lemorzsolódás ellen? Mit tehet a család? Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? FPF konferencia 2018.02.24

Részletesebben

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Célok és megvalósításuk: 1. A kistérség tehetséges fiataljainak vagy tehetségígéreteinek felkutatása, adatbázis létrehozása,

Részletesebben

Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017

Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017 Pályázati felhívás Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017 A Tempus Közalapítvány pályázati felhívást jelentet meg a Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj elnyerésére. A felhívás célja a hazai

Részletesebben

A környezet nagykövetei

A környezet nagykövetei A környezet nagykövetei Pályázati felhívás A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás pályázatot hirdet általános- és középiskolai diákok részére A környezet nagykövetei címmel a Kaposmenti

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. (Szervező) meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt.

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2014/2015. tanév 2. (tavaszi) félév

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2014/2015. tanév 2. (tavaszi) félév SPORTÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2014/2015. tanév 2. (tavaszi) félév Kérem a kitöltött jelentkezési lap alapján a javaslattételt,

Részletesebben

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL 2015 szeptember/2 Megrendezésre került az I. Országos Iskolakert-hálózati Találkozó 2015. szeptember 18-án Budapesten,

Részletesebben

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13..

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Elnökjelölti program Béres József

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Elnökjelölti program Béres József Magyar Elektrotechnikai Egyesület Elnökjelölti program 2016-2019 Béres József Budapest, 2016. április 11. 2. oldal Bevezetés A MEE elnökeként 3 évet dolgoztam az Elnökség tagjaival közösen az előző Elnöki

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan 2013. 07. 19. Kapcsolattartó: Saád Tamás E-mail: saad.tamas@aam.hu

Részletesebben

8. sz. napirend. Előterjesztés A Társulási Tanács június 9-i ülésére

8. sz. napirend. Előterjesztés A Társulási Tanács június 9-i ülésére Mosonmagyaróvár Térségi Társulás Elnökétől 8. sz. napirend Előterjesztés A Társulási Tanács 2015. június 9-i ülésére Tárgy: - KGyCsSzK pályázatok, Erzsébet tábor, nyári napközi - Hátrányos helyzetű csoportok

Részletesebben

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP 3.1.7 PROJEKT Referencia-intézményi szerepre való felkészülés folyamata, szakmai, szervezeti hozadéka Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012.11.15.

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

Nyitott szemmel Szigethalmon

Nyitott szemmel Szigethalmon Nyitott szemmel Szigethalmon -pályázati felhívás- 2013. novemberében fotópályázatot hirdettünk Szigethalom télen címmel. Ezt tekinthetjük pályázati sorozatunk első állomásának, melynek mottója: Nyitott

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS SZAKMAI BESZÁMOLÓ TDK felkészítő kurzus, kutatás és intézményi TDK konferencia szervezése a Károly Róbert Főiskolán NTP-HHTDK-15-0069 azonosítószámú projekt

Részletesebben

Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Az iskolai szociális munka jelene és jövője

Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Az iskolai szociális munka jelene és jövője Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Az iskolai szociális munka jelene és jövője Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság

Részletesebben

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt CIVIL RÉSZVÉTEL MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁBAN Szociális és környezetvédelmi fejlesztés a közösségi funkció megvalósítása során JAKUBINYI LÁSZLÓ SZIMBIÓZIS ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063 TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 A TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 Horizontális háló a Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése Megvalósítás: 2012. április 1. 2012. november 0 Az elnyert

Részletesebben

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi

Részletesebben

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK A z Infinety Online Kft. felsőoktatásban tanuló hallgatók számára pályázatot ír ki Adatvizualizációs technikák megvalósítása kvantitatív adatokon címmel. A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A 21. században óriási

Részletesebben

KÉSZÜLJ FEL A KÖZÖSSÉGRE!

KÉSZÜLJ FEL A KÖZÖSSÉGRE! KÉSZÜLJ FEL A KÖZÖSSÉGRE! Érdekel az ifjúságnevelés? Jelentkezz az alapozó felkészítőnkre! A Magyar Cserkészszövetség a TÁMOP-5.2.8/12/1-2013-0001 Kisközösségi ifjúság nevelés támogatása című kiemelt projekt

Részletesebben

A versenyeket támogató pályázatok tapasztalatai és a versenyszervezés jogi háttere

A versenyeket támogató pályázatok tapasztalatai és a versenyszervezés jogi háttere A versenyeket támogató pályázatok tapasztalatai és a versenyszervezés jogi háttere Budapest, 2012. június 25. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 78. (1) Az oktatásért felelős miniszter köznevelés-fejlesztéssel

Részletesebben

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Kedvezményezett: Szarvas Város Önkormányzata TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban ****** Minden gyermeknek joga van a legjobb tanárhoz, a legeredményesebb

Részletesebben

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló 2018-2019 A világ legnagyobb, a gyermekkori elhízás megelőzését szolgáló hálózata az EPODE 2004-ben Franciaországban kezdte

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program A Világ Legnagyobb Tanórája 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program Projekt áttekintés A PontVelem Okos Program bemutatása A Világ Legnagyobb Tanórájának ismertetése Hazai kezdeményezés

Részletesebben

Együttműködés az ÉReTT hálózatában

Együttműködés az ÉReTT hálózatában Együttműködés az ÉReTT hálózatában Matehetsz Tehetséghálózati műhelybeszélgetés Miskolc, 2019.01.17. Tóth Ilona ÉReTT titkár Előzmények a tehetséggondozás területén Miskolci Rendészeti Szakközépiskola

Részletesebben

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok 3.6. 1604/2008 Vajdasági Rádió és Televízió Újvidék 3.6. 1377/2008 Temerini Kertbarátkör Temerin Újvidék Vágó berendezés beszerzése

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

Országos KID Egyesület

Országos KID Egyesület Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 428. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-03-01 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve A Gazdasági Versenyhivatal 2018. évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (versenytörvény) 33. (4) bekezdése

Részletesebben

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla Az ÉV Projektmenedzsere Díj kiírási rendszere A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján Év

Részletesebben

Új tanulásszervezési módszerek

Új tanulásszervezési módszerek Új tanulásszervezési módszerek Kooperatív (együttműködő) tanulás Projektmódszer Témahét, vagy projekt hét A kooperatív tanulás lényege A résztvevők együttműködésén alapuló, kiscsoportos, feladat megoldó

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk

Részletesebben

A évi európai uniós költségvetési kapcsolatok. Költségvetésben megjelenő EU támogatások

A évi európai uniós költségvetési kapcsolatok. Költségvetésben megjelenő EU támogatások A 2019. évi európai uniós költségvetési kapcsolatok Uniós prograok fejezeti kiadásai Kiadás Ne uniós bevétel Táogatás Uniós bevétel 2014 előtti kohéziós politikai operatív prograok 1000,0 0,0 1000,0 2014-2020

Részletesebben

IGÉNYFELMÉRÉS. A pályázat keretein belül, az igények felmérésére alapozott helyi cselekvési terv készül.

IGÉNYFELMÉRÉS. A pályázat keretein belül, az igények felmérésére alapozott helyi cselekvési terv készül. IGÉNYFELMÉRÉS Jászapáti Városi Önkormányzat eredményesen pályázott az EFOP-1.2.11-16-2017-00014 azonosítószámú, A jászapáti fiatalok helyben maradásának támogatására című projektre. A projekt alapvető

Részletesebben

Krimináltechnika. Módszertani segédlet a pályaorientált középiskolai rendészeti képzés oktatóinak. Készítette: Bárány Zoltán r.

Krimináltechnika. Módszertani segédlet a pályaorientált középiskolai rendészeti képzés oktatóinak. Készítette: Bárány Zoltán r. Krimináltechnika Módszertani segédlet a pályaorientált középiskolai rendészeti képzés oktatóinak Készítette: Bárány Zoltán r. alezredes Javaslatok az oktatáshoz, kooperatív tanulási módszerek alkalmazása

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

A testre szabott SE-tréninggel a fejlesztési csoportok sikeresek

A testre szabott SE-tréninggel a fejlesztési csoportok sikeresek GAZDÁLKODÁS AZ EMBERI ERÕFORRÁSOKKAL, OKTATÁS, KÉPZÉS A testre szabott SE-tréninggel a fejlesztési csoportok sikeresek A rugalmas SE-tréning (simultaneous engineering) koncepcióját a Robert Bosch GmbH

Részletesebben

Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására

Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására Sok éves vállalkozói vagy vállalkozásokat segítő tapasztalattal rendelkezik? Szívesen használná tudását, tapasztalatát mélyszegénységben élő közösségek segítésére?

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő

Részletesebben

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Tehetséggondozó képzésünkben nyolc e-learning kurzussal várjuk diákjaikat az MCC Középiskolás Programjába. A Programban való részvétel ingyenes, a távoktatási

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: Projektlátogatások ECOSYAL program 2. Időpont: 2014. augusztus 28. Helyszín: Szokolya, IKSZT 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott egy már

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:

Részletesebben

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Závogyán Magdolna főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította Részt vesz a közművelődési

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban

Részletesebben

A térségfejlesztés modellje

A térségfejlesztés modellje Szereplők beazonosítása a domináns szervezetek Közigazgatás, önkormányzatok Szakmai érdekképviseletek (területi szervezetei) Vállalkozók Civil szervezetek Szakértők, falugazdászok A térségfejlesztés modellje

Részletesebben

Új év a köznevelésben. Koncepcionális újdonságok és a mindennapi munkához kapcsolódó változások

Új év a köznevelésben. Koncepcionális újdonságok és a mindennapi munkához kapcsolódó változások Új év a köznevelésben Koncepcionális újdonságok és a mindennapi munkához kapcsolódó változások Miről lesz szó? Hogyan változik a nemzeti köznevelési és szakképzési törvény 2018-ban Ebből következő intézményi

Részletesebben

SZÜLŐI FÓRUM M Á R C I U S Verebélyi Gábor Ákos tankerületi központ igazgató

SZÜLŐI FÓRUM M Á R C I U S Verebélyi Gábor Ákos tankerületi központ igazgató SZÜLŐI FÓRUM 2 0 1 8. M Á R C I U S 1 2-1 3. Verebélyi Gábor Ákos tankerületi központ igazgató A tankerületi központ helye a köznevelés rendszerében Emberi Erőforrások Minisztériuma EMMI Klebelsberg Központ

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Harta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének július 5-én megtartott rendkivüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Harta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének július 5-én megtartott rendkivüli üléséről. Harta Nagyközség Önkormányzat 6326 Harta, Templom u. 68. Tel.: (06)-78/507-070 Fax: (06)-78/507-079 e-mail: harta@harta.hu Szám: 1623-12/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Harta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

EFOP ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA

EFOP ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA EFOP-1.3.8-17 ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA PÁLYÁZAT CÉLJA: A fiatalok számára a középiskolai tanulmányokat követően minimum fél év, maximum egy év tapasztalatgyűjtés, önkéntességen és társadalmi szolgálaton

Részletesebben

KOCKANAP Együttműködési ajánlat

KOCKANAP Együttműködési ajánlat KOCKANAP Együttműködési ajánlat 2 Tisztelt Hölgyem/Uram! Kérem engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzatának (OE NIK HÖK) szakmai rendezvényét,

Részletesebben

Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2.

Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2. KONFERENCIA MEGHÍVÓ Június 5. 9:00-10:00 Regisztráció 10:00-10:10 Köszöntő Beke Márton, a nap házigazdája, a Közös Pontok Közösség- és Településfejlesztő Nkft. ügyvezetője 10:10-10:20 A nagy beszélgetés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Humanitarius település elnyeréséről szóló pályázati felhívás

ELŐTERJESZTÉS. A Humanitarius település elnyeréséről szóló pályázati felhívás Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/242, 244 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Humanitarius település

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata Regionális tájékoztató napok 2013. október november Főbb témák, csomópontok Milyen

Részletesebben

INNOVÁCIÓK A TARTALMI ÉS A MÓDSZERTANI FEJLESZTÉSBEN (A TÁMOP 3.1.15-14 projekt)

INNOVÁCIÓK A TARTALMI ÉS A MÓDSZERTANI FEJLESZTÉSBEN (A TÁMOP 3.1.15-14 projekt) INNOVÁCIÓK A TARTALMI ÉS A MÓDSZERTANI FEJLESZTÉSBEN (A TÁMOP 3.1.15-14 projekt) dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2014-0001

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT T Ó T H I L O N A K I E M E L T F Ő E L Ő A D Ó ELŐZMÉNYEK 2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT Saját szakmai sajátosságainkhoz illeszkedő tehetséggondozó

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ

EURÓPAI BIZOTTSÁG III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ Ref. Ares(2018)3022244-08/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG KOMMUNIKÁCIÓS FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG MAGYARORSZÁGI KÉPVISELETE III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ E dokumentum célja, hogy

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA I. PILLÉR: FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-LEARNING KÉPZÉS II.

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS A KÖZÖTTI FEJLESZTÉSI IDŐSZAKBAN

SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS A KÖZÖTTI FEJLESZTÉSI IDŐSZAKBAN SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS A 2014-2020 KÖZÖTTI FEJLESZTÉSI IDŐSZAKBAN SZAKMAI KERETEK Tanuljunk a korábbi 2007-13-as periódus problémáiból (aszinkronitás a támogatások, tevékenységek között,

Részletesebben

Mi az Egy generáció korlátok nélkül kezdeményezés? Mi a Rajtad áll a jövőd!? Mi a magyarországi kihívás témája? Ki jogosult pályázni?

Mi az Egy generáció korlátok nélkül kezdeményezés? Mi a Rajtad áll a jövőd!? Mi a magyarországi kihívás témája? Ki jogosult pályázni? Mi az Egy generáció korlátok nélkül kezdeményezés? Mi a Rajtad áll a jövőd!? Mi a magyarországi kihívás témája? Ki jogosult pályázni? Hogyan lehet jelentkezni? Mikor és hol kerül sor a műhelyre? Miből

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Lengyelné Bencsik Judit Kutasi Micimackó Napköziotthonos Óvoda és Konyha EFOP-3.1.1-14-2015-00001 Kisgyermekkori nevelés támogatása

Részletesebben

Új élet kezdődik LEADER PROGRAM. MI a Leader program? MIRE alkalmas? HOGYAN működik? MI a Leader program? MIRE alkalmas? HOGYAN működik?

Új élet kezdődik LEADER PROGRAM. MI a Leader program? MIRE alkalmas? HOGYAN működik? MI a Leader program? MIRE alkalmas? HOGYAN működik? MI a Leader program? MIRE alkalmas? HOGYAN működik? MI a Leader program? MIRE alkalmas? HOGYAN működik? Új élet kezdődik LEADER PROGRAM 1 2 3 MI a Leader program? MIRE alkalmas? HOGYAN működik? 1 2 3 MI

Részletesebben

EFOP TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE

EFOP TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE EFOP-3.3.6-17 TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy a kevésbé fejlett régiókban kidolgozásra kerüljenek

Részletesebben

A TOP SH

A TOP SH BESZÁMOLÓ A TOP-6.9.1-15-SH1-2016-00001 számú, "Társadalmi együttműködést elősegítő komplex programok az Óperint városrészen" című projektben az alábbi programokat valósította meg a HÁROFIT Közhasznú Egyesület:

Részletesebben

A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN

A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN Dr. Kocsis Imre DE Műszaki Kar Dr. Papp Ildikó DE Informatikai

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS

TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (továbbiakban: OFI) a TÁMOP-3.1.5/12 Pedagógusképzés

Részletesebben