SAFE4CYCLE KÉRDŐÍV TANULÓK RÉSZÉRE - értékelés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SAFE4CYCLE KÉRDŐÍV TANULÓK RÉSZÉRE - értékelés"

Átírás

1 SAFE4CYCLE KÉRDŐÍV TANULÓK RÉSZÉRE - értékelés A Safe4Cycle programban résztvevő három általános iskolában a pályázati anyagnak megfelelően kérdőíves felmérést végeztünk a tanulók, a szülők és a pedagógusok körében egyaránt. A tanulóknak szóló kérdőív két alapvető célja a következő volt: egyfelől a gyerekek kerékpározási szokásait kívántuk felmérni, másfelől pedig közlekedési ismereteikről szerettünk volna képet kapni, azon belül is a kerékpáros közlekedési ismeretekre fókuszáltunk. A kérdőívet összesen 256 gyermek töltötte ki, körülbelül egyenlő arányban a három iskolából. A kutatás nem reprezentatív, azonban arra alkalmas, hogy egy általános képet kaphassunk a gyerekek kerékpározási szokásairól, illetve közlekedési ismereteikről. A három iskola különböző településeken, eltérő környezetben működik: más-más méret, elhelyezkedés, lakosságszám, földrajzi helyzet, közlekedési helyzet, kerékpáros infrastruktúra jellemzi az intézményeknek otthont adó településeket. Tata (Vaszary János Általános Iskola) egy lakosú kisváros, 60 kilométerre Budapesttől és körülbelül 10 kilométerre a megyeszékhely Tatabányától. A várost alapvetően kis szintkülönbségek jellemzik, ugyanakkor keletről a Gerecse nyúlik el a hegylábi település mellett. Az M1-es autópálya a város határában vezet, Tatát pedig keresztülszeli az 1-es számú főút. Az iskola a település központjában helyezkedik el, az egyik legforgalmasabb kereszteződés közvetlen közelében. Az intézményben tanító pedagógusok elmondása szerint a reggeli csúcsidőszakban mindennaposak a torlódások a kisváros főbb útjain. A kerékpáros infrastruktúra nem összefüggő, rövid, egymással összeköttetésben nem álló kerékpárutakat találunk Tatán, melyek elsősorban a kerékpáros turizmust szolgálják (Által-ér melletti kerékpárút). Mosonszentmiklós (Mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskola és AMI) a Kisalföldön található (ennek megfelelően teljesen sík), 140 kilométerre a fővárostól, és 20 kilométerre a megyeközponttól. Körülbelül 2500 lakosa van a településnek, igazán forgalmas utak nem mennek át a falun, ennek megfelelően belterületi kerékpáros infrastruktúrát nem találunk, ellenben a szomszédos Lébénnyel a lakott területen kívül kerékpárút köti össze. A vasútállomást is magába foglaló településrész (Gyártelep, illetve Mosonújhely) a település magjától mintegy 3 kilométerre fekszik, a két településrészt egy alsóbbrendű út köti össze. Téglás (II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola) egy 6400 fős városi rangú település Debrecentől 20, Budapesttől körülbelül 240 kilométerre. A település teljesen sík

2 területen fekszik. A 4-es számú főút a települést nyugatról elkerüli, így átmenő forgalommal gyakorlatilag nem kell számolni. A település két főútján kerékpárút vezet. Viszonylag nagy számú tanuló a környékbeli településekről jár be Téglásra. Kerékpározási szokások Az első négy kérdés a tanulók kerékpározási szokásaira kérdez rá. Q1 Milyen gyakran szoktál biciklizni? A gyerekek negyede kerékpározik minden nap, további 30,5 % hetente többször, egytizedük hetente egyszer, 7,4 százalékuk kéthetente, 21,9 % ennél ritkábban, és 4,7 százalékuk soha nem ül kerékpárra saját bevallása szerint. Q2 Milyen gyakran jársz iskolába biciklivel? Kerékpárral kevesebben járnak iskolába, mint amennyien általában kerékpárra ülnek a mindennapokban: A gyerekek 20.7 százaléka jár iskolába minden nap kerékpárral, 9,4 százalék hetente többször,

3 1,2 százalék legalább hetente egyszer 2,7 százalék kéthetente, 18,4 százalék ennél is ritkábban, 47,7 százalék pedig egyáltalán nem. A fenti két kérdésre adott válaszok azt mutatják, hogy ha csak azokat tekintjük, akik legalább hetente egyszer kerékpárra ülnek, akkor a vizsgált három iskolában a gyerekek kétharmada érintett lehet egy kerékpáros oktatásban. Ha csak azokat tekintjük az oktatás potenciális résztvevőinek, akik egyébként is hetente egyszer kerékpárral érkeznek az iskolába, akkor is a gyerekek majdnem harmada alkotja a Safe4Cycle program legkönnyebben elérhető célcsoportját. Q3 Szoktál-e biciklizni szüleiddel közösen? A kérdőívet kitöltő gyerekek 5,5 %-a naponta, 11,3 %-a hetente többször, 12,1 %-a hetente 10,5 %-a kéthetente, majdnem fele ennél ritkábban, 14,5 %-a pedig soha nem kerékpározik szüleivel közösen. Q4 Felveszel-e bukósisakot, amikor biciklizni indulsz?

4 A gyerekek több mint háromnegyede nem vesz fel kerékpáros fejvédőt, amikor biciklizni indul. Bár Magyarországon a KRESZ szerint egy esetben kötelező a bukósisak viselése (lakott területen kívül, 40 km/óra sebesség fölött), a Safe4Cycle programban résztvevő gyerekeknek kötelezővé tesszük a foglalkozásokon a sisak viselését. A további kérdésekkel elsősorban a felmérésben részt vevő tanulók (kerékpáros) közlekedési ismereteinek feltérképezése volt a cél. Azokra az alapvető ismeretekre (kerékpár kötelező felszerelései, egyes közlekedési jelzőtáblák jelentése, az elsőbbség fogalma, stb.) kérdeztünk rá, melyek nélkül elvileg senkinek nem lenne szabad közlekednie az utakon. A gyerekek nagy része (87 %) saját bevallása szerint ismeri a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabályokat (Q5). Q6 Mi ennek a táblának a jelentése? A gyerekek kicsit több mint fele (53,3 %) ismerte fel a Kerékpárút vége jelzőtáblát, míg 41,2 százalékuk úgy értelmezte a jelzést, hogy ott kerékpárral behajtani tilos.

5 Q7 Mit kell csinálni a STOP-táblánál? A gyerekek 56,1 százaléka ismeri az Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla jelentését 40 százalékuk nem említette az elsőbbségadási kötelezettséget azonban ez abból is adódhat, hogy a harmadik válaszlehetőséget már nem olvasták el. Q8 Mit jelent a közlekedésben az elsőbbség fogalma? A gyerekek nagy része (84,9 %) képes helyesen kiválasztani három meghatározás közül elsőbbség fogalmának (leegyszerűsített) definícióját. Ugyanakkor egytizedük úgy véli, az elsőbbség fogalma azt jelenti, mindig el kell engedni a nagyobb járműveket. (Ez a vélekedés egyébként részben a 10. kérdésre adott válaszokban is megmutatkozik.)

6 Q9 Ismered a bicikli kötelező felszereléseit? Ennél a kérdésnél a gyerekeknek segítségképpen egy ábrát is elhelyeztünk, melyen összesen nyolc kötelező felszerelés van feltüntetve (megszámozva), ennek alapján kellett megnevezni a kérdéses felszereléseket. 1. fék 2. kormány 3. első lámpa 4. hátsó lámpa 5. első prizma 6. hátsó prizma 7. küllőprizma 8. csengő A válaszok értékelése során elfogadtunk számos olyan meghatározást, amiből egyértelműen kiderült, hogy a válaszadó ismeri az adott felszerelést, illetve azt is, ha az egyes sorszámokhoz társított megnevezések felcserélődtek (például a hátsó lámpa és a hátsó prizma esetében valóban nem állapítható meg egyértelműen, melyik szám melyik felszerelést jelöli). A válaszadók legnagyobb arányban az első lámpát (96,1 %), a hátsó lámpát (94,5 %), a féket (89,4 %) és a csengőt (88,6 %) tudták megnevezni. A küllőprizma (79,5 %), illetve a kormány (73,6 %) az előbbiekhez képest kisebb arányban került megnevezésre azonban ehhez tudni kell azt is, hogy sokszor a (jogosítvánnyal rendelkező, aktívan kerékpározó) felnőttek sem említik a kormány a kötelező felszerelések között. Legkisebb arányban körülbelül a válaszadók háromötöde az első és a hátsó prizma kerültek megnevezésre.

7 Q10 Nézd meg jól a képet! Kinek van elsőbbsége? Miért? A jobbról érkező járműnek van elsőbbsége Azért, mert nagyobb jármű Azért, mert nincsenek közlekedési jelzőtáblák Azért, mert el fog kanyarodni Más indoklás Nincs indoklás A kerékpárosnak A gépjárműnek A könnyebb áttekinthetőség végett igyekeztünk a kapott válaszokat standarizálni, amennyire a lehetőségek ezt engedték. Összesen 224 tanuló válaszolt értékelhető módon a kérdésre, közülük 64 gyerek (30 %) gondolta úgy, hogy a kerékpárosnak van elsőbbsége 157 gyerek (70 %) gondolta úgy, hogy a gépjárműnek van elsőbbsége 87 gyerek (39 %) fogalmazta meg a helyes választ (a jobbról érkező gépjárműnek van elsőbbsége) valamilyen formában. Mindez azt jelenti, hogy a kérdőívet kitöltő összes gyerek mindössze egyharmada ismerte fel a kép alapján a közlekedési szituációt, és ismerte megfelelően a vonatkozó szabályt (jobbkéz-szabály). Q11 Milyen eszközökkel teheted magadat jól láthatóvá, ha este vagy rossz látási viszonyok között biciklizel? A tanulóknak minden segítség nélkül kellett választ adniuk a kérdésre. A könnyebb áttekinthetőség végett igyekeztünk a kapott válaszokat standarizálni, amennyire a lehetőségek ezt engedték. Lámpák 90,50% Prizmák 46,30% Láthatósági mellény 81% Fényvisszaverő ruházat, szalag 12,40% Egyéb fényvisszaverő eszközök 12,80% Egyéb 9,10% A válaszokból kiderül, hogy a gyerekek többsége a lámpákat (90,5%), illetve a láthatósági mellényt (81%) nevezte meg. A prizmákat emellett 46,3 százaléknyi tanuló említette, míg a fényvisszaverő

8 ruházatot, fényvisszaverő szalagot, illetve az egyéb fényvisszaverő eszközöket hasonló, de meglehetősen alacsony arányban nevezték meg. Q12 Karikázd be a kerékpározást tiltó táblákat! Mit teszel, ha ilyen táblát látsz? A Kerékpárral behajtani tilos, illetve a Kerékpárral, mezőgazdasági vontatóval és állati erővel vont járművel behajtani tilos táblákat a válaszadók rendre 48,4, illetve 48,8 százaléka jelölte meg. A Kerékpárút vége táblát a gyerekek 75,2 százaléka jelölte meg. A sebességkorlátozást jelző táblát a tanulók 2,8 százaléka, az egyéb veszélyt jelző táblát 5,6 százalékuk karikázta be. Arra vonatkozóan, hogy a válaszadók mit tesznek a kerékpározást tiltó tábla láttán, igyekeztünk standardizálni a kapott válaszokat a könnyebb feldolgozhatóság végett. Nem megyek arra / Más útvonalat választok 40,60% Leszállok a kerékpárról, és tolom 45,70% Lassabban hajtok 1,10% Egyéb válaszok 17,70% A fentiek közül az első és a második válasz helyes. Q13 Mit jelentenek az alábbi, veszélyt jelző táblák? A gyerekek 42,9 százaléka válaszolt helyesen a kérdésre, azaz vasúti átjáró, vasúti átkelő vagy vigyázz, vonat! választ írtak. További 37,4 % helyesen kapcsolta össze a jelzést vasúttal, vasúti sínnel, esetleg sorompóval, 14,7 % pedig vasútállomást írt válaszként.

9 A tanulók nagy része balkanyarra vagy balra kanyarodásra asszociált a jelzés láttán, azonban o mindössze 13,7 százalék adott helyes választ (veszélyes útkanyarulat balra), o 30 százalék adott (éles) balra kanyar választ o 22,3 százalék csupán annyit írt, kanyar, o a többiek pedig rossz választ írtak be, például Balra kanyarodás, Balra kanyarodni tilos, stb. A tanulók 14,5 százaléka adott helyes választ (úthibák), további 32,5 százalékuk adott megfelelő választ (rossz út, kátyúk, göröngyös út, hepehupás út, stb.), 23,2 százalék írta a bukkanó választ, 16.7 százalék pedig domb, dombos út választ adott.

10 A gyerekek nagy többsége (95 százalék) tudta, hogy ez a jelzőtábla a körforgalomhoz köthető, de csak 7,4 százalékuk tudta pontosan a tábla jelentését. Q14 Hallottál-e arról, hogy az iskolában kerékpáros szakkör indul BringaAkadémia néven? A gyerekek kétharmada hallott arról, hogy iskolájában kerékpáros szakkör indult a 2016/2017-es tanévben. Q15 Részt veszel-e, szeretnél-e részt venni a kerékpáros szakkör foglalkozásain? A gyerekek körülbelül egyharmada venne részt szívesen egy kerékpáros szakkör foglalkozásain. Összegzés A felmérés megerősítette eddigi tapasztalatainkat a gyerekek (kerékpáros) közlekedési ismereteit illetően. Általában széles ismeretanyaggal bírnak, ami azonban rendszerezésre, pontosításra, kiegészítésre szorul. Külön figyelmet kell fordítani a legfontosabb közlekedési jelzőtáblák bemutatására, illetve a közlekedési jelzőtáblák csoportosításának ismertetésére annak érdekében, hogy a tanulók a számukra ismeretlen tábláknak is könnyebben kitalálják a jelentését. Ez azért is kiemelkedően fontos feladat, mert Magyarországon a éves korosztályt tekintve amennyiben a gyerekek egy baleset okozói a legfőbb baleseti ok a közlekedési táblák figyelmen kívül hagyása. Amint a fenti eredmények mutatják, sok esetben inkább arról lehet szó, hogy a gyerekek nem is ismerik egyegy tábla pontos jelentését. Mindemellett az elsőbbségi szabályok éppúgy pontosításra szorulnak, ahogy a jelzőtáblák jelentése is. Külön foglalkozni kell az elsőbbség fogalmának megértetésével, illetve a vonatkozó szabályok (közlekedési jelzőtáblák, jobbkéz-szabály) megismertetésével és helyes alkalmazásának módjával is. A Safe4Cycle program a fentieken túlmenően a kerékpáros fejvédő viselésének elterjedésében játszhat szerepet egy-egy iskola életében.

KRESZ feladatlap (TÁBLAISMERET)

KRESZ feladatlap (TÁBLAISMERET) Kor: Nem: férfi/nő Település:... Jogosítvány: Van/Nincs 1) Mi a tábla megnevezése? KRESZ feladatlap (TÁBLAISMERET) a. Egyéb veszély b. Vigyázz! Autó c. Elsőbbségadás kötelező 2) Mi a tábla megnevezése?

Részletesebben

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Autópálya Autópálya Autóút Autóút Főútvonal Főútvonal Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák Elsőbbségadás kötelező Állj! Elsőbbségadás kötelező A szembejövő

Részletesebben

A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok

A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok Jelen összefoglalás csak a fontosabb szabályokat tartalmazza. A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek,

Részletesebben

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY FELADATLAP 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása A közúti közlekedés biztonságát szolgáló köznevelési intézményi nevelési

Részletesebben

A-Veszélyt jelző táblák

A-Veszélyt jelző táblák A-Veszélyt jelző táblák A-001 Veszélyes útkanyarulat balra A-002 Veszélyes útkanyarulat jobbra A-003 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok, az első útkanyarulat balra A-004 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok,

Részletesebben

2. Van-e különbség a kerékpáros alkalmassága tekintetében a főútvonalon, illetve a mellékutakon történő kerékpározás során? o a. igen o b.

2. Van-e különbség a kerékpáros alkalmassága tekintetében a főútvonalon, illetve a mellékutakon történő kerékpározás során? o a. igen o b. Megldásk. 1.számú tesztlap 1. Melyik felszerelés kötelező a biztnságs kerékpárzáshz? (Több jó válasz is lehet!) a. baseballsapka b. helyesen beállíttt bukósisak c. lámpák és macskaszem d. láthatósági mellény

Részletesebben

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral:

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: (a hatályos KRESZ KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 54. ) (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy

Részletesebben

A kerékpár-közlekedés biztonságának fejlesztési lehetőségei

A kerékpár-közlekedés biztonságának fejlesztési lehetőségei A kerékpár-közlekedés biztonságának fejlesztési lehetőségei A kutatás a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kerékpáros Magyarország program 2007 keretében készül dr. Makó Emese Széchenyi István Egyetem

Részletesebben

I. A közúti közlekedéssel kapcsolatos alapvető ismeretek

I. A közúti közlekedéssel kapcsolatos alapvető ismeretek 1 HERMAN OTTÓ ÁLT. ISK. és BUDAÖRSI LOGOPÉDIAI INT. KÖZLEKEDÉSI ISMERETEK tantárgyi követelmények a 8. évfolyamos tanulók részére A tantárgy célja, hogy az általános iskolai tanulmányaikat befejező tanulók

Részletesebben

TestLine - vizsisktesztje-02 Minta feladatsor

TestLine - vizsisktesztje-02 Minta feladatsor Hányadikként hajthat át a 1. kereszteződésen a jelű autó? (1 2:55 Normál helyes válasz) E Elsőként. Másodikként. Harmadikként. Negyedikként. Nem hajt át, mert Tanulóvezető. Ebben a forgalmi helyzetben

Részletesebben

13. Utasítást adó jelzőtáblák

13. Utasítást adó jelzőtáblák 13. Utasítást adó jelzőtáblák (1) 47 Az utasítást adó jelzőtáblák: a) 48 Kötelező haladási irány (17 19. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésben a táblán lévő nyíl (nyilak) által jelzett irányban

Részletesebben

LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák

LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák Autópálya Autópálya Autópálya. kilométerre...km...km...km Autóút Autóút. Kilométerre Autóút Autóút. Kilométerre Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák

Részletesebben

a lista aktualizálásának időpontjában a KENYI rendszerében már létező kategóriák - tájékoztató adat

a lista aktualizálásának időpontjában a KENYI rendszerében már létező kategóriák - tájékoztató adat a lista aktualizálásának időpontjában a KENYI rendszerében már létező kategóriák - tájékoztató adat Jelzőtáblák (a KRESZ-ben, valamint az ÚT 2-1.132 Útügyi Műszaki Előírásban szereplő táblatípusok alapján)

Részletesebben

16. Veszélyt jelző táblák

16. Veszélyt jelző táblák 16. Veszélyt jelző táblák (1) A veszélyt jelző táblák: a) Veszélyes útkanyarulat balra (64. ábra), Veszélyes útkanyarulat jobbra (65. ábra); 64. ábra 65. ábra b) Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok ;

Részletesebben

KRESZ Táblák 1. E táblával jelölt úton haladva elsõbbséget fogsz kapni a betorkolló útról érkezõ jármûvek vezetõitõl.

KRESZ Táblák 1. E táblával jelölt úton haladva elsõbbséget fogsz kapni a betorkolló útról érkezõ jármûvek vezetõitõl. Útvonaltípust jelzõ táblák KRESZ Táblák 1. Elsõbbséged van a betorkolló útról, illetve autóúton a keresztezõ útról érkezõkkel szemben. A táblával jelzett helyen nem kell számítanod sem kerékpárosokra,

Részletesebben

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével Mocsári Tibor főmérnök 2010. szeptember Kerékpáros Vasúti ájárók Közlekedésbiztonsági forgalombiztonsága Nap - NKH - KKK, szakmai

Részletesebben

18. Útburkolati jelek

18. Útburkolati jelek 18. Útburkolati jelek (1) Az útburkolati jelek: a) úttest szélét jelző vonal: hosszirányú folytonos az útkereszteződésnél szaggatott vonal; b) 146 terelővonal: hosszirányú egy vagy [olyan útszakaszon,

Részletesebben

nyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www

nyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www A Kaposvári Rendőrkapitányság bűn-, és baleset-megelőzési szolgálata a közlekedési jogsértésekkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatja a lakosságot Gépjárművezetőknek A rendőri intézkedés során a hatóság

Részletesebben

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében Kiss Csaba r. alezredes ORFK- Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály vezetője, ORFK OBB főtitkára A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

Részletesebben

Új módszertan a kerékpározás mérésében

Új módszertan a kerékpározás mérésében Új módszertan a kerékpározás mérésében Megváltoztattuk reprezentatív kutatásunk módszertanát, mely 21 márciusa óta méri rendszeresen a magyarországi kerékpárhasználati szokásokat. Ezáltal kiszűrhetővé

Részletesebben

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS A kerékpározás hatásai nem igényel fosszilis energiát externáliák nem szennyezi a levegőt, nincs széndioxid kibocsátása nem okoz zajt kevés helyet foglal infrastruktúra igénye alacsony

Részletesebben

Évszakváltás a közlekedésben

Évszakváltás a közlekedésben Évszakváltás a közlekedésben A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez a gyalogosoknak és a járművezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk

Részletesebben

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok))

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok)) 2012. 12.10. A biztonságos közlekedésért I. - Hol szabad kerékpározni? Kaposváron elkészült 7 kilométer hosszú kerékpárforgalmi úthálózat. Mivel a városban közlekedőknek több, Kaposváron eddig ismeretlen

Részletesebben

Összefogás a közlekedőkért

Összefogás a közlekedőkért ÉLET ÚTON Összefogás a közlekedőkért Berta Tamás Új kihívások Vízió: Magyarországon 2030 után egyetlen 14 év alatti gyermek sem veszíti életét közúti közlekedési balesetben Közúti balesetek okozói Infrastruktúra

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap

Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap Budapesti kerékpáros balesetek elemzése 2006 2009 Kertesy Géza vezető tervező, ügyvezető A baleseti adatok változása az elmúlt 10 évben A kerékpáros balesetek számának

Részletesebben

A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel

A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel Friss országos adatok a kerékpárhasználatról 2010. tavaszától a Magyar Kerékpárosklub háromhavonta országos reprezentatív adatokat fog

Részletesebben

KRESZ és közútkezelés

KRESZ és közútkezelés KRESZ és közútkezelés Forgalmász napok Sopron 2013. június 12-13. Nagy Zoltán osztályvezető Magyar Közút NZRT. telefon: 819-9133 e-mail:nagy.zoltan@kozut.hu A józan paraszti ész hiánya minden területen

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ISMERETEK MOBIL ALKALMAZÁS MOBILTARTALMAK

KÖZLEKEDÉSI ISMERETEK MOBIL ALKALMAZÁS MOBILTARTALMAK A gyalogos, kerékpáros, segédmotoros kerékpárvezető és kerekes székes közúti közlekedés szabályainak és viselkedési normáinak oktatásához önállóan feldolgozható digitális tartalom és módszertan az 5 12.

Részletesebben

Település Táv. (km) Útirány Össz táv. Öreg-tó Club Hotel (recepció) Indulj az 1-es számú főút felé 1,48 Úny 41,93 Únyon 0,07 0,07 0,42 42,35

Település Táv. (km) Útirány Össz táv. Öreg-tó Club Hotel (recepció) Indulj az 1-es számú főút felé 1,48 Úny 41,93 Únyon 0,07 0,07 0,42 42,35 Tatán Tarjánban Szomoron Dunazug 202 ITINER (TEL.: +3630 393 27 17) Az első ellenőrzőpontig (Dág) 0,23 kerékpárút (a főúttal párhuzamos) 0,3 1,99 (balra tarts a buszmegállónál) 35,86 1,2 (kerékpárút vége)

Részletesebben

Közlekedésbiztonság a Dunai Finomítóban

Közlekedésbiztonság a Dunai Finomítóban Közlekedésbiztonság a Dunai Finomítóban Események és intézkedések Százhalombatta, 2018.05.10. Közlekedési balesetek a Dunai Finomítóban 1. Közlekedési balesetek a Dunai Finomítóban 2. Közlekedési balesetek

Részletesebben

Kerékpár éghajlati teszt

Kerékpár éghajlati teszt Benchmarking Kerékpár éghajlati teszt supported by www.trendy-travel.eu A kiadvány tartalmáért az egyedüli felelősség a szerzőket terheli, és nem szükségszerűen tükrözi az Európai Közösség álláspontját.

Részletesebben

Mi az a BringaAkadémia? És mire tanítják ott a bringásokat?

Mi az a BringaAkadémia? És mire tanítják ott a bringásokat? Mi az a BringaAkadémia? És mire tanítják ott a bringásokat? Nem! Sajnos a BringaAkadémia épülete nem hasonlít a Lomonoszov Egyetemre. És a londoni olimpia kerékpáros stadionjára sem. Bár, azért az jó lenne

Részletesebben

Simon László

Simon László Simon László 2019.03.11. Témáink: Közlekedési ismeretek oktatása A közlekedésbiztonsági program létrehozásának okai A program eredményei Tapasztalatok, javaslatok A biztonság definíciói a közlekedésben

Részletesebben

Közlekedésfejlesztési kérdőív

Közlekedésfejlesztési kérdőív I. számú melléklet Közlekedésfejlesztési kérdőív Hódmezővásárhely -elemzés- 2012. április I. Demográfiai elemzés kérdőívet 4261 fő (N=4261 fő) töltötte ki. z adatok elemzése alapján láthatjuk, hogy a válaszadók

Részletesebben

A puha közlekedők, avagy a mikromobilitás

A puha közlekedők, avagy a mikromobilitás A puha közlekedők, avagy a mikromobilitás Siófoki Közlekedési Konferencia 2019. május 15. Polányi Péter MMK Közlekedési Tagozat Kerékpáros Szakosztály Az első fecske (a kecske) egészséges gyors olcsó praktikus

Részletesebben

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék PROGRAMTERV Ismeretanyag Módszerek Eszközök 1. Bevezetés, tervismertetés, foglalkozások célja STOP Közlekedj okosan! 1-3. rész Átkelés az úttesten 2. A gyalogos közlekedéssel összefüggő legfontosabb rendőri

Részletesebben

Kerékpáros forgalomtechnika és biztonság néhány összefüggése

Kerékpáros forgalomtechnika és biztonság néhány összefüggése Forgalmász napok Sopron, 2013. június 12-13. Kerékpáros forgalomtechnika és biztonság néhány összefüggése Vincze Tibor vin@trenecon.hu 1 2013.06.24. Tartalom 1. Miként látjuk a kerékpárost? 2. Kívánatos

Részletesebben

KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23.

KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23. KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23. Telefon: 06702568645 Munkaszám: OF-P-BpNy-18-006 Tervezési feladat: Lébény - Kimle 1612+38 sz. útátjárónál (8417. sz. ök. út 35+646 kmsz.) vágány átépítés ideiglenes

Részletesebben

Nagykovácsi biciklisták NATE kérdıíves felmérés legfontosabb megállapításai

Nagykovácsi biciklisták NATE kérdıíves felmérés legfontosabb megállapításai Nagykovácsi biciklisták NATE kérdıíves felmérés legfontosabb megállapításai Válaszadók A kérdıívet 2009 utolsó két hónapjában 275-en töltötték ki, elektronikusan vagy papíron. A válaszadók túlnyomó többségének

Részletesebben

Füzesabony Szihalom között kerékpáros infrastruktúra építése

Füzesabony Szihalom között kerékpáros infrastruktúra építése Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Füzesabony Szihalom között kerékpáros infrastruktúra építése TOP-3.1.1-15-HE1-2016-00003 Így kerékpározz! A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez

Részletesebben

Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2011.(VIII.29.) önkormányzati rendelete Albertirsa város forgalmi rendjéről

Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2011.(VIII.29.) önkormányzati rendelete Albertirsa város forgalmi rendjéről Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2011.(VIII.29.) önkormányzati rendelete Albertirsa város forgalmi rendjéről Albertirsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, az Alkotmány

Részletesebben

Közlekedési táblák. Mottó: "Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk."

Közlekedési táblák. Mottó: Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk. Közlekedési táblák Mottó: "Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk." 1. Képes szótár. a. Utak. Autóút Autóút vége Kerékpárút Gyalogút Autópálya Parkolóhely b. Itt valami

Részletesebben

BRINGÁS TUDÁSTÁR HASZNOS TANÁCSOK AUTÓVEZETŐKNEK IS

BRINGÁS TUDÁSTÁR HASZNOS TANÁCSOK AUTÓVEZETŐKNEK IS BRINGÁS TUDÁSTÁR HASZNOS TANÁCSOK AUTÓVEZETŐKNEK IS BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉS KERÉKPÁRRAL, MOL BUBIVAL Budapest számára kiemelten fontos a környezetkímélő közlekedés fejlesztése, melynek célja, hogy a város

Részletesebben

A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések

A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések Járművezetés az eltiltás tartama alatt [a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 15/A. (1) bek.] Az elsőbbség és az előzés szabályainak

Részletesebben

FÉNYKÉP MELLÉKLET MEGLÉVŐ FORGALOMTECHNIKAI ESZKÖZÖK

FÉNYKÉP MELLÉKLET MEGLÉVŐ FORGALOMTECHNIKAI ESZKÖZÖK FÉNYKÉP MELLÉKLET MEGLÉVŐ FORGALOMTECHNIKAI ESZKÖZÖK I terület: a 71 sz. főút ill. a vasútvonal déli oldalán, a főút és a Balaton közötti terület. A terület az alábbi utcákat foglalja magába: Halász utca,

Részletesebben

Kerékpáros balesetek és a forgalom Helyzetelemzés és következtetések. László János Magyar Kerékpárosklub

Kerékpáros balesetek és a forgalom Helyzetelemzés és következtetések. László János Magyar Kerékpárosklub Kerékpáros balesetek és a forgalom Helyzetelemzés és következtetések László János Magyar Kerékpárosklub Kiindulás Országos és Budapesti adatok Tanulságok és feladatok Kiindulás Közös nevező Adatok korlátai

Részletesebben

SZEZONRA FEL! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK SZEZONNYITÓ KERÉKPÁROS KISOKOS

SZEZONRA FEL! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK SZEZONNYITÓ KERÉKPÁROS KISOKOS SZEZONRA FEL! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK SZEZONNYITÓ KERÉKPÁROS KISOKOS HOGYAN KÉSZÍTSD FEL A KERÉK- PÁRODAT TAVASZRA? Mosd le, töröld át a vázat, és nézd meg az alkatrészeket! Győződj meg róla, hogy nincs-e

Részletesebben

Közlekedési ismeretek szakkör. éves munkaterve. a 2013/14-es tanévre. A résztvevő korosztály: 10-11 éves, alsó tagozatos, 4. osztályos gyermekek

Közlekedési ismeretek szakkör. éves munkaterve. a 2013/14-es tanévre. A résztvevő korosztály: 10-11 éves, alsó tagozatos, 4. osztályos gyermekek Közlekedési ismeretek szakkör éves munkaterve a 2013/14-es tanévre A szakkör helyszíne: Hosszúpályi Irinyi József Általános Iskola 4274, Hosszúpályi, Szabadság tér 30. A szakkör elnevezése: Közlekedési

Részletesebben

Kerékpárhasználati adatok

Kerékpárhasználati adatok Kerékpárhasználati adatok Tartalom 1. Mit kellene mérni? 2. Mit mérünk mi? 3. Eredmények 4. Más mérések 5. Hogyan tovább? 1. Mit kellene mérni? a közlekedési módok arányát az infrastruktúra építés hatását

Részletesebben

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok Munkabizottsági anyag (Deák János, Dr. Fülöp Ágnes, Hóz Erzsébet, Dr. Major Róbert, Siska Tamás) KTI,

Részletesebben

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12

Részletesebben

Fenntarthatósági témájú tesztsor 5 6. osztályosok részére

Fenntarthatósági témájú tesztsor 5 6. osztályosok részére Azonosító:... Fenntarthatósági témájú tesztsor 5 6. osztályosok részére 1. Mi az a szelektív hulladékgyűjtés? Amikor a hulladék egy részét nem a kukába dobjuk Amikor a hulladékot fajtánként szétválogatjuk

Részletesebben

Közlekedő kisokos MUNKAFÜZET KIVÉVE

Közlekedő kisokos MUNKAFÜZET KIVÉVE Közlekedő kisokos MUNKAFÜZET KIVÉVE Közreműködők: Abonyi Nóra, Barna Éva, Bíró Angelika, Eisenkrammer Károly, Molnár Berta, Váczi Vincent, Victor-Kovács Nikolett Pedagógiai lektor: Pompor Zoltán Készült

Részletesebben

Jelzőtáblák. Főútvonal útkereszteződésben. Főútvonal vége tábla következik méterre. kanyarodik. Elsőbbségadás kötelező

Jelzőtáblák. Főútvonal útkereszteződésben. Főútvonal vége tábla következik méterre. kanyarodik. Elsőbbségadás kötelező Jelzőtáblák Főútvonal útkereszteződésben kanyarodik Főútvonal vége tábla következik méterre Autópálya Autópálya vége Autóút Autóút vége Főútvonal Főútvonal vége Elsőbbségadás kötelező Elsőbbségadás kötelező

Részletesebben

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok Berzai Zsolt r. őrnagy kiemelt főreferens ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály Tel.: +36-1-443-5690 berzaizs@orfk.police.hu A gyermekek közlekedés-biztonságával

Részletesebben

Biztonságos kerékpározást! Útmutató kerékpárosoknak BIKE PAL

Biztonságos kerékpározást! Útmutató kerékpárosoknak BIKE PAL Biztonságos kerékpározást! Útmutató kerékpárosoknak BIKE PAL Az Európai Közlekedésbiztonsági Ügynökség (ETSC) egy nemzetközi nem kormányzati szervezet, amely 1993-ban alakult meg válaszul a folyamatosan

Részletesebben

Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban

Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban 2014. június 30. A Magyar Kerékpárosklub legfrissebb,

Részletesebben

Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer. A 82.sz. főút vizsgálata

Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer. A 82.sz. főút vizsgálata Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer A 82.sz. főút vizsgálata Kutatási feladat Biztonságos infrastruktúra menedzsmenttámogató rendszer kialakítása Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013.

Részletesebben

Jelzőőri tevékenység oktatása

Jelzőőri tevékenység oktatása Jelzőőri tevékenység oktatása Szilágyi Omer r.ftzls. Pécs RK Központi Szolgálatirányító parancsnok Nagykozári Polgárőr Egyesület omer.seriff@gmail.com 2017 Jogalap 2011.évi CLXV. törvény a polgárőrségről

Részletesebben

17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák

17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák 17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák (1) A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők: a) 113 Kijelölt gyalogos-átkelőhely (103. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úttestet a táblánál útburkolati jellel kijelölt

Részletesebben

Makó város közlekedésbiztonsági és forgalomtechnikai hatástanulmánya

Makó város közlekedésbiztonsági és forgalomtechnikai hatástanulmánya Makó város közlekedésbiztonsági és forgalomtechnikai hatástanulmánya II. c. ütem Készítette: Mózes Sándor 207. április 20. 2 Tartalom. Nyizsnyai utca Nádasdy utca kereszteződése... 6 2. Nádasdy utca utca

Részletesebben

MÓR VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

MÓR VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA MÓR VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. JANUÁR I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 7 I.1. A HELYZETELEMZÉS FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSAI:... 7 I.1.1. A város egészére vonatkozó helyzetelemzés... 7 I.1.2. Városrészek

Részletesebben

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre KRESZ-módosítási javaslatok a városi közútkezelő szempontjából Lendvai Gábor Forgalomtechnikai munkatárs Budapesti

Részletesebben

Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása

Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása KözOP-2.5.0-09-11-2012-0009 Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása (A szintbeni vasúti átjárók biztonságos és mozgáskorlátozottak számára kényelmes mőszaki kialakítása) Gábor Miklós (KTI), Dr.Koren

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

Közvélemény-kutatás egy lehetséges telekocsi-szolgáltatásról

Közvélemény-kutatás egy lehetséges telekocsi-szolgáltatásról Közvélemény-kutatás egy lehetséges telekocsi-szolgáltatásról 1200 fős országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság körében 2012. május 18-22. A Policy Solutions a Medián közvélemény-kutató

Részletesebben

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK)

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) 2013. május 1-jei hatállyal módosult a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, azaz a KRESZ. A változásokat

Részletesebben

Oldal 1. a lista aktualizálásának idpontjában a KENYI rendszerében már létez kategóriák - tájékoztató adat

Oldal 1. a lista aktualizálásának idpontjában a KENYI rendszerében már létez kategóriák - tájékoztató adat a lista aktualizálásának idpontjában a KENYI rendszerében már létez kategóriák - tájékoztató adat Jelztáblák (a KRESZ-ben, valamint az ÚT 2-1.132 Útügyi Mszaki Elírásban szerepl táblatípusok alapján) 1

Részletesebben

A kerékpárosok közlekedésbiztonsága és a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram

A kerékpárosok közlekedésbiztonsága és a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram Gégény István ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság A kerékpárosok közlekedésbiztonsága és a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram Közlekedésbiztonsági konferencia Békés, 2011. július 22. A kerékpározás

Részletesebben

Közlekedési ismeretek tantárgy oktatása a középiskolák Rendészeti ágazati képzésében. MRSZKI SZISZ Közlekedési Munkacsoport

Közlekedési ismeretek tantárgy oktatása a középiskolák Rendészeti ágazati képzésében. MRSZKI SZISZ Közlekedési Munkacsoport Közlekedési ismeretek tantárgy oktatása a középiskolák Rendészeti ágazati képzésében. MRSZKI SZISZ Közlekedési Munkacsoport Kivonat a Rendészeti ágazati képzés 9-12. középiskolai évfolyamokra előírt kerettantervéből:

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztató az Ország úti zajvédő fal létesítésével összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Tájékoztató az Ország úti zajvédő fal létesítésével összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató az Ország úti

Részletesebben

Az Albertirsa város forgalmi rendjéről szóló 21/2011. (VIII.29.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete helyébe, e rendelet 1. sz. melléklete lép.

Az Albertirsa város forgalmi rendjéről szóló 21/2011. (VIII.29.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete helyébe, e rendelet 1. sz. melléklete lép. Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XI.02.) rendelete az Albertirsa város forgalmi rendjéről szóló 21/2011.(VIII.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Albertirsa Város Önkormányzatának

Részletesebben

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE FELADATLAP 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása A közúti közlekedés biztonságát szolgáló köznevelési intézményi nevelési tevékenység

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R. város. belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről. 2015.

KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R. város. belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről. 2015. KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R város belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről 2015. május 17 A Kiegészítés a tanulmány szerves része, attól el nem

Részletesebben

A es évek gyalogos és kerékpárosok részvételével bekövetkezett balesetek kutatása

A es évek gyalogos és kerékpárosok részvételével bekövetkezett balesetek kutatása A 2013-2014-es évek gyalogos és kerékpárosok részvételével bekövetkezett balesetek kutatása Előadó: Dr. habil Lakatos István PhD dékánhelyettes, tanszékvezető Széchenyi István Egyetem, Közúti és Vasúti

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági szemléletformálás az önkormányzatokban

Közlekedésbiztonsági szemléletformálás az önkormányzatokban Közlekedésbiztonsági szemléletformálás az önkormányzatokban Hóz Erzsébet tudományos főmunkatárs Tata, 2013. október 29. ETSC (European Road Safety Council) jelentése 2001 2011 között: a halálos áldozatok

Részletesebben

TÁRNOK NAGYKÖZSÉG KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓ TERV VIZSGÁLATI MUNKARÉSZ AZONOSÍTÁSA SOR- TÉRKÉP SZELV. ANYAGA RÖGZÍTÉS MÓDJA OSZLOP TÁBLA MEGNEVEZÉSE TARTALMA A KRESZ SZERINT SOR ÚTÜGYI MŰSZAKI ELŐÍRÁS / KRESZ

Részletesebben

Szakpolitikai útmutató 2

Szakpolitikai útmutató 2 Információ iskolavezetők, szakemberek, oktatási, és közlekedési szervezetek részére Szakpolitikai útmutató 2 MOBILITÁS SZERVEZÉS ISKOLÁKNAK A Közlekedési Kígyó Játék egy kampány, amely alsó tagozatos iskolásokat,

Részletesebben

A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSRE FELKÉSZÍTÉS PROGRAMJA

A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSRE FELKÉSZÍTÉS PROGRAMJA A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSRE FELKÉSZÍTÉS PROGRAMJA A program célja: világszerte játékos, gyakorlatias és szórakoztató módon tegye fogékonnyá a 6-10 éves korosztályt a mobilitás és a közlekedésbiztonság kérdései

Részletesebben

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Szuppinger Péter REC 2013.05.08. Szentendre Integrált közlekedéstervezés és a kerékpározás Miért integrált? Cél: Miért kerékpározás, integrált? mint mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Tapasztalat:

Részletesebben

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL KÖZLEKEDÉSI JELZŐTÁBLÁK 1. A járművel való közlekedéskor az úton a járművezető köteles: (Két helyes választ kell bekarikázni) a) a jármű haladását a saját felmérése szerinti forgalmi viszonyokhoz igazítani,

Részletesebben

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az

Részletesebben

KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák

KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák...km...km...km Autópálya Autópálya Autópálya...kilométerre Autóút Autóút...kilométerre Autóút Autóút...kilométerre kötelezetség kötelezetség 7.5 t kötelezettség

Részletesebben

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon 1 Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon A Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi központ Pályaválasztási Kiállításokat rendezett Székesfehérváron (2009. november 5-7.) és Dunaújvárosban (november

Részletesebben

VISEGRAD 4 BICYCLE RACE HUNGARIAN GP Budapest-Pannonhalma 176,3 km április 23.

VISEGRAD 4 BICYCLE RACE HUNGARIAN GP Budapest-Pannonhalma 176,3 km április 23. VISEGRAD 4 BICYCLE RACE HUNGARIAN GP Budapest-Pannonhalma 176,3 km 2016. április 23. KM km KM 40 km/h 42 km/h 44 km/h BUDAPEST WestEnd C. C. lassúrajt 0,0 12:00 12:00 12:00 Nyugati tér jobbra 0,0 + lámpa

Részletesebben

A tananyag általános bemutatása... 7

A tananyag általános bemutatása... 7 A gyalogos, kerékpáros, segédmotoros kerékpárvezető és kerekes székes közúti közlekedés szabályainak és viselkedési normáinak oktatásához önállóan feldolgozható digitális tartalom és módszertan az 5 12.

Részletesebben

Kerékpáros balesetek mélyelemzése a rendőrségi kisjelentések felhasználásával - kerékpárosok biztonsága kerékpáros létesítménnyel vagy anélkül-

Kerékpáros balesetek mélyelemzése a rendőrségi kisjelentések felhasználásával - kerékpárosok biztonsága kerékpáros létesítménnyel vagy anélkül- Kerékpáros balesetek mélyelemzése a rendőrségi kisjelentések felhasználásával - kerékpárosok biztonsága kerékpáros létesítménnyel vagy anélkül- Hóz Erzsébet tudományos főmunkatárs Forgalmász Napok Sopron

Részletesebben

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A. Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés

Részletesebben

BIATORBÁGY FORGALOMTECHNIKAI TERVE

BIATORBÁGY FORGALOMTECHNIKAI TERVE BIATORBÁGY FORGALOMTECHNIKAI TERVE BIATORBÁGY FORGALOMTECHNIKAI TERVE KÉSZÍTETTE: Mezey András okl. mérnök Saár Szabolcs okl. közlekedésmérnök 2005. DECEMBER MEZEY MÉRNÖKIRODA CSOMÓPONT MÉRNÖKI IRODA 2100

Részletesebben

MEPS 2015. Middle European Planning Seminar. HAJDÚSZOBOSZLÓ, Hungary. 4. számú projekt: Dózsa György úti kerékpárút BESZÁMOLÓ

MEPS 2015. Middle European Planning Seminar. HAJDÚSZOBOSZLÓ, Hungary. 4. számú projekt: Dózsa György úti kerékpárút BESZÁMOLÓ Middle European Planning Seminar HAJDÚSZOBOSZLÓ, Hungary 4. számú projekt: Dózsa György úti kerékpárút BESZÁMOLÓ Pedro BATISTA Nikoletta VARGA University of Debrecen Budapest University of Technology and

Részletesebben

445. SZ. KECSKEMÉT ÉSZAKI ELKERÜLŐ ÚT TOVÁBBVEZETÉSE, M5 AUTÓPÁLYA 5218. J. ÚT KÖZÖTT C1. FORGALOMTECHNIKAI TERV. Engedélyezési terv

445. SZ. KECSKEMÉT ÉSZAKI ELKERÜLŐ ÚT TOVÁBBVEZETÉSE, M5 AUTÓPÁLYA 5218. J. ÚT KÖZÖTT C1. FORGALOMTECHNIKAI TERV. Engedélyezési terv Tervszám: 4626 445. SZ. KECSKEMÉT ÉSZAKI ELKERÜLŐ ÚT TOVÁBBVEZETÉSE, M5 AUTÓPÁLYA 5218. J. ÚT KÖZÖTT Megbízó: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Készítette: Bokút Terv Mérnöki és Vállalkozó Kft. C1.

Részletesebben

Láthatósági szimulátor éjszakai és csökkentett látási viszonyok közötti közlekedési balesetek megelőzésének oktatására

Láthatósági szimulátor éjszakai és csökkentett látási viszonyok közötti közlekedési balesetek megelőzésének oktatására Láthatósági szimulátor éjszakai és csökkentett látási viszonyok közötti közlekedési balesetek megelőzésének oktatására Szilágyi Ferenc ny. r. őrnagy, B.-A.-Z. Megyei Közlekedésbiztonsági Alapítvány, Miskolc,

Részletesebben

Safe4Cycle kerékpározzunk biztonságosan!

Safe4Cycle kerékpározzunk biztonságosan! kerékpározzunk biztonságosan! A program az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával pályázatot hirdet általános iskolák számára kerékpáros közlekedésbiztonsági oktatás témakörben. A program nemzetközi

Részletesebben

47 sz. főút - 4415 j. út Hódmezővásárhely, Kálvin János tér, jelzőlámpás csomópont átépítése kétsávos turbó típusú körforgalmú csomóponttá 2009. A Kálvin János téri csomópont Hódmezővásárhelyen, a 47 sz.

Részletesebben

BringaAkadémia oktatás

BringaAkadémia oktatás Bemutatkozás A Vuelta Sportiroda 2004 óta foglalkozik kerékpáros közlekedésre neveléssel. Kezdetben mobil ügyességi kerékpárpályánkkal és KRESZ-előadásokkal jártuk az országot. 2008-ban kidolgoztuk a BringaSuli

Részletesebben

PROBLÉMÁK Dugók a városközpontban. A 3 km-re lévő lakóparkból 20 perc bejutni a városközpontba a reggeli dugó miatt.

PROBLÉMÁK Dugók a városközpontban. A 3 km-re lévő lakóparkból 20 perc bejutni a városközpontba a reggeli dugó miatt. PROBLÉMÁK Dugók a városközpontban. A 3 km-re lévő lakóparkból 20 perc bejutni a városközpontba a reggeli dugó miatt. A zebrák nem töltik be a funkciójukat, mert nem adják meg az elsőbbséget a gyalogosoknak.

Részletesebben

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban.

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban. Tisztelt Válaszadó! Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa rehabilitációját tervezi, azzal a céllal, hogy a terület értékeinek fenntartható hasznosításával még inkább hozzájáruljon a lakosság

Részletesebben

A kerékpár forgalomban tartása és kötelező felszerelése

A kerékpár forgalomban tartása és kötelező felszerelése A kerékpár forgalomban tartása és kötelező felszerelése A kerékpár kötelező felszerelésére vonatkozó részletes szabályokat a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről

Részletesebben

Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve?

Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve? Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve? Az időjárás enyhülésével egyre több kerékpáros pattan nyeregbe, s közlekedik főútvonalon éppúgy, mint a forgalmas belvárosi területen. Érdemes tehát

Részletesebben