Kocsonyafesztivál Miskolcon
|
|
- Amanda Rebeka Barta
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kocsonyafesztivál Miskolcon 1. A Kocsonyafesztivál előzményei Az egykoron lacipecsenyéjéről, fehér kenyeréről és kocsonyájáról híres Miskolc évszázados kulturális hagyományairól, építészeti emlékeiről, páratlan természeti adottságairól évtizedekig kevés szó esett. A hivatalos kommunikáció a XX. század második felében inkább a gyors iparosítás révén létrejövő fejlődésről szólt nem törődve azzal, hogy a szocialista iparváros jelző egyoldalú hangoztatása a közvéleményben inkább negatív érzetet kelt, ami szükségképpen magával hozza, hogy a várost kevesen tervezték szabadságuk célpontjaként. Az 1999-ben útjára indult Vendégségben Miskolcon programsorozat keretében népszerű, ismert személyiségeket (például Göncz Árpádot, Vágó Istvánt, Kepes Andrást, Presser Gábort, Geszti Pétert és Zorán) hívtak meg a program kitalálói (Fedor Vilmos és Rózsa Edit) és szervezői egy hosszú hétvégére. Az itt töltött idő alatt személyre szabott, a város valódi értékeit és arcát bemutató program keretében ismerhették meg a vendégek Miskolcot. Miskolc feltétlenül egyike azoknak a városoknak, amelyeknek kiváló természeti adottságai és kulturális értékei vannak. Olyan érzék van ebben a városban a szépségre és a designra, amit én eddig Budapesten sem tapasztaltam. Megszerettem Miskolcot, gyönyörű, érdekes hely, tele apró csodával. Hiszem, egy várost nem a házak tesznek széppé, hanem a benne élő emberek nyilatkozta Kepes András. Nagy Bandó András szerint Miskolc gyöngyszem a Bükk kagylójában, melyet Móricz egykoron a legszebb reményű magyar városnak nevezett. Vágó István, a 2001 októberében megalakult Miskolc Barátai Körének elnöke népszerű kvízműsoraiban és nyilatkozataiban gyakran idézte fel miskolci emlékeit és vált a város önkéntes nagykövetévé. A Miskolci Téli Fesztivál és a Kocsonyafesztivál e városmarketing program fő termékelemévé vált az elmúlt évtizedben. A téma középpontjában a miskolczi kotsonya és a város egyik legismertebb a fesztivál emblémájává vált - élőlénye, a béka áll. Ki ne ismerné a mondást: Pislog /vagy remeg, rezeg, reszket, mint miskolci kocsonyában béka. A kotsonya első magyar írásos említése egy miskolci periratban található, mely szerint: bizonyos asszonyság azért nem tolvajkodhatott az avasi pincesoron, mert ezidőben éppen kotsonyát árult a miskolczi piaczon. Mivel korábban a kotsonyáról sehol nem olvashatunk tehát a legenda alapját semmi sem cáfolja - joggal feltételezhető, hogy eredeti miskolci ételről van szó. A miskolci fogadók és a vendéglátás története (Dobrossy, 1985) című könyvben olvashatjuk: "A vasúti forgalom megnyitása előtti időkben a Gömörvidék és Budapest közötti felső magyarországi kereskedelmet többnyire gömöri fuvarosok, úgynevezett "furmányosok" közvetítették. Miskolc városa ezeknek közbenső állomása volt. Itt rendesen a Szentpéteri kapuban lévő "Szarvas", "Törökfő" és a " Magyar huszár" című kisebb vendégfogadókban szálltak meg éjszakára. Egy felső-gömöri tót furmányos is a "Magyar huszárba"-ba tért be napszálltakor. Vacsorát kért a kocsmárosnétól, még pedig kocsonyát. Az asszonyka, kit a nép fantáziája bizonyos, szemmel látható tekinteteknél fogva "Potyka Kati" becéző névvel ruházott fel, mindjárt sarkon fordult és a ház alatti pincéből felhozott egy tányérral. Elibe tette a vendégnek. A tót atyafi takarékos étvággyal neki lát a vacsorának és először is a tányér közepétől kikandikáló húst akarja konzulmálni. De egyszerre csak ijedten ejti el a villát és így kiállt fel:- Jáj, jáj, kocsmárosné annak a kocsonyának szeme is van, s csak úgy hunyorgat felim! Potyka Kati asszony odabokázott és elhűlve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég. Egy izmos termetű béka, mely majdnem derékig a kocsonyába volt fagyva, esdeklő pillantásokat vetett feléjük a szabadításért. - No ennek pechje volt! - mondá Kati és a tűzhelynél kiengesztelte a fagyos jószágot, mely ezután ismét jól érezte magát a körülményekhez képest". A kocsonyalegendára épülő turisztikai termékfejlesztést a Krúdy szerint is kiemelten híres miskolci vendéglátás hagyománya, a város és térségének kulturális és természeti értékeinek és hagyományainak bemutatása inspirálta.
2 2. A Kocsonyafesztivál küldetése és céljai A fesztivál küldetése, hogy a kulturális programok mellett egyre színesebb és szélesebb körhöz eljutó egyéb programokon keresztül is lehetővé váljon annak a közösségi térnek a megteremtése, ahol az emberek jól érzik magukat. Tartalmas, értékes, minőségi programokon keresztül legyen az komolyvagy könnyűzene, kortárs- vagy néptánc, kiállítás stb. váljék hozzáférhetővé és megérthetővé a kultúra, s a színes programok gazdagsága az élményszerzés feltételeit biztosítja. A programsorozat fő célja a kulturális alapú térség- és társadalomfejlesztés. Miskolc és az Észak- Magyarország régió értékeinek és pozitív imázsának erősítése és tudatosítása mellett a lokálpatriotizmus erősítése is fontos célként fogalmazódik meg. A város környezeti-, szellemi- és művészeti értékeinek feltárása és bemutatása a fenntartható természeti és társadalmi környezet kialakítását teszi lehetővé. A megyeszékhelyen élők bevonása a közösségépítő, értékközvetítő programok előkészítésébe és lebonyolításába, továbbá a széleskörű partnerkapcsolatok kiépítése egyaránt bír közösség- és gazdaságépítő funkcióval. Fontos célok továbbá a befektetői akvizíció, a város kapcsolati tőkéjének bővítése és a párbeszéd közösségi tereinek megteremtése is. A programsorozat a turizmus szempontjából is különös jelentőséggel bír, hiszen a kínálati paletta bővülése a turizmus fellendülését hozhatja; téli fesztiválról lévén szó a turisztikai szezon széthúzásának lehetősége adott; a mára 3 napossá vált fesztivál a tartózkodási idő és a fajlagos költés emelkedésének irányába hathat. A Kocsonyafesztivál építkezése tudatos és tervezett. Ez nyomon követhető abban a több évre szóló stratégiában, amely időről időre az aktuális célokhoz, trendekhez igazodik. A közötti stratégia alapja a Kárpát-medence sokszínű kultúráját befogadó város, ország bemutatása volt. A stratégiai terv ezt bontja le évről évre, Miskolc határmenti kapcsolataira építve ben Románia volt, 2013-ban Szlovákia lesz a fesztivál díszvendége. Utóbbi apropóját az adja, hogy Kassa Európai Kulturális Fővárosa lesz a jövő évben ben Magyarország szomszédsági kapcsolatainak, Miskolc hírnevének, ismertségének növelése érdekében Szerbia, Szlovénia, Ausztria és Horvátországot tervezik díszvendégnek felkérni. A díszvendégség a város szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, hiszen nem csupán a díszvendég számára nyújt kiemelt értékű, hatékony megjelenést, hanem Miskolc számára is nagy értékű közvetlen és közvetett média megjelenést biztosít, kommunikációs felületet az adott a díszvendég saját felületein. A Kocsonyafesztivál rövid története 2001 Első Miskolci Kocsonyabál a Palota Szállóban 2002 Miskolci Kocsonyabál társrendezvényeként megvalósult az első Miskolci Kocsonyaünnep A Kocsonyaünnep 3 napos Kocsonyafesztivállá bővült, melynek a Városi Sportcsarnok adott helyet. A részvevők kocsonyára váltható kocsonyatallérokat kaptak, a kocsonyákat miskolci sztár chef-ek készítették. A Miskolc és térsége és vidéke egyik legjelentősebb társasági eseményévé vált Kocsonyabál az Év Bálja elismerést kapta. A programsorozat a Miskolci Nemzeti Színház díszelőadásával zárult Ettől az évtől a Kocsonyaünnep hivatalos neve Miskolci Tél Kocsonyafesztivál lett. A Kocsonyaünnep a Miskolci Nemzeti Színház nyári színházában került megrendezésre. A miskolci éttermek látványkocsonyáit a Színészmúzeum előcsarnokában állították ki, ahol a vendégek s Miskolc legszebb kocsonyájára szavazhattak Megalkották a Kocsonyafesztivál hivatalos italát, a tokaji bor és sör házasságából született KORTY névre keresztelt, világos vörös színű sört. Dr. Besenyei Lajos, a Miskolci Egyetem akkori rektora, ünnepélyes keretek között megalapította az egyetem szimbolikus Kocsonyatudományi Karát. A fesztivál ezévi látványossága a 8 tonna jégből készített jégpiramis volt. Megrendezésre került az első belvárosi Kutyaszán verseny és az ehhez kapcsolódó kutyaszépségverseny.
3 2006 A belvárosban zajló fesztivál különleges programja volt a BelvároSi-show, melynek keretén belül Richard Schabl háromszoros figurális sífutó világbajnok, többszörös európai és német mester, valamint Suzana Smirkakova szabad stílusú junior világbajnok mutatta be tudását a Hősök terén kialakított sísáncon. A miskolci egyetemisták és középiskolások Kocsonyád sportvetélkedői Bánkúton, a Műjégpályán és az Egyetemi Sportcsarnokban kerültek megrendezésre. Bánkúton Kocsonya műlesikló versenyt rendeztek, Lillafüreden a Kocsonya-jégfal megmászására az extrém sportok kedvelői nevezhettek. Az Első Magyar Belvárosi Pisztrángfogó Show valódi különlegességnek számított. A programok színterei bővültek, így a fesztivál ideje alatt a tapolcai Barlangfürdő, a Miskolci Galéria és a Miskolci Nemzeti Színház is különleges programokkal várta a vendégeket A főutcán végighaladó nyitóparádén több ezer Brecus Anonymus hullt az égből. Mátyás Rudolf világbajnok mesterszakács közreműködésével elkészült az ország legnagyobb kocsonyája, 84 kiló sertéskörmöt, 12 kilogramm füstölt csülköt, egy kilónyi szemes borsot, két és fél kilogramm sót és ugyanilyen mennyiségű fokhagymát, továbbá több, mint hét kiló vöröshagymát, öt kilónyi zöldséget és 180 liter vizet használtak fel. Az 500 személy részére elegendő kocsonyát egy 1,7 méter átmérőjű, 120 kilogrammos speciális edényben dermesztették. A már elkészült hideg és reszkető kocsonyát felporciózták a vendégek között Az immár nyolcadik Kocsonyafesztivál helyszínei a belváros a Déryné és a Kazinczy utca, a sétálóutca, a Színva terasz, a Hősök tere és az Erzsébet tér, Diósgyőr és Miskolc-Tapolca, továbbá Bánkút voltak. A fő téma a környezetvédelem jegyében a fesztivál díszvendégei a BHPI és Tiszacsege voltak. Érdekes program volt a GPS-es kincskeresés. Ekkor indult világkörüli útjára a Fesztiválbéka a következő üzenettel: Miskolc egy vendégszerető város Európa szívében, ahol békében élnek egymással a békák és az emberek. Vigyázzatok a Földre! Itt volt először látható a nagyközönség számára a miskolci világszenzáció, az egyedülálló, nyolc millió évesre becsült mocsári ciprus Az immár hagyományos rendezvények és programok mellett különlegességnek számított a Kocsonyahíd a fesztivál díszvendége, Miskolc testvérvárosa, a finn Tampere részvételével; az első téli miskolci kocsonyális léggitár banzáj a Tépd a húrokat! ; a Játékszínben megrendezett 24 órás nonstop improvizatív Tánchétvége. Polgári célokra ekkor debütált a Békaszem és indult el a Karton Szalon Téli Szabadegyetem. Elkészült a világ legkisebb békája A jubileumi, immár tízedik Kocsonyafesztivál kereteit a nyolc évszázados város történelmének bemutatása és a száz éves DVTK adta. A fesztivál vendégei a legendás diósgyőri Aranycsapat még élő tagjaival találkozhattak. A Miskolci Nemzeti Színház vendége volt a Győri Balett társulata. A Magyar Gasztronómiai Szövetség szervezésében került sor az első miskolci Pincérfutóverseny -re. A több kulturális korszakot bemutató Időutazás a fesztivál különlegessége volt. Megrendezésre került az első Brekk-tájoló értékfelfedező túra. Külföldi díszvendég: Finnország Megnyílt a A Vizsolyi Biblia nyomdája. Az Acélos programok keretén belül a város ipari örökségét bemutató gyártúra különleges élményt jelentett a résztvevőknek. Az Uniós soros elnökség jegyében a vezér téma a Kultúrák kereszteződésben címet kapta. Díszvendég: Mohács, a Mohácsi Busójárás, Hajdúböszörmény. Külföldi díszvendég: Koreai Köztársaság A mindössze 12 éves múltra visszatekintő, kezdetben fél napos rendezvény, amely Magyarország első téli fesztiválja volt ma hazánk 325 hivatalosan regisztrált fesztiváljának TOP 10 legismertebb rendezvényei között a hetedik ben a Magyar Fesztiválregisztrációs és Minősítési Program keretén belül Kiváló minősítést, és ugyanebben az évben Turisztikai Nívódíjat kapott. 3. A évi Kocsonyafesztivál programja A program összeállítása évek óta tematikus rendet követ, melynek alapját hat pillér képezi: kultúra, tudomány, sport, gasztronómia, környezetvédelem és egészség. A szervezők igyekeznek minden
4 évben több egyedi, érdekes, valódi élményt nyújtó programmal feledhetetlenné tenni a rendezvényt valamennyi korosztály számára. Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók, filmvetítések, képzőművészeti kiállítások, sportprogramok és persze ételkóstolók színesítik a miskolci Kocsonyafesztivál programkínálatát. Ez évben a Fesztivál február 24-én a Mohácsi Busójárás utáni hétvégén - 15 órakor fesztiválnyitó felvonulással vette kezdetét. A Széchenyi utcán végigvonuló felvonulás családok, baráti társaságok, civil közösségek, azaz a miskolciak együttlétét hivatott elősegíteni és összetartozását kívánta bemutatni. Románia, a gasztronómiai- és kulturális kavalkád külföldi díszvendége a nyitó felvonuláson a nagyváradi Crisana Néptáncegyüttessel képviseltette magát. Az együttes népzenét és néptáncot ötvöző műsorral is készül a fesztivál nagyszínpadára, ahol később a jászvásári Iulian Canaf és az Excentric Blues Band rock and roll, funky és blues jegyeket ötvöző repertoárjával is megismerkedhetett a közönség, míg a bukaresti Trei Parale (Három Pengő) nevű együttes román régi zenei koncerttel várta az érdeklődőket a kisszínpadon. A Művészetek Háza előtti téren felállított Becherovka színpadon óra között a legkedveltebb miskolci zenekarok (a KisBót V.Ü.H.E, a Ruben & The Cosmic Chicks és a Vain Parrots) léptek fel, majd a Bohemian Betyars koncertje zárta a napot. A 9. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretén belül nagyjátékfilmek vetítése színesítette a programot. A fesztivál ideje alatt a Hermann Ottó Megyei Múzeum Papszeren lévő épülete adott otthont a bukaresti Roman Tolici festőművész Nobody című hiper-realista kiállításának, valamint Radu Dinca ikonfestő művész festett üvegikonjait nézhették meg a látogatók, és találkozhattak a művésszel is. A miskolci Libri könyvesbolt román szerzők munkáinak bemutatóival várta a kultúrára is éhes fesztivállátogatókat. A fesztivál másnapján, február 25-én a programok a Becherovka színpadon folytatódtak. A miskolci zenekarok közül a Crazy Bike Machine, a Skyjack és a Progtyca DeViszont szórakoztatta a vendégeket, a nap kiemelt zenekari koncertjét a Compact Disco adta. Szintén folytatódott a nagyjátékfilmek vetítése is. E napon a MÁV Nosztalgia Kft. a fővárosból Kocsonyafesztivál Expressz -t indított a fesztiválra. A szervezőkkel való megállapodás alapján minden az élményvonattal érkező utas kocsonyára vagy kürtőskalácsra beváltható Békatallért kapott ajándékba. Kiemelt események: Mentális és fizikai egészség: Szívriadó klub ( szociológiai, pszichológiai, mediátori és kardiológus megközelítésből) magyar lovaskultúra, ember-állat kapcsolat madár kiállítás A fesztivál ideje alatt a gyermekeket a már megszokott gyermekprogramok várták. A Szinva teraszon felállított sátorban kialakított játszóházban póló- és üvegfestés, mézeskalács készítés, a kisiskolásoknak tematikus rajz- és mesemondó verseny várta a legkisebb fesztivál vendégeket. 4. A Fesztivál szervezésének kérdései A tervezésnél elvégezik a helyzetelemzést és meghatározzák a célokat. A rendezvényt minden évben egy központi gondolatra építik fel. A fesztivál időpontja immár állandónak mondható, minden év februárjának utolsó előtti hétvégéje. A helyszín kiválasztásánál fontos, hogy jellegében, méretében, felszereltségében és megközelítésében megfeleljen az elvárásoknak. Természetesen ez a várossal való megállapodás kérdése is, hiszen közterület foglalásáról lévén szó biztonsági és egyéb kérdésekben is együttműködő támogatásra van szükség. A tervezési szakaszban történik a rendezvény költségkeretének meghatározása is. Az előkészítő munkálatok elvégzése egy már évek óta összeszokott team feladata. A fesztivált civilek, a városát szerető, a közösségért dolgozó szakemberek szervezik évek óta. A nonprofit eseményt a szakterületükön sikeres művelődésszervezők, kulturális menedzserek, szociológus, pedagógus, közösségfejlesztők, szervezik munkájuk mellett. Fő állású alkalmazottat nem tartanak fenn. A fesztivál sikerét, beágyazódását erősíti közel 100 fiatal középiskolás, egyetemista és a szépkorúak részvétele, akik önkéntes munkájukkal gazdagítják az eseményt. A szépkorúak első alkalommal kapcsolódtak be a fesztiválba, a Miskolci Harmadik Kor Egyesületén keresztül, mert értékes cselekvési teret is jelentett számukra.
5 A fesztivál megszervezése hasonlóan minden hasonló rendezvényhez - a rendezvény előtt 3-4 hónappal egy közös brain-storminggal kezdődik. Az ötletek gyűjtése független attól, hogy milyen költségvonzata van, illetve megvalósítható-e reális keretek között vagy sem. A konkrét elemeiket a végleges költségvetés alapján határozzák meg, melyhez szorosan kapcsolódnak a helyszíni bejárások is. A program véglegesítése után, a szervezési feladatokkal párhuzamosan kezdődik a kapcsolódó reklámkampány (média megjelenések, PR, értékesítés ösztönzés stb.). Az előkészítés során kell gondoskodni az infrastrukltúrális tényezők biztosításáról is (így például az áramellátásról, az informatikai rendszerek előzetes telepítési pontjainak kijelöléséről, a területfoglalási-, behajtási-, és a hatósági engedélyek beszerzéséről, a szemétszállítás időpontok meghatározásáról, a szállítás ütemezéséről). Ekkor történik a kiállítói/szolgáltatói akvizíció, a szerződések megkötése, a rendezvény valamennyi résztvevőjének pontos, folyamatos tájékoztatása. Az összeállított pontos, minden részletre kiterjedő forgatókönyv a rendezvény sikerének meghatározója. Tartalmazza az ütemtervet, a programokat, azok helyszíneit, a személyzet feladatait, felelősségi köröket, határidőket és a szükséges kellékeket. A rendezvény lebonyolításánál előrelátónak kell lenni, a forgatókönyv szerint éppen folyó esemény előtt kell járni legalább fél órával. A legjobb forgatókönyv és koordináció mellett is felléphetnek váratlan helyzetek, melyekre fel kell készülni. Ezért célszerű, hogy legyen egy főszervező, aki a problémás szituációban dönt. A rendezvényen működő információs iroda az érdeklődőket tájékoztatja a programokról, versenyekről, illetve az eredményhirdetésről. A széles értelemben vett biztonság (személy-, vagyon- és közbiztonság, információk biztonsága stb.) a lebonyolítás fontos kérdése. A fesztivált követő follow-up tevékenység keretében intézkedni kell a helyszínek elbontásáról, kitakarításáról, fel kell mérni az esetlegesen okozott károkat. A team tagjai és közreműködői megbeszélik az észrevételeket, javaslatokat tesznek egy következő rendezvény lebonyolításánál szükséges változtatásokra. A rendezvény ideje alatt a fellépő együttesek, művészek, előadók költségei kifizetésre kerülnek. További feladat, 30 napon belül a hátralévő tartozások rendezése, az esetleges pályázati forrásokkal való elszámolás. Szintén az utómunkához tartozik a rendezvényről szóló publikációk figyelése, összegyűjtése és elemzése. Ekkor történik a köszönetnyilvánítás a szponzoroknak és a megjelent vendégeknek. 5. Számok és tények Látogatói rekordot hozott idén is a Miskolci Kocsonyafesztivál. A fesztivál programjaira több mint 10 országból érkeztek a vendégek, a rendezvényt kb ezer néző, fellépő, szolgáltató látogatta meg. A miskolciak aránya 51% volt. A fesztivál 3 napja alatt közel 100 kulturális jellegű előadást, programot mutattak be. A téli fesztiválon több mint 55 ezer négyzetméteren, összesen 6 helyszínen közel 300 fellépő és előadó szórakoztatta az érdeklődőket. A rendezvényre 153 árus és vendéglátós települt ki pavilonnal, az ételkínálatban több mint negyven féle kocsonya is szerepelt. Az első fesztivált 2000-ben a mai Szinva terasz helyén egy sátorban rendezték meg Kocsonyaünnep néven. A fesztivál azóta a belváros összes nagyobb terét elfoglalta, sőt még a Diósgyőri vár is otthont adott néhány programnak. A fesztivál fő helyszíne: Miskolc belvárosa. További helyszínek a város meghatározó kulturális-, közösségi- és sport intézményei, így pl. a Miskolci Nemzeti Színház, a Városi Művészeti Múzeum, a Művészetek Háza, az Ifjúsági és Szabadidő Ház, az Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ, a Miskolci Egyetem, a Célpont Ifjúsági Iroda, a Miskolci Galéria és a Herman Ottó Múzeum. További együttműködő partnerek a Városi Szabadidő Központ Ökológiai Intézetének Zöld Akció Egyesülete, a Bio-piac Egyesület, a Borsodi Tehetségek Egyesülete és a Borsodi Kerékpáros Egyesület, az Önálló Másság Életminőség Fejlesztő Alapítvány, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület, valamint a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány A rendezvény hónapjában már február 1-től felvezető programokat szerveztek, melyek tematikusan a következők: gyermekprogramok, könnyű és komolyzenei koncertek, kiállítások, színházi előadások, filmes programok, sportrendezvények, ismeretterjesztő előadások, életminőség javulását célzó,
6 prevenciós jellegű események, szórakoztató programok, gasztronómiai események, szakmai találkozók. A FestInFest kezdeményezés a hazai fesztiválok közötti együttműködést, tapasztalatcserét segítette ismét bemutatva a hazai fesztiválkultúra sokszínűségét. A Fesztiválon minden évben fontos szerepet kap más nemzetek kultúrájának bemutatása. Az idei fesztivál díszvendégei Románia, illetve Abaúj-Hegyköz és Mád voltak. Dicsérendő a szervezők fogyatékossággal élőket is figyelembe vevő kezdeményezése. Követendő és elismerésre méltó példa a máshol még nem tapasztalt jeltolmács közreműködése, és a Braille írással készült meghívó. A Rehabilitációs Központ nappali műhelyében készülő kézműves termékek árusítása azért is nagy jelentőségű, mert a fogyatékos emberek egész évben foglalkoznak a fesztiválhoz, a békához kapcsolódó jó minőségű kerámia, fa, textil tárgyak elkészítésével. A Több mint legenda Kocsonyafesztivál évről évre egyre színvonalasabb, tartalmában gazdagabb programot kínál a látogatóknak. Sikerének titka az összefogás, az organikus fejlődés, a szisztematikus építkezés, a tudatos programalakítás. Üzenetei között megfogalmazódik, hogy Miskolc a befogadó zöld város, a sokszínű kultúra városa, a téli és extrém sportok paradicsoma, a Technopolis, a múltjára büszke, de megújulni tudó és akaró vendégszerető város. Alapkérdések 1. Értékelje Miskolc város turisztikai versenyképességét! A turizmus súlyát, szerepét, az erőforrások, kínálat és teljesítmények alapján! Tegyen néhány jellemző összehasonlítást a versenytárs városok vonatkozásában! 2. Elemezze városmarketing szempontból Miskolc város pozícióját, a város-márka tartalmát! Értékelje benne a Kocsonyafesztivált, mint lehetséges tényezőt, s marketing eszközt! 3. Értékelje Miskolc város szálláshely-kapacitását! Mutassa be a kereskedelmi szálláshelyek fajtáit, fő minőségi kritériumait! Megfelelő-e a város szálláskínálata ahhoz, hogy a nagyrendezvényekre és szakmai (MICE) eseményekre koncentráljon? 4. A szomszédos Szlovákiából saját busszal érkező 50 fős csoport látogat a Kocsonyafesztiválra. Előtte csütörtökön érkeznek, és utána szerdán mennek haza. Programot az Ön utazási irodájától kértek. Állítsa össze a programajánlatot és készítse el a kalkulációját! Foglalja össze a program-összeállítás folyamatát, szabályait! 5. Ön egy miskolci melegkonyhás vendéglátó üzlet tulajdonos-vezetője. Értékelje a Kocsonyafesztivált, s a kitelepülést, mint üzleti lehetőséget! Végezzen hozzávetőleges jövedelmezőségi elemzést! Tervezze meg a Kocsonyafesztiválra kitelepülést, a termékkínálat, eszközök, emberi erőforrás, alapanyag-ellátás és ételbiztonság vonatkozásában! 6. Ön a évi Kocsonyafesztivál megtervezésére kap felkérést. Elemezze és értékelje a Kocsonyafesztivál által nyújtott szolgáltatásokat és mutassa be a lehetséges fejlesztéseket. Melyek napjaink turizmusának jellemző keresleti és kínálati trendjei, amelyeket Önnek a tervezés során figyelembe kell vennie. 7. Mutassa be, hogy a Kocsonyafesztivál mennyire illeszkedik a város, a régió és az ország turizmusfejlesztési terveibe, prioritásaiba! 8. Ön idegenvezetőként dolgozik Miskolcon. Felkérést kapott, hogy a Kocsonyafesztiválon működjön közre egy Rendhagyó városnézés program keretében. Milyen útvonalat állítana össze és miért? Ismertesse a városnézés szabályait, az idegenvezető helyes magatartását! 9. Ön egy Miskolcon működő városi szálloda igazgatója. Foglalja össze a menedzsment tagjainak (különösen a Front office és a House keeping managerek) legfontosabb feladatait a Kocsonyafesztivál időszakára készülve?
7 10. Tervezzen a rendezvény számára olyan értékesítési és kommunikációs marketing tevékenységet, amely növelné a belföldi és a külföldi látogatók számát! Javaslataihoz készítsen költségtervet is! Desztináció menedzsment szakirány 1. Ön a Kocsonyafesztivál szervezőjeként megkeresést kap a létrejött helyi TDM szervezetbe való belépésre. Hogyan dönt? Milyen előnyei származhatnak a csatlakozásból, illetve vannake olyan negatívumok (hátrányok) amelyek az Ön vállalkozását a csatlakozással érhetik? 2. Milyen feltételei vannak egy helyi TDM kialakításának, támogatásának! Mutassa be Miskolc példáján lehetséges megvalósítását, feladatait! Milyen további szakmai együttműködéseket tart szükségesnek a desztináció fejlesztése érdekében? 3. Tervezzen meg egy marketingkutatásra vonatkozó ajánlatkérést, melynek célja Miskolcdesztináció fejlesztésének megalapozása a turistái elégedettségének mérésével. Kérje, hogy térjen ki a kutatás a Kocsonyafesztivál megítélésére is! Milyen szakmai szempontokra kell különösen figyelnie? Adja meg a leendő megkérdezés tartalmi, módszertani elvárásait! 4. Értékelje Miskolc közösségi turisztikai internetes portálját, megjelenését! Milyen változtatásokat fogalmazna meg? Indokolja javaslatait! 5. Milyen szakmai keretek mentén építené fel Miskolc következő 3 évre szóló desztinációmarketing tervét, programját! Ismeretei, tudása alapján fogalmazzon meg konkrét javaslatokat! Kulturális turizmus szakirány 1 Mutassa be, értékelje Miskolc kulturális turizmus kínálatát! Miben látja annak erős és gyenge pontjait! Milyen irányú fejlesztési lépéseket látna kívánatosnak? 2 Értelmezze és mutassa be a kulturális alapú városfejlesztés lehetőségeit Miskolc példáján! 3 Értékelje Miskolc múzeumait (egy kiválasztottat részletesen) a kiállítási tartalmakat, témákat, a bemutatási technikákat és módszereket, a látogatómenedzsment, a látogatóbarátság, s a múzeumi marketing hatékonysága szempontjából! 4 Tervezze meg a helyi sajtótájékoztatót a Kocsonyafesztivál számára! 5 Készítse el a fesztivál egy tetszőleges (valós, vagy lehetséges) kísérőrendezvénye szervezésének tervét, forgatókönyvét!
ESETTANULMÁNY. 1. A Kocsonyafesztivál előzményei
ESETTANULMÁNY 1. A Kocsonyafesztivál előzményei Az egykoron lacipecsenyéjéről, fehér kenyeréről és kocsonyájáról híres Miskolc évszázados kulturális hagyományairól, építészeti emlékeiről, páratlan természeti
1. A Kocsonyafesztivál előzményei
A Ki nem vót MISKÓLCZON, Nem tudja a Bóldogságot hol ülhet a fő polczon. 1. A Kocsonyafesztivál előzményei Az egykoron lacipecsenyéjéről, fehér kenyeréről és kocsonyájáról híres Miskolc évszázados kulturális
Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése
Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése Megvalósulás Jó hírnév Rendezvény Új piac Egri bor Hagyományőrzés
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. S. Farkas Hajnalka jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a 2014. évi Kocsonyafesztivál Kazincbarcika városában történő megrendezésére és a szükséges
IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május
IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan
Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei
Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Király Csaba Kárpát Régió Üzleti Hálózat Irodavezető, Nagyvárad Budapest, 2014 március 20 Fekvés: A Nyugati Szigethegység, a magyar
Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai
Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen
2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.
2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)
Hogyan kívánja a Főváros elősegíteni Budapest turizmusának fejlődését? Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ
Hogyan kívánja a Főváros elősegíteni Budapest turizmusának fejlődését? Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Agenda 1. A múlt elemzése 2. A turizmuspolitikai irányítás megteremtése 3. Új típusú stratégiai
SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN
SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN CSÁKI BÉLA ügyvezető Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. XXI. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
Public Relations. 8. Előadás. Somodi-Tóth Orsolya
Public Relations 8. Előadás Somodi-Tóth Orsolya PR A PR a vállalat és a fogyasztók közötti kommunikáció nem fizetett, személytelen eleme, amelynek célja a vállalatról ill. annak termékeiről szóló pozitív
CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA
CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba
Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért!
Sió-Kanál Fesztivál A Balaton Régió és a Siócsatorna fenntartható és versenyképes turizmusáért! A Balaton Turisztikai Régió, a Siócsatorna településeinek kulturális bemutatkozási lehetősége, turisztikai
A tételek nappali és levelező tagozaton
ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK Turizmus-vendéglátás BA alapszak 2013/2014. tanév I. félév A tételek 1. A turizmus fogalmi meghatározása és fejlődéstörténete. A turizmus legfontosabb világtendenciái, Európa turizmusának
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
VIII. DUDIK Fesztivál
VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a
Egy még vonzóbb Budapestért
Egy még vonzóbb Budapestért Dudás Krisztina marketingigazgató Magyar Turizmus Zrt. 2011. május 4. Kedvező piaci trendek A trendek nekünk dolgoznak Növekvő népszerűségnek örvendenek Rövid utazások Közeli
IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI
IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI Hol vannak a fiatalok? Szabadidejükben elsősorban a barátaikkal és az online térben vannak Milyen terekre vágynak? Rólad Szól! Párbeszéd a fiatalokkal Konzultáció
SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI
SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.
A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra
PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/
PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA TURISZTIKA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
06. OKTÓBER TURISZTIKA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER. tétel Témakör: A turizmus elmélete, a turizmus alapjai, alapfogalmai, tendenciái A turizmus fogalma,
Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása
Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 58/2012. (V. 24.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó
Miskolc imázsépítése. -avagy a sikeres városmarketing titkai. Cziczó Zsuzsanna MMJV Kulturális és Marketing Osztály osztályvezető
Miskolc imázsépítése -avagy a sikeres városmarketing titkai Cziczó Zsuzsanna MMJV Kulturális és Marketing Osztály osztályvezető Tartalom Miskolc dinamikus fejlődése az elmúlt években Turisztikai mutatók
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása
A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Köztisztasági fürdök és mosodák létrehozása, működtetése Célterület azonosító: 1 019 100 1. A projekt
április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között
Koncertnaptár 2006 január 5. Miskolc, Újévi koncert, Szentpáli szakközépiskola január 21. Miskolc, Lion bál február 18. Sátoraljaújhely, Rotary bál február 18. Miskolc, Kocsonya Fesztivál február 23. Miskolc,
VÁROSÜNNEP Rudabánya
VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember
A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében
A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Az ágazatról általánosságban A turizmus a világ egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Sajátossága ugyanakkor, hogy nem csak a kereslet
GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS
XIV. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA GYULA 2015. DECEMBER 3-4. GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Előadó: Komoróczki Aliz Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető TDM menedzser Köszöntő 2015. december 3. A DESZTINÁCIÓ
Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba
Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba DR SZALÓK CSILLA TDM Konferencia I 2015. december 3-4. I Gyula A falusi turizmus helyzete Falusi szálláshelyek
SZÓBELI VIZSGATÉTELEK. 55 7872 01 Idegenforgalmi szakmenedzser
SZÓBELI VIZSGATÉTELEK 55 7872 01 Idegenforgalmi szakmenedzser SZÁLLÁSHELY-SZERVEZŐ, MENEDZSELŐ SZAKMAI ISMERETEK 1. Ismertesse az új szállodai beruházást megelőző szakmai előkészítő, információs munkát,
Bakonyban. www.abakonyert.hu. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit
Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a Bakonyban Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit A BAKONYÉRT Egyesület Egyesületünk alakult meg 2008-ban 2 megye, 3 kistérség 43 ezer érintett lakosa 4
Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.
Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Závogyán Magdolna főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította Részt vesz a közművelődési
Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében
Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében 2014. április 16. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály Rekord vendégéjszaka-szám
RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány
RENDEZVÉNYSZERVEZÉS Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány Disszemináció projekteredmények terjesztése projekttermékek terjesztése (új képzések, tantervek, tananyagok, taneszközök, stb.) projektmegvalósítás
2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM
2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának
Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. A Balatoni Integrációs Kft. fő feladatai a régió jövőjét szolgáló fejlesztési dokumentumok elkészítése, megvalósulásukat segítő projektfejlesztési,
Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál
V. Vőfélytalálkozó Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó és Fesztivál Szent György-napi Országos Biovásár Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál XV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA
Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010.
Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. november 10. Termék/Filozófia/Megjelenéssel kapcsolatos elvárás
Facebook: v%c3%a9szeti-egyes%c3%bclet /
There are no translations available. Cím: 3534 Miskolc, Nagy Lajos király út 18 telefonszám: 06 30 381 85 95 email cím: fmne@kezmuvesekhaza.hu honlap: https://www.kezmuvesekhaza.hu/ Facebook: https://hu-hu.facebook.com/f%c3%bcgedi-m%c3%a1rta-n%c3%a9pm%c3%bb
AKTÍV HÉTVÉGE VAN. AKTÍV TURIZMUS MINŐSÉGI SZAKMAI PROGRAMOK BUDAPEST BOATSHOW ALGÉRIA BÁCS-KISKUN MEGYE ÉS KECSKEMÉT
AKTÍV HÉTVÉGE VAN. AKTÍV TURIZMUS MINŐSÉGI SZAKMAI PROGRAMOK ALGÉRIA BÁCS-KISKUN MEGYE ÉS KECSKEMÉT BUDAPEST BOATSHOW BRINGAEXPO FUTÓ EXPO KARAVÁN SZALON AFRIKA EXPO ÉS VÁSÁR GASZTRO TURIZMUS 2019. február
II. MAGYAR SAJTMUSTRA
II. Magyar Sajtmustra Meghívó A Kis- Közép- Agrárvállalkozók Sajtkészítők Egyesülete, a Völgy Vidék Közösség, a Bicskei Mg. Zrt., valamint a Hangistálló Nonprofit Kft. a LEADER térségek közötti együttműködés
SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu
SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu A Rétesvonat 35 féle rétest sütött meg Előzmények 2010-ben a GKRTE volt díszvendégünk 2000-ben jött
A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:
Szarvas Város Ifjúsági Cselekvési Terve 2011-2013. A cselekvési terv célja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítja meg a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos
Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség
Natúrparkok és turizmus Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A TURIZMUS SZEREPE
A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében
EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01
Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes
Rendezvények. Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése. partnerek vagyunk! Hungary CONVENTION & TRAVEL
Rendezvények Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése partnerek vagyunk! C&T CONVENTION & TRAVEL Hungary Tisztelt Partnerünk! Fő profilunk, a kongresszusok, konferenciák, szimpóziumok és kulturális
Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete
Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Oroszország! A gazdasági növekedés a válságig az orosz középosztály megerősödését
Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest
Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs
Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum
Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc
MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.
A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről
A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás
A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás a zenés, táncos nyilvántart ásba vételi száma a kérelmező neve, székhelye a kérelmező cégjegyzékszáma vagy vállalkozói nyilvántartási
Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:
Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának
Turizmusfejlesztés és vállalati összefüggései. Kósa László, HKIK általános alelnöke ügyvezető igazgató Mátra Party Kft.
Turizmusfejlesztés és vállalati összefüggései Kósa László, HKIK általános alelnöke ügyvezető igazgató Mátra Party Kft. Érdekek Egyszerűen összegezve: Nemzeti érdek, hogy minél több külföldi turista jöjjön
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának
Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése
Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése 2013. június 7. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály
Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505
A Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító:
Balatoni Turizmus Szakmai Nap
Balatoni Turizmus Szakmai Nap A BATUKI előzményei A Turizmus Tanszék kutatásai Dr Raffay Ágnes Turizmus Intézeti Tanszék 1996 óta működik a Pannon (Veszprémi) Egyetemen Turizmus Intézeti Tanszék Oktatás
A Balaton Fejlesztési Tanács évi munkaterve
A Balaton Fejlesztési Tanács 2016. évi munkaterve A Balaton Fejlesztési Tanács célja, hogy a Balaton gazdájaként egy közösen elfogadott fejlesztési program mentén ösztönözze; és külső források, szaktudás
Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális
2011. évi rendezvénynaptár
2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi
ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-308/2017. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. június 28.-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:
ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A
Támogatási lehetőségek a turizmusban
Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)
Visszatérő kulturális események:
Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.
AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?
AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban az Európai
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok
Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta Meggyfesztivál XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Mezőhegyesi Kanca-és Ménverseny Debreceni Simonyi Napok Eperfesztivál és Tahitótfalui
Vidéki vonzerő fejlesztés és a vidéki kis - mikro vállalkozások, családi gazdaságok élénkítése a Vidékjáró segítségével
Vidéki vonzerő fejlesztés és a vidéki kis - mikro vállalkozások, családi gazdaságok élénkítése a Vidékjáró segítségével Vidékjáró 27 civil és stratégiai partnere Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti
Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október
Szakmai beszámoló Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, 2016. október 7-8-9. Az Európa a polgárokért program támogatásával 2016. október 7-8-9-én az Európa jövője Az euroszkepticizmus és az aktív
Együttműködő partnerszervezetek
Együttműködő partnerszervezetek 1. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete 2. Dejtár Község Önkormányzata 3. Drégelypalánk Község Önkormányzata 4. Érsekvadkert Község Önkormányzata 5. Gondoskodás
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak
Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája. 6.sz.melléklet. Swot analízis
Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 6.sz.melléklet Swot analízis Erősségek Strengths A természeti környezet, a növény és állatvilág sokszínűsége borvizek gazdagsága, élő hagyományok, népszokások,
Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET
Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET EUROPE - Best practice áttekintés Kijelöltünk 4 régiót, hogy Erdélyt, Kovászna megyét összehasonlítsuk velük mindegyik közülük hasonló imázzsal
Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében
Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében 2014. február 12. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály Válság
TURIZMUS 2014-2020. 2014. május 28. Nyíregyháza. Deák Attila
A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító
VoltTimer Tudományos Valóságshow
VoltTimer Tudományos Valóságshow Mobilis Győr A Felfedezések Háza 1 Mi is a mobilis? A mobilis Európa első mozgásra, közlekedésre fókuszálótematikus tudományos játszóháza 74 interaktív eszköz, 1200 négyzetméteren
A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése
A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése Népművelők Vándorgyűlése Miskolc, 2007. november 29 december 1. Konferencia helyszíne: Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.) Szekcióülések helyszíne: Művészetek
Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt
CIVIL RÉSZVÉTEL MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁBAN Szociális és környezetvédelmi fejlesztés a közösségi funkció megvalósítása során JAKUBINYI LÁSZLÓ SZIMBIÓZIS ALAPÍTVÁNY
A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A CORVINBAN Pályázati kategória: NTP-SZTG-15
A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A CORVINBAN Pályázati kategória: NTP-SZTG-15 Szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének
Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5.
KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA 2015. szeptember 4-5. www.nemzetisegitalalkozo.eu élkitűzéseink Nemzetiségeinknek évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai
TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014.
TURISZTIKAI EGYESÜLET AI 2014. Gyenesdiási Turisztikai Egyesület H-8315 Gyenesdiás, Hunyadi u. 2. Tel.: +36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu Tisztelt Partnerünk! Gyenesdiás mára
TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR
TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR TÉKA ALAPÍTVÁNY- MÉRFÖLDKÖVEK 1993 - az alapítás éve 1995 -a Téka Művelődési Központ létrehozása 2000 - csatlakozás a szórvány oktatási programhoz 2001-2006
Éltető Balaton-felvidék
Éltető Balaton-felvidék 60 település, 40 ezer lakos Kb. 4500 vállalkozás (több mint 90% mikro, ennek közel 80%-a egyéni vállalkozás) Több mint 20 ezer szálláshely (85% Balaton part és Kapolcs) Kiemelkedően
Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken. Zalai Borút Egyesület
Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken Mi a borút? A borút definíciója: olyan összetett turisztikai termék, mely sajátos egyedi kínálattal rendelkezik, szervezett
A tételekhez segédeszközként a vizsgázó szabadidős vagy rekreációs program jegyzőkönyve használható.
A vizsgafeladat ismertetése: Az előzetesen megvalósított szabadidős vagy rekreációs program ismertetése egy központilag összeállított szóbeli tételsor alapján. A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit
Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete
Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-283/2014 ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:
Közhasznúsági melléklet 2018.
Adószám: 24860248-2-19 Cégbíróság: Veszprémi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 19-09-517015 Művészetek Völgye Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 8294 Kapolcs, Kossuth utca 62 2018. -1-1. Tárgyévben