II. MAGYAR SAJTMUSTRA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II. MAGYAR SAJTMUSTRA"

Átírás

1 II. Magyar Sajtmustra

2 Meghívó A Kis- Közép- Agrárvállalkozók Sajtkészítők Egyesülete, a Völgy Vidék Közösség, a Bicskei Mg. Zrt., valamint a Hangistálló Nonprofit Kft. a LEADER térségek közötti együttműködés keretében, felkarolva a magyar sajtkészítőket, egy olyan program lehetőséget kíván nyújtani a II. Magyar Sajtmustrával mind a termelők mind pedig a lakosság számára, amely közelebb hozza az embereket a gasztronómiához, a magyar sajtkultúrához. A rendezvényt kiemelten támogatja még a Nemzeti Agrárkamara Fejér Megyei Igazgatósága is. A rendezvényideje alatt információs pultjuknál szaktanácsadással várják szeretettel az érdeklődőket. Felajánlásuk tartalmazza továbbá a Sajtverseny Különdíját! A programok folyamán sajtkészítés szereplői megismerhetik jobban egymást és egymás termékeit, hozzájárulhatnak a helyi kezdeményezések sikeréhez. A sajtmesterek szakmaiságát erősíti összefogásuk által; egyúttal ez egy ösztönzés is arra, hogy egy igényes, jól megszervezett bemutatkozás lehetőségével közvetlen kapcsolatot teremtsenek a fogyasztókkal, és bemutathassák minőségi kézműves tejtermékeiket. Ez a garancia arra, hogy az odalátogatók egy valódi kulináris élménnyel térnek majd haza.

3 Az esemény vidéki helyszínen, a nagyegyházi Hangistállóban, az egykori Batthyány grófok birtokán, ötszáz négyzetméter alapterületű, több mint száz éves istállóépületben kerül megrendezésre. Jelenleg a helyszínt üzemeltető Hangistálló Nonprofit Kft. célja is elsődlegesen a faluközösség építése, a helyi specialitások megismertetése, a magyar kultúra hagyományainak megőrzése. Elkötelezték magukat arra, hogy a Magyar Sajtút Hálózathoz csatlakozva, a Völgy Vidék Sajtút egy sajtmegállójának adnak helyet. Eme ünnepi alkalom lehetőséget ad arra is, hogy a SAJTPINCE átadásra kerüljön október 3-án sajtversenyt és szakmai konferenciát tartunk; amelyre szeretettel várjuk a sajtkészítőket és a versenyző sajtokat! A felkért, független zsűri a szakmai nap folyamán a nemzetközi sajtversenyek meghatározott szempontrendszere alapján bírálja a termékeket október 4-én sajtvásárt és sajtünnepet tartunk, amelyre szeretettel várjuk a sajtkészítőket árusítani, valamint a nagyközönséget, hogy egy fantasztikus sajtos élményben legyen részük sajtkészítési bemutatóval, vajköpüléssel, sajt-kavalkáddal, színvonalas zenei programokkal! A II. Magyar Sajtmustrán az odalátogatók nemcsak vásárolhatnak a sajtokból, hanem minősíthetik is azokat szavazhatnak a Mustra legjobb sajtjára, emellett a gyerekeknek kialakítunk egy alkotó sarkot, a felnőttek kipróbálhatják vajköpülést és megnézhetik a sajtkészítést. Az eredményhirdetéskor bemutatják a Magyar Sajtmustra legjobb sajtjait, kiosztják az arany, ezüst és bronzérmeket; valamint átadják a különdíjat és közönségdíjat. A program zárásának esszenciáját az adja, mikor a gasztronómia találkozik a zenével, ez teszi teljessé az emberi érzékelést a nap folyamán - íz, illat, látvány, tapintás, hallás - komplex élményét nyújtva az odalátogatóknak. A dallamokat Szokolay Dongó Balázs egy fantasztikus népi furulyás, duda és tárogató művész, valamint a komolyzenei koncerten Demeniv Mihály tangóharmonikás, számos nemzetközi verseny győztese szolgáltatja.

4 PROGRAMOK II. MAGYAR SAJTMUSTRA október 3. SAJTVERSENY Regisztráció, a sajtkészítők és a sajtok fogadása A szakmai zsűri bírálata /folyamatos/ (párhuzamosan szakmai sajtos konferencia, majd bográcsozás) Az eredmények összesítése SZAKMAI KONFERENCIA Regisztráció Előadások Kupcsok Milán Téma: pályázatok Hegedűs Imre Téma: gyakorlati tapasztalatok, gyógynövény és sajt Bognár Gábor Téma: piaci trendek, lehetőségek a sajtgyártásban Kérdések az előadókhoz Bográcsozás és kötetlen sajtos osztálytalálkozó Vendéglátó: Bicskei Mg. Zrt. A menü: káposztás birkapörkölt, bor és pálinka (a résztvevők által hozott anyagból)

5 2014. október 4. SAJTÜNNEP, SAJTVÁSÁR A sajtkészítők, és kézműves árusok fogadása, bepakolás A Sajtünnep megnyitja kapuját a nagyközönségnek A nap folyamán Szokolay Dongó Balázs játszik furulyán, dudán és tárogatón. A Sajtlovagrend tagjai bejárják a sajtvásárt, minden sajtos standhoz ellátogatnak és üdvözlik a sajtkészítőket Ünnepélyes megnyitó, szalagátvágás, köszöntő beszédek Sajtkészítési bemutató, vajköpülés Sajtótájékoztató Sajtgasztronómia Demeniv Mihály tangóharmonikázik Ünnepélyes eredményhirdetés, a Sajtlovagrend tagjai átadják a díjakat (a szervezők a programváltozás jogát fenntartják) Helyszín: H-2063 Óbarok-Nagyegyháza, hrsz:4004/20 (Budapest központjától 45km-re) Megközelítés: M1 autópályáról (Óbarki Pihenőn keresztül Győr és Budapest irányból is) 1 sz. főútról Óbarkon át

6 Várjuk szeretettel! Kis- Közép- Agrárvállalkozók Sajtkészítők Egyesülete Völgy Vidék Közösség Bicskei Mg. Zrt., valamint a Hangistálló Nonprofit Kft. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: vidéki területekbe beruházó Európa

A MAGYAR SAJTÚT HÁLÓZAT

A MAGYAR SAJTÚT HÁLÓZAT A MAGYAR SAJTÚT HÁLÓZAT Szlanyinka Edina Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2013. június 28. A Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók Sajtkészítők Egyesülete

Részletesebben

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Felhívás I. Böszörményi Ízek Fesztiválja 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Hajdúböszörményben megrendezésre kerül az I. Böszörményi Ízek Fesztiválja, a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

V ersenyf elhívás! Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont 4220 Hajdúböszörmény Vásár tér 3.

V ersenyf elhívás! Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont 4220 Hajdúböszörmény Vásár tér 3. V ersenyf elhívás! Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont 4220 Hajdúböszörmény Vásár tér 3. Hajdúböszörményben megrendezésre kerül a Bezermeni Vigasságok gasztronómiai főzőverseny, melyet a Hajdúböszörményi

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,

Részletesebben

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségében

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségében Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségében Helyi termék fejlesztés a gyakorlatban Miért jó a helyi termék? szakmai konferencia- 2013.02.21., Szentgyörgyvár Zala Termálvölgye LEADER Helyi Akciócsoport

Részletesebben

VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2014/3

VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2014/3 VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2014/3 AZ IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG JÓVÁHAGYTA A VÖLGY VIDÉK KÖZÖSSÉG TERVEZÉSI TERÜLETÉT Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2014/07. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Gödöllő, 2014. november 20.

MEGHÍVÓ. Gödöllő, 2014. november 20. MEGHÍVÓ a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara és a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület szakmai konferenciájára, közgyűlésére és a XIII. Dr. Ketter

Részletesebben

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál V. Vőfélytalálkozó Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó és Fesztivál Szent György-napi Országos Biovásár Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál XV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Részletesebben

Pannon Helyi Termék Klaszter:

Pannon Helyi Termék Klaszter: Pannon Helyi Termék Klaszter: örökségvédelem és vidéki gazdaságfejlesztés a Nyugat-Dunántúlon Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia: Konferencia a helyi termékekről Hévíz, 2011. február 10.

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az egyes célterületekhez tartozó kritériumok meghatározásához alapul vett LEADER alapelvek: 1. Terület alapú

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv

LEADER Intézkedési Terv LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Völgy Vidék LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése Helyi termékek, helyi szolgáltatások

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben

A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Helyi népi, kulturális és művészeti értékek alkotó-, bemutató- és rendezvényhelyszíneinek

Részletesebben

Pannon Helyi Termék Klaszter:

Pannon Helyi Termék Klaszter: Pannon Helyi Termék Klaszter: örökségvédelem és vidéki gazdaságfejlesztés a Nyugat-Dunántúlon Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia: Konferencia a helyi termékekről Budapest, 2010. december

Részletesebben

VÖLGY VIDÉK KÖZÖSSÉG. Szendrői Júlia Vál, 2013. december 11.

VÖLGY VIDÉK KÖZÖSSÉG. Szendrői Júlia Vál, 2013. december 11. VÖLGY VIDÉK KÖZÖSSÉG Szendrői Júlia Vál, 2013. december 11. Mi a LEADER? LEADER (francia betűszó: Liaison Entre Actions pour le Developpement de l Economie Rurale) = Közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye A 135/2008 (X. 18.), 136/2008 (X. 18.), 160/2009 (XI. 19.) és a 138/2008 (X. 18.) FVM rendeletek keretében benyújtott támogatások minimum ponthatáráról

Részletesebben

VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2013/5

VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2013/5 VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2013/5 FELFÜGGESZTÉSEK Megjelent az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 292/2013. (XI.25.) számú közleménye, mely szerint a 103/2013. (XI.8.) VM rendelet alapján

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért

Részletesebben

VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2014/1

VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2014/1 2014 2020 TERVEZÉS VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2014/1 A 2007 2013 as programozási időszak lejártával megkezdődik a felkészülés a 2014 2020 as programra. Ennek első lépéseként a program Irányító Hatósága (a Vidékfejlesztési

Részletesebben

A verseny helyszíne: Sióagárd, Leányvár-pincefalu ( megközelíthető a 65-ös főút sióagárdi elágazás )

A verseny helyszíne: Sióagárd, Leányvár-pincefalu ( megközelíthető a 65-ös főút sióagárdi elágazás ) XV. SIÓ-MENTI HALFŐZŐVERSENY TÁJÉKOZTATÓJA Rendező: Sióagárd Község Önkormányzata Sióagárdi Hagyományőrző Egyesület A verseny időpontja: 2009. június 20. 10.00 óra A verseny helyszíne: Sióagárd, Leányvár-pincefalu

Részletesebben

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA 2011. január 11. Színház az egész világ - Drámapedagógiai műhely 2011. január 12. Természettudományokról másképp Természettudományi műhely 2011. január 13. Vissza a múltba

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS ÜGYFÉL-AZONOSÍTÓ: 1005408160 TÁMOGATÓ HATÁROZAT AZONOSÍTÓJA: 1695617793 PÁLYÁZAT CÍME: EGYÜTT A JÖVŐÉRT MENTÁLHIGIÉNÉS

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő Bor- és Pálinka- Szépségversenyre VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE

Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő Bor- és Pálinka- Szépségversenyre VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő re VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE 2013. november 25-29. Szeretnénk felhívni a borászatok, pálinkások figyelmét, hogy

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére BUDAPEST Köves u. 1. 1204 Tárgy: EMVIO Szakmai nap 2018. rendezvény meghívó Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Törökné

Részletesebben

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában Magyar Vidékakadémia második sorozata Konferencia a helyi termékekről Mórahalom, 2011. február 24. A Magyar Kézműves Remek cím szerepe

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

M E G H Í V Ó. a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre. melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap

M E G H Í V Ó. a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre. melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap M E G H Í V Ó a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap Az rendezvény helye: 6900 Makó - Fő tér, Deák Ferenc u. A rendezvény programja: 2013. SZEPTEMBER

Részletesebben

Hírlevél 2013. szeptember

Hírlevél 2013. szeptember Hírlevél 2013. szeptember Turisztikai tevékenységek ösztönzésére pályázati lehetöség nyílik 2.o Októbertöl elektronikusan kell építési naplót vezetni 4.o Felhívás - Akkreditált falusi vendéglátó képzésre

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

kshíe Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/

kshíe Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/ Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/ 2008 Ismertető a Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület munkájáról, tevékenységéről, eredményeiről 2008 2 Tartalom A megalakulás----------------------------------------------------------------------------------4

Részletesebben

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 9. szám A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA PROGRAMAJÁNLÓ: MAGYAR ÍZEK - MAGYAR SZÍNEK 6. GASZTRONÓMIAI ÉS GYÜMÖLCSFESZTIVÁL,

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Völgy Vidék LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Völgy Vidék LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Völgy Vidék LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése Helyi termékek, helyi szolgáltatások

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról BESZÁMOLÓ a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról A 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó

Részletesebben

LEADER célterületek. Szendrői Júlia, irodavezető 2011. május 24. Vál

LEADER célterületek. Szendrői Júlia, irodavezető 2011. május 24. Vál LEADER célterületek Szendrői Júlia, irodavezető 2011. május 24. Vál 1. célterület Helyi népi, kulturális és művészeti értékek alkotó-, bemutató- és rendezvényhelyszíneinek kialakítása és fejlesztése Közösségi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

ünnepélyes avatása és megnyitására

ünnepélyes avatása és megnyitására Sajtóanyag sajtóanyag a Kistermelők Háza ünnepélyes avatása és megnyitására SZENTLŐRINC KIÁLLÍTÁSI CENTRUM 2015. április 16. 11 00 2 KISTERMELŐK HÁZA Az ötlet Egy speciális piac és közösségi tér létrehozása

Részletesebben

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA.

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA. Sisi Alapítvány Székhely: 2344 Dömsöd, Dabi krt. 30/a. Telefon:+36 24 434 412 Mobil:+36 70 332 8852 Bankszámlaszám: 51700272-10013711 IBAN: HU19 5170 0272 1001 3711 0000 0000 www.sisibal.hu Felhívás A

Részletesebben

Látványos szántóföldi rendezvényre készülnek Mezőhegyesen

Látványos szántóföldi rendezvényre készülnek Mezőhegyesen A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Szövetségének (MEGFOSZ) közreműködésével második alkalomból szervezi meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-t, melynek

Részletesebben

Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is!

Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! A Prima Primissima díj történetének eddigi 11 éve alatt megbecsült helyet vívott ki magának a társadalmi-kulturális életben,

Részletesebben

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok A Z Ú M V P I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K 8 /2011 (II.8) S Z Á M Ú K Ö Z L E M É N Y E A 1 2 2 / 2 0 0 9 ( I X. 1 7. ) FVM R E N D E L E T K E R E T É B E N B E N Y Ú J T O T T P Á L Y Á Z A T

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében Muzsikál az erdő a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye 2017. szeptember 29. - október 1. Programterv: 2017. szeptember 29. Helyszín: Gyula - Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei

Részletesebben

2019 OKTÓBER 19 FOLYONDÁR UTCAI VASAS SPORTCENTRUM - BUDAPEST, III. KERÜLET

2019 OKTÓBER 19 FOLYONDÁR UTCAI VASAS SPORTCENTRUM - BUDAPEST, III. KERÜLET 2019 OKTÓBER 19 FOLYONDÁR UTCAI VASAS SPORTCENTRUM - BUDAPEST, III. KERÜLET A szerzevezó SZEGA FOODS A cégcsoport 1994-es alapítása óta foglalkozik élelmiszer kis- és nagykereskedelemmel, valamint tejtermékek

Részletesebben

2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL

2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

PROGRAM TERV FORMANYOMTATVÁNY

PROGRAM TERV FORMANYOMTATVÁNY PROGRAM TERV FORMANYOMTATVÁNY Térségi együttműködések nagyrendezvényeinek támogatása Célterület azonosító: 1022410 ÜGYFÉL ADATOK A projekt címe: ELŐDEINK ÚTJAIN JÁRVA AVAGY HORVÁT TRADÍCIÓK NYOMÁBAN KIÁLLÍTÁS

Részletesebben

CORVINUS DÍSZKERT 2013 PROGRAMOK

CORVINUS DÍSZKERT 2013 PROGRAMOK CORVINUS DÍSZKERT 2013 PROGRAMOK Péntek (április 26.): 10.00: Ünnepélyes megnyitó A épület, A1-es előadó 10.30-16.00: Tájépítészeti konferencia: A jövő tervezése, a tervezés jövője A épület, A1-es előadóterem.

Részletesebben

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben. 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben. 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium Zala Termálvölgye Egyesület 2008-ban alapított vidékfejlesztési célú civil szervezet LEADER

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

MEGHÍVÓ. 2013. május 23. Szakmai tanácskozás

MEGHÍVÓ. 2013. május 23. Szakmai tanácskozás MEGHÍVÓ Ezúton Tisztelettel meghívjuk Önt és Munkatársait a Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ által szervezett Szakmai tanácskozásra és KÁTKI nyílt napokra, amely a

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben

Vidéki vonzerő fejlesztés és a vidéki kis - mikro vállalkozások, családi gazdaságok élénkítése a Vidékjáró segítségével

Vidéki vonzerő fejlesztés és a vidéki kis - mikro vállalkozások, családi gazdaságok élénkítése a Vidékjáró segítségével Vidéki vonzerő fejlesztés és a vidéki kis - mikro vállalkozások, családi gazdaságok élénkítése a Vidékjáró segítségével Vidékjáró 27 civil és stratégiai partnere Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti

Részletesebben

Ahol a kapcsolat érték.

Ahol a kapcsolat érték. Ahol a kapcsolat érték. Meghatározó vállalkozók. Közéleti személyiségek. Tettrekészség, inspiráció. Borkóstoló, gasztronómiai különlegességek, kötetlen networking. Üzleti lehetőség és információ. Minden

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

Magyar Élelmiszer Hazai Ízek Fesztivál. Magyar élelmiszeripari beszállítói fórum és konferencia

Magyar Élelmiszer Hazai Ízek Fesztivál. Magyar élelmiszeripari beszállítói fórum és konferencia Magyar Élelmiszer Hazai Ízek Fesztivál Magyar élelmiszeripari beszállítói fórum és konferencia Helyszín: Csongrád Megyei Kormányhivatal, 6741 Szeged, Rákóczi tér 1. Időpont: 2012.Szeptember 22. 09.00 -

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS

XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI TATA, 2017. AUGUSZTUS 23 25. TÉMA MOTTÓ RÉSZLETEK A VÁROSBAN OTTHONUNK KŐBŐL, VÍZBŐL, SZERETETBŐL www.foepiteszek.hu; www.fok.tata.hu PROGRAM 1.NAP 2016. augusztus 23. szerda

Részletesebben

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Szalay-Zala Andrea a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének titkára Tel: 30/530-1642 E-mail: fatoszfotitkar@gmail.com. Kutatás, felmérés

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza - együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal - a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok

Részletesebben

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba DR SZALÓK CSILLA TDM Konferencia I 2015. december 3-4. I Gyula A falusi turizmus helyzete Falusi szálláshelyek

Részletesebben

Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2.

Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2. KONFERENCIA MEGHÍVÓ Június 5. 9:00-10:00 Regisztráció 10:00-10:10 Köszöntő Beke Márton, a nap házigazdája, a Közös Pontok Közösség- és Településfejlesztő Nkft. ügyvezetője 10:10-10:20 A nagy beszélgetés

Részletesebben

Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis. FUND Iskola évnyitó és Pécsi Napok Roma Napja Szakmai beszámoló

Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis. FUND Iskola évnyitó és Pécsi Napok Roma Napja Szakmai beszámoló Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis FUND Iskola évnyitó és Pécsi Napok Roma Napja Szakmai beszámoló Tartalom 1. A Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis rövid bemutatása... 3 2.

Részletesebben

"Muzsikál az erdő" Mátrai Művészeti Napok

Muzsikál az erdő Mátrai Művészeti Napok "Muzsikál az erdő" Mátrai Művészeti Napok 2016. július 2-10. 2016. július 2. Fülek 10.00-14.00 Motolla kézműves műhely gyerekeknek 11.00 Bábszínház 10:00-től Helyi termékek bemutatója 12.00-től Helyi ételek

Részletesebben

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények VIII. Országos népmese-konferencia Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Helyszín: Kaposvári Egyetem 8:00 10:00 Regisztráció 10:00

Részletesebben

TANULÓ VIDÉKI TÁJAK NEMZETI KONFERENCIA II. SZAKMAI TALÁLKOZÓ 2014. MÁRCIUS 27. TATÁRSZENTGYÖRGY

TANULÓ VIDÉKI TÁJAK NEMZETI KONFERENCIA II. SZAKMAI TALÁLKOZÓ 2014. MÁRCIUS 27. TATÁRSZENTGYÖRGY TANULÓ VIDÉKI TÁJAK NEMZETI KONFERENCIA II. SZAKMAI TALÁLKOZÓ 2014. MÁRCIUS 27. TATÁRSZENTGYÖRGY dr. Nagy Réka, vidékfejlesztési referens Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezet Témák HELYI

Részletesebben

Az EU kereskedelempolitika hatása a fejlődő országokra fókuszban az állattenyésztési szektor nemzetközi civil képzés

Az EU kereskedelempolitika hatása a fejlődő országokra fókuszban az állattenyésztési szektor nemzetközi civil képzés Az EU kereskedelempolitika hatása a fejlődő országokra fókuszban az állattenyésztési szektor nemzetközi civil képzés Helyi piacok és kisléptékű élelmiszerrendszerek védelme Magyarországon Szabadkai Andrea

Részletesebben

A helyi élelmiszerrendszer fejlesztés lehetőségei a Zala Termálvölgye Egyesület térségében október 27. Budapest

A helyi élelmiszerrendszer fejlesztés lehetőségei a Zala Termálvölgye Egyesület térségében október 27. Budapest A helyi élelmiszerrendszer fejlesztés lehetőségei a Zala Termálvölgye Egyesület térségében 2017. október 27. Budapest 2008-ban alapított civil szervezet Nonprofit vidékfejlesztő szervezet LEADER Helyi

Részletesebben

Fényképek a házról Fényképek a nyílt napról SZÁZADOS-UDVAR VENDÉGHÁZ Cserhátszentiván, Kossuth u. 64. A Százados-udvar vendégház Cserhátszentivánban, falusias környezetben kínál családok, szűkebb

Részletesebben

I. Magyar Közlekedési Konferencia. MEGTERVEZZÜK, MEGÉPÍTJÜK! Nagy Róbert vezérigazgató Eger, október 18.

I. Magyar Közlekedési Konferencia. MEGTERVEZZÜK, MEGÉPÍTJÜK! Nagy Róbert vezérigazgató Eger, október 18. I. Magyar Közlekedési Konferencia MEGTERVEZZÜK, MEGÉPÍTJÜK! Nagy Róbert vezérigazgató Eger, 2017. október 18. 2016-BAN ÁTADOTT PROJEKTEK 2016-BAN ÁTADOTT VASÚTFEJLESZTÉSI PROJEKTEK Békéscsaba pályaépítési

Részletesebben

Hírlevél május havi programajánló

Hírlevél május havi programajánló Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap

Részletesebben

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme Magyar Tájdíj: Eredmények és feladatok Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt nemzeti szintű pályázatok győztes programjainak bemutatása Viszló Levente, vezérigazgató, Pro Vértes Természetvédelmi

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Tömörd Község Önkormányzat 12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án 11 00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

Projektben részt vevő partnerek bemutatkozása: Zala Termálvölgye Egyesület május 24. Siófok

Projektben részt vevő partnerek bemutatkozása: Zala Termálvölgye Egyesület május 24. Siófok Projektben részt vevő partnerek bemutatkozása: Zala Termálvölgye Egyesület 2017. május 24. Siófok 2008-ban alapított civil szervezet Nonprofit vidékfejlesztő szervezet LEADER Helyi Akciócsoport - címbirtokos

Részletesebben

Helyi termelőket támogató tervezett program a LEADER-ben február 10. Zalaszentgrót

Helyi termelőket támogató tervezett program a LEADER-ben február 10. Zalaszentgrót Helyi termelőket támogató tervezett program a LEADER-ben 2016. február 10. Zalaszentgrót 2007-2013 2014-2020 Tervezői Csoport ülés LEADER HFS tervezése Polgármesterek műhelybeszélgetése Fórum az újonnan

Részletesebben

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú iskola Országos,, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredmények

Részletesebben

Főszervező Zólyomi Andrea

Főszervező Zólyomi Andrea Kiajánló Ahol a kapcsolat érték. Meghatározó vállalkozók. Közéleti személyiségek. Tettrekészség, inspiráció. Borkóstoló, gasztronómiai különlegességek, kötetlen networking. Üzleti lehetőség és információ.

Részletesebben

Vadászati, Halászati, Természetjáró Szakvásár Debrecen M E G H Í V Ó KELET-MAGYARORSZÁGI VADGAZDÁLKODÁSI FÓRUM augusztus 28.

Vadászati, Halászati, Természetjáró Szakvásár Debrecen M E G H Í V Ó KELET-MAGYARORSZÁGI VADGAZDÁLKODÁSI FÓRUM augusztus 28. Vadászati, Halászati, Természetjáró Szakvásár Debrecen M E G H Í V Ó KELET-MAGYARORSZÁGI VADGAZDÁLKODÁSI FÓRUM 2009. augusztus 28. Helyszín: DEBRECENI EGYETEM Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma DEBRECEN,

Részletesebben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Tószegi-Faggyas Katalin vidékfejlesztési igazgató Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság Tudásmegosztó Nap - Székesfehérvár, 2014. november 27. A vidékfejlesztés

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Natúrparkok és turizmus Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A TURIZMUS SZEREPE

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

A 21. Szentlőrinci Gazdanapok díjazottjainak listája 2014. augusztus 8-10.

A 21. Szentlőrinci Gazdanapok díjazottjainak listája 2014. augusztus 8-10. A 21. Szentlőrinci Gazdanapok díjazottjainak listája 2014. augusztus 8-10. Szentlőrinc A 21. Szentlőrinci Gazdanapok kiállítási nagydíjai ÉLELMISZERIPARI MEZŐGÉP KIÁLLÍTÁSI MEZŐGAZDASÁGI Olajüt ő Szociális

Részletesebben

ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA

ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA A Hungexpo Zrt., Magyarország első számú kiállításszervezője, kiállítóival, partnereivel folyamatosan konzultálva fejleszti kiállításait, annak

Részletesebben

TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek világnapja Konferencia, termékbemutató és vásár FVM 2009.december 10.

TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek világnapja Konferencia, termékbemutató és vásár FVM 2009.december 10. Bemutatkozik A Magyar Gulyás Gasztro Turisztikai Egyesület A Szolnoki Gulyásfesztivál Szervezője Slow Food Tisza-mente Akció csoport Alapító tagja 2009 TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Crux-Ker Kereskedelmi Bt. Pályázó címe: 3060 Pásztó, Csohány Kálmán utca 12. Ügyfél-azonosító: 1004811576 Támogatási

Részletesebben