ANTHONY A. LONG DAVID N. SEDLEY A HELLENISZTIKUS FILOZÓFUSOK A MAGYAR KIADÁST SZERKESZTETTE BENE LÁSZLÓ AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Átírás

1 ANTHONY A. LONG DAVID N. SEDLEY A HELLENISZTIKUS FILOZÓFUSOK A MAGYAR KIADÁST SZERKESZTETTE BENE LÁSZLÓ AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

2 A kötet megjelenését támogatták Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) (PUB-F ) A fordítás alapjául szolgáló kiadás: The Hellenistic philosophers. Vol. I II. Cambridge University Press, 1987 Fordította: Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila, Szekeres Csilla A kiegészítő bibliográfiát összeállította: Brunner Ákos, Németh Attila, Veres Máté A magyar kiadást szerkesztette: Bene László ISBN Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u Első magyar nyelvű kiadás: 2014 Cambridge University Press, 1987 Hungarian translation Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila, Szekeres Csilla, 2014 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Poland

3 TARTALOM ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ ELŐSZÓ AZ EREDETI KIADÁSHOZ BEVEZETÉS AZ ISKOLÁK A RENDSZEREK A FORRÁSOK KORAI PÜRRHÓNIZMUS Szkepticizmus Lelki nyugalom és erény Timón gúnyversei EPIKUREIZMUS FIZIKA A megmaradás alapelvei Az alapvető felosztás Az űr létezésének bizonyítása Másodlagos tulajdonságok Atomok Legkisebb részek Végtelen Az atomok mozgása Mikroszkopikus és makroszkopikus tulajdonságok Kozmológia teleológia nélkül Lélek Érzékelés, képzelet, emlékezet ISMERETELMÉLET Minden benyomás igaz Az igazság kritériumai Tudományos módszertan Nyelv ETIKA Szabad akarat Gyönyör

4 22. Társadalom Isten Halál Filozófia SZTOICIZMUS A filozófiai képzés rendje ONTOLÓGIA Létezés és fennállás Az első és a második nem A harmadik és a negyedik nem Univerzálék LOGIKA ÉS SZEMANTIKA Dialektika és retorika Meghatározás és felosztás Beszédtartalmak (lektonok) Egyszerű kijelentések Nem egyszerű kijelentések Következtetések Tévkövetkeztetések Modalitások ISMERETELMÉLET SZTOIKUSOK ÉS AKADÉMIKUSOK Benyomások Az igazság kritériumai Tudás és vélekedés Tudományos módszertan FIZIKA A fizika hatóköre Princípiumok Test Isten, tűz, kozmikus ciklus Elemek, lehelet, jelleg, feszültség Keveredés Hely és űr Folytonosság Idő Örök visszatérés Lélek Teológia Okság és végzet ETIKA Az etikai témakörök felosztása Késztetés és sajátunknak elismerés Érték és közömbösség

5 59. Hozzánk illő cselekedetek Jó és rossz Erény és hitványság Morális felelősség A végcél és a boldogság A végcél: akadémiai kritika és sztoikus válasz Szenvedélyek Gyakorlati etika Politikaelmélet AZ AKADÉMIKUSOK Módszertan Vélekedés nélkül élni Az akadémikusok hozzájárulása a filozófiai vitákhoz A PÜRRHÓNIZMUS RENESZÁNSZA Az ítéletfelfüggesztés indokai Az ítéletfelfüggesztés módszerei BIBLIOGRÁFIÁK Az eredeti kiadás bibliográfiája Kiegészítő bibliográfia ( ) Kiegészítő bibliográfia ( ) A hellenisztikus filozófia magyar nyelvű irodalma MUTATÓK Szójegyzék Forrásmutató Filozófusok mutatója Tárgymutató Konkordancia

6 ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ A hellenisztikus filozófia a 19. században kialakuló modern filozófiatörténetírásban szerényebb helyet kapott, mint a korai görög filozófia, Platón vagy Arisztotelész. A 19. század második felében és a 20. század első évtizedeiben készültek jelentős szövegkiadások és töredékgyűjtemények, a korszak tárgyalása nem hiányzott az átfogó filozófiatörténetekből, és értékes tanulmányok jelentek meg a hellenisztikus filozófia egyes kérdéseiről, azonban egészében véve a terület specális filológiai stúdiumok tárgyának számított. A hellenisztikus gondolkodás kutatása körülbelül az 1970-es évek elejétől robbanásszerű fejlődésnek indult. További szövegkiadások köztük papiruszleletek és feliratok kiadásai, tanulmánygyűjtemények, monográfiák, cikkek hosszú sora tanúskodik a hellenisztikus filozófusok iránt támadt intenzív érdeklődésről. A legfontosabb fejlemény, hogy az értelmezők a hellenisztikus teóriákat filozófiai szempontból kezdték olvasni, és a korábbiaknál sokkal részletesebb és pontosabb fogalom- és problématörténeti elemzéseket, érvrekonstrukciókat dolgoztak ki. A hellenisztikus kori elméletek e munkák nyomán szerves részévé váltak a filozófiai kultúrának. Jelen kötet szerzői, Anthony Long és David Sedley e kutatások úttörői, az 1970-es évek elejétől folyamatosan publikálnak a hellenisztikus filozófiáról, és manapság is a terület legelismertebb szaktekintélyei közé tartoznak. A hellenisztikus filozófusok eredeti kiadása 1987-ben jelent meg. A szerzőpáros olyan átfogó forrásgyűjtemény megírására vállalkozott, amilyenre korábban nem volt példa. Könyvükben a korai pürrhónizmus, az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és az újpürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatják föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó kommentárt csatolva. A korai hellenisztikus filozófusok művei szinte kivétel nélkül elvesztek, ezért elméleteiket jórészt Kr. e. 1. századi és császárkori szerzők munkáiból kell rekonstruálni. A szerzők rendkívüli filológiai felkészültséggel kezelik anyagukat, ugyanakkor egy pillanatig sem vesztik szem elől céljukat, a szövegekben foglalt elméletek filozófiai értelmének föltárását. Long és Sedley munkája alapműnek számít: a forrásokat általánosan az ő hivatkozási rendszerük szerint idézik, elemzéseik pedig kiindulópontjául szolgálnak az azóta is folyó értelmezési vitáknak. A könyvnek 2000-ben német, 2001-ben pedig francia kiadása is megjelent. E munka hazai megjelentetése a magyar tudományosság és a tágabb értelemben vett kultúra szempontjából egyaránt időszerű. A korai görög filozófiát mely szintén töredékekben és indirekt forrásokban hagyományozódott egy nagy hatású kommentált for-

7 10 Előszó a magyar kiadáshoz rásgyűjtemény fordítása kapcsolta be a szellemi vérkeringésbe Magyarországon másfél évtizeddel ezelőtt. 1 A klasszikus kori görög filozófia meghatározó alakjainak Platónnak és Arisztotelésznek az írásai részben olvashatók korszerű magyar fordításban, a még hiányzó munkák kiadása pedig jelenleg is folyik. 2 A hellenisztikus filozófusok tanításai ezzel szemben magyarul mindeddig csak hézagosan voltak hozzáférhetők. Az utóbbi évtizedekben a magyar kutatók persze sokat tettek e terület megismertetéséért. Anthony Long áttekintése a hellenisztikus filozófiáról megjelent magyarul. 3 A hellenisztikus filozófusok szövegei és a hellenisztikus filozófia császárkori forrásai közül Epikurosz fennmaradt műveit és Poszeidóniosz töredékeinek jelentős részét, valamint Lucretius, Cicero, Seneca és legújabban Epiktétosz munkáit lefordították magyarra. 4 A sztoikus etika és az antik szkepticizmus fontos forrásai is olvashatók magyarul. 5 Különféle tematikus gyűjtemények szintén fölvettek anyagukba hellenisztikus kori szövegeket. 6 A magyar olvasó azonban a források szintjén nem kapott átfogó képet a hellenisztikus filozófia problémáiról, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult elméletekről. A hellenisztikus filozófiai terminológia magyar megfelelőjét csupán egy-egy részterületre dolgozták ki, a teljes fogalomrendszer átültetésére eddig nem történt kísérlet. A hellenisztikus filozófusok magyar kiadása ezeket a hiányokat kívánja pótolni. A mű eredeti kiadása két kötetben jelent meg: az első kötet tartalmazza a források angol fordítását és az egyes témákat összefoglaló filozófiai kommentárokat, a második kötetben pedig a görög és a latin nyelvű források olvashatók részletes elsősorban filológiai jellegű jegyzetekkel. A magyar kiadás egynyelvű, azonban nem csupán az első kötet anyagát tartalmazza, hanem a forrásszövegekhez fűzött lábjegyzetek formájában a második kötet magyarázatainak filozófiai szempontból érdekes részét is. A jegyzetanyag tömörítéséhez Jacques Brunschwig és Pierre Pellegrin francia kiadása szolgált mintául. A francia változat szövegét A. Long és D. Sedley gondosan átnéztek, így az az eredeti mű javított kiadásának tekinthető. Mint említettem, Long és Sedley könyve újabb kutatásokat inspirált, egyes forrásoknak új szövegkiadásai jelentek meg, a hellenisztikus kori filozófiai elméletek értelmezéséről pedig élénk tudományos vita folyik. Ennek ellenére nem tettünk kísérletet arra, hogy a szöveggyűjteményt a 2001-es francia kiadáshoz képest modernizáljuk, naprakész állapotra hozzuk. Célunk az volt, hogy Long és Sedley munkáját megbízható fordításban bo- 1 G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield, A preszókratikus filozófusok, ford. Steiger Kornél (Budapest, 1998). Lásd még Steiger Kornél (szerk.), A szofista filozófia (Budapest, 1993). 2 Platón művei az Atlantisz Kiadó sorozatában, Arisztotelész munkái pedig az Akadémiai Kiadónál jelennek meg. A Platón-sorozat az 1990-es évek végén indult, és immár befejezéséhez közeledik. Az Arisztotelész-sorozatnak egyelőre két kötete jelent meg. 3 A. A. Long, Hellenisztikus filozófia, ford. Steiger Kornél (Budapest, 1998). 4 E fordításokhoz lásd a kiegészítő bibliográfiát. 5 Steiger Kornél (szerk.), Sztoikus etikai antológia (Budapest, 1983); Kendeffy Gábor (szerk., ford.), Lautner Péter (ford.), Antik szkepticizmus. Cicero- és Sextus Empiricus-szövegek (Budapest, 1998). 6 Bugár M. István (szerk.), Kozmikus teológia. Források a görög filozófia istentanához a kezdetektől a kereszténység színrelépéséig (Budapest, 2005); Bugár M. István, Lautner Péter (szerk.), Sors és szabadság. Az emberi autonómia problémája az antik filozófiában a Kr. utáni II. századig (Budapest, 2006).

8 Előszó a magyar kiadáshoz 11 csássuk a magyar olvasó rendelkezésére. A kevésszámú fordítói és szerkesztői jegyzet a hellenisztikus filozófia fogalomrendszere és a magyar fordítás terminológiája közötti viszonyt igyekszik tisztázni. Egyes esetekben Brunschwig és Pellegrin kiadásából emelünk át jegyzeteket. A francia, illetve a magyar kiadás szerkesztőinek és fordítóinak jegyzeteit mindig külön jelöljük, kivéve, ha pusztán a forrásban szereplő görög vagy latin terminust adjuk meg, mely az angol fordításban nem szerepelt. A jegyzetek szakirodalmi utalásai esetében is jobbnak láttuk, ha a terület két vezető szaktekintélyének válogatására hagyatkozunk, és nem egészítjük ki azt az esetleges újabb fejleményekkel. Long és Sedley eredeti, tematikusan tagolt és annotált bibliográfiája 1986-ig dolgozza föl a szakirodalmat. Az újabb eredmények iránt érdeklődő olvasó a kötethez csatolt kiegészítő bibliográfiákból tájékozódhat. Közöljük Brunschwig és Pellegrin az eredeti kiadás szerzői által is ellenőrzött bibliográfiáját, mely 2001-es publikációkkal zárul; az itt szereplő tételek számozása, melynek alapján a lábjegyzetek e szakmunkákra helyenként utalnak, folytatólagosan csatlakozik az eredeti kiadás bibliográfiájának számozásához. A 2001 és 2013 közötti nemzetközi szakirodalomból összeállítottunk egy válogatást, továbbá külön listázzuk a magyarul megjelent fordításokat és szakirodalmi tételeket. Az utóbbi részben sem törekedtünk teljességre, igyekeztünk a ma is használható műveket ajánlani. A görög és a latin források magyar fordítása természetesen az eredeti szövegeken alapul. Nem célunk azonban alternatív értelmezések kidolgozása, hanem igyekszünk Long és Sedley értelmezéséhez igazodni. Elsődleges szempontunk a forrásszövegek filozófiai tartalmának, érvelésének, terminológiájának pontos visszaadása, ehhez képest az irodalmi-retorikai megformáltság szempontja háttérbe szorul. Lucretius latin nyelvű epikureus tankölteményét és más verses szövegeket (egy-két kivételtől eltekintve) prózában fordítjuk, ami riasztóan hathat némely olvasóra mentségünkre annyit tudunk felhozni, hogy e tekintetben az eredeti kiadás gyakorlatát követtük. Mindamellett törekedtünk arra, hogy az olvasó világos, gördülékeny szöveget kapjon a kezébe. A kötetben bemutatott anyag nem csupán filozófiatörténészek és filozófusok számára lehet érdekes. A hellenisztikus kori és császárkori irodalmi kultúra nem érthető meg filozófiai háttere nélkül, melyben meghatározó volt a hellenisztikus iskolák tanítása. A hellenisztikus iskolák főképp a sztoicizmus és a szkepticizmus fogalmi eszköztárából és érveiből mind a pogány platonikusok, mind a keresztény egyházatyák bőségesen merítettek. A reneszánszban és a kora újkorban az epikureizmus, a sztoicizmus és a szkepticizmus különféle formái éledtek újra, és jelentős mértékben alakították e korok teoretikus és politikai gondolkodását, sőt befolyásuk az irodalomban is tetten érhető. A hellenisztikus filozófusok magyar kiadását ókorkutatók, irodalomtudósok, a politikatudomány művelői, teológiatörténészek és más rokon tudományok művelői is haszonnal forgathatják. A hellenisztikus filozófusok nem pusztán elméleteket kínálnak, hanem arra tesznek javaslatot, hogy miként éljünk. Tanításaik életfilozófiaként ma is hatnak. A mai epikureus, sztoikus vagy szkeptikus számára izgalmas lehet beállítódásának elméleti alapjait és történeti eredetét alaposabban megismerni. A kötetet emellett bárkinek ajánlhatjuk, aki érdeklődik az európai kultúra gyökerei iránt. A magyar kiadás csoportmunkában készült. A munkálatokban fordítóként részt vett: Bárány István (korai pürrhónizmus és újpürrhónizmus: 1 3. és fejezet, lábjegy-

9 12 Előszó a magyar kiadáshoz zetekkel együtt; az akadémiai szkepszist tárgyaló rész lábjegyzetei: fejezet); Bene László (Előszó és Bevezetés; az epikureus filozófiát bemutató rész görög szövegei: és fejezet; sztoikus filozófiai képzési rend, ontológia és fizika: és fejezet; a kötet anyagának lábjegyzetei a külön jelzett részek kivételével; Szójegyzék, Forrásmutató, Filozófusok mutatója, Tárgymutató); Böröczki Tamás (sztoikus ismeretelmélet és logika: fejezet, a lábjegyzetek egy részével együtt; akadémiai szkepszis: fejezet); Brunner Ákos (sztoikus etika: fejezet, a lábjegyzetek többségével együtt); Simon Attila (az epikureus etikát bemutató fejezetek latin forrásai: fejezet; az epikureizmus rész filozófiai kommentárjai: fejezet); Szekeres Csilla (az epikureus fizikát és ismeretelméletet tárgyaló fejezetek latin forrásai: fejezet). A fordítók szövegeit a magyar kiadás szerkesztője dolgozta át a terminológiai és stiláris egység érdekében. A többszöri átnézés után is fennmaradó esetleges hibákért ő viseli a felelősséget. A magyar kiadás kiegészítő bibliográfiáját Brunner Ákos (sztoicizmus), Németh Attila (epikureizmus) és Veres Máté (pürrhónizmus, akadémiai szkepszis) állította össze. Németh Attila fordította a 21. fejezet görög szövegeit is. A források fordításához figyelembe vettük azon művek régebbi magyar fordítását ha van ilyen, melyekből a szemelvények származnak. A felhasználás módja a csaknem szó szerinti átvételtől a szöveg alapos átdolgozásán át egy-egy fordítási megoldás átemeléséig terjedt. Az előbbi eset volt a ritkább. Gyakran pontos és szép fordításokon is jelentősen változtattunk, mivel ügyelnünk kellett a kötet terminológiai következetességére, és szem előtt kellett tartanunk Long és Sedley értelmezését. A figyelembe vett fordításokról a kiegészítő bibliográfiában adunk jegyzéket. A fordítási munkálatok kezdeti szakaszát az NKFP támogatta a Steiger Kornél vezette Határmezsgyék: filozófia és tudomány az ókorban című projektum keretében. A kötet az NKA és az OTKA (PUB-F ) támogatásával készült. A magyar kiadás szerkesztője számára a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj biztosította a munkakörülményeket a kézirat véglegesítéséhez. Budapest, október Bene László

10 ELŐSZÓ AZ EREDETI KIADÁSHOZ Jelen munka a hellenisztikus filozófia elsődleges forrásainak gyűjteménye. Az anyag fordításban és eredeti nyelven való bemutatásával az a célunk, hogy klasszika-filológusok és filozófusok számára közvetlenül hozzáférhetővé tegyük a fennmaradt beszámolókat a sztoikusokra, epikureusokra, pürrhónistákra és akadémikusokra vonatkozólag, akiknek gondolkodása Arisztotelész halála (Kr. e. 322) után három évszázadon át uralta a filozófiát. E filozófusok iránt az utóbbi évtizedekben feltűnően megnövekedett az érdeklődés, de mostanáig nem létezett az eredeti szövegeknek egyetlen könyvbe rendezett, átfogó és részletgazdag gyűjteménye, amilyet megkíséreltünk összeállítani. Célkitűzésében és a lefedett terület jellegében könyvünk erősen hasonlít G. S. Kirk, J. E. Raven és M. Schofield A preszókratikus filozófusok (2. kiadás 1983) c. művéhez, az anyagot azonban két külön kötetben közöljük. Az első kötet teljes egészében angolul van, a szövegek fordítását kínálja, melyet filozófiai magyarázat kísér. Reményeink szerint e kötet használhatónak bizonyul azon olvasók számára is, akiknek nincs különös előképzettségük az antik világot illetően. A szószedettel és a különféle mutatókkal azt akartuk elérni, hogy az olvasó a kötetet önmagában is forgathassa. Arra számítunk viszont, hogy klaszszikus képzettséggel bíró olvasóink az első kötetet a másodikkal együtt használják majd. Az utóbbi hozza az 1. kötetben lefordított szövegeket (néha hosszabb szemelvényekbe ágyazva), valamint a hozzájuk tartozó kritikai apparátust, tájékoztatást a szövegek eredeti összefüggéséről, kiegészítő magyarázatokat bizonyos szak- és részletkérdéseket illetően, és néhány további szöveget. A hellenisztikus filozófiára vonatkozó fennmaradt beszámolók terjedelmesek, azonban minőségük és megbízhatóságuk nagy eltéréseket mutat. Csak egy szerény töredékük hozza maguknak a kérdéses filozófusoknak a szavait (lásd a Bevezetésnek A források c. szakaszát). Ami a többit illeti, furcsa mondatokra vagyunk utalva, melyeket gyakran kontextusukból kiszakítva idéznek, valamint késői szkeptikusok, sztoikusok és epikureusok írásaira, és számos más szerzőnek az adott filozófussal rokonszenvező, vagy gyakrabban ellenséges összefoglalásaira. Az anyagban a történeti hűség és a filozófiai érdekesség vezérelvei alapján válogattunk. Minden egyes kérdésről azokat a forrásokat közöljük, amelyek megítélésünk szerint a fennmaradt anyagban a legjobbak. Bizonyos témákat illetően ilyen például a sztoikus ontológia viszonylag könnyű volt választanunk, mivel e témára vonatkozólag az egész forrásanyag igen csekély terjedelmű. Más esetekben ilyen például a sztoikus etika a fennmaradt források sokkal gazdagabbak és könnyebben hozzáférhe-

11 14 Előszó az eredeti kiadáshoz tők. Itt szemelvényeinknek lehetővé kell tenniük, hogy az olvasó izolálja a döntő tételeket, melyek sok más, általunk nem közölt szövegben is megtalálhatók. A munka formátuma tekintetében a lehető legnagyobb világosságra törekedtünk, másfelől nem akartuk prekoncepciókkal elfedni az anyag valódi természetét. Mindamellett tudatában vagyunk annak, hogy a mű bizonyos kívánalmakat támaszt a gondos olvasóval szemben. Magán az 1. köteten belül is folyton oda-vissza kell lapoznia a szövegek és a magyarázat között minden egyes szakaszon belül, valamint erősen tanácsos utánalapozni a kommentár keresztutalásainak is. Az utóbbiakat a könyv lényegi aspektusának tartjuk, mivel a filozófia egyik részét gyakorta egy másik részre való utalással világíthatjuk meg, vagy egy másik iskola rivális tanításával való összevetés segítségével. Ugyanakkor szeretnénk hangsúlyozni, hogy forrásgyűjteményről van szó. Szándékunk szerint a kommentár a szövegekhez és fordításokhoz képest szigorúan alárendelt szerepet játszik, és elfogadnánk bármely olvasó vagy tanár azon döntését, hogy kommentárjainkat átugorva tisztán a szövegekkel dolgozik. A kommentár tájékozódást és kifejtést kínál, különösképpen az olyan anyag esetében, mely az olvasótól komolyabb erőfesztést kíván. Az ilyen részeknél felvesszük kötetünkbe saját javaslatainkat és értelmezésünket, de legalábbis sok esetben egyáltalán nem állítjuk, hogy a mienk volna az ortodox nézet. Reményünk szerint e megjegyzéseink megvilágítják a központi filozófiai problémákat, még akkor is, ha az általunk elfoglalt álláspont újszerű vagy vitatott. A könyv bizonyos szakaszai kevesebb kommentárt kívántak, mint mások, mert a szövegek messzemenőleg magukért beszélnek. Ezért a kommentár hosszúságát nem szabad annak jeleként értelmezni, hogy mennyire találjuk érdekesnek az adott témát. E könyv fogalmazása során mindvégig egyensúlyt próbáltunk találni egyrészt a terjedelem gyakorlati szempontok diktálta korlátai, másrészt azon igyekezetünk között, hogy számos antik és modern egyén, valamint a hellenisztikus filozófusok által tanulmányozott tárgyak fontosságuknak megfelelő teret kapjanak. Korán meghoztuk és egy pillanatig sem bántuk meg azon döntésünket, hogy az anyagot iskolák szerint és nem például egyes témák vagy egyes filozófusok szerint csoportosítjuk. De ennek következményeként olykor nagyon is az iskola tanításának egységét hangsúlyozzuk, különösen a Sztoa esetében, ahol jól érvelhetünk két vagy akár több jellegzetes irány megkülönböztetése mellett a lászólagos egyetértésen belül. Az olvasó nem találja majd Arisztón, Kleanthész, Panaitiosz, Poszeidóniosz, sőt még Khrüszipposz külön tárgyalását sem. Kommentárunk azonban gyakran tárgyalja különbségeiket, és ez még fontosabb az olvasó, aki szeretné feltérképezni egy egyén munkáját, kitűnően megteheti ezt az 1. kötethez illesztett Filozófusok mutatója segítségével. Egy további pont, hogy könyörtelenül szelektívnek kellett lennünk a nem standard hellenisztikus filozófusokkal szemben. Ideális esetben jelentős teret engedtünk volna a cinikusoknak, kürénéieknek, megaraiaknak és a dialektikus iskolának, valamint másoknak, akik alakító befolyást gyakoroltak a hellenisztikus filozófiára; a hellenisztikus kori Peripatosznak; egyes akadémikusoknak, például larisszai Philónnak és Antiokhosznak; poszthellenisztikus filozófusoknak, mint Epiktétosz vagy Sextus Empiricus, akik a hellenisztikus iskolák befolyásos hívei. Azonban meg kellett elégednünk azzal, hogy e gondolkodókat ha egyáltalán csak azokon a pontokon léptessük fel, amelyeken benyomásunk

12 Előszó az eredeti kiadáshoz 15 szerint hozzájárultak a vezető iskolák vitáihoz, vagy pedig a vezető iskolák megbízható szószólóiként szerepeltek. A szkepticizmusnak nagy szerepe volt abban, hogy a hellenisztikus filozófia elnyerte sajátos színezetét, és mi megpróbáltunk megfelelő súlyt fektetni erre az iskolára. Helyénvaló volt tehát a hellenisztikus korszakot a korai pürrhónizmussal kezdenünk, és a pürrhónizmus újjáéledésével zárnunk. Eredetileg úgy terveztük, hogy az utóbbi rész a maga teljességében bemutatja Sextus Empiricus szkeptikus filozófiáját, annak ellenére, hogy ő a hellenisztikus kor után élt. Végül azonban a helyhiány, valamint bizonyos történeti fenntartások miatt e filozófia alapítóját, Ainészidémoszt tárgyaljuk mint a késő hellenisztikus pürrhónizmus gyakorlatilag egyetlen szószólóját. Ainészidémosz figyelemre méltó alak, akinek munkásságát nem könnyen értékelhetjük anélkül, hogy elválasztanánk későbbi követőiétől. Ami a fontosabb akadémiai szkeptikusokat illeti, ők valójában nagyobb teret kapnak, mint azt a tartalomjegyzék első pillantásra sejteni engedi. Azonfelül, hogy áttekintjük saját filozófiai álláspontjukat a fejezetben, egyes kérdésekre vonatkozó kritikai megjegyzéseiket számos esetben beledolgoztuk a sztoikus fejezetekbe, melyekben gyakran leginkább a helyükre kerülnek: lásd különösen a 28., 37., és a 64. fejezetet. Akár az egyes filozófusok vonatkozásában, úgy az iskolák tekintetében is azon témákra kellett szorítkoznunk, melyek kapcsán filozófiatörténetileg centrális problémák merültek fel. Ami a tudományokat illeti, könyvünk csak a tudományfilozófiával és a kozmológiával foglalkozik, melyek egy adott filozófiai iskola általános világszemléletének elválaszthatatlan részei. A csillagászat, a fiziológia, a retorika, a grammatika és az esztétika tárgyköreihez a hellenisztikus filozófusok különösképp a sztoikusok jelentős pontokon hozzájárultak. Mi e tárgyakkal melyekre vonatkozóan komoly elsődleges feldolgozásokra van még szükség pusztán esetlegesen foglalkozunk. Rendkívül hasznosnak bizonyult számunkra az elmúlt száz év hellenisztikus filozófiának szentelt kutatásainak kincsestára, különösképp az utóbbi húsz év munkái. E tanulmányok komoly elemzése azonban az első kötet nagyságát elfogadhatatlanul megnövelte volna. E tanulmányok tárgyalását tehát minden sajnálkozásunk mellett bizonyos részletkérdésekre korlátoztuk a 2. kötet jegyzeteiben. Cserében azonban a 2. kötet végén egy megjegyzésekkel ellátott irodalomjegyzéket kínálunk, mely segít az olvasónknak megítélni munkánk irányvonalát és más tanulmányokhoz való viszonyát. (E bibliográfiához J. Barnes, M. Schofield és R. Sorabji Articles on Aristotle, London, c. gyűjteményes kötetei szolgáltattak mintát, amit hálásan elismerünk.) E forrásgyűjtemény közös szerzői munka eredménye, nem pedig párhuzamos szerzői munkáé. Természetesen eredetileg mindegyik fejezet egyikünk vagy másikunk munkája volt, de mélyrehatóan belenyúltunk egymás fejezeteibe, néha egyes részeket újra is írtunk. Minden felmerülő értelmezési és stratégiai kérdést egymással folytatott vita során oldottunk meg. Ily módon közösen vállalunk felelősséget az egész könyvért. Mindamellett azok számára, akik kíváncsiak a külön irányokra, megadjuk a fejezetek elsődleges szerzőségét: A.A.L.: 1 3, 21 22, 26, 31, 33 34, 39 41, 43 49, 51 53, 56 61, D.N.S.: 4 20, 23 25, 27 30, 32, 35 38, 42, 50, 54 55, 62,

13 16 Előszó az eredeti kiadáshoz E köteteket még az 1970-es évek közepén kezdtük tervezni, ám a rendszeres munka től 1986-ig tartott. Ezen idő leforgása alatt több kolléga lekötelezett bennünket, akik közül a következők mindenképp külön említést érdemelnek. Abban a szerencsében volt részünk, hogy a kutatásban Hayden Ausland, Dirk Obbink, Allan Silverman és Steve White nagyszerű segítségét élvezhettük, akik mind túl a többé-kevésbé rutinmunkák fáradhatatlan elvégzésén mélyreható kritikával és felbecsülhetetlen értékű javaslatokkal szolgáltak. A könyv egyes fejezeteit elolvasta és megjegyzésekkel látta el Jonathan Barnes, Myles Burnyeat, Fernanda Decleva Caizzi, Richard Davies, Michael Frede, Brad Inwood, Jim Lennox, Geoffrey Lloyd, Malcolm Schofield, Richard Sorabji és Robert Wardy, akiknek tanácsait nagyra értékeltük. Olyanok is voltak, akiktől egyes kérdésekben kértünk és kaptunk hasznos szakértői tanácsot, például Catherine Atherton, Francesca Longo Auricchio, Nicholas Denyer, Tiziano Dorandi, Adele Tepedino Guerra, Jim Hankinson, Michael Inwood, E. J. Kenney, A. C. Lloyd és Margie Myles. A könyv tervezésében David Furley, Pauline Hire, Ian Kidd, Susan Moore és mindenekelőtt Jeremy Mynott ötletei voltak segítségünkre az utóbbi az egész projektum szülőatyja. A kézirat elkészítésében Sandra Bargh, Yvonne Cassidy, Sylvia Sylvester és Andrea Shankmann nyújtott értékes segítséget. Melegen köszönetet mondunk Candace Smithnek, aki a 22. oldal rajzával kapcsolatban tanácsokkal látott el bennünket, majd kivitelezését is magára vállalta. Említenünk kell még egy további lekötelezettségünket is. Könyvünk írásának idején Karlheinz Hülser egy nagyszerű gyűjteményen dolgozott, mely a Die Fragmente zur Dialektik der Stoiker (=FDS) címet viseli, és nagylelkűen rendelkezésünkre bocsátotta szövegének megjelenés előtti, nem végleges változatát. E mű rendkívül hasznos segítséget jelentett jelen forrásgyűjtemény elkészítésében. Sajnálatunkra azon döntésünk, hogy csak igen szűk keretek között utalunk más töredékgyűjteményekre, megakadályozta, hogy az 1. kötetben megadjuk az FDS számokat azon szövegekre vonatkozóan, melyek Hülser gyűjteményében is szerepelnek (a 2. kötetben viszont ezek közül többet jelzünk). Ami a kutatás anyagi forrásait illeti, köszönetet mondunk a princetoni Institute of Advenced Studynak, melynek nagylelkű ösztöndíjai (A.A.L. 1979, D.N.S. 1982) ideális feltételeket teremtettek a projektum előmozdításához; továbbá köszönet illeti a University of Liverpoolt, a University of Californiát, a University of Cambridge-t, és a cambridge-i Christ s College-t a számunkra biztosított kutatói ösztöndíjakért. Hálásak vagyunk a cambridge-i Robinson College-nak az 1982-ben A.A.L.-nak adományozott ösztöndíjért, és a berkeley-i University of Californiának a D.N.S. számára 1984-ben adományozott vendégprofesszúráért. Ezek biztosították számunkra az ugyanazon földrajzi helyen való hoszszas együttműködés ritka fényűzését, mely mentesített bennünket a postától és telefontól való szokásos függésünktől. A két kötetet David Furley-nek ajánljuk, akitől mindketten oly sokat tanultunk a görög filozófiáról, és akinek munkái mintát adnak a világosságra és mélységre, melynek az olvasó attól tartunk csak halvány mását találja meg a következő oldalakon. Berkeley, április David Sedley Tony Long

14 BEVEZETÉS Az iskolák Ha Arisztotelész visszatért volna Athénba Kr. e. 272-ben, halálának ötvenedik évfordulóján, aligha ismert volna rá a szellemi közegre, melyben élete jelentős részében oktatott és kutatott. Új filozófiai irányokkal találkozott volna a városban, amelyek jóval nagyobb változatosságot mutatnak és tudatosabban rendszeresek, mint azok, amelyeket az ő kora kínált. A központi vitakérdések némelyike, és a megvitatásukra használt szaknyelv is jelentős részben ismeretlen lett volna számára. Hogyan történt e változás? Arisztotelész úgy érzékelte volna, hogy az ismert világ nagyobb része azon gyökeres átalakulásainak egyik aspektusáról van szó, melyeket rakoncátlan tanítványa, Nagy Sándor hódításai hoztak magukkal. A keleti mediterráneum és az azon túli területek Nagy Sándor-i hellenizációja az elsődlegesen nem görög hátterű emberek körében újfajta érdeklődést keltett a görög kultúra iránt. Azok Mekkája, akiket éppen a görög filozófia vonzott, természetszerűleg Athén volt, egyrészt azért, mert a város továbbra is otthont nyújtott a Platón és Arisztotelész által alapított iskoláknak, másrészt azért, mert az olyan irodalmi remekművek, mint Platón szókratikus dialógusai, melyek sokak számára az első filozófiai élményt jelentették, nem halványuló ragyogást kölcsönöztek a városnak, s a filozófiai felvilágosodás igazi hazájává stilizálták. Ily módon a hellenisztikus korban a filozófia Athénban olyan virágzást élt meg, mint korábban soha. Az új típusú filozófusok közül sokan a keleti mediterráneum vidékéről származtak. Időközben Alexandria városa, melyet Nagy Sándor alapított Egyiptomban, Athénnal versengő kulturális központtá kezdett válni, nagymértékben a Ptolemaiosz-uralkodók nagyvonalú pártfogásának köszönhetően. Maga a filozófia nem virágozhatott ilyen körülmények között, és Athén maradt a görög világ filozófiai központja, fényét nem homályosította el semmi. De az a tény, hogy más értelmiségiek Alexandriába özönlöttek, döntő hatással volt a filozófiára is. Platón Akadémiája és Arisztotelész iskolája a Lükeionban a legtágabb értelemben vett kutatóközpontok voltak. Platón kollégái és tanítványai között megtaláljuk a kor vezető matematikusait, a Lükeion pedig a modern értelemben vett filozófia mellett tudományos kutatásoknak is otthont adott csaknem minden elképzelhető témára vonatkozólag. Kevés olvasót szükséges emlékeztetnünk például Arisztotelész saját alapvető hozzájárulására a zoológiához, politikatörténethez és irodalomelmélethez. Mármost az efféle tudományok Alexandriában új otthonra leltek. Ennek eredménye az volt, hogy a filozófia első ízben szűkült le nagyjából arra a területre, mely a mai értelemben vett, specializálódott filozófiai diszciplínára hasonlít.

15 18 Bevezetés Messze nem egyértelmű, hogy vajon Platón és Arisztotelész filozófiai rendszereket kívántak-e létrehozni. Az új korszakban viszont a filozófia mindenekelőtt egységes rendszer volt, amely a világ alapszerkezetének és az ember benne elfoglalt helyének teljes megértését szolgálta. Általános meggyőződés volt, hogy a filozófiai hovatartozás megválasztása alapvetően meghatározza az ember egész életszemléletét. Ha Arisztotelész szelleme 272-ben nosztalgikus látogatást tett volna a Lükeionban, közvetlenül a keleti városfalon túl (l. a térképvázlatot a 22. oldalon), e filozófiai forradalom hatásai igencsak meglepték volna. Régi munkatársa és utóda a peripatetikus iskola élén, Theophrasztosz ekkor már tizenöt éve halott. Vele együtt halt ki Arisztotelész saját enciklopédikus filozófiakoncepciója. Az iskola számos híve Alexandriába került, Theophrasztosz örököse pedig még könyvtárát is külföldre szállíttatta. Arisztotelész saját legszakszerűbb művei, az iskolai szövegek, melyekről manapság ismerjük őt, úgy tűnik, nem forogtak közkézen és kevéssé vitatták őket. Ami Sztratónt illeti, Theophrasztosz utódát az iskola élén, ő rendkívül eredeti természetfilozófus volt, de még korának mércéi szerint is területének szűkre szabott érdeklődésű specialistája. A peripatetikus iskola szerény szerepet vitt, legalábbis a filozófiában, a hellenisztikus kor végéig (melyet hivatalosan Kr. e. 31-re tesznek), jóllehet a küszöbön álló római korban az arisztotelianizmus újjáéledése uralkodó tendenciává vált. Ha elképzeljük, hogy Arisztotelész folytatja útját, a központi agorán, csak egy kilométerre saját iskolájától, nagyon eltérő helyszínt talált volna. Itt állt a Sztoa Poikilé, vagyis a Festett Oszlopcsarnok, ahol egy virágzó filozófiai csoport találkozott naponta, hogy vitázzanak és tanítsanak. Széles körben mint Sztoát vagy mint a Sztoa filozófusait ismerték őket, és rendszerük, a sztoicizmus, már akkor a kor uralkodó filozófiája volt. Hála részben a hatalmas intellektuális megbecsültségnek, melyet magukénak mondhattak, akkorra jelentős részben ez az iskola vált a szaknyelv és fogalmi apparátus forrásává, melyek a tanbeli viták keretét adták. Alapítója, kitioni Zénón, 62 éves, szülőföldjéről, Ciprusról ahol a hellénizmus épp akkoriban terjedt el fiatalkorában érkezett Athénba, égve a vágytól, hogy filozófiát tanuljon a nyilvános tornacsarnokokban, sétányokon és oszlopcsarnokokban, melyeket hajdan maga Szókratész is látogatott. Athénban a filozófia mindig is teljességgel nyilvános ügy volt, és a sztoikusok azáltal, hogy főleg az agorán fejtették ki tevékenységüket, valószínűleg soha nem tűntek el a nyilvánosság szeme elől. Zénón leghívebb munkatársa, 262-ben bekövetkező halála után pedig utóda Kleanthész volt, aki a sztoicizmus tanaihoz elsősorban a teológia és a kozmológia terén járult hozzá. Az iskolának azonban nem minden tagja volt teljesen ortodox a sztoikus Arisztón etikai eretneksége különös figyelmet kap majd könyvünkben. Khrüszipposz, aki valamennyi sztoikus közül a legjelentősebb volt, ez idő tájt nyolcéves gyerek Szoloiban, a keleti-mediterráneum partján. Ő a kb. 232 és 206 közötti időszakban az iskola vezetője lesz, és a sztoikus elmélet minden aspektusát olyan érzékkel, pontossággal és átfogóan dolgozza ki, hogy a korai Sztoa számunkra gyakorlatilag Khrüszipposz filozófiáját jelenti. Az említett filozófusok és mások egyéni teljesítményét az olvasó a kötetünk végén található Filozófusok mutatója segítségével vizsgálhatja (lásd különösen Szphairoszt, babülóniai Diogenészt, Antipatroszt, Panaitioszt és Poszeidónioszt).

16 Az iskolák 19 A sztoikusoknak nem volt monopóliumuk az agora és környezete. Ez volt az a terület, ahol minden Athénban tartózkodó filozófus a legnagyobb valószínűséggel megfordult. Arisztotelész szelleme itt találkozhatott volna néhány különösen ismerős és néhány más különösen szokatlan figurával. Az egyik mindenütt megtalálható alak a 4. sz. közepe óta a vándorló cinikus volt, akinek fő tantétele az erény teljes önelégségessége és az összes társadalmi norma, fizikai kellemesség és a szerencsejavak tökéletes jelentéktelensége volt. Bizonyos értelemben a cinizmus legnagyobb győzelme az volt, hogy alakító tényezője volt Zénón munkájának, aki első filozófiai kiképzését a cinikus Kratésztól kapta. Az ortodox sztoicizmus azonban kifinomult módon átformálta a cinikusok etikai szélsőségességét, oly módon, hogy ragaszkodott a konvencionális értékek szerepéhez, melyeket a cinizmus teljes egészében elutasított (lásd az fejezetet, valamint a 67A H szemelvényeket a korai sztoikus politikaelmélet cinikus elemeihez). A filozófusok között, akiket Arisztotelész szelleme az agorán megfigyelhetett volna, ott vannak a kürénéiek, a dialektikusok és a megaraiak ezen iskolák hozzájárulását a hellenisztikus filozófiához a Filozófusok mutatója segítségével vizsgálhatjuk. Ott van továbbá phleiuszi Timón, a szkeptikus guru, Pürrhón fő népszerűsítője; kötetünk az utóbbi filozófiájával kezdődik és azzal is zárul. A nosztalgikus sétát egy északnyugati irányba, a Dipülon-kapun kívülre tett kirándulás tehette volna teljessé, az Akadémia meglátogatása, ahol egy évszázaddal korábban a fiatal Arisztotelész maga Platón lábánál ült. Útközben észrevehetett volna egy zárt kertet a Kertet, közismert nevén. Ez Epikurosz tulajdonában állt, akinek filozófiája könyvünk jelentős részét kitölti. Az ő iskolája volt a leginkább befelé tekintő valamennyi filozófiai iskola közül: ez az iskola vállaltan került minden politikai szerepvállalást, és saját közösségének megfelelő működésére összpontosított a Kerten belül, valamint hasonló mozgalmakéra más városokban. Ezzel együtt nem véletlen, hogy Epikurosz Athénban, a filozófiai tevékenység központjában alapította meg legfontosabb iskoláját. Eredetileg a korai atomista, Démokritosz követőjeként lépett fel, és létrehozta iskolájának ágait két helyen az Égei-tenger keleti térségében. Azonban 306-ban megtette a döntő lépést és Athénba költözött, ahol létrehozta az iskola főhadiszállását, mely a továbbiakban is sokáig megőrizte e szerepét. A Sztoa és az Akadémia innen könnyen elérhető volt (lásd a térképvázlatot a 20. oldalon), s nem lehet kételyünk affelől, hogy Epikurosz éppúgy Athén filozófiai érverésén kívánta tartani ujját, mint versenytársai. Mint könyvünkben megpróbáljuk kidomborítani, a sztoicizmus és az epikureizmus számos tekintetben egymáshoz viszonyítva poláris ellentétben fejlődtek. Amikor Arisztotelész szelleme végül elérte volna magát az Akadémiát, mind közül a legnagyobb meglepetésben lett volna része. Az intézmény újonnan kijelölt vezetője, Arkeszilaosz saját bevallása szerint elkötelezett platonikus volt. Platonizmusának mintája azonban mindenekelőtt az az anyag volt, amelyet Platón korai dialógusaiként ismerünk; e művek ábrázolásában Szókratész folyvást nála dogmatikusabbak nézeteit és előfeltevéseit kérdőjelezi meg, és feltárja sérülékeny és inkonzisztens természetüket. A doktrinális platonizmus, mely Platón kései munkáiból ered, sok évvel túlélte kezdeményezőjének halálát. Még a 4. század utolsó évtizedeiben is a fiatal Zénón ennek egy változatát tanulmányozta az Akadémia akkori vezetője, Polemón irányításával. Ez volt a fő csatorna, amelyen ke-

17 20 Bevezetés K D LÜKEION LÜKEIONT00 A ÓL A 0 M SZTOÁ 1 IG AGORA SZTOA POIKILE K A T S Á A ÓL ZTO APUIG 500 M DIPÜLON KAPU AZ EPIKUREUS KERT AZ AKADÉMIÁTÓL A KAPUIG 1100 M M ERIDANOSZ FOLYÓ AKADÉMIA É Ny resztül a platonikus tanítás beszivárgott a hellenisztikus filozófiába. Magán az Akadémián belül azonban e tan már elvesztette lendületét, és csak Arkeszilaosz visszatérése Platón korai dialektikájához tudott végre újra életet lehelni az iskolába. Az ő vezetésével az Új Akadémia, a fő szkeptikus iskola elnyerte státusát, s ez az iskola a hellenisztikus korban

18 A rendszerek 21 végig a sztoikusok minden újabb generációját a legmélyrehatóbb kritikának vetette alá. Legjelentősebb vezetője, Karneadész uralta a filozófia pályáját a Kr. e. 2. század közepén. Ő nem csupán a khrüszipposzi sztoicizmusnak volt befolyásos kritikusa, hanem saját jogán is ragyogóan eredeti filozófus. Az Akadémia csak a Kr. e. 1. században indult újból hanyatlásnak, mikor végül doktrinális zűrzavarban merült alá (lásd a 68. és 71. fejezetet). Mit tekinthetünk iskolának? Általában nem egy formálisan is státussal bíró intézményt, hanem rokon szellemű filozófusok csoportját, melynek volt egy elfogadott vezetője és egy rendszeres találkozóhelye, néha magánterületen, de szokás szerint közterületen. Az iskola iránti lojalitás az irányzat alapítója iránti lojalitást jelentett a Sztoa esetében ez Zénón volt, a Kert számára Epikurosz, az Akadémián Szókratész és Platón. Az egyes iskolákon belüli szellemi függetlenség fokát ennek fényében kell megítélnünk. Általában úgy gondolták, új eszméket helyénvalóbb az alapító nézeteinek továbbfejlesztéseként vagy magyarázataként bemutatni, mint kritikájaként. Ily módon a sztoikusok számára nagy nyereséget jelentett, hogy Zénón sok dolgot nem tisztázott, illetve nem döntött el, a platonikusoknak pedig, hogy Platón dialógusai számos értelmezés irányában nyitva állnak. Ezzel szemben Epikurosz óriási pontossággal fejtette ki rendszerét, és viszonylag kevés kérdés valóban nyílt megvitatását hagyta utódaira (pl. 21A 4; 22O). Az alapító gyakorlatilag megkérdőjelezetlen tekintélye az egyes iskolákon belül híveinek egy irányzat (haireszisz) tagjainak identitását kölcsönözte, melyet könnyen fel lehetett ismerni a sztoikus, epikureus, akadémikus vagy pürrhónista címkékről. A rendszerek Nem sok értelme volna összefoglalni az akadémiai vagy a pürrhóni szkepszist. Egyik iskola sem lenne boldog még attól sem, ha rendszert tulajdonítanánk nekik. Filozófiai vállalkozásuk jellegét maguknak a szövegeknek a tanulmányozása hatékonyabban fel fogja tárni (különösen az 1 3., , 64. és fejezetek). Az epikureizmus és a sztoicizmus esetében azonban az anyag oly terjedelmes és szerteágazó, hogy némely olvasó hasznosnak találhatja a következő rövid áttekintéseket. Az epikureus filozófia három fő részt foglal magában: a fizikát (4 15. fejezet), az episztemológiát vagy kanónikát ( fejezet) és az etikát ( fejezet). A fizikai elméletet intuitíve elsődleges alapelvekből bontják ki. Ami független léttel bír, test, melyről kimutatják, hogy végtelen sok atomi részecskéből áll, illetve végtelen tér, melynek nagy része üres. Másodlagos minőségek szintén léteznek, de ezeken élősködnek. Világunk, akárcsak a szó szoros értelmében véve számtalan többi világ, a bonyolult atomi ütközések esetleges és időleges terméke, és nincs célszerűen működő eredete vagy szerkezete, semmiféle istenség, aki ellenőrzése alatt tartaná. A lélek, mely maga is bonyolult atomi konglomerátum, a testtel együtt elpusztul. Ezen konklúziók birtokában a fizika képes kiküszöbölni a pszichológiailag bénító félelmet az isteni beavatkozástól ebben az életben és a büntetéstől a következőben.

19 22 Bevezetés A megismerés bizonyosságát az érzékek segítségével érhetjük el, melyet a természetes fogalmak és intuíciók készletével párosítunk. Ezen eszközök használatával képesek vagyunk a dolgok rejtett természetét kikövetkeztetni, a bizonyosság különböző fokain. Platón és utódai formális dialektikai technikái szükségtelenek eme vállalkozáshoz. Végső elemzésben atomi felépítésünk ellenére valóban autonóm cselekvők vagyunk, akik képesek saját életüket az egyetlen természetes jóval, a gyönyörrel összhangban alakítani. Az epikureizmus eszközei, melyek révén megtanít bennünket az élet kellemeinek maximalizálására, magukban foglalják az ismeretlentől való félelem kiküszöbölését; a kölcsönös jótétemények és az agresszióról való lemondás hasznosságát; a gyönyör természetes határainak feltérképezését, melyek átlépésére tett bármilyen kísérlet teljesen hiábavaló. Az epikureus felvilágosultság derűje, melyet néhány egyszerű öröm egészít ki és más azonos meggyőződésű emberekkel ápolt barátság támogat, versenyre kelhet az istenek mintaszerű boldogságával is, akiket imádunk. Az epikureizmustól eltérően a sztoikusok nem lineárisan fejtik ki rendszerüket első alapelvekből kiindulva, hanem egy önmagát támogató építményt hoznak létre, melyben egyetlen gerenda sem egyértelműen elsődleges bármely másikhoz képest (vö. 26. fejezet). Az anyag elrendezése a fejezetben részleteiben nem támaszt különösebb igényt a hitelességre. Általánosságban nagyjából megfelel a filozófia hivatalos sztoikus felosztásának logikára ( fejezet), fizikára ( fejezet) és etikára ( fejezet), ám amit mi ontológiának nevezünk, valószínűleg a fizikához és a logikához tartozó anyagot kombinál ( fejezet) Létezni annyi, mint testnek lenni. De minden anyagot tökéletesen átjár egy intelligens erő, melyet hívhatunk istennek vagy észnek, vagy az elemzés egy másik szintjén tüzes leheletnek. Világunk egy egyedülálló, véges és örökké megújuló organizmus, ily módon azonos terjedelmű istennel, és bizonyos módon maga is isten. Racionalitása morális tökéletességében nyilvánul meg, melyet mint egységes organizmus bír, a tökéletlenség látszata csak azáltal keletkezik, ha részeit elkülönítve szemléljük. Minden részletet előre meghatároz egy fátumnak nevezett oksági láncolat, úgyhogy az emberi morális felelősséget úgy kell értelmezni, hogy nem implikálja a cselekvés valóban szabad megválasztását. Az egyén jósága és boldogsága a bölcs embernek a dolgok eleve elrendelt mintázatával való tökéletes összhangjában áll. Minden más tárgy és állapot, melyet konvencionálisan dicsérni szokás, például a gazdagság és egészség, morálisan semleges. Általában törekednünk kell rájuk, de nem mint végső célokra, hanem pusztán mint természetes irányjelzőkre fejlődésünk során a maga teljességében megjelenő célunk, a természettel összhangban élt élet irányában. Az effajta morális javulás reménye közelebbről morálisan rossz állapotaink, a szenvedélyek elsődlegesen intellektuális természetén nyugszik: mint hamis ítéletek, alkalmasak arra, hogy az ész módosítsa őket. Mindamellett a sztoikusok gyakran oly magas mércét állítanak az ideálisan bölcs ember elé, hogy az a benyomásunk keletkezik, az egyén jósága aligha érhető el. A világ megértése, amit az erkölcsi erény megkíván, szigorú filozófiai módszertant tesz szükségessé. A valódi dialektikus szakértő a felosztás, a meghatározás és az érvek komplex logikai elemzése terén. Premisszáinak episztemikus státusát is képes kiértékelni, mivel szakértője minden benyomásnak is arra vonatkozóan, hogy miként vannak a dolgok.

20 A források 23 A benyomásoknak számos fokozata van, de csak egyetlen fajtájuk bír olyan bizonyossággal, hogy biztonságosan bizonyítást építhetünk rá. Azon olvasók, akik szükségesnek érzik egy terjedelmesebb áttekintés tanulmányozását, a következő műveket lapozhatják fel: A. A. Long, Hellenistic philosophy (London, 1974; 2. kiadás, London, Berkeley és Los Angeles, 1986); F. H. Sandbach, The Stoics (London, 1975). Ajánljuk továbbá Lucretius és Cicero filozófiai műveinek fordításait a Loeb Classical Library sorozatában (különösen A legfőbb jóról és rosszról, Akadémikus könyvek, Az istenek természetéről, A végzetről). Néhány olyan könyv, mely részkérdésekkel foglalkozik, és használható a nem szakértő olvasó számára is: D. Furley, Two studies in the Greek atomists (Princeton, 1967); A. A. Long (ed.), Problems in Stoicism (London, 1971); J. M. Rist (ed.), The Stoics (Berkeley, Los Angeles and London, 1978); J. Barnes, M. Burnyeat, M. Schofield (edd.), Doubt and dogmatism (Oxford, 1980); M. Burnyeat (ed.), The skeptical tradition (Berkeley, Los Angeles and London, 1983); J. Annas, J. Barnes, The modes of scepticism (Cambridge, 1985); M. Schofield, G. Striker (edd.), The norms of nature (Cambridge and Paris, 1986). Kötetünkhöz terjedelmes bibliográfiát fűztünk. A hellenisztikus filozófia előfutárainak leginkább releváns szövegei tekintetében a következőket ajánljuk: G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield, The Presocratic philosophers (ed. 2, Cambridge, 1983; e műre kötetünkben a KRS rövidítéssel utalunk); Platón: Prótagorasz, Gorgiasz, Menón, Phaidón, Állam, Euthüdémosz, Phaidrosz, Timaiosz, Theaitétosz, A szofista, Philébosz, Törvények X. könyv; Arisztotelész: Nikomakhoszi etika, Fizika II., IV. és VI. könyv, A keletkezés és a pusztulás, Metafizika XII. könyv, Az égbolt, Második analitika, Herméneutika, Topika, A lélek. A források Epikurosz és Khrüszipposz életműve több mint ezer könyvet (azaz papirusztekercset) tett ki. Ez azt jelenti, hogy a hellenisztikus filozófia teljes irodalmi termése sok ezer könyvre rúgott. Ezek közül teljes egészében mindössze három epitomé és egy aforizmagyűjtemény maradt fenn Epikurosztól, valamint egy himnusz Kleanthésztól. Szerencsénkre birtokunk-