Templomosok. Ars Ensis. Scholler III. dolgozat. Lovagi kör és Kardvívó Iskola Sport Egyesület ~ 1 ~

Átírás

1 Templomosok Ars Ensis Lovagi kör és Kardvívó Iskola Sport Egyesület Scholler III. dolgozat ~ 1 ~ Hományi Tamás Márton 2017

2 Bevezető A történelmi európai harcművészetek (HEMA) gyakorlása során felmerült bennem a kérdés, hogy azok a mesterek, vívók akik ezt a művészetet gyakorolták és élték mindennap, egyben vallásos emberek is voltak. A történelem oly időszakában éltek, amikor az emberek számára a hit és a vallásgyakorlás napi szinten az életük természetes része volt. Az ateizmus ideái, sőt jó részüknek még a reformáció forradalmi gondolatai sem befolyásolta a gondolkodásmódját. A többségük bizonyosan őszintén hitt Istenben, a menny és a pokol, a sátán, az ősi gonosz létezésében. Rettegték a kárhozat tüzét, félték a bűnt és remélték az üdvösséget. A hit és a harc összefonódásának egyik legklasszikusabb formáján keresztül próbáltam ennek a témának a nyomába eredni: a keresztes lovagok részletesebb megismerésével, vizsgálatával. Mivel ez egy igen széles spektrumot felölelő téma, úgy véltem, hogy az egyik klasszikus képviselőjük a Templomos Lovagrend, a templomos lovagok segítségével szűkítem a vizsgálatom fókuszát. A rend története, tagjainak tettei alapján, valamint alapításuk és működésük elveinek összességéből kívántam következtetéseket levonni. ~ 2 ~

3 A Templomos Lovagrend rövid története A tizenegyedik század végén, a kiváló diplomáciai érzékkel bíró II. Orbán pápa Kr. u november 27-én meghirdette az első keresztes hadjáratot a franciaországi Clermontban. A pápai hívó szóra nyugatról keletre tömegek indultak meg: nemesek és közemberek egyaránt. Az Úr igéjét hirdető szerzetesek tüzelték fel őket, akik lángoló szavakkal hirdették közöttük: Jézus sírját feldúlták és meggyalázták a hitetlenek, jöjjetek, és foglaljátok vissza az Ő országát, bűnbocsánat, örök üdvösség lészen jutalmatok! (Rázsó 1987) Már a keresztes hadjáratok kezdetén látszódott tehát az a hit és meggyőződés, mely táptalajt és erőt adott ennek a mozgalomnak, mely két évszázadnyi véres konfliktus és csaták sorozatában realizálódott. Ez mind a nemesembereknek, de főként az Európa szerte sokszor nyomorgó egyszerű póroknak olyan csillogó távlatokat adott, amiért érdemes volt számukra akár a halál felvállalása is. Hiszen az üdvözülést, azaz a halál érkezésével a mennyországba kerülést, vagy legalábbis a pokolra jutás elkerülését a kor embere mindennél fontosabbnak tartotta. Nem elhanyagolható számú politikai, gazdasági tényező is közrejátszott a hadjáratok népszerűségében. A nemesi családokban a másod-, harmad-, negyedszülött leszármazottak nem nagyon reménykedhettek az öröklésben, így egy olyan réteg képződött, melynek már nem jutott birtok, pénz és hatalom. Számukra egy új területszerző hadjárat a korábban elérhetetlennek tűnő vagyonnal és dicsőséggel kecsegtető vállalkozássá vált. A közemberek közül is sokakat csábíthatott a harcokban való meggazdagodás vágya. Emellett már a korábbi évtizedekben megindult egy erős vallásos buzgalomtól hajtott zarándok mozgalom, melynek során európai uraságok, papi méltóságok utaztak el a Szent Földre, azaz a mai Palesztina területére Jézus Krisztus sírjához a túlvilági életük és lelkük üdvözülésének reményében. Erre a lehetőségek lényegében lezárultak, miután az egyiptomi Fatimidák (a Fatimida dinasztia által vezetett Kalifátus, Kr. u ig állt fenn) vették át az uralmat a Szent Föld területén, így zaklatásoknak és fegyveres konfliktusoknak lettek kitéve a zarándokok. A korábbi békés útvonal veszedelmessé változott számukra. Az iszlám hit nagy térnyerése és terjedése is az okok között lehetett, hiszen már Hispániában, Szicíliában és a Bizánci Birodalom felől is fenyegetett a muszlimok hódítási szándéka. ~ 3 ~

4 A Római Katolikus Egyház az Iszlámhoz hasonlóan, szintén nagy hitbuzgalmat és térítési szándékot mutatott, így a keresztény térítés és az igaz hit pogányokhoz való eljuttatása is az elvi okok között szerepelhetett. Az első keresztes hadjárat Kr. u tól 1099-ig tartott. Ezt követően kialakult a mai Palesztina területén a Jeruzsálemi Királyság ( ). Az első keresztes hadjáratot, még öt nagyobb, illetve számos kisebb hadjárat követte, de lényegében Kr. u ben Akkó elestével véget ért a keresztes hadjáratok korszaka. Ezeknek a viharos időknek a kezdetén született meg a Templáriusok rendje. A Templomos Lovagrendet Kr. u ban alapította meg Hugnes de Payens francia lovag Jeruzsálemben. Nevüket első rendházukról nyerték, mivel II. Balduin jeruzsálemi király a Salamonféle egykori templom helyén telepítette le őket. Az eredetileg kilenc lovagból álló testület tagsága gyorsan szaporodott. Kr. u ban a troyes-i zsinaton II. Honorius pápa is támogatta a rend létrejöttét, melyet Clairvaux-i Szent Bernát cisztercita szerzetes, egyháztanító is szorgalmazott. Első regulájuk, szabályzatuk a ciszterci szerzetesek által módosított benedeki regula alapján készült, kiegészítve sajátos lovagrendi igényekkel. A regula létrejöttét erősen befolyásolták a Szent Bernát által hirdetett tanok, melyek beépültek a szabályzat pontjaiba. Maga a regula is lényegében Szent Bernát tollából származott. Öltözetük fehér köpeny volt, vörös györgykereszttel, feladatuk a hitetlenek elleni harc, illetve a zarándokok és a szent helyek védelme volt, emellett kórházi szolgálatot is elláttak. Tagjaik nemesi származású lovagok, szerzetesek és szolgáló testvérek voltak. Eleinte a zarándokok védelmét látták csak el, feladataik a későbbiek során bővültek ki a fentiek szerint. Erre a szerénység, tisztaság és engedelmesség mellett tettek fogadalmat a jeruzsálemi latin pátriárka előtt (Magyar Katolikus Lexikon). Elveik és céljaik igen vonzóan hatottak a korszak emberére, így látványos sebességgel terjedtek el nem csak a Szent Földön, hanem Európa szerte is. A korszak egyik legütőképesebb katonai szervezetévé nőtték ki magukat, mint látni fogjuk ez részben a szervezettségükkel magyarázható. A rend élén a nagymester állt. Neki, illetve a főtisztségviselők tanácsának minden lovag gondolkodás nélkül engedelmeskedett. Kemény fegyelmezett katonák voltak, akiket ~ 4 ~

5 ellenfeleik féltek. A megadás nem volt számukra járható út, igaz ők sem számíthattak ellenségeiktől kegyelemre. A nagymestert követte rangban a sénéchal, aki a rendi pecsét és hadizászló őrzője volt. A rangsorban a harmadik a hadi ügyek irányításáért felelős marsall, míg a negyedik a vagyonkezelést, pénzügyeket intéző kincstárnok volt. A ruházkodással kapcsolatos ügyeket a drapier tartotta kézben. A Templomos Lovagrend Robert de Craon ( ) nagymester vezetésével vált nagyhatalmi és politikai tényezővé egyaránt ben az Omne datum optimum kezdetű pápai bullában kapta meg II. Ince pápától azokat a jogokat és kiváltságokat, melyek az Európai térségben is hozzájárultak a lovagrend rohamos terjedéséhez. A pápa 1144-ben tovább bővítette kiváltságaik körét. A fent nevezett nagymester szervezte meg a rend területi rendszerét. Tíz rendtartományra osztották azon területeket ahol jelen voltak. Jelesül: Jeruzsálem, Antiochia, Tripolisz keleten, míg nyugaton Franciaország, Anglia, Poitou, Aragónia, Portugália, Magyarország, Apulia-Nápoly. III. Ince pápa ( ) megújította a rend jogállását és megtiltotta a püspököknek, hogy egyházi átokkal sújtsák a lovagrend tagjait. A Templáriusok a 13. század közepén érték el hatalmuk és befolyásuk csúcsát. Tizenkét rendtartományra osztották azon területeket ahol jelen voltak, mivel a korábbi rendtartományok ekkor bővültek ki a Németországi és Itáliai rendtartományokkal. A lovagrend a fennállása során többször keveredett fegyveres összeütközésbe más egyházi lovagrendekkel, így a Német Lovagrenddel, illetve a Jeruzsálemi Szent János Lovagrenddel is ben Akkó eleste után Ciprusra tette át a szervezet a székhelyét. A Templomosok a harci tevékenységeken túl a pénzügyi élet fontos szereplői voltak. Erődítményeik segítségével egy független nemzetközi bank és pénzügyi hálózatot hoztak létre. Államok feletti testületként vettek részt a korabeli keresztény világ pénzügyeinek irányításában. A közéleti szereplők bizalmát élvezték, így sokszor kérték fel őket döntőbíróknak vitás ügyekben. Bizalmas üzeneteket szállítottak fűuraknak, főpapoknak egyaránt. Egyes beszámolók gőgösnek, rátartinak tartották őket, s a fenti befolyás által szerzett gazdagság mind a muszlimok, mind a keresztények körében ellenszenvessé tette őket. Bukásukhoz mégis vélhetően politikai okok vezettek. A pénzügyi és egyben politikai hatalmuk útjában állt IV. (Szép) Fülöp francia király ( ) központosítási terveinek. ~ 5 ~

6 A pápai székhely Avignonba került Kr. u ben, így a francia király közvetlen nyomást tudott gyakorolni V. Kelemen pápára ebben az ügyben. Némi húzódzkodás és sikertelen időnyerési kísérleteket követően a pápa vizsgálatot rendelt el a Templomos Lovagrenddel szemben. Bár V. Kelemen próbált ellenállni a nyomásnak és az ügyben kirendelt inkvizítor és a prelátusok megbízását is visszavonta, Fülöp király kínzással hamis vallomásokat csikart ki több templomos lovagból, s közülük többeket máglyán elégetett, és biztatta más európai uralkodó társait is, hogy hasonlóan járjanak el. V. Kelemen pápa többszöri sikertelen kísérletet tett a lovagrend megmentésére, ám Fülöp király nyomására március 22-én a Vox in excelso bullával a rendet végleg feloszlatta. IV. Fülöp király a pápának tett ígéretét megszegve március 18-án Jacques de Molay nagymestert és Gottfried Charney perjelt máglyán megégette. A templomosok közül sokakat kivégeztek, birtokaik közül számos került a Johannita egyházi lovagrend, illetve az adott ország uralkodójának birtokába. Más országokban, így például Magyarországon sem a franciaországihoz hasonló módon zajlott le a rend feloszlatása, sőt egyes vidékeken még 15. században is működtek templomos konventek. Magyarországon a 12. század második felében jelentek meg a Templomosok. Első rendházuk Csurgón volt, majd hamarosan önálló rendtartománnyá szerveződtek, s előjogokat kaptak. A 8-10 rendházból álló rendtartomány központja a dalmáciai Aurána (Vrána) volt. Rendházaik álltak Esztergomban, Óbudán, Székesfehérváron, Pozsonyban és Győrben is. II. András király mellett is teljesítettek szolgálatot az V. keresztes hadjárat során. A muhi csatában is helytálltak IV. Béla király mellett, és a csatából való kimenekítésében, illetve a dalmát tengerparthoz való eljuttatásában is segédkeztek. A lovagjaik többsége odaveszett a harcok során, így nagyon meggyengültek, de az ország újjáépítésében még segédkeztek március 22-ét követően Magyarországon is feloszlott a rend, birtokaikat a Johanniták, az uralkodó illetve egyes főurak szerezték meg (Magyar Katolikus Lexikon). Az 1970-es évektől több mozgalom is indult a lovagrend újjáalakítása érdekében. Az 1990-es évek közepétől Magyarországon is működik az újjáalakult rend. ~ 6 ~

7 Krisztus lovagjai Milites Christi A lovag, avagy a nehézfegyverzetű nemesi származású harcos képe hosszú évszázadok során alakult ki, s eredete az ókori időkre vezet vissza. Egyes elméletek szerint a germán törzsek ősi szokásrendjéből származik elsősorban, de vélhetően a római lovagság és hadi kultúra is komoly hatással volt a kialakulására. Latin elnevezésük a militia azaz edzett emberek társasága is arra utal, hogy képzett harcosok, akik készen állnak hazájuk védelmére (Rázsó 1987). A lovagság eszményéhez tehát egyrészt hozzátartozott a fizikai edzettség, és a hadtudományokhoz való hozzáértés, másrészt viszont erkölcsi elvárásoknak is meg kellet felelniük. A lovagnak bátornak és udvariasnak kellet lennie. Fontos volt a jó modor és a kellem. A nevelésük erős szigor mellett folyt. A vallásos érzület és a hitelvek elsajátítása is részét képezte a tanulmányaiknak (Kulcsár 2007). A lovagi erények közé tartozott továbbá az asszonyok és árvák védelme, a harcban való rettenthetetlen helytállás, a hitben való jámborság és a győzelmekben való nemes lelkűség. A lovagi cím a feudális korszak legnagyobb kiváltáságát jelentette (Rázsó 1987). Sajnos sokszor ez vezetett ahhoz, hogy a viselkedésük gőgös és fennhéjázó volt. Számosan közülük erőszakosak és kegyetlenek is voltak, a magas erkölcsi mércét nem mindenkinek sikerült megütnie, illetve ha a külsőségeknek megfeleltek, botlásaikért nem kérték őket számon. A lovag számára rendkívül fontos volt az egyéni teljesítmény, a személyes eredmények és a személyes dicsőség. Ha ezek a személyiségjegyek szellemi tompasággal, hiúsággal is párosultak, az bizony végzetes következményekkel járt. Erre jó példa a keresztes háborúk időszakából a Jeruzsálemi Királyság bukását okozó Hattini csata története, ahol Gérard de Ridefort, a templomos lovagok nagymesterének fellépése miatt hibás döntés született, ami a csata, s később a háború elvesztéséhez vezetett (Rázsó 1987). Személyes véleményem szerint maga a lovagi életmód bukása is erősen kapcsolódik ehhez, hiszen a hadviselésben az ilyen gondolkodás könnyen vezethet egy-egy kiválóan megtervezett hadművelet bukásához, az elhibázott kivitelezés okán. A tizenegyedik századi lovagság a fentebb meghatározott eszméktől már jelentősen eltávolodva, vagy legalábbis azoknak inkább csak névleg, külsőségekben felelt meg. Clairvaux-i Szent Bernát fellépése és az általa hirdetett elvek a lovagság ideájának megújítását szolgálta. A birtokokon és koncon egymással viaskodó lovagoknak távlati ~ 7 ~

8 célokat, spirituális kiutat mutatott eddigi életmódjukból. Erre mint korábban is jeleztem sokan őszinte hittel reagáltak, míg mások csak a keleti hódításban rejlő gazdasági, politikai lehetőségeket látták meg. Szent Bernát érzékelte a haszonleső hozzáállást, így a visszásságokat, egyházi és világi visszaéléseket írásaiban és beszédeiben is rendszeresen ostorozta és kritizálta, még a pápai szék felé is számos korholó írást adott közre. Bernát elképesztő energiával, hatalmas erőket tudott mozgósítani Európa szerte, s a Templomos Lovagrend nagy népszerűségét jó részben az Ő munkásságának köszönhette. A világi és egyházi megújulást szorgalmazó Bernát Kr. u között írta meg Liber ad Milites Templi de laude novae Militiae azaz A templomos lovagokhoz: az új lovagság dicsérete című művét Hugnes de Payens nagymester felkérésére. Ebben az írásban a templomos lovagokat, mint a keresztény lovagi ideált dicséri az alábbi szavakkal: A világ tele van lovagokkal és szerzetesekkel, de ami eddig soha nem volt most megszületett: a két állapot egybekapcsolása Így alakult ki a keresztény lovagi tanítás törvénykönyve, mely fegyveres erő a gyengék, az árvák, az özvegyek és a Szent Egyház jogainak védelmére. (Szentek Élete 2009) Ezt követően a Templomosok mintájára sorban alakultak meg az egyházi lovagrendek. Az egyházi lovagok gondolkodásmódja, szellemisége a vallásos lelkület és a hadi kultúra összefonódásából jött létre. Bernát az európai lovagság egymással való kibékítésén munkálkodott és a belső feszültségek megszűntetésén, hogy Isten békéje, azaz a pax Dei eljöjjön a számukra. A Templomos Lovagrend tagjai kettős ideált hajszoltak: egyszerre voltak katonák (disciplina militaris) és egyszerre voltak szerzetesek (disciplina regularis). Eleinte Krisztus szegény lovagjainak latinul pauperes commilitiones Christi-nek is nevezték őket, de ez a jelentős adományok érkezése, valamint a bankrendszer kialakulása után elmaradt. Mindenesetre mutatja a kezdeti őszinte elszánást és elképzelést, melyet a tagok magukénak vallottak. Jelmondatuk: Non nobis Domine, non nobis, sed nomini tuo da gloriam! azaz Ne nekünk, Urunk, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget! mely szintén a szerzetesi alázattal átitatott katonai szellemiségre utal. ~ 8 ~

9 A Templomos Lovagrend az irodalomban és a filmvásznon A Templáriusokra, vagy ahogy a Magyarországon nevezték őket a veres barátokra a világirodalomban inkább negatív, vagy legalábbis ambivalens megjelenítés a jellemző, annak ellenére, hogy milyen elvek és célok alapján működtek. Érdekes, hogy egy a saját korában jó szándékúnak indult kezdeményezés, milyen visszhangra talált évszázadok múltán. Sajnálatos módon igazán a történelmi tényeken alapuló, megtörtént eseményekhez szorosan kapcsolódó mű nem nagyon akad. Az alábbiakban csak néhány jellemző, illetve elhíresült példát sorolok fel a teljesség igénye nélkül. Mindenképpen fontos kiemelni Sir Walter Scott munkásságát, aki kifejezetten negatív színben tűnteti fel a Templomos Lovagokat A talizmán, illetve az Ivanhoe című regényeiben. Ezzel nem mellékesen jelentősen befolyásolta az általánosan kialakult vélekedést a lovagrendről. A IV. (Szép) Fülöp által lefolytatott koncepciós perben felhozott vádak tápot adtak sok író fantáziájának Walter Scotton kívül is, így számos más alkotás is vadabbnál vadabb elképzelésekkel állt elő a Templomosok kapcsán. Ilyen gyöngyszem az utóbbi idők legnagyobb nyilvánosságot és népszerűséget élvező regénye a Dan Brown által írt Da Vincikód is. A regény állítása szerint a Templomos Lovagrend Jézus és Mária Magdolna közös kapcsolatából született utódok védelmére és ennek a frigynek a létezését alátámasztó dokumentumok őrzésére szerveződött. A regény állításait az író, Scotthoz hasonlóan semmilyen tudományos ténnyel, lelettel vagy hiteles forrással nem támasztja alá, bár ez esetben a lovagok kivételesen a jó erők szövetségesei. A forgatókönyv írók és filmrendezők sem bánnak kesztyűs kézzel a veres barátokkal, az egyik legfrissebb nagy játékfilm a Mennyei Királyság (2004) Ridley Scott rendező és William Monahan forgatókönyvíró tolmácsolásában a Jeruzsálemi Királyság bukását mutatja be meglehetősen lazán kezelve a történelmi tényeket, személyeket és az események sorrendjét. Természetesen a templomos lovagok itt is a rossz oldal képviselői egytől-egyig. A történelmi hitelességhez annyi azonban hozzátartozik, hogy a királyság bukása valóban a Templomosknak, illetve nagymesterüknek volt jó részben köszönhető, mint ahogy azt már felidéztem. Még két filmet említenék meg, melyek már sokkal neutrálisabban közelítik meg a rendet, nevezetesen az Ironclad (2011), illetve az Arn: Tempelriddaren (2007) című ~ 9 ~

10 alkotásokat. A Templomosok szempontjából elfogadhatóbb ábrázolások, bár az eseményeik történelmi szempontból nem hitelesek, illetve nem helytálló hadtörténeti szempontból az Ironclad Templárius főszereplője által forgatott montante jellegű kétkezes kard, mivel jóval meghaladja a saját korát. Említést érdemel még az Assassin s Creed számítógépes játék sorozat, melyből ban filmadaptáció is készült. A minőségi elemzéstől eltekintve a történet szerint a gonosz Templomos Lovagrend évszázadokon keresztül a háttérből irányítja a világot, míg az asszaszinok (orvgyilkosok) titkos szövetsége a jó ügyének érdekében próbálja ördögi terveiben megakadályozni. Mind a film, mind a játék teljesen nélkülözi a valóságalapot, azt leszámítva, hogy a két szervezet, azaz a Templomos Rend és az Asszaszinok, vagyis a hasis fogyasztó muszlim orvgyilkosok szövetsége valóban létezett, de teljesen más történelmi kontextusban. ~ 10 ~

11 Összegzés A Templomos Lovagrendet és a tetteiket véleményem szerint az adott történelmi időszakban, és az akkori összefüggésrendszerben érdemes vizsgálni, különben csak torz képet lehet festeni róluk. Clairvaux-i Szent Bernát nem egy véreskezű, őrült, vallási fanatikus volt. A tizenkettedik század zavaros világában egy, az akkori ember számára is befogadható kiutat keresett a kaotikus és erőszakos környezetben. Teljes meggyőződéssel hitt a Római Katolikus Egyház főségében és ebben osztozott kortársai többségével. Így lehetett kétszáz éven át ilyen sikeres a Templáriusok Rendje, így alakíthatott ki közvetve a pápa irányítása alatt és a nemzetek felett álló bank- és gazdasági rendszert. Nem feslettségük, hanem a politikai szükségszerűség lett a végzetük. Az egyház befolyása ellen egyre erősebben fellépő uralkodók nem tolerálták tovább a felettük pénzügyi és politikai hatalommal bíró Templomosokat. Előbb-utóbb bekövetkezett volna felszámolásuk, ahogy ez a többi hasonló renddel is megtörtént a későbbiek során. Többségük nem volt sem szent, sem elvetemült gonosztevő. Források utalnak a túlkapásaikra, és esetenként az erkölcstelen viselkedésükre is, ám ennek ellenkezőjét is igazolják más források. Ahogy nőtt a hatalmuk és egyre nagyobb vagyonra tettek szert, felszínre kerültek köztük az olyan személyek is, akiket csak az előbbiek vonzottak. Az ilyen lovagok számára az ideák vajmi keveset jelentettek, s ezzel részben előkészítették saját bukásukat. A kor emberei voltak, akik főleg a kezdeti időszakban őszinte hittel és elkötelezettséggel tették, amit helyesnek véltek. ~ 11 ~

12 Bibliográfia 1. Rázsó Gyula A lovagkor csatái (1987, Tankönyvkiadó) 2. Magyar Katolikus Lexikon Keresztes hadjárat, Templomos Lovagrend Nagy Képes Világtörténet A keresztes hadjáratok 4. Templomos Lovagrend honlapja 5. Kulcsár Zsuzsanna Így éltek a lovagkorban (2007, Helikon Kiadó) 6. Edelényi Adél Templomos lovagok az európai néphagyományban (2004, Gondolat Kiadó) 7. Diós István Szentek élete, II. kötet (2009, Szent István Társulat) ~ 12 ~