IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
|
|
- Emma Balla
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 11. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012.
2 1. BEVEZETŐ (1) Az iratkezelési szabályzat a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló évi LXVI. törvény és a digitális archiválás szabályairól szóló 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet vonatkozó rendelkezései alapján készült. A szabályzat hatálya kiterjed a Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) tevékenységével összefüggésben keletkezett minden iratra. (2) A szabályzat előírásait az Egyesület teljes ügyvitelében megvalósuló minden iratkezelési tevékenységre alkalmazni kell. Az előírások betartásáról az Egyesület elnöke köteles gondoskodni Az iratkezelés rendszere (1) Az egyesületnél az iratkezelés központilag történik Az iratkezelés, értelmező és fogalmi meghatározások (1) Az iratkezelés feladata: az iratok átvétele, vagy elektronikus rendszeren keresztül történő fogadása (annak kinyomtatása), posta bontása, postázása, rendszerezése, iktatása, kiosztása, nyilvántartása, az ügyintézés során keletkező produktumok leírása, továbbítása, valamint az elintézett ügyiratok irattári kezelése, megőrzése, selejtezése, illetve levéltári őrizetbeadása. (2) Az Egyesület iratkezelését a titkár, akadályoztatása esetén az elnök által kijelölt személy végzi. (3) Kezelését tekintve iratnak minősül minden olyan írott szöveg, számadatsor, térkép, tervrajz és vázlat, amely az egyesület működésével, illetőleg tagság tevékenységével kapcsolatban bármilyen anyagon, alakban és bármilyen eszköz felhasználásával keletkezett - beleértve a gépi adatfeldolgozás útján rögzített adatokat -, kivéve a megjelentetés szándékával készült könyv jellegű kéziratot Egyéb értelmező rendelkezések (1) Bizonylat: számviteli bizonylat minden olyan az alapítvány által kiállított, készített, illetve a gazdálkodóval üzleti vagy egyéb kapcsolatban álló természetes személy vagy más gazdálkodó által kiállított, készített okmány (számla, szerződés, megállapodás, kimutatás, hitelintézeti bizonylat, bankkivonat, jogszabályi rendelkezés, egyéb ilyennek minősíthető irat) függetlenül annak nyomdai vagy egyéb előállítási módjától, amely a gazdasági esemény számviteli elszámolását (nyilvántartását) támasztja alá. (2) Beérkező irat: az Egyesület és munkavállalói címére (nevére) postán (postafiókcímre) vagy kézbesítő útján, valamint futárral, illetve elektronikus úton (faxon), számítógépen beérkező mindennemű irat. irat. (3) Kimenő irat: az Egyesület által postán vagy egyéb úton továbbított mindennemű Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 2 / 24
3 (4) Átmenő irat: az az irat, melyet szignálás alapján az intézkedésre jogosult szervezeti egység véleményezés vagy tájékoztatás céljából egy másik szervezeti egységnek megküld. (5) Közirat: a keletkezés idejétől és az őrzés helyétől függetlenül minden olyan irat, amely a közfeladatot ellátó szerv irattári anyagába tartozik vagy tartozott. (6) Magánirat: a nem közfeladatot ellátó szerv irattári anyagába tartozó, valamint a természetes személyek tulajdonában lévő irat. (7) Magánjellegű irat: névre szólóan érkező küldemény, amelynek címzése a személy nevével kezdődik és a Egyesület szervezeti egységeinek elnevezése semmilyen formában nem szerepel a címben. Ezen iratokra a jelen iratkezelési utasítás nem terjed ki. (8) Minősített irat: jogszabály által államtitoknak-, szolgálati- vagy üzemi titoknak minősített adatot, információt tartalmazó irat. (9) Elektronikus irat: számítástechnikai program felhasználásával elektronikus formában rögzített elektronikus úton létrehozott, érkezett, illetve továbbított irat, amelyet számítástechnikai adathordozón tárolnak. (10) Iratkezelés: az irat készítését, nyilvántartását, rendszerezését és a ség szempontjából történő válogatását, segédletekkel való ellátását, szakszerű és biztonságos megőrzését, használatra bocsátását, selejtezését, illetve levéltárba adását együttesen magába foglaló tevékenység. (11) Érkeztetés: az a nyilvántartás, amelynek segítségével meg lehet állapítani, hogy mikor és milyen küldemények érkeztek az Egyesülethez. (12) Szignálás: az ügyben eljárni illetékes ügyintéző személy kijelölése, az elintézési határidő és a feladat meghatározása. (13) Ügyintéző: az ügy(ek) érdemi intézését végző személy, az ügy előadója, aki az ügyet döntésre előkészíti. (14) Ügyintézés: az Egyesület feladatkörébe tartozó ügyek elintézését célzó érdemi munkavégzés. (15) Továbbítás: az ügyintézés során az irat eljuttatása az egyik ügyintézési ponttól a másikhoz, amely elektronikusan tárolt irat esetén megvalósulhat az irathoz való hozzáférés lehetőségének biztosításával is, naplózással biztosítva az adatállományokban bekövetkezett események meghatározott körének regisztrálása. (16) Expediálás: az irat kézbesítésének előkészítése, a küldemény címzettjének (címzettjeinek), adathordozójának, fajtájának, a kézbesítés módjának és időpontjának meghatározása, a kiadmányoknak (küldeményeknek) a postaszabályzatban foglaltak szerinti elküldése. (17) Kézbesítés: a küldemény eljuttatása a címzetthez kézbesítő szervezet, személy vagy adatátviteli eszköz útján. (18) Iratkezelési segédletek: Iktatókönyv: Az Egyesület rendeltetésszerű működése során keletkezett (nála keletkezett, hozzá intézett és megőrzött) ügyviteli iratok (beadványok, kiadmányok, belső ügyviteli iratok) nyilvántartására szolgáló, évenként hitelesítetten megnyitott és lezárt iratnyilvántartó könyv.! Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 3 / 24
4 (20) Gyűjtőív: a több más szervhez és/vagy szervezeti egységhez intézett megkeresésre beérkező válaszokat - külön új iktatószám adása nélkül - együttesen nyilvántartó ív, amely az ügyirat részét képezi, abban van elhelyezve. A gyűjtőív tartalmazza az alap(kezdő)irat iktatószámát, tárgyát, továbbá a rovatokat a beérkező válaszok sorszámainak, a beküldők iktatószámainak (azaz az idegen iktatószámoknak) és a beérkezés keltének nyilvántartását. (21) Iktatás: az iratok nyilvántartásba vétele, iktatószámmal való ellátása. (22) Iktatószám: az iratkezelő által adott azonosító szám. Alszám: egy iktatószámon belüli dokumentumkeletkezések megjelölésére szolgáló szám. (23) Az iratot el kell látni iktatószámmal és az irat egyéb azonosító adataival. A levél, a jegyzőkönyv, a telefax-iratok iktatószámaként az évenkénti l-gyel kezdődő folyamatos sorszám, illetve a pályázatoknál az azonosító számjel használandó fel. Az iratokon feltüntetett iktatószámokat ki kell egészíteni az évszám megjelölésével. (24) Az iktatószám a sorszámból (alszámból), és az évszámból áll: (sorszám)- (alszám)/(évszám) (pl.: 234-2/2012). (25) Az Egyesülethez érkezett iratokat csak egyszer szabad iktatni, illetve minden iratnak csak egy iktatószáma lehet. (26) Iratkapcsolás: Az azonos szervezettől, személytől megegyező témakörben már érkezett irat (előirat) korábbi időszakban nyilvántartott bejegyzésénél indokolt esetben feltüntetendő az újabb irat (utóirat) iktatószáma, illetve az utóirat iktatókönyvi bejegyzésénél hivatkozni kell az előirat iktatószámára. (27) Iratkezelő: az Egyesület kijelölt tagja, aki az iratkezelés konkrét részfeladatait ellátja. (28) Irattári anyag: az Egyesület működése során keletkezett vagy hozzá érkezett és rendeltetésszerűen az irattárba tartozó iratok összessége. (29) Irattár: megfelelően kialakított és felszerelt, az irattári anyag szakszerű és biztonságos őrzésére alkalmas helyiség/ek. (30) Irattári terv: az iratok megőrzésének, rendszerezésének és ség szempontjából történő válogatásának alapjául szolgáló jegyzék, amely az irattári anyagot irattári tételekre (tárgyi csoportokra, esetenként iratfajtákra) tagolva az Egyesület szervezetéhez igazodó rendszerezésben sorolja fel, s meghatározza a ki irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát, továbbá a nem iratok levéltárba adásának határidejét. (31) Irattári tételszám: az Irattári Tervben meghatározott egyes tárgyi csoportok/tételek jelzőszáma. (32) Irattárba helyezés: az ügyirat irattári tételszámmal történő ellátása és irattárban történő dokumentált elhelyezése, illetve kezelési jogának átadása az irattárnak az ügyintézés befejezését követő vagy annak felfüggesztése alatti átmeneti időre. (33) Küldemény: a postabontói tevékenységben előforduló, nem iratként kezelt levél, értesítés, prospektus, sajtótermék, csomag. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 4 / 24
5 (34) Csomag: az a papírmennyiség, mely a levélboríték méretét meghaladja, illetve a levélboríték méretű, de a súlyhatárt meghaladó küldemény, amely dokumentumok, nyomtatványok vagy kisebb műszaki áruk továbbítására szolgáló forma. (35) Távirat, fax: az Egyesület működéséhez nélkülözhetetlen postai úton vagy telefax vonalon továbbított gyorsított hírközlés. (36) Számítástechnikai adathordozó: számítástechnikai eljárással adatokat rögzítő, tároló adathordozó (mágnesszalag, hajlékony és merevlemez, CD stb.), amely az adatok nyilvántartását, azonosítását, tárolását, kezelését, visszakeresését és archiválását biztosítja. (37) Maradandó értékű irat: a gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, nemzetbiztonsági, tudományos, művelődési, műszaki vagy egyéb szempontból jelentős, a történelmi múlt kutatásához, megismeréséhez, megértéséhez, illetőleg a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, más forrásból nem vagy csak részlegesen megismerhető adatot tartalmazó irat. (38) Levéltár: a maradandó, történeti értékű iratok tartós megőrzésének, levéltári feldolgozásának és rendeltetésszerű használatának biztosítása céljából létesített intézmény A küldemények beérkezése 2. AZ ÜGYIRATKEZELÉS NYILVÁNTARTÁSA (1) Az irat, levél, távirat, érték, tárgy, csomag, stb. (a továbbiakban: küldemény) postai vagy hivatali kézbesítés, futárszolgálat, informatikai- telekommunikációs eszköz, illetve magánfél személyes benyújtása útján kerül az Egyesülethez. (2) Az Egyesület címére érkező küldemények postai átvételére az elnök, az ügyvezető alelnök és a titkár jogosult. (3) Az Egyesülethez személyesen benyújtott iratok átvételére az az elnök és az ügyvezető alelnök jogosult. A személyesen benyújtott iratok átvételét kérelemre igazolni kell. (4) Amennyiben a küldemény címzéséből megállapítható, hogy az nem az Egyesületet illeti, felbontás nélkül kell a címzetthez eljuttatni, vagy a postára visszaküldeni A küldemény ellenőrzése (1) A küldeményt átvevő személy köteles ellenőrizni: a címzés alapján a küldemény átvételére való jogosultságát; a kézbesítőokmányon és a küldeményen lévő azonosítási jel megegyezőségét; az iratot tartalmazó boríték, illetve egyéb csomagolás sértetlenségét, ha a küldemény nem borítékban érkezett; az iraton jelzett melléklet meglétét Sérült, hiányos küldemény kezelése (1) Sérült - feltehetően hiányos - küldemény átvétele esetén a sérülés tényét az átvételi okmányon jelölni kell és ellenőrizni kell a küldemény tartalmának meglétét. Irathiány esetén ennek tényét jegyzőkönyvben kell rögzíteni. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 5 / 24
6 2.4. A küldemények felbontása - postabontás, szignálás, érkeztetés A küldemények felbontása, postabontás (1) A beérkező küldeményeket a titkár rendszerezi és bontja fel. (2) Felbontás nélkül a címzetthez kell továbbítani: a névre szóló, megállapíthatóan magánjellegű; s.k. felbontásra szóló; azon küldeményeket, melyeknél ezt elrendelték. (3) Az "s.k. felbontásra!" jelzésű küldemények csak abban az esetben bonthatók fel, ha erre a címzett - tartósabb távolléte esetén - szóban vagy írásban felhatalmazást ad, vagy elrendeli, hogy a részére ilyen jelzéssel érkezett küldeményeket az iratkezelési szabályzat előírásai szerint kezeljék. (4) A tévesen felbontott küldeményeket ismételten le kell zárni és rá kell vezetni a "Téves bontás!" szöveget, a keltet és a felbontó nevét (aláírását), majd a továbbítás szabályai szerint kell eljárni. (5) A küldemények felbontása után a jelzett mellékletek hiányának megállapítása után a melléklet hiányát az iratra is rá kell vezetni. Ha a küldemény értéket (pénzt, csekket, stb.) is tartalmaz, azt az iraton is fel kell tüntetni, és az értékküldemény átadás-átvételét - a pontos összeg feltüntetésével - külön kell lebonyolítani. (6) A borítékot mindig az irat mellé kell csatolni, ha a postára adás időpontjához jogkövetkezmény fűződhet, vagy a feladó neve és pontos címe az iratból nem állapítható meg. (7) Sürgősség kezelése: a gyors elintézést igénylő ( azonnal, sürgős jelzésű) küldeményt azonnal továbbítani kell az elnöknek, vagy az ügyvezető alelnöknek. (8) Elektronikus úton, en érkező információt, levelet, beérkező levélként kell kezelni. (9) Amennyiben az irat benyújtásának időpontjához jogkövetkezmény fűződik vagy fűződhet, gondoskodni kell, hogy annak időpontja harmadik fél által megállapítható legyen: papíralapú irat esetében a benyújtás időpontjának megállapítása a boríték csatolásával biztosítható; elektronikus úton érkezett irat esetében a benyújtás időpontjának az érkezési dátum felel meg Szignálás, érkeztetés (1) A titkár feladata a küldemények nyilvántartásba vétele, az érkeztetés. A küldeményeket a postakönyvbe kell bejegyezni. A postakönyvben fel kell tüntetni az érkezés keltét, az érkeztetőszámot, a küldő megnevezését és hivatkozási (iktató) számát, ajánlott levél esetén a ragszámot is és az irat tárgyát. (2) A küldeményt el kell látni a beérkezés dátumát tartalmazó bélyegzővel. Az érkeztető szám minden évben 1-től kezdődő sorszám. (3) A fel nem bontható küldeményeket - a borítékon történő érkeztetés után - külön kell nyilvántartani és aláírás ellenében átadni a címzettnek. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 6 / 24
7 (4) A nyilvántartása adatai: kelet (érkezés kelte); címzett; küldő szerv vagy személy; hivatkozási szám; átvétel igazolása. (5) A titkár az érkezett iratot köteles az elnöknek átadni, aki kijelöli az ügyintézést végző személyt (szignálás). Az irat szignálására jogosult meghatározza az elintézéssel kapcsolatos esetleges külön utasításait (feladatok, határidő, sürgősségi fok stb.). Ezeket a szignálás idejének megjelölésével írásban teszi meg Az elektronikus úton érkezett küldeményekre vonatkozó külön szabályok (1) ben érkezett küldemények esetében a titkár elküldi a feladónak az átvételt igazoló elektronikus visszaigazolást, amennyiben ezt a feladó kifejezetten kérte (2) Elektronikus iratot elektronikus adathordozón (hajlékony lemez, CD ROM, DVD ROM, stb.) elküldeni vagy átvenni csak papíralapú kísérőlappal lehet. A kísérőlapot az adathordozó mellékleteként kell kezelni. A kísérőlapnak tartalmaznia kell a címzést, az adathordozón lévő iratok tárgyát. Az adathordozó átvételét követően ellenőrizni kell a kísérőlapon jelzett adatok valóságtartalmát. (3) Az elektronikus úton érkezett küldeménynek ellenőrizni kell a megnyithatóságát (olvashatóságát). Amennyiben a rendelkezésre álló eszközökkel a küldemény nem nyitható meg, a küldőt három napon belül értesíteni kell a küldemény értelmezhetetlenségéről. (4) Amennyiben az elektronikusan érkezett iratnak csak egyes részeit nem lehet megnyitni a rendelkezésre álló eszközökkel, a küldőt erről tájékoztatni kell, továbbá közölni kell vele a hiánypótlás szükségességét és lehetőségeit Az iratok iktatása, továbbszignálás, az átmenő iratok kezelése (ügyintézés) (1) Minden, az Egyesülethez beérkező irat, levél, számla, telefax, telex stb. az érkezés napján iktatásra kerül. Ha az irat a munkaidő végén (vagy utána) érkezik be, az ezt követő munkanap megkezdésekor történik az irat iktatása. Ez alól kivétel a munkaidő végén beérkezett bírósági irat, amelynél az iktatás időpontja a tényleges átvétel napja. (2) Az Egyesület valamennyi tagja köteles a hozzá közvetlenül beérkező (vagy közvetlenül részére átadott) iratot haladéktalanul - az ügyintézés, illetve intézkedés megkezdése előtt - iktatás céljából a titkárhoz továbbítani. (3) Az iktatás kézi iktatással történik. (4) A kézi iktatást egy iktatókönyvben, folyamatos sorszámmal kell vezetni. Az iratok iktatása alszámokra tagolódó sorszámos rendszerben történik. (5) Az ügyben keletkezett első irat önálló sorszámot kap, míg a többi irat ennek a sorszámnak az alszámaira kerül. Amennyiben az iratnak van sorszámos előzménye, ebben az esetben az újonnan beérkező iratot a korábbi sorszám, következő alszámára kell iktatni. (6) Abban az esetben, ha időközben betelnek az adott sorszámhoz tartozó alszámok, az érkező iratot a következő üres sorszámra kell iktatni, az elő- és utóiratok összetartozását jelölni kell az iktatókönyvben. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 7 / 24
8 (7) A már egyszer beiktatott iratra adott vagy kapott válaszlevélre külön iktatószámot adni tilos. Egy iratot csak egyszer szabad iktatni, vagyis minden iratnak csak egy iktatószáma lehet. Megjegyzés: a fel nem bontható küldemények nyilvántartása (iktatása), ügyintézése a címzett hatás- és feladatköre. (8) Faxon érkezett irat esetében gondoskodni kell a tartósan őrző másolat készítéséről. Az Egyesület elektronikus postaládájába munkanapokon 15 óráig megérkezett elektronikus levelet ( t) aznapi beérkezettnek kell tekinteni. Az elektronikus úton érkezett iratok kezelése azonos a hagyományos úton érkezettekével, ezeket kinyomtatás után ugyancsak iktatni kell. (9) Iktatáskor az iratra az alábbiak feltüntetése kötelező: az iktatás dátuma; az iktatószám; a mellékletek száma. (10) Iktatás nélküli iratot sem az Egyesületen belül, sem külső szervekhez továbbítani nem szabad, kivéve az iktatásra nem kerülő iratokat, amelyek a következők: a/ Iratnak nem minősülő küldemények: a sajtótermékek (napilapok, folyóiratok közlönyök, hivatalos lapok, stb.); a könyvek, tananyagok, hivatalos kiadványok (tarifa- és árjegyzékek, katalógusok, menetrendet, stb.); a reklám- és propagandaanyagok (prospektusok, szórólapok, termék- és gyártmányismertetők, ajánlati árakat tartalmazó jegyzéke, stb.); b/ a jogkövetkezményekkel nem járó tömeges értesítések és meghívók, c/ a levélmásolatok (xerox- és fénymásolatok stb.), ha azok tartalma csupán a tájékoztatás (információközlés stb.) célját szolgálja Külön nyilvántartásba vett iratok (1) E körbe tartoznak mindazok az iratok, amelyekről a vonatkozó jogszabályok értelmében, illetve a célszerűség és az áttekinthetőség érdekében külön nyilvántartást kell vezetni. (2) A külön nyilvántartásba vett iratok iktatószámát (nyilvántartási számát) az irat jellege (pl. gépi adathordozó) határozza meg. Az irat jellegétől függően minden iratot el kell látni nyilvántartási számmal. A nyilvántartó szám feltüntetése a jogszabályi előírások, illetve a nyilvántartást vezető titkár utasítása alapján történik Egyesületi iratok (1) Az Egyesületnél előforduló, az iratkezelés rendszerébe tartozó fontosabb iratok a következők: az Egyesület alapításával, működésével kapcsolatos különféle hatósági, funkcionális, törvényességi, és egyéb szabályozások; egyéb beérkező levelek és kimenő levelek; közgyűlési, elnökségi határozatok; különféle jegyzőkönyvek, emlékeztetők; külső és belső bizonylatok; Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 8 / 24
9 Iratkapcsolás nyilvántartási okmányok: iktatókönyvek; postakönyvek. gépi adathordozók. (1) Az irat iktatása előtt meg kell állapítani, hogy az ügynek a tárgyévben volt-e már előzőleg beérkezett előirata. Ha a beérkezett iratnak már volt előirata, akkor az iratkapcsolás érdekében az iratkezelő köteles azt az iratot kikeresni és az iktatókönyv megfelelő rovatába az előiratnál feljegyezni a beérkezett irat (utóirat) iktatószámát, illetve az utóiratnál az előirat iktatószámát Az iktatás rendszere (1) Az Egyesület iktatási rendszere a "számjel és folyamatos sorszám" kombinációja. Ez azt jelenti, hogy az egyesületünknél az irataik nyilvántartásba vételénél a folyamatos sorszámot kell alkalmaznunk. (2) A külön nyilvántartásba vett iratokkal kapcsolatos bármilyen levelezés vagy iratmozgás esetén az irat száma egyenértékű a hagyományos iktatószámmal Az iktatószám képzése (1) Az iktatószámot az alábbiak szerint kell kialakítani: az ügyirat tételszáma; a folyamatos sorszám; a tárgyév. (2) Egy adott ügyben többszöri iratváltás esetén a folyamatos sorszám után további számjelöléseket kell alkalmazni. Ezek a számok a levél, illetve iratváltások számát mutatják. Pl.: alap iktatószám: 234-2/2012, a többszöri iratváltás esetén: 234-2/2/2012, 234-2/3/2012, 234-2/4/2012, stb A nyilvántartásba vétel eszközei a/ Iktatóbélyegző (1) Az iktatás része az iktatóbélyegző lenyomatának elhelyezése az iraton. A lenyomaton szereplő adatokat minden esetben ki kell tölteni. (2) Az iktatóbélyegző lenyomatának a következőket kell tartalmaznia: az egyesület neve, székhelyét; az iktatási évet, hónapot, napot; az iktatószámot; az ügyintéző nevének rovatát; az irattári tételszám; a mellékletek száma (mennyisége). b/ Az iktatókönyv (1) Az iktatókönyvet hivatalos okiratnak kell tekinteni, és bármely hatósági eljárásnál az abban történt bejegyzések bizonyítékként felhasználhatók. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 9 / 24
10 (2) Az iktatókönyvnek tartalmaznia kell az iratok azonosításához, az iratok hollétének megállapításához szükséges adatokat. (3) Az iktatókönyvet első megnyitásakor hitelesíteni kell. A könyv fedőlapján fel kell tüntetni az Egyesület pontos nevét, az évszámot. (4) Az iktatókönyv több éven keresztül használható. Az iktatás sorszáma azonban naptári évenként újra kezdődik. Az év utolsó munkanapján az iktatókönyvet a felhasznált utolsó sorszámot követően aláhúzással, az utolsó iktatás sorszámának feltüntetésével, a körbélyegző lenyomatával és az elnök aláírásával le kell zárni. (5) Az iktatókönyv kitöltésénél - a teljesség igénye nélkül - a következőket kell figyelembe venni: a beérkezés keltét minden egyes irat iktatásakor ki kell írni, ismétlőjelet (dettójelet) használni, illetve a rovatot kitöltetlenül hagyni nem szabad; az irattárba helyezés idejénél két időpontot kell megkülönböztetni: az Egyesület ún. kézi irattárába történő elhelyezés időpontját; a központi irattárba történő végleges elhelyezés időpontját. E két irattározási formát egymástól elkülönítetten kell feljegyezni: az irattári terv tételszámait az iratra minden esetben rá kell írni, majd ennek alapján az iktatókönyvbe is be kell vezetni; téves bejegyzésnél a téves szöveget (számot stb.) át kell húzni egy vonallal úgy, hogy az eredeti bejegyzés olvasható maradjon, a javítást kézjeggyel és keltezéssel igazolni kell. (6) Olyan ügyiratcsoportnál, ahol a célszerűség szempontjából az azonos iktatószámon az iratok együtt maradása feltétlenül szükséges, gyűjtőiktatószám és gyűjtőív alkalmazható. (7) Tilos: 3.1. A belső továbbítás rendszere az utólagos iktatás; az ügyirat nélküli iktatás; a szóbeli megkeresés alapján történő iktatószám kiadása; az átvétel napjától eltérő keltezéssel történő iktatás; a beérkezett és iktatott iratra adott válaszlevélre stb. külön iktatószám adása. 3. AZ IRATOK TOVÁBBÍTÁSA (1) E rendszerben minden szervezeti egységnek biztosítania kell, hogy az irat útja (illetve holléte) egyértelműen kiderüljön A továbbítás eszközei (1) Az irattovábbítás céljára - akár az Egyesületen belül, akár a külső szervekhez - kézbesítőkönyvet kell alkalmazni. A kézbesítőkönyvben csak a tényleges átadás - átvétel keltét szabad feltüntetni. Az ettől eltérő bejegyzéseket ki kell javítani. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 10 / 24
11 3.3. Az iratok kiküldése külső szervek részére - kimenő posta (1) A kiadvány az Egyesület ügyintézés során belső vagy külső ügyfél, szervezet, intézmény stb. számára készült hivatalos irat. (2) Hivatalos irat csak kiadványozási joggal rendelkező vezetőségi tag engedélyével készülhet. Az Egyesületnél kiadványozási (és egyben aláírási) joggal az elnök és ügyvezető alelnök rendelkezik. (3) Az iratokhoz a kiadmányozó döntése alapján az alábbi, a hozzáférést korlátozó, kezelési utasítások alkalmazhatók: Saját kezű felbontásra!, Más szervnek nem adható át!, másolható!, Kivonat nem készíthető!, Elolvasás után visszaküldendő!, Zárt borítékban tárolandó! (a kezelésére vonatkozó utasítások megjelölésével), valamint más, az adathordozó sajátosságától függő egyéb szükséges utasítás. (4) A kezelési utasítások nem korlátozhatják a közérdekű adatok megismerését. (5) A belső és külső iratok továbbítását egy kézbesítőkönyvben kell nyilvántartani. A kézbesítőkönyvbe be kell írni a címzettet, a küldő jelét/iktatószámát és a feladás dátumát. (6) Postai továbbítás esetén a küldeményeket a Magyar Posta Rt. előírásainak megfelelően kell csoportosítani. A titkár a küldeményeket szükség esetén, naponta 14 óráig köteles a postára eljuttatni, vagy elektronikus úton a címzetthez továbbítani. A hálózati levelezést a küldő archiválja. (7) Telexet, telefaxot, táviratot legalább egy másolati példánnyal kell kiállítani, és a kiküldőnek (aláírási joggal rendelkezőnek) a feladás előtt alá kell írni. A másolati példányt az a szervezeti egység őrzi meg, amely a szöveget feladta. Az elküldésre kerülő telex, telefax, valamint a táv írat másolati példány szövegét az azokat leadó köteles nyilvántartásba venni. 4. IRATKEZELÉS FELÜGYELETE, ÁLTALÁNOS IRATKEZELÉSI, TÁROLÁSI ÉS SELEJTEZÉSI FELADATOK, FOGALMAK 4.1. Az iratkezelés felügyelete (1) Az iratkezelés felügyeletét az ügyvezető alelnök látja el. (2) Az ellenőrzés során vizsgálni kell, hogy az Egyesület Iratkezelési Szabályzatában rögzített előírásokat az iratkezeléssel megbízott ügyintézők végrehajtják-e Általános iratkezelési feladatok Az ügyintézők feladata (1) Ügyintéző az a egyesületi tag, akit az elnök az ügy intézésére kijelöl. Az ügyintéző az irat átvételétől az elintézésig felelős az iratért. Ellenőrzésnél a kért iratokat köteles Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 11 / 24
12 bemutatni vagy igazolhatóan bizonyítani, hogy az irat kinél található (illetve kinek került átadásra vagy továbbításra. Felelős a kiküldésre kerülő iratok tartalmáért és a határidők betartásáért. (2) Köteles az Iratkezelési Szabályzatban foglalt előírásoknak érvényt szerezni és a tudomásukra jutott titkot megőrizni. Feladat ellátása során nem fogadhat el a szabályzattól eltérő (kiküldésre, irattározásra kerülő stb.) iratokat és küldeményeket Az iratok elkészítése (1) A levelek, számlák, egyéb okmányok, ügyiratok elkészítésénél az irat aláírójának kell meghatároznia, hogy a kiküldésre kerülő irat hány példányban készül (kivéve a nyomtatványokat); kinek kell a végleges elküldés előtt a tervezetet láttamozásra (tudomásulvételre) bemutatni; ki írja, illetve kik írhatják alá a vezető távollétében, figyelembe véve az Egyesület döntési és aláírási szabályait; az aláírás a tisztázaton eredeti lesz-e vagy "s.k." (saját kezűleg); az ügyirat központi irattárba kerül-e vagy továbbra is az ügykezelőnél, kézi irattárban marad. (2) Az ügyintézőnél maradó másolati példányra kell feljegyezni az elosztást, sorszám és címzett szerinti felsorolásban. (3) A másolati példányok számának megállapításánál mindenkor az ésszerű takarékosságot kell figyelembe venni. Az ügyintéző a nála maradó másolati példányt köteles az eredeti irat mellé csatolni és az ügy lezárása után a teljes iratanyagot az irattárnak átadni. (4) Azokban az esetekben, amikor a kiküldésre kerülő iraton az eredeti aláírás helyett a gépelt nevet és "s.k." (saját kezűleg) jelzést tüntetik fel, az ügyintézésre kijelölt személynek kell az irat alsó részén az aláíró (gépelt) nevét az aláírásával és keltezéssel hitelesíteni (pl.: Aláírás hiteles szöveget is feltüntetve). (5) A levél végén az aláírás (illetve az aláíró gépek neve) mellé az Egyesület hivatalos bélyegzőjét kell rányomni. Ezt követően kell a mellékleteket felsorolni. Az irat iktatószámát a csatolt mellékleteken is fel kell tüntetni Az Egyesület hivatalos bélyegzői és alkalmazásuk A bélyegzők fajtái (1) Keletbélyegző: naponta be kell állítani az aznapi dátumot. A dátumbélyegzők speciális fajtájába tartoznak azok, amelyek a dátumon kívül még egy szót is tartalmaznak, mint például: fizetve, ajánlott, nyomtatvány, másolat, kiadva stb. (2) Iktatási bélyegző: nagyobb méretű, tulajdonképpen egy keretben lévő keltezési bélyegző, amelyben egyéb adatok is helyet kaptak. (lásd: 3. számú melléklet) (3) Névbélyegzők: ezeket az aláírások egyszerűsítésére szokás használni. Név és beosztás szerepelhet rajtuk. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 12 / 24
13 (4) Egyesületi bélyegzők: Körbélyegző: A körbélyegző szigorú számadású bélyegző, amelyet csak hivatalos levelezésben, kiadmányokon, másolatok hitelesítésekor lehet használni. Körbefutólag az egyesület neve, közepén az alakulás éve. Hosszúbélyegző: az Egyesület nevét, címét foglalja magában. Használható pl. számlákon, régebben borítékon feladó helyett. Kis bélyegző: A bélyegzők nyilvántartása, tárolása Az egyesület neve, rövidítve. A tagsági igazolvány érvényesítésére szolgál. (1) Az Egyesület bélyegzőiről nyilvántartást kell vezetni. A bélyegzők nyilvántartásának a következőket kell tartalmaznia: a bélyegző sorszámát; a bélyegző lenyomatát; a bélyegző használatára jogosult személy nevét; a bélyegző őrzéséért felelős személy nevét; a bélyegző átvételének keltét és az átvételt igazoló aláírást; a Megjegyzés rovatot a változások (visszaadás, elvesztés, megsemmisítés) feltüntetésére. (2) A bélyegzők nyilvántartásáért a titkár a felelős, a nyilvántartást is ő vezeti. (3) A bélyegzőket mindig zárt helyen kell tartani, hogy azokhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá. (4) Az Egyesület hivatalos bélyegzőinek készítésére, használatára az elnök adhat engedélyt. (5) A tönkrement, elavult bélyegzőt az elnök ellenőrzése mellett, meg kell semmisíteni. A megsemmisítésről jegyzőkönyvet kell felvenni. (6) A hivatalos bélyegző elvesztése esetén jegyzőkönyvet kell készíteni, és az elvesztést az elnöknek ki kell hirdetni. (7) Az Egyesület elküldésre kerülő leveleken és más iratokon el kell helyezni az Egyesület megnevezését, címét (esetleg bankszámlájának számát és adószámát) tartalmazó adatokat és a körbélyegző lenyomatát Az irattározás rendje (1) Az elintézett iratokat a titkárnak haladéktalanul el kell helyeznie az irattárban. (2) Az irattári őrzés idejét az irattári terv határozza meg. Az irattári őrzés idejét az irat végleges irattárba helyezésének évétől kell számítni. (3) Az irattárba csak olyan iratot szabad elhelyezni, amelynek kiadványai továbbításra kerültek a címzetthez, és határidős kezelést már nem igényelnek. Ettől eltérni csak az elnök engedélyével lehet. (4) Az irattárba helyezést az iktatókönyv megfelelő rovatában fel kell tüntetni. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 13 / 24
14 (5) Az Egyesület három évnél nem régebbi iratait a kézi irattárban kell kezelni. A kézi irattárban az iratokat évek, ezen belül pedig az iktatószámok sorrendjében kell őrizni. A kézi irattár helye az Egyesület irodája. (6) Három év elteltével az ügyiratokat a központi irattárban (az Egyesület raktárában kialakított helyen) az irattári terv tételszámai szerint történő csoportosításban, ezen belül a sorszámok, illetve az alapszámok növekvő sorrendjében kell elhelyezni. (7) Az irattárban elhelyezett iratokat hivatalos használatra az ügyintézőnek legfeljebb 30 napra, az irattári kölcsönzési füzetbe bejegyezve, és elismervény ellenében lehet átadni. Az elismervényt az irattárban az irat helyére kell tenni. (8) Az irattárban kezelt iratról másolat kiadását csak az elnök engedélyezheti Az iratok selejtezése, levéltári átadása (1) A központi irattár anyagát ötévenként egyszer selejtezés szempontjából felül kell vizsgálni, és ki kell választani azokat az irattári tételeket, amelyeknek őrzési ideje az irattári terv szerint lejárt. (2) Az iratok selejtezését 3 fős selejtezési bizottság végzi. A bizottság elnöke az Egyesület tikára. (3) A bizottságnak csak olyan személy lehet a tagja, aki az iratok jelentőségével tisztában van, áttekintéssel rendelkezik az intézmény működését és ügyiratkezelését illetően. (4) Az iratselejtezés alkalmával 3 példányban selejtezési jegyzőkönyvet kell felvenni, amelynek tartalmaznia kell az alábbiakat: hol és mikor készült a jegyzőkönyv; mely évfolyam anyagát érinti a selejtezés; mely tételek kerültek selejtezésre, illetőleg a tételekből mely iratok lettek visszatartva; milyen mennyiségű (kg.) irat került kiselejtezésre; kik végezték és kik ellenőrizték a selejtezést. (5) A kiselejtezett iratok megsemmisítésére, értékesítésére csak a vezetőségi határozat jegyzőkönyvre vezetése után kerülhet sor. A megsemmisítésről a selejtezési bizottság az adatvédelmi és biztonsági előírások figyelembevételével gondoskodik. (6) Iratmegsemmisítési jegyzőkönyv: a megsemmisítés megtörtént igazoló dokumentum, amely tartalmazza a megsemmisített iratok nevét, számát, a semmisítést végző személy nevét, megsemmisítés helyét és módját (pl. égetéssel). (7) A szoftver termékeket, valamint a sérült, hibás gépi adathordozókat és az iratnak nem minősülő anyagokat nem kell selejtezési eljárás alá vonni. (8) A ki nem iratokat ötven év után az illetékes Nógrád megyei levéltárnak kell átadni. 5. FELVILÁGOSÍTÁS HIVATALOS ÜGYEKBEN, ADATSZOLGÁLTATÁS (1) Az Egyesület ügyeivel kapcsolatos bármilyen érdemi felvilágosítást csak az elnök, vagy az általa kijelölt egyesületi tag adhat. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 14 / 24
15 (2) Hivatalos szervek részére információkat, adatokat csak írásos megkeresés alapján lehet kiadni, rendelkezésre bocsátani. (3) A személyesen benyújtott iratok átvételét - kérelemre- igazolni kell, az igazolásul felhasznált másolat lebélyegzésével aláírásával. Az irat és annak másolatának egyezőségéről az igazolás előtt gondosan meg kell győződni. (4) Ha az ügyet telefonon, vagy személyes tájékoztatással lehet intézni, akkor annak lényegét, az elintézés határidejét az ügyiratra rá kell vezetni. (5) Az egyesületi ügyek intézésekor, illetve azokról való felvilágosítás során ügyelni kell arra, hogy a személyiségi jogok, valamint az adatvédelmi törvény rendelkezései ne sérüljenek. 6. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK (1) Az Egyesület Iratkezelési Szabályzatát a 25/2012 (07.05.) számú Egyesület Elnökségi Határozatával fogadta el. Az új szabályzat mellékleteivel együtt július 05.- én lép hatályba, és a Szervezési és Működési Szabályzat mellékleteként kell kezelni. (2) A Szabályzat előírásait az Egyesület tagjainak kötelező betartani. (3) A Szabályzat aktualizálásáról a titkár köteles gondoskodni. (Csallóközi József) elnök Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 15 / 24
16 MELLÉKLETEK: 1. számú IRATTÁRI TERV 2. számú IRATÁTADÁSI JEGYZÉK központi irattárnak 3. számú AZ EGYESÜLETI IKTATÁSI BÉLYEGZŐ 4. számú NYOMTATVÁNYOK JEGYZÉKE 5. számú SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYV irattárban tárolt anyagokhoz Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 16 / 24
17 1. számú melléklet Irattári tételszám 101. IRATTÁRI TERV Ügykörök megnevezése I. IGAZGATÁSI ÜGYEK Alapítással, átalakulással, megszűnéssel kapcsolatos iratok 102. Egyesületi szabályzatok, belső utasítások 103. Közgyűlés jegyzőkönyv 104. Elnökségi ülések jegyzőkönyvei 105. Éves tervek 106. Vizsgálati ügyek (APEH, OEP, Ügyészség, stb.) 107. II. VEZETÉSI ÜGYEK Megőrzési idő Levéltárba adás ideje 201. Egyesületi, szövetségi tagsággal kapcsolatos ügyek 10 év 202. Az Egyesület működésére vonatkozó statisztikai összegzések 203. Egyesületi választásokkal kapcsolatos iratok 20 év 204. Egyesületi bizottságok szervezése és működése 205. Az Ellenőrző Bizottság munkatervei, jelentései, beszámolói 10 év Az Ellenőrző Bizottság ülések jegyzőkönyvei, határozatai, emlékeztetői, hangfelvételei Az Etikai Bizottság munkatervei, jelentései, beszámolói Az Etikai Bizottság ülések jegyzőkönyvei, határozatai, emlékeztetői, hangfelvételei Az Érdekképviseleti és Szociális Bizottság munkatervei, jelentései, beszámolói Az Érdekképviseleti és Szociális Bizottság ülések jegyzőkönyvei, határozatai, emlékeztetői, hangfelvételei 10 év 10 év 10 év 10 év 10 év Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 17 / 24
18 211. Állami és honvédségi kitüntetések, címek felterjesztésével kapcsolatos ügyek 10 év 212. Belső eljárások, jogi és fegyelmi ügyek 213. Bírósági és más hatósági (rendőrségi, ügyészségi, stb.) ügyek és eljárások 214. Egyéb peres ügyek 30 év 215. Kártérítési, kötbér, szabálysértési ügyek 10 év 216. Vizsgálati, ellenőrzési ügyek 10 év 217. Belépési nyilatkozat 218. Tagsági igazolvány 219. Kilépési nyilatkozat 220. Csoport alapító okirat Pályázati anyagok III. PÁLYÁZATI ÜGYEK 302. Pályázatok pénzügyi elszámolása 303. Támogatási határozatok IV. SAJTÓ- ÉS REKLÁMÜGYEK 401. Hirdetési, reklámügyek 5 év 402. Nyomtatott sajtóügyek 10 év 403. Könyvkiadási ügyek 404. Hangfelvétel 405. Fénykép, film, tv-sugárzás 406. Posta, távközlési ügyek 5 év 407. Hírlap-, folyóirat- és könyvrendelés 5 év 408. V. GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI VONATKOZÁSÚ ÜGYEK 501. Számlavezető pénzintézet, aláírás bejelentés 10 év 502. Egyéb bankszámla, aláírás bejelentés 10 év 503. Devizafolyósítási engedély Lejárta után 10 év Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 18 / 24
19 Banki és pénzügyi levelezés, átutalási megbízások, bankszámlakivonat, bankszámlanyitás Bizonylatok (bevétel-kiadási bizonylatok, pénztárbizonylatok, pénztárnaplók, számlák, számlatömbök tőpéldányai, készpénz ellátmány bizonylatai) 10 év 506. Reprezentációs ügyek 5 év 507. Gépjárművek használatával kapcsolatos ügyek, utazási költségtérítés 5 év 508. Kártérítési ügyek 20 év 509. Értékpapír-vásárlási ügyek 20 év 510. Utalványozási jogkörök 10 év 511. Egyesület éves költségvetése és gazdasági beszámoló 512. Tárgyi eszközök beszerzése 20 év 513. Irodaszerek, nyomtatványok, fogyóeszközök beszerzése, elszámolása 10 év 514. Informatika, rendszerfejlesztés 515. Felújítási, tatarozási ügyek 10 év 516. Közbeszerzések iratai 5 év 517. Anyag- és készletnyilvántartás, kisebb beszerzések, megrendelések 518. Analitikus nyilvántartások (eszköznyilvántartás, könyvelési naplók, leltár, selejtezés) 20 év 519. Létesítmény üzemeltetés (takarítás, karbantartás) 10 év 520. Energiagazdálkodás (áram, víz, fűtés, gáz, stb.) 5 év 521. Leltári és raktári ügyek 10 év 522. Belső és külső ellenőrzések ügyei 523. Egyéb pénzügyi, gazdasági és vagyongazdálkodási ügyek 10 év 524. Reprezentációs keret és a vele kapcsolatos ügyek 10 év 525. Számlarend 10 év 526. Számviteli bizonylatok 10 év 527. Főkönyvi kivonatok, könyvelési bizonylatok 10 év 528. Számviteli mérleg, eredmény kimutatás 529. Egyesületi munkakörök átadás-átvételi jegyzőkönyvei 20 év 530. Statisztikai adatszolgáltatások 10 év 531. Adóbevallások 10 év Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 19 / 24
20 VI. IRATKEZELÉSI ÜGYEK Iratkezelési szabályzattal és irattári tervvel kapcsolatos ügyek, iratselejtezési jegyzőkönyvek 602. Ügyviteli segédkönyvek (érkeztető könyv, iratátadó könyv, postakönyv stb.) 603. Az intézmény levéltárának elvi ügyei 604. Iratátadási, -átvételi jegyzőkönyvek 605. Levéltári segédletek és nyilvántartások 606. Iratkölcsönzés, kiállítás 607. Iratselejtezések, rendezések, iratkezelés 608. Az iratkezelés ellenőrzése 10 év 609. Bélyegzőbeszerzés, -használati ügyek 610. Bélyegzők nyilvántartása 10 év VII. KÜLSŐ ÉS BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓ ÜGYEI Rendezvényekkel, ünnepségekkel kapcsolatos ügyek Kapcsolattartás, együttműködés hazai civil szervezetekkel Kapcsolattartás, együttműködés külföldi civil szervezetekkel 704. Egyesület honlap ügyei (WEB) 705. Közművelődési ügyek 10 év 706. Az Egyesület sport-, kulturális és művészeti élettel kapcsolatos iratok 10 év 707. Személyes gondoskodási ügyek (szociális segítségnyújtás) 10 év 708. Temetési ügyek 5 év 709. VIII. LEVELEZÉS 801. Beérkezett levelek 10 év 802. Kimenő levelek 10 év 803. Beérkezett telefaxok 10 év Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 20 / 24
21 804. Kimenő telefaxok 10 év 805. Beérkezett ek 10 év 806. Kimenő ek 10 év 807. IX. VEGYES ÜGYEK 901. Tételszámmal nem rendelkező iratok Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 21 / 24
22 2. számú melléklet IRATÁTADÁSI JEGYZÉK központi irattárnak Az átadás kelte:... Az átadó neve:... Az iratok Csomag száma Irattári tételszáma, vagy kötésszáma Megnevezés Évfolyam Az iratok átadását engedélyezem: Nagyoroszi, év... hó... nap elnök átadó átvevő Az iratok elhelyezési módja: a/ irattári tételszámsorrend, b/ éven belüli irattári tételszámsorrend, c/ évenként 1-től kezdődő csomagokban. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 22 / 24
23 3. számú melléklet AZ EGYESÜLETI IKTATÁSI BÉLYEGZŐ NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE Iktatószám: Keltezés: Ügyintéző: Határidő: Mellékletek száma: Irattári tételszám: 4. számú melléklet NYOMTATVÁNYOK JEGYZÉKE Soros (folyószámos) iktatókönyv Előadói munkanapló C /a r. sz. nyomtatvány C nyomtatvány (ellenőrzési feladatokhoz) Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 23 / 24
24 5. számú melléklet SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYV irattárban tárolt anyagokhoz Tárgy: Az Egyesület Központi Irattárában tárolt.... évi ügyiratok selejtezése. Felvéve: az Egyesület hivatalos helyiségében, év hó nap A selejtezést ellenőrizte:. elnökségi tag A selejtezés az évi LXVI. törvény és a Magyar Országos Levéltár előírásai, illetve az Egyesület iratkezelési szabályzata és irattári terve alapján készült. Záradék: Az ügyiratokra ügyviteli szempontból nincs szükség. A kiselejtezett ügyiratokat levéltári záradékolás után meg kell semmisíteni. A kiselejtezett iratok mennyisége (segédletekkel együtt).... folyóméter. Melléklet:... db tételszintű iratjegyzék. Nagyoroszi, év... hó... nap elnök TÉTELSZINTŰ IRATJEGYZÉK IRATTÁRI JEL ügykör ágazat kódjel IRATTÁRI TÉTEL MEGNEVEZÉSE SELEJTEZETT ÉVEK TÓL -IG A selejtezési jegyzőkönyv melléklete a kiselejtezésre javasolt iratok TÉTELSZINTŰ IRATJEGYZÉKE. Egyszerűbb selejtezési eljárás esetén célszerű az iratjegyzéket a jegyzőkönyv szövegébe belefoglalni. Készült: 1 példányban Egy példány: 24 lap Kapják: 1. példány: Irattár Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 24 / 24
I. ÁLTALÁNOS FOGALMAK
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A köziratok védelmérõl szóló 1995. évi LXVI. törvény elõírásait figyelembe véve a Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola Dolgozóiért és Diákjaiért Alapítvány (továbbiakban:
A Griff Íjász Egyesület Elnökségének 3/2014/(12. 17.) ELN. sz. Határozata a Griff Íjász Egyesület Iratkezelési szabályzata
A Griff Íjász Egyesület Elnökségének 3/2014/(12. 17.) ELN. sz. Határozata a Griff Íjász Egyesület Iratkezelési szabályzata A köziratok védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a 1992. évi LXIII. törvény
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola egyedi iratkezelési és iratmegsemmisítési szabályzata
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola egyedi iratkezelési és iratmegsemmisítési szabályzata 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Az iratkezelési szabályzat hatálya... 3 Az iratkezelés felügyelete...
A MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA PEST MEGYEI SZERVEZETÉNEK IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA PEST MEGYEI SZERVEZETÉNEK IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2012. március Az Elnökség a Magyar Gyógyszerészi Kamara Pest Megyei Szervezetének Iratkezelési Szabályzatát (továbbiakban:
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A köziratok védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény előírásait figyelembe véve a Magyar Vadászgörény Klub közhasznú egyesület (továbbiakban: Egyesület) iratkezelési rendjét az
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
BLISS ALAPÍTVÁNY Segítő Kommunikáció-módszertani Központ 1112 Budapest, Neszmélyi út 36. Tel/Fax: 310-3583 E-mail: info@bliss.org.hu; www.bliss.org.hu Számlaszám: OTP XII. 11712004-20070579 Adószám: 18005426-1-43
Iratkezelés, szabályzatok. Összeállította: Horváth Józsefné Okl. adószakértő
Iratkezelés, szabályzatok Összeállította: Horváth Józsefné Okl. adószakértő a cégekre hárul a feladat, hogy iratkezelési rendszerüket létrehozzák és működtessék IRATKEZELÉS A CÉGEK ÜGYINTÉZÉSI FOLYAMATÁBAN
DEMOKRATIKUS HELYI KÖZIGAZGATÁS FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY IRATKEZELÉSI ÉS BIZONYLATI SZABÁLYZATA
DEMOKRATIKUS HELYI KÖZIGAZGATÁS FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY IRATKEZELÉSI ÉS BIZONYLATI SZABÁLYZATA 2016 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A szabályzat célja Az Iratkezelési Szabályzat kiadásának célja, hogy
Az Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IRATKEZELÉSI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
Az Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IRATKEZELÉSI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1 IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. Az iratkezelés rendjének jogszabályi háttere 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről,
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A köziratok védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény előírásait figyelembe véve a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata iratkezelési rendjét a 2010. május
MESEKERT TERMÉSZETKÖZELI ÓVODA. Iratkezelési szabályzat. Készítette: Szabó Gabriella óvodavezető
MESEKERT TERMÉSZETKÖZELI ÓVODA Iratkezelési szabályzat Készítette: Szabó Gabriella óvodavezető Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 2 2. Értelmezések... 2 3. Az iratkezelés felügyelete... 3 4. Iktatókönyv...
A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Iratkezelési szabályzata
7. számú melléklet A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Iratkezelési szabályzata 2014. május 14. 1 Az intézmény köteles irattárat fenntartani, megőrizni, rendeltetésszerű használatáról gondoskodni. Az
ÜGYVITELI ÉS IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ÜGYVITELI ÉS IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Elfogadva 16/2013 Eln. Hat.(IX.19) számú elnökségi határozattal 1 I. ÜGYVITEL RENDJE 1. Az ügykör és az ügyvitel fogalma Az ügykör a
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Alapfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ 4400 Nyíregyháza Városmajor u. 2. 2015. 01.01. Alapfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ 0 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS
SOLA SCRIPTURA. IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Azonosító kód: SZ19 Verzió: 2. Dátum: 2009. 02 01. Preambulum
1/7 oldal SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete u. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788
Iktatószám: /2013. Cím: 5300 Karcag, Zádor út 3. Telefon: +36 (59) 503-085 E-mail: maristastestverek@gmail.com Honlap: www.marista.
Iktatószám: /2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. DOKUMENTUMKEZELÉSI SZABÁLYZAT... 3 1. A Tanoda ügyvitelének rendje... 3 1.1. Az ügyvitel és az ügyiratkezelés irányítása felügyelete... 3 1.2. Az ügyvitel és az
Farkasréti Általános Iskola. Iratkezelési Szabályzata
F a r k a s r é t i Á l t a l á n o s I s k o l a Alapítva: 1931 1 1 1 2 B u d a p e s t, É r d i ú t 2. Tel. 319-3269 3269 Fax: 309-5050 www.farkasret-isi.hu Farkasréti Általános Iskola Iratkezelési Szabályzata
ÜGYVITELI ÉS IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
SZMSZ 3. sz. melléklete 2013 ÜGYVITELI ÉS IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Szentlőrinci Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ( Szentlőrinci Általános
Iratkezelés ellenőrzése, az ellenőrzés részletes feladatai Dr. Kenyeres István Budapest Főváros Levéltára főigazgató Belső Ellenőrök Társasága II.
Iratkezelés ellenőrzése, az ellenőrzés részletes feladatai Dr. Kenyeres István Budapest Főváros Levéltára főigazgató Belső Ellenőrök Társasága II. SZAKMAI KONFERENCIA 2014. február 24. Amiről szólesz Az
A Rockenbauer Felsőoktatási Nonprofit Kft. egyedi iratkezelési szabályzata
A Rockenbauer Felsőoktatási Nonprofit Kft. egyedi iratkezelési szabályzata I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A Rockenbauer Felsőoktatási Nonprofit Kft. iratkezelési szabályzata - a köziratokról, a
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2. számú melléklet: Iratkezelési szabályzat Készítette: Nagy Gábor, elnök Jóváhagyta: Nagy Gábor, elnök 2010. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés... 3 II. Általános rendelkezések...
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Szervezet neve: Egyenlő Esélyért Egyesület 2007 Címe: 2840 Oroszlány, Táncsics Mihály út 39. Adószáma: 18616909-1-11 Képviseletre jogosult személyneve: Kiss Csilla Klára Jelen szabályzatban
A PÓSA UTCAI ÓVODA IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
PÓSA UTCAI ÓVODA DEBRECEN VÁROS KÖZOKTATÁSÁÉRT DÍJAS INTÉZMÉNY 4031 DEBRECEN PÓSA u. 49. TEL/FAX: 52/478-026 OM: 030893 A PÓSA UTCAI ÓVODA IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Az 1995.évi LXVI. Törvény a köziratokról,
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KOLLÉGIUMI HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KOLLÉGIUMI HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT BUDAPEST, 2015 Jelen szabályzat az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti és Működési
A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola. egyedi Iratkezelési szabályzata
A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola egyedi Iratkezelési szabályzata Érvényes: 2016.01.01-től visszavonásig Módosítás kelte: 2018.05.22. Az intézmény köteles irattárat fenntartani, megőrizni,
A Diamond Property Care Kft. iratkezelési szabályzata
I. Bevezetés DIAMOND PROPERTY CARE KFT. Székhely: 1118 Budapest, Muskotály utca 5. fszt. 1-2. A Diamond Property Care Kft. iratkezelési szabályzata A szolgáltató (üzemeltető), mint adatkezelő adatai Diamond
S Ü N I Ó V O D Á K Budapest XII. Németvölgyi út Budapest XII. Orbánhegyi út 18. Tel/fax: OM: Iratkezelési Szabályzat
S Ü N I Ó V O D Á K 1126 Budapest XII. Németvölgyi út 29. 1126 Budapest XII. Orbánhegyi út 18. Tel/fax: 355-4994 OM: 034481 Iratkezelési Szabályzat 2016 0 A SÜNI ÓVODÁK ügyvitelével és iratkezelésével
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Irodájának. Iratkezelési Szabályzata. Hatályos: 2011. március 30.
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Irodájának Iratkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. március 30. 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szabályzat hatálya a. A szabályzat a nyílt iratok
A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Iratkezelési szabályzata
5. számú melléklet A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Iratkezelési szabályzata 2014. május 14. 1 Az intézmény köteles irattárat fenntartani, megőrizni, rendeltetésszerű használatáról gondoskodni. Az
A Hotel Síkfőkút Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. - Hotel Síkfőkút*** és Étterem iratkezelési szabályzata
A Hotel Síkfőkút Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. - Hotel Síkfőkút*** és Étterem iratkezelési szabályzata I. Bevezetés A szolgáltató (üzemeltető), mint adatkezelő adatai Hotel Síkfőkút Kereskedelmi és Vendéglátó
Irattári műhelybeszélgetés Iratkezelési szabályzat
Irattári műhelybeszélgetés Iratkezelési szabályzat Veszprém, 2013. október 29. Készítette: Szitási Istvánné segédlevéltáros Ügyvitel IRATKEZELÉS Küldemények érkezése Beadványok érkeztetése Nyilvántartásba
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Általános rendelkezések MELLÉKLET IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. Az Iskola iratkezelési szabályzata - a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10.
1. Bevezetés. 2. Értelmezések
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 2 2. Értelmezések... 2 3. Az iratkezelés felügyelete... 4 4. Iktatókönyv... 4 4.1. Iktatás... 4 5. Küldemények átvétele, felbontása, érkeztetése, iktatása és továbbítása...
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Irodájának IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Irodájának IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1. A szabályzat hatálya: I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. 1. A szabályzat a nyílt iratok átvételének, készítésének,
SZÁMLAKEZELÉSI SZABÁLYZAT
9. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE SZÁMLAKEZELÉSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) Jelen szabályozás célja, hogy az Egyesület által kibocsátott,
SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA
SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA A Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola iratkezelési szabályzata tartalmazza az intézményi adatkezelés és továbbítás rendjének
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3.
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. SZERVELLENŐRZÉSI Kedves Gyuri! ADATLAP A Zala Megyei Levéltár ellenőrzési feladatait a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről
Iratkezelési Szabályzat
Iratkezelési Szabályzat Orosháza 2012 1 Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések...3 II. A levél minősítése...3 III. A küldemények átvétele és felbontása...3 IV. A levelek nyilvántartásba vétele...4
Ügyvitel és irodatechnika
Ügyvitel és irodatechnika Fogalmak Érkeztetés: az írásbeli ügyvitelnek az iktatást megelőző fázisa, amelynek során rögzítik a beadvány beérkezésének keltét. Iktatás: az iratnyilvántartás alapvető része,
MTA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA
MTA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I.ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 2. AZ BÉLYEGZŐK HASZNÁLATÁRA JOGOSULTAK KÖRE... 3 3. A BÉLYEGZŐK HASZNÁLATA...
ÜGYIRAT ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezet ÜGYIRAT ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az intézmény e szabályzatának a jogszabályi előírásokhoz történő igazodásáért, ellenőrzéséért, a rendelkezések módosításáért
A szombathelyi Kutyamenhely Alapítvány BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA
A szombathelyi Kutyamenhely Alapítvány BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA ( módosításokkal együtt, egységes szerkezetben) Utolsó módosítás dátuma: 2010. november 10. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.A szabályzat
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT. A módosításokkal egységes szerkezetben január 1.
Szeged és Térsége Eötvös József IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A módosításokkal egységes szerkezetben 2017. január 1. Iratkezelési szabályzat A köziratokról szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. (4) bekezdése alapján,
A Rédei Móra Ferenc Általános Iskola iratkezelési szabályzata (2016. január 1-től)
A Rédei Móra Ferenc Általános Iskola iratkezelési szabályzata (2016. január 1-től) I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A Rédei Móra Ferenc Általános Iskola iratkezelési szabályzata - a köziratokról,
A Pécsi Tudományegyetem [1] Bizonylati Szabályzata. Preambulum
A Pécsi Tudományegyetem [1] Bizonylati Szabályzata Preambulum A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól rendelkező
Iratkezelési szabályzat
Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 2170 Aszód, Régész utca 34. Adószám: 18665745-2-13 OM azonosító: 032582 Iratkezelési szabályzat az intézmény képviselője Kelt: Aszód,
Diasort hatályosította: Fejesné TaskóTünde, 2014. augusztus 15. Ügyviteli munka. Szervezetek tevékenysége
Diasort hatályosította: Fejesné TaskóTünde, 2014. augusztus 15. 1 Ügyviteli munka Szervezetek tevékenysége Szakmai tevékenység (alaptevékenység) Szervi tevékenység (pl. ügyviteli tevékenység) Az ügyvitel
Ügyviteli-iratkezelési szabályzat
Szociális Alapszolgáltatási Központ, Könyvtár és Faluház 6931 Apátfalva, Maros u. 39. Tel.:+36-20/801-50-18 E-mail:alapszolg@freemail.hu Ügyviteli-iratkezelési szabályzat A Szociális Alapszolgáltatási
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos 2018. szeptember 1-jétől Tartalomjegyzék: 1. Általános rendelkezések... 2 2. Jogi alapok... 2 3. A szabályzat hatálya... 2 4. Az iratkezelés szervezete és felügyelete...
IRATKEZELÉSI ÉS IRATTÁROZÁSI SZABÁLYZAT
Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. IRATKEZELÉSI ÉS IRATTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Készítette:.. Borgulya Mónika s.k. Számviteli osztályvezető
ÜGYVITELI SZABÁLYZATA IKTATÓSZÁM: JÓVÁHAGYOM: 2010. MÁRCIUS 26. OPSZ ELNÖK. Hatálybalépés: 2010. január 1. (visszamenőlegesen)
ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: IRM-tel: IRM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334, 13-775 13-863 IKTATÓSZÁM: JÓVÁHAGYOM: 2010. MÁRCIUS 26. DR. TÚRÓS ANDRÁS
ÜGYIRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVTÁRA 1051 Budapest, Arany János utca 1. sz. ÜGYIRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2012. január 1. napjától Jóváhagyta: prof.náray-szabó Gábor főigazgató - 1 - T A R T A L
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Intézmény neve: Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola és ESZKI IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Intézmény székhelye, címe: 8100 Várpalota Dankó u. 16/V. Intézmény fenntartója: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
LIPTÁK GÁBOR VÁROSI KÖNYVTÁR. Balatonfüred BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA
Az SzMSz 9. számú függeléke LIPTÁK GÁBOR VÁROSI KÖNYVTÁR Balatonfüred BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA Utolsó módosítás dátuma: 2016. JANUÁR 4. TARTALOMJEGYZÉK I.ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.A SZABÁLYZAT
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A szabályzat hatályos: 2010. január 1-tıl. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Társulási Iroda (továbbiakban: Iroda) iratkezelési szabályzatát a többször módosított a köziratokról, a közlevéltárakról
K/1/2017. (I.25.) számú határozata az Iratkezelési szabályzat című szabályzat módosításáról
A Semmelweis Egyetem Kancellárjának K/1/2017. (I.25.) számú határozata az Iratkezelési szabályzat című szabályzat módosításáról Az SZMSZ 3/A. (8) bekezdés a) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a
Diószegi Sámuel. Baptista Szakközépiskola és Szakiskola. iratkezelési és. irattározási szabályzata
A Diószegi Sámuel Baptista Szakközépiskola és Szakiskola iratkezelési és irattározási szabályzata Az SZMSZ 2. sz. melléklete TARTALOMJEGYZÉK I. Fejezet Általános rendelkezések 2 Az iratkezeléssel kapcsolatos
DOKUMENTUMOK ÉS MINŐSÉGÜGYI FELJEGYZÉSEK KEZELÉSE
FELJEGYZÉSEK 1. AZ CÉLJA Az eljárás célja Cigánd Város (a továbbiakban Polgármesteri Hivatal) dokumentációs rendszerének szabályozása annak érdekében, hogy megfelelő, a szolgáltatás folyamatát szabályozó
melléklet SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÜGYVITELI ÉS IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
melléklet SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÜGYVITELI ÉS IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1 I. Általános alapelvek, adatok Az iratkezelési szabályzat a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag
1.1. Az Iratkezelési Szabályzat hatálya
1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Mint a Sárospataki Református Kollégium, 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 1. (továbbiakban: Református Kollégium) közigazgatója, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári
5. számú melléklet Iratkezelési szabályzat
[Ide írhat] 5. számú melléklet Iratkezelési szabályzat Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ... 1 2. AZ IRATKEZELÉS ÉS AZ ÜGYINTÉZÉS SZABÁLYAI... 1 3. A KÖTELEZŐEN HASZNÁLT NYOMTATVÁNYOK... 2 4. AZ INTÉZMÉNY IRATTÁRI
SZMSZ I. KÖTETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND. I.8. Iratkezelési Szabályzat. Iratkezelési szabályzat és irattári rend
Iratkezelési szabályzat és irattári rend SZMSZ I. KÖTETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND I.8. Iratkezelési Szabályzat Az Egyetemi Tanács 2001. május 24-i ülésén 8/7/2000/01. számú határozatával elfogadta az
Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Közhasznú Egyesület IRATKEZELÉSI ÉS IKTATÁSI SZABÁLYZAT
Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Közhasznú Egyesület IRATKEZELÉSI ÉS IKTATÁSI SZABÁLYZAT BEVEZETŐ RÉSZ A Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Közhasznú Egyesület Iratkezelési Szabályzatának
MISKOLCI EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE
MISKOLCI EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Miskolc, 2016 8.8. számú Egyetemi Szabályzat MISKOLCI EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Készült 8 példányban 1. sorszámú, változás átvezetésére
ÜGYVITELI ÉS IRATKEZELÉSI S Z A B Á L Y Z A T
Barcsi Ipari és Kereskedelmi Szakképző Iskola 7570. Barcs, Barátság u. 9-11. Tel./fax: 82/463-221 e.mail: irodabiksz@freemail.hu OM: 202968 ÜGYVITELI ÉS IRATKEZELÉSI S Z A B Á L Y Z A T HATÁLYOS: 2015
A BIZONYLATOK FAJTÁI
A BIZONYLATOK FAJTÁI Pénzügyi bizonylatok Tevékenységi bizonylatok Átvételi bizonylatok Keletkezési helyek szerinti bizonylatok A szigorú számadású nyomtatványok Állampolgársági, hatósági bizonyítványok
Iratkezelési szabályzat
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont Iratkezelési szabályzat Martonvásár, 2012. szeptember 21. Bedő Zoltán főigazgató 1 IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szabályzat
A KOMLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJÉNEK 4/2017. (III.9.) UTASÍTÁSA a Komlói Közös Önkormányzati Hivatal Iratkezelési Szabályzatáról
A KOMLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJÉNEK 4/2017. (III.9.) UTASÍTÁSA a Komlói Közös Önkormányzati Hivatal Iratkezelési Szabályzatáról A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
Szervezeti és Működési Szabályzat 8. számú melléklete A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2016. Tartalom Tartalom...1 A szabályzat hatálya...2 A szabályzat felügyelete...2
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Szeged, 2008. Tartalom I. Fejezet: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 5 A Szabályzat hatálya 5 Az iratkezelés szervezete 6 Az iratkezelés felügyelete, ellenőrzése
Jelen szabályzatban foglaltak alkalmazása a Duna-Mix Kft. teljes vezényelt és polgári alkalmazotti állományára vonatkozóan kötelező.
8/2013 számú ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓI UTASÍTÁS 2013. Május 10. Tárgy: A Duna-Mix Kft. IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Jelen szabályzatban foglaltak alkalmazása a Duna-Mix Kft. teljes vezényelt és polgári alkalmazotti
Egységes Iratkezelési Rendszer. Semmelweis Egyetem Igazgatási és Iratkezelési Igazgatóság
Egységes Iratkezelési Rendszer Semmelweis Egyetem Igazgatási és Iratkezelési Igazgatóság Összefoglaló Beszámoló az EIDR projekt feladatairól és ütemezéséről Iratkezelési tapasztalatok és működési nehézségek
INFORMATIKAI BIZTONSÁGI RENDSZER B38 IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT K3 v4.0 A hivatalba érkező, az ott előállított és a hivatalból küldött iratok kezelése so
INFORMATIKAI BIZTONSÁGI RENDSZER B38 IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT K3 v4.0 A hivatalba érkező, az ott előállított és a hivatalból küldött iratok kezelése során követendő követelmények és szabályok 2013. évi
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 12. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Iratkezelési Szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 12. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Iratkezelési Szabályzata A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyagok védelméről
BORSOSBERÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL B38 IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
00 INFORMATIKAI BIZTONSÁGI RENDSZER B38 IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT K3 v4.0 A hivatalba érkező, az ott előállított és a hivatalból küldött iratok kezelése során követendő követelmények és szabályok 2013. évi
A Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium egyedi iratkezelési szabályzata
A Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium egyedi iratkezelési szabályzata Az Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának 10. számú melléklete Hatályos 2018. január 1-jétől 1 TARTALOM Tartalom...
A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT
A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságon (továbbiakban: Igazgatóság) a közérdekű adatok megismerésére irányuló
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 02. Aktualizálva: 2012. január 02. Készítette: Újhelyiné Bukta Mónika Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 Az iratkezelés
Egységes Irat- és dokumentumkezelő rendszer (2016.) Semmelweis Egyetem Igazgatási és Iratkezelési Igazgatóság
Egységes Irat- és dokumentumkezelő rendszer (2016.) Semmelweis Egyetem Igazgatási és Iratkezelési Igazgatóság Az iratkezelés pillérei Küldeménykezelés Egyetemi Körposta rendszere Bejövő, belső, kimenő
Polgármesteri Hivatal Rudabánya Gvadányi József utca 47. IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
Polgármesteri Hivatal Rudabánya Gvadányi József utca 47. IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (a továbbiakban:
BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 201. évi Működési támogatottak részére
Támogatott neve: Támogatási szerződés azonosító száma: I. PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS: BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 01. évi Működési támogatottak részére 1. Részletes költségvetés:
I. Függelék A TTK HÖK hivatalos elérhetőségei
I. Függelék A TTK HÖK hivatalos elérhetőségei Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ttkhok@bcehok.hu
PÁPAI GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
PÁPAI GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2008.07.01-től 1. Általános rendelkezések 1.1 A szabályzat hatálya E szabályzat hatálya kiterjed a teljes intézményre (szakközépiskola
MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE
MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE Miskolc, 2016 8.9. számú Egyetemi Szabályzat MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE Készült 8 példányban 1. sorszámú, változás átvezetésére
Általános Iskola. irattárazási szabályzat. Thököly u. 37. Intézmény OM-azonosítója: 032473. Önkormányzata
5. számú melléklet Intézmény neve: Szabályzat típusa: Gróf Széchenyi István Általános Iskola Ügyviteli, iratkezelési és irattárazási szabályzat Intézmény székhelye, címe: 2315 Szigethalom Thököly u. 37.
Ügyviteli és iratkezelési szabályzat
Ügyviteli és iratkezelési szabályzat ÜGYVITELI ÉS IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az ügyintézésnek, továbbá iratkezelésének rendje érdekében a vezetőség az alábbi ügyviteli és iratkezelési szabályzatot fogadta
Ügyviteli és iratkezelési szabályzat
Ügyviteli és iratkezelési szabályzat HODÁSZI ESZTERLÁNC EGYSÉGES ÓVODA- BÖLCSŐDE 2013. Tóthné Darabánt Anikó óvodavezető Intézmény neve: Hodászi Eszterlánc Egységes Óvoda-Bölcsőde Szabályzat típusa: Ügyviteli
Kapuvári Polgármesteri Hivatal SZABÁLYZATA IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Oldalszám: 33 Mellékletek: 7 db. Sáfrányné dr. Kiss M. Rozália irodavezető
Ügyiratszám: 01-14-2/2013. Törzspéldány Kapuvári Polgármesteri Hivatal SZABÁLYZATA IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Oldalszám: 33 Mellékletek: 7 db. Készítette: Sáfrányné dr. Kiss M. Rozália irodavezető Ellenőrizte:
MISKOLCI EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE
MISKOLCI EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Miskolc, 2016 8.8. számú Egyetemi Szabályzat MISKOLCI EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Készült 8 példányban 1. sorszámú, változás átvezetésére
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Budapest 2007 1 A Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolájának rektora a Főiskola Szervezeti
Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Körjegyzősége
Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Körjegyzősége 7562 Segesd, Szabadság tér 1. 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51. 7543 Beleg, Kossuth u.97. Telefon:82/733-402 Telefax:82/598-001 E-mail: segesd@latsat.hu 6/2012.
Nagymágocsi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde. Ügyviteli és iratkezelési szabályzat Nagymágocs Mátyás király utca 20.
Nagymágocsi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Ügyviteli és iratkezelési szabályzat 6622 Nagymágocs Mátyás király utca 20. Ügyviteli és iratkezelési szabályzat Irányadó jogforrások A közoktatásról szóló
Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal
Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal 7562 Segesd, Szabadság tér 1. 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51. 7543 Beleg, Kossuth u.97. Telefon:82/733-402 Telefax:82/598-001 E-mail: segesd@latsat.hu 1/2014. (XII.1.) számú
MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG
MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2014. január 1. napjától 1 BEVEZETÉS Mint a Magyar Olimpiai Bizottság (továbbiakban: MOB) elnöke, a MOB Szervezeti és Működési Szabályzatában
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Városi Művelődési Központ Veszprém
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Városi Művelődési Központ Veszprém ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK E szabályzat alkalmazása során: Beadvány: intézkedésre, vagy tájékoztatás céljából érkező hagyományos vagy elektronikus
2. függelék IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
TISZATENYŐI SZENT ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 5082 Tiszatenyő, Petőfi út 6-8. Telefon: (56) 335-003 Fax: (56) 579-009 E-mail: szisuli@gmail.com 2. függelék IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 A Tiszatenyői Szent István
MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG IRATKEZELÉSI SZABÁLYZTA
MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG IRATKEZELÉSI SZABÁLYZTA (módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2015. január 1-től 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Mint a Magyar Olimpiai Bizottság (továbbiakban: MOB) elnöke,
A pénzforgalommal kapcsolatos ügyintézés
Vasné Botár Ágnes A pénzforgalommal kapcsolatos ügyintézés A követelménymodul megnevezése: Ügyviteli, irodatechnikai, kommunikációs ismeretek A követelménymodul száma: 0061-06 A tartalomelem azonosító
A vagyonnyilatkozat őrzéséről és kezeléséről szóló szabályzat Budapest, 2011. november
4. melléklet a Magyar Szocialista Párt Alapszabályához A vagyonnyilatkozat őrzéséről és kezeléséről szóló szabályzat Budapest, 2011. november 2 I. A vagyonnyilatkozatra kötelezettek, a nyilatkozat esedékessége
A NAGYKANIZSAI ZRÍNYI MIKLÓS - BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A NAGYKANIZSAI ZRÍNYI MIKLÓS - BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2018 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1 Az intézmény iratkezelési szervezete és az iratkezelés módja...