MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM"

Átírás

1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása. Az anyanyelvi képességek fejlesztése nemcsak cél, hanem eszköz is a személyiség harmonikus fejlődéséhez, a nemzeti önazonosság erősödéséhez, a kognitív és érzelmi fejlődéshez, valamint mindezek katalizátora is egyben. Az anyanyelvi nevelésnek kisiskolás korban is alapvető szerepe van a kulcskompetenciák kialakításában, fejlesztésében, mert erre építve, ez által válik lehetővé a kultúra aktív befogadása, a társas-társadalmi érintkezés, az identitás kialakulása, az önálló ismeretszerzés és a tanulás. A magyar nyelv és irodalom tantárgy további fontos feladata a szóbeli és az írásbeli érintkezések önálló és kreatív, integrált használatának elsajátíttatásához szükséges alapvető képességek intenzív fejlesztése, a modern társadalom különféle színterein gyakorolt nyelvhasználati módok tanítása, illetve a nyelvhasználat változatos, adekvát, tanulói tevékenységekre épülő, folyamatos gyakoroltatása. A kor szükségleteinek és a társadalom elvárásainak megfelelően az alsó tagozatos magyar nyelv és irodalom tantárgy középpontjába a kerettanterv az olvasás-szövegértés és a helyes beszéd képességének fejlesztését helyezi, mint kiemelt területet, és ennek új elemeiként megjelennek az olvasási stratégiák is. Az olvasás és az írás képességének elsajátítása kulcs az önálló tanuláshoz, majd pedig a boldoguláshoz a mindennapi életben. A kisiskolások az iskolai tanulmányaik megkezdésekor különféle szinten birtokolják és használják anyanyelvüket. Az első iskolai években a tanító feladata nem az elméleti rendszerezés, hanem a változatos és egyre magasabb szinten történő gyakoroltatás a különféle kommunikációs helyzetekben, illetve a szorongásmentes, motivált nyelvi fejlődési környezet megteremtése. A játékos, önkifejező gyakorlatok lehetőséget teremtenek a nyelvi tudatosság, a kreativitás, az árnyalt önkifejezés, a másik megértésének igényére, a képességek fejlesztésére. E fejlesztési folyamatra épülhet majd a továbbiakban az anyanyelvi és az irodalmi kultúra megismertetése. Az irodalmi nevelés kialakítja és fejleszti a művekkel folytatott aktív párbeszéd képességét. Elsődleges feladata az olvasás megszerettetése, az olvasási kedv felkeltése és megerősítése. Az irodalmi műveltség megalapozásához kisiskolás korban a szövegolvasáshoz kapcsolódó szövegelemző és értelmező együttgondolkodás, a saját gondolatok kifejtése, egymás véleményének megismerése, valamint az irodalmi művekkel kapcsolatos tapasztalatszerzés, az esztétikai, erkölcsi értékek felfedezése, érzelmileg is megalapozott befogadása nyit utat. Mindez komoly hatást gyakorolhat az érzelmi élet, az önismeret és a társas kapcsolatok fejlődésére. A különféle kommunikációs helyzetekhez kapcsolódó tevékenységek kedvező feltételeket teremtenek az önálló tanulás képességeinek célirányos fejlesztéséhez, az ismeretfeldolgozás kulturális technikáinak megismeréséhez és gyakorlásához. Az életkornak megfelelő igényes irodalmi művek olvasása, élményszerű feldolgozása lehetőséget ad az erkölcsi, esztétikai és történeti érzék, ítélőképesség fejlődésére. Teret kap a mindennapi konfliktushelyzetek kezelése, megoldási javaslatok megfogalmazása, a vélemények ütköztetése, kompromisszumkeresés. Az olvasmányok szereplőinek jelleme, cselekedeteinek elemzése által erkölcsi fogalombővítés is történik. A gondosan megválasztott irodalmi szövegek segítségével a tanulók megismerhetik a természetet, életkoruknak megfelelő mélységben történelmünk egyes eseményeit, nemzeti hőseinket, a szenteket, emberi kapcsolatokat, sorsokat, jellemeket, megérthetik a család, a haza fogalmát. A különböző szövegekben fellelhető történeti, esztétikai, morális kérdésekben történő egyre önállóbb véleményalkotás közben fejlődik erkölcsi érzékük, lehetőséget kapnak a szereplőkkel való azonosulásra, a jó és rossz, az igaz és álságos, a szép és csúf közötti különbségtételre. A történelmi múlt megismerésére és tiszteletére nevelünk a nemzeti és egyházi ünnepek méltó megünneplésével.

2 Az anyanyelvi nevelés is hozzájárul a legfontosabb cél megvalósulásához, hogy a tanulók találják meg helyüket szűkebb és tágabb környezetükben, állandó és alkalmi közösségeikben életkoruknak megfelelő felelősségvállalással. 2

3 1 2. évfolyam A tanuló érzelmi érzékenysége, erkölcsi gondolkodása legalább olyan szintre kerül, hogy az olvasott művekben képessé válik emberi alaphelyzetek, irodalmi témák, természeti motívumok felismerésére, megnevezésére. Bekapcsolódik a jó és a rossz, a szép és a csúnya tartalmáról szóló órai beszélgetésekbe. Megismeri a nagy ünnepkörök egy-egy szöveghagyományát, ezeket évszakok szerint is képes elhelyezni, valamint ismer ezekhez kapcsolódó alkotásokat (népdalokat, mondákat, meséket, műalkotásokat). Részt vesz a ritmusérzékét, mozgáskultúráját is fejlesztő önismereti gyakorlatokban, szerepjátékokban. Képessé válik az olvasmányaihoz kapcsolódó személyes ismeretek, élmények felidézésére és megosztására, gondolatok, érzelmek, vélemények kifejezésére. Szívesen részt vállal ritmusos, énekes rögtönzésekben, különböző kreatív játékokban. Képes mindennapi konfliktusok átélésére bábjátékban, drámajátékban. Kipróbálja a testmozgás, a manuális és művészeti alkotó tevékenység több formáját, és képes megfogalmazni ezzel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait. A magyar nyelv és irodalom foglalkozások feladatmegoldásaiban, közös tevékenységeiben tapasztalatot szerez a társakkal való együttműködésről, tevékenységek kezdeményezéséről. A kisiskolások, akik korán találkoznak audiovizuális és hipertextes (internetes közegben működő) szövegekkel is (gyerekfilmek, reklámok, videojátékok, közösségi oldalak használata), megismerkednek a szövegek különböző modalitásaival, eltérő médiumok szövegalkotó sajátosságainak alapjaival is (az írott szöveg, a hang és a kép kapcsolatával egyszerű, játékos formában). A tanuló játékos gyakorlatok révén elsajátít néhány, a koncentrációs képességét fejlesztő memóriagyakorlatot. Az olvasásmegértés folyamatában fejlődik a szókincse, a nyelvi-logikai kapcsolatokat, következtetéseket, viszonyításokat felismerő képessége. IKT eszközökkel képes irányított, majd önálló információkeresésre, rövid szövegek létrehozására. Segítséggel felismeri szükségleteit, tud kérdezni, gyakorlatot szerez teljesítményének és képességeinek reális értékelésében. A gyerekek az iskolába lépés előtt először a szűkebb környezetüktől sajátítják el a magyar nyelvet. A tantárgy feladata ennek az ösztönös nyelvtudásnak a formálása, a nyelvi tudatosság fejlesztése. Az 1 2. évfolyam legfontosabb feladata az olvasás és az írás megtanítása, az igényes beszéd fejlesztése, amely egyben a további anyanyelvi nevelés alapja is. Az olvasás és az írás életkornak megfelelő tudása nélkül elképzelhetetlen a tantárgyakban való továbbhaladás. Az első olvasási sikerek meghatározó erejűek az olvasóvá válás, az olvasással kapcsolatos pozitív viszonyulások kialakulásának folyamatában. Ezért az első osztályban a tanulók egyedi sajátosságaira tekintettel, differenciáltan kell megszervezni az olvasástanulás folyamatát, haladási tempóját a tanulási kudarcok, a tevékenységgel kapcsolatos szorongások, gátoltság kialakulásának megelőzése érdekében. Az anyanyelvi nevelés területeit arányosan kell fejleszteni, s el kell érni, hogy a különböző területek képességfejlesztése és ismeretanyaga egységet alkosson. Kiemelt feladat a szókincs gyarapítása, a használt szavak jelentésrétegeinek, stílusértékének és különféle használatainak a megismertetése és tudatosítása, mert az anyanyelvi kommunikáció egyik feltétele a szókincs árnyalt ismerete. Az értő olvasás fejlődésében fontos szerepe van a szöveggel való foglalkozásnak. A fejlesztés eredményeként elvárható, hogy a tanuló néma olvasás útján megértse tankönyvei szövegének, a feladatok utasításainak a lényegét. A gyermeki spontán alkotóképességre és a játék örömére alapozva kell a legkülönfélébb tevékenységformákkal a hétköznapokban gyakori szövegműfajok tudatos és kreatív használatára nevelni. Az írás eszközzé fejlesztése a kézírás megtanításával kezdődik. A betűformák és betűkapcsolások elsajátításán keresztül vezet az út az írás automatizálásáig. Olyan írástempóra kell szert tenniük a tanulóknak, amely kiszolgálja a tanulási igényüket, s megfelel az életkorban elvárható követelményeknek. Az anyanyelvről szerzett ismeretek segítségével a tudatos nyelvszemléletet, az emeltebb igényű szóbeli és írásbeli anyanyelvhasználatot alakíthatjuk ki. Ennek keretében a magyar nyelv rendszerére vonatkozó elemi ismereteket szerezhetnek a tanulók. A fogalomalkotás nyelvi 3

4 tapasztalásra épül. A nyelvtani ismeretekhez kapcsolódik a helyesírási szabályismeret és a helyesírási készség elemi szintjének kialakítása. A szabályalkalmazással párhuzamosan futó fejlesztési feladat a tanulók önellenőrzésének és hibajavító tevékenységének, a helyesírási szótár használatának szokássá fejlesztése. Fokozni kell a tanulók tudatosságát, kitartását és igényességét a különböző nyelvi tevékenységekben, segíteni kell őket, hogy tanulási tevékenységüket fokozatosan növekvő időtartamban legyenek képesek irányítani. 4

5 1. évfolyam Óraszám: 288 óra/év 8 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Tematikai egység Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása Olvasás, az írott szöveg megértése 1. - az olvasástanulás előkészítése Olvasás, az írott szöveg megértése 2. - az olvasás jelrendszerének elsajátítása, dekódolási képesség kialakítása Olvasás, az írott szöveg megértése 3. - a szövegértő olvasás előkészítése Óraszám 5. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése 8 6. Az írástanítás előkészítése - az írás megtanulásának technikai alapozása 7. Az írott betűalakok tanítása - írástechnikát fejlesztő gyakorlatok Az írástechnika fejlesztése - az eszközszintű írás előkészítése Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek előkészítése: mondat, szó, hang, betű; szótagolás; 10. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, könyvtárhasználat) Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a történeti 3 érzék fejlesztése 13. Összefoglalás, rendszerezés, ellenőrzés Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása Iskolaérettség. Órakeret 20 óra A szóbeli és az írásos kommunikációban a megértés pontosságának és a kifejezés érthetőségi szintjének emelése. A környezettel való nyelvi kapcsolattartás biztonságának elősegítése. Két vagy több mondat összekapcsolásával a gondolatok, érzések, vélemények pontosabb kifejeztetése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A helyes beszédlégzés. A hangok A tanuló Ének-zene; testnevelés 5

6 tiszta artikulációja, az időtartam és a hangkapcsolatok helyes kiejtése. Mondatok, szövegek olvasásakor, memoriterek elmondásakor a hanglejtés, a hangsúly helyes alkalmazása. Az aktív szókincs bővítése, pontosítása szövegkörnyezetben történő értelmezéssel és képek, képzetek, képi kompozíciók fogalmi megfeleltetésével. Mondatok összekapcsolása. Összefüggő mondatok alkotása képek, képsorok alapján, adott vagy választott témáról. Páros és csoportos beszélgetés. Szituációs játékokban a felnőttek és a kortársak udvarias megszólítása és a szituációnak megfelelő nyelvhasználat alkalmazása. Nem verbális jelzések tartalmának felismerése, használata beszéd közben. Önismereti gyakorlatok, szerepjátékok. érthetően beszél; megérti az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen válaszol; használja a bemutatkozás, a felnőttek és a kortársak megszólításának és köszöntésének illendő nyelvi formáit; bekapcsolódik a közös tevékenységekbe. Alkalmazkodik azok szabályaihoz; eligazodik szűkebb környezete társas kapcsolatrendszerében; közösségi feladatot vállal; felismeri, értékeli és segíti társai ilyen irányú tevékenységét. és sport: helyes légzéstechnika. Vizuális kultúra: képek, képzetek, képi kompozíciók; egyszerű (pl. kitalált vagy átélt) cselekmény megjelenítése képekkel (pl. rajzzal, képsorozattal, fotóval) megfelelő hanghatásokkal (pl. zörejjel, énekhanggal) kiegészítve. Dráma és tánc: szituációs játékok. Hittan: a közös tevékenységek, kommunikáció során az értelem, az akarat, az alázat, az önismeret, a lelkiismeret fejlesztése Kulcs/ Tempó, ritmus, szünet, hangerő, hangsúly, arcjáték, tekintet, testtartás, bemutatkozás, bemutatás, köszönés, megszólítás, kérés, köszönetnyilvánítás. 2. Olvasás, az írott szöveg megértése 1. - az olvasástanulás előkészítése Iskolaérettség. Az olvasástanulás előkészítése. Órakeret 20 óra Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Motiváció kialakítása, fejlesztése, szorongásmentes olvasási környezet megteremtése. Az olvasáshoz szükséges képességek és részképességek fejlesztése (fonémahallás, megkülönböztető képesség, figyelem, tempó, ritmus, szókincs, nyelvhasználati szabályok, kommunikációs képességek, irányok felismerése, relációs szókincs, nyelvi tudatosság). A tanuló nyitott, motivált, érdeklődő az olvasás tanulásában; rendelkezik a megfelelő ismeretekkel és szókinccsel az olvasást, írásbeliséget illetően; részképességei elérték a szükséges szintet. Vizuális kultúra: ábra, illusztráció, reprodukció. Ének-zene: ritmus, tempó, dallam. Matematika: irányok. 6

7 Kulcs/ Betű, hang, beszédhang, cím, szöveg, mondat, írásjel, bekezdés. 3. Olvasás, az írott szöveg megértése 2. - az olvasás jelrendszerének elsajátítása, dekódolási képesség kialakítása Iskolaérettség. Órakeret 76 óra Az olvasás jelrendszerének elsajátíttatása, a dekódolási képesség kialakítása. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Az olvasásra vonatkozó szókincs, pl. szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel, bekezdés. Az olvasás funkciójáról, folyamatáról alkotott ismeret, meggyőződés kialakítása, fejlesztése. Betűfelismerés, betű-hang, fonémagraféma azonosítási szabályok, automatizált képesség. Biztonságos betű-összevonási képesség. Olvasástechnikai hibák felismerése, javítása. A tanuló olvasási tevékenysége motivált, érdeklődő; ismeri a magyar ábécé nyomtatott kis és nagybetűit; ismeri a betű-hang, fonémagraféma megfeleltetési szabályait; biztos betűfelismerési, összevonási képességgel rendelkezik; ismeri olvasással kapcsolatos erősségeit, hibáit; rendelkezik az olvasásra, annak folyamatára vonatkozó szókinccsel, ismeretei az életkornak megfelelőek; biztonsággal, pontosan olvas szavakat, szószerkezeteket, mondatokat életkori sajátosságának megfelelő egyszerű, rövid szövegeket. Vizuális kultúra: betűtípus, betűforma. Kulcs/ Betű, hang, beszédhang, szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel, bekezdés. 7

8 4. Olvasás, az írott szöveg megértése 3. - a szövegértő olvasás előkészítése Iskolaérettség. A szövegértő olvasás előkészítése. Órakeret 22 óra Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Magabiztos néma és hangos olvasás a mondat Egyszerűbb, életkori sajátosságoknak megfelelő szintjén. Olvasási stratégiák előkészítése: érzékszervi képek alkotása, grafikus szervezők, összefoglalás, előzetes áttekintés. Az explicit információk, állítások megértése, értelmezése, értékelése, egyszerű következtetések levonása. Mesék, narratív történetek értő hallgatása, felidézése. A tanuló használja az előzetes áttekintés, egyszerű összefoglalás, az érzékszervi képek alkotásának stratégiáit a megértés érdekében; képes a tankönyvi egyszerűbb grafikus szervezőket felhasználni a megértés ellenőrzése érdekében; tapasztalattal rendelkezik a folyamatos, nem folyamatos, kevert, egyéni, csoportos és iskolai célú szövegekkel kapcsolatban; a szöveg megértését bizonyítja a következő tevékenységekkel: következtetés, lényegkiemelés, események sorrendjének megállapítása képek segítségével tartalommondás, események összefoglalása, egyszerű értékelése az életkornak megfelelő szinten. Matematika; környezetismeret: szóbeli és írásbeli szövegértés. Vizuális kultúra: Olvasott, felolvasott, mesékhez, gyermekirodalmi alkotásokhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázs-, bábkészítéssel) vagy szerepjátékkal. Jel, jelkép, piktogram. Kulcs/ Betű, hang, beszédhang, szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel 5. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Órakeret 8 óra Iskolaérettség. Az irodalmi alkotások befogadásának megalapozása. A műélvezet fejlesztése a beleélés, a képzelet, az asszociációk, a játék, a ritmus és a zene révén. Szépirodalmi és ismeretterjesztő szövegek megismerése. A költői nyelv sajátosságai (ritmus, rím), megértésének megalapozása. Elemi irodalmi ismeretek elsajátíttatása tapasztalati úton (pl. vers, mondóka, mese, szereplő). Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok 8

9 Magyar nép- és műköltészeti alkotások megismertetése, a népköltészetben megtestesülő értékek, hagyományok közvetítése. Ismerkedés hazai kisebbségek és más népek irodalmának alkotásaival. A mese és a valóságleírás különbségének tudatosítása. Tapasztalatszerzés a verses és a prózai szövegek formájának különbségeiről. Az olvasmány címének, hangulatának megfigyelése; témájának, szereplőinek, főbb eseményeinek megnevezése (pl. Arany László, Benedek Elek, Móra Ferenc, Wass Albert, Illyés Gyula meséi, mesefeldolgozásai). A szereplők cselekedeteinek megítélése, tulajdonságaik megfigyelése. Egyszerű oksági összefüggések felismerése. A cím és a tartalom kapcsolatának felismerése. A verses forma megfigyelése, a ritmus, a rím, az ismétlődések felfedezése, megtapasztalása. Olvasmányok szerzőjének megnevezése. Rövid mesék, történetek dramatikus, bábos megjelenítése. Az olvasmány tartalmához kapcsolódó improvizációs és beleélő játékok. A tanuló hallgat, olvas verset, mesét, életkori sajátosságának megfelelő irodalmi műveket; képes egyszerű irodalmi szövegek felismerésére műfaji jellemzőinek alapján (pl. mese, vers, mondóka); néhány verset, mondókát elmond fejből; dramatikus játékokban együttműködik a társakkal. Dráma és tánc: dramatikus és improvizációs játékok. Ének-zene: ritmus, ismétlődések. Vizuális kultúra: A szöveg és kép szerepe a mesevilágban. Saját megélt mese és valóságélmények, tapasztalatok megjelenítése vizuális eszközökkel. Hittan: a szép és a csúf, a jó és a rossz, az igaz és hazug (hamis), helyes és helytelen megkülönböztetése Kulcs/ mese, vers, verses mese, versszak, verssor, ritmus, ismétlődés, rím. 6. Az írástanítás előkészítése - az írás megtanulásának technikai alapozása Iskolaérettség. Órakeret 20 óra A tanulás eszközeinek és az eszközök használatának megismertetése, gyakorlása, elemi tanulási szokások kialakítása. Fonématudatosság, hallás fejlesztése. Az iskolai tanuláshoz szükséges pszichikus funkciók, alapvető képességek célirányos fejlesztése (pl. a figyelem tudatossága, tartóssága; feladattudat; a kivárás képessége; differenciált látási és hallási megfigyelések; mozgáskoordináció; finommozgások). Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok 9

10 Hangok helyének, időtartamának megfigyelése szavakban. Analizáló, szintetizáló feladatok végzése. Tájékozódás térben, síkban. A füzet és az írószerek használata. Finommozgások, mozgáskoordináció fejlesztése. Vonalvezetési gyakorlatok, betűelemek vázolása, írása. Helyes írásszokások kialakítása (testtartás, írószerfogás, kézcsúsztatás). A tanuló nyitott, motivált, érdeklődő az írás tanulásában; előzetes képességei és ismeretei megfelelőek az írástanulás megkezdéséhez; finommotorikája, szem-kéz koordinációja megfelelő szintű; tisztában van az írás alapvető funkcióival a mindennapi életben. Technika, életvitel és gyakorlat: a finommozgások fejlesztése (pl. gyurmázással). Vizuális kultúra: a finommozgások fejlesztése rajzolással, festéssel, mintázással. Ének-zene: hallásfejlesztés. Kulcs/ Betűelem. 7. Az írott betűalakok tanítása - írástechnikát fejlesztő gyakorlatok Iskolaérettség. Órakeret 60 óra Az írás jelrendszerének differenciált elsajátíttatása. A helyes írásszokások kialakítása az egyéni képességkülönbségek figyelembevételével. Az írástechnika és a rendezett kézírás megalapozása, fejlesztése. 10

11 Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Az írott kis- és nagybetűk szabályos alakítása, kapcsolása. Betűkapcsolatok, rövid szavak írása. A hangok időtartamának jelölése. Másolás írott, majd nyomtatott mintáról: szavak, szókapcsolatok, rövid mondatok írása. Hat betűnél nem hosszabb szavak látó-halló tollbamondásra írása. Rövid szavak írása emlékezetből. A tanuló ismeri és használja a magyar ábécé betűinek írott alakjait; írása rendezett, a betűket olvashatóan alakítja és kapcsolja egymáshoz. Vizuális kultúra: irányváltásokat segítő vonalkombinációk (vonalkötegek, vonalgombolyagok stb.) használata. Kulcs/ Nyomtatott betű, írott betű, írásjegy, egyjegyű betű, kétjegyű betű, háromjegyű betű, kisbetű, nagybetű, szótag, szó, mondat, szöveg. 8. Az írástechnika fejlesztése - az eszközszintű írás előkészítése Kis- és nagybetűk írása. Szabályos betűalakítás és betűkapcsolás. Órakeret 10 óra Az elsajátított új nyelvhasználati módok készségeinek továbbfejlesztése: az írásmozgások automatizmusainak és az íráshoz kapcsolódó helyes szokásoknak a megerősítése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Szabályos betűalakítás és betűkapcsolás a szavak, szókapcsolatok, mondatok és rövid szövegek írásakor. Az íráshasználat normáinak megtartása. Elvárható tempójú írás. Egy-két összefüggő mondat leírása másolással, tollbamondás után vagy emlékezetből. Helyes írásszokások alkalmazása (testtartás, írószerfogás, kézcsúsztatás). A tanuló másoláskor nem vét írástechnikai hibát; jelöli a mondatkezdést és a mondatzárást; a gyakorolt szókészlet körében alkalmazza a szókezdő nagybetűt; ismeri az időtartam és a j hang kétféle jelölési módját; szövegminta alapján felismeri és kijavítja hibáit. Vizuális kultúra: térérzékelés, finommotorika, esztétikai igényesség; különféle vonaltípusok készségfejlesztő alkalmazása. Testnevelés és sport: harmonikus mozgás. Ének-zene: tempó, ritmus. Kulcs/ Kisbetű, nagybetű; margó. 9. Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: mondat, szó, hang, betű; szótagolás; Iskolaérettség. Órakeret 10 óra 11

12 Az anyanyelvhasználat tudatosításának megindítása, a helyesírás biztonságának megalapozása. A nyelvi elemzési készség fejlesztése és a nyelvtani használatának tudatosítása. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A mondat, a szó, a hang, a betű A tanuló Környezetismeret: állatok felismerése és megnevezése. felismeri és megnevezi a tanult kommunikációja, jel, Az ábécé hangjainak felsorolása. nyelvtani at, és a jelzés, információ; A betűrend használata gyakorlati különféle feladatmegoldásban lakóhely, közlekedés; feladatokban. használja a szabályokat. természeti ritmusok. A hangok csoportosítása fajtájuk és Vizuális kultúra: időtartamuk szerint. hangfelvételek és A szótagolás szabályszerűségeinek képfelvételek készítése; a felismerése. helyes kiejtés vizsgálata a A szavak jelentést hordozó felvétel segítségével. szerepének ismerete.. Ének-zene: ritmusjátékok ütőhangszereken. Kulcs/ Hang, betű; ábécé; egyjegyű betű, kétjegyű betű, háromjegyű betű; magánhangzó, mássalhangzó; szó, mondat, 10. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása Órakeret 26 óra A helyesírási szabályok megértéséhez, alkalmazásához szükséges nyelvtani. A helyesírási készség fejlesztése. A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok alkalmazása a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználatban. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Szabályszerűségek felismerése és alkalmazása írásbeli feladatokban. Hibajavításkor indoklás a szabály felidézésével. A helyesírási probléma felismerése, a jelölés gyakorlása szóelemzés segítségével. Az írás és a helyes kiejtés együttes alkalmazása. A j és ly használata az ismert szókincs körében. Szabályismeret és alkalmazás: az időtartam jelölése; a kiejtéstől eltérő hangkapcsolatok; a hagyomány szerinti írásmód; az elválasztás szabályai; a kijelentő és a kérdő mondat A tanuló szükség szerint felidézi és alkalmazza a helyesírási szabályokat a begyakorolt szókészlet körében; begyakorolt szó esetében helyesen jelöli a j hangot; az egyszerű szavakat helyesen választja el. 12 Ének-zene: egy adott dallamhoz szöveg alkotása.

13 jelölése. A mondatkezdő nagybetű és a megfelelő mondatvégi írásjel jelölése, alkalmazása írásbeli feladatokban. A korosztálynak megfelelő lexikonok, szótárak használata. Kulcs/ Ábécé, elválasztás, szótag; pont, kérdőjel. 11. A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, könyvtárhasználat) Órakeret 7 óra Iskolaérettség. A tanulási képesség mint az életkori sajátosságoknak megfelelő megismerési, élményszerzési folyamatnak, a játszva tanulás képességének támogatása, fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Az önálló feladatvégzés egyes lépéseinek megalapozása és gyakorlása (könyvtárlátogatás, könyvkölcsönzés; gyermeklexikon használata; beszélgetés a tanulás szerepéről, fontosságáról, a tanuláshoz szükséges információk kereséséről és kezeléséről). Egyszerű ok-okozati összefüggés felismerése; következtetések levonása. Tanulás több tevékenység és érzékszerv segítségével: ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált memória-gyakorlatok, szövegtanulási technikák. A fantázia és képzelet aktiválása a megismerés érdekében. A kép és a szöveg kapcsolata. Illusztrált szövegekben a kép és a szöveg kiegészítő hatása. A könyvtárhasználat alapvető szabályai. Írott nyelvi források, információhordozók, könyvek, újságok. Kulcs/ A tanuló a tanító irányításával motiváltan tanul; a tanulási folyamat során változatos tevékenységeket és több érzékszervet is használ; szöveghűen felidézi a következő szépirodalmi műveket, illetve azok részleteit: 2-3 mondóka, Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz; Kányádi Sándor, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor egy-egy költeménye; kortárs magyar lírikusok műveiből a korosztálynak megfelelő egy-két alkotás. Könyvtár, lexikon, betűrend, tartalomjegyzék, gyermekújság. Matematika; környezetismeret: önálló tanulás. Vizuális kultúra: A szöveget alkotó betűformák és a közlési tartalmak kapcsolatának felismerése. Kép és szöveg kompozíciós kapcsolatának elemzése. Mesékhez, gyermekirodalmi alkotásokhoz kapcsolódó élmények vizuális megjelenítése (pl. rajzzal, montázskészítéssel). 12. Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése 13 Órakeret 3 óra

14 Iskolaérettség. Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismerése, ítéletalkotás egyszerű szituációban, szépirodalmi művek alapján, a történetmesélés szabályainak, szerveződésének, logikájának megismerése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Egyszerű ítéletek alkotása a mesék, versek, olvasott, hallott irodalmi művek szereplőiről. Alapvető erkölcsi, esztétikai, kategóriák kialakítása (szép, csúnya, jó, rossz, igaz, hamis). A történetiségen alapuló összefüggések megértése az egy szálon futó történetekben. Azonosulás, ítélet, érvelés szépirodalmi szövegek kapcsán. A megismert mese, történet tanulságának összevetése saját tapasztalatokkal, eseményekkel. Egyszerű közmondások, szólások megfelelő alkalmazása. Mindennapi konfliktusok átélése dramatikus játékokban, drámajátékban (pl. bábjáték). Kulcs/ Tanulság, konfliktus, közmondás. A tanuló ismeri, megérti rövid, egy szálon futó művek segítségével a történeteket bemutató művek szerveződését, felépítését, az összefüggések logikáját, az okokozati viszonyt; képes állást foglalni, érvelni alapvető erkölcsi kérdésekben; életkorának megfelelő meggyőződéssel képviseli a legalapvetőbb emberi értékeket; meghallgatja mások érvelését is; képes beleélésre, azonosulásra az életkori sajátosságainak megfelelő művek befogadása során; dramatikus és drámajátékok segítségével képes átélni mindennapi konfliktusokat, azokat életkori szintjén kezelni. Dráma és tánc: részvétel dramatikus játékban. Vizuális kultúra: átélt, elképzelt vagy olvasott esemény vizuális kifejezése. Hittan: a szeretet, a hitből fakadó erények, a szép és a csúnya, a jó és a rossz, az igaz és hazug (hamis) ellentétpárok Környezetismeret: az ember megismerése (magatartásformák, szabályok, viselkedési normák); környezet és fenntarthatóság. 14

15 13. Összefoglalás, rendszerezés, ellenőrzés Iskolaérettség. A tanév során felhalmozott ismeretek, kompetenciák Az emlékezet, a rendszerező képesség, a tudásnak megfelelő magabiztos választás; Az életkornak megfelelő tanulói beszámolási formák megismerése Órakeret 6 óra Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Egyszerű kérdésekre történő válaszadás szóban, írásban. Kulcs/ Megszerzett tapasztalatait, ismereteit játékos feladatok segítségével tudja rendszerezni, bátran merjen szóban és írásban is számot adni róluk. Kérdés, felelet, feladat, megoldás, ellenőrzés, hiba, javítás Hittan: a kapott talentumok gyarapítása A fejlesztés várt eredményei az első évfolyam végén A tanuló érthetően, összefüggő mondatokban beszéljen, legyen tisztában a szóbeli kommunikáció legalapvetőbb szabályaival, alkalmazza őket. Értse meg a felnőttek és társai szóbeli közléseit, az egyszerű magyarázatokat, utasításokat. A kérdésekre értelmesen válaszoljon. Aktivizálja szókincsét a szövegalkotó feladatokban. Használja a bemutatkozás, a felnőttek és a kortársak megszólításának és köszöntésének udvarias nyelvi formáit. Követhetően számoljon be élményeiről, olvasmányai tartalmáról. Szöveghűen mondja el a memoritereket. Ismerje az írott és nyomtatott betűket, rendelkezzen életkorának megfelelő szókinccsel. Ismert és begyakorolt szöveget folyamatosságra, pontosságra törekvően olvasson fel. Tanítója segítségével emelje ki az olvasottak lényegét. Írása legyen rendezett, pontos. Ismerje fel és nevezze meg a tanult nyelvtani at, szükség szerint idézze fel és alkalmazza a helyesírási szabályokat a begyakorolt szókészlet szavaiban. Jelölje helyesen a j hangot begyakorolt szóban. Helyesen válassza el az egyszerű szavakat. Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi, esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek fejlesztése területén. 15

16 2. évfolyam Óraszám: 288 óra/év 8 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Tematikai egység Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása Olvasás, az írott szöveg megértése 1. Az olvasás jelrendszerének gyakorlott dekódolása Olvasás, az írott szöveg megértése 2. a szövegértő olvasás folyamatos fejlesztése Óraszám 4. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Az írástechnika fejlesztése - az eszközszintű írás megalapozása folyamatos gyakorlással Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: mondat, szó, hang, betű; szótagolás; mondatfajták 7. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, könyvtárhasználat) Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése 10. Összefoglalás, rendszerezés, ellenőrzés Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása A szóbeli kommunikáció alapvető szabályainak ismerete 16 Órakeret 20 óra A szóbeli és az írásos kommunikációban a megértés pontosságának és a kifejezés érthetőségi szintjének emelése. A környezettel való nyelvi kapcsolattartás biztonságának elősegítése. Két vagy több mondat összekapcsolásával a gondolatok, érzések, vélemények pontosabb kifejeztetése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A helyes beszédlégzés. A hangok tiszta artikulációja, az időtartam és a hangkapcsolatok helyes kiejtése. Mondatok, szövegek olvasásakor, memoriterek elmondásakor a hanglejtés, a hangsúly helyes alkalmazása. Az aktív szókincs bővítése, A tanuló érthetően beszél; megérti az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen válaszol; használja a bemutatkozás, a felnőttek és a kortársak Ének-zene; testnevelés és sport: helyes légzéstechnika. Vizuális kultúra: képek, képzetek, képi kompozíciók; egyszerű (pl. kitalált vagy átélt)

17 pontosítása szövegkörnyezetben történő értelmezéssel és képek, képzetek, képi kompozíciók fogalmi megfeleltetésével. Mondatok összekapcsolása. Összefüggő mondatok alkotása képek, képsorok alapján, adott vagy választott témáról. Páros és csoportos beszélgetés. Szituációs játékokban a felnőttek és a kortársak udvarias megszólítása és a szituációnak megfelelő nyelvhasználat alkalmazása. Nem verbális jelzések tartalmának felismerése, használata beszéd közben. Önismereti gyakorlatok, szerepjátékok. megszólításának és köszöntésének illendő nyelvi formáit; bekapcsolódik a közös tevékenységekbe. Alkalmazkodik azok szabályaihoz; eligazodik szűkebb környezete társas kapcsolatrendszerében; közösségi feladatot vállal; felismeri, értékeli és segíti társai ilyen irányú tevékenységét. cselekmény megjelenítése képekkel (pl. rajzzal, képsorozattal, fotóval) megfelelő hanghatásokkal (pl. zörejjel, énekhanggal) kiegészítve. Dráma és tánc: szituációs játékok. Hittan: a közösségen belüli alkalmazkodás, "felebarát szeretete" Kulcs/ Tempó, ritmus, szünet, hangerő, hangsúly, arcjáték, tekintet, testtartás, bemutatkozás, bemutatás, köszönés, megszólítás, kérés, köszönetnyilvánítás. 2. Olvasás, az írott szöveg megértése: 1. Az olvasás jelrendszerének gyakorlott dekódolása Az olvasás jelrendszerének ismerete Órakeret 63 óra Az olvasás technikájának fejlesztése, a pontos szövegértés megalapozása Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Motiváció kialakítása, fejlesztése, szorongásmentes olvasási környezet megteremtése. Az olvasáshoz szükséges képességek és részképességek karbantartása, fejlesztése (fonémahallás, megkülönböztető képesség, figyelem, tempó, ritmus, szókincs, nyelvhasználati szabályok, kommunikációs képességek, irányok felismerése, relációs szókincs, nyelvi tudatosság). A tanuló nyitott, motivált, érdeklődő az olvasás tanulásában; rendelkezik a megfelelő ismeretekkel és szókinccsel az olvasást, írásbeliséget illetően; részképességei elérték a szükséges szintet. Vizuális kultúra: ábra, illusztráció, reprodukció. Ének-zene: ritmus, tempó, dallam. Matematika: irányok. Kulcs/ Betű, hang, beszédhang, cím, szöveg, mondat, írásjel, bekezdés. 3. Olvasás, az írott szöveg megértése: 2. a szövegértő olvasás folyamatos fejlesztése Az olvasás jelrendszerének ismerete, gyakorlott használata 17 Órakeret 46 óra

18 Az olvasott szövegek megértését segítő képességek fejlesztése (lényegkiemelés, következtetés, események összefoglalása) Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Magabiztos néma és hangos olvasás a mondat egyszerűbb, életkori sajátosságoknak megfelelő szintjén. Olvasási stratégiák előkészítése: érzékszervi képek alkotása, grafikus szervezők, összefoglalás, előzetes áttekintés. Az explicit információk, állítások megértése, értelmezése, értékelése, egyszerű következtetések levonása. Mesék, narratív történetek értő hallgatása, felidézése. A szövegértés szövegtípusnak megfelelő funkciójáról, folyamatáról alkotott ismeret, meggyőződés kialakítása, fejlesztése. Kulcs/ A tanuló használja az előzetes áttekintés, egyszerű összefoglalás, az érzékszervi képek alkotásának stratégiáit a megértés érdekében; képes a tankönyvi egyszerűbb grafikus szervezőket felhasználni a megértés ellenőrzése érdekében; tapasztalattal rendelkezik a folyamatos, nem folyamatos, kevert, egyéni, csoportos és iskolai célú szövegekkel kapcsolatban; a szöveg megértését bizonyítja a következő tevékenységekkel: következtetés, lényegkiemelés, tartalommondás, események összefoglalása, egyszerű értékelése az életkornak megfelelő szinten. Matematika; környezetismeret: szóbeli és írásbeli szövegértés. Vizuális kultúra: Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). Médiaélmények (pl. tetszés, kíváncsiság, rossz élmény) felidézése, kifejezése és megjelenítése szóban, vizuálisan (pl. rajzolás, bábkészítés) vagy szerepjátékkal. Jel, jelkép, piktogram. Betű, hang, beszédhang, szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel, bekezdés, összefoglalás, előzetes áttekintés. 18

19 4. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Órakeret 10 óra Az olvasás jelrendszerének ismerete, gyakorlott használata, egyszerű szövegek értelmezésének elemi szintje Az irodalmi alkotások befogadásának megalapozása. A műélvezet fejlesztése a beleélés, a képzelet, az asszociációk, a játék, a ritmus és a zene révén. Szépirodalmi és ismeretterjesztő szövegek megismerése. A költői nyelv sajátosságai (ritmus, rím), megértésének megalapozása. Elemi irodalmi ismeretek elsajátíttatása tapasztalati úton (pl. vers, mondóka, mese, szereplő). Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Magyar nép- és műköltészeti alkotások megismertetése, a népköltészetben megtestesülő értékek, hagyományok közvetítése. Ismerkedés hazai kisebbségek és más népek irodalmának alkotásaival. A mese és a valóságleírás különbségének tudatosítása. Tapasztalatszerzés a verses és a prózai szövegek formájának különbségeiről. Az olvasmány címének, hangulatának megfigyelése; témájának, szereplőinek, főbb eseményeinek megnevezése (pl. Arany László, Benedek Elek, Wass Albert, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula meséi, mesefeldolgozásai). A szereplők cselekedeteinek megítélése, tulajdonságaik megfigyelése. Egyszerű oksági összefüggések felismerése. A cím és a tartalom kapcsolatának felismerése. A verses forma megfigyelése, a ritmus, a rím, az ismétlődések felfedezése, megtapasztalása Petőfi Sándor, József Attila, Kányádí Sándor, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes egy-két versében. Olvasmányok szerzőjének megnevezése. Rövid mesék, történetek dramatikus, bábos megjelenítése. Az olvasmány tartalmához kapcsolódó improvizációs és beleélő A tanuló hallgat, olvas verset, mesét, életkori sajátosságának megfelelő irodalmi műveket; képes egyszerű irodalmi szövegek felismerésére műfaji jellemzőinek alapján (pl. mese, költemény, mondóka); néhány verset, mondókát elmond fejből; dramatikus játékokban együttműködik a társakkal. 19 Dráma és tánc: dramatikus és improvizációs játékok. Ének-zene: ritmus, ismétlődések. Vizuális kultúra: Jelmez, kellék, díszlet, színpadi tér és lépték. Különböző médiaszövegek (pl. animációs mesék) cselekménye kezdő- és végpontjának, a cselekményelemek sorrendjének megfigyelése közvetlen példák alapján. Címadás. Saját megélt élmények és tapasztalatok összevetése a média által közvetített, megjelenített világokkal (pl. gyermekműsorok, gyermekújságok, képregények, életkornak megfelelő rajzfilmek, gyermekeknek készülő internetes honlapok alapján). A hang és kép szerepe a mesevilágban. Hittan: a szeretet, a hitből fakadó erények, A szép-csúnya, a jó-és rossz, az igaz és hazug (hamis) ellentétpárok

20 játékok. Kulcs/ Népköltészet, műköltészet; mese, mesekezdés, mesebefejezés; főszereplő, mellékszereplő; vers, verses mese, versszak, verssor, ritmus, ismétlődés, rím. 5. Az írástechnika fejlesztése - az eszközszintű írás előkészítése Kis- és nagybetűk írása. Szabályos betűalakítás és betűkapcsolás. Órakeret 48 óra Az elsajátított új nyelvhasználati módok készségeinek továbbfejlesztése: az írásmozgások automatizmusainak és az íráshoz kapcsolódó helyes szokásoknak a megerősítése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Szabályos betűalakítás és betűkapcsolás a szavak, szókapcsolatok, mondatok és rövid szövegek írásakor. Az íráshasználat normáinak megtartása. Elvárható tempójú írás. Két-három összefüggő mondat leírása másolással, tollbamondás után vagy emlékezetből. Önállóan alkotott mondatok leírása. Helyes írásszokások alkalmazása (testtartás, írószerfogás, kézcsúsztatás). A tanuló másoláskor nem vét írástechnikai hibát; jelöli a mondatkezdést és a mondatzárást; a gyakorolt szókészlet körében alkalmazza a szókezdő nagybetűt; ismeri az időtartam és a j hang kétféle jelölési módját; szövegminta alapján felismeri és kijavítja hibáit. Vizuális kultúra: térérzékelés, finommotorika, esztétikai igényesség; különféle vonaltípusok készségfejlesztő alkalmazása. Testnevelés és sport: harmonikus mozgás. Ének-zene: tempó, ritmus. Kulcs/ Kisbetű, nagybetű; margó. 6. Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: mondat, szó, hang, betű; szótagolás; Hang, betű, szó, mondat olvasása, írása Órakeret 38 óra Az anyanyelvhasználat tudatosításának megindítása, a helyesírás biztonságának megalapozása. A nyelvi elemzési készség fejlesztése és a nyelvtani használatának tudatosítása. 20

21 Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A mondat, a szó, a hang, a betű A tanuló Környezetismeret: állatok felismerése és megnevezése. felismeri és megnevezi a tanult kommunikációja, jel, jelzés, Az ábécé hangjainak felsorolása. nyelvtani at, és a információ; lakóhely, A betűrend használata gyakorlati különféle feladatmegoldásban közlekedés; feladatokban. használja a szabályokat. természeti ritmusok. A hangok csoportosítása fajtájuk és időtartamuk szerint. Vizuális kultúra: A szótagolás szabályszerűségeinek hangfelvételek és felismerése. képfelvételek készítése; a A szavak jelentést hordozó helyes kiejtés vizsgálata a szerepének ismerete. felvétel segítségével. A szótő felismerése, a toldalékok jelölése. Ének-zene: ritmusjátékok A toldalékos szavak felismerése ütőhangszereken. szövegben. Szavak toldalékos alakjának alkotása. A -ba, -be, -ban, -ben ragos szóalakok helyes használata és leírása. A beszélői szándék felismerése a kijelentő, kérdő,felkiáltó, óhajtó, felszólító mondatokban. Megnevezésük. Az -e kérdőszó helyes használata. Kulcs/ Hang, betű; ábécé; egyjegyű betű, kétjegyű betű, háromjegyű betű; magánhangzó, mássalhangzó; szó, mondat, szöveg; szótő, toldalék, előhangzó, rokon értelmű szó, kijelentő mondat, kérdő mondat. 7. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása Órakeret 36 óra A helyesírási szabályok megértéséhez, alkalmazásához szükséges nyelvtani. A helyesírási készség fejlesztése. A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok alkalmazása a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználatban. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Szabályszerűségek felismerése és alkalmazása írásbeli feladatokban. Hibajavításkor indoklás a szabály felidézésével. A helyesírási probléma felismerése, a jelölés gyakorlása szóelemzés segítségével. Az írás és a helyes kiejtés együttes alkalmazása. A j és ly használata az ismert szókincs körében. A tanuló szükség szerint felidézi és alkalmazza a helyesírási szabályokat a begyakorolt szókészlet körében; begyakorolt szó esetében helyesen jelöli a j és ly hangot; az egyszerű szavakat helyesen választja el. 21 Ének-zene: egy adott dallamhoz szöveg alkotása.

22 Szabályismeret és alkalmazás: az időtartam jelölése; a kiejtéstől eltérő hangkapcsolatok; a hagyomány szerinti írásmód; az elválasztás szabályai; a kijelentő és a kérdő mondat jelölése. A mondatkezdő nagybetű és a megfelelő mondatvégi írásjel jelölése, alkalmazása írásbeli feladatokban. A korosztálynak megfelelő lexikonok, szótárak használata. Kulcs/ Ábécé, elválasztás, szótag; pont, kérdőjel,felkiáltójel. 8. A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, könyvtárhasználat) Órakeret 14 óra Az olvasás jelrendszerének ismerete, gyakorlott használata, egyszerű szövegek értelmezésének elemi szintje A tanulási képesség mint az életkori sajátosságoknak megfelelő megismerési, élményszerzési folyamatnak, a játszva tanulás képességének támogatása, fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Az önálló feladatvégzés egyes lépéseinek megalapozása és gyakorlása (könyvtárlátogatás, könyvkölcsönzés; gyermeklexikon használata; beszélgetés a tanulás szerepéről, fontosságáról, a tanuláshoz szükséges információk kereséséről és kezeléséről). Egyszerű ok-okozati összefüggés felismerése; következtetések levonása. Tanulás több tevékenység és érzékszerv segítségével: ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált memória-gyakorlatok, szövegtanulási technikák. A fantázia és képzelet aktiválása a megismerés érdekében. A kép és a szöveg kapcsolata. Illusztrált szövegekben a kép és a szöveg kiegészítő hatása. A könyvtárhasználat alapvető szabályai. Írott nyelvi források, A tanuló a tanító irányításával motiváltan tanul; a tanulási folyamat során változatos tevékenységeket és több érzékszervet is használ; szöveghűen felidézi a következő szépirodalmi műveket, illetve azok részleteit: 2-3 mondóka, Kölcsey Ferenc: Hymnus 1. versszak, József Attila: Altató; Petőfi Sándor: Anyám tyúkja, Tamkó Sirató Károly egy verse, Weöres Sándor egy-két költeménye; kortárs magyar lírikusok műveiből néhány alkotás (pl. Kányádi Sándor egykét verse). 22 Matematika; környezetismeret: önálló tanulás. Vizuális kultúra: A szöveget alkotó betűformák és a közlési tartalmak kapcsolatának felismerése. Kép és szöveg kompozíciós kapcsolatának elemzése. Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel).

23 információhordozók, könyvek, újságok. Eligazodás a könyvek, írott nyelvi források világában. Gyermekújságok jellemzői tartalomjegyzék alapján. Tájékozódás a gyermeklexikonokban betűrend segítségével. A könyvek jellemző adatainak, részeinek megfigyelése (író, cím, kiadó, a kiadás éve, tartalomjegyzék). Kulcs/ Könyvtár, lexikon, betűrend, tartalomjegyzék, gyermekújság. Az életkori sajátosságokhoz igazodó internethasználat kockázatainak és lehetőségeinek felismerése (pl. gyermekbarát honlapok böngészése). 9. Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése Órakeret 5 óra Az olvasás jelrendszerének ismerete, gyakorlott használata, egyszerű szövegek értelmezésének elemi szintje Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismerése, ítéletalkotás egyszerű szituációban, szépirodalmi művek alapján, a történetmesélés szabályainak, szerveződésének, logikájának megismerése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Egyszerű ítéletek alkotása a mesék, versek, olvasott, hallott irodalmi művek szereplőiről. Alapvető erkölcsi, esztétikai, kategóriák kialakítása (szép, csúnya, jó, rossz, igaz, hamis). A történetiségen alapuló összefüggések megértése az egy szálon futó történekben. Azonosulás, ítélet, érvelés szépirodalmi szövegek kapcsán. A megismert mese, történet tanulságának összevetése saját tapasztalatokkal, eseményekkel. Egyszerű közmondások, szólások megfelelő alkalmazása. Mindennapi konfliktusok átélése dramatikus játékokban, drámajátékban (pl. bábjáték). Kulcs/ Tanulság, konfliktus, közmondás. A tanuló ismeri, megérti rövid, egy szálon futó művek segítségével a történeteket bemutató művek szerveződését, felépítését, az összefüggések logikáját, az okokozati viszonyt; képes állást foglalni, érvelni alapvető erkölcsi kérdésekben; életkorának megfelelő meggyőződéssel képviseli a legalapvetőbb emberi értékeket; meghallgatja mások érvelését is; képes beleélésre, azonosulásra az életkori sajátosságainak megfelelő művek befogadása során; dramatikus és drámajátékok segítségével képes átélni mindennapi konfliktusokat, azokat életkori szintjén kezelni. Dráma és tánc: részvétel dramatikus játékban. Vizuális kultúra: átélt, elképzelt vagy olvasott esemény vizuális kifejezése. Hittan: a pozitív emberi kapcsolatok alapja a felebaráti szeretet (tízparancsolat) Környezetismeret: az ember megismerése (magatartásformák, szabályok, viselkedési normák); környezet és fenntarthatóság. 23

24 10. Összefoglalás, rendszerezés, ellenőrzés Órakeret 8 óra A tanév során felhalmozott ismeretek, kompetenciák Az emlékezet, a rendszerező képesség, a tudásnak megfelelő magabiztos választás; Az életkornak megfelelő tanulói beszámolási formák megismerése Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Életkornak megfelelő kérdésekre történő válaszadás szóban, írásban, játékos írásbeli feladatok megoldása Kulcs/ Megszerzett tapasztalatait, ismereteit játékos feladatok segítségével tudja rendszerezni, bátran merjen szóban és írásban is számot adni róluk. Irányított önellenőrzés során felismerje és javítsa az ejtett hibákat. Kérdés, felelet, feladat, megoldás, ellenőrzés, hiba, javítás Hittan: becsületesség, pontosság, a kapott talentumok gyarapítása A fejlesztés várt eredményei a második évfolyam végén A tanuló érthetően beszéljen, legyen tisztában a szóbeli kommunikáció alapvető szabályaival, alkalmazza őket. Értse meg az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen válaszoljon. Aktivizálja a szókincsét a szövegalkotó feladatokban. Használja a bemutatkozás, a felnőttek és a kortársak megszólításának és köszöntésének udvarias nyelvi formáit. Legyen képes összefüggő mondatok alkotására. Követhetően számoljon be élményeiről, olvasmányai tartalmáról. Szöveghűen mondja el a memoritereket. Ismerje az írott és nyomtatott betűket, rendelkezzen megfelelő számú szókinccsel. Ismert és begyakorolt szöveget folyamatosságra, pontosságra törekvően olvasson fel. Tanítója segítségével emelje ki az olvasottak lényegét. Írása legyen rendezett, pontos. Ismerje fel és nevezze meg a tanult nyelvtani at, szükség szerint idézze fel és alkalmazza a helyesírási szabályokat a begyakorolt szókészlet szavaiban. Jelölje helyesen a j hangot begyakorolt szóban. Helyesen válassza el az egyszerű szavakat. Megfelelően alkalmazza a mondatvégi írásjeleket a megismert (kijelentő, kérdő) mondatfajták esetén. Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi, esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek fejlesztése területén. 24

25 3 4. évfolyam A beszédkészség, a szóbeli szövegek megértésének, értelmezésének és alkotásának fejlesztése képezi alapját és kiinduló pontját valamennyi újonnan megtanulásra kerülő nyelvi tevékenységnek. E fejlettség döntően meghatározza a gyermek kortársaival való kapcsolattartásának és iskolai pályafutásának sikerét. Ezért különösen fontos a kulturált nyelvi magatartás megalapozása, a szókincs aktivizálása szövegalkotó feladatokkal, a narráció ösztönzése, gyakoroltatása. Az olvasástechnika eszközzé fejlesztése feltételt teremt az írott szövegek önálló megértéséhez. A szövegek értelmezésével és feldolgozásával felkészít az alapvető szövegműveletek önálló alkalmazására. Az olvasmányok sokoldalú feldolgozása fejleszti a tanulók kritikai érzékét, ítélőképességét és empátiáját, a kifejezés nyelvi megvalósulására való figyelmet. Lehetőséget teremt egyszerű irodalmi formákkal kapcsolatos tapasztalatok szerzésére, irodalmi kifejezésformák, stílusbeli és szerkezeti sajátosságok felfedezésére, a magyar nyelv és a magyar kultúra hagyományainak megismerésére, az olvasás megszerettetésére. Az írásbeli szövegalkotás szabályainak megtanítása különböző témájú és szövegtípusú olvasmányok feldolgozásával valósul meg. Ezek szolgálnak mintául a gyermekek fogalmazásaihoz, nyitnak utat a későbbi kreatív alkotásokhoz, a képzelet, az érzelmek, a gondolatok önálló kifejezéséhez. A szövegek az árnyalt, gazdag szókincs kialakításának forrásai is; hozzájárulnak az önkifejezés igényének kielégítéséhez és képességének fejlődéséhez. Az önálló tanulás képességének kialakítása az olvasás-szövegértés képességének fejlesztésébe ágyazva az ismeretszerző képességek intenzív fejlesztését szolgálja. Fontos a tanulási szokások és technikák tanulása, a különféle források és azok használatának, az információszerzés lehetőségeinek és korlátainak megismerése, a szelekció, az összehasonlítás és a kritikai feldolgozás képességének fejlesztése. A 3 4. évfolyamon az írás-helyesírás tanításának célja az életkornak és az oktatás igényeinek megfelelő írástechnika differenciált kialakítása, a tanulást és az írásos önkifejezést szolgáló eszközzé fejlesztése az olvashatóság, a rendezettség és a helyesség igényével. A tapasztalati megalapozottságú, elemi szintű grammatikai ismeretek megszerzésével elkezdődik a tudatos nyelvszemlélet kialakulásának folyamata. Fejlődésnek indul a nyelvi kifejezésre irányuló figyelem, az önértékelő képesség, a kritikai érzék és az igényes, változatos és kifejező nyelvhasználatra való törekvés különféle kommunikációs helyzetekben. 25

26 3. évfolyam Óraszám: 288 óra/év 8 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Tematikai egység Óraszám 1. Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése Olvasás, az írott szöveg megértése Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Az íráshasználat fejlesztése Fogalmazási alapismeretek Szövegalkotási gyakorlatok Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: szó, hang, betű; szótagolás; szótő és toldalék; mondatfajták, szavak, szófajok 8. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, könyvtárhasználat) Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése 11. Összefoglalás, rendszerezés, ellenőrzés Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése Órakeret 25 óra Egyszerű szóbeli közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak alkalmazása a szokás és tisztelet szintjén: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés. A beszéd tartalmának, hangzásának, stílusának és kifejező erejének egymással összefüggő fejlesztése. A beszéd és a megértés továbbfejlesztése, különös tekintettel a pontosságra, a folyamatosságra és a kifejezőerőre, valamint az aktív szókincs intenzív gyarapítására. A szóbeli szövegalkotási készség fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok 26

27 A helyes beszédlégzés, a helyes kiejtés, a mondat- és szövegfonetikai eszközök alkalmazása különféle kommunikációs helyzetekben (pl. párbeszéd, felolvasás, kiscsoportos beszélgetés, vita, beszámoló). Felolvasáskor, szövegmondáskor nonverbális eszközök használata a kifejezés segítésében. Vélemény kulturált megfogalmazása. Figyelem a beszélgetőtársra. Az üzenet lényegének és érzelmi hátterének megfigyelése, értékelése. Állandósult szókapcsolatok, szólások, közmondások jelentésének, stílusértékének értelmezése az olvasott szövegekben. A különböző tantárgyak tanulásakor használt szakkifejezések, olvasmányokból kiemelt ritkábban használt szavak célzott használatával az aktív szókincs gyarapítása. Néhány mondatos összefoglaló szöveg alkotása olvasmányok, szóbeli közlések tartalmáról, gyűjtött (saját) tapasztalatokról, megfigyelésekről. Kulcs/ A tanuló értelmesen és érthetően fejezi ki gondolatait; használja a mindennapi érintkezésben az udvarias nyelvi fordulatokat; beszédstílusát beszélgető partneréhez igazítja; bekapcsolódik csoportos beszélgetésbe, vitába, történetalkotásba, improvizációba, közös élményekről, tevékenységekről való beszélgetésekbe, értékelésbe; a közös tevékenységeket együttműködő magatartással segíti. Minden tantárgy: összefüggő beszéd, érvelés. Környezetismeret: önfenntartás, légzés. Vizuális kultúra: Szöveg-, illetve átélt élményhez kapcsolódó műalkotások megfigyelése, jellemzése, értelmezése, értékelése. Médiaszövegek közötti különbségek (pl. televíziós műsortípusok, animációs mesefilmek, sorozatok) felismerése saját médiaélmények felidézésén, megjelenítésén (pl. szerepjáték) és közvetlen példákon keresztül. Hangsúly, hanglejtés, hangerő, beszédtempó, szünet; tekintet, arcjáték, testtartás, távolságtartás. 2. Olvasás, az írott szöveg megértése Nyelvre, írott nyelvre, olvasásra vonatkozó, az adott korosztály képességfejlődése szempontjából releváns ismeretek. Az olvasástechnika fejlesztése, automatizálása, a folyékony olvasás kialakításának segítése, olvasási stratégiák bevezetése, különböző szövegtípusok megismertetése, az értő olvasás kialakítása. Órakeret 77 óra 27

28 Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Olvasástechnikák önálló felismerése, folyamatos javítása, biztos olvasási készség kialakítása. Életkori sajátosságoknak megfelelő szépirodalmi, dokumentum típusú, folyamatos, nem folyamatos, kevert, egyéni, közös és tankönyvi célú szövegek megismerése, ezek megértése. Az olvasmányhoz kapcsolódó előzetes ismeretek, személyes élmények, tapasztalatok felidézése és megosztása. Gondolatok és információk értelmezése és integrálása, tartalom, nyelvezet, szövegszerkezet vizsgálata és értékelése. Néhány, az olvasott szöveg megértésének folyamatát segítő technika megismerése, irányított alkalmazása: a szöveg átfutása, az előzetes tudás aktiválása, lényegkiemelés irányított válogatással Az olvasás céljának, módjának az olvasás megkezdése előtt való tisztázása. Kulcs/ Szöveg, műfaj, szövegértés. A tanuló az olvasás terén motivált, érdeklődő; folyékony, automatizált olvasástechnikával rendelkezik a hangos és a néma olvasás területén is; felismeri és javítja a hibáit; felismeri és megérti azokat a különböző típusú, műfajú szövegeket, amelyekről tanult; szintetizálja, értelmezi és értékeli az életkori szintjének megfelelő szöveg információit és gondolatait; megfelelő nyelvi tudatossággal rendelkezik; ismeri és tanítói segítséggel használja a tanult olvasási stratégiákat. Matematika: szöveges feladatok. Környezetismeret: önálló tanulás, szövegfeldolgozás kialakítása. Vizuális kultúra: Személyes élmények és irodalmi szöveg alapján képek készítése. Képzőművészeti műfajok. Az elemi mozgóképi szövegalkotó kódok felismerése, médiaszöveg olvasása. Kérdések megfogalmazása a látott információra, ismeretre, élményre vonatkozóan. Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. 3. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Órakeret 25 óra Mesék jellegzetes nyelvi fordulatainak ismerete. Versritmus jelzése tapssal, koppantással. Rímek felismerése a verssorok végén. A szövegelemzésben való jártasság elmélyítése, az irodalmi mű befogadása nyújtotta öröm átélésének segítése. Az olvasmányok tartalmához kapcsolódva a nemzeti kultúra hagyományainak megismertetése. Magyar és világirodalmi népköltészeti, műköltészeti alkotások megismertetése. Irodalmi ismeretek tapasztalati úton való elsajátíttatása. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Az olvasókönyvi szövegek csoportosítása formájuk, műfajuk és kommunikációs szándékuk szerint. A tanuló megnevezi olvasmányai szerzőjét, szereplőit és azok 28 Környezetismeret: környezeti, természeti, környezetvédelmi témájú

29 Az olvasmányok témájának megfigyelése, azonos témájú szövegek összehasonlítása. Hasonlóságok és különbségek felfedezése különféle irodalmi közlésformákban. Művészi eszközök keresése lírai és elbeszélő művekben (ritmus, rím, refrén, hasonlatok). Jellegzetes irodalmi témák, motívumok felfedezése olvasmányokban. A művek szerkezeti jellemzőinek megfigyelése, a tér-idő változásainak felismerése. Az események sorrendjének, a mesélő személyének megállapítása. Mesékre jellemző kezdő és befejező fordulatok, szókapcsolatok, ismétlődő motívumok felismerése. Rövidebb irodalmi szövegek (versek mesék) önálló olvasása. Nagyobb terjedelmű XX. századi és kortárs magyar és európai gyermekirodalmi alkotás (meseregény, ifjúsági regény, mesés-, verseskötet) elolvasása a tanító irányításával. (Pl: Móra Ferenc művei pl. Körtemuzsika, Fekete István: Vuk, Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék; Csukás István: Süsü, a sárkány, Pom Pom összes meséi, gyerekversek; Dávid Ádám: A Virág utcai focibajnokság; Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika; Lackfi János: Kövér Lajos színre lép; Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Szabó T. Anna, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Nagy László gyermekversei; Tóth Krisztina: Londoni mackók, Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált memóriagyakorlatok, fantáziajátékok, elképzelt és valóságos helyzetek megjelenítése. Részvétel csoportos játékokban, állóképek tervezése, kivitelezése és megbeszélése. A mozgás és a szövegmondás összekapcsolása. Egyszerűbb drámai konvenciók és a színházi formanyelv alapjainak tapasztalati tulajdonságait, magyarázza cselekedeteiket; azonosítja a történet idejét és helyszínét; a cselekmény kezdőés végpontját, a cselekményelemek sorrendjét; konkrét esetekben felismeri a mesére jellemző fordulatokat, szókapcsolatokat, mesejellemzőket; az egyszerű szerkezetű mesék, mondák, legendák, elbeszélések, tartalmát időrendben, több összefüggő mondattal mondja el. 29 olvasmányok. Ének-zene: a népdalok szövege (művészeti kifejező eszközök, természeti képek). Hittan szentek legendái Vizuális kultúra; dráma és tánc: A témához és a tartalomhoz is illeszkedő kifejezőeszközök elemzése, alkalmazása. Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). A különböző médiaszövegekben megjelenő egyszerű helyszín- és időviszonylatok megfigyelése és értelmezése konkrét médiaszövegeken keresztül. Az elbeszélő személyének azonosítása különböző egyszerű médiaszövegekben (pl. animációs mesék).

30 megismerése (jelenet, felvonás, kezdet és vég, díszlet, berendezés, jelmez, kellék, fény- és hanghatások). A tanultak felhasználása saját produkcióhoz, bábelőadások, színházi előadások megbeszélésekor. Kulcs/ Szépirodalmi szöveg, ismeretterjesztő szöveg, monda, legenda, közmondás, szólás, találós kérdés, elbeszélés, regény; főszereplő, mellékszereplő; hasonlat, ismétlés, ellentét; kezdőpont, végpont, fordulópont. 4. Az íráshasználat fejlesztése Órakeret 18 óra Szavak, szószerkezetek, rövid mondatok másolása írott és nyomtatott mintáról, látó/halló előkészítés után tollbamondásra és írásminta nélkül, emlékezetből. Az írás eszközszintre emelésének segítése. E tevékenységben a kitartás és a folyamatjellegű gyakorlás ösztönzése. Az írástempó fokozása mellett a helyesség, az íráskép rendezettségének, esztétikumának értékként való elfogadtatása. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Az írástechnika fejlesztése, helyes írásszokások megszilárdítása (testtartás, írószerfogás, kézcsúsztatás). Az írás lendületének és tempójának fokozása. Szósorok, mondatok írása másolással, tollbamondás után, emlékezetből és akaratlagos írással. Az írás eszközszintű használata. Gazdaságos szövegelrendezés. Matematika; környezetismeret: olvasható, tetszetős és rendezett füzetvezetés. Kulcs/ Íráskép, szövegkép, olvashatóság. 5. Fogalmazási alapismeretek Órakeret 18 óra A szöveg és a mondat jellemzőinek azonosítása. Az önkifejezés iránti igény erősítése, különféle formáinak és lehetőségeinek megismertetése, megvalósításának támogatása. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A különböző szövegformák tartalmi és szövegszerkesztési jellemzőinek ismerete. Kellő tapasztalat a cím szerepéről, jellemzőiről; a szövegek felépítéséről; az időrendről; az esemény, az előzmény és a következmény A tanuló a tanult fogalmazási ismereteket felhasználja fogalmazáskészítéskor. 30 Környezetismeret; matematika: érthető, világos szóbeli szövegalkotás. Vizuális kultúra: Az elemi mozgóképi szövegalkotó

31 kapcsolatáról; a szöveg kohéziójáról; a tématartásról; a nyelvi megformáltságról; a különböző szövegforma jellemzőiről, a bekezdések szerepéről. A szövegalkotás műveleteinek ismerete: anyaggyűjtés, címválasztás, a lényeges gondolatok kiválasztása, elrendezése, az időrend érzékeltetése, a szöveg tagolása bekezdésekre. Kulcs/ kódok kreatív alkalmazása, médiaszöveg írás. Egyszerű cselekmény megjelenítése képsorozattal (pl. rajz, digitális fotó, rövid animációs film) és hangokkal. Témaválasztás, anyaggyűjtés, címadás; bekezdés; bevezetés, tárgyalás, befejezés; elbeszélés, hír, leírás, levél, meghívó; értesítés; hirdetés; 6. Szövegalkotási gyakorlatok Órakeret 30 óra Mondatalkotás. Mondatok összekapcsolása. Történetalkotás szóban. Képolvasás, mesemondás. A képzelet, az önkifejezés aktivizálása különböző szövegformák megismerésével és az írásbeli szövegalkotás képességének továbbfejlesztésével. Az írásbeli szövegalkotó készség fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A tanult fogalmazási ismeretek felhasználása a szöveg alkotásakor. Gondolatok, érzelmek, vélemények kifejezése. Közös, majd egyre önállóbb rövid írásbeli fogalmazások készítése elbeszélő szövegformában. Fogalmazásíráskor a megfelelő nyelvi eszközök alkalmazása. A fogalmazás koherenciájának megteremtése tématartással, a mondatok kapcsolásával. A fogalmazás témájának megfelelő szavak és kifejezések használata, a fölösleges szóismétlődés kerülése. A fogalmazások javítása a tanult fogalmazási ismeretek felhasználásával, a tanító segítségadásával. Kulcs/ A tanuló írása jól olvasható, lendületes. Füzetei rendezettek, tiszták; a tanult fogalmazási ismeretek felhasználásával kb. egy oldal terjedelmű elbeszélő fogalmazást készít; a fogalmazás témájának megfelelő szavakat és kifejezéseket használ; a tartalmi egységek kezdetét bekezdéssel jelzi; a tanító útmutatásai alapján kijavítja fogalmazási és helyesírási hibáit. Környezetismeret: változatos élővilág; a tanultak bemutató leírása. Vizuális kultúra: Természeti jelenség megfigyelése, a tapasztalatok leírása, megjelenítése. Egyszerű cselekmény megjelenítése képsorozattal (pl. rajz, digitális fotó, rövid animációs film) és hangokkal (médiaszöveg-írás). Elbeszélés, történetmondás, téma, helyszín, szereplő, cselekmény, időrend, párbeszéd. 31

32 7. Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: szó, hang, betű; szótagolás; szótő és toldalék; mondatfajták, szavak, szófajok A tanult nyelvtani felismerése és megnevezése. A nyelvi tapasztalatok körének bővítése. A tapasztalatokra épülő nyelvi fogalomrendszer alapozásának megindítása a szófajok körében. A tanulók önállóságának növelése: a feladatvégzésben; az információszerzésben és felhasználásban; a szabályalkalmazásban; az önellenőrzésben. A nyelvi tudatosság fokozása. 32 Órakeret 22 óra Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A tanult mondatfajták felismerése és megnevezése. A rokon értelmű szavak, a többjelentésű, azonos alakú szavak helyes használata. A tanult szófajok felismerése és megnevezése szójelentés alapján toldalékos formában is, szócsoportokban, mondatban és szövegben. Tudatos alkalmazásuk. A főnév fajtáinak csoportosítása, megnevezése. Többes számú főnevek alkotása. A -ba, -be, -ban, -ben ragos főnevek helyes használata mondatalkotással, szövegértelmezéssel. A tulajdonnevek csoportjainak megismerése: személynevek, állatnevek, földrajzi nevek, intézmények neve, márkanevek, címek. A melléknév szerepének ismerete a nyelvhasználatban. A fokozott melléknévi alakok használata szövegalkotáskor. A számnév szerepének ismerete a nyelvhasználatban. A fokozott számnévi alakok helyes használata. A névelők és a névutók szerepének ismerete. A névelők helyes használata. A személyes névmás szerepének megértése, alkalmazásuk a mondatokban. Különféle időben végbemenő cselekvések, történések megkülönböztetése. Az igeidők A tanuló felismeri és megnevezi a tanult nyelvtani at, használja a szabályokat; felismeri, megnevezi és megfelelően jelöli a tanult mondatfajtákat; toldalékos formájukban, szövegben is felismeri és megnevezi a tanult szófajokat; a szövegkörnyezetnek megfelelően használja az igeidőket és az igekötőket; Vizuális kultúra: Jelek a mindennapi életben. Az időbeliség ábrázolásának elemzése a képzőművészetben. Környezetismeret: tulajdonnevek a térképeken.

33 helyes használata beszédben és írásban. Az igekötők szerepének és írásmódjának megfigyelése. Kulcs/ Szófaj; főnév, köznév, tulajdonnév, személynév, állatnév, intézménynév, földrajzi név, márkanév, cím; határozott névelő, határozatlan névelő; névutó; ige; igeidők; igekötő; melléknév, melléknévfokozás; számnév, számnévfokozás személyes névmás 8. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása Órakeret 35 óra A hangok hosszúságának helyes jelölése a begyakorolt szókészlet körében. A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása. A j hang biztos jelölése a begyakorolt szókészletben. Az elválasztás szabályainak alkalmazása egyszerű szavak írásakor. Mondatkezdés nagybetűvel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. A helyesírási készség fejlesztése. A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok alkalmaztatása a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználatban. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A mondatvégi írásjelek helyes használata az egyszerű mondatok végén. Helyesírási szabályok alkalmazása különböző írástevékenységekben: igeidők, ragos és kiejtéstől eltérő írásmódú igék; felszólítást kifejező igealakok; igekötős igék; tulajdonnevek, fokozott melléknevek és számnevek; ragos névszók; névutós szerkezetek; betűvel írt számnevek; a keltezés többféle formája. Hosszú hangok jelölése a melléknevek végén. A főnév -t toldalékának (ragjának) és a múlt idő jelének megkülönböztetése. A j hang biztonságos jelölése a tanult szófajok körében. Kulcs/ A tanuló a mondatot nagybetűvel kezdi és írásjellel zárja; a begyakorolt szókészlet körében biztonsággal alkalmazza a tanult helyesírási szabályokat; írásbeli munkái rendezettek, olvashatóak; helyesírását önellenőrzéssel felülvizsgálja, szükség esetén javítja. Nagybetű, kisbetű, írásjel, helyesírási szabály. Környezetismeret: térképvázlat készítése tulajdonnevek feltüntetésével. Matematika: számnevek helyesírása. 9. A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, könyvtárhasználat) Az önismeret életkornak megfelelő szintje, személyes tanulási sikerek és nehézségek megnevezése. Órakeret 18 óra 33

34 Az önálló, hatékony tanulás képességének fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A tanulás szerepe és módjai. Saját tanulási folyamatunk megismerése, hogyan tanulunk a legkönnyebben, mi okoz nehézséget. Gondolkodás a gondolkodásunkról, tanulásunkról. Egyszerű tanulási módok, stratégiák. Tanulás különböző típusú szövegekből. Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált (koncentrációs) memóriagyakorlatok, szövegtanulási technikák. Vázlatkészítés irányítással, tanulás, összefoglalás vázlat segítségével. Ismerkedés különböző információhordozókkal. Adatok, információk gyűjtésének, célszerű elrendezésének módjai. Alapismeretek a könyvtár tereiről és állományrészeiről. A könyvek tartalmi csoportjai: szépirodalmi művek, ismeretterjesztő irodalom, kézikönyvek, elektronikus információhordozók. A szótárak szerkezeti jellemzői (betűrend, címszó), a szótárhasználat módja. A lexikon és a szótár egyező és eltérő vonásai. Az információk keresése és kezelése. Különböző információhordozók a lakóhelyi és az iskolai könyvtárban. A könyvtár mint információs központ, a tanulás bázisa, segítője. Ismerkedés folyóiratokkal. Kulcs/ A tanuló ismeri a tanulási folyamat alapvető jellemzőit; azonosítja az információ forrásait, ismeri azok kezelését; képes önálló tanulásra; ismeri a saját tanulási folyamatának, képességének jellemzőit; ismer és alkalmaz néhány tanulási módot, stratégiát a különböző tanulási feladatok teljesítése érdekben; a szövegből történő tanulás során olvasási stratégiákat használ; információt keres, kezel önállóan néhány forrásból; szöveghűen felidézi a következő szépirodalmi műveket, illetve azok részleteit: népdalszövegek, József Attila: Betlehemi királyok, Petőfi Sándor: Füstbe ment terv; illetve kortárs magyar lírikusok műveiből néhány alkotás; részletek Kölcsey Ferenc: Hymnus; Petőfi Sándor: Nemzeti dal; Vörösmarty Mihály: Szózat című művéből, illetve szépprózai művekből. Információ, tudás, könyvtár, tanulás, vázlat. Környezetismeret: információszerzés. Vizuális kultúra: Képi analógiák keresése a tanult szövegekhez. Kérdések megfogalmazása a látott információra, ismeretre, élményre vonatkozóan. 34

35 10. Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése Órakeret 8 óra Mesehősök tulajdonságai és cselekedetei; az olvasott irodalmi művekben a szereplők döntési helyzeteinek felidézése; személyes tetszésítéletek. Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismertetése, ítéletalkottatás egyszerű szituációban, szépirodalmi művek alapján. A narratíva, történetmesélés szabályainak, szerveződésének, logikájának megismertetése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Erkölcsi és esztétikai ítélet megfogalmazása, érvelés a vélemény mellett, vitakészség kialakulása. A szépirodalmi alkotásokban megismert helyzetek, azok tanulságának alkalmazása mindennapi helyzetekben. A művek tanulságainak értelmezése. A saját vélemény mellett a nem saját álláspont megjelenítésének, átélésének képessége. Mások véleményének megértése, elfogadása. Vélemények összevetése, különbségek és hasonlóságok megfigyelése, felismerése és kritikája. A műélvezet, a beleélés mélyebb megtapasztalása a fentiek segítségével is. Mindennapi konfliktusok átélése dramatikus játékokban, drámajátékban (pl. bábjáték) saját és más álláspontból is. Kulcs/ A tanuló ismeri, megérti a történeteket bemutató művek szerveződését, felépítését, az összefüggések logikáját, az ok-okozati viszonyt; képes állást foglalni, érvelni, meggyőzni másokat alapvető erkölcsi, esztétikai kérdésekben; meggyőződéssel képviseli a legalapvetőbb emberi értékeket, megérti mások érvelését, elfogadja az övétől eltérő véleményeket, képes ezekkel is azonosulni; képes beleélésre, azonosulásra az életkori sajátosságainak megfelelő művek befogadása során; dramatikus és drámajátékok segítségével képes átélni mindennapi konfliktusokat saját és más álláspontból is, azokat életkori szintjén kezelni. Tanulság, vita, vélemény, konfliktus. Erkölcstan: Értékrend alakulása. Szűkebb és tágabb környezetem, barátság. Környezetismeret: Környezeti rendszerek állapota, fenntarthatóság. Egészséges életmód. Viselkedési normák. Vizuális kultúra; dráma és tánc: a lényeg kiemelésének lehetőségei a vizuális kompozíciókban. 11. Összefoglalás, rendszerezés, ellenőrzés Órakeret 12 óra Iskolaérettség. A tanév során felhalmozott ismeretek, kompetenciák Az emlékezet, a rendszerező képesség, a tudásnak megfelelő magabiztos választás; Az életkornak megfelelő tanulói beszámolási formák megismerése Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Életkornak megfelelő kérdésekre történő válaszadás szóban, írásban, játékos írásbeli feladatok megoldása, irányított önellenőrzés Megszerzett tapasztalatait, ismereteit játékos feladatok segítségével tudja rendszerezni, bátran merjen szóban és írásban is számot adni róluk. Irányított önellenőrzés során 35 Hittan: becsületesség, pontosság, a kapott talentumok gyarapítása

36 Kulcs/ felismerje és javítsa az ejtett hibákat. Kérdés, felelet, feladat, megoldás, önellenőrzés, hiba, javítás A fejlesztés várt eredményei a harmadik évfolyam végén A tanuló értelmesen és érthetően fejezze ki a gondolatait. Aktivizálja a szókincsét a szövegalkotó feladatokban. Használja a mindennapi érintkezésben az udvarias nyelvi fordulatokat. Beszédstílusát igazítsa beszélgető partneréhez. Kapcsolódjon be a csoportos beszélgetésbe, vitába, történetalkotásba, improvizációba, közös élményekről, tevékenységekről való beszélgetésekbe, értékelésbe. A közös tevékenységeket együttműködő magatartással segítse. Felkészülés után folyamatosan, érthetően olvasson fel ismert szöveget. Életkorának megfelelő szöveget értsen meg néma olvasás útján. Az olvasottakkal kapcsolatos véleményét értelmesen fogalmazza meg. Ismerjen, alkalmazzon néhány fontos olvasási stratégiát. Tanulási tevékenységét fokozatosan növekvő időtartamban legyen képes tudatos figyelemmel irányítani. Feladatainak megoldásához szükség szerint vegye igénybe az iskola könyvtárát. A könyvekben, gyermekújságokban a tartalomjegyzék segítségével igazodjon el. Használja az ismert kézikönyveket. A memoritereket szöveghűen mondja el. Adott vagy választott témáról 5 7 mondatos fogalmazást készítsen a tanult fogalmazási ismeretek alkalmazásával. Biztonsággal ismerje fel a tanult szófajokat, és nevezze meg azokat szövegben is. A begyakorolt szókészlet körében helyesen alkalmazza a tanult helyesírási szabályokat. Írásbeli munkái rendezettek, olvashatóak legyenek. Helyesírását önellenőrzéssel vizsgálja felül, szükség esetén javítsa. Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi, esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek fejlesztése területén. Az anyanyelvi részképességeinek fejlettsége legyen összhangban, harmonikusan fejlődjön. 36

37 4. évfolyam Óraszám: 252 óra/év 7 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Tematikai egység Óraszám 1. Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése Olvasás, az írott szöveg megértése Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Az íráshasználat fejlesztése Fogalmazási alapismeretek bővítése Szövegalkotási gyakorlatok Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: szó, hang, betű; szótagolás; szótő és toldalék; mondatfajták, szavak, szófajok 8. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, könyvtárhasználat) Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése Összefoglalás, rendszerezés, ellenőrzés Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése Órakeret 20 óra Egyszerű szóbeli közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak alkalmazása a szokás és tisztelet szintjén: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés. A beszéd tartalmának, hangzásának, stílusának és kifejező erejének egymással összefüggő fejlesztése. A beszéd és a megértés továbbfejlesztése, különös tekintettel a pontosságra, a folyamatosságra és a kifejezőerőre, valamint az aktív szókincs intenzív gyarapítására. A szóbeli szövegalkotási készség fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok 37

38 A helyes beszédlégzés, a helyes kiejtés, a mondat- és szövegfonetikai eszközök alkalmazása különféle kommunikációs helyzetekben (pl. párbeszéd, felolvasás, kiscsoportos beszélgetés, vita, beszámoló). Felolvasáskor, szövegmondáskor nonverbális eszközök használata a kifejezés segítésében. Vélemény kulturált megfogalmazása. Figyelem a beszélgetőtársra. Az üzenet lényegének és érzelmi hátterének megfigyelése, értékelése. Állandósult szókapcsolatok, szólások, közmondások jelentésének, stílusértékének értelmezése az olvasott szövegekben. A különböző tantárgyak tanulásakor használt szakkifejezések, olvasmányokból kiemelt ritkábban használt szavak célzott használatával az aktív szókincs gyarapítása. Több mondatos összefoglaló szöveg alkotása olvasmányok tartalmáról, gyűjtött tapasztalatokról, megfigyelésekről. Hosszabb szóbeli közlések tartalmának rövidített elmondása. Kulcs/ A tanuló értelmesen és érthetően fejezi ki gondolatait; használja a mindennapi érintkezésben az udvarias nyelvi fordulatokat; beszédstílusát beszélgető partneréhez igazítja; bekapcsolódik csoportos beszélgetésbe, vitába, történetalkotásba, improvizációba, közös élményekről, tevékenységekről való beszélgetésekbe, értékelésbe; a közös tevékenységeket együttműködő magatartással segíti. Minden tantárgy: összefüggő beszéd, érvelés. Környezetismeret: önfenntartás, légzés. Vizuális kultúra: Műalkotások megfigyelése, jellemzése, értelmezése, értékelése. Médiaszövegek közötti különbségek (pl. televíziós műsortípusok, animációs mesefilmek, sorozatok) felismerése saját médiaélmények felidézésén, megjelenítésén (pl. szerepjáték) és közvetlen példákon keresztül. Hangsúly, hanglejtés, hangerő, beszédtempó, szünet; tekintet, arcjáték, testtartás, távolságtartás. 2. Olvasás, az írott szöveg megértése Nyelvre, írott nyelvre, olvasásra vonatkozó, az adott korosztály képességfejlődése szempontjából releváns ismeretek. Az olvasástechnika fejlesztése, automatizálása, a folyékony olvasás kialakításának segítése, olvasási stratégiák bevezetése, különböző szövegtípusok megismertetése, az értő olvasás kialakítása. 38 Órakeret 66 óra Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Olvasástechnikák önálló felismerése, folyamatos javítása, biztos olvasási készség kialakítása. Életkori sajátosságoknak megfelelő szépirodalmi, dokumentum típusú, folyamatos, nem folyamatos, kevert, egyéni, közös és tankönyvi célú szövegek megismerése, ezek megértése. A tanuló az olvasás terén motivált, érdeklődő; folyékony, automatizált olvasástechnikával rendelkezik a hangos és a néma olvasás területén is; felismeri és javítja a hibáit; felismeri és megérti azokat a Matematika: szöveges feladatok. Környezetismeret: önálló tanulás, szövegfeldolgozás kialakítása. Hittan: olvasási

39 Globális és kereső olvasás, grafikus szervezők (ábrák, táblázatok, gondolattérkép, fürtábra) alkalmazása a hatékonyabb szövegértés érdekében. Az olvasmányhoz kapcsolódó előzetes ismeretek, személyes élmények, tapasztalatok felidézése és megosztása. Gondolatok és információk értelmezése és integrálása, tartalom, nyelvezet, szövegszerkezet vizsgálata és értékelése. A következő olvasási stratégiák, olvasást megértő folyamatot segítő technikák ismerete, alkalmazása a hatékonyabb megértés érdekében: a szöveg átfutása, az előzetes tudás aktiválása, jóslás, anticipáció. Az olvasás céljának, módjának az olvasás megkezdése előtt való tisztázása. Kulcs/ Szöveg, műfaj, szövegértés. különböző típusú, műfajú szövegeket, amelyekről tanult; szintetizálja, értelmezi és értékeli az életkori szintjének megfelelő szöveg információit és gondolatait; megfelelő nyelvi tudatossággal rendelkezik; ismeri és tanítói segítséggel használja a tanult olvasási stratégiákat. élmények, egyéb módon szerzett információk véleményezése az életkornak megfelelőn kialakult keresztény értékrend alapján Vizuális kultúra: Személyes élmények és irodalmi szöveg alapján képek készítése. Képzőművészeti műfajok. Az elemi mozgóképi szövegalkotó kódok felismerése, médiaszöveg olvasása. Kérdések megfogalmazása a látott információra, ismeretre, élményre vonatkozóan. Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. 3. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Órakeret 20 óra Mesék jellegzetes nyelvi fordulatainak ismerete. Versritmus jelzése tapssal, koppantással. Rímek felismerése a verssorok végén. A szövegelemzésben való jártasság elmélyítése, az irodalmi mű befogadása nyújtotta öröm átélésének segítése. Az olvasmányok tartalmához kapcsolódva a nemzeti kultúra hagyományainak megismertetése. Magyar és világirodalmi népköltészeti, műköltészeti alkotások megismertetése. Irodalmi ismeretek tapasztalati úton való elsajátíttatása. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Az olvasókönyvi szövegek csoportosítása formájuk, műfajuk és kommunikációs szándékuk szerint. Az olvasmányok témájának megfigyelése, azonos témájú szövegek összehasonlítása. Hasonlóságok és különbségek felfedezése különféle irodalmi közlésformákban. Művészi eszközök keresése lírai és A tanuló megnevezi olvasmányai szerzőjét, szereplőit és azok tulajdonságait, magyarázza cselekedeteiket; azonosítja a történet idejét és helyszínét; a cselekmény kezdőés végpontját, a cselekményelemek sorrendjét; 39 Környezetismeret: környezeti, természeti, környezetvédelmi témájú olvasmányok. Ének-zene: a népdalok szövege (művészeti kifejező eszközök, természeti képek).

40 elbeszélő művekben (ritmus, rím, refrén, hasonlatok). Jellegzetes irodalmi témák, motívumok felfedezése olvasmányokban. A művek szerkezeti jellemzőinek megfigyelése, a tér-idő változásainak felismerése. Az események sorrendjének, a mesélő személyének megállapítása. Mesékre jellemző kezdő és befejező fordulatok, szókapcsolatok, ismétlődő motívumok felismerése. Rövidebb irodalmi szövegek (versek mesék) önálló olvasása. Nagyobb terjedelmű XX. századi és kortárs magyar és európai gyermekirodalmi alkotás (meseregény, ifjúsági regény, mesés-, verseskötet) elolvasása a tanító irányításával. (Pl: Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön, Fekete István: Tüskevár, Békés Pál: Félőlény, A bölcs hiánypótló; Berg Judit: Rumini; Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék; Csukás István: Keménykalap és krumpliorr, Pom Pom összes meséi, gyerekversek; Dávid Ádám: A Virág utcai focibajnokság; Lázár Ervin: Négyszögletű kerek erdő, Szegény Dzsoni és Árnika; Lackfi János: Kövér Lajos színre lép; Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Szabó T. Anna gyermekversei; Tóth Krisztina: Londoni mackók, Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen.) Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált memóriagyakorlatok, fantáziajátékok, elképzelt és valóságos helyzetek megjelenítése. Részvétel csoportos játékokban, állóképek tervezése, kivitelezése és megbeszélése. A mozgás és a szövegmondás összekapcsolása. Egyszerűbb drámai konvenciók és a színházi formanyelv alapjainak tapasztalati megismerése (jelenet, felvonás, kezdet és vég, díszlet, berendezés, jelmez, kellék, fény- és konkrét esetekben felismeri a mesére jellemző fordulatokat, szókapcsolatokat, mesejellemzőket; az egyszerű szerkezetű mesék, elbeszélések, mondák, legendák tartalmát időrendben, több összefüggő mondattal mondja el. Vizuális kultúra; dráma és tánc: A témához és a tartalomhoz is illeszkedő kifejezőeszközök elemzése, alkalmazása. Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). A különböző médiaszövegekben megjelenő egyszerű helyszín- és időviszonylatok megfigyelése és értelmezése konkrét médiaszövegeken keresztül. Az elbeszélő személyének azonosítása különböző egyszerű médiaszövegekben (pl. animációs mesék). Hittan: Szentek legendái 40

41 hanghatások). A tanultak felhasználása saját produkcióhoz, bábelőadások, színházi előadások megbeszélésekor. Kulcs/ Szépirodalmi szöveg, ismeretterjesztő szöveg, monda, legenda, közmondás, szólás, találós kérdés, elbeszélés, regény; főszereplő, mellékszereplő; hasonlat, ismétlés, ellentét; kezdőpont, végpont, fordulópont. 4. Az íráshasználat fejlesztése Órakeret 10 óra Szavak, szószerkezetek, rövid mondatok másolása írott és nyomtatott mintáról, látó/halló előkészítés után tollbamondásra és írásminta nélkül, emlékezetből. Az írás eszközszintre emelésének segítése. E tevékenységben a kitartás és a folyamatjellegű gyakorlás ösztönzése. Az írástempó fokozása mellett a helyesség, az íráskép rendezettségének, esztétikumának értékként való elfogadtatása. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Az írástechnika fejlesztése, helyes írásszokások megszilárdítása (testtartás, írószerfogás, kézcsúsztatás). Az írás lendületének és tempójának fokozása. Szósorok, mondatok írása másolással, tollbamondás után, emlékezetből és akaratlagos írással. Az egyéni írás kialakítása a rendezett, tiszta és olvasható íráskép igényével. Szükség esetén az olvashatóság javítása. Az írás eszközszintű használata. Gazdaságos szövegelrendezés. Matematika; környezetismeret: olvasható, tetszetős és rendezett füzetvezetés. Kulcs/ Íráskép, szövegkép, olvashatóság. 5. Fogalmazási alapismeretek Órakeret 20 óra A szöveg és a mondat jellemzőinek azonosítása. Az önkifejezés iránti igény erősítése, különféle formáinak és lehetőségeinek megismertetése, megvalósításának támogatása. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A különböző szövegformák tartalmi és szövegszerkesztési jellemzőinek ismerete. Kellő tapasztalat a cím szerepéről, jellemzőiről; a szövegek felépítéséről; az időrendről; az esemény, az előzmény és a következmény A tanuló a tanult fogalmazási ismereteket felhasználja fogalmazáskészítéskor. 41 Környezetismeret; matematika: érthető, világos szóbeli szövegalkotás. Vizuális kultúra: Az elemi mozgóképi szövegalkotó

42 kapcsolatáról; a szöveg kohéziójáról; a tématartásról; a nyelvi megformáltságról; a különböző szövegforma jellemzőiről, a bekezdések szerepéről. A szövegalkotás műveleteinek ismerete: anyaggyűjtés, címválasztás, a lényeges gondolatok kiválasztása, elrendezése, az időrend érzékeltetése, a szöveg tagolása bekezdésekre. Kulcs/ kódok kreatív alkalmazása, médiaszöveg írás. Egyszerű cselekmény megjelenítése képsorozattal (pl. rajz, digitális fotó, rövid animációs film) és hangokkal. Témaválasztás, anyaggyűjtés, címadás; bekezdés; bevezetés, tárgyalás, befejezés; elbeszélés, hír, leírás, levél, meghívó; értesítés; hirdetés; SMS; Szövegalkotási gyakorlatok Órakeret 30 óra Mondatalkotás. Mondatok összekapcsolása. Történetalkotás szóban. Képolvasás, mesemondás. A képzelet, az önkifejezés aktivizálása különböző szövegformák megismerésével és az írásbeli szövegalkotás képességének továbbfejlesztésével. Az írásbeli szövegalkotó készség fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A tanult fogalmazási ismeretek felhasználása a szöveg alkotásakor. Gondolatok, érzelmek, vélemények kifejezése. Önálló írásbeli fogalmazások készítése elbeszélő szövegformában. A párbeszéd beillesztése a történetmondásba. Szemléletes leírások készítése egyszerű tárgyról, növényről, állatról. Jellemzés készítése emberről. Levélírás, levélcímzés. Rövid szöveges üzenetek megfogalmazása különféle alkalmakra a címzett személyének figyelembevételével. Fogalmazásíráskor a megfelelő nyelvi eszközök alkalmazása. A fogalmazás koherenciájának megteremtése tématartással, a mondatok kapcsolásával. A fogalmazás témájának megfelelő szavak és kifejezések használata, a fölösleges szóismétlődés kerülése. A fogalmazások javítása a tanult fogalmazási ismeretek felhasználásával, a tanító A tanuló írása jól olvasható, lendületes. Füzetei rendezettek, tiszták; a tanult fogalmazási ismeretek felhasználásával kb. egy oldal terjedelmű elbeszélő fogalmazást készít; a fogalmazás témájának megfelelő szavakat és kifejezéseket használ; adott vagy választott témáról 8 10 mondatos leírást készít a tanult fogalmazási ismeretek alkalmazásával; a tartalmi egységek kezdetét bekezdéssel jelzi; figyel a bemutatás sorrendjére és a nyelvi eszközök használatára; a tanító útmutatásai alapján kijavítja fogalmazási és helyesírási hibáit. 42 Környezetismeret: változatos élővilág; a tanultak bemutató leírása. Vizuális kultúra: Természeti jelenség megfigyelése, a tapasztalatok leírása, megjelenítése. Egyszerű cselekmény megjelenítése képsorozattal (pl. rajz, digitális fotó, rövid animációs film) és hangokkal (médiaszöveg-írás).

43 segítségadásával. Kulcs/ Elbeszélés, történetmondás, leírás, jellemzés; téma, helyszín, szereplő, cselekmény, időrend, nézőpont; párbeszéd. 7. Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: szó, hang, betű; szótagolás; szótő és toldalék; mondatfajták, szavak, szófajok A tanult nyelvtani felismerése és megnevezése. A nyelvi tapasztalatok körének bővítése. A tapasztalatokra épülő nyelvi fogalomrendszer alapozásának megindítása a szófajok körében. A tanulók önállóságának növelése: a feladatvégzésben; az információszerzésben és felhasználásban; a szabályalkalmazásban; az önellenőrzésben. A nyelvi tudatosság fokozása. Órakeret 23 óra Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A tanult szófajok felismerése és A tanuló Vizuális kultúra: Jelek a megnevezése szójelentés alapján felismeri és megnevezi a tanult mindennapi életben. toldalékos formában is, nyelvtani at, használja a Az időbeliség szócsoportokban, mondatban és szabályokat; ábrázolásának elemzése szövegben. felismeri, megnevezi és a képzőművészetben. A tulajdonnevek további megfelelően jelöli a csoportjainak megismerése: mondatfajtákat; Környezetismeret: személynevek (történelmi családnevek), állatnevek, földrajzi toldalékos formájukban, tulajdonnevek a nevek, intézmények neve, szövegben is felismeri és térképeken. márkanevek, címek. megnevezi a tanult szófajokat; Az igével kapcsolatos ismeretek a szövegkörnyezetnek bővítése (igemódok). megfelelően használja az A névelők és a névutók szerepének igeidőket és az igekötőket; ismerete. A névelők helyes alsó tagozaton tanult anyanyelvi használata. ismeretei rendszerezettek. A névmások (személyes, mutató, kérdő) szerepének megértése, alkalmazásuk a mondatokban. Kulcs/ szófajok, számnév, tőszámnév, sorszámnév, törtszámnév; határozott számnév, határozatlan számnév és fokozása; keltezés, mutató névmás, kérdő névmás, igemód, kijelentő mód, feltételes mód, felszólító mód, főnévi igenév, szóképzés, szóalkotás, rag, jel, képző 43

44 8. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása Órakeret 36 óra A hangok hosszúságának helyes jelölése a begyakorolt szókészlet körében. A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása. A j hang biztos jelölése a begyakorolt szókészletben. Az elválasztás szabályainak alkalmazása egyszerű szavak írásakor. Mondatkezdés nagybetűvel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. A helyesírási készség fejlesztése. A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok alkalmaztatása a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználatban. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A mondatvégi írásjelek helyes használata az egyszerű mondatok végén. Helyesírási szabályok alkalmazása különböző írástevékenységekben: igeidők, ragos és kiejtéstől eltérő írásmódú igék; felszólítást kifejező igealakok; igekötős igék; tulajdonnevek, fokozott melléknevek és számnevek; ragos névszók; névutós szerkezetek; betűvel írt számnevek; a keltezés többféle formája. Hosszú hangok jelölése a melléknevek végén. A főnév -t toldalékának (ragjának) és a múlt idő jelének megkülönböztetése. A j hang biztonságos jelölése a tanult szófajok körében. Kulcs/ A tanuló a mondatot nagybetűvel kezdi és írásjellel zárja; a begyakorolt szókészlet körében biztonsággal alkalmazza a tanult helyesírási szabályokat; írásbeli munkái rendezettek, olvashatóak; helyesírását önellenőrzéssel felülvizsgálja, szükség esetén javítja. Nagybetű, kisbetű, írásjel, helyesírási szabály. Környezetismeret: térképvázlat készítése tulajdonnevek feltüntetésével. Matematika: számnevek helyesírása. 9. A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, könyvtárhasználat) Az önismeret életkornak megfelelő szintje, személyes tanulási sikerek és nehézségek megnevezése. Az önálló, hatékony tanulás képességének fejlesztése. Órakeret 14 óra 44

45 Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A tanulás szerepe és módjai. Saját tanulási folyamatunk megismerése, hogyan tanulunk a legkönnyebben, mi okoz nehézséget. Gondolkodás a gondolkodásunkról, tanulásunkról. Egyszerű tanulási módok, stratégiák. Tanulás különböző típusú szövegekből. Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált (koncentrációs) memóriagyakorlatok, szövegtanulási technikák. Vázlatkészítés irányítással, tanulás, összefoglalás vázlat segítségével. Ismerkedés különböző információhordozókkal. Adatok, információk gyűjtésének, célszerű elrendezésének módjai. Alapismeretek a könyvtár tereiről és állományrészeiről. A könyvek tartalmi csoportjai: szépirodalmi művek, ismeretterjesztő irodalom, kézikönyvek, elektronikus információhordozók. A szótárak szerkezeti jellemzői (betűrend, címszó), a szótárhasználat módja. A lexikon és a szótár egyező és eltérő vonásai. Az információk keresése és kezelése. Különböző információhordozók a lakóhelyi és az iskolai könyvtárban. A könyvtár mint információs központ, a tanulás bázisa, segítője. Ismerkedés folyóiratokkal. Katalógusok megfigyelése. A könyvtári katalógus tájékoztató szerepe a könyvek és egyéb információforrások keresésében. Kulcs/ A tanuló ismeri a tanulási folyamat alapvető jellemzőit; azonosítja az információ forrásait, ismeri azok kezelését; képes önálló tanulásra; ismeri a saját tanulási folyamatának, képességének jellemzőit; ismer és alkalmaz néhány tanulási módot, stratégiát a különböző tanulási feladatok teljesítése érdekben; a szövegből történő tanulás során olvasási stratégiákat használ; információt keres, kezel önállóan néhány forrásból; szöveghűen felidézi a következő szépirodalmi műveket, illetve azok részleteit: népdalszövegek, József Attila: Mama; Petőfi Sándor: Füstbe ment terv; illetve kortárs magyar lírikusok műveiből néhány alkotás; részletek Kölcsey Ferenc: Hymnus; Petőfi Sándor: Nemzeti dal; Vörösmarty Mihály: Szózat című művéből, illetve szépprózai művekből. Információ, tudás, könyvtár, tanulás, vázlat. Környezetismeret: információszerzés. Vizuális kultúra: Képi analógiák keresése a tanult szövegekhez. Kérdések megfogalmazása a látott információra, ismeretre, élményre vonatkozóan. 10. Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése Órakeret 5 óra Mesehősök tulajdonságai és cselekedetei; az olvasott irodalmi művekben a szereplők döntési helyzeteinek felidézése; személyes tetszésítéletek. 45

46 Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismertetése, ítéletalkottatás egyszerű szituációban, szépirodalmi művek alapján. A narratíva, történetmesélés szabályainak, szerveződésének, logikájának megismertetése. Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Erkölcsi és esztétikai ítélet megfogalmazása, érvelés a vélemény mellett, vitakészség kialakulása. A szépirodalmi alkotásokban megismert helyzetek, azok tanulságának alkalmazása mindennapi helyzetekben. A művek tanulságainak értelmezése. A saját vélemény mellett a nem saját álláspont megjelenítésének, átélésének képessége. Mások véleményének megértése, elfogadása. Vélemények összevetése, különbségek és hasonlóságok megfigyelése, felismerése és kritikája. A műélvezet, a beleélés mélyebb megtapasztalása a fentiek segítségével is. Mindennapi konfliktusok átélése dramatikus játékokban, drámajátékban (pl. bábjáték) saját és más álláspontból is. A tanuló ismeri, megérti a történeteket bemutató művek szerveződését, felépítését, az összefüggések logikáját, az ok-okozati viszonyt; képes állást foglalni, érvelni, meggyőzni másokat alapvető erkölcsi, esztétikai kérdésekben; meggyőződéssel képviseli a legalapvetőbb emberi értékeket, megérti mások érvelését, elfogadja az övétől eltérő véleményeket, képes ezekkel is azonosulni; képes beleélésre, azonosulásra az életkori sajátosságainak megfelelő művek befogadása során; dramatikus és drámajátékok segítségével képes átélni mindennapi konfliktusokat saját és más álláspontból is, azokat életkori szintjén kezelni. Hittan: Keresztény értékrend szerinti véleményalkotás, állásfoglalás, viselkedés a szűkebb és tágabb közösségben, emberi kapcsolatok alakulása (barátság, együttműködés). Környezetismeret: Környezeti rendszerek állapota, fenntarthatóság. Egészséges életmód. Viselkedési normák. Vizuális kultúra; dráma és tánc: a lényeg kiemelésének lehetőségei a vizuális kompozíciókban. Kulcs/ Tanulság, vita, vélemény, konfliktus, megegyezés 11. Összefoglalás, rendszerezés, ellenőrzés Órakeret 8 óra Iskolaérettség. A tanév során felhalmozott ismeretek, kompetenciák Az emlékezet, a rendszerező képesség, a tudásnak megfelelő magabiztos választás; Az életkornak megfelelő tanulói beszámolási formák megismerése Tevékenységek/Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Életkornak megfelelő kérdésekre történő válaszadás szóban, írásban, játékos írásbeli feladatok megoldása, önellenőrzés, egymás munkáinak ellenőrzése Kulcs/ Megszerzett tapasztalatait, ismereteit játékos feladatok segítségével tudja rendszerezni, bátran merjen szóban és írásban is számot adni róluk, önellenőrzés és társa munkájának ellenőrzése során felismerje és javítsa az ejtett hibákat. Kérdés, felelet, feladat, megoldás, önellenőrzés, hiba, javítás Hittan: becsületesség, pontosság, a kapott talentumok gyarapítása 46

47 A fejlesztés várt eredményei a negyedik évfolyam végén A tanuló értelmesen és érthetően fejezze ki a gondolatait. Aktivizálja a szókincsét a szövegalkotó feladatokban. Használja a mindennapi érintkezésben az udvarias nyelvi fordulatokat. Beszédstílusát igazítsa beszélgető partneréhez. Kapcsolódjon be a csoportos beszélgetésbe, vitába, történetalkotásba, improvizációba, közös élményekről, tevékenységekről való beszélgetésekbe, értékelésbe. A közös tevékenységeket együttműködő magatartással segítse. Felkészülés után folyamatosan, érthetően olvasson fel ismert szöveget. Életkorának megfelelő szöveget értsen meg néma olvasás útján. Az olvasottakkal kapcsolatos véleményét értelmesen fogalmazza meg. Ismerjen, alkalmazzon néhány fontos olvasási stratégiát. Tanulási tevékenységét fokozatosan növekvő időtartamban legyen képes tudatos figyelemmel irányítani. Feladatainak megoldásához szükség szerint vegye igénybe az iskola könyvtárát. A könyvekben, gyermekújságokban a tartalomjegyzék segítségével igazodjon el. Használja az ismert kézikönyveket. A memoritereket szöveghűen mondja el. Adott vagy választott témáról 8 10 mondatos fogalmazást készítsen a tanult fogalmazási ismeretek alkalmazásával. Az alsó tagozaton tanult anyanyelvi ismeretei rendszerezettek legyenek. Biztonsággal ismerje fel a tanult szófajokat, és nevezze meg azokat szövegben is. A begyakorolt szókészlet körében helyesen alkalmazza a tanult helyesírási szabályokat. Írásbeli munkái rendezettek, olvashatóak legyenek. Helyesírását önellenőrzéssel vizsgálja felül, szükség esetén javítsa. Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi, esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek fejlesztése területén. Az anyanyelvi részképességeinek fejlettsége legyen összhangban, harmonikusan fejlődjön. 47

48 MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika tanulása érzelmi és motivációs vonatkozásokban is formálja, gazdagítja a személyiséget, fejleszti az önálló rendszerezett gondolkodást, és alkalmazásra képes tudást hoz létre. A matematikai gondolkodás fejlesztése segíti a gondolkodás általános kultúrájának kiteljesedését. A matematikatanítás feladata a matematika különböző arculatainak bemutatása. A matematika: kulturális örökség; gondolkodásmód; alkotó tevékenység; a gondolkodás örömének forrása; a mintákban, struktúrákban tapasztalható rend és esztétikum megjelenítője; önálló tudomány; más tudományok segítője; a mindennapi élet része és a szakmák eszköze. A tanulók matematikai gondolkodásának fejlesztése során alapvető cél, hogy mind inkább ki tudják választani és alkalmazni tudják a természeti és társadalmi jelenségekhez illeszkedő modelleket, gondolkodásmódokat (analógiás, heurisztikus, becslésen alapuló, matematikai logikai, axiomatikus, valószínűségi, konstruktív, kreatív stb.), módszereket (aritmetikai, algebrai, geometriai, függvénytani, statisztikai stb.) és leírásokat. A matematikai nevelés sokoldalúan fejleszti a tanulók modellalkotó tevékenységét. Ugyanakkor fontos a modellek érvényességi körének és gyakorlati alkalmazhatóságának eldöntését segítő képességek fejlesztése. Egyaránt lényeges a reproduktív és a problémamegoldó, valamint az alkotó gondolkodásmód megismerése, elsajátítása, miközben nem szorulhat háttérbe az alapvető tevékenységek (pl. mérés, alapszerkesztések), műveletek (pl. aritmetikai, algebrai műveletek, transzformációk) automatizált végzése sem. A tanulás elvezethet a matematika szerepének megértésére a természet- és társadalomtudományokban, a humán kultúra számos ágában. Segít kialakítani a megfogalmazott összefüggések, hipotézisek bizonyításának igényét. Megmutathatja a matematika hasznosságát, belső szépségét, az emberi kultúrában betöltött szerepét. Fejleszti a tanulók térbeli tájékozódását, esztétikai érzékét. A tanulási folyamat során fokozatosan megismertetjük a tanulókkal a matematika belső struktúráját (, axiómák, tételek, bizonyítások elsajátítása). Mindezzel fejlesztjük a tanulók absztrakciós és szintetizáló képességét. Az új alkotása, az összefüggések felfedezése és az ismeretek feladatokban való alkalmazása fejleszti a kombinatív készséget, a kreativitást, az önálló gondolatok megfogalmazását, a felmerült problémák megfelelő önbizalommal történő megközelítését, megoldását. A diszkussziós képesség fejlesztése, a többféle megoldás keresése, megtalálása és megbeszélése a többféle nézőpont érvényesítését, a komplex problémakezelés képességét is fejleszti. A folyamat végén a tanulók eljutnak az önálló, rendszerezett, logikus gondolkodás bizonyos szintjére. A műveltségi terület a különböző témakörök szerves egymásra épülésével kívánja feltárni a matematika és a matematikai gondolkodás világát. A, összefüggések érlelése és a matematikai gondolkodásmód kialakítása egyre emelkedő szintű spirális felépítést indokol az életkori, egyéni fejlődési és érdeklődési sajátosságoknak, a bonyolódó ismereteknek, a fejlődő absztrakciós képességnek megfelelően. Ez a felépítés egyaránt lehetővé teszi a lassabban haladókkal való foglalkozást és a tehetség kibontakoztatását. A matematikai értékek megismerésével és a matematikai tudás birtokában a tanulók hatékonyan tudják használni a megszerzett kompetenciákat az élet különböző területein. A matematika a maga hagyományos és modern eszközeivel segítséget ad a természettudományok, az informatika, a technikai, a humán műveltségterületek, illetve a választott szakma ismeretanyagának tanulmányozásához, a mindennapi problémák értelmezéséhez, leírásához és kezeléséhez. Ezért a tanulóknak rendelkezniük kell azzal a képességgel és készséggel, hogy alkalmazni tudják matematikai tudásukat, és felismerjék, hogy a megismert at és tételeket változatos területeken használhatjuk Az adatok, táblázatok, grafikonok értelmezésének megismerése nagyban segítheti a mindennapokban, és különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése. A tanulóktól megkívánjuk a szaknyelv életkornak megfelelő, pontos használatát, a jelölésrendszer helyes alkalmazását írásban és szóban egyaránt. A tanulók rendszeresen oldjanak meg önállóan feladatokat, aktívan vegyenek részt a tanítási, tanulási folyamatban. A feladatmegoldáson keresztül a tanuló képessé válhat a pontos, kitartó, fegyelmezett munkára. Kialakul bennük az önellenőrzés igénye, a sajátunkétól eltérő szemlélet tisztelete. Mindezek érdekében is a tanítás folyamában törekedni kell a tanulók pozitív motiváltságának biztosítására, önállóságuk fejlesztésére. A matematikatanítás, -tanulás folyamatában egyre nagyobb szerepet kaphat az önálló ismeretszerzés képességnek fejlesztése, az ajánlott, illetve az önállóan 48

49 megkeresett, nyomtatott és internetes szakirodalom által. A matematika lehetőségekhez igazodva támogatni tudja az elektronikus eszközök (zsebszámológép, számítógép, grafikus kalkulátor), az internet, az oktatóprogramok stb. célszerű felhasználását, ezzel hozzájárul a digitális kompetencia fejlődéséhez. A tananyag egyes részleteinek csoportmunkában való feldolgozása, a feladatmegoldások megbeszélése az együttműködési képesség, a kommunikációs képesség fejlesztésének, a reális önértékelés kialakulásának fontos területei. Ugyancsak nagy gondot kell fordítani a kommunikáció fejlesztésére (szövegértésre, mások szóban és írásban közölt gondolatainak meghallgatására, megértésére, saját gondolatok közlésére), az érveken alapuló vitakészség fejlesztésére. A matematikai szöveg értő olvasása, tankönyvek, lexikonok használata, szövegekből a lényeg kiemelése, a helyes jegyzeteléshez szoktatás a felsőfokú tanulást is segíti. Változatos példákkal, feladatokkal mutathatunk rá arra, hogy milyen előnyöket jelenthet a mindennapi életben, ha valaki jártas a problémamegoldásban. A matematikatanításnak kiemelt szerepe van a pénzügyi-gazdasági kompetenciák kialakításában. Életkortól függő szinten, rendszeresen foglakozzunk olyan feladatokkal, amelyekben valamilyen probléma legjobb megoldását keressük. Szánjunk kiemelt szerepet azoknak az optimumproblémáknak, amelyek gazdasági kérdésekkel foglalkoznak, amikor költség, kiadás minimumát; elérhető eredmény, bevétel maximumát keressük. Fokozatosan vezessük be matematikafeladatainkban a pénzügyi at: bevétel, kiadás, haszon, kölcsön, kamat, értékcsökkenés, -növekedés, törlesztés, futamidő stb. Ezek a feladatok erősítik a tanulókban azt a tudatot, hogy matematikából valóban hasznos ismereteket tanulnak, ill. hogy a matematika alkalmazása a mindennapi élet szerves része. Az életkor előrehaladtával egyre több példát mutassunk arra, hogy milyen területeken tud segíteni a matematika. Hívjuk fel a figyelmet arra, hogy milyen matematikai ismerteket alkalmaznak az alapvetően matematikaigényes, ill. a matematikát csak kisebb részben használó szakmák (pl. informatikus, mérnök, közgazdász, pénzügyi szakember, biztosítási szakember, ill. pl. vegyész, grafikus, szociológus stb.), ezzel is segítve a tanulók pályaválasztását. A matematikához való pozitív hozzáállást nagyban segíthetik a matematika tartalmú játékok és a matematikához kapcsolódó érdekes problémák és feladványok. A matematika a kultúrtörténetnek is része. Segítheti a matematikához való pozitív hozzáállást, ha bemutatjuk a tananyag egyes elemeinek a művészetekben való alkalmazását. A motivációs bázis kialakításában komoly segítség lehet a matematikatörténet egy-egy mozzanatának megismertetése. Minden életkori szakaszban fontos a differenciálás. Ez nemcsak az egyéni igények figyelembevételét jelenti. Sokszor az alkalmazhatóság vezérli a tananyag és a tárgyalásmód megválasztását, más esetekben a tudományos igényesség szintje szerinti differenciálás szükséges. Egy adott osztály matematikatanítása során a célok, feladatok teljesíthetősége igényli, hogy a tananyag megválasztásában a tanulói érdeklődés és a pályaorientáció is szerepet kapjon. A matematikát alkalmazó pályák felé vonzódó tanulók gondolkodtató, kreativitást igénylő versenyfeladatokkal motiválhatók, a humán területen továbbtanulni szándékozók számára érdekesebb a matematika kultúrtörténeti szerepének kidomborítása, másoknak a középiskolai matematika gyakorlati alkalmazhatósága fontos. A fokozott szaktanári figyelem, az iskolai könyvtár és az elektronikus eszközök használatának lehetősége segíthetik az esélyegyenlőség megvalósulását. Az iskoláztatás kezdő szakaszában a matematikatanulás-tanítás célja, hogy formálódjon és gazdagodjon a gyermekek személyisége és gondolkodása. Az életkori sajátosságoknak megfelelően játékos tevékenységekkel, a fokozatosság elvének betartásával és a tapasztalatokon alapuló megismerési módszerek alkalmazásával jutunk közelebb a matematika tudományának megismeréséhez. Ezért a manuális, tárgyi tevékenységek szükségesek a kellően változatos, gazdag, konkrét tartalmának megismeréséhez. Alapvető fontosságú a tapasztalatszerzéssel megérlelt alapozása, alakítása, egyes matematikai tartalmak értő ismerete, a helyes szövegértelmezés és a matematikai szaknyelv használatának előkészítése, egyes pontos használata. A tanulók aktív cselekvő tevékenységén keresztül erősödik az akarati, érzelmi önkifejező képességük, kommunikációjuk, együttműködési készségük, önismeretük. A sokszorosan (tévedésekkel és korrekcióval) bejárt utak nélkül nincs mód az önálló ismeretszerzés megtanulására. A gyerekek tempójának megfelelően haladva, az alaposabb, mélyebb tudás kiépítésére helyezzük a hangsúlyt. Apró lépésekkel, spirális felépítésben dolgozzuk fel a tananyagot. 49

50 Fontos, hogy biztosított legyen a gyerekek számára az alkotás lehetősége, melyben megnyilvánulhat kreativitásuk, fejlődhet kezdeményező és problémamegoldó képességük. Ez lehet az alapja a konstruktív gondolkodásuk kialakulásának, valamint ennek során a tanulók felkészülnek az önálló ismeretszerzésre, az örömet nyújtó egész életen át tartó tanulásra. Ebben a korban a képességfejlesztésnek, a kreatív és kritikai gondolkodás kialakításának van kiemelt szerepe. Ez a szakasz a tanulói kíváncsiságra és érdeklődésre épít, és ezáltal fejleszti a tanulók megismerési és gondolkodási képességét. Az önellenőrzés képességének fejlesztésével további felfedezésre, kutatásra ösztönöz. Az alsó tagozatos matematikaoktatás fontos feladata felfedeztetni a matematika és a valóság elemi kapcsolatát; kialakítani a helyes tanulási szokásokat, az önálló ismeretszerzés képességét az alapvető ismeretek közös, de egyre önállóbb feldolgozásával és alkalmazásával; fejleszteni a problémafelismerő és problémamegoldó, alkotó gondolkodásmódot; biztos szám- és műveletfogalmat kialakítani, fejleszteni a számolási készséget. A tantárgyi oktató-, ismeretterjesztő- és fejlesztő számítógépes programok használata a helyi lehetőségekhez mérten kerüljön bele az iskola pedagógiai programjába, a helyi tantervbe. 50

51 1. évfolyam Óraszám: 144 óra/év 4 óra/ hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma 1. Témakör Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika, gráfok Óraszám folyamatos 2. Számelmélet, algebra 93 óra 3. Függvények, az analízis elemei 11 óra + folyamatos 4. Geometria 35 óra 5. Statisztika, valószínűség 5 óra Tematikai egység / 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika, gráfok 51 Órakeret folyamatos Tárgyak, személyek, dolgok csoportosítása. Egyszerű utasítások megértése, annak megfelelő tevékenység. A feladat gondolati úton való megoldásának képessége (helykeresés, párválasztás, eszközválasztás). Tevékenységekben (rajzaiban) újszerű ötletek, kreativitás, fantázia megjelenése. Egyszerű matematikai szakkifejezések, jelölések megismertetése. Az összehasonlítás képességének fejlesztése. Tárgyak, személyek, dolgok jellemzése egy-két tulajdonsággal. Halmazszemlélet megalapozása. Gondolatok, megfigyelések többféle módon történő kifejezése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Tárgyak, személyek, dolgok összehasonlítása, válogatása, rendezése, csoportosítása, párosítása halmazok képzése közös tulajdonságok alapján. Állítások igazságtartalmának eldöntése. Több, kevesebb, ugyanannyi szavak értő ismerete, használata. Egyszerű matematikai szakkifejezések és jelölések bevezetése a megnevezésére. Halmazok számossága. Halmazok összehasonlítása. Megállapítások: mennyivel több, mennyivel kevesebb. Csoportosítások. Összességek alkotása adott feltétel szerint, halmazalkotás. Személyekkel vagy tárgyakkal kapcsolatos jellemzők azonosítása, összegyűjtése, csoportosítása pl. interaktív tábla segítségével. Relációszókincs: kisebb, nagyobb, egyenlő. Jelrendszer ismerete és használata (=, <, >). Állítások megfogalmazása. Összehasonlítás, azonosítás, megkülönböztetés. Környezetismeret: tárgyak, élőlények összehasonlítása, csoportosítása különböző tulajdonságok alapján, pl. élőhely, táplálkozási mód stb. Környezetismeret: természeti jelenségekről tett igaz-hamis állítások. Testnevelés és sport: párok, csoportok alakítása. Magyar nyelv és irodalom: szavak csoportosítása

52 Néhány elem sorba rendezése próbálgatással. Kulcs/ Finommotoros koordinációk: apró tárgyak rakosgatása. Több, kevesebb, ugyanannyi, kisebb, nagyobb, egyenlő. szótagszám szerint. Testnevelés és sport: sorban állás különböző szempontok szerint. 2. Számelmélet, algebra Órakeret 93 óra Számolás szóban egyesével 10-ig. Személyek, dolgok számlálása tízig. Számok mutatása ujjaikkal. Elemi mennyiségi ismeretek: mennyiségek megkülönböztetése (nagyobb, kisebb, több, kevesebb, semmi). Párba rendeződés képessége (kettesével sorakozás), párok összeválogatása (cipők, kesztyűk). Számlálás, számolási készség fejlesztése. A tartós figyelem fejlesztése. Kétváltozós műveletek értelmezésének tapasztalati előkészítése. Az összeadás, kivonás, bontás, pótlás fogalmának kialakítása, elmélyítése és a műveletek elvégzése az adott számkörben. A matematikai szaknyelv életkornak megfelelő használata. Elnevezések, jelölések használata, számolási eljárások alkalmazása. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Számfogalom kialakítása 20-as számkörben. A valóság és a matematika elemi kapcsolatainak felismerése. Tárgyak megszámlálása egyesével, kettesével. Számok nevének sorolása, növekvő és csökkenő sorrendben. Számlálás, számolási készség fejlesztése. Számmemória fejlesztése. A szám- és műveletfogalom tapasztalati úton való alakítása. Számok közötti összefüggések felismerése, a műveletek értelmezése tárgyi tevékenységgel és szöveg alapján. Fejben történő számolási képesség fejlesztése. A valóság és a matematika elemi kapcsolatainak felismerése. Tárgyak megszámlálása egyesével, kettesével. Analógiás gondolkodás alapozása. Környezetismeret: tapasztalatszerzés a közvetlen és tágabb környezetben, tárgyak megfigyelése, számlálása. Testnevelés és sport: lépések, mozgások számlálása. Ének-zene: ritmus, taps. Számok írása, olvasása 20-ig. Számok képzése, bontása helyi érték szerint. Számok becsült és valóságos helye a számegyenesen (egyes) számszomszédok. Számok nagyság szerinti összehasonlítása. Számok egymástól való távolsága a Egyedi tapasztalatok értelmezése (pl. ujjszámolás). Számjelek használata. Jelek szerepe, írása, használata és értelmezése. A számok számjegyekkel történő helyes leírásának fejlesztése. Mennyiségek megfigyelése, összehasonlítása. A mennyiségi viszonyok jelölése nyíllal, relációjellel. A tájékozódást segítő viszonyok 52 Magyar nyelv és irodalom: mesékben előforduló számok. Technika, életvitel és gyakorlat: számjegyek formázása gyurmából, emlékezés tapintás alapján a számjegyek formájára. Magyar nyelv és irodalom: betűelemek írása. Testnevelés és sport: tanulók elhelyezkedése egymáshoz viszonyítva. Vizuális kultúra:

53 számegyenesen. Számok összeg- és különbségalakja. Képről műveletek leolvasása, lejegyzése Darabszám, sorszám, és mérőszám fogalmának megkülönböztetése. Számok tulajdonságai: páros, páratlan. Párba rendeződés képessége (kettesével sorakozás), párok összeválogatása. A római számok írása, olvasása I, V, X jelekkel. A római számok története. megismerése: között, mellett. Tájékozódás a tanuló saját testéhez képest (bal, jobb). Tájékozódás lehetőleg interaktív program használatával is. Számok összeg- és különbségalakjának előállítása, leolvasása kirakással, rajzzal. Megfigyelés, rendszerezés, általánosítás. Állítások megfogalmazása. Darabszám, sorszám és mérőszám szavak értő ismerete és használata. Tulajdonságok felismerése, megfogalmazása. Számok halmazokba sorolása. Lehetőleg tantárgyi oktatóprogram használata páratlan-páros tulajdonság megértéséhez. tájékozódás a síkon ábrázolt térben. Környezetismeret: természeti tárgyak megfigyelése, számlálása. Magyar nyelv és irodalom: könyvekben a fejezetszám kiolvasása. Környezetismeret: eligazodás a hónapok között. Összeadás, kivonás értelmezése. Összeadandók, tagok, összeg. Kisebbítendő, kivonandó különbség. Az összeadás és a kivonás kapcsolata. Az összeadás tagjainak felcserélhetősége. Műveleti tulajdonságok: tagok, tényezők felcserélhetősége. Szöveges feladat értelmezése, megoldása. Megoldás próbálgatással, következtetéssel. Ellenőrzés. Szöveges válaszadás. Tevékenységről, képről, számfeladatról szöveges feladat alkotása, leírása a matematika nyelvén. Műveletfogalom alapozása, összeadás, kivonás értelmezése többféle módon. Műveletek tárgyi megjelenítése, matematikai jelek, műveleti jelek használata. A megfigyelőképesség fejlesztése konkrét tevékenységeken keresztül. Összeadás, kivonás hiányzó értékeinek meghatározása (pótlás). Műveletek megfogalmazása, értelmezése. A műveletek elvégzése fejben és írásban több tag esetén is. Tantárgyi fejlesztőprogram használata. Algoritmusok követése az egyesekkel végzett műveletek körében. Fejlesztőprogram használata a műveletek helyességének ellenőrzésére. Kreativitás, önállóság fejlesztése a műveletek végzésében. Mondott, illetve olvasott szöveg értelmezése, eljátszása, megjelenítése rajz segítségével, adatok, összefüggések kiemelése, leírása számokkal. Állítások, kérdések megfogalmazása képről, helyzetről, történésről szóban, írásban. Lényegkiemelő és probléma-megoldó 53 Vizuális kultúra: hallott, látott, elképzelt történetek vizuális megjelenítése. Magyar nyelv és irodalom: az olvasott, írott szöveg megértése, adatok keresése, információk

54 Szimbólumok használata matematikai szöveg leírására, az ismeretlen szimbólum kiszámítása. Kulcs/ képesség formálása matematikai problémák ábrázolásával, szöveges feladatok megfogalmazásával. kiemelése. Összeg, összeadandó, tag, különbség, kisebbítendő, kivonandó, számegyenes, művelet, páros, páratlan, egy- és kétjegyű számok, darabszám, sorszám, tőszám, felcserélhetőség, római szám 3. Függvények, az analízis elemei Órakeret 11 óra + folyamatos Tárgyak sorba rendezésének képessége (szín-, méret-, forma szerint). Előrajzolás után díszítő sor rajzolása, a minták váltakozásával. Az idő múlásának megfigyelése, periódikusan ismétlődő események a napi tevékenységekben. Számok, mennyiségek közötti viszonyokra vonatkozóan egyszerű megállapítások megfogalmazása. Változások észrevétele, megfigyelése, indoklása. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A sorozat fogalmának kialakítása. Tárgy-, jel- és számsorozatok szabályának felismerése. Növekvő és csökkenő sorozatok. Sorozat képzése tárgyakból, jelekből, alakzatokból, számokból.. Az összefüggéseket felismerő és a rendező képesség fejlesztése a változások, periodikusság, ritmus, növekedés, csökkenés megfigyelésével. Ének-zene: periodikusság zenei motívumokban. Összefüggések, szabályok. Számok mennyiségek közti kapcsolatok és jelölésük nyíllal. Egyszerűbb összefüggések, szabályszerűségek felismerése. Kreativitást fejlesztő feladatsorok megoldása. Számok táblázatba rendezése. Számpárok közötti kapcsolatok. Kulcs/ Változó helyzetek megfigyelése, a változás jelölése nyíllal. Sorozat, számsorozat, növekvő, csökkenő. Szabály, kapcsolat. 4. Geometria - Mérések Órakeret 35 óra Formák között különbség felismerése (kerek, szögletes). Az azonos formák közül az eltérők kiválogatásának képessége. Adott formák összekapcsolása tárgyakkal. Térbeli tájékozódás a testsémáknak megfelelően. Megfigyelőképesség, tartós figyelem fejlesztése. Feladattudat és feladattartás fejlesztése. Térszemlélet kialakításának alapozása. Finommotorikus mozgás fejlesztése. Pontosság, tervszerűség, kitartás a munkában. Helyes és biztonságos eszközkezelés. A környezet megismerésének igénye. Mennyiség kialakítása a 20-as számkörben, mérések alkalmilag választott és szabvány mérőeszközökkel. Irányok megismerése, alkalmazása. 54

55 Az egyenes és görbe vonal megismerése. Tapasztalatgyűjtés egyszerű alakzatokról. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Sík- és térbeli alakzatok megfigyelése, szétválogatása, megkülönböztetése. Síkidomok. (négyzet, téglalap, háromszög, kör). Tulajdonságok, kapcsolatok, azonosságok és különbözőségek. Tudatos megfigyelés. Egyenes rajzolása vonalzóval. Objektumok alkotása szabadon. A megfigyelések megfogalmazása az alakzatok formájára vonatkozóan. Alakzatok másolása, összehasonlítása, annak eldöntése, hogy a létrehozott alakzat rendelkezik-e a kiválasztott tulajdonsággal. A geometriai alakzatokhoz kapcsolódó képek megtekintése, készítése. Síkidom és test különbségének megfigyelése. Síkidomok előállítása hajtogatással, nyírással, rajzolással. Testek építése testekből másolással, vagy szóbeli utasítás alapján. Síkidomok rajzolása szabadon és szavakban megadott feltétel szerint. Összehasonlítás. Környezetismeret: közvetlen környezet megfigyelése a testek formája szerint (egyenes és görbe vonalak keresése). Vizuális kultúra: Geometriai alakzatok rajzolása, nyírása. A vizuális nyelv alapvető eszközeinek (pont, vonal, forma) használata és megkülönböztetése. Kompozíció alkotása geometriai alakzatokból (mozaikkép). Vizuális kultúra; környezetismeret: tárgyak egymáshoz való viszonyának, helyzetének, arányának megfigyelése. Technika, életvitel és gyakorlat: vonalzó használata. Testek (kocka, téglatest). Tulajdonságok, kapcsolatok, azonosságok és különbözőségek. Tulajdonságokat bemutató animációk lejátszása, megtekintése, értelmezése. Tájékozódás, helymeghatározás, irányok, irányváltoztatások. Összehasonlítások a gyakorlatban: (rövidebb-hosszabb, magasabbalacsonyabb). Hosszúság, tömeg, űrtartalom idő. Mérőszám és mértékegység. Testek válogatása és osztályozása megadott szempontok szerint. Testek építése szabadon és adott feltételek szerint, tulajdonságaik megfigyelése. A tér- és síkbeli tájékozódó képesség alapozása érzékszervi megfigyelések segítségével. Szemponttartás. Kreativitás fejlesztése. Mozgási memória fejlesztése nagytesti mozgással, mozgássor megismétlése. Térbeli tájékozódás fejlesztése. Tájékozódás síkban (pl. füzetben, könyvben, négyzethálós papíron). Összehasonlítás, azonosítás, megkülönböztetés. Együttműködő képesség fejlesztése (pl. tanulók magasságának összemérése). A becslés és mérés képességének fejlesztése gyakorlati tapasztalatszerzés alapján. 55 Technika, életvitel és gyakorlat: testek építése. Környezetismeret: az osztályterem elhelyezkedése az iskolában, az iskola elhelyezkedése a településen. Testnevelés és sport: térbeli tudatosság, elhelyezkedés a térben, mozgásirány, útvonal, kiterjedés. Környezetismeret: közvetlen környezetünk mérhető tulajdonságai. Testnevelés és sport; énekzene: időtartam mérése egységes tempójú mozgással,

56 Mérőeszközök. Mérések alkalmi és szabvány egységekkel: hosszúság, tömeg, űrtartalom, idő. Szabvány mértékegységek megismerése: cm, dm, m, dkg, kg, cl, dl, l, perc, óra, nap, hét, hónap, év. Mennyiségek becslése. Átváltások szomszédos mértékegységek között, mérőszám és mértékegység viszonya. Mérőeszközök használata gyakorlati mérésekre. Azonos mennyiségek mérése különböző mértékegységekkel. Különböző mennyiségek mérése azonos egységgel. Mennyiségek közötti összefüggések megfigyeltetése tevékenykedtetéssel. Például irányított keresés ma már nem használatos mértékegységekről. Mennyiségek közötti összefüggések megfigyelése. Tárgyak, személyek, alakzatok összehasonlítása mennyiségi tulajdonságaik alapján (magasság, szélesség, hosszúság, tömeg, űrtartalom). hanggal, szabványegységekkel. Környezetismeret: hosszúság, tömeg, űrtartalom, idő és mértékegységeik. Környezetismeret; technika, életvitel és gyakorlat: mérések a mindennapokban. Kulcs/ Egyenes és görbe vonal, mértékegység, mérőszám, hosszúság, űrtartalom, tömeg, idő, mérőeszköz, síkidom, test. Becslés, átváltás. 5. Statisztika, valószínűség Órakeret 5 óra Adatok gyűjtése megfigyelt történésekről. Közös munka (páros- és csoportmunka) vállalása. Együttműködés, egymásra figyelés. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Valószínűségi megfigyelések, játékok, kísérletek. Tapasztalatszerzés a véletlenről és a biztosról. Események, ismétlődések játékos tevékenység során. A lehetetlen fogalmának tapasztalati előkészítése. Statisztika. Adatok gyűjtése megfigyelt történésekről, mért vagy számlált adatok lejegyzése táblázatba. A matematikai tevékenységek iránti érdeklődés felkeltése matematikai játékok segítségével. Sejtések megfogalmazása, divergens gondolkodás. Tudatos megfigyelés. A gondolkodás és a nyelv összefonódása. Célirányos, akaratlagos figyelem fejlesztése. Adatgyűjtés célirányos megválasztásával a környezettudatos gondolkodás fejlesztése. Események megfigyelése. Szokások kialakítása az adatok lejegyzésére. Adatokról megállapítások megfogalmazása: egyenlő adatok, legkisebb, legnagyobb adat kiválasztása. Kulcs/ Véletlen, biztos, lehetetlen, táblázat. 56

57 2. évfolyam Óraszám: 180 óra/év 5 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma 1. Témakör Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika, gráfok 57 Óraszám folyamatos 2. Számelmélet algebra 118 óra 3. Függvények, az analízis elemei 21 óra + folyamatos 4. Geometria - Mérések 37 óra 5. Statisztika, valószínűség 4 óra Tematikai egység / 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika, gráfok Órakeret folyamatos Tárgyak, személyek, dolgok csoportosítása. Irányok (lent, fent, jobbra, balra) ismerete. Egyszerű utasítások megértése, annak megfelelő tevékenység. A feladat gondolati úton való megoldásának képessége (helykeresés, párválasztás, eszközválasztás). Tevékenységekben (rajzaiban) újszerű ötletek, kreativitás, fantázia megjelenése. Egyszerű matematikai szakkifejezések, jelölések megismertetése. Az összehasonlítás képességének fejlesztése. Tárgyak, személyek, dolgok jellemzése egy-két tulajdonsággal. Halmazszemlélet megalapozása. Gondolatok, megfigyelések többféle módon történő kifejezése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Tárgyak, személyek, dolgok összehasonlítása, válogatása, rendezése, csoportosítása, halmazok képzése közös tulajdonságok alapján. Állítások igazságtartalmának eldöntése. Több, kevesebb, ugyanannyi szavak értő ismerete, használata. Egyszerű matematikai szakkifejezések és jelölések bevezetése a megnevezésére. Halmazok számossága. Halmazok összehasonlítása. Megállapítások: mennyivel több, mennyivel kevesebb, hányszor annyi Összességek alkotása adott feltétel szerint, halmazalkotás. Személyekkel vagy tárgyakkal kapcsolatos jellemzők azonosítása, összegyűjtése, csoportosítása pl. interaktív tábla segítségével. Relációszókincs: kisebb, nagyobb, egyenlő. Jelrendszer ismerete és használata (=, <, >). Lehetőség szerint számítógépes, interaktív táblához kapcsolódó oktatóprogramok alkalmazása. Állítások megfogalmazása. Összehasonlítás, azonosítás, megkülönböztetés. Tantárgyi oktató- és ismeretterjesztő Környezetismeret: tárgyak, élőlények összehasonlítása, csoportosítása különböző tulajdonságok alapján, pl. élőhely, táplálkozási mód stb. Környezetismeret: természeti jelenségekről tett igaz-hamis állítások. Testnevelés és sport: párok, csoportok alakítása.

58 elemet tartalmaz. Csoportosítások. programok futtatása. Magyar nyelv és irodalom: szavak csoportosítása szótagszám szerint. Néhány elem sorba rendezése próbálgatással. Kulcs/ Finommotoros koordinációk: apró tárgyak rakosgatása. Több, kevesebb, ugyanannyi, kisebb, nagyobb, egyenlő. 2. Számelmélet, algebra Testnevelés és sport: sorban állás különböző szempontok szerint. Órakeret 118 óra Személyek, dolgok számlálása. 20-as számkörben mennyiségi ismeretek: mennyiségek megkülönböztetése (nagyobb, kisebb, több, kevesebb, semmi). Párba rendeződés képessége (kettesével sorakozás), párok összeválogatása. Számlálás, számolási készség fejlesztése. A tartós figyelem fejlesztése. Kétváltozós műveletek értelmezése. Az összeadás, kivonás, bontás, pótlás fogalmának kialakítása, elmélyítése és a műveletek elvégzése az adott számkörben. A matematikai szaknyelv életkornak megfelelő használata. Elnevezések, jelölések használata, számolási eljárások alkalmazása. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Számfogalom kialakítása 100-as számkörben. A valóság és a matematika elemi kapcsolatainak felismerése. Tárgyak megszámlálása egyesével, kettesével. Számok nevének sorolása, növekvő és csökkenő sorrendben. Számlálás, számolási készség fejlesztése. Számmemória fejlesztése. A szám- és műveletfogalom tapasztalati úton való alakítása. Számok közötti összefüggések felismerése, a műveletek értelmezése tárgyi tevékenységgel és szöveg alapján. Fejben történő számolási képesség fejlesztése. A valóság és a matematika elemi kapcsolatainak felismerése. Tárgyak megszámlálása egyesével, kettesével. Analógiás gondolkodás alapozása. Környezetismeret: tapasztalatszerzés a közvetlen és tágabb környezetben, tárgyak megfigyelése, számlálása. Testnevelés és sport: lépések, mozgások számlálása. Ének-zene: ritmus, taps. Számok írása, olvasása 100-ig. Számok képzése, bontása helyi érték szerint. Számok becsült és valóságos helye a számegyenesen (egyes, tízes) számszomszédok. Számok nagyság szerinti összehasonlítása. Számok egymástól való távolsága a számegyenesen. Egyedi tapasztalatok értelmezése Számjelek használata. Jelek szerepe, írása, használata és értelmezése. A számok számjegyekkel történő helyes leírásának fejlesztése. Mennyiségek megfigyelése, összehasonlítása. A mennyiségi viszonyok jelölése nyíllal, relációjellel. A tájékozódást segítő viszonyok megismerése: között, mellett. 58 Magyar nyelv és irodalom: mesékben előforduló számok. Testnevelés és sport: tanulók elhelyezkedése egymáshoz viszonyítva. Vizuális kultúra: tájékozódás a síkon

59 Számok összeg- és különbségalakja. Darabszám, sorszám, és mérőszám fogalmának megkülönböztetése. Számok tulajdonságai: páros, páratlan. A római számok írása, olvasása I, V, X, L. C jelekkel. A római számok története. Összeadás, kivonás értelmezése. Összeadandók, tagok, összeg. Kisebbítendő, kivonandó különbség. Az összeadás és a kivonás kapcsolata. Az összeadás tagjainak felcserélhetősége. Szorzás, osztás fejben és írásban. Képről műveletek leolvasása, lejegyzése. A szorzás értelmezése ismételt összeadással. Szorzótényezők, szorzat. Szorzótábla megismerése 100-as számkörben. Osztás 100-as számkörben. Bennfoglaló táblák. Osztandó, osztó, hányados, maradék. Maradékos osztás a maradék jelölésével. A szorzás és az osztás kapcsolata. Műveleti tulajdonságok: tagok, tényezők felcserélhetősége. A zárójel használata. A műveletek sorrendje. Szöveges feladat értelmezése, megoldása. Tájékozódás a tanuló saját testéhez képest (bal, jobb). Tájékozódás lehetőleg interaktív program használatával is. Számok összeg- és különbségalakjának előállítása, leolvasása kirakással, rajzzal. Megfigyelés, rendszerezés, általánosítás. Állítások megfogalmazása. Darabszám, sorszám és mérőszám szavak értő ismerete és használata. Tulajdonságok felismerése, megfogalmazása. Számok halmazokba sorolása. Lehetőleg tantárgyi oktatóprogram használata páratlan-páros tulajdonság megértéséhez. Műveletfogalom kialakítása, összeadás, kivonás értelmezése többféle módon. Műveletek tárgyi megjelenítése, matematikai jelek, műveleti jelek használata. A megfigyelőképesség fejlesztése konkrét tevékenységeken keresztül. Összeadás, kivonás hiányzó értékeinek meghatározása (pótlás). Műveletek megfogalmazása, értelmezése. A műveletek elvégzése fejben és írásban több tag esetén is. Tantárgyi fejlesztőprogram használata. Az összeadás és a szorzás kapcsolatának felismerése. Szóbeli és írásbeli számolási készség fejlesztése. Algoritmusok követése az egyesekkel és tízesekkel végzett műveletek körében. Fejlesztőprogram használata a műveletek helyességének ellenőrzésére. Kreativitás, önállóság fejlesztése a műveletek végzésében. Mondott, illetve olvasott szöveg értelmezése, eljátszása, megjelenítése 59 ábrázolt térben. Környezetismeret: természeti tárgyak megfigyelése, számlálása. Magyar nyelv és irodalom: könyvekben a fejezetszám kiolvasása. Környezetismeret: eligazodás a hónapok között, Vizuális kultúra: hallott, látott, elképzelt történetek

60 Megoldás próbálgatással, következtetéssel. Ellenőrzés. Szöveges válaszadás. Tevékenységről, képről, számfeladatról szöveges feladat alkotása, leírása a matematika nyelvén. Szimbólumok használata matematikai szöveg leírására, az ismeretlen szimbólum kiszámítása. Kulcs/ rajz segítségével, adatok, összefüggések kiemelése, leírása számokkal. Állítások, kérdések megfogalmazása képről, helyzetről, történésről szóban, írásban. Lényegkiemelő és probléma-megoldó képesség formálása matematikai problémák ábrázolásával, szöveges feladatok megfogalmazásával. vizuális megjelenítése. Magyar nyelv és irodalom: az olvasott, írott szöveg megértése, adatok keresése, információk kiemelése. Összeg, összeadandó, tag, különbség, kisebbítendő, kivonandó, szorzat, tényező, osztandó, osztó, hányados, maradék, számegyenes, művelet, zárójel, páros, páratlan, egyés kétjegyű számok, darabszám, sorszám, tőszám, felcserélhetőség, szorzótábla, bennfoglaló tábla, részekre osztás. 3. Függvények, az analízis elemei Órakeret 21 óra + folyamatos Tárgyak, számok sorba rendezésének képessége (szín-, méret-, forma, csökkenő, növekvő sorrend szerint). Az idő múlásának megfigyelése, periódikusan ismétlődő események a napi tevékenységekben. Számok, mennyiségek közötti viszonyokra vonatkozóan megállapítások megfogalmazása. Változások észrevétele, megfigyelése, indoklása. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A sorozat fogalmának rögzítése. Tárgy-, jel- és számsorozatok szabályának felismerése, követése. Növekvő és csökkenő sorozatok. Sorozat képzése tárgyakból, jelekből, alakzatokból, számokból. Számsorozat szabályának felismerése, folytatása, kiegészítése megadott vagy felismert összefüggés alapján. Ének-zene: periodikusság zenei motívumokban. Összefüggések, szabályok. Számok mennyiségek közti kapcsolatok és jelölésük nyíllal. Számok táblázatba rendezése. Számpárok közötti kapcsolatok. Kulcs/ Az összefüggéseket felismerő és a rendező képesség fejlesztése a változások, periodikusság, ritmus, növekedés, csökkenés megfigyelésével. Megkezdett sorozatok folytatása adott szabály szerint. Egyszerűbb összefüggések, szabályszerűségek felismerése. Szabályjátékok alkotása. Kreativitást fejlesztő feladatsorok megoldása. Változó helyzetek megfigyelése, a változás jelölése nyíllal. Sorozat, számsorozat, növekvő, csökkenő. Szabály, kapcsolat. 60

61 Az egyenes és görbe vonal megismerése. 4. Geometria - Mérések 61 Órakeret 37 óra A már megismert geometriai formák felismerése, csoportosítása. Az azonos formák közül az eltérők kiválogatásának képessége. Adott formák összekapcsolása tárgyakkal. Térbeli tájékozódás a testsémáknak megfelelően. Mérőeszközök használata. Megfigyelőképesség, tartós figyelem fejlesztése. Feladattudat és feladattartás fejlesztése. Térszemlélet kialakításának alapozása. Finommotorikus mozgás fejlesztése. Pontosság, tervszerűség, kitartás a munkában. Helyes és biztonságos eszközkezelés. A környezet megismerésének igénye. Mennyiség kialakítása a 100-as számkörben, mérések alkalmilag választott és szabvány mérőeszközökkel. Gyakorlottság kialakítása tényleges mérésekben. Irányok rögzítése, alkalmazása. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A képszerkesztő program néhány rajzeszközének ismerete, a funkciók azonosítása, gyakorlati alkalmazása. Tapasztalatgyűjtés egyszerű alakzatokról. Képnézegető programok alkalmazása. Tengelyesen tükrös alakzat előállítása hajtogatással, nyírással, megfigyelése tükör segítségével. A tapasztalatok megfogalmazása. Képnézegető programok alkalmazása. Sík- és térbeli alakzatok megfigyelése, szétválogatása, megkülönböztetése. Síkidomok. (négyszög, négyzet, téglalap, háromszög, kör). Tulajdonságok, kapcsolatok, azonosságok és különbözőségek. Testek (kocka, téglatest). Tulajdonságok, kapcsolatok, azonosságok és különbözőségek. Tulajdonságokat bemutató animációk lejátszása, Tudatos megfigyelés. A vonalzó használata. Objektumok alkotása szabadon. A számítógép kezelése segítséggel. A megfigyelések megfogalmazása az alakzatok formájára vonatkozóan. Alakzatok másolása, összehasonlítása, annak eldöntése, hogy a létrehozott alakzat rendelkezik-e a kiválasztott tulajdonsággal. A geometriai alakzatokhoz kapcsolódó képek megtekintése, készítése. A tükrös alakzatokhoz kapcsolódó képek megtekintése, jellemzése. Síkidom és test különbségének megfigyelése. Síkidomok előállítása hajtogatással, nyírással, rajzolással. Testek építése testekből másolással, vagy szóbeli utasítás alapján. Síkidomok rajzolása szabadon és szavakban megadott feltétel szerint. Összehasonlítás. Fejlesztőprogram használata formafelismeréshez, azonosításhoz, megkülönböztetéshez. Testek válogatása és osztályozása megadott szempontok szerint. Testek építése szabadon és adott feltételek szerint, tulajdonságaik Környezetismeret: közvetlen környezet megfigyelése a testek formája szerint (egyenes és görbe vonalak keresése). Vizuális kultúra: Geometriai alakzatok rajzolása, nyírása. A vizuális nyelv alapvető eszközeinek (pont, vonal, forma) használata és megkülönböztetése. Kompozíció alkotása geometriai alakzatokból (mozaikkép). Környezetismeret: alakzatok formájának megfigyelése a környezetünkben. Vizuális kultúra; környezetismeret: tárgyak egymáshoz való viszonyának, helyzetének, arányának megfigyelése. Technika, életvitel és gyakorlat: vonalzó használata. Technika, életvitel és gyakorlat: testek építése.

62 megtekintése, értelmezése. Tájékozódás, helymeghatározás, irányok, irányváltoztatások. Összehasonlítások a gyakorlatban: (rövidebb-hosszabb, magasabbalacsonyabb). Hosszúság, tömeg, űrtartalom idő. Mérőszám és mértékegység. Mérőeszközök. Mérések alkalmi és szabvány egységekkel: hosszúság, tömeg, űrtartalom, idő. Szabvány mértékegységek megismerése: cm, dm, m, dkg, kg, cl, dl, l, perc, óra, nap, hét, hónap, év. Mennyiségek becslése. A gyerekeknek szóló legelterjedtebb elektronikus szolgáltatások megismerése. Átváltások szomszédos mértékegységek között, mérőszám és mértékegység viszonya. Kulcs/ megfigyelése. A tér- és síkbeli tájékozódó képesség alapozása érzékszervi megfigyelések segítségével. Szemponttartás. Kreativitás fejlesztése. Mozgási memória fejlesztése nagytesti mozgással, mozgássor megismétlése. Térbeli tájékozódás fejlesztése. Tájékozódás síkban (pl. füzetben, könyvben, négyzethálós papíron). Interaktív programok használata. Összehasonlítás, azonosítás, megkülönböztetés. Együttműködő képesség fejlesztése (pl. tanulók magasságának összemérése). A becslés és mérés képességének fejlesztése gyakorlati tapasztalatszerzés alapján. Mérőeszközök használata gyakorlati mérésekre. Azonos mennyiségek mérése különböző mértékegységekkel. Különböző mennyiségek mérése azonos egységgel. Mennyiségek közötti összefüggések megfigyeltetése tevékenykedtetéssel. Például irányított keresés ma már nem használatos mértékegységekről. Mennyiségek közötti összefüggések megfigyelése. Tárgyak, személyek, alakzatok összehasonlítása mennyiségi tulajdonságaik alapján (magasság, szélesség, hosszúság, tömeg, űrtartalom). Interaktív programok használata. Környezetismeret: az osztályterem elhelyezkedése az iskolában, az iskola elhelyezkedése a településen. Testnevelés és sport: térbeli tudatosság, elhelyezkedés a térben, mozgásirány, útvonal, kiterjedés. Környezetismeret: közvetlen környezetünk mérhető tulajdonságai. Testnevelés és sport; énekzene: időtartam mérése egységes tempójú mozgással, hanggal, szabványegységekkel. Környezetismeret: hosszúság, tömeg, űrtartalom, idő és mértékegységeik. Környezetismeret; technika, életvitel és gyakorlat: mérések a mindennapokban. Egyenes és görbe vonal, szimmetria, mértékegység, mérőszám, hosszúság, űrtartalom, tömeg, idő, mérőeszköz, síkidom, test. Becslés, átváltás. 5. Statisztika, valószínűség Órakeret 4 óra Adatok gyűjtése megfigyelt történésekről. Közös munka (páros- és csoportmunka) vállalása. Együttműködés, egymásra figyelés. A világ megismerésének igénye. Önismeret: pontosság, tervszerűség, monotonitás tűrése. 62

63 Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Valószínűségi megfigyelések, játékok, kísérletek. Tapasztalatszerzés a véletlenről és a biztosról. Események, ismétlődések játékos tevékenység során. A lehetetlen fogalmának tapasztalati előkészítése. Statisztika. Adatok gyűjtése megfigyelt történésekről, mért vagy számlált adatok lejegyzése táblázatba. Kulcs/ A matematikai tevékenységek iránti érdeklődés felkeltése matematikai játékok segítségével. Sejtések megfogalmazása, divergens gondolkodás. Tudatos megfigyelés. A gondolkodás és a nyelv összefonódása. Célirányos, akaratlagos figyelem fejlesztése. Adatgyűjtés célirányos megválasztásával a környezettudatos gondolkodás fejlesztése. Események megfigyelése. Szokások kialakítása az adatok lejegyzésére. Adatokról megállapítások megfogalmazása: egyenlő adatok, legkisebb, legnagyobb adat kiválasztása. Adatgyűjtés elektronikus információforrások segítségével. Információforrások, adattárak használata. Véletlen, biztos, lehetetlen, táblázat, statisztika, adat. 63

64 Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazok összehasonlítása az elemek száma szerint. Halmazalkotás. Állítások igazságtartalmának eldöntése. Állítások megfogalmazása. Összehasonlítás, azonosítás, megkülönböztetés. Közös tulajdonság felismerése, megnevezése. Több, kevesebb, ugyannyi fogalmának helyes használata. Néhány elem sorba rendezése próbálgatással. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén Számtan, algebra Számok írása, olvasása (100-as számkör). Helyi érték ismerete. Római számok írása, olvasása (I, V, X). Számok helye a számegyenesen. Számszomszédok értése. Természetes számok nagyság szerinti összehasonlítása. Számok képzése, bontása helyi érték szerint. Matematikai jelek: +,,, :, =, <, >, ( ) ismerete, használata. Összeadás, kivonás, szorzás, osztás szóban és írásban. Szorzó- és bennfoglalótábla biztos ismerete a százas számkörben. A műveletek sorrendjének ismerete. Szöveges feladat értelmezése, megjelenítése rajz segítségével, leírása számokkal. Páros és páratlan számok megkülönböztetése. Szimbólumok használata matematikai szöveg leírására, az ismeretlen szimbólum kiszámítása. Összefüggések, függvények, sorozatok Növekvő és csökkenő számsorozatok szabályának felismerése, a sorozat folytatása. Számpárok közötti kapcsolatok felismerése. Geometria Vonalak (egyenes, görbe) ismerete. A test és a síkidom megkülönböztetése. Testek építése szabadon és megadott feltételek szerint. Tájékozódási képesség, irányok ismerete. A hosszúság, az űrtartalom, a tömeg és az idő mérése. A szabvány mértékegységek: cm, dm, m, cl, dl, l, dkg, kg, perc, óra, nap, hét, hónap, év. Átváltások szomszédos mértékegységek között. Mennyiségek közötti összefüggések felismerése. Mérőeszközök használata. Valószínűség, statisztika Adatokról megállapítások megfogalmazása. 64

65 3. évfolyam Óraszám: 144 óra/év 4 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma 1. Témakör Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika, gráfok Óraszám 2 óra + folyamatos 2. Számelmélet, algebra 96 óra 3. Függvények, az analízis elemei 11 óra + folyamatos 4. Geometria 31 óra 5. Statisztika, valószínűség 4 óra 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika, gráfok Halmazok összehasonlítása. Állítások igazságtartalmának eldöntése. Több, kevesebb, ugyannyi fogalma. Alakzatok szimmetriájának megfigyelése. Néhány elem sorba rendezése próbálgatással. 65 Órakeret 2 óra + folyamatos Összehasonlítás, azonosítás, megkülönböztetés. Halmazszemlélet fejlesztése. Nyelvhasználat előtti kommunikáció, eljátszás mint a gondolatok kifejezése, ezek megértése. Rajz, kirakás értelmezése, a lejátszott történés visszaidézése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Adott tulajdonságú elemek halmazba rendezése konkrét elemek esetén. Halmazba tartozó elemek közös tulajdonságainak felismerése, megnevezése. Annak eldöntése, hogy egy elem beletartozik-e egy adott halmazba. Alaphalmaz és részhalmaz fogalmának tapasztalati előkészítése. Tantárgyi fejlesztőprogram használata a halmazba soroláshoz. Megfigyelésben, mérésben, számlálásban, számolásban gyűjtött adatok, elemek halmazba rendezése. Összehasonlítás, következtetés, absztrahálás. Osztályozás egy, illetve egyszerre két szempont szerint. Síkidomok halmazokba rendezése tulajdonságaik alapján. Sorozatok létrehozása, folytatása, kiegészítése adott szempont szerint. A gondolkodás és a nyelv összefonódása, kölcsönhatása. Osztályozás egy, illetve egyszerre két szempont szerint. Környezetismeret: élőlények csoportosítása megadott szempontok szerint.

66 Néhány elem sorba rendezése, az összes eset megtalálása. próbálgatással. Kulcs/ Konkretizálás képességének fejlesztése. Halmaz, összehasonlítás, csoportosítás, sorba rendezés. Ének-zene: dallammotívumok sorba rendezése. 2. Számelmélet, algebra Órakeret 96 óra Számok írása, olvasása (100-as számkör). Helyi érték. Római számok írása, olvasása (I, V, X). Számok helye a számegyenesen. Számszomszédok. Természetes számok nagyság szerinti összehasonlítása. Számok képzése, bontása helyi érték szerint. Páros és páratlan számok. Matematikai jelek: +,,, :, =, <, >, ( ). Összeadás, kivonás, szorzás, osztás szóban és írásban. Szorzótábla ismerete a százas számkörben. A műveletek sorrendje. Szöveges feladat értelmezése, megjelenítése rajz segítségével, leírása számokkal. Szimbólumok használata matematikai szöveg leírására, az ismeretlen szimbólum kiszámítása. Elnevezések, megállapodások, jelölések értése, kezelése. Számok nagyságrendje és helyi értéke. Számok helyes leírása, olvasása 1000-ig. Számok nagyságrendjének és helyi értékének biztos ismerete. Számok képzése, helyi érték szerinti bontása. A helyes műveleti sorrend ismerete és alkalmazása a négy alapművelet körében. A tízes, százas, számszomszédok meghatározása. A kerekítés és becslés eszközként való alkalmazása. Ellenőrzés, önellenőrzés, az eredményért való felelősségvállalás. Igény kialakítása a matematika értékeinek és eredményeinek megismerésére. A szorzótábla biztos ismerete. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Számfogalom kialakítása 1000-es, számkörben. Számok írása, olvasása 1000-ig.. Számok helye, közelítő helye a számegyenesen, számszomszédok, kerekítés. Alaki, helyi és valódi érték. Számok képzése, bontása helyi érték szerint. Természetes számok nagyság szerinti összehasonlítása. Számítógépes, interaktív táblához kapcsolódó oktatóprogramok alkalmazása. Számok összeg-, különbség-, szorzat- és hányados alakja. A negatív szám fogalmának tapasztalati úton történő előkészítése. Tájékozódás az adott számkörben. Számmemória fejlesztése. Emlékezet fejlesztése, tájékozódás a számegyenesen. Tájékozódás a számegyenesen. Megértett állításokra, szabályokra való emlékezés. Tények közti kapcsolatok, viszonyok, összefüggések felidézése. Negatív számokkal való ismerkedés tapasztalati úton a számegyenes, a hiány és a hőmérséklet segítségével. 66 Magyar nyelv és irodalom: számok helyesírása. Környezetismeret: hőmérséklet és mérése,

67 Negatív számok a mindennapi életben (hőmérséklet, adósság). Matematikai oktató program használata. Számok tulajdonságai: oszthatóság 5-tel és 10-zel. Műveletek közötti kapcsolatok: összeadás, kivonás, szorzás, osztás. Fejszámolás: összeadás, kivonás, legfeljebb kétjegyű és nullára végződő számokkal. Fejszámolás: szorzás, osztás tízzel, százzal. Írásbeli összeadás, kivonás háromjegyű számokkal. Írásbeli szorzás és osztás egy-jegyű számmal. Matematikai fejlesztőprogram használata. Összeg, különbség, szorzat, hányados becslése, a,,közelítő érték fogalmának és jelének bevezetése. Műveleti tulajdonságok: tagok, tényezők felcserélhetősége, csoportosíthatósága. Zárójel használata; összeg és különbség szorzása, osztása. Műveleti sorrend. Szimbólumok használata matematikai szöveg leírására, az ismeretlen szimbólum kiszámítása, ellenőrzés. Törtek fogalmának tapasztalati előkészítése. Szöveges feladatok. Többféle megoldási mód keresése. Adósság, készpénz, vagyoni helyzet fogalmának értelmezése. Számok összehasonlítása, szétválogatása az oszthatósági tulajdonság szerint. Az ellenőrzési igény kialakítása, a műveletek közötti kapcsolatok megfigyelésén keresztül. A pontos feladatvégzés igényének fejlesztése. A figyelem terjedelmének és tartósságának növelése; tudatos, célirányos figyelem. A fejszámolás biztonságos használata. A szorzótáblák gyakorlása. Analógiák felismerése, keresése, kialakítása. Írásbeli műveletek alkalmazás szintű felhasználása. A tanult műveletek elvégzésének gyakorlása, ellenőrzése. Jelek szerepe, használata. Becslés a tagok, tényezők, osztó, osztandó megfelelő kerekítésével. Változó helyzetek megfigyelése, műveletek tárgyi megjelenítése. Feladattartás és feladatmegoldási sebesség fejlesztése. Megismert szabályokra való emlékezés. Oktatóprogram alkalmazása a műveleti sorrend bemutatására. Matematikai modellek megértése. Önértékelés, önellenőrzés. Gondolatmenet követése, oksági kapcsolatok keresése, megértése. Közös munka (páros, kis csoportos munka, csoportmunka), együttműködés vállalása. Törtekkel kapcsolatos oktató program használata. Törtek előállítása hajtogatással, nyírással, rajzzal, színezéssel. Animáció lejátszása törtek előállításához. A szöveg értelmezése, adatok kigyűjtése, megoldási terv készítése. Becslés. Megoldás próbálgatással, számolással, következtetéssel. Ellenőrzés, az eredmény realitásának vizsgálata. 67 Celsius-skála (fagypont alatti, fagypont feletti hőmérséklet). Magyar nyelv és irodalom: kérdések, problémák, válaszok helyes megfogalmazása. Magyar nyelv és irodalom: jelek szerepe, használata. Magyar nyelv és irodalom: az írott szöveg megértése, adatok keresése, információk kiemelése.

68 A szövegértéshez szükséges nyelvi, logikai szerkezetek fokozatos megismerése. Adatok lejegyzése, rendezése, ábrázolása. Összefüggések felismerése. Válasz megfogalmazása szóban, írásban. Római számok. A római számok története. Számjelek bevezetése. Római számok írása, olvasása I, V, X, L, C, D, M jelekkel. A gyerekeknek szóló legelterjedtebb elektronikus szolgáltatások megismerése. Kulcs/ Irányított keresés római számok használatáról. Környezetismeret: a lakóhely története; a római számok megfigyelése régi épületeken. Számszomszéd, kerekítés, közelítő érték, műveleti sorrend. Háromjegyű szám. Tört szám, negatív szám. Becslés, ellenőrzés. Római szám. Alaki, helyi és valódi érték. 3. Függvények, az analízis elemei Sorozat szabályának felismerése, folytatása. Növekvő és csökkenő számsorozatok. Számpárok közötti kapcsolatok felismerése. Matematikai modellek készítése. Sorozatok felismerése, létrehozása. 68 Órakeret 11 óra + folyamatos Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Sorozat szabályának felismerése. Összefüggések, kapcsolatok táblázat adatai között. Tapasztalati adatok lejegyzése, Adott szabályú sorozat folytatása. Összefüggések keresése az egyszerű sorozatok elemei között. Sorozatok néhány hiányzó vagy megadott sorszámú elemének kiszámítása. Sorozatok képzési szabályának keresése, kifejezése szavakkal. A figyelem és a memória fejlesztése. Szabályfelismerés. Az önállóság fejlesztése a gondolkodási műveletek alkalmazásában. Az anyanyelv és a szaknyelv használatának fejlesztése. Adott utasítás követése, figyelem tartóssága. Saját gondolatok megfogalmazása, mások gondolatmenetének végighallgatása. Kapcsolatok, szabályok keresése táblázat adatai között. Táblázat adatainak értelmezése. Vizuális kultúra: periodicitás felismerése sordíszekben, népi motívumokban. Környezetismeret: adatok gyűjtése az állatvilágból (állati rekordok).

69 táblázatba rendezése. Grafikonok. Kulcs/ Tapasztalati adatok lejegyzése, táblázatba rendezése. A folytatásra vonatkozó sejtések megfogalmazása. Az általánosításra való törekvés. A kifejezőkészség alakítása: világos, rövid fogalmazás. Az absztrakciós képesség alapozása. Grafikonok adatainak leolvasása. Matematikai összefüggések felismerése. Táblázat, grafikon. Sorozat. Szabály, kapcsolat. Testnevelés és sport: sporteredmények, mint adatok. Környezetismeret: hőmérsékleti grafikonok olvasása. Tematikai egység / 4. Geometria - mérések Az alkotóképesség fejlesztése. 69 Órakeret 31 óra Vonalak (egyenes, görbe). Térbeli alakzatok. A test és a síkidom megkülönböztetése. Szimmetria: tengelyesen szimmetrikus alakzatok megfigyelése. A hosszúság, az űrtartalom, a tömeg és az idő mérése. A szabvány mértékegységek: cm, dm, m, cl, dl, l, dkg, kg, perc, óra, nap, hét, hónap, év. Átváltások szomszédos mértékegységek között. Mennyiségek közötti összefüggések felismerése. Mérőeszközök használata. Térbeli és síkbeli tájékozódás továbbfejlesztése. Feltételeknek megfelelő alkotások elképzelése elkészítésük előtt, a tényleges alkotás összevetése az elképzelttel. A matematika és a valóság kapcsolatának építése. Mérőeszközök és mértékegységek önálló használata. Érzékelés, észlelés pontosságának fejlesztése. A szimmetria felismerése a valóságban: tárgyakon, természetben, művészeti alkotásokon. Esztétikai érzék fejlesztése. A körző és a vonalzó célszerű használata. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Egyenesek kölcsönös helyzetének megfigyelése tapasztalati úton: metsző és párhuzamos egyenesek. A szakasz fogalmának előkészítése. A szakasz és mérése. Háromszög, négyzet és téglalap felismerése. A téglalap és négyzet tulajdonságai: csúcsok száma, oldalak száma. A kör fogalmának tapasztalati előkészítése. Az egybevágóság fogalmának előkészítése. Tapasztalatszerzés, érvelés. Háromszögek, négyszögek előállítása rajzolással szabadon vagy egy-két tulajdonság megadásával. Egyedi tulajdonságok kiemelése. Formafelismerés, azonosítás, megkülönböztetés. A körző használata (játékos formák készítése). Kör létrehozása, felismerése, jellemzői. Tengelyesen tükrös alakzatok létrehozása tevékenységgel. Technika, életvitel és gyakorlat: hajtogatás. Vizuális kultúra: mozaikkép alkotása előre elkészített háromszögek, négyszögek felhasználásával. Ének-zene: körjátékok. Vizuális kultúra: a kör megjelenése művészeti alkotásokban. Szimmetria a természetben.

70 Tájékozódás síkban, térben. Testek geometriai tulajdonságai, hálója. A gömb felismerése, jellemzői. Mérések alkalmi egységekkel. Mérés szabvány egységekkel: mm, km, ml, cl, hl, g, t. Az idő mérése: Egység és mérőszám kapcsolata. Mérés az egységek többszöröseivel. Át- és beváltások végrehajtott mérések Megfigyelések kifejezése válogatással, megfogalmazással. A pontosság igényének felkeltése. Tájékozódás pl. az iskolában és környékén. Mozgássor megismétlése, mozgási memória fejlesztése. Testek építése szabadon és adott feltételek szerint. Testek szétválogatása egy-két tulajdonság szerint. Alkotóképesség fejlesztése. Kreatív gondolkodás fejlesztése. Térlátás fejlesztése az alakzatok különféle előállításával. Sík- és térgeometriai megfigyelések elemzése, megfogalmazása a tanult matematikai szaknyelv segítségével. Tapasztalatgyűjtés. A gömb létrehozása. Összehasonlítások végzése a valóság tárgyairól, alakzatokról, dolgokról. Mennyiségi jellemzők felismerése, a különbségek észrevétele. Tájékozódás az időben: a múlt, jelen, jövő, mint folytonosan változó, pl. előtte, utána, korábban, később megértése, használata. (másodperc, perc, óra, nap, hét, hónap, év). A családban történtek elhelyezése az időben. A pontosság mértékének kifejezése gyakorlati mérésekben. A mértékegység és mérőszám 70 Vizuális kultúra: szimmetria a műalkotásokban. Környezetismeret: tájékozódás közvetlen környezetünkben. Égtájak ismeretének gyakorlati alkalmazása. Technika, életvitel és gyakorlat: dobozokból bútorok építése. Vizuális kultúra: a körülöttünk lévő mesterséges és természetes környezet formavilágának megfigyelése és rekonstrukciója. Technika, életvitel és gyakorlat: gyurma vagy kókuszgolyó készítése. Környezetismeret: gömb alakú gyümölcsök. Testnevelés és sport: labdák. Környezetismeret: gyakorlati mérések közvetlen környezetünkben (tömeg-, hosszúságmérés). Csomagolóanyagok, dobozok tömege. Testnevelés és sport: időre futás. Ének-zene: metronóm. Környezetismeret; technika, életvitel és gyakorlat: napirend, családi ünnepek, események ismétlődése. Magyar nyelv és irodalom: változó helyzetek, időben lejátszódó történések megfigyelése, az időbeliség tudatosítása. Technika, életvitel és gyakorlat: elkészíthető munkadarabok

71 esetén. Átváltások szomszédos mértékegységek között. A mértékegységek használata és átváltása szöveges és számfeladatokban. Kulcs/ kapcsolata, összefüggésük megfigyelése és elmélyítése. Mérések a gyakorlatban, mérések a családban. megtervezése mérés és modellezés segítségével. Környezetismeret; technika, életvitel és gyakorlat: háztartásban használatos gyakorlati mérések (sütés-főzés hozzávalói). Háromszög, téglalap, négyzet, tükrös alakzat, kör, gömb, mértékegység, km, mm. 5. Statisztika, valószínűség Adatokról megállapítások megfogalmazása. Valószínűségi megfigyelések, játékok kísérletek. Tapasztalatszerzés a véletlenről és a biztosról. Rendszerszemlélet, valószínűségi és statisztikai gondolkodás alapozása. A problémamegoldó gondolkodás fejlesztése. Órakeret 4 óra Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Adatok megfigyelése, gyűjtése, rendezése, rögzítése, ábrázolása grafikonon. A biztos, a lehetséges és a lehetetlen események értelmezése. Tapasztalatok szerzésével későbbi fogalomalkotás előkészítése. A képi grafikus információk feldolgozása, forráskezelés. Próbálgatások, sejtések, indoklások, tippelések, tárgyi tevékenységek. A lehetséges és lehetetlen tapasztalati úton való értelmezése. A biztos és véletlen megkülönböztetése. Környezetismeret: meteorológiai adatok lejegyzése, ábrázolása. Valószínűségi játékok, kísérletek, megfigyelések. Gyakoriság. Oszlopdiagram. A valószínűség fogalmának tapasztalati előkészítése. Események gyakoriságának megállapítása kísérletek végzésével, ábrázolása oszlopdiagramon. Sejtés megfogalmazása adott számú kísérletben. A kísérleti eredmények összevetése a sejtéssel, az eltérés megállapítása és magyarázata. Környezetismeret: természeti jelenségek előfordulása és valószínűsége. Magyar nyelv és irodalom: a kifejezőkészség alakítása (világos, rövid megfogalmazás). Kulcs/ Valószínű, biztos, lehetetlen, lehet, de nem biztos. Grafikon, oszlopdiagram. 71

72 4. évfolyam Óraszám: 144 óra/év 4 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma 1. Témakör Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika, gráfok Óraszám 3 + folyamatos 2. Számelmélet algebra 92 óra 3. Függvények, az analízis elemei 10 óra + folyamatos 4. Geometria 35 óra 5. Statisztika, valószínűség 4 óra 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika, gráfok Halmazok összehasonlítása. Állítások igazságtartalmának eldöntése. Több, kevesebb, ugyannyi fogalma. Alakzatok szimmetriájának megfigyelése. Néhány elem sorba rendezése próbálgatással. 72 Órakeret 3 óra + folyamatos Összehasonlítás, azonosítás, megkülönböztetés. Halmazszemlélet fejlesztése. Nyelvhasználat előtti kommunikáció, eljátszás mint a gondolatok kifejezése, ezek megértése. Rajz, kirakás értelmezése, a lejátszott történés visszaidézése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Adott tulajdonságú elemek halmazba rendezése konkrét elemek esetén. Halmazba tartozó elemek közös tulajdonságainak felismerése, megnevezése. A számítógép működésének bemutatása (be- és kikapcsolás, egér, billentyűzet használata). Megfigyelésben, mérésben, számlálásban, számolásban gyűjtött adatok, elemek halmazba rendezése. A logikai és, vagy szavak használata állítások megfogalmazásában. Összehasonlítás, következtetés, absztrahálás. Ismerkedés az adott informatikai környezettel. Környezetismeret: élőlények csoportosítása megadott szempontok szerint.

73 Annak eldöntése, hogy egy elem beletartozik-e egy adott halmazba. Alaphalmaz és részhalmaz fogalmának tapasztalati előkészítése. Tantárgyi fejlesztőprogram használata a halmazba soroláshoz. Néhány elem sorba rendezése, az összes eset megtalálása. próbálgatással. Kulcs/ Osztályozás egy, illetve egyszerre két szempont szerint. Síkidomok halmazokba rendezése tulajdonságaik alapján. Sorozatok létrehozása, folytatása, kiegészítése adott szempont szerint. A gondolkodás és a nyelv összefonódása, kölcsönhatása. Osztályozás egy, illetve egyszerre két szempont szerint. Konkretizálás képességének fejlesztése. Halmaz, összehasonlítás, csoportosítás, sorba rendezés. Ének-zene: dallammotívumok sorba rendezése. 2. Számelmélet, algebra 73 Órakeret 92 óra Számok írása, olvasása (1000-es számkör). Helyi érték. Római számok írása, olvasása (I, V, X, L, C). Számok helye a számegyenesen. Számszomszédok. Természetes számok nagyság szerinti összehasonlítása. Számok képzése, bontása helyi érték szerint. Páros és páratlan számok. Matematikai jelek: +,,, :, =, <, >, ( ). Összeadás, kivonás, szorzás, osztás szóban és írásban. Szorzótábla ismerete a százas számkörben. A műveletek sorrendje. Szöveges feladat értelmezése, megjelenítése rajz segítségével, leírása számokkal. Szimbólumok használata matematikai szöveg leírására, az ismeretlen szimbólum kiszámítása. Elnevezések, megállapodások, jelölések értése, kezelése. Számok nagyságrendje és helyi értéke. Számok helyes leírása, olvasása ig. Számok nagyságrendjének és helyi értékének biztos ismerete. Számok képzése, helyi érték szerinti bontása. A helyes műveleti sorrend ismerete és alkalmazása a négy alapművelet körében. A tízes, százas, ezres számszomszédok meghatározása. A kerekítés és becslés eszközként való alkalmazása. Ellenőrzés, önellenőrzés, az eredményért való felelősségvállalás. Igény kialakítása a matematika értékeinek és eredményeinek megismerésére. A szorzótábla biztos ismerete. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Számfogalom kialakítása es számkörben. Számok írása, olvasása, ig. Számok helye, közelítő helye a számegyenesen, számszomszédok, kerekítés. Alaki, helyi és valódi érték. Számok képzése, bontása helyi érték szerint. Természetes számok nagyság szerinti Tájékozódás az adott számkörben. Számmemória fejlesztése. Emlékezet fejlesztése, tájékozódás a számegyenesen. Magyar nyelv és irodalom: számok helyesírása.

74 összehasonlítása. Számítógépes, interaktív táblához kapcsolódó oktatóprogramok alkalmazása. Számok összeg-, különbség-, szorzat- és hányados alakja. A negatív szám fogalmának tapasztalati úton történő megismerése. Negatív számok a mindennapi életben (hőmérséklet, adósság). Matematikai oktató program használata. Számok tulajdonságai: oszthatóság 5-tel és 10-zel. Műveletek közötti kapcsolatok: összeadás, kivonás, szorzás, osztás. Fejszámolás: összeadás, kivonás, legfeljebb háromjegyű és nullára végződő számokkal. Fejszámolás: szorzás, osztás tízzel, százzal és ezerrel. Írásbeli összeadás, kivonás három- és négyjegyű számokkal. Írásbeli szorzás és osztás egy-és kétjegyű számmal. Matematikai fejlesztőprogram használata. Összeg, különbség, szorzat, hányados becslése, a,,közelítő érték fogalmának és jelének bevezetése. Műveleti tulajdonságok: tagok, tényezők felcserélhetősége, csoportosíthatósága, összeg és különbség, valamint szorzat és hányados változásai. Zárójel használata; összeg és különbség szorzása, osztása. Műveleti sorrend. Szimbólumok használata matematikai szöveg leírására, az ismeretlen szimbólum kiszámítása, ellenőrzés. Tájékozódás a számegyenesen. Megértett állításokra, szabályokra való emlékezés. Tények közti kapcsolatok, viszonyok, összefüggések felidézése. Adósság, készpénz, vagyoni helyzet fogalmának értelmezése. A negatív szám fogalmának elmélyítése. Számok összehasonlítása, szétválogatása az oszthatósági tulajdonság szerint. Az ellenőrzési igény kialakítása, a műveletek közötti kapcsolatok megfigyelésén keresztül. A pontos feladatvégzés igényének fejlesztése. A figyelem terjedelmének és tartósságának növelése; tudatos, célirányos figyelem. A fejszámolás biztonságos használata. A szorzótáblák gyakorlása. Analógiák felismerése, keresése, kialakítása. Írásbeli műveletek alkalmazás szintű felhasználása. A tanult műveletek elvégzésének gyakorlása, ellenőrzése. Jelek szerepe, használata. Becslés a tagok, tényezők, osztó, osztandó megfelelő kerekítésével. Változó helyzetek megfigyelése, műveletek tárgyi megjelenítése. Feladattartás és feladatmegoldási sebesség fejlesztése. Megismert szabályokra való emlékezés. Oktatóprogram alkalmazása a műveleti sorrend bemutatására. Matematikai modellek megértése. Önértékelés, önellenőrzés. Gondolatmenet követése, oksági kapcsolatok keresése, megértése. Környezetismeret: hőmérséklet és mérése, Celsius-skála (fagypont alatti, fagypont feletti hőmérséklet). Magyar nyelv és irodalom: kérdések, problémák, válaszok helyes megfogalmazása. Magyar nyelv és irodalom: jelek szerepe, használata. 74

75 Törtek fogalmának tapasztalati előkészítése. Törtek a mindennapi életben: 2, 3, 4, 10, 100 nevezőjű törtek megnevezése, lejegyzése szöveggel. Számláló, nevező, törtvonal. Szöveges feladatok. Többféle megoldási mód keresése. Római számok. A római számok története. Számjelek bevezetése. Római számok írása, olvasása I, V, X, L, C, D, M jelekkel. A gyerekeknek szóló legelterjedtebb elektronikus szolgáltatások megismerése. Kulcs/ Közös munka (páros, kis csoportos munka, csoportmunka), együttműködés vállalása. Törtekkel kapcsolatos oktató program használata. Törtek előállítása hajtogatással, nyírással, rajzzal, színezéssel. Animáció lejátszása törtek előállításához. A szöveg értelmezése, adatok kigyűjtése, megoldási terv készítése. Becslés. Megoldás próbálgatással, számolással, következtetéssel. Ellenőrzés, az eredmény realitásának vizsgálata. A szövegértéshez szükséges nyelvi, logikai szerkezetek fokozatos megismerése. Adatok lejegyzése, rendezése, ábrázolása. Összefüggések felismerése. Válasz megfogalmazása szóban, írásban. Irányított keresés római számok használatáról. Magyar nyelv és irodalom: az írott szöveg megértése, adatok keresése, információk kiemelése. Környezetismeret: a lakóhely története; a római számok megfigyelése régi épületeken. Számszomszéd, kerekítés, közelítő érték, műveleti sorrend. Három- és négyjegyű szám. Tört szám, negatív szám. Becslés, ellenőrzés. Római szám. Alaki, helyi és valódi érték. Sorozat szabályának felismerése. 3. Függvények, az analízis elemei Sorozat szabályának felismerése, folytatása. Növekvő és csökkenő számsorozatok. Számpárok közötti kapcsolatok felismerése. Matematikai modellek készítése. Sorozatok felismerése, létrehozása. 75 Órakeret 10 óra + folyamatos Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Adott szabályú sorozat folytatása. Összefüggések keresése az egyszerű sorozatok elemei között. Sorozatok néhány hiányzó vagy megadott sorszámú elemének kiszámítása. Sorozatok képzési szabályának keresése, kifejezése szavakkal. Oktatóprogram használata sorozat Vizuális kultúra: periodicitás felismerése sordíszekben, népi motívumokban.

76 szabályának felismeréséhez, folytatásához. A figyelem és a memória fejlesztése. Szabályfelismerés. Az önállóság fejlesztése a gondolkodási műveletek alkalmazásában. Az anyanyelv és a szaknyelv használatának fejlesztése. Adott utasítás követése, figyelem tartóssága. Saját gondolatok megfogalmazása, mások gondolatmenetének végighallgatása. Összefüggések, kapcsolatok táblázat adatai között. Tapasztalati adatok lejegyzése, táblázatba rendezése. Grafikonok. Kulcs/ Kapcsolatok, szabályok keresése táblázat adatai között. Táblázat adatainak értelmezése. Tapasztalati adatok lejegyzése, táblázatba rendezése. A folytatásra vonatkozó sejtések megfogalmazása. Az általánosításra való törekvés. A kifejezőkészség alakítása: világos, rövid fogalmazás. Az absztrakciós képesség alapozása. Grafikonok adatainak leolvasása. Grafikonok készítése. Matematikai összefüggések felismerése. Táblázat, grafikon. Sorozat. Szabály, kapcsolat. Környezetismeret: adatok gyűjtése az állatvilágból (állati rekordok). Testnevelés és sport: sporteredmények, mint adatok. Környezetismeret: hőmérsékleti grafikonok készítése. Tematikai egység / 4. Geometria - Mérések 76 Órakeret 35 óra Vonalak (egyenes, görbe). Térbeli alakzatok. A test és a síkidom megkülönböztetése. Szimmetria: tengelyesen szimmetrikus alakzatok megfigyelése. A hosszúság, az űrtartalom, a tömeg és az idő mérése. A szabvány mértékegységek: cm, dm, m, cl, dl, l, dkg, kg, perc, óra, nap, hét, hónap, év. Átváltások szomszédos mértékegységek között. Mennyiségek közötti összefüggések felismerése. Mérőeszközök használata. Térbeli és síkbeli tájékozódás továbbfejlesztése. Feltételeknek megfelelő alkotások elképzelése elkészítésük előtt, a tényleges alkotás összevetése az elképzelttel. A matematika és a valóság kapcsolatának építése. Mérőeszközök és mértékegységek önálló használata. Érzékelés, észlelés pontosságának fejlesztése. A szimmetria felismerése a valóságban: tárgyakon, természetben, művészeti alkotásokon. Esztétikai érzék fejlesztése. A körző és a vonalzó célszerű használata. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Egyenesek kölcsönös helyzetének megfigyelése tapasztalati úton: metsző Tapasztalatszerzés, érvelés. Párhuzamos és merőleges egyenesek Technika, életvitel és gyakorlat: hajtogatás.

77 és párhuzamos és merőleges egyenesek. A szakasz fogalmának előkészítése. A szakasz és mérése. rajzolása és felismerése síkidomokban. Háromszög, négyzet és téglalap felismerése. A téglalap és négyzet tulajdonságai: csúcsok száma, oldalak száma. A képszerkesztő program néhány rajzeszközének ismerete, a funkciók azonosítása, gyakorlati alkalmazása. Egyszerű rajzok, ábrák elkészítése. A rajzos dokumentum nyomtatása. A téglalap és a négyzet kerületének kiszámítása. Négyzet, téglalap területének mérése különféle egységekkel, területlefedéssel. A területszámítás fogalmának előkészítése. A kör fogalmának tapasztalati előkészítése. Az egybevágóság fogalmának előkészítése. Tájékozódás síkban, térben. Testek geometriai tulajdonságai, hálója. Háromszögek, négyszögek előállítása rajzolással szabadon vagy egy-két tulajdonság megadásával. Egyedi tulajdonságok kiemelése. Formafelismerés, azonosítás, megkülönböztetés. A tanult síkidomok rajzolása képszerkesztő program segítségével. A feladat megoldásához szükséges, mások által összeépített alkalmazói környezet használata. Ismeretek alkalmazása az újabb ismeretek megszerzésében. Többféle megoldási mód keresése, az alternatív megoldások összevetése. A körző használata (játékos formák készítése). Kör létrehozása, felismerése, jellemzői. Tengelyesen tükrös alakzatok létrehozása tevékenységgel. Az alkotóképesség fejlesztése. Megfigyelések kifejezése válogatással, megfogalmazással. A pontosság igényének felkeltése. Geometriai dinamikus szerkesztőprogram használata interaktív táblán. Tájékozódás pl. az iskolában és környékén. Mozgássor megismétlése, mozgási memória fejlesztése. Térbeli tájékozódási képességet fejlesztő, egyszerű. rajzolóprogramok bemutatása. Egyszerű problémák megoldása részben tanári segítséggel, részben önállóan. Testek építése szabadon és adott feltételek szerint. Testek szétválogatása egy-két tulajdonság szerint. Alkotóképesség fejlesztése. 77 Vizuális kultúra: mozaikkép alkotása előre elkészített háromszögek, négyszögek felhasználásával. Környezetismeret: kerületszámítás a közvetlen környezetünkben (szoba, kert) Környezetismeret: tapasztalatgyűjtés a mindennapi életből pl. szőnyegezés, burkolás a lakásban, kertben. Ének-zene: körjátékok. Vizuális kultúra: a kör megjelenése művészeti alkotásokban. Szimmetria a természetben. Vizuális kultúra: szimmetria a műalkotásokban. Környezetismeret: tájékozódás közvetlen környezetünkben. Égtájak ismeretének gyakorlati alkalmazása. Technika, életvitel és gyakorlat: dobozokból bútorok építése. Vizuális kultúra: a

78 Téglatest és kocka felismerése, jellemzői. Rubik-kocka. Testháló kiterítése téglatest, kocka esetében. Készségfejlesztő oktatóprogramok, logikai játékok indítása, használata önállóan vagy segítséggel, belépés és szabályos kilépés a programból. A gömb felismerése, jellemzői. Mérések alkalmi egységekkel. Mérés szabvány egységekkel: mm, km, ml, cl, hl, g, t. Az idő mérése: másodperc. Időpont és időtartam megkülönböztetése. Egység és mérőszám kapcsolata. Mérés az egységek többszöröseivel. Át- és beváltások végrehajtott m Átváltások szomszédos mértékegységek között. Kreatív gondolkodás fejlesztése. Térlátás fejlesztése az alakzatok különféle előállításával. Sík- és térgeometriai megfigyelések elemzése, megfogalmazása a tanult matematikai szaknyelv segítségével. Megfigyelés, tulajdonságok számbavétele. Összehasonlítás, azonosságok, különbözőségek megállapítása. Finommotoros mozgáskoordinációk fejlesztése. Számítógépes játékok, egyszerű fejlesztő szoftverek megismertetése. Tapasztalatgyűjtés. A gömb létrehozása. Összehasonlítások végzése a valóság tárgyairól, alakzatokról, dolgokról. Mennyiségi jellemzők felismerése, a különbségek észrevétele. Adott tárgy, elrendezés, kép más nézőpontból való elképzelése. Tájékozódás az időben: a múlt, jelen, jövő, mint folytonosan változó, pl. előtte, utána, korábban, később megértése, használata. Időtartam mérése egyenletes tempójú mozgással, hanggal, szabványos egységekkel (másodperc, perc, óra, nap, hét, hónap, év). Fejlesztőprogram használata méréshez. Időpont és időtartam tapasztalati úton történő megkülönböztetése. A családban történtek elhelyezése az időben. A pontosság mértékének kifejezése gyakorlati mérésekben. A mértékegység és mérőszám kapcsolata, összefüggésük megfigyelése és elmélyítése. 78 körülöttünk lévő mesterséges és természetes környezet formavilágának megfigyelése és rekonstrukciója. Technika, életvitel és gyakorlat: dobókocka, téglatest alakú doboz készítése. Technika, életvitel és gyakorlat: gyurma vagy kókuszgolyó készítése. Környezetismeret: gömb alakú gyümölcsök. Testnevelés és sport: labdák. Környezetismeret: gyakorlati mérések közvetlen környezetünkben (tömeg-, hosszúságmérés). Csomagolóanyagok, dobozok tömege. Testnevelés és sport: időre futás. Ének-zene: metronóm. Környezetismeret; technika, életvitel és gyakorlat: napirend, családi ünnepek, események ismétlődése. Magyar nyelv és irodalom: változó helyzetek, időben lejátszódó történések megfigyelése, az időbeliség tudatosítása. Technika, életvitel és gyakorlat: elkészíthető munkadarabok megtervezése mérés és modellezés segítségével.

79 A mértékegységek használata és átváltása szöveges és számfeladatokban. Kulcs/ Mérések a gyakorlatban, mérések a családban. Fejlesztőprogram használata mértékegységek átváltásához. Környezetismeret; technika, életvitel és gyakorlat: háztartásban használatos gyakorlati mérések (sütés-főzés hozzávalói). Metsző és párhuzamos egyenesek, szakasz, szög, háromszög, téglalap, négyzet, kerület, terület, téglatest, kocka, testháló, tükrös alakzat, időpont, időtartam, kör, gömb, mértékegység, tonna, másodperc, km, mm. 5. Statisztika, valószínűség Adatokról megállapítások megfogalmazása. Valószínűségi megfigyelések, játékok kísérletek. Tapasztalatszerzés a véletlenről és a biztosról. Rendszerszemlélet, valószínűségi és statisztikai gondolkodás alapozása. A problémamegoldó gondolkodás fejlesztése. Órakeret 4 óra Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Adatok megfigyelése, gyűjtése, rendezése, rögzítése, ábrázolása grafikonon. Számtani közép, átlag fogalmának bevezetése. A biztos, a lehetséges és a lehetetlen események értelmezése. Tapasztalatok szerzésével későbbi fogalomalkotás előkészítése. A képi grafikus információk feldolgozása, forráskezelés. Néhány szám számtani közepének értelmezése, az átlag fogalmának bevezetése, használata adatok együttesének jellemzésére. Próbálgatások, sejtések, indoklások, tippelések, tárgyi tevékenységek. A lehetséges és lehetetlen tapasztalati úton való értelmezése. A biztos és véletlen megkülönböztetése. Környezetismeret: meteorológiai adatok lejegyzése, ábrázolása. Környezetismeret: hőmérsékleti és csapadékátlagok. Valószínűségi játékok, kísérletek, megfigyelések. Gyakoriság. Oszlopdiagram. A valószínűség fogalmának tapasztalati előkészítése. Események gyakoriságának megállapítása kísérletek végzésével, ábrázolása oszlopdiagramon. Sejtés megfogalmazása adott számú kísérletben. A kísérleti eredmények összevetése a sejtéssel, az eltérés megállapítása és magyarázata. A gyakoriság, a valószínű, kevésbé valószínű értelmezése gyakorlati példákon. Információszerezés az internetről, irányított keresés. Diagramokhoz kapcsolódó információk keresése, értelmezése. Környezetismeret: természeti jelenségek előfordulása és valószínűsége. Magyar nyelv és irodalom: a kifejezőkészség alakítása (világos, rövid megfogalmazás). 79

80 Kulcs/ Valószínű, biztos, lehetetlen, lehet, de nem biztos. Átlag. Grafikon, oszlopdiagram. Gyakoriság. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén Gondolkodási és megismerési módszerek Adott tulajdonságú elemek halmazba rendezése. Halmazba tartozó elemek közös tulajdonságainak felismerése, megnevezése. Annak eldöntése, hogy egy elem beletartozik-e egy adott halmazba. A változás értelmezése egyszerű matematikai tartalmú szövegben. Az összes eset megtalálása (próbálgatással). Számtan, algebra Számok írása, olvasása ( es számkör). Helyi érték, alaki érték, valódi érték fogalma es számkörben. Negatív számok a mindennapi életben (hőmérséklet, adósság). Törtek a mindennapi életben: 2, 3, 4, 10, 100 nevezőjű törtek megnevezése, lejegyzése szöveggel, előállítása hajtogatással, nyírással, rajzzal, színezéssel. Természetes számok nagyság szerinti összehasonlítása es számkörben. Mennyiségek közötti összefüggések észrevétele tevékenységekben. A matematika különböző területein az ésszerű becslés és a kerekítés alkalmazása. Fejben számolás százas számkörben. A szorzótábla biztos ismerete 100-as számkörben. Összeg, különbség, szorzat, hányados fogalmának ismerete. Műveletek tulajdonságainak, tagok, illetve tényezők felcserélhetőségének alkalmazása. Műveleti sorrend ismerete, alkalmazása. Négyjegyű számok összeadása, kivonása, szorzás és osztás egy- és kétjegyű, számmal írásban. Műveletek ellenőrzése. Szöveges feladat: a szöveg értelmezése, adatok kigyűjtése, megoldási terv, becslés, ellenőrzés, az eredmény realitásának vizsgálata. Többszörös, osztó, maradék fogalmának ismerete. Összefüggések, függvények, sorozatok Szabályfelismerés, szabálykövetés. Növekvő és csökkenő számsorozatok felismerése, készítése. Összefüggések keresése az egyszerű sorozatok elemei között. A szabály megfogalmazása egyszerű formában, a hiányzó elemek pótlása. Geometria Egyenesek kölcsönös helyzetének felismerése: metsző és párhuzamos egyenesek. A szabvány mértékegységek: mm, km, ml, cl, hl, g, t, másodperc. Átváltások szomszédos mértékegységek között. Hosszúság, távolság és idő mérése (egyszerű gyakorlati példák). Háromszög, négyzet, téglalap, sokszög létrehozása egyszerű módszerekkel, felismerésük, jellemzőik. Kör fogalmának tapasztalati ismerete. A test és a síkidom közötti különbség megértése. Kocka, téglatest, felismerése, létrehozása, jellemzői. Gömb felismerése. Tükrös alakzatok és tengelyes szimmetria előállítása hajtogatással, nyírással, rajzzal, színezéssel. Négyzet, téglalap kerülete. Négyzet, téglalap területének mérése különféle egységekkel, területlefedéssel. Valószínűség, statisztika Tapasztalati adatok lejegyzése, táblázatba rendezése. Táblázat adatainak értelmezése. 80

81 Adatgyűjtés, adatok lejegyzése, diagram leolvasása. Valószínűségi játékok, kísérletek értelmezése. Biztos, lehetetlen, lehet, de nem biztos tapasztalati ismerete. Informatikai ismeretek Tanári segítséggel az életkorának megfelelő oktatási célú programok használata. Egy rajzoló program ismerte; egyszerű ábrák elkészítése, színezése. Együttműködés interaktív tábla használatánál. 81

82 Környezetismeret Óraszám: 36 óra/év 1 óra/hét 1. évfolyam Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma Témakör Óraszám 1. Az iskola 5 2. Az iskolás gyerek 4 3. Tájékozódás az iskolában és környékén 3 4. Mi van a teremben? 4 5. Anyagok körülöttünk 4 6. Hóban, szélben, napsütésben 5 7. Mi kerül az asztalra? 3 8. Élőlények közösségei 4 Ismétlés, rendszerezés, számonkérés 4 Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Mi a különbség az óvoda és az iskola között? Mi van az iskolában? Hogyan tájékozódunk az iskola épületében? Az iskola Órakeret 5 óra A megismerési módszerek folyamatos alkalmazása (megfigyelés, leírás, összehasonlítás, csoportosítás, mérés). A térbeli tájékozódás fejlesztése. A mindennapi környezetben előforduló jelek, jelzések felismerése és értelmezése. Az iskolás élettel kapcsolatos életmódbeli szokások tudatosítása, gyakoroltatása. Fejlesztési követelmények Helyes viselkedés és megfelelő öltözködés az iskolában (tanórán, különböző szabadidős foglalkozásokon, szünetben). Az iskolában dolgozók foglalkozásának összehasonlítása. Megszólításuk, köszönés, Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: színek, formák. Matematika: távolságok, nagyságrendek becslése, megnevezése, mérése. 82

83 Az iskolai élet rendje. Kikkel találkozunk az iskolában? Hogyan öltözködünk az iskolában? Milyen élőlények vannak a tanteremben, az iskolában, az iskola udvarán? Ismeretek: A környezetünkben előforduló anyagok érzékelhető tulajdonságai. A szobanövények gondozása. Életfeltételek. Az időjárást jelző piktogramok. Az iskolában található jelek, jelzések, piktogramok. Kulcs/ udvariassági formulák használata. Élőlények és élettelen dolgok összehasonlítása, különbségek megfogalmazása. Egyszerű növényápolási munkák elvégzése (ültetés, öntözés, talajlazítás) és a hozzájuk tartozó néhány eszköz nevének megismerése, az eszközök használata. Az időjárás megfigyelése, az időjárásnak megfelelő öltözködés megtervezése. Tájékozódás az iskola épületében. Természetes mértékek (lépés, arasz stb.) használata. Élő, élettelen, növény, állat, életjelenség. Technika, életvitel és gyakorlat: helyes öltözködés. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Mi a különbség az iskolás és az óvodás gyerek napirendje között? Mivel telnek a hétköznapok, a hétvégék és az ünnepek? Hogyan tájékozódunk a környezetben? Mit, mikor, hogyan és mennyit együnk? Ismeretek: A napszakok, évszakok váltakozása. A napok és a hónapok. Napirend és napszakok. Az emberi test külső képe. Az ember főbb testrészei. Az iskolás gyerek Órakeret 4 óra Az állandóság és változás szempontjából a napi és éves ritmus felismerése, mintázatok keresése. A megfigyelés, a mérés és a tapasztalatok rögzítése. Az ember megismerése és egészsége szempontjából a saját test megismerése. Fejlesztési követelmények Napi- és hetirend tervezése. Helyes testtartás. A megvilágítás szerepének felismerése tanulás közben. A helyes táplálkozási és a higiénés szokások tudatosítása, alkalmazása a napi gyakorlatban. Ismétlődő jelenségek (ritmusok) megfigyelése az ember életében, a test működésében. Példák gyűjtése. A mozgás hatásának megfigyelése a pulzusra és a légzésszámra. Az évszakokhoz kapcsolódó ünnepek, helyi szokások megismerése (pl. szüret, Mártonnap, karácsony, regölés, húsvét, madarak és fák napja) részvétel a helyben hagyományos ünneplésben, népszokásban. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: mondókák, versek, dalok a testrészekkel kapcsolatban. Ének-zene: a ritmus szerepe a zenében. Népi gyermekjátékok, mondókák. Matematika: az előtte, utána, korábban, később megértése, használata; folyamat mozzanatainak időbeli elrendezése; időrendkezelése. 83

84 Kulcs/ Idő, ritmus, érzékszerv, testrész. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hogyan jutunk el az iskolába? Ismeretek: A helyi közlekedés. Fűtőberendezések, világítás, szellőztetés, étkező-, raktár- és kiszolgálóhelyiségek szerepe az iskolában. A közlekedés és az energiatakarékosság. Kulcs/ Tájékozódás az iskolában és környékén Természetes hosszmértékek és léptékek. Órakeret 3 óra A környezet és fenntarthatóság szempontjából a felelős felhasználói magatartás megalapozása, erősítése. Megbecsülés kialakítása az iskolai személyzet munkája iránt. Energiatakarékosság, felelősség. Fejlesztési követelmények Útvonalrajzok készítése a lakhely és az iskola között. Egy-egy konkrét példa összehasonlítása. Az iskola elhelyezése a településen belül. Az energiatakarékosság lehetséges megvalósítási módjainak keresése az iskolán belül. Előnyök és hátrányok mérlegelése annak mentén, érdemes-e az iskolába gépkocsival jönni. Az állagmegőrzés, takarítás, karbantartás és a felelős használat jelentőségének felismerése. Kapcsolódási pontok Matematika: halmazok, rész-egész viszony, becslés. Vizuális kultúra: tájképek. Technika, életvitel és gyakorlat: fűtés, háztartási munkák, közlekedés, energiatakarékosság. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Milyen tárgyak vesznek körül bennünket? Hogyan függenek össze a tárgyak anyagi tulajdonságai a felhasználásuk módjával? Ismeretek: Tárgyak (anyagok) tulajdonságai (átlátszóság, keménység, rugalmasság, érdesség-simaság, Mi van a teremben? Az osztályterem bútorzata és tárgyainak megnevezése. Órakeret 4 óra Az anyag, a felépítés és működés kapcsolata. A felelős, körültekintő munkavégzés és viselkedés erősítése. Fejlesztési követelmények A tanteremben található tárgyak csoportosítása különböző szempontok szerint (érzékszervekkel vizsgálható tulajdonságok, anyag, méret, felhasználás). Természetes és mesterséges anyagok megkülönböztetése a környezet tárgyaiban. Kapcsolat keresése az anyag tulajdonságai és felhasználása Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: az anyagi tulajdonságokra használható jelzők, hasonlatok; mondókák, versek. 84

85 forma, szín). Mesterséges és természetes anyagok a környezetünkben található tárgyakban. között egyszerű példák alapján. A körültekintő munkavégzés fontosságának felismerése. Kulcs/ Anyagi tulajdonság, felhasználás. Anyagok körülöttünk Anyagok megismert tulajdonságai. Órakeret 4 óra Az állandóság és változás szempontjából a halmazállapot-változások értelmezése. Ok-okozati kapcsolatok feltárása napi gyakorlataink és az anyagi átalakulások jellemzői között. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Önthető-e a szén, a mák, a liszt? Csak a folyadékok önthetők? Miért mérik kilóra a krumplit, dekára a mákot, literre a tejet? Miért tesznek a friss zúzódásra jeget? Miért esik jól nyáron a fagyi? Ismeretek: Az önthetőség nem jelenti önmagában azt, hogy egy anyag folyékony halmazállapotú. A víz halmazállapot-változásai (olvadás, fagyás, párolgás, lecsapódás), ezek kapcsolata a hőmérséklet változásával. Fejlesztési követelmények Különböző köznapi anyagok összehasonlítása halmazállapotuk szerint. Köznapi folyadékok és szilárd anyagok tulajdonságainak vizsgálata tapintással, vizuálisan, szaglással, kézzel történő erőkifejtéssel stb.). A tapasztalatok megfogalmazása szóban. Példák keresése a víz halmazállapot-változásaira a háztartásban és a természetben. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: a víz mint versek, mesék témája; hasonlatok, metaforák, szólásmondások a gőzzel, a vízzel és a jéggel kapcsolatban. Vizuális kultúra: a víz megjelenése különböző műalkotásokban. Kulcs/ Halmazállapot, halmazállapot-változás. Hóban, szélben, napsütésben Órakeret 5 óra Melegítés, hűtés, párolgás. Az időjárás-előrejelzésben alkalmazott néhány gyakori piktogram jelentése. A felépítés és működés szempontjából az időjárás jellemzői és az évszakok kapcsolatának felismertetése. Az ember megismerése és egészsége szempontjából az évszakokhoz kötődő helyes táplálkozási szokások, az egészségvédelem jelentőségének megértetése. 85

86 Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hogyan határozza meg öltözködésünket az időjárás? Hogyan viselkednek a növények és az állatok különböző időjárási körülmények között? Ismeretek: Évszakok és jellemző időjárásuk. Az időjárás tényezői. A csapadék formái (eső, köd, hó). Az évszaknak megfelelő helyes öltözködés. Példák a növények fényviszonyokhoz, az állatok változó hőmérsékleti viszonyokhoz történő alkalmazkodására. Kulcs/ Fejlesztési követelmények Időjárási napló készítése. Az időjárás élőlényekre gyakorolt hatásának megfigyelése, konkrét példák gyűjtése. A víz halmazállapotai és a csapadékformák összekapcsolása. Napi és éves ritmus megfigyelése a növény- és állatvilágban, a tapasztalatok rögzítése rajzzal vagy írásban. Időjárás, évszakos változás, egészségvédelem. Kapcsolódási pontok Technika, életvitel és gyakorlat: öltözködés, időjárás, egészséges táplálkozás. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Miért leszünk éhesek? Miért fontos a rendszeres étkezés? Mit érdemes csomagolni egy egész napos kirándulásra? Ismeretek: Az éhség mint a szervezet jelzése: energiára, tápanyagra van szükségünk. Az ideális testsúly jelentősége: elhízás, alultápláltság veszélyei. Az étkezések típusai, a helyes táplálkozás, a terített asztal, az Napszakok, táplálkozás. Mi kerül az asztalra? Órakeret 3 óra Az ember megismerése és egészsége szempontjából az egészségtudatos táplálkozási szokások kialakítása, minőségi és mennyiségi szempontok figyelembe vételével. Fejlesztési követelmények A rendszeres, nyugodt táplálkozás szerepének felismerése. Példákon keresztül a helyes és helytelen étrend, az egészséges és egészségtelen ételek, italok felismerése, csoportosítása. Az étkezéssel kapcsolatos szokások gyűjtése, elemzése. A helyes étkezési szokások megismerése, betartása, gyakorlása. Az ételek tárolásával kapcsolatos alapvető szabályok megismerése és betartása. Javaslat készítése: mit vigyünk magunkkal hosszabb utazásra, Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: csendéletek gyümölcsökkel, ételekkel. Ének-zene: az étkezéssel kapcsolatok dalok. Technika, életvitel és gyakorlat: a főzés, illetve ételkészítés; az élelmiszerek, ételek tárolása; egészséges táplálkozás, étrend. 86

87 evőeszközök használata, a folyadékbevitel, a kézmosás és az ülve étkezés, az alapos rágás és az étkezés utáni fogmosás szerepe. A víz a legegészségesebb italunk, mely a szervezet számára nélkülözhetetlen. A maradék étellel kapcsolatos higiénés szabályok. Kulcs/ rövidebb kirándulásra télen, nyáron stb. Az ételmérgezés tüneteinek felismerése. Egészségtudatos magatartás, élelmiszer-higiéné, étkezési szabály. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Élhetne-e róka a kertben? Növény, állat. Ismeretek: Életközösség: mesterséges és természetes életközösség. Élőhely. Veszélyeztetett fajok. Táplálkozási kölcsönhatások: ragadozás, növényevés.. Kulcs/ Élőlények közösségei Órakeret 4 óra A rendszerek, illetve a felépítés és működés szempontjából az életközösségek kapcsolatainak megismerése. A mesterséges és természetes életközösségek összehasonlítása. A természetvédelem jelentőségének felismerése. Fejlesztési követelmények Egy, az iskola környezetében található jellegzetes életközösség megfigyelése, jellemzése. Természetes életközösség megfigyelése, állapotának leírása, a változások követése, bemutatása és megbeszélése. Mesterséges és természetes életközösség összehasonlítása (sokféleség, változatosság mintázatok alapján). Az élővilág sokféleségének tisztelete. Az életközösség növényei és állatai közötti jellegzetes kapcsolatok felismerése. A természetvédelem jelentőségének felismerése. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: versek egyes állatfajokkal kapcsolatban. Ének-zene: az állatok farsangja, dalok állatokkal kapcsolatosan. Vizuális kultúra: állatok és növények, életközösségek ábrázolása. Életfeltétel, környezeti igény, természetvédelem, sokféleség, életközösség, táplálkozási kapcsolat. 87

88 Óraszám: 36 óra/év 1 óra/hét 2. évfolyam Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma Témakör Óraszám 1. Az iskola 3 2. Az iskolás gyerek 4 3. Tájékozódás az iskolában és környékén 5 4. Mi van a teremben? 4 5. Anyagok körülöttünk 4 6. Hóban, szélben, napsütésben 3 7. Mi kerül az asztalra? 5 8. Élőlények közösségei 4 Ismétlés, rendszerezés, számonkérés 4 Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hogyan tájékozódunk az iskola épületében? Milyen élőlények vannak a tanteremben, az iskolában, az iskola udvarán? Miért nem akar sok szülő házi kedvencet otthonra? Az iskola Az iskolás élettel kapcsolatos életmódbeli szokások. Órakeret 3 óra A megismerési módszerek folyamatos alkalmazása (megfigyelés, leírás, összehasonlítás, csoportosítás, mérés). A térbeli tájékozódás fejlesztése. A mindennapi környezetben előforduló jelek, a jelekből álló információhoz kapcsolódó kommunikáció fejlesztése. A teremtett természetes, az alkotott mesterséges és a társadalmi környezet megfigyelése, megkülönböztetése az iskolai környezetben. Fejlesztési követelmények Az osztályterem, ahol szeretek lenni: az osztályteremben található tárgyak, bútorok megnevezése, jellemző tulajdonságaik összegyűjtése, csoportosításuk különböző szempontok szerint. Élőlények és élettelen dolgok összehasonlítása, különbségek megfogalmazása. Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: színek, formák. Matematika: távolságok, nagyságrendek becslése, megnevezése, mérése. Technika, életvitel és gyakorlat: helyes 88

89 Ismeretek: A házi kedvencek gondozása. A környezetünkben előforduló anyagok érzékelhető tulajdonságai. Kulcs/ A házi kedvencek, a házban és a ház körül élő állatok megnevezése, egy-egy (az ember számára) jellemző tulajdonságának megnevezése. Az iskola épületében és a környéken található jelek, jelzések értelmezése. Mérés, becslés, vázlatos alaprajz készítése. Tájékozódás vázlatrajz alapján. Élő, élettelen, növény, állat, életjelenség. öltözködés. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hogyan, mikor és mennyit tanulunk? Mi a különbség felnőttek és gyerekek között? Ismeretek: Legfontosabb érzékszerveink és szerepük a környezet megismerésében. Védelmük fontossága és módjai. Fogyatékos, sérült embertársaink. Kulcs/ Az iskolás gyerek Az emberi test felépítése, az egészség megőrzése. Órakeret 4 óra Az állandóság és változás szempontjából a napi és éves ritmus felismerése, mintázatok keresése. A megfigyelés, a mérés és a tapasztalatok rögzítése. Az ember megismerése és egészsége szempontjából a saját test megismerése. Idő, ritmus, érzékszerv, testrész. Fejlesztési követelmények Napi- és hetirend tervezése, a megvalósítás értékelése. Osztálytárs, fiatalabb és idősebb testvér, szülő, illetve más felnőtt testméreteinek mérése, az adatok összehasonlítása, relációk megfogalmazása. Az érzékszervek védelmét biztosító szabályok megismerése és gyakorlása, alkalmazása. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: mondókák, versek, dalok a testrészekkel kapcsolatban. Ének-zene: a ritmus szerepe a zenében. Matematika: az előtte, utána, korábban, később megértése, használata; folyamat mozzanatainak időbeli elrendezése; időrendkezelése. Tájékozódás az iskolában és környékén Természetes hosszmértékek és léptékek. Órakeret 5 óra A környezet és fenntarthatóság szempontjából a felelős felhasználói magatartás megalapozása, erősítése. Az anyag, energia, információ szempontjából az energiatakarékos üzemeltetés jelentőségének felismertetése. Léptékek felismerése, becslés és mérés alkalmazása. Problémák, jelenségek, gyakorlati Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok 89

90 alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Mitől működik az épület? Ismeretek: Hosszmértékek. A fő világtájak megnevezése, elhelyezése. A földfelszín formakincsének elemei (hegy, völgy, domb, síkság, folyó, patak). Alaprajz, vázlatrajz. A fűtés lehetséges módjai. Energiaforrások a háztartásban. A készülékek energiatakarékos üzemeltetésének módjai. Az épületek karbantartásával, állagmegőrzésével kapcsolatos legfontosabb munkák az iskolában és otthon. Kulcs/ Alaprajz készítése az osztályteremről, vázlat az iskoláról. Becslés és mérés alkalmazása. Az iskola elhelyezése a településen belül és annak térképén. A környék földfelszíni formakincseinek megnevezése. Alaprajz készítése a lakásról, szobáról. Az iskola és a háztartás összehasonlítása (léptékkülönbség felismerése). Kapcsolat felismerése a használat intenzitása, a kopás, állagromlás és a karbantartási feladatok szükségessége, gyakorisága között. Alaprajz, lépték, energiatakarékosság, felelősség. Matematika: halmazok, rész-egész viszony, becslés. Vizuális kultúra: tájképek. Technika, életvitel és gyakorlat: fűtés, háztartási munkák, közlekedés, energiatakarékosság. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Mely tárgyak jelentenek veszélyt tűz esetén? Hogyan lehet megelőzni a tűzeseteket? Mit lehet tenni tűz esetén? Ismeretek: Az égés folyamata (égési feltételek, égéstermékek, éghető és éghetetlen anyagok). Éghető anyagok a környezetünkben. A gyufa használata. Irinyi János mint a gyufa feltalálója. Tűzvédelem, a tűzoltás alapelvei, Mi van a teremben? Az osztályterem bútorzata és tárgyainak megnevezése. Órakeret 4 óra Az anyag, energia, információ; a felépítés és működés kapcsolata, illetve az állandóság és változás szempontjából kapcsolat keresése az anyagi tulajdonságok és a tárgyak felhasználása között. Kapcsolat keresése az égés feltételei és a tűzoltás szabályai között. Fejlesztési követelmények A környezetben lévő tárgyak csoportosítása aszerint, hogy tűzveszélyes (gyúlékony), éghető vagy éghetetlen-e. Égés vizsgálatán keresztül az égés feltételeinek megállapítása. Kapcsolat keresése az égés feltételei és a tűzoltás módja között. Felkészülés vészhelyzetre. A fegyelmezett cselekvés fontosságának felismerése. A tűzoltók munkájának értékelése. Kapcsolódási pontok Ének-zene: tűzzel kapcsolatos dalok. Magyar nyelv és irodalom: az anyagi tulajdonságokra használható jelzők, hasonlatok; mondókák, versek a tűzzel kapcsolatban. 90

91 eszközei. Kulcs/ Tűzvédelem, tűzoltás, égés, anyagi tulajdonság, felhasználás. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Miért tesznek a friss zúzódásra jeget? Megrepesztheti-e a víz a sziklát? Ismeretek: Halmazállapotok: a légnemű anyagok (gázok) kitöltik a rendelkezésre álló teret; a folyadékok térfogata változatlan, de felveszik az edény alakját; a szilárd anyagok megtartják formájukat. Környezetünk legkeményebb anyagai a kristályok: ilyenek a drágakövek, a gyémánt. Térfogat- és tömegmérés, mértékegységek (deciliter, liter, dekagramm, kilogramm). Oldat. Vízben való oldhatóság. A melegítés és hűtés a mindennapokban. Kulcs/ Anyagok körülöttünk Anyagok megismert tulajdonságai. Órakeret 4 óra Az állandóság és változás szempontjából a halmazállapot-változások értelmezése, a tömeg- és űrmértékek használata. A felépítés és működés kapcsolatában a víz mint oldószer alkalmazása. Ok-okozati kapcsolatok feltárása napi gyakorlataink és az anyagi átalakulások jellemzői között. Fejlesztési követelmények A környezetünkben előforduló kristályos anyagok csoportosítása (például: kvarc az üveget karcolja, kalcit az üveget nem karcolja és körömmel sem karcolható, gipsz körömmel karcolható). Példák keresése kristályokra (ásványok). Annak magyarázata, miért praktikusabb a folyadékok térfogatát és a szilárd anyagok tömegét megadni. Tömeg- és űrmértékek leolvasása (élelmiszeripari termékekről, illetve mérőeszközökről), kapcsolat keresése a deciliter és liter, illetve a gramm/dekagramm, valamint a dekagramm/kilogramm között. Kapcsolat keresése a víz halmazállapot-változásai és köznapi alkalmazásai között (például hűtés jégkockával, melegítés gőzzel). Tömeg- és térfogatmérés víz fagyasztása és olvadása során. Oldatok készítése. Az anyagok csoportosítása vízben való oldhatóság szerint. A meleg és hideg vízben való oldódás összehasonlítása. Folyadékok és a levegő hőmérsékletének mérése. Térfogatmérés, tömegmérés, oldódás. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: a víz mint versek, mesék témája; hasonlatok, metaforák, szólásmondások a gőzzel, a vízzel és a jéggel kapcsolatban. Vizuális kultúra: a víz megjelenése különböző műalkotásokban. 91

92 Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hogyan védjük testünket a hideg, a meleg, a szél és a csapadék ellen? Mi jellemzi táplálkozásunkat a különböző évszakokban? Ismeretek: A Celsius-skála, hőmérséklet. Példák a növények fényviszonyokhoz, az állatok változó hőmérsékleti viszonyokhoz történő alkalmazkodására. Az egészséges táplálkozás jellemzői a különböző évszakokban. A folyadékfogyasztás szerepe. Az élőlények energiaszükséglete és életmódja közötti kapcsolat. Kulcs/ Hóban, szélben, napsütésben Órakeret 3 óra Melegítés, hűtés, párolgás. Az időjárás-előrejelzésben alkalmazott néhány gyakori piktogram jelentése. A környezet és fenntarthatóság szempontjából kapcsolat felismertetése a növények állapota és az állati viselkedés, valamint a környezeti változások között. Annak felismertetése, hogy az időjárás befolyásolja az ember és más élőlények állapotát is. Fejlesztési követelmények Napi és éves ritmus megfigyelése a növény- és állatvilágban, a tapasztalatok rögzítése rajzzal vagy írásban. Évszakokhoz kötődő étrendek összeállítása. A nyári megnövekedett folyadékigény magyarázata. A réteges öltözködés szerepének megértése. Öltözködési tanácsok adása időjárás-előrejelzés értelmezése alapján. A szélsőséges időjárás okozta veszélyhelyzetek és a védekezés lehetőségei. Időjárás, évszakos változás, egészségvédelem. Kapcsolódási pontok Technika, életvitel és gyakorlat: öltözködés, időjárás, egészséges táplálkozás. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati Napszakok, táplálkozás. Mi kerül az asztalra? Órakeret 5 óra Az ember megismerése és egészsége szempontjából az egészségtudatos táplálkozási szokások kialakítása, minőségi és mennyiségi szempontok figyelembe vételével. Az élelmiszer-higiénia jelentőségének felismerése. Törekvés kialakítása az egészség megőrzésére. Annak felismerése, hogy számos szokásnak biológiai alapja, magyarázata van. Fejlesztési követelmények Élelmiszerfajták csoportosítása energiatartalmuk (magas, alacsony), Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: 92

93 alkalmazások: Milyen élelmiszerekből érdemes csak mértékkel fogyasztani? Mit kezdhetünk a maradék étellel? Ismeretek: A leggyakoribb élelmiszerek energiatartalma (alacsony, magas), a tápanyagok fajtái (fehérje, zsír, szénhidrát). Táplálékpiramis. Az ideális testsúly jelentősége: elhízás, alultápláltság veszélyei, példa hiánybetegségre: a skorbut. Szent-Györgyi Albert úttörő szerepe a C-vitamin előállításában. Az emésztéshez nyugalomra van szüksége a szervezetnek. Alapvető konyhai műveletek: aprítás, melegítés, hűtés, fagyasztás, szárítás, forralás. A konyhai higiénés szabályok. Az ételmérgezés okai és következményei. Kulcs/ illetve tápanyagtartalmuk alapján. A táplálkozás, az életmód és az ideális testsúly elérése/megtartása közötti kapcsolat felismerése. Az étkezéssel kapcsolatos szokások (például nyugodt környezet, folyadékfogyasztás, levesek) biológiai hátterének felismerése. A gyorsétkezés előnyeinek és hátrányainak összegyűjtése, mérlegelése. Egy hagyományos helyi étel elkészítésén keresztül a főzési folyamat lépéseinek értelmezése. Ételek csoportosítása aszerint, hogy mennyire romlandóak. Az ételmérgezés tüneteinek felismerése, a veszélyeinek megértése. csendéletek gyümölcsökkel, ételekkel. Ének-zene: az étkezéssel kapcsolatok dalok. Technika, életvitel és gyakorlat: a főzés, illetve ételkészítés; az élelmiszerek, ételek tárolása; egészséges táplálkozás, étrend. Egészségtudatos magatartás, élelmiszer-higiéné, táplálkozási piramis, étkezési szabály. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Tarthatnánk-e oroszlánt hobbiállatként? Ismeretek: Életfeltételek, egyes állat- és növényfajok igényei. Növény, állat. Élőlények közösségei Órakeret 4 óra A rendszerek, illetve a felépítés és működés szempontjából az életközösségek kapcsolatainak megismerése. Annak felismerése, hogy az egyes fajok környezeti igényei eltérőek. A mesterséges és természetes életközösségek összehasonlítása. A természetvédelem jelentőségének felismerése. Fejlesztési követelmények Az életközösségek összetettségének felismerése. Annak magyarázata, miért bonyolult feladat az állatok megfelelő állatkerti tartása. Állatok csoportosítása (ragadozó, növényevő, mindenevő). Egyed, csoport és életközösség megkülönböztetése konkrét Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: versek egyes állatfajokkal kapcsolatban. Ének-zene: az állatok farsangja, dalok állatokkal kapcsolatosan. 93

94 Összefüggés az élőlények energiaszükséglete és életmódja között. Kulcs/ esetekben. Az állat- és növénykertek munkájának értékelése. Vizuális kultúra: állatok és növények, életközösségek ábrázolása. Életfeltétel, környezeti igény, természetvédelem, sokféleség, életközösség, táplálkozási kapcsolat. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén Az emberi test nemre és korra jellemző arányainak leírása, a fő testrészek megnevezése. Az egészséges életmód alapvető elemeinek ismerete és alkalmazása. Mesterséges és természetes életközösség összehasonlítása. Az élővilág sokféleségének tisztelete, a természetvédelem fontosságának felismerése. Alapvető tájékozódás az iskolában és környékén. Az évszakos és napszakos változások felismerése és kapcsolása életmódbeli szokásokhoz. Az időjárás elemeinek ismerete, az ezzel kapcsolatos piktogramok értelmezése; az időjáráshoz illő szokások. Használati tárgyak és gyakori, a közvetlen környezetben előforduló anyagok csoportosítása tulajdonságaik szerint, kapcsolat felismerése az anyagi tulajdonságok és a felhasználás között. Mesterséges és természetes anyagok megkülönböztetése. A halmazállapotok felismerése. Egyszerű megfigyelések végzése a természetben, egyszerű vizsgálatok és kísérletek kivitelezése. Az eredmények megfogalmazása, ábrázolása. Ok-okozati összefüggések keresésének igénye a tapasztalatok magyarázatára. 94

95 3. évfolyam Óraszám: 72 óra/év 2 óra/hét Témakör sorszáma Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör Óraterv 1. Mennyi időnk van? 7 2. Tájékozódás a tágabb térben 8 3. Megtart, ha megtartod 8 4. Az a szép, akinek a szeme kék? 7 5. Merre megy a hajó? 7 6. Egészség és betegség 6 7. Önismeret és viselkedés 4 8. Vágtat, mint a paripa 8 9. Kertben, mezőn 13 Ismétlés, rendszerezés, számonkérés 4 Idő, napszakok, évszakok. Mennyi időnk van? Órakeret 7 óra Az anyag, energia, információ, a rendszerek, illetve az állandóság és változás szemszögéből az idő fogalmának megértése, az időegységek alkalmazásának fejlesztése, az időfogalom mélyítése. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Miért épp 24 órából áll egy nap? Hogyan mérték az időt régen, és hogyan mérhetjük most? Ismeretek: Az idő mérése, az időmérés alkalmi és szabványegységei. Az idő kifejezése a mindennapi Fejlesztési követelmények Időmérő eszköz készítése, kalibrálása. Napóra megfigyelése. Időmérő eszközök csoportosítása (pontosság, használhatóság, esztétikum szerint). Az idő múlása jeleinek felismerése, szóbeli leírása az emberi egyedfejlődés egyes szakaszaiban. A születéssel, gyermekvárással, az elmúlással kapcsolatos gyermeki Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: hasonlatok, metaforák, szólásmondások (az idővel kapcsolatban). Ének-zene: ütem, ritmus, metronóm. Matematika: folyamat 95

96 kommunikációban. Emberi életszakaszok. Születés és halál. elképzelések megbeszélése. mozzanatainak időbeli elrendezése; időrend kezelése. Kulcs/ Időmérés, égitest, naptár. Tájékozódás a tágabb a térben Órakeret 8 óra Fő világtájak, tájékozódás vázlatrajz alapján, saját település neve, környezete. A rendszerben való gondolkodás fejlesztése: a rész-egész kapcsolat értelmezése hazánk földrajzi helyzetén belül. A helyi és nemzeti azonosságtudat megalapozása, alakítása. A lakókörnyezettel és hazánkkal kapcsolatos pozitív attitűd megalapozása. A közlekedéssel kapcsolatos tudás bővítése. A térbeli tájékozódás fejlesztése, a térképhasználat előkészítése. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hol találjuk lakóhelyünket Magyarországon? Ismeretek: A földfelszín formakincsének elemei (hegység, dombság, alföld, óceán, tenger, tó, folyam, folyó, patak). Magyarország helyzete: államhatárok, felszínformák, vizek, főváros, települések, útvonalak, szomszédos országaink. Magyarország elhelyezése: Föld bolygó, Európa kontinens, Közép- Európa, Kárpát-medence. Lakóhelyünk, lakókörnyezetünk A lakóhely történetének néhány fontosabb eseménye és természeti környezete. Kulcs/ Fejlesztési követelmények A felszíni formák megfigyelése terepasztalon, maketten vagy saját készítésű modellen (például homokasztalon) és összevetése térképpel, földgömbbel. A település és közvetlen környezete felszíni formakincseinek összekötése a modellezett formákkal. A fő világtájak megnevezése, elhelyezése a térképen. Az égtájak azonosítása a közvetlen környezetben. Magyarország domborzati térképén az alapvető térképjelek megnevezése, a szomszédos országok felsorolása. Saját település megtalálása Magyarország térképén. Közös bemutató készítése a lakóhely kulturális és természeti értékeiről. A természeti és mesterséges fogalompár alkalmazása a lakóhely értékeinek leírásában. Kapcsolódási pontok Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedés, utazás, közlekedési eszközök. Matematika: Tájékozódás a síkban. Távolságok, nagyságrendek becslése, megnevezése, mérése. Magyar nyelv és irodalom: Magyarország értékeinek, illetve a lakóhelyhez köthető értékek megjelenítése a szépirodalomban. Vizuális kultúra: nemzeti szimbólumaink, illetve az egyes tájegységekhez köthető jelképek. Ének-zene: Magyarországhoz, illetve az egyes nagy tájegységekhez vagy a lakóhelyhez köthető népdalok, zeneművek. Rész-egész viszony, távolságbecslés, térkép, Magyarország, település, közlekedési eszköz, tömegközlekedés. 96

97 Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Milyen kapcsolat van az ünnepek és az évszakok között? (Pl. farsang, húsvét, pünkösd, karácsony.) Mire jók a hagyományok? Lehet-e tanulni egy iskolázatlan embertől? Miért fontos a természetvédelem? Ismeretek: Jeles napok, ünnepek kapcsolata a természet változásaival. A lakóhely hagyományai. A gazdálkodó ember természeti és épített környezetének kölcsönhatása az ártéri fokgazdálkodás példáján. Haszonállatok: mézelő méh, szürkemarha, mangalica, racka. Haszonnövények: alma, meggy, szőlő. Vadon élő állatok: kárász, csuka, nemes kócsag, fehér gólya. Gyógy- és fűszernövények: galagonya, szeder, menta. A hagyományos házak anyagai (nád, sás, fűz, agyag, vályog), a települések mérete. A folyószabályozás hatása és a vizek védelme. Kulcs/ Megtart, ha megtartod Növények, állatok, természetes és mesterséges környezet. Órakeret 8 óra A hagyományos életmód és a helyi tudás jelentőségének megláttatása a környezet és fenntarthatósághoz kötődően. A környezet- és természetvédelem szerepének felismertetése. Az ember-természet kapcsolat mint rendszer értelmezése konkrét példán keresztül. A tapasztalati tudás értékelése. A természeti ritmusok és ünnepeink, jeles napjaink közötti kapcsolatok felismertetése. Fejlesztési követelmények Kalendárium készítése, jeles napok és természeti történések, népdalok, népköltések és versek, szépirodalmi részletek megjelenítésével. Példák keresése arra, hogyan látták el az ártéri gazdálkodásból élők táplálékigényüket (növények, tenyésztett állatok, halászat, vadászat), hogyan készítették és tartósították ételeiket, milyen használati tárgyakat és milyen nyersanyagokból készítettek, hogyan ügyeltek arra, hogy a megújuló természet hosszú távon is biztosítsa igényeiket. Egy-két anyag feldolgozásának kipróbálása (pl. agyag, fűzfavessző, gyógynövényszárítás). Annak megértése, hogy a helyi sajátosságokra, problémákra a hagyományos tudás kínálja a legmegfelelőbb megoldásokat. A körültekintő emberi beavatkozás jelentőségének felismerése. A vízvédelem szerepének belátása. Az iskolához legközelebb eső nemzeti park vagy tájvédelmi körzet megismerése, értékmentő munkájának megértése. A természetvédelem és a fenntarthatóság kapcsolatának felismerése. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: többjelentésű szavak (a fok szó jelentései). Ének-zene: népdalok. Vizuális kultúra: népművészet. Erkölcstan: a természet tisztelete, a hagyományok jelentősége. Matematika: rész-egész kapcsolat. Technika, életvitel és gyakorlat: a ház részei, építőanyagok, anyagok felhasználása, megmunkálása; élelmiszerek tartósítása. Fenntarthatóság, fokgazdálkodás, természetvédelem, vizes élőhely, tapasztalati tudás, egyensúly. 97

98 Az a szép, akinek a szeme kék? Testrészek, emberi tulajdonságok. Órakeret 7 óra Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Mitől látunk valakit szépnek? Csak a szupermodellek lehetnek szépek? Ismeretek: Emberábrázolás a művészetben. Szépségideálok. Külső és belső tulajdonságok. Szerzett és öröklött tulajdonságok. Az ápolt külső szebbé tesz: a testápolás módjai (tisztálkodás, haj, körmök, bőr, fogak ápolása). A divat és a testápolás kapcsolata. Fogyatékkal élők, megváltozott munkaképesség. Kulcs/ Az ember megismerése és egészsége szempontjából az alkat, a külső és belső tulajdonságok különbözőségének elfogadtatása. Példákon keresztül az öröklődés szerepének a felismertetése. A toleráns és segítőkész magatartás megalapozása, erősítése. Fejlesztési követelmények Példák, illusztrációk gyűjtése különböző korok, kultúrák szépségideáljaira. Annak felismerése, hogy nem minden szépségideál vagy divat hat előnyösen egészségünkre, egyes szokások pedig kifejezetten egészségkárosítóak (tűsarkú cipők, fűző stb.). Az emberek közötti testi különbségek és hasonlóságok megfigyelése. Példák alapján az öröklött tulajdonság megértése, tulajdonságok csoportosítása. A helyes és rendszeres testápolási szokások megismerése, gyakorlása. Annak felismerése, hogy a divat nem mindig az egészséges testápolási szokásokat közvetíti, gyakran felesleges vagy káros szokásokat is erőltethet. Személyes tapasztat szerzése az érzékszervi és a mozgásszervi fogyatékkal élők életéről. Fogyatékkal élők elfogadása, segítése. Testalkat, testi adottságok, személyes higiéné, öröklődés. Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: emberábrázolás a művészetben; portré és karikatúra. Magyar nyelv és irodalom: a jellemzés; hasonlatok, metaforák a szépséggel kapcsolatban. Ének-zene: gunyoros népdalok, amelyek egyegy testi tulajdonságot karikíroznak. Technika, életvitel és gyakorlat: a testápolás módjai, egészséges életmód. Merre megy a hajó? Halmazállapot-változások, oldódás, kölcsönhatás. Órakeret 7 óra Az anyag, energia, információ szempontjából a mágnesség szerepének felismerése és kölcsönhatásként való értelmezése; hang- és fényjelenségek tanulmányozása. Az állandóság és változás megfigyelése saját vizsgálatok értelmezésén keresztül. A tudomány, technika, kultúra szempontjából az egyes jelenségek gyakorlati alkalmazásának megismerése. 98

99 Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hogyan talál vissza tavasszal a fecske az ősszel elhagyott fészkére? Hogyan tájékozódtak a hajósok régen és most? Ismeretek: Tájékozódás csillagképek alapján. A Göncölszekér legendája. Tájékozódás iránytűvel: a Föld mágneses tere, a mágneses vonzás, taszítás. Körfolyamat: a víz körforgalma a természetben. Sós víz, édesvíz. Az édesvízkészlet mennyisége a Földön a sós vízhez képest. Kulcs/ Fejlesztési követelmények Példák keresése az állatok tájékozódására. A Göncölszekér csillagkép felismerése. Rajz készítése szabadon választott csillagképről, a csillagkép nevével kapcsolatos gyűjtőmunka végzése. Vizsgálatok a mágnességgel kapcsolatban (vonzás, taszítás, a kölcsönösség felismerése). Az iránytű működésének értelmezése. Annak megértése, miért jelentett az iránytű feltalálása hatalmas segítséget a hajósoknak. A sós víz fagyásának vizsgálatán keresztül annak meglátása, miért fagy be nehezebben a tenger, mint az édesvíz. A vízkörforgalom egyes lépésein keresztül a már ismert fizikai változások (párolgás, lecsapódás) bemutatása, az ellentétes irányú folyamatok felismerése. A víztakarékosság, az édesvíz-készlet védelme fontosságának felismerése. Tájékozódás, kölcsönhatás, vízkörforgalom. Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: képek vízről, tengerről, hajókról. Magyar nyelv és irodalom: a hajózás mint téma, a csillagképekhez kötődő mítoszok, mondák, legendák. Matematika: Tájékozódás a külső világ tárgyai szerint; a tájékozódást segítő viszonyok megismerése. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Miért betegszünk meg? Milyen jelei lehetnek annak, hogy betegek vagyunk? Mi a teendő baleset esetén? Ismeretek: Az egészséges életmód (táplálkozás, aktív és passzív pihenés, öltözködés, személyes higiéné, rendszeres testmozgás, lelki egészség). A betegség (nátha, influenza, Egészség és betegség Testrészek, egészséges táplálkozás elemei, hőmérséklet. 99 Órakeret 6 óra Az ember megismerése és egészsége, az egészségtudatos életmód kialakítása és gyakorlása. Fejlesztési követelmények Az egészségünket károsító és védő szokások csoportosítása. Példák gyűjtése az aktív és passzív pihenésre. A gyógyítók munkájának elismerése, tisztelete. A mentők munkájának értékelése, tisztelete. Teendők, segítségkérés módjainak megismerése baleset esetén. Kapcsolódási pontok Testnevelés és sport: a rendszeres testmozgás szerepe, stresszoldás. Magyar nyelv és irodalom: hasonlatok, szólásmondások, közmondások, mesék (az egészséggel és betegséggel kapcsolatban). Technika, életvitel és

100 bárányhimlő) tünetei. A testhőmérséklet, láz mérése. A körzeti orvos és a kórház feladatai. Baleset: megelőzés, segélykérés, a mentők értesítése. A mentők munkája. Kulcs/ Egészségmagatartás, betegség, gyógyítás, baleset, fogyaték. gyakorlat: a betegség tünetei, teendők betegség esetén. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Igaz-e, hogy ugatós kutya nem harap? Van-e hasonlóság az emberi és az állati viselkedés között? Ismeretek: Kommunikáció az állatvilágban: a kutya tájékozódása, területvédő és behódoló magatartása. Az emberi kommunikáció: beszéd, testbeszéd. Önismeret és viselkedés Órakeret 4 óra Az önismeret és az önreflexió fejlesztése a viselkedési helyzetek tanulmányozásán keresztül. Az ember megismerése és egészsége szempontjából az emberi magatartásformák megfigyelése, hasonlóságok és különbségek keresése az állati kommunikációval. Fejlesztési követelmények A kutya magatartásán keresztül példák vizsgálata az állati kommunikációra. Hasonlóságok és különbségek keresése az állati és emberi kommunikáció között.. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: szólások, közmondások, metaforák (az ember és az állatok viselkedésével kapcsolatban). Ének-zene: emberi konfliktusok megjelenése dalokban. Matematika: hasonlóságok és különbségek. Kulcs/ Kommunikáció, metakommunikáció, együttélés. Testrészek. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Vágtat, mint a paripa 100 Órakeret 8 óra A mozgásjelenségek tanulmányozása során az állandóság és változás és kapcsolatuk felismertetése. Az ember megismerése és egészsége szempontjából a mozgás szerepének felismertetése. Fejlesztési követelmények Mozgásjelenségek vizsgálata játékos kísérleteken keresztül: Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: a mozgás megjelenítése a

101 Miért vágtat sebesen a paripa? Ismeretek: A mozgásfajták megkülönböztetése (egyenletes és gyorsuló mozgás, ütközés). A csontok, izmok, ízületek szerepe. kérdések megfogalmazása a mozgások jellemzőivel kapcsolatban. A jelenségek megfigyelése az állandóság és a változás szempontjából, a változások megfigyelése, adott szempontú besorolása (a mozgás gyorsasága, iránya). Példák gyűjtése mozgással kapcsolatos rekordokra. művészetekben, mozgókép készítése. Ének-zene: a ritmus és a mozgás kapcsolata (táncok). Testnevelés és sport: világcsúcsok, nemzeti rekordok különböző sportágakban, Magyar nyelv és irodalom: a mozgás leírására szolgáló rokon értelmű szavak, hasonlatok a mozgás kifejezésére; Kulcs/ Mozgásszerv, mozgásforma. Technika, életvitel és gyakorlat: egészséges életmód, testmozgás. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Mit érdemes venni a piacon? Honnan származik, és mire utal a növény elnevezés? Mitől növekszik a növény? Ismeretek: A Nap mint energiaforrás. A napsugárzás hatása az élővilágra. Gombák, növények, állatok. Zöldségek, gyümölcsök. A növény részei (gyökér, szár, levél, virág, termés). A mag. Ehető növényi részek. Életszakaszok, csírázás, fejlődés, növekedés, öregedés. Kertben, mezőn Életfeltételek, tápanyagok, táplálék, évszakok. 101 Órakeret 13 óra A felépítés és működés kapcsolatában az élőlények csoportosítása, a haszonnövények fogyasztható részeinek megnevezése. Fejlesztési követelmények Életközösség megfigyelése. Az élővilág szerveződési szintjeinek felismerése. A megfigyelt élőhely élőlényeinek csoportosítása (gomba, növény, állat, zöldség, gyümölcs). Látogatás a piacon, a tanyán vagy a kertben. Az idényzöldségek, idénygyümölcsök felismerése, csoportosítása aszerint, hogy mely ehető növényi részt fogyasztjuk. Példák keresése magra, Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: a kenyérrel kapcsolatos hasonlatok, szólás-mondások, mesék, mondák, műalkotások. Vizuális kultúra: mesterséges életközösségek (kert, mező) képi megjelenítése; zöldség- és gyümölcscsendéletek. Ének-zene: az egyes élőlényekkel kapcsolatos dalok.

102 termésre. Naptár készítése az idényzöldségekről és idénygyümölcsökről. Növény fejlődésének megfigyelése. A megfigyelt élőhelyen talált növények csoportosítása aszerint, mely életszakaszban voltak. Kulcs/ Életközösség, növényi szerv, életciklus, napenergia, kenyérsütés. 102

103 4. évfolyam Óraszám: 72 óra/év 2 óra/hét Témakör sorszáma Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör Óraterv 1. Mennyi időnk van? 4 2. Tájékozódás a tágabb térben Miért érdemes takarékoskodni? 6 4. Merre megy a hajó? 8 5. Egészség és betegség 7 6. Önismeret és viselkedés 6 7. Vágtat, mint a paripa 6 8. Kertben, mezőn 15 Ismétlés, rendszerezés, számonkérés 5 Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Miért épp 24 órából áll egy nap? Ismeretek: A Föld mozgásai. Föld, Nap, Hold, holdfázisok képének megismerése. A távcső mint a távoli objektumok megfigyelésének eszköze. Idő, napszakok, évszakok. Mennyi időnk van? 103 Órakeret 4 óra A felépítés és működés, illetve a környezet és fenntarthatóság szempontjából a Föld, a Nap és a Hold kapcsolatának felismertetése. A tudomány és technika fejlődésének felismertetése példák alapján, a találmányok jelentőségének meglátása a távcső példáján. Fejlesztési követelmények A Föld mozgásáról (forgás, Nap körüli keringés) elképzelés kialakítása modell alapján. Annak felismerése, hogy a Földön nem mindenütt egyszerre van nappal, illetve éjszaka. Az időzónák megsejtése. Kapcsolat keresése a naptár elemei és a Föld mozgásai között. Képek keresése, közös bemutató készítése: az égitestek szépségének meglátása. Az egyes holdfázisok rajzolása, elhelyezése a naptárban, a ciklikus ritmus felismerése. Annak megsejtése, hogy a különböző időszámítási Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: hasonlatok, metaforák, szólásmondások (az idővel kapcsolatban). Vizuális kultúra: az idő képi ábrázolása, az égitestek képi ábrázolása. Ének-zene: ütem, ritmus, metronóm. Matematika: folyamat mozzanatainak időbeli elrendezése; időrend

104 Kulcs/ Időmérés, égitest, naptár. módszerek miatt eltérések adódhatnak. A távcső működésének vizsgálata. Annak megértése konkrét példák alapján, miért jelentett a távcső felfedezése hatalmas mérföldkövet a tudomány fejlődésében. kezelése. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hol találjuk Magyarországot a Föld bolygón? Hogyan tervezhetünk meg egy utazást? Ismeretek: A települések infrastruktúra rendszere: nagyváros, város, falu, tanya. Külváros, kertváros, belváros. Vonzáskörzet. Magyarország nagy tájegységei. hazánk néhány főbb természeti és kulturális nevezetessége. Közlekedési eszközök. Tömegközlekedés. A vízi, szárazföldi és légi közlekedési eszközök. Kulcs/ Tájékozódás a tágabb a térben Órakeret 15 óra Fő világtájak, tájékozódás vázlatrajz alapján, saját település neve, környezete. A rendszerben való gondolkodás fejlesztése: a rész-egész kapcsolat értelmezése hazánk földrajzi helyzetén belül. A helyi és nemzeti azonosságtudat megalapozása, alakítása. A lakókörnyezettel és hazánkkal kapcsolatos pozitív attitűd megalapozása. A közlekedéssel kapcsolatos tudás bővítése. A térbeli tájékozódás fejlesztése, a térképhasználat előkészítése. Fejlesztési követelmények A nagy tájegységek felismerése Magyarország térképén. Irányok, távolságok leolvasása. A lakóhely elhelyezése az infrastruktúra rendszerében. Konkrét példák besorolása. Egy tájegységgel kapcsolatban kutatómunka elvégzése: képek, történetek keresése. Térképmásolás. Néhány jellegzetes magyar nevezetesség megismerése képeken, multimédián keresztül. Utazás tervezése a lakóhely és valamely nevezetes helység között, térkép segítségével: úticél megtalálása, közbenső állomások felsorolása, látnivalók felsorolása, a távolság és időtartam becslése. A tömegközlekedési rendszer jelentőségének, környezeti hatásainak elemzése. Kapcsolódási pontok Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedés, utazás, közlekedési eszközök. Matematika: Tájékozódás a síkban. Távolságok, nagyságrendek becslése, megnevezése, mérése. Magyar nyelv és irodalom: Magyarország értékeinek, illetve a lakóhelyhez köthető értékek megjelenítése a szépirodalomban. Vizuális kultúra: nemzeti szimbólumaink, illetve az egyes tájegységekhez köthető jelképek. Ének-zene: Magyarországhoz, illetve az egyes nagy tájegységekhez vagy a lakóhelyhez köthető népdalok, zeneművek. Rész-egész viszony, távolságbecslés, térkép, Magyarország, település, közlekedési eszköz, tömegközlekedés. Miért érdemes takarékoskodni? Hőmérséklet, az anyagok tulajdonságai. 104 Órakeret 6 óra Az anyag, energia, információ szempontjából az energiatakarékos magatartás erősítése. A papírgyártás megismerésén keresztül az ipari folyamat főbb

105 Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Fogyasztanak-e áramot az elektromos berendezések, ha készenléti üzemmódban vannak? Mi a különbség a hagyományos és az energiatakarékos izzók között? Mire jó a papír? Készíthetünk-e otthon is papírt? Ismeretek: A hőátadás. A háztartási gépek, eszközök és készülékek energiatakarékossága. Az elektromos készülékek üzemeltetése a hőtermelés miatt veszteséggel is jár. A megújuló és nem megújuló energiaforrások. A papír szerepe mindennapi életünkben. A papírgyártás: az ipari gyártás vázlata (a termék előállítása: nyersanyag, termék, késztermék, hulladék; a papírgyártás vízigényes folyamat). Használati tárgyak és alkotások újrahasznosított papírból. A papír mint csomagolóanyag. Egyéb csomagolóanyagok. Példák a papír, műanyag, fém újrahasznosítására. Kulcs/ lépéseinek megértése, a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása, a szelektív gyűjtés fontosságának felismertetése. A múzeumok munkájának értékelése. Fejlesztési követelmények Megfigyelések, vizsgálatok a hő terjedésével kapcsolatosan. A megújuló és nem megújuló energiaforrások megkülönböztetése konkrét példák alapján. Különböző papírfajták vizsgálata megadott szempontok alapján. Példák gyűjtése a papír felhasználására. A gyűjtött példák alapján az egy hét alatt felhasznált papír mennyiségének mérése. Ismerkedés a papír történetével, merített papír készítése. A papírgyártás és papírkészítés példáján a házi és ipari előállítás különbségeinek megfigyelése. A szelektív gyűjtés és a tudatos fogyasztói magatartás szerepének felismerése az újrahasznosítás kapcsán, az újrahasznosításra gyűjtött példák alapján. Az egyes csomagolóanyagok összehasonlítása különböző szempontok szerint (esztétikus, gazdaságos, környezetkímélő, energiatakarékos, újrahasznosítható, eldobó, pazarló). Múzeumlátogatás után a szerzett tapasztalatokról beszámoló szóbeli vagy írásbeli vagy rajzos formában előre megadott vagy választott szempont alapján. Papírgyártás, újrahasznosítás, energiaforrás, energiatakarékosság. Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: műveletek különféle papírfajtákkal (ragasztás, kasírozás, kollázs), papírmasé. Technika, életvitel és gyakorlat: gyártási folyamatok. Erkölcstan: az egyéni felelősség kérdése. Matematika: halmazok. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Merre megy a hajó? Halmazállapot-változások, oldódás, kölcsönhatás. 105 Órakeret 8 óra Az anyag, energia, információ szempontjából a hang- és fényjelenségek tanulmányozása. Az állandóság és változás megfigyelése saját vizsgálatok értelmezésén keresztül. A tudomány, technika, kultúra szempontjából az egyes jelenségek gyakorlati alkalmazásának megismerése. Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

106 Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Miért színes a szivárvány? Van-e hang a Holdon? Miért lehet szomjan halni a tengeren? Miért fagy be nehezen a tenger? Miért úszik a jégtömb a vízen? Ismeretek: Példák hang- és fényjelenségekre. Keverékek és oldatok. Megfordítható (fagyás-olvadás, oldódás-kristályosítás) és nem megfordítható folyamatok (égés). Kulcs/ Konkrét jelenségek (rezgő húrok, megütött vizespohár, rezgő vonalzó stb.) vizsgálatán keresztül annak megtapasztalása, hogy a hangot a levegő rezgésén keresztül érzékeljük. Fénytörés és -szóródás vizsgálatán keresztül annak felismerése, hogy a fehér fény különböző színek keveréke. Példák gyűjtése környezetünkből keverékekre és oldatokra. Tájékozódás, kölcsönhatás, vízkörforgalom. Vizuális kultúra: képek vízről, tengerről, hajókról. Magyar nyelv és irodalom: a hajózás mint téma, a csillagképekhez kötődő mítoszok, mondák, legendák. Ének-zene: a hangszerek hangja, hangmagasság; a hajózáshoz kötődő dalok. Matematika: Tájékozódás a külső világ tárgyai szerint; a tájékozódást segítő viszonyok megismerése. Számok, nagy számok, mértékegységek. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hogyan kerülhetjük el a betegségeket? Mitől függ a gyógyulás? Ismeretek: A betegség okai: fertőzés, örökletes betegség, életmód. A gyógyítás. A gyógyszertár. A védőoltások szerepe. Kulcs/ Egészség és betegség Testrészek, egészséges táplálkozás elemei, hőmérséklet. 106 Órakeret 7 óra Az ember megismerése és egészsége, illetve a felépítés és működés kapcsolata szempontjából a betegségtünetek felismerésének képessége és a kezdeményezőkészség fejlesztése, az egészségtudatos életmód kialakítása és gyakorlása. A felelősségtudat erősítése. Fejlesztési követelmények A betegségtünetek felismerésének gyakorlása esettanulmányokon keresztül. A fertőzés megelőzési módjainak gyakorlása. Az egyes egészségügyi intézmények használatának megismerése. A megelőzés szerepének felismerése. Egészségmagatartás, betegség, gyógyítás, baleset, fogyaték. Kapcsolódási pontok Testnevelés és sport: a rendszeres testmozgás szerepe, stresszoldás. Magyar nyelv és irodalom: hasonlatok, szólásmondások, közmondások, (az egészséggel és betegséggel kapcsolatban). Technika, életvitel és gyakorlat: a betegség tünetei, teendők betegség esetén.

107 Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hogyan olvashatunk mások jelzéseiből? Hogyan kerülhetjük el a sértődéseket, veszekedéseket? Hogyan őrizhetjük meg barátságainkat? Ismeretek: Az emberi kommunikáció: beszéd, testbeszéd. Mosoly, fintor, bólintás, hunyorítás, testtartás szerepe. Magatartásformák, szabályok, viselkedési normák különböző élethelyzetekben. Példák a helytelen és helyes viselkedésre. Együttélés a családban. Baráti kapcsolatok, iskolai közösségek. Önismeret és viselkedés Órakeret 6 óra Az önismeret és az önreflexió fejlesztése a viselkedési helyzetek tanulmányozásán keresztül. Az ember megismerése és egészsége szempontjából az emberi magatartásformák megfigyelése, hasonlóságok és különbségek keresése az állati kommunikációval. A kapcsolatok és a közösség jelentőségének felismertetése az ember életében. Fejlesztési követelmények Filmrészletek, fotók segítségével az emberi kommunikáció elemeinek vizsgálata, a mimika és a testtartás szerepének elemzése egy-egy példán. Szerepjáték során a megállapítások kipróbálása, ellenőrzése. Emberi magatartásformák megfigyelése különböző helyzetekben. Helyzetgyakorlatok elemzése. Példák csoportosítása (helyes és helytelen viselkedés), érvek és indokok keresése. Az együttélés alapvető szabályainak megbeszélése. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: szólások, közmondások, metaforák (az ember és az állatok viselkedésével kapcsolatban). Vizuális kultúra: arckifejezések, testbeszéd megjelenítése művészeti alkotásokon. Ének-zene: emberi konfliktusok megjelenése dalokban. Matematika: hasonlóságok és különbségek. Kulcs/ Kommunikáció, metakommunikáció, együttélés. Erkölcstan: emberi kapcsolatok, közösség, a helyes magatartás. Testrészek. Vágtat, mint a paripa 107 Órakeret 6 óra A mozgás szerepének felismertetése az egészségmegőrzésben, a mozgásszervrendszer működésének alapvető megértetése. A felépítés és működés kapcsolatának beláttatása a ló testfelépítésének és mozgásának példáján. Problémák, jelenségek, gyakorlati Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

108 alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Kiből lesz jó rövidtávfutó? És jó hosszútávfutó? Hogyan fejleszthetjük mozgásunkat? Ismeretek: A csontok, izmok, ízületek szerepe: hajlékonyság, erő, rugalmasság, gyorsaság, ügyesség. Az edzés és a bemelegítés. A testalkatnak, testi adottságoknak megfelelő mozgásformák. A tánc mint mozgás. A mozgás mint aktív pihenési forma. A mozgásszegény életmód veszélyei. A ló leírása: testfelépítés, életmód, alkalmazkodás a környezethez. A ló mozgása: ügetés, poroszkálás, vágta. Kulcs/ Mozgásszerv, mozgásforma. A rendszeres testmozgás jelentőségének felismerése. Esettanulmányok, példák feldolgozása arról, hogy a rendszeres testmozgás hogyan fejleszti az akaraterőt, állóképességet, ügyességet. A bemelegítés fontosságának, az edzésmunka során a fokozatosság elvének belátása. Lehetőségek keresése a lakóhelyen a rendszeres testmozgás gyakorlására. A kapcsolat felismerése a ló testfelépítése és életmódja, illetve természetes környezete között. Annak magyarázata, miért elterjedt haszonállat a ló: példák keresése a ló és az ember kapcsolatára. A ló mozgásának megfigyelése és a különböző mozgásformáinak összehasonlítása. Ének-zene: népdalok, zeneművek a ló és ember kapcsolatáról. Testnevelés és sport: a rendszeres testmozgás, az edzés, a bemelegítés; lovassportok. Magyar nyelv és irodalom: a mozgás, illetve a ló mozgásának megjelenítése irodalmi alkotásokban, mondókákban. Technika, életvitel és gyakorlat: egészséges életmód, testmozgás. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások, ismeretek Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások: Hogyan kerül a kenyér az asztalra? Ismeretek: Háziállatok (kutya, macska), haszonállatok (tyúk, kacsa), hazai vadon élő állatok (rókalepke, májusi cserebogár, kárász, csuka, seregély, feketerigó, mezei pocok, őz, róka). Szaporodás: pete, tojás, elevenszülő. Lebomlás, komposztálás, rothadás. Kenyérsütés: búza, liszt és kenyér példáján a nyersanyag, termék, késztermék fogalma, a rostálás, a Kertben, mezőn Életfeltételek, tápanyagok, táplálék, évszakok. 108 Órakeret 15 óra A felépítés és működés kapcsolatában az élőlények csoportosítása, a haszonnövények fogyasztható részeinek megnevezése. Fejlesztési követelmények Példaállatok csoportosítása a tanult csoportok szerint (háziállat, haszonállat, vadon élő állat, illetve ízeltlábúak, halak, madarak, emlősök). Néhány jellegzetes állatnyom tanulmányozása, lerajzolása. Életnyomok gyűjtése a terepi látogatás során. Állatnyomok megismerése. Lebomlás vizsgálata. A komposztálás szerepének felismerése. Szerves hulladékok csoportosítása a komposztálhatóság szerint. Példák gyűjtése kenyérfajtákra, összehasonlításuk különböző szempontok szerint. A kenyérsütés Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: a kenyérrel kapcsolatos hasonlatok, szólás-mondások, mesék, mondák, műalkotások. Vizuális kultúra: mesterséges életközösségek (kert, mező) képi megjelenítése; zöldség- és gyümölcscsendéletek. Ének-zene: a kenyérsütéssel, illetve az

109 szitálás, az őrlés, a kelesztés és a dagasztás folyamata, az üzletekben kapható kenyerek és az adalékok szerepe, kenyérsütés házilag, kapcsolódás az új kenyér ünnepéhez, a kenyérrel kapcsolatos hagyományok. Kulcs/ példáján a természet tiszteletének felismerése a hagyományos életmód egyszerű cselekvéseiben. Életközösség, növényi szerv, életciklus, napenergia, kenyérsütés. egyes élőlényekkel kapcsolatos dalok. Technika, életvitel és gyakorlat: gyártási folyamat; alapanyag, nyersanyag, késztermék. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén Az egészséges életmód alapvető elemeinek alkalmazása az egészségmegőrzés és az egészséges fejlődés érdekében, a betegségek elkerülésére. Az életkornak megfelelően a helyzethez illő felelős viselkedés segítségnyújtást igénylő helyzetekben. A hosszúság és idő mérése, a mindennapi életben előforduló távolságok és időtartamok becslése. Képesség adott szempontú megfigyelések végzésére a természetben, természeti jelenségek egyszerű kísérleti tanulmányozására. A fenntartható életmód jelentőségének magyarázata konkrét példán keresztül, a hagyományok szerepének értelmezése a természeti környezettel való harmonikus kapcsolat kialakításában, illetve felépítésében. Az élőlények szerveződési szintjeinek és az életközösségek kapcsolatainak a bemutatása, az élőlények csoportosítása tetszőleges és adott szempontsor szerint. Egy természetes életközösség bemutatása. Egy konkrét gyártási folyamat kapcsán a technológiai folyamat értelmezése, az ezzel kapcsolatos felelős fogyasztói magatartás ismerete. Magyarország elhelyezése a földrajzi térben, néhány fő kulturális és természeti értékének ismerete. Informatikai és kommunikációs eszközök irányított használata az információkeresésben és a problémák megoldásában. 109

110 Angol nyelv Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív nyelvi kompetencia szorosan összefonódik az általános kompetenciákkal, vagyis a világról szerzett ismeretekkel, a gyakorlati készségekkel és jártasságokkal, valamint a motivációval, amelyek mindenfajta tevékenységhez, így a nyelvi tevékenységekhez is szükségesek. A korszerű idegennyelv-oktatás a nyelvhasználó valós szükségleteire épül, ezért tevékenységközpontú. Olyan helyzetekre készíti fel a tanulókat, amelyek már most vagy a későbbiek során várhatóan fontos szerepet játszanak életükben. A nyelvtanulási folyamat középpontjában a cselekvő tanulók állnak, akik az idegen nyelv segítségével kommunikatív feladatokat oldanak meg. A feladatok megoldása során receptív, produktív, illetve interaktív nyelvi tevékenységeket végeznek. Mivel a valóságban a legtöbb megoldandó feladat több készség együttes alkalmazását teszi szükségessé, ezeket integráltan tanítjuk. A mindennapi nyelvhasználatban ezért a nyelvtanulásban is, fontos szerepet játszanak a szövegértelmezési és szövegalkotási stratégiák. A recepció során a nyelvhasználó, ill. a nyelvtanuló észleli az írott vagy hallott szöveget, azonosítja mint számára lényegeset, felfogja mint nyelvi egységet, és összefüggésében értelmezi. A produkció során megtervezi és szóban vagy írásban létrehozza a közlendőjét tartalmazó szöveget. A sikeres kommunikáció érdekében a tanulóknak meg kell ismerniük és használniuk kell azokat a nyelvi eszközöket, amelyekből és amelyekkel helyesen megformált, értelmes mondanivaló alakítható ki. Tisztában kell lenniük a mondanivaló szerveződésének, szerkesztésének elveivel, hogy koherens nyelvi egységgé formálhassák közlendőjüket. Ismerniük kell azokat az eszközöket és forgatókönyveket, amelyekkel sikeresen megoldhatók a különféle kommunikációs helyzetek. Fel kell ismerniük, hogy minden nyelvi érintkezést szabályok szőnek át, amelyek a nemek, korosztályok, társadalmi csoportok között különböző alkalmakkor szabályozzák azt. Ide tartoznak a nyelvi udvariassági szabályok, rituálék és a helyzetnek megfelelő hangnem használatának szabályai is. A nyelvtanítás során törekedni kell arra, hogy a hallott vagy olvasott szöveg autentikus, a feladatvégzés szempontjából hiteles legyen. Az internet segítségével a tanulók maguk is viszonylag könnyen kerülhetnek autentikus célnyelvi környezetbe, részeseivé válhatnak az adott kultúrának, kapcsolatot teremthetnek a célnyelven beszélőkkel, ami komoly motivációs forrás lehet, és nagyban elősegítheti az autonóm tanulóvá válást. A tanulási folyamat szervezésében nagy jelentősége van a kooperatív feladatoknak és a projektmunkának, ezek szintén erősíthetik a motivációt. Az idegen nyelvű kommunikáció során meghatározó jelentőségű a nyelvekkel, a nyelvtanulással, az idegen nyelveket beszélő emberekkel és a más kultúrákkal kapcsolatos pozitív attitűd, ami magában foglalja a kulturális sokféleség tiszteletben tartását és a nyelvek, kultúrák közötti kommunikáció iránti nyitottságot. A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció jelentőségét. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. Az egész életen át tartó tanulás szempontjából kiemelkedő jelentősége van a nyelvtanulási stratégiáknak, amelyek ismerete és alkalmazása segíti a tanulókat abban, hogy nyelvtudásukat önállóan ápolják és fejlesszék, valamint hogy újabb nyelveket sajátítsanak el. A NAT bizonyos képzési szakaszokra meghatározza a minden tanuló számára kötelező minimumszinteket, emellett kitér az emelt szintű képzésben részesülő tanulókkal szemben támasztott követelményekre is. A közműveltségi elemeket a tantárgy egyedi jellemzői miatt a NAT-ban azok a nyelvi szintek és kompetenciák testesítik meg, amelyeket a nemzetközi gyakorlatban és az érettségi követelményrendszerben mérceként használt Közös európai referenciakeret (KER) határoz meg. A nyelvi kompetenciák komplex fejlesztéséhez az ajánlott témakörök kínálnak kontextust. A NAT által az egyes képzési szakaszokra minimumként meghatározott nyelvi szintek a következők: Első idegen nyelv 4. évfolyam, minimumszint KER-szintben nem megadható 8. évfolyam, minimumszint 12. évfolyam, minimumszint Második idegen nyelv A2 A2 B1 110

111 A kerettanterv az elérendő célokat és nyelvi szinteket kétéves képzési szakaszokra bontva határozza meg. Ez alól csupán az általános iskola 4. évfolyama kivétel, mert ezen az évfolyamon kezdődik a kötelező idegennyelv-oktatás, így a képzési szakasz csak egy tanévet ölel fel. Első idegen nyelv Második idegen nyelv 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam KER-szintben nem megadható A1 A2 B1 mínusz B A1 A2 Az idegen nyelvi kerettanterv a KER-ben leírt készségek alapján határozza meg a nyelvtanulás fejlesztési egységeit; ezek: a hallott és olvasott szöveg értése, a szóbeli interakció, az összefüggő beszéd és az íráskészség. A KER-ben meghatározott nyelvi szintek és kompetenciák azonban nem mechanikusan, hanem a tanulók életkori sajátosságainak tükrében értelmezve kerültek be a kerettantervbe. Az idegen nyelvi kommunikatív kompetencia fejlesztése szoros kapcsolatban áll a NAT-ban megfogalmazott kulcskompetenciákkal. A kommunikatív nyelvi kompetencia több ponton érintkezik az anyanyelvi kompetenciával. A szövegalkotás, szövegértelmezés, szóbeli és írásbeli kommunikáció számos készségeleme átvihető az idegen nyelv tanulásába és fordítva, az idegen nyelv tanulása során elsajátított kompetenciák hasznosak az anyanyelvi kommunikáció területén. A két terület erősítheti egymást, olyannyira, hogy megfelelő módszerek alkalmazása esetén az is lehet sikeres nyelvtanuló és nyelvhasználó, akinek hiányosak az anyanyelvi ismeretei, sőt az idegen nyelv tanulása segíthet abban, hogy az anyanyelv használata tudatosabbá váljon. Az önálló tanulás képességének kialakításában hasznos segítséget nyújt a modern technika, az interneten található autentikus szövegek, a direkt és indirekt nyelvtanulási lehetőségek sokasága. Míg korábban csak az írott és a hallott szöveg megértésének fejlesztését támogatta az internet, ma már számos lehetőség kínálkozik a produktív nyelvhasználatra is. Az ingyen elérhető autentikus hanganyagok és videók, képek, szótárak, interaktív feladatok mellett az írott és a szóbeli csevegés, a fórumozás és a blogolás is élményszerű nyelvtanulásra ad alkalmat. Az önálló tanulás képességének folyamatos fejlesztéséhez azonban szükség van a tanulásról magáról való beszélgetésre, a tanulási stratégiák kialakításában való segítségnyújtásra, az önértékelés és a társértékelés alkalmainak megteremtésére. A nyelvtanítás sikerében fontos szerepet játszik a nyelvtanulók ismereteinek, érdeklődésének, igényeinek, nyelvi és nem nyelvi készségeinek tanulási folyamatba történő bekapcsolása. A nyelvtanulás ugyanakkor a témák sokfélesége miatt, valamint azért, mert minden más tantárgynál több lehetőséget nyújt a beszélgetésre, kiválóan alkalmas a személyiség kibontakozásának támogatására. A siker másik kulcsa a folyamatos pozitív megerősítés, a tanulók önmagukhoz mért fejlődésének elismerése. A táblázatokban megjelenő fejlesztési egységek (a hallott szöveg értése, szóbeli interakció, összefüggő beszéd, az olvasott szöveg értése és az íráskészség) a valóságban nem különíthetők el egymástól. A hatékony nyelvtanítás feltétele, hogy a különböző készségek fejlesztése mindig integráltan történjen, úgy, ahogy azok a valós kommunikációs helyzetekben előfordulnak. Ezért nem szerepelnek óraszámok a fejlesztési egységek mellett. A 4-8. évfolyamokra vonatkozó ajánlott témakörök egyes elemei újra és újra megjelennek, lehetőséget adva arra, hogy a korábban megszerzett ismeretek újabb nézőpontból kerüljenek feldolgozásra, így bővüljenek, mélyüljenek. A kerettanterv az általános iskolában minden fejlesztési szakaszban új témaköröket is javasol a tanulók életkorához, szükségleteihez alkalmazkodva. Külön táblázat tartalmazza az ajánlott témaköröket, amelyben a más tantárgyakkal való kapcsolódási pontok is megtalálhatók. A tanulócsoportban más tantárgyakat tanító tanárokkal való együttműködés elevenebbé, aktuálisabbá és érdekesebbé teszi a nyelvtanulást, mert lehetőséget nyújt a témák, témakörök természetes, életszerű összekapcsolására. A táblázatok ok rovata a nyelvtanítás aktuális életkori szakaszra vonatkozó, az adott kompetenciával kapcsolatos fejlesztés t tartalmazza. A fejlesztés tartalma elnevezésű rész olyan tevékenységeket ismertet, amelyek segítségével az adott nyelvi fejlesztés megvalósítható. A nyelvtanulási és nyelvhasználati stratégiák szervesen beépültek a tartalomba. A kerettanterv a 4. évfolyam, majd később a kétéves fejlesztési ciklusok végén a fejlesztési egységek ból és tartalmából kiindulva határozza meg a fejlesztés várható eredményét, kapcsolódva a szakasz végére előírt KER-szinthez (kivéve a 4. évfolyamot, amelynek kimenete KER-szintben nem határozható meg). 111

112 ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÓRATERV A NEGYEDIKTŐL A NYOLCADIK OSZTÁLYIG évf heti óraszám éves óraszám KER szint KER szintben nem mérhető A1.1 A1.2 A2.1 A évfolyam A 4. évfolyamon kezdődő idegennyelv-tanítás elsődleges célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása. További fontos célkitűzése, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését a nyelvek tanulása és a más nyelveket beszélő emberek és kultúrájuk megismerése iránt. A nyelvvel való játékos és örömteli foglalkozás, a kezdeti sikerek és a motiváló tanári visszajelzés segítenek a tanulóknak abban, hogy megmaradjon és erősödjön ösztönös tudásvágyuk és tanulási kedvük, bátran használják a rendelkezésükre álló nyelvi eszközöket, növekedjen önbizalmuk, fejlődjön önismeretük és önértékelésük. Mindez elengedhetetlen a nyelvtanulás hosszú távú eredményessége szempontjából. Gyermekkorban a nyelvtanulás a természetes nyelvelsajátítás folyamataira épül. A tanulók életkori sajtosságaiknak és fejlettségi szintjüknek megfelelő, érdekes, értelmes és kihívást jelentő tevékenységekben vesznek részt. A célnyelven elhangzó információk megértéséhez támaszkodnak a világról szerzett ismereteikre és tapasztalataikra, amelyek egyrészt segítik a nyelvtanulást, másrészt annak tartalmai révén tovább mélyülnek és bővülnek. Az anyanyelv elsajátításához hasonlóan az idegen nyelv elsajátítása is minden esetben kontextusba ágyazva, konkrét beszédhelyzetek során történik, amelyekben a verbális és a nonverbális elemek természetes egységet alkotnak. Utóbbiak a nyelvtanulás kezdetén különösen fontosak, hiszen a megfelelő nyelvi eszközök hiányában segítik a beszédhelyzet értelmezését, illetve a beszédszándék megvalósítását. A nyelvtanulás kezdő szakaszában a tanulók tanórai beszédének természetes része a magyar nyelvű kérdés és válasz is, amelyet visszajelzésként, megerősítésként használnak a tanár következetes célnyelv-használatával párhuzamosan. Az idegen nyelvvel való korai ismerkedés középpontjában, ebben a szakaszban, a hallott szöveg értése és a szóbeli interakció együttes fejlesztése áll. A készségfejlesztés során a tanulók megismerkednek az alapvető nyelvtanulási stratégiákkal, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a későbbiekben önálló nyelvtanulóvá váljanak. Az idegen nyelv tanítása a tantárgy jellegéből adódóan kiválóan alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott nevelési célok eléréséhez és a kulcskompetenciák fejlesztéséhez. Utóbbiak közül kiemelten fontos az idegen nyelvi kommunikációnak az anyanyelvi kommunikációhoz, a szociális kompetenciához, az esztétikaiművészeti tudatossághoz és kifejezőképességhez, illetve a hatékony tanuláshoz való kapcsolódása. Az anyanyelven elsajátított ismeretek, készségek és stratégiák támogatják az idegen nyelv tanulását, míg a nyelvtanulás eredményei pozitívan hathatnak az anyanyelvi tudatosság alakulására. A szociális kompetencia területén a kultúrák közötti hasonlóságok és különbségek felfedezése segíti a tanulókat abban, hogy nyitottá váljanak saját kultúrájuk és a célnyelv kultúrája iránt. Az idegennyelv-oktatás során alkalmazott, a tanulók együttműködését ösztönző munkaformák és tevékenységek hozzájárulnak a tanulók szociális érzékenységének fejlesztéséhez. Az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség területén az idegennyelv-tanításban építeni lehet arra, hogy a tanulók életkori sajátosságaikból adódóan szeretnek játszani, rajzolni, festeni, énekelni, táncolni, és örömmel vesznek részt változatos művészeti tevékenységekben. A művészeti ágakkal való aktív kapcsolat gazdagítja a tanulók érzelmi világát. A hatékony tanulást az idegen nyelvvel való foglalkozás azáltal ösztönzi, hogy a tanulók elsajátítanak néhány alapvető nyelvtanulási stratégiát, és megteszik az első lépéseket idegen nyelvi teljesítményük értékelése útján. Az idegen nyelv tanulása keretében feldolgozott témakörök könnyen összehangolhatók a NAT-ban szereplő alsó tagozatos tantárgyak tartalmaival. A Témakörök táblázatban megjelölt kapcsolódási pontok segítenek megtalálni azokat a területeket, ahol sikeresen megvalósítható a tantárgyakon átívelő - akár közös projektek keretében történő - tanulás. 112

113 A tanulási folyamat során a tanuló egész személyisége formálódik, így alapvető fontosságú, hogy a kisgyermekkori idegennyelv-tanítást áthassa a holisztikus pedagógiai szemlélet. Ennek a szemléletnek a gyakorlatba való átültetése nagy körültekintést igényel mind a tananyagok, taneszközök kiválasztásában és felhasználásában, mind a tevékenységek megtervezésében, valamint a tanórák megszervezésében és megvalósításában. A megfelelően kialakított, változatos tevékenységformákra lehetőséget nyújtó tanulási környezet elősegíti az idegen nyelv sikeres elsajátítását. A gyermekbarát, vizuális elemekben gazdag berendezés ösztönzi a tanulókat a nyelvi tevékenységekben való aktív részvételre. Az infokommunikációs eszközök bevonása már ebben az életkori szakaszban is érdekesebbé, motiválóbbá teheti a nyelvtanulást, a pedagógus számára pedig lehetőséget ad arra, hogy az életkori sajátosságoknak megfelelő autentikus anyagok gazdag tárházából válogasson. 113

114 4. évfolyam Óraszám: 108 óra/év 3 óra/ hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma Témakör Óraszám 1. Iskola Állatok Sport Testünk Ételek Lakás, öltözködés, időjárás Szabadidő Szabadon felhasználható Kiegészítő ismeretek: a témakörök elmélyítése, a helyi sajátosságokkal való kiegészítés (saját iskolám, iskolám és az egyházam ünnepei, hazám és/vagy célnyelvi országok ünnepei, szokásai stb.) és/vagy Differenciálás, gyakorlás: az elsajátított ismeretek begyakorlása, elmélyítése a tanulók egyéni igényeinek megfelelően és/vagy Projektmunkák: a témakörökhöz kapcsolódó projektmunkák készítése egyéni, pár-, vagy csoportmunkában 15 Ajánlott témakörök Témakör 1. Iskola 2. Állatok 3. Sport 4. Testünk Kapcsolódási pontok Környezetismeret: baráti kapcsolatok, iskolai közösségek Hittan: rövid, egyszerű, korosztálynak megfelelő bibliai történetek angolul (esetleg amit hittanórán magyarul tanultak már), rövid imádságok Számokkal, színekkel kapcsolatos mondókák Környezetismeret: élőlények csoportosítása lakóhelyük szerint Hittan: rövid, egyszerű, korosztálynak megfelelő bibliai történetek angolul (esetleg amit hittanórán magyarul tanultak már) rövid imádságok Állatokkal kapcsolatos mondókák Környezetismeret: egészségvédelem Hittan: sportágak a Bibliában Környezetismeret: testrészek Hittan: rövid, egyszerű, korosztálynak megfelelő bibliai történetek angolul (esetleg amit 114

115 5. Ételek 6. Lakás, öltözködés, időjárás 7. Szabadidő hittanórán magyarul tanultak már), rövid imádságok Testünkkel kapcsolatos mondókák Környezetismeret: táplálékaink Hittan: rövid, egyszerű, korosztálynak megfelelő bibliai történetek angolul (esetleg amit hittanórán magyarul tanultak már) rövid, étkezéssel kapcsolatos imádságok Környezetismeret: technika, életvitel, életmód Hittan: rövid, egyszerű, korosztálynak megfelelő bibliai történetek angolul (esetleg amit hittanórán magyarul tanultak már) rövid imádságok Testnevelés: mozgásos játékok, sportok, egészséges életmód Hittan: rövid, egyszerű, korosztálynak megfelelő bibliai történetek angolul (esetleg amit hittanórán magyarul tanultak már) rövid imádságok Tevékenységekkel kapcsolatos mondókák ok és feladatok egységenként Fejlesztési egység nevelésifejlesztési Hallott szöveg értése Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák, tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága, idegennyelv-tanulás iránti motivációja. A tanuló követi a nonverbális elemekkel támogatott és egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott célnyelvi óravezetést. A tanuló megérti az osztálytermi tevékenységekre vonatkozó, nonverbális eszközökkel támogatott, rövid és egyszerű tanári utasításokat. Megérti az ismert témákhoz kapcsolódó, egy-egy szóból, rövid mondatból álló kérdéseket és kijelentéseket. Felismeri rövid, egyszerű szövegekben az ismerős szavakat, fordulatokat, és képes ezekből a lehetséges tartalomra következtetni. A fejlesztés tartalma Nonverbális elemekkel támogatott és egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott célnyelvi óravezetés megértése (pl. osztálytermi rutincselekvések, a közös munka megszervezése, eszközhasználat). Rövid és egyszerű, az osztálytermi tevékenységekre vonatkozó, nonverbális eszközökkel támogatott tanári utasítások megértése (pl. rajzos, játékos feladatok, manuális tevékenységek, mozgásos, játékos tevékenységek: körjáték, ritmusjáték, szerepjáték, bábjáték, árnyjáték, társasjáték). Ismert témákhoz kapcsolódóan elhangzó, egy-egy szóból, rövid mondatból álló kérdések és kijelentések megértése (pl. közvetlenül a tanuló személyére, családjára, szűkebb környezetére, mindennapi szükségleteire, tevékenységeire vonatkozó kérdések, illetve válaszok). Az életkornak megfelelő, ismert témakörökhöz kapcsolódó, rövid, egyszerű autentikus szövegek bemutatásának aktív követése, a tanult nyelvi elemek felismerése a szövegekben, a szöveg lényegének kiszűrése a megértést segítő mozgásos, játékos feladatok segítségével. Tanári ösztönzésre a hallott szövegeket kísérő nonverbális elemekre (pl. képek, képsorok, tárgyak, testbeszéd, hanglejtés) és a beszédhelyzetre való egyre tudatosabb támaszkodás a szövegértés során. A nyelv hangzásvilágának, zenéjének megismerése, megkülönböztetése az anyanyelv (játékos formában esetleg más nyelvek) hangzásvilágától és zenéjétől. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Gyermekdalok, gyermekversek, mondókák, képekkel illusztrált mesék és történetek, kisfilmek, animációs filmek, gyermekeknek szóló egyéb hangzó anyagok, tanárral, tanulótársakkal, vendégekkel folytatott rövid párbeszédek, tanári beszéd. 115

116 Fejlesztési egység Szóbeli interakció Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák, tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága, idegennyelvi-tanulás iránti motivációja. A tanuló aktívan és örömmel vesz részt az interakciót igénylő tevékenységekben. Beszédszándékát egyszerű nyelvi eszközökkel fejezi ki, szükség szerint nonverbális elemekkel támogatva. Tud a számára ismert témákról egyszerű kérdéseket feltenni, illetve a hozzá intézett kérdésekre egyszerű nyelvi eszközökkel reagálni. A tanuló minta alapján rövid párbeszédeket folytat társaival a tanult témákról. Részt vesz rövid, egyszerű szövegek közös előadásában. Törekszik a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó elsajátítására. A fejlesztés tartalma Nonverbális elemekkel (pl. gesztusokkal, mimikával, hanglejtéssel, intonációval, képek, tárgyak segítségével) támogatott mondanivaló kifejezése egyszerű nyelvi eszközökkel, azaz egy-egy szóval, rövid mondattal. Ismert témákhoz vagy osztálytermi szituációkhoz kapcsolódó, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre, kérésekre, felszólításokra való reagálás egyszavas válaszokkal, cselekvéssel. Ismert témákhoz vagy osztálytermi szituációkhoz kapcsolódó konkrét, egyszerű kérdések feltevése. Ismert témákhoz kapcsolódó egyszerű nyelvi eszközöket és nonverbális elemeket tartalmazó rövid párbeszéd eljátszása társakkal. Dalok, mondókák, mesék, történetek előadásában, gyermekjátékokban való aktív részvétel; nonverbális elemekkel támogatott, közösen mondott szövegekbe, mesemondásba való bekapcsolódás ismert szavak, kifejezések, nyelvi fordulatok ismétlésével. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Gyermekdalok, gyermekversek, mondókák, mesék, mozgással kísért rövid cselekvéssorok, kérdések, rövid párbeszédek, néhány mondatos leírások. Fejlesztési egység nevelésifejlesztési 116 Összefüggő beszéd Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák, tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága, idegennyelv-tanulás iránti motivációja. A tanuló elmond rövid, egyszerű szövegeket. Társaival közösen előad egyszerű szöveget, párbeszédet, tanári segítséggel. Számára ismert témákról, a környezetében előforduló tárgyakról, élőlényekről, eseményekről beszél röviden, összefüggően, nonverbális elemekkel támogatva. A tanuló bemutatja munkáját egyszerű nyelvi eszközökkel. Törekszik a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó elsajátítására. A fejlesztés tartalma Gyermekirodalmi mű, mondóka, vers, dal, mese stb. közös vagy önálló előadása (pl. zenei kísérettel vagy bábjáték formájában) társak, másik tanulócsoport, osztály, szülők vagy tanárok részére. Tanult cselekvéssor (pl. egyszerű tornagyakorlat, öltözködés) elmondása képek segítségével vagy mozgással kísérve. Nonverbális elemekkel támogatott, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott szerepjáték előadása társakkal, megfelelő gyakorlás, felkészülés után. Saját vagy csoportban létrehozott alkotás, tárgy egyszerű nyelvi eszközöket, fordulatokat tartalmazó, rövid bemutatása (pl. mesekönyv készítése, kiállítása és szóbeli bemutatása). Tanári példa és autentikus hangzóanyag hallgatása és együttmondása után közös vagy önálló ismétlés; a kiejtés, intonáció, hangsúly, ritmus játékos gyakorlása (pl. hangerő vagy hangszín változtatásával, érzelmek kifejezésével, ritmushangszerek vagy mozgás kíséretével). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások

117 Gyermekdalok, gyermekversek, mondókák, mozgással kísért rövid történetek, cselekvéssorok, mesék, leírás (pl. tanulói munka bemutatása). Fejlesztési egység Olvasott szöveg értése Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák, tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága, idegennyelvi-tanulás iránti motivációja. A tanuló észreveszi az anyanyelven, illetve a tanult idegen nyelven történő olvasás közötti különbségeket. Képes ismert szavak néma olvasására és megértésére, valamint tanári minta után a szavak helyes felolvasására. Képes rövid szöveg közös megismerése és feldolgozása után az önálló olvasására. Bekapcsolódik olvasást igénylő játékos nyelvi tevékenységekbe. Követi az ismert témákról elhangzó szöveg írott változatát. Felfedezi az ismert szavakat és kifejezéseket idegen forrásban. Megtapasztalja az önálló célnyelvi olvasás élményét. A fejlesztés tartalma Szavak, kifejezések elolvasása és kapcsolódó tevékenységek elvégzése (pl. tantermi tárgyak felcímkézése, szavak és képek párosítása, dominó játék, szókártyákból mondatvariációk összeállítása). Egyszerű szövegek elolvasása és annak alapján megfelelő cselekvések, cselekvéssorok eljátszása, elvégzése (pl. papírtávcső vagy gyümölcssaláta készítése). Egyszerű szövegek értő olvasása (pl. mesék, történetek, képregények, párbeszédek). Tanárral közös meseolvasás, bekapcsolódás a történet elolvasásába az ismert szavak használatával. Egyszerű írásbeli üzenetek elolvasása és megértése (pl. dicsérő kártyák, jókívánságok, osztálytermi utasítások). Ismert dalok szövegének követése, olvasása a képernyőn vagy a kivetítőn (pl. karaoke). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Szó- és mondatkártyák, feliratos poszterek és képek, társasjátékok, egyszerű képregények, képeskönyvek, mesék, gyermekdalok, gyermekversek, mondókák, feliratok, brosúrák, ismertetők, táblák, célnyelvi szövegeket tartalmazó csomagolóeszközök, videofelvételek, animációs filmek, dalok, mondókák animált változata. Fejlesztési egység Íráskészség Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák, tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága, idegennyelvi-tanulás iránti motivációja. A tanuló észreveszi az anyanyelvén, illetve a tanult idegen nyelven történő írás közötti különbségeket. A tanuló ismeri az adott nyelv ábécéjét. Különböző nyelvi tevékenységek során lemásol, illetve leír rövid szavakat, mondatokat. Bekapcsolódik írást igénylő játékos nyelvi tevékenységekbe. 117

118 A fejlesztés tartalma Játékos írásbeli feladatok készítése és megoldása a szavak szintjén (pl. keresztrejtvény, szókereső, akasztófa, tárgyak, képek részeinek felcímkézése, rímpárok alkotása, szógyűjtés). Játékos írásbeli feladatok készítése és megoldása a szószerkezetek, rövid mondatok szintjén (pl. képregény rajzolása, s ezekhez szövegbuborékok írása; tárgyak, képek részeinek felcímkézése, üzenőfal létrehozása). Játékos írásbeli feladatok készítése és megoldása a szöveg szintjén (pl. mesekönyv, kiskönyv összeállítása, rímek, egyszerű versikék írása, képeslap, meghívó írása, egyszerű társasjáték tervezése, szabályainak megfogalmazása tanári segítséggel). Ismert szavakat tartalmazó nyelvi fordulatok (pl. rímpárok) felfedezése és minta után való önálló alkotása. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Egyszerű hétköznapi témájú írott szövegek a szavak, kifejezések, egyszerű mondatok és rövid szövegek szintjén. A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén KER szintben nem megadható. A tanuló aktívan részt vesz a célnyelvi tevékenységekben, követi a célnyelvi óravezetést, az egyszerű tanári utasításokat, megérti az egyszerű, ismerős kérdéseket, válaszol ezekre, kiszűri egyszerű, rövid szövegek lényegét. Elmond néhány verset, mondókát és néhány összefüggő mondatot önmagáról, minta alapján egyszerű párbeszédet folytat társaival. Ismert szavakat, rövid szövegeket elolvas és megért jól ismert témában. Tanult szavakat, ismerős mondatokat lemásol, minta alapján egyszerű, rövid szövegeket alkot. Kommunikációs eszközök A1-1.A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs eszközök Kezdeményezés és válasz Megszólítás Excuse me. Pardon? Köszönés Good morning. Hello Tom. Hello, how are you? Hi! Good morning. Hello Mary. Very well, thank you. And how about you? Elköszönés Goodbye. Bye-bye! Good night. Take care. Hi! Goodbye. Bye! Good night. Thanks. Bye! Köszönet és arra reagálás Thanks. Thank you very much. Thanks a lot. It s very kind of you. Not at all. You are welcome. No problem. Don t mention it. 118

119 Bemutatkozás, bemutatás My name is I/Can I? Hello. Hi! Pleased to meet you. Nice to meet you. Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás How are you feeling today? What s the matter? Fine. / OK / All right. Much better, thanks. Not very well, I am afraid. Bocsánatkérés és arra reagálás I am sorry. I am very sorry. That s all right. Gratulációk, jókívánságok és arra reagálás Telefonon bemutatkozás Happy Christmas/New year/birthday! Hello, this is Mary Smith speaking. Happy Christmas /New Year/ Birthday! 2. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Véleménykérés, és arra What do you think? How do you like it? Is it OK if I I think it is rather strange. I like it. reagálás? Valaki igazának az elismerése és el nem ismerése You are right. You are wrong. That s right. No way! Are you kidding? Are you sure? Tetszés, nem tetszés Do you like snakes? I think it s great. I don t like it. Yuk! Yummy. Akarat, kívánság Do you want a sandwich? I want an ice-cream, please. 3. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs eszközök Dolgok, személyek megnevezése, leírása What is it? What s it in English? It s / That s / It s big and comfortable. Információ kérés, adás Are you all right? Yes, I am.? Tudás, nemtudás Where is she? I have no idea 4. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs eszközök Kérés és arra reagálás. Javaslat és arra reagálás Let s go to the cinema tonight. Good idea. Kínálás és arra reagálás Have an orange. Here you are. Yes, please. No, thank you. Thank you. 5. Interakcióban jellemző kommunikációs eszközök Visszakérdezés, ismétléskérés Nem értés, betűzés kérése, betűzés Can you spell it for me? It spells Sorry, I don t understand. Fogalomkörök A1- Fogalomkörök Fogalomkörök nyelvi kifejezései 119

120 Cselekvés, történés, létezés kifejezése Present Progressive Present Simple Verb have got What are you doing? How old are you? How do you feel? Do you like? What is it like? I have got a/an I do/play Birtoklás kifejezése have got in questions Have you got a? Yes/ No. Térbeli viszonyok Irányok, helymeghatározás Possessive adj. Genitive s Prepositions, Prepositional Phrases, Adverbs Időbeli viszonyok Időpont When? What time? What s the time? My, your, his/her/its, our, their dog Kate s brother Whose? Here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, There is/there are This is/these are How many can you see? There is a in/on/near the Now, It s eight. Mennyiségi viszonyok Singulars and plurals Regular and irregular plurals Cardinal numbers 1-30 Countable nouns Boys, girls, Children, people, men, women How many toys have you got? Uncountable nouns. Minőségi viszonyok Question forms What do/don t you like? Is it good/bad for you? Modalitás Can (ability) I can swim. Logikai viszonyok Linking words And/or Szövegösszetartó eszközök Articles A, an, the Some+plural noun any+plural noun Some +singular noun Any +singular noun There are some pencils in the bag. Have you got any sisters? I haven t got any matchboxes. There s some water in the vase. There isn t any juice in my glass. Nominative and Accusative of personal pronouns Demonstrative pronouns I, he, they Me, him, them This, that, these, those 120

121 Értékelési rendszer: A tanuló továbbhaladásának követelményeit a pedagógiai program tartalmazza. Az értékelés módjai: önértékelés tanulói értékelés (pár-, csoportmunkában) szóbeli értékelés; írásbeli, főleg ösztönző-formáló (formatív) értékelés; minősítő-szelektáló (szummatív) összegző-lezáró értékelés (osztályzás). 121

122 NÉMET NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív nyelvi kompetencia szorosan összefonódik az általános kompetenciákkal, vagyis a világról szerzett ismeretekkel, a gyakorlati készségekkel és jártasságokkal, valamint a motivációval, amelyek mindenfajta tevékenységhez, így a nyelvi tevékenységekhez is szükségesek. A korszerű idegennyelv-oktatás a nyelvhasználó valós szükségleteire épül, ezért tevékenységközpontú. Olyan helyzetekre készíti fel a tanulókat, amelyek már most vagy a későbbiek során várhatóan fontos szerepet játszanak életükben. A nyelvtanulási folyamat középpontjában a cselekvő tanulók állnak, akik az idegen nyelv segítségével kommunikatív feladatokat oldanak meg. A feladatok megoldása során receptív, produktív, illetve interaktív nyelvi tevékenységeket végeznek. Mivel a valóságban a legtöbb megoldandó feladat több készség együttes alkalmazását teszi szükségessé, ezeket integráltan tanítjuk. A mindennapi nyelvhasználatban ezért a nyelvtanulásban is, fontos szerepet játszanak a szövegértelmezési és szövegalkotási stratégiák. A recepció során a nyelvhasználó, ill. a nyelvtanuló észleli az írott vagy hallott szöveget, azonosítja mint számára lényegeset, felfogja mint nyelvi egységet, és összefüggésében értelmezi. A produkció során megtervezi és szóban vagy írásban létrehozza a közlendőjét tartalmazó szöveget. A sikeres kommunikáció érdekében a tanulóknak meg kell ismerniük és használniuk kell azokat a nyelvi eszközöket, amelyekből és amelyekkel helyesen megformált, értelmes mondanivaló alakítható ki. Tisztában kell lenniük a mondanivaló szerveződésének, szerkesztésének elveivel, hogy koherens nyelvi egységgé formálhassák közlendőjüket. Ismerniük kell azokat az eszközöket és forgatókönyveket, amelyekkel sikeresen megoldhatók a különféle kommunikációs helyzetek. Fel kell ismerniük, hogy minden nyelvi érintkezést szabályok szőnek át, amelyek a nemek, korosztályok, társadalmi csoportok között különböző alkalmakkor szabályozzák azt. Ide tartoznak a nyelvi udvariassági szabályok, rituálék és a helyzetnek megfelelő hangnem használatának szabályai is. A nyelvtanítás során törekedni kell arra, hogy a hallott vagy olvasott szöveg autentikus, a feladatvégzés szempontjából hiteles legyen. Az internet segítségével a tanulók maguk is viszonylag könnyen kerülhetnek autentikus célnyelvi környezetbe, részeseivé válhatnak az adott kultúrának, kapcsolatot teremthetnek a célnyelven beszélőkkel, ami komoly motivációs forrás lehet, és nagyban elősegítheti az autonóm tanulóvá válást. A tanulási folyamat szervezésében nagy jelentősége van a kooperatív feladatoknak és a projektmunkának, ezek szintén erősíthetik a motivációt. Az idegen nyelvű kommunikáció során meghatározó jelentőségű a nyelvekkel, a nyelvtanulással, az idegen nyelveket beszélő emberekkel és a más kultúrákkal kapcsolatos pozitív attitűd, ami magában foglalja a kulturális sokféleség tiszteletben tartását és a nyelvek, kultúrák közötti kommunikáció iránti nyitottságot. A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció jelentőségét. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. Az egész életen át tartó tanulás szempontjából kiemelkedő jelentősége van a nyelvtanulási stratégiáknak, amelyek ismerete és alkalmazása segíti a tanulókat abban, hogy nyelvtudásukat önállóan ápolják és fejlesszék, valamint hogy újabb nyelveket sajátítsanak el. A NAT bizonyos képzési szakaszokra meghatározza a minden tanuló számára kötelező minimumszinteket, emellett kitér az emelt szintű képzésben részesülő tanulókkal szemben támasztott követelményekre is. A közműveltségi elemeket a tantárgy egyedi jellemzői miatt a NAT-ban azok a nyelvi szintek és kompetenciák testesítik meg, amelyeket a nemzetközi gyakorlatban és az érettségi 122

123 követelményrendszerben mérceként használt Közös európai referenciakeret (KER) határoz meg. A nyelvi kompetenciák komplex fejlesztéséhez az ajánlott témakörök kínálnak kontextust. A NAT által az egyes képzési szakaszokra minimumként meghatározott nyelvi szintek a következők: Első idegen nyelv Második idegen nyelv 4. évfolyam, minimumszint KER-szintben nem megadható 8. évfolyam, minimumszint A2 12. évfolyam, minimumszint B1 A2 A kerettanterv az elérendő célokat és nyelvi szinteket kétéves képzési szakaszokra bontva határozza meg. Ez alól csupán az általános iskola 4. évfolyama kivétel, mert ezen az évfolyamon kezdődik a kötelező idegennyelv-oktatás, így a képzési szakasz csak egy tanévet ölel fel. Első idegen nyelv Második idegen nyelv 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam KER-szintben nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható A1 A2 Az idegen nyelvi kerettanterv a KER-ben leírt készségek alapján határozza meg a nyelvtanulás fejlesztési egységeit; ezek: a hallott és olvasott szöveg értése, a szóbeli interakció, az összefüggő beszéd és az íráskészség. A KER-ben meghatározott nyelvi szintek és kompetenciák azonban nem mechanikusan, hanem a tanulók életkori sajátosságainak tükrében értelmezve kerültek be a kerettantervbe. Az idegen nyelvi kommunikatív kompetencia fejlesztése szoros kapcsolatban áll a NAT-ban megfogalmazott kulcskompetenciákkal. A kommunikatív nyelvi kompetencia több ponton érintkezik az anyanyelvi kompetenciával. A szövegalkotás, szövegértelmezés, szóbeli és írásbeli kommunikáció számos készségeleme átvihető az idegen nyelv tanulásába és fordítva, az idegen nyelv tanulása során elsajátított kompetenciák hasznosak az anyanyelvi kommunikáció területén. A két terület erősítheti egymást, olyannyira, hogy megfelelő módszerek alkalmazása esetén az is lehet sikeres nyelvtanuló és nyelvhasználó, akinek hiányosak az anyanyelvi ismeretei, sőt az idegen nyelv tanulása segíthet abban, hogy az anyanyelv használata tudatosabbá váljon. Az önálló tanulás képességének kialakításában hasznos segítséget nyújt a modern technika, az interneten található autentikus szövegek, a direkt és indirekt nyelvtanulási lehetőségek sokasága. Míg korábban csak az írott és a hallott szöveg megértésének fejlesztését támogatta az internet, ma már számos lehetőség kínálkozik a produktív nyelvhasználatra is. Az ingyen elérhető autentikus hanganyagok és videók, képek, szótárak, interaktív feladatok mellett az írott és a szóbeli csevegés, a fórumozás és a blogolás is élményszerű nyelvtanulásra ad alkalmat. Az önálló tanulás képességének folyamatos fejlesztéséhez azonban szükség van a tanulásról magáról való beszélgetésre, a tanulási stratégiák kialakításában való segítségnyújtásra, az önértékelés és a társértékelés alkalmainak megteremtésére. A nyelvtanítás sikerében fontos szerepet játszik a nyelvtanulók ismereteinek, érdeklődésének, igényeinek, nyelvi és nem nyelvi készségeinek tanulási folyamatba történő bekapcsolása. A nyelvtanulás ugyanakkor a témák sokfélesége miatt, valamint azért, mert minden más tantárgynál több lehetőséget nyújt a beszélgetésre, kiválóan alkalmas a személyiség kibontakozásának támogatására. A siker másik kulcsa a folyamatos pozitív megerősítés, a tanulók önmagukhoz mért fejlődésének elismerése. 123

124 A táblázatokban megjelenő fejlesztési egységek (a hallott szöveg értése, szóbeli interakció, összefüggő beszéd, az olvasott szöveg értése és az íráskészség) a valóságban nem különíthetők el egymástól. A hatékony nyelvtanítás feltétele, hogy a különböző készségek fejlesztése mindig integráltan történjen, úgy, ahogy azok a valós kommunikációs helyzetekben előfordulnak. Ezért nem szerepelnek óraszámok a fejlesztési egységek mellett. A 4-8. évfolyamokra vonatkozó ajánlott témakörök egyes elemei újra és újra megjelennek, lehetőséget adva arra, hogy a korábban megszerzett ismeretek újabb nézőpontból kerüljenek feldolgozásra, így bővüljenek, mélyüljenek. A kerettanterv az általános iskolában minden fejlesztési szakaszban új témaköröket is javasol a tanulók életkorához, szükségleteihez alkalmazkodva. Külön táblázat tartalmazza az ajánlott témaköröket, amelyben a más tantárgyakkal való kapcsolódási pontok is megtalálhatók. A tanulócsoportban más tantárgyakat tanító tanárokkal való együttműködés elevenebbé, aktuálisabbá és érdekesebbé teszi a nyelvtanulást, mert lehetőséget nyújt a témák, témakörök természetes, életszerű összekapcsolására. A táblázatok ok rovata a nyelvtanítás aktuális életkori szakaszra vonatkozó, az adott kompetenciával kapcsolatos fejlesztés t tartalmazza. A fejlesztés tartalma elnevezésű rész olyan tevékenységeket ismertet, amelyek segítségével az adott nyelvi fejlesztés megvalósítható. A nyelvtanulási és nyelvhasználati stratégiák szervesen beépültek a tartalomba. A kerettanterv a 4. évfolyam, majd később a kétéves fejlesztési ciklusok végén a fejlesztési egységek ból és tartalmából kiindulva határozza meg a fejlesztés várható eredményét, kapcsolódva a szakasz végére előírt KER-szinthez (kivéve a 4. évfolyamot, amelynek kimenete KERszintben nem határozható meg). 4. évfolyam A 4. évfolyamon kezdődő idegennyelv-tanítás elsődleges célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása. További fontos célkitűzése, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését a nyelvek tanulása és a más nyelveket beszélő emberek és kultúrájuk megismerése iránt. A nyelvvel való játékos és örömteli foglalkozás, a kezdeti sikerek és a motiváló tanári visszajelzés segítenek a tanulóknak abban, hogy megmaradjon és erősödjön ösztönös tudásvágyuk és tanulási kedvük, bátran használják a rendelkezésükre álló nyelvi eszközöket, növekedjen önbizalmuk, fejlődjön önismeretük és önértékelésük. Mindez elengedhetetlen a nyelvtanulás hosszú távú eredményessége szempontjából. Gyermekkorban a nyelvtanulás a természetes nyelvelsajátítás folyamataira épül. A tanulók életkori sajtosságaiknak és fejlettségi szintjüknek megfelelő, érdekes, értelmes és kihívást jelentő tevékenységekben vesznek részt. A célnyelven elhangzó információk megértéséhez támaszkodnak a világról szerzett ismereteikre és tapasztalataikra, amelyek egyrészt segítik a nyelvtanulást, másrészt annak tartalmai révén tovább mélyülnek és bővülnek. Az anyanyelv elsajátításához hasonlóan az idegen nyelv elsajátítása is minden esetben kontextusba ágyazva, konkrét beszédhelyzetek során történik, amelyekben a verbális és a nonverbális elemek természetes egységet alkotnak. Utóbbiak a nyelvtanulás kezdetén különösen fontosak, hiszen a megfelelő nyelvi eszközök hiányában segítik a beszédhelyzet értelmezését, illetve a beszédszándék megvalósítását. A nyelvtanulás kezdő szakaszában a tanulók tanórai beszédének természetes része a magyar nyelvű kérdés és válasz is, amelyet visszajelzésként, megerősítésként használnak a tanár következetes célnyelv-használatával párhuzamosan. Az idegen nyelvvel való korai ismerkedés középpontjában, ebben a szakaszban, a hallott szöveg értése és a szóbeli interakció együttes fejlesztése áll. A készségfejlesztés során a tanulók megismerkednek az alapvető nyelvtanulási stratégiákkal, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a későbbiekben önálló nyelvtanulóvá váljanak. Az idegen nyelv tanítása a tantárgy jellegéből adódóan kiválóan alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott nevelési célok eléréséhez és a 124

125 kulcskompetenciák fejlesztéséhez. Utóbbiak közül kiemelten fontos az idegen nyelvi kommunikációnak az anyanyelvi kommunikációhoz, a szociális kompetenciához, az esztétikai-művészeti tudatossághoz és kifejezőképességhez, illetve a hatékony tanuláshoz való kapcsolódása. Az anyanyelven elsajátított ismeretek, készségek és stratégiák támogatják az idegen nyelv tanulását, míg a nyelvtanulás eredményei pozitívan hathatnak az anyanyelvi tudatosság alakulására. A szociális kompetencia területén a kultúrák közötti hasonlóságok és különbségek felfedezése segíti a tanulókat abban, hogy nyitottá váljanak saját kultúrájuk és a célnyelv kultúrája iránt. Az idegennyelv-oktatás során alkalmazott, a tanulók együttműködését ösztönző munkaformák és tevékenységek hozzájárulnak a tanulók szociális érzékenységének fejlesztéséhez. Az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség területén az idegennyelv-tanításban építeni lehet arra, hogy a tanulók életkori sajátosságaikból adódóan szeretnek játszani, rajzolni, festeni, énekelni, táncolni, és örömmel vesznek részt változatos művészeti tevékenységekben. A művészeti ágakkal való aktív kapcsolat gazdagítja a tanulók érzelmi világát. A hatékony tanulást az idegen nyelvvel való foglalkozás azáltal ösztönzi, hogy a tanulók elsajátítanak néhány alapvető nyelvtanulási stratégiát, és megteszik az első lépéseket idegen nyelvi teljesítményük értékelése útján. Az idegen nyelv tanulása keretében feldolgozott témakörök könnyen összehangolhatók a NATban szereplő alsó tagozatos tantárgyak tartalmaival. A Témakörök táblázatban megjelölt kapcsolódási pontok segítenek megtalálni azokat a területeket, ahol sikeresen megvalósítható a tantárgyakon átívelő - akár közös projektek keretében történő - tanulás. A tanulási folyamat során a tanuló egész személyisége formálódik, így alapvető fontosságú, hogy a kisgyermekkori idegennyelv-tanítást áthassa a holisztikus pedagógiai szemlélet. Ennek a szemléletnek a gyakorlatba való átültetése nagy körültekintést igényel mind a tananyagok, taneszközök kiválasztásában és felhasználásában, mind a tevékenységek megtervezésében, valamint a tanórák megszervezésében és megvalósításában. A megfelelően kialakított, változatos tevékenységformákra lehetőséget nyújtó tanulási környezet elősegíti az idegen nyelv sikeres elsajátítását. A gyermekbarát, vizuális elemekben gazdag berendezés ösztönzi a tanulókat a nyelvi tevékenységekben való aktív részvételre. Az infokommunikációs eszközök bevonása már ebben az életkori szakaszban is érdekesebbé, motiválóbbá teheti a nyelvtanulást, a pedagógus számára pedig lehetőséget ad arra, hogy az életkori sajátosságoknak megfelelő autentikus anyagok gazdag tárházából válogasson. 125

126 Óraszám: 108 óra /év 3 óra /hét 4. évfolyam Témakör sorszáma Témakör Ajánlás az éves óraszám felosztásár Óraszám 1. Család 10 óra 2. Az otthon 8 óra 3. Étkezés 10 óra 4. Idő, időjárás 7 óra 5. Öltözködés 8 óra 6. Sport 9 óra 7. Iskola, barátok 8 óra 8. Szabadidő 8 óra 9. Természet, állatok 10 óra 10. Ünnepek és hagyományok 4 óra 11. Fantázia és valóság 6 óra Év végi ismétlés Szabadon felhasználható 10 óra 10 óra 126

127 Ajánlott témakörök Család Én és a családom Családtagok bemutatása Ajánlott témakörök Kapcsolódási pontok Környezetismeret: együttélés a családban. Ének-zene: üdvözlés, elköszönés dalban. Rajz: családrajz Lexikai ismeretek Családtagok megnevezése Rokoni kapcsolatok ABC (Nevek) Munka/tevékenység a családban (cselekvés kifejezése) Kommunikációs szándékok Dolgok, személyek megnevezése Információkérés, információadás Nyelvi fogalomkörök Esetviszonyok (Névszók a mondatban) Kérdő névmások Birtokos névmás (E/1. 2.) Személyes névmások és igék (E/3.) Tanulói tevékenységek: Egyszerű közlések, kérdések megértése, megválaszolása Szituációs játékok játszása (kapcsolatteremtés, üdvözlés, elköszönés kifejezése sokféleképpen) Modern német gyermekdalok közös éneklése Mindennapi életre jellemző egyszerű párbeszéd elolvasása, alkalmazása Képekről egyszerű mondatok alkotása Családrajz, családi fotóalbum, családfa készítése Játékok (kocka, kártya) tervezése és azokkal való játék Írásbeli feladatok (nevek, rövid szavak lemásolása, leírása) megoldása Otthon Otthonom, szűkebb környezetem. Kedvenc játékaim. Lakóhelyem, tágabb környezetem. Környezetismeret: lakóhelyi környezet. Matematika: tájékozódás a térben, halmazok. Lexikai ismeretek A ház/lakás helyiségei Kert, utca Berendezési és használati tárgyak, játékok Lokális tájékozódás 127

128 Számok (0-20) Kommunikációs szándékok Állítások megfogalmazása Kérdés, csodálkozás Tetszés és nem tetszés kinyilvánítása Nyelvi fogalomkörök Kérdő névmások Minőségi viszonyok Térbeli viszonyok Tanulói tevékenységek: Ház, lakás bemutatása egyszerű mondatokkal szóban és írásban Memória- és lottójáték (berendezési és használati tárgyakkal, játékokkal) készítése, játék Információk kezelése Látogatás a helytörténeti múzeumba Étkezés Napi étkezések. Kedvenc ételeim, italaim. Egészséges táplálkozás. Környezetismeret: az ember megismerése és egészsége: tápanyag, élelmiszer, étrend. Lexikai ismeretek Kedvenc és kevésbé kedvenc ételek, italok Egészséges-káros ételek és italok Receptek Kommunikációs szándékok Kívánság kifejezése Kínálás elfogadás/elutasítás Köszönet és arra reagálás Nyelvi fogalomkörök Igeragozás (többes szám) möchten Mennyiségi viszonyok kein Matematika: halmazok, állítások igazságának eldöntése, tapasztalati adatok lejegyzése, táblázatba rögzítése. Technika: Plakát Hittan: Imák Dráma: Szerepjáték- párbeszéd az étteremben Tanulói tevékenységek: Kommunikatív tevékenységek Rejtvények, játékok (memória, dominó, kártya, társasjáték) Szerepjáték (étlapok olvasása, rendelés) Plakátkészítés: egészséges nem egészséges ételek, italok Projektmunka főzőnap: helyi specialitás készítése (receptek olvasása, 128

129 értelmezése, étel elkészítése, értékelése) KIM-játékok: ételek, italok felismerése (ízlelés, szaglás, tapintás, megfigyelés) Információhiányon alapuló feladatok írásbeli megoldása (pl. Laufdiktat ) Ima étkezés előtt és után Idő, időjárás Évszakok és hónapok. A hét napjai és napszakok. Az óra. Időjárás. Lexikai ismeretek Évszakok, hónapok megnevezése A hét napjainak és a napszakoknak a megnevezése Az óra Napirend Az időjárás elemei Környezetismeret: az idő mérése, az idő kifejezése a mindennapi kommunikációban; a napszakok, az évszakok váltakozása. Matematika: számok írása, olvasása, állítások igazságának eldöntése, tapasztalati adatok lejegyzése, táblázatba rögzítése. Kommunikációs szándékok Információkérés, információadás Véleményalkotás: tetszés, nem tetszés Tudás, nem tudás Egyszerű tájékoztatás az időjárásról. Beszélgetés a természetben bekövetkező változásokról. Nyelvi fogalomkörök: Számnevek Melléknévi állítmány Időhatározók Tanulói tevékenységek: Képek sorba rendezése, önálló mondatalkotás Időpont megnevezése Kérdés-felelet játék Évkerék készítése. Öltözködés Évszakok és ruhadarabok. Kedvenc ruháim. Lexikai ismeretek Ruhadarabok a különböző évszakokban Kedvenc viselet Környezetismeret; technika, életvitel és gyakorlat: egészséges életmód - öltözködés. Matematika: halmazok. Technika: báb Ének-zene: dalok Kommunikációs szándékok Információkérés, információadás 129

130 Véleményalkotás: tetszés, nem tetszés Tudás, nem tudás Nyelvi fogalomkörök Időbeli viszonyok Kötőszók haben és sein Birtokos névmások (mein, dein) Tanulói tevékenységek: Kommunikatív tevékenység Képek csoportosítása Képek kiegészítése, rajzolása hallott és olvasott szövegek alapján Képleírás egyszerű mondatokkal szóban és írásban Szituációs játékok Játékok megfigyelőképesség, emlékezet fejlesztése Bábkészítés Témához kapcsolódó dalok éneklése Sport Testrészek és mozgás. Kedvenc sportom. Testrészek Lexikai ismeretek Testrészek Sportágak megnevezése Kedvenc sport(ok) Mozgásos cselekvések Környezetismeret: testrészek, egészségvédelem. Testnevelés és sport: mozgásos játékok. Kommunikációs szándékok Kérések, kívánságok kifejezése Nyelvi fogalomkörök Cselekvés kifejezése (kijelentő mód minden számában és személyében) Szövegösszetartó eszközök (kötőszók) Tanulói tevékenységek: Mondatalkotás képről. Sportolás a sportpályán beszámoló készítése Iskola, barátok Iskolám, osztálytermünk. Tantárgyaim. Osztálytársaim, barátaim. Lexikai ismeretek Az iskola helyiségei, berendezési tárgyai, iskolaszerek és a személyek neve Környezetismeret: baráti kapcsolatok, iskolai közösségek. Matematika: tájékozódás a térben, halmazok. Hittan: imák tanulás előtt és után 130

131 Tantárgyak, órarend Cselekvések Kommunikációs szándékok Dolgok (az iskola helyiségei, berendezési tárgyai, iskolaszerek), személyek bemutatása Információkérés-információadás Nyelvi fogalomkörök Cselekvés, létezés kifejezése Térbeli viszonyok (Irányok meghatározása) Mennyiségi viszonyok (Határozott mennyiség) Tanulói tevékenységek: Kommunikatív tevékenységek KIM- játékok (látás, hallás, tapintás, tudás) Projektmunka (pl. a jövő iskolája) Képleírás Játékok (lottó, bingó, memória, dominó, bumm, kártya, társas, activity) a berendezési tárgyakkal, az iskolaszerekkel és a számokkal) szóban és írásban Tanítás előtti és utáni imák Szabadidő Szabadidős tevékenységek. Kedvenc időtöltésem. Lexikai ismeretek Kedvenc játékok, hobbik megnevezése Ének-zene: zenehallgatás, dalos körjátékok Vizuális kultúra: kreatív alkotások. Dráma-tánc: körjátékok, népi játékok, tánc Kommunikációs szándékok Információkérés, információadás Igenlő vagy nemleges válasz Tudás, nem tudás Nyelvi fogalomkörök Cselekvés kifejezése (kijelentő mód minden számában és személyében) Időbeli viszonyok Szövegösszetartó eszközök (kötőszók) Tanulói tevékenységek: A témához kapcsolódó szókincskönyvecske készítése (kép, szókép) Kommunikatív tevékenység Képek készítése, képleírások Rövid párbeszédek, szituációs játékok Körjátékok- német népi játékok, mozgásos tevékenységek Természet, állatok Kisállatok. Környezetismeret: élőlények csoportosítása 131

132 Kedvenc állataim. Állatok a ház körül. Vadon élő és állatkerti állatok. Lexikai ismeretek Állatok neve Kontinensek megnevezése Kommunikációs szándékok Információkérés, információadás élőhely, táplálkozási mód, egyéb tulajdonságok szerint; változatos élővilág. Matematika: halmazok, adatgyűjtés, adatok lejegyzése. Technika: Állatok készítése természetes anyagokból Nyelvi fogalomkörök Minőségi viszonyok Esetviszonyok (Nominativ) Szövegösszetartó eszközök Térbeli viszonyok Főnevek többes száma Tanulói tevékenységek: Kommunikatív feladatok Mondatalkotás képről, tevékenységek leírása szóban és írásban Állatlexikon készítése Játékok (lottó, bingó, memória, dominó, kártya, társas, activity) az állatokkal szóban és írásban Hallott és olvasott szöveghez kapcsolódó kérdések megválaszolása Információkeresés (Internet) Tárgyi alkotások (agyagállatok/játékállatok kukoricaszárból) készítése, s azok kiállítása Mondókák, kiszámolók, versek mondása állatokról Ünnepek és hagyományok Az én ünnepeim. Ünnepek itthon és a célnyelvi kultúrában. Lexikai ismeretek Családi (születésnap, névnap) és egyházi (karácsony, húsvét) ünnepek Népszokások a német nyelvű országokban Tanulói tevékenységek: Ünnephez köszöntő írása Kívánságlista írása. Gyermekirodalmi mű (mondóka, versike, dal) memoriterként való felmondása/eléneklése az ünnepek témakörben Ünnepi díszek készítése Ünnepi műsor összeállítása, előadása Fantázia és valóság Kedvenc meséim, könyveim. Képzeletem világa. Környezetismeret: ünnepek, hagyományok. Hittan: egyházi ünnepek Technika: ünnepi díszek készítése Dráma és tánc: dramatikus játékok. 132

133 A cirkusz. Lexikai ismeretek Kedvenc mesehősök/szereplők Tevékenységük Cirkuszi dolgozók, tevékenységük megnevezése Vizuális kultúra: képzeletem világa. Kommunikációs szándékok Élménybeszámoló (pl. Cirkuszban) Nyelvi fogalomkörök Szövegösszetartó eszközök Tanulói tevékenységek: Interjú készítése Beszámoló (minta alapján egyszerű, rövid) készítése az iskolaújság részére Fejlesztési egység Hallott szöveg értése Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák, tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága, idegennyelv-tanulás iránti motivációja. A tanuló követi a nonverbális elemekkel támogatott és egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott célnyelvi óravezetést. A tanuló megérti az osztálytermi tevékenységekre vonatkozó, nonverbális eszközökkel támogatott, rövid és egyszerű tanári utasításokat. Megérti az ismert témákhoz kapcsolódó, egy-egy szóból, rövid mondatból álló kérdéseket és kijelentéseket. Felismeri rövid, egyszerű szövegekben az ismerős szavakat, fordulatokat, és képes ezekből a lehetséges tartalomra következtetni. A fejlesztés tartalma Nonverbális elemekkel támogatott és egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott célnyelvi óravezetés megértése (pl. osztálytermi rutincselekvések, a közös munka megszervezése, eszközhasználat). Rövid és egyszerű, az osztálytermi tevékenységekre vonatkozó, nonverbális eszközökkel támogatott tanári utasítások megértése (pl. rajzos, játékos feladatok, manuális tevékenységek, mozgásos, játékos tevékenységek: körjáték, ritmusjáték, szerepjáték, bábjáték, árnyjáték, társasjáték). Ismert témákhoz kapcsolódóan elhangzó, egy-egy szóból, rövid mondatból álló kérdések és kijelentések megértése (pl. közvetlenül a tanuló személyére, családjára, szűkebb környezetére, mindennapi szükségleteire, tevékenységeire vonatkozó kérdések, illetve válaszok). Az életkornak megfelelő, ismert témakörökhöz kapcsolódó, rövid, egyszerű autentikus szövegek bemutatásának aktív követése, a tanult nyelvi elemek felismerése a szövegekben, a szöveg lényegének kiszűrése a megértést segítő mozgásos, játékos feladatok segítségével. Tanári ösztönzésre a hallott szövegeket kísérő nonverbális elemekre (pl. képek, képsorok, tárgyak, testbeszéd, hanglejtés) és a beszédhelyzetre való egyre tudatosabb támaszkodás a szövegértés során. 133

134 A nyelv hangzásvilágának, zenéjének megismerése, megkülönböztetése az anyanyelv (játékos formában esetleg más nyelvek) hangzásvilágától és zenéjétől. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Gyermekdalok, gyermekversek, mondókák, képekkel illusztrált mesék és történetek, kisfilmek, animációs filmek, gyermekeknek szóló egyéb hangzó anyagok, tanárral, tanulótársakkal, vendégekkel folytatott rövid párbeszédek, tanári beszéd. Fejlesztési egység Szóbeli interakció Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák, tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága, idegennyelvi-tanulás iránti motivációja. A tanuló aktívan és örömmel vesz részt az interakciót igénylő tevékenységekben. Beszédszándékát egyszerű nyelvi eszközökkel fejezi ki, szükség szerint nonverbális elemekkel támogatva. Tud a számára ismert témákról egyszerű kérdéseket feltenni, illetve a hozzá intézett kérdésekre egyszerű nyelvi eszközökkel reagálni. A tanuló minta alapján rövid párbeszédeket folytat társaival a tanult témákról. Részt vesz rövid, egyszerű szövegek közös előadásában. Törekszik a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó elsajátítására. A fejlesztés tartalma Nonverbális elemekkel (pl. gesztusokkal, mimikával, hanglejtéssel, intonációval, képek, tárgyak segítségével) támogatott mondanivaló kifejezése egyszerű nyelvi eszközökkel, azaz egy-egy szóval, rövid mondattal. Ismert témákhoz vagy osztálytermi szituációkhoz kapcsolódó, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre, kérésekre, felszólításokra való reagálás egyszavas válaszokkal, cselekvéssel. Ismert témákhoz vagy osztálytermi szituációkhoz kapcsolódó konkrét, egyszerű kérdések feltevése. Ismert témákhoz kapcsolódó egyszerű nyelvi eszközöket és nonverbális elemeket tartalmazó rövid párbeszéd eljátszása társakkal. Dalok, mondókák, mesék, történetek előadásában, gyermekjátékokban való aktív részvétel; nonverbális elemekkel támogatott, közösen mondott szövegekbe, mesemondásba való bekapcsolódás ismert szavak, kifejezések, nyelvi fordulatok ismétlésével. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Gyermekdalok, gyermekversek, mondókák, mesék, mozgással kísért rövid cselekvéssorok, kérdések, rövid párbeszédek, néhány mondatos leírások. Fejlesztési egység Összefüggő beszéd Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák, tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága, idegennyelv-tanulás iránti motivációja. A tanuló elmond rövid, egyszerű szövegeket. Társaival közösen előad egyszerű szöveget, párbeszédet, tanári segítséggel. 134

135 Számára ismert témákról, a környezetében előforduló tárgyakról, élőlényekről, eseményekről beszél röviden, összefüggően, nonverbális elemekkel támogatva. A tanuló bemutatja munkáját egyszerű nyelvi eszközökkel. Törekszik a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó elsajátítására. A fejlesztés tartalma Gyermekirodalmi mű, mondóka, vers, dal, mese stb. közös vagy önálló előadása (pl. zenei kísérettel vagy bábjáték formájában) társak, másik tanulócsoport, osztály, szülők vagy tanárok részére. Tanult cselekvéssor (pl. egyszerű tornagyakorlat, öltözködés) elmondása képek segítségével vagy mozgással kísérve. Nonverbális elemekkel támogatott, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott szerepjáték előadása társakkal, megfelelő gyakorlás, felkészülés után. Saját vagy csoportban létrehozott alkotás, tárgy egyszerű nyelvi eszközöket, fordulatokat tartalmazó, rövid bemutatása (pl. mesekönyv készítése, kiállítása és szóbeli bemutatása). Tanári példa és autentikus hangzóanyag hallgatása és együttmondása után közös vagy önálló ismétlés; a kiejtés, intonáció, hangsúly, ritmus játékos gyakorlása (pl. hangerő vagy hangszín változtatásával, érzelmek kifejezésével, ritmushangszerek vagy mozgás kíséretével). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Gyermekdalok, gyermekversek, mondókák, mozgással kísért rövid történetek, cselekvéssorok, mesék, leírás (pl. tanulói munka bemutatása). Fejlesztési egység Olvasott szöveg értése Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák, tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága, idegennyelvi-tanulás iránti motivációja. A tanuló észreveszi az anyanyelven, illetve a tanult idegen nyelven történő olvasás közötti különbségeket. Képes ismert szavak néma olvasására és megértésére, valamint tanári minta után a szavak helyes felolvasására. Képes rövid szöveg közös megismerése és feldolgozása után az önálló olvasására. Bekapcsolódik olvasást igénylő játékos nyelvi tevékenységekbe. Követi az ismert témákról elhangzó szöveg írott változatát. Felfedezi az ismert szavakat és kifejezéseket idegen forrásban. Megtapasztalja az önálló célnyelvi olvasás élményét. A fejlesztés tartalma Szavak, kifejezések elolvasása és kapcsolódó tevékenységek elvégzése (pl. tantermi tárgyak felcímkézése, szavak és képek párosítása, dominó játék, szókártyákból mondatvariációk összeállítása). Egyszerű szövegek elolvasása és annak alapján megfelelő cselekvések, cselekvéssorok eljátszása, elvégzése (pl. papírtávcső vagy gyümölcssaláta készítése). Egyszerű szövegek értő olvasása (pl. mesék, történetek, képregények, párbeszédek). Tanárral közös meseolvasás, bekapcsolódás a történet elolvasásába az ismert szavak használatával. Egyszerű írásbeli üzenetek elolvasása és megértése (pl. dicsérő kártyák, jókívánságok, osztálytermi utasítások). Ismert dalok szövegének követése, olvasása a képernyőn vagy a kivetítőn (pl. karaoke). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások 135

136 Szó- és mondatkártyák, feliratos poszterek és képek, társasjátékok, egyszerű képregények, képeskönyvek, mesék, gyermekdalok, gyermekversek, mondókák, feliratok, brosúrák, ismertetők, táblák, célnyelvi szövegeket tartalmazó csomagolóeszközök, videofelvételek, animációs filmek, dalok, mondókák animált változata. Fejlesztési egység Íráskészség Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák, tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága, idegennyelvi-tanulás iránti motivációja. A tanuló észreveszi az anyanyelvén, illetve a tanult idegen nyelven történő írás közötti különbségeket. A tanuló ismeri az adott nyelv ábécéjét. Különböző nyelvi tevékenységek során lemásol, illetve leír rövid szavakat, mondatokat. Bekapcsolódik írást igénylő játékos nyelvi tevékenységekbe. A fejlesztés tartalma Játékos írásbeli feladatok készítése és megoldása a szavak szintjén (pl. keresztrejtvény, szókereső, akasztófa, tárgyak, képek részeinek felcímkézése, rímpárok alkotása, szógyűjtés). Játékos írásbeli feladatok készítése és megoldása a szószerkezetek, rövid mondatok szintjén (pl. képregény rajzolása, s ezekhez szövegbuborékok írása; tárgyak, képek részeinek felcímkézése, üzenőfal létrehozása). Játékos írásbeli feladatok készítése és megoldása a szöveg szintjén (pl. mesekönyv, kiskönyv összeállítása, rímek, egyszerű versikék írása, képeslap, meghívó írása, egyszerű társasjáték tervezése, szabályainak megfogalmazása tanári segítséggel). Ismert szavakat tartalmazó nyelvi fordulatok (pl. rímpárok) felfedezése és minta után való önálló alkotása. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Egyszerű hétköznapi témájú írott szövegek a szavak, kifejezések, egyszerű mondatok és rövid szövegek szintjén. A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén KER szintben nem megadható. A tanuló aktívan részt vesz a célnyelvi tevékenységekben, követi a célnyelvi óravezetést, az egyszerű tanári utasításokat, megérti az egyszerű, ismerős kérdéseket, válaszol ezekre, kiszűri egyszerű, rövid szövegek lényegét. Elmond néhány verset, mondókát és néhány összefüggő mondatot önmagáról, minta alapján egyszerű párbeszédet folytat társaival. Ismert szavakat, rövid szövegeket elolvas és megért jól ismert témában. Tanult szavakat, ismerős mondatokat lemásol, minta alapján egyszerű, rövid szövegeket alkot. 136

137 ÉNEK-ZENE 1 4. évfolyam Az iskolába belépő gyerekek zenei adottságai, ismeretei, élményei jelentősen különbözhetnek, ezért elengedhetetlen a tanulók minél több sikerélményhez juttatása, mely játékos módszerekkel érhető el. A zenei nevelés általános és legfőbb célja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, a teljes személyiség sokoldalú fejlesztése. Ennek megalapozása az alsó tagozatban kezdődik, ahol a NAT-ban meghatározott fejlesztési területek, nevelési célok közül öt kiemelten fontos: az erkölcsi nevelés (elfogadják és cselekvéseik mércéjévé teszik az emberi kapcsolatok elfogadott normáit és szabályait); nemzeti öntudat, hazafias nevelés (hagyományok, ünnepek, szokások ismerete, különböző kultúrákkal való ismerkedés és azok tisztelete); állampolgárságra és demokráciára nevelés (képesek társaikkal a kooperációra, el tudják magukat helyezni a közösségben, megértik a szabályok fontosságát); az önismeret és társas kultúra fejlesztése (kommunikációs képességük, a társaikkal való együttműködés képessége és a mások iránt érzett empátia továbbfejlődik); testi és lelki egészségre nevelés (kiegyensúlyozott és harmonikus személyiség fejlesztése, a mozgással erősített testtudat, érzelmi intelligencia). Legfontosabb kulcskompetenciák: esztétikai és művészeti tudatosság és kifejezőképesség, anyanyelvi kommunikáció, szociális és állampolgári kompetencia, kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia. ok: Reprodukció (éneklés, generatív készségek, felismerő kottaolvasás) Az éneklésre épülő tanítás első lépése az éneklés örömének és az éneklés helyes szokásainak kialakítása, amelynek elemei az értelmes frazeálás, kifejező artikuláció és a megfelelő hangterjedelem. Az éneklést sok mozgás, néptánc és szabad mozgásos improvizáció kíséri. A helyes testtartás, az egyszerű mozgáselemek és lépések elsajátítására a népi gyermekjátékok és a néptánc kiváló lehetőséget nyújtanak. Dalkincsbővítés. A népdalokat és gyermekdalokat a tanulók elsősorban hallás után tanulják, és csokorba szedve is énekeljék. Az összeállítás mind a zenei, mind a tartalmi szempontokat figyelembe veszi. Zenei ismeretszerzés. A tanulók az énekelt dalok meghatározott zenei elemeit megfigyelik, tanári rávezetéssel tudatosítják, s felismerik kottaképről, esetleg tanári segítséggel reprodukálják. A zenei elemeket, a dallami, ritmikai, hallási és többszólamú készségeket improvizációs és kreatív játékos feladatokkal gyakorolják. A zenei tevékenységek élményszerűek, játékosak, mozgásosak legyenek, jellemezze azokat a tapasztalás- és tevékenységközpontúság. Zenehallgatás (Zenei befogadás, zenehallgatás) Ebben az életkorban alapozható meg az adekvát zenehallgatói magatartás, a gyerekek tapasztalatokat szereznek a tudatos zenehallgatói tevékenységről. A zenehallgatás során a tanulók spontán és tudatos élményeket gyűjtenek a hangzó világról, a hangszínekről, hangszerekről, hangszercsoportokról, előadó-együttesekről, tempóról, dinamikáról és zenei formákról, valamint megismerkednek hosszabb lélegzetű zeneművekkel is. A kiválasztott anyag egy része kapcsolódik az órai énekes anyaghoz. Az értékelés elvei és eszközei Az éneklés értékelésénél ügyeljünk a gyengébb zenei képességű, esetleg intonációs gondokkal küszködő vagy mutáló gyerekek felé irányuló követelményszintre. Őket csoportban hallgassuk meg, a közösségi éneklésbe vonjuk be, mely során megfigyelhető a szöveg tudása, a ritmus és a dallam egységes megszólaltatása. A legapróbb dicséret is fokozhatja a tanulók zenei fejlődését, további előmenetelét és akaratát. A gyerekek is vegyenek részt az értékelésben, ami biztonságot ad számukra és növeli a felelõsségtudatukat és önbizalmukat. 137

138 Tankönyvek, taneszközök, segédletek Jelen tanterv a Nemzeti Tankönyvkiadó tagozatos tankönyvét alapul véve tesz javaslatot az elsajátítandó ismeretekre, melyhez az Éneklő Egyház kötetet ajánlja az egyházzenei ismeretek kiegészítéséhez. Az ének-zene tantárgy ideális körülmények között szak-tanteremben tanítható, melyben egy billentyűs hangszer (lehetőleg zongora vagy pianínó) található, valamint megfelelő audiovizuális eszközök a zenehallgatáshoz. Javasolt jó minőségű hangzóanyag megléte a könyvtárban, illetve a könyvtári állomány zenei könyveinek és kottatárának folyamatos bővítése. Javasolt a zenei olvasás-írás készségének fejlesztéshez alkalmazható segédletek használat (ritmushangszerek, kottakirakó stb.). 1. évfolyam Előzetes ismeretek: Éneklés: Iskolaérettség. Generatív, kreatív zenei tevékenység: Kisgyermekkori zenei élményanyag. Népi mondókák, gyermekjátékok, gyermekversek. Ehhez kapcsolódó nagytesti mozgások, hangutánzó dallam és ritmusmotívumok. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek: Mondókák, gyermekdalok éneklése. Életkornak megfelelő ütem- és ritmusérzék, zenei hallás. Zenei befogadás (Befogadói kompetencia): Éneklési készség, akusztikus tapasztalatok környezetünk zörejeiről, hangjairól, emberi hangokról. Hallás utáni tájékozódás a térben, irány és távolság megnevezése. Első zenehallgatási élmények kisgyermekkorból. Zenehallgatás: Befogadói kompetenciák a korosztálynak és az átélt zenei élményeknek megfelelően. Óraszám: 72/év 2/hét Éves óraszám felosztása Témakör sorszáma Zenei reprodukció I. Éneklés Témakör Zenei reprodukció II. Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység Zenei reprodukció III. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek Zenei befogadás I. Befogadói kompetenciák fejlesztése Zenei befogadás II. Zenehallgatás Óraszám 46 óra 6 óra 8 óra 5 óra 7 óra Belépő tevékenységek Tartalom 1. Éneklés (46 óra) Népi gyermekjátékok, mondókák elsajátítása Magyar népdalok megtanulása Jeles napok szokásdallamaival való ismerkedés Kiolvasók, csujogatók, sétálók, szerepváltó és párcserélő körjátékok, leánykérő játékok, hidas játékok, különféle vonulások (biton /s-m/, triton/s-m-d; l-s-m; r-d-l,//, tetraton /sm-r-d; m-r-d-l,/, pentachord / s-f-m -r-d; m-r-d-t,-l,/, és pentaton hangkészlettel). Névnapköszöntők, csúfolódók, tréfás dalok, párosítók, (pentaton, hexachord hangkészlettel). Magyar történelmi ünnepekhez kapcsolódó dalok éneklése 138

139 Magyar népénekek megismerése, éneklése és a liturgiában való használata Felelgető éneklés, kérdés-felelet játékok, hangutánzó dallamosztinátó dalhoz. Egyenletes mérő és a dal ritmusának megkülönböztetése (nagytesti mozgással, tapsolással, ritmushangszerekkel, dallamhangszerekkel). Dallamvonal szemléltetése nagytesti mozgással. Kis hangterjedelmű taizei énekek tanulása Más népek dalainak megismerése (környező népek, nemzetiségek dalai). Művészi értékű komponált gyermekdalok és megzenésített versek tiszta éneklése (ajánlott: Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Járdányi Pál, Ádám Jenő). Felelgető éneklés, kérdés-felelet játékok, hangutánzó dallamosztinátó dalhoz. 2. Generatív, kreatív zenei tevékenység (6 óra) Ritmikai készség fejlesztése Hallásfejlesztés Énekes rögtönzés hangokkal, ellentétpárok A tanult dalokból a dallam kiemelésének képessége Belső hallást fejlesztő énekes gyakorlatok Egyenletes mérő és a dal ritmusának hangoztatása (nagytesti mozgással, tapsolással, ritmushangszerekkel). Negyed, nyolcadpár, negyed szünet Ritmusmotívumok hangoztatása ritmustapssal és ritmushangszerekkel. Ritmus osztinátó, ritmusolvasás, ritmusfelelgetés, ritmuspótlás, ritmuslánc, ritmusmemoriter. Komplex mozgásfejlesztés egyszerű tánclépésekkel (kilépések, kijárások), a ritmus változatos megszólaltatással (kéz és láb által). 2/4-es ütemmutató. Ütemhangsúly érzékeltetése ütemezéssel. Motorikus képességek változatos mozgással Ismétlődés a zenében, ritmusosztinátó. Gyors-lassú érzékeltetése. Hangrelációk érzékeltetése, nagymozgással, reláció térbeli mutatásával, kézjellel. Csend és hang, beszéd és énekhang, hangutánzás, hangos és halk, mély és magas, rövid és hosszú, saját név éneklése szabadon vagy a tanult dallamfordulatokkal, énekbeszéd. Dallamfordulatok: sm, lsm hangokon, kézjellel. Tanult mondókák éneklése rögtönzött dallammal a tanult dalok hangkészletének felhasználásával, tanult dalok átköltése, más befejezéssel, énekes párbeszéd. Dallambújtatás, dallamelvonás. 3. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek (8 óra) Ritmikai elemek, metrum Dallami elemek A mérő és ritmus megkülönböztetése. A tanult dalokból, dalrészletekből, versekből a tanulandó ritmus kiemelése. Ritmikai elemek megnevezése gyakorlónévvel: tá (negyedérték), titi (nyolcadpár), szün(negyed szünet), Ritmikai elemek jele. Ritmikai elemek értéke (egymáshoz viszonyítva). A hangsúlyos és hangsúlytalan ütemrész megkülönböztetése, ütemmutató, ütemfajták: 2/4 Tanult dalokból dallamfordulat új hangjának kiemelése, megnevezése szolmizációval: szó-mi-lá A szolmizációs hangok kézjele és betűjele: s-m-l A vonalrendszer megismertetése: öt vonal, négy vonalköz A szolmizációs hangok helye a vonalrendszerben, a kottakép alapjainak megismertetése. (Hangjegy, hangszár irányának megfigyeltetése.) 4. Befogadói kompetenciák fejlesztése (5 óra) A teljes figyelem kialakításának fejlesztése tánccal és/vagy szabad mozgás improvizációval, zenei eszközök megfigyeltetésével Rövid, gyors tempójú, táncos klasszikus zenei részletek meghallgatásával (ismétlődő lejátszásával); kezdés és befejezés megfigyeltetése, és kifejezése a 139

140 A hangszínhallás és a többszólamú hallás fejlesztése Formaérzék fejlesztése a helyesen tagolt éneklésen és mozgáson keresztül. Absztrakció szabad mozgás elkezdésével és befejezésével; Dinamikai ellentétpárok megkülönböztetése (halk-hangos), fokozatos dinamikai erősödés és halkítás megfigyeltetése és reprodukálása játékos feladatokkal, hirtelen hangerőváltás megfigyelése és reprodukciója; alapvető tempókülönbségek és tempóváltások megfigyelése, összehasonlítása és reprodukciója. Természetünk és környezetünk hangjai, Emberi hangszínek (magas, mély, gyerek, férfi és női hang), A hangszerek hangszínének megtapasztalása gyakorlati úton, azok megkülönböztetése és azonosítása a hangszer kezelése szerint, Szóló és kórus, szólóhangszer és zenekar, dalok felismerése különböző hangszerekről. A dalok szövegének értelmezése, a dalszövegekhez vagy zeneművekhez kapcsolódó dramatizált előadás (drámajáték, báb), valamint a zene keltette gondolatok vizuális megjelenítése (festés, formázás). 5. Zenehallgatás (7 óra) Zenehallgatás tanári bemutatással vagy felvételről (audio, video) az évfolyam énekes és generatív tevékenységeihez valamint a befogadói kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódóan válogatva a zeneirodalom különböző korszakaiból beleértve a 20. század és korunk zeneirodalmát is. Egyházi ünnepekhez kapcsolódó zeneművek, azok részleteinek hallgatása, különös tekintettel a tanult népénekek feldolgozásaira. A következő témakörökben: csend és hang, hangszerek, természet a zenében, szólóhang-kórus, szóló hangszerzenekar, ellentétpárok (beszéd-ének, gyors-lassú, hangoshalk, magas-mély). Cselekményes és programzene hallgatása (pl. mesebalett) a cselekmény megfigyelésével, a szereplők karakterének zenei eszközökkel történő azonosításával (pl. tündér, boszorkány, királylány, királyfi, udvari bolond és varázserejű hangszerek). Éneklés Zenei ismeretek Gyermekdalok játszással, helyes testtartás, helyes légzés, életkornak megfelelő hangerő, helyes hangképzés (diszfóniás gyermekek szűrése), érthető szövegejtés, kifejező artikuláció, helyes frazeálás. Az éneklés örömének felkeltése. Dalkezdés megadott hangról c c hangterjedelemben, megadott tempóban, helyes ritmusban, törekedve a tiszta intonációra. Generatív, kreatív zenei tevékenység Koordinált ritmikus mozgás, térérzékelés, egyenletes mérő, tempó változások érzékelése és reprodukciója, metrikus egységek és kisebb formai egységek érzete, játékos feladatok megoldása alap ritmusokkal és hangokkal, a belső hallás. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek Befogadói kompetenciák Zenehallgatás A hallás utáni daltanulás és a fejlődő zenei készségek és megszerzett zenei ismeretek alapján ismerkedés a zenei notáció alapjaival; a zene jelrendszerének felismerése kézjelről, betűkottáról és hangjegyről. A zenehallgatásra irányuló teljes figyelem képessége az éneklés, az örömteli zenei játékok, a tánc és szabad mozgás improvizációja során. Képesség a különböző műfajú, stílusú és karakterű zeneművek befogadásához a rendszeres zenehallgatás által. A hangszínhallás, a többszólamú hallási készség és a formaérzék. 140

141 Esztétikai és érzelmi kompetencia a tanult énekes anyaghoz kapcsolódó műzenei anyag vokális és hangszeres feldolgozásainak megismerésével. 141

142 2. évfolyam Előzetes ismeretek: Éneklés: Az előző évben tanult dalanyag. Generatív, kreatív zenei tevékenység: Népi mondókák, gyermekjátékok, gyermekversek. Ehhez kapcsolódó nagytesti mozgások, hangutánzó dallam és ritmusmotívumok. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek: Mondókák, gyermekdalok éneklése. Életkornak megfelelő ütem- és ritmusérzék, zenei hallás. Zenei befogadás (Befogadói kompetencia): Éneklési készség, akusztikus tapasztalatok környezetünk zörejeiről, hangjairól, emberi hangokról. Hallás utáni tájékozódás a térben, irány és távolság megnevezése. Első zenehallgatási élmények kisgyermekkorból. Zenehallgatás: Befogadói kompetenciák a korosztálynak és az átélt zenei élményeknek megfelelően. Óraszám: 72/év 2/hét Éves óraszám felosztása Témakör sorszáma Zenei reprodukció I. Éneklés Témakör Zenei reprodukció II. Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység Zenei reprodukció III. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek Zenei befogadás I. Befogadói kompetenciák fejlesztése Zenei befogadás II. Zenehallgatás Óraszám 46 óra 6 óra 8 óra 5 óra 7 óra Belépő tevékenységek Tartalom 1. Éneklés (46 óra) Népi gyermekjátékok, mondókák elsajátítása Magyar népdalok megtanulása Jeles napok szokásdallamaival való ismerkedés Népszokás megjelenítése Felelgető éneklés, kérdés-felelet játékok, hangutánzó dallamosztinátó dalhoz. Kiolvasók, csujogatók, sétálók, szerepváltó és párcserélő körjátékok, leánykérő játékok, hidas játékok, különféle vonulások (biton /s-m/, triton /s-m-d; l-s-m; r-d-l,//, tetraton /sm-r-d; m-r-d-l,/, pentachord / s-f-m -r-d; m-r-d-t,-l,/, és pentaton hangkészlettel). Névnapköszöntők, csúfolódók, tréfás dalok, párosítók, (pentaton, hexachord hangkészlettel). Dramatizált előadás Magyar népénekek, a szentmise válaszainak megismerése, éneklése és a liturgiában való használata Magyar történelmi ünnepekhez kapcsolódó dalok éneklése Kis hangterjedelmű taizei énekek tanulása Más népek dalainak megismerése (környező népek, nemzetiségek dalai) Művészi értékű komponált gyermekdalok és megzenésített versek tiszta éneklése (ajánlott: Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Járdányi Pál, Ádám Jenő). Dallamvonal szemléltetése nagytesti mozgással. 142

143 Egyenletes mérő és a dal ritmusának megkülönböztetése (nagytesti mozgással, tapsolással, ritmushangszerekkel, dallamhangszerekkel). 2. Generatív, kreatív zenei tevékenység (6 óra) Ritmikai készség fejlesztése Hallásfejlesztés Énekes rögtönzés hangokkal, ellentétpárok A tanult dalokból a dallam kiemelésének képessége Belső hallást fejlesztő énekes gyakorlatok Egyenletes mérő és a dal ritmusának hangoztatása (nagytesti mozgással, tapsolással, ritmushangszerekkel). Negyed, nyolcadpár, negyed szünet Ritmusmotívumok hangoztatása ritmustapssal és ritmushangszerekkel. Ritmus osztinátó, ritmusolvasás, ritmusfelelgetés, ritmuspótlás, ritmuslánc, ritmusmemoriter. Mondókák ritmizálása, kánonban történő mondása Komplex mozgásfejlesztés egyszerű tánclépésekkel (kilépések, kijárások), a ritmus változatos megszólaltatással (kéz és láb által). 2/4-es ütemmutató. Ütemhangsúly érzékeltetése ütemezéssel. Motorikus képességek változatos mozgással Ismétlődés a zenében, ritmusosztinátó. Gyors-lassú érzékeltetése. Hangrelációk érzékeltetése, nagymozgással, reláció térbeli mutatásával, kézjellel. Csend és hang, beszéd és énekhang, hangutánzás, hangos és halk, mély és magas, rövid és hosszú, saját név éneklése szabadon vagy a tanult dallamfordulatokkal, énekbeszéd. Dallamfordulatok: : sm, lsm, smd, mrd, rdl, mrdl, ötfokú hangsorok dallamfordulatai: a lá pentaton hangsor (smrdl,) dó pentaton (lsmrd) és lefutó lá pentachord (mrdtl,) dó pentachord (sfmrd). Tanult mondókák éneklése rögtönzött dallammal a tanult dalok hangkészletének felhasználásával, tanult dalok átköltése, más befejezéssel, énekes párbeszéd. Dallambújtatás, dallamelvonás. 3. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek (8 óra) Ritmikai elemek, metrum Dallami elemek A mérő és ritmus megkülönböztetése. A tanult dalokból, dalrészletekből, versekből a tanulandó ritmus kiemelése. Ritmikai elemek megnevezése gyakorlónévvel: táá (félérték) és szüün(félérték szünete). Ritmikai elemek jele. Ritmikai elemek értéke (viszonyítva a korábban tanult elemekhez). Tanult dalokból dallamfordulat új hangjának kiemelése, megnevezése szolmizációval: szó-mi-lá-dó-ré- alsó lá. Az új szolmizációs hang kézjele és betűjele: s-m-l-d-r-l. A vonalrendszer megismertetése: öt vonal, négy vonalköz, alsó pótvonal. A vonalrendszer megismertetése: öt vonal, négy vonalköz A szolmizációs hangok helye a vonalrendszerben, a kottakép alapjainak megismertetése. (Hangjegy, hangszár irányának megfigyeltetése.) 4. Befogadói kompetenciák fejlesztése (5 óra) A teljes figyelem kialakításának fejlesztése tánccal és/vagy szabad mozgás improvizációval, zenei eszközök megfigyeltetésével Rövid, gyors tempójú, táncos klasszikus zenei részletek meghallgatásával (ismétlődő lejátszásával); Kezdés és befejezés megfigyeltetése, és kifejezése a 143

144 A hangszínhallás és a többszólamú hallás fejlesztése Formaérzék fejlesztése a helyesen tagolt éneklésen és mozgáson keresztül. Absztrakció szabad mozgás elkezdésével és befejezésével; Dinamikai ellentétpárok megkülönböztetése (halk-hangos), fokozatos dinamikai erősödés és halkítás megfigyeltetése és reprodukálása játékos feladatokkal, hirtelen hangerőváltás megfigyelése és reprodukciója; alapvető tempókülönbségek és tempóváltások megfigyelése, összehasonlítása és reprodukciója. Természetünk és környezetünk hangjai, Emberi hangszínek (magas, mély, gyerek, férfi és női hang), A hangszerek hangszínének megtapasztalása gyakorlati úton, azok megkülönböztetése és azonosítása a hangszer kezelése szerint, Szóló és kórus, szólóhangszer és zenekar, dalok felismerése különböző hangszerekről. A dalok szövegének értelmezése, a dalszövegekhez vagy zeneművekhez kapcsolódó dramatizált előadás (drámajáték, báb), valamint a zene keltette gondolatok vizuális megjelenítése (festés, formázás). 5. Zenehallgatás (7 óra) Zenehallgatás tanári bemutatással vagy felvételről (audio, video) az évfolyam énekes és generatív tevékenységeihez valamint a befogadói kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódóan válogatva a zeneirodalom különböző korszakaiból beleértve a 20. század és korunk zeneirodalmát is. Egyházi ünnepekhez kapcsolódó zeneművek, azok részleteinek hallgatása, különös tekintettel a tanult népénekek feldolgozásaira. A következő témakörökben: csend és hang, hangszerek, természet a zenében, szólóhang-kórus, szóló hangszerzenekar, ellentétpárok (beszéd-ének, gyors-lassú, hangoshalk, magas-mély). Cselekményes és programzene hallgatása (pl. mesebalett) a cselekmény megfigyelésével, a szereplők karakterének zenei eszközökkel történő azonosításával (pl. tündér, boszorkány, királylány, királyfi, udvari bolond és varázserejű hangszerek). Éneklés Generatív, kreatív zenei tevékenység Zenei ismeretek A tanulók 40 népdalt és gyermekdalt elő tudnak adni a kapcsolódó játékokkal emlékezetből c d hangterjedelemben. Csoportosan bátran, zengő hangon jó hangmagasságban énekelnek, képesek az új dalokat rövid előkészítést követően hallás után könnyedén megtanulni. Ismernek 15 egyházi éneket, és képesek a közösséggel együtt elénekelni, a liturgikus alkalmakkor Kreatívan részt vesznek a generatív játékokban és feladatokban. Érzik az egyenletes lüktetést, tartják a tempót, érzékelik a tempóváltozást. A 2/4-es metrumot helyesen hangsúlyozzák. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek Befogadói kompetenciák Zenehallgatás A tanult zenei elemeket (ritmus, dallam) felismerik kottaképről (kézjel, betűkotta). A megismert ritmikai elemeket tartalmazó ritmusgyakorlatot pontosan, folyamatosan szólaltatják meg csoportosan és egyénileg is. A tanult dalok stílusában megszerkesztett rövid dallamfordulatokat kézjelről, betűkottáról szolmizálva éneklik. A zenehallgatásra irányuló teljes figyelem képessége az éneklés, az örömteli zenei játékok, a tánc és szabad mozgás improvizációja során. Képesség a különböző műfajú, stílusú és karakterű zeneművek befogadásához a rendszeres zenehallgatás által. A hangszínhallás, a többszólamú hallási készség és a formaérzék. Képesek csendben, társaikkal együtt a zenét hallgatni, megfigyelésekkel tapasztalatokat szereznek, melyek esztétikai és egyszerű zenei elemzés alapjául szolgálnak. Fejlődik hangszínhallásuk és formaérzékük. Ismereteket szereznek a hangszerekről. Szívesen és örömmel hallgatják újra a meghallgatott zeneműveket. 144

145 145

146 3. évfolyam Előzetes ismeretek: Éneklés: A tanult dalok pontos dallammal, ritmussal, szöveggel, megfelelő tempóban, tiszta intonációval, és szép hangon való éneklése. Generatív, kreatív zenei tevékenység: Egyenletes mérő, tempótartás, tempóváltozás érzete. Metrumérzet, helyes hangsúlyozás. Irányított rögtönzés, a hang jellemzőinek tapasztalata. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek: A tanult ritmikai és dallami elemek felismerése kézjelről, betűkottáról, és azok hangoztatása tanári segítséggel csoportosan. Zenei befogadás (Befogadói kompetencia): Csendre való képesség, figyelem a zenehallgatásra, fejlődő hangszínhallás. Alapismeretek hangszerekről, a zene befogadásának képessége a zenehallgatási anyaghoz kapcsolódóan. Zenehallgatás: Befogadói kompetenciák a korosztálynak és az átélt zenei élményeknek megfelelően. Ismeretek hangszerekről. Óraszám: 72/év 2/hét Éves óraszám felosztása Témakör sorszáma Zenei reprodukció I. Éneklés Témakör Zenei reprodukció II. Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység Zenei reprodukció III. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek Zenei befogadás I. Befogadói kompetenciák fejlesztése Zenei befogadás II. Zenehallgatás Óraszám 45 óra 6 óra 8 óra 4 óra 9 óra Belépő tevékenységek Tartalom 1. Éneklés (45 óra) Magyar népdalok megtanulása a már korábban elsajátított dalkészlet figyelembevételével, változatos téma és hangulat szerint válogatva, Jeles napok szokásdallamaival való további ismerkedés A tanult egyházi énekek közös éneklése és a liturgiában való használata Műzenei példák többféle zenei stílusból válogatva Többszólamú éneklés többféle zenei stílusból válogatva Más népek dalainak éneklése magyar nyelven. Nagyobb ambitusú magyar népénekek megismerése, Egyszerű gregorián dallamok elsajátítása Taizei énekek, kánonok tanulása Dalok és könnyen énekelhető témák hangszeres művekből a zenehallgatási anyagból. Biciniumok, kánonok, quodlibetek, dalok ritmushangszer kísérettel (Kodály Zoltán, Kerényi György, Bárdos Lajos, Szőnyi Erzsébet) Magyar történelmi ünnepekhez kapcsolódó dalok éneklése 2. Generatív, kreatív zenei tevékenység (6 óra) Tempo, ritmus, metrum Tempó és ritmikai változások felismerése, reprodukciója és gyakorlása kreatív feladatokkal. Énekléssel megismert ritmusképletekhez kapcsolódó egy- 146

147 Dallam Zenei formaalkotás egyszerű szerkezettel Belső hallás és zenei memória fejlesztése és felelgetős többszólamú ritmus gyakorlat változatosabb mozgásokkal (pl. taps, csettintés, combütögetés, dobbantás), ritmusnevekkel vagy más szótagokkal csoportosan és párban (ritmusvariáció, ritmusimitáció párban, ritmuslánc, hiányzó ritmusmotívumok pótlása). Dinamikai változások gyakorlása kreatív gyakorlatokkal. Ritmuskíséret komponálása, ritmus osztinátó, dallam két szólamra elosztva, tartott hangos/hangcsoportos kíséretek, dudabasszus. Kérdés-felelet játékok dallami kiegészítés. Egyszerűbb, saját költésű, vagy népdalszerű dallam improvizációja. Játékos memóriagyakorlatok rögtönzött dallamfordulatokkal, hangzó és néma éneklés. 3. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek (8 óra) Ritmikai elemek, metrum Dallami elemek Ritmikai elemek: önmagában álló nyolcad kotta és nyolcad szünet, szinkópa, egész kotta és szünete. Ütemmutató, ütemfajta: 4/4. Belépő szolmizációs hangok: alsó szó, felső dó A pentaton, pentachord, hexachord és a hétfokú hangsor dallamfordulatai. 4. Befogadói kompetenciák fejlesztése (4 óra) A teljes figyelem kialakításának fejlesztése tánccal és/vagy szabad mozgás improvizációval(egyénileg, párban vagy csoportosan) - differenciált karakterű zeneművek vagy zenei részletek többszöri meghallgatásával (ismétlődő lejátszásával) Zenei jelenségek megfigyeltetése Fejlesztő hatás fokozása, tanult ismeret elmélyítése A figyelem időtartamának növelése hosszabb énekes és zenehallgatási anyag segítségével Teljes zenei befogadás kiegészítve egy-egy zenei megfigyelésre koncentráló feladattal Zenei memória gyakorlatok. Hangfajták (szoprán, mezzo, alt) hangszínhallás fejlesztése. Hangszerek hangszínének megkülönböztetése és azonosítása a hangadás módja szerint Zenei együttesek (fúvós együttes, vonószenekar, énekkar és zenekar együttes megszólalása) Differenciált karakterek zenei ábrázolásának megfigyeltetése, ellentétpárok: szóló-tutti, forte-piano, egyszólamútöbbszólamú Rövid történetek zeneszerzőkről, híres előadóművészekről; Dalok szövegének értelmezése, dramatizált előadás; vizuális megjelenítés (különböző technikák); Népi játékhangszerek készítése: dobok, sípok, húros hangszerek. 5. Zenehallgatás (9 óra) Zenei példák hallgatása és zenei tartalmak megfogalmazása az énekes, generatív tevékenységeihez és a befogadói kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódva Szakrális zene megismerése Természet ábrázolása a klasszikus zeneirodalomban Egyházi ünnepekhez kapcsolódó zeneművek, azok részleteinek hallgatása, különös tekintettel a tanult népénekek feldolgozásaira. Különböző zenei karakterek, ellentétpárok. Énekhang: a gyermekkórus hangszíne, nőikar és férfikar, vegyeskar. Kapcsolódás a zeneelméleti ismeretekhez (pl. metrum, 147

148 Zenés mese, gyermekopera, daljáték, balett ritmus), zenei szemelvények az azonosság, különbözőség, hasonlóság megtapasztalásához. A cselekmény és a zenei folyamatok összevetése. A szereplők karakterének azonosítása, kifejezőeszközök felismerésével. Feszültség és oldás megfigyeltetése zenei anyag felidézésével a szereplő felismertetése. Zenei ismeretek Éneklés Generatív, kreatív zenei tevékenység Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek Dalkincs bővítése elsősorban hallás utáni, a könnyebb dalok megfelelő előkészítéssel jelrendszerről történő tanítással. A többszólamú éneklés fejlesztése. Az éneklés helyes szokásainak további alakítása (helyes légzés, helyes hangzóformálás, hangadószerv megóvása, a hangerő akaratlagos alkalmazása, szövegejtés, artikuláció, frazeálás), a hangterjedelem bővítése (a e ). A dalok metrumára, ritmikájára és dallamára vonatkozó megfigyelések megfogalmazása. A páros tagolódású zenei formaegységek érzete, kérdés-felelet improvizáció, a 4/4-es metrum érzete és helyes hangsúlyozása. A hallás utáni daltanulás és a fejlődő zenei készségek és megszerzett zenei ismeretek alapján a zenei notáció újabb elemeivel. A zene jelrendszerének olvasása kézjelről, betűkottáról. Befogadói kompetenciák Zenehallgatás A zenehallgatásra irányuló teljes figyelem képességének további fejlesztése. A tanulók zeneértővé nevelése a rendszeres zenehallgatás által. Hangszínhallás, a többszólamú halláskészség és a formaérzék fejlesztése. A tanult énekes anyaghoz kapcsolódó műzenei anyag vokális és hangszeres feldolgozásainak megismerése. Más, a korosztály számára befogadható zeneművek meghallgatása élményszerű előadásban. Műfaji és stílusbeli sokszínűség. Közös zenei élmények feldolgozása. 148

149 4. évfolyam Előzetes ismeretek: Éneklés: A tanult dalok pontos dallammal, ritmussal, szöveggel, megfelelő tempóban, tiszta intonációval, és szép hangon való éneklése. Generatív, kreatív zenei tevékenység: Egyenletes mérő, tempótartás, tempóváltozás érzete. Metrumérzet, helyes hangsúlyozás. Irányított rögtönzés, a hang jellemzőinek tapasztalata. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek: A tanult ritmikai és dallami elemek felismerése kézjelről, betűkottáról, és azok hangoztatása tanári segítséggel csoportosan. Zenei befogadás (Befogadói kompetencia): Csendre való képesség, figyelem a zenehallgatásra, fejlődő hangszínhallás, többszólamú halláskészség és formaérzék. Alapismeretek hangszerekről, a zene befogadásának képessége a zenehallgatási anyaghoz kapcsolódóan. Zenehallgatás: Befogadói kompetenciák a korosztálynak és az átélt zenei élményeknek megfelelően. Ismeretek hangszerekről. Óraszám: 72/év 2/hét Éves óraszám felosztása Témakör sorszáma Zenei reprodukció I. Éneklés Témakör Zenei reprodukció II. Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység Zenei reprodukció III. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek Zenei befogadás I. Befogadói kompetenciák fejlesztése Zenei befogadás II. Zenehallgatás Óraszám 45 óra 6 óra 8 óra 4 óra 9 óra Belépő tevékenységek Tartalom 1. Éneklés (45 óra) Magyar népdalok megtanulása a már korábban elsajátított dalkészlet figyelembevételével, változatos téma és hangulat szerint válogatva Népi gyermekjátékok Jeles napok szokásdallamaival való további ismerkedés Dalos kalendárium A tanult egyházi énekek közös éneklése és a liturgiában való használata Műzenei példák többféle zenei stílusból válogatva Többszólamú éneklés többféle zenei stílusból válogatva Nagyobb ambitusú magyar népénekek megismerése, Lakodalom, leánykérés, kézfogó Betlehemes, farsang, Gergely-járás, stb Egyszerű gregorián dallamok elsajátítása Taizei énekek, kánonok tanulása Dalok és könnyen énekelhető témák hangszeres művekből a zenehallgatási anyagból. Biciniumok, kánonok, quodlibetek, dalok ritmushangszer kísérettel (Kodály Zoltán, Kerényi György, Bárdos Lajos, Szőnyi Erzsébet) 149

150 Magyar történelmi ünnepekhez kapcsolódó dalok éneklése Himnusz éneklése csoportosan 2. Generatív, kreatív zenei tevékenység (6 óra) Tempo, ritmus, metrum Dallam Zenei formaalkotás egyszerű szerkezettel Belső hallás és zenei memória fejlesztése Tempó metrum (3/4, 4/4) és ritmikai változások felismerése, reprodukciója és gyakorlása kreatív feladatokkal. Énekléssel megismert ritmusképletekhez kapcsolódó egyés felelgetős többszólamú ritmus gyakorlat változatosabb mozgásokkal (pl. taps, csettintés, combütögetés, dobbantás), ritmusnevekkel vagy más szótagokkal csoportosan és párban (ritmusvariáció, ritmusimitáció párban, ritmuslánc, hiányzó ritmusmotívumok pótlása). Dinamikai változások gyakorlása kreatív gyakorlatokkal. Ritmuskíséret komponálása, ritmus osztinátó, dallam két szólamra elosztva, tartott hangos/hangcsoportos kíséretek, dudabasszus. Kérdés-felelet játékok dallami kiegészítés. Egyszerűbb, saját költésű, vagy népdalszerű dallam improvizációja. Játékos memóriagyakorlatok rögtönzött dallamfordulatokkal, hangzó és néma éneklés. 3. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek (8 óra) Ritmikai elemek, metrum Dallami elemek Ritmikai elemek: szinkópa, egész kotta és szünete, pontozott fél kotta, nyújtott és éles ritmus. Ütemmutató, ütemfajta: ¾. Belépő szolmizációs hangok: alsó szó, alsó ti, fá, felső dó és ti. A pentaton, pentachord, hexachord és a hétfokú hangsor dallamfordulatai. 4. Befogadói kompetenciák fejlesztése (4 óra) A teljes figyelem kialakításának fejlesztése tánccal és/vagy szabad mozgás improvizációval(egyénileg, párban vagy csoportosan) - differenciált karakterű zeneművek vagy zenei részletek többszöri meghallgatásával (ismétlődő lejátszásával) Zenei jelenségek megfigyeltetése Fejlesztő hatás fokozása, tanult ismeret elmélyítése A figyelem időtartamának növelése hosszabb énekes és zenehallgatási anyag segítségével Teljes zenei befogadás kiegészítve egy-egy zenei megfigyelésre koncentráló feladattal Zenei memória gyakorlatok. Hangfajták (szoprán, mezzo, alt) hangszínhallás fejlesztése. Hangszerek hangszínének megkülönböztetése és azonosítása a hangadás módja szerint Zenei együttesek (szimfónikus zenekar, fúvós együttes, vonószenekar, énekkar és zenekar együttes megszólalása, a zenei analízis képessége a következő használatával: azonosság (visszatérés), hasonlóság, variáció és különbözőség, a forma mozgásos és vizuális ábrázolása, kérdés-felelet) Differenciált karakterek zenei ábrázolásának megfigyeltetése, ellentétpárok: szóló-tutti, forte-piano, egyszólamútöbbszólamú A dallam és kíséret különbözőségeinek megfigyelése Rövid történetek zeneszerzőkről, híres előadóművészekről; Dalok szövegének értelmezése, dramatizált előadás; vizuális megjelenítés (különböző technikák); Népi játékhangszerek készítése: dobok, sípok, húros hangszerek. 150

151 5. Zenehallgatás (9 óra) Zenei példák hallgatása és zenei tartalmak megfogalmazása az énekes, generatív tevékenységeihez és a befogadói kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódva Szakrális zene megismerése Természet ábrázolása a klasszikus zeneirodalomban Zenés mese, gyermekopera, daljáték, balett Egyházi ünnepekhez kapcsolódó zeneművek, azok részleteinek hallgatása, különös tekintettel a tanult népénekek feldolgozásaira. Különböző zenei karakterek, ellentétpárok. Énekhang: a gyermekkórus hangszíne, nőikar és férfikar, vegyeskar. Kapcsolódás a zeneelméleti ismeretekhez (pl. metrum, ritmus), zenei szemelvények az azonosság, különbözőség, hasonlóság és a variáció megtapasztalásához. A cselekmény és a zenei folyamatok összevetése. A szereplők karakterének azonosítása, kifejezőeszközök felismerésével. Feszültség és oldás megfigyeltetése zenei anyag felidézésével a szereplő felismertetése. Éneklés Zenei ismeretek A tanulók 40 dalt (30 népzenei és 10 műzenei szemelvény)el tudnak énekelni emlékezetből a-e hangterjedelemben több versszakkal, csoportosan. A népdalokat csokorba szedve is éneklik. Csoportosan bátran és zengő hangon jó hangmagasságban énekelnek a dalok élményekből kiinduló, szövegtartalmat kifejező megszólaltatásával. Képesek az új dalokat rövid előkészítést követően tanári segítséggel kézjelről vagy betűkottáról előbb szolmizálva, majd szöveggel megtanulni. Többszólamú éneklési készségük fejlődik (ritmus osztinátó, kánon). Képesek 20 egyházi éneket (népének, gregorián dallam, taizei ének), a közösséggel együtt elénekelni, a liturgikus alkalmakkor Generatív, kreatív zenei tevékenység Kreatívan részt vesznek a generatív játékokban és feladatokban. Képesek ritmusvariációt, ritmussort alkotni. A 3/4-es és 4/4-es metrumot helyesen hangsúlyozzák. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek Befogadói kompetenciák Zenehallgatás A tanult zenei elemeket (pl. metrum, ritmus, dallam, dinamikai jelzések) felismerik kottaképről (kézjel, betűkotta). Az ismert dalokat olvassák kézjelről, betűkottáról és csoportosan. A megismert ritmikai elemeket tartalmazó ritmus gyakorlatot pontosan, folyamatosan szólaltatják meg csoportosan és egyénileg is. A tanult dalok stílusában megszerkesztett rövid dallamfordulatokat kézjelről, betűkottáról és hangjegyről szolmizálják. Megkülönböztetik a tudatos zenehallgatást a háttérzenétől. Meg tudják nevezni a zeneművekben megszólaló ismert hangszertípusokat. Fejlődik formaérzékük, a formai építkezés jelenségeit (azonosság, hasonlóság, különbözőség, variáció) meg tudják fogalmazni. Fejlődik zenei memóriájuk és belső hallásuk. Figyelmesen hallgatják az életkori sajátosságaiknak megfelelő zenei részleteket. A negyedik évfolyam végére olyan gyakorlati tapasztalatokat szereznek a zenehallgatásról, amelyre építve a zenei stílusérzék és zeneértés egyre árnyaltabbá válik. 151

152 Vizuális kultúra 1. évfolyam Óraszám: 72 óra/év 2 óra/hét Témakör sorszáma Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör Kifejezés, képzőművészet Átélt élmények és események Vizuális kommunikáció Vizuális jelek a környezetünkben A média társadalmi szerepe, használata Médiahasználati szokások médiumok, médiaélményfeldolgozás A média kifejezőeszközei Kép, hang, cselekmény Tárgy- és környezetkultúra Környezetünk valós terei és mesés helyek Óraterv Kifejezés, képzőművészet Átélt élmények és események Életkornak megfelelő pszichomotoros fejlettség. Iskolaérettség. Órakeret 31 óra Az érzékelés finomítása. Különböző észlelési tapasztalatok, modalitások (látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés) áttétele, fordítása. Saját élmények feldolgozása, vizuális megjelenítése és a kifejezőképesség fejlesztése a mondanivaló kifejezésének érdekében történő eszköz megválasztásával. Közvetlen élmény képi és téri megjelenítése. Színtapasztalatok gazdagítása, színismeretek bővítése. Színérzék fejlesztése. Színdifferenciáló képesség fejlesztése. Természeti látványok hangulatának visszaadása. Téralkotó és - ábrázoló képesség fejlesztése játéktárgyakkal, térbeli manipulációval. Ismeretek/fejlesztési követelmények A közvetlen környezetben található tárgyak, jelenségek minőségének (pl. illat, hang, zene, szín, fény, felület, méret, mozgás, helyzet, súly) megtapasztalása különböző játékos feladatok során, a célzott élménygyűjtés és vizuális megjelenítés (pl. festés, rajzolás, kollázs, mintázás, makettezés) érdekében, a vizuális nyelv alapvető elemeinek játékos használatával. Korábban átélt események, élmények (pl. kellemes, kellemetlen, hétköznapi, ünnepi, különleges, szokványos, felkavaró, unalmas) felidézésének segítségével, látott, hallott vagy elképzelt történetek (pl. tündérmesék, közösen kitalált játékok, helyzetek, mesék, mesefolyamok) megjelenítése sík és/vagy térbeli, plasztikai Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: Figyelem a beszélgetőtársra. Szöveg üzenetének, érzelmi tartalmának megértése. Dráma és tánc: egyensúly-, ritmus- és térérzékelés. Ének-zene: emberi hang, tárgyak hangja, zörejek megkülönböztetése hangerő, hangszín, ritmus szerint. Környezetismeret: Anyagok 152

153 alkotásban (pl. színes, grafikus, vegyes technikájú, mintázott vagy konstruált) az elemi kompozíciós elvek figyelembevételével. tulajdonságai, halmazállapotváltozás. Kísérletek oldatokkal, fénnyel, hővel. Erkölcstan: én magam, szűkebb környezetem. Kulcs/ Matematika: változás kiemelése, az időbeliség megértése. Érzékelés, önkifejezés, pont, vonal, folt, forma, tónus, szín, mintázat, felület, sík, tér, grafikai és plasztikai eljárás, kompozíció. Vizuális kommunikáció Vizuális jelek a környezetünkben Életkornak megfelelő pszichomotoros fejlettség. Iskolaérettség. Órakeret 9 óra Megfigyelőképesség fejlesztése. Vizuális kommunikációs képesség fejlesztése. Képolvasással történő információszerzés, képi jelek, vizuális szimbólumok olvasása és létrehozása. Ábraolvasási és értelmezési készség fejlesztése. A vizuális nyelv elemeinek, pont, vonal, folt, szín megismerése és tudatos használata, szerepük felismerése a képalkotásban. Ismeretek/fejlesztési követelmények Jeltervezés, jelalkotás változatos méretben (pl. apró pecsét, tábla, land art szerű méretben udvaron, játszótéren), különböző anyagokból (pl. agyag, madzag, papírdúc, fatábla, talált anyag, homok, kavics, falevél, víz) meghatározott célok érdekében (pl. eligazodás, útbaigazítás, védelem, figyelemfelkeltés). Kulcs/ Kapcsolódási pontok Matematika: tájékozódás térben, síkban, a tájékozódást segítő viszonyok. Környezetismeret: A térkép legfontosabb elemeinek felismerése. Jelek, jelzések. Természeti jelenségek, természetes anyagok. Technika, életvitel és gyakorlat: jelzőtáblák. Modell, látvány, jelalkotás, piktogram, embléma, térkép, alaprajz, cégér, szimbólum, lépték. A média társadalmi szerepe, használata Médiahasználati szokások médiumok, médiaélmény-feldolgozás Iskolaérettség. 153 Órakeret 4 óra Saját médiahasználati szokások tanulmányozása. Médiaélmények feldolgozása, önreflexiós készség fejlesztése. A különböző médiumok beazonosítása, tudatosítása. A médiatartalmak közötti választás tudatosságának fejlesztése. Olvasási készség és szókincs fejlesztése médiaszövegekkel. Ismeretek/fejlesztési követelmények A különböző médiumok (pl. könyv, televízió, rádió, internet, film, videojáték) megfigyelése, vizsgálata, összehasonlítása, megadott szempontok (pl. érzékszervekre gyakorolt hatás, eltérő jelhasználat) alapján közvetlen tapasztalat és saját médiaélmények felidézésének segítségével. Az egyes médiumokhoz (pl. könyv, televízió, számítógép) kapcsolódó saját Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: Mesék, narratív történetek. Technika, életvitel és gyakorlat: egészséges és helyes szabadidős tevékenységek felsorolása,

154 használati szokások (pl. gyakoriság, társas vagy önálló tevékenység), médiaélmények (pl. tetszés, kíváncsiság, rossz élmény) felidézése, kifejezése és megjelenítése szóban, vizuálisan (pl. rajzolás, bábkészítés) vagy szerepjátékkal. Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). ismertetése, megbeszélése. Erkölcstan: Önkifejezés és önbizalom erősítése, önálló gondolkodás, identitástudat fejlesztése. A fantázia jelentősége, használata, kitalált történet önmagáról (jellemábrázolás), meseszereplők osztályozása: jórossz tulajdonságokkal való azonosulási képesség vizsgálata, önmagára vetítése. Önmaga megértése. Környezetismeret: Az érzékszervek működésének megtapasztalása, szerepének, védelmének felismerése a tájékozódásban, az információszerzésben. Napirend, szabadidő, egészséges életmód. Kulcs/ Dráma és tánc: kiscsoportos és páros rövid jelenetek kitalálása és bemutatása. Televízió, rádió, könyv, számítógép, színház, mozi, újság, műsor, rajzfilm, film, képregény, videojáték. Iskolaérettség. A média kifejezőeszközei Kép, hang, cselekmény 154 Órakeret 4 óra Médiaélmények feldolgozása, önreflexiós készség fejlesztése. Az érzelemkifejezés képességének a fejlesztése. A figyelmi koncentráció, az érzékelés pontosságának fejlesztése. A médiaszövegek alapvető alkotóelemeinek azonosítása. Annak felismerése, hogy a médiaszövegek emberek által mesterségesen előállított alkotások (a média konstruált valóság). Részvétel a tanulócsoportban folyó beszélgetésben és vitában. Saját vélemény megfogalmazása. Ismeretek/fejlesztési követelmények Különböző médiaszövegek (pl. animációs mesék, videojátékok) alapvető kifejezőeszközeinek (hanghatások, vizuális jellemzők) megfigyelése és értelmezése közvetlen példák alapján. A kép és hang szerepének megfigyelése a mesevilág teremtésében (pl. animációs meséken keresztül). Egyszerű médiaszövegek (pl. animációs mesék, reklám) cselekménye kezdő- és végpontjának, a cselekményelemek sorrendjének megfigyelése közvetlen példák alapján. Címadás. A mediatizált történetek szereplőinek (hősök és gonoszak) azonosítása, az animációs mese morális tanulságainak felismerése. A hangok és képek által közvetített érzelmek (pl. öröm, szomorúság, düh, félelem) felismerése, kifejezése. Egyszerű (pl. kitalált vagy átélt) cselekmény megjelenítése képekkel (pl. rajzzal, képsorozattal), megfelelő hanghatásokkal (pl. zörejjel, énekhanggal) Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: A szövegértés szövegtípusnak megfelelő funkciójáról, folyamatáról alkotott ismeret, meggyőződés kialakítása, fejlesztése. Alapvető erkölcsi, esztétikai, kategóriák (szép, csúnya, jó, rossz, igaz, hamis). A történetiségen alapuló összefüggések megértése egy szálon futó történekben. Összefüggő mondatok alkotása képek, képsorok segítségével, adott vagy választott témáról. Erkölcstan: önmaga megértése,

155 kiegészítve. Hangzó médiaszövegek megjelenítése rajzban. mesék kapcsolatrendszerének elemzése, mesei szereplők és tulajdonságaik (lent-fönt, jó-rossz). Környezetismeret: az érzékszervek működésének megtapasztalása, szerepének, védelmének felismerése a tájékozódásban, az információszerzésben. Ének-zene: Emocionális érzékenység fejlesztése. A teljes figyelem kialakításának fejlesztése. Tapasztalat a zenei jelenségekről. Kulcs/ Állókép, mozgókép, zene, emberi hang, zaj, zörej, csend. Dráma és tánc: mese főhősének kiválasztása és a választás indoklása. Tárgy- és környezetkultúra Környezetünk valós terei és mesés helyek Életkornak megfelelő pszichomotoros fejlettség. Iskolaérettség. Órakeret 24 óra Téralakító, térrendező képesség fejlesztése. Tapasztalatszerzés a térformálás, térlehatárolás, térszervezés terén. Térérzék fejlesztése nézőpontok változtatásával. Technikai készség fejlesztése. Térbeli tájékozódás képességének fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények A környezetünkben található különböző méretű külső, belső terek (pl. utca, játszótér, buszmegálló, saját szoba, éléskamra, fiók) épületek (pl. iskola, transzformátorház, víztorony), tárgyak (pl. cipő, táska, kilincs) tudatos megismerése, vizsgálata minden érzékszervvel (látás, hallás, tapintás, szaglás). Valós vagy kitalált funkciónak megfelelő terek (pl. a hely, ahol játszok, a hely, ahová elbújok ), tárgyak (pl. közlekedési eszköz, mesebeli szerszám) kitalálása és megjelenítése (pl. rajzban, makettel, modellben). Képzeletbeli, mesebeli helyeken, terekben (pl. elvarázsolt kastély, boszorkány konyhája, vitorlás hajó) zajló mesék, elképzelt vagy valós történetek dramatizálása, eljátszása saját tervezésű és kivitelezés szereplőkkel (pl. babák, botok, figurák, sík-, kesztyű-, árny-, óriás-, agyagfejű, bábok), terekkel, díszletekkel, melyek létrehozásánál a környezettudatos anyaghasználat érvényesül. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedés, környezetünk. Környezetismeret: Természeti, technikai környezet. Múlt megidézése. Dráma és tánc: térkitöltő és térkihasználó gyakorlatok, mozgástechnikák, tánctechnikák. Matematika: Képzeletben történő mozgatás. Hajtás, szétvágás síkmetszetek. Objektumok alkotása. Téralkotás, térformálás, térlehatárolás, térszervezés, formarend, funkció, takarás. 155

156 Óraszám: 72 óra/év 2 óra/hét 2. évfolyam Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma Témakör Kifejezés, képzőművészet Valós és képzelt látványok Vizuális kommunikáció Vizuális jelek a környezetünkben A média társadalmi szerepe, használata Személyes élmény, médiaélmény A média társadalmi szerepe, használata Tájékozódás a virtuális terekben Tárgy- és környezetkultúra Valós és kitalált tárgyak Óraterv Kifejezés, képzőművészet Valós és képzelt látványok Életkornak megfelelő pszichomotoros fejlettség. Iskolaérettség. 156 Órakeret 31 óra Az illusztráció elemi fogalmának megértése, illusztráció készítése. Képalkotó- és kifejező képesség fejlesztése. Komponáló képesség fejlesztése a kiemelés eszközeivel. Vizuális fantázia (képzelőerő) fejlesztése. Asszociációs készség, képzettársítási készség fejlesztése. Plasztikai érzék fejlesztése. Plasztikai minőségek sokféleségének megtapasztalása. Plasztikai kifejezőképesség fejlesztése. Formaérzék, karakterérzék fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Mesék, versek, kitalált történetek, médiaszövegek valós vagy fantázia szereplőinek (pl. hősök, ártók, bajkeverők, segítők), természetes és épített környezetének (pl. erdők, ligetek, állatok, vizek, bódék, paloták, hidak, tornyok) illusztratív jellegű ábrázolása (pl. sorozatként, képeskönyvként) emlékképek felidézésével, megfigyelések segítségével és a fantázia által. Környezetünk valós elemeinek, tárgyainak, tereinek (pl. háztartási gép, óra, motor, fészek, odú, fa, talaj), különleges nézőpontból (belülről, fentről, alulról) való megjelenítése a fantázia és a megfigyelés révén, a kifejezési szándéknak megfelelő anyagok, eszközök, méretek felhasználásával (pl. színes-, grafikai technika, mintázás, konstruálás talált tárgyakból, azok átalakításával). Művészeti alkotások és fotók nézegetése megadott szempontok szerint (pl. alakok, szereplők, terek, tárgyak, mérete, színe, tónusa). A megállapítások segítségével továbbgondolva a látvány sugallta jelenséget, képi tartalmat egy új alkotás létrehozásának érdekében (pl. más térben és időben, más szereplőkkel), különböző művészeti műfajokban (dráma, hang-zene, mozgás, vizuális: installáció, fotómanipuláció). Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: Élmények, tartalmak felidézése. Szép könyvek. Dráma és tánc: Dramatikus formák. Fejlesztő játékok. Környezetismeret: Mozgásjelenségek, kísérletek. Optika. Ének-zene: Cselekményes dalanyag, dramatizált előadás. Ritmus, hangszín, hangmagasság, zene és zörej. Erkölcstan: Közösségek. A mesevilág szereplői. Mese és valóság. Matematika: Képi emlékezés, részletek felidézése. Nézőpontok.

157 Kulcs/ Mozgatás. Síkmetszetek képzeletben. Illusztráció, kompozíció, kiemelés, karakteres forma, festészet, szobrászat, fotó, műalkotás, reprodukció, idő. Vizuális kommunikáció Vizuális jelek a környezetünkben Életkornak megfelelő pszichomotoros fejlettség. Iskolaérettség. Órakeret 9 óra Megfigyelőképesség fejlesztése. Vizuális kommunikációs képesség fejlesztése. Ábraolvasási és értelmezési készség fejlesztése. Redukciós képesség fejlesztése. A vizuális nyelv elemeinek, pont, vonal, folt, szín megismerése és tudatos használata, szerepük felismerése a képalkotásban. Vonalas jellegű, foltszerű előadásmód. Méretkülönbségek felismerése, a léptékváltás alapjai. Ismeretek/fejlesztési követelmények Környezetünkben található jelek, jelzések (pl. jelzőlámpa, térkép, alaprajz, közlekedési tábla, cégér, piktogram, embléma, szimbólum, zászló, márkajelzés, logo) összegyűjtése játékos feladatok létrehozásának céljából (pl. valós és virtuális társasjáték, dramatikus játék, kincsvadászat). Kapcsolódási pontok Matematika: tájékozódás térben, síkban, a tájékozódást segítő viszonyok. Környezetismeret: A térkép legfontosabb elemeinek felismerése. Jelek, jelzések. Természeti jelenségek, természetes anyagok. Kulcs/ Technika, életvitel és gyakorlat: jelzőtáblák. Modell, látvány, jelalkotás, piktogram, embléma, térkép, alaprajz, cégér, szimbólum, lépték. Iskolaérettség. A média társadalmi szerepe, használata Személyes élmény, médiaélmény 157 Órakeret 4 óra A közvetlen kommunikáció jelzéseinek, illetve a közvetett kommunikáció eszközeinek megfigyelése, tudatosítása. Önismeret, önreflexiós készség fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények A személyes, közvetlen kommunikáció verbális, vokális és testbeszéddel történő jelzéseinek felismerése, értelmezése. A közvetlen és a közvetett kommunikáció közötti alapvető különbségek (pl. idő/térbeli szinkronitás, eltérés, jelenlét, érzékszervek használata) felismerése konkrét médiaszövegek (pl. könyv, gyermekműsor, gyerekeknek szóló koncertfilm, videoklip, sms, emotikonok) alapján. Ismerkedés különböző valóságstátuszú médiaszövegekkel. A valóság és fikció közötti különbség megragadása. Saját megélt élmények és tapasztalatok összevetése (pl. azonosságok, eltérések mentén) a média által közvetített, megjelenített világokkal (pl. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: Szöveg értelmezése, nem verbális jelzések értelmezése, használata beszéd közben. Mese és valóság különbsége. A megismert mese, történet tanulságának összevetése saját tapasztalatokkal, eseményekkel. Az explicit információk, állítások megértése, értelmezése, értékelése, egyszerű következtetések levonása. Erkölcstan: másnak

158 gyermekműsorok, gyermekújságok, képregények, életkornak megfelelő rajzfilmek, gyermekeknek készülő internetes honlapok alapján). A különböző médiaszövegek (pl. tehetségkutató műsorok, sportközvetítés, sorozatok, animációs filmek, filmek, reality műsorok) szereplőivel való azonosulásra reflektálás lehetősége (pl. irányított beszélgetés keretében). Személyesen átélt, elképzelt és a médiában látott, hallott esemény megjelenítése rajzban, önállóan készített bábbal, szerepjátékkal. Kulcs/ Fogalmak Esemény, elképzelt/kitalált történet, képzelet, valóság, médium. lenni/elfogadás, kirekesztés. Környezetismeret: Nappal és éjszaka. A világ, ahol élünk. Föld és a csillagok. Élőlények, életközösségek. Dráma és tánc: Történetek kitalálása és kiscsoportos vagy páros megvalósítása. Iskolaérettség. A média társadalmi szerepe, használata Tájékozódás a virtuális terekben Órakeret 4 óra A kreatív, kritikus internethasználat fejlesztése. Az internetes tevékenységekhez kapcsolódó biztonság növelése. A gyerekek virtuális terekben zajló tevékenységeihez kapcsolódó élmények feldolgozásának segítése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Az életkori sajátosságokhoz igazodó internethasználat lehetőségeinek megismerése (pl. gyermekbarát honlapok böngészése). Az internethasználat legfontosabb (pl. biztonságot eredményező) szabályainak megismerése különböző eszközökkel (pl. kártyajáték, bábozás). A gyerekek által használt videojátékkal összefüggő élmények feldolgozása (pl. szerepjátékkal, rajzolással). A videojátékok tematikai csoportosítása, a szereplőik azonosítása. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: Rövid hallott szöveg üzenetének megértése. Az olvasott szövegekkel összefüggésben az aktív szókincs gazdagítása. Az olvasmányhoz kapcsolódó személyes élmények felidézése és megosztása. Egyszerű ok-okozati összefüggés felismerése; következtetések levonása. A fantázia és képzelet aktiválása a megismerés érdekében. Technika, életvitel és gyakorlat: Szabálykövető magatartás a közvetlen közlekedési környezetben. A közlekedés szabályainak értelmezése. Kulcs/ Fogalmak Internet, honlap, chat, videojáték. Erkölcstan: a számítógépes világ ismeretségei. Tárgy- és környezetkultúra Valós és kitalált tárgyak Életkornak megfelelő pszichomotoros fejlettség. Iskolaérettség. 158 Órakeret 24 óra Tárgyalkotó vizuális, esztétikai és manipulatív képességek fejlesztése. A tárgykészítés folyamatainak, gondolkodásmódjának megtapasztalása. Forma és funkció összefüggés, formaérzék fejlesztése. Megfigyelőképesség fejlesztése (a munkafázisok megfigyelése). A gondos kivitelezés, különböző anyagok, eljárások, személyes tapasztaláson alapuló megismerése. Egyszerű kézműves technikák megfigyelése, rekonstruálása. Jeles napok szokásainak és tárgyi kellékeinek

159 megismerése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Elképzelt, mesebeli tárgyak (pl. hangszer, pálca, öltözék, szőnyeg, edény, bútor, ékszer, szerszám, jármű) tervezése létrehozása meghatározott mesebeli célok (pl. mindent halló, látó, elrejtő, védő, szállító) érdekében, oly módon, hogy a tárgy külseje (pl. forma, díszítés, méret, anyag) utaljon funkciójára. Hétköznapi tevékenységek során használatos tárgyak (pl. konyhai eszköz, játék, öltözék, öltözékkiegészítő, hangszer, szerszám) létrehozása meghatározott tulajdonos számára (pl. adott személyiség, foglalkozás, életkor, nemek szerint). Kapcsolódási pontok Környezetismeret: Természeti, technikai és épített rendszerek. Anyagismeret. Dráma és tánc: népi gyermekjátékok. Ének-zene: Népzene énekléssel, ritmikus mozgással, néptánccal. Hangszerek. Technika, életvitel és gyakorlat: eszközhasználat. Erkölcstan: valóság és képzelet. Kulcs/ Matematika: objektumok alkotása. Tárgytervezés, forma, funkció, alkalmazkodás, díszítés, öltözékkiegészítő. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén Képzelőerő, belső képalkotás fejlődése. Az életkornak megfelelő, felismerhető ábrázolás készítése. Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyagés eszközhasználat, a környezettudatosság szempontjainak egyre szélesebb körű figyelembevételével. A felszerelés önálló rendben tartása. A közvetlen környezet megfigyelése és értelmezése. A képalkotó tevékenységek közül személyes kifejező alkotások létrehozása. Téralkotó feladatok során a személyes térbeli szükségletek felismerése. Alkotótevékenység és látványok, műalkotások szemlélése során néhány forma, szín, vonal, térbeli hely és irány, felismerése, használatára. A szobor, festmény, tárgy, épület közötti különbségek felismerése. Látványok, műalkotások néhány perces szemlélése. Médiumok azonosítása, igény kialakítása a médiahasználat során a tudatosabb választásra, illetve reflektív médiahasználat. Médiaélmények változásának és médiatapasztalattá alakíthatóságának felismerése. A médiaszövegek néhány elemi kódjának a (kép, hang, cselekmény) azonosítása, illetve ezzel kapcsolatos egyszerű összefüggések felismerése (pl. médiaszövegek emberek által mesterségesen előállított tartalmak, kreatív kifejező eszközöket használnak, amelyek befolyásolják azok hatását). A személyes kommunikáció és a közvetett kommunikáció közötti alapvető különbségek felismerése. Az életkorhoz igazodó internetes tevékenységek gyakorlása és az abban rejlő veszélyek felismerése. Az alkotó és befogadó tevékenység során a saját érzések felismerése, és azok kifejezése. 159

160 Óraszám: 72 óra/év 2 óra/hét 3. évfolyam Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma Témakör Kifejezés, képzőművészet Természeti, épített és képzeletbeli tájak, helyek Vizuális kommunikáció Utazások A média társadalmi szerepe, használata Médiahasználat, élménybefogadás, élményfeldolgozás Médiumok a mindennapi környezetben A média társadalmi szerepe, használata A média működési módja, mediális információforrások megbízhatósága Tárgy- és környezetkultúra Mikro- és makrotér Óraterv Kifejezés, képzőművészet Természeti, épített és képzeletbeli tájak, helyek Órakeret 24 óra Vizuális nyelvi elemek és minőségek, méretviszonyok, arányok felismerése és használata. Kifejező alkotások ismérveinek felismerése. Nézőpontok felismerése és nézőpontválasztás használata. Alkotó műfajok, technikák felismerése, műveletek sorrendjének követése. Anyagismeret. Vizuális kifejezőképesség fejlesztése. Grafikai kifejezőképesség fejlesztése különböző grafikai, nyomatkészítési eljárások kapcsán. Téralakítási és térábrázolási képesség fejlesztése. Lényeglátó képesség fejlesztése. Formaérzék fejlesztése. Kompozíciós képesség fejlesztése. Vizuális ritmusérzék fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Irodalmi, zenei, média és művészettörténeti élményből, származó valós és képzeletbeli helyszínek (pl. kerek erdő, malom, labirintus, vár, palotakert, folyó) megjelenítése a különböző nézőpontok és változatos méret kínálta lehetőségek használatával, síkban és térben (pl. grafikusan, festve, konstruálva, mintázva, installálva). Vizuális megfigyelésből (pl. közvetlen környezet, fotó, műalkotás, múzeum), személyes emlékből származó tapasztalatok felhasználásával valós hely, helyszín (pl. természeti táj, nagymama virágos kertje, épített környezet, mi utcánk) vizuális megjelenítése meghatározott időszaknak (pl. évszak, napszak, nyár, hajnal) megfelelően, különböző technikákkal (pl. kollázs, vegyes technika, kréta, nyomat, mintázás, makett). Kulcs/ Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: Olvasmányhoz kapcsolódó személyes élmények felidézése és megosztása. Műélvezet, humor. Matematika: Rajz és szöveg értelmezése: a lejátszott történés visszaidézése; az elmondott, elolvasott történés visszaidézése. Jelértelmezés. Nézőpont, ritmus, minőségellentét, kollázs, képmező, arány, vizuális kifejezés. Vizuális kommunikáció Utazások A közvetlen környezet és a személyes tárgyak, taneszközök vizuális jelzéseinek alkalmazása. Időbeliség, minőségellentétek felismerése. 160 Órakeret 17 óra Vizuális megfigyelőképesség és vizuális emlékezet fejlesztése. Analizáló és szintetizáló

161 képesség fejlesztése. Forma- és arányérzék fejlesztése. Karakterérzék fejlesztése. Képolvasó és képközlő képességek fejlesztése. Ábraolvasási és értelmezési készség fejlesztése elemzéssel és ábrák létrehozásával. Az idő, a változás, a folyamat képekben való ábrázolási képességének fejlesztése, történés képekben való elbeszélése. A művészi, köznapi és tudományos közlések értelmezésének segítése, a kifejezés árnyaltságának fokozása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A környezetünkben észlelhető változások, folyamatok, mozgások (pl. természeti jelenségek, életjelenségek: ember/növény/állat növekedése és öregedése, jégolvadás, rozsdásodás, penészedés, árnyék, palacsintasütés, építkezés, varrógép, kerékpár, daru, óra) azonosítása, vizuális megfigyelése, értelmezése, a tapasztalatok és információk rögzítése szöveg és kép (pl. fotó, film, egyszerű animáció, rajz, ábra, jel) segítségével. Kapcsolódási pontok Matematika: Tájékozódás a térben (síkon ábrázolt térben; szöveges információk szerint). A változás kiemelése; az időbeliség. Valós és/vagy képzeletbeli utazás folyamatának, útvonalának és történéseinek képes, szöveges rögzítése (pl. útinapló, térkép, képregény, forgatókönyv, útifilm) meghatározott cél (szórakoztatás, ismeretterjesztés, útikalauz, tájékozódás, dokumentálás, elemzés, összehasonlítás) érdekében. Magyar nyelv és irodalom: Információhordozók. Látványok verbális megfogalmazása. Az időbeliség kifejezésének nyelvi lehetőségei. Dráma és tánc: verbális képességek fejlesztése játékkal. Kulcs/ Környezetismeret: változások, folyamatok, növények, állatok. Változás, folyamat, mozgás, mozgásfázis, összehasonlítás, térkép, képregény, vizuális sűrítés. A média társadalmi szerepe, használata Médiahasználat, élménybefogadás, élményfeldolgozás Médiumok a mindennapi környezetben Az egyes médiumok azonosítása. Médiaélmények felidézése, verbalizálása. 161 Órakeret 4 óra A médiatartalmak közötti választás tudatosságának fejlesztése. Saját médiaélmények feldolgozása, önreflexiós készség fejlesztése. Médiaszöveg-típusok beazonosítását, tudatosítását segítő kompetenciák fejlesztése. Olvasási készség és szókincs fejlesztése médiaszövegekkel. Ismeretek/fejlesztési követelmények A saját és a közvetlen környezet médiahasználati szokásainak (internet, televízió, rádió, videojáték, mobilhasználat, könyv) tanulmányozása, megadott szempontok (pl. mennyiség, időrend, látogatott helyek, a kommunikációban résztvevők, műsorok) alapján. Bizonyos médiumokban megjelenő médiaszövegek (pl. televíziós műsortípusok, animációs mesefilmek, sorozatok) felismerése és beazonosítása saját médiaélmények felidézésén, megjelenítésén (pl. szerepjáték) és közvetlen példákon keresztül. Saját médiaélmények felidézése megadott szempontok alapján (pl. érzelmi hatás, kedveltség, ismeretszerzés) és az élmények feldolgozása (pl. rajzolás, fotókészítés, szerepjáték). Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: Többmondatos összefoglaló szöveg alkotása olvasmányok tartalmáról, gyűjtött tapasztalatokról, megfigyelésekről. A cím és a szöveg kapcsolatának magyarázata; címadás. Az olvasmányhoz kapcsolódó előzetes ismeretek, személyes élmények, tapasztalatok felidézése és megosztása. Az

162 összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a vetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). információk keresése és kezelése. Különböző információhordozók a lakóhelyi és az iskolai könyvtárban. Hasonlóságok és különbségek felfedezése különféle irodalmi közlésformákban. Technika, életvitel és gyakorlat: szabadidős tevékenységek. Kulcs/ Erkölcstan: Kedvenc időtöltésem, ha egyedül vagyok. Olvasottság. Olyan szeretnék lenni, mint Ő/példaképek, hamis életek; álmaim, fantáziavilágom/menekülés, realitásérzet. Az önálló gondolatalkotás szabadsága, önkifejezés és önbizalom erősítése. Dráma és tánc: csoportos és egyéni improvizáció. Média, televízió, rádió, internet, újság, videojáték, film, televíziós sorozat, televíziós műsortípus (hírműsor, gyermekműsor, tehetségkutató műsor, valóságshow, ismeretterjesztő műsor, reklám). A média társadalmi szerepe, használata A média működési módja, mediális információforrások megbízhatósága 162 Órakeret 4 óra A médiaszövegek emberek által mesterségesen előállított tartalmak. A személyes közvetlen kommunikáció és a közvetett kommunikáció közötti alapvető különbségek felismerése. Kritikai gondolkodás fejlesztése. A mediális információforrások megbízhatósága megítélésének fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Ismerkedés a média társadalmi funkcióival, működésmódjával. A szűkebb környezet médiahasználatának megfigyelése alapján beszélgetés egyes médiaszövegek (pl. hírműsor, internetes honlap, televíziós sorozat, rajzfilm, film, könyv, újság) hétköznapokban betöltött szerepéről, funkciójáról. A médiakörnyezet szereplőinek azonosítása: médiatartalom-előállítók és a fogyasztók/felhasználók. Médiaszövegek értelmezése alapján feltevések, állítások megfogalmazása a szöveg keletkezésének hátteréről, az alkotó/közlő szándékáról (a korosztálynak megfelelő reklámok, videojátékok, internetes portálok, animációs filmek, filmek segítségével). Annak felismerése, hogy a médiakörnyezet szereplői a tartalmat előállítók Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: Az életkornak megfelelő globális, információkereső, értelmező és reflektáló olvasás. Az információk keresése és kezelése. Különböző információhordozók a lakóhelyi és az iskolai könyvtárban. Mások véleményének megértése, elfogadása a vita során. Vélemények összevetése, különbségek és hasonlóságok

163 csoportja és a közönség, a médiafogyasztók csoportjai. A hírműfajhoz kapcsolódó meghatározó tevékenységek (pl. újságíró, fotóriporter) azonosítása, főbb elemeinek megismerése. Médiaszövegek megbízhatósága: irányított beszélgetés a hír-álhír témakörről konkrét médiaszövegek alapján. Információk összegyűjtése, értelmezése, feldolgozása (pl. szövegalkotás) megadott szempontok (pl. közlő szándéka, célcsoport) alapján. Ismerkedés a kereskedelmi kommunikáció (reklám) sajátosságaival, a reklámok megjelenésének változatos helyeivel, formáival. A reklámok működése (hatáskeltés) néhány fontos eszközének megfigyelése konkrét reklámok tanulmányozásán keresztül. Reklámkészítés (pl. egyszerű reklámszövegírás, plakátkészítés, reklámot megjelenítő szerepjáték) annak érdekében, hogy reflektált viszony alakuljon ki a reklámozás céljáról és eszközeiről. Kulcs/ 163 megfigyelése, felismerése és kritikája. Erkölcstan: önálló gondolat vállalása, véleménynyilvánítás, mások gondolatai alapján, építő jellegű vitakultúra kialakítása; gondolatszabadsággal való ismerkedés. Médiatartalom-előállító, médiafogyasztó, információ, hír, álhír, hírműsor, újság, újságíró, reklám, reklámfilm, tudatos fogyasztás, médiahasználat. Tárgy- és környezetkultúra Mikro- és makrotér Tárgyfajták, épülettípusok, térfunkciók felismerése. Órakeret 23 óra Tapasztalatok szerzése a térformálás, térlehatárolás, térszervezés területén. Térkapcsolatok, térbeli viszonyok, térbeli tagolódások létrehozása, installációs és ábrázoló, kifejező céllal. Megfigyelő és elemző képesség fejlesztése. Tárgytervezés, -szerkesztés, -alkotás, konstrukciók létrehozása különböző anyagokból és célokra. Anyagok és eljárások ismerete; a tervezői attitűd és alkalmazkodó képesség fejlesztése a tárgy rendeltetésének, használójának szem előtt tartásával, a megfelelő anyag- és eszközválasztással. Ismeretek/fejlesztési követelmények Különböző épületek fotóinak csoportosítása megadott szempontok szerint (pl. rendeltetés, anyag, méret, elhelyezkedés, kor, díszítettség, fényviszony). Megadott célt szolgáló kis tér (pl. váró-, lakótér, pince, fülke, raktár, dühöngő) tervezése a kiválasztott épület lakójának (pl. tulajdonos, tulajdonos gyermeke, őr, takarító, vendég, kertész, háziállat, kísértet, szerzetes, zenész, festő, orvos), majd a térhez tartozó, kapcsolódó tárgyak némelyikének elkészítse (pl. kulcs, tükör, függöny, polc, szék, csizma, kanna, tál, lámpa). Ismert funkció (pl. lakás, iskola, orvosi rendelő, mozi) saját ötlet alapján elképzelt változatának megtervezése, elkészítése makettben, az elkészült makettekből közösen településszerkezet (pl. falu, városrész) kialakítása, egyszerű terepasztal megépítése. Példák, fotók, gyűjtése eltérő érzelmi hatást (pl. hétköznapi, ünnepélyes, titokzatos, rideg, sejtelmes, szorongató, emelkedett félelmetes, vidám) kiváltó terekről (pl. templom, iroda, park, szoba, lift, állványzat, zuhanyfülke, labirintus). A terekhez kapcsolódó hangok, zenék, zörejek (pl. madárcsicsergés, jármű-zaj, beszéd, nyikorgás, zene, hegedű, dob) gyűjtése, s a gyűjtött hanganyag felhasználásával, valós, hangzó terek létrehozása, megépítése az adott tartalomnak megfelelő anyag és méretválasztással (pl. karton, fonal, kóc, vászon, fém, vessző, csuhé, agyag, drót, fa). Kapcsolódási pontok Matematika: Tárgyak tulajdonságainak kiemelése (analizálás); összehasonlítás, azonosítás, megkülönböztetés; osztályokba sorolás. Adott objektum más nézőpontból. Tájékozódás a világ mennyiségi viszonyaiban. Dráma és tánc: a színház formai elemei, látott előadásban, illetve alkalmazása saját rögtönzésekben. Környezetismeret: az anyagfajták megmunkálhatósága, felhasználásuk. Ének-zene: Azonosság, hasonlóság, variáció felismerése. Ritmushangszerek, ritmikai többszólamúság.

164 Kulcs/ Tértervezés, -szerkesztés, -alkotás, konstrukció, funkció, szerkezet, térkapcsolat, térbeli tagolás, tervezői attitűd, település, épület, építmény, alaprajz. 164

165 Óraszám: 72 óra/év 2 óra/hét 4. évfolyam Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma Témakör Kifejezés, képzőművészet Hétköznapi és képzelt figurák Vizuális kommunikáció Vizuális hatáskeltés A média kifejezőeszközei A médiaszövegek nyelvi jellemzői és érzelmi hatása A média társadalmi szerepe, használata Tájékozódás a világhálón, a virtuális terekben, biztonságos internethasználat Tárgy- és környezetkultúra Tárgyak és használatuk Óraterv Kifejezés, képzőművészet Hétköznapi és képzelt figurák Órakeret 24 óra Síkbeli és térbeli minőségek, méretviszonyok, irányultság felismerése és használata. Színek érzelemkifejező, hangulati és díszítő hatásainak felismerése. Kontrasztok felismerése. Műalkotások csoportosítási módjainak alkalmazása. Színek hangulati hatásának felismerése és alkalmazása az egyéni színválasztásban. Színdifferenciáló képesség fejlesztése. Színérzék fejlesztése. Kompozíciós képesség fejlesztése. Karakterérzék fejlesztése. Térábrázoló képesség fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények A lakóhelyen és a közvetlen környezetben élő emberekről, állatokról gyűjtött ismeretek, információk (pl. foglalkozás, életkor, kedvenc illat/étel/szín, útvonal, játék, fontos tárgy, attribútum) alapján figurális alkotások létrehozása. A külső, belső vonások (pl. karakter, testi adottságok, öltözet, belső tulajdonságok, személyiség jegyek) élményszerű megjelenítésével, meghatározott célok (pl. illusztráció, valós és virtuális játék, információs kártya, kutatás ) érdekében. Történetek, mesék, versek, mondák, médiaszövegek valós vagy kitalált szereplőinek (pl. hősök, bajkeverők, szörnyek, tündérek, állatok, ember-állatok, géplények) megformálása többfigurás kompozícióban, a meghatározott célnak (pl. könyv, napló, játék, báb, dráma, hajóorr, oromdísz, vízköpő) megfelelő méretben és anyagból (pl. festmény, grafika, kollázs, montázs, fotó, papírmasé, agyag, gipsz, talált tárgy, drót). Kulcs/ Kapcsolódási pontok Matematika: mennyiségi tulajdonságok, viszonylatok, becslés, összehasonlítás. Magyar nyelv és irodalom: Gondolatok, érzelmek, vélemények kifejezése. Mindennapi konfliktusok feldolgozása drámajátékkal. Dráma és tánc: fantáziajátékok. Figurális alkotás, karakter, élményszerű megjelenítés, cél, eszköz, méret, anyag, műfaj, technika, eljárás, képtárgy. Vizuális kommunikáció Vizuális hatáskeltés Órakeret 17 óra Összefüggések felismerése a cselekvés vagy annak szereplői és az ábrázoltak között. Eredeti és reprodukált alkotások különbözőségének felismerése. Körvonal és árnykép megjelenítése. Vizuális kommunikációs gesztusok értelmezése. Hangok képi jeleinek értelmezése és megjelenítése. Látványfelismerés és értelmezés képességének fejlesztése, a látottak lényeges vonásainak kiemelése, a megfigyelés szempontjainak bővítése. A vizuális jelek 165

166 : jelentéseinek azonosítása, reprodukálása transzformált látványok létrehozásával. Jelképek, allegóriák, vizuális metaforák képzése. Formaalkotás a síkban és térben megfigyelt és elképzelt formák megjelenítése. Manipulációk végzése: nagyítás, kicsinyítés, csonkolás, kiegészítés. Ábraalkotás képességének fejlesztése: konvenciókon alapuló, szabályokhoz igazodó, jelentést hordozó, közlő és magyarázó rajzok, szerelési ábrák, folyamat ábrák értelmezése és létrehozása, valós vagy elképzelt viszonyok, kapcsolatok megjelenítésével. A síkbeli és térbeli vizuális megjelenítő, kifejező eszközök adekvát használata vizuális kommunikációs területen. A megjelenítés, a kifejezés céljának megfelelő árnyalt vonal, tónus, szín, forma, stb. önálló alkalmazása. Közvetlen vizuális jelzések, mimika, gesztusok értelmezésével a kommunikációs képesség fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Egy valós vagy képzeletbeli dolog (pl. áru, esemény, közérdek, jelenség: boszorkányok tömeges átrepülése, Pöttyös Panna divatbemutatója, Búvár Kund légzőkészüléke) számára plakát, szórólap tervezése, kivitelezése a betű, kép és szöveg együttes alkalmazásával, figyelem, érdeklődés felkeltése céljából. Az emberi gesztusok, testnyelvi jelzések megfigyelése, értelmezése, majd az összegyűjtött tapasztalatok, információk segítségével a plakát által hirdetett dolog népszerűsítése figyelemfelhívó játékkal (pl. akcióval, pantomimmel, hangot, szöveget is beépítő performansszal). Kulcs/ Gesztus, plakát, reklám, szlogen, vizuális kommunikációs műfaj. A média kifejezőeszközei A médiaszövegek nyelvi jellemzői és érzelmi hatása 166 Kapcsolódási pontok Matematika: Statikus szituációk, lényegkiemelés. Képzeletben történő mozgatás. Testháló elképzelése. Magyar nyelv és irodalom: kulcsszókeresés; szövegtömörítés; hiányos vázlat, táblázat, ábra kiegészítése a szöveg alapján. A médiaszövegek befogadása során saját érzések felismerése, kifejezése. Órakeret 4 óra Az elemi mozgóképi szövegalkotó kódok felismerését, médiaszöveg-olvasást segítő kompetenciák fejlesztése. Az elemi mozgóképi szövegalkotó kódok kreatív alkalmazása, médiaszöveg-írás. A médiaszövegek elemi szövegalkotó kódjai, kifejező eszközei által kiváltott érzelmek felismerése és kifejezése, az önreflexió fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények A médiaszövegek kifejezőeszközeinek mélyebb megismerése. A karakterábrázolás filmes eszközeinek megismerése: a pozitív és negatív hősök megjelenítésének technikái, különös tekintettel a mozgókép nyelvére (pl. jelmez, smink, környezet/díszlet, világítás, kameramozgás) és a hangokra: (beszélt nyelv, zene, zaj, zörej) az életkornak megfelelő médiaszövegeken keresztül. A különböző médiaszövegekben megjelenő egyszerű helyszín- és időviszonylatok megfigyelése és értelmezése konkrét médiaszövegeken keresztül. Az elbeszélő személyének azonosítása különböző médiaszövegekben (pl. animációs mesék, filmek). Saját érzelmek felismerése és kifejezése különböző mozgóképi szövegek, és hangzó anyagok befogadása során. A médiaszövegek alapvető kifejező eszközeinek (pl. mozgóképi nyelv, hangok) érzelmekre gyakorolt hatásának megfigyelése, kifejezése. Kép és hangrögzítő eszközök használatának alapszintű megismerése. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: Olvasási stratégiák, olvasást megértő folyamatot segítő technikák ismerete, alkalmazása a hatékonyabb megértés érdekében: a művek szerkezeti jellemzőinek megfigyelése, a téridő változásainak felismerése. Az események sorrendjének, a mesélő személyének megállapítása. A szövegalkotás műveleteinek ismerete: anyaggyűjtés, címválasztás, a lényeges gondolatok kiválasztása, elrendezése, az időrend, a szöveg tagolása bekezdésekre. Fogalmazásíráskor a megfelelő nyelvi eszközök alkalmazása. Erkölcstan: Erkölcs és

167 Egyszerű cselekmény megjelenítése képsorozattal (pl. rajz, digitális fotó, rövid animációs film) és hangokkal. erkölcstelenség tapasztalása mint példa. Szerepek a családon, közösségen belül. A jó-rossz megjelenítése a művészetben. Ének-zene: A teljes figyelem kialakításának fejlesztése. Hangszín-érzelem, különböző élethelyzetben más a hangunk. Kulcs/ Dráma és tánc: A mese/történet helyszíneinek és szereplőinek sorba vétele. A mese/történet szereplőinek beazonosítása, illetve viszonyaik meghatározása. Animáció, jelmez, smink, díszlet, fény, cselekmény, vágás, zene, zaj, zörej, csend, emberi hang. A média társadalmi szerepe, használata Tájékozódás a világhálón, a virtuális terekben, biztonságos internethasználat Alapszintű ismeretek az internethasználatban rejlő lehetőségekről, illetve kockázatokról. Órakeret 4 óra Az életkornak megfelelő, biztonságos tájékozódás és közlekedés kialakítása az online környezetben, a virtuális terek használata során. Az internethasználat és mobiltelefon-használat lehetőségeinek és kockázatainak tudatosítása. Kreatív, kritikus internethasználat fejlesztése. Az online közösségekben való részvétel kockázatainak, viselkedési szabályainak, kommunikációs jellemzőinek tudatosítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A közvetlen kommunikáció jelzéseinek és az online kommunikáció, jellegzetességeinek összehasonlítása meghatározott szempontok (pl. kapcsolatteremtés, önkifejezés, véleménynyilvánítás) alapján (pl. szerepjáték keretében). A személyes kommunikáció és az online kommunikáció különbségeinek tudatosítása. Saját és szűkebb környezet internethasználatának megfigyelése, internetes tevékenységek megjelenítése (pl. szerepjáték) különböző formában. Az internet- és mobilhasználat legfontosabb (pl. biztonságot eredményező) szabályainak megismerése különböző eszközökkel (pl. kártyajáték, egyszerű társasjáték). Az életkori sajátosságokhoz igazodó kreatív internethasználat lehetőségeink tudatosítása. (pl. gyermekbarát honlapok böngészése). Ismerkedés a világháló felépítésével és működésének alapjaival beszélgetés és játékos gyakorlatokon keresztül. Az online közösségekben való viselkedési szabályok, kommunikációs szokások, és ezek szerepének megismerésére. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: A művek tanulságainak értelmezése a saját szerepünkre, helyzetünkre a mindennapi életünkben, példa bemutatása, mindezek kifejezése más eszközzel is (pl. drámajátékok). A könyvtár mint információs központ, a tanulás bázisa, segítője. Levélírás, levélcímzés. Rövid szöveges üzenetek megfogalmazása. Adatok, információk gyűjtésének, célszerű elrendezésének módjai. Erkölcstan: Haver, barát, társ, csapattag, internetes kapcsolatok. Konfliktusmegoldás, közös szabályalkotás és annak elfogadása mint érték. Baráti társaság összetartó ereje és a virtuskodás értéke/bátorság, vakmerőség. Játék, közösségi élet az interneten. 167 Környezetismeret: a helyes

168 önismeret kialakításának megalapozása. Kulcs/ Személyes kommunikáció, online kommunikáció, www, , mailfiók, profil, like-jel, keresőmotor, flash játék. Tárgy- és környezetkultúra Tárgyak és használatuk Órakeret 23 óra Egyszerű hagyományos és kézműves technikai fogások ismerete. A tárgyalkotó folyamat lépéseinek alkalmazása. Egyszerűsítés, díszítés. Hétköznapi és művészi, kultikus tárgyak felismerése, csoportosítása. Régi és mai használati és díszedények megfigyelése, csoportosítása, összehasonlító elemzése vizuálisan (látvány, fotó, rajzi elemzés) és verbálisan. Gyakorlati és érzelmi szempontok megfogalmazása a tárgyakkal való kapcsolatban. Közvetlen környezetünk tárgyainak, szerkezeteinek megfigyelése, megadott szempont szerinti vizsgálata. Redukciós képesség fejlesztése. Komponálóképesség fejlesztése felületen és térben. A színek dekoratív, díszítő hatásának megismerése és alkalmazása, funkciónak megfelelő színválasztás és díszítés. A csomagolás tervezési szempontjainak megismerése és alkalmazása, a csomagolás gyakorlati és érzelmi szempontjainak megismerése. Vizuális ritmusérzék fejlesztése. Különböző kultúrák iránti nyitottság kialakítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A különböző kultúrákban, korokban használatos tárgyak, eszközök összehasonlítása a mai tárgyakkal, eszközökkel (pl. épületek, járművek, szerszámok, edények, bútorok, öltözet, ékszer) a hasonló és eltérő vonások elemzése, értelmezése. Tárgytervezés (pl. jármű, bútor), tárgyalkotás (pl. öltözet kiegészítő, játék) a megismert kézműves technikákkal (pl. nemezelés, agyagozás, fonás, szövés, batikolás), a kortárs iparművészet felfogásában. A közvetlen környezetben található anyagok környezettudatos felhasználásával, meghatározott funkcióra (pl. irányjelző, hangosító), működésre képes egyszerű szerkezet (pl. játék, modell) létrehozása. Az elkészült tárgyak, szerkezetek használatuknak megfelelő és tulajdonosukra utaló díszítése. Csomagolás tervezése, kivitelezése valós vagy képzeletbeli tárgy, dolog (pl. ecset, muffin, buszjegy, cipő, csoki, időbe látó készülék, csodaszappan, fűmag, életelixír, varázsfonal) számára, oly módon, hogy a csomagolás formája és díszítése utaljon a tárgy sajátosságára. Kapcsolódási pontok Matematika: tájékozódás az időben. Erkölcstan: a múlt és a jelen életviszonyai közötti különbségek. Dráma és tánc: Kreatív játékok tárgyakkal, tárgyak nélkül. A tárgyak használata ismétléssel, lassítással, gyorsítással stb. vagy nem rendeltetésszerű használatuk. 168

169 Kulcs/ Tárgyalkotás, tárgytervezés, díszítés, csomagolás, vizuális ritmus, díszítés, szerkezet, felület, stilizálás. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén Az alkotásra, megfigyelésre, elemzésre vonatkozó feladatok életkornak megfelelő értelmezése. Élmény- és emlékkifejezés, illusztráció készítése; síkbáb és egyszerű jelmez készítése; jelek, ábrák készítése; egyszerű tárgyak alkotása. Az újként megismert anyagok és eszközök, technikák az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és eszközhasználata. A legismertebb formák, színek, vonalak, térbeli helyek és irányok, illetve komponálási módok használata, látványok, műalkotások olvasásába is beépítve. Téralkotó feladatok során a személyes preferenciáknak és a funkciónak megfelelő térbeli szükségletek felismerése. A szobrászati, festészeti, tárgyművészeti, építészeti területek közötti különbségek további differenciálása (pl. festészeten belül: arckép, csendélet, tájkép). Látványok, műalkotások megfigyeléseinek során kialakult gondolatok, érzések elmondására a tantervben meghatározott legfontosabb használatával, az életkornak megfelelően. Különböző típusú médiaszövegek felismerése, a médiatartalmak közötti tudatos választás. A médiaszövegekhez használt egyszerű kódok, kreatív kifejezőeszközök és azok érzelmi hatásának felismerése. Kép- és hangrögzítő eszközök használata elemi technikáinak ismerete. Az elsajátított kifejezőeszközök segítségével saját gondolatok, érzések megfogalmazása, rövid, egyszerű történet megformálása. A médiaszövegek előállításával, nyelvi jellemzőivel, használatával kapcsolatos alap elsajátítása, helyes alkalmazása élőszóban. A média alapvető funkcióinak (tájékoztatás, szórakoztatás, ismeretszerzés) megismerése. A médiaszövegekben megjelenő információk valóságtartalmának felismerése. Az életkorhoz igazodó biztonságos internet- és mobilhasználat szabályainak ismerete, alkalmazása. A hálózati kommunikációban való részvétel során fontos és szükséges viselkedési szabályok elsajátítása, alkalmazása. Életkorhoz igazodó fejlesztő, kreatív internetes tevékenységek megismerése. 169

170 TECHNIKA, ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT 1 2. évfolyam A technika, életvitel és gyakorlat tantárgy tanításának célja az 1 2. évfolyamon, hogy a kulcskompetenciák különösen a természettudományos-technikai kompetencia fejlesztésével a gyermek az életkori sajátosságainak megfelelő szinten tapasztalatokat szerezzen az őt közvetlenül körülvevő világról. A készségek és képességek alakítása során olyan módszereket sajátítson el, amelyek egyaránt segítik a tájékozódásban, a természeti, társadalmi és technikai környezetbe való beilleszkedésében és az örömmel végzett alkotó munkájában. Támogassa az óvodai játékból az iskolai munkába való átmenetét, elősegítse a hatékony és egyre önállóbbá váló tanulását, a mindennapokban nélkülözhetetlen elemi ismeretek befogadását, a kézügyesség fejlődését szolgáló játékos tevékenységeket, a tanulás és a munka tiszteletét, megszeretését, a tudás, az alapvető értékek, a megőrzendő hagyományok megbecsülését. Egyre fontosabbá válik az önálló, egyéni munkálkodás mellett a csoportmunkában történő, egymást segítő munkavégzés. A szociális és állampolgári kompetencia alakítása a közvetlen környezet, a családi életvitel formálásával, a családi és iskolai körben vállalható feladatok, valamint a munkamegosztás lehetőségeinek megismerésével kezdődik. Az anyanyelvi kommunikáció készségeinek fejlesztése kiemelt terület a célok, feladatok megvalósítása során. A különböző játékok közben szinte észrevétlenül bővül a szókincs, fejlődik a nyelvhasználat. A mindennapokban elvégzendő munkák során az anyagok felhasználásához, feldolgozásához, átalakításához szükséges szokások és elemi munkafogások ismeretei a mozgáskoordináció fejlesztését, az eszköz- és szerszámhasználat gyakorlását szolgálják. A matematikai kompetencia fejlődését a becslések, mérések, számítások, a síkbeli és térbeli alakzatokkal történő manipuláció, a válogatások és a csoportosítások segítik. A kezdetben mintakövetéssel készített, majd az alkotó fantázia által vezérelt önálló munkavégzéssel kialakított munkadarabok hozzájárulnak az esztétikai érzék fejlődéséhez. A kézműves foglalkozások, a népművészeti alkotások megismerése révén, az esztétikai és művészeti tudatosság és kifejezőképesség fejlesztésével a tanulók nyitottá válnak a világ sokfélesége és nemzeti kulturális örökségünk iránt. Az egészséges és környezettudatos életmódra nevelést szolgálja az egyéni életvitel formálása a táplálkozás, az öltözködés, a higiénia, és a helyes időbeosztás terén. Minden évben visszatérő programok a családi, az osztály- és az iskolai rendezvények. A kisebb és nagyobb közösségek ünnepei a közösségi összetartozást megalapozó közös értékek őrzése mellett a kikapcsolódást, a szabadidő hasznos eltöltését segítik. Mintát adnak az ünnepre való felkészüléshez, az ünnepléshez, az ünneplés utáni teendők végzéséhez. A kezdeményezőképesség és a feladatvégzésre vállalkozás fejlesztését szolgálja a tervezés, szervezés, irányítás, vezetés feladataival való ismerkedés, a kommunikáció, az egyeztetés, a feladatok megosztása, részfeladatok elvállalása és végrehajtása, a kockázati tényezők mérlegelése, a munkavégzés egyénileg és csapatban, a tapasztalatok (eredményesség és etikus magatartás) életkornak megfelelő értékelése, elemzése, s ezek megszívlelése. A gyalogos közlekedés alapvető tudnivalóinak, a veszélyhelyzetek és a balesetek megelőzését célzó szabályok megismerése és azok szituációs játékokban való élményszerű alkalmazása megalapozza a biztonságos és önálló közlekedéshez szükséges szokások kialakulását. A kerettanterv 10% órakeretet biztosít a helyi tantervben szabad felhasználásra. A Technika, életvitel és gyakorlat tantárgy helyi tantervében a plusz 4 órát a Közösségi munka, közösségi szerepek témakör számára javaslom felhasználni ajándéktárgyak, valamint a keresztény ünnepekhez, hagyományőrző rendezvényekhez kapcsolódó tárgyak, eszközök készítésére. 170

171 1. évfolyam Óraszám: 36 óra/év 1 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma Témakör Óraszám 1. Család, otthon, háztartás Élet a családban 1.2. Biztonságos otthon 1.3. Családi időbeosztás 1.4. Tisztaság és rend 1.5. Táplálkozás 1.6. Testápolás 1.7. Célszerű öltözködés 1.8. Növényápolás, állatgondozás 2. Tárgyi kultúra, technológiák, termelés Az anyagok 2.2. Képlékeny anyagok, papír, faanyagok, szálas anyagok, textilek alakítása 2.3. Építés 3. Közlekedési ismeretek Gyalogos közlekedés szabályai 3.2. A közösségi közlekedés viselkedési szabályai 3.3. A közlekedésben rejlő veszélyek 4. Közösségi munka, közösségi szerepek Családi rendezvények, ünnepek, események 4.2. Iskolai és osztályrendezvények 4.3. A közösségért végzett munka Tematikai egység 1. Család, otthon, háztartás Órakeret 10 óra Az iskolaérettségi kritériumok szerint elvárt szinten: élmények, tapasztalatok elmondása; lakhely ismerete; családtagok és rokonok bemutatása; alapvető viselkedési szabályok betartása. Tapasztalatszerzés a közvetlen természeti, társadalmi és technikai környezet megismertetése és megismerése során. A környezet- és egészségtudatosság egyes elemeinek megalapozása. A családkép és a családi otthon képének alakítása. A rendszeresség és a rendszeretet iránti igény formálása. Együttműködési képesség kialakítása a családtagokkal, az iskolatársakkal, felnőttekkel. Szókincsbővítés. Az önismeret fejlesztése. 171

172 Ismeretek/fejlesztési követelmények 1.1. Élet a családban Családtagok bemutatása családrajzzal, síkbábokkal. Családi szerepek. Ajándékok készítése családtagok számára, különböző alkalmakra Biztonságos otthon Házimunkák számbavétele. Munkamegosztás a családban. Otthoni és iskolai balesetek megelőzése. Veszélyt jelző piktogramok megismerése Családi időbeosztás Munkaidő, tanulási idő, szabadidő, pihenés ideje. Időbeosztás megbeszélése, napirend készítése Tisztaság és rend Tisztaság és rend a környezetünkben. Az otthon tisztasága, munka- és a taneszközök épen és rendben tartása. Alapvető takarító eszközök használata. Személyes higiéné, tisztálkodás szabályainak ismerete. Környezetünk tisztán tartása. Környezettudatosságra nevelés 1.5. Táplálkozás Az egészséges táplálkozás alapelemei. Zöldség- és gyümölcstál készítése Testápolás Testápolás (kézmosás, körömápolás, mosakodás, fogmosás fürdés, hajmosás, intim területek tisztántartása) Célszerű öltözködés A napszaknak, évszaknak, hétköznapi tevékenységeknek és ünnepi alkalmaknak megfelelő öltözködés. Öltöztetőbaba modell ruhatárának rajzolása, öltöztetése Növényápolás, állatgondozás Otthoni és iskolai szobanövényeink ápolása. Hobbiállatok gondozása. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: szókincsbővítés, szövegalkotás, beszédkultúra, kommunikáció. Környezetismeret: család, egészséges életmód, növényismeret, évszakok, napszakok, időjárási tényezők, lakhelyek, higiéné. Matematika: tájékozódás térben és időben - időtartam, nap, napszakok. Erkölcstan: Én és a közvetlenebb és tágabb környezetem, közösségeim, társaim. Családtagok, családi, baráti kötődések, szeretetkapcsolatok, a környezetnek való megfelelés szándéka, beilleszkedés. Család, családtag, életmód, lakhely, családi ház, lakás, otthon, közösség, háztartás, háztartásvezetés, házimunka, veszélyforrás, baleset, háztartási eszköz, háztartási gép, háztartási baleset, munkamegosztás, ünnep, egészséges életmód, táplálkozás, szájhigiéné, testápolás, öltözködés, időbeosztás, napirend, szabadidő, környezet, környezetvédelem, környezet tudatosság, takarékosság, hulladék, szelektív hulladékgyűjtés. Tematikai egység 2. Tárgyi kultúra, technológiák, termelés Órakeret 14 óra Az iskolaérettségi kritériumok szerint elvárt szinten: az óvodáskorban használt, megmunkált anyagok és készített tárgyak ismerete; az anyagok tulajdonságainak megállapítása érzékszervi vizsgálattal; anyagalakítás: gyurmázás, formázás, hajtogatás, nyírás; eszközhasználat: író- és rajzeszközök, olló; szabálykövetés, mintakövetés, önállóság a tevékenységek 172

173 során. Információk célzott keresése tapasztalati úton (megfigyeléssel), valamint a tanár által bemutatott nyomtatott egyszerű ábra, rajz, kép), illetve elektronikusan megjelenített (kép, hang, videó) forrásokban. Alkotás folyamata a probléma felismerésétől a megoldáson keresztül az értékelő elemzésig. Kézügyesség fejlesztése. Az eszközök célnak és rendeltetésnek megfelelő használata. Szabálykövetés. Rend és tisztaság a munkakörnyezetben. Tanulási szokások (sorrendiség, időbeosztás, hatékonyság) alakítása. A használt eszközök megóvása. Figyelem és elővigyázatosság; a tervezett és az aktuálisan végzett tevékenységgel kapcsolatos veszélyérzet kialakítása, törekvés a biztonságra. Balesetvédelmi rendszabályok ismerete. Segítségkérés baleset esetén. Ismeretek/fejlesztési követelmények 2.1. Az anyagok Anyagvizsgálatok érzékszerveinkkel (látás, tapintás útján) Képlékeny anyagok, papír, faanyagok, szálas anyagok, textilek alakítása Képlékeny anyagokból (gyurma, só-liszt gyurma, agyag, tészta) egyszerű formák alakítása gyúrással, lapítással, gömbölyítéssel, hengerítéssel. Papír alakítása tépéssel, hajtogatással, nyírással, ragasztással. Faanyagok (hurkapálca) megmunkálása tördeléssel, darabolással, csiszolással. Szálas anyagok, fonal jellemzőinek vizsgálata. Egyszerű fonalmunkák (sodrás, fonás). Tárgyak készítése természetes anyagokból (termésekből, csuhéból stb.) Takarékos anyagfelhasználás Építés Építés építőelemekből (pl. konstrukciós játékok faépítő, Lego felhasználásával) utánzással, illetve önálló elképzeléssel. Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: vizuális megjelenítés. Környezetismeret: anyagok, érzékszervek, érzékelés. Matematika: Tárgyak tulajdonságainak kiemelése; összehasonlítás, azonosítás, megkülönböztetés, osztályokba sorolás, halmazképzés. Tárgyak, alakzatok, összehasonlítása mérhető tulajdonságaik szerint; mérés, becslés. Magyar nyelv és irodalom: szövegértés (egyszerű, rövid útmutató jellegű szövegek olvasása, értelmezése, rövid szövegben az események sorrendjének felismerése). Kulcs/ Erkölcstan: az alkotó ember és az épített világ tisztelete, értékek óvása. Anyag, anyagvizsgálat, anyagi tulajdonság, becslés, mérés, méret, szélesség, 173

174 hosszúság, magasság, természetes anyag, átalakított anyag, sablon, mintaelem, szálas anyag, fonás, csomózás, nemezelés, anyagtakarékosság, újrahasznosítás, építmény, építőelem. Tematikai egység 3. Közlekedés Órakeret 2 óra Az iskolaérettségi kritériumok szerint elvárt szinten: közlekedés és óvatosság fegyelmezett viselkedés a közlekedési környezetben; a család közlekedési szokásai; az óvoda (majd iskola) és a lakóhely közötti közlekedés lehetőségei; élmények, tapasztalatok a településen belüli közlekedésről. A biztonságos és fegyelmezett gyalogos közlekedési ismeretek alapjainak kialakítása. Figyelem és elővigyázatosság; a közlekedéssel kapcsolatos veszélyérzet kialakítása, törekvés a biztonságra. A közlekedési balesetek okainak azonosítása, a megelőzés, az elhárítás, a segítségnyújtás lehetőségeinek megismerése és gyakorlása. Az utazással kapcsolatos illemszabályok megismerése. Ismeretek/fejlesztési követelmények 3.1. Gyalogos közlekedés szabályai A gyalogos közlekedés alapszabályainak megismerése. Szabálykövető magatartás a közlekedési környezetben. A közlekedésben való részvétel gyakorlása. Átkelés az úttesten. A forgalomirányítás jelzései: a közlekedési jelzőlámpa és a gyalogos közlekedésnél jelentős jelzőtáblák ismerete A közösségi közlekedés viselkedési szabályai A biztonságos, udvarias közösségi közlekedés szabályai A közlekedésben rejlő veszélyek A gyermekbalesetek okai, forrásai, megelőzésük. Helyes magatartás a baleseti helyszínen. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Környezetismeret: közlekedési eszközök. Magyar nyelv és irodalom: szókincsbővítés, fogalommagyarázat, képi jelzések és szóbeli utasítások, szövegértés (képi, ikonikus kódok és szövegek jelentésének egymásra vonatkoztatása, párosítása). Gyalogos közlekedés, közlekedési szabály (KRESZ), közút, gyalogátkelőhely, úttest, járda, megállóhely, jelzőlámpa, jelzőtábla, forgalomirányítás, tömegközlekedés, jármű, sorompó, baleset, biztonság, biztonsági öv, gyerekülés, gyerekzár. Tematikai egység 4. Közösségi munka, közösségi szerepek Órakeret 10 óra Az iskolaérettségi kritériumok szerint elvárt szinten: a családi, baráti, iskolai és egyéb közösségi rendezvényeken szerzett élmények és tapasztalatok. Tapasztalatszerzés a környezetből, a tapasztalatok megfogalmazása, rögzítése. A saját felelősség belátása, vállalása és érvényesítése a közvetlen környezet alakításában. Kölcsönös odafigyelés, alkalmazkodás a társakhoz, együttműködés a 174

175 tevékenységek során, a feladatok megosztása, részfeladatok elvállalása és végrehajtása. Az ünnepléshez kötődő viselkedéskultúra és öltözködéskultúra elemeinek elsajátítása és betartása. Ismeretek/fejlesztési követelmények 4.1. Családi rendezvények, ünnepek, események Születésnap, névnap, házassági évforduló megünneplése, az ezekkel kapcsolatos szokások, hagyományok. Meghívó, ajándékok készítése. A tapasztalatok megbeszélése Iskolai és osztályrendezvények Iskolai és osztályrendezvények (pl. Mikulás, Karácsony, Farsang, Anyák napja, Gyermeknap, osztálykirándulás, sportnap, játszódélután, nemzeti ünnepek) előkészítése. jelmezek stb.) előállítása vagy beszerzése. A közös tapasztalatok megbeszélése, az átélt érzések megfogalmazása A közösségért végzett munka Teremdekoráció készítése a tanult technikák alkalmazásával. A munka megszervezése, lebonyolítása, értékelése. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Környezetismeret: szokások, hagyományok, jeles napok, családi és közösségi ünnepek. Erkölcstan: családi hagyományok, ünnepek, élmények feldolgozása, játékok. Rendezvény, ünnep, jeles nap, népszokás, munkaszervezés, program, dekoráció. 175

176 2. évfolyam Óraszám: 36 óra/év 1 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma Témakör Óraszám 1. Család, otthon, háztartás Élet a családban 1.2. Biztonságos otthon 1.3. Családi időbeosztás 1.4. Tisztaság és rend 1.5. Táplálkozás 1.6. Testápolás 1.7. Célszerű öltözködés 1.8. Növényápolás, állatgondozás 2. Tárgyi kultúra, technológiák, termelés Az anyagok 2.2. Képlékeny anyagok, papír, faanyagok, fémhuzal, szálas anyagok, textilek alakítása 2.3. Építés 3. Közlekedési ismeretek Gyalogos közlekedés szabályai 3.2. A közösségi közlekedés viselkedési szabályai 3.3. A közlekedésben rejlő veszélyek 4. Közösségi munka, közösségi szerepek Családi rendezvények, ünnepek, események 4.2. Iskolai és osztályrendezvények 4.3. A közösségért végzett munka Tematikai egység 1. Család, otthon, háztartás Órakeret 6 óra Az iskolaérettségi kritériumok szerint elvárt szinten: élmények, tapasztalatok elmondása; lakhely ismerete; családtagok és rokonok bemutatása; alapvető viselkedési szabályok betartása. Tapasztalatszerzés a közvetlen természeti, társadalmi és technikai környezet megismertetése és megismerése során. A környezet- és egészségtudatosság egyes elemeinek megalapozása. A családkép és a családi otthon képének alakítása. A rendszeresség és a rendszeretet iránti igény formálása. Együttműködési képesség kialakítása a családtagokkal, az iskolatársakkal, felnőttekkel. Szókincsbővítés. Az önismeret fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok 176

177 1.1. Élet a családban Hétköznapok és ünnepek eseményeinek megkülönböztetése. Ajándékok készítése családtagok számára, különböző alkalmakra Biztonságos otthon Háztartási eszközök, gépek használatának lehetőségei. Veszélyforrások a háztartásban: sérülést okozó tárgyak, tűzgyújtó eszközök, gáz, elektromosság, gyúlékony, maró, illetve mérgező vegyszerek, romlott ételek. Veszélyt jelző piktogramok megismerése Családi időbeosztás Egészséges és helyes szabadidős tevékenységek felsorolása, ismertetése, megbeszélése. Rajzos programajánlat készítése Tisztaság és rend Alapvető takarítószerek használata. Takarékosság energiával, vízzel. Környezettudatosság fogalma A szelektív hulladékgyűjtés célja, jelentősége és megvalósítása Táplálkozás Az egészséges, korszerű táplálkozás alapelemei. Étrend összeállítása képek válogatásával. Szendvics készítése Testápolás Higiéné. Testápolás (kézmosás, körömápolás, fogmosás, mosakodás, fürdés, hajmosás, intim területek tisztántartása) eszközei és anyagai Célszerű öltözködés Ruhadarabok válogatása, csoportosítása, hajtogatása. Szekrényrendezés Növényápolás, állatgondozás Otthoni és iskolai szobanövényeink védelme. A növények életfeltételeinek biztosítása. Hobbiállatok gondozása, felelős állattartás. Kulcs/ Magyar nyelv és irodalom: szókincsbővítés, szövegalkotás, beszédkultúra, kommunikáció. Környezetismeret: család, egészséges életmód, növényismeret, évszakok, napszakok, időjárási tényezők, lakhelyek, higiéné. Matematika: tájékozódás térben és időben - időtartam, nap, napszakok. Erkölcstan: Én és a közvetlenebb és tágabb környezetem, közösségeim, társaim. Családtagok, családi, baráti kötődések, szeretetkapcsolatok, a környezetnek való megfelelés szándéka, beilleszkedés. Család, családtag, életmód, lakhely, családi ház, lakás, otthon, közösség, háztartás, háztartásvezetés, házimunka, veszélyforrás, baleset, háztartási eszköz, háztartási gép, háztartási baleset, munkamegosztás, ünnep, egészséges életmód, táplálkozás, higiéné, testápolás, öltözködés, időbeosztás, napirend, szabadidő, környezet, környezetvédelem, takarékosság, hulladék, szelektív hulladékgyűjtés. Tematikai egység 2. Tárgyi kultúra, technológiák, termelés Órakeret 18 óra Az iskolaérettségi kritériumok szerint elvárt szinten: az óvodáskorban használt, megmunkált anyagok és készített tárgyak ismerete; az anyagok tulajdonságainak megállapítása érzékszervi vizsgálattal; anyagalakítás: gyurmázás, formázás, hajtogatás, nyírás; eszközhasználat: író- és rajzeszközök, olló; szabálykövetés, mintakövetés, önállóság a tevékenységek során. Információk célzott keresése tapasztalati úton (megfigyeléssel), valamint a tanár által bemutatott nyomtatott (rövid szöveg, egyszerű ábra, rajz, kép), illetve 177

178 elektronikusan megjelenített (kép, hang, videó) forrásokban. A munka során felhasználandó anyagok technológiai tulajdonságainak megtapasztalása, irányított (felhasználás célja szerinti) vizsgálata. A nyert információk alapján a megfelelő technológia kiválasztása segítséggel. Alkotás folyamata a probléma felismerésétől a megoldáson keresztül az értékelő elemzésig. Kézügyesség fejlesztése. Az eszközök célnak és rendeltetésnek megfelelő használata. Szabálykövetés. Rend és tisztaság a munkakörnyezetben. Tanulási szokások (sorrendiség, időbeosztás, hatékonyság) alakítása. Az anyagok, az energia, az idő célszerű és takarékos, egészség- és környezettudatos felhasználása a szabályok, előírások és a kapott utasítások szerint. A használt eszközök megóvása. Figyelem és elővigyázatosság; a tervezett és az aktuálisan végzett tevékenységgel kapcsolatos veszélyérzet kialakítása, törekvés a biztonságra. Balesetvédelmi rendszabályok ismerete. Segítségkérés baleset esetén. Ismeretek/fejlesztési követelmények 2.1. Az anyagok Az anyagok fajtái, tulajdonságai, felhasználhatóságuk. Anyagvizsgálatok érzékszerveinkkel (látás, tapintás útján) Képlékeny anyagok, papír, faanyagok, fémhuzal, szálas anyagok, textilek alakítása Képlékeny anyagokból (gyurma, só-liszt gyurma, agyag, tészta) egyszerű formák alakítása mélyítéssel, mintázással. Papír alakítása tépéssel, hajtogatással, nyírással, ragasztással. Fűzőlapmunka. Faanyagok (fenyőléc) megmunkálása darabolással, csiszolással. Fémhuzal alakítása hajlítással. Szálas anyagok, fonal jellemzőinek vizsgálata (elemi szál, ágak, sodrat). Egyszerű fonalmunkák (csomózás, pompon készítése) és egyéb kézműves technikák (nemezelés, gyöngyfűzés). Gombfelvarrás. Síkbábok készítése papír, fa, fonal és textilanyagok felhasználásával. Maradék anyagokból és hulladékból készíthető tárgyak. Takarékos anyagfelhasználás. A végzett tevékenységekkel kapcsolatos mesterségek régen és napjainkban Építés Építés építőelemekből (pl. konstrukciós játékok fémépítő, Lego felhasználásával) kép és rajz alapján, illetve önálló elképzeléssel. Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: vizuális megjelenítés. Környezetismeret: anyagok, érzékszervek, érzékelés. Matematika: Tárgyak tulajdonságainak kiemelése; összehasonlítás, azonosítás, megkülönböztetés, osztályokba sorolás, halmazképzés. Tárgyak, alakzatok, összehasonlítása mérhető tulajdonságaik szerint; mérés, becslés. Magyar nyelv és irodalom: szövegértés (egyszerű, rövid útmutató jellegű szövegek olvasása, értelmezése, rövid szövegben az események sorrendjének felismerése). Erkölcstan: az alkotó ember és az épített világ tisztelete, értékek óvása. 178

179 Kulcs/ Anyag, anyagvizsgálat, anyagi tulajdonság, becslés, mérés, méret, szélesség, hosszúság, magasság, természetes anyag, átalakított anyag, sablon, mintaelem, szálas anyag, fonás, csomózás, nemezelés, anyagtakarékosság, újrahasznosítás, építmény, építőelem. Tematikai egység 3. Közlekedés Órakeret 4 óra Az iskolaérettségi kritériumok szerint elvárt szinten: közlekedés és óvatosság fegyelmezett viselkedés a közlekedési környezetben; a család közlekedési szokásai; az óvoda (majd iskola) és a lakóhely közötti közlekedés lehetőségei; élmények, tapasztalatok a településen belüli közlekedésről. A biztonságos és fegyelmezett gyalogos közlekedési ismeretek alapjainak kialakítása. Figyelem és elővigyázatosság; a közlekedéssel kapcsolatos veszélyérzet kialakítása, törekvés a biztonságra. A közlekedési balesetek okainak azonosítása, a megelőzés, az elhárítás, a segítségnyújtás lehetőségeinek megismerése és gyakorlása. Az utazással kapcsolatos illemszabályok megismerése. Ismeretek/fejlesztési követelmények 3.1. Gyalogos közlekedés szabályai A közlekedés irányított megfigyelése, szabályainak értelmezése. Szabálykövető magatartás a közlekedési környezetben. A közlekedésben való részvétel gyakorlása. A forgalomirányítás jelzései: a rendőri karjelzések és a gyalogos közlekedésnél jelentős jelzőtáblák ismerete A közösségi közlekedés viselkedési szabályai Az időjárás és a napszakok befolyása a gyalogosok és a járművek közlekedésére. Az utazással kapcsolatos magatartásformák megismerése és gyakorlása A közlekedésben rejlő veszélyek A veszélyhelyzetek elemzése, megbeszélése, megelőzési stratégiák kialakítása. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Környezetismeret: közlekedési eszközök. Magyar nyelv és irodalom: szókincsbővítés, fogalommagyarázat, képi jelzések és szóbeli utasítások, szövegértés (képi, ikonikus kódok és szövegek jelentésének egymásra vonatkoztatása, párosítása). Gyalogos közlekedés, közlekedési szabály (KRESZ), közút, gyalogátkelőhely, úttest, járda, megállóhely, jelzőlámpa, jelzőtábla, forgalomirányítás, tömegközlekedés, jármű, sorompó, baleset, biztonság, biztonsági öv, gyerekülés, gyerekzár. Tematikai egység 4. Közösségi munka, közösségi szerepek Órakeret 8 óra Az iskolaérettségi kritériumok szerint elvárt szinten: a családi, baráti, iskolai és egyéb közösségi rendezvényeken szerzett élmények és tapasztalatok. Tapasztalatszerzés a környezetből, a tapasztalatok megfogalmazása, rögzítése. A saját felelősség belátása, vállalása és érvényesítése a közvetlen környezet alakításában. 179

180 Kölcsönös odafigyelés, alkalmazkodás a társakhoz, együttműködés a tevékenységek során, a feladatok megosztása, részfeladatok elvállalása és végrehajtása. Az ünnepléshez kötődő viselkedéskultúra és öltözködéskultúra elemeinek elsajátítása és betartása. Ismeretek/fejlesztési követelmények 4.1. Családi rendezvények, ünnepek, események Esküvő, temetés, baráti összejövetelek célja, az ezeken való viselkedés szabályai. Példaadás, mintakövetés, programszervezés, a rendezvényhez illő környezet megteremtése. Meghívó, kellékek, ajándékok készítése. Az ajándékozás kultúrájának elsajátítása. A tapasztalatok megbeszélése Iskolai és osztályrendezvények Iskolai és osztályrendezvények (pl. Mikulás, Karácsony, Farsang, Anyák napja, Gyermeknap, osztálykirándulás, sportnap, játszódélután, nemzeti ünnepek) előkészítése. A helyszín berendezésével, az ünneplés lebonyolításával kapcsolatos tudnivalók. A szükséges kellékek (meghívó, programfüzet díszletek, jelmezek stb.) előállítása. A biztonságos környezet megteremtése. A közös tapasztalatok megbeszélése, az átélt érzések megfogalmazása A közösségért végzett munka Teremdekoráció készítése a tanult technikák alkalmazásával. Az iskola esztétikus, harmonikus külső és belső környezetének alakítása. A munka megszervezése, lebonyolítása, értékelése. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Környezetismeret: szokások, hagyományok, jeles napok, családi és közösségi ünnepek. Erkölcstan: családi hagyományok, ünnepek, élmények feldolgozása, játékok. Rendezvény, ünnep, jeles nap, népszokás, munkaszervezés, program, dekoráció. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén A természeti, a társadalmi és a technikai környezet megismert jellemzőinek felsorolása. Tapasztalatok az ember természetátalakító (építő és romboló) munkájáról. A család szerepének, időbeosztásának és egészséges munkamegosztásának megértése, káros sztereotípiák lebomlása. A háztartási és közlekedési veszélyek tudatosulása, egészséges veszélyérzet. Alapvető háztartási feladatok, eszközök, gépek és az ezekkel kapcsolatos veszélyforrások ismerete. Példák ismerete az egészséges, korszerű táplálkozás és a célszerű öltözködés terén. A hétköznapjainkban használatos anyagok felismerése, tulajdonságaik megállapítása érzékszervi megfigyelések és vizsgálatok alapján, a tapasztalatok megfogalmazása. Életkori szintnek megfelelő problémafelismerés, problémamegoldás. Anyagalakításhoz kapcsolódó foglalkozások megnevezése, az érintett szakmák, hivatások bemutatott jellemzőinek ismerete. Célszerű takarékosság lehetőségeinek ismerete. Képlékeny anyagok, papír, faanyagok, fémhuzal, szálas anyagok, textilek 180

181 magabiztos alakítása. Építés mintakövetéssel és önállóan. Az elvégzett munkáknál alkalmazott eszközök biztonságos, balesetmentes használata. A munka közbeni célszerű rend, tisztaság fenntartása. Elemi higiéniai és munkaszokások szabályos gyakorlati alkalmazása. Aktív részvétel, önállóság és együttműködés a tevékenységek során. A közlekedési veszélyforrások tudatosulása. Az úttesten való átkelés szabályainak tudatos alkalmazása. A kulturált és balesetmentes járműhasználat (tömegközlekedési eszközökön és személygépkocsiban történő utazás) szabályainak gyakorlati alkalmazása. Az alkalmakhoz illő kulturált viselkedés és öltözködés. 181

182 3 4. évfolyam A technika, életvitel és gyakorlat tantárgy tanításának célja a 3 4. évfolyamon, hogy a kulcskompetenciák további fejlesztésével a gyermek bővítse az életkori sajátosságainak megfelelő szinten az őt közvetlenül körülvevő világról szerzett tapasztalatait és ismereteit. A mindennapok gyakorlatában egyre inkább nélkülözhetetlen életviteli ismeretek mellett a kézügyesség és az alkotó fantázia fejlesztésével a gyermekek az örömteli tanulásra és munkavégzésére kapnak ösztönzést. Egyre alaposabban és egyre többet ismernek meg az erkölcsi értékekből, a megőrzendő szokásokból, a nemzeti hagyományokból, a magyar kultúrából. A tevékenységek közbeni magatartási szabályok betartása különösen fontos, ez megalapozza az emberek közötti kapcsolatok, illetve a társadalmi érintkezés bonyolult illemszabályainak elsajátítását. Az önállóságra törekvés ösztönzése új tanulásitanítási módszerek alkalmazását igényli, amelyekhez az egyéni munkálkodás mellett csoportmunka is szükséges. Javarészt még bemutatás utáni mintakövetéssel készülnek a munkadarabok, de egyre önállóban, a saját műveleti sorrendet is követve. A kivitelezés során a kézügyesség, a mozgáskoordináció, a testtartás, az erőkifejtés továbbfejlesztése közben az anyag, a forma, a szerkezet, a funkció és az esztétikum összefüggései is érvényesülnek. Kiemelten fontos cél a helyes munkafogások és a célszerű, balesetmentes szerszámhasználat betartása. A folytatódó népi tárgyalkotó tevékenységek a már megismert anyagok felhasználását, a művészi kifejezés sokféleségét tükrözik. A szókincs bővítése és a szaknyelvi elemek használata továbbra is játékos keretek közt történik. Mindeközben a műszaki rajzi ismeretek megalapozása is elkezdődik. Az önkiszolgálás és a segítő tevékenységek az életkornak megfelelően, a családi és közösségi munkamegosztás keretei közötti tudatos feladatvállalással fejlődnek tovább. Egyre határozottabb fejlesztési cél az egészség- és környezettudatos életvitel megalapozása. A közlekedési kultúra a gyalogos közlekedés alapvető szabályainak készségszintű alkalmazása után a kerékpáros és a tömegközlekedésben való önálló részvétellel, a biztonságos közlekedés magatartási követelményeinek elsajátításával gazdagodik. A közösségi munka, a közösségi szerepek további gyakorlása az egyéni együttműködési készség és a csoport koherencia fejlődését szolgálja. 182

183 3. évfolyam Óraszám: 36 óra/év 1 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma Témakör Óraszám 1. Család, otthon, háztartás Önkiszolgálás, vendéglátás 1.2. Családi ünnepek 1.3. Gazdálkodás a háztartásban 1.4. Egészségünk 1.5. Önismeret 1.6. A háztartásban használt vegyszerek 2. Tárgyi kultúra, technológiák, termelés Ismerkedés a felhasznált anyagok tulajdonságaival 2.2. Tárgyak készítése, technológiák elsajátítása 2.3. Ismerkedés a műszaki ábrázolás elemeivel 2.4. A technika vívmányainak mindennapi használata 3. Közlekedési ismeretek Gyalogos közlekedési ismeretek 3.2. Kerékpározási alapismeretek 3.3. Közösségi közlekedés és morál a tömegközlekedésben 3.4. Közlekedési eszközök, környezet- és egészségtudatos közlekedés 4. Közösségi munka, közösségi szerepek Iskolai és osztályrendezvények 4.2. A közösségért végzett munka Tematikai egység 1. Család, otthon, háztartás Órakeret 6 óra Közvetlen tapasztalatok megfogalmazása a családról és tevékenységeinek szerepéről. Egészséges családi munkamegosztás és elemi munkaszokások ismerete. Cselekvő hozzáállás, személyes felelősségvállalás példáinak ismerete. Odafigyelés a környezetre, együttműködés a családi és az iskolai közösségben. Természeti, társadalmi és technikai környezetünk és a megtapasztalt természetátalakító munkák alapvető ismerete. Információszerzés a problémák megoldására irányuló tevékenységekkel kapcsolatban, és a kapott információk felhasználása. 183

184 Értékek közvetítése által a pozitív akarati tulajdonságok fejlesztése. Az elvárt jó magatartási elemek (engedelmesség, alkalmazkodás, udvariasság) gyakoroltatása és a tulajdonságok tárházának bővítése (önállóság, határozottság, segítőkészség, közösségi érzés, másokon való segítés, tolerancia) a tevékenységek végzése közben. Elvárások, normák megfogalmazása, közösségi egyeztetése, betartásuk elvárása, az együttműködés és egymás munkájának jó szándékkal történő értékelése, érzések és ellenérzések építő jellegű kifejezése, a vélemények nyílt közlése, egyszerű indoklása. Ismeretek/fejlesztési követelmények 1.1. Önkiszolgálás, vendéglátás Az életkornak, fejlettségnek megfelelő, különböző élethelyzetekben történő önkiszolgáló tevékenység gyakorlása. Egyszerű hideg étel (pl. szendvics, hidegtál) elkészítése. Teafőzés. Vendéglátás. Asztalterítés és tálalás szabályai. Szalvétahajtogatás Családi ünnepek Ünneplés a családban. Családi szokások és hagyományok. Az ünnep hangulatát kifejező dekoráció készítése. Ajándékkészítés, csomagolás. Az ajándékozás módja, formája Gazdálkodás a háztartásban Takarékosság alapanyaggal, energiával, idővel, pénzzel, fogyasztási cikkekkel. Az újrahasznosítás lehetőségei 1.4. Egészségünk Egészség és betegség fogalma. Betegségek tünetei. Betegségek elleni védekezés módjai. Betegápolás (egyszerű gondozási műveletek). Segélyhívószámok (mentők, tűzoltók, rendőrség). A telefonos segélyhívás szabályai. Balesetvédelem, tűzvédelem otthon és az iskolában 1.5. Önismeret Önismeret, felelősségvállalás, tudatosság a munkák végzésekor. Önellenőrzés, hibák javítása A háztartásban használt vegyszerek A háztartásban használt vegyszerek (pl. tisztítószerek, kozmetikumok, festékek, ragasztók) használati utasításainak tanulmányozása. Helyettesítésük természetes anyagokkal Kulcs/ Kapcsolódási pontok Környezetismeret: család, rokonság, hétköznapok és ünnepi alkalmak, emberi test, egészséges életmód. Magyar nyelv és irodalom: szövegértés, szövegalkotás, szaknyelv használata, beszédkultúra, kommunikáció. Matematika: problémamegoldás, számok, alapműveletek, becslés. Erkölcstan: egészség és környezeti hatások, önismeret, felelősség, példakép, kapcsolatépítés, kapcsolattartás. Életvitel, élettér, élővilág, tárgyi (épített) környezet, gazdálkodás, költségvetés, bevétel, kiadás, megtakarítás, zsebpénz, szolgáltatás, segélyhívószám, mentő, tűzoltóság, rendőrség, mosószer, tisztítószer, használati utasítás, egészség, betegség, járvány, betegápolás. 184

185 Tematikai egység 2. Tárgyi kultúra, technológiák, termelés A feladatmegoldáshoz szükséges információk szerzése és célszerű felhasználása. Tárgyak elkészítése segítséggel, mintakövetéssel. Eszközök biztonságos alkalmazása, tapasztalatok megfogalmazása. Természetes anyagok felismerése. Órakeret16 óra Tapasztalatszerzés a tárgyak, modellek készítéséhez felhasznált anyagokról, eszközökről, technológiákról. A tapasztalatok megfogalmazása, rögzítése. Mintakövetéssel a feladat végrehajtási lépéseinek megtervezése, a szükséges idő, anyag, munkamennyiség becslése. A tevékenységhez használt szöveges, rajzos és képi minta követéséből származó egyszerű utasítások, tervek végrehajtása. Figyelem és elővigyázatosság; a tervezett és az aktuálisan végzett tevékenységgel kapcsolatos veszélyérzet kialakítása, törekvés a biztonságra. A tevékenységhez kapcsolódó baleseti veszélyek és más biztonsági kockázatok felismerése és megelőzése, a segítségnyújtás lehetőségeinek ismerete. Az eszközök célnak és rendeltetésnek megfelelő, biztonságos használata. Kézügyesség, mozgáskoordináció, jó testtartás, megfelelő erőkifejtés képességének fejlesztése. Munka közbeni célszerű rend, tisztaság fenntartása, törekvés a takarékosságra. Ismeretek/fejlesztési követelmények 2.1. Ismerkedés a felhasznált anyagok tulajdonságaival Anyagvizsgálat szemrevételezéssel, tapintással, szaglással Tárgyak készítése, technológiák elsajátítása Kézi varrás és hímzés eszközei (varrótű, hímzőtű, varrócérna, hímzőcérna, szabóolló, gyűszű), alapöltései (előöltés, tűző öltés), díszítőöltések (pl. száröltés, láncöltés, laposöltés), hímzések gyakorlása. Szabás előrajzolással, minta vagy sablon alkalmazásával. Körmönfonás, szalagszövés. Ujjbábok készítése. Egyszerű használati tárgyak, dísztárgyak, játékok, ajándékok készítése természetes anyagok, papír, textil, bőr, fa, fonal. Mérés, előrajzolás, méretre alakítás gyakorlása. Épületmakett készítése különféle anyagokból, vagy konstrukciós játékok (pl. faépítő, fémépítő, Lego) felhasználásával minta, kép, illetve rajz alapján. A munkahely célszerű rendjének fenntartása. Baleset-megelőzés. Kéziszerszámok biztonságos alkalmazása, tárolása, veszélyforrások felismerése tárgykészítés közben, segítségnyújtás Ismerkedés a műszaki ábrázolás elemeivel Mérés eszközei, használatuk. Méretazonosság megállapítása. Vonalfajták (vastag, vékony, folytonos, szaggatott, pontvonal). Körvonalrajz, alaprajz, felismerése. Kapcsolódási pontok Környezetismeret: anyagi tulajdonságok. Matematika: mérés, becslés, szerkesztés. Vizuális kultúra: rajzeszközök használata, épületek jellemzői. Erkölcstan: Szellemi termékek az emberiség szolgálatában. A tudás hatalma. A világ megismerése. Tárgyaink világa. A világ öröksége. 185

186 2.4. A technika vívmányainak mindennapi használata A háztartásban lévő eszközök, berendezések és a megismert egyszerű termelési (készítési) folyamatok, valamint fogyasztási cikkek azonosítása. Kulcs/ Anyag, alapanyag, termék, szerszám, fizikai tulajdonság, technológiai tulajdonság, anyagvizsgálat, termelés, makett, modell, minta, körvonalrajz, alaprajz, méret, mérés, veszélyforrás, baleset, segítségnyújtás. Tematikai egység 3. Közlekedés Órakeret 4 óra Az úttesten való átkelés szabályainak fegyelmezett és tudatos alkalmazása. Helyes viselkedés csoportos közlekedési helyzetben. A gyalogosok közlekedését szabályozó elemi közlekedési jelzések, táblák, lámpák, útburkolati jelek ismerete. Viselkedési normák, illemszabályok ismerete a helyi közösségi közlekedésben. A biztonságos, fegyelmezett, tudatos gyalogos közösségi közlekedési magatartás és szokások megszilárdítása. A közösségi közlekedési környezet és a gyalogos közlekedési szabályok ismerete. Figyelem és elővigyázatosság; a közlekedéssel kapcsolatos veszélyérzet kialakítása, törekvés a biztonságra. A segítségnyújtás lehetőségeinek megismerése és gyakorlása. Ismeretek/fejlesztési követelmények 3.1. Gyalogos közlekedési ismeretek A gyalogos közlekedés szabályai, lakott területen és lakott területen kívüli közlekedés. A gyalogos közlekedés elsőbbségi helyzetei. Közlekedési terepasztal készítése természetes anyagok, felhasználásával, közlekedési szituációk megjelenítéséhez Kerékpározási alapismeretek Közlekedés lakó-pihenőövezetben, kerékpárúton. A kerékpárút közlekedési jelzései. Jelzőtáblatípusok elsőbbséget jelző táblák, veszélyt jelző és tilalmi táblák. Kerékpárosok és gyalogosok viszonya a közösen használt területeken Közösségi közlekedés és morál a tömegközlekedésben Viselkedési normák a közlekedési környezetben. Balesetmentes, fegyelmezett viselkedés a helyi közlekedési járműveken Közlekedési eszközök, környezet- és egészségtudatos közlekedés Közlekedési környezetünk veszélyforrásai: figyelmetlenségből, szabályok be nem tartásából fakadó balesetveszély. Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: beszédértés, szaknyelvhasználat, szövegértés, piktogramok. Környezetismeret: lakóhelyismeret, térképismeret. Erkölcstan: közlekedési morál, udvariasság, kommunikáció. Kulcs/ Úttest, kerékpárút, gyalogos forgalom, fényjelző készülék, alul- és felüljáró, útburkolati jel, közösségi (tömeg)közlekedés, helyi és helyközi közlekedés, kerékpározás, forgalomtól elzárt terület, irányjelzés, bekanyarodás, károsanyagkibocsátás, légszennyezés, védőfelszerelés, biztonsági szabály, udvariassági szabály. 186

187 Tematikai egység 4. Közösségi munka, közösségi szerepek A családi, baráti, iskolai és egyéb közösségi rendezvényeken szerzett élmények és gyakorlati tapasztalatok. Néhány szokás, hagyomány ismerete. A megbeszélt öltözködési és viselkedési szabályok betartása. Órakeret 10 óra Kulturált ünneplés. Közös értékek, szokások, hagyományok őrzése. A szabadidő hasznos eltöltésének tudatosítása. Az ünnepre való felkészülés, ünneplés, ünneplés utáni teendők végzésének természetes és megőrzendő szokásként való kezelése. Munkavégzés egyénileg és csapatban. A tapasztalatok (eredményesség és etikus magatartás) értékelése, elemzése, s ezek megszívlelése. Ismeretek/fejlesztési követelmények 4.1. Iskolai és osztályrendezvények Iskolai és osztályrendezvények (pl. Mikulás, Karácsony, Farsang, Anyák napja, Gyermeknap, osztálykirándulás, sportnap, játszódélután, nemzeti ünnepek) előkészítése. A helyszín berendezésével, az ünneplés lebonyolításával kapcsolatos tudnivalók. A szükséges kellékek (meghívó, jelmezek stb.) előállítása vagy beszerzése. A biztonságos környezet megteremtése. A közös tapasztalatok megbeszélése, az átélt érzések megfogalmazása A közösségért végzett munka A közösségi tér alakítása: teremdekoráció. Az iskola esztétikus, harmonikus belső környezetének alakítása. A munka megszervezése, lebonyolítása, értékelése. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Környezetismeret: szokások, hagyományok, jeles napok, családi és közösségi ünnepek. Magyar nyelv és irodalom: szövegalkotás, egyszerű tipográfiai eszközök használata. Erkölcstan: hagyományok, szokások, ünnepek, élmények feldolgozása. Közösségi munka, közösségi szerep, rendezvény, ünnep, munkaszervezés, programszervezés. 187

188 4. évfolyam Óraszám: 36 óra/év 1 óra/hét Ajánlás az éves óraszám felosztására Témakör sorszáma Témakör Óraszám 1. Család, otthon, háztartás Önkiszolgálás, vendéglátás 1.2. Családi ünnepek 1.3. Gazdálkodás a háztartásban 1.4. Egészségünk 1.5. Önismeret 1.6. A háztartásban használt vegyszerek 2. Tárgyi kultúra, technológiák, termelés Ismerkedés a felhasznált anyagok tulajdonságaival 2.2. Tárgyak készítése, technológiák elsajátítása 2.3. Ismerkedés a műszaki ábrázolás elemeivel 2.4. A technika vívmányainak mindennapi használata 3. Közlekedési ismeretek Gyalogos közlekedési ismeretek 3.2. Kerékpározási alapismeretek 3.3. Közösségi közlekedés és morál a tömegközlekedésben 3.4. Közlekedési eszközök, környezet- és egészségtudatos közlekedés 4. Közösségi munka, közösségi szerepek Iskolai és osztályrendezvények 4.2. A közösségért végzett munka Tematikai egység 1. Család, otthon, háztartás Órakeret 6 óra Közvetlen tapasztalatok megfogalmazása a családról és tevékenységeinek szerepéről. Egészséges családi munkamegosztás és elemi munkaszokások ismerete. Cselekvő hozzáállás, személyes felelősségvállalás példáinak ismerete. Odafigyelés a környezetre, együttműködés a családi és az iskolai közösségben. Természeti, társadalmi és technikai környezetünk és a megtapasztalt természetátalakító munkák alapvető ismerete. Információszerzés a problémák megoldására irányuló tevékenységekkel kapcsolatban, és a kapott információk felhasználása. Értékek közvetítése által a pozitív akarati tulajdonságok fejlesztése. Az elvárt jó magatartási elemek (engedelmesség, alkalmazkodás, udvariasság) gyakoroltatása és a tulajdonságok tárházának bővítése (önállóság, határozottság, segítőkészség, közösségi érzés, másokon való segítés, tolerancia) a tevékenységek végzése közben. Elvárások, normák megfogalmazása, közösségi egyeztetése, betartásuk 188

189 elvárása, az együttműködés és egymás munkájának jó szándékkal történő értékelése, érzések és ellenérzések építő jellegű kifejezése, a vélemények nyílt közlése, egyszerű indoklása. Ismeretek/fejlesztési követelmények 1.1. Önkiszolgálás, vendéglátás Vendéglátás. Néhány egyszerű vendégváró étel, csemege elkészítése. Asztalterítés és tálalás szabályai Családi ünnepek Ünneplés a családban. Családi szokások és hagyományok. Az ünnep hangulatát kifejező dekoráció készítése. Ajándékkészítés, csomagolás. Az ajándékozás módja, formája Gazdálkodás a háztartásban Bevételek, kiadások. Zsebpénz kezelése, beosztása takarékoskodás Egészségünk Egészségkárosító és környezetszennyező hatások a háztartásban. Megelőzés, kármentesítés. Elemi elsősegély-nyújtási ismeretek. Balesetvédelemi, tűzvédelemi teendők tudatosítása Önismeret Önismeret, felelősségvállalás, tudatosság a munkák végzésekor. Önellenőrzés, hibák javítása A háztartásban használt vegyszerek Környezetbarát termékek előnyben részesítése. Házi praktikák gyűjtése, ismertetése. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Környezetismeret: család, rokonság, hétköznapok és ünnepi alkalmak, emberi test, egészséges életmód. Magyar nyelv és irodalom: szövegértés, szövegalkotás, szaknyelv használata, beszédkultúra, kommunikáció. Matematika: problémamegoldás, számok, alapműveletek, becslés. Erkölcstan: egészség és környezeti hatások, önismeret, felelősség, példakép, kapcsolatépítés, kapcsolattartás. Életvitel, élettér, élővilág, tárgyi (épített) környezet, gazdálkodás, költségvetés, bevétel, kiadás, megtakarítás, zsebpénz, szolgáltatás, segélyhívószám, mentő, tűzoltóság, rendőrség, mosószer, tisztítószer, használati utasítás, egészség, betegség, járvány, betegápolás. Tematikai egység 2. Tárgyi kultúra, technológiák, termelés A feladatmegoldáshoz szükséges információk szerzése és célszerű felhasználása. Tárgyak elkészítése segítséggel, mintakövetéssel. Eszközök biztonságos alkalmazása, tapasztalatok megfogalmazása. Természetes anyagok felismerése. Órakeret16 óra Tapasztalatszerzés a tárgyak, modellek készítéséhez felhasznált anyagokról, eszközökről, technológiákról. A tapasztalatok megfogalmazása, rögzítése. Mintakövetéssel a feladat végrehajtási lépéseinek megtervezése, a szükséges idő, anyag, munkamennyiség becslése. A tevékenységhez használt szöveges, rajzos és képi minta követéséből származó egyszerű utasítások, tervek végrehajtása. Figyelem és elővigyázatosság; a tervezett és az aktuálisan végzett 189

190 tevékenységgel kapcsolatos veszélyérzet kialakítása, törekvés a biztonságra. A tevékenységhez kapcsolódó baleseti veszélyek és más biztonsági kockázatok felismerése és megelőzése, a segítségnyújtás lehetőségeinek ismerete. Az eszközök célnak és rendeltetésnek megfelelő, biztonságos használata. Kézügyesség, mozgáskoordináció, jó testtartás, megfelelő erőkifejtés képességének fejlesztése. Munka közbeni célszerű rend, tisztaság fenntartása, törekvés a takarékosságra. Ismeretek/fejlesztési követelmények 2.1. Ismerkedés a felhasznált anyagok tulajdonságaival Az anyagok felhasználási lehetőségeiket befolyásoló tulajdonságai Tárgyak készítése, technológiák elsajátítása Kézi varrás és hímzés alapöltései (pelenkaöltés), díszítőöltések (pl. keresztöltés, gobelin-öltés), hímzések gyakorlása. Munkadarab készítése választott népi minta szerinti díszítőöltésekkel. Textilek készítése fonalból szövéssel. Szövött anyagok, filcanyagok felhasználása. Egyszerű használati tárgyak, dísztárgyak, játékok, ajándékok készítése természetes anyagok, papír, textil, bőr, fa, fonal, fémdrót, illetve maradékvagy hulladékanyagok, -tárgyak felhasználásával minta vagy rajz alapján. Mérés, előrajzolás, méretre alakítás gyakorlása. Járműmodell készítése különféle anyagokból, vagy konstrukciós játékok (pl. faépítő, fémépítő, Lego) felhasználásával minta, kép, illetve rajz alapján. A munkahely célszerű rendjének fenntartása. Baleset-megelőzés. Kéziszerszámok biztonságos alkalmazása, tárolása, veszélyforrások felismerése tárgykészítés közben, segítségnyújtás Ismerkedés a műszaki ábrázolás elemeivel Mérés eszközei, használatuk. Méretazonosság megállapítása. Vonalfajták (vastag, vékony, folytonos, szaggatott, pontvonal). Körvonalrajz, alaprajz, vázlatrajz felismerése, készítése A technika vívmányainak mindennapi használata Neves magyar, illetve külföldi találmányok, feltalálók. Technikatörténeti érdekességek. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Környezetismeret: anyagi tulajdonságok. Matematika: mérés, becslés, szerkesztés. Vizuális kultúra: rajzeszközök használata, épületek jellemzői. Erkölcstan: Szellemi termékek az emberiség szolgálatában. A tudás hatalma. A világ megismerése. Tárgyaink világa. A világ öröksége. Anyag, alapanyag, termék, szerszám, fizikai tulajdonság, technológiai tulajdonság, anyagvizsgálat, termelés, makett, modell, minta, körvonalrajz, alaprajz, méret, mérés, veszélyforrás, baleset, segítségnyújtás. Tematikai egység 3. Közlekedés Órakeret 4 óra Az úttesten való átkelés szabályainak fegyelmezett és tudatos alkalmazása. Helyes viselkedés csoportos közlekedési helyzetben. A gyalogosok közlekedését szabályozó elemi közlekedési jelzések, táblák, lámpák, útburkolati jelek ismerete. Viselkedési normák, illemszabályok ismerete a helyi közösségi közlekedésben. 190

191 A biztonságos, fegyelmezett, tudatos gyalogos közösségi közlekedési magatartás és szokások megszilárdítása. A közösségi közlekedési környezet és a gyalogos közlekedési szabályok ismerete. A közlekedési balesetek lehetséges okainak felismerése, a megelőzés, az elhárítás lehetőségeinek megismerése és gyakorlása. A kerékpár felépítésének és működésének megismerése. Kerékpározás forgalomtól elzárt területen és kerékpárúton. A városi, országúti, vasúti, vízi és légi közlekedés szerepének átlátása, eszközeinek megismerése. Ismeretek/fejlesztési követelmények 3.1. Gyalogos közlekedési ismeretek A gyalogos közlekedés szabályai, lakott területen és lakott területen kívüli közlekedés. A gyalogos közlekedés elsőbbségi helyzetei. Közlekedési terepasztal készítése hulladéktárgyak és egyéb építőelemek (pl. konstrukciós játékok faépítő, Lego) felhasználásával, közlekedési szituációk megjelenítéséhez Kerékpározási alapismeretek A kerékpár részei, működése, közlekedésbiztonsági állapota, kötelező felszerelési tárgyai, biztonsági eszközök. Az úttest részei. Útburkolati jelek Közösségi közlekedés és morál a tömegközlekedésben Viselkedési normák a közlekedési környezetben. Jegyvásárlás, jegykezelés, leszállási szándék jelzése. Balesetmentes, fegyelmezett viselkedés a helyi közlekedési járműveken Közlekedési eszközök, környezet- és egészségtudatos közlekedés A szárazföldi, vízi és légi közlekedés eszközei. Közlekedési környezetünk veszélyforrásai: levegőszennyezés. Egészségünk és a gyalogos, ill. kerékpáros közlekedés közötti kapcsolat. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: beszédértés, szaknyelvhasználat, szövegértés, piktogramok. Környezetismeret: lakóhelyismeret, térképismeret. Erkölcstan: közlekedési morál, udvariasság, kommunikáció. Úttest, kerékpárút, gyalogos forgalom, fényjelző készülék, alul- és felüljáró, útburkolati jel, közösségi (tömeg)közlekedés, helyi és helyközi közlekedés, kerékpározás, forgalomtól elzárt terület, irányjelzés, bekanyarodás, károsanyagkibocsátás, légszennyezés, védőfelszerelés, biztonsági szabály, udvariassági szabály. Tematikai egység 4. Közösségi munka, közösségi szerepek A családi, baráti, iskolai és egyéb közösségi rendezvényeken szerzett élmények és gyakorlati tapasztalatok. Néhány szokás, hagyomány ismerete. A megbeszélt öltözködési és viselkedési szabályok betartása. Órakeret 10 óra Kulturált ünneplés. Közös értékek, szokások, hagyományok őrzése. A szabadidő hasznos eltöltésének tudatosítása. Az ünnepre való felkészülés, ünneplés, ünneplés utáni teendők végzésének 191

192 természetes és megőrzendő szokásként való kezelése. Ismerkedés a tervezés, szervezés, irányítás, vezetés feladataival, folyamatos kommunikáció, egyeztetés. Alkalmassá tétel a feladatok megosztására, részfeladatok egyre önállóbb végrehajtására. A kockázati tényezők felismerése, mérlegelése. Munkavégzés egyénileg és csapatban. A tapasztalatok (eredményesség és etikus magatartás) értékelése, elemzése, s ezek megszívlelése. Ismeretek/fejlesztési követelmények 4.1. Iskolai és osztályrendezvények Iskolai és osztályrendezvények (pl. Mikulás, Karácsony, Farsang, Anyák napja, Gyermeknap, osztálykirándulás, sportnap, játszódélután, nemzeti ünnepek) előkészítése. A helyszín berendezésével, az ünneplés lebonyolításával kapcsolatos tudnivalók. A szükséges kellékek (meghívó, programfüzet díszletek, jelmezek stb.) előállítása vagy beszerzése. A biztonságos környezet megteremtése. A közös tapasztalatok megbeszélése, az átélt érzések megfogalmazása A közösségért végzett munka A közösségi tér alakítása: teremdekoráció, faliújság készítése. Az iskola esztétikus, harmonikus külső és belső környezetének alakítása. A munka megszervezése, lebonyolítása, értékelése. Kapcsolódási pontok Környezetismeret: szokások, hagyományok, jeles napok, családi és közösségi ünnepek. Magyar nyelv és irodalom: szövegalkotás, egyszerű tipográfiai eszközök használata. Erkölcstan: hagyományok, szokások, ünnepek, élmények feldolgozása. 192

193 Kulcs/ Közösségi munka, közösségi szerep, rendezvény, ünnep, munkaszervezés, programszervezés. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén Mindennapokban nélkülözhetetlen praktikus ismeretek háztartási praktikák elsajátítása és begyakorlása. Használati utasítások értő olvasása, betartása. Sikerélmények (a felfedezés és önálló próbálkozás öröme, a motiváló hatás érvényesülése tárgyalkotáskor). A hétköznapjainkban használatos anyagok felismerése, tulajdonságaik megállapítása érzékszervi megfigyelések és vizsgálatok alapján, a tapasztalatok megfogalmazása. Egyszerű tárgyak elkészítése mintakövetéssel. Munkaeszközök célszerű megválasztása és szakszerű, balesetmentes használata. A gyalogosokra vonatkozó közlekedési szabályok tudatos készségszintű alkalmazása. A kerékpár használatához szükséges ismeretek elsajátítása. Aktív részvétel, önállóság és együttműködés a tevékenységek során. Elemi higiéniai és munkaszokások szabályos gyakorlati alkalmazása. 193

194 TESTNEVELÉS Az alsó tagozatos testnevelésben a tanulók alapvető mozgásmintáinak és mozgáskészségeinek kialakítása, formálása, illetve a szabályozott mozgásvégrehajtás alapjainak az elsajátítása a legfontosabb cél. Az alapkészségek (természetes mozgásformák) mozgásmintáinak megszilárdulása, magabiztos végrehajtásuk kialakulása kiemelkedően fontos ebben az időszakban, mivel ezek jelentik a hatékony és gyors mozgástanulás, továbbá a bonyolultabb sportági és táncos mozgások alapfeltételeit. A fejlesztési folyamat során érvényesülnie kell a fokozatosság elvének, amely a természetes mozgások egyszerű végrehajtási mintáitól elindulva egyre összetettebb, komplexebb helyzetekben történő alkalmazást jelenti. A tanulási folyamat egészét át kell hatnia a nagyfokú sikerességnek, az élményszerzésnek, a kihívást jelentő, örömteli mozgásos tevékenységeknek, amelyek a játékosság módszerével együtt formálják a testneveléshez és sporthoz fűződő pozitív attitűdbázist. A mozgástanulással párhuzamosan történjen a már cselekvésbiztos mozgásformák alkalmazása összetettebb játéktevékenységekben és kontrollált versenyszituációkban is. A kontrollált versenyszituációk során - a motiváció fenntarthatósága és az esélyegyenlőség érdekében - a mozgásos tevékenységek precíz végrehajtásán, a variációk sokaságán van a hangsúly, nem a mért abszolút teljesítményen. A mozgástanulási és pszichomotoros képességfejlesztési folyamatban a sikerorientált gyakorlási feltételek, az élménygazdagság, a játék és játékosság az uralkodó, amely mélyíti a mozgásos tevékenységekhez és testneveléshez kapcsolódó pozitív érzelmi viszonyulást. A természetes mozgások alkalmazása sportági jellegű mozgásokban egyre nagyobb teret kap, amely a további koordinációs képességfejlődés záloga. A játéktevékenység során is fejlődés mutatkozik, ami az egyre nehezedő szabályok mellett, az egyszerű taktikai feladatok felismerésében és egyre tudatosabb alkalmazásában nyilvánul meg. A mozgásos tevékenységek közbeni kooperációs és kommunikációs lehetőségek, kreativitást igénylő tanulási helyzetek hozzájárulnak a problémamegoldó gondolkodás, valamint a szociális kompetenciák fejlődéséhez. A játéktevékenység nehezedő feladathelyzetei előidézte döntési kényszer hozzájárul a felelősségteljes viselkedés formálódásához, a szociális és társadalmi, egyéni és közösségi kompetenciák kialakulásához. A kerettanterv minden tanuló számára biztosítani kívánja a hatékony és élményszerű pszichomotoros tanulást. Módszereiben döntően a játékos cselekvéstanulást és az adekvát játékok alkalmazását helyezi előtérbe. A differenciálás elvét és az általa vezérelt gyakorlatot a legfőbb értékek közé sorolja. Ebben az oktatási szakaszban is megkülönböztetett figyelmet áldoz a belső, didaktikai differenciálásra. Ez a záloga annak, hogy minden tanuló eljusson a számára megszerezhető tudás legmagasabb szintjére, és megvalósulhassanak a társadalmi érdekeket is kifejező tantárgyi célok. A fejlesztőmunka igazodik a tanulásban mutatkozó alapvető tendenciákhoz, de a menet közben bekövetkező változásokhoz is. A belső didaktikai differenciálás emeli a motoros tanulás, egyúttal a személyiségfejlesztés - az értelmi, érzelmi-akarati, szociális képességek és tulajdonságok hatásfokát. A várt eredmények ennek megfelelően a készségekben, a képességekben, az ismeretekben és az attitűdökben megfogalmazható követelményeket is tartalmaznak. A testnevelés műveltségterület tartalmai az alapfokú nevelés-oktatás 1 2. évfolyamán a természetes (alap-) mozgáskészségek, illetve a pszichomotoros képességek játékos fejlesztésére, azok változatos, sokrétű és tudatos alkalmazására épülnek. A gyermekek fejlődési, fejlettségi jellemzőihez igazodó egyszerű, ugyanakkor változatos mozgástanulási és képességfejlesztési körülmények, koordinációt javító tanulási tartalmak, melyek stabilizálják az alapvető mozgáskészségeket, jelentik az alapvető fejlesztési célt. A 3 4. évfolyamon a mozgáskészségek tovább stabilizálódnak, az előzetes mozgástapasztalatokra építve tovább fejlődnek, és a mozgástanulás magasabb szintjére kerülnek. Az alapkészségek fejlesztésének folyamatában a komplexebb, nehezített körülmények közötti végrehajtások válnak uralkodóvá. A már elsajátított készségek,, kategóriák egységeinek beillesztése a mozgásos tevékenységrendszerbe a tantárgyközi tartalmak, a kompetenciák és a fejlesztési feladatok keretében 194

195 hozzájárulnak a hatékonyabb tanuláshoz, a kedvezőbb tanulási teljesítményhez, ezen keresztül a nevelési folyamat sikerességéhez. Összességében elfogadó, ugyanakkor követelményeket támasztó, következetes nevelési környezetet biztosító légkör szükséges, ahol a gyermekek aktív, felfedező, velük született képességei megerősödnek. A testnevelésórán lehetőség nyílik a fizikai és érzelmi biztonság megteremtésre, ezen keresztül a testnevelés tantárgyhoz kapcsolódó pozitív attitűdök kialakítására, mely olyan fejlesztési területek alapjául szolgálhat, mint például a pályaorientáció, a testi-lelki egészség és az eredményes tanulás. A tanítási-tanulási folyamat során a testneveléssel, a pedagógussal, a társaival, illetve önmagával szembeni bizalom megteremtése megalapoz olyan kiemelt fejlesztési területet, mint az ön- és társértékelés. A társas interakciók, a feladatokkal járó fizikai kontaktusok, a közösségi sikerélmények, továbbá a legfontosabb magyar sporttörténeti ismeretek kitűnő alapját képezik a nemzeti öntudatnak és a hazafias nevelésnek. A különböző sportágak, mozgásos tevékenységek, illetve a testnevelésórák rendszabályainak, szokásrendszerének kialakítása, a sportszerű viselkedés alapjainak tanulása az erkölcsi tulajdonságok fejlesztését hivatott szolgálni. A kooperáció lehetőségének biztosítása, a kommunikációs szabályok, formák és jelek megismerése és elsajátítása a demokráciára nevelés kiemelkedő színtere. A szabadtéren végzett mozgások és feladatok tudatos fejlesztést tesznek lehetővé a környezettudatossággal kapcsolatban. A szaknyelvi alapok megismertetése, a testnevelésórán használatos szerek, eszközök balesetmentes használatának megismerése és megértése, a testi és lelki működéseink felfedezése összekapcsolva a rendszeres testmozgás iránti igény kialakításával, kiteljesedik a testi-lelki egészségre nevelés mint a legfontosabb fejlesztési terület. A fejlesztési területek feladatainak fent bemutatott megvalósításával, valamint a testnevelésóra sajátosságainak köszönhetően a hatékony, önálló tanulás és a szociális és állampolgári kompetencia kialakítása eredményes módon valósulhat meg. Az anyanyelvi kommunikáció fejlesztésére a testnevelés oktatása keretében kiemelkedő lehetőség kínálkozik. Meghatározó eszköz a szaknyelvi, terminológiai, valamint a testkulturális ismeretek széles körű, igényes közvetítése a pedagógus által, de nem elhanyagolható a kommunikációs kompetencia fejlesztése szempontjából a pedagógus-tanuló kommunikáció milyensége, illetve a tanulók egymás közötti kommunikációjának alakítása. Tanórai keretek között erre a hibajavítás, a saját és a társak teljesítményének megfigyelése és értékelése, a játékszituációk, illetve játékfeladatok megbeszélése, a sikerek és kudarcok okainak feltárása, az egymásnak nyújtott segítségadás stb. keretében nyílik lehetőség. Cél a testkultúrához kapcsolódó, valamint közösségben végzett motoros tanulás folyamatához kapcsolódó kommunikációs hajlandóság és nyitottság kialakítása. A kezdeményezőkészség, a vállalkozói kompetencia fejlesztése a testnevelés és sport természetéből adódóan már ebben az életkori szakaszban is elkezdődhet. A kooperatív feladatokban, kreativitást és kommunikációt igénylő páros és társas gyakorlatokban, mozgásos játékokban, a tanórai csapatversenyek lebonyolításában, kezdetben irányítottan, majd az önállóságot növelve oldják meg a problémákat a tanulók. Tanórán és a tanórán kívüli foglalkozásokon, szervezeti és önkéntes formákban mindenki megtalálhatja a képességeinek, ambícióinak, érdeklődésének leginkább megfelelő szerepet, feladatkört. A testnevelés-tanítás sajátos közé kell sorolni az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség kompetencia fejlesztését. A motoros cselekvések mozgásmintát és mozgásmodellt megközelítő megjelenítésük által esztétikai tartalommal bírnak. Ennek kialakítása kiemelkedő jelentőségű az alapfokú nevelés kezdeti szakaszaiban. A kezdetektől nagy hangsúlyt kell fektetni a megjelenítésre, a végrehajtás minőségére, mert ezek egyrészt az eredményesség mutatói, másrészt a belső motiváció kiváltó hatásai lehetnek. Az esztétikai élmény átélése, a kifejezőkészség kinyilvánítása kiváltja és fokozza a testnevelés iránti érdeklődést, pozitív attitűdöt már ezen az iskolafokon is. A katolikus iskolák, minden évfolyamára kiterjedő több száz általános-, és középiskolást megmozgató legnagyobb országos sportrendezvénye a KIDS, amely biztosítja a szinte minden 195

196 sportágban történő versenyzés, versenyeztetés lehetőségét. E találkozók biztosítják, hogy a katolikus intézmények diákjai, mint egy nagy család, működjenek: erkölcsi tartásuk, hitük megélése, hazaszeretetük mutasson irányt felnőtt életükre. Ismerjék a magyar sport kiválóságait, eredményeit. 196

197 Óraszám: 180 óra/év 5 óra/hét 1. évfolyam Ajánlás az éves óraszám felosztásához Témakör 1. Előkészítő és preventív mozgásformák Óraszám 15 óra + folyamatos 2. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák 28 óra 3. Manipulatív természetes mozgásformák 20 óra Természetes mozgásformák az atlétika jellegű feladatmegoldásokban Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben Manipulatív természetes mozgásformák (fejlesztés/tehetséggondozás) Természetes mozgásformák a tánc jellegű feladatmegoldásokban 1. Előkészítő és preventív mozgásformák 15 óra 15 óra 15 óra 36 óra 36 óra Órakeret 15+ folyamatos A testnevelés optimális tanulási környezetének kialakítása. Az elemi kommunikációs szabályok, formák és jelek megismertetése. A testi és lelki egészségért való személyes felelősség megalapozása. A mozgáskoordináció fejlődésével a test- és térérzékelés javítása, az izomtudat kialakítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Térbeli alakzatok és kialakításuk (rendgyakorlatok): Sorakozó vonalon, sorban, oszlopban, kör alakzatok, (szét)szórt alakzat, nyitódás, zárkózás, fordulatok helyben, mozgás körben és különböző mozgásútvonalon. Gimnasztika: Bemelegítő és levezető gyakorlatok egyénileg, párban és társakkal, eszköz nélkül vagy eszközök felhasználásával. Egyszerű szabadgyakorlati alapformájú gyakorlatok végrehajtása az ízületi és gerincvédelmi szabályoknak megfelelően eszközzel vagy eszköz nélkül, légzőgyakorlatok. Alapvető tartásos és mozgásos szakkifejezések megismerése, elsajátítása és végrehajtása. Játékos gyakorlatsorok zenére. Keringésfokozó feladatok; játékos, zenés gimnasztika; gyermekaerobik Kapcsolódási pontok Matematika: számtan, térbeli tájékozódás, összehasonlítások, geometriai alakzatok. Környezetismeret: testünk, életműködéseink, tájékozódás, helymeghatározás, az emberi szervezet megfigyelhető ritmusai. 197

198 gyakorlatsorok erőfejlesztő és aerob állóképesség-fejlesztő jelleggel. Ízületi mozgékonyságfejlesztés, aktív és passzív, dinamikus és statikus nyújtó gyakorlatokkal. Koordinációfejlesztő finommotoros gyakorlatok különféle eszközökkel. Testséma- és testérzékelés-fejlesztő játékos gyakorlatok. Játék: A térbeli tudatosságot és a testtudatot alakító, koordinációfejlesztő szabályjátékok és feladatjátékok kreatív, kooperatív, valamint versenyjelleggel. Keringésfokozó és testtartásjavító játékok. Prevenció, életvezetés, egészségfejlesztés: Preventív, szokásjellegű tevékenységformák végzése egyedül, párban és csoportban. Motoros tesztek végrehajtása. Gyakorlatok a biomechanikailag helyes testtartás kialakítására és fenntartására.. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A bemelegítés és levezetés helyének és szerepének fontossága. A fizikai terhelés és a fáradás jeleinek felismerése. Elemi ismeretek a szívről, a csontozatról és az izomzatról. A biomechanikailag helyes testtartás jellemzőinek, az iskolatáska-hordás gerinckímélő módjának megismerése. A motoros tesztekkel kapcsolatos alapvető ismeretek. Alapvető tartásos és mozgásos elemek szakkifejezéseinek megértése, a testrészek ismerete. Higiéniai alapismeretek: izzadás, mosakodás, váltócipő. Relaxációs alapismeretek: nyugalom, jó közérzet. Környezettudatosság: takarékosság, öltözői rend kialakítása, saját felszerelés és a sporteszközök megóvása. Személyes felelősség: alapvető szabályrendszer, a feladatok megindítását és megállítását jelző kommunikációs jelek felismerése és alkalmazása, baleset-megelőzés alapvető szabályainak megismerése, rendszabályok. Kulcs/ MOZGÁSMŰVELTSÉG Vizuális kultúra: megismerő és befogadó képesség, közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása, látványok megfigyelése, leírása. Bemelegítés, levezetés, fáradás, pihenés, feszítés, nyújtás, erősítés, ernyesztés, alakzat, testtartás, fájdalomküszöb, relaxáció, testrész, egészség, higiénia, felelős viselkedés, erő, lábtorna, izomláz, folyadékpótlás. 2. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák Órakeret 28 óra Az alapvető mozgáskészségek tanulásának folyamatában a cselekvésbiztonság formálása. Az egyéni, a páros és a csoportos tanuláshoz szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztése. A mozgástanulás folyamatában a természetes hely- és helyzetváltoztató mozgásminták végrehajtásának elérése - lehetőség szerint a Kölyökatlétika mozgásanyagának beépítésével. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Matematika: térbeli 198

199 Járások, futások, oldalazások, szökdelések és ugrások: Helyben és haladással az ütközések elkerülésével; különböző irányokban és sebességgel; megindulásokkal és megállásokkal; és meghatározott, majd önállóan alkotott mozgásútvonalakon; kar- és lábmozgásokkal összekötve; akadályok leküzdésével; dalra, énekre, zenére; menekülő, üldöző feladatokkal. Utánzó mozgások. Egyszerű, 2 4 mozgásformából álló helyváltoztató mozgássorok egyénileg, párban és csoportban végrehajtva. Ugrások és szökdelések, talajra érkezések. Helyváltoztató mozgások egyszerűbb akadálypályán. Járás, futás, oldalazás, szökkenés, szökdelés egy és két lábon, kettőzött szökdelés, galoppszökdelés mint alapvető természetes mozgáskészségek, valamint kombinációik végrehajtása. Lendítések és körzések: Különböző testrészekkel; testhelyzetekben; irányokba; tempóban; ritmusban végrehajtott mozdulatok gyakorlása. Hajlítások és nyújtások: Különböző testrészek hajlítása és nyújtása helyváltoztató és egyéb helyzetváltoztató mozgások közben; hajlítások és nyújtások összekapcsolása futásból felugrással, illetve eszközhasználattal. Fordítások és fordulatok: Fordítások különböző testrészekkel, ellentétesen ( csavarodások ); fordítások és fordulatok különböző kiinduló helyzetekből; negyed, fél, háromnegyed és egész fordulat helyben, ugrással; fordítások és fordulatok párban, tükörképben és azonosan; fordulatok különböző helyváltoztató mozgások közben, különböző eszközökkel és eszközökön. Tolások és húzások: Toló és húzó mozdulatok helyben, különböző erőkifejtéssel, testrészekkel és eszközökkel, csoportosan. Közös egyensúlyi helyzetek megtalálása párokban toló és húzó mozdulatokkal.. Emelések és hordások: Különböző eszközök emelése és hordása az ízület- és gerincvédelem alapelveinek megfelelően. Függés- és lengésgyakorlatok: Mászókötélen, bordásfalon, alacsonygyűrűn, KTK-n, egyéb játszótéri eszközökön az egyéni kompetenciáknak megfelelően; vándormászás függőállásban vagy függésben. Egyensúlygyakorlatok: Különböző testrészeken és testhelyzetekben stabil és egyenetlen felületen; talajon, vonalon és különböző eszközökön, szereken, helyben és haladással, szimmetrikus és aszimmetrikus helyzetekben; Egyensúlyi helyzetek megtalálása lassú hely- és helyzetváltoztató mozgásokból; eszközök egyensúlyban tartása helyben különböző testrészekkel, illetve eszközökkel; egyéb egyensúlygyakorlatok. Gurulások, átfordulások: Vízszintes tengely és hossztengely körül; különböző testrészeken, irányokba és sebességgel; társsal, társakkal; különböző kiinduló helyzetekből, előzetes vagy utólagos mozgással összekapcsolva. Torna-előkészítő mozgásanyag. Talajgyakorlatok (gurulóátfordulás előre, hátra; tarkóállás; bátorugrás; lebegő- és mérlegállás). Ugrások, támaszugrások és rávezető gyakorlataik az egyéni kompetenciákhoz tájékozódás, síkidomok, törtek alapjai. Környezetismeret: tájékozódási alapismeretek. Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció. 199

200 igazodva talajról, ugródeszkáról megfelelő magasságú svédszekrényre (függőleges repülés, felugrás térdelésbe, felguggolás, huszárugrás). Kötél és/vagy rúdmászás kísérletek mászókulcsolással (3 ütemű mászás). Támaszok: Karhajlítások és nyújtások támaszhelyzetekben; testsúlymozgatások (testsúlyáthelyezések). Haladás kéztámaszos helyzetekben (utánzó mozgásokkal is): talajon, különböző irányokba, sebességgel, mozgásútvonalakon, mozgásirányokba; szerekre fel, szerekről le, szereken át; lépegetések kézzel és lábbal különböző támaszhelyzetekben; csúszások, kúszások, mászások, átbújások; fel-, le-, átmászások eszközökre. A természetes hely- és helyzetváltoztató mozgásokat alkalmazó játékok: Szerepjátékok, szabályjátékok, feladatjátékok, alkotó, kreatív és kooperatív játékok, népi gyermekjátékok megismerése. A közösség összteljesítményén alapuló versenyjátékok alkalmazása. A saját egyéni teljesítmény túlszárnyalását célzó versenyfeladatok. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A térbeli tudatosság (érzékelés): elhelyezkedés a térben; mozgásirány; a mozgás horizontális síkjai; a mozgás végrehajtásának útvonala; a mozgás kiterjedése. Az energiabefektetés tudatossága: idő, sebesség; erőkifejtés; lefutás megismerése. Kapcsolatok, kapcsolódások: testrészekkel; tárgyakkal és/vagy társsal vagy társakkal végzett gyakorlatok ismerete. A tematikus területhez kapcsolódó mozgásos feladatok elnevezései. Az egyes mozgások vezető műveleteinek, tanulási szempontjainak fogalmi megismerése. Kulcs/ Hely- és helyzetváltoztató mozgás, járás, futás, oldalazás, szökdelés, ugrás, lendítés, körzés, hajlítás, nyújtás, fordítás, fordulat, tolás, húzás, emelés, hordás, függés, lengés, egyensúlyozás, gurulás, átfordulás, támasz, mozgásirány, mozgásútvonal, mozgássík, erőkifejtés, lendület, mozgásos játék, játékszabály, játékszerep. 3. Manipulatív természetes mozgásformák Órakeret 20 óra A sporteszközök balesetmentes használatának rögzítése. Az egyéni képesség- és készségszinthez igazodó eszközhasználati formák élményszerű gyakoroltatása. A finommotorika fejlesztése lehetőség szerint a Kölyökatlétika mozgásanyagának beépítésével. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Dobások (gurítások) és elkapások: Egy- és kétkezes labdagörgetések talajon és a testen, labdaterelések, gurítások és dobások: különböző technikával; kiinduló helyzetekből; Kapcsolódási pontok Matematika: műveletek értelmezése; geometria, mérés, testek. 200

201 távolságra; célra; többféle anyagú, méretű, formájú, súlyú labdával. Alsó, felső, mellső dobások. Guruló, pattanó és levegőben érkező labdák és egyéb eszközök elkapása egyénileg, párban és csoportban, helyben, haladással. Gurítások, dobások és elkapások egyéb feladatokkal. Rúgások, labdaátvételek lábbal: Álló, guruló labda rúgása álló helyzetből, lassú mozgásból szabadon, társhoz, célra. Labdavezetéses gyakorlatok tértárgyak vagy társak között; helyben és járás közben; meghatározott mozgásútvonalakon. Guruló labda megállítása talppal, belsővel. Játékos passzgyakorlatok falhoz, társhoz. 2 3 vagy több játékos együttműködése különböző alakzatokban, átadások irányának megváltoztatásával. Rúgások célra, különböző távolságra és magasságban. Rúgó feladatok kézből, pattanásból szabadon. Labdavezetések kézzel: Labdaérzékelő gyakorlatok helyben, járás, futás és irányváltoztatás közben. Labdapattintások; labdavezetés: helyben és haladással testrészek körül; különböző kiinduló helyzetekben, irányokba és mozgásútvonalakon, magasságban; fokozódó sebességgel; ritmustartással és ritmusváltással egyénileg, párban, csoportban; labdavezetés közben megállás, elindulás. Ütések testrésszel és eszközzel: Puha labda és léggömb ütése testrésszel, rövid és hosszú nyelű ütővel különböző célfelületekre, távolságokra, magasságokra, irányokba; háló (zsinór) fölött; különböző magasságban és ívben; párban és csoportokban; helyben és haladással. A manipulatív természetes mozgásformák gyakorlása játékokban: Szabályjátékok, feladatjátékok, egyszerű sportjáték előkészítő kis játékok; alkotó, kreatív és kooperatív játékok megismerése. Népi gyermekjátékok alkalmazása. A manipulatív mozgásokat alkalmazó, pontosságra, csökkenő hibaszázalékra, növekvő sikerességre, kreatív eszközhasználatra irányuló egyéni, páros és csoportos versengések. Informatika: médiainformatika. Környezetismeret: testünk és életműködésünk, mozgások, tájékozódási alapismeretek. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Balesetmentes eszközhasználat ismerete. Az egyes manipulatív alapmozgások vezető műveletei, tanulási szempontjai. Térbeli és energia-befektetésbeli ismeretek az eszközhasználat összefüggésében. Az eszközkezelés lehetőségeinek megkülönböztetése. A játékfeladat által megkövetelt szabályok szerinti eszközhasználat ismerete. Kulcs/ Gurítás, dobás, elkapás, labdavezetés, labdaátvétel, rúgás, ütés, sporteszköz, használati szabály, kosárfogás, bekísérés, terelés, pattintás, labdaív, alsódobás, felsődobás, mellsődobás. 4. Természetes mozgásformák az atlétika jellegű feladatmegoldásokban Órakeret 15 óra 201

202 A természetes mozgásformák, sokoldalú alkalmazása az atlétikai jellegű mozgások végrehajtásakor. A Kölyökatlétika mozgásanyagának gyakorlásakor az ügyesség, koordinációs képesség, a mozdulat- és reakciógyorsaság, az aerob képességek, a törzs- és ízületi stabilizáció fejlesztése. A gyakorlás fontossága. Gyakorláskor az önértékelés kialakítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Járás és futás mozgásformái: egyenletes vagy változó sebességgel, különböző irányokba, mozgásútvonalon, különböző lépésfrekvenciával és lépéstávolsággal, szabadon és akadályok felett (természetes és kényszerítő körülmények között). Ugrások és szökdelések mozgásformái: egyenletes vagy változó ugrástávolsággal, magassággal, irányokban, mozgásútvonalon páros és egy lábon, különböző síkokban, kis ismétlésszámokkal. Dobások mozgásformái: lökő-, hajító- és vető gyakorlatok: döntően célbadobással vízszintesen és/vagy függőlegesen változó, váltakozó irányokba, különböző anyagú, formájú, súlyú eszközökkel. Az atlétikai jellegű mozgások alkalmazása játékokban: Szabályjátékok, feladatjátékok, atlétikai jellegű futások, ugrások és dobások, a Kölyökatlétika eszközkészletének beépítésével, akadálypályákon, kontrollált csapatversenyek formájában. Kapcsolódási pontok Matematika: mérés, mérhető tulajdonságok. Vizuális kultúra: közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása, látványok megfigyelése, leírása. Környezetismeret: testünk, életműködéseink. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A rajthoz kapcsolódó vezényszavak megismerése. Balesetvédelmi szabályok tudatosítása a dobásoknál. Idő- és távolságmérés, a tanult mozgások ismerete. A kitartás fontossága. Kulcs/ Futóiskola, dobóiskola, ugróiskola, lendületszerzés, elrugaszkodás, repülés, érkezés, elugrás, felugrás, leugrás, karlendítés, sprint (vágta), légzésszabályozás. 5. Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban Órakeret 15 óra A sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldása során a természetes hely- és helyzetváltoztató és manipulatív természetes mozgásformák játékos formában történő alkalmazása. A tevékenységek során a taktikai gondolkodás megalapozása és a csapathoz való pozitív viszony alakítása. 202

203 Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Kis létszámú, játékos hely-, helyzetváltoztató és manipulatív feladatmegoldások: labdarúgás, minikosárlabda, miniröplabda, szivacskézilabda, illetve egyéb sportjáték jelleggel. Támadó és védekező szerepek kisjátékok közben. A játékszabályok megtanítása a játék során. Labdarúgás: A kispályás labdarúgás szabályainak alkalmazása. Kapura rúgások (kapus nélkül). Szivacskézilabda: Passzgyakorlatok, kapura lövések. Minikosárlabda: Kosárra dobási kísérletek alacsony gyűrűre. Miniröplabda: Kosárérintés és alkarérintés próbálkozások léggömbbel, puha labdával. Sportjáték-előkészítő kisjátékok: Létszámfölényes és létszámazonos helyzetek megoldása. Célbadobó-, ütő- és rúgójátékok; vonaljátékok; cicajátékok ; zsinórlabda.. Kapcsolódási pontok Technika, életvitel és gyakorlat: anyagok és alakításuk. Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció. Környezetismeret: testünk és életműködéseink, tájékozódási alapismeretek. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Mozgáskapcsolatok megértése eszközzel, társakkal. Baleset-megelőzési ismeretek. Játékfeladatok, játékszabályok keretein belüli cselekvés, a társas szabályok megsértésének észlelése és jelzése. A sportszerűség fogalmának megértése. Kulcs/ Játékfeladat, játékszabály, helyezkedés, labdatartás, üres terület, védekezés, támadás, összjáték, technikai elem, együttműködés, sportszerűség, győztes, vesztes, megegyezés, különbözőség, másság, elfogadás, szabályszegés. 6. Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben Az igény felkeltése a megismert mozgásos tevékenységek szabadidős tevékenységként való végzése iránt. Örömteli, közösségben történő gyakorlásuk révén a tantárgyhoz fűződő kedvező attitűdök, érzelmi és szociális területek erősítése, fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Ismerkedés az alternatív és szabadidős aktivitásokkal, technikai készletükkel, taktikai elemeikkel és szabályaikkal a lehetőségek függvényében: Szabad, aktív játéktevékenység; szabad mozgás a természetben változatos időjárási körülmények közepette; feladatok és játékok havon és jégen siklások,; gördülések, gurulások, gurítások különféle eszközökkel; hálót igénylő és háló nélküli játékok; labdás játékok különféle labdákkal. Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek. Az alternatív, szabadidős mozgásos tevékenységekben megvalósítható játékok. Órakeret 15 óra Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: dramatikus játékok. Környezetismeret: éghajlat, időjárás. Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedési ismeretek.

204 ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Az aktív játék lehetőségeinek felismerése, jellemzőinek ismerete, a tevékenységekhez tartozó balesetvédelmi szempontok ismerete, a szabad levegőn mozgás környezeti és időjárási feltételeinek, egészségvédő értékeinek megértése, a környezetvédelem melletti elkötelezettség jelentőségének megértése, mások szándékainak tartós figyelembevétele, a csoporthoz tartozás megélése a közös mozgás által. A választás a helyi sajátosságok figyelembe vételével (képesített szakember, felszereltség) a helyi tanterv alapján történik. Kulcs/ Aktív játék, aktív pihenés, szabadidős tevékenység, sporteszköz. 7. Manipulatív természetes mozgásformák fejlesztés/tehetséggondozás Órakeret 36 óra Koordinációfejlesztő finommotoros gyakorlatok különféle eszközökkel. Testséma- és testérzékelés-fejlesztő játékos gyakorlatok. Az egyéni képesség- és készségszinthez igazodó eszközhasználati formák kihívást jelentő és egyben élményszerű gyakoroltatása. A finommotorika fejlesztése Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Járások, futások, oldalazások, szökdelések és ugrások Helyben és haladással az ütközések elkerülésével; különböző irányokban és sebességgel; megindulásokkal és megállásokkal; és meghatározott, majd önállóan alkotott mozgásútvonalakon; kar- és lábmozgásokkal összekötve; akadályok leküzdésével; dalra, énekre, zenére; menekülő, üldöző feladatokkal. Utánzó mozgások. Egyszerű, 2 4 mozgásformából álló helyváltoztató mozgássorok egyénileg, párban és csoportban végrehajtva. Ugrások és szökdelések, talajra érkezések. Helyváltoztató mozgások egyszerűbb akadálypályán. Járás, futás, oldalazás, szökkenés, szökdelés egy és két lábon, kettőzött szökdelés, galoppszökdelés mint alapvető természetes mozgáskészségek, valamint kombinációik végrehajtása. A térbeli tudatosságot és a testtudatot alakító, koordinációfejlesztő szabályjátékok és feladatjátékok kreatív, kooperatív, valamint versenyjelleggel. Keringésfokozó és testtartásjavító játékok. Egyensúlygyakorlatok: Különböző testrészeken és testhelyzetekben stabil és egyenetlen felületen; talajon, vonalon és különböző eszközökön, szereken, helyben és haladással, szimmetrikus és aszimmetrikus helyzetekben; Egyensúlyi helyzetek megtalálása lassú hely- és helyzetváltoztató mozgásokból; eszközök egyensúlyban tartása helyben különböző testrészekkel, illetve eszközökkel; egyéb egyensúlygyakorlatok. Gurulások: Vízszintes tengely és hossztengely körül; különböző testrészeken, irányokba és sebességgel; társsal, társakkal; különböző kiinduló helyzetekből, előzetes Kapcsolódási pontok Matematika: műveletek értelmezése; geometria, mérés, testek. Informatika: médiainformatika. Környezetismeret: testünk és életműködésünk, mozgások, tájékozódási alapismeretek.

205 vagy utólagos mozgással összekapcsolva. Dobások (gurítások) és elkapások: Egy- és kétkezes gurítások és dobások: különböző technikával; kiinduló helyzetekből; távolságra; célra; többféle anyagú, méretű, formájú, súlyú labdával. Guruló, pattanó és levegőben érkező labdák és egyéb eszközök elkapása egyénileg, párban és csoportban, helyben, haladással. Gurítások, dobások és elkapások egyéb feladatokkal. Labdaátvételek lábbal: Álló, guruló labda rúgása álló helyzetből, lassú mozgásból szabadon, társhoz, célra. Labdakontroll és labdavezetéses gyakorlatok a láb részeivel; tértárgyak vagy társak között; helyben és járás közben; meghatározott mozgásútvonalakon. Guruló labda megállítása talppal. Játékos passzgyakorlatok falhoz, társhoz. 2 3 vagy több játékos együttműködése különböző alakzatokban, átadások irányának megváltoztatásával. Labdavezetések kézzel: Labdaérzékelő gyakorlatok helyben, járás, futás és irányváltoztatás közben. Labdapattintások; labdavezetés: helyben és haladással testrészek körül; különböző kiinduló helyzetekben, irányokba és mozgásútvonalakon, magasságban; fokozódó sebességgel; ritmustartással és ritmusváltással egyénileg, párban, csoportban; a vizuális kontroll csökkentésével; labdavezetés közben megállás, elindulás. A manipulatív természetes mozgásformák gyakorlása játékokban: Szabályjátékok, feladatjátékok, egyszerű sportjáték előkészítő kis játékok; alkotó, kreatív és kooperatív játékok megismerése. A manipulatív mozgásokat alkalmazó, pontosságra, csökkenő hibaszázalékra, növekvő sikerességre, kreatív eszközhasználatra irányuló egyéni, páros és csoportos versengések. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Az egyes manipulatív alapmozgások vezető műveletei, tanulási szempontjai. Térbeli és energia-befektetésbeli ismeretek az eszközhasználat relációjában. Az eszközkezelés lehetőségeinek megkülönböztetése. A játékfeladat által megkövetelt szabályok szerinti eszközhasználat ismerete. Kulcs/ Hely- és helyzetváltoztató mozgás, járás, futás, oldalazás, szökdelés, ugrás, lendítés, körzés, hajlítás, nyújtás, fordítás, fordulat, egyensúlyozás, gurulás, átfordulás, lendület, mozgásos játék, játékszabály. Gurítás, dobás, elkapás, labdavezetés, labdaátvétel, sporteszköz, használati szabály, terelés, pattintás. 8. Természetes mozgásformák a tánc jellegű feladatmegoldásokban Órakeret 36 óra A pozitív megerősítés és a hibajavítás, valamint a segítségadás elfogadása. A tér-, izom- és egyensúlyérzékelés fejlesztése. A helyes testtartás kialakítása, a mozgások esztétikus végrehajtása, a ritmus és mozgás összhangjának megteremtése. A test fölötti kontroll szerepének fontossága. Az improvizációs készség fejlesztése, a tánc egyre pontosabbá, felszabadultabbá, kreatívabbá tétele. A magyar népi kultúra iránti érdeklődés felkeltése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

206 MOZGÁSMŰVELTSÉG Tánc A fantázia és képzelet megjelenítése játékosan, mozgásokon keresztül zenére. A zene hangulatának, dinamikájának kifejezése a gyermeki kreativitás által. Kísérő zenére, saját énekre vagy belső lüktetésre épülő ritmusos járások, dobogás, taps, az ütemhangsúly érzékeltetésének gyakorlatai. Több, kiválasztott motívum, egyszerű motívumkapcsolatok. Páros és csoportos egyszerű térformájú motívumfüzérek. Tánchoz kapcsolódó játékok Szerep- és szabályjátékok, illetve kreatív és kooperatív játékok tánc jellegű mozgásformák beépítésével. A néphagyományból ismert, sport jellegű, párválasztó, fogyó-gyarapodó és kapuzó játékok. Ének-zene: magyar népi mondókák, népi gyermekjátékok, improvizáció, ritmikai ismeretek. Környezetismeret: az élő természet alapismeretei. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Mozgáskapcsolatok a testrészek és a társak viszonylatában, a térbeli tudatosság összetevőinek felismerése, saját és a társak testi épségének fontossága. A táncokkal kapcsolatos alap, néhány néphagyomány ismerete. A táncjellegű feladatmegoldások a Tánc és dráma kerettanterv mozgásanyagával összekapcsolhatók. Kulcs/ Feszes testtartás, egyensúlyozás, ritmuskövetés, megkülönböztetés, felismerés, kör, sor, pár, kapu, lépés (motívum), rögtönzés (improvizáció), tempó, kígyóvonal, csigavonal. A fejlesztés várt eredményei az 1. évfolyam végén Előkészítő és preventív mozgásformák Az alapvető tartásos és mozgásos elemek felismerése, pontos végrehajtása. A testrészek megnevezése. A fáradás jeleinek felismerése. Az izomzat működésének elemi ismeretei. Különbségtétel a jó és a rossz testtartás között. Az iskolatáska gerinckímélő hordása. A gyakorláshoz szükséges térformák ismerete, gyors kialakításuk. A testnevelésórák alapvető rendszabályai, a legfontosabb veszélyforrásai, balesetvédelmi szempontjainak ismerete. Fegyelmezett gyakorlás eszközzel is. Odafigyelés a társakra, A mozgás és a nyugalom harmóniájának felfedezése. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák Az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgások folyamatos végrehajtása egyszerű kombinációkban. A játékszabályok és a játékszerepek, illetve a játékfeladat alkalmazása. Manipulatív természetes mozgásformák A manipulatív természetes mozgásformák mozgásmintáinak végrehajtási módjainak ismerete. Az eszközök biztonságos és célszerű használata. A feladatok végrehajtásakor pontosságra, célszerűségre, biztonságra törekvés.

207 A sporteszközök örömteli szabadidős használata. Természetes mozgásformák tánc jellegű feladatmegoldásokban Próbálkozás a zenei ritmus követésére különféle ritmikus mozgásokban egyénileg, párban és csoportban. A párhoz, társakhoz történő térbeli alkalmazkodásra törekvés a tánc közben. Természetes mozgásformák az atlétikai jellegű feladatmegoldásokban A futó-, ugró- és dobóiskolai alapgyakorlatok végrehajtása. Különböző intenzitású és tartamú mozgások fenntartása változó körülmények között, illetve játékban. Mozgástapasztalat a Kölyökatlétika játékaiban. Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban Az alapvető manipulatív mozgáskészségek elnevezéseinek ismerete, alkalmazása gyakorló és feladathelyzetben. A játékból adódó öröm, élmény és tanulási lehetőség felismerése. A csapatjátékokban a közös cél fontosságának tudatosulása. A sportszerű viselkedés néhány jellemzőjének ismerete. Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben A természeti környezetben történő sportolás néhány egészségvédelmi és környezettudatos viselkedési szabályának ismerete. A sporteszközök kreatív felhasználása a játéktevékenység során. Az időjárási körülményeknek megfelelően öltözködés okainak ismerete.

208 Óraszám: 180 óra/év 5 óra/hét 2. évfolyam Ajánlás az éves óraszám felosztásához Témakör 1. Előkészítő és preventív mozgásformák 2. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák Óraszám 15+ folyamatos 28 óra 3. Manipulatív természetes mozgásformák 20 óra Természetes mozgásformák az atlétika jellegű feladatmegoldásokban Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben Manipulatív természetes mozgásformák (fejlesztés/tehetséggondozás) Természetes mozgásformák a torna és tánc jellegű feladatmegoldásokban 15 óra 15 óra 15 óra 36 óra 36 óra 1. Előkészítő és preventív mozgásformák Órakeret 15 óra + folyamatos A testnevelés optimális tanulási környezetének erősítése. Az elemi kommunikációs szabályok, formák és jelek ismerete. A testi és lelki egészségért való személyes felelősség tudatosítása. A mozgáskoordináció fejlődésével a test- és térérzékelés folyamatos javítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Térbeli alakzatok és kialakításuk (rendgyakorlatok): Egy- és kétsoros vonal, sor, oszlop, többes oszlopok, félkör és kör alakzatok, (szét)szórt alakzat, nyitódás, zárkózás, fordulatok helyben, mozgás körben és különböző mozgásútvonalon. Kapcsolódási pontok Matematika: számtan, térbeli tájékozódás, összehasonlítások, geometriai alakzatok. Gimnasztika: Bemelegítő és levezető gyakorlatok egyénileg, párban és társakkal, eszközök felhasználásával vagy eszköz nélkül. Egyszerű nyújtó, erősítő és lazító, szabadgyakorlati alapformájú gyakorlatok végrehajtása az ízületi és gerincvédelmi szabályoknak megfelelően eszközzel vagy eszköz nélkül. Tudatos izomfeszítés, nyújtás és ernyesztés, légzőgyakorlatok. Alapvető tartásos és mozgásos szakkifejezések ismerete, és végrehajtása. Játékos gyakorlatsorok zenére, zenés gimnasztika. Keringésfokozó feladatok; játékos, zenés gimnasztika; gyermekaerobik Környezetismeret: testünk, életműködéseink, tájékozódás, helymeghatározás, az emberi szervezet megfigyelhető ritmusai. Vizuális kultúra: 208

209 gyakorlatsorok erőfejlesztő és aerob állóképesség-fejlesztő jelleggel. Ízületi mozgékonyságfejlesztés, aktív és passzív, dinamikus és statikus nyújtó gyakorlatokkal. Koordinációfejlesztő finommotoros gyakorlatok különféle eszközökkel. Testséma- és testérzékelés-fejlesztő játékos gyakorlatok. Játék: A térbeli tudatosságot és a testtudatot alakító, koordinációfejlesztő szerepjátékok, szabályjátékok és feladatjátékok kreatív, kooperatív, valamint versenyjelleggel. Keringésfokozó és testtartásjavító játékok. Prevenció, életvezetés, egészségfejlesztés: Preventív, szokásjellegű tevékenységformák végzése egyedül, párban és csoportban. Motoros tesztek pontosabb végrehajtása. A biomechanikailag helyes testtartást kialakító és fenntartó gyakorlatok. Aktív, mozgásos relaxációs gyakorlatok és az interaktív relaxáció gyakorlatai. megismerő és befogadó képesség, közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása, látványok megfigyelése, leírása. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A bemelegítés és levezetés helyének és szerepének ismerete. A fizikai terhelés és a fáradás jeleinek felismerése. Elemi ismeretek a szívről, a csontozatról és az izomzatról. A biomechanikailag helyes testtartás jellemzőinek, a medence középhelyzetének, az iskolatáska-hordás gerinckímélő módjának ismerete. A motoros tesztekkel kapcsolatos alapvető ismeretek. Alapvető tartásos és mozgásos elemek szakkifejezéseinek megismerése, a testrészek ismerete. Higiéniai alapismeretek: izzadás, napi tisztálkodás, saját felszerelés tisztasága, váltócipő. Relaxációs alapismeretek: ellazulás, nyugalom, jó közérzet. Környezettudatosság: takarékosság, öltözői rend megtartása, a sporteszközök megóvása. Személyes felelősség: alapvető szabályrendszer, a feladatok megindítását és megállítását jelző kommunikációs jelek felismerése és alkalmazása, baleset-megelőzés alapvető szabályainak ismerete, rendszabályok. Kulcs/ Bemelegítés, levezetés, fáradás, pihenés, feszítés, nyújtás, erősítés, ernyesztés, alakzat, testtartás, fájdalomküszöb, relaxáció, testrész, egészség, higiénia, felelős viselkedés, erő, lábtorna, izomláz, folyadékpótlás. 2. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák Órakeret 28 óra Az alapvető mozgáskészségek tanulásának folyamatában a cselekvésbiztonság formálása. Az egyéni, a páros és a csoportos tanuláshoz szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztése. A mozgástanulás folyamatában a természetes hely- és helyzetváltoztató mozgásminták változatos és stabil végrehajtásának elérése - lehetőség szerint a Kölyökatlétika mozgásanyagának beépítésével. 209

210 Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Járások, futások, oldalazások, szökdelések és ugrások: Helyben és haladással az ütközések elkerülésével; különböző irányokban és sebességgel; megindulásokkal és megállásokkal; irány- és sebességváltással; meghatározott, majd önállóan alkotott mozgásútvonalakon; dinamikus kar- és lábmozgásokkal összekötve; akadályok leküzdésével, menekülő, üldöző feladatokkal. Utánzó mozgások. Egyszerű, 2 4 mozgásformából álló helyváltoztató mozgássorok egyénileg, párban és csoportban végrehajtva. Ugrások és szökdelések, talajra érkezések. Helyváltoztató mozgások egyszerűbb akadálypályán. Járás, futás, oldalazás, szökkenés, szökdelés egy és két lábon, kettőzött szökdelés, galoppszökdelés mint alapvető természetes mozgáskészségek, valamint kombinációik végrehajtása. Lendítések és körzések: Különböző testrészekkel; testhelyzetekben; irányokba; tempóban; ritmusban végrehajtott mozdulatok gyakorlása. Hajlítások és nyújtások: Testrészek, ízületek differenciált hajlítása és nyújtása; szimmetrikusan, aszimmetrikusan; különböző testrészek hajlítása és nyújtása helyváltoztató és egyéb helyzetváltoztató mozgások közben; hajlítások és nyújtások összekapcsolása futásból felugrással, illetve eszközhasználattal. Fordítások és fordulatok: Fordítások különböző testrészekkel, ellentétesen ( csavarodások ); fordítások és fordulatok különböző kiinduló helyzetekből; negyed, fél, háromnegyed és egész fordulat helyben, ugrással; fordítások és fordulatok párban, tükörképben és azonosan; fordulatok különböző helyváltoztató mozgások közben, különböző eszközökkel és eszközökön. Tolások és húzások: Toló és húzó mozdulatok helyben, különböző erőkifejtéssel, testrészekkel és eszközökkel; nagyobb tömegű eszközök húzása és tolása fokozódó erőkifejtéssel, csoportosan. Közös egyensúlyi helyzetek megtalálása párokban toló és húzó mozdulatokkal. Különböző testrészek emelése párokban. Emelések és hordások: Társemelések és társhordások 3-4 fős csoportokban, párokban. Különböző eszközök emelése és hordása az ízület- és gerincvédelem alapelveinek megfelelően. Függés- és lengésgyakorlatok: Mászókötélen, bordásfalon, alacsonygyűrűn, KTK-n, egyéb játszótéri eszközökön az egyéni kompetenciáknak megfelelően; vándormászás függőállásban vagy függésben. Egyensúlygyakorlatok: Különböző testrészeken és testhelyzetekben stabil és egyenetlen felületen; talajon, vonalon és különböző eszközökön, szereken fokozatosan nehezedő feltételek mellett (alátámasztás szélességének csökkentése, eszközmagasság, dinamikus kar- törzs- és lábgyakorlatok bekapcsolása, helyben és haladással, fordulattal stb.); szimmetrikus és aszimmetrikus helyzetekben; közös súlypont megtalálásával párokban. Egyensúlyi helyzetek Kapcsolódási pontok Matematika: térbeli tájékozódás, síkidomok, törtek alapjai. Környezetismeret: tájékozódási alapismeretek. Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció. 210

211 megtalálása lassú hely- és helyzetváltoztató mozgásokból; eszközök egyensúlyban tartása helyben különböző testrészekkel, illetve eszközökkel; egyéb egyensúlygyakorlatok. Gurulások, átfordulások: Vízszintes tengely és hossztengely körül; különböző testrészeken, irányokba és sebességgel; társsal, társakkal; különböző kiinduló helyzetekből, előzetes vagy utólagos mozgással összekapcsolva. Torna-előkészítő mozgásanyag. Talajgyakorlatok (gurulóátfordulás előre, hátra; tarkóállás; bátorugrás; lebegő- és mérlegállás; kézállást előkészítő gyakorlatok). Ugrások, támaszugrások és rávezető gyakorlataik az egyéni kompetenciákhoz igazodva talajról, ugródeszkáról megfelelő magasságú svédszekrényre (függőleges repülés, felugrás térdelésbe, felguggolás, huszárugrás). 2 4 mozgásforma kapcsolatából alkotott egyszerű tornagyakorlatok végrehajtása; kötél és/vagy rúdmászás kísérletek mászókulcsolással (3 ütemű mászás). Alaplendület és leugrás alacsonygyűrűn és/vagy nyújtón és/vagy játszótéri eszközökön. Egyszerű páros és társas gúlatorna. Támaszok: Karhajlítások és nyújtások támaszhelyzetekben; testsúlymozgatások (testsúlyáthelyezések), támlázás helyben különböző testhelyzetekben. Haladás kéztámaszos helyzetekben (utánzó mozgásokkal is): talajon, különböző irányokba, sebességgel, mozgásútvonalakon, mozgásirányokba; szerekre fel, szerekről le, szereken át; lépegetések kézzel és lábbal különböző támaszhelyzetekben; csúszások, kúszások, mászások, átbújások; talicskagyakorlatok; fel-, le-, átmászások eszközökre. A természetes hely- és helyzetváltoztató mozgásokat alkalmazó játékok: Szerepjátékok, szabályjátékok, feladatjátékok, alkotó, kreatív és kooperatív játékok, népi gyermekjátékok megismerése. A közösség összteljesítményén alapuló versenyjátékok alkalmazása. A saját egyéni teljesítmény túlszárnyalását célzó versenyfeladatok. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A térbeli tudatosság (érzékelés): elhelyezkedés a térben; mozgásirány; a mozgás horizontális síkjai; a mozgás végrehajtásának útvonala; a mozgás kiterjedése. Az energiabefektetés tudatossága: idő, sebesség; erőkifejtés; lefutás ismerete. Kapcsolatok, kapcsolódások: testrészekkel; tárgyakkal és/vagy társsal vagy társakkal végzett gyakorlatok ismerete. A tematikus területhez kapcsolódó mozgásos feladatok elnevezései. Az egyes mozgások vezető műveleteinek, tanulási szempontjainak fogalmi ismerete. Kulcs/ Hely- és helyzetváltoztató mozgás, járás, futás, oldalazás, szökdelés, ugrás, lendítés, körzés, hajlítás, nyújtás, fordítás, fordulat, tolás, húzás, emelés, hordás, függés, lengés, egyensúlyozás, gurulás, átfordulás, támasz, mozgásirány, mozgásútvonal, mozgássík, erőkifejtés, lendület, mozgásos játék, játékszabály, játékszerep. 211

212 3. Manipulatív természetes mozgásformák Órakeret 20 óra A sporteszközök ismerete, balesetmentes használata. Az egyéni képesség- és készségszinthez igazodó eszközhasználati formák kihívást jelentő és egyben élményszerű gyakoroltatása. A finommotorika fejlesztése lehetőség szerint a Kölyökatlétika mozgásanyagának beépítésével. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Dobások (gurítások) és elkapások: Egy- és kétkezes gurítások és dobások: különböző technikával; kiinduló helyzetekből; távolságra; célra; többféle anyagú, méretű, formájú, súlyú labdával. Alsó, felső, mellső dobások. Guruló, pattanó és levegőben érkező labdák és egyéb eszközök elkapása egyénileg, párban és csoportban, helyben, haladással. Gurítások, dobások és elkapások egyéb feladatokkal. Rúgások, labdaátvételek lábbal: Álló, guruló labda rúgása álló helyzetből, lassú mozgásból szabadon, társhoz, célra. Labdakontroll és labdavezetéses gyakorlatok a láb részeivel; tértárgyak vagy társak között; helyben és járás közben; meghatározott mozgásútvonalakon. Guruló labda megállítása talppal, belsővel. Játékos passzgyakorlatok falhoz, társhoz. 2 3 vagy több játékos együttműködése különböző alakzatokban, átadások irányának megváltoztatásával. Rúgások célra, különböző távolságra és magasságban. Rúgó feladatok kézből, pattanásból szabadon. Labdavezetések kézzel: Labdaérzékelő gyakorlatok helyben, járás, futás és irányváltoztatás közben. Labdapattintások; labdavezetés: helyben és haladással testrészek körül; különböző kiinduló helyzetekben, irányokba és mozgásútvonalakon, magasságban; fokozódó sebességgel; ritmustartással és ritmusváltással egyénileg, párban, csoportban; a vizuális kontroll csökkentésével; labdavezetés közben megállás, elindulás. Ütések testrésszel és eszközzel: Puha labda és léggömb ütése testrésszel, rövid és hosszú nyelű ütővel különböző célfelületekre, távolságokra, magasságokra, irányokba; háló (zsinór) fölött; különböző magasságban és ívben; párban és csoportokban; helyben és haladással. A manipulatív természetes mozgásformák gyakorlása játékokban: Szabályjátékok, feladatjátékok, egyszerű sportjáték előkészítő kis játékok; alkotó, kreatív és kooperatív játékok megismerése. Népi gyermekjátékok alkalmazása. A manipulatív mozgásokat alkalmazó, pontosságra, csökkenő hibaszázalékra, növekvő sikerességre, kreatív eszközhasználatra irányuló egyéni, páros és csoportos versengések. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Biztonságos és balesetmentes eszközhasználat ismerete. Az egyes manipulatív alapmozgások vezető műveletei, tanulási szempontjai. Kapcsolódási pontok Matematika: műveletek értelmezése; geometria, mérés, testek. Informatika: médiainformatika. Környezetismeret: testünk és életműködésünk, mozgások, tájékozódási alapismeretek. 212

213 Térbeli és energia-befektetésbeli ismeretek az eszközhasználat relációjában. Az eszközkezelés lehetőségeinek megkülönböztetése. A játékfeladat által megkövetelt szabályok szerinti eszközhasználat ismerete. Kulcs/ Gurítás, dobás, elkapás, labdavezetés, labdaátvétel, rúgás, ütés, sporteszköz, használati szabály, kosárfogás, bekísérés, terelés, pattintás, labdaív, alsódobás, felsődobás, mellsődobás. 4. Természetes mozgásformák az atlétika jellegű feladatmegoldásokban Órakeret 15 óra Az atlétikai jellegű mozgások végrehajtásakor a természetes mozgásformák, sokoldalú alkalmazása. Az ügyesség, koordinációs képesség, a reakciógyorsaság, az aerob képességek, a törzs- és ízületi stabilizáció fejlesztése a kölyökatlétika mozgásanyagának gyakorlásával. A gyakorlási folyamat során az önértékelés fejlesztése, a gyakorlás fontosságának, hatásának tudatosítása az ügyesség, és koordináció fejlődésében. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Járás és futás mozgásformái: egyenletes vagy változó sebességgel, különböző irányokba, mozgásútvonalon, különböző lépésfrekvenciával és lépéstávolsággal, szabadon és akadályok felett (természetes és kényszerítő körülmények között). Ugrások és szökdelések mozgásformái: egyenletes vagy változó ugrástávolsággal, magassággal, irányokban, mozgásútvonalon páros és egy lábon, különböző síkokban, kis ismétlésszámokkal. Dobások mozgásformái: lökő-, hajító- és vető gyakorlatok: döntően célbadobással vízszintesen és/vagy függőlegesen változó, váltakozó irányokba, különböző anyagú, formájú, súlyú eszközökkel. Az atlétikai jellegű mozgások alkalmazása játékokban és a Kölyökatlétika versenyrendszerében Szabályjátékok, feladatjátékok, atlétikai jellegű futások, ugrások és dobások, a Kölyökatlétika eszközkészletének beépítésével, akadálypályákon, kontrollált csapatversenyek formájában. Kapcsolódási pontok Matematika: mérés, mérhető tulajdonságok. Vizuális kultúra: közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása, látványok megfigyelése, leírása. Környezetismeret: testünk, életműködéseink. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Az energia-befektetés tudatosságának összetevői, a rajthoz kapcsolódó vezényszavak, a dobásokhoz kapcsolódó balesetvédelmi szabályok, idő- és távolságmérés, Kölyökatlétikai eszközök elnevezései, a tanult mozgások ismerete. A kitartás pozitív értékként való elfogadása. Kulcs/ Futóiskola, dobóiskola, ugróiskola, lendületszerzés, elrugaszkodás, repülés, érkezés, elugrás, felugrás, leugrás, karlendítés, sprint (vágta), légzésszabályozás. 213

214 5. Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban Órakeret 15 óra A sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldása során a természetes hely- és helyzetváltoztató és manipulatív természetes mozgásformák játékos formában történő alkalmazásával a játéktevékenység fejlesztése. A tevékenységek során az énközpontúság csökkentése, a taktikai gondolkodás megalapozása és a csapathoz való pozitív viszony fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Kis létszámú, játékos hely-, helyzetváltoztató és manipulatív feladatmegoldások: labdarúgás, minikosárlabda, miniröplabda, szivacskézilabda, illetve egyéb sportjáték jelleggel. Támadó és védekező szerepek kisjátékok közben. A játékszabályok fokozatos bevezetése a játéktevékenység során. Labdarúgás: A kispályás labdarúgás szabályainak alkalmazása 4:1 felállási formában, rombuszalakzatban. Kapura rúgások (kapus nélkül). Szivacskézilabda: Passzgyakorlatok, kapura lövések. Minikosárlabda: Kosárra dobási kísérletek alacsony gyűrűre. Miniröplabda: Kosárérintés és alkarérintés próbálkozások léggömbbel, puha labdával. Sportjáték-előkészítő kisjátékok: Létszámfölényes és létszámazonos helyzetek megoldása. Kooperatív miniröplabda játékok; célbadobó-, ütő- és rúgójátékok; vonaljátékok; cicajátékok ; zsinórlabda; sportjátékok kislétszámú mérkőzései egyszerűsített szabályokkal. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Mozgáskapcsolatok megértése eszközzel, társakkal. Baleset-megelőzési ismeretek. Játékfeladatok, játékszabályok keretein belüli cselekvés, a társas szabályok megsértésének észlelése és jelzése, alkalmazkodás az irányításhoz. A sportszerűség fogalmának megértése, alkalmazása. Kulcs/ MOZGÁSMŰVELTSÉG Kapcsolódási pontok Technika, életvitel és gyakorlat: anyagok és alakításuk. Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció. Környezetismeret: testünk és életműködéseink, tájékozódási alapismeretek. Játékfeladat, játékszabály, helyezkedés, labdatartás, üres terület, védekezés, támadás, összjáték, technikai elem, együttműködés, sportszerűség, győztes, vesztes, megegyezés, különbözőség, másság, elfogadás, szabályszegés. 6. Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben Órakeret 15 óra Az igény felkeltése a megismert mozgásos tevékenységek iránt. Örömteli, közösségben történő gyakorlásuk révén a tantárgyhoz fűződő kedvező attitűdök, érzelmi és szociális területek erősítése, továbbfejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és 214

215 Ismerkedés az alternatív és szabadidős aktivitásokkal, technikai készletükkel, taktikai elemeikkel és szabályaikkal a lehetőségek függvényében: Szabad, aktív játéktevékenység; szabad mozgás a természetben változatos időjárási körülmények közepette; feladatok és játékok havon és jégen siklások,; gördülések, gurulások, gurítások különféle eszközökkel; hálót igénylő és háló nélküli labdás sportok, játékok; labdás játékok különféle labdákkal, falmászás; íjászat, lovaglás, karate, nordic-walking, vívás. Egyéb szabadidős mozgásos tevékenységek. Az alternatív, szabadidős mozgásos tevékenységekben megvalósítható játékok. A választott mozgásrendszerhez illeszkedő játékok, ügyességi versenyek. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Az alternatívan választható szabadidős tevékenységek tanulásához tartozó minimális fogalmi készlet, az aktív játék lehetőségeinek felismerése, jellemzőinek ismerete, a tevékenységekhez tartozó balesetvédelmi szempontok ismerete, a szabad levegőn mozgás környezeti és időjárási feltételeinek, egészségvédő értékeinek megértése, a környezetvédelem melletti elkötelezettség jelentőségének megértése, mások szándékainak tartós figyelembevétele, a csoporthoz tartozás megélése a közös mozgás által, aktív kezdeményező, a sport mint örömforrás megélése, az egyén erős oldalának felfedezése. irodalom: dramatikus játékok. Környezetismeret: éghajlat, időjárás. Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedési ismeretek. A választás a helyi sajátosságok figyelembe vételével (képesített szakember, felszereltség) a helyi tanterv alapján történik. Kulcs/ Aktív játék, aktív pihenés, szabadidős tevékenység, sporteszköz. 7. Manipulatív természetes mozgásformák fejlesztés/tehetséggondozás Órakeret 36 óra Koordinációfejlesztő finommotoros gyakorlatok különféle eszközökkel. Testséma- és testérzékelés-fejlesztő játékos gyakorlatok. Az egyéni képesség- és készségszinthez igazodó eszközhasználati formák kihívást jelentő és egyben élményszerű gyakoroltatása. A finommotorika fejlesztése Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Járások, futások, oldalazások, szökdelések és ugrások Helyben és haladással az ütközések elkerülésével; különböző irányokban és sebességgel; megindulásokkal és megállásokkal; és meghatározott, majd önállóan alkotott mozgásútvonalakon; kar- és lábmozgásokkal összekötve; akadályok leküzdésével; dalra, énekre, zenére; menekülő, üldöző feladatokkal. Utánzó mozgások. Egyszerű, 2 4 mozgásformából álló helyváltoztató mozgássorok egyénileg, párban és csoportban végrehajtva. Ugrások és szökdelések, talajra érkezések. Helyváltoztató mozgások egyszerűbb akadálypályán. Járás, futás, oldalazás, szökkenés, szökdelés egy és két lábon, kettőzött Kapcsolódási pontok Matematika: műveletek értelmezése; geometria, mérés, testek. Informatika: médiainformatika. Környezetismeret: testünk és életműködésünk, 215

216 szökdelés, galoppszökdelés mint alapvető természetes mozgáskészségek, valamint kombinációik végrehajtása. A térbeli tudatosságot és a testtudatot alakító, koordinációfejlesztő szabályjátékok és feladatjátékok kreatív, kooperatív, valamint versenyjelleggel. Keringésfokozó és testtartásjavító játékok. Egyensúlygyakorlatok: Különböző testrészeken és testhelyzetekben stabil és egyenetlen felületen; talajon, vonalon és különböző eszközökön, szereken, helyben és haladással, szimmetrikus és aszimmetrikus helyzetekben; Egyensúlyi helyzetek megtalálása lassú hely- és helyzetváltoztató mozgásokból; eszközök egyensúlyban tartása helyben különböző testrészekkel, illetve eszközökkel; egyéb egyensúlygyakorlatok. Gurulások: Vízszintes tengely és hossztengely körül; különböző testrészeken, irányokba és sebességgel; társsal, társakkal; különböző kiinduló helyzetekből, előzetes vagy utólagos mozgással összekapcsolva. Dobások (gurítások) és elkapások: Egy- és kétkezes gurítások és dobások: különböző technikával; kiinduló helyzetekből; távolságra; célra; többféle anyagú, méretű, formájú, súlyú labdával. Guruló, pattanó és levegőben érkező labdák és egyéb eszközök elkapása egyénileg, párban és csoportban, helyben, haladással. Gurítások, dobások és elkapások egyéb feladatokkal. Labdaátvételek lábbal: Álló, guruló labda rúgása álló helyzetből, lassú mozgásból szabadon, társhoz, célra. Labdakontroll és labdavezetéses gyakorlatok a láb részeivel; tértárgyak vagy társak között; helyben és járás közben; meghatározott mozgásútvonalakon. Guruló labda megállítása talppal. Játékos passzgyakorlatok falhoz, társhoz. 2 3 vagy több játékos együttműködése különböző alakzatokban, átadások irányának megváltoztatásával. Labdavezetések kézzel: Labdaérzékelő gyakorlatok helyben, járás, futás és irányváltoztatás közben. Labdapattintások; labdavezetés: helyben és haladással testrészek körül; különböző kiinduló helyzetekben, irányokba és mozgásútvonalakon, magasságban; fokozódó sebességgel; ritmustartással és ritmusváltással egyénileg, párban, csoportban; a vizuális kontroll csökkentésével; labdavezetés közben megállás, elindulás. A manipulatív természetes mozgásformák gyakorlása játékokban: Szabályjátékok, feladatjátékok, egyszerű sportjáték előkészítő kis játékok; alkotó, kreatív és kooperatív játékok megismerése. A manipulatív mozgásokat alkalmazó, pontosságra, csökkenő hibaszázalékra, növekvő sikerességre, kreatív eszközhasználatra irányuló egyéni, páros és csoportos versengések. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Az egyes manipulatív alapmozgások vezető műveletei, tanulási szempontjai. Térbeli és energia-befektetésbeli ismeretek az eszközhasználat relációjában. A játékfeladat által megkövetelt szabályok szerinti eszközhasználat ismerete. Kulcs/ mozgások, tájékozódási alapismeretek. Hely- és helyzetváltoztató mozgás, járás, futás, oldalazás, szökdelés, ugrás, lendítés, körzés, hajlítás, nyújtás, fordítás, fordulat, egyensúlyozás, gurulás, átfordulás, lendület, mozgásos játék, játékszabály. Gurítás, dobás, elkapás, labdavezetés, labdaátvétel, sporteszköz, használati szabály, terelés, pattintás. 216

217 8. Természetes mozgásformák tánc jellegű feladatmegoldásokban Órakeret 36 óra A pozitív megerősítés és a hibajavítás, valamint a segítségadás elfogadása. A tér-, izom- és egyensúlyérzékelés továbbfejlesztése. A helyes testtartás igényének fejlesztése, a mozgások esztétikus végrehajtása, a ritmus és mozgás összhangjának megteremtése. A test fölötti kontroll szerepének tudatosítása. Az improvizációs készség fejlesztése, a tánc egyre pontosabbá, felszabadultabbá, kreatívabbá tétele. A magyar népi kultúra iránti érdeklődés felkeltése. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Tánc A fantázia és képzelet megjelenítése játékosan, önállóan alkotott mozgásokon keresztül zenére (kreatív tánc). Kreatív kifejezése a zene hangulatának és dinamikájának. Kísérő zenére, saját énekre vagy belső lüktetésre épülő ritmusos járások, dobogás, taps, az ütemhangsúly érzékeltetésének gyakorlatai. Több, kiválasztott motívum, egyszerű motívumkapcsolatok. Páros és csoportos egyszerű térformájú motívumfüzérek. Tánchoz kapcsolódó játékok Szerep- és szabályjátékok, illetve kreatív és kooperatív játékok, illetve tánc jellegű mozgásformák beépítésével. A néphagyományból ismert, sport jellegű, párválasztó, fogyó-gyarapodó és kapuzó játékok. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Mozgáskapcsolatok a testrészek és a társak viszonylatában, a térbeli tudatosság összetevőinek felismerése, saját és a társak testi épségének fontossága. A táncokkal kapcsolatos alap, néhány néphagyomány ismerete. A táncjellegű feladatmegoldások a Tánc és dráma kerettanterv mozgásanyagával összekapcsolhatók. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Ének-zene: magyar népi mondókák, népi gyermekjátékok, improvizáció, ritmikai ismeretek. Környezetismeret: az élő természet alapismeretei. Feszes testtartás, egyensúlyozás, ritmuskövetés, megkülönböztetés, felismerés, kör, sor, pár, kapu, lépés (motívum), rögtönzés (improvizáció), tempó, kígyóvonal, csigavonal. A fejlesztés várt eredményei a 2. évfolyam végén Előkészítő és preventív mozgásformák Az alapvető tartásos és mozgásos elemek felismerése, pontos végrehajtása. A testrészek megnevezése. A fizikai terhelés és a fáradás jeleinek felismerése. A szív és az izomzat működésének elemi ismeretei. Különbségtétel a jó és a rossz testtartás között álló és ülő helyzetben, a medence középhelyzete beállítása. Az iskolatáska gerinckímélő hordása. A gyakorláshoz szükséges térformák ismerete gyors és célszerű kialakításuk. 217

218 A testnevelésórák alapvető rendszabályai, a legfontosabb veszélyforrásai, balesetvédelmi szempontjainak ismerete. Fegyelmezett gyakorlás és odafigyelés a társakra, célszerű eszközhasználat. Az aktív-mozgásos relaxáció gyakorlatainak felismerése. A mozgás és a nyugalom harmóniájának felfedezése önmagára és másokra vonatkoztatva. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák Az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgások folyamatos végrehajtása egyszerű kombinációkban a tér- és energiabefektetés, valamint a mozgáskapcsolatok sokrétű felhasználásával. A játékszabályok és a játékszerepek, illetve a játékfeladat alkalmazása. Manipulatív természetes mozgásformák A manipulatív természetes mozgásformák mozgásmintáinak végrehajtási módjainak, és a vezető műveletek tanulási szempontjainak ismerete. Fejlődés az eszközök biztonságos és célszerű használatában. A feladat-végrehajtások során pontosságra, célszerűségre, biztonságra törekvés. A sporteszközök szabadidős használata igénnyé és örömforrássá válása. Természetes mozgásformák tánc jellegű feladatmegoldásokban.. Próbálkozás a zenei ritmus követésére különféle ritmikus mozgásokban egyénileg, párban és csoportban. A párhoz, társakhoz történő térbeli alkalmazkodásra törekvés tánc közben. Természetes mozgásformák az atlétikai jellegű feladatmegoldásokban A futó-, ugró- és dobóiskolai alapgyakorlatok végrehajtása, azok vezető műveleteinek ismerete. Különböző intenzitású és tartamú mozgások fenntartása változó körülmények között, illetve játékban. Széleskörű mozgástapasztalat a Kölyökatlétika játékaiban. Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban Az alapvető manipulatív mozgáskészségek elnevezéseinek ismerete. Tapasztalat azok alkalmazásában gyakorló és feladathelyzetben, sportjátékelőkészítő kisjátékokban. A játékfeladat megoldásából és a játékfolyamatból adódó öröm, élmény és tanulási lehetőség felismerése. A csapatérdek szerepének felismerése az egyéni érdekkel szemben, vagyis a közös cél fontosságának tudatosulása. A sportszerű viselkedés néhány jellemzőjének ismerete. Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben Használható tudás természetben végzett testmozgások előnyeiről és problémáiról. A természeti környezetben történő sportolás néhány egészségvédelmi és környezettudatos viselkedési szabályának ismerete. A sporteszközök kreatív felhasználása a játéktevékenység során. Az időjárási körülményeknek megfelelően öltözködés okainak ismerete. 218

219 Óraszám: 180 óra/év 5 óra/hét 3. évfolyam Ajánlás az éves óraszám felosztásához Témakör Óraszám 1. Előkészítő és preventív mozgásformák folyamatos 2. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák 22 óra 3. Manipulatív természetes mozgásformák 20 óra Természetes mozgásformák az atlétika jellegű feladatmegoldásokban Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban Természetes mozgásformák a vízbiztonságot kialakító és úszógyakorlatokban Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben Természetes mozgásformák tánc jellegű feladatmegoldásokban 15 óra 15 óra 36 óra 36 óra 36 óra 1. Előkészítő és preventív mozgásformák Órakeret folyamatos Egyszerű alakzatok kialakítása és megtartása. Az alapvető gimnasztikai szakkifejezések ismerete és végrehajtása. A fittség, a baleset-megelőzés és a környezettudatosság területein megszerzett elemi ismeretek. A személyi higiénia. A testnevelés optimális tanulási környezetének további erősítése. Az elemi kommunikációs szabályok, formák és jelek tudatosítása, személyes felelősség fontossága a testi és lelki egészségért. A szervezési feladatok körének bővítése. Az egészségfejlesztés alapvető területein szerzett ismeretek gyarapítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Térbeli alakzatok és kialakításuk (rendgyakorlatok): Tér- és távköz, többsoros vonal kialakítása. A tanórai feladat végrehajtásához szükséges egyéb térformák kialakítása. Gimnasztika: Természetes mozgásformák egyéni-, és társas szabadgyakorlatokban az ízületi és gerincvédelem szabályainak megfelelően eszköz nélkül és különböző eszközökkel. Játékos gyakorlatsorok zenére, légzőgyakorlatok a bemelegítésben és levezetésben. Keringésfokozás zenés gimnasztika gyakorlatsorokkal Ízületi mozgékonyságfejlesztés, aktív és passzív, Kapcsolódási pontok Környezetismeret: tájékozódási alapismeretek. Vizuális kultúra: tárgy- és környezetkultúra, vizuális kommunikáció. Technika, életvitel és gyakorlat: életvitel, 219

220 dinamikus és statikus nyújtó gyakorlatokkal. Koordinációfejlesztő finommotoros gyakorlatok különféle eszközökkel. Testséma-, tér- és testérzékelés-fejlesztő játékos gyakorlatok. Játék: A szervezet előkészítését, bemelegítését szolgáló szabályjátékok és feladatjátékok kreatív, kooperatív, valamint versenyjelleggel. Játékok testtartásjavító feladatokkal. Prevenció, életvezetés, egészségfejlesztés: A biomechanikailag helyes testtartást kialakító és fenntartó gyakorlatok. Motoros, illetve fittségi tesztek pontosabb végrehajtása. Higiéniával és a környezettudatossággal kapcsolatos ismeretek tudatos alkalmazása. háztartás. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A bemelegítés és levezetés alapvető szabályainak ismerete. A biomechanikailag helyes testtartás jellemzői, fontossága, a gerincvédelem szabályai. A szervezet terhelésével, edzésével kapcsolatos elemi ismeretek. Pulzusmérés. A tartásos és mozgásos elemek szakkifejezéseinek bővülése. Higiéniai alapismeretek: a biológiai éréssel járó testi változások alapismeretei. Környezettudatosság: takarékosság, öltözői rend, saját felszerelés és a sporteszközök megóvása. Személyes felelősség: feladatok megindítását és megállítását jelző kommunikációs jelek felismerése és alkalmazása, egészség, sport, életviteli és életmód alapismeretek, biztonság, baleset-megelőzés és elsősegélynyújtási alapismeretek. Kulcs/ Alakzat, testséma, helyes testtartás, sérülés, megelőzés, tartásos elem, mozgásos elem, stressz, feszültség, életmód, táplálkozás, fittség, edzettség, mozgásintenzitás, hajlékonyság, vélemény. 2. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák Órakeret 22 óra A természetes hely- és helyzetváltoztató mozgások elnevezéseinek, legfontosabb vezető műveleteinek ismerete. Fentiek alkalmazása egyszerű játékhelyzetekben. A mozgáskoordináció fejlődésével párhuzamosan az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgásformák stabillá és automatizálttá tétele. Az alapvető mozgáskészségek tanulásának folyamatában nagyfokú cselekvésbiztonság kialakítása - lehetőség szerint a Kölyökatlétika mozgásanyagának beépítésével. Az egyéni, a páros és a csoportos tanuláshoz szükséges személyes és szociális kompetenciák továbbfejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Járások, futások, oldalazások, szökdelések és ugrások: Fordulattal, ritmus- és irányváltással; manipulatív feladatokkal kombinálva; Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: kifejezés, alkotás, vizuális kommunikáció. 220

221 mozgáskapcsolatokban, vonalak, bóják, ugrókötél által meghatározott mozgásútvonalakon; változó magasságú akadályok beiktatásával; különböző ritmusú és tempójú zenére. Szökdelések, el-, fel- és leugrások és érkezések zenére, ritmikusan, áthajtások közben, különböző eszközök segítségével; manipulatív mozgásokkal összekötve. Haladás akadálypályán. Három-öt mozgásformából álló helyváltoztató mozgássorok alkotása és végrehajtása zenére is. Menekülés és üldözés különböző tértárgyak, akadályok kerülésével, egyéb taktikai feladatokkal. Lendítések, körzések: Különböző testrészekkel különböző iramú és sebességű mozgások közben. Rövid mozgássorok alkotása és végrehajtása önállóan vagy párban a lendítésekre és körzésekre építve (zenére is). Hajlítások és nyújtások: Hajlítások és nyújtások összekapcsolása futásból felugrással, illetve különböző eszközökkel. Rövid mozgássorok alkotása és végrehajtása önállóan vagy párban a hajlításokra és nyújtásokra építve (zenére is). Fordítások és fordulatok: Fordítások különböző helyváltoztató mozgásokhoz kapcsolva. Fél és egész fordulat helyben, ugrással. Fordulatok manipulatív eszközökkel kombinálva. Rövid mozgássorok alkotása és végrehajtása önállóan vagy párban a fordításokra és fordulatokra építve (zenére is). Tolások, húzások: Különböző eszközök húzása és tolása egyénileg, párokban és csoportokban fokozódó erőkifejtéssel, különböző eszközökkel és testrészekkel. Emelések és hordások: Társemelések és társhordások csoportokban, illetve az egyéni kompetenciáktól függően párokban. Különböző eszközök emelése és hordása az ízület- és gerincvédelem alapelveinek megfelelően. Függés- és lengésgyakorlatok: Mászókötélen, mászórúdon, bordásfalon, alacsonygyűrűn, KTK-n, egyéb játszótéri eszközökön az egyéni kompetenciáknak megfelelően. Vándormászás. Egyensúlygyakorlatok: Különböző testrészeken és testhelyzetekben stabil és labilis felületen, csukott vagy bekötött szemmel. Egyensúlyi helyzetek megtalálása hely- és helyzetváltoztató mozgásokból, illetve manipulatív eszközhasználattal. Társas egyensúlygyakorlatok a közös súlypont megtalálásával. Eszközök egyensúlyban tartása mozgásban. Egyéb egyensúlygyakorlatok. Gurulások, átfordulások: Különböző szereken, eszközökön; különböző kiinduló helyzetekből, előzetes és utólagos mozgással, egyensúlygyakorlatokkal, illetve manipulatív mozgásokkal összekapcsolva.. Torna-előkészítő mozgásanyag. Talajgyakorlatok (gurulóátfordulás előre és hátra az egyéni kompetenciákhoz illeszkedő nehézséggel - különböző kiinduló helyzetből, fellendülési kísérletek segítségadással kézállásba; kézenátfordulás oldalt, emelés zsugorfejállásba; felugrás kéztámasszal különböző szerekre; támaszugrások az egyéni kompetenciákhoz igazodva talajról, ugródeszkáról. Alaplendület és leugrás gyűrűn és/vagy nyújtón és/vagy játszótéri eszközökön, kötél- és/vagy rúdmászás kísérletek Technika, életvitel és gyakorlat: életvitel, háztartás. Matematika: műveletek értelmezése; geometria, mérés, testek. 221

222 mászókulcsolással (3 ütemű mászás); gyermek aerobikgyakorlatok. Támaszok: Haladás kéztámaszos helyzetekben (utánzó mozgásokkal is) akadálypályán. Ugrások, lépegetések kézzel ( támlázás ) és lábbal különböző támaszhelyzetekben. Fel-, le-, átmászások eszközökre nehezített feltételekkel. A természetes hely- és helyzetváltoztató mozgásokat alkalmazó játékok: Szerep-, szabály- és feladatjátékok, kreatív és kooperatív játékok, népi gyermekjátékok a helyváltoztató természetes mozgásformák felhasználásával. Akadályversenyek, különböző magasságú eszközök leküzdésével. A közösség összteljesítményén alapuló versenyjátékok. A saját egyéni teljesítmény túlszárnyalását célzó egyéni versenyek. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A térbeli tudatosság (érzékelés): elhelyezkedés a térben; mozgásirány; a mozgás horizontális síkjai; a mozgás végrehajtásának útvonala; a mozgás kiterjedése. Az energiabefektetés tudatossága: idő, sebesség; erőkifejtés; lefutás. Kapcsolatok, kapcsolódások: testrészekkel; tárgyakkal és/vagy társsal, vagy társakkal. A tematikus területhez kapcsolódó mozgásos feladatok elnevezései. Az egyes mozgások vezető műveleteinek, tanulási szempontjainak fogalmi ismerete. Kulcs/ Hely- és helyzetváltoztató mozgás, térérzékelés, testérzékelés, mozgáskapcsolat, mozgásos játék, játékszabály, játékszerep, gyorsaság, állóképesség, erő, akadályverseny. 3. Manipulatív természetes mozgásformák Az eszközök ismerete, balesetmentes használata. A manipulatív alapmozgások vezető műveletei. A gyakorlás általi fejlődés örömteli megélése. Bátor, sikerorientált tanulási igény megalapozása, ezzel hozzájárulás a szabadidős aktivitások és játéktevékenység mindennapi életben való használatához. A finommotorika fejlesztése lehetőség szerint a Kölyökatlétika mozgásanyagának beépítésével. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Dobások (gurítások) és elkapások: Egy- és kétkezes gurítások és dobások helyből, majd haladásból. Különböző ívben és sebességgel érkező labdák és egyéb eszközök elkapása párban és csoportokban. Alsó, felső, mellső dobások párban és csoportokban különböző erővel, irányba és távolságra. Gurítások, dobások és elkapások egyszerű cselekkel és egyéb feladatokkal kombinálva. Labdaátadások játékhelyzetekben. Kapura dobások talajról. Páros és hármas kapcsolatok kialakítása játékhelyzetekben. Rúgások, labdaátvételek lábbal: Órakeret 20 óra Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció. Technika, életvitel és gyakorlat: életvitel, háztartás. 222

223 Labdás koordinációs gyakorlatok labdavezetéssel különböző alakzatokban. Labdavezetés- és labdakontroll-gyakorlatok váltakozó sebességgel és/vagy irányban társak között mindkét láb használatával. Dekázás mindkét láb használatával. Rúgások a lábfej különböző részeivel helyből, mozgásból. Játékos passzgyakorlatok. Kézből rúgásfeladatok meghatározott célra, távolságra. Labdavezetések kézzel: A társsal azonosan, illetve tükörképben; váltakozó irányban, sebességgel, akadályok felhasználásával; kreatív feladatalkotással; labdadobással, gurítással kombinálva egyénileg, párban és csoportban; csoportos labdavezetéses feladatok. Ütések testrésszel és eszközzel: Puha labda és léggömb ütése testrésszel, rövid és hosszú nyelű ütővel különböző célfelületekre, távolságokra és magasságokra; háló (zsinór) fölött különböző magasságban és ívben a vizuális kontroll csökkentésével; egyénileg, párban és csoportban, tükörképben és azonosan. Ütések tenyeres és fonák mozgásmintával; szervaszerűen. A manipulatív természetes mozgásformák gyakorlása játékban Szabály- és feladatjátékok, sportjáték-előkészítő kisjátékok, alkotó és kooperatív játékok. Népi gyermekjátékok. A manipulatív mozgásokat alkalmazó, pontosságra, csökkenő hibaszázalékra, növekvő sikerességre, kreatív eszközhasználatra irányuló egyéni, páros és csoportos versenyek. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Bonyolultabb játékfeladatok által megkövetelt, szabályok szerinti eszközhasználat. A manipulatív eszközhasználati technikák vezető műveletei. Térbeli és energiabefektetésbeli ismeretek az eszközhasználattal összefüggésben. Az eszközkezelés lehetőségeinek megkülönböztetése. A játékfeladat által megkövetelt szabályok szerinti eszközhasználat ismerete. Kulcs/ Alkalmazkodás, akarat, sporteszköz, használati szabály, lábfej, tenyeres, fonák, dekázás. 4. Természetes mozgásformák az atlétika jellegű Órakeret feladatmegoldásokban 15 óra A futó-, ugró- és dobóiskolai alapgyakorlatok végrehajtása, azok vezető műveleteinek ismerete. Különböző intenzitású mozgások fenntartása játékos feladathelyzetekben, játékokban. Széleskörű mozgástapasztalat a Kölyökatlétika játékaiban. 223

224 A futó-, ugró- és dobóiskola alapgyakorlatainak végrehajtása. Idő-, és tempóérzékelésen alapuló tartós futások gyakorlása. A mozdulat- és reakciógyorsaság, az aerob képességek és a törzs- és ízületi stabilizáció fejlesztése. Az atlétikai jellegű alapmozgások pontos végrehajtására törekvés változatos gyakorló feladatokkal. Az önértékelés további erősítése. A testséma, a testtudat, a figyelem összpontosításának fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Járás- és futás mozgásformái: Egyenletes és változó, illetve váltakozó ritmussal, sebességgel, erőkifejtéssel, lépéstávolsággal és/vagy lépésfrekvenciával; akadálypályán; vágtafutás; tartós futás különböző terepeken; rajtgyakorlatok, guggolórajt. Ugrások és szökdelések ugrásformái: Ugróiskolai gyakorlatok, sorozatszökdelések az ugrástávolság és -magasság változtatásával, páros és egylábon, különböző síkokban; távolugrás-kísérletek elugrósávból guggoló- és/vagy lépőtechnikával; magasugrás-kísérletek átlépő technikával; komplex futó- és ugróiskolai gyakorlatvariációk. Dobások mozgásformái: Egy- és kétkezes hajító-, lökő- és vetőmozdulatok célra, változó távolságra, különböző kiinduló helyzetekből. A forgómozgások előkészítő gyakorlatai. Hajítómozgások 3 lépéses dobóritmusban. Kapcsolódási pontok Környezetismeret: testünk, életműködéseink. Matematika: geometria, mérés, testek. Vizuális kommunikáció: közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása, látványok megfigyelése, leírása. Az atlétikai jellegű mozgások alkalmazása játékokban és a Kölyökatlétika versenyrendszerében: A Kölyökatlétika mozgásrendszerére épített szabályjátékok, feladatjátékok, kreatív és kooperatív játékok, önálló, páros és csoportos ugróiskolai gyakorlatsorok, játékok alkotása. A Kölyökatlétika eszközkészletének sokoldalú felhasználása kontrollált csapatversenyek formájában. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Az energia-befektetés tudatosságának összetevői. A futó-, ugró- és dobófeladatokhoz tartozó mozgások megnevezései, a tanult mozgások vezető műveletei, idő- és távolságmérés, atlétikai eszközök elnevezései. A Kölyökatlétikai versenyforma ismerete, az egyéni szerepvállalás fontossága a csapat eredményessége érdekében. Közös szervezés, egymás teljesítményének értékelése és elfogadása. Kulcs/ Futó-, ugró- és dobóiskola, váltott lábú szökdelés, váltás, gát, forgás, dobóritmus, sarok-talp gördülés. 5. Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban Órakeret 15 óra 224

225 Tapasztalat a manipulatív természetes mozgásformák gyakorló- és feladathelyzetben történő alkalmazásáról. Motivált tanulás a játék folyamatában. Összjáték-tapasztalatok az egyszerű támadó és védő helyzetekről. A sportszerű viselkedés jellemzőinek ismerete. A sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásával a taktikai gondolkodás fejlesztése. A közös játékfeladatok során a csapatérdek fontossága az egyéni érdekkel szemben. A játéktevékenység közben kialakuló döntéshelyzetekben a célszerű mozgásválasz megtalálása. A szabadidő aktív közösségi játékkal történő kitöltése. A tevékenységek során az énközpontúság csökkentése, az egyén csapathoz való pozitív viszonyának további megerősítése. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Általános technikai és taktikai tartalmak: Támadó és védő feladatok emberfogással kisjátékok közben; páros cselezési feladatok, testcsel labdavezetéssel, játékos passzgyakorlatok; passzgyakorlatok labdavezetéssel kombinálva 1:1, 2:1, 3:1 ellen. Minikosárlabda: Kosárra dobási kísérletek helyből, büntetődobás alacsony palánkra; megindulás, megállás, sarkazás a kosárlabdában. Miniröplabda: Kosárérintés és alkarérintés, alsó egyenes nyitás puha labdákkal, léggömbbel egyénileg, párokban, csoportokban. Labdarúgás: Rúgások kapura és társhoz belsővel, belső csüddel, teljes csüddel, labdaátvételek; labdakontroll-gyakorlatok, lövő- és testcselek nehezedő feltételek mellett. A kispályás labdarúgás szabályainak alkalmazása 4:1 felállási formában, rombuszalakzatban. A felállási forma alkalmazása Területnyitás támadásban. Területszűkítés védekezésben. Kapusok szerepe védekezésben, támadásban. Szivacskézilabda: Kapura dobási kísérletek helyből, nekifutásból, páros lefutásból. Passzgyakorlatok. Ismerkedés a kapusjátékkal. Sportjáték-előkészítő (kis)játékok: Létszámazonos (1:1; 2:2; 3:3; 4:4 ellen), létszámfölényes helyzetekben (2:1, 3:1, 4:1, 4:2 ellen) labdarúgás, szivacskézilabda, minikosárlabda (streetball) jelleggel; kis létszámú cicajátékok labdarúgás-, kézilabda-, kosárlabda jelleggel, fokozatos szabálybevezetéssel; területfoglaló, menekülő-üldöző taktikai játékok; palánkkosárlabda, miniröplabda, vonaljátékok, (kooperatív) zsinórlabda, átfutós röplabda puha labdákkal; sportjátékok rögtönzött mérkőzései kis létszámú csapatokkal, egyszerűsített szabályokkal. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Kommunikációs formák és jelek felismerése a csapatjáték során. A kisjátékokhoz szükséges sportági alapszabályok ismerete. Törekvés a társas szabályok betartására. A sportszerű viselkedést igénylő Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció. Matematika: számolás, térbeli tájékozódás, összehasonlítások, geometria. Magyar nyelv- és irodalom: kommunikációs jelek felismerése és értelmezése. 225

226 helyzetek felismerése. Kulcs/ Labdaív, területvédés, cselezés, emberfogás, területfoglalás, technikai végrehajtás, taktikai gondolkodás, kooperatív játék, labdabirtoklás, emberelőny, esélykiegyenlítés, győzelem, vereség. Fejlesztési cél 6. Természetes mozgásformák a vízbiztonságot kialakító és úszógyakorlatokban Órakeret 36 óra Az általános uszodai rendszabályok, baleset-megelőzési szempontok ismerete, azok betartása. Kellő vízbiztonság, hason és háton siklás és lebegés. A gyorsúszás vagy hátúszás közül egy úszásnem választása. Az uszodában szükséges magatartási, higiéniai és balesetvédelmi szabályrendszer tudatosítása, a személyes felelősség kialakítása és az uszodai szabályok betartása. Egy úszásnem (gyorsúszás vagy hátúszás) technikájának rögzítése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Az úszásoktatás óraszáma helyi feltételektől függ, de 18 óra biztosítása előírt (a két évfolyamon együttesen). Amennyiben az iskola úszásoktatásra a helyi tantervben csak 18 órát tervez, vagy nem használja fel a teljes (36 órás) időkeretet, a fennmaradó órákat a többi tematikai egység időkeretének bővítésére kell fordítania. MOZGÁSMŰVELTSÉG A vízhez szoktatás gyakorlatai, a vizes környezet balesetvédelmi és higiéniai rendszabályai. Vízbiztonság, siklás hason és háton. Tudatos levegővétel az úszás rávezető gyakorlataiban. Hátúszás Szárazföldi rávezető gyakorlatok (karmunka, lábmunka). Feladatok háton: felfekvés a hátra kapaszkodással, fejbeállítás, csípőemelés; háton lebegés segítséggel és önállóan; felfekvés hátra segítséggel és önállóan; lebegés háton önállóan; lebegés és siklás háton. Hátúszás lábtempó: siklás háton; hátúszó lábtempó úszólappal és labdával; hátúszó lábtempó, segítséggel; hátúszás lábtempó segítséggel és önállóan; háton lebegés, siklás és a hátúszás lábtempó összekapcsolása; hátúszás lábmunka önálló gyakorlása. Hátúszás kartempó: hátúszás kartempó késleltetve; mélytartásból, majd magastartásból; egykaros hátúszás-kísérletek, a levegővétel. Hátúszás kar- és lábtempó összhangjának megteremtése: hátúszás lábtempó, késleltetett kartempó; hátúszás kar- és lábtempó technikai gyakorlatai. Gyorsúszás Szárazföldi rávezető gyakorlatok (karmunka, lábmunka. légvétel, ritmus) Gyorsúszás lábtempó: siklás hason; gyorsúszás lábtempó korlátnál és Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: tárgy-és környezetkultúra. Környezetismeret: a víz tulajdonságai, testünk, életműködéseink. 226

227 önállóan eszközök felhasználásával is; gyorsúszás lábtempóval. Gyorsúszás kartempó: gyorsúszás kartempó járásban; gyorsúszás kartempó járásban egy karral végzett kartempóval; egykaros úszások gyorsúszásban. Gyorsúszás kar- és lábtempó összekötése: gyorsúszás technikai feladatok; gyorsúszás kar- és lábtempó gyakorlása. Gyorsúszás levegővétele: a gyorsúszás levegővétele hátrafordulással ; gyorsúszás levegővétel gyakorlása járás közben; a gyorsúszás kartempó és a levegővétel összekapcsolása. Úszások a mélyvízben: gyorsúszás karral-lábbal; gyorsúszás karral-lábbal, hátrafordulásos levegővétellel; úszás szabadon. Ugrások, taposások: beugrás és taposás a mélyvízben (növekvő időtartamban); fejesugrás és előkészítő gyakorlatai. A téri tájékozódás, tér- és mélységérzékelés fejlesztése úszó és merülő gyakorlatokkal. Adott úszásnem technikai gyakorlatai koordinációs céllal. Játékos páros és társas vízi feladatok erőfejlesztő céllal. Vízhez kötött játékok: Hajóvontatás, siklási és vízbeugrási versengések, víz alatti fogók, játékos úszógyakorlatok; játékos vízi csapatversenyek eszközökkel, vízilabda-, illetve röplabdajellegű labdás játékok, egyéb játékok különféle eszközökkel. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A választott úszástechnikával kapcsolatos fogalmi készlet ismerete, az uszoda élet- és balesetvédelmi ismeretei, önbizalom és bizalom mások iránt, az úszástanulással, vízben mozgással kapcsolatos érzések kommunikációja, irányítás általi alkalmazkodás. Kulcs/ Felfekvés, gyorsúszás, hátúszás, fejesugrás, késleltetés, levegővétel, merülés, mentés, életvédelem, örvény, pánik, félelem, fáradtság. 7. Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben A szabadtéri és természetben űzött mozgásos tevékenységek alapvető egészségvédelmi és környezettudatos szabályai. Az időjárási körülmények hatása a testmozgásra. Mozgástapasztalat néhány szabadidős mozgásrendszerről. Órakeret 36 óra Az alternatív, szabadidős mozgásformák további megismerése és kipróbálása. A kihívást jelentő, új sportágak iránti igény felkeltése. Az aktív szabad játék, majd a rekreáció a későbbi egészséget fenntartó, fejlesztő funkciójának megalapozása. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Ismerkedés újabb alternatív és szabadidős aktivitásokkal, technikai készletükkel, taktikai elemeikkel és szabályaikkal és/vagy az 1-2. osztályban választottak további gyakorlása a lehetőségek függvényében: Szabad, aktív játéktevékenység; szabad mozgás a természetben változatos időjárási körülmények közepette; feladatok és játékok havon és jégen; siklások, gördülések, gurulások, gurítások különféle eszközökkel; hálót igénylő és háló nélküli labdás sportok, játékok; labdás játékok különféle Kapcsolódási pontok Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedési ismeretek. Környezetismeret: testünk, életműködéseink; időjárás, éghajlat. 227

228 labdákkal; falmászás; íjászat, lovaglás, karate, nordic-walking, vívás. Egyéb szabadidős mozgásos, táncos tevékenységek. Gyermekjóga gyakorlatok. Az alternatív, szabadidős mozgásos tevékenységekben megvalósítható játékok. A választott mozgásrendszerhez illeszkedő játékok, ügyességi csapatversenyek, házi bajnokságok ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A választott szabadidős mozgásrendszerek elnevezései, alaptechnikai és taktikai elemei, legfontosabb szabályai, KRESZ-alapismeretek, a szabadidős mozgásokhoz tartozó szabályok, eszközök ismerete, a szabadidő- és médiatudatosság. A választás a helyi sajátosságok figyelembe vételével (képesített szakember, felszereltség) a helyi tanterv alapján történik. Kulcs/ Rekreáció, szabadidő, játékszervezés, bőrbetegség, kullancs, UV-sugárzás, 8. Természetes mozgásformák a tánc jellegű feladatmegoldásokban A tanult táncmozdulatok felismerése, végrehajtása. Egyszerű, 2 4 mozgásformák összekapcsolása. Statikus és dinamikus egyensúlyi helyzetek. Egyszerű tánclépésekkel, a zene ritmusára a tanár, a pár, a társak mozgásának többnyire sikeres követése. Órakeret 36 óra Gyakorlással az önálló tanuláshoz szükséges képességek fejlesztése. A táncelemek gyakorlásával ritmusképesség fejlesztése. Az esztétikus mozgásvégrehajtás. A tánc jellegű feladatok tanulása közben a térbeliség (mozgás), az időbeliség (ritmus) és dinamika összehangolása. Ösztönzés az együttműködésre, alkalmazkodásra, a másik nem, a másik személy, a másik csoport elfogadására és megbecsülésére. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Tánc: Kreatív tánc különböző ritmusú, tempójú zenére. A fantázia és képzelet megjelenítése játékosan, önállóan alkotott mozgásokon keresztül zenére (kreatív tánc). A zene hangulata, dinamikája hatásának a mozgás általi kifejezése a gyermeki képzelőerő, kreativitás által. Páros vagy társas táncfolyamatok összhangban. Motívumismeret bővülése és az adott tánc(ok) struktúrájának egyre mélyebb megértése és végrehajtása. Páros és csoportos, változatos térformájú motívumfüzérek, gyermektáncok. Ritmusgyakorlatok egész testtel, a különböző testrészek ritmusában egyszerű párhuzamosságok kivitelezése. Tánchoz kapcsolódó játékok, versenyek, bemutatók: Szerepjátékok, szabályjátékok, feladatjátékok, kreatív és kooperatív játékok. Népi játékok énekre, dalra, zenére. Kreativitásra, esztétikumra és Kapcsolódási pontok Környezetismeret: testünk, életműködéseink. Ének-zene: magyar népi mondókák, népi gyermekjátékok, mozgásos improvizáció, ritmikai ismeretek. 228

229 mozgáspontosságra épülő egyszerű táncbemutatók. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A tanult dalok szövege, a tanult táncokhoz kapcsolódó népi hagyományok, ünnepek elnevezései. A táncjellegű feladatmegoldások a Tánc és dráma kerettanterv mozgásanyagával összekapcsolhatók. Kulcs/ Egyensúlygyakorlat, pontozás, párvezetés, tánc, ütemmutató (metrum), szinkópa, szünet, táncház, fonó, játszó, felkérés. A fejlesztés várt eredményei a 3. évfolyam végén Előkészítő és preventív mozgásformák Egyszerű, általános bemelegítő gyakorlatok végrehajtása, zenére is. A levezetés helyének megértése. A légzőgyakorlatok pozitív hatásainak ismerete. A gyakorláshoz szükséges egyszerűbb alakzatok, térformák kialakítása. Az alapvető tartásos és mozgásos elemek bemutatása. A testnevelésórán megfelelő cipő és öltözet, tisztálkodás igényének megszilárdulása. A játékok, versenyek során a magatartási szabályrendszer betartása és a sportszerű viselkedés erősítése. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák Az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgások célszerű, folyamatos és magabiztos végrehajtása. Az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgások kombinálása térben, szabályozott energiabefektetéssel, eszközzel, társakkal. A játékfeladatok, a játékszerepek és játékszabályok alkalmazása. A természetes hely- és helyzetváltoztató mozgások megnevezése, valamint azok mozgástanulási szempontjainak (vezető műveletek) ismerete. Manipulatív természetes mozgásformák A manipulatív természetes mozgásformák végrehajtása. A manipulatív természetes mozgásformák kombinálása térben és szabályozott energiabefektetéssel. A rendszeres gyakorlás és siker mellett a fejlődés pozitív élményének megerősödése. A pontosság, célszerűség és biztonság igénnyé válása. A sporteszközök szabadidős használatának állandósulása. Természetes mozgásformák a tánc jellegű feladatmegoldásokban 3-6 tornaés/vagy táncelem összekötése zenére is. A képességszintnek megfelelő magasságú eszközökre helyes technikával történő fel- és leugrás. Nyújtott karral történő támasz a támaszugrások. Gurulások, átfordulások, fordulatok, dinamikus kar-, törzs- és lábgyakorlatok közben viszonylag stabil egyensúlyi helyzet. A tempóváltozások érzékelése és követése. A tanult táncok, dalok, játékok eredeti közösségi funkciójának ismerete. Természetes mozgásformák az atlétikai jellegű feladatmegoldásokban 229

230 A futó-, ugró- és dobóiskolai gyakorlatok vezető műveleteinek ismerete, pontos végrehajtásra törekvés, változó körülmények között. A különböző intenzitású és tartamú mozgások fenntartása játékos körülmények között, illetve játékban. Tartós futás egyéni tempóban, akár járások közbeiktatásával is. A Kölyökatlétika eszköz- és versenyrendszerének ismerete. A Kölyökatlétikával kapcsolatos élmények kifejezése. Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban A tanult sportjátékok alapszabályainak ismerete. Az alaptechnikai elemek ismerete és azok alkalmazása az előkészítő játékok során. Az egyszerű védő és a támadó helyzetek felismerése. Az emberfogásos és a területvédekezés megkülönböztetése. Törekvés a legcélszerűbb játékhelyzet-megoldásra. A csapatérdeknek megfelelő összjátékra törekvés. A sportszerű viselkedés értékké válása. Természetes mozgásformák a vízbiztonságot kialakító és úszógyakorlatokban Egy úszásnemben 25 méter leúszása biztonságosan. Az uszodai rendszabályok természetessé válása. A tanult úszásnem fogalmi készletének ismerete. Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben Legalább 3 szabadidős mozgásforma és alapszabályainak ismerete. A tanult szabadidős mozgásformák sporteszközei biztonságos használatának ismerete, alkalmazása. A szabadidős mozgásformák felhasználása szabad játéktevékenység során. A szabadtéren, illetve speciális környezetben történő sportolással együtt járó veszélyforrások ismerete. 230

231 Óraszám: 180 óra/év 5 óra/hét 4. évfolyam Ajánlás az éves óraszám felosztásához Témakör Óraszám 1. Előkészítő és preventív mozgásformák folyamatos 2. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák 28 óra 3. Manipulatív természetes mozgásformák 38 óra Természetes mozgásformák az atlétika jellegű feladatmegoldásokban Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban Természetes mozgásformák az önvédelmi és a küzdő jellegű feladatmegoldásokban Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben Természetes mozgásformák a tánc jellegű feladatmegoldásokban 1. Előkészítő és preventív mozgásformák 20 óra 15 óra 7 óra 36 óra 36 óra Órakeret folyamatos A tanóra menetét segítő egyszerű alakzatok kialakítása és megtartása. Az alapvető gimnasztikai szakkifejezések ismerete és végrehajtása. A fittség, a higiénia, a baleset-megelőzés és a környezettudatosság területein megszerzett elemi ismeretek. A testnevelés optimális tanulási környezetének további erősítése. Az elemi kommunikációs szabályok, formák és jelek megszokottá tétele, a testi és lelki egészségért való személyes felelősség tudatosítása. A szervezési feladatok körének bővítése, egyre önállóbbá tétele. Az egészségfejlesztés alapvető területein szerzett ismeretek gyarapítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Térbeli alakzatok és kialakításuk (rendgyakorlatok): Az óra szervezéséhez szükséges térformák, alakzatok kialakítása. Tér- és távköz, többsoros vonal felvétele. Nyitódás, zárkózás, igazodás, takarás. Gimnasztika: Nyújtó, erősítő és ernyesztő hatású szabadgyakorlati alapformájú gyakorlatok végrehajtása az ízületi és gerincvédelem szabályainak megfelelően eszköz nélkül és különböző eszközökkel. Játékos gyakorlatsorok zenére. Bemelegítő és levezető gyakorlatok egyénileg, párban és társakkal végrehajtva eszköz nélkül és különböző eszközöket felhasználva. Tudatos izomfeszítés, nyújtás és ernyesztés, légzőgyakorlatok a bemelegítésben és levezetésben. Tartásos és mozgásos elemek önálló Kapcsolódási pontok Környezetismeret: tájékozódási alapismeretek. Vizuális kultúra: tárgy- és környezetkultúra, vizuális kommunikáció. Technika, életvitel és gyakorlat: életvitel, háztartás. 231

232 végrehajtása. Keringésfokozó feladatok; zenés gimnasztika fokozódó intenzitással és terjedelemmel; gyermekaerobik gyakorlatsorok erőfejlesztő és aerob állóképesség-fejlesztő jelleggel. Ízületi mozgékonyságfejlesztés, aktív és passzív, dinamikus és statikus nyújtó gyakorlatokkal. Koordinációfejlesztő finommotoros gyakorlatok különféle eszközökkel. Testséma-, tér- és testérzékelés-fejlesztő játékos gyakorlatok. Játék: A térbeli tudatosságot, az energiabefektetés tudatosságát és a testtudatot alakító, koordinációfejlesztő szerepjátékok, szabályjátékok és feladatjátékok kreatív, kooperatív, valamint versenyjelleggel. Játékok testtartásjavító feladatokkal. Prevenció, életvezetés, egészségfejlesztés: Preventív, szokásjellegű tevékenységformák végzése egyedül, párban és csoportban. A biomechanikailag helyes testtartást kialakító és fenntartó gyakorlatok önálló alkotással és végrehajtással. Egy-egy nyújtó és erősítő hatású gyakorlat önálló végrehajtása a testtartásért felelős főbb izomcsoportokra korrekciós céllal is. Motoros, illetve fittségi tesztek pontosabb végrehajtása. Aktív, mozgásos relaxációs gyakorlatok, a progresszív és az interaktív relaxáció gyakorlatai. Higiéniával és a környezettudatossággal kapcsolatos ismeretek tudatos alkalmazása. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A bemelegítés és levezetés alapvető szabályainak ismerete. A biomechanikailag helyes testtartás jellemzői, fontossága, a gerincvédelem szabályai. A szervezet terhelésével, edzésével kapcsolatos elemi ismeretek. Pulzusmérés. A tartásos és mozgásos elemek szakkifejezéseinek bővülése. Higiéniai alapismeretek: a biológiai éréssel járó testi változások alapismeretei. Relaxációs alapismeretek: belső figyelem, önkontroll, testtudat, a feszültségek feloldása. Környezettudatosság: takarékosság, öltözői rend, saját felszerelés és a sporteszközök megóvása. Személyes felelősség: feladatok megindítását és megállítását jelző kommunikációs jelek felismerése és alkalmazása, egészség, sport, életviteli és életmód alapismeretek, biztonság, baleset-megelőzés és elsősegélynyújtási alapismeretek. Kulcs/ Alakzat, testséma, helyes testtartás, sérülés, megelőzés, tartásos elem, mozgásos elem, stressz, feszültség, életmód, táplálkozás, fittség, edzettség, mozgásintenzitás, hajlékonyság, vélemény. 2. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák Órakeret 28 óra 232

233 A természetes hely- és helyzetváltoztató mozgások elnevezéseinek, legfontosabb vezető műveleteinek ismerete. Fentiek alkalmazása egyszerű játékhelyzetekben. A mozgáskoordináció fejlődésével párhuzamosan az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgásformák automatizálása, változó körülmények között is optimális precizitás kialakítása. Az alapvető mozgáskészségek tanulásának folyamatában nagyfokú cselekvésbiztonság kialakítása - lehetőség szerint a Kölyökatlétika mozgásanyagának beépítésével. Az egyéni, a páros és a csoportos tanuláshoz szükséges személyes és szociális kompetenciák továbbfejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Járások, futások, oldalazások, szökdelések és ugrások: Fordulattal, ritmus- és irányváltással; manipulatív feladatokkal kombinálva; mozgáskapcsolatokban, vonalak, bóják, ugrókötél által meghatározott mozgásútvonalakon; változó magasságú akadályok beiktatásával; különböző ritmusú és tempójú zenére. Szökdelések, el-, fel- és leugrások és érkezések zenére, ritmikusan, áthajtások közben, különböző eszközök segítségével; manipulatív mozgásokkal összekötve. Haladás kiépített, komplex akadálypályán. Három-öt mozgásformából álló helyváltoztató mozgássorok alkotása és végrehajtása zenére is. Menekülés és üldözés különböző tértárgyak, akadályok kerülésével, egyéb taktikai feladatokkal. Lendítések, körzések: Különböző testrészekkel különböző iramú és sebességű mozgások közben. Rövid mozgássorok alkotása és végrehajtása önállóan vagy párban a lendítésekre és körzésekre építve (zenére is). Hajlítások és nyújtások: Különböző testhelyzetek kialakítása hajlításokkal és nyújtásokkal az egyéni kreativitást felhasználva. Hajlítások és nyújtások összekapcsolása futásból felugrással, illetve különböző eszközökkel. Rövid mozgássorok alkotása és végrehajtása önállóan vagy párban a hajlításokra és nyújtásokra építve (zenére is). Fordítások és fordulatok: Fordítások különböző helyváltoztató mozgásokhoz kapcsolva. Fél és egész fordulat helyben, ugrással különböző eszközökön is. Fordulatok manipulatív eszközökkel kombinálva. Rövid mozgássorok alkotása és végrehajtása önállóan vagy párban a fordításokra és fordulatokra építve (zenére is). Tolások, húzások: Különböző eszközök húzása és tolása egyénileg, párokban és csoportokban fokozódó erőkifejtéssel, különböző eszközökkel és testrészekkel. Emelések és hordások: Társemelések és társhordások csoportokban, illetve az egyéni kompetenciáktól függően párokban. Különböző eszközök emelése és hordása az ízület- és gerincvédelem alapelveinek megfelelően. Függés- és lengésgyakorlatok: Mászókötélen, mászórúdon, bordásfalon, alacsonygyűrűn, KTK-n, egyéb Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: kifejezés, alkotás, vizuális kommunikáció. Technika, életvitel és gyakorlat: életvitel, háztartás. Matematika: műveletek értelmezése; geometria, mérés, testek. 233

234 játszótéri eszközökön az egyéni kompetenciáknak megfelelően. Vándormászás. Egyensúlygyakorlatok: Különböző testrészeken és testhelyzetekben stabil és labilis felületen, csukott vagy bekötött szemmel. Egyensúlyi helyzetek megtalálása hely- és helyzetváltoztató mozgásokból, illetve manipulatív eszközhasználattal. Társas egyensúlygyakorlatok a közös súlypont megtalálásával. Eszközök egyensúlyban tartása mozgásban különböző testrészekkel, illetve eszközökkel. Egyéb egyensúlygyakorlatok. Gurulások, átfordulások: Különböző szereken, eszközökön; különböző kiinduló helyzetekből, előzetes és utólagos mozgással, egyensúlygyakorlatokkal, illetve manipulatív mozgásokkal összekapcsolva. Társsal, társakkal tükörképben és azonosan, társon át. Torna-előkészítő mozgásanyag. Talajgyakorlatok (gurulóátfordulás előre és hátra az egyéni kompetenciákhoz illeszkedő nehézséggel - különböző kiinduló helyzetből, repülési fázissal, szerekre, párban, csoportban; fellendülési kísérletek segítségadással vagy nélküle kézállásba; kézenátfordulás oldalt, emelés zsugorfejállásba; felugrás kéztámasszal különböző szerekre; támaszugrások az egyéni kompetenciákhoz igazodva talajról, ugródeszkáról és/vagy minitrambulinról, egyéni-páros-társas egyensúly- és gúlagyakorlatok. Alaplendület és leugrás gyűrűn és/vagy nyújtón és/vagy játszótéri eszközökön. 3-6 mozgásformából álló tornagyakorlatok önálló alkotása és végrehajtása egyénileg és párokban; kötél- és/vagy rúdmászás kísérletek mászókulcsolással (3 ütemű mászás); gyermek aerobikgyakorlatok. Támaszok: Haladás kéztámaszos helyzetekben (utánzó mozgásokkal is) komplex akadálypályán, nehezített feltételek mellett. Ugrások, lépegetések kézzel ( támlázás ) és lábbal különböző támaszhelyzetekben. Elszakadás a talajtól kézzel és/vagy lábbal különböző támaszhelyzetekből. Fel-, le-, átmászások eszközökre nehezített feltételekkel. A természetes hely- és helyzetváltoztató mozgásokat alkalmazó játékok: Szerep-, szabály- és feladatjátékok, kreatív és kooperatív játékok, népi gyermekjátékok a helyváltoztató természetes mozgásformák felhasználásával. Akadályversenyek, különböző magasságú eszközök leküzdésével. A közösség összteljesítményén alapuló versenyjátékok. A saját egyéni teljesítmény túlszárnyalását célzó egyéni versenyek. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A térbeli tudatosság (érzékelés): elhelyezkedés a térben; mozgásirány; a mozgás horizontális síkjai; a mozgás végrehajtásának útvonala; a mozgás kiterjedése. Az energiabefektetés tudatossága: idő, sebesség; erőkifejtés; lefutás. Kapcsolatok, kapcsolódások: testrészekkel; tárgyakkal és/vagy társsal, vagy társakkal. A tematikus területhez kapcsolódó mozgásos feladatok elnevezései. Az egyes mozgások vezető műveleteinek, tanulási szempontjainak fogalmi ismerete. 234

235 Kulcs/ Hely- és helyzetváltoztató mozgás, térérzékelés, testérzékelés, mozgáskapcsolat, mozgásos játék, játékszabály, játékszerep, gyorsaság, állóképesség, erő, akadályverseny. 3. Manipulatív természetes mozgásformák Az eszközök ismerete, balesetmentes használata. A manipulatív alapmozgások vezető műveletei. Órakeret 38 óra A tudatos gyakorlás és a gyakorlás általi fejlődés örömteli megélése során a magabiztosság erősítése. Bátor, sikerorientált tanulási igény megalapozása, ezzel hozzájárulás a szabadidős aktivitások és játéktevékenység mindennapi életben való használatához. A finommotorika fejlesztése lehetőség szerint a Kölyökatlétika mozgásanyagának beépítésével. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Dobások (gurítások) és elkapások: Egy- és kétkezes gurítások és dobások helyből, majd haladásból. Különböző ívben és sebességgel érkező labdák és egyéb eszközök elkapása párban és csoportokban nehezített feltételek mellett. Alsó, felső, mellső dobások párban és csoportokban különböző erővel, irányba és távolságra haladó mozgás közben. Gurítások, dobások és elkapások egyszerű cselekkel és egyéb feladatokkal kombinálva. Labdaátadások játékhelyzetekben. Kapura dobások talajról. Páros és hármas kapcsolatok kialakítása játékhelyzetekben. Rúgások, labdaátvételek lábbal: Labdás koordinációs gyakorlatok labdavezetéssel különböző alakzatokban. Labdavezetés- és labdakontroll-gyakorlatok váltakozó sebességgel és/vagy irányban társak között mindkét láb használatával. Belső csüd, teli csüd, teljes csüd, külső csüd használata feladatmegoldásoknál. Dekázás mindkét láb használatával. Rúgások a lábfej különböző részeivel helyből, mozgásból. Játékos passzgyakorlatok. Kézből rúgásfeladatok meghatározott célra, távolságra dropból is próbálkozva. Labdavezetések kézzel: A társsal azonosan, illetve tükörképben; váltakozó irányban, sebességgel, akadályok felhasználásával; kreatív feladatalkotással; labdadobással, gurítással kombinálva egyénileg, párban és csoportban; csoportos labdavezetéses feladatok. Ütések testrésszel és eszközzel: Puha labda és léggömb ütése testrésszel, rövid és hosszú nyelű ütővel különböző célfelületekre, távolságokra és magasságokra; háló (zsinór) fölött különböző magasságban és ívben a vizuális kontroll csökkentésével; egyénileg, párban és csoportban, tükörképben és azonosan. Ütések tenyeres és fonák mozgásmintával; szervaszerűen. A manipulatív természetes mozgásformák gyakorlása játékban Szabály- és feladatjátékok, sportjáték-előkészítő kisjátékok, alkotó és kooperatív játékok. Népi gyermekjátékok. A manipulatív mozgásokat alkalmazó, pontosságra, csökkenő hibaszázalékra, növekvő sikerességre, Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció. Technika, életvitel és gyakorlat: életvitel, háztartás. 235

236 kreatív eszközhasználatra irányuló egyéni, páros és csoportos versenyek. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Bonyolultabb játékfeladatok által megkövetelt, szabályok szerinti eszközhasználat. A manipulatív eszközhasználati technikák vezető műveletei. Térbeli és energiabefektetésbeli ismeretek az eszközhasználattal összefüggésben. Az eszközkezelés lehetőségeinek megkülönböztetése. A játékfeladat által megkövetelt szabályok szerinti eszközhasználat ismerete. Kulcs/ Alkalmazkodás, akarat, sporteszköz, használati szabály, lábfej, tenyeres, fonák, dekázás. 4. Természetes mozgásformák az atlétika jellegű Órakeret feladatmegoldásokban 20 óra A futó-, ugró- és dobóiskolai alapgyakorlatok végrehajtása, azok vezető műveleteinek ismerete. Különböző intenzitású mozgások többször rövid ideig történő fenntartása játékos, változó körülmények között, illetve játékban. Széleskörű mozgástapasztalat a Kölyökatlétika játékaiban. A futó-, ugró- és dobóiskola alapgyakorlatainak fokozódó pontosságú végrehajtása. Idő-, és tempóérzékelésen alapuló tartós futások gyakorlása. A mozdulat- és reakciógyorsaság, az aerob képességek és a törzs- és ízületi stabilizáció fejlesztése. Az atlétikai jellegű alapmozgások tanulása iránti motiváció erősítése a mozgások pontosságra törekvő, változatos gyakorlásával. Az önértékelés további erősítése. A testséma, a testtudat, a figyelem összpontosításának és a figyelem rugalmasságának fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Járás- és futás mozgásformái: Egyenletes és változó, illetve váltakozó ritmussal, sebességgel, erőkifejtéssel, lépéstávolsággal és/vagy lépésfrekvenciával; komplex akadálypályán; vágtafutás; tartós futás különböző terepeken; rajtgyakorlatok és a guggolórajt. Ugrások és szökdelések ugrásformái: Ugróiskolai gyakorlatok, sorozatszökdelések az ugrástávolság és -magasság változtatásával, páros és egylábon, különböző síkokban; távolugrás-kísérletek elugrósávból guggoló- és/vagy lépőtechnikával; magasugrás-kísérletek átlépő technikával; komplex futó- és ugróiskolai gyakorlatvariációk. Dobások mozgásformái: Egy- és kétkezes hajító-, lökő- és vetőmozdulatok célra, változó távolságra, különböző kiinduló helyzetekből. A forgómozgások előkészítő gyakorlatai. Hajítómozgások 3 lépéses dobóritmusban. Kapcsolódási pontok Környezetismeret: testünk, életműködéseink. Matematika: geometria, mérés, testek. Vizuális kommunikáció: közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása, látványok megfigyelése, leírása. 236

237 Az atlétikai jellegű mozgások alkalmazása játékokban és a Kölyökatlétika versenyrendszerében: A Kölyökatlétika mozgásrendszerére épített szabályjátékok, feladatjátékok, kreatív és kooperatív játékok, önálló, páros és csoportos ugróiskolai gyakorlatsorok, játékok alkotása. A Kölyökatlétika eszközkészletének sokoldalú felhasználása kontrollált csapatversenyek formájában. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Az energia-befektetés tudatosságának összetevői. A futó-, ugró- és dobófeladatokhoz tartozó mozgások megnevezései, a tanult mozgások vezető műveletei, idő- és távolságmérés, atlétikai eszközök elnevezései. A Kölyökatlétikai versenyforma ismerete, az egyéni szerepvállalás fontossága a csapat eredményessége érdekében. Közös szervezés, egymás teljesítményének értékelése és elfogadása. Kulcs/ Futó-, ugró- és dobóiskola, váltott lábú szökdelés, váltás, gát, forgás, dobóritmus, sarok-talp gördülés. 5. Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban Órakeret 15 óra Tapasztalat a manipulatív természetes mozgásformák gyakorló- és feladathelyzetben történő alkalmazásáról. Motivált tanulás a játék folyamatában. Összjáték-tapasztalatok az egyszerű támadó és védő helyzetekről. A sportszerű viselkedés jellemzőinek ismerete. A sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásával hozzájárulás a taktikai gondolkodás fejlődéséhez. A közös játékfeladatok során a csapatérdek hangsúlyos megjelenítése az egyéni érdekkel szemben. A játéktevékenységben kialakuló döntéshelyzetek során a célszerű mozgásválasz megtalálása. A szabadidő aktív közösségi játékkal történő kitöltése, igényének megerősítése. A tevékenységek során az énközpontúság csökkentése, ezáltal a taktikai gondolkodás további fejlesztése, az egyén csapathoz való pozitív viszonyának további megerősítése. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Általános technikai és taktikai tartalmak: Támadó és védő feladatok terület- és emberfogással kisjátékok közben; páros cselezési feladatok, testcsel labdavezetéssel, játékos passzgyakorlatok; passzgyakorlatok labdavezetéssel kombinálva 1:1, 2:1, 3:1 ellen. Minikosárlabda: Kosárra dobási kísérletek helyből, büntetődobás alacsony palánkra; megindulás, megállás, sarkazás a kosárlabdában. Miniröplabda: Kosárérintés és alkarérintés, alsó egyenes nyitás puha labdákkal, Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció. Matematika: számolás, térbeli tájékozódás, összehasonlítások, geometria. Magyar nyelv- és irodalom: kommunikációs jelek felismerése és 237

238 léggömbbel egyénileg, párokban, csoportokban. Labdarúgás: Rúgások kapura és társhoz belsővel, belső csüddel, teljes csüddel, labdaátvételek; labdakontroll-gyakorlatok, lövő- és testcselek nehezedő feltételek mellett. A kispályás labdarúgás szabályainak alkalmazása 4:1 felállási formában, rombuszalakzatban. A felállási forma alkalmazása Területnyitás támadásban. Területszűkítés védekezésben. Kapusok szerepe védekezésben, támadásban. Szivacskézilabda: Kapura dobási kísérletek helyből, nekifutásból, páros lefutásból. Passzgyakorlatok. Ismerkedés a kapusjátékkal. Sportjáték-előkészítő (kis)játékok: Létszámazonos (1:1; 2:2; 3:3; 4:4 ellen), létszámfölényes helyzetekben (2:1, 3:1, 4:1, 4:2 ellen) labdarúgás, szivacskézilabda, minikosárlabda (streetball) jelleggel; kis létszámú cicajátékok labdarúgás-, kézilabda-, kosárlabda jelleggel, fokozatos szabálybevezetéssel; területfoglaló, menekülő-üldöző taktikai játékok; palánkkosárlabda, miniröplabda, vonaljátékok, (kooperatív) zsinórlabda, átfutós röplabda puha labdákkal; sportjátékok rögtönzött mérkőzései kis létszámú csapatokkal, egyszerűsített szabályokkal. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS Kommunikációs formák és jelek felismerése a csapatjáték során. A kisjátékokhoz szükséges sportági alapszabályok ismerete. Törekvés a társas szabályok betartására. A sportszerű viselkedést igénylő helyzetek felismerése. értelmezése. Kulcs/ Labdaív, területvédés, cselezés, emberfogás, területfoglalás, technikai végrehajtás, taktikai gondolkodás, kooperatív játék, labdabirtoklás, emberelőny, esélykiegyenlítés, győzelem, vereség. 6. Természetes mozgásformák az önvédelmi és a küzdő jellegű feladatmegoldásokban Órakeret 7 óra Elemi eséstechnikák ismerete, balesetmentes végrehajtása. A támadó- és védőmozgások során az ellenfél mozgásaihoz való igazodás próbálkozások. Az önvédelmi és küzdő feladatok során az önvédelem szerepének tudatosítása a mindennapokban. Az önfegyelem és önszabályozás továbbfejlesztése. A sportszerű küzdés iránti igény erősítése. A sportszerű küzdések, együttműködő feladatok végrehajtása során a társak tiszteletének erősítése. A taktikai gondolkodás egyre gyakoribb összekapcsolása a mozgásvégrehajtással. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG A küzdőjátékok előkészítésének gyakorlata: Tolások és húzások a testi erő kihasználásával. Társas egyensúly-kibillentő gyakorlatok. Szabadulás fogásokból, birkózó jellegű küzdelmek (grundbirkózás), esések és tompításaik előre, hátra, oldalra, le, át, gurulások Kapcsolódási pontok Környezetismeret: testünk, életműködéseink. 238

239 tompítása. Küzdőjátékok: Szabály- és feladatjátékok önvédelmi, illetve küzdőelemekkel, küzdőjátékok, játékok kooperatív erőfejlesztő tartalommal, páros és csoportos kötélhúzó versenyek, páros küzdések. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A mozgásos feladatok végrehajtásának vezető műveletei, a gyakorlatok fogalmi készlete, a küzdés baleset-megelőzési és szabályrendszere, a sportszerű küzdés rítusa, önvédelmi alapismeretek a mindennapokban. Kulcs/ Tompítás, grundbirkózás, judo, cselgáncs, esés, karate, boksz, önvédelem, menekülés, szabadítás, feszítés, dobás, kiemelés, kitolás, agresszivitás, tisztelet, önszabályozás. 7. Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben A szabadtéri és természetben űzött mozgásos tevékenységek alapvető egészségvédelmi és környezettudatos szabályai. Az időjárási körülmények hatása a testmozgásra. Mozgástapasztalat néhány szabadidős mozgásrendszerről. Órakeret 36 óra Az alternatív, szabadidős mozgásformák további megismerése és kipróbálása. A kihívást jelentő, új sportágak révén a mozgás iránti pozitív érzelmi bázis formálása. Az aktív szabad játék, majd a rekreáció a későbbi egészséget fenntartó, fejlesztő funkciójának megalapozása. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Ismerkedés újabb alternatív és szabadidős aktivitásokkal, technikai készletükkel, taktikai elemeikkel és szabályaikkal és/vagy az 1-2. osztályban választottak további gyakorlása a lehetőségek függvényében: Szabad, aktív játéktevékenység; szabad mozgás a természetben változatos időjárási körülmények közepette; feladatok és játékok havon és jégen; siklások, gördülések, gurulások, gurítások különféle eszközökkel; hálót igénylő és háló nélküli labdás sportok, játékok; labdás játékok különféle labdákkal ; falmászás; íjászat, lovaglás, :, karate, nordic-walking, vívás. Egyéb szabadidős mozgásos, táncos tevékenységek. Gyermekjóga gyakorlatok. Az alternatív, szabadidős mozgásos tevékenységekben megvalósítható játékok. A választott mozgásrendszerhez illeszkedő játékok, ügyességi csapatversenyek, házi bajnokságok ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A választott szabadidős mozgásrendszerek elnevezései, alaptechnikai és taktikai elemei, legfontosabb szabályai, KRESZ-alapismeretek, a szabadidős mozgásokhoz tartozó szabályok, eszközök ismerete, a szabadidő- és médiatudatosság. A választás a helyi sajátosságok figyelembe vételével (képesített Kapcsolódási pontok Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedési ismeretek. Környezetismeret: testünk, életműködéseink; időjárás, éghajlat. 239

240 szakember, felszereltség) a helyi tanterv alapján történik. Kulcs/ Rekreáció, szabadidő, játékszervezés, bőrbetegség, kullancs, UV-sugárzás, 8. Természetes mozgásformák a tánc jellegű feladatmegoldásokban Órakeret 36 óra A tanult táncmozdulatok felismerése, végrehajtása., Esztétikus kivitelezése egyszerű, 2 4 mozgásforma kombinációjának. Egyszerű tánclépésekkel, a zene ritmusára a tanár, a pár, a társak mozgásának többnyire sikeres követése. A felelősségteljes gyakorlás révén az önálló tanuláshoz szükséges képességek továbbfejlesztése. A táncelemek gyakorlásával hozzájárulás a relatív erő- és a ritmusképesség fejlődéséhez. Az esztétikus mozgásvégrehajtás rögzítése. A tánc jellegű feladatok tanulása közben a térbeliség (mozgás), az időbeliség (ritmus) és dinamika összehangolása. Ösztönzés az együttműködésre, alkalmazkodásra, a másik nem, a másik személy, a másik csoport elfogadására és megbecsülésére. Ismeretek/fejlesztési követelmények MOZGÁSMŰVELTSÉG Tánc: Kreatív tán különböző ritmusú, tempójú zenére. Játékos megjelenítése a fantáziának és a képzeletnek, önállóan alkotott mozgásokon keresztül zenére (kreatív tánc). A zene hangulatának, dinamikájának kifejezése mozgással a gyermeki képzelőerővel, kreativitással. Motívumismeret bővülése és az adott tánc(ok) struktúrájának egyre mélyebb megértése és végrehajtása. Páros és csoportos, változatos térformájú motívumfüzérek, gyermektáncok. Ritmusgyakorlatok egész testtel, a különböző testrészek ritmusában egyszerű párhuzamosságok kivitelezése. Tánchoz kapcsolódó játékok, versenyek, bemutatók: Szerepjátékok, szabályjátékok, feladatjátékok, kreatív és kooperatív játékok illesztésével. Népi játékok énekre, dalra, zenére. Kreativitásra, esztétikumra és mozgáspontosságra épülő egyszerű táncbemutatók. ISMERETEK, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS A tanult dalok szövege, a tanult táncokhoz kapcsolódó népi hagyományok, ünnepek elnevezései. A táncjellegű feladatmegoldások a Tánc és dráma kerettanterv mozgásanyagával összekapcsolhatók. Kulcs/ Kapcsolódási pontok Környezetismeret: testünk, életműködéseink. Ének-zene: magyar népi mondókák, népi gyermekjátékok, mozgásos improvizáció, ritmikai ismeretek. Gurulás, fellendülés, kéztámasz, spicc, egyensúlygyakorlat, tornaelem, alátámasztási pont, aerobik, pontozás, párvezetés, tánc, ütemmutató (metrum), szinkópa, szünet, táncház, fonó, játszó, felkérés. 240

241 Előkészítő és preventív mozgásformák Egyszerű, általános bemelegítő gyakorlatok végrehajtása önállóan, zenére is. Önálló pulzusmérés. A levezetés helyének és preventív szerepének megértése. A nyújtó, erősítő, ernyesztő és légzőgyakorlatok pozitív hatásainak ismerete. A gyakorláshoz szükséges egyszerűbb alakzatok, térformák önálló kialakítása. Az alapvető tartásos és mozgásos elemek önálló bemutatása. A testnevelésórán megfelelő cipő és öltözet, tisztálkodás igényének megszilárdulása. A játékok, versenyek során erősödő személyes felelősség a magatartási szabályrendszer betartásában és a sportszerűen viselkedés terén. Különbségtétel az aktív és passzív ellazulás között. A tudatos jelenlét ismerete és annak alkalmazása a gyakorlatban. A fejlesztés várt eredményei a 4. évfolyam végén Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák Az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgások célszerű, folyamatos és magabiztos végrehajtása. Az alapvető hely- és helyzetváltoztató mozgások kombinálása térben, szabályozott energiabefektetéssel, eszközzel, társakkal. A bonyolultabb játékfeladatok, a játékszerepek és játékszabályok alkalmazása. A természetes hely- és helyzetváltoztató mozgások megnevezése, valamint azok mozgástanulási szempontjainak (vezető műveletek) ismerete. Manipulatív természetes mozgásformák A manipulatív természetes mozgásformák célszerű, folyamatos és magabiztos végrehajtása. A manipulatív természetes mozgásformák kombinálása térben és szabályozott energiabefektetéssel. A rendszeres gyakorlás és siker mellett az önálló tanulás és fejlődés pozitív élményének megerősödése. A pontosság, célszerűség és biztonság igénnyé válása. A sporteszközök szabadidős használatának állandósulása. Természetes mozgásformák a torna és tánc jellegű feladatmegoldásokban Részben önállóan tervezett 3-6 torna- és/vagy táncelem összekötése zenére is. A képességszintnek megfelelő magasságú eszközökre helyes technikával történő fel- és leugrás. Nyújtott karral történő támasz a támaszugrások során. Gurulások, átfordulások, fordulatok, dinamikus kar-, törzs- és lábgyakorlatok közben viszonylag stabil egyensúlyi helyzet. A tempóváltozások érzékelése és követése. A tanult táncok, dalok, játékok eredeti közösségi funkciójának ismerete. Természetes mozgásformák az atlétikai jellegű feladatmegoldásokban A futó-, ugró- és dobóiskolai gyakorlatok vezető műveleteinek ismerete, precizitásra törekedve történő végrehajtása, változó körülmények között. A 3 lépéses dobóritmus ismerete. A különböző intenzitású és tartamú mozgások fenntartása játékos körülmények 241

242 között, illetve játékban. Tartós futás egyéni tempóban, akár járások közbeiktatásával is. A Kölyökatlétika eszköz- és versenyrendszerének ismerete. A Kölyökatlétikával kapcsolatos élmények kifejezése. Természetes mozgásformák a sportjátékok alaptechnikai és taktikai feladatmegoldásaiban A tanult sportjátékok alapszabályainak ismerete. Az alaptechnikai elemek ismerete és azok alkalmazása az előkészítő játékok során. Az egyszerű védő és a támadó helyzetek felismerése. Az emberfogásos és a területvédekezés megkülönböztetése. Törekvés a legcélszerűbb játékhelyzet-megoldásra. A csapatérdeknek megfelelő összjátékra törekvés. A sportszerű viselkedés értékké válása. Természetes mozgásformák az önvédelmi és a küzdő jellegű feladatmegoldásokban Néhány önvédelmi fogás bemutatása párban. Előre, oldalra és hátra esés, tompítással. A tolások, húzások, emelések és hordások erőkifejtésének optimalizálódása. A grundbirkózás alapszabályának ismerete és alkalmazása. A sportszerű küzdés, az asszertív viselkedés betartására törekvés. Az saját agresszió kezelése. Az önvédelmi feladatok céljának megértése. Természetes mozgásformák a vízbiztonságot kialakító és úszógyakorlatokban Egy úszásnemben 25 méter leúszása biztonságosan. Fejesugrással vízbe ugrás. Az uszodai rendszabályok természetessé válása. A tanult úszásnem fogalmi készletének ismerete. Természetes mozgásformák az alternatív és szabadidős mozgásrendszerekben Legalább 4 szabadidős mozgásforma és alapszabályainak ismerete. A tanult szabadidős mozgásformák sporteszközei biztonságos használatának, alaptechnikai és taktikai elemeinek ismerete, alkalmazása. A szabadidős mozgásformák önszervező módon történő felhasználása szabad játéktevékenység során. A szabadtéren, illetve speciális környezetben történő sportolással együtt járó veszélyforrások ismerete. 242

243 Hittan 1-4. évfolyam H I T T A N 1. é v f o l y a m Célok és feladatok A foglalkozások segítsenek feldolgozni a gyermekek mindennapi tapasztalatait, élményeit. A fogalmi jellegű feldolgozást érzelmi megközelítéssel is ki kell egészítenünk. Ismerkedjenek meg a gyermekek a történeti Jézus életének főbb eseményeivel. Ismerjék meg Jézus Krisztust mint az Atya küldöttét (kapcsolódva a karácsonyi és a húsvéti ünnepkörhöz). Ismerjék meg a jézusi tanítás sarkalatos elemeit néhány evangéliumi példabeszéd tükrében. Váljanak számukra ismerőssé, érthetővé a vallási jelek, főbb szimbólumok; ismerkedjenek az egyházi élet személyeivel, eseményeivel és kellékeivel. Közös élmények, cselekvések kapcsán az osztályközösség tagjai erősödjenek összetartozásukban. Közös áhítatélmények révén váljanak képessé személyes imádságra; gyakorolják a közösségben végzett ima kötött, fegyelmezett formáit is. Jézus tanításának ismeretében tudatosan reflektáljanak személyes életük eseményeire, feladataira. Az anyag feldolgozásánál alkalmazzuk: az érzelmileg motivált, személyes jellegű beszélgetéseket; megfigyelések végeztetését; értékelések és ítéletalkotások ütköztetését; a dramatizálást; az élményrajzokat; az énekes-mozgásos és zenés gyakorlatokat; a rendszerezés, összefoglalás és értékelés rejtvényszerű és játékosan tesztelő feladatait; az áhítat perceit képelmélkedésekkel s egyéb ihletett megoldásokkal. Óraszám: 2 óra/hét 74 óra/év 1. évfolyam Az éves óraszám felosztására Témakörök Óraszám Bevezetés Isten gyermekei vagyunk 3 1. Világunk, embertársaink 2. Isten Fia emberré lett 3. Isten Fia köztünk élt 4. Isten népe Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális foglalkozások témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés Év végi ismétlés, összefoglalás 7 Összesen

244 Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Szociális és állampolgári kompetencia A társadalmi érzékenység fejlesztése Énkép, önismeret Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A harmóniaérzék fejlesztése Környezettudatosságra nevelés Bevezetés Isten gyermekei vagyunk Témák, tartalmak Ismerkedés egymással, az iskolával, a hittannal Tanulói tevékenységek Tanítói irányítással kapcsolatteremtő játékokat játszanak Bemutatják családjaikat Imádkozni tanulnak énektanulással, gyertyagyújtással Kapcsolódási lehetőségek Ének-zene Világunk, embertársaink (1. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia Környezettudatosságra nevelés A megfigyelés és a stratégiai tervezés képességének fejlesztése Testi, lelki egészség Anyanyelvi kommunikáció A beszédkészség fejlesztése A szóbeli szövegek megértése és értelmezése készségének fejlesztése Énkép, önismeret Szociális és állampolgári kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés A nyitottság és társadalmi érzékenység képességének fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A kapcsolatba hozás képességének fejlesztése Témák, tartalmak Ismerkedés a teremtett világgal és az embertársakkal: A nagyvilág: a Föld Az élő világ: Isten az élet ura A ránk bízott világ Embertársaink (nemek, életkorok, embertípusok) Élet a családban: családtagok, vendégszeretet; családi ima Élet az embertársak között: szomszédok, az utca népe Gyermekek egymás között: az együttélés szabályai Tanulói tevékenységek Bevezetés: fényképek gyűjtése a világról Tanórai beszélgetés a világról, az embertársi kapcsolatokról Aktualizálás: rajzkészítés a családról; énektanulás, hogy otthon is hozzá tudjanak járulni az imához Kapcsolódási lehetőségek Környezetismeret Rajz Ének-zene Fejlesztendő kompetenciák, Témák, tartalmak fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A beszédkészség és a szóbeli szövegek megértésének, illetve alkotásának fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A megkülönböztetés képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság Isten Fia emberré lett (2. témakör) Ismerkedés Jézus életének eseményeivel: Az angyali üdvözlet Mária és József várja a gyermeket A napkeleti bölcsek látogatása A Szent Családnak menekülnie kell Tanulói tevékenységek A tanító bemutatja a szentírási elbeszéléseket Ismeretek szóbeli visszamondása, megszilárdítása Aktualizálás: történetek dramatizált előadása; Kapcsolódási lehetőségek Ének-zene 244

245 és kifejezőképesség Testi, lelki egészség Az esztétikai érzék fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés Énkép, önismeret A felelősségérzet és társas aktivitás készségének fejlesztése társasjátékok (pl. betlehemi társasjáték) játszása; ima (Miatyánk), ének és versek tanulása Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A beszédkészség és a szóbeli szövegek megértésének, illetve alkotásának fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A reflektálás képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Testi, lelki egészség Az esztétikai érzék fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés Énkép, önismeret A felelősségérzet és a társas aktivitás készségének fejlesztése Isten Fia köztünk élt (3. témakör) Témák, tartalmak Ismerkedés a földi Jézus életének eseményeivel: Jézus a világ elé lép: a tanítványok kiválasztása Jézus az Atya szeretetéről tanít: a tékozló fiú története Jézus az emberszeretetről tanít: az irgalmas szamaritánus története Jézus részt vesz az emberek életében: a kánai menyegző; a kenyérszaporítás Jézus segít barátain: a vihar lecsendesítése Jézus segít a betegeken és a szomorkodókon: Jairus leányának feltámasztása Jézus a Jó Pásztor Tanulói tevékenységek A tanító bemutatja a szentírási elbeszéléseket Ismeretek szóbeli visszamondása, megszilárdítása Aktualizálás: történetek dramatizált előadása; társasjátékok (pl. igaz-hamis) játszása; ima (Üdvözlégy Mária), ének és versek tanulása Kapcsolódási lehetőségek Ének-zene Olvasás Isten népe (4. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra Hon- és népismeret A beszédkészség és a szóbeli szövegek megértésének, illetve alkotásának fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A memória képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Témák, tartalmak Ismerkedés Isten népével: Isten családjának tagjai: a keresztelés Jézus pásztorokra bízta népét: papok, püspökök, pápa Isten népének ünnepi együttléte: a szentmise A mindennapok megszentelése: imamódok, imaformák Jézus anyát is adott: Mária Tanulói tevékenységek A tanító bemutatja a szentírási elbeszéléseket Ismeretek szóbeli visszamondása, megszilárdítása Aktualizálás: történetek dramatizált előadása; társasjátékok (pl. csapatversenyek) játszása; ének és versek tanulása Kapcsolódási lehetőségek Ének-zene Olvasás 245

246 Testi, lelki egészség Az esztétikai érzék fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés A felelősségérzet és a társas aktivitás készségének fejlesztése Élet az egyházközségben Alapkövetelmények Legyen a gyermeknek élményszerű fogalma Istenről mint gondviselő Atyáról, s ezt tudja is kifejezésre juttatni a maga értelmi-érzelmi szintjén. Ismerje és tudja elmondani Jézus életének főbb eseményeit kisebb segítséggel. Váljék tudatossá a gyermekben, hogy Jézus az Atya küldötte. Ismerje a karácsony, húsvét, pünkösd ünnepeinek tartalmát. Ismerje és értse a legelemibb vallási jeleket, szimbólumokat. Ismerje és szeresse az egyházat mint Isten népét, a Jézus Krisztusban hívők nagy családját, amelynek látható feje a római pápa. Ismerje a templom főbb liturgikus tárgyait, s tudjon a templomban megfelelő módon viselkedni, illetve a közös liturgiában részt venni. Tudja az alapvető imádságokat, az egyszerűbb egyházi énekeket. Ellenőrzése, értékelés, minősítés Kérdésfeltevéssel, beszélgetéssel ellenőrizzük, hogy az órán elmondottakat mennyire értették meg, illetve tették magukévá a gyermekek. Rendszeresen ellenőrizzük a tanulók füzeteiben végzett tanulói tevékenységet. A helyes válaszokat, jó meglátásokat dicséretben részesítjük: ez serkenti a gyermekeket igyekezetükben. A hibás feleletet azonnal javítjuk, de sohasem elmarasztaló módon, hanem nagy szeretettel, tapintattal. Az értékelés változatos módon történik: szóbeli dicséret, jó pont, a jutalmazás különböző formái: szentkép, csillag, szív nyomda, elismerő kézfogás stb. Első osztályban nincs osztályzás, a megfelelt, jól megfelelt minősítést alkalmazzuk. Projektmunka: tervezés, rend, szépség, együttműködés 246

247 H I T T A N 2. é v f o l y a m Célok és feladatok A gyermekeknek meg kell ismerniük az őket hívó Jézus életének és tanításának főbb mozzanatait az evangéliumok alapján. Meg kell tanulniuk a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, a Hiszekegyet (elemeiben), a szentmise főbb részeit, és ismerniük kell a keresztség szentségét. Segíteni kell a gyermeket annak felismerésében, hogy Jézus az ő barátja, aki hívja, szereti és tanítja őt. Készségessé kell tenni a gyermeket a Jézussal való szentségi találkozásra. Óraszám: 2 óra/hét 74 óra/év 2. évfolyam Az éves óraszám felosztására Témakörök Óraszám 1. Jézus követésre hív 2. Jézus örömre hív 3. Jézus a mennyei Atyához hív 4. Jézus testvérként hív 5. Jézus példájával hív 6. Jézus közösségbe hív 7. Jézus tanúságtételre hív Jézus hív Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális foglalkozások témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés Év végi ismétlés, összefoglalás 7 Összesen Jézus követésre hív (1. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A beszédkészség és a szóbeli szövegek megértésének, illetve alkotásának fejlesztése A másolási és a szövegértési képesség fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A lényegkiemelés képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Testi, lelki egészség Témák, tartalmak Jézus, aki követésére hívja az embert ismerkedés az újszövetségi elbeszélésekkel: Az első tanítványok meghívása Jézus és a gyermekek Lévi, a vámos meghívása A gazdag ifjú találkozása Jézussal Tanulói tevékenységek A tanító bemutatja a szentírási elbeszéléseket Ismeretek szóbeli visszamondása, megszilárdítása Ismeretek közös, rövid jegyzetelése; lerajzolása Aktualizálás: történetek dramatizált előadása; tanórai beszélgetés: Jézus minden embert hív a közösségébe, a templomba Kapcsolódási lehetőségek Írás Olvasás 247

248 Énkép, önismeret Az esztétikai érzék fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés A felelősségérzet és a szervezőképesség fejlesztése Jézus örömre hív (2. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A beszédkészség és a szóbeli szövegek megértésének, illetve alkotásának fejlesztése A másolási és a szövegértési képesség fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása Az összehasonlítás képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Testi, lelki egészség Énkép, önismeret Az esztétikai érzék fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Környezettudatosságra nevelés Az önkifejezés és a másokra való odafigyelés képességének fejlesztése Témák, tartalmak Az örömre hívó Jézus ismerkedés az újszövetségi elbeszélésekkel: A kánai menyegző A csodálatos kenyérszaporítás Jézus imádkozni tanít Tanulói tevékenységek A tanító bemutatja a szentírási elbeszéléseket Ismeretek szóbeli visszamondása, megszilárdítása Ismeretek közös, rövid jegyzetelése; lerajzolása Aktualizálás: történetek dramatizált előadása; tanórai beszélgetés: a csoda az ember életében a kapcsolatokban nyilvánul meg; Projektmunka: óriási közös rajz készítése a történetekről az osztályterem díszítésére Kapcsolódási lehetőségek Rajz Ének-zene Írás Olvasás Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A beszédkészség és a szóbeli szövegek megértésének, illetve alkotásának fejlesztése A másolási és a szövegértési képesség fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A koncentrálás és elmélyülés képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Testi, lelki egészség Jézus a mennyei Atyához hív (3. témakör) Témák, tartalmak Jézus, aki imádkozni tanít a Miatyánk ima értelmező megismerése: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is Tanulói tevékenységek A tanító bemutatja a szentírási elbeszéléseket Ismeretek szóbeli visszamondása, megszilárdítása Ismeretek közös, rövid jegyzetelése; lerajzolása Aktualizálás: történetek dramatizált előadása; tanórai beszélgetés: miért fontos a megbocsátás; személyes imák írása és elimádkozása az órák végén; Projektmunka: mécses készítése az otthoni imaalkalmakra Kapcsolódási lehetőségek Rajz Technika Írás Olvasás Ének-zene 248

249 Énkép, önismeret A nyitottság és az önfejlesztés képességének fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Felkészülés a felnőtt lét szerepeire Az önkifejezés és a másokra való odafigyelés képességének fejlesztése Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A beszédkészség és a szóbeli szövegek megértésének, illetve alkotásának fejlesztése A másolási és a szövegértési képesség fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása Az oksági gondolkodás képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Testi, lelki egészség Énkép, önismeret A másoknak való örömszerzés képességének fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Felkészülés a felnőtt lét szerepeire Az önkifejezés és a társas aktivitás képességének fejlesztése Témák, tartalmak Jézus testvérként hív (4. témakör) Jézus születésének elbeszélése az evangéliumokban az újszövetségi elbeszélések megismerése: Az angyali üdvözlet Mária látogatása Erzsébetnél Úton Betlehem felé Jézus születése; első látogatói: a pásztorok Jézus bemutatása a templomban A napkeleti bölcsek látogatása Jézus az egész világ Megváltója A 12 éves Jézus a templomban Tanulói tevékenységek A tanító bemutatja a szentírási elbeszéléseket Ismeretek szóbeli visszamondása, megszilárdítása Ismeretek közös, rövid jegyzetelése; lerajzolása Aktualizálás: történetek dramatizált előadása; tanórai beszélgetés: az igenekből fakadó öröm; Projektmunka: karácsonyi veresek/énekek/szentírási részek tanulása, előadása a családtagok számára Kapcsolódási lehetőségek Ének-zene Olvasás Írás Rajz Technika Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A beszédkészség és a szóbeli szövegek megértésének, illetve alkotásának fejlesztése A másolási és a Témák, tartalmak Jézus példájával hív (5. témakör) Jézus életének eseményeit bemutató elbeszélések az evangéliumokban az újszövetségi elbeszélések megismerése: Jézus megkeresztelkedése Jézus elvonul a pusztába Nem mindenki fogadja el Tanulói tevékenységek A tanító bemutatja a szentírási elbeszéléseket Ismeretek szóbeli visszamondása, megszilárdítása Ismeretek közös, rövid jegyzetelése; lerajzolása Kapcsolódási lehetőségek Rajz Technika Ének-zene Olvasás Írás Környezetismeret 249

250 szövegértési képesség fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A kritikus gondolkodás képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Testi, lelki egészség Énkép, önismeret Az elmélyülés képességének fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés A felelősségérzet és a szervezőképesség fejlesztése Jézus tanítását Bevonulás Jeruzsálembe A kereskedők kiűzése a templomból Az utolsó vacsora Jézus imádkozik az emberekért Az oltáriszentség elrendelése Jézus elfogása, pere Jézus a kereszten János és Mária Aktualizálás: történetek dramatizált előadása; tanórai beszélgetés: a keresztút/nehézségek a szeretet útja; Projektmunka: keresztúti képek készítése és kiállítása az osztályteremben; szülők meghívása közös keresztúti imára Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A beszédkészség és a szóbeli szövegek megértésének, illetve alkotásának fejlesztése A másolási és a szövegértési képesség fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A rendszerszemlélet képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Testi, lelki egészség Énkép, önismeret A pozitív gondolkodás képességének fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés Az etikai érzék fejlesztése Témák, tartalmak Jézus közösségbe hív (6. témakör) Jézus életének eseményeit bemutató elbeszélések az evangéliumokban az újszövetségi elbeszélések megismerése: Jézus feltámadása Jézus és Mária Magdolna találkozása Az emmauszi tanítványok Tamás apostol hitetlensége Jézus a Tibériás tavánál Jézus búcsúzik Jézus Péterre bízza az egyházat A tanítványok közössége Jézus mennybemenetele után Tanulói tevékenységek A tanító bemutatja a szentírási elbeszéléseket Ismeretek szóbeli visszamondása, megszilárdítása Ismeretek közös, rövid jegyzetelése; lerajzolása Aktualizálás: történetek dramatizált előadása; tanórai beszélgetés: milyen közösséggé válhat az osztály; Projektmunka: rajzok készítése az osztályközösségről; a legjobban sikerült alkotások megjelentetése az iskola honlapján Kapcsolódási lehetőségek Olvasás Írás Technika Rajz Ének-zene Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra Jézus tanúságtételre hív (7. témakör) Témák, tartalmak A tanúságtévő közösség az újszövetségi elbeszélések Tanulói tevékenységek A tanító bemutatja a szentírási elbeszéléseket Kapcsolódási lehetőségek Rajz Technika Írás 250

251 A beszédkészség és a szóbeli szövegek megértésének, illetve alkotásának fejlesztése A másolási és a szövegértési képesség fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A modellalkotás képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Testi, lelki egészség Énkép, önismeret A kommunikáció képességének fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés Környezettudatosságra nevelés Az empátia fejlesztése megismerése: Az első Pünkösd a Szentlélek eljövetele A Szentlélek ajándékai Ismeretek szóbeli visszamondása, megszilárdítása Ismeretek közös, rövid jegyzetelése; lerajzolása Aktualizálás: történetek dramatizált előadása; tanórai beszélgetés: milyen ajándékai/képességei vannak a közösség egyes tagjainak Olvasás Alapkövetelmények Ismerje a tanuló Jézus nyilvános működésének főbb eseményeit. Tudjon elmondani egy-egy evangéliumi történetet. Ismerje Jézus megváltói szerepét, tevékenységét. Ismerje a keresztség szentségét. Ismerje a szentmise fő részeit. Ellenőrzése, értékelés, minősítés Folyamatosan számon kérjük az órán hallott és feldolgozott evangéliumi történetet vagy tanítást. Kérdésekkel, beszélgetéssel ellenőrizzük, mennyire értették meg, illetve sajátították el tanulóink Jézus tanítását. Értékelésünket dicsérettel, jutalmazással és osztályzattal fejezzük ki. A helytelen vagy pontatlan feleletet javítjuk, pontosítjuk. Projektmunka: tervezés, rend, szépség, együttműködés. 251

252 H I T T A N 3. é v f o l y a m Célok és feladatok A gyermeknek ismernie kell Jézus életét, legfontosabb tanításait, el kell sajátítania a bűnbánat szentségével, illetve az oltáriszentséggel kapcsolatos tudnivalókat; tudnia kell a tízparancsolatot és Jézus új parancsolatát. Harmadikos korban a gyerekek számára feltétlenül biztosítani kell az Újszövetségi Szentírás használatát, és az órákon mintegy bele kell nőniük a Szentírás rendszeres olvasásába. A gyermeket hozzá kell segíteni ahhoz a felismeréshez, hogy a Jézust követő ember válasza Isten szeretetére a Krisztus tanítása szerinti élet és a vele való találkozás az eucharisztiában. A gyermek tárgyi tudásának építésével egy időben lelki fejlődését is segítenünk kell, hogy a harmadik év végére minél felkészültebbé válhasson az eukharisztia tudatos vételére. Imaéletének formálásában arra kell törekednünk, hogy a saját korának megfelelő szinten értse és érezze az ima fontosságát. Segítenünk kell őt abban, hogy szintjének megfelelő tudatossággal válaszoljon Jézus szeretetére, törekedjen a jóra. Óraszám: 2 óra/hét 74 óra/év 3. évfolyam Az éves óraszám felosztására Témakörök Óraszám 1. A találkozás öröm 2. A találkozás változás 3. A találkozás kapcsolat Találkozás Jézussal 4. A találkozás növekedés a bölcsességben 5. A találkozás szeretetből vállalt áldozat 6. A találkozás megváltás 7. A találkozás élet 8. A találkozás küldetés Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális foglalkozások témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés Év végi ismétlés, összefoglalás 7 Összesen

253 Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A szóbeli szövegek megértésének és alkotásának fejlesztése Énkép, önismeret Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A beszédkészség fejlesztése A másolási és íráskészség fejlesztése Testi, lelki egészség Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A felelősségérzet fejlesztése Felkészülés a felnőtt lét szerepeire Témák, tartalmak A találkozás öröm (1. témakör) Az evangéliumi Jézus megismerése: Az örömet adó találkozáselbeszélések értelmezése: Mária, Simeon, a bölcsek A tanítványok öröme A halászok és Máté meghívása A gazdag ifjú Tanulói tevékenységek Tanórai beszélgetés az örömet adó találkozások lehetőségéről A tanító elmondja, bemutatja a bibliai elbeszéléseket Ismeretek közös, rövid lejegyzése a füzetbe Aktualizálás projektmunka keretében: a vasárnapi szentmisékről rajz készítése egy füzetbe a füzetet az elsőáldozási szentmisén felajánláskor az oltárra teszik a gyerekek Kapcsolódási lehetőségek Olvasás Írás Rajz Technika Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A szóbeli szövegek megértésének és alkotásának fejlesztése Énkép, önismeret Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A beszédkészség fejlesztése A másolási és íráskészség fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia A felelősségérzet fejlesztése Testi, lelki egészség Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A harmóniára való készség fejlesztése Felkészülés a felnőtt lét szerepeire A találkozás változás (2. témakör) Témák, tartalmak Az evangéliumi Jézus megismerése: Az ember változását bemutató evangéliumi elbeszélések megismerése: A bűnös asszony Simon farizeus házában Bartimeus meggyógyítása Nikodémus A szamariai asszony Tanulói tevékenységek Tanórai beszélgetés az ember változásának lehetőségéről A t a n í t ó b e m u t a t j a a b i b l i Kapcsolódási lehetőségek Technika Rajz Olvasás Ének-zene Írás 253

254 a i e l b e s z é l é s e k e t Beszélgetés a történetekről: Menj, és többé ne vétkezzél miben áll Jézus követése Ismeretek közös, rövid lejegyzése a füzetbe Aktualizálás: imádságok megfogalmazása a füzetbe; mécses készítése Zenehallgatás A találkozás kapcsolat (3. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A szóbeli szövegek megértésének és alkotásának fejlesztése Énkép, önismeret Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása Beszédkészség fejlesztése A másolási és íráskészség fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia A felelősségérzet fejlesztése ismétlődik? Az olvasási, az értő olvasási készség fejlesztése Az etikai érzék fejlesztése Testi, lelki egészség Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A harmóniára való készség fejlesztése Kezdeményezőképesség és Témák, tartalmak Az evangéliumi Jézus megismerése: A Jézussal való kapcsolatot bemutató evangéliumi elbeszélések megismerése: Példabeszédek: Jézus: a jó Pásztor Jézus: a kapu Jézus: az Út, az Igazság és az Élet Jézus a gondviselésről tanít A tékozló fiú története Tanulói tevékenységek Tanórai beszélgetés az emberek közti kapcsolatok lehetőségéről A bibliai elbeszélések egyéni, hangos, értő olvasása; tartalmuk elmondása irányított tanítói kérdések segítségével; beszélgetés a történetek mondanivalójáról: Isten mindig szeretettel várja vissza az embert Ismeretek közös, rövid lejegyzése a füzetbe Aktualizálás projektmunka keretében: nagy kapu készítése csomagolópapírra, teremdíszítés; meditáció: a kapu mint az Atya visszaváró szeretetének szimbóluma Kapcsolódási lehetőségek Rajz Technika Olvasás Írás 254

255 vállalkozói kompetencia Környezettudatosságra nevelés Önállóságra nevelés Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés A találkozás növekedés a bölcsességben (4. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A szóbeli szövegek megértésének és alkotásának fejlesztése Énkép, önismeret Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A harmóniára való készség fejlesztése Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia Környezettudatosságra nevelés Önállóságra nevelés Felkészülés a felnőtt lét szerepeire Hatékony, önálló tanulás A beszédkészség fejlesztése A tanulás tanítása A másolási és íráskészség fejlesztése Az olvasási, az értő olvasási készség fejlesztése Az etikai érzék fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A harmóniára való készség fejlesztése Környezettudatosságra nevelés Önállóságra nevelés Felkészülés a felnőtt lét szerepeire Témák, tartalmak Az ember növekedését elősegítő Jézust bemutató evangéliumi elbeszélések megismerése: Példabeszéd a sziklára épült házról A talentumokról szóló példabeszéd A szűk kapu, a keskeny út Jézus lecsendesíti a vihart A csodálatos halfogás A bénát Jézus elé viszik barátai Jézus meggyógyítja a tíz leprást A magvetőről szóló példabeszéd Látogatóban Máriánál és Mártánál Az irgalmas szamaritánus Jézus megbocsátásra tanít Tanulói tevékenységek Tanórai beszélgetés az ember talentumairól Előkészítő projektmunka: jó cselekedeteket jelző színes virágok gyűjtése, a gyűjtemény kiállítása az osztályteremben A jócselekedet szó jelentésének megbeszélése, lejegyzése a füzetbe A bibliai elbeszélések egyéni, hangos, értő olvasása; tartalmuk elmondása irányított tanítói kérdések segítségével; beszélgetés a történetek mondanivalójáról: Isten minden embert megajándékoz lehetőségekkel, amelyekért hálásak vagyunk Ismeretek közös, rövid lejegyzése a füzetbe Aktualizálás projektmunka keretében: kis könyv készítése az ember szellemi-lelki értékeiről Kapcsolódási lehetőségek Ének-zene Rajz Technika Olvasás Írás A találkozás szeretetből vállalt áldozat (5. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A szóbeli szövegek megértésének és alkotásának fejlesztése Énkép, önismeret Témák, tartalmak Az emberért áldozatot vállaló Jézust bemutató evangéliumi elbeszélések megismerése: Tanulói tevékenységek Tanórai beszélgetés az áldozatot vállaló szeretet lehetőségéről Előkészítés: nagyheti népénekek tanulása Kapcsolódási lehetőségek Írás Olvasás Ének-zene Rajz Technika (számítástechnika) 255

256 Hatékony, önálló tanulás A tanulás tanítása A beszédkészség fejlesztése A másolási és íráskészség fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia A felelősségérzet fejlesztése Az etikai érzék fejlesztése Az olvasási, az értő olvasási készség fejlesztése Testi, lelki egészség Esztétikaiművészeti tudatosság és kifejezőképesség Az esztétikai érzék fejlesztése Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia Környezettudatosságra nevelés Önállóságra nevelés Felkészülés a felnőtt lét szerepeire Digitális kompetencia Képi információ létrehozása Az utolsó vacsora Jézus kereszthalála Jézus feltámadása A bibliai elbeszélések egyéni, hangos, értő olvasása; tartalmuk elmondása irányított tanítói kérdések segítségével; beszélgetés a történetek mondanivalójáról Ismeretek közös, rövid lejegyzése a füzetbe Aktualizálás: beszélgetés a keresztútról a feltámadás fényében, mint a találkozások útjáról; rajzkészítés a találkozásról, a rajzok kifüggesztése az iskola kápolnájában, illetve közzététele az iskola honlapján Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A szóbeli szövegek megértésének és alkotásának fejlesztése Énkép, önismeret Hatékony, önálló tanulás A beszédkészség fejlesztése A másolási és íráskészség fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia A felelősségérzet fejlesztése A tanulás tanítása Az olvasási, az értő olvasási készség fejlesztése Az etikai érzék fejlesztése Testi, lelki egészség Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A harmóniára való készség fejlesztése Felkészülés a felnőtt lét szerepeire A találkozás megváltás (6. témakör) Témák, tartalmak A megváltó Jézust bemutató evangéliumi elbeszélések megismerése: A főparancs Jézus nem ítél el Bűnbocsátó hatalom Tanulói tevékenységek Tanórai beszélgetés a bűnről, a bűnbánatról és a bocsánatról A bibliai elbeszélések egyéni, hangos, értő olvasása; tartalmuk elmondása irányított tanítói kérdések segítségével; beszélgetés a történetek mondanivalójáról: a bűn rombolja az embert, de Jézus segít a megbánásban és a megbocsátásban Ismeretek közös, rövid lejegyzése a füzetbe Aktualizálás: beszélgetés a kiengesztelődés szentségéről; készület szentgyónásra; énektanulás Kapcsolódási lehetőségek Olvasás Írás Ének-zene 256

257 Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A szóbeli szövegek megértésének és alkotásának fejlesztése Énkép, önismeret Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A harmóniára való készség fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A beszédkészség fejlesztése A másolási és íráskészség fejlesztése A tanulás tanítása Az olvasási, az értő olvasási készség fejlesztése Az etikai érzék fejlesztése Testi, lelki egészség Szociális és állampolgári kompetencia Önállóságra nevelés Felkészülés a felnőtt lét szerepeire Témák, tartalmak A találkozás élet (7. témakör) Az életet adó Jézust bemutató evangéliumi elbeszélés megismerése: Jézus az élet kenyere Tanulói tevékenységek Tanórai beszélgetés a szentmiséről Előkészítés: a szentmise állandó énekeinek eléneklése A bibliai elbeszélés egyéni, hangos, értő olvasása; tartalmának elmondása irányított tanítói kérdések segítségével; beszélgetés a történet mondanivalójáról: az oltáriszentségben is jelen lévő Jézus a teljes életre hívja az embert Ismeretek közös, rövid lejegyzése a füzetbe Aktualizálás: rövid hálaadó imádságok megfogalmazása és lejegyzése a füzetbe Felkészülés az első szentáldozásra Kapcsolódási lehetőségek Olvasás Írás Ének-zene Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A szóbeli szövegek megértésének és alkotásának fejlesztése Énkép, önismeret Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A harmóniára való készség fejlesztése Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés Hatékony, önálló tanulás A beszédkészség fejlesztése A másolási és íráskészség fejlesztése A tanulás tanítása Az olvasási, az értő olvasási készség fejlesztése Az etikai érzék fejlesztése Testi, lelki egészség A találkozás küldetés (8. témakör) Témák, tartalmak A küldetést adó Jézust bemutató evangéliumi elbeszélés megismerése: Az első keresztények élete Tanulói tevékenységek Tanórai beszélgetés a közösségi életről Előkészítés: rajzkészítése arról a közösségről, ahová tartoznak A bibliai elbeszélés egyéni, hangos, értő olvasása; tartalmának elmondása irányított tanítói kérdések segítségével; beszélgetés a történet mondanivalójáról: jó közösséghez tartozni Ismeretek közös, rövid lejegyzése a füzetbe Aktualizálás projektmunka keretében: csoportplakát készítése: plébániák neve, védőszentje, búcsúja; közös jegyzetelés a füzetbe Kapcsolódási lehetőségek Rajz Írás Olvasás Technika 257

258 Szociális és állampolgári kompetencia Önállóságra nevelés Felkészülés a felnőtt lét szerepeire Alapkövetelmények Ismerje a tanuló Jézus életének legfontosabb eseményeit és tanítását. Sajátítsa el a bűnbocsánat szentségével és az oltáriszentséggel kapcsolatos tudnivalókat. Tudja fejből a tízparancsolatot. Ismerje a négy evangélium szerzőjét, az evangéliumok sorrendjét. Tudjon fejből idézni legalább 20 evangéliumi részből egy-egy verset. Ismerje Jézus új parancsát. Ellenőrzés, értékelés, minősítés Kérdésekkel és megbeszéléssel ellenőrizzük, mennyire értették meg, illetve tették magukévá az órán elhangzott tanítást. A füzetvezetést, házi feladatokat is rendszeresen ellenőrizzük. A helyes válaszokat, az órai aktivitást, jó meglátásokat dicséretben részesítjük, jutalmazzuk. A hibát szeretettel és nagy tapintattal javítjuk. Az értékelés változatos módon történik: szóbeli feleletek, rajzok, memoriterek, szorgalmi feladatok jutalmazása, illetve osztályzattal történő minősítése. Az elsőáldozáshoz szükséges vizsgakérdéseket a tanév során folyamatosan magyarázzuk, tanítjuk, megtanulásukat ellenőrizzük. Projektmunka: tervezés, pontosság, szépség, együttműködés, rend. 258

259 H I T T A N 4. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanulókban elmélyítjük a liturgikus cselekmények, helyek, idők, ünnepek és kellékek jelképrendszerének ismeretét, valamint életkori sajátosságaiknak megfelelően bevezetjük őket a szentmise és a szentségek teológiájába. Az elméleti megalapozással segítjük a tanulókat, hogy figyelmesen, odaadóan és értő módon vegyenek részt az egyház liturgikus életében. Óraszám: 2 óra/hét 74 óra/év 4. évfolyam Az éves óraszám felosztására Témakörök Óraszám 1. Isten népe ünnepel 2. A húsvéti misztérium ünneplése 3. Az ünneplés helye, ideje és kellékei 4. Ünnepeink Az élet Isten népének közösségében 5. A szentségek és szentelmények liturgiája Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális foglalkozások témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés témafeldolgozás összefoglalás, ellenőrzés Év végi ismétlés, összefoglalás 7 Összesen

260 Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A szóbeli szövegek alkotása képességének fejlesztése A szóbeli és írott szövegek megértése képességének fejlesztése Írásbeli szövegek alkotása Szociális és állampolgári kompetencia Felkészülés a felnőtt lét szerepeire Alternatívaállítás. A lényegkiemelés és a rendszerzés képességének fejlesztése Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia A tanulás tanítása Gazdasági nevelés Az önfejlesztés és az önállóság képességének fejlesztése Témák, tartalmak Ismerkedés az egyház alapvető liturgikus szolgálatával: Isten ószövetségi népének ünneplései Az ősegyház liturgikus szolgálata Jézus parancsának teljesítése Liturgikus szolgálatok az oltárnál Liturgikus szolgálatok a közösségben Elődök és társak az ünneplésben (égiek és földiek) Isten népe ünnepel (1. témakör) Tanulói tevékenységek Tanórai beszélgetés az ünnepekről Gyűjtőmunka: fényképek gyűjtése az egyházközségi liturgikus szolgálatokról; az egyházi szolgálat mibenlétének tisztázása tanári irányítással Tanári irányítással szómagyarázat: egyház, ősegyház, ministráns, lektor, agapé Ismeretek közös jegyzetelése Aktualizálás projektmunka keretében: az egyház agapé-szeretetének megnyilvánulás aprósütemény készítése más osztályok / hajléktalanok / rászorulók megörvendeztetésére Kapcsolódási lehetőségek Irodalom Technika Ének-zene A húsvéti misztérium ünneplése (2. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Felkészülés a felnőtt lét szerepeire A harmóniaérzék fejlesztése Anyanyelvi kommunikáció A tanulás tanítása A szóbeli szövegek alkotása képességének fejlesztése A szóbeli és írott szövegek megértése képességének fejlesztése Írásbeli szövegek alkotása Szociális és állampolgári kompetencia Európai azonosságtudat egyetemes kultúra Alternatívaállítás Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés Énkép, önismeret A lényegkiemelés és a rendszerzés képességének fejlesztése Témák, tartalmak A húsvéti misztérium ünneplése: A húsvét mint az egyház misztériuma A húsvéti misztérium ünneplése a szentmisében: Igeliturgia Áldozati liturgia Az utolsó vacsora eseményei: A kenyér és a bor átváltoztatása Az eukharisztia szó (hálaadás) jelentése Az ember válasza Isten hívására: a hálaadó ima; a közösség válasza a zsolozsma Tanulói tevékenységek Bevezetés: orgonazene-hallgatás, énektanulás (pl. Uram irgalmazz ) Tanórai beszélgetés a szentmise részeiről A gyermek-misekánon (V. kánon) közös, hangos, értő olvasása; tanári irányítással értelmezése Ismeretek közös jegyzetelése Aktualizálás: hálaadó ima írása: a szentmisén találkozhat az ember Jézussal, s kifejezheti legmélyebb vágyait; az imádságokból osztályimakönyv készítése Kapcsolódási lehetőségek Irodalom Ének-zene Rajz 260

261 Az ünneplés helye, ideje és kellékei (3. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Digitális kompetencia Hon-és népismeret A forráskezelés és a kommunikációértékelés képességének fejlesztése Anyanyelvi kommunikáció A tanulás tanítása A szóbeli szövegek alkotása képességének fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A szóbeli és írott szövegek megértése képességének fejlesztése Írásbeli szövegek alkotása Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés Az önértékelés és a nyitottság képességének fejlesztése Testi, lelki egészség Énkép, önismeret Témák, tartalmak A liturgikus ünneplés helye, ideje és kellékei: A családi otthon mint a legfontosabb ünneplési hely A templom mint Isten háza és az ünneplő közösség színhelye Legfontosabb liturgikus kellékek, szimbólumok: a templom berendezése, oltár, gyertya, liturgikus színek, liturgikus ruhák Tanulói tevékenységek Tanári irányítással prezentáció vetítése a magyarországi bazilikákról Tanórai beszélgetés a templomról mint az imádság helyéről; Tanári irányítással templomra és imádságra vonatkozó szövegek keresése a Szentírásból; a szövegek tanórai értelmezése Ismeretek közös jegyzetelése Aktualizálás: imádság szervezése az iskola kápolnájában; rövid zsoltárrészletek, taizéi énekek; gyertyagyújtás Kapcsolódási lehetőségek Irodalom Rajz Művészettörténet A társas aktivitás képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Felkészülés a felnőtt lét szerepeire A harmóniaérzék fejlesztése Ünnepeink (4. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés Az önértékelés és a nyitottság képességének fejlesztése Testi, lelki egészség A társas aktivitás képességének fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Felkészülés a felnőtt lét szerepeire A harmóniaérzék fejlesztése Anyanyelvi kommunikáció A tanulás tanítása A szóbeli szövegek alkotása képességének fejlesztése Hatékony, önálló tanulás Témák, tartalmak A legfontosabb egyházi ünnepek vallási tartalmának megismerése: Vasárnap Karácsony: Jézus születésének ünnepe Húsvét: Jézus megváltó kereszthalálának és feltámadásának ünnepe Pünkösd: a Szentlélek eljövetelének, az egyház születésének ünnepe Szűz Mária ünnepei: Tanulói tevékenységek A legfőbb keresztény ünnepek dramatizált megjelenítése kis csoportokban Tanórai beszélgetés a keresztény ünnepek vallási mondanivalójáról Ismereteket közös jegyzetelése Aktualizálás projektmunka keretében: gyűjtőmunka az Kapcsolódási lehetőségek Ének-zene Irodalom Rajz Technika Tánc és dráma 261

262 A szóbeli és írott szövegek megértése képességének fejlesztése Írásbeli szövegek alkotása Környezettudatosságra nevelés Gyümölcsoltó Boldogasszony, Nagyboldogasszony A szenetek, különösen a legfontosabb magyar szentek (Szent István, Szent Erzsébet, Szent Margit) ünnepe interneten: a legfontosabb magyar Mária-kegyhelyek felkutatása; történetükről képes beszámoló készítése a faliújságra A szentségek és szentelmények liturgikája (5. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek Kapcsolódási lehetőségek Kezdeményezőképessé g és vállalkozói kompetencia Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés Az önértékelés és a nyitottság képességének fejlesztése Testi, lelki egészség Anyanyelvi kommunikáció A tanulás tanítása A szóbeli szövegek alkotása képességének fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A szóbeli és írott szövegek megértése képességének fejlesztése Írásbeli szövegek alkotása Szociális és állampolgári kompetencia Gazdasági nevelés Az etikai érzék, az empátia és a felelősségvállalás képességének Belépés Krisztus közösségébe ismerkedés a szentségek és szentelmények liturgiájával: A keresztség, a bérmálás és az oltáriszentség mint a keresztény életbe bevezető titkok A kiengesztelődés szentsége és a betegek kenete mint Istenhez vezető út Az egyházi rend és a házasság szentsége mint az ember kibontakozását segítő ajándékok Irodalom Technika Ének-zene Tanulói kiselőadások a hét szentség kiszolgálásának liturgiájáról Tanári irányítással liturgikus szövegek hangos és értő olvasása; szövegelemzése Ismeretek közös jegyzetelése Aktualizálás projektmunka keretében: apró ajándékok készítése és eljuttatása idősek otthonába kifejezve, hogy a szentségek ajándékozó létre hívják meg az embert 262

263 fejlesztése Alapkövetelmények A tanuló tudjon tájékozódni, adott részeket ügyesen megkeresni a Szentírásban. Ismerje az egyházi év fogalmát, a szentmise teológiáját alap szinten és liturgiáját, a hét szentség és a szentelmények liturgiáját. Tudja, mit, mikor, hogyan és miért ünneplünk az egyházban. Ismerje a liturgikus cselekmények, helyek, idők, kellékek, színek jelképrendszerét. Ellenőrzés, értékelés, minősítés Az ellenőrzés, értékelés a tantervi követelmények teljesítésére irányul, független a tanuló személyes meggyőződésétől, vallási elkötelezettségétől. Szóbeli feleletek és írásbeli dolgozatok formájában ellenőrizzük az elsajátított tudásanyagot. Tanegységenként témazáró dolgozatot íratunk. Értékeljük a tanulók órai aktivitását, házi és szorgalmi feladatait, füzetvezetését. A hittan tantárgyból is 5 osztályzattal minősítjük a tanulók tudását. Projektmunka: tervezés, a munka szervezése, rend, szépség, együttműködés. 263

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM 51/2012. XII. 21.EMMI RENDELET 1.SZ. MELLÉKLETE ALAPJÁN Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs

Részletesebben

Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam

Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam érzelmi érzékenysége, erkölcsi gondolkodása legalább olyan szintre kerül, hogy az olvasott művekben képessé válik emberi alaphelyzetek,

Részletesebben

Adaptált kerettanterv

Adaptált kerettanterv Adaptált kerettanterv MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az Apáczai Kiadó Helyi tantervi ajánlása alapján, kiegészítve a rendelkezésre álló 10%, illetve a szabadon tervezhető órakeret terhére felhasználható

Részletesebben

Helyi tanterv alsó tagozat

Helyi tanterv alsó tagozat Tartalomjegyzék Helyi tanterv alsó tagozat Magyar nyelv és irodalom Bevezető... 3 1. évfolyam... 5 2. évfolyam... 11 3. évfolyam... 20 4. évfolyam... 31 Német népismeret Bevezető... 42 1. évfolyam... 43

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotás érthetően beszél; megérti az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen

Részletesebben

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez az 51/2012 (XII: 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1. kerettanterv alapján

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez az 51/2012 (XII: 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1. kerettanterv alapján Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez az 51/2012 (XII: 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1. kerettanterv alapján Oktatási célok: Magyar nyelv és irodalom 1. osztály - az olvasástanulás előkészítése;

Részletesebben

2. évfolyam Magyar nyelv és irodalom

2. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 2. évfolyam Magyar nyelv és irodalom Éves óraszám: 288 (180 olvasás, 72 nyelvtan, 36 írás); Heti óraszám: 8. Tematikai egység címe 288 Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

8. melléklet Alsós kötelező tantárgyak tantervei:

8. melléklet Alsós kötelező tantárgyak tantervei: 8. melléklet Alsós kötelező tantárgyak tantervei: oldalszám Magyar nyelv és irodalom 91. Matematika 130. Környezetismeret 165. Vizuális kultúra 195. Technika, életvitel és gyakorlat 258. Ének-zene A változat

Részletesebben

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. BEVEZETŐ

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. BEVEZETŐ BEVEZETŐ Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.

Részletesebben

2013. Helyi tanterv. Klúg Péter Általános Iskola, Szakiskola a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye. Szeged

2013. Helyi tanterv. Klúg Péter Általános Iskola, Szakiskola a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye. Szeged 2013. Helyi tanterv Klúg Péter Általános Iskola, Szakiskola a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye Szeged AZ ISKOLA HELYI TANTERVE 1. A képzés teljes szerkezete... 1 2. Óvodai nevelés...

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM AZ 51/2012 2 (7.A) Az iskola a magyar nyelv és irodalom tantárgyat magyar nyelv és irodalom tantárgyakra bonthatja. Iskolánk, ezen rendelet alapján a magyar nyelv és magyar irodalom

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

Részletesebben

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 2.osztály

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 2.osztály Oktatási célok: Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 2.osztály - a szövegértő olvasás előkészítése; - az irodalmi alkotások befogadásának megalapozása; - szépirodalmi és ismeretterjesztő

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges ja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános iskola Magyar nyelv és irodalom Évfolyam: 1 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: Írásbeli Követelmények, témakörök:

Részletesebben

1. évfolyam. Témakörök

1. évfolyam. Témakörök 1. évfolyam Témakörök Javasolt óraszámok 7 óra/hét (252óra) Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása 30 Olvasás, az írott szöveg megértése 1. - az olvasástanulás előkészítése

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Magyar nyelv és irodalom. készült

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Magyar nyelv és irodalom. készült 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1-4./1.2.1. alapján 1-4. évfolyam 2 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam Célok és feladatok

Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam Célok és feladatok Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom. 1 4. évfolyama számára. Célok és feladatok

Magyar nyelv és irodalom. 1 4. évfolyama számára. Célok és feladatok Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése,

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 4. Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez

Részletesebben

Budapest, 2013. március 29. Jóváhagyta : Hanczné Szmilkó Katalin Igazgató

Budapest, 2013. március 29. Jóváhagyta : Hanczné Szmilkó Katalin Igazgató Budapest, 2013. március 29. Jóváhagyta: Hanczné Szmilkó Katalin Igazgató Tartalom MAGYAR... 4 1. évfolyam... 7 2. évfolyam... 21 3. évfolyam... 34 4. évfolyam... 48 MATEMATIKA... 62 1. évfolyam... 68 2.

Részletesebben

5. Tantárgyak tartalma és követelményei

5. Tantárgyak tartalma és követelményei Magyar nyelv és irodalom 1. évfolyam 5. Tantárgyak tartalma és követelményei 5.1 Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam 5.1.1 Magyar nyelv és irodalom 1. évfolyam Éves óraszám: 288 (144 olvasás, 144 írás);

Részletesebben

1. számú melléklet AZ ALSÓ TAGOZAT TANTÁRGYI PROGRAMJAI

1. számú melléklet AZ ALSÓ TAGOZAT TANTÁRGYI PROGRAMJAI 1. számú melléklet AZ ALSÓ TAGOZAT TANTÁRGYI PROGRAMJAI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam Elsődleges célunk az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy az anyanyelvi kommunikációs

Részletesebben

A SZIGETI JÓZSEF UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE 1-4.

A SZIGETI JÓZSEF UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE 1-4. A SZIGETI JÓZSEF UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE 1-4. Budapest,2013. március 1 0 4 1 B u d a p e s t, S z i g e t i J ó z s e f u. 1-3. O M : 034873 TARTALOM Magyar nyelv és irodalom... 2 Angol nyelv...

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom helyi tanterv 1 4. évfolyam A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (8-8 - 7-7) óraszámokkal Célok és feladatok

Magyar nyelv és irodalom helyi tanterv 1 4. évfolyam A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (8-8 - 7-7) óraszámokkal Célok és feladatok Magyar nyelv és irodalom helyi tanterv 1 4. évfolyam A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (8-8 - 7-7) óraszámokkal Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom

Részletesebben

Helyi tanterv. Magyar nyelv és irodalom. VD Általános Iskola 1 4. évfolyama számára

Helyi tanterv. Magyar nyelv és irodalom. VD Általános Iskola 1 4. évfolyama számára Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom VD Általános Iskola 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam

Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam 1. Alapelvek, célok Az általános iskola kezdő szakaszában a magyar nyelv és irodalom tantárgy legalapvetőbb célja az anyanyelvi kommunikációhoz szükséges képességek

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

Részletesebben

BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1182 Budapest Brassó u. 1. OM azonosító: 035120 KLIK azonosító: 203003

BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1182 Budapest Brassó u. 1. OM azonosító: 035120 KLIK azonosító: 203003 BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1182 Budapest Brassó u. 1. OM azonosító: 035120 KLIK azonosító: 203003 Telefon: 291-83-23 Fax: 290-75-77 e-mail: [email protected] http:// www.brassoiskola.hu HELYI TANTERV

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen

Részletesebben

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1 Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1 Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 2. évfolyama számára A kerettantervhez

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM EMMI helyi tanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM EMMI helyi tanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM EMMI helyi tanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1 Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Az általános

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

Részletesebben

Alsó tagozat helyi tantervei. a táblázatban megadott sorrend szerint

Alsó tagozat helyi tantervei. a táblázatban megadott sorrend szerint Alsó tagozat helyi tantervei a táblázatban megadott sorrend szerint Óraterv 1 4. évfolyam Tantárgyak 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. Magyar nyelv és irodalom 7+1 7 6 6 Idegen nyelvek (Angol/Német) +1 +3

Részletesebben

Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081. Pedagógiai Program. 3.1 Helyi tanterv tantárgyanként-alsó tagozat

Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081. Pedagógiai Program. 3.1 Helyi tanterv tantárgyanként-alsó tagozat Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081 Pedagógiai Program 3.1 Helyi tanterv tantárgyanként-alsó tagozat Érvényes: 2013. szeptember 1-től 3.1 Az alsó tagozat helyi tanterve

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. az általános iskolák 1 4. évfolyama számára

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. az általános iskolák 1 4. évfolyama számára MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs

Részletesebben

Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Dunaharaszti. Alsó tagozatos kerettanterv

Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Dunaharaszti. Alsó tagozatos kerettanterv Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Dunaharaszti Alsó tagozatos kerettanterv 1-4. évfolyam - 101 - Tartalomjegyzék Alsó tagozatos kerettanterv...- 101 - Tartalomjegyzék... - 102 - Magyar

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára

Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára A kerettantervhez képest heti egy órával (3. osztályban 2 órával) emelt (8-8 8-7) óraszámokkal Célok és feladatok* Az általános iskola

Részletesebben

1. számú melléklet AZ ALSÓ TAGOZAT TANTÁRGYI PROGRAMJAI

1. számú melléklet AZ ALSÓ TAGOZAT TANTÁRGYI PROGRAMJAI 1. számú melléklet AZ ALSÓ TAGOZAT TANTÁRGYI PROGRAMJAI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam Elsődleges célunk az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy az anyanyelvi kommunikációs

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI TANTERV. Készült az 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet kerettanterve alapján 2013.

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI TANTERV. Készült az 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet kerettanterve alapján 2013. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-12. HELYI TANTERV Készült az 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet kerettanterve alapján 2013. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM - ALSÓ TAGOZAT Az általános iskola alsó tagozatán a

Részletesebben

Középkerti Általános Iskola Helyi tanterv alsó tagozat

Középkerti Általános Iskola Helyi tanterv alsó tagozat Középkerti Általános Iskola Helyi tanterv alsó tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs

Részletesebben

Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv

Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv TÉA- ÓA- Z 1-2 TATAO FOGAA, TÉNYÉG, ÓDZ FADAT A magyar ábécé kis- és nagybetűinek felismerése nyomtatott és kézírásos formában. A magyar ábécé kis-

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok*

Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs

Részletesebben

KISLÁNGI TAMÁSI ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA 201103 PEDAGÓGIAI PROGRAM. HELYI TANTERV II. rész ALSÓ TAGOZATOS TANTÁRGYAK

KISLÁNGI TAMÁSI ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA 201103 PEDAGÓGIAI PROGRAM. HELYI TANTERV II. rész ALSÓ TAGOZATOS TANTÁRGYAK KISLÁNGI TAMÁSI ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA 201103 PEDAGÓGIAI PROGRAM HELYI TANTERV II. rész ALSÓ TAGOZATOS TANTÁRGYAK TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 3. MATEMATIKA 43. ERKÖLCSTAN 88. KÖRNYEZETISMERET

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák évfolyama számára A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (9-9-8) óraszámokkal

Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák évfolyama számára A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (9-9-8) óraszámokkal Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 2 3. évfolyama számára A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (9-9-8) óraszámokkal Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar

Részletesebben

Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u Szervezeti egységkód: HA1401 OM azonosító: Pedagógiai Program

Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u Szervezeti egységkód: HA1401 OM azonosító: Pedagógiai Program Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. Szervezeti egységkód: HA1401 OM azonosító: 031081 Pedagógiai Program 3.1 Helyi tanterv tantárgyanként-alsó tagozat 3.1 Az alsó tagozat helyi

Részletesebben

Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u Szervezeti egységkód: OM azonosító: Pedagógiai Program

Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u Szervezeti egységkód: OM azonosító: Pedagógiai Program Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. Szervezeti egységkód: 082036 OM azonosító: 031081 Pedagógiai Program 3.1 Helyi tanterv tantárgyanként-alsó tagozat 3.1 Az alsó tagozat helyi

Részletesebben

SZENT LŐRINC KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV

SZENT LŐRINC KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV SZENT LŐRINC KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 1-4. ÉVFOLYAM 1183 BUDAPEST, GYÖNGYVIRÁG U. 41. OM: 035136 1 Tartalomjegyzék: oldal A választott kerettantervvel kapcsolatos információk Magyar nyelv

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM (1-4.)

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM (1-4.) TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM (1-4.)...2 MATEMATIKA (1-4.)...79 ERKÖLCSTAN(1-4.)...129 KÖRNYEZETISMERET(1-4.)...164 ÉNEK-ZENE (1-4.)...202 VÍZUÁLIS KULTÚRA (1-4.)...232 TECHNIKA, ÉLETVITEL ÉS

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Magyar nyelv és irodalom MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése,

Részletesebben

Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból az 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok*

Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból az 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból az 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam számára

Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam számára Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam számára 1 A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (8-8 - 7-7) óraszámokkal Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom

Részletesebben

BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA Budapest Brassó u. 1. OM azonosító: KLIK azonosító:

BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA Budapest Brassó u. 1. OM azonosító: KLIK azonosító: BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1182 Budapest Brassó u. 1. OM azonosító: 035120 KLIK azonosító: 203003 Telefon: 291-83-23 Fax: 290-75-77 e-mail: [email protected] http:// www.brassoiskola.hu HELYI TANTERV

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Magyar nyelv és irodalom MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése,

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen

Részletesebben

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 3. osztály

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 3. osztály Oktatási célok: Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 3. osztály - irodalmi kifejezésformák, stílusbeli és szerkezeti sajátosságok felfedeztetése; - a magyar nyelv és a magyar

Részletesebben

MAGYAR NYELV és IRODALOM 1-4. évfolyam

MAGYAR NYELV és IRODALOM 1-4. évfolyam MAGYAR NYELV és IRODALOM 1-4. évfolyam 1 MAGYAR NYELV és IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek

Részletesebben

MISKOLC-DIÓSGYŐRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ALSÓ TAGOZAT HELYI TANTERVE MISKOLC-DIÓSGYŐRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

MISKOLC-DIÓSGYŐRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ALSÓ TAGOZAT HELYI TANTERVE MISKOLC-DIÓSGYŐRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA MISKOLC-DIÓSGYŐRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA HELYI TANTERVE 1-4. évfolyam Alsó tagozat Miskolc 2013 1 Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára EMMI kerettanterv 51/2012.

Részletesebben

Fráter György Katolikus Általános Iskola és AMI

Fráter György Katolikus Általános Iskola és AMI Fráter György Katolikus Általános Iskola és AMI HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT 1-4 ÉVFOLYAM Tematikai egység/fejlesztési cél MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Fejlesztési feladatok és óraszámok 1-2. évfolyam Kerettantervi

Részletesebben

Helyi tanterv az általános iskola 1-4. évfolyamára

Helyi tanterv az általános iskola 1-4. évfolyamára Györffy István Katolikus Általános Iskola Helyi tanterv az általános iskola 1-4. évfolyamára Székhely 5300 Karcag, József Attila utca 1. Karcag, 2015. Kovács Miklós Istvánné igazgató 1 TARTALOM MAGYAR

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Szurdokpüspöki Általános Iskola A Szurdokpüspöki Általános Iskola magyar nyelv és irodalom helyi tanterve az Apáczai Kiadó által készített ajánlás átvételével készült.

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-2

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-2 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-2 Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Alapfokú nevelés oktatás szakasza alsó tagozat 1 4. évfolyam Az Apáczai Kiadó által megjelentetett kerettantervi ajánlás felhasználásával készült Célok, feladatok Az általános

Részletesebben

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 4. osztály

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 4. osztály Oktatási célok: Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 4. osztály - irodalmi kifejezésformák, stílusbeli és szerkezeti sajátosságok felfedeztetése; - a magyar nyelv és a magyar

Részletesebben

Örömhír Budapest ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. ÉVFOLYAMOK HELYI TANTERV. Hatályos 2016.

Örömhír Budapest ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. ÉVFOLYAMOK HELYI TANTERV. Hatályos 2016. Örömhír Budapest ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. ÉVFOLYAMOK HELYI TANTERV Hatályos 2016. szeptember 1-től 1 Iskolánk helyi tantervként teljes mértékben a kerettantervet

Részletesebben

3. HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT

3. HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT 3. HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam

Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam 1. Tantárgyi címoldal Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei: a magyar nyelv és irodalom tantárgy

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam)

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam) MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam) BEVEZETÉS ALAPELVEK, CÉLOK Az általános iskola kezdő szakaszában a magyar nyelv és irodalom tantárgy legalapvetőbb célja az anyanyelvi

Részletesebben

HELYITANTERV Alapfokú nevelés-oktatás szakasza. ALSÓ TAGOZAT 1-4. évfolyam

HELYITANTERV Alapfokú nevelés-oktatás szakasza. ALSÓ TAGOZAT 1-4. évfolyam 1 HELYITANTERV Alapfokú nevelés-oktatás szakasza ALSÓ TAGOZAT 1-4. évfolyam 2 TARTALOMJEGYZÉK ALSÓ TAGOZAT 1 4. évfolyam... 3 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 9 IDEGEN NYELVEK... 56 MATEMATIKA... 87 ERKÖLCSTAN...

Részletesebben

Alsó tagozat. Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam

Alsó tagozat. Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam Alsó tagozat Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Helyi Tanterv Magyar nyelv és irodalom 1-2. évfolyam Eger, 2013. március 29. Kidolgozta: Petrovai Józsefné Rozsnyai Lászlóné Szilágyiné Veres Szilvia

Részletesebben

1-2. évfolyam. Kerettantervi óraszám az 1-2. évfolyamon

1-2. évfolyam. Kerettantervi óraszám az 1-2. évfolyamon MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA 1 2. ÉVFOLYAM... 2 1. évfolyam... 4 2. évfolyam... 10 3 4. ÉVFOLYAM... 18 3. évfolyam... 19 4. évfolyam... 30 A magyar nyelv

Részletesebben

HELYI TANTERV MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam

HELYI TANTERV MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam 2013 HELYI TANTERV MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KISKUNHALAS, SZABADSÁG TÉR 6. 6400 1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI TANTERV 1-4. ÉVFOLYAM CÉLOK ÉS FELADATOK

Részletesebben

A Kenderföld- Somági Általános Iskola. Helyi Tanterve,

A Kenderföld- Somági Általános Iskola. Helyi Tanterve, A Kenderföld- Somági Általános Iskola Helyi Tanterve, amely a 2013/2014. tanévtől az első és ötödik évfolyamtól felmenő rendszerben kerül bevezetésre 2013. 1 Magyar nyelv és irodalom 1 2. évfolyam A tanuló

Részletesebben

HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam Kötelezően választható órakeret 7. évfolyam A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam... 6 1 2. évfolyam... 7 1. évfolyam... 9 Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése,

Részletesebben