MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-2
|
|
|
- Gyula Németh
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-2 Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása. Az anyanyelvi képességek fejlesztése nemcsak cél, hanem eszköz is a személyiség harmonikus fejlődéséhez, a nemzeti önazonosság erősödéséhez, a kognitív és érzelmi fejlődéshez, valamint mindezek katalizátora is egyben. Az anyanyelvi nevelésnek kisiskolás korban is alapvető szerepe van a kulcskompetenciák kialakításában, fejlesztésében, mert erre építve, ez által válik lehetővé a kultúra aktív befogadása, a társas-társadalmi érintkezés, az identitás kialakulása, az önálló ismeretszerzés és a tanulás. A magyar nyelv és irodalom tantárgy további fontos feladata a szóbeli és az írásbeli érintkezések önálló és kreatív, integrált használatának elsajátíttatásához szükséges alapvető képességek intenzív fejlesztése, a modern társadalom különféle színterein gyakorolt nyelvhasználati módok tanítása, illetve a nyelvhasználat változatos, adekvát, tanulói tevékenységekre épülő, folyamatos gyakoroltatása. A kor szükségleteinek és a társadalom elvárásainak megfelelően az alsó tagozatos magyar nyelv és irodalom tantárgy középpontjába a kerettanterv az olvasás-szövegértés és a helyes beszéd képességének fejlesztését helyezi, mint kiemelt területet, és ennek új elemeiként megjelennek az olvasási stratégiák is. Az olvasás és az írás képességének elsajátítása kulcs az önálló tanuláshoz, majd pedig a boldoguláshoz a mindennapi életben. A kisiskolások az iskolai tanulmányaik megkezdésekor különféle szinten birtokolják és használják anyanyelvüket. Az első iskolai években a tanító feladata nem az elméleti rendszerezés, hanem a változatos és egyre magasabb szinten történő gyakoroltatás a különféle kommunikációs helyzetekben, illetve a szorongásmentes, motivált nyelvi fejlődési környezet megteremtése. A játékos, önkifejező gyakorlatok lehetőséget teremtenek a nyelvi tudatosság, a kreativitás, az árnyalt önkifejezés, a másik megértésének igényére, a képességek fejlesztésére. E fejlesztési folyamatra épülhet majd a továbbiakban az anyanyelvi és az irodalmi kultúra megismertetése. Az irodalmi nevelés kialakítja és fejleszti a művekkel folytatott aktív párbeszéd képességét. Elsődleges feladata az olvasás megszerettetése, az olvasási kedv felkeltése és megerősítése. Az irodalmi műveltség megalapozásához kisiskolás korban a szövegolvasáshoz kapcsolódó szövegelemző és értelmező együttgondolkodás, a saját gondolatok kifejtése, egymás véleményének megismerése, valamint az irodalmi művekkel kapcsolatos tapasztalatszerzés, az esztétikai, erkölcsi értékek felfedezése, érzelmileg is megalapozott befogadása nyit utat. Mindez komoly hatást gyakorolhat az érzelmi élet, az önismeret és a társas kapcsolatok fejlődésére. A különféle kommunikációs helyzetekhez kapcsolódó tevékenységek kedvező feltételeket teremtenek az önálló tanulás képességeinek célirányos fejlesztéséhez, az ismeretfeldolgozás kulturális technikáinak megismeréséhez és gyakorlásához évfolyam A tanuló érzelmi érzékenysége, erkölcsi gondolkodása legalább olyan szintre kerül, hogy az olvasott művekben képessé válik emberi alaphelyzetek, irodalmi témák, természeti motívumok felismerésére, megnevezésére. Bekapcsolódik a jó és a rossz, a szép és a csúnya tartalmáról szóló órai beszélgetésekbe. Megismeri a nagy ünnepkörök egy-egy
2 szöveghagyományát, ezeket évszakok szerint is képes elhelyezni, valamint ismer ezekhez kapcsolódó alkotásokat (népdalokat, mondákat, meséket, műalkotásokat). Részt vesz a ritmusérzékét, mozgáskultúráját is fejlesztő önismereti gyakorlatokban, szerepjátékokban. Képessé válik az olvasmányaihoz kapcsolódó személyes ismeretek, élmények felidézésére és megosztására, gondolatok, érzelmek, vélemények kifejezésére. Szívesen részt vállal ritmusos, énekes rögtönzésekben, különböző kreatív játékokban. Képes mindennapi konfliktusok átélésére bábjátékban, drámajátékban. Kipróbálja a testmozgás, a manuális és művészeti alkotó tevékenység több formáját, és képes megfogalmazni ezzel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait. A magyar nyelv és irodalom foglalkozások feladatmegoldásaiban, közös tevékenységeiben tapasztalatot szerez a társakkal való együttműködésről, tevékenységek kezdeményezéséről. A kisiskolások, akik korán találkoznak audiovizuális és hipertextes (internetes közegben működő) szövegekkel is (gyerekfilmek, reklámok, videojátékok, közösségi oldalak használata), megismerkednek a szövegek különböző modalitásaival, eltérő médiumok szövegalkotó sajátosságainak alapjaival is (az írott szöveg, a hang és a kép kapcsolatával egyszerű, játékos formában). A tanuló játékos gyakorlatok révén elsajátít néhány, a koncentrációs képességét fejlesztő memóriagyakorlatot. Az olvasásmegértés folyamatában fejlődik a szókincse, a nyelvi-logikai kapcsolatokat, következtetéseket, viszonyításokat felismerő képessége. IKT eszközökkel képes irányított, majd önálló információkeresésre, rövid szövegek létrehozására. Segítséggel felismeri szükségleteit, tud kérdezni, gyakorlatot szerez teljesítményének és képességeinek reális értékelésében. A gyerekek az iskolába lépés előtt először a szűkebb környezetüktől sajátítják el a magyar nyelvet. A tantárgy feladata ennek az ösztönös nyelvtudásnak a formálása, a nyelvi tudatosság fejlesztése. Az 1 2. évfolyam legfontosabb feladata az olvasás és az írás megtanítása, az igényes beszéd fejlesztése, amely egyben a további anyanyelvi nevelés alapja is. Az olvasás és az írás életkornak megfelelő tudása nélkül elképzelhetetlen a tantárgyakban való továbbhaladás. Az első olvasási sikerek meghatározó erejűek az olvasóvá válás, az olvasással kapcsolatos pozitív viszonyulások kialakulásának folyamatában. Ezért az első osztályokban a tanulók egyedi sajátosságaira tekintettel, differenciáltan kell megszervezni az olvasástanulás folyamatát, haladási tempóját a tanulási kudarcok, a tevékenységgel kapcsolatos szorongások, gátoltság kialakulásának megelőzése érdekében. Az anyanyelvi nevelés területeit arányosan kell fejleszteni, s el kell érni, hogy a különböző területek képességfejlesztése és ismeretanyaga egységet alkosson. Kiemelt feladat a szókincs gyarapítása, a használt szavak jelentésrétegeinek, stílusértékének és különféle használatainak a megismertetése és tudatosítása, mert az anyanyelvi kommunikáció egyik feltétele a szókincs árnyalt ismerete. Az értő olvasás fejlődésében fontos szerepe van a szöveggel való foglalkozásnak. A fejlesztés eredményeként elvárható, hogy a tanuló néma olvasás útján megértse tankönyvei szövegének, a feladatok utasításainak a lényegét. A gyermeki spontán alkotóképességre és a játék örömére alapozva kell a legkülönfélébb tevékenységformákkal a hétköznapokban gyakori szövegműfajok tudatos és kreatív használatára nevelni. Az írás eszközzé fejlesztése a kézírás megtanításával kezdődik. A betűformák és betűkapcsolások elsajátításán keresztül vezet az út az írás automatizálásáig. Olyan írástempóra kell szert tenniük a tanulóknak, amely kiszolgálja a tanulási igényüket, s megfelel az életkorban elvárható követelményeknek. Az anyanyelvről szerzett ismeretek segítségével a tudatos nyelvszemléletet, az emeltebb igényű szóbeli és írásbeli anyanyelvhasználatot alakíthatjuk ki. Ennek keretében a magyar nyelv rendszerére vonatkozó elemi ismereteket szerezhetnek a tanulók. A fogalomalkotás nyelvi tapasztalásra épül. A nyelvtani ismeretekhez kapcsolódik a helyesírási
3 szabályismeret és a helyesírási készség elemi szintjének kialakítása. A szabályalkalmazással párhuzamosan futó fejlesztési feladat a tanulók önellenőrzésének és hibajavító tevékenységének, a helyesírási szótár használatának szokássá fejlesztése. Fokozni kell a tanulók tudatosságát, kitartását és igényességét a különböző nyelvi tevékenységekben, segíteni kell őket, hogy tanulási tevékenységüket fokozatosan növekvő időtartamban legyenek képesek irányítani. Az évfolyamok óraszámai Az anyanyelvi tevékenységek többsége a tanítási órák folyamatos része. Ennek megfelelően a tematikai egységek óraszámai a tanórák fejlesztési területein belül kerültek elosztásra. A tantárgy heti óraszáma 1. évfolyam 7 2. évfolyam 7 A tantárgy éves óraszáma 252 (144 olvasás, 108 írás) 252 (144 olvasás, 72 nyelvtan, 36 írás) 1. évfolyam Évi óraszám: 252 (227+25) Heti óraszám: 7 Az első évfolyamon megnöveltük a heti óraszámot 1 órával a szabadon tervezhető órakeretből. ek áttekintő beosztása Tematikai egység címe Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása folyamatos Olvasás, az írott szöveg megértése 1. az olvasástanulás előkészítése Olvasás, az írott szöveg megértése 2. az olvasás jelrendszerének elsajátítása, dekódolási képesség kialakítása Olvasás, az írott szöveg megértése 3. a szövegértő olvasás előkészítése Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése folyamatos Az írástanítás előkészítése az írás megtanulásának technikai alapozása Az írott betűalakok tanítása írástechnikát fejlesztő gyakorlatok Az írástechnika fejlesztése az eszközszintű írás előkészítése folyamatos 15 óra 25 óra 70 óra 15 óra 2 óra 20 óra+ 4 óra gyak. 50 óra+ 25 óra új ismeret 20 óra +5 óra gyak.+ 2 óra felmérés
4 A tanulási képesség fejlesztése folyamatos Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése folyamatos Szabadon felhasználható órakeret 9 óra 1 óra 25 óra Iskolaérettség. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása folyamatos 15 óra A szóbeli és az írásos kommunikációban a megértés pontosságának és a kifejezés érthetőségi szintjének emelése. A környezettel való nyelvi kapcsolattartás biztonságának elősegítése. Két vagy több mondat összekapcsolásával a gondolatok, érzések, vélemények pontosabb kifejeztetése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A helyes beszédlégzés. A hangok tiszta artikulációja, az időtartam és a hangkapcsolatok helyes kiejtése. Szókapcsolatok, mondatok, szövegek olvasásakor, memoriterek elmondásakor a hanglejtés, a hangsúly helyes alkalmazása. Az aktív szókincs bővítése, pontosítása szövegkörnyezetben történő értelmezéssel és képek, képzetek, képi kompozíciók fogalmi megfeleltetésével. Mondatok összekapcsolása. Összefüggő mondatok alkotása képek, képsorok alapján adott vagy választott témáról. Páros és csoportos beszélgetés. Szituációs játékokban a felnőttek és a kortársak udvarias megszólítása és a szituációnak megfelelő nyelvhasználat alkalmazása. Nem verbális jelzések tartalmának felismerése, használata beszéd A tanuló érthetően beszél; megérti az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen válaszol; használja a bemutatkozás, a felnőttek és a kortársak megszólításának és köszöntésének illendő nyelvi formáit; bekapcsolódik a közös tevékenységekbe. Alkalmazkodik azok szabályaihoz; eligazodik szűkebb környezete társas kapcsolatrendszerében. Ének-zene; testnevelés és sport: helyes légzéstechnika. Vizuális kultúra: képek, képzetek, képi kompozíciók; egyszerű (pl. kitalált vagy átélt) cselekmény megjelenítése képekkel (pl. rajzzal, képsorozattal, fotóval) megfelelő hanghatásokkal (pl. zörejjel, énekhanggal) kiegészítve. Dráma és tánc: szituációs játékok. Erkölcstan: én és környezetem, bemutatkozás, önismeret.
5 közben. Önismereti gyakorlatok, szerepjátékok. Tempó, ritmus, szünet, hangerő, hangsúly, arcjáték, tekintet, testtartás, bemutatkozás, bemutatás, köszönés, megszólítás, kérés, köszönetnyilvánítás. Iskolaérettség. Olvasás, az írott szöveg megértése 1. az olvasástanulás előkészítése Az olvasástanulás előkészítése. 25 óra Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Motiváció kialakítása, fejlesztése, szorongásmentes olvasási környezet megteremtése. Az olvasáshoz szükséges képességek és részképességek fejlesztése (fonémahallás, megkülönböztető képesség, figyelem, tempó, ritmus, szókincs, nyelvhasználati szabályok, kommunikációs képességek, irányok felismerése, relációs szókincs, nyelvi tudatosság). A tanuló nyitott, motivált, érdeklődő az olvasás tanulásában; rendelkezik a megfelelő ismeretekkel és szókinccsel az olvasást, írásbeliséget illetően; részképességei elérték a szükséges szintet. Vizuális kultúra: ábra, illusztráció, reprodukció. Ének-zene: ritmus, tempó, dallam. Matematika: irányok. Betű, hang, beszédhang, cím, szöveg, mondat, szótag, szó. A tematikai egység nevelésifejlesztési Olvasás, az írott szöveg megértése 2. az olvasás jelrendszerének elsajátítása, dekódolási képesség kialakítása Iskolaérettség. Az olvasás jelrendszerének elsajátíttatása, a dekódolási képesség kialakítása. 70 óra
6 Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az olvasásra vonatkozó szókincs, pl. szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel, bekezdés. Az olvasás funkciójáról, folyamatáról alkotott ismeret, meggyőződés kialakítása, fejlesztése. Betűfelismerés, betű-hang, fonéma-graféma azonosítási szabályok, automatizált képesség. Biztonságos betű-összevonási képesség. Olvasástechnikai hibák felismerése, javítása. A tanuló olvasási tevékenysége motivált, érdeklődő; ismeri a magyar ábécé nyomtatott kis és nagybetűit; ismeri a betű-hang, fonémagraféma megfeleltetési szabályait; biztos betűfelismerési, összevonási képességgel rendelkezik; ismeri olvasással kapcsolatos erősségeit, hibáit; rendelkezik az olvasásra, annak folyamatára vonatkozó szókinccsel, ismeretei az életkornak megfelelőek; biztonsággal, pontosan olvas szavakat, szószerkezeteket, mondatokat életkori sajátosságának megfelelő egyszerű, rövid szövegeket. Vizuális kultúra: betűtípus, betűforma. Betű, hang, beszédhang, szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel, összefoglalás. Olvasás, az írott szöveg megértése 3. a szövegértő olvasás előkészítése Iskolaérettség. A szövegértő olvasás előkészítése. 15 óra Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Magabiztos néma és hangos olvasás a mondat egyszerűbb, életkori sajátosságoknak megfelelő szintjén.. Olvasási stratégiák előkészítése: érzékszervi képek alkotása, grafikus szervezők, összefoglalás, A tanuló ismert és begyakorolt szöveget folyamatosságra, pontosságra törekvően olvas fel, felismeri, szükség esetén modellkövetéssel javítja olvasási hibáit, használja az előzetes áttekintés, egyszerű Matematika: környezetismeret: szóbeli és írásbeli szövegértés. Vizuális kultúra: Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes
7 előzetes áttekintés. Az explicit információk, állítások megértése, értelmezése, értékelése, egyszerű következtetések levonása. Mesék, narratív történetek értő hallgatása, felidézése. (pl. történetek a családi élet eseményeiről; nemzeti ünnepeinkről, jelképeinkről). Mesekönyv készítése illusztrációval. Eötvös József Általános Iskola és AMI összefoglalás, az érzékszervi képek alkotásának stratégiáit a megértés érdekében; adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). Médiaélmények (pl. tetszés, kíváncsiság, rossz élmény) felidézése, kifejezése és megjelenítése szóban, vizuálisan (pl. rajzolás, bábkészítés) vagy szerepjátékkal. Jel, jelkép, piktogram. Betű, hang, beszédhang, szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel, összefoglalás, előzetes áttekintés. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése folyamatos Iskolaérettség. 2 óra Az irodalmi alkotások befogadásának megalapozása. A műélvezet fejlesztése a beleélés, a képzelet, az asszociációk, a játék, a ritmus és a zene révén. Szépirodalmi és ismeretterjesztő szövegek megismerése. A költői nyelv sajátosságai (ritmus, rím), megértésének megalapozása. Elemi irodalmi ismeretek elsajátíttatása tapasztalati úton (pl. vers, mondóka, találós kérdés, mese, szereplő). Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Magyar nép- és műköltészeti alkotások megismertetése, a népköltészetben megtestesülő értékek, hagyományok közvetítése.. A mese és a valóságleírás különbségének tudatosítása. A tanuló hallgat, olvas verset, mesét, életkori sajátosságának megfelelő irodalmi műveket; képes egyszerű irodalmi szövegek felismerésére műfaji jellemzőinek alapján (pl. mese, költemény, mondóka, találós kérdés); néhány verset, mondókát Dráma és tánc: dramatikus és improvizációs játékok. Ének-zene: ritmus, ismétlődések. Vizuális kultúra: Jelmez, kellék, díszlet, színpadi tér és lépték.
8 Tapasztalatszerzés a verses és a prózai szövegek formájának különbségeiről. Az olvasmány címének, hangulatának megfigyelése; témájának, szereplőinek, főbb eseményeinek megnevezése (pl. Arany László, Benedek Elek, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza Wass Albert, Illyés Gyula meséi, mesefeldolgozásai). A szereplők cselekedeteinek megítélése, tulajdonságaik megfigyelése. Egyszerű oksági összefüggések felismerése. A cím és a tartalom kapcsolatának felismerése. A verses forma megfigyelése, a ritmus, a rím, az ismétlődések felfedezése, megtapasztalása. Olvasmányok szerzőjének megnevezése. Rövid mesék, történetek dramatikus, bábos megjelenítése. elmond fejből; dramatikus játékokban együttműködik s társakkal. Különböző médiaszövegek (pl. animációs mesék) cselekménye kezdő- és végpontjának, a cselekményelemek sorrendjének megfigyelése közvetlen példák alapján. Címadás. Saját megélt élmények és tapasztalatok összevetése a média által közvetített, megjelenített világokkal (pl. gyermekműsorok, gyermekújságok, képregények, életkornak megfelelő rajzfilmek, gyermekeknek készülő internetes honlapok alapján). A hang és kép szerepe a mesevilágban. Erkölcstan: én és szűkebb közösségeim. Mese, mesekezdés, mesebefejezés; főszereplő, mellékszereplő; vers, verses mese, versszak, verssor, ritmus. Az írástanítás előkészítése az írás megtanulásának technikai alapozása Iskolaérettség. 20 óra+ 4 óra gyakorlás A tanulás eszközeinek és az eszközök használatának megismertetése, gyakorlása, elemi tanulási szokások kialakítása. Fonématudatosság, hallás fejlesztése. Az iskolai tanuláshoz szükséges pszichikus funkciók, alapvető képességek célirányos fejlesztése (pl. a figyelem tudatossága, tartóssága; feladattudat; a kivárás képessége; differenciált látási és hallási megfigyelések; mozgáskoordináció; finommozgások).
9 Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Hangok helyének, időtartamának megfigyelése szavakban. Analizáló, szintetizáló feladatok végzése. Tájékozódás térben, síkban. A füzet és az írószerek használata. Finommozgások, mozgáskoordináció fejlesztése. Vonalvezetési gyakorlatok, betűelemek vázolása, írása. Helyes írásszokások kialakítása (testtartás, írószerfogás, kézcsúsztatás). Betűelem. A tanuló nyitott, motivált, érdeklődő az írás tanulásában; előzetes képességei és ismeretei megfelelőek az írástanulás megkezdéséhez; finommotorikája, szem-kéz koordinációja megfelelő szintű; tisztában van az írás alapvető funkcióival a mindennapi életben. Technika, életvitel és gyakorlat: a finommozgások fejlesztése (pl. gyurmázással). Vizuális kultúra: a finommozgások fejlesztése rajzolással, festéssel, mintázással. Erkölcstan: az írott nyelvi kommunikációs viselkedés szabályai. Ének-zene: hallásfejlesztés. Az írott betűalakok tanítása írástechnikát fejlesztő gyakorlatok Iskolaérettség. Az írás jelrendszerének differenciált elsajátítása. A helyes írásszokások kialakítása az egyéni képességkülönbségek figyelembevételével. Az írástechnika és a rendezett kézírás megalapozása, fejlesztése. 50 óra+ 25 óra új ismeret Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az írott kis- és nagybetűk szabályos alakítása, kapcsolása. Betűkapcsolatok, rövid szavak írása. A hangok időtartamának jelölése. Másolás írott, majd nyomtatott mintáról: szavak, szókapcsolatok, rövid mondatok írása. Hat betűnél nem hosszabb szavak A tanuló ismeri és használja a magyar ábécé betűinek írott alakjait; írása rendezett, a betűket olvashatóan alakítja és kapcsolja egymáshoz. Vizuális kultúra: irányváltásokat segítő vonalkombinációk (vonalkötegek, vonalgombolyagok stb.) használata.
10 látó-halló tollbamondásra írása. Rövid szavak írása emlékezetből. Rövid mondatok írása tollbamondásra és emlékezetből. Eötvös József Általános Iskola és AMI Nyomtatott betű, írott betű, írásjegy, egyjegyű betű, kétjegyű betű, háromjegyű betű, kisbetű, nagybetű, szótag, szó, mondat, szöveg. Az írástechnika fejlesztése az eszközszintű írás előkészítése folyamatos Kis- és nagybetűk írása. Szabályos betűalakítás és betűkapcsolás. 20 óra + 5 óra gyakorlás + 2 óra felmérés Az elsajátított új nyelvhasználati módok készségeinek továbbfejlesztése: az írásmozgások automatizmusainak és az íráshoz kapcsolódó helyes szokásoknak a megerősítése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Szabályos betűalakítás és betűkapcsolás a szavak, szókapcsolatok, mondatok írásakor. Az íráshasználat normáinak megtartása. Elvárható tempójú írás. Két-három összefüggő mondat leírása másolással, tollbamondás után. Önállóan alkotott rövid mondatok leírása. Naplóírás. Helyes írásszokások alkalmazása (testtartás, írószerfogás, kézcsúsztatás). Kisbetű, nagybetű; margó. A tanuló másoláskor nem vét írástechnikai hibát; jelöli a mondatkezdést és a mondatzárást; a gyakorolt szókészlet körében alkalmazza a szókezdő nagybetűt; ismeri az időtartam és a j hang kétféle jelölési módját; begyakorolt szó esetében helyesen jelöli a j hangot szövegminta alapján felismeri és kijavítja hibáit. Vizuális kultúra: térérzékelés, finommotorika, esztétikai igényesség; különféle vonaltípusok készségfejlesztő alkalmazása. Testnevelés és sport: harmonikus mozgás. Ének-zene: tempó, ritmus. Iskolaérettség. A tanulási képesség fejlesztése folyamatos A tanulási képesség, mint az életkori sajátosságoknak megfelelő 9 óra
11 megismerési, élményszerzési folyamatnak, a játszva tanulás képességének támogatása, fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az önálló feladatvégzés egyes lépéseinek megalapozása és gyakorlása (könyvtárlátogatás, könyvkölcsönzés; gyermeklexikon használata. Egyszerű ok-okozati összefüggés felismerése; következtetések levonása. Tanulás több tevékenység és érzékszerv segítségével: ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált memória-gyakorlatok, szövegtanulási technikák. A fantázia és képzelet aktiválása a megismerés érdekében. A kép és a szöveg kapcsolata. Illusztrált szövegekben a kép és a szöveg kiegészítő hatása. A könyvtárhasználat alapvető szabályai. Írott nyelvi források, információhordozók, könyvek, újságok. A tanuló a tanító irányításával motiváltan tanul; a tanulási folyamat során változatos tevékenységeket és több érzékszervet is használ; szöveghűen felidézi a következő szépirodalmi műveket, illetve azok részleteit: 2-3 mondóka, kortárs magyar lírikusok műveiből néhány alkotás. Könyvtár, lexikon, gyermekújság. Matematika; környezetismeret: önálló tanulás. Vizuális kultúra: A szöveget alkotó betűformák és a közlési tartalmak kapcsolatának felismerése. Kép és szöveg kompozíciós kapcsolatának elemzése. Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). Az életkori sajátosságokhoz igazodó internethasználat kockázatainak és lehetőségeinek felismerése (pl. gyermekbarát honlapok böngészése).
12 Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése folyamatos Iskolaérettség. Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismerése, ítéletalkotás egyszerű szituációban, szépirodalmi művek alapján, a történetmesélés szabályainak, szerveződésének, logikájának megismerése. 1 óra Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Egyszerű ítéletek alkotása a mesék, versek, olvasott, hallott irodalmi művek szereplőiről. Alapvető erkölcsi, esztétikai, kategóriák kialakítása (szép, csúnya, jó, rossz, igaz, hamis). A történetiségen alapuló összefüggések megértése az egy szálon futó történekben. A megismert mese, történet tanulságának összevetése saját tapasztalatokkal, eseményekkel. Egyszerű közmondások, szólások megismerése, megfelelő alkalmazása. Nemzeti ünnepeink, jelképeink. OPTIMUM KÖVETELMÉNY: A tanuló ismeri, megérti rövid, egy szálon futó művek segítségével a történeteket bemutató művek szerveződését, felépítését, az összefüggések logikáját, az ok-okozati viszonyt; képes állást foglalni, érvelni alapvető erkölcsi kérdésekben; meggyőződéssel képviseli a legalapvetőbb emberi értékeket; meghallgatja mások érvelését is; képes beleélésre, azonosulásra az életkori sajátosságainak megfelelő művek befogadása során; dramatikus és drámajátékok segítségével képes átélni mindennapi konfliktusokat, azokat életkori szintjén kezelni. Tanulság, közmondás, nemzeti ünnep, jelkép. Dráma és tánc: részvétel dramatikus játékban. Vizuális kultúra: átélt, elképzelt vagy olvasott esemény vizuális kifejezése. Erkölcstan: családtagjaim, szeretet, barátkozás (konfliktushelyzetek megélése játékokon keresztül). Környezetismeret: az ember megismerése (magatartásformák, szabályok, viselkedési normák); környezet és fenntarthatóság. A fejlesztés várt eredményei az első évfolyam végén A tanuló érthetően beszéljen, legyen tisztában a szóbeli kommunikáció alapvető szabályaival, alkalmazza őket. Értse meg az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen válaszoljon. Aktivizálja a szókincsét a szövegalkotó feladatokban. Használja a bemutatkozás, a felnőttek és a kortársak megszólításának és köszöntésének udvarias nyelvi formáit. Legyen képes összefüggő mondatok alkotására. Követhetően számoljon be élményeiről. Szöveghűen mondja el a memoritereket. Ismerje az írott és nyomtatott betűket, rendelkezzen megfelelő számú szókinccsel. Ismert és begyakorolt szöveget folyamatosságra, pontosságra
13 MINIMUM KÖVETELMÉNY: Eötvös József Általános Iskola és AMI törekvően olvasson fel. Tanítója segítségével emelje ki az olvasottak lényegét. Rövid szövegekből információk kiemelése, a leírt események helyes sorrendjének felismerése. Írása legyen rendezett, pontos. Jelölje helyesen a j hangot begyakorolt szóban. Mondatkezdés nagybetűvel, mondat szavakra tagolt leírása segítséggel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. Egyszerű mondatok, rövid szöveg írása másolással, tartalmi és helyesírási előkészítés után tollbamondásra és emlékezetből. Hibajavítás tanítói irányítással. Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi, esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek fejlesztése területén. Egyszerű szóbeli és írásos közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak alkalmazása a szokás szintjén: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés. Pontosságra törekvő olvasás. Az olvasmány tartalmának elmondása kérdések segítségével. Segítséggel rövid szövegekből információk kiemelése. A hangok hosszúságának helyes jelölése begyakorolt szókészlet körében. A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása. A j hang biztos jelölése kb. 10 a tanulók által gyakran használt szóban. Mondatkezdés nagybetűvel, mondat szavakra tagolt leírása segítséggel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. Egyszerű mondatok írása másolással, tartalmi és helyesírási előkészítés után tollbamondásra és emlékezetből. Hibajavítás tanítói irányítással. Szabadon felhasználható órakeret: 25 óra Tematikai egység Téma Óraszám Öko-hét Találós kérdések az állatokról, növényekről, természetről Versek, mondókák az állatokról, növényekről, természetről Iskolai környezetünk védelme (könyvkészítés) Szógyűjtés (szókincsbővítés) a szelektív hulladékgyűjtés kapcsán Szelektív hulladékgyűjtés rajzzal a naplóba Játékos rejtvények 6 óra Adventi hét Versek, mesék, történetek Szógyűjtés és mondatalkotás Szókincsbővítés bibliai történetek révén Könyvkészítés 6 óra
14 Eötvös-hét Egészség-hét Eötvös József Általános Iskola és AMI Üdvözlőkártya szövegének megírása Játékos rejtvények Eötvös élete gyerekszemmel Eötvös-kori iskola használati tárgyai, korabeli nevük Nyelvújítás előtt és után (szóírások) Más népek meséi Játékos rejtvények Felkészülés a Gálára Találós kérdések a zöldségekről, gyümölcsökről Versek, mesék a gyümölcsökhöz kapcsolódóan Gyógynövények nevének gyűjtése, leírása (kutatómunka) Egyszerű recept leírása pl.: kamillatea Fogunk védelme; fogkrémek nevének gyűjtése, írása, mondatalkotás Játékos fejtörők, rejtvények 6 óra 6 óra Tanulmányi kirándulásra 1 óra
15 Évi óraszám: 252 óra (144 olvasás, 108 írás) Heti óraszám: 7 óra Eötvös József Általános Iskola és AMI 2. évfolyam A második évfolyamon megnöveltük a heti óraszámot 1 órával a szabadon tervezhető órakeretből. ek áttekintő beosztása Tematikai egység címe Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása folyamatos Olvasás, az írott szöveg megértése 3. a szövegértő olvasás előkészítése Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése folyamatos Az írástechnika fejlesztése az eszközszintű írás előkészítése folyamatos Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: mondat, szó, hang, betű; szótagolás; szótő és toldalék; mondatfajták Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása folyamatos A tanulási képesség fejlesztése folyamatos Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése folyamatos Szabadon felhasználható órakeret: 18 óra 90 óra 13 óra 32 óra+ 36 óra gyak 20 óra 42 óra 8 óra 4 óra 25 óra Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása folyamatos Iskolaérettség. 18 óra A szóbeli és az írásos kommunikációban a megértés pontosságának és a kifejezés érthetőségi szintjének emelése. A környezettel való nyelvi kapcsolattartás biztonságának elősegítése. Két vagy több mondat összekapcsolásával a gondolatok, érzések, vélemények pontosabb kifejeztetése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A helyes beszédlégzés. A hangok tiszta artikulációja, az időtartam és a hangkapcsolatok helyes kiejtése. A tanuló érthetően beszél; megérti az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A Ének-zene; testnevelés és sport: helyes légzéstechnika. Vizuális kultúra:
16 Mondatok, szövegek olvasásakor, memoriterek elmondásakor a hanglejtés, a hangsúly helyes alkalmazása. Az aktív szókincs bővítése, pontosítása szövegkörnyezetben történő értelmezéssel és képek, képzetek, képi kompozíciók fogalmi megfeleltetésével. Mondatok összekapcsolása. Összefüggő mondatok alkotása képek, képsorok alapján, adott vagy választott témáról. Páros és csoportos beszélgetés. Szituációs játékokban a felnőttek és a kortársak udvarias megszólítása és a szituációnak megfelelő nyelvhasználat alkalmazása. Nem verbális jelzések tartalmának felismerése, használata beszéd közben. kérdésekre értelmesen válaszol; használja a bemutatkozás, a felnőttek és a kortársak megszólításának és köszöntésének illendő nyelvi formáit; bekapcsolódik a közös tevékenységekbe. Alkalmazkodik azok szabályaihoz; eligazodik szűkebb környezete társas kapcsolatrendszerében. képek, képzetek, képi kompozíciók; egyszerű (pl. kitalált vagy átélt) cselekmény megjelenítése képekkel (pl. rajzzal, képsorozattal, fotóval) megfelelő hanghatásokkal (pl. zörejjel, énekhanggal) kiegészítve. Dráma és tánc: szituációs játékok. Erkölcstan: én és környezetem, bemutatkozás, önismeret. Önismereti gyakorlatok, szerepjátékok. Tempó, ritmus, szünet, hangerő, hangsúly, arcjáték, tekintet, testtartás, bemutatkozás, bemutatás, köszönés, megszólítás, kérés, köszönetnyilvánítás. Olvasás, az írott szöveg megértése 3. a szövegértő olvasás előkészítése Betűismeret, alapvető olvasási képesség. A szövegértő olvasás előkészítése. 90 óra Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az olvasásra vonatkozó szókincs, pl. szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel, bekezdés. A tanuló rendelkezik az olvasásra, annak folyamatára vonatkozó szókinccsel, ismeretei az életkornak megfelelőek; Vizuális kultúra: betűtípus, betűforma.
17 Magabiztos néma és hangos olvasás a mondat egyszerűbb, életkori sajátosságoknak megfelelő szintjén. Olvasási stratégiák előkészítése: érzékszervi képek alkotása, grafikus szervezők, összefoglalás, előzetes áttekintés. Az explicit információk, állítások megértése, értelmezése, értékelése, egyszerű következtetések levonása. Mesék, narratív történetek értő hallgatása, felidézése. (pl. történetek a családi élet eseményeiről; nemzeti ünnepeinkről, jelképeinkről). Mesekönyv készítése illusztrációval. A szövegértés szövegtípusnak megfelelő funkciójáról, folyamatáról alkotott ismeret, meggyőződés kialakítása, fejlesztése. Eötvös József Általános Iskola és AMI. A tanuló ismert és begyakorolt szöveget folyamatosságra, pontosságra törekvően olvas fel, felismeri, szükség esetén modellkövetéssel javítja olvasási hibáit, használja az előzetes áttekintés, egyszerű összefoglalás, az érzékszervi képek alkotásának stratégiáit a megértés érdekében; a szöveg megértését bizonyítja a következő tevékenységekkel: következtetés, lényegkiemelés, tartalommondás, események összefoglalása, egyszerű értékelése az életkornak megfelelő szinten. Matematika; környezetismeret: szóbeli és írásbeli szövegértés. Vizuális kultúra: Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). Médiaélmények (pl. tetszés, kíváncsiság, rossz élmény) felidézése, kifejezése és megjelenítése szóban, vizuálisan (pl. rajzolás, bábkészítés) vagy szerepjátékkal. Jel, jelkép, piktogram. Szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel, bekezdés, összefoglalás, előzetes áttekintés.
18 Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése folyamatos Betűismeret, alapvető olvasási képesség. 13 óra Az irodalmi alkotások befogadásának megalapozása. A műélvezet fejlesztése a beleélés, a képzelet, az asszociációk, a játék, a ritmus és a zene révén. Szépirodalmi és ismeretterjesztő szövegek megismerése. A költői nyelv sajátosságai (ritmus, rím), megértésének megalapozása. Elemi irodalmi ismeretek elsajátíttatása tapasztalati úton (pl. vers, mondóka, mese, szereplő). Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Magyar nép- és műköltészeti alkotások megismertetése, a népköltészetben megtestesülő értékek, hagyományok közvetítése. Ismerkedés hazai kisebbségek és más népek irodalmának alkotásaival. A mese és a valóságleírás különbségének tudatosítása. Mondák, legendák a magyar nép történetéből; rövid elbeszélések a magyar történelem nagy alakjairól. Tapasztalatszerzés a verses és a prózai szövegek formájának különbségeiről. Az olvasmány címének, hangulatának megfigyelése; témájának, szereplőinek, főbb eseményeinek megnevezése (pl. Arany László, Benedek Elek, Móra Ferenc, Gárdonyi Géza, Wass Albert, Illyés Gyula meséi, mesefeldolgozásai). A szereplők cselekedeteinek megítélése, tulajdonságaik megfigyelése. Egyszerű oksági A tanuló hallgat, olvas verset, mesét, életkori sajátosságának megfelelő irodalmi műveket; képes egyszerű irodalmi szövegek felismerésére műfaji jellemzőinek alapján (pl. mese, költemény, mondóka, találós kérdés); néhány verset, mondókát elmond fejből; dramatikus játékokban együttműködik a társakkal. Dráma és tánc: dramatikus és improvizációs játékok. Ének-zene: ritmus, ismétlődések. Vizuális kultúra: Jelmez, kellék, díszlet, színpadi tér és lépték. Különböző médiaszövegek (pl. animációs mesék) cselekménye kezdő- és végpontjának, a cselekményelemek sorrendjének megfigyelése közvetlen példák alapján. Címadás. Saját megélt élmények és tapasztalatok összevetése a média által közvetített, megjelenített világokkal (pl. gyermekműsorok, gyermekújságok, képregények, életkornak megfelelő rajzfilmek, gyermekeknek készülő internetes honlapok alapján). A hang és kép szerepe a
19 összefüggések felismerése.. A cím és a tartalom kapcsolatának felismerése. mesevilágban. Erkölcstan: én és szűkebb közösségeim. A verses forma megfigyelése, a ritmus, a rím, az ismétlődések felfedezése, megtapasztalása. Olvasmányok szerzőjének megnevezése. Rövid mesék, történetek dramatikus, bábos megjelenítése. Az olvasmány tartalmához kapcsolódó improvizációs és beleélő játékok. Népköltészet, műköltészet; mese, mesekezdés, mesebefejezés; monda, főszereplő, mellékszereplő; vers, verses mese, versszak, verssor, ritmus, ismétlődés, rím. Az írástechnika fejlesztése az eszközszintű írás előkészítése folyamatos Kis- és nagybetűk írása. Szabályos betűalakítás és betűkapcsolás. 32 óra+ 36 óra gyakorlás Az elsajátított új nyelvhasználati módok készségeinek továbbfejlesztése: az írásmozgások automatizmusainak és az íráshoz kapcsolódó helyes szokásoknak a megerősítése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Szabályos betűalakítás és betűkapcsolás a szavak, szókapcsolatok, mondatok és rövid szövegek írásakor. Az íráshasználat normáinak megtartása. Elvárható tempójú írás. Két-három összefüggő mondat leírása másolással, tollbamondás után vagy emlékezetből. A tanuló másoláskor nem vét írástechnikai hibát; jelöli a mondatkezdést és a mondatzárást; a gyakorolt szókészlet körében alkalmazza a szókezdő nagybetűt; ismeri az időtartam és a j hang kétféle jelölési módját; szövegminta alapján felismeri és kijavítja hibáit. Vizuális kultúra: térérzékelés, finommotorika, esztétikai igényesség; különféle vonaltípusok készségfejlesztő alkalmazása. Testnevelés és sport: harmonikus mozgás. Ének-zene: tempó,
20 Önállóan alkotott mondatok leírása. Naplóírás. Helyes írásszokások alkalmazása (testtartás, írószerfogás, kézcsúsztatás). Kisbetű, nagybetű; margó. ritmus. Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: mondat, szó, hang, betű; szótagolás; szótő és toldalék; mondatfajták Olvasás és írás ismerete. Az anyanyelvhasználat tudatosításának megindítása, a helyesírás biztonságának megalapozása. A nyelvi elemzési készség fejlesztése és a nyelvtani használatának tudatosítása. 20 óra Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A mondat, a szó, a hang, a betű felismerése és megnevezése. Az ábécé hangjainak felsorolása. A betűrend használata gyakorlati feladatokban. A hangok csoportosítása fajtájuk és időtartamuk szerint. A szótagolás szabályszerűségeinek felismerése. A szavak jelentést hordozó szerepének ismerete. A szótő felismerése, a toldalékok jelölése. A toldalékos szavak felismerése szövegben. Szavak toldalékos alakjának alkotása. A -ba, -be, - ban, -ben, ragos szóalakok helyes használata és leírása. A tanuló felismeri és megnevezi a tanult nyelvtani at, és a különféle feladatmegoldásban használja a szabályokat. Környezetismeret: állatok kommunikációja, jel, jelzés, információ; lakóhely, közlekedés; természeti ritmusok. Vizuális kultúra: hangfelvételek és képfelvételek készítése; a helyes kiejtés vizsgálata a felvétel segítségével. Ének-zene: ritmusjátékok ütőhangszereken.
21 A beszélői szándék felismerése a kijelentő és a kérdő mondatokban. Megnevezésük. Az -e kérdőszó helyes használata. Eötvös József Általános Iskola és AMI Hang, betű; ábécé; egyjegyű betű, kétjegyű betű, háromjegyű betű; magánhangzó, mássalhangzó; szó, mondat, szöveg; szótő, toldalék, kijelentő mondat, kérdő mondat. A tematikai egység nevelésifejlesztési Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása folyamatos A helyesírási szabályok megértéséhez, alkalmazásához szükséges nyelvtani. 42 óra A helyesírási készség fejlesztése. A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok alkalmazása a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználatban. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Szabályszerűségek felismerése és alkalmazása írásbeli feladatokban. Hibajavításkor indoklás a szabály felidézésével. A helyesírási probléma felismerése, a jelölés gyakorlása szóelemzés segítségével. Az írás és a helyes kiejtés együttes alkalmazása. A tanuló szükség szerint felidézi és alkalmazza a helyesírási szabályokat a begyakorolt szókészlet körében; begyakorolt szó esetében helyesen jelöli a j hangot; az egyszerű szavakat helyesen választja el. Ének-zene: egy adott dallamhoz szöveg alkotása. A j és ly használata az ismert szókincs körében. Szabályismeret és alkalmazás: az időtartam jelölése; a kiejtéstől eltérő hangkapcsolatok; a hagyomány szerinti írásmód; az elválasztás szabályai, a kijelentő és a kérdő mondat jelölése. A mondatkezdő nagybetű és a megfelelő mondatvégi írásjel
22 jelölése, alkalmazása írásbeli feladatokban. A korosztálynak megfelelő lexikonok, szótárak használata. Ábécé, elválasztás, szótag; pont, kérdőjel, felkiáltójel. A tanulási képesség fejlesztése folyamatos Az előző évfolyamon elsajátított képességek. A tanulási képesség, mint az életkori sajátosságoknak megfelelő megismerési, élményszerzési folyamatnak, a játszva tanulás képességének támogatása, fejlesztése. 8 óra Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az önálló feladatvégzés egyes lépéseinek megalapozása és gyakorlása (könyvtárlátogatás, könyvkölcsönzés; gyermeklexikon használata; beszélgetés a tanulás szerepéről, fontosságáról, a tanuláshoz szükséges információk kereséséről és kezeléséről). Egyszerű ok-okozati összefüggés felismerése; következtetések levonása. Tanulás több tevékenység és érzékszerv segítségével: ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált memória-gyakorlatok, szövegtanulási technikák. A fantázia és képzelet aktiválása a megismerés érdekében. A kép és a szöveg kapcsolata. Illusztrált szövegekben a kép és a szöveg kiegészítő hatása. A könyvtárhasználat alapvető szabályai. Írott nyelvi források, információhordozók, könyvek, A tanuló a tanító irányításával motiváltan tanul; a tanulási folyamat során változatos tevékenységeket és több érzékszervet is használ; szöveghűen felidézi a következő szépirodalmi műveket, illetve azok részleteit: 2-3 mondóka, József Attila: Altató; Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz; Petőfi Sándor: Anyám tyúkja, Tamkó Sirató Károly egy verse, Weöres Sándor három költeménye, kortárs magyar lírikusok műveiből néhány alkotás. Matematika; környezetismeret: önálló tanulás. Vizuális kultúra: A szöveget alkotó betűformák és a közlési tartalmak kapcsolatának felismerése. Kép és szöveg kompozíciós kapcsolatának elemzése. Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). Az életkori
23 újságok. Eligazodás a könyvek, írott nyelvi források világában. Gyermekújságok jellemzői tartalomjegyzék alapján. Tájékozódás a gyermeklexikonokban betűrend segítségével. A könyvek jellemző adatainak, részeinek megfigyelése (író, cím, kiadó, a kiadás éve, tartalomjegyzék). Eötvös József Általános Iskola és AMI Könyvtár, lexikon, betűrend, tartalomjegyzék, gyermekújság. sajátosságokhoz igazodó internethasználat kockázatainak és lehetőségeinek felismerése (pl. gyermekbarát honlapok böngészése). Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése folyamatos Alapvető erkölcsi kategóriák felismerése. Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismerése, ítéletalkotás egyszerű szituációban, szépirodalmi művek alapján, a történetmesélés szabályainak, szerveződésének, logikájának megismerése. 4 óra Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Egyszerű ítéletek alkotása a mesék, versek, olvasott, hallott irodalmi művek szereplőiről. Alapvető erkölcsi, esztétikai, kategóriák kialakítása (szép, csúnya, jó, rossz, igaz, hamis). A történetiségen alapuló összefüggések megértése az egy szálon futó történekben. Azonosulás, ítélet, érvelés szépirodalmi szövegek kapcsán. A megismert mese, történet tanulságának összevetése saját tapasztalatokkal, eseményekkel. Egyszerű közmondások, szólások megismerése, megfelelő alkalmazása. Mindennapi konfliktusok átélése A tanuló ismeri, megérti rövid, egy szálon futó művek segítségével a történeteket bemutató művek szerveződését, felépítését, az összefüggések logikáját, az ok-okozati viszonyt; képes állást foglalni, érvelni alapvető erkölcsi kérdésekben; meggyőződéssel képviseli a legalapvetőbb emberi értékeket; meghallgatja mások érvelését is; képes beleélésre, azonosulásra az életkori sajátosságainak megfelelő művek befogadása során; dramatikus és drámajátékok segítségével képes átélni Dráma és tánc: részvétel dramatikus játékban. Vizuális kultúra: átélt, elképzelt vagy olvasott esemény vizuális kifejezése. Erkölcstan: családtagjaim, szeretet, barátkozás (konfliktushelyzetek megélése játékokon keresztül). Környezetismeret: az ember megismerése (magatartásformák, szabályok, viselkedési normák); környezet és fenntarthatóság.
24 dramatikus játékokban, drámajátékban (pl. bábjáték). mindennapi konfliktusokat, azokat életkori szintjén kezelni. A múlt néhány emléke környezetünkben (múzeumok, emléktáblák, műemlékek, emlékművek; tárgyak, fotók, egyéb dokumentumok; szokások). Nemzeti ünnepeink, jelképeink. Tanulság, konfliktus, közmondás, nemzeti ünnep, jelkép. OPTIMUM KÖVETELMÉNY: A fejlesztés várt eredményei a második évfolyam végén A tanuló érthetően beszéljen, legyen tisztában a szóbeli kommunikáció alapvető szabályaival, alkalmazza őket. Értse meg az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen válaszoljon. Aktivizálja a szókincsét a szövegalkotó feladatokban. Használja a bemutatkozás, a felnőttek és a kortársak megszólításának és köszöntésének udvarias nyelvi formáit. Legyen képes összefüggő mondatok alkotására. Követhetően számoljon be élményeiről, olvasmányai tartalmáról. Szöveghűen mondja el a memoritereket. Ismerje az írott és nyomtatott betűket, rendelkezzen megfelelő számú szókinccsel. Ismert és begyakorolt szöveget folyamatosságra, pontosságra törekvően olvasson fel. Tanítója segítségével emelje ki az olvasottak lényegét. Rövid szövegekből információk kiemelése, a leírt események helyes sorrendjének felismerése. Írása legyen rendezett, pontos. Az ábécé használata feladatmegoldásban. Ismerje fel és nevezze meg a tanult nyelvtani at, szükség szerint idézze fel és alkalmazza a helyesírási szabályokat a begyakorolt szókészlet szavaiban. Jelölje helyesen a j hangot begyakorolt szóban. Helyesen válassza el az egyszerű szavakat. Mondatkezdés nagybetűvel, a mondat szavakra tagolt leírása segítséggel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. Egyszerű mondatok, rövid szöveg írása másolással, tartalmi és helyesírási előkészítés után tollbamondásra és emlékezetből. Hibajavítás tanítói irányítással. Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi, esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek fejlesztése területén.
25 Minimum követelmény: Egyszerű szóbeli és írásos közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak alkalmazása a szokás szintjén: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés. Pontosságra és folyamatosságra törekvő olvasás. Az olvasmány tartalmának elmondása kérdések segítségével. Rövid szövegekből információk kiemelése, a leírt események helyes sorrendjének felismerése segítséggel. Az ábécé használata egyszerű feladatmegoldáshoz. A hangok hosszúságának helyes jelölése begyakorolt szókészlet körében. A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása. A j hang biztos jelölése kb. 20 a tanulók által gyakran használt szóban. Az elválasztás szabályainak alkalmazása egyszerű szavak írásakor. Mondatkezdés nagybetűvel, a mondat szavakra tagolt leírása segítséggel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. Egyszerű mondatok, rövid szöveg írása másolással, tartalmi és helyesírási előkészítés után tollbamondásra és emlékezetből. Hibajavítás tanítói irányítással. Szabadon felhasználható órakeret: 25 óra Tematikai egység Téma Óraszám Öko-hét Szelektív hulladékgyűjtés /napló/ Természeti környezetünk védelme (könyvkészítés) Könyvtári kutatómunka Találós kérdések a növényekről és az 6 óra állatokról Környezetünk természetes növény- és állatvilága (Kiállítás megtekintése, és a megfigyeltek leírása) Adventi hét Versek, mesék, történetek (szókincsbővítés) Üdvözlőkártya szövegének megírása Az ünnepekhez kapcsolódóan mondatalkotások és történet írása 6 óra Könyvkészítés Könyvtári kutatómunka Játékos rejtvények Eötvös-hét Eötvös életéről rövid bemutató megtekintése, lényeges mozzanatok lejegyzése. Élet a hatosztályos elemi népiskolában. Régen használt szavak gyűjtése. (kutatómunka) Múzeumlátogatás Korabeli költők gyereknek szóló írásai, könyvtári kutakodás Felkészülés a gálára 6 óra
26 Egészség-hét Eötvös József Általános Iskola és AMI Találós kérdések a zöldségekről, gyümölcsökről Egészséges ételek receptjeinek gyűjtése (kutatómunka) Receptek leírása (saját szakácskönyv készítése) Versek, mesék a zöldségekhez kapcsolódóan Meseírás egy választott zöldségről, gyümölcsről Játékos fejtörők 6 óra Tanulmányi kirándulás 1 óra
27 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 3 Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása. Az anyanyelvi képességek fejlesztése nemcsak cél, hanem eszköz is a személyiség harmonikus fejlődéséhez, a nemzeti önazonosság erősödéséhez, a kognitív és érzelmi fejlődéshez, valamint mindezek katalizátora is egyben. Az anyanyelvi nevelésnek kisiskolás korban is alapvető szerepe van a kulcskompetenciák kialakításában, fejlesztésében, mert erre építve, ez által válik lehetővé a kultúra aktív befogadása, a társas-társadalmi érintkezés, az identitás kialakulása, az önálló ismeretszerzés és a tanulás. A magyar nyelv és irodalom tantárgy további fontos feladata a szóbeli és az írásbeli érintkezések önálló és kreatív, integrált használatának elsajátíttatásához szükséges alapvető képességek intenzív fejlesztése, a modern társadalom különféle színterein gyakorolt nyelvhasználati módok tanítása, illetve a nyelvhasználat változatos, adekvát, tanulói tevékenységekre épülő, folyamatos gyakoroltatása. A kor szükségleteinek és a társadalom elvárásainak megfelelően az alsó tagozatos magyar nyelv és irodalom tantárgy középpontjába a kerettanterv az olvasás-szövegértés és a helyes beszéd képességének fejlesztését helyezi, mint kiemelt területet, és ennek új elemeiként megjelennek az olvasási stratégiák is. Az olvasás és az írás képességének elsajátítása kulcs az önálló tanuláshoz, majd pedig a boldoguláshoz a mindennapi életben. A kisiskolások az iskolai tanulmányaik megkezdésekor különféle szinten birtokolják és használják anyanyelvüket. Az első iskolai években a tanító feladata nem az elméleti rendszerezés, hanem a változatos és egyre magasabb szinten történő gyakoroltatás a különféle kommunikációs helyzetekben, illetve a szorongásmentes, motivált nyelvi fejlődési környezet megteremtése. A játékos, önkifejező gyakorlatok lehetőséget teremtenek a nyelvi tudatosság, a kreativitás, az árnyalt önkifejezés, a másik megértésének igényére, a képességek fejlesztésére. E fejlesztési folyamatra épülhet majd a továbbiakban az anyanyelvi és az irodalmi kultúra megismertetése. Az irodalmi nevelés kialakítja és fejleszti a művekkel folytatott aktív párbeszéd képességét. Elsődleges feladata az olvasás megszerettetése, az olvasási kedv felkeltése és megerősítése. Az irodalmi műveltség megalapozásához kisiskolás korban a szövegolvasáshoz kapcsolódó szövegelemző és értelmező együttgondolkodás, a saját gondolatok kifejtése, egymás véleményének megismerése, valamint az irodalmi művekkel kapcsolatos tapasztalatszerzés, az esztétikai, erkölcsi értékek felfedezése, érzelmileg is megalapozott befogadása nyit utat. Mindez komoly hatást gyakorolhat az érzelmi élet, az önismeret és a társas kapcsolatok fejlődésére. A különféle kommunikációs helyzetekhez kapcsolódó tevékenységek kedvező feltételeket teremtenek az önálló tanulás képességeinek célirányos fejlesztéséhez, az ismeretfeldolgozás kulturális technikáinak megismeréséhez és gyakorlásához. 3. évfolyam A beszédkészség, a szóbeli szövegek megértésének, értelmezésének és alkotásának fejlesztése képezi alapját és kiinduló pontját valamennyi újonnan megtanulásra kerülő nyelvi tevékenységnek. E fejlettség döntően meghatározza a gyermek kortársaival való kapcsolattartásának és iskolai pályafutásának sikerét. Ezért különösen fontos a kulturált nyelvi magatartás megalapozása, a szókincs aktivizálása szövegalkotó feladatokkal, a narráció ösztönzése, gyakoroltatása.
28 Az olvasástechnika eszközzé fejlesztése feltételt teremt az írott szövegek önálló megértéséhez. A szövegek értelmezésével és feldolgozásával felkészít az alapvető szövegműveletek önálló alkalmazására. Az olvasmányok sokoldalú feldolgozása fejleszti a tanulók kritikai érzékét, ítélőképességét és empátiáját, a kifejezés nyelvi megvalósulására való figyelmet. Lehetőséget teremt egyszerű irodalmi formákkal kapcsolatos tapasztalatok szerzésére, irodalmi kifejezésformák, stílusbeli és szerkezeti sajátosságok felfedezésére, a magyar nyelv és a magyar kultúra hagyományainak megismerésére, az olvasás megszerettetésére. Az írásbeli szövegalkotás szabályainak megtanítása különböző témájú és szövegtípusú olvasmányok feldolgozásával valósul meg. Ezek szolgálnak mintául a gyermekek fogalmazásaihoz, nyitnak utat a későbbi kreatív alkotásokhoz, a képzelet, az érzelmek, a gondolatok önálló kifejezéséhez. A szövegek az árnyalt, gazdag szókincs kialakításának forrásai is; hozzájárulnak az önkifejezés igényének kielégítéséhez és képességének fejlődéséhez. Az önálló tanulás képességének kialakítása az olvasás-szövegértés képességének fejlesztésébe ágyazva az ismeretszerző képességek intenzív fejlesztését szolgálja. Fontos a tanulási szokások és technikák tanulása, a különféle források és azok használatának, az információszerzés lehetőségeinek és korlátainak megismerése, a szelekció, az összehasonlítás és a kritikai feldolgozás képességének fejlesztése. A 3 4. évfolyamon az írás-helyesírás tanításának célja az életkornak és az oktatás igényeinek megfelelő írástechnika differenciált kialakítása, a tanulást és az írásos önkifejezést szolgáló eszközzé fejlesztése az olvashatóság, a rendezettség és a helyesség igényével. A tapasztalati megalapozottságú, elemi szintű grammatikai ismeretek megszerzésével elkezdődik a tudatos nyelvszemlélet kialakulásának folyamata. Fejlődésnek indul a nyelvi kifejezésre irányuló figyelem, az önértékelő képesség, a kritikai érzék és az igényes, változatos és kifejező nyelvhasználatra való törekvés különféle kommunikációs helyzetekben. Évi óraszám: 216 óra Heti óraszám: 6 óra 3. évfolyam A harmadik évfolyamon megnöveltük a heti óraszámot 2 órával a szabadon tervezhető órakeretből. 1.félév 2.félév Összesen Olvasás 4 óra 3 óra 126 Fogalmazás 1 óra 2 óra 54 Nyelvtan, helyesírás 2 óra 2 óra 72 Íráshasználat 1 óra 1 óra 36 ek áttekintő beosztása Tematikai egység Óraszám 1. Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése Olvasás, az írott szöveg megértése Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Az íráshasználat fejlesztése 32
29 5. Fogalmazási alapismeretek Szövegalkotási gyakorlatok 27 Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: szó, hang, betű; szótagolás; szótő és toldalék; mondatfajták, szavak, szófajok 8. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, 21 könyvtárhasználat) 10. Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a 6 történeti érzék fejlesztése 11. Szabadon tervezhető 22
30 Eötvös József Általános Iskola és AMI Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése 15+3óra Egyszerű szóbeli közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak alkalmazása a szokás és tisztelet szintjén: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés. A beszéd tartalmának, hangzásának, stílusának és kifejező erejének egymással összefüggő fejlesztése. A beszéd és a megértés továbbfejlesztése, különös tekintettel a pontosságra, a folyamatosságra és a kifejezőerőre, valamint az aktív szókincs intenzív gyarapítására. A szóbeli szövegalkotási készség fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A helyes beszédlégzés, a helyes kiejtés, a mondat- és szövegfonetikai eszközök alkalmazása különféle kommunikációs helyzetekben (pl. párbeszéd, felolvasás, kiscsoportos beszélgetés, vita, beszámoló). Felolvasáskor, szövegmondáskor nonverbális eszközök használata a kifejezés segítésében. Vélemény kulturált megfogalmazása. Figyelem a beszélgetőtársra. Az üzenet lényegének és érzelmi hátterének megfigyelése, értékelése. Állandósult szókapcsolatok, szólások, közmondások jelentésének, stílusértékének értelmezése az olvasott szövegekben. A különböző tantárgyak tanulásakor használt szakkifejezések, olvasmányokból kiemelt ritkábban használt szavak célzott használatával az aktív szókincs gyarapítása. Néhány mondatos összefoglaló szöveg alkotása olvasmányok, szóbeli közlések tartalmáról, gyűjtött tapasztalatokról, megfigyelésekről. Összefoglaló, rendszerező órák, gyakorlás. A tanuló értelmesen és érthetően fejezi ki gondolatait; használja a mindennapi érintkezésben az udvarias nyelvi fordulatokat; beszédstílusát beszélgető partneréhez igazítja; bekapcsolódik csoportos beszélgetésbe, vitába, történetalkotásba, improvizációba, közös élményekről, tevékenységekről való beszélgetésekbe, értékelésbe; a közös tevékenységeket együttműködő magatartással segíti. Minden tantárgy: összefüggő beszéd, érvelés. Környezetismeret: önfenntartás, légzés. Vizuális kultúra: Műalkotások megfigyelése, jellemzése, értelmezése, értékelése. Médiaszövegek közötti különbségek (pl. televíziós műsortípusok, animációs mesefilmek, sorozatok) felismerése saját médiaélmények felidézésén, megjelenítésén (pl. szerepjáték) és közvetlen példákon keresztül.
31 Hangsúly, hanglejtés, hangerő, beszédtempó, szünet; tekintet, arcjáték, testtartás, távolságtartás. Olvasás, az írott szöveg megértése Nyelvre, írott nyelvre, olvasásra vonatkozó, az adott korosztály képességfejlődése szempontjából releváns ismeretek óra+4 óra témahét+1 óra tanulmányi kirándulás Az olvasástechnika fejlesztése, automatizálása, a folyékony olvasás kialakításának segítése, olvasási stratégiák bevezetése, különböző szövegtípusok megismertetése, biztos olvasási készség, az értő olvasás kialakítása. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Olvasástechnikák önálló A tanuló Matematika: szöveges felismerése, folyamatos javítása, az olvasás terén motivált, feladatok. biztos olvasási készség érdeklődő; kialakítása. Életkori sajátosságoknak megfelelő folyékony, automatizált Környezetismeret: szépirodalmi, dokumentum olvasástechnikával önálló tanulás, típusú, folyamatos, nem rendelkezik a hangos és a szövegfeldolgozás folyamatos, kevert, egyéni, közös néma olvasás területén is; kialakítása. és tankönyvi célú szövegek felismeri és javítja a hibáit; megismerése, ezek megértése. felismeri és megérti azokat a Erkölcstan: én magam; különböző típusú, műfajú az én világom. Az olvasmányhoz kapcsolódó szövegeket, amelyekről előzetes ismeretek, személyes tanult; élmények, tapasztalatok felidézése és megosztása. szintetizálja, értelmezi és értékeli az életkori szintjének Gondolatok és információk megfelelő szöveg értelmezése és integrálása, információit és gondolatait; tartalom, nyelvezet, megfelelő nyelvi szövegszerkezet vizsgálata és tudatossággal rendelkezik; értékelése. ismeri és tanítói segítséggel használja a tanult olvasási stratégiákat. Az olvasás céljának, módjának az olvasás megkezdése előtt való tisztázása. Összefoglaló, rendszerező órák, gyakorlás. Tudáspróbák, Témazárók. + Tanulmányi kirándulás az olvasottakhoz kapcsolódó helyszínre. + Témahét. Vizuális kultúra: Személyes élmények és irodalmi szöveg alapján képek készítése. Képzőművészeti műfajok. Kérdések megfogalmazása a látott információra, ismeretre, élményre vonatkozóan. Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása.
32 Szöveg, műfaj, szövegértés. A tematikai egység nevelésifejlesztési Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése 18+3 óra + 1 óra múzeumlátoga tás +1 óra színházlátogat ás Mesék jellegzetes nyelvi fordulatainak ismerete. Versritmus jelzése tapssal, koppantással. Rímek felismerése a verssorok végén. A szövegelemzésben való jártasság elmélyítése, az irodalmi mű befogadása, az érzelmi tartalmak (pl. öröm, izgalom, várakozás, azonosulás) átélésének segítése. Az olvasmányok tartalmához kapcsolódva a nemzeti kultúra hagyományainak megismerése. Magyar és világirodalmi népköltészeti, műköltészeti alkotások megismerése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az olvasókönyvi szövegek csoportosítása formájuk, műfajuk és kommunikációs szándékuk szerint. Az olvasmányok témájának megfigyelése, azonos témájú szövegek összehasonlítása. Hasonlóságok és különbségek felfedezése különféle irodalmi közlésformákban. Művészi eszközök keresése lírai és elbeszélő művekben (ritmus, rím, refrén, hasonlatok). Jellegzetes irodalmi témák, motívumok felfedezése olvasmányokban. A művek szerkezeti jellemzőinek megfigyelése, a tér-idő változásainak felismerése. Elbeszélések 20. századi eseményekről, hősökről, sorsokról. Az események sorrendjének, a mesélő személyének megállapítása. Mesékre jellemző kezdő és befejező fordulatok, A tanuló megnevezi olvasmányai szerzőjét, szereplőit és azok tulajdonságait, magyarázza cselekedeteiket; azonosítja a történet idejét és helyszínét; a cselekmény kezdő- és végpontját, a cselekményelemek sorrendjét; konkrét esetekben felismeri a mesére jellemző fordulatokat, szókapcsolatokat, mesejellemzőket; az egyszerű szerkezetű mesék, elbeszélések tartalmát időrendben, több összefüggő mondattal mondja el. Környezetismeret: környezeti, természeti, környezetvédelmi témájú olvasmányok. Ének-zene: a népdalok szövege (kifejező eszközök, nyelvi fordulatok, motívumok, természeti képek). Vizuális kultúra; dráma és tánc: A témához és a tartalomhoz is illeszkedő kifejezőeszközök elemzése, alkalmazása. Mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása. Az olvasott/felolvasott
33 szókapcsolatok, ismétlődő motívumok felismerése. Rövidebb irodalmi szövegek (versek, mesék, elbeszélések) önálló olvasása. Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált memóriagyakorlatok, fantáziajátékok, elképzelt és valóságos helyzetek megjelenítése. Részvétel csoportos játékokban, állóképek tervezése, kivitelezése és megbeszélése. A mozgás és a szövegmondás összekapcsolása. A tanultak felhasználása saját produkcióhoz, bábelőadások, színházi előadások megbeszélésekor. szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). Az elbeszélő személyének azonosítása különböző egyszerű médiaszövegekben (pl. animációs mesék). Összefoglaló órák, témazáró. + Múzeumlátogatás, színházlátogatás. Szépirodalmi szöveg, ismeretterjesztő szöveg, monda, közmondás, szólás, találós kérdés, elbeszélés, főszereplő, mellékszereplő; hasonlat, ismétlés, ellentét; Az íráshasználat fejlesztése 8+24 óra + 4 óra témahét Szavak, szószerkezetek, rövid mondatok másolása írott és nyomtatott mintáról, látó/halló előkészítés után tollbamondásra és írásminta nélkül, emlékezetből. Az írás eszközszintre emelésének segítése. E tevékenységben a kitartás és a folyamatjellegű gyakorlás ösztönzése. Az írástempó fokozása mellett a helyesség, az íráskép rendezettségének, esztétikumának értékként való elfogadása. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az új vonalrendszernek Az írástechnika fejlesztése, Matematika; helyes írásszokások megfelelő betűnagyság környezetismeret: megszilárdítása (testtartás, elsajátítása. Betűhibák olvasható, tetszetős és írószerfogás, kézcsúsztatás). kiküszöbölése. Kis és nagy abc rendezett füzetvezetés. megszilárdítása. Az írás lendületének és tempójának fokozása. Szósorok, Helyes szóköztávolság Magyar nyelv és egyre bővülő mondatok írása megtartása. Sorok végigírása irodalom: minden másolással, tollbamondás után, szóvégi elválasztások terület, ahol alkalmazásával. íráshasználatra
34 emlékezetből és akaratlagos írással. Nyomtatott és írott szöveg. Szóegységek, mondategységek bontása. Próza és versforma külalaki különbsége. Írásszokások megerősítése. Esztétikum, gazdaságos elrendezés. Felmérések. + Témahét Sorrendiség helyes begyakorlása. (betűkihagyás, betűcsere stb.) Alakítási, kapcsolási, lendületfejlesztő gyakorlatok az írás eszközi használatával. A figyelem tartósságának fokozatos fejlesztése. Próza és versírás leírásának begyakorlása. Hibátlan másolás nyomtatott szövegről írottra. A füzetvezetés folyamatosságának betartatása, rászoktatás. Az olvashatóság javítása, tiszta, rendezett külalak, egyéni elemek figyelembevétele. Íráskép, szövegkép, olvashatóság. szükség van. Fogalmazási alapismeretek 12+8 óra A szöveg és a mondat jellemzőinek azonosítása. Az önkifejezés iránti igény erősítése, különféle formáinak és lehetőségeinek megismertetése, megvalósításának támogatása. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A különböző szövegformák tartalmi és szövegszerkesztési jellemzőinek ismerete. Kellő tapasztalat a cím szerepéről, jellemzőiről; a szövegek felépítéséről; az időrendről; az esemény, az előzmény és a következmény kapcsolatáról; a szöveg kohéziójáról; a tématartásról; a nyelvi megformáltságról; a különböző szövegforma jellemzőiről, a bekezdések szerepéről. A szövegalkotás műveleteinek ismerete: anyaggyűjtés, címválasztás, a lényeges gondolatok kiválasztása, elrendezése, az időrend érzékeltetése, a szöveg tagolása A tanuló a tanult fogalmazási ismereteket felhasználja fogalmazáskészítéskor. Környezetismeret; matematika: érthető, világos szóbeli szövegalkotás. Vizuális kultúra: Egyszerű cselekmény megjelenítése képsorozattal (pl. rajz, digitális fotó, rövid animációs film) és hangokkal.
35 bekezdésekre. Tanulmányi kirándulás, múzeum, színházlátogatás, olvasott anyagok során szerzett élmények felhasználása. Rendszerezés, számonkérés. Eötvös József Általános Iskola és AMI Témaválasztás, anyaggyűjtés, címadás; bekezdés; bevezetés, tárgyalás, befejezés; elbeszélés. Szövegalkotási gyakorlatok 21+6óra+4 óra témahét+1 óra tanulmányi kirándulás Mondatalkotás. Mondatok összekapcsolása. Történetalkotás szóban. Képolvasás, mesemondás. A képzelet, az önkifejezés aktivizálása különböző szövegformák megismerésével és az írásbeli szövegalkotás képességének továbbfejlesztésével. Az írásbeli szövegalkotó készség fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A tanult fogalmazási ismeretek felhasználása a szöveg alkotásakor. Gondolatok, érzelmek, vélemények kifejezése. Közös, majd egyre önállóbb írásbeli fogalmazások készítése elbeszélő szövegformában. A fogalmazás koherenciájának megteremtése tématartással, a mondatok kapcsolásával. A fogalmazás témájának megfelelő szavak és kifejezések használata, a fölösleges szóismétlődés kerülése. A fogalmazások javítása a tanult fogalmazási ismeretek felhasználásával, a tanító segítségadásával. Összefoglaló, rendszerező órák, felmérések. +Témahét. +Tanulmányi kirándulás. A tanuló a tanult fogalmazási ismeretek felhasználásával kb. egy oldal terjedelmű elbeszélő fogalmazást készít; a fogalmazás témájának megfelelő szavakat és kifejezéseket használ; a tartalmi egységek kezdetét bekezdéssel jelzi; a tanító útmutatásai alapján kijavítja fogalmazási és helyesírási hibáit. jól olvasható írás, rendezett füzet Környezetismeret: változatos élővilág; a tanultak élményszerű leírása. Vizuális kultúra: Természeti jelenség megfigyelése, a tapasztalatok leírása, megjelenítése. Egyszerű cselekmény megjelenítése képsorozattal (pl. rajz, digitális fotó, rövid animációs film) és hangokkal (médiaszöveg-írás). Elbeszélés, történetmondás, téma, helyszín, szereplő, cselekmény, időrend.
36 A tematikai egység nevelésifejlesztési Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: mondatfajták, szavak, szófajok A tanult nyelvtani felismerése és megnevezése óra A nyelvi tapasztalatok körének bővítése. A tapasztalatokra épülő nyelvi fogalomrendszer alapozásának megindítása a szófajok körében. A tanulók önállóságának növelése: a feladatvégzésben; az információszerzésben és felhasználásban; a szabályalkalmazásban; az önellenőrzésben. A nyelvi tudatosság fokozása. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A felkiáltó, a felszólító és az óhajtó mondatokban a beszélő szándékának felismerése és megnevezése szövegben. A rokon értelmű és ellentétes jelentésű szavak helyes használata. A tanult szófajok felismerése és megnevezése szójelentés alapján toldalékos formában is, szócsoportokban, mondatban és szövegben. Különféle időben végbemenő cselekvések, történések megkülönböztetése. Az igeidők helyes használata beszédben és írásban. Az igekötők szerepének és írásmódjának megfigyelése. Tudatos alkalmazásuk. A főnév fajtáinak csoportosítása, megnevezése. (Élőlény, tárgy, gondolati dolog, köznév, tulajdonnév. )Többes számú főnevek alkotása. A -ba, -be, -ban, -ben ragos főnevek helyes használata mondatalkotással, szövegértelmezéssel. A melléknév szerepének ismerete a nyelvhasználatban. A fokozott melléknévi alakok használata szövegalkotáskor. A névelők szerepének ismerete. A névelők helyes használata. A személyes névmások szerepének megértése, alkalmazásuk a mondatokban. A tanuló felismeri és megnevezi a tanult nyelvtani at, használja a szabályokat; felismeri, megnevezi és megfelelően jelöli a mondatfajtákat; toldalékos formájukban, szövegben is felismeri és megnevezi a tanult szófajokat; a szövegkörnyezetnek megfelelően használja az igeidőket és az igekötőket; alsó tagozaton tanult eddigi anyanyelvi ismeretei rendszerezettek. Vizuális kultúra: Jelek a mindennapi életben. Az időbeliség ábrázolása a képzőművészetben. Környezetismeret: tulajdonnevek a térképeken.
37 Szóelemzés: Szótő, toldalék szétválasztása a tanult szófajok esetében. A toldalék részeinek megnevezése. Összefoglaló, rendszerező órák, témazárók. Eötvös József Általános Iskola és AMI Szófaj; főnév, köznév, tulajdonnév, határozott névelő, határozatlan névelő; ige; igeragozás; igekötő; melléknév, melléknévfokozás; személyes névmás. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása 28+4 óra A hangok hosszúságának helyes jelölése a begyakorolt szókészlet körében. A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása. A j hang biztos jelölése a begyakorolt szókészletben. Az elválasztás szabályainak alkalmazása egyszerű szavak írásakor. Mondatkezdés nagybetűvel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. A helyesírási készség fejlesztése. A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok alkalmazása a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználatban. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A mondatvégi írásjelek helyes használata az egyszerű mondatok végén. Helyesírási szabályok alkalmazása különböző írástevékenységekben: igeidők, ragos és kiejtéstől eltérő írásmódú igék; igekötős igék; tulajdonnevek, fokozott melléknevek; ragos névszók. Hosszú hangok jelölése a melléknevek végén. A főnév -t toldalékának (ragjának) és a múlt idő jelének megkülönböztetése. A j hang biztonságos jelölése a tanult szófajok körében. Gyakorlóórák, felmérések. A tanuló a mondatot nagybetűvel kezdi és írásjellel zárja; a begyakorolt szókészlet körében biztonsággal alkalmazza a tanult helyesírási szabályokat; írásbeli munkái rendezettek, olvashatóak; helyesírását önellenőrzéssel felülvizsgálja, szükség esetén javítja. Nagybetű, kisbetű, írásjel, helyesírási szabály. Környezetismeret: térképvázlat készítése tulajdonnevek feltüntetésével.
38 A tanulási képesség fejlesztése 14+7 óra+4 óra témahét+1 óra a városi könyvtár meglátogatása Az önismeret életkornak megfelelő szintje, személyes tanulási sikerek és nehézségek megnevezése. Az önálló, hatékony tanulás képességének fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A tanulás szerepe és módjai. Saját tanulási folyamatunk megismerése, hogyan tanulunk a legkönnyebben, mi okoz nehézséget. Gondolkodás a gondolkodásunkról, tanulásunkról. Egyszerű tanulási módok, stratégiák. Tanulás különböző típusú szövegekből. Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált (koncentrációs) memóriagyakorlatok, szövegtanulási technikák. Vázlatkészítés irányítással, tanulás, összefoglalás vázlat segítségével. Ismerkedés különböző információhordozókkal. Adatok, információk gyűjtésének, célszerű elrendezésének módjai. Alapismeretek a könyvtár tereiről és állományrészeiről. A könyvek tartalmi csoportjai: szépirodalmi művek, ismeretterjesztő irodalom, kézikönyvek, elektronikus információhordozók. Az információk keresése és kezelése. Különböző információhordozók a lakóhelyi és az iskolai könyvtárban. A könyvtár, mint információs központ, a tanulás bázisa, segítője. Ismerkedés folyóiratokkal. Iskolai könyvtári óra,+ városi könyvtár meglátogatása, A tanuló ismeri a tanulási folyamat alapvető jellemzőit; azonosítja az információ forrásait, ismeri azok kezelését; képes önálló tanulásra; ismeri a saját tanulási folyamatának, képességének jellemzőit; ismer és alkalmaz néhány tanulási módot, stratégiát a különböző tanulási feladatok teljesítése érdekben; a szövegből történő tanulás során olvasási stratégiákat használ; információt keres, kezel önállóan néhány forrásból; szöveghűen felidézi a következő szépirodalmi műveket, illetve azok részleteit: népdalszövegek, József Attila: Betlehemi királyok, Petőfi Sándor: Füstbe ment terv; illetve kortárs magyar lírikusok műveiből néhány alkotás; Vörösmarty Mihály: Szózat című művéből, illetve szépprózai művekből. Környezetismeret: jelenségek megfigyelése, okokozati kapcsolatok keresése. Vizuális kultúra: Képi analógiák keresése a tanult szövegekhez. Kérdések megfogalmazása a látott információra, ismeretre, élményre vonatkozóan.
39 programjainak figyelemmel kísérése. Számonkérések (memoriterek). + Témahét. Információ, tudás, könyvtár, tanulás, vázlat. Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése 6+1 óra színházlátogat ás Mesehősök tulajdonságai és cselekedetei; az olvasott irodalmi művekben a szereplők döntési helyzeteinek felidézése; személyes tetszésítéletek. Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismerése, ítéletalkotás egyszerű szituációban, szépirodalmi művek alapján. A narratíva, történetmesélés szabályainak, szerveződésének, logikájának megismerése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Erkölcsi és esztétikai ítélet megfogalmazása, érvelés a vélemény mellett, vitakészség kialakulása. A szépirodalmi alkotásokban megismert helyzetek, azok tanulságának alkalmazása mindennapi helyzetekben. A művek tanulságainak értelmezése. A saját vélemény mellett a nem saját álláspont megjelenítésének, átélésének képessége. Mások véleményének megértése, elfogadása. Vélemények összevetése, különbségek és hasonlóságok megfigyelése, felismerése és kritikája. A műélvezet, a beleélés mélyebb megtapasztalása a fentiek segítségével is. Mindennapi konfliktusok átélése dramatikus játékokban, drámajátékban (pl. bábjáték) saját és más álláspontból is. +Színházlátogatás. A tanuló ismeri, megérti a történeteket bemutató művek szerveződését, felépítését, az összefüggések logikáját, az ok-okozati viszonyt; képes állást foglalni, érvelni, meggyőzni másokat alapvető erkölcsi, esztétikai kérdésekben; meggyőződéssel képviseli a legalapvetőbb emberi értékeket, megérti mások érvelését, elfogadja az övétől eltérő véleményeket, képes ezekkel is azonosulni; képes beleélésre, azonosulásra, érzelmeinek kifejezésére az életkori sajátosságainak megfelelő történetek, művek befogadása során; dramatikus és drámajátékok segítségével képes átélni mindennapi konfliktusokat Erkölcstan: Értékrend alakulása. Szűkebb és tágabb környezetem, barátság. Környezetismeret: Környezeti rendszerek állapota, fenntarthatóság. Egészséges életmód. Viselkedési normák. Vizuális kultúra; Dráma és tánc: a lényeg kiemelésének lehetőségei a vizuális kompozíciókban.
40 saját és más álláspontból is, azokat életkori szintjén kezelni. Tanulság, vita, vélemény, konfliktus. A fejlesztés várt eredményei a 3. évfolyam végén. A tanuló értelmesen és érthetően fejezze ki a gondolatait. Aktivizálja a szókincsét a szövegalkotó feladatokban. Használja a mindennapi érintkezésben az udvarias nyelvi fordulatokat. Beszédstílusát igazítsa beszélgető partneréhez. Kapcsolódjon be a csoportos beszélgetésbe, vitába, történetalkotásba, improvizációba, közös élményekről, tevékenységekről való beszélgetésekbe, értékelésbe. A közös tevékenységeket együttműködő magatartással segítse. Felkészülés után folyamatosan, érthetően olvasson fel ismert szöveget. Életkorának megfelelő szöveget értsen meg néma olvasás útján. Az olvasottakkal kapcsolatos véleményét értelmesen fogalmazza meg. Ismerjen, alkalmazzon néhány fontos olvasási stratégiát. Tanulási tevékenységét fokozatosan növekvő időtartamban legyen képes tudatos figyelemmel irányítani. Feladatainak megoldásához szükség szerint vegye igénybe az iskola könyvtárát. A könyvekben, gyermekújságokban a tartalomjegyzék segítségével igazodjon el. Használja az ismert kézikönyveket. A memoritereket szöveghűen mondja el. Adott vagy választott témáról 8-10 mondatos fogalmazást készítsen a tanult fogalmazási ismeretek alkalmazásával. Biztonsággal ismerje fel a tanult szófajokat, és nevezze meg azokat szövegben is. A begyakorolt szókészlet körében helyesen alkalmazza a tanult helyesírási szabályokat. Írásbeli munkái rendezettek, olvashatóak legyenek. Helyesírását önellenőrzéssel vizsgálja felül, szükség esetén javítsa. Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi, esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek fejlesztése területén. Az anyanyelvi részképességeinek fejlettsége legyen összhangban, harmonikusan fejlődjön.
41 Szabadon felhasználható órakeret: 22 óra Tematikai egység Öko-hét Adventi hét Eötvös-hét Egészség-hét Múzeumlátogatás Színházlátogatás Tanulmányi kirándulás Városi könyvtár meglátogatása Óraszám 4 óra 4 óra 4 óra 4 óra 1 óra 2 óra 2 óra 1 óra A továbbhaladás feltételei: Egyszerű szerkezetű mesék, elbeszélések tartalmának megértése, eseményeinek elmondása összefüggő mondatokkal, kérdések, vázlatpontok segítségével. Ismert feladattípusok írásbeli utasításainak megértése. Fél oldal terjedelmű, ismert témájú szépirodalmi és ismeretterjesztő olvasmány önálló néma olvasása, a szöveg lényegének megértése. A szöveghez kapcsolódó feladatok megoldása. Feldolgozott szövegek érthető felolvasása felkészülés után. Öt-hatmondatos, értelmes elbeszélő szöveg fogalmazása ismert témáról,képsor,vagy adott szószerkezetek segítségével. Olvasható, lendületes írás, rendezett, tiszta füzetvezetés. Az önálló írásbeli munkák önellenőrzése, javítása tanítói segítséggel. Igék, főnevek, melléknevek fölismerése, szófajuk megnevezése. A tanult helyesírási és nyelvhelyességi szabályok alkalmazása begyakorolt esetekben. A j hang helyes jelölése újabb szóban. A korosztály szókincsében megtalálható, kiejtésük szerint írandó szavak helyesírása. Egyszerű szavak elválasztása önállóan. A szöveg tagolása mondatokra, a mondatkezdés és zárás helyes jelölése. A mondaton belül a szavak elkülönítése. Mondatfajták felismerése. Részvétel a közös drámajátékokban, illetve a készségfejlesztő drámás gyakorlatokban és a produkciók megbeszélésében. Használt eszközök: Olvasókönyv Olvasás munkafüzet Nyelvtan tankönyv Anyanyelvi gyakorló Fogalmazás munkafüzet Vonalas füzetek Interaktív tábla Oktató cd-ék, DVD-ék Feladatlapok Könyvtári könyvek, szótárak, lexikonok stb.
42 Magyar nyelv és irodalom 4 Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása. Az anyanyelvi képességek fejlesztése nemcsak cél, hanem eszköz is a személyiség harmonikus fejlődéséhez, a nemzeti önazonosság erősödéséhez, a kognitív és érzelmi fejlődéshez, valamint mindezek katalizátora is egyben. Az anyanyelvi nevelésnek kisiskolás korban is alapvető szerepe van a kulcskompetenciák kialakításában, fejlesztésében, mert erre építve, ez által válik lehetővé a kultúra aktív befogadása, a társas-társadalmi érintkezés, az identitás kialakulása, az önálló ismeretszerzés és a tanulás. A magyar nyelv és irodalom tantárgy további fontos feladata a szóbeli és az írásbeli érintkezések önálló és kreatív, integrált használatának elsajátíttatásához szükséges alapvető képességek intenzív fejlesztése, a modern társadalom különféle színterein gyakorolt nyelvhasználati módok tanítása, illetve a nyelvhasználat változatos, adekvát, tanulói tevékenységekre épülő, folyamatos gyakoroltatása. A kor szükségleteinek és a társadalom elvárásainak megfelelően az alsó tagozatos magyar nyelv és irodalom tantárgy középpontjába a kerettanterv az olvasás-szövegértés és a helyes beszéd képességének fejlesztését helyezi, mint kiemelt területet, és ennek új elemeiként megjelennek az olvasási stratégiák is. Az olvasás és az írás képességének elsajátítása kulcs az önálló tanuláshoz, majd pedig a boldoguláshoz a mindennapi életben. A kisiskolások az iskolai tanulmányaik megkezdésekor különféle szinten birtokolják és használják anyanyelvüket. Az első iskolai években a tanító feladata nem az elméleti rendszerezés, hanem a változatos és egyre magasabb szinten történő gyakoroltatás a különféle kommunikációs helyzetekben, illetve a szorongásmentes, motivált nyelvi fejlődési környezet megteremtése. A játékos, önkifejező gyakorlatok lehetőséget teremtenek a nyelvi tudatosság, a kreativitás, az árnyalt önkifejezés, a másik megértésének igényére, a képességek fejlesztésére. E fejlesztési folyamatra épülhet majd a továbbiakban az anyanyelvi és az irodalmi kultúra megismertetése. Az irodalmi nevelés kialakítja és fejleszti a művekkel folytatott aktív párbeszéd képességét. Elsődleges feladata az olvasás megszerettetése, az olvasási kedv felkeltése és megerősítése. Az irodalmi műveltség megalapozásához kisiskolás korban a szövegolvasáshoz kapcsolódó szövegelemző és értelmező együttgondolkodás, a saját gondolatok kifejtése, egymás véleményének megismerése, valamint az irodalmi művekkel kapcsolatos tapasztalatszerzés, az esztétikai, erkölcsi értékek felfedezése, érzelmileg is megalapozott befogadása nyit utat. Mindez komoly hatást gyakorolhat az érzelmi élet, az önismeret és a társas kapcsolatok fejlődésére. A különféle kommunikációs helyzetekhez kapcsolódó tevékenységek kedvező feltételeket teremtenek az önálló tanulás képességeinek célirányos fejlesztéséhez, az ismeretfeldolgozás kulturális technikáinak megismeréséhez és gyakorlásához.
43 4. évfolyam A beszédkészség, a szóbeli szövegek megértésének, értelmezésének és alkotásának fejlesztése képezi alapját és kiinduló pontját valamennyi újonnan megtanulásra kerülő nyelvi tevékenységnek. E fejlettség döntően meghatározza a gyermek kortársaival való kapcsolattartásának és iskolai pályafutásának sikerét. Ezért különösen fontos a kulturált nyelvi magatartás megalapozása, a szókincs aktivizálása szövegalkotó feladatokkal, a narráció ösztönzése, gyakoroltatása. Az olvasástechnika eszközzé fejlesztése feltételt teremt az írott szövegek önálló megértéséhez. A szövegek értelmezésével és feldolgozásával felkészít az alapvető szövegműveletek önálló alkalmazására. Az olvasmányok sokoldalú feldolgozása fejleszti a tanulók kritikai érzékét, ítélőképességét és empátiáját, a kifejezés nyelvi megvalósulására való figyelmet. Lehetőséget teremt egyszerű irodalmi formákkal kapcsolatos tapasztalatok szerzésére, irodalmi kifejezésformák, stílusbeli és szerkezeti sajátosságok felfedezésére, a magyar nyelv és a magyar kultúra hagyományainak megismerésére, az olvasás megszerettetésére. Az írásbeli szövegalkotás szabályainak megtanítása különböző témájú és szövegtípusú olvasmányok feldolgozásával valósul meg. Ezek szolgálnak mintául a gyermekek fogalmazásaihoz, nyitnak utat a későbbi kreatív alkotásokhoz, a képzelet, az érzelmek, a gondolatok önálló kifejezéséhez. A szövegek az árnyalt, gazdag szókincs kialakításának forrásai is; hozzájárulnak az önkifejezés igényének kielégítéséhez és képességének fejlődéséhez. Az önálló tanulás képességének kialakítása az olvasás-szövegértés képességének fejlesztésébe ágyazva az ismeretszerző képességek intenzív fejlesztését szolgálja. Fontos a tanulási szokások és technikák tanulása, a különféle források és azok használatának, az információszerzés lehetőségeinek és korlátainak megismerése, a szelekció, az összehasonlítás és a kritikai feldolgozás képességének fejlesztése. A 3 4. évfolyamon az írás-helyesírás tanításának célja az életkornak és az oktatás igényeinek megfelelő írástechnika differenciált kialakítása, a tanulást és az írásos önkifejezést szolgáló eszközzé fejlesztése az olvashatóság, a rendezettség és a helyesség igényével. A tapasztalati megalapozottságú, elemi szintű grammatikai ismeretek megszerzésével elkezdődik a tudatos nyelvszemlélet kialakulásának folyamata. Fejlődésnek indul a nyelvi kifejezésre irányuló figyelem, az önértékelő képesség, a kritikai érzék és az igényes, változatos és kifejező nyelvhasználatra való törekvés különféle kommunikációs helyzetekben.
44 4. évfolyam Évi óraszám: 216 óra Heti óraszám: 6 óra A negyedik évfolyamon megnöveltük a heti óraszámot 2 órával a szabadon tervezhető órakeretből. ek áttekintő beosztása Témakörök Óraszám Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése 15 Olvasás, az írott szöveg megértése 72.5 Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése 45.5 Az íráshasználat fejlesztése 7.5 Fogalmazási alapismeretek 11 Szövegalkotási gyakorlatok 28 Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: mondatfajták, szavak, szófajok 27.5 Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása 32 A tanulási képesség fejlesztése 14 Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék 14 fejlesztése Szabadon tervezhető 21
45 Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése óra témahét Egyszerű szóbeli közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak alkalmazása a szokás és tisztelet szintjén: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés. A beszéd tartalmának, hangzásának, stílusának és kifejező erejének egymással összefüggő fejlesztése. A beszéd és a megértés továbbfejlesztése, különös tekintettel a pontosságra, a folyamatosságra és a kifejezőerőre, valamint az aktív szókincs intenzív gyarapítására. A szóbeli szövegalkotási készség fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A helyes beszédlégzés, a helyes kiejtés, a mondat- és szövegfonetikai eszközök alkalmazása különféle kommunikációs helyzetekben (pl. párbeszéd, felolvasás, kiscsoportos beszélgetés, vita, beszámoló). Felolvasáskor, szövegmondáskor nonverbális eszközök használata a kifejezés segítésében. Vélemény kulturált megfogalmazása. Figyelem a beszélgetőtársra. Az üzenet lényegének és érzelmi hátterének megfigyelése, értékelése. Állandósult szókapcsolatok, szólások, közmondások jelentésének, stílusértékének értelmezése az olvasott szövegekben. A különböző tantárgyak tanulásakor használt szakkifejezések, olvasmányokból kiemelt ritkábban használt szavak célzott használatával az aktív szókincs gyarapítása. Több mondatos összefoglaló szöveg alkotása olvasmányok tartalmáról, gyűjtött tapasztalatokról, megfigyelésekről. A tanuló értelmesen és érthetően fejezi ki gondolatait; használja a mindennapi érintkezésben az udvarias nyelvi fordulatokat; beszédstílusát beszélgető partneréhez igazítja; bekapcsolódik csoportos beszélgetésbe, vitába, történetalkotásba, improvizációba, közös élményekről, tevékenységekről való beszélgetésekbe, értékelésbe; a közös tevékenységeket együttműködő magatartással segíti. Minden tantárgy: összefüggő beszéd, érvelés. Környezetismeret: önfenntartás, légzés. Vizuális kultúra: Műalkotások megfigyelése, jellemzése, értelmezése, értékelése. Médiaszövegek közötti különbségek (pl. televíziós műsortípusok, animációs mesefilmek, sorozatok) felismerése saját médiaélmények felidézésén, megjelenítésén (pl. szerepjáték) és közvetlen példákon keresztül.
46 Hosszabb szóbeli közlések tartalmának rövidített elmondása. + Témahét (4 óra) Hangsúly, hanglejtés, hangerő, beszédtempó, szünet; tekintet, arcjáték, testtartás, térköz, távolságtartás. Olvasás, az írott szöveg megértése Nyelvre, írott nyelvre, olvasásra vonatkozó, az adott korosztály képességfejlődése szempontjából releváns ismeretek óra + 6 óra témahét Az olvasástechnika fejlesztése, automatizálása, a folyékony olvasás kialakításának segítése, olvasási stratégiák bevezetése, különböző szövegtípusok megismertetése, biztos olvasási készség, az értő olvasás kialakítása. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Életkori sajátosságoknak A tanuló Matematika: szöveges megfelelő szépirodalmi, az olvasás terén motivált, feladatok. dokumentum típusú, folyamatos, érdeklődő; nem folyamatos, kevert, egyéni, közös és tankönyvi célú szövegek folyékony, automatizált Környezetismeret: megismerése, ezek megértése. olvasástechnikával önálló tanulás, Globális és kereső olvasás, rendelkezik a hangos és a szövegfeldolgozás grafikus szervezők (ábrák, néma olvasás területén is; kialakítása. táblázatok, gondolattérkép, felismeri és javítja a hibáit; fürtábra) alkalmazása a felismeri és megérti azokat a Erkölcstan: én magam; hatékonyabb szövegértés különböző típusú, műfajú az én világom. érdekében. szövegeket, amelyekről tanult; Vizuális kultúra: Az olvasmányhoz kapcsolódó előzetes ismeretek, személyes szintetizálja, értelmezi és Személyes élmények élmények, tapasztalatok értékeli az életkori szintjének és irodalmi szöveg felidézése és megosztása. megfelelő szöveg alapján képek információit és gondolatait; készítése. Gondolatok és információk megfelelő nyelvi Képzőművészeti értelmezése és integrálása, tudatossággal rendelkezik; műfajok. tartalom, nyelvezet, Az elemi mozgóképi szövegszerkezet vizsgálata és ismeri és tanítói segítséggel szövegalkotó kódok értékelése. használja a tanult olvasási felismerése, A következő olvasási stratégiák, stratégiákat. médiaszöveg olvasása. olvasást megértő folyamatot Kérdések segítő technikák ismerete, megfogalmazása a alkalmazása a hatékonyabb látott információra, megértés érdekében: ismeretre, élményre a szöveg átfutása, az előzetes tudás aktiválása, vonatkozóan. Mesék, gyermekirodalmi
47 jóslás, anticipáció. Az olvasás céljának, módjának az olvasás megkezdése előtt való tisztázása. - gyakorlás (2 óra) - értő- és hangos olvasás mérése (15 óra) + Témahét (6 óra) alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Szöveg, műfaj, szövegértés. A tematikai egység nevelésifejlesztési Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése óra + 6 óra témahét Mesék jellegzetes nyelvi fordulatainak ismerete. Versritmus jelzése tapssal, koppantással. Rímek felismerése a verssorok végén. A szövegelemzésben való jártasság elmélyítése, az irodalmi mű befogadása, az érzelmi tartalmak (pl. öröm, izgalom, várakozás, azonosulás) átélésének segítése. Az olvasmányok tartalmához kapcsolódva a nemzeti kultúra hagyományainak megismerése. Magyar és világirodalmi népköltészeti, műköltészeti alkotások megismerése. Irodalmi ismeretek tapasztalati úton való elsajátítása. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az olvasókönyvi szövegek csoportosítása formájuk, műfajuk és kommunikációs szándékuk szerint. Az olvasmányok témájának megfigyelése, azonos témájú szövegek összehasonlítása (pl. gyerekalakok és gyereksorsok). Hasonlóságok és különbségek felfedezése különféle irodalmi közlésformákban. Művészi eszközök keresése lírai és elbeszélő művekben (ritmus, rím, refrén, hasonlatok). Jellegzetes irodalmi témák, motívumok (pl. család, gyermek, természet) felfedezése olvasmányokban. A művek szerkezeti jellemzőinek megfigyelése, a tér-idő A tanuló megnevezi olvasmányai szerzőjét, szereplőit és azok tulajdonságait, magyarázza cselekedeteiket; azonosítja a történet idejét és helyszínét; a cselekmény kezdő- és végpontját, a cselekményelemek sorrendjét; konkrét esetekben felismeri a mesére jellemző fordulatokat, szókapcsolatokat, mesejellemzőket; az egyszerű szerkezetű mesék, elbeszélések tartalmát időrendben, több összefüggő mondattal mondja el. Környezetismeret: környezeti, természeti, környezetvédelmi témájú olvasmányok. Ének-zene: a népdalok szövege (kifejező eszközök, nyelvi fordulatok, motívumok, természeti képek). Vizuális kultúra; dráma és tánc: A témához és a tartalomhoz is illeszkedő kifejezőeszközök elemzése, alkalmazása. Mesék,
48 változásainak felismerése. Elbeszélések 20. századi eseményekről, hősökről, sorsokról. Az események sorrendjének, a mesélő személyének megállapítása. Mesékre jellemző kezdő és befejező fordulatok, szókapcsolatok, ismétlődő motívumok felismerése. Rövidebb irodalmi szövegek (versek, mesék, elbeszélések) önálló olvasása. Nagyobb terjedelmű, jellemzően kortárs magyar és európai gyermekirodalmi alkotás (meseregény, ifjúsági regény, mesés-, verseskötet) elolvasása a tanító irányításával. Művek a kortárs magyar irodalomból. (Például: Békés Pál: Félőlény, A bölcs hiánypótló; Berg Judit: Rumini; Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék; Csukás István: Süsü, a sárkány, Keménykalap és krumpliorr, Pom Pom összes meséi, gyerekversek; Dávid Ádám: A Virág utcai focibajnokság; Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika; Lackfi János: Kövér Lajos színre lép; Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Szabó T. Anna gyermekversei; Tóth Krisztina: Londoni mackók, Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen.) Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált memóriagyakorlatok, fantáziajátékok, elképzelt és valóságos helyzetek megjelenítése. Részvétel csoportos játékokban, állóképek tervezése, kivitelezése és megbeszélése. A mozgás és a szövegmondás összekapcsolása. Egyszerűbb drámai konvenciók és a színházi formanyelv alapjainak tapasztalati megismerése (jelenet, felvonás, kezdet és vég, díszlet, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Az olvasott/felolvasott szöveghez és a levetített adaptációhoz kapcsolódó élmények megjelenítése és feldolgozása (pl. rajzzal, montázskészítéssel). A különböző médiaszövegekben megjelenő egyszerű helyszín- és időviszonylatok megfigyelése és értelmezése konkrét médiaszövegeken keresztül. Az elbeszélő személyének azonosítása különböző egyszerű médiaszövegekben (pl. animációs mesék).
49 berendezés, jelmez, kellék, fényés hanghatások). A tanultak felhasználása saját produkcióhoz, bábelőadások, színházi előadások megbeszélésekor. - tanulmányi kirándulás (2 óra) - témazárók (4 óra) - színházlátogatás (4 óra) - ajánlott olv. feldolgozása (10 óra) - készülődés a Gálára (3 óra) - gyakorlás (4óra) + Témahét (6 óra) Eötvös József Általános Iskola és AMI Szépirodalmi szöveg, ismeretterjesztő szöveg, monda, közmondás, szólás, találós kérdés, elbeszélés, regény; főszereplő, mellékszereplő; hasonlat, ismétlés, ellentét; kezdőpont, végpont, fordulópont. Az íráshasználat fejlesztése óra Szavak, szószerkezetek, rövid mondatok másolása írott és nyomtatott mintáról, látó/halló előkészítés után tollbamondásra és írásminta nélkül, emlékezetből. Az írás eszközszintre emelésének segítése. E tevékenységben a kitartás és a folyamatjellegű gyakorlás ösztönzése. Az írástempó fokozása mellett a helyesség, az íráskép rendezettségének, esztétikumának értékként való elfogadása. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az írástechnika fejlesztése, A tanuló Matematika; helyes írásszokások írása jól olvasható; környezetismeret: megszilárdítása (testtartás, írástempója lendületes; olvasható, tetszetős és írószerfogás, kézcsúsztatás). füzetvezetése rendezett. rendezett füzetvezetés. Az írás lendületének és tempójának fokozása. Szósorok, mondatok írása másolással, tollbamondás után, emlékezetből és akaratlagos írással. Az egyéni írás kialakítása a rendezett, tiszta és olvasható íráskép igényével. Szükség esetén az olvashatóság javítása. + Témahét (3 óra) Íráskép, szövegkép, olvashatóság.
50 Fogalmazási alapismeretek 11 óra A szöveg és a mondat jellemzőinek azonosítása. Az önkifejezés iránti igény erősítése, különféle formáinak és lehetőségeinek megismertetése, megvalósításának támogatása. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A különböző szövegformák tartalmi és szövegszerkesztési jellemzőinek ismerete. Kellő tapasztalat a cím szerepéről, jellemzőiről; a szövegek felépítéséről; az időrendről; az esemény, az előzmény és a következmény kapcsolatáról; a szöveg kohéziójáról; a tématartásról; a nyelvi megformáltságról; a különböző szövegforma jellemzőiről, a bekezdések szerepéről. A szövegalkotás műveleteinek ismerete: anyaggyűjtés, címválasztás, a lényeges gondolatok kiválasztása, elrendezése, az időrend érzékeltetése, a szöveg tagolása bekezdésekre. A tanuló a tanult fogalmazási ismereteket felhasználja fogalmazáskészítéskor. Környezetismeret; matematika: érthető, világos szóbeli szövegalkotás. Vizuális kultúra: Az elemi mozgóképi szövegalkotó kódok kreatív alkalmazása, médiaszöveg írás. Egyszerű cselekmény megjelenítése képsorozattal (pl. rajz, digitális fotó, rövid animációs film) és hangokkal. Témaválasztás, anyaggyűjtés, címadás; bekezdés; bevezetés, tárgyalás, befejezés; elbeszélés, hír, leírás, levél, meghívó; értesítés; hirdetés; SMS; . Szövegalkotási gyakorlatok óra Mondatalkotás. Mondatok összekapcsolása. Történetalkotás szóban. Képolvasás, mesemondás. A képzelet, az önkifejezés aktivizálása különböző szövegformák megismerésével és az írásbeli szövegalkotás képességének továbbfejlesztésével. Az írásbeli szövegalkotó készség fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A tanult fogalmazási ismeretek felhasználása a szöveg alkotásakor. Gondolatok, érzelmek, A tanuló a tanult fogalmazási ismeretek felhasználásával kb. egy oldal terjedelmű elbeszélő Környezetismeret: változatos élővilág; a tanultak bemutató leírása.
51 vélemények kifejezése. Önálló írásbeli fogalmazások készítése elbeszélő szövegformában. A párbeszéd beillesztése a történetmondásba. Szemléletes leírások készítése egyszerű tárgyról, növényről, állatról. Jellemzés készítése emberről. Levélírás, levélcímzés. Rövid szöveges üzenetek megfogalmazása különféle alkalmakra a címzett személyének figyelembevételével. Fogalmazásíráskor a megfelelő nyelvi eszközök alkalmazása. A fogalmazás koherenciájának megteremtése tématartással, a mondatok kapcsolásával. A fogalmazás témájának megfelelő szavak és kifejezések használata, a fölösleges szóismétlődés kerülése. A fogalmazások javítása a tanult fogalmazási ismeretek felhasználásával, a tanító segítségadásával. - gyakorlatok fogalmazások előkészítésére, önálló fogalmazások készítése (7 óra) Eötvös József Általános Iskola és AMI fogalmazást készít; a fogalmazás témájának megfelelő szavakat és kifejezéseket használ; adott vagy választott témáról 8 10 mondatos leírást készít a tanult fogalmazási ismeretek alkalmazásával; a tartalmi egységek kezdetét bekezdéssel jelzi; figyel a bemutatás sorrendjére és a nyelvi eszközök használatára; a tanító útmutatásai alapján kijavítja fogalmazási és helyesírási hibáit. Vizuális kultúra: Természeti jelenség megfigyelése, a tapasztalatok leírása, megjelenítése. Egyszerű cselekmény megjelenítése képsorozattal (pl. rajz, digitális fotó, rövid animációs film) és hangokkal (médiaszöveg-írás). Elbeszélés, történetmondás, leírás, jellemzés; téma, helyszín, szereplő, cselekmény, időrend, nézőpont; párbeszéd. A tematikai egység nevelésifejlesztési Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: mondatfajták, szavak, szófajok A tanult nyelvtani felismerése és megnevezése óra A nyelvi tapasztalatok körének bővítése. A tanulók önállóságának növelése: a feladatvégzésben; az információszerzésben és felhasználásban; a szabályalkalmazásban; az önellenőrzésben. A nyelvi tudatosság fokozása. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A rokon értelmű szavak, a A tanuló Vizuális kultúra: Jelek többjelentésű, azonos alakú felismeri és megnevezi a a mindennapi életben. szavak helyes használata. tanult nyelvtani at, Az időbeliség A tanult szófajok felismerése és használja a szabályokat; ábrázolása a
52 megnevezése szójelentés alapján toldalékos formában is, szócsoportokban, mondatban és szövegben. Különféle időben végbemenő cselekvések, történések megkülönböztetése. Az igeidők helyes használata beszédben és írásban. Az igekötők szerepének és írásmódjának megfigyelése. Tudatos alkalmazásuk. A főnév fajtáinak csoportosítása, megnevezése. Többes számú főnevek alkotása. A -ba, -be, -ban, -ben ragos főnevek helyes használata mondatalkotással, szövegértelmezéssel. A tulajdonnevek csoportjainak megismerése: személynevek, állatnevek, földrajzi nevek, intézmények neve, márkanevek, címek. A melléknév szerepének ismerete a nyelvhasználatban. A fokozott melléknévi alakok használata szövegalkotáskor. A fokozott számnévi alakok helyes használata. A névelők és a névutók szerepének ismerete. A névelők helyes használata. A névmások (személyes, mutató, kérdő) szerepének megértése, alkalmazásuk a mondatokban. - gyakorlás, rendszerezés, ismétlés (3 óra) - témazáró dolgozatok (7 óra) Eötvös József Általános Iskola és AMI felismeri, megnevezi és megfelelően jelöli a mondatfajtákat; toldalékos formájukban, szövegben is felismeri és megnevezi a tanult szófajokat; a szövegkörnyezetnek megfelelően használja az igeidőket és az igekötőket; alsó tagozaton tanult anyanyelvi ismeretei rendszerezettek. képzőművészetben. Környezetismeret: tulajdonnevek a térképeken. Szófaj; főnév, köznév, tulajdonnév, személynév, állatnév, intézménynév, földrajzi név, márkanév, cím; határozott névelő, határozatlan névelő; névutó; ige; igeragozás; igemód; igekötő; melléknév, melléknévfokozás; számnév, tőszámnév, sorszámnév, törtszámnév; határozott számnév, határozatlan számnév; személyes névmás, mutató névmás, kérdő névmás. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása óra + 1 óra témahét + 1 óra tanulmányi kirándulás
53 A hangok hosszúságának helyes jelölése a begyakorolt szókészlet körében. A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása. A j hang biztos jelölése a begyakorolt szókészletben. Az elválasztás szabályainak alkalmazása egyszerű szavak írásakor. Mondatkezdés nagybetűvel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. A helyesírási készség fejlesztése. A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok alkalmazása a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználatban. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A mondatvégi írásjelek helyes használata az egyszerű mondatok végén. Helyesírási szabályok alkalmazása különböző írástevékenységekben: igeidők, ragos és kiejtéstől eltérő írásmódú igék; felszólítást kifejező igealakok; igekötős igék; tulajdonnevek, fokozott melléknevek és számnevek; ragos névszók; névutós szerkezetek; betűvel írt számnevek; a keltezés többféle formája. Hosszú hangok jelölése a melléknevek végén. A főnév -t toldalékának (ragjának) és a múlt idő jelének megkülönböztetése. A j hang biztonságos jelölése a tanult szófajok körében. - tanultak elmélyítése, gyakorlása (4 óra) + Témahét + Tanulmányi kirándulás A tanuló a mondatot nagybetűvel kezdi és írásjellel zárja; a begyakorolt szókészlet körében biztonsággal alkalmazza a tanult helyesírási szabályokat; írásbeli munkái rendezettek, olvashatóak; helyesírását önellenőrzéssel felülvizsgálja, szükség esetén javítja. Nagybetű, kisbetű, írásjel, helyesírási szabály. Környezetismeret: térképvázlat készítése tulajdonnevek feltüntetésével. Matematika: számnevek helyesírása. A tanulási képesség fejlesztése 14 óra Az önismeret életkornak megfelelő szintje, személyes tanulási sikerek és nehézségek megnevezése. Az önálló, hatékony tanulás képességének fejlesztése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
54 A tanulás szerepe és módjai. Saját tanulási folyamatunk megismerése, hogyan tanulunk a legkönnyebben, mi okoz nehézséget. Gondolkodás a gondolkodásunkról, tanulásunkról. Egyszerű tanulási módok, stratégiák. Tanulás különböző típusú szövegekből. Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált (koncentrációs) memóriagyakorlatok, szövegtanulási technikák. Vázlatkészítés irányítással, tanulás, összefoglalás vázlat segítségével. Ismerkedés különböző információhordozókkal. Adatok, információk gyűjtésének, célszerű elrendezésének módjai. Alapismeretek a könyvtár tereiről és állományrészeiről. A könyvek tartalmi csoportjai: szépirodalmi művek, ismeretterjesztő irodalom, kézikönyvek, elektronikus információhordozók. A szótárak szerkezeti jellemzői (betűrend, címszó), a szótárhasználat módja. A lexikon és a szótár egyező és eltérő vonásai. Az információk keresése és kezelése. Különböző információhordozók a lakóhelyi és az iskolai könyvtárban. A könyvtár, mint információs központ, a tanulás bázisa, segítője. Ismerkedés folyóiratokkal. Katalógusok megfigyelése. A könyvtári katalógus tájékoztató szerepe a könyvek és egyéb információforrások keresésében. A tanuló ismeri a tanulási folyamat alapvető jellemzőit; azonosítja az információ forrásait, ismeri azok kezelését; képes önálló tanulásra; ismeri a saját tanulási folyamatának, képességének jellemzőit; ismer és alkalmaz néhány tanulási módot, stratégiát a különböző tanulási feladatok teljesítése érdekben; a szövegből történő tanulás során olvasási stratégiákat használ; információt keres, kezel önállóan néhány forrásból; szöveghűen felidézi a következő szépirodalmi műveket, illetve azok részleteit: népdalszövegek, József Attila: Betlehemi királyok, Mama; Petőfi Sándor: Füstbe ment terv; illetve kortárs magyar lírikusok műveiből néhány alkotás; részletek Kölcsey Ferenc: Hymnus; Petőfi Sándor: Nemzeti dal; Vörösmarty Mihály: Szózat című művéből, illetve szépprózai művekből. Információ, tudás, könyvtár, tanulás, vázlat. Környezetismeret: jelenségek megfigyelése, okokozati kapcsolatok keresése. Vizuális kultúra: Képi analógiák keresése a tanult szövegekhez. Kérdések megfogalmazása a látott információra, ismeretre, élményre vonatkozóan. Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése óra
55 Mesehősök tulajdonságai és cselekedetei; az olvasott irodalmi művekben a szereplők döntési helyzeteinek felidézése; személyes tetszésítéletek. Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismerése, ítéletalkotás egyszerű szituációban, szépirodalmi művek alapján. A narratíva, történetmesélés szabályainak, szerveződésének, logikájának megismerése. Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Erkölcsi és esztétikai ítélet megfogalmazása, érvelés a vélemény mellett, vitakészség kialakulása. A szépirodalmi alkotásokban megismert helyzetek, azok tanulságának alkalmazása mindennapi helyzetekben. A művek tanulságainak értelmezése. A saját vélemény mellett a nem saját álláspont megjelenítésének, átélésének képessége. Mások véleményének megértése, elfogadása. Vélemények összevetése, különbségek és hasonlóságok megfigyelése, felismerése és kritikája. A műélvezet, a beleélés mélyebb megtapasztalása a fentiek segítségével is. Mindennapi konfliktusok átélése dramatikus játékokban, drámajátékban (pl. bábjáték) saját és más álláspontból is. Szülők, nagyszülők gyermekkora, életmódja, tárgyi világa. Az idő tagolására szolgáló kifejezések használata; időrend. A múlt emlékei környezetünkben (múzeumok, emléktáblák, műemlékek, emlékművek; tárgyak, fotók, egyéb dokumentumok; szokások). Nemzeti ünnepeink, jelképeink. A magyar szabadságküzdelmek kiemelkedő alakjai. Kiemelkedő magyar tudósok, feltalálók, művészek, sportolók. - iskolai ünnepségek (2 óra) - városunk műemlékeinek megismerése (2 óra) A tanuló ismeri, megérti a történeteket bemutató művek szerveződését, felépítését, az összefüggések logikáját, az ok-okozati viszonyt; képes állást foglalni, érvelni, meggyőzni másokat alapvető erkölcsi, esztétikai kérdésekben; meggyőződéssel képviseli a legalapvetőbb emberi értékeket, megérti mások érvelését, elfogadja az övétől eltérő véleményeket, képes ezekkel is azonosulni; képes beleélésre, azonosulásra, érzelmeinek kifejezésére az életkori sajátosságainak megfelelő történetek, művek befogadása során; dramatikus és drámajátékok segítségével képes átélni mindennapi konfliktusokat saját és más álláspontból is, azokat életkori szintjén kezelni. történetek olvasásakor, megbeszélésekor képes elkülöníteni a múltbeli és jelenbeli élethelyzeteket, történéseket. képes felidézni történelmünk és kultúránk néhány kiemelkedő alakját, hozzájuk tud rendelni néhány fontos jellemzőt. Erkölcstan: Értékrend alakulása. Szűkebb és tágabb környezetem, barátság. Környezetismeret: Környezeti rendszerek állapota, fenntarthatóság. Egészséges életmód. Viselkedési normák. Vizuális kultúra; Dráma és tánc: a lényeg kiemelésének lehetőségei a vizuális kompozíciókban.
56 - szövegek híres magyarokról (4 óra) Eötvös József Általános Iskola és AMI Tanulság, vita, vélemény, konfliktus, múzeum, műemlék, szokás, életmód, időrend. Szabadon felhasználható órakeret: 22 óra Tematikai egység Téma Óraszám Öko-hét Korábbi élmények elbeszélése a hulladékgyűjtésről. Ismeretközlő szöveg olvasása a szelektív hulladékgyűjtés témájában. 6 óra Szöveg másolása a természetvédelemmel kapcsolatban. Adventi hét Élménybeszámolók az ünnepekkel kapcsolatban. Bibliai történet olvasása. 6 óra Karácsonyi vers másolása. Eötvös-hét Régi iskolai életről szóló művek olvasása Korabeli személynevek 4 óra írásának gyakorlása. Egészség-hét Ismeretközlő szöveg olvasása Egészséges ételek receptjeinek 4 óra másolása, gyűjtése. Tanulmányi kirándulás 1 óra A fejlesztés várt eredményei a 4. évfolyam végén A tanuló értelmesen és érthetően fejezze ki a gondolatait. Aktivizálja a szókincsét a szövegalkotó feladatokban. Használja a mindennapi érintkezésben az udvarias nyelvi fordulatokat. Beszédstílusát igazítsa beszélgető partneréhez. Kapcsolódjon be a csoportos beszélgetésbe, vitába, történetalkotásba, improvizációba, közös élményekről, tevékenységekről való beszélgetésekbe, értékelésbe. A közös tevékenységeket együttműködő magatartással segítse. Felkészülés után folyamatosan, érthetően olvasson fel ismert szöveget. Életkorának megfelelő szöveget értsen meg néma olvasás útján. Az olvasottakkal kapcsolatos véleményét értelmesen fogalmazza meg. Ismerjen, alkalmazzon néhány fontos olvasási stratégiát. Tanulási tevékenységét fokozatosan növekvő időtartamban legyen képes tudatos figyelemmel irányítani. Feladatainak megoldásához szükség szerint vegye igénybe az iskola könyvtárát. A könyvekben, gyermekújságokban a tartalomjegyzék segítségével igazodjon el. Használja az ismert kézikönyveket. A memoritereket szöveghűen mondja el. Adott vagy választott témáról 8 10 mondatos fogalmazást készítsen a
57 A továbbhaladás feltételei tanult fogalmazási ismeretek alkalmazásával. Az alsó tagozaton tanult anyanyelvi ismeretei rendszerezettek legyenek. Biztonsággal ismerje fel a tanult szófajokat, és nevezze meg azokat szövegben is. A begyakorolt szókészlet körében helyesen alkalmazza a tanult helyesírási szabályokat. Írásbeli munkái rendezettek, olvashatóak legyenek. Helyesírását önellenőrzéssel vizsgálja felül, szükség esetén javítsa. Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi, esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek fejlesztése területén. Az anyanyelvi részképességeinek fejlettsége legyen összhangban, harmonikusan fejlődjön. Érthető, folyamatos beszéd a mindennapi kommunikációban. Beszédfolyamatok követése, magyarázatok, feladatszövegek lényegének pontos megértése. A tanult udvarias nyelvi fordulatok használata mindennapi beszédhelyzetekben. A gondolatok értelmes megfogalmazása szóban és írásban a tanult szövegformák tartalmi követelményeinek figyelembevételével a tanító kérdéseinek segítségével. Előzetes fölkészülés után ismert témájú szöveg érthető fölolvasása. Önállóan megismert életkorhoz illő szöveg néma olvasása, lényegének megértése és megfogalmazása. Gyakorlottság a tanító irányításával a mélyebb tartalmi rétegek megértésében, erkölcsi, esztétikai értékek felismerésében soros, az életkornak megfelelő tartalmú szöveg néma olvasása, a szövegértés bizonyítása a lényeg kiemelésével. Legnagyobb költőink, íróink nevének és a tőlük olvasott művek címének megjegyzése. Rendezett, olvasható írás a margó, a betű- és szótávolság megtartásával. A mondat kezdése nagybetűvel, a mondatfajták megnevezése konkrét esetekben, záró írásjelük használata. Tanultszófajok felismerése szövegben. Tanítói javítással vagy tanulói önellenőrzéssel feltárt helyesírási hibák kijavítása. A könyvek önálló keresése a könyvtárban. A könyvek tartalomjegyzékének használata. Könyvek és egyéb információhordozók felhasználása segítségadással tanulási feladatokhoz. Részvétel a csoportos történetalkotásban, az improvizációkban és a produkciókat elemző megbeszélésekben. Leírás készítése 5-6 mondatban a bemutatás sorrendjének megtartásával, választott témáról (növény, állat, ember, tárgy). Kölcsey Ferenc Himnusz című versének két versszaka, Petőfi Sándor Nemzeti dal című verse, valamint 4-5 egyéb vers, öt prózai szöveg.
58 IRODALOM (ALAP, REÁL) A változat 5. osztály A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készség együttesek és tudástartalmak megalapozásának a folytatása. A tanulók hallott és írott szövegalkotási és szövegértési kompetenciának fejlesztése a kognitív folyamatok, az életkori sajátosságok és az egyéni képességek figyelembevételével. A kerettanterv úgy tekint erre a fejlesztési periódusra, mint amely már lehetőséget ad az irodalom jelenségének mélyebb megértésére. Nemcsak a kultúra hordozójának tekinti az irodalmat, és nemcsak a kommunikáció egyik változatának, hanem olyan tevékenységnek, amelyben egy-egy alkotón keresztül voltaképpen az emberiség a megszólaló, s a műalkotásban nem tesz mást ez a cselekvő alany, mint hogy önmaga számára fogalmazza meg legfőbb dilemmáit és az azokra adható lehetséges válaszokat. Ennek megfelelően a János vitéz és a mesék, az első közösen megismert regények során a nagy emberi kérdésfeltevésekkel való ismerkedés helyének is tekinti az irodalomórát. Ennek előfeltétele a tanterv, az iskola és a nevelő részéről, hogy vegye figyelembe a tanuló életkorából fakadó absztrakciós szintjét, és korlátozza önmagát és kérdésfelvetéseit ennek megfelelően. A tanuló részéről pedig az, hogy legyen partner azoknak a képességeknek a kialakításában, amelyek az effajta irodalomértéshez elengedhetetlenek. Az 5. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából az 5. évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást adni. Megszólalásaiban magyar órán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a beszédhelyzethez. Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji különbségeit. Legyen képes néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasottakról. Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására, személyes és olvasmányélmények alapján. Szövegértés szempontjából szükséges a globális, információkereső, értelmező és reflektáló olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázatása; a címadás. Irodalomismeret szempontjából a tanuló ebben a szakaszban megfigyeli a költői nyelv néhány sajátosságát, a műfajok némelyikét, a szerkezetiség némely megnyilvánulásait, a téma és hangulat változatait, a szereplő, az elbeszélő kérdésköreinek némely aspektusát, továbbá a tantervben számára előírt at. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának fontosságával.
59 5. osztály Évi óraszám: 72 óra Heti óraszám: 2 óra Témakör sorszáma ek áttekintő beosztása Témakör Óraszám 1. Mesék Petőfi Sándor: János vitéz Táj, szülőföld 5 4 A régió, a lakóhely kultúrája, irodalmi emlékei - bevezetés 5 5. Család, gyerekek és szülők; barátság, emberi kapcsolatok Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk házi olvasmány Szövegalkotás 5 8. Szabadon felhasználható órakeret 7 Mesék 10 óra Népmesék, műmesék. Verses és prózai formájú mesék. A mese műfaji változatai. Mesehősök, meseformulák. Meseírók, mesegyűjtők (magyar és világirodalmi, valamint kortárs példákkal). Annak felismerése, hogy a mesék segítenek alapvető magatartásformák,erkölcsi értékek megismerésében és értékelésében. Meseélmények, mesehősök, mesei fordulatok, mesei jellemzők felidézése, rendszerezése, kreatív gyakorlatok, mesemondás. Újabb mesék megismerése, a műfaji változatok tudatosítása. A befogadói képességek fejlesztése: a valóság és fikció különbségének belátása, mesék verses és prózai formáinak tudatosítása. A fogalmi gondolkodás fejlesztése a mesékkel kapcsolatos alkalmazásával. Szóbeli kifejezésformák: történetmondás, cselekményismertetés, mesehősök bemutatása; művek, részletek előadása. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Mesék. Nép- és műmesék. Hazai nemzetiségek és más népek meséi. Verses és prózai formájú mesék. A tanuló ismert műfajú művek olvasásával, értelmezésével illeszkedik az új nevelésioktatási szakasz Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: történetekben a valós
60 Meseregény(ek), meseregényrészletek. Példák különféle műfaji változatokra (pl. tündérvarázsmese, valódi mese, hősmese, csalimese, láncmese, hazugságmese, tréfás mese). Állatmesék verses és prózai formában (egy téma több variánsa, pl. Aiszóposz, Phaedrus, La Fontaine klasszikus történetei és új átdolgozások). Eötvös József Általános Iskola és AMI irodalmi/képességfejlesztési folyamatába (átismétel, felidéz); megismer műveket a magyar népmesék, műmesék, hazai nemzetiségek és más népek meséi köréből; tudatosítja a mese különféle műfaji változatainak, illetve egy-egy mű variánsainak létezését, a népmese és a műmese fogalmát; tudatosítja a valóság és mese (fikció) különbségét; egy-egy feldolgozás verses és prózai formáját; alkalmazni tudja a műfajjal kapcsolatos legfontosabb at; képes cselekményismertetésre, hősbemutatásra; megtanul és előad művet/műrészletet. és a fiktív elemek megkülönböztetése. Dráma és tánc: kifejező beszéd, mesemondás. Népmese, tündérmese, csalimese, állatmese (fabula), meseregény, mesealak, meseformula, meseszám; vers, ritmus, próza. A tematikai egység nevelésifejlesztési Petőfi Sándor: János vitéz 15 óra Mesék; mesehős, kaland. Cselekmény, helyszínek, elbeszélés, párbeszéd, leírás. Verses epikai művek, verselés, rímelés. Petőfi néhány lírai alkotása (köztük: Anyám tyúkja, Füstbe ment terv, Nemzeti dal). A János vitéz olvasása, részletes feldolgozása folyamatában felismer epikai jellemzőket, adott szempontokból elemzi és minősíti a művet (pl. tér, idő, cselekmény, szereplő, elbeszélő). Megismeri, megérti és képes jellemezni a szereplőket; együttműködik a mű poétikai, nyelvi sajátosságainak feltárásában. Szóbeli és írásbeli fogalmazási képessége különböző közlésformájú önálló gyakorlatok révén fejlődik. Képessé válik élménye, véleménye megosztására, magatartásformák megítélésére, azonosulásra erkölcsi értékekkel (pl. hűség, bátorság); memoriterek előadására. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A János vitéz cselekménye, szerkezete. A mű mesei elemei A tanuló ismeri az epikai műnem jellegét (tér, idő, cselekmény, Erkölcstan: társas kapcsolatok, segítő kapcsolatok, felnőtté
61 (cselekmény, hősök) népies elbeszélő költemény/verses mese. Kukorica Jancsi útja, tettei, választásai (értelmezés, jellemzés). A megjelenítés eszközei (az egységenkénti feldolgozás során néhány poétikai eszköz megismerése: képek, pl. hasonlat, megszemélyesítés, metafora; alakzatok, pl. ellentét, párhuzam, felsorolás, megszólítás, felkiáltás, kérdés). Verselési elemzések, ritmizálási gyakorlatok. Eötvös József Általános Iskola és AMI szereplő, elbeszélő); elemzi és minősíti ezeket a viszonyokat, szempontokat a János vitéz részletes feldolgozása során; jellemzi a mű szereplőit; megismeri a kapcsolódó elméleti at (pl. verses epika; elbeszélő költemény); megkezdi az ismerkedést a poétikai eszközökkel a szóképek, alakzatok felismerése, megnevezése ettől kezdve folyamatos feladat; felismeri a versritmust; képes önálló szövegalkotási feladatok megoldására (különféle közlésformák; nézőpontváltás stb.); képes saját véleményének megfogalmazására; alkalmas memoriterek előadására (szövegrészletek a műből). válás, beavatás. Ének-zene: ritmusérzék fejlesztése, ritmizálás. Vizuális kultúra; mozgóképkultúra és médiaismeret: illusztrációk, a János vitéz rajzfilmen, hangoskönyvben. Epika, elbeszélő költemény; hasonlat, megszemélyesítés, metafora, ellentét, párhuzam; ütemhangsúlyos verselés, verssor, ütem, felező 12-es sorfajta, páros rím. Táj, szülőföld Lírai alkotások és a kapcsolódó. 5 óra A tájhoz, a szülőföldhöz való kötődés érzelmi igényének alakítása. Annak tudatosítása, hogy vannak gyakori témák, motívumok az irodalomban; ezzel párhuzamosan annak megértetése, hogy a tematika nem műnemhez, műfajhoz kötődik. Olvasói tapasztalatok megidézésével szövegek műfaji különbségének érzékeltetése. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Petőfi Sándor: Az Alföld (és más műve, pl. Szülőföldemen, Úti levelek). Epikai művek (részletek) és lírai alkotások magyar tájakról, városokról (pl. Ady, Kosztolányi, Szabó Lőrinc és mások művei), illetve vallomások a szülőföldről. A tanuló tudatosítja, hogy vannak gyakori témák, motívumok az irodalomban; megismeri, hogy a tematika nem műnemhez, műfajhoz kötődik; érzékeli a szövegek műfaji különbségét (mese Természetismeret: az olvasott művek topológiája. Hon és népismeret: hazai táj; az én városom, falum. Informatika: tájékozódás,
62 A választott tárgyhoz kapcsolódó fogalmi ismeretek. Eötvös József Általános Iskola és AMI dokumentum; lírai mű elbeszélés); megfigyeli a jellegzetes magyar tájak, városok megjelenítésének formáit; megismeri egy-egy jelentős alkotónak a szülőföldjéhez, a magyar tájhoz való viszonyulását (ez is fejleszti, alakítja a kötődés igényét; azonosítja a művekben megjelenített témát, motívumot, gondolatot, érzelmet, hangulatot; Petőfi Sándor: Az Alföld (elemzés és memoriter is). Tájleíró költemény, úti levél, útleírás, téma, motívum. információgyűjtés tájakról, városokról. A régió, a lakóhely kultúrája, irodalmi emlékei - bevezetés 5 óra Tájékozottság a lakóhely, az iskola környezetének néhány kulturális sajátosságáról. A szűkebb környezethez való kötődés alakítása, az értékek megbecsülése. Valamely kulturális, irodalmi, népi hagyomány, továbbá jelen, kortárs kulturális tény megismerése a lakóhely (tájegység/település/kerület) vagy az iskolája vonatkozásában. Önálló és/vagy csoportos gyűjtőmunka támogatása (internethasználattal is), felkészítés prezentáció bemutatására/értelmezésére. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A régió, lakóhely kultúrája, emlékhelyei/az iskola névadója. A választott tárgyhoz kapcsolódó fogalmi ismeretek. A tanuló megismer valamely kulturális, irodalmi, népi hagyományt lakóhelye (tájegység/település/kerület) vagy iskolája vonatkozásában (pl. felkeresnek egy irodalmi emlékhelyet, emléktáblát, szobrot); ismerkedik jelenének hagyományaival (pl. nemzetiségi irodalom, folklór, múzeum, színház), az ide kötődő/kapcsolódó szerző legalább egy irodalmi művével; Hon és népismeret: hazai táj, helytörténet, helyi hagyományok; az én városom, falum; hazai nemzetiségek kultúrája és hagyományai. Vizuális kultúra: folklór, képzőművészet, tárgykultúra, építészet a településen, a régióban.
63 gyűjtőmunkája eredményeképpen (internethasználattal is) az anyagból valamely prezentációt készít. Hagyomány, emlékhely, irodalmi emlékhely. Család, gyerekek és szülők; barátság, emberi kapcsolatok 15 óra Olvasmányélmények; családról, anya-gyerek kapcsolatról szóló lírai alkotások, mesék, elbeszélések. A harmonikus családi élet megtartó erejének felismerése, az értékes emberi kapcsolatok megbecsülése. Folyamatos fejlesztési cél az irodalmi művekben az emberi alaphelyzeteknek, az emberi kapcsolatok sokféleségének, a téma irodalmi megjelenésének megfigyelése, ideértve a témák változatait is. Archetipikus helyzetek felfedezése bibliai, mitológiai történetekkel. Olvasói tapasztalatok, élmények előhívása, megidézése (szereplőinek tettei, érzelmei, gondolatai, a megjelenített emberi helyzetek szóbeli és írásbeli közlésekben. Felkészítés Arany János Családi kör című művének elemző bemutatására, szöveghű tolmácsolására. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Családi, baráti kapcsolatok sokfélesége az irodalmi művekben. A mitológiai és bibliai történetektől (pl. Daidalosz és Ikarosz, Gilgames és Enkidu; Jákob és Ézsau) a kortárs irodalomig, magyar és világirodalmi szemelvényekkel. Kisepikai (pl. Kosztolányi, Karinthy művei) és nagyepikai (teljes művek és részletek, pl. Mark Twain, Jules Verne, J. K. Rowling, E. Kästner), valamint lírai alkotásokban. Arany János: Családi kör versértelmezés. A választott művekhez kapcsolódó fogalmi ismeretek. A tanuló az irodalmi művek segítségével is megfigyeli az emberi kapcsolatok sokféleségét, a téma irodalmi megjelenésének változatosságát korszaktól, műfajtól és formától függetlenül; felfedez archetipikus helyzeteket bibliai, mitológiai történetekkel; felismer emberi alaphelyzeteket és irodalmi témákat, formákat; részt vesz ajánlott olvasmányok közös feldolgozásában (pl. tér- és időviszonyok, cselekmény, szereplők, elbeszélői nézőpont, szerkezet); választhatja klasszikus és Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: ó- és újszövetségi történetek; ókori görög istenek, hősök. Ének-zene; vizuális kultúra: mitológiai és biblikus témák a zenében, a képzőművészetben. Erkölcstan: család, barátság.
64 népszerű ifjúsági regények bemutatását (szemelvények vagy egyéni beszámolók, ajánlások); az érdeklődés felkeltésének céljából is (a mű hatása); gyakorolja a jegyzetelést, vázlatkészítést; képes Arany János Családi kör című művének elemző bemutatására (memoriter is); képes véleménye szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasott szövegek szereplőinek tetteiről, érzelmeiről, gondolatairól, a megjelenített emberi helyzetekről, folyamatos fejlesztési célként. Biblia, mitológiai történet, életkép, elbeszélés, novella, regény. Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk házi olvasmány 10 óra Korábban olvasott gyermekregények, meseregények, ifjúsági regények. Epikus művek jellemzői: szerkezet, idő, helyszín, cselekmény, fordulat, szereplő; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása. A gyermekkori konfliktusok átélése, azonosulás a vállalható erkölcsi értékekkel. Az elmélyült olvasás, a hatékony, önálló szövegfeldolgozás támogatása, felkészülés A Pál utcai fiúk sok szempontú megközelítésére. A szóbeli és írásbeli szövegalkotási képesség továbbfejlesztése feladatok megoldásával, pl. jellemzés, levél, elbeszélés, jellemzés nézőpontváltással, kreatív írás. Dramatikus játék előadása. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk - sok szempontú megközelítés. Tér- és időviszonyok (cselekményidő/külső, történelmi idő), cselekmény, szerkezet, szereplők/jellemek, kapcsolatok, konfliktusok. Elbeszélői nézőpont. A mű fontos témái (pl. barátság, közösség, önfeláldozás, A tanuló megismerkedik a házi olvasmányok megközelítési szempontjaival, lehetőségeivel; előzetesen felkészül a mű sok szempontú megközelítésére (feladatok; adatkeresés, jegyzetelés, vázlatkészítés stb.); képes szövegalkotási Erkölcstan: jó és rossz, bűn és erény, a lelkiismeret. Dráma és tánc: elbeszélő szöveg egyegy jelenetének dramatizált megjelenítése.
65 gyerekek-felnőttek, hűségárulás). Eötvös József Általános Iskola és AMI feladatok megoldására (szóban/írásban), pl. jellemzés, levél, elbeszélés, jellemzés nézőpontváltással, kreatív írás; képes szövegrészlet megtanulására, esetleg jelenet, dialógus előadására, dramatikus játékra. Ifjúsági regény, cselekmény, tér- és időviszonyok, szerkezet, konfliktus, elbeszélői nézőpont. : Szövegalkotás 5 óra Elbeszélés, leírás, jellemzés, levél; mindennapi tájékoztató szövegek. Annak belátása, hogy a nyelvi igényesség az önbecsülésnek és mások tiszteletének kifejezője. A szövegalkotás készségszintjének folyamatos fejlesztése, önkorrekció, hibajavítás. Az olvasott irodalmi művekhez (is) kapcsolódóan az elbeszélés, a leírás, a jellemzés közlésformáinak gyakorlása, rövid érvelő szövegek készítése. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Irodalmi művekhez kapcsolódó szövegalkotási feladatok készítése, különféle műfajokban (elbeszélés, leírás, jellemzés, levél, érvelő szöveg, kreatív írások). A tanuló képes szövegalkotási készségszintjének folyamatos fejlesztésére, hibáinak javítására; az elbeszélés, leírás, jellemzés közlésformáinak gyakorlására; rövid érvelő szövegek készítésére; néhány, különféle típusú, a mindennapokban megjelenő írott és elektronikus szöveg elkészítésére (meghívó, e- mail stb.). Elbeszélés, leírás, jellemzés, levél, érvelő szöveg. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; Természetismeret; Vizuális kultúra; Matematika:narratív szövegek, leírások, érvelő szövegek alkotása.
66 Szabadon tervezhető órakeret: 7 óra Eötvös József Általános Iskola és AMI Témakör Téma Óraszám Öko-hét Szelektív hulladékgyűjtés 1 óra Egészséghét Egészséghez kapcsolódó 1 óra ismeretterjesztő szöveg feldolgozása Adventi-hét Adventi hagyományok, szokások 1 óra Eötvös-hét 1 óra Iskolai ünnepségek 1 óra megtekintése Egészségügyi 1 óra vizsgálat Tanulmányi kirándulás 1 óra A továbbhaladás feltételei: Az élőbeszéd tempóját megközelítő, folyamatos hangos és néma olvasás. Az olvasott művekben néhány alapvető irodalmi téma fölismerése. Történetmondás mindennapi személyes élményről, olvasmányról szóban és rövid fogalmazásban. Leírás készítése tárgyról, személyről, tájról szóban vagy írásban. A gyakran használt és az olvasott művekben előforduló szavak jelentésének értelmezése. Optimum: Mesebontás-tartalombontás élményszerűen. A mese szerepkörei, fordulatai. A tanulság önálló megfogalmazása. A szereplők jellemzése, ítéletalkotás róluk. A lírai helyzet, az életkép, a jellemkép, az időmértékes verselés, a rímelés, refrén, alliteráció felismerése, megnevezése. A költői képek felismerése, megnevezése. Az olvasott kötelező olvasmány szereplőinek, cselekményének a bemutatása. Memoriterek megtanulása. Eszközök, segédletek: - tankönyv, munkafüzet - az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek - Internet
67 IRODALOM (Humán) B változat 5. osztály A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készség együttesek és tudástartalmak megalapozásának a folytatása. A tanulók hallott és írott szövegalkotási és szövegértési kompetenciának fejlesztése a kognitív folyamatok, az életkori sajátosságok és az egyéni képességek figyelembevételével. A kerettanterv úgy tekint erre a fejlesztési periódusra, mint amely már lehetőséget ad az irodalom jelenségének mélyebb megértésére. Nemcsak a kultúra hordozójának tekinti az irodalmat, és nemcsak a kommunikáció egyik változatának, hanem olyan tevékenységnek, amelyben egy-egy alkotón keresztül voltaképpen az emberiség a megszólaló, s a műalkotásban nem tesz mást ez a cselekvő alany, mint hogy önmaga számára fogalmazza meg legfőbb dilemmáit és az azokra adható lehetséges válaszokat. Ennek megfelelően a János vitéz és a mesék, az első közösen megismert regények során a nagy emberi kérdésfeltevésekkel való ismerkedés helyének is tekinti az irodalomórát. Ennek előfeltétele a tanterv, az iskola és a nevelő részéről, hogy vegye figyelembe a tanuló életkorából fakadó absztrakciós szintjét, és korlátozza önmagát és kérdésfelvetéseit ennek megfelelően. A tanuló részéről pedig az, hogy legyen partner azoknak a képességeknek a kialakításában, amelyek az effajta irodalomértéshez elengedhetetlenek. Az 5. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából az 5. évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást adni. Megszólalásaiban magyar órán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a beszédhelyzethez. Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji különbségeit. Legyen képes néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasottakról. Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására, személyes és olvasmányélmények alapján. Szövegértés szempontjából szükséges a globális, információkereső, értelmező és reflektáló olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázatása; a címadás. Irodalomismeret szempontjából a tanuló ebben a szakaszban megfigyeli a költői nyelv néhány sajátosságát, a műfajok némelyikét, a szerkezetiség némely megnyilvánulásait, a téma és hangulat változatait, a szereplő, az elbeszélő kérdésköreinek némely aspektusát, továbbá a tantervben számára előírt at. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának fontosságával.
68 Éves óraszám: 108 Heti óraszám: 3 5. osztály ek áttekintő beosztása Témakör sorszáma Témakör Óraszám 1. Népköltészet, mesék Összehasonlító gyakorlatok: történetmondás és élménykifejezés 3. Petőfi Sándor: János vitéz Tematikus-motivikus összevetési gyakorlatok A szűkebb természeti környezet, a családi kapcsolatok és a 15 teremtés, eredet, hagyomány motívuma Egyén és közösség, gyermek és felnőtt motívuma az irodalmi művekben 8+5 Líra, mai gyerekversek Regényhősök összehasonlítása Regény feldolgozás: Janikovszky Éva: A hét bőr/ Erich K.: 4+8 Emil és a detektívek Tablókészítés, projektmunka Az irodalmi művek szóbeli és írásbeli szövegműfajainak jellemzői 3 9. Fogalomhasználat Szabadon felhasználható órakeret 7 Napjaink írói Christine Nöstlinger: Gréti története/ Paul titkos naplója, Suzie titkos naplója 12. Könyvajánló órák Gyakorlás, összefoglalás, témazáró 8 Filmnézés: A Pál utcai fiúk, Emil és a detektívek 4 A tematikai egység nevelésifejlesztési Népköltészet, mesék Néhány klasszikus népmese és műmese történetének és alakjainak ismerete, néhány népdal szövegének és dallamának ismerete. 10 óra A mesék történetének, jellemző motívumainak, nyelvi fordulatainak, típusainak azonosításának, értelmezésének fejlesztése. A magyar népmese-kincs felfedeztetése az életkornak megfelelő befogadóképesség korlátjainak figyelembevételével. A mese, mint
69 élményfeldolgozó kulturális eljárás eszközén keresztül a megküzdés, a konfliktusok kezelése, a társas kapcsolatokra való nyitottság és más erkölcsi értékek, valamint a hozzájuk kapcsolódó magatartásminták felfedeztetése. A népdalszövegek néhány jellegzetes, visszatérő motívuma felismerésének segítése. A magyar népdal-kincs felfedeztetése által a nemzeti identitás erősítése. A népdal közösségi szerepének tudatosítása. A lírai művekben kifejeződő élmény befogadásának előkészítése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok 3-4 magyar népmese, művek a népköltészetből, néhány műmese a világirodalomból és a magyar irodalomból, beleértve a kortárs mesét is. Különféle mesetípusok, pl. állatmesék, tündérmesék, varázsmesék, tréfás mesék. (Például: Tündérszép Ilona és Árgyélus, A kis fánkocska, A legerősebb állat.) Tipikus férfi- és nőalakok és jellemző tulajdonságai a népmesékben. Legalább egy hosszabb vagy két rövidebb mese megtanulása kívülről. Híresebb mesegyűjtők, magyar és külföldi meseírók. A mesék műfaji sajátosságai. Magyar mesehősök. A mesék csoportosítása, tipizálása, a mesetípusokhoz példaszövegek rendelése. Különbségtétel a népmese és a műmese között. Különbségtétel mese és valóság között. A családi viszonyok (pl. legkisebb fiú) kapcsán bekapcsolódás a családi élettel kapcsolatos beszélgetésekbe. Annak megfigyelése a szakkifejezés definiálása nélkül, hogy a mesei erőpróbák általában fokozásos szerkezetet mutatnak. Népdal, népmese, folklór. Ének-zene: énekelt népdalok. Vizuális kultúra; Mozgóképkultúra és médiaismeret: reflektálás irodalmi, zenei, filmes élményekre. Informatika: könyvtárhasználat. nevelési fejlesztési Összehasonlító gyakorlatok: történetmondás és élménykifejezés Népmese, műmese, népköltészet, műköltészet. 5 óra A népköltészet és a műköltészet epikus és lírai megnyilatkozásainak megfigyelése, a konkréttól való elvonatkoztatás, általánosítás és az általánosított jegyek összehasonlításának tevékeny alkalmazása. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Mesés epikai művek és lírai alkotások eltérő beszédmódja, pl. népmesékben és ezekben a mesékben: Csukás István: A téli tücsök meséi, Tandori 2 3 alkotás megismerése az összevetendő lírai és epikai műcsoportból. Tanári segítséggel közös jellemzők kiemelése a konkrét Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: életmód a középkorban, életmód a században.
70 Dezső: Medvetalp és barátai, Fésűs Éva: A palacsintás király, Lázár Ervin: Molnár fia zsák búzája; másfelől pl. népdalok,lírai alkotások olvasása : Nagy László: Adjon az Isten, József Attila: A bánat, Kosztolányi Dezső: Öcsém, Ingrid Sjöstrand: Ha volna apukám Eötvös József Általános Iskola és AMI művekből. A közös jellemzők összevetése a másik műcsoport közös jellemzőivel. A versbeli beszélő, a történet elbeszélője. Petőfi Sándor: János vitéz 10 óra+5 Petőfi Sándor néhány alkotása. Az erkölcsi ítélőképesség fejlesztése a mű által fölvetett kérdések megvitatásával (pl. Jancsi hanyagsága, az apa megbocsájtásra való képtelensége, a zsiványok pénzének ügye, hűség a francia király ajánlatánál.) A János vitéz olvasása, részletes feldolgozása folyamatában az epikai jellemzők felismertetése, a mű elemzése és minősítése adott szempontokból (pl. tér, idő, cselekmény, szereplő, elbeszélő). A mű szereplői érzelmeinek megnevezése, kapcsolatuk értelmezésének (egymásra hatásuk, együttműködésének, ellentéteik stb.) fejlesztése. Együttműködés a mű poétikai, nyelvi sajátosságainak feltárásában. Szóbeli és írásbeli fogalmazási képesség fejlesztése különböző közlésformájú önálló gyakorlatok révén; élmények, vélemények megosztása, memoriterek előadása során. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Mese és valóság a János vitéz történetében. A szerkezet és a megjelenítés eszközei Petőfi elbeszélő költeményében (a fejezetek rendje, csoportosíthatósága, a hős, a kaland, az erkölcsi választások). A mű mesei elemei (cselekmény, hősök) népies elbeszélő költemény/verses mese. Kukorica Jancsi útja, tettei, választásai (értelmezés, jellemzés). A megjelenítés eszközei (az Tanári segítséggel rövid, egyszerű tartalmi, szerkezeti és stilisztikai elemzések készítése a János vitézről. Szerelem, hűség, önfeláldozás felismerése János vitéz és Iluska kapcsolatán keresztül. Az osztállyal kooperálva a jellemek elemzése, és ennek kapcsán a saját önismeret fejlesztése. A szakkifejezések mind tudatosabb használata írásbeli szövegalkotásban, feleletekben (hős, mese, valóság, erkölcsi döntés), értelmezésekben az esztétikai Informatika: adatok, illusztrációk, hanganyagok keresése az interneten. Vizuális kultúra: irodalmi és képzőművészeti műfajok közötti hasonlóságok és különbségek felfedezése. Irodalmi szövegek vizuális nyelvre fordításának lehetőségei.
71 egységenkénti feldolgozás során néhány poétikai eszköz megismerése: képek, pl. hasonlat, megszemélyesítés, metafora; alakzatok, pl. ellentét, párhuzam, felsorolás, megszólítás, felkiáltás, kérdés). A költői képek felismerésének a gyakoroltatása, elmélyítése. szempont is egyre adekvátabb érvényesítése. A János vitéz egy részletének szöveghű felidézése. Illusztrációk, hanganyagok keresése a János vitézhez az interneten. Az ütemhangsúlyos verselés. Vázlatírás az egyes egységekhez. Fogalmazás készítése: elbeszélés. Elbeszélő költemény, fantasztikum, mesebeli lény. Tematikus motivikus összevetési gyakorlatok Petőfi Sándor: János vitéz. Annak felismertetése, hogy az irodalom a mindennapi élettel és a személyes tapasztalatokkal párhuzamos problémafolyamokra utal, azokat ábrázolja és elemzi a maga eszközeivel. 4 óra Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Emberi élethelyzetek felidézése és elemzése a János vitéz jelenetei kapcsán, pl. meggyőzés (a patakparton), fenyegetés (a gazda), gyász (Iluska elvesztése), alkoholizmus (zsiványok), karrier (Jancsi huszárnak áll). Élethelyzet, dilemma. Csoportmunkában vagy tanári irányítással tematikus kristályosodási pontok kiragadása a történetfolyamból. A történetben megragadható téma, tematika, motívum megnevezése, fogalmi körülírása. A műben tematizált és fogalmilag megragadott életkérdés, dilemma, helyzet összevetése mindennapi tapasztalatokkal, más emberekre vonatkozó megfigyelésekkel. Erkölcstan: néhány drámai élethelyzet serdülőkorban és felnőttként.
72 Mitológiai és bibliai történetek. A szűkebb természeti környezet, a családi kapcsolatok és a teremtés, eredet, hagyomány motívuma 15 óra Családdal, tájjal, természettel, szülőfölddel kapcsolatos tanult irodalmi művek. A saját és más kultúrák megértésének fejlesztése. A hagyomány fogalmának megértése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Petőfi Sándor: Az Alföld és még egy vers, Arany János: Családi kör című verse. Ezen túl több más, a témához kapcsolódó különböző korokból származó mű, beleértve a régióhoz, a lakóhelyhez kötődő irodalmi emlékeket is. A tematikába tartozó néhány jellegzetes motívum megkeresése, kigyűjtése, azonosítása, ezek előfordulásainak ismételt összevetése, ezen keresztül fokról fokra előrelépés a saját és más kultúrák megértésében. Egy-egy motívum ismétlődéséről, variálódásáról egyre önállóbb vázlatkészítés, és saját vázlat alapján felkészülés. A beszélgetésekben vélemény megfogalmazása saját szavakkal a témába tartozó emberi hitek, kötődések jelentőségéről. Törekvés a toleráns fogalmazásra és civilizált érvelésre vitapartnereivel szemben. A nemzedékek együttélésének motívumai kapcsán részvétel a családi élettel kapcsolatos beszélgetésekben (családi kapcsolatok, szerepek, munkamegosztás). Petőfi: Az Alföld és Nemzeti dal című műveinek szöveghű felidézése. Mítosz, életkép, idill, tájleírás. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: ősi hiedelmek és mítoszok. Vizuális kultúra: A nemzeti művészet nagy korszaka - a romantika és a historizmus. Természetismeret: Rendszer és környezete. Magyarország és a Kárpát-medence tájai, tájegységei. Egyén és közösség, gyermek és felnőtt motívuma az
73 irodalmi művekben 8 óra+5 A tematikai egység nevelésifejlesztési Ifjúsági regények az alsó tagozatról. Gyerekekhez közel álló versek. Olvasmányélmények megosztása, az érzelmek kifejezése. Erkölcsi kérdések felismertetése, az erkölcsi ítélőképesség fejlesztése a mű által fölvetett kérdések megvitatásával (pl. barátság, közösség, önfeláldozás, gyerekek-felnőttek viszonya, hűség-árulás). Az elmélyült olvasás, a hatékony, önálló szövegfeldolgozás támogatása, felkészülés A Pál utcai fiúk sok szempontú megközelítésére. A szóbeli és írásbeli szövegalkotási képesség továbbfejlesztése feladatok megoldásával, pl. jellemzés, levél, elbeszélés, jellemzés nézőpontváltással, kreatív írás. Történetrészletek dramatikus megjelenítése, a különböző ifjúsági olvasmányokban az egyén és közösség, gyermek és felnőtt motívumainak értelmezése. A lírai művekben a képiség, a zeneiség, az érzelmek megjelenítése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, valamint más ifjúsági regények. (A választhatóság körébe beleértve a legfrissebb művek közül is mindazokat, amelyek nem feltétlenül rendelkeznek esztétikai értékkel, de az érdeklődést jobban kielégítő eszközolvasmánynak tekinthetők.) Mai gyerekversek, a Friss tinta c. kötetből / Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes, Ápriliy Lajos gyerekekhez, gyerekekről szóló műveinek értelmezése. A tananyagba beemelt olvasmányok részleteinek közös olvasása (is). Az értelmes és pontos, tiszta, tagolt, megfelelő ritmusú felolvasás gyakorlása. A Pál utcai fiúk történetrészleteinek mozgással összekötött, dramatikus formában történő közös elmondása, eljátszása. A betegség-motívum tudatosítása Nemecsek sorsa kapcsán. Olvasónaplóban, jegyzetekben tanári segítséggel hibák javítása, órai megbeszélések alapján saját munka kiegészítése. Önálló tájékozódás írók műveiről, értékes és népszerű gyermekirodalmi művekről, könyvtárban való visszakeresésük. Vizuális kultúra: Budapest historikus építészete és szobrászata Molnár Ferenc korában. Erkölcstan: önbecsülés, közösséghez tartozás. Informatika: könyvtárhasználat. Versmondás átéléssel, rímkeresés. Közönség, fogadtatás, regény, ifjúsági regény. Líra, rím.
74 Regényhősök összehasonlítása Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk. 4 óra+8 A megismert regények hőseinek jellemezése és jellemvonásaik, illetve személyiségük egészének értékeléssel vagy értékelés nélkül összevetése más művek karaktereivel. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A Molnár-mű és más regények hőseinek párhuzamos jellemzése és szembeállítása: Janikovszky Éva: A hét bőr/ Erich K.: Emil és a detektívek A téma lezárásaként tablókészítés, projektmunka. A regény feldolgozása tanári irányítással. Az elemzés tárgyául választott karakter műbeli felbukkanásainak megfigyelése. A rá vonatkoztatható információk összegyűjtése. Következtetéseket levonása tetteiből, szavaiból, az elbeszélő és más szereplők rá vonatkozó állásfoglalásaiból. A következtetések összefoglalása és listázása minőségjelzős szerkezetekben. A vizsgálódása eredményének összevetése más szereplők ugyanilyen elemzésével. Erkölcstan: pozitív és negatív személyiség-vonások. Karakter, személyiség. A tematikai egység nevelésifejlesztési Az irodalmi művek szóbeli és írásbeli szövegműfajainak jellemzői Elbeszélés, elbeszélő szerkezet. A különböző szövegműfajok jellemzőinek elkülönítése. A különféle szóbeli és írásbeli megnyilatkozásokban főbb típusaik alkalmazása. 3 óra Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az 5. évfolyamon megismert művek feldolgozása kapcsán: a jellemzés tartalmi és formai követelményei, az elbeszélés, a leírás sajátosságai, az egyszerűbb dialogikus formák, ben szereplő szövegműfajok rutinos megkülönböztetése, és ilyenek alkotása is. A különféle irodalmi művekben olvasottak önálló Dráma és tánc: dramatikus népszokások. Vizuális kultúra: népművészet tárgyi emlékei.
75 dramatikus népszokások tipikus jegyei. Eötvös József Általános Iskola és AMI reprodukálása elbeszélésben, leírásban, jellemzésben. A szövegműfajok különbségeinek érzékelése, és megnyilatkozásokban számadás ezekről a különbségekről. Műnem, líra, elbeszélés, leírás, párbeszéd, jellemzés. A tematikai egység nevelésifejlesztési Fogalomhasználat Definiált fogalomhasználat nélküli tapasztalatok. 6 óra Az 5. évfolyam tematikai egységeihez kapcsolódva megértése és aktív használata a különböző művekről való szóbeli és írásos megnyilatkozásokban. Az absztrakciós képesség, a fogalmi gondolkodás fejlesztése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Elbeszélő és lírai művek, Igényes és az értelmezést Vizuális kultúra; Ének-zene: amelyekkel kapcsolatban a segítő fogalomhasználat.,.pl. látványelemzés, felmerülnek. A művekről beszélve, kompozíció, szín, kontraszt, beszélgetve a értő variáció; zenei műfajok, zenei használata. elemek, pl. tempó, karakter, A fogalomhasználatot segítő dallam, hangszín, dinamika, szótár- és lexikonhasználat. tonalitás, formai megoldások. Természetismeret: körfolyamatok, ciklusok, események ismétlődése, felépítésbeli hasonlóságok. Informatika: könyvtárhasználat. Népdal, mese, ritmus, rím, ütem, ütemhangsúlyos verselés, zeneiség; cselekmény, helyszín, ismétlés, fokozás, párhuzam, ellentét, felező tizenkettes; hasonlat, megszemélyesítés, metafora; elbeszélés, regény; történetmondás; nézőpont, cselekményszál. Napjaink írói 4 óra A században született írók, költők és műveinek megnevezése. Ráirányítani a figyelmet a napjainkban születő művek megismerésének a fontosságára. Olvasóvá nevelés. A kiválasztott mű témájának értelmezése, szereplők bemutatása,
76 Christine Nöstlinger: Gréti története / Paul titkos naplója, Suzie titkos naplója c. művének a feldolgozása. Eötvös József Általános Iskola és AMI jellemzése. Szóbeli kifejezésformák: történetmondás, cselekményismertetés. Vázlatkészítés. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Népszerű írók, költők pl. J.K.Rowling, Lackfi János, Nógrádi Gábor megemlítése. A mű közös feldolgozása, megbeszélése. Vázlatkészítés. Erkölcstan: titkok, barátság Regény, cselekmény, tér-idő viszonyok, szerkezet, konfliktus. Szabadon tervezhető órakeret: 7 óra Témakör Téma Óraszám Öko-hét Szelektív hulladékgyűjtés 1 óra Egészséghét Egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása 1 óra Adventi-hét Adventi hagyományok, szokások 1 óra Eötvös-hét 1 óra Iskolai ünnepség megtekintése 1 óra Egészségügyi vizsgálat 1 óra Tanulmányi kirándulás 1 óra Optimum: A tanuló meg tud nevezni három mesetípust példákkal, és fel tud idézni címe vagy részlete említésével három népdalt. Különbséget tud tenni a népmese és a műmese között. El tudja különíteni a rímes, ritmikus szöveget a prózától. Meg tudja nevezni, melyik műnem mond el történetet, melyik jelenít meg konfliktust párbeszédes formában, és melyik fejez ki érzést, élményt. El tudja különíteni az egyszerűbb versekben és prózai szövegekben a nagyobb szerkezeti egységeket. Össze tudja foglalni az olvasott hosszabb művek cselekményét, meg tudja különböztetni, melyik közülük a regény és melyik az elbeszélő költemény. Értelmesen és pontosan, tisztán, tagoltan, megfelelő ritmusban tud felolvasni szövegeket. Részt tud venni számára ismert témájú vitában, és képes érveket alkotni. Képes az általa jól ismert történetek szereplőit jellemezni, kapcsolatrendszerüket feltárni. Képes művek, műrészletek szöveghű felidézésére. Az olvasott és megtárgyalt irodalmi művek nyomán képes azonosítani erkölcsi értékeket és álláspontokat, képes megfogalmazni saját erkölcsi ítéleteit. Eszközök, segédletek: - tankönyv, munkafüzet - az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek - Internet
77 MAGYAR NYELV (ALAP, REÁL, HUMÁN) 5. osztály A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készség együttesek és tudástartalmak megalapozásának a folytatása. A tanulók hallott és írott szövegalkotási és szövegértési kompetenciának fejlesztése a kognitív folyamatok, az életkori sajátosságok és az egyéni képességek figyelembevételével. A nyelvről szerzett tapasztalati (élményalapú) és tárgyi ismeretek mélyítése, bővítése. Az 5. évfolyamon a tanulók már jól olvasnak, viszonylag hosszabb szövegeket is rövid idő alatt meg tudnak ismerni. Az 5. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából az 5. évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást adni. Megszólalásaiban magyar órán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a beszédhelyzethez. Legyen képes néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasottakról. Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására, személyes és olvasmányélmények megfogalmazására. Tanulási képesség szempontjából jó, ha a tanuló képes különböző vázlatok felhasználására különböző témájú, műfajú szövegek megértésére, megfogalmazására. Szövegértés szempontjából szükséges a globális, információkereső, értelmező olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázatása; a címadás. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának fontosságával.
78 Évi óraszám: 72 Heti óraszám: 2 5. osztály Témakör sorszáma ek áttekintő beosztása Témakör Óraszám 1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 8 2. Olvasás, az írott szöveg megértése. Olvasás, szövegértés 9 3. Írás, fogalmazás 9 4. Helyesírás A szavak szerkezete és jelentése A nyelv szerkezete 7. Szabadon felhasználható órakeret Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 8 óra Mindennapi kommunikációs helyzetekben való megnyilvánulás, törekvés az érthető, kifejező beszédre. Szóbeli szövegek megértése, reprodukálása, utasítások megfelelő követése, a kommunikációs partner szóbeli közlésének megértése. Az alapvető kommunikációs kapcsolatfelvételi formák ismerete és alkalmazása: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés stb. A hallásértés fejlesztése (pl. dramatikus játékkal, szövegmondással, interaktív olvasásértéssel). A kommunikációs helyzetnek megfelelő helyes beszédlégzés, hangképzés, hangsúlyozás, tempó és szünettartás kialakulásának segítése: pl. beszédgyakorlatokkal, dramatikus játékkal, hangos szövegmondással. Törekvés a különböző beszédhelyzetekben a jól formált, a kommunikációs célt közvetítő beszéd alkottatására. A kifejező kommunikáció, a megfelelő szókincs alkalmaztatása személyes beszámolóban, történetmeséléskor, személyek jellemzésekor. A társas viselkedés szabályozásához szükséges nyelvi kompetenciák fejlesztése, a konfliktusok kezelése képességének fejlesztése. A kommunikációs folyamat alapvető tényezőinek tudatosítása. Kommunikációs (illem) szabályok tudatosítása.
79 Ismeretek/fejlesztési követelmények A hallásértés fejlesztése analitikus és evaluációs gyakorlatokkal. Különböző hallott szövegek, információk megértése, rövid összefoglaló reprodukálása. Aktív részvétel különféle kommunikációs helyzetekben. Alkalmazkodás a beszédhelyzethez, a kommunikációs célhoz. Mindennapi kommunikációs szituációk különféle helyzetekben történő gyakorlása: kapcsolatfelvétel, kérdés, kérés, beszélgetés. Férfiak és nők, felnőttek és gyermekek kommunikációja különbözőségeinek megfigyelése, kommunikációs (illem) szabályok (férfiak és nők, felnőttek és gyermekek, gyermekek és gyermekek) között. Tanult szövegek szöveghű és kifejező tolmácsolása. A kommunikáció teljes folyamatának megfigyelése, a következtetések nyomán alaptényezőinek megnevezése egy-egy példa elemzésével. Kapcsolódási pontok Dráma és tánc: kommunikációs kapcsolatteremtés, szituációk, helyzetgyakorlatok. Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció. Természetismeret: Az ember értelmi képességének, érzelmi intelligenciájának alapvonásai;, az érzékszervek szerepe. Erkölcstan: önismeret, a személyes kapcsolatok, a beszélgetés jelentősége. Beszédhelyzet, kommunikációs folyamat, tényező (adó, vevő, csatorna, kód, üzenet, kapcsolat). Olvasás, az írott szöveg megértése. Olvasás, szövegértés 9 óra A tanult olvasási stratégiák adekvát alkalmazása olvasás előtt, alatt és után. A tanult különböző típusú és műfajú szövegek felismerése és megértése. A szöveg információinak és gondolatainak az életkora szerint elvárható értelmezése és értékelése. A szövegfeldolgozás általános sémájának tudatosítása változó szövegeken. Az olvasási technika fejlesztése különféle folyamatos és nem folyamatos szövegeken többféle szövegértési eljárással. A szöveghez tartozó kép és szöveg közötti összefüggés felismertetése, egyszerűbb ábrák, grafikonok értelmeztetése. Az olvasási, a szövegértési hibák felismerésének fejlesztése, és a megfelelő javítási stratégia megismertetése, alkalmazásának elősegítése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Különféle szövegek néma és a szöveg üzenetének megfelelő hangos olvasása. Olvasási, szövegértési stratégiák alkalmazása, gyakorlása és bővítése különböző témájú és típusú nyomtatott és elektronikus szövegeken. Az ismert szöveg-feldolgozási stratégiák (átfutás, jóslás, előzetes tudás aktiválása stb.) alkalmazása, illetve újabb stratégiákkal való Kapcsolódási pontok Matematika; Természetismeret: szövegértés, a feladatok szövegének értelmezése.
80 bővítése (szintézis, szelektív olvasás). Tájékozódás, információkeresés (betűrend, tartalomjegyzék, utalók használatával) a különféle dokumentumtípusokban (könyv, folyóirat) korosztálynak szóló kézikönyvekben (szótár, lexikon), ismeretterjesztő forrásokban. A szövegértés folyamatának megfigyelése, a szöveg megértésének követése, monitorizálása. A hibás olvasási, szövegértési technika felismerése, a megfelelő javító stratégia megtalálása és alkalmazása. A szöveg szereplőinek bemutatása. A szöveg és a kép összefüggéseinek feltárása, értelmezése. Üzenet, szövegkép, betűrend, tartalomjegyzék. Informatika: Adatkezelés, adatfeldolgozás, információmegjeleníté s; internetes források adatainak megkeresése, csoportosítása. Vizuális kultúra: szöveg és kép összefüggései. Írás, fogalmazás 9 óra A társas kultúrában való részvételhez szükséges nyelvi kompetenciák fejlesztése az írástechnikai téren: az érzelmek hiteles kifejezésének képessége, a szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásának képessége, konfliktuskezelés képessége, udvariassági formulák ismerete, alkalmazása stb. Megfelelő, kialakult egyéni írástechnika alkalmazása. A szövegalkotás műveleteinek ismerete: anyaggyűjtés, címválasztás, a lényeges gondolatok kiválasztása, elrendezése, az időrend, a szöveg tagolása bekezdésekre. A tanult fogalmazási műfajokban való jártasság, szövegalkotás. Az írástechnika tempójának, esztétikai megjelenésének fejlesztése, javítása. Az önálló és a tanári segítséggel történő anyaggyűjtés módjainak fejlesztése. Az ismert fogalmazási műfajokban történő változatos, kreatív szövegalkotás támogatása. Újabb szövegalkotási eljárások megismertetése, alkalmazásának segítése.
81 Ismeretek/fejlesztési követelmények A kialakult egyéni írástechnika további fejlesztése. Törekvés az esztétikus, olvasható kézírásra. Az írás folyamatának megtapasztalása, folytonos ön- és társkorrekció. Anyaggyűjtés különféle nyomtatott és elektronikus forrásokból az írott mű elkészítéséhez. A vázlatkészítés szabályainak, fajtáinak megismerése; gyakorlatok a vázlat kifejtéséhez, kiegészítéséhez. Az írott és nyomtatott szöveg formájának üzenete. Az írásmű üzenetének, céljának, befogadójának megfelelő szókincs használata. Személyes élmények megfogalmazása különböző szöveg-típusokban: mese, elbeszélés, leírás, jellemzés, levél. Kapcsolódási pontok Idegen nyelvek: udvariassági formulák, egyszerű üzenetek megfogalmazása a tanult idegen nyelven. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: narratív szövegek, történetmondás történelmi eseményekről, hősökről. Természetismeret: anyaggyűjtés, vázlatkészítés. Vizuális kultúra: a szöveg képe. Anyaggyűjtés, vázlat, elbeszélés, leírás, jellemzés, levél. Informatika: internetes kapcsolattartó műfajok; rajzos-szöveges dokumentumok létrehozása, átalakítása, formázása.. Helyesírás 9 óra A tanult főbb helyesírási szabályok felismerése, alkalmazása a szövegalkotásban, az írásbeli munkákban. A Magyar helyesírási szótár használata tanári segítséggel. A leggyakrabban előforduló, a helyesírási alapelvekre épülő helyesírási szabályok megismertetése, tudatosítása, azok fokozatos önálló alkalmazásának fejlesztése az írott kommunikációban. A helyzetnek megfelelő, pontos helyesírás iránti igény kialakítása, a helyesírást segítő segédeszközök (helyesírási szabályzat, szótár stb.)
82 önálló használatának kialakítása. A magyar helyesírás alapelveinek ismeretében az írott magyar nyelvi norma tudatosítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények Az alapvető helyesírási szabályok (kiejtés elve, szóelemzés eleve, hagyomány elve, egyszerűsítés) megismerése főleg a hangtani és szófajtani ismeretek elsajátításához kapcsolódóan. A megismert helyesírási esetek felismerése és tudatos alkalmazása az írott szöveg megértése és szövegalkotási folyamatában; az önkontroll és szövegjavítás fokozatos önállósággal. Hibajavítási gyakorlatok segédeszközök használatával. Törekvés a mindennapi írásbeli alkotásokban az igényes helyesírásra. Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; Idegen nyelvek; Vizuális kultúra; Természetismeret; Informatika: a tantárgyra jellemző, tulajdonnevek, földrajzi nevek, digitális kifejezések helyesírása. Ábécé, helyesírási alapelv (kiejtés elve, szóelemzés elve, hagyomány elve, egyszerűsítés elve), elválasztás. A szavak szerkezete és jelentése 18 óra A szavak szerkezeti elemzése egyszerűbb esetekben: szótő, toldalékok, összetett szavak tagjai. Az azonos alakú, többjelentésű és a rokon értelmű szavak megfelelő alkalmazása a beszélt és írott szövegalkotásban; közmondások, szólások jelentésének értelmezése, eredeti funkciójuk ismerete. A szavak szerkezetének megfigyeltetése, a főbb szóelemek funkcióinak tapasztalati úton történő fölfedeztetése. A magyar nyelv szinonima-gazdagságának, a szójelentések rétegzettségének, sokszínű kifejezőképességének fölfedeztetése. Szókincsbővítés, annak megtapasztaltatása, hogy ugyanazt a tartalmat többféle szerkezettel, más-más szavakkal is ki lehet fejezni. Néhány, mindennapi metafora jelentésszerkezetének játékos feladatokon keresztül történő megfigyeltetése. A magyar és valamely tanult, ismert idegen nyelv szerkezete közötti hasonlóságok és különbözőségek fölfedeztetése.
83 Ismeretek/fejlesztési követelmények A szavak szerkezete: szó, szótő, toldalékok: képző, jel, rag. Az ige és főnév szemantikája. Hangalak és jelentés kapcsolata a szavakban. A szavak jelentése és hangalakja közötti összefüggés megfigyelése. Az állandósult szókapcsolatok, szólások, közmondások jelentésének, szerkezetének, használati körének megfigyelése. A leggyakoribb mindennapi metaforák jelentésszerkezetének megfigyelése a beszélt és írott szövegekben játékos gyakorlatokkal. Egynyelvű szótárak használata, könyvtári kutatás, szójelentések csoportos és önálló feltárása. Kapcsolódási pontok Idegen nyelvek: a tanult idegen nyelv szókincse, néhány állandósult szókapcsolata. Szótő, toldalék, képző, jel, rag; egyjelentésű szó, többjelentésű szó, rokonés ellentétes jelentés; hangutánzó szó, hangulatfestő szó, állandósult szókapcsolat, közmondás, szólás; beszélt nyelvi metafora. A nyelv szerkezete 12 óra A hangok, képzésük, kiejtésük, kapcsolódásuk. A tanult szófajok felismerése és megnevezése szójelentés alapján toldalékos formában, mondatban és szövegben, megfelelő használatuk írott és beszélt szövegben. Nyelvi tudatosság figyelemfejlesztéssel: a magyar nyelv szerkezetének megfigyeltetése; a hangok, a szóelemek és a szavak szintjének részletesebb vizsgálata. A magyar nyelv sajátosságának tudatosítása. (pl. hangrend és illeszkedés, agglutináló nyelvtípus.) A kiejtés és az írás összefüggése szabályszerűségeinek megismertetése. Ismeretek/fejlesztési követelmények A magyar hangrendszer jellemezőinek tapasztalati úton történő megismerése. A hangok, a szóelemek és a szavak szintjének részletesebb vizsgálata. A beszédhangok hasonlóságainak és különbségeinek felfedezése, a képzési módok megfigyelése. A magyar hangok rendszere és főbb képzési jellemzőik: magánhangzók, mássalhangzók; magánhangzók: magas, mély; rövid, hosszú; mássalhangzók: zöngés, zöngétlen. Néhány, a magyar nyelvre jellemző hangkapcsolódási szabályszerűség: megfigyelésük kiejtésben, a beszédben és az írásban. A hangok kapcsolódási szabályszerűségei: hangrend, illeszkedés, teljes és részleges hasonulás, kiesés, összeolvadás, rövidülés. A saját nyelvváltozatból ismert hangok eltérései a sztenderd változattól. Kapcsolódási pontok Idegen nyelvek: a tanult idegen nyelv hangállománya, hangtani, szótani szerkezete. Természetismeret: az ember hangképző szervei.
84 Magánhangzó, mássalhangzó; hangrend, illeszkedés, teljes hasonulás, részleges hasonulás, kiesés, összeolvadás, rövidülés. Szabadon tervezhető órakeret: 7 óra Témakör Téma Óraszám Öko-hét Szelektív hulladékgyűjtés 1 óra Egészséghét Egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása 1 óra Adventi-hét Adventi hagyományok, szokások 1 óra Eötvös-hét 1 óra Iskolai ünnepség megtekintése 1 óra Egészségügyi vizsgálat 1 óra Tanulmányi kirándulás 1 óra A továbbhaladás feltételei: A kapcsolatfelvétel, megszólítás, köszönés, kérdés illemszabályainak ismerete és helyes alkalmazásuk. Az élőbeszéd tempóját megközelítő, folyamatos hangos és néma olvasás. Képesség a másolás, tollbamondás és emlékezet utáni írásra, önálló írásbeli feladatok megoldására. Alapismeretek a hangok képzéséről, tulajdonságairól. Rokon és ellentétes jelentésű szavak, hangutánzó szavak, valamint szólások, közmondások jelentésének értelmezése egynyelvű szótárak, diákoknak szánt kézikönyvek használatával. Jártasság a korosztály számára készült szótárak használatában. Optimum: Ismeri és alkalmazni tudja a legalapvetőbb anyaggyűjtési, vázlatkészítési módokat. Törekszik az igényes, pontos és helyes fogalmazásra, írásra. Képes önálló feladatvégzésre az információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek alkalmazásával (kézikönyvek és korosztálynak szóló ismeretterjesztő források). Felismeri a kommunikáció tényezőit, a magán- és mássalhangzó- törvényeket adott szavakban. Eszközök, segédletek: - tankönyv, munkafüzet - az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek - Interne
85 IRODALOM (ALAP, REÁL) A változat 6. osztály A kerettanterv úgy tekint erre a fejlesztési periódusra, mint amely már lehetőséget ad az irodalom jelenségének mélyebb megértésére. Nemcsak a kultúra hordozójának tekinti az irodalmat, és nemcsak a kommunikáció egyik változatának, hanem olyan tevékenységnek, amelyben egy-egy alkotón keresztül voltaképpen az emberiség a megszólaló, s a műalkotásban nem tesz mást ez a cselekvő alany, mint hogy önmaga számára fogalmazza meg legfőbb dilemmáit és az azokra adható lehetséges válaszokat. Ennek megfelelően a Toldi, a mondák és a közösen megismert terjedelmesebb regények során a nagy emberi kérdésfeltevésekkel való ismerkedés helyének is. Ennek előfeltétele a tanterv, az iskola és a nevelő részéről, hogy vegye figyelembe a tanuló életkorából fakadó absztrakciós szintjét. A tanuló részéről pedig az, hogy legyen partner azoknak a képességeknek a kialakításában, amelyek az effajta irodalomértéshez elengedhetetlenek. A 6. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából a 6. évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást adni. Megszólalásaiban magyar órán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a beszédhelyzethez. Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji különbségeit. Legyen képes néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasottakról. Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására, személyes és olvasmányélmények megfogalmazására. Tanulási képesség szempontjából jó, ha a tanuló képes különböző vázlatok felhasználására különböző témájú, műfajú szövegek megértésére, megfogalmazására. Szövegértés szempontjából szükséges a globális, információkereső, értelmező és reflektáló olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázatása; a címadás. Irodalomismeret szempontjából a tanuló ebben a szakaszban megfigyeli a költői nyelv néhány sajátosságát, a műfajok némelyikét, a szerkezetiség némely megnyilvánulásait, a téma és hangulat változatait, a szereplő, az elbeszélő, a lírai én kérdésköreinek némely aspektusát, továbbá a tantervben számára előírt at. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának fontosságával.
86 Évi óraszám: 72 Heti óraszám: 2 6. osztály Témakör sorszáma ek áttekintő beosztása Témakör Óraszám 1. Ballada 5 2. Monda, rege 5 3. Arany János: Toldi Érzelmek, hangulatok, gondolatok Próbatételek, kalandok, hősök Gárdonyi Géza: Egri csillagok házi olvasmány Szövegalkotás 5 Szabadon felhasználható órakeret 7 Ballada Verses kisepikai alkotások; a népköltészet és műköltészet megkülönböztetése. Hangsúlyos verselés; rím. 5 óra A ballada műfaji jellemzőinek, sajátos szerkesztés- és előadásmódjának megismerése; magatartásformák, erkölcsi értékek elemzése. Memoriterek kifejező tolmácsolása, különböző előadásmódok megvitatása. Arany János: A walesi bárdok című balladájának értelmezése, a felvetett szempontok befogadásával, megértésével (szerkezet, műfaji jellemzők, magatartásformák). Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Egy népballada értelmezése és előadása (pl. Kőmíves Kelemen vagy Kádár Kata). A műfaji sajátosságok megfigyelése, elemzése (szaggatottság, kihagyás, elhallgatás stb.). Arany János: A walesi bárdok egy műballada értelmezése és A tanuló megismeri a ballada műfaji jellemzőit, sajátos szerkesztés- és előadásmódját; tudja, hogy a népköltészeti alkotások többféle változatban létezhetnek; elő tud adni egy népballadát (memoriter); Erkölcstan: bűn, erény, lelkiismeret. Ének-zene: népdal, népballada.
87 előadása. Egyszólamú, egyenes vonalú (lineáris) szerkezet. Műfaji sajátosságok (pl. kihagyásosság) és művészi megoldások (pl. ismétlés, fokozás, szórendcsere/inverzió, versforma, zeneiség). Magatartásformák; bűn és bűnhődés, lélektaniság. Eötvös József Általános Iskola és AMI értelmezi Arany János A walesi bárdok című balladáját (memoriter); műismereti minimuma: egy népballada és egy Aranyballada. Időmértékes verselési rendszer, versláb, jambus, jambikus verselés, spondeus, félrím, belső rím, alliteráció, szórendcsere. Monda, rege Mondák, legendák. Mitológiai történetek. 5 óra Annak belátása, hogy a múlt megismerése segíti a jelenben való eligazodást, önmagunk megismerését. Olvasmányélmények célirányos felidézése, következtetések megfogalmazása, korábbi és új szövegek megismerése alapján mondatípusok rendszerezése. A képzelet, a kreativitás, az íráskészség fejlesztése. A kritikai gondolkodás fejlesztése: a történeti forrás és a mondafeldolgozás különbségének beláttatása. Arany János Rege a csodaszarvasról című művének elemző bemutatása. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Magyar mondák, pl. őstörténeti mondák/eredetmondák, történeti mondák, helyi mondák (pl. A fehér ló mondája; vármondák, Lehel, Zotmund mondája). Arany János: Rege a csodaszarvasról műértelmezés. A csodaszarvas-monda feldolgozása(i) és a történeti források. A tanuló a már korábbról ismert művek olvasásával felidézi a műfaji sajátosságokat; felidéz népköltészeti műfajokat; megismer, rendszerez mondatípusokat; kreatív írásokat készít (pl. helyi monda, keletkezéstörténet); képes Arany János Rege a csodaszarvasról című művének elemző bemutatására (részletek, memoriter is), a mondai anyag és a művészi feldolgozás összevetésére. Monda, rege, eredetmonda, felező 8-as ritmus. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: forrástípusok, forráselemzés; történetek és magyarázatok a magyarság vándorlásáról és a honfoglalásról. Ének-zene: népdalok felidézése. Vizuális kultúra: honfoglaláskori művészet.
88 Arany János: Toldi 15 óra Elbeszélő költemény, felező 12-es forma; Petőfi Sándor: János vitéz. Magatartásformák (indulat, hirtelen harag) elutasítása, erkölcsi értékek (szeretet, helytállás) vállalása. A szövegközeli olvasás, a szövegértelmező, műértelmező képesség fejlesztése (tér- és időviszonyok, cselekmény, a szereplők kapcsolatai; magatartások értelmezése; lélekábrázolás). A szókincs, az esztétikai és erkölcsi érzék, az ítélőképesség fejlesztése. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A Toldi cselekménye, szerkezete. Toldi Miklós helyzete, tettei, magatartása (értelmezés, jellemzés); kapcsolatai, konfliktusai (elemzés). Arany lélekábrázolása (családi kapcsolatok; bűn és megtisztulás). A megjelenítés eszközei (az egységenkénti feldolgozás során a poétikai eszközök elemzése: képek, pl. hasonlat, megszemélyesítés, metafora; alakzatok, pl. ellentét, párhuzam, túlzás, felsorolás, részletezés, szótőismétlés). Verselési elemzések, ritmizálási gyakorlatok. A tanuló felismeri az elbeszélő költemény műfaját; elemzi a tér- és időviszonyokat; ismeri a cselekményt; jellemzi a szereplőket és minősíti kapcsolataikat a Toldi részletes feldolgozása során; alkalmazza a kapcsolódó elméleti at (pl. verses epika; elbeszélő költemény); felismeri a poétikai eszközöket (szóképek, alakzatok), a versritmust; képes önálló szövegalkotási feladatok megoldására (különféle közlésformák; nézőpontváltás stb.); képes saját véleményének megfogalmazására; tud memoritereket előadni (szövegrészletek a műből). Erkölcstan: bűn és erény, lelkiismeret, megtisztulás. Ének-zene: ritmizálási gyakorlatok. Előhang, mottó, expozíció, kaland, allegória, epizód, késleltetés, körülírás, felező 12-es, sormetszet. Érzelmek, hangulatok, gondolatok Lírai alkotások jellemzői; költői nyelv, képek, alakzatok, zeneiség. Ismeretek József Attila, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor egy-egy alkotásáról (memoriterek is). 10 óra
89 Eötvös József Általános Iskola és AMI Annak belátása, hogy az irodalmi művek olvasása gazdagítja érzelmi életünket. A befogadási képességek növelése különböző kifejezésmódú szövegek olvasásával, feldolgozásával. Jellemző motívumok, témák azonosítása. Képesség az epikai és lírai műnem megkülönböztetésére (az ábrázolás irányultsága alapján). Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Témák, motívumok lírai alkotásokban (pl. természet, évszakok, napszakok, szerelem). A lírai műnem sokszínűsége: változatos szerkezeti megoldások, képiség, zeneiség, hangnemek eltérő alkotói magatartások. Szemelvények a magyar irodalom különféle műfajú alkotásaiból, pl. Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor műveiből értelmezések, poétikai és verstani gyakorlatok. A választott művekhez kapcsolódó fogalmi ismeretek. A tanuló megkülönbözteti az epikai és lírai műnemet (az ábrázolás irányultsága alapján); felismeri a lírai műnemnek a líra alanyára vonatkoztatottságát (bármely líratípusban, pl. gondolatvagy hangulatlíra); bővíti ismereteit a kifejezésmódokról; felismer jellemző témákat, motívumokat (pl. természet, évszakok, napszakok); felismeri a művészi stíluseszközöket és elemzi azok hatását. Líra, lírai alany, téma, motívum, versforma, rímszerkezet. Ének-zene: megzenésített versek. Próbatételek, kalandok, hősök Hősies magatartásformák a korábbi olvasmányélményekben. 15 óra A próbatétel, kaland, hősiesség tematika alapján is emberi alaphelyzetek, irodalmi témák, formák felismerése, a tematika sok szempontú megközelítése (pl. jellemformálás, archetipikus helyzetek). Felkészítés a téma megjelenésének változatosságára; különböző korszakban írott, eltérő műfajú művek befogadására. A befogadói tapasztalatok, a szókincs, a poétikai ismeretek bővítése a Lúdas Matyi feldolgozása révén. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A hősies magatartás néhány példája, változata; a próbatételek, kalandok szerepe. A görög mitológiától és a A tanuló megismer az irodalmi művek segítségével néhány példát a hősies magatartásra; megfigyeli, hogy a Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: hősök, történetek, legendák elemzése.
90 Bibliától (pl. Héraklész, Odüsszeusz; Dávid és Góliát, Sámson) a klasszikus és a kortárs ifjúsági irodalomig (kis- és nagyepikai művek, műrészletek; verses és prózai formák). Fazekas Mihály: Lúdas Matyi műértelmezés. Szerkezet (a négy levonás kapcsolódása; ismétlés és fokozás); a konfliktusok jellege; népiesség és időmértékes forma. Eötvös József Általános Iskola és AMI próbatételek, kalandok miként formálják a személyiséget, jellemet; a próbatétel, kaland, hősiesség tematika alapján is felismer emberi alaphelyzeteket és irodalmi témákat, formákat; felismeri az emberi kapcsolatok sokféleségét és a téma megjelenésének változatosságát korszaktól, műfajtól és formától függetlenül; felfedez archetipikus helyzeteket bibliai, mitológiai történetekkel; részt vesz ajánlott olvasmányok közös feldolgozásában (tér- és időviszonyok, cselekmény, szereplők, elbeszélői nézőpont, szerkezet stb. elemzésében); választhatja klasszikus és népszerű ifjúsági regények bemutatását (szemelvények vagy egyéni beszámolók, ajánlások); az érdeklődés felkeltésének céljából is (a mű hatása); gyakorolja a jegyzetelést, vázlatkészítést; képes Fazekas Mihály Lúdas Matyi című művének elemző bemutatására, esetleg egyik levonásának dialogikus megjelenítésére; képes vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasott szövegek szereplőinek tetteiről, érzelmeiről, gondolatairól, a megjelenített emberi helyzetekről, folyamatos fejlesztési célként. Vizuális kultúra: hősök, próbatételek, kalandok képzőművészeti megjelenítése. Erkölcstan: a próbatétel, kaland, hősiesség lehetséges összefüggései. Próbatétel, kaland (cselekményszervező), ismétlődő motívum, vándortéma, daktilus, spondeus, kötött verssor, hexameter.
91 Gárdonyi Géza: Egri csillagok házi olvasmány 10 óra Korábban olvasott regények, ifjúsági regények. Epikus művek jellemzői: szerkezet, idő, helyszín, cselekmény, fordulat, szereplő; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása. Alapvető erkölcsi értékekkel való azonosulás (szerelem, hazaszeretet, hűség, helytállás), az emberi magatartások megítélése és értékelése. A házi olvasmányok korábban megismert megközelítési lehetőségeinek felidézése, alkalmazása. Felkészítés a mű sok szempontú befogadására, értelmezésére; az olvasottak önálló dokumentálására (pl. motívumok azonosítása, jegyzetelés, vázlat). Kreativitás fejlesztése szövegalkotási gyakorlatokkal. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Gárdonyi Géza: Egri csillagok sok szempontú megközelítés. Tér- és időviszonyok (cselekményidő/külső, történelmi idő), cselekmény, szerkezet; a szereplők csoportjai, kapcsolataik; konfliktusok. Elbeszélői nézőpont, jellemábrázolás, ábrázolásmód. Bornemissza Gergely életútja. A mű fontos témái (történelem, hősiesség, barátság, szerelem, árulás stb.) és motívumai (pl. hold, csillag, gyűrű). A tanuló alkalmazza a házi olvasmányok korábban megismert megközelítési lehetőségeit; előzetesen felkészül a mű sok szempontú értelmezésére (feladatok; adatkeresés, jegyzetelés, vázlatkészítés stb.); képes szövegalkotási feladatok megoldására (szóban/ írásban), pl. leírás, jellemzés, elbeszélés nézőpontváltással, levél, kreatív írás; képes szövegrészlet megtanulására, esetleg jelenet, dialógus előadására, dramatikus játékra. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: adott történetekben a valós és fiktív elemek megkülönböztetése. Informatika: egynyelvű szótárak (pl. jelképszótár, szimbólumszótár) használata. Természetismeret: a regényhez kapcsolódó topológia. Történelmi regény, ifjúsági regény, kalandregény; téma, motívum. Szövegalkotás 5 óra Elbeszélés, leírás, jellemzés, levél; mindennapi tájékoztató szövegek.
92 A kommunikációs képességek fejlesztése; az önismeret, a nyelvi kultúra növelése. Elbeszélés, leírás, jellemzés közlésformáinak folyamatos gyakorlása, rövid érvelő szövegek készítése. A kapcsolattartás digitális műfajainak alkalmazása. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Irodalmi művekhez kapcsolódó szövegalkotási feladatok készítése, különféle műfajokban (elbeszélés, leírás, jellemzés, levél). Érvelő szövegek. Kreatív írások. A tanuló képes az elbeszélés, leírás, jellemzés közlésformáinak folyamatos gyakorlására; rövid érvelő szövegek készítésére; néhány, különféle típusú, a mindennapokban megjelenő írott és elektronikus szöveg elkészítésére (meghívó, e- mail stb.); saját hibáinak felismerésére, javítására, igényli ezek kiküszöbölését gyakorlással, feladatmegoldással, és törekszik készségszintjének folyamatos fejlesztésére. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; Természetismeret; Matematika; Vizuális kultúra: narratív szövegek, leírások, érvelő szövegek alkotása. Informatika: a digitális írásbeliség kapcsolattartó műfajainak ismerete. Írásbeli kapcsolattartás, elbeszélésfajták, érv, nézőpont, érvelés. Szabadon tervezhető órakeret: 7 óra Témakör Téma Óraszám Öko-hét Szelektív hulladékgyűjtés 1 óra Egészséghét Egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása 1 óra Adventi-hét Adventi hagyományok, szokások 1 óra Eötvös-hét 1 óra Iskolai ünnepség megtekintése 1 óra Egészségügyi vizsgálat 1 óra Tanulmányi kirándulás 1 óra A továbbhaladás feltételei: Különböző témájú és műfajú szövegek értő olvasása, értelmes felolvasása. Egyszerűbb olvasmánytartalmak összefüggő ismertetése az időrend, az ok-okozati összefüggések bemutatásával. Rövid tárgyszerű beszámoló a feldolgozott művekről: szerző, cím, téma, műfaj. Az epikai művekről néhány fontos adat megnevezése: a helyzet, a helyszín, a szereplők, a főhős életútjának állomásai, a cselekmény menete. Lírai művek formanyelvének (verselés, képiség) felismerése. Elbeszélés, leírás, jellemzés, beszámoló készítése megbeszélt
93 olvasmányok vagy személyes élmény alapján. A személyes élmény néhány mondatos megfogalmazása az olvasott irodalmi művek szereplőinek jellemével, a műben megjelenített élethelyzetekkel, érzelmekkel kapcsolatban. Optimum: Meg tudja fogalmazni, mi a különbség a mese és a monda között. El tudja különíteni a ritmikus szöveget a prózától. Képes egyszerűbb összehasonlítást megfogalmazni János vitéz és Toldi Miklós alakjáról. Képes az általa jól ismert történetek szereplőit jellemezni. Össze tudja foglalni néhány hosszabb mű cselekményét, meg tudja különböztetni, melyik közülük a regény és melyik az elbeszélő költemény. Értelmesen és pontosan, tisztán, tagoltan, megfelelő ritmusban tud felolvasni szövegeket. Képes művek, műrészletek szöveghű felidézésére. Az olvasott és megtárgyalt irodalmi művek nyomán képes azonosítani az erkölcsi értékeket. Eszközök, segédletek: - tankönyv, munkafüzet - az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek - Internet
94 IRODALOM B változat 6. osztály A kerettanterv úgy tekint erre a fejlesztési periódusra, mint amely már lehetőséget ad az irodalom jelenségének mélyebb megértésére. Nemcsak a kultúra hordozójának tekinti az irodalmat, és nemcsak a kommunikáció egyik változatának, hanem olyan tevékenységnek, amelyben egy-egy alkotón keresztül voltaképpen az emberiség a megszólaló, s a műalkotásban nem tesz mást ez a cselekvő alany, mint hogy önmaga számára fogalmazza meg legfőbb dilemmáit és az azokra adható lehetséges válaszokat. Ennek megfelelően a Toldi, a mondák és a közösen megismert terjedelmesebb regények során a nagy emberi kérdésfeltevésekkel való ismerkedés helyének is. Ennek előfeltétele a tanterv, az iskola és a nevelő részéről, hogy vegye figyelembe a tanuló életkorából fakadó absztrakciós szintjét. A tanuló részéről pedig az, hogy legyen partner azoknak a képességeknek a kialakításában, amelyek az effajta irodalomértéshez elengedhetetlenek. A 6. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából a 6. évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást adni. Megszólalásaiban magyar órán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a beszédhelyzethez. Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji különbségeit. Legyen képes néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasottakról. Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására, személyes és olvasmányélmények megfogalmazására. Tanulási képesség szempontjából jó, ha a tanuló képes különböző vázlatok felhasználására különböző témájú, műfajú szövegek megértésére, megfogalmazására. Szövegértés szempontjából szükséges a globális, információkereső, értelmező és reflektáló olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázatása; a címadás. Irodalomismeret szempontjából a tanuló ebben a szakaszban megfigyeli a költői nyelv néhány sajátosságát, a műfajok némelyikét, a szerkezetiség némely megnyilvánulásait, a téma és hangulat változatait, a szereplő, az elbeszélő, a lírai én kérdésköreinek némely aspektusát, továbbá a tantervben számára előírt at. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának fontosságával.
95 Éves óraszám: 108 Heti óraszám: 3 6. osztály Témakör sorszáma ek áttekintő beosztása Témakör Óraszám 1. Monda, rege, ballada 8 2. Összehasonlítási gyakorlatok: mese, monda 5 3. Arany János: Toldi Tematikus-motivikus összevetési gyakorlatok 5 5. Hősök a történetmondás műfajában Regényhősök összehasonlítása Regény feldolgozás: Tatay Sándor: Kinizsi Pál / Nógrádi Gábor: Gyerekrablás a Palánk utcában Tablókészítés, projektmunka Képek és formák a költészetben Gyerekversek értelmezése: Ami a szívedet nyomja c. kötetből Az irodalmi művek szóbeli és írásbeli szövegműfajainak jellemzői 9. Fogalomhasználat 4 Szabadon felhasználható órakeret (témahetek, iskolai ünnepség megtekintése, tanulmányi kirándulás) Napjaink írói Nógrádi Gábor: Petepite / Marci öröksége / Papa, ne már! Gyakorlás, összefoglalás, témazáró 8 Filmnézés: Egri csillagok Monda, rege, ballada 8 óra A teremtés, eredet motívuma, a régióhoz kötődő irodalmi emlékek. A mondák, regék, balladák megismerése révén a nemzeti hagyományok, nemzeti kultúra és öntudat, hazaszeretet fogalmainak megértése, fejlesztése. Annak belátása, hogy e műfajok alkalmasak arra, hogy a nemzetek megfogalmazzák önmaguk számára hagyományaik egy-egy részletét. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
96 Két-három magyar történeti monda, köztük népmonda, egy népballada és műballadaként A walesi bárdok és még egy Aranyballada. Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka, Arany János: Rege a csodaszarvasról. Fejlődő vitakultúrával részvétel különféle beszélgetésekben a nemzeti hagyományok, nemzeti kultúra és öntudat, hazaszeretet és európaiság témájában. Gyakorlatok az érvelési kultúra sokágúvá fejlesztésére. A mondákban szereplő, hasonló motívumok megfigyelése és összevetése. Az érvek csoportosítása és szembeállítása. A témával adekvát területekről indokok, magyarázatok, bizonyítékok keresése. Arany János egy balladájának és egy népballada részletének szöveghű felidézése. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a magyar nép eredete és vándorlása. Vizuális kultúra: a honfoglaláskori művészet. Természetismeret: ember és természet kölcsönhatása. Monda, rege, ballada, hagyomány, nemzeti hagyomány, nemzeti kultúra, hazaszeretet. A tematikai egység nevelésifejlesztési Összehasonlítási gyakorlatok: mese, monda Mesék, mondák. 5 óra A valóságból kiinduló és a valósághoz csak lazábban kötődő kisepikai alkotások megfigyelése, a konkréttól való elvonatkoztatás, általánosítás és az általánosított jegyek összehasonlítása. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A mesék és mondák realitásának, fantasztikumának, cselekményalakításának, helyszíneinek, szereplőinek összevetése a hatás és az elbeszélésmód szempontjából (pl. ezen mondákon keresztül: Timaffy László: A Duna meséje, Lengyel Dénes: Munkács vára, Komjáthy István: Miért haragszik a Balaton; illetve pl. ezen meséken keresztül: Az őzfiú, A 2 3 alkotás megismerése mindkét összevetendő műcsoportból. Tanári segítséggel közös jellemzők kiemelése a konkrét művekből. A közös jellemzők összevetése a másik műcsoport közös jellemzőivel. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a magyar történelem néhány mondaköre.
97 muzsikáló ezüstkecske, A deákból lett király). Eötvös József Általános Iskola és AMI Valóság, fantasztikum, fikció. A tematikai egység nevelésifejlesztési Arany János: Toldi Elbeszélés, elbeszélő költemény. 10 óra+5 Az erkölcsi érzék és ítélőképesség fejlesztése a mű által fölvetett kérdések megvitatásával (pl. bűn-bűnhődés-elégtétel, megküzdés a nehézségekkel, hősiesség, bátorság, becsület). A szövegközeli olvasás, a szövegértelmező, műértelmező képesség fejlesztése (tér- és időviszonyok, cselekmény, a szereplők kapcsolatai; magatartások értelmezése; lélekábrázolás). A szókincs és az esztétikai érzék fejlesztése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Emberi kapcsolatok, konfliktusok, lélekábrázolás a Toldiban. Toldi Miklós helyzete, tettei, magatartása (értelmezés, jellemzés); kapcsolatai, konfliktusai (elemzés). Arany lélekábrázolása (családi kapcsolatok; bűn és megtisztulás). A történetmondás eszközei - szerkezeti, előadás-, módbeli, nyelvi sajátosságok. A már tanult alkalmazása, és jelentésük értelmezi (ütemhangsúlyos verselés, bonyodalom stb.). A Toldi-család viszonyairól beszélgetve saját dilemmák megfogalmazása a családi élettel kapcsolatban. A beszélő és az elbeszélő szerepének elkülönítése. A cselekmény kisebbnagyobb részeiről, illetve egészéről áttekintő összefoglalás, a jelenetek fontosságának, jelentőségük mibenlétének megvilágítása szóbeli és írásbeli megfogalmazásokban; a szereplők megnevezése, megfigyelése,, jellemzése. A Toldi meghatározott részletének szöveghű felidézése. Informatika: adatok keresése Arany Jánosról. Vizuális kultúra: a középkori művészet jelentősebb emlékei Magyarországon. Mottó, páros rím, hangsúly, tiszta rím és asszonánc, beszélő, elbeszélő, próbatétel. Tematikus-motivikus összevetési gyakorlatok 5 óra
98 A tematikai egység nevelésifejlesztési Arany János: Toldi. A műben tematizált és fogalmilag megragadott életkérdés, dilemma, helyzet összevetése a mindennapi tapasztalattal. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Emberi élethelyzetek felidézése és elemzése a Toldi jelenetei kapcsán, pl. társadalmi különbségek (hé, paraszt ), kiszakadás a családból (Miklós eltávozik), hit és hitetlenség ( ének), képmutatás (György a király előtt) stb. Csoportmunkában vagy tanári irányítással tematikus kristályosodási pontok kiragadása a történetfolyamból. A történetben megragadható téma, tematika, motívum megnevezése, fogalmi körülírása. A műben tematizált és fogalmilag megragadott életkérdés, dilemma, helyzet összevetése mindennapi tapasztalatokkal, más emberekre vonatkozó megfigyelésekkel. Erkölcstan: kortársi csoportok, néhány drámai élethelyzet serdülőkorban és felnőttként. Határhelyzet, döntési helyzet. Hősök a történetmondás műfajában Mesék, elbeszélések, mondák olvasása, feldolgozása. 10 óra A regények világát felidéző írói eszközök, ismétlődő motívumok felismerése. Jellemek és sorsok azonosítása. Az önismeret fejlesztése a főbb karakterek jellemzése révén. A próbatétel, kaland, hősiesség tematika alapján olyan erkölcsi értékek, mint a kötelességtudat, a munka, az áldozathozatal, a kitartás, a segítőkészség, a tisztelet és a tisztesség megbecsülése, a megküzdés képességének fejlesztése, Az erkölcsi érzék és ítélőképesség fejlesztése az Egri csillagokban fölvetett kérdések megvitatásával (pl. hősiesség, bátorság, becsület, kitartás, hűség, leleményesség). Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Elbeszélő költeményként Fazekas Mihály: Lúdas Matyi, regényként Gárdonyi Géza: Egri csillagok továbbá kortárs vagy klasszikus ifjúsági regények, vagy azok részletei. A hosszabb művek terjedelmesebb cselekménye lényegének kiemelése és rendszerezése is vázlatkészítéssel, az adatok csoportosításával. Mozgóképkultúra és médiaismeret: irodalmi művek megjelenése a filmművészetben, a Lúdas Matyi rajzfilmen.
99 Helyzetek, kalandok, konfliktusok, a regény világát felidéző írói eszközök, ismétlődő motívumok. Jellemek és sorsok. Az olvasott történet részleteinek megjelenítése drámajáték-helyzetek megalkotásával, dramatizálással, improvizációval, utánzással. A cselekmény utólagos felidézése is a tanult szakkifejezések használatával (konfliktus, bonyodalom, tetőpont stb.), a szereplők jellemzése, kapcsolatrendszerük feltárása. Az Egri csillagok egy részletének szöveghű felidézése. Történelmi regény, jellemzés, leírás, párbeszéd, monológ, konfliktus, bonyodalom, tetőpont. Regényhősök összehasonlítása 6 óra+9 Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Regények hőseinek jellemzése, jellemvonásaik, illetve személyiségük értékeléssel vagy értékelés nélkül - összevetése más művek karaktereivel. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A Gárdonyi-mű és más regények hőseinek párhuzamos jellemzése és szembeállítása: Tatay Sándor: Kinizsi Pál / Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! A téma lezárásaként tablókészítés, projektmunka. Az elemzés tárgyául választott karakter műbeli felbukkanásainak megfigyelése. A rá vonatkoztatható információk összegyűjtése. Következtetéseket levonása tetteiből, szavaiból, az elbeszélő és más szereplők rá vonatkozó állásfoglalásaiból. A következtetések összefoglalása és listázása minőségjelzős szerkezetekben. Vizsgálódása eredményének összevetése más szereplők ugyanilyen elemzésével. Erkölcstan: személyiségvonások, lelkiismeret, szándék, konfliktus, döntés. Jellem, jellemvonás, jellemzés.
100 Lírai alkotások elemzése különböző korokból, beleértve a régi magyar irodalmat, nevezetesen Csokonai: A Reményhez, Janus Pannonius: Pannónia dicsérete, továbbá néhány lírai mű a más korokból (például: Balassi Bálint), valamint a század magyar költészetéből is (a kortársak közül például Lackfi János, Varró Dániel). Kitekintés, más nemzetek lírai alkotásai : Ami a szívedet nyomja (svéd gyerekversek) c. kötetből való versek értelmezése Képek és formák a költészetben Különféle műfajú lírai művek korábbi olvasmányokból. 14 óra+6 A lírai formanyelv sokféleségének megismerése, képiség, zeneiség, szerkezet eszközeinek felismerése. Lírai alkotások elemzése, érzelmek árnyalt kifejezése, az empátia fejlesztése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A lírai formanyelv Ének-zene: énekelt versek. sokféleségének bemutatása példákon keresztül, írásbeli és Vizuális kultúra: az építészeti, a képzőművészeti, a tárgyi szóbeli ismertetésekben pedig egyre gyakorlottabb rámutatás kultúra példái a késő a képiség, a zeneiség, a középkori, kora újkori szerkezet változataira, Magyarországon. eltéréseire és hasonlóságaira. Az irodalmi művekben megjelenített érzelmek, motívumok visszaadása mind többször saját szavakkal, mégis szakszerűen használva a kulcsat. A művek megismerése, megértése során különböző olvasási stratégiák alkalmazása. Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez és Janus Pannonius Pannónia dicsérete című verseinek szöveghű felidézése. Kompozíció, refrén, rímtípus, költői öntudat, tartalom, forma. A tematikai egység nevelésifejlesztési Az irodalmi művek szóbeli és írásbeli szövegműfajainak jellemzői Elbeszélés, elbeszélő szerkezet. A különböző szövegműfajok jellemzőinek elkülönítése. A különféle szóbeli és írásbeli megnyilatkozásokban főbb típusaik alkalmazása. 4 óra Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A 6. évfolyamon megismert művek feldolgozása kapcsán: ben szereplő szövegműfajok Dráma és tánc: dramatikus népszokások.
101 a jellemzés tartalmi és formai követelményei, az elbeszélés, a leírás sajátosságai, az egyszerűbb dialogikus formák, dramatikus népszokások tipikus jegyei. Eötvös József Általános Iskola és AMI rutinos megkülönböztetése, és ilyenek alkotása is. A különféle irodalmi művekben olvasottak önálló reprodukálása elbeszélésben, leírásban, jellemzésben. A szövegműfajok különbségeinek érzékelése, és megnyilatkozásokban számadás ezekről a különbségekről. Vizuális kultúra: népművészet tárgyi emlékei. Műnem, líra, epika, dráma, elbeszélés, leírás, párbeszéd, jellemzés. A tematikai egység nevelésifejlesztési Fogalomhasználat Definiált fogalomhasználat nélküli tapasztalatok. 4 óra A 6. évfolyam tematikai egységeihez kapcsolódva megértése és aktív használata a különböző művekről való szóbeli és írásos megnyilatkozásokban. Az absztrakciós képesség, a fogalmi gondolkodás fejlesztése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Elbeszélő és lírai művek, Igényes és az értelmezést Vizuális kultúra; Ének-zene: amelyekkel kapcsolatban a segítő fogalomhasználat.,.pl. látványelemzés, felmerülnek. A művekről beszélve, kompozíció, szín, kontraszt, beszélgetve a értő variáció; zenei műfajok, zenei használata. elemek, pl. tempó, karakter, A fogalomhasználatot segítő dallam, hangszín, dinamika, szótár- és lexikonhasználat. tonalitás, formai megoldások. Természetismeret: körfolyamatok, ciklusok, események ismétlődése, felépítésbeli hasonlóságok. Informatika: könyvtárhasználat. Elbeszélés, regény; epikai mű szerkezete (kiindulási pont, bonyodalom, tetőpont, megoldás, szereplő, mellékszereplő, főhős); allegória, időmértékes verselés, versláb; konfliktus, epizód, motívum, történetmondás; nézőpont, cselekményszál; alliteráció, metonímia; rímelhelyezkedés, jelentés (szó szerinti és metaforikus). Napjaink írói
102 Nógrádi Gábor: Petepite / Marci öröksége / Papa, ne már! Eötvös József Általános Iskola és AMI 4 óra A században született írók, költők és műveinek megnevezése. Az előző évben feldolgozott Christine Nöstlinger egyik műve. Ráirányítani a figyelmet a napjainkban születő művek megismerésének a fontosságára. Olvasóvá nevelés. A kiválasztott mű témájának értelmezése, szereplők bemutatása, jellemzése. Szóbeli kifejezésformák: történetmondás, cselekményismertetés. Vázlatkészítés. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Népszerű írók, költők pl. J.K.Rowling, Christine Nöstlinger, Lackfi János, Nógrádi Gábor megemlítése. A mű közös feldolgozása, megbeszélése. Vázlatkészítés. Erkölcstan: titkok, barátság, szerelem, család Regény, cselekmény, tér-idő viszonyok, szerkezet, konfliktus. Szabadon tervezhető órakeret: 7 óra Témakör Téma Óraszám Öko-hét Szelektív hulladékgyűjtés 1 óra Egészséghét Egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása 1 óra Adventi-hét Adventi hagyományok, szokások 1 óra Eötvös-hét 1 óra Iskolai ünnepség megtekintése 1 óra Egészségügyi vizsgálat 1 óra Tanulmányi kirándulás 1 óra Optimum: Meg tudja fogalmazni, mi a különbség a mese és a monda között. El tudja különíteni a rímes, ritmikus szöveget a prózától. Meg tudja nevezni, melyik műnem mond el történetet, melyik jelenít meg konfliktust párbeszédes formában, és melyik fejez ki érzést, élményt. Felismeri a hexameteres szövegről, hogy az időmértékes, a felező tizenkettesről, hogy az ütemhangsúlyos. Képes egyszerűbb összehasonlítást megfogalmazni János vitéz és Toldi Miklós alakjáról. Bemutatja 5-6 mondatban az Egri csillagok történelmi hátterét. El tudja különíteni az egyszerűbb versekben és prózai szövegekben a nagyobb szerkezeti egységeket. Össze tudja foglalni az olvasott hosszabb művek cselekményét. Meg tudja különböztetni, melyik közülük a regény és melyik elbeszélő költemény.
103 Értelmesen és pontosan, tisztán, tagoltan, megfelelő ritmusban tud felolvasni szövegeket. Részt tud venni számára ismert témájú vitában, és képes érveket alkotni. Ismert és könnyen érthető történetben párosítani tudja annak egyes szakaszait a konfliktus, bonyodalom, tetőpont fogalmával. Képes az általa jól ismert történetek szereplőit jellemezni, kapcsolatrendszerüket feltárni. Képes egyszerűbb meghatározást megfogalmazni a következő ról: líra, epika, dráma, epizód, megszemélyesítés, metafora, hasonlat, ballada. Képes művek, műrészletek szöveghű felidézésére. Az olvasott és megtárgyalt irodalmi művek nyomán képes azonosítani erkölcsi értékeket és álláspontokat, képes megfogalmazni saját erkölcsi ítéleteit. Eszközök, segédletek: - tankönyv, munkafüzet - az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek - Internet
104 MAGYAR NYELV (ALAP, REÁL, HUMÁN) 6. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készség együttesek és tudástartalmak megalapozásának a folytatása. A tanulók hallott és írott szövegalkotási és szövegértési kompetenciának fejlesztése a kognitív folyamatok, az életkori sajátosságok és az egyéni képességek figyelembevételével. A nyelvről szerzett tapasztalati (élményalapú) és tárgyi ismeretek mélyítése, bővítése. A 6. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából a 6. évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást adni. Megszólalásaiban magyar órán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a beszédhelyzethez. Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji különbségeit. Legyen képes néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasottakról. Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására, személyes és olvasmányélmények megfogalmazására. Tanulási képesség szempontjából jó, ha a tanuló képes különböző vázlatok felhasználására különböző témájú, műfajú szövegek megértésére, megfogalmazására. Szövegértés szempontjából szükséges a globális, információkereső, értelmező és reflektáló olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázatása; a címadás. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának fontosságával.
105 Évi óraszám: 72 Heti óraszám: 2 6. osztály Témakör sorszáma ek áttekintő beosztása Témakör Óraszám 1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása Olvasás, az írott szöveg megértése. Olvasás, szövegértés Írás, fogalmazás Helyesírás A nyelv szerkezete 18 Szabadon tervezhető órakeret 7 Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 10 óra Mindennapi kommunikációs helyzetekben való megnyilvánulás, törekvés az érthető, kifejező beszédre. Szóbeli szövegek megértése, reprodukálása, utasítások megfelelő követése, a kommunikációs partner szóbeli közlésének megértése. Az alapvető kommunikációs kapcsolatfelvételi formák ismerete és alkalmazása: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés stb. A hallásértés fejlesztése (pl. dramatikus játékkal, szövegmondással, interaktív olvasásértéssel). A kommunikációs helyzetnek megfelelő helyes beszédlégzés, hangképzés, hangsúlyozás, tempó és szünettartás kialakulásának segítése: pl. beszédgyakorlatokkal, dramatikus játékkal, hangos szövegmondással. Törekvés a különböző beszédhelyzetekben a jól formált, a kommunikációs célt közvetítő beszéd alkottatására. A kifejező kommunikáció, a megfelelő szókincs alkalmaztatása személyes beszámolóban, történetmeséléskor, személyek jellemzésekor. A társas viselkedés szabályozásához szükséges nyelvi kompetenciák fejlesztése, a konfliktusok kezelése képességének fejlesztése. A kiejtés, a szöveg és a nem nyelvi jelek közötti összhang kialakulásának fejlesztése. A magyar nyelv kiejtési sajátosságainak (hangsúly, hanglejtés) tudatosításán keresztül a nemzeti identitás erősítése.
106 A nyelvjárási változatok (pl. hangkészlet) felismertetése, ezen keresztül az elfogadó attitűd, a másság iránti tisztelet erősítése. A kommunikációs folyamat alapvető tényezőinek tudatosítása. Kommunikációs (illem) szabályok tudatosítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A hallásértés fejlesztése analitikus és evaluációs gyakorlatokkal. Különböző hallott szövegek, információk megértése, rövid összefoglaló reprodukálása. Aktív részvétel különféle kommunikációs helyzetekben. Alkalmazkodás a beszédhelyzethez, a kommunikációs célhoz. A közlési szándéknak megfelelő szókincs, kiejtés (hangsúly, tempó, hangerő stb.), valamint nem nyelvi jelek alkalmazása. Különböző, a kommunikációs célnak, a kommunikációs helyzet: tér, idő és résztvevői szerepeknek megfelelő beszédhelyzetek létrehozása szerepjátékkal, drámapedagógiai gyakorlatokkal. Mindennapi kommunikációs szituációk különféle helyzetekben történő gyakorlása: kapcsolatfelvétel, kérdés, kérés, beszélgetés. Férfiak és nők, felnőttek és gyermekek kommunikációja különbözőségeinek megfigyelése, kommunikációs (illem) szabályok (férfiak és nők, felnőttek és gyermekek, gyermekek és gyermekek) között. Tanult szövegek szöveghű és kifejező tolmácsolása. A kommunikációs helyzet tér, idő és résztvevői szerepek (kontextus), valamint a beszédpartner közlésének, viselkedésnek megfigyelése, értelmezése. A kommunikáció teljes folyamatának megfigyelése, a következtetések nyomán alaptényezőinek megnevezése egy-egy példa elemzésével. Kapcsolódási pontok Dráma és tánc: kommunikációs kapcsolatteremtés, szituációk, helyzetgyakorlatok. Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció. Természetismeret: Az ember értelmi képességének, érzelmi intelligenciájának alapvonásai;, az érzékszervek szerepe. Erkölcstan: önismeret, a személyes kapcsolatok, a beszélgetés jelentősége. Beszédhelyzet, arcjáték, gesztus, testtartás, távolság, külső, kommunikációs folyamat, tényező (adó, vevő, csatorna, kód, üzenet, kapcsolat); zenei eszköz (dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet). Olvasás, az írott szöveg megértése. Olvasás, szövegértés 13 óra A tanult olvasási stratégiák adekvát alkalmazása olvasás előtt, alatt és után. A tanult különböző típusú és műfajú szövegek felismerése és megértése. A szöveg információinak és gondolatainak az életkora szerint elvárható értelmezése és értékelése. A szövegfeldolgozás általános sémájának tudatosítása változó szövegeken. Az olvasási technika fejlesztése különféle folyamatos és nem folyamatos szövegeken többféle szövegértési eljárással. A szöveghez tartozó kép és szöveg közötti összefüggés felismertetése, egyszerűbb ábrák, grafikonok értelmeztetése. Az olvasási, a szövegértési hibák felismerésének fejlesztése, és a megfelelő javítási stratégia megismertetése, alkalmazásának elősegítése.
107 A számítógépes szövegek olvasási sajátosságainak felismertetése. A webes felületek nem lineáris szövegeinek olvasási sajátosságainak felismertetése, a nehézségek tudatosítása. A tömegkommunikációs szövegekben rejlő manipulációk felismerésének képességének fejlesztése. (Médiatudatosság.) Ismeretek/fejlesztési követelmények Különféle szövegek néma és a szöveg üzenetének megfelelő hangos olvasása. Olvasási, szövegértési stratégiák alkalmazása, gyakorlása és bővítése különböző témájú és típusú nyomtatott és elektronikus szövegeken. Az ismert szöveg-feldolgozási stratégiák (átfutás, jóslás, előzetes tudás aktiválása stb.) alkalmazása, illetve újabb stratégiákkal való bővítése (szintézis, szelektív olvasás). Tájékozódás, információkeresés (betűrend, tartalomjegyzék, utalók használatával) a különféle dokumentumtípusokban (könyv, folyóirat, AV és online dokumentum), korosztálynak szóló kézikönyvekben (szótár, lexikon), ismeretterjesztő forrásokban. A szövegértés folyamatának megfigyelése, a szöveg megértésének követése, monitorizálása. A hibás olvasási, szövegértési technika felismerése, a megfelelő javító stratégia megtalálása és alkalmazása. Az információhordozók kommunikációs funkcióinak és az olvasott szövegek tipológiai és műfaji különbségének megfigyelése, a szöveg mondanivalójának saját szavakkal történő megfogalmazása. A szöveg szereplőinek bemutatása. A szöveg és a kép összefüggéseinek feltárása, értelmezése. Üzenet, szövegkép, betűrend, tartalomjegyzék. Kapcsolódási pontok Matematika; Természetismeret: szövegértés, a feladatok szövegének értelmezése. Informatika: Adatkezelés, adatfeldolgozás, információmegjeleníté s; internetes források adatainak megkeresése, csoportosítása. Vizuális kultúra: szöveg és kép összefüggései. Írás, fogalmazás 11 óra A társas kultúrában való részvételhez szükséges nyelvi kompetenciák fejlesztése az írástechnikai téren: az érzelmek hiteles kifejezésének képessége, a szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásának képessége, konfliktuskezelés képessége, udvariassági formulák ismerete, alkalmazása stb. Megfelelő, kialakult egyéni írástechnika alkalmazása. A szövegalkotás műveleteinek ismerete: anyaggyűjtés, címválasztás, a lényeges gondolatok kiválasztása, elrendezése, az időrend, a szöveg tagolása bekezdésekre. A tanult fogalmazási műfajokban való jártasság, szövegalkotás. Az írástechnika tempójának, esztétikai megjelenésének fejlesztése, javítása. Az önálló és a tanári segítséggel történő anyaggyűjtés módjainak fejlesztése. Az ismert fogalmazási műfajokban történő változatos, kreatív szövegalkotás támogatása. Újabb szövegalkotási eljárások megismertetése, alkalmazásának segítése. Digitális kompetencia fejlesztése: néhány internetes szövegtípus formai
108 és tartalmi jellemzőinek megfigyelése. Ismeretek/fejlesztési követelmények A kialakult egyéni írástechnika további fejlesztése. Törekvés az esztétikus, olvasható kézírásra. Az írás folyamatának megtapasztalása, folytonos ön- és társkorrekció. Anyaggyűjtés különféle nyomtatott és elektronikus forrásokból az írott mű elkészítéséhez. A vázlatkészítés szabályainak, fajtáinak megismerése; gyakorlatok a vázlat kifejtéséhez, kiegészítéséhez. Néhány internetes szövegtípus formai és tartalmi jellemzőinek megfigyelése. Az írott és nyomtatott szöveg formájának üzenete. Az írásmű üzenetének, céljának, befogadójának megfelelő szókincs használata. Személyes élmények megfogalmazása különböző szöveg-típusokban: mese, elbeszélés, leírás, jellemzés, levél. Szövegalkotás az internetes műfajokban: pl. , komment. Az írás nem nyelvi jeleinek (betűforma, - nagyság, sorköz, margó, távolság, színek, kiemelések stb.), a szöveg képének az írott üzeneten túli jelentése. A kézzel írt és a számítógépes szövegek különbözőségei, hasonlóságai. Kapcsolódási pontok Idegen nyelvek: udvariassági formulák, egyszerű üzenetek megfogalmazása a tanult idegen nyelven. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: narratív szövegek, történetmondás történelmi eseményekről, hősökről. Természetismeret: anyaggyűjtés, vázlatkészítés. Vizuális kultúra: a szöveg képe. Informatika: internetes kapcsolattartó műfajok; rajzos-szöveges dokumentumok létrehozása, átalakítása, formázása.. Anyaggyűjtés, vázlat, elbeszélés, leírás, jellemzés, levél, , emotikon. Nem nyelvi jel (sorköz, betű, margó stb.). Helyesírás 13 óra A tanult főbb helyesírási szabályok felismerése, alkalmazása a szövegalkotásban, az írásbeli munkákban. A Magyar helyesírási szótár használata tanári segítséggel. A szófajokhoz kapcsolódó legalapvetőbb és leggyakoribb helyesírási szabályok, normák megismertetése. A helyzetnek megfelelő, pontos helyesírás iránti igény kialakítása, a helyesírást segítő segédeszközök (helyesírási szabályzat, szótár stb.)
109 önálló használatának kialakítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A tulajdonnév értelemtükröztető helyesírási alapjainak megismerése. A megismert helyesírási esetek felismerése és tudatos alkalmazása az írott szöveg megértése és szövegalkotási folyamatában; az önkontroll és szövegjavítás fokozatos önállósággal. Hibajavítási gyakorlatok segédeszközök használatával. Törekvés a mindennapi írásbeli alkotásokban az igényes helyesírásra. A szófajokhoz kapcsolódó helyesírási szabályok Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; Idegen nyelvek; Vizuális kultúra; Természetismeret; Informatika: a tantárgyra jellemző, tulajdonnevek, földrajzi nevek, digitális kifejezések helyesírása. A nyelv szerkezete 18 óra A tanult szófajok felismerése és megnevezése szójelentés alapján toldalékos formában, mondatban és szövegben, megfelelő használatuk írott és beszélt szövegben. Nyelvi tudatosság figyelemfejlesztéssel: a magyar nyelv szerkezetének megfigyeltetése; a hangok, a szóelemek és a szavak szintjének részletesebb vizsgálata. Elemző képesség fejlesztése: a szófaji csoportok jellemző alaktani viselkedésének megfigyeltetése. Ismeretek/fejlesztési követelmények A szavak egy lehetséges osztályának, a szófajok legjellemzőbb csoportjainak áttekintése, szövegbeli és kommunikációs szerepük megfigyelése, alkalmazásuk a kommunikációban. A szófaji csoportok jellemző alaktani viselkedésének megfigyelése, főbb jellemzőinek megnevezése. Az alapszófajok típusai, szerkezetük, szerepük a szövegalkotásban. Az ige szerkezete, az igekötők szerepe az ige folyamatosságának, az irányultságának kifejezésében; az ige aspektualitása. A főnevek kategóriái, a tulajdonnevek néhány tipikus fajtája, szerkezete. A névmások szövegszervező szerepének megfigyelése, alkalmazása a szövegalkotásban. A tanult alapszófajok leggyakoribb képzőinek megismerése, szóalkotási gyakorlatok. Kapcsolódási pontok Idegen nyelvek: a tanult idegen nyelv hangállománya, hangtani, szótani szerkezete. Természetismeret: az ember hangképző szervei.
110 A magyar nyelv szerkezetének összehasonlítása a tanult idegen nyelv hangtani, szótani szerkezetével. Alapszófaj (ige, főnév, melléknév, számnév, határozószó, névmás, igenév). Szabadon tervezhető órakeret: 7 óra Témakör Téma Óraszám Öko-hét Szelektív hulladékgyűjtés 1 óra Egészséghét Egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása 1 óra Adventi-hét Adventi hagyományok, szokások 1 óra Eötvös-hét 1 óra Iskolai ünnepség megtekintése 1 óra Egészségügyi vizsgálat 1 óra Tanulmányi kirándulás 1 óra A továbbhaladás feltételei: A beszédhelyzethez (címzett, szándék, tartalom) és a nyelvi illem alapvető szabályaihoz alkalmazkodó beszédmód a kommunikáció iskolai (tanórai) helyzeteiben. Az alapvető nyelvi és nem nyelvi kifejezőeszközök helyes használata élőbeszédben. Különböző témájú és műfajú szövegek értő olvasása, értelmes felolvasása. Jól olvasható írás, az írásos szöveg rendezett elhelyezése. A tanuló felismeri a tanult alapszófajokat ( ige, főnév, melléknév, számnév, határozószók, igenevek, névmások). Optimum: Törekszik az igényes, pontos és helyes fogalmazásra, írásra. Az írott és elektronikus felületen megjelenő olvasott szövegek globális (átfogó) megértése, a szövegből az információk visszakeresése mellett képes újabb és újabb szövegértési stratégiákat megismerni, azokat alkalmazni. A tanuló ismeri a tanult alapszófajok ( ige, főnév, melléknév, számnév, határozószó, igenevek, névmások), valamint az igekötők általános jellemzőit, alaki sajátosságait, a hozzájuk kapcsolódó főbb helyesírási szabályokat, amelyeket az írott munkájában alkalmaz. Eszközök, segédletek: - tankönyv, munkafüzet - az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek - Internet
111 Magyar nyelv és irodalom 7. és 8. évfolyam Ajánlott heti óraszám Alap tagozat Humán tagozat Reál tagozat 7. évfolyam 8. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam magyar nyelv irodalom Fejlesztési feladatok 1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása Törekvés a jól formált, nyelvileg igényes beszédre és a megfelelő artikulációra. A szöveg tartalmát és a beszélő szándékát tükröző kiejtésmód eszközeinek alkalmazása. A szünet, a hangsúly-, a beszédtempó-, a hangmagasságváltás és a hanglejtés modulációjának használatában rejlő kommunikációs lehetőségek megfigyelése és alkalmazása. A kommunikációs folyamat összetevőinek azonosítása, értelmezése. A szóhasználat, a kiejtés, a testbeszéd összehangolása különféle beszédhelyzetekben. A testbeszéd, gesztusnyelv lehetőségeinek és korlátainak megtapasztalása. A testbeszéd, a térközszabályozás és az arcjáték szerepének ismerete, tudatos alkalmazása különféle kommunikációs helyzetekben; dekódolása a hétköznapi kommunikációs helyzetekben és a tömegkommunikációban. Részvétel a tanulócsoportban folyó beszélgetésben, vitában. Hallott szöveg rövid szóbeli összefoglalása. A beszélő fellépésének, szóbeli viselkedésének megfigyelése. Empatikus együttműködés a beszédtárssal. Érvelés: érvek felkutatása, vélemény, állásfoglalás kialakítása. Törekvés alkalmazkodni a hallgatósághoz, a beszédhelyzethez, az árnyalatok érzékeltetésére. Különféle beszédműfajok kommunikációs technikáinak alkalmazása és értékelése. Saját vélemény megfogalmazása, megvédése érvekkel; mások véleményének meghallgatása, megértése többszereplős helyzetekben. Saját vélemény újrafogalmazása adott szempont szerint. Mások véleményének tömör reprodukálása többszereplős helyzetekben. Tanult szövegek szöveghű és kifejező tolmácsolása. Ismert szövegek megjelenítése drámajátékkal. Különféle dramatikus formák kipróbálása (pl.: bábjáték, árnyjáték, némajáték, versmondás, helyzetgyakorlat, improvizáció, diákszínpadi előadás. 2. Olvasás, az írott szöveg megértése Különböző szövegek néma és hangos olvasása. A szöveg gondolati, érzelmi-hangulati tartalmát közvetíteni képes értelmes és kifejező olvasás.
112 A különböző mondatfajták hanglejtésének megfigyelése és reprodukálása a hangos olvasásban. Az olvasási stratégiák, a szövegértő olvasást támogató olvasási típusok folyamatos gyakorlása (pl.: felkészülés az olvasásra, az előzetes tudás előhívása, jelentésalkotás, jóslás, következtetés, értelmezés, értékelés, kérdések, reflektálás a szövegre, összefoglalás). Az életkornak megfelelő globális, információkereső, értelmező és reflektáló olvasás. Az értő olvasás bizonyítása feladatmegoldással. Az olvasott szövegekkel összefüggésben az aktív szókincs gazdagítása önálló munkával, kooperatív módszerekkel. Nyomtatott és elektronikus formájú irodalmi, ismeretterjesztő, publicisztikai szövegek önálló olvasása és megértése, a szövegelemzés alapvető eljárásainak önálló alkalmazása (a téma megállapítása, a lényeg kiemelése, adatkeresés, ok-okozati kapcsolatok, válaszadás a kérdésekre, vázlatkészítés, összefoglalás). Különböző műfajú és rendeltetésű szövegek szerkezetének, jelentésrétegeinek feltárása és értelmezése. Szöveg és kép viszonyának, összjátékának megfigyelése. Különféle ábrák, illusztrációk értelmezése. Az információs kommunikációs technikák (IKT) műfajainak megfelelő olvasási szokások gyakorlása, az ezekhez kapcsolódó tipikus hibák és veszélyek felismerése, kiküszöbölése. Kreatív folyamatok támogatása (képzelet, belső képek alkotása, jelentésalkotás). Különböző stílusok és stílusrétegek felismerésének gyakorlása különböző rendeltetésű szövegekben, alkalmazásuk a szóbeli és írásbeli kommunikációban. A vizuális közlés verbális és nem verbális elemei. Szövegek műfaji különbségének érzékelése (pl.: mese és dokumentum, lírai költemény és elbeszélés). Különböző szépirodalmi és nem szépirodalmi műfajok közötti különbség megfigyelése. A tájékoztató és véleményközlő műfajok közötti különbség (pl.: hír és kommentár). Az olvasmányhoz kapcsolódó előzetes ismeretek, személyes élmények felidézése és megosztása. Az olvasott szöveg cselekményének utólagos felidézése, a szereplők cselekedeteinek, jellemének, kifejtett és ki nem fejtett nézeteinek megértése. A szépirodalmi és nem szépirodalmi szövegekben megjelenített értékek, erkölcsi kérdések, motivációk, magatartásformák felismerése, értelmezése. Néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazása az olvasott szövegek szereplőinek cselekedeteiről, érzelmeiről, gondolatairól, a szövegekben megjelenő emberi helyzetekről. Különböző vélemények összevetése, különbségek és hasonlóságok megfigyelése, vélemény megfogalmazása szóban és írásban.
113 3. Írás, szövegalkotás Az írástechnika továbbfejlesztése: a tanulási igényeknek megfelelő, olvasható, esztétikus és rendezett írásmód gyakorlása. Olvasható, esztétikus írásmód a tanulási szintnek megfelelően. A jegyzetelés alapjainak elsajátítása. Rövidebb szövegek alkotása, személyes és olvasmányélmények megfogalmazása különböző szövegtípusokban és műfajokban. A különböző nézőpontú elbeszélés és jellemzés gyakorlása, ismertetés és vélemény készítése. Alapvető nyelvhelyességi, helyesírási ismeretek tudatos alkalmazása. A helyesírás értelemtükröző szerepének megértése és alkalmazása. A tanult nyelvtani, helyesírási ismeretek normakövető alkalmazása. Különböző nézőpontú rövidebb fogalmazások írása. Önkifejezés és kreativitás a különböző műfajokban (szövegek átírása különböző nézőpontokból stílus- és hangnemváltással, sajtóműfajok gyakorlása). Rövidebb beszámolók anyagának összegyűjtése, rendezése különböző nyomtatott (és elektronikus) forrásokból; írásba foglalás tanári irányítással, csoportosan és önállóan. 4. A tanulási képesség fejlesztése Az önálló feladatvégzés egyes lépéseinek megalapozása és gyakorlása (könyvtárlátogatás, könyvkölcsönzés, gyermeklexikon használata). Gondolkodás a saját gondolkodási folyamatokról. A tapasztalatok megosztása. Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek alkalmazása: segédkönyvek, szótárak, lexikonok használata, ismeretlen kifejezések jelentésének önálló megkeresése egynyelvű szótárakban, a tanult anyag bővítése különböző információhordozókból. Internetes enciklopédiák és keresőprogramok használata. Feladatvégzés könyvekkel, gyermeklapokkal (válogatás, csoportosítás, tematikus tájékozódás). Elemi gyakorlottság a források megjelölésében. Vázlat felhasználása különböző témájú, műfajú szövegek megértéséhez, megfogalmazásához. Önálló vázlatkészítés különféle eljárásokkal (fürtábra, gondolattérkép stb.) rövidebb szövegek alapján. Különböző információhordozók pl.: vizuális, audiovizuális, elektronikus: Internet jellemzői, kommunikációs funkciói és kultúrája. Szövegek vizuális környezetének elemzése, ábrák, illusztrációk értelmezése szövegösszefüggésben. Kulcsszó-keresés; szövegtömörítés; hiányos vázlat, táblázat, ábra kiegészítése a szöveg alapján. Jegyzetkészítés tanári irányítással. A tömörítés, a lényegkiemelés, az összefoglalás gyakorlása. Információk, adatok visszakeresése tanítói/tanári irányítással. Szöveg értelmezése, egyszerű ok-okozati összefüggés felismerése; következtetések.
114 Az információ kritikus befogadásának megalapozása (azonos témáról különböző forrásból származó rövidebb információk összevetése tanári irányítással, csoportosan). Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált [koncentrációs] memóriagyakorlatok, szövegtanulási technikák. A szöveges emlékezet aktivizálása, szövegek pontos megfigyelése, azonosítása és felidézése. 5. Anyanyelvi kultúra, ismeretek az anyanyelvről A nyelvi egységek közötti egyszerűbb rendszerszerű összefüggések felismerése (pl.: hang, szó, szóelem). A nyelvi egységek szerkezeti, jelentéstani összefüggéseinek megfigyelése (pl.: az azonos szófajba tartozó szavak jellemzői, ezek összefüggése a szavak mondatbeli viselkedésével). A nyelvi egységek szövegbeli (kommunikációbeli) szerepének megfigyelése. A nyelv szerkezetének, változó egységeinek megfigyelése mondat- és szövegépítő eljárásokkal. Gyakorlottság a szavak jelentésviszonyainak feltérképezésében (pl.: az egy- és többjelentésű szavak felismerése, rokon értelmű szavak gyűjtése). A szavak jelentésére vonatkozó kreatív gyakorlatok, a szónál kisebb és nagyobb nyelvi egységek jelentésének, valamint a nyelvi szerkezetből, formából fakadó jelentés megismerése. Különféle nyelvváltozatokat képviselő konkrét példák alapján a nyelv és a nyelvhasználat rétegzettségének megtapasztalása, felismerése (különösen a szókincs területén). A helyesírás további alapvető szabályainak megismerése és alkalmazása. A helyesírási rendszer grammatikai meghatározottságának felismerése, az ismeretek bővítése. Javítás tanári irányítással és önállóan. Gyakorlottság a helyesírási kézikönyvek használatában. A nyelvi állandóság és változás jelenségeinek megfigyelése. Egy-egy korábbi évszázadban született szöveg megfigyelése, a mai és a korábbi nyelvállapot különbségének a felismerése a korosztálynak megfelelő szinten. Példák (régebbi korok szövegei, szövegrészei) alapján a nyelvi állandóság és változás megfigyelése a mai állapottal való összevetés során, elsősorban a szókincsben és a tanult nyelvtani jelenségek szintjén. Az anyanyelvi és az idegen nyelvi ismeretek összevetése, az egyes jelenségek egyre pontosabb megnevezése. 6. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Az olvasás örömének megtapasztalása. Tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázata; címadás. Annak felismerése és tudatosítása, hogy az elemző-értelmező olvasás elmélyíti az élmény- és tapasztalatszerzést. Annak felismerése és tudatosítása, hogy az irodalomolvasás érzelmi, gondolati, erkölcsi, esztétikai élmények, a tapasztalatszerzés forrása.
115 Ismerkedés változatos ritmikai, zenei formálású lírai művekkel: ezek közös és önálló olvasása és feldolgozása a klasszikus, a kortárs magyar és világirodalom köréből. A zenei és ritmikai eszközök típusainak azonosítása, funkciójuk, hangulati hatásuk felismerése. Néhány fontosabb költői kép és alakzat felismerése, szerepük, hangulati hatásuk megfigyelése. Képek és alakzatok, szókincsbeli és mondattani jellegzetességek azonosítása. Jelentésteremtő szerepük megértése a lírai szövegben. Ismerkedés különböző lírai műfajokkal. Lírai és nem lírai verses műfajok megismerése, jellegzetességeik, tartalmi és formai sajátosságaik megértése. A versszak felismerése, egyszerű jellemzése (sorok száma, hosszúsága, szótagszáma). A versszak és a nagyobb szerkezeti egységek viszonyának megértése. A kompozíció meghatározó elemeinek megismerése (pl.: tematikus szerkezet, térés időszerkezet, logikai szerkezet, beszédhelyzet és változása). A lírai mű középpontjában álló gondolat, illetve érzelem azonosítása. A lírai mű témájának és hangulatának, hangnemének felismerése. A lírai mű beszédhelyzete, a megszólító-megszólított viszony néhány jellegzetes típusának megismerése. Rövidebb epikai művek, népköltészeti alkotások olvasása. Elbeszélő művek önálló olvasása, feldolgozása. Kreatív elbeszélési és történet átírási gyakorlatok. A megismert narratív formák alkalmazása a mindennapi történetmondásban, a kreatív írásban, az írásbeli fogalmazásokban. Történetek főszereplőinek azonosítása. A szereplők külső és belső jellemzőinek azonosítása. A jellemzés főbb eszközeinek azonosítása. Az idő és a tér egyértelműen megjelölt mozzanatainak azonosítása. A tetőpontok, fordulópontok és kitérők érzékelése. Az idő- és térmegjelölések azonosítása, elemzése. Az elbeszélés és a történet időrendje közötti eltérés érzékelése. Előreutalások és késleltetések azonosítása az elbeszélésben. Annak megállapítása, hogy ki beszéli el és kinek a szemével látjuk a történetet. Az elbeszélői nézőpont és a beszédhelyzet érzékelése. Elbeszélések és elbeszélő költemények részleteinek, illetve köznapi helyzetek dramatizált megjelenítése. Tapasztalatszerzés a tisztán elbeszélő és a dramatikus műrészletek közötti különbségekről. Dramatizált formák, dialógusok, drámai művek közös és önálló olvasása, feldolgozása. Az epikai és a drámai történetmegjelenítés közötti hasonlóságok és eltérések azonosítása. Szituációk és instrukciók értelmezése és megjelenítése. A szóbeli költészet és az írásbeliség, a népköltészet és a műköltészet különbségeinek megtapasztalása példák alapján. A reklám és a popzene új szóbeli költészete.
116 Alapvető emberi alaphelyzetek, irodalmi témák felismerése és megbeszélése. A magyar és a világirodalom néhány jelentős témája és formai hagyománya. Mesei motívumok, ismétlődő nyelvi, szerkezeti jellemzők azonosítása. Ismerkedés egy-két korstílussal, a korstílus és egy-egy mű közötti összefüggéssel. Törekvés a közvetlenül adódó jelentés árnyalására, általánosítására személyes tapasztalatok, más irodalmi és nem irodalmi, verbális, hangzó és képi szövegek bevonásával. 7. Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése Beszélgetések a szép és a csúnya fogalmának tartalmairól, használatáról. A tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formái, az eltérő ízlésítéletek különbözőségének megértése. Beszélgetések a jó és a rossz fogalmának tartalmáról. A jó és a rossz, az igazság és az igazságosság: az ítélkezés mint cselekedet felismerése mindennapi helyzetekben és különféle műalkotásokban. A nem saját álláspont megjelenítésének, átélésének képessége. Mindennapi konfliktusok megjelenítése drámajátékban (pl.: bábjáték). A tájékozódás igénye és képessége erkölcsi kérdésekben. Az igazság és a nézőpont, a személyes és a közösségi igazság konfliktusának megértése különféle szövegekben. Az empátia fejlesztése különféle dramatikus formák kipróbálása révén (pl.: helyzetgyakorlat). A műélvezet megtapasztalása a belefeledkezés, a játék, a kaland, a humor, a képzelet, a ritmus és a zene révén. Az önálló műbefogadás mind teljesebb és gyakoribb élménye, a hatás feldolgozása csoportos beszélgetésben és önálló szöveg alkotásával. A különböző kultúrák eltérő létmódjának, szemléletének megtapasztalása. A kulturális sokszínűség mint közösségépítő erő megfigyelése. Közműveltségi tartalmak 1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása 1.1. Beszédhallás, hallás utáni értés 1.2. Érthető, jól artikulált, összefüggő beszéd megfelelő beszédlégzés, helyes hangképzés; a beszéd szupraszegmentális (folytonos) tényezői a beszédszándéknak megfelelően; mindennapi beszédhelyzetek nyelvi mintái; nyelvi és nem nyelvi kódok, mindennapi közlési helyzetek, meggyőző kommunikáció Memoriterek értelmező tolmácsolása. 2. Olvasás, az írott szövegek megértése 2.1. Szövegértés a szó szerinti, az értelmező, a kritikai és a kreatív olvasás szövegfeldolgozási módja; a megértés egységei: szó, szószerkezet, mondat, bekezdés, szöveg; a nyomtatott és az elektronikus szövegek jellemzői;
117 gyakori szövegtípusok megértési stratégiái (szépirodalmi, ismeretterjesztő, tankönyvi és médiaszövegek); ábrák, képek, illusztrációk kapcsolata a szöveggel. 3. Írás, szövegalkotás 3.1. Folyékony írástechnika, olvasható, áttekinthető, a mondanivalót tükröző, tagolt íráskép 3.2. Szövegalkotás elbeszélés, leírás, jellemzés, rövid érvelő szöveg, egyéb, a mindennapokban megjelenő írott és elektronikus szövegek (meghívó, , SMS, web2.0), szabadírás; kommunikációs célok; szerkesztési, nyelvhelyességi, helyesírási normák. 4. A tanulási képesség fejlesztése 4.1. Kulturált könyvtárhasználat, biztonságos internethasználat 4.2. Tanulást támogató eljárások jegyzetelés; adatkeresés, anyaggyűjtés nyomtatott és elektronikus források segítségével, egynyelvű szótárak; vázlatkészítés különféle eljárásokkal: magyarázó rajz, kulcsszavak, tételmondat; jegyzet, vázlat alapján önálló (szóbeli és írásbeli) szövegalkotás; ismeretterjesztő szövegek jellemzői és feldolgozásuk: magyarázat, definíció, leírás, adat, információ, gondolattérkép, ábra, ikon, grafikon, táblázat Szövegfeldolgozási és gondolkodási műveletek kérdésfeltevés, válaszadás, gondolatmenetek, magyarázatok, következtetések, összefüggések, kreatív eljárások Szépirodalmi művek, részletek szöveghű felidézése Teljes művek: Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső egy-egy műve; Arany János egy balladája, Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez; Janus Pannonius: Pannónia dicsérete; Kölcsey Ferenc: Hymnus, Huszt; Petőfi Sándor: Az Alföld, Nemzeti dal; Radnóti Miklós: Nem tudhatom; Vörösmarty Mihály: Szózat; Weöres Sándor egy költeménye; kortárs magyar szerzők néhány költeménye. 5. Anyanyelvi kultúra, ismeretek az anyanyelvről 5.1. A kommunikáció a kommunikáció folyamatának célja és tényezői, szóbeli kommunikációs helyzetek (kérdezés, kérés; érv, érvelés; kisközösségi kommunikáció, kiselőadás, vita); a mindennapi kommunikációs helyzetek nyelvi mintái és magatartási szabályai: a kapcsolatteremtés és -tartás szóbeli és írásbeli formái, nyelvi viselkedési normák Nyelvi sokszínűség, nyelvi tolerancia nyelvváltozatok, nyelvjárások; a hazánkban élő nemzetiségek nyelve, nyelvhasználata A nyelvi egységek közötti egyszerűbb, rendszerszerű összefüggések a magyar beszédhangok rendszere, a magánhangzók, a mássalhangzók, az alapvető hangtörvények. A beszéd hangzása (hangsúly, hanglejtés, dallam, szünet, tempó);
118 szóelemek; szófajok, a szavak jelentése, alaki viselkedése, mondatbeli szerepe és kommunikációs funkciója; a szószerkezetek; a szavak hangalakjának és jelentésének kapcsolata, az állandósult szókapcsolatok; a szókincs változása, régi és új szavak, kifejezések; mondat; szerkezet, modalitás; az írott nyelv normái: a magyar helyesírás alapelvei. 6. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése 6.1. Műnemek és műfajok epika, líra, dráma; ballada, elbeszélés, elbeszélő költemény, mese, mítosz, monda, novella, regény; dal, epigramma, elégia, életkép, himnusz, óda, rapszódia; komédia, tragédia Az irodalmi szöveg poétikai sajátosságai kompozíció, szerkezet, hatás; elbeszélő, nézőpont, történetmondás, cselekmény, epizód, helyszín, szereplő, leírás, párbeszéd, jellemzés; szerkezet, a cselekményt alkotó elemek, fordulatok, a szereplők; lírai én, motívum; zeneiség, ritmus, ütemhangsúlyos és időmértékes verselés, rím; drámajáték: helyzet, monológ, dialógus, jelenet, konfliktus A művészi kifejezésmódok, stíluseszközök funkciói és hatása ismétlés, fokozás, párhuzam, ellentét; szó szerinti és metaforikus jelentés; hasonlat, megszemélyesítés, metafora, metonímia, allegória, szinesztézia, szimbólum Téma, motívum, vándormotívum, archetípusok természet, évszakok és napszakok, szülőföld, haza, család, szülő, gyerekek és felnőttek, próbatételek, kaland, hősiesség, ars poetica Irodalmi alkotások elemzési, értelmezési eljárásai 6.6. Szerzők és művek Epika: magyar népmesék, népballadák, műmesék, hazai nemzetiségek és más népek meséi; mondák, mitológiai történetek, bibliai történetek; Arany János: A walesi bárdok, Jókai Mór: A kőszívű ember fiai vagy egy másik regénye; Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem (részletek); Kosztolányi Dezső egy novellája; Mikszáth Kálmán egy novellája Móricz Zsigmond egy műve továbbá egy-két XX. századi ifjúsági regény és egy-két regényrészlet (pl.: Fekete István, Szabó Magda, Tamási Áron műveiből); kortárs szépprózai alkotások és részletek a magyar és a világirodalomból. Líra: Ady Endre, Arany János, Csokonai Vitéz Mihály, Janus Pannonius, József Attila, Kosztolányi Dezső, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Vörösmarty Mihály, Weöres Sándor műveiből; kortárs magyar lírai alkotások.
119 A dráma és a színház világa: egy dráma. 7. Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése 7.1. Hősök, magatartásminták, érzelmi tartalmak, erkölcsi választások érzelmek, indulatok, szeretet, együttérzés, segítőkészség, félelem, bizalom, hála; az irodalmi élmény megosztása, önálló olvasmányválasztás indoklása Zenei, képzőművészeti vonatkozások és kapcsolódások 7.3. Regionális és helyi kulturális kötődések irodalmi emlékhelyek Stílusgyakorlat, dramatikus improvizáció és játék dialogikus szövegek, jelenetek, drámajáték Szórakoztató irodalom, filmes feldolgozások Értékelési elvek A tanuló munkájának értékelése során meg kell vizsgálni: megszerezte-e a kellő anyanyelvi és irodalmi ismereteket; képes-e a önálló, pontos használatára; a szerzett tapasztalatok, ismeretek önálló rendszerezésére; tudja-e alkalmazni megszerzett tudását képes-e önálló kutatómunkára, kézikönyvek, szakkönyvek és más információforrásokban való eligazodásra (meg tudja-e állapítani, mennyire megbízható egy információforrás; össze tudja-e vetni egymással a különböző forrásokból származó információkat); mennyire tudja véleményét koherensen, a pontos használatával kifejteni szóban és írásban; mennyire vesz részt a tanórai, közös munkában. Az eredményes előrehaladás egyik fontos előfeltétele a tanulók tudásának folyamatos ellenőrzése és értékelése. A magyar órákon értékeljük a tanulók szóbeli megnyilvánulását, írásbeli teljesítményét. A szóbeli megnyilvánulások lehetnek feleletek, hozzászólások, a tananyag feldolgozását segítő jó kérdések, önálló gondolatok, kiselőadások stb. Az írásbeli teljesítmények a tankönyv, munkafüzet feladatainak megoldása, alkalomszerűen készített feladatlapok megoldása, feladatgyűjtemények válogatott feladatainak megoldása, iskolai és házi dolgozatok (elbeszélés, leírás, jellemzés, érvelő, meggyőző szövegtípusok, véleménynyilvánítás írásban, műértelmezés, levél, ismertetés A témahetekre fordított órák témái: szövegértés az egészséges életmódhoz kapcsolódóan, ismeretterjesztő szövegek feldolgozása, az advent eredete, az adventi szokások, karácsonyhoz kötődő irodalmi alkotások, versek elemzése, értelmezése, bibliai történetek, báró Eötvös József élete és kora, régi és magyar diákszavak, ismeretterjesztő szövegek az öko - témákhoz kapcsolódóan.
120 A továbbhaladás feltételei 7. évfolyamon Részvétel a közéleti kommunikáció iskolai helyzeteinek különféle formáiban felszólalás, hozzászólás formájában. Saját vélemény megfogalmazása (az érvelés alapvető szabályait követve) a mindennapi élet egyszerűbb, a korosztály által is átlátható problémáiról, olvasmányokról. Udvarias együttműködés felnőtt és kortárs beszédpartnerekkel. A megértést biztosító hangos és néma olvasás, szöveghű folyamatos felolvasás, szövegmondás. Rendezett, egyéni íráskép. Különféle műfajú és rendeltetésű (szépirodalmi, ismeretterjesztő, értekező) szövegek szerkezetének és jelentésének bemutatása. Epikus olvasmányok, olvasott, látott drámai alkotások szerkezeti elemeinek elkülönítése, a fő- és mellékszereplők jellemzése. A szépirodalmi művekben megjelenő helyzetek és jellemek, érzelmek és gondolatok egyszerűbb összefüggéseinek bemutatása szóban és írásban. A lírai formanyelv (ritmus, rím, hangzás, képiség) stíluseszközeinek felismerése. Vázlat készítése szóbeli megnyilatkozáshoz, cselekményvázlat írása. Az egyszerű mondat részeinek, szintagmáinak megnevezése, elemzése. A mondatfajták biztos megkülönböztetése. A szóalkotás gyakori módjainak fölismerése és elemzése. A tanult nyelvhelyességi és helyesírási szabályok megfelelő alkalmazása: a központozás, a tanulmányok során előforduló tulajdonnevek, a belőlük képzett melléknevek helyesírásának, az egybe- és külön írás elveinek ismerete és megfelelő alkalmazása. A Magyar helyesírási szótár önálló használata. A tárgyalt irodalmi művekhez, a mindennapi élet kérdéseinek megválaszolásához ismeretanyagok keresése a könyvtár nyomtatott és elektronikus információhordozóinak felhasználásával. Részvétel a csoportos történetalkotásban, az improvizációban és az elemző beszélgetésekben. Optimum: A felvilágosodás, klasszicizmus, versciklus, romantika, szónoki beszéd, alkalmi vers; szám-, eredet-, eredmény-, hasonlító határozó, értelmező jelző. Ellenőrzés: Magyar irdalom: Témazárók: A reformkor Kisepikai műfajok A regény változatai Fogalmazások: Elbeszélés jellemzéssel Elbeszélés párbeszéddel Leírás Magyar nyelv: Helyesírás év végén A továbbhaladás feltételei 8. évfolyamon A köznyelv, a tanult szaknyelv, a társalgás és a szleng szókészletében meglévő eltérések felismerése és a kommunikációs helyzetnek megfelelő használatuk. Tájékozottság az alapvető tömegkommunikációs műfajokban, a média szerepének és hatásának felismerése. A szöveg értő befogadását biztosító olvasás, különféle műfajú szövegek kifejező felolvasása, memoriterek elmondása. A tanulmányokhoz szükséges eszközszintű íráskészség, jól
121 olvasható esztétikus írás. A feldolgozott művekről, olvasmányélményekről, színházi előadásról összefoglalás készítése a témának, a kommunikációs alkalomnak megfelelő stílusban felelet vagy rövid írásos beszámoló formájában. A megismert műfajok stíluseszközeinek megnevezése tárgyszerűen a tanult szakkifejezésekkel, jellemzésük példákkal. Az olvasott művekben megjelenített emberi problémák bemutatása önálló véleménynyilvánítással. Ismeretek a magyar irodalom nagyobb korszakairól (reformkor, a XX. század első és második fele), néhány alkotó portréja, az olvasott művek elhelyezése a korban. A népszerű irodalom néhány gyakori műfajának ismerete, hatáskeltő eszközeik jellemzése. A leíró nyelvtani ismeretek rendszerezése: hangtani, szó- és alaktani, jelentéstani, mondattani jelenségek fogalmi szintű megnevezése, elemzése egyszerűbb esetekben, a szórend és a jelentés összefüggésének fölismerése. Mondattani nyelvhelyességi ismeretek alkalmazása szóban és írásban. Az idézés, a párbeszéd, a központozás helyesírása. A gyakrabban használt mindennapi hivatalos iratok jellemzőinek ismerete. Tájékozottság a magyar nyelv eredetéről, helyéről a világ nyelvei között. Jártasság az önálló könyvtári munkában, a tárgyi katalógus használatában. Színházi előadás megtekintésének élménye alapján beszámoló készítése. Részvétel az improvizációs játékokban. Optimum: Önéletrajzi regény, a realizmus, a naturalizmus, esszé, leoninus, szonett, impresszionizmus, humoreszk, jellemkomikum, vízió, soráthajlás, képvers, paródia, tömegkommunikációs műfajok sajátos jelentéstartalmú alárendelt összetett mondatok, feltételes, hasonlító, nyelvcsaládok Ellenőrzés: Magyar irdalom: Témazárók: A Nyugat első nemzedéke Az irodalom nagy témái A regény változatai Év végén: szövegértés, irodalomelmélet Fogalmazások: elbeszélés jellemzéssel Kritika írása egy elemzett műről Könyvajánlás, ismertetés Magyar nyelv: A mondat- az összetett mondat, ismeretek az anyanyelvről, helyesírás év végén Szempontok a tanulók teljesítményének értékeléséhez A továbbhaladás feltételei c. részben megfogalmazottak nem a minimum követelményt tartalmazzák, semmiképpen sem azonosak az elégséges/elégtelen határok megvonásával. E részlet célja elsősorban a legfőbb képzési feladatoknak, a fejlesztés csomópontjainak a megnevezése az évi anyagban. Tájékoztatásul szolgálhat arra, hogy amíg az osztály ezeket a követelményeket nem tudja teljesíteni, addig a szabadon tervezhető 20%-os keret terhére ne új anyagot tervezzen a szaktanár, hanem ezeket gyakoroltassa akár az egész osztállyal, akár differenciáltan az elmaradt tanulókkal. A teljesítmények értékelésében fontos szempont a ismeretének fokozatos, az életkori teljesítőképességhez szabott megkövetelése. Az 5 6. évfolyamon a nyelvtani és irodalmi fölismerése a követelmény, a 7 8. évfolyamon már a megnevezésük fogalmi magyarázat (definíció) formájában, valamint az ismeretek önálló alkalmazása feleletben, írásbeli munkákban és a saját munkája fokozatos önkontrollja.
122 A tanulói teljesítmény értékelésének legfőbb szempontja a szövegértésben és szövegalkotásban (beleértve az olvasási és íráskészséget, az írásbeli munkák helyesírását is) az évfolyamon megkövetelhető szint elérése, a tanultak önálló biztonságos felhasználása az irodalmi és az ismeretterjesztő művek feldolgozásában, az irodalmi és a személyes élmény megfogalmazásában; gyakorlati írás- és beszédkészség a mindennapi élet és a tanulmányok változatos kommunikációs helyzeteiben. Az eddig bevált feladattípusok mind alkalmazhatók a részképességek értékelésére, de a tudás évfolyamonkénti mérésére elsősorban olyan írásbeli és szóbeli komplex feladatok alkalmasak, amelyek a kerettanterv legfőbb törekvéseivel összhangban a tanult ismeretanyag visszaadásán túl lehetőséget adnak a nyelvi kreativitás, a személyes élmény és vélemény megnyilvánulására is. A 8. évfolyamon elvárható legalább egy téma, résztéma adatgyűjtésen (könyvtári búvárkodáson) alapuló önálló kidolgozása szabadon választott vagy adott témában és/vagy műfajban (beszámoló, olvasónapló, kiselőadás, előre elkészített hozzászólás, műsorrészlet stb.).
123 MAGYAR NYELV (ALAP) 7. évfolyam Évi óraszám: 36 óra Heti óraszám: 1 óra Témakör sorszáma ek áttekintő beosztása Témakör Óraszám 1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 3 2. Olvasás, szövegértés 3 3. Írás, fogalmazás 3 4. Helyesírás 4 5. A nyelv szerkezete és jelentése + Összefoglalás Szabadon tervezhető órakeret 4 Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 3 óra A beszéd zenei eszközei: dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet; beszédhelyzet; nem nyelvi kifejezőeszközök: arcjáték, gesztus, testtartás, távolság, külső megjelenés. A kommunikáció folyamata, tényezői: adó, vevő, csatorna, kód, kapcsolat, valamint a különféle beszédhelyzetekben való részvétel formái. A társas viselkedés szabályozásához szükséges nyelvi kompetenciák fejlesztése, a kulturált véleménynyilvánítás, vitázás alapelveinek tudatosítása, a konfliktuskezelés képességének fejlesztése.. A magyar nyelv kiejtési sajátosságainak (hangsúly, hanglejtés) tudatosításával a nyelvi, nemzeti identitás erősítése. A nyelvjárási változatok (pl. hangkészlet) felismertetése, az elfogadó attitűd, a másság iránti tisztelet erősítése. A tömegkommunikáció formáinak, céljának, működési módjainak és hatásának, valamint néhány gyakoribb műfajának megismertetése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kifejező, a beszéd zenei eszközeit, a nem verbális jeleket a beszédhelyzetnek megfelelően használó megnyilatkozás. A különféle mindennapi megnyilatkozások, valamint a tömegkommunikáció üzeneteinek dekódolása. Kapcsolódási pontok Minden tantárgy: felszólalás, kiselőadás, (ünnepi) beszéd, részvétel beszélgetésben, vitában. Vizuális kultúra: szöveg és
124 Az érvelés alapjainak megismerése. Részvétel beszélgetésben, vitában, a saját álláspont előadása, megvédése, esetleges korrigálása a témának, a kommunikációs helyzetnek megfelelő kifejezésmóddal. Reagálás mások véleményére kisközösségi (iskolai, családi, baráti) helyzetekben. kép kapcsolata a vizuális médiumokban. Dráma és tánc: kifejező szövegmondás dramatikus játékban. Ének-zene: beszédhang, énekhang, beszédtempó, ritmus. Olvasás, szövegértés 3 óra A tanult szövegértési, szöveg-feldolgozási stratégiák (átfutás, jóslás, előzetes tudás aktiválása, szintézis, szelektív olvasás stb.) alkalmazása különféle megjelenésű és típusú szövegeken. A saját szövegértési hiba felismerése, korrigálása. Szövegfeldolgozási módok, adatkeresési technikák, olvasási formák (intenzív és extenzív olvasás) megismertetése. A kifejező szövegtolmácsolás képességének fejlesztése. A tanulási képesség fejlesztése: adatkeresési technikák, információkezelési módok megismertetése, gyakorlati alkalmazása nyomtatott és elektronikus szövegekben. Kritikai gondolkodás fejlesztése: az elektronikus, internetes információforrások kezelése a megbízhatóság, hitelesség szempontjából. A tömegkommunikációs szövegekben rejlő manipulációk felismerésének képességének fejlesztése. A webes felületek nem lineáris szövegeinek olvasási sajátosságainak felismertetése, a nehézségek tudatosítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A megismert szövegfeldolgozási módok gyakorlása, újabb technikák, olvasási formák megismerése (intenzív és extenzív olvasás), azok gyakorlatban történő alkalmazása. A szöveg érzelmi-gondolati tartalmát kifejező olvasás. A különféle szövegfeldolgozási módok (szó szerinti, kritikai, kreatív olvasás) használata elektronikus és nyomtatott, folyamatos és nem folyamatos szövegeken. Az olvasott szöveg tartalmának és az azt kiegészítő képek, ábrák összefüggéseinek felfedése, értelmezése. Adatkeresés technikái (szelektív olvasás, átfutás). Az internetes adatkeresés, szöveghálók, az intertextualitás kezelése, a különböző forrásokból származó adatok megbízhatóságának és használhatóságának kérdése. A különböző forrásból származó információk megadott szempontok szerint való összehasonlítása, kritikai következtetés levonása. Ismeretterjesztő szövegek jellemzői és feldolgozási technikái. Kapcsolódási pontok Minden tantárgy: az egyes tantárgyakban olvasott szövegek feldolgozásának tantárgyi sajátosságai. Informatika: keresési ismeretek alkalmazása. Vizuális kultúra: ábrák, képek, illusztrációk értelmezése.
125 Elektronikus és nyomtatott szótárhasználat. Eötvös József Általános Iskola és AMI Adatkeresés, szótár, folyamatos szöveg, nem folyamatos szöveg, szövegfeldolgozás. Írás, fogalmazás 3 óra Adatgyűjtés, jegyzet- és vázlatkészítés különböző technikákkal. Megadott témához, problémához való célzott anyaggyűjtés (pl. adatok, példák, érvek) a könyvtár nyomtatott és elektronikus eszközeinek és forrásainak felhasználásával. A tanult műfajokban történő önálló szövegalkotás. A fogalmazás folyamatközpontúságának alkalmazása. A társas kultúrában való részvételhez szükséges írástechnikai kompetenciák fejlesztése: az érzelmek hiteles kifejezésének képessége, a szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásának képessége, konfliktuskezelés képessége, udvariassági formulák ismerete, alkalmazása stb. Néhány tömegkommunikációs műfaj jellemzőinek megismertetése, a műfaji sajátosságoknak megfelelő szövegalkotás. Többféle jegyzetelési technika, forma elsajátíttatása, a célnak megfelelő kiválasztása, alkalmazása tanári segítséggel. A bemutatkozás írásos formáinak megismerése, írása. A nyilvános felületeken történő önbemutatás etikai kérdéseinek, következményeinek elemző megismerése, megvitatása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A kommunikációs céloknak megfelelő papíralapú és elektronikus szövegek írása. Forrásjegyzék önálló elkészítése, az idézés pontos jelölése. A tanulást segítő papíralapú és számítógépes jegyzetelés gyakorlása, törekvés a legoptimálisabb egyéni forma kialakítására. Különböző nézőpontú és műfajú szövegek alkotása: elbeszélés, jellemzés, vélemény. Az írásban történő bemutatkozás szabályai a papíralapú és az online felületen (önéletrajz, blogbejegyzés, internetes közösségi portál). Kapcsolódási pontok Informatika: a szövegszerkesztő programok lehetőségei. Vizuális kultúra: tipográfia ismeretek. Jegyzet, elbeszélés, jellemzés, vélemény, elektronikus szöveg, komment, blog; önéletrajz. Helyesírás 4 óra Alapvető helyesírási szabályok (kiejtés elve, szóelemzés eleve, hagyomány elve, egyszerűsítés) ismerete, alkalmazásuk a szövegalkotás folyamatában; önkontroll és szövegjavítás fokozatos önállósággal.
126 A nyelvi tudatosság növelése: a normakövető és a normától eltérő helyesírás értelem tükröztető szerepének értelmezése. Szövegértelmezési képességek fejlesztése: a mondatfajták, a mondat szerkezeti típusainak írásjelhasználata; a szöveg központozásának, a párbeszéd és az idézetek leggyakoribb szabályainak megismertetése. A nyelvtani ismeretek alapján megismert összetett szavak helyesírása, az értelemtükröztető rendszer megismertetése. Ismeretek/fejlesztési követelmények A helyesírás értelemtükröztető szerepének felhasználása különféle írásbeli műfajokban. Összetett szavak helyesírásának alapvető szabályainak megismerése, alkalmazása. Kapcsolódási pontok Informatika: a helyesírási ellenőrző programok. Vizuális kultúra: tipográfiai ismeretek esztétikus és célszerű íráskép. A nyelv szerkezete és jelentése + Összefoglalás 23 óra Szótő, toldalék: képző, jel, rag, összetett szók; alapszófajok: ige, főnév, melléknév, számnév, határozószó, névmások, igenevek: főnévi, melléknévi, határozószói igenév. Mondatfajták típusai, használatuk. A nyelv szerkezetének, változó egységeinek megfigyeltetése mondat- és szövegépítő eljárásokkal. A mondatfajták közlési szándékának felismertetése a beszélt és írott nyelvben, alkalmazásuk a mindennapi kommunikációban. A mondat szó szerinti és pragmatikai jelentésének felismertetése, az elsődleges és másodlagos jelentés megkülönböztetése. A viszonyszók és mondatszók funkcionális szerepének megismertetése. A szóalkotási módok megismertetése. A modalitásnak (a mondatfajtáknak) megfelelő akusztikai eszközök tudatosítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A mondat nyelvi funkciója, felépítése, szerkezete, mondatfajták, szövegszervező ereje. Mondatátalakítási gyakorlatok a beszédhelyzetnek és a kommunikációs szándéknak megfelelően szóban és írásban. Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció, a vizuális közlések felépítése. Szószerkezetek típusai, fajtái: mellérendelés, alárendelés. A szószerkezetek és a mondatok megalkotásában szerepet játszó viszonyszók és mondatszók. A szószerkezettípusok felépítésének megfigyelése, felismerésük és alkotásuk. A fő mondatrészek szerepének és mondatbeli viszonyainak, a hozzájuk kapcsolódó vonzatok jellemzőinek tanulmányozása. Idegen nyelvek: a tanult idegen nyelv szóalkotása.
127 Fő mondatrészek szerepe, funkciója és fajtái, mondatbeli viszonyaik, vonzatok. A szóösszetételek típusai, jelentésük változása, helyesírási szabályai. A szóösszetétel, a szóképzés és a jelentés összefüggésének elemzése szépirodalmi és nem irodalmi szövegekben; szógyűjtés és játékos szóalkotás-képzéssel, összetétellel. Szóösszetétel, alapszó, képzett szó, szókapcsolat megkülönböztetése. Mondatrész, alany, állítmány, jelző (minőség, birtokos, mennyiség), határozó (idő, hely, mód, társ, eszköz, állapot). Szószerkezet, mellérendelő és alárendelő szószerkezet. Viszonyszó, névelő, kötőszó, névutó, partikula, segédige, igekötő. Mondatszó, indulatszó, módosítószó. Ismeretek/fejlesztési követelmények A nyelv állandóságának és változásának megfigyelése különböző régi és mai szövegeken. A nyelvi változás bizonyítékainak értelmezése különböző korokból származó írott szövegeken és irodalmi példákon. Nyelvhasználatunk, a környezetünkben lévő nyelvváltozatok néhány jellemzőjének megfigyelése, megnevezése. A Magyarországon élő nemzetiségek nyelve, nyelvhasználata. A szókincs változása: régi és új szavak, kifejezések gyűjtése, összehasonlítása. A magyar nyelv eredete (finnugor rokonság), helye a nyelvek között. Nyelvünk agglutináló (ragasztó) jellegének bizonyítékai példákkal. Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a magyarság történetének kezdetei. Ének-zene: régi és új stílusú népdalok. Szabadon tervezhető órakeret: 4 óra Témakör Téma Óraszám Öko-hét Ismeretterjesztő szövegek az öko - hézhez 1 óra kapcsolódóan. Egészséghét Szövegértésaz egészséges életmódhoz kapcsolódóan, ismeretterjesztő szövegek feldolgozása 1 óra Adventi-hét Az advent eredete, adventi szokások, karácsonyhoz 1 óra kötődő irodalmi alkotások, versek elemzése, értelmezése, bibliai történetek. Eötvös-hét báró Eötvös József élete és kora, régi és magyar diákszavak 1 óra Az évi 36 óra tartalmazza az összefoglaló-és a témazáró dolgozatok óráit is.
128 Évi óraszám: 72 óra Heti óraszám: 2 óra MAGYAR NYELV (HUMÁN, REÁL) 7.évfolyam ek áttekintő beosztása Témakör Témakör Óraszám sorszáma 1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 3 2. Olvasás, szövegértés 3 3. Írás, fogalmazás 3 4. Helyesírás 4 5. A nyelv szerkezete és jelentése Szabadon tervezhető órakeret 7 Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 3 óra + 2 óra A beszéd zenei eszközei: dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet; beszédhelyzet; nem nyelvi kifejezőeszközök: arcjáték, gesztus, testtartás, távolság, külső megjelenés. A kommunikáció folyamata, tényezői: adó, vevő, csatorna, kód, kapcsolat, valamint a különféle beszédhelyzetekben való részvétel formái. A társas viselkedés szabályozásához szükséges nyelvi kompetenciák fejlesztése, a kulturált véleménynyilvánítás, vitázás alapelveinek tudatosítása, a konfliktuskezelés képességének fejlesztése. A magyar nyelv kiejtési sajátosságainak (hangsúly, hanglejtés) tudatosításával a nyelvi, nemzeti identitás erősítése. A nyelvjárási változatok (pl. hangkészlet) felismertetése, az elfogadó attitűd, a másság iránti tisztelet erősítése. A tömegkommunikáció formáinak, céljának, működési módjainak és hatásának, valamint néhány gyakoribb műfajának megismertetése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kifejező, a beszéd zenei eszközeit, a nem verbális jeleket a beszédhelyzetnek megfelelően használó megnyilatkozás. A különféle mindennapi megnyilatkozások, valamint a tömegkommunikáció üzeneteinek dekódolása. Az érvelés alapjainak megismerése. Részvétel beszélgetésben, vitában, a saját álláspont előadása, megvédése, esetleges korrigálása a témának, a kommunikációs helyzetnek megfelelő kifejezésmóddal. Reagálás mások véleményére kisközösségi (iskolai, családi, baráti) helyzetekben. +1 óra: Összefoglaló óra +1 óra: Témazáró Kapcsolódási pontok Minden tantárgy: felszólalás, kiselőadás, (ünnepi) beszéd, részvétel beszélgetésben, vitában. Vizuális kultúra: szöveg és kép kapcsolata a vizuális médiumokban. Dráma és tánc: kifejező szövegmondás dramatikus játékban. Ének-zene: beszédhang, énekhang, beszédtempó, ritmus.
129 Eötvös József Általános Iskola és AMI Olvasás, szövegértés 3 óra A tanult szövegértési, szöveg-feldolgozási stratégiák (átfutás, jóslás, előzetes tudás aktiválása, szintézis, szelektív olvasás stb.) alkalmazása különféle megjelenésű és típusú szövegeken. A saját szövegértési hiba felismerése, korrigálása. Szövegfeldolgozási módok, adatkeresési technikák, olvasási formák (intenzív és extenzív olvasás) megismertetése. A kifejező szövegtolmácsolás képességének fejlesztése. A tanulási képesség fejlesztése: adatkeresési technikák, információkezelési módok megismertetése, gyakorlati alkalmazása nyomtatott és elektronikus szövegekben. Kritikai gondolkodás fejlesztése: az elektronikus, internetes információforrások kezelése a megbízhatóság, hitelesség szempontjából. A tömegkommunikációs szövegekben rejlő manipulációk felismerésének képességének fejlesztése. A webes felületek nem lineáris szövegeinek olvasási sajátosságainak felismertetése, a nehézségek tudatosítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A megismert szövegfeldolgozási módok gyakorlása, újabb technikák, olvasási formák megismerése (intenzív és extenzív olvasás), azok gyakorlatban történő alkalmazása. A szöveg érzelmi-gondolati tartalmát kifejező olvasás. A különféle szövegfeldolgozási módok (szó szerinti, kritikai, kreatív olvasás) használata elektronikus és nyomtatott, folyamatos és nem folyamatos szövegeken. Az olvasott szöveg tartalmának és az azt kiegészítő képek, ábrák összefüggéseinek felfedése, értelmezése. Adatkeresés technikái (szelektív olvasás, átfutás). Az internetes adatkeresés, szöveghálók, az intertextualitás kezelése, a különböző forrásokból származó adatok megbízhatóságának és használhatóságának kérdése. A különböző forrásból származó információk megadott szempontok szerint való összehasonlítása, kritikai következtetés levonása. Ismeretterjesztő szövegek jellemzői és feldolgozási technikái. Elektronikus és nyomtatott szótárhasználat. Kapcsolódási pontok Minden tantárgy: az egyes tantárgyakban olvasott szövegek feldolgozásának tantárgyi sajátosságai. Informatika: keresési ismeretek alkalmazása. Vizuális kultúra: ábrák, képek, illusztrációk értelmezése. Adatkeresés, szótár, folyamatos szöveg, nem folyamatos szöveg, szövegfeldolgozás. Írás, fogalmazás 3 óra Adatgyűjtés, jegyzet- és vázlatkészítés különböző technikákkal. Megadott témához, problémához való célzott anyaggyűjtés (pl. adatok, példák, érvek) a könyvtár nyomtatott és elektronikus eszközeinek és forrásainak felhasználásával.
130 Eötvös József Általános Iskola és AMI A tanult műfajokban történő önálló szövegalkotás. A fogalmazás folyamatközpontúságának alkalmazása. A társas kultúrában való részvételhez szükséges írástechnikai kompetenciák fejlesztése: az érzelmek hiteles kifejezésének képessége, a szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásának képessége, konfliktuskezelés képessége, udvariassági formulák ismerete, alkalmazása stb. Néhány tömegkommunikációs műfaj jellemzőinek megismertetése, a műfaji sajátosságoknak megfelelő szövegalkotás. Többféle jegyzetelési technika, forma elsajátíttatása, a célnak megfelelő kiválasztása, alkalmazása tanári segítséggel. A bemutatkozás írásos formáinak megismerése, írása. A nyilvános felületeken történő önbemutatás etikai kérdéseinek, következményeinek elemző megismerése, megvitatása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A kommunikációs céloknak megfelelő papíralapú és elektronikus szövegek írása. Forrásjegyzék önálló elkészítése, az idézés pontos jelölése. A tanulást segítő papíralapú és számítógépes jegyzetelés gyakorlása, törekvés a legoptimálisabb egyéni forma kialakítására. Különböző nézőpontú és műfajú szövegek alkotása: elbeszélés, jellemzés, vélemény. Az írásban történő bemutatkozás szabályai a papíralapú és az online felületen (önéletrajz, blogbejegyzés, internetes közösségi portál). Kapcsolódási pontok Informatika: a szövegszerkesztő programok lehetőségei. Vizuális kultúra: tipográfia ismeretek. Jegyzet, elbeszélés, jellemzés, vélemény, elektronikus szöveg, komment, blog; önéletrajz. Helyesírás 4 óra + 3 óra Alapvető helyesírási szabályok (kiejtés elve, szóelemzés eleve, hagyomány elve, egyszerűsítés) ismerete, alkalmazásuk a szövegalkotás folyamatában; önkontroll és szövegjavítás fokozatos önállósággal. A nyelvi tudatosság növelése: a normakövető és a normától eltérő helyesírás értelem tükröztető szerepének értelmezése. Szövegértelmezési képességek fejlesztése: a mondatfajták, a mondat szerkezeti típusainak írásjelhasználata; a szöveg központozásának, a párbeszéd és az idézetek leggyakoribb szabályainak megismertetése. A nyelvtani ismeretek alapján megismert összetett szavak helyesírása, az értelemtükröztető rendszer megismertetése.
131 Ismeretek/fejlesztési követelmények A helyesírás értelemtükröztető szerepének felhasználása különféle írásbeli műfajokban. Összetett szavak helyesírásának alapvető szabályainak megismerése, alkalmazása. +2 óra: Helyesírás, helyesírásunk gyakorló órák +1 óra: Tollbamondás Kapcsolódási pontok Informatika: a helyesírási ellenőrző programok. Vizuális kultúra: tipográfiai ismeretek esztétikus és célszerű íráskép. A nyelv szerkezete és jelentése 23 óra + 24 óra Szótő, toldalék: képző, jel, rag, összetett szók; alapszófajok: ige, főnév, melléknév, számnév, határozószó, névmások, igenevek: főnévi, melléknévi, határozószói igenév. Mondatfajták típusai, használatuk. A nyelv szerkezetének, változó egységeinek megfigyeltetése mondat- és szövegépítő eljárásokkal. A mondatfajták közlési szándékának felismertetése a beszélt és írott nyelvben, alkalmazásuk a mindennapi kommunikációban. A mondat szó szerinti és pragmatikai jelentésének felismertetése, az elsődleges és másodlagos jelentés megkülönböztetése. A viszonyszók és mondatszók funkcionális szerepének megismertetése. A szóalkotási módok megismertetése. A modalitásnak (a mondatfajtáknak) megfelelő akusztikai eszközök tudatosítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A mondat nyelvi funkciója, felépítése, szerkezete, mondatfajták, szövegszervező ereje. Mondatátalakítási gyakorlatok a beszédhelyzetnek és a kommunikációs szándéknak megfelelően szóban és írásban. +2 óra: az állítmány, az állítmány fajtái, gyakorlás +1 óra: a tárgy gyakorlása +1 óra: összefoglalás: az alany, az állítmány, a tárgy +1 óra: témazáró dolgozat írása +1 óra: a határozós szószerkezet +1 óra: a helyhatározós szószerkezet +1 óra: az időhatározós szószerkezet +1 óra: a módhatározós szószerkezet +1 óra: az eszközhatározós szószerkezet +1 óra: az ok-és célhatározós szószerkezet +1 óra: a fok-és mértékhatározós szószerkezet +1 óra: az állapothatározós szószerkezet +1 óra: a társashatározós szószerkezet +1 óra: a részeshatározós szószerkezet +1 óra: az állandóhatározós szószerkezet Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció, a vizuális közlések felépítése. Idegen nyelvek: a tanult idegen nyelv szóalkotása.
132 +2 óra: Hogyan használjuk a határozós szószerkezetek? Készségfejlesztés, gyakorló órák. Összefoglaló órák. +1 óra: témazáró dolgozat írása +3 óra: a jelzők, a jelzős szószerkezetek (a minőség, a mennyiség, a birtokos-és az értelmező jelzős szószerkezetek) +2 óra: gyakorlás Mondatrész, alany, állítmány, jelző (minőség, birtokos, mennyiség), határozó (idő, hely, mód, társ, eszköz, állapot). Szószerkezet, mellérendelő és alárendelő szószerkezet. Viszonyszó, névelő, kötőszó, névutó, partikula, segédige, igekötő. Mondatszó, indulatszó, módosítószó. Ismeretek/fejlesztési követelmények A nyelv állandóságának és változásának megfigyelése különböző régi és mai szövegeken. A nyelvi változás bizonyítékainak értelmezése különböző korokból származó írott szövegeken és irodalmi példákon. Nyelvhasználatunk, a környezetünkben lévő nyelvváltozatok néhány jellemzőjének megfigyelése, megnevezése. A Magyarországon élő nemzetiségek nyelve, nyelvhasználata. A szókincs változása: régi és új szavak, kifejezések gyűjtése, összehasonlítása. A magyar nyelv eredete (finnugor rokonság), helye a nyelvek között. Nyelvünk agglutináló (ragasztó) jellegének bizonyítékai példákkal Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a magyarság történetének kezdetei. Ének-zene: régi és új stílusú népdalok. Szabadon tervezhető órakeret: 7 óra Témakör Téma Óraszám Öko-hét Ismeretterjesztő szövegek az öko - héthez kapcsolódóan. 1 óra Egészséghét Szövegértésaz egészséges életmódhoz kapcsolódóan, ismeretterjesztő szövegek feldolgozása 2 óra Adventi-hét Az advent eredete, adventi szokások, karácsonyhoz kötődő irodalmi alkotások, versek elemzése, értelmezése, bibliai történetek. 2 óra Eötvös-hét báró Eötvös József élete és kora, régi és magyar 2 óra diákszavak
133 MAGYAR NYELV (ALAP, HUMÁN, REÁL) 8.évfolyam Évi óraszám: 72 óra Heti óraszám: 2 óra ek áttekintő beosztása Témakör sorszáma Témakör Óraszám 1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 10 óra 2. Olvasás, szövegértés 6 óra 3. Írás, fogalmazás 4 óra 4. Helyesírás 9 óra 5. A nyelv szerkezete és jelentése 29 óra 6. A nyelv állandósága és változása 7 óra 7. Szabadon tervezhető órakeret 7 óra Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 10 óra A beszéd zenei eszközei: dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet; beszédhelyzet; nem nyelvi kifejezőeszközök: arcjáték, gesztus, testtartás, távolság, külső megjelenés. A kommunikáció folyamata, tényezői: adó, vevő, csatorna, kód, kapcsolat, valamint a különféle beszédhelyzetekben való részvétel formái. A társas viselkedés szabályozásához szükséges nyelvi kompetenciák fejlesztése, a kulturált véleménynyilvánítás, vitázás alapelveinek tudatosítása, a konfliktuskezelés képességének fejlesztése. Különféle iskolai közéleti és kisközösségi beszédhelyzetek sémái, a helyzetnek és a kommunikációs célnak megfelelő beszédmód, szókincs, nyelvi viselkedés gyakoroltatása. A magyar nyelv kiejtési sajátosságainak (hangsúly, hanglejtés) tudatosításával a nyelvi, nemzeti identitás erősítése. A nyelvjárási változatok (pl. hangkészlet) felismertetése, az elfogadó attitűd, a másság iránti tisztelet erősítése. A tömegkommunikáció formáinak, céljának, működési módjainak és hatásának, valamint néhány gyakoribb műfajának megismertetése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kifejező, a beszéd zenei eszközeit, a nem verbális jeleket a beszédhelyzetnek megfelelően használó megnyilatkozás. A különféle mindennapi megnyilatkozások, valamint a tömegkommunikáció üzeneteinek dekódolása. Kapcsolódási pontok Minden tantárgy: felszólalás, kiselőadás, (ünnepi) beszéd, részvétel beszélgetésben, vitában.
134 Az érvelés alapjainak megismerése. Részvétel beszélgetésben, vitában, a saját álláspont előadása, megvédése, esetleges korrigálása a témának, a kommunikációs helyzetnek megfelelő kifejezésmóddal. Reagálás mások véleményére kisközösségi (iskolai, családi, baráti) helyzetekben. A közéleti kommunikáció iskolai helyzetei és műfajai: megbeszélés, vita, felszólalás, hozzászólás, rövid alkalmi beszéd, köszöntés, kiselőadás, a helyzetnek és a kommunikációs célnak megfelelő beszédmód, szókincs használata. Vizuális kultúra: szöveg és kép kapcsolata a vizuális médiumokban. Dráma és tánc: kifejező szövegmondás dramatikus játékban. Ének-zene: beszédhang, énekhang, beszédtempó, ritmus. Vélemény, vita, érv; megbeszélés, hozzászólás, felszólalás, kiselőadás, köszöntő, ünnepi beszéd. Tömegkommunikáció, sajtó, rádió, televízió, internet. Sajtóműfaj (hír, tudósítás, interjú). Olvasás, szövegértés 6 óra A tanult szövegértési, szöveg-feldolgozási stratégiák (átfutás, jóslás, előzetes tudás aktiválása, szintézis, szelektív olvasás stb.) alkalmazása különféle megjelenésű és típusú szövegeken. A saját szövegértési hiba felismerése, korrigálása. Szövegfeldolgozási módok, adatkeresési technikák, olvasási formák (intenzív és extenzív olvasás) megismertetése. A kifejező szövegtolmácsolás képességének fejlesztése. A tanulási képesség fejlesztése: adatkeresési technikák, információkezelési módok megismertetése, gyakorlati alkalmazása nyomtatott és elektronikus szövegekben. Kritikai gondolkodás fejlesztése: az elektronikus, internetes információforrások kezelése a megbízhatóság, hitelesség szempontjából. A tömegkommunikációs szövegekben rejlő manipulációk felismerésének képességének fejlesztése. A webes felületek nem lineáris szövegeinek olvasási sajátosságainak felismertetése, a nehézségek tudatosítása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A megismert szövegfeldolgozási módok gyakorlása, újabb technikák, olvasási formák megismerése (intenzív és extenzív olvasás), azok gyakorlatban történő alkalmazása. A szöveg érzelmi-gondolati tartalmát kifejező olvasás. A különféle szövegfeldolgozási módok (szó szerinti, kritikai, kreatív olvasás) használata elektronikus és nyomtatott, folyamatos és nem folyamatos szövegeken. Az olvasott szöveg tartalmának és az azt kiegészítő képek, ábrák Kapcsolódási pontok Minden tantárgy: az egyes tantárgyakban olvasott szövegek feldolgozásának tantárgyi sajátosságai. Informatika: keresési ismeretek alkalmazása.
135 összefüggéseinek felfedése, értelmezése. Adatkeresés technikái (szelektív olvasás, átfutás). Az internetes adatkeresés, szöveghálók, az intertextualitás kezelése, a különböző forrásokból származó adatok megbízhatóságának és használhatóságának kérdése. A különböző forrásból származó információk megadott szempontok szerint való összehasonlítása, kritikai következtetés levonása. Ismeretterjesztő szövegek jellemzői és feldolgozási technikái. Elektronikus és nyomtatott szótárhasználat. Vizuális kultúra: ábrák, képek, illusztrációk értelmezése. Adatkeresés, szótár, folyamatos szöveg, nem folyamatos szöveg, szövegfeldolgozás. Írás, fogalmazás 4 óra Adatgyűjtés, jegyzet- és vázlatkészítés különböző technikákkal. Megadott témához, problémához való célzott anyaggyűjtés (pl. adatok, példák, érvek) a könyvtár nyomtatott és elektronikus eszközeinek és forrásainak felhasználásával. A tanult műfajokban történő önálló szövegalkotás. A fogalmazás folyamatközpontúságának alkalmazása. A társas kultúrában való részvételhez szükséges írástechnikai kompetenciák fejlesztése: az érzelmek hiteles kifejezésének képessége, a szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásának képessége, konfliktuskezelés képessége, udvariassági formulák ismerete, alkalmazása stb. Néhány tömegkommunikációs műfaj jellemzőinek megismertetése, a műfaji sajátosságoknak megfelelő szövegalkotás. Többféle jegyzetelési technika, forma elsajátíttatása, a célnak megfelelő kiválasztása, alkalmazása tanári segítséggel. A bemutatkozás írásos formáinak megismerése, írása. A nyilvános felületeken történő önbemutatás etikai kérdéseinek, következményeinek elemző megismerése, megvitatása. Ismeretek/fejlesztési követelmények A kommunikációs céloknak megfelelő papíralapú és elektronikus szövegek írása. Forrásjegyzék önálló elkészítése, az idézés pontos jelölése. Néhány tömegkommunikációs műfajban való kreatív szövegalkotás (hír, interjú, riport, tudósítás). A tanulást segítő papíralapú és számítógépes jegyzetelés gyakorlása, törekvés a legoptimálisabb egyéni forma kialakítására. Különböző nézőpontú és műfajú szövegek alkotása: elbeszélés, jellemzés, vélemény. Az írásban történő bemutatkozás szabályai a papíralapú és az online felületen (önéletrajz, blogbejegyzés, internetes közösségi portál). Kapcsolódási pontok Informatika: a szövegszerkesztő programok lehetőségei. Vizuális kultúra: tipográfia ismeretek.
136 Jegyzet, elbeszélés, jellemzés, vélemény, elektronikus szöveg, komment, blog; önéletrajz. Helyesírás 9 óra Alapvető helyesírási szabályok (kiejtés elve, szóelemzés eleve, hagyomány elve, egyszerűsítés) ismerete, alkalmazásuk a szövegalkotás folyamatában; önkontroll és szövegjavítás fokozatos önállósággal. A nyelvi tudatosság növelése: a normakövető és a normától eltérő helyesírás értelemtükröztető szerepének értelmezése. Szövegértelmezési képességek fejlesztése: a mondatfajták, a mondat szerkezeti típusainak írásjelhasználata; a szöveg központozásának, a párbeszéd és az idézetek leggyakoribb szabályainak megismertetése. A nyelvtani ismeretek alapján megismert összetett szavak helyesírása, az értelemtükröztető rendszer megismertetése. Ismeretek/fejlesztési követelmények A helyesírás értelemtükröztető szerepének felhasználása különféle írásbeli műfajokban. Az írásjelek, a szöveg központozásának legfontosabb szabályai. A párbeszéd és az idézetek (egyenes, szabad függő, függő) írásmódja. Összetett szavak helyesírásának alapvető szabályainak megismerése, alkalmazása. Kapcsolódási pontok Informatika: helyesírási programok. a ellenőrző Vizuális kultúra: tipográfiai ismeretek esztétikus és célszerű íráskép. Központozás, írásjel (vessző, pont, kérdőjel, felkiáltójel, kettőspont, gondolatjel). Egyenes, szabad függő, függő idézet. A nyelv szerkezete és jelentése 29 óra Szótő, toldalék: képző, jel, rag, összetett szók; alapszófajok: ige, főnév, melléknév, számnév, határozószó, névmások, igenevek: főnévi, melléknévi, határozószói igenév. Mondatfajták típusai, használatuk. A nyelv szerkezetének, változó egységeinek megfigyeltetése mondat- és szövegépítő eljárásokkal. A mondatfajták közlési szándékának felismertetése a beszélt és írott nyelvben, alkalmazásuk a mindennapi kommunikációban. A mondat szó szerinti és pragmatikai jelentésének felismertetése, az elsődleges és másodlagos jelentés megkülönböztetése. A viszonyszók és mondatszók funkcionális szerepének megismertetése. A szóalkotási módok megismertetése. A modalitásnak (a mondatfajtáknak) megfelelő akusztikai eszközök
137 tudatosítása. Eötvös József Általános Iskola és AMI Ismeretek/fejlesztési követelmények A mondat nyelvi funkciója, felépítése, szerkezete, mondatfajták, szövegszervező ereje. Mondatátalakítási gyakorlatok a beszédhelyzetnek és a kommunikációs szándéknak megfelelően szóban és írásban. Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: vizuális kommunikáció, a vizuális közlések felépítése. Szószerkezetek típusai, fajtái: mellérendelés, alárendelés. A szószerkezetek és a mondatok megalkotásában szerepet játszó viszonyszók és mondatszók. A szószerkezettípusok felépítésének megfigyelése, felismerésük és alkotásuk. A fő mondatrészek szerepének és mondatbeli viszonyainak, a hozzájuk kapcsolódó vonzatok jellemzőinek tanulmányozása. Fő mondatrészek szerepe, funkciója és fajtái, mondatbeli viszonyaik, vonzatok. A szóösszetételek típusai, jelentésük változása, helyesírási szabályai. A szóösszetétel, a szóképzés és a jelentés összefüggésének elemzése szépirodalmi és nem irodalmi szövegekben; szógyűjtés és játékos szóalkotás-képzéssel, összetétellel. Szóösszetétel, alapszó, képzett szó, szókapcsolat megkülönböztetése. Idegen nyelvek: a tanult idegen nyelv szóalkotása. Mondatfajta, kijelentő, kérdő, felszólító, felkiáltó, óhajtó mondat. Egyszerű és összetett mondat; tagolt és tagolatlan mondat; minimális és bővített mondat; alárendelő és mellérendelő mondat. Mondatrész, alany, állítmány, jelző (minőség, birtokos, mennyiség), határozó (idő, hely, mód, társ, eszköz, állapot). Szószerkezet, mellérendelő és alárendelő szószerkezet. Viszonyszó, névelő, kötőszó, névutó, partikula, segédige, igekötő. Mondatszó, indulatszó, módosítószó. A nyelv állandósága és változása 7 óra A nyelv változó jelenség. Szótárhasználat, szókincsünk változásai. A mai és korábbi nyelvállapot különbségének felismertetése. A nyelvi tudatosság fejlesztése: a nyelv állandóságának és változásának megfigyelése, értelmezése különböző régi és mai szövegeken. Ismeretek/fejlesztési követelmények A nyelv állandóságának és változásának megfigyelése különböző régi és mai szövegeken. A nyelvi változás bizonyítékainak értelmezése különböző korokból származó írott szövegeken és irodalmi példákon. Nyelvhasználatunk, a környezetünkben lévő nyelvváltozatok néhány jellemzőjének megfigyelése, megnevezése. Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a magyarság történetének kezdetei. Ének-zene: régi és új
138 A Magyarországon élő nemzetiségek nyelve, nyelvhasználata. A szókincs változása: régi és új szavak, kifejezések gyűjtése, összehasonlítása. A magyar nyelv eredete (finnugor rokonság), helye a nyelvek között. Nyelvünk agglutináló (ragasztó) jellegének bizonyítékai példákkal. stílusú népdalok. Szabadon tervezhető órakeret: 7 óra Témakör Téma Óraszám Öko-hét Ismeretterjesztő szövegek az öko - héthez kapcsolódóan. 1 óra Egészséghét Tollbamondás az egészséges életmód témaköréhez. 2 óra Adventi-hét Az adventhez kapcsolódóan az ünnepkörhöz kapcsolódó szavak, kifejezések keresése, betűrendbe sorolása, 2 óra magánhangzók, mássalhangzók csoportosítása. Eötvös-hét Báró Eötvös József élete és kora. Régies nevek felismerése. helyesírása, mondatrészek kikeresése, felismerése, mássalhangzó törvények alkalmazása, mondatok 2 óra
139 IRODALOM (ALAP, REÁL, HUMÁN) 7. évfolyam Évi óraszám: 72 óra (65+7) Heti óraszám: 2 óra ek áttekintő beosztása Témakör sorszáma Témakör Óraszám 1. Kisepikai alkotások (pl. kisregény, elbeszélés, novella, legenda, anekdota) 10 óra 2. Nagyepikai alkotás regényelemzés 8 óra 3. Lírai műfajok (óda, himnusz, elégia, dal, epigramma) 22 óra 4. Egy korstílus a romantika 8 óra 5. Nagyepikai alkotás egy Jókai-regény és a romantikus korstílus (regényelemzés) 8 óra 5. Drámai műfajok (egy komédia) 8 óra 7. A média kifejezőeszközei (1) Történet és elbeszélés a mozgóképen 1 óra 8. Szabadon tervezhető órakeret 7 óra Kisepikai alkotások (pl. kisregény, elbeszélés, novella, legenda, anekdota) 10 óra Epikai műnem. Verses és prózaepika (néhány, már tanult műfajjal). Mese, monda, mitológiai történet, bibliai elbeszélés. Cselekmény, idő, helyszínek, fordulat, szereplő; szerkezet; elbeszélés, párbeszéd, leírás; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása. Az érzelmi tartalmak felismerésének (pl. indulatok, szeretet, együttérzés, segítőkészség, félelem, bizalom, hála), az erkölcsi választások értelmezésének és véleményezésének fejlesztése. Az irodalmi élmény befogadásának és megosztásának fejlesztése. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Az egyes kisepikai műfajok sajátosságai (pl. tér-, időviszonyok, előreutalás, késleltetés, nézőpont, szerkesztésmód, szereplők, hangnem, téma, motívumok). Kosztolányi Dezső írásai (pl. Esti Kornél) Mikszáth Kálmán és más magyar elbeszélők alkotásai. A tanuló kisepikai alkotásokban azonosítja, elemzi az idő- és térviszonyokat; érzékeli az elbeszélés és a történet időrendje közötti eltérést; azonosítja az előreutalásokat, késleltetéseket; felismeri az elbeszélői nézőpontot, beszédhelyzetet; Erkölcstan: nemzedékek, család, felnőttek, gyerekek kapcsolatai. Dráma és tánc: érzelmi tartalmak kifejezése drámajátékban, szerepjátékban.
140 fogal mak műelemzések nyomán rögzíti az egyes műfajok sajátosságait; azonosítja az irodalom nagy témáit, pl. család, iskola, gyerekek és felnőttek, próbatételek; képes az irodalmi élmény megosztására; képes érzelmi tartalmak felismerésére, erkölcsi választások értelmezésére és véleményezésére, pl. indulatok, szeretet, együttérzés, segítőkészség, félelem, bizalom, hála; memoriterek (prózaepikai szövegrészletek) előadására. Kisepika, mese, monda, legenda, anekdota, novella, elbeszélés, kisregény, szerkezet, időrend, elbeszélői nézőpont, beszédhelyzet. Nagyepikai alkotás regényelemzés 8 óra Regényelemzések a megelőző évfolyamokból (házi és egyéni olvasmányok, ifjúsági regények). Nagyepikai művek jellemzői: szerkezet, idő- és térviszonyok, cselekmény, fordulat, epizód, kitérő, késleltetés, előreutalás; szereplők rendszere; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása. Annak felismerése és tudatosítása, hogy az elemző-értelmező olvasás elmélyíti az élmény- és tapasztalatszerzést, hogy az irodalomolvasás érzelmi, gondolati, erkölcsi, esztétikai élmények forrása. Epikai alkotások elemző, értelmező képességének fejlesztése. Nagyepikai alkotás(ok)ban az idő- és térviszonyok azonosítása, elemzése; az elbeszélés és a történet időrendje közötti eltérés érzékeltetése; az előreutalások, késleltetések szerepét azonosító szövegértelmező képességek fejlesztése. A műelemzések alapján műfaji, poétikai, tematikai, erkölcsi következtetések megfogalmazásának képessége. Az irodalmi élmény megosztása, önálló olvasmányválasztás indoklása, olvasmányainak ajánlása. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője sok szempontú megközelítés. A tanuló nagyepikai alkotás(ok)ban azonosítja, elemzi az idő- és Informatika: források önálló feltárása és felhasználása.
141 Tér- és időviszonyok, cselekmény, szerkezet, anekdotikusság. A szereplők jellemzése (egyéni állásfoglalással). Elemzések, értelmezések és kreatív írások. Ajánlott és/vagy egyéni olvasmányok, pl. Jules Verne, Mark Twain, Dickens és mások műveiből; a klasszikus és kortárs, magyar és világirodalmi ifjúsági irodalomból műbemutatások, értelmezések, ajánlások (a házi olvasmányok megközelítési szempontjainak alkalmazása, önálló állásfoglalással). fogal mak Eötvös József Általános Iskola és AMI térviszonyokat; érzékeli az elbeszélés és a történet időrendje közötti eltérést; azonosítja az előreutalásokat, késleltetéseket; felismeri az elbeszélői nézőpontot, beszédhelyzetet; a műelemzés nyomán rögzíti a műfaji sajátosságokat; azonosítja az irodalom nagy témáit (pl. család, gyerekek és felnőttek, próbatételek, szerelem); képes az irodalmi élmény megosztására; képes a szereplők jellemzésére, tetteik minősítésére; erkölcsi választások értelmezésére és véleményezésére; memoriterek (prózaepikai szövegrészletek) előadására; képes annak felismerésére és tudatosítására, hogy az elemző-értelmező olvasás elmélyíti az élmény- és tapasztalatszerzést; képes az irodalmi élmény megosztására, olvasmányainak ajánlására; alkalmas az önálló olvasmányválasztás indoklására. Földrajz: az olvasott művek topológiája. Erkölcstan: erkölcsi dilemmák. Nagyepika, szerkezet, időviszony, térviszony, cselekmény, fordulat, epizód, kitérő, késleltetés, előreutalás; anekdotikus; magatartásforma. Lírai műfajok (óda, himnusz, elégia, dal, epigramma) 22 óra Lírai műnem. Népköltészet, műköltészet. Dal, tájleíró költemény, életkép. Verselési rendszerek. Hangsúlyos verselés (ütem, felező 8-as, felező 12- es.) Időmértékes verselés, versláb. Rím, rímelhelyezkedés, páros rím, félrím, alliteráció. Szóképek: hasonlat, megszemélyesítés, metafora. Alakzatok: ismétlés, párhuzam, ellentét, fokozás, szórendcsere.
142 Az alapvető lírai műfajok sajátosságainak (pl. beszédhelyzet, megszólított; tematika, motívumok, műfaji és tematikus kapcsolatok) felismerése különböző korok alkotóinak művei alapján. A ritmusérzék, a belső hallás fejlesztése. Szövegértési és szövegelemző képességek fejlesztése: alakzatok, képek azonosítása, a jelentésteremtő szerep elemzése, a kompozíció meghatározó elemeinek értelmezése, érzelmi tartalmak megértése. Szövegelemzések, értelmezések sok szempontú megközelítésben. A szöveghű, kifejező szövegmondás fejlesztése. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Alkotások műfaji szempontokból a magyar irodalom különféle korszakaiból, pl. Ady Endre, Arany János, Csokonai Vitéz Mihály (A Reményhez), Janus Pannonius (Pannónia dicsérete), József Attila, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Vörösmarty Mihály, Weöres Sándor műveiből és kortárs magyar lírai alkotásokból. Tematikus, motivikus kapcsolódások felismerése a műválasztás felölel alapvető lírai témákat (pl. természet, évszakok és napszakok, szülőföld, haza, család, szerelem, öntudat, költősors, költészet/ars poetica). Nemzeti himnuszunk, ódáink Kölcsey: Hymnus; Vörösmarty: Szózat; Petőfi: Nemzeti dal műértelmezések, sok szempontú elemzések (pl. vershelyzet, szerkezet, műfaji változat, poétikai megoldások, versforma Választható pl. József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Szilágyi Domonkos, Borbély Szilárd) A tanuló felismeri az alapvető lírai műfajok sajátosságait különböző korok alkotóinak művei alapján (elsősorban századi alkotások); felismeri néhány lírai mű beszédhelyzetét, a megszólító-megszólított viszony néhány jellegzetes típusát; azonosítja a művek tematikáját, meghatározó motívumait; felfedez műfaji és tematikus-motivikus kapcsolatokat; azonosítja a zenei és ritmikai eszközök típusait, felismeri funkciójukat, hangulati hatásukat; azonosít képeket, alakzatokat, szókincsbeli és mondattani jellegzetességeket, a lexika jelentésteremtő szerepét megérti a lírai szövegekben; megismeri a kompozíció meghatározó elemeit (pl. tematikus szerkezet, tér- és időszerkezet, logikai szerkezet, beszédhelyzet és változása); felismer érzelmi tartalmakat; sok szempontú megközelítésben elemez, értelmez különféle műfajú lírai alkotásokat és meg is tanul néhányat (pl. elégia/csokonai Vitéz Ének-zene: ritmusok, ritmusfajták azonosítása. Vizuális kultúra: a kompozíció szerepe a festészetben, építészetben.
143 fogal mak Mihály: A Reményhez; epigramma/janus Pannonius: Pannónia dicsérete); sok szempontú megközelítésben értelmezi, elemzi nemzeti himnuszunkat, ódáinkat (Kölcsey: Hymnus; Vörösmarty: Szózat; Petőfi: Nemzeti dal; memoriterek is). Óda, himnusz, elégia, dal, epigramma; verselési rendszer, rímes időmértékes verselés, rímtelen időmértékes verselés, versláb, spondeus, trocheus, trochaikus verselés, daktilus, kötött verssor, hexameter, pentameter, disztichon; rím, rímelhelyezkedés; szókép, hasonlat, megszemélyesítés, metafora; alakzat, ismétlés, párhuzam, ellentét, fokozás, szórendcsere. Egy korstílus a romantika 8 óra Petőfi Sándor néhány műve. Jellemző műfajok a 19. sz. első feléből. Az irodalmi művek megismerése során a múlt értékes törekvéseinek megbecsülése, azonosulás a máig ható értékekkel. Ismerkedés egy korstílussal, korstílus és mű/vek összefüggéseivel. Romantikus jegyek, vonások azonosítása, megnevezése, művészeti kapcsolódások feltárása. Képesség az önálló ismeretszerzésre, digitális források használatával. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Egy korstílus a romantika. Egy-két szemelvény a korszak jellemző alapvetéseiről, törekvéseiről (pl. szabadság az irodalomban; új, jellegzetes műfajok; kevertség, töredékesség; romantika és népiesség). Szemelvények Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi korstílusra jellemző, különféle műfajú, tematikájú alkotásaiból (pl. Kölcsey: Huszt; Vörösmarty: Ábránd; Petőfi: Egy gondolat bánt engemet ). A tanuló ismerkedik egy korstílussal, a korstílus és egy-egy mű közötti összefüggéssel; ismerkedik a korszak irodalmi életével (pl. folyóiratok, színházi élet, irodalmi kapcsolatok); megismeri a korszakolás nehézségeit; a romantika hátterét, esztétikai elveit, törekvéseit, ábrázolásmódját, hangnemeit; a stílus formajegyeit; ismerkedik romantika és népiesség, romantika és reformkor összefüggésével; jellemző műveken felismeri a Vizuális kultúra: romantikus festmények, épületek, viseletek. Ének-zene: a zenei romantika. Informatika: önálló ismeretszerzés, a források azonosítása.
144 fogal mak legjellemzőbb romantikus jegyeket, vonásokat; felismer zenei és képzőművészeti vonatkozásokat, kapcsolódásokat; az önálló ismeretszerzés többféle módszerével (pl. internet, elektronikus könyvtár) is gyűjt információkat. Műfaji (pl. óda, epigramma, rapszódia); romantikus ellentétezés, romantikus képalkotás. Nagyepikai alkotás egy Jókai-regény és a romantikus korstílus (regényelemzés) 8 óra Regényelemzések (házi és egyéni olvasmányok). A romantikus korstílus. Nagyepikai művek jellemzői: szerkezet, idő- és térviszonyok, cselekmény, fordulat, epizód, kitérő, késleltetés, előreutalás; szereplők rendszere; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása. Fogékonyság a tematikai és erkölcsi megközelítésre, értékek azonosítására, megvitatására, a szereplők erkölcsi dilemmáinak, döntéseinek mérlegelésére. Komplex képességfejlesztés: egy Jókai-regény sok szempontú megközelítése, elemzése (pl. idő- és térviszonyok, előreutalások, késleltetések, elbeszélői nézőpont, stílusjellemzők). Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Nagyepikai alkotás (regényelemzés) - sok szempontú megközelítés. Jókai Mór: A kőszívű ember fiai (vagy esetleg egy másik regénye, pl. Az új földesúr vagy A jövő század regénye) sok szempontú megközelítés. Tér- és időviszonyok, cselekmény, szerkezet. Hősök, magatartásformák, erkölcsi választások a szereplők jellemzése (egyéni A tanuló egy Jókai-regényben azonosítja, elemzi az idő- és térviszonyokat, az előreutalásokat, késleltetéseket, epizódokat; a szereplők kapcsolatait, a cselekmény elemeit; felismeri az elbeszélői nézőpontot, beszédhelyzetet; műelemzés nyomán rögzíti a műfaji sajátosságokat és romantikus epika jellemzőit; azonosítja a műben megjelenő tematikát (pl. család, szerelem, hősiesség, Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a történelmi regény eseményei és a történelem. Földrajz: az olvasott Jókai-regény topológiája. Mozgóképkultúra és médiaismeret: Jókairegények filmes adaptációi.
145 állásfoglalással). Regényműfaji változat (pl. heroikus regény, irányregény, utópia stb.). A romantika megjelenési formái (pl. szerkezet, cselekményfordulatok, jellemek, hangnem, előadásmód). Elemzések, értelmezések és kreatív írások. fogal mak Eötvös József Általános Iskola és AMI hazafiság, önfeláldozás); képes a szereplők jellemzésére, tetteik minősítésére; erkölcsi választások értelmezésére és véleményezésére; alkalmas a megjelenített értékek, erkölcsi kérdések, motivációk, magatartásformák felismerése, értelmezésére; alkalmas az irodalmi élmény megosztására; beszámoló, ajánlás készítésére, különféle vélemények összevetésére; képes memoriterek (prózaepikai szövegrészletek) előadására; képes annak felismerésére és tudatosítására, hogy az elemző-értelmező olvasás elmélyíti az élmény- és tapasztalatszerzést. Romantikus regény; regényműfaji változat, pl. heroikus regény; romantikus hős, jellem, ábrázolásmód. A tematikai egység nevelésifejlesztési Drámai műfajok (egy komédia) Dramatikus játék, dialógus, szerepjáték, dráma, színház. 8 óra Drámai mű/vek közös és önálló olvasása, befogadása, feldolgozása; a műnem jellemzőinek (pl. szerkezet, jellem, szituáció, nyelv) feltárása. Képesség az epikai és a drámai történetmegjelenítés közötti hasonlóságok és eltérések azonosítására. A műben megjelenített konfliktusok, döntések felismerése és mérlegelése. A komikum, mint műfajformáló minőség felismerése, formáinak megkülönböztetése. Részvétel megjelenítésben (drámajátékban), színházi előadás megbeszélésében. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Drámai műfajok - egy komédia sok szempontú megközelítése Molière: Fösvény (esetleg pl. Képzelt beteg) vagy Shakespeare A tanuló megismeri a drámai műnem legfontosabb jellemzőit, a komédia műfaját közös és önálló olvasással, Dráma és tánc: dráma és színház, a színházi megjelenítés, szituáció, jellem, díszlet, színpadi
146 egy vígjátéka vagy Szigligeti: Liliomfi vagy Goldoni: Két úr szolgája. Tér- és időviszonyok, szereplők rendszere, alapszituáció, cselekmény, konfliktusok. Drámai szerkezet. A komikum megjelenési formái (pl. helyzet- és jellemkomikum). Komikus jellem, jellemtípus. fogal mak Eötvös József Általános Iskola és AMI feldolgozással, műelemzéssel; képes az epikai és a drámai történetmegjelenítés közötti hasonlóságok és eltérések azonosítására; a drámai szerkezet, drámai jellem és nyelv néhány jellemzőjének felismerésére; a komikum mint műfajformáló minőség felismerésére, formáinak megkülönböztetésére; egy jellemtípus azonosítására; képes szituációk és instrukciók értelmezésére, esetleg megjelenítésére; alkalmas részlet megtanulására, esetleg jelenet előadására az olvasott drámai műből, valamint egy látott jelenet (színházi előadás vagy felvétele) értelmezésére. szövegmondás. Dráma, komédia, dialógus, konfliktus, alapszituáció, helyzetkomikum, jellemkomikum, típus, jellemtípus. A média kifejezőeszközei (1) Történet és elbeszélés a mozgóképen 1 óra Megfigyeli és azonosítja a különböző médiaszövegekben megjelenő egyszerű helyszín- és idő-, illetve konfliktusviszonylatokat. Képsorozattal meg tud jeleníteni valamely egyszerű cselekményt. Érti a rövid, egy szálon futó, történetet bemutató művekben az okokozati viszonyokat, azonosítja a történet idejét és helyszínét a cselekmény kezdő- és végpontját, a cselekményelemek sorrendjét. Dramatikus szövegek és drámajátékok segítségével képes átélni mindennapi konfliktusokat. Annak felismerése, hogy a média nyújtotta lehetőségek közti választás erkölcsi-esztétikai felelősséget is jelent. Az életkornak megfelelő mozgóképi (film, televízió, videó, komputerjáték, web) szövegértés képességének fejlesztése, az önálló és kritikus attitűd kialakítása, a mediális írás-olvasástudás fejlesztése. A médiumok nyelvi apparátusára vonatkozó alapszintű tájékozottság megszerzése.
147 Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Helyszín- és időviszonylatok, illetve jellemek és konfliktusviszonylatok felismerése, megfigyelése a médiaszövegekben (pl. rádióműsorban, riportban). Átélt, elképzelt vagy hallott esemény mozgóképi megjelenítésének megtervezése az életkornak megfelelő szinten (pl. story-board, animáció, interjú alkalmazásával). A beállítás (snitt; a kamera által rögzített folyamatos tér és idő), a jelenet (nagyobb tér és/vagy időugrások által határolt szerkezeti egység), a fordulat és epizód fogalmának magyarázata. A korosztálynak megfelelő mozgóképi szövegeken a cselekmény- és történetszervezés, valamint az elbeszélés (narráció) megfigyelése és tudatosítása, és mindezzel összefüggésben konkrét szövegek elemzése során az expozíció, bonyodalom, lezárás már ismert fogalmainak alkalmazása. Egyszerűbb médiaszövegek létrehozásával (pl. interjú, újságcikk, közösségi portálra készülő adatlap, önportré) a képzelőerő, kifejezőkészség fejlesztése. Vizuális kultúra: időés térbeli változások megjelenítése képsorozatokkal. Dráma-tánc: az alapvető (történet, cselekmény, szándék, feszültség, konfliktus, fordulópont stb.) ismerete és alkalmazása a saját játékok értékelő megbeszélése során. Jellem, hős, konfliktus, cselekmény, történet, elbeszélés, narráció, expozíció, bonyodalom, lezárás, beállítás, jelenet, epizód, fordulat. Szabadon tervezhető órakeret: 7 óra Témakör Téma Óraszám Öko-hét 1 óra Egészséghét 2 óra Adventi-hét 2 óra Eötvös-hét 2 óra Ajánlott irodalom- még- a humán tagozaton: Tandori Dezső: A versreszelő, Szakács Eszter: Boldog, szomorú dal, Ágai Ágnes: A titkokat..,kukorelly Endre:A szerelem romjai,csukás István:A sínen ül a fehér nyúl,petri György:Nagymama
148 IRODALOM (ALAP, REÁL, HUMÁN) 8. évfolyam Évi óraszám: 72 óra (65+7) Heti óraszám: 2 óra Ajánlott irodalom a humán tagozaton: Agatha Cristie: Tíz kicsi néger, Alexandre Dumas: A három testőr, Michael Ende: Momo, Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger, Scott O Dell: Kék delfinek szigete, Kányádi Sándor: Fától fáig, John Boyne: A csíkos pizsamás fiú, Anna Frank naplója ek áttekintő beosztása Témakör sorszáma 1. Témakör Kisepikai alkotások - prózai és verses, pl. novella, elbeszélés, kisregény, anekdota, karcolat, komikus eposz, ballada Óraszám 13 óra 2. Nagyepikai alkotás regényelemzés 8 óra 3. Lírai és átmeneti műfajok, műtípusok - óda, dal, epigramma, elégia, ekloga, életkép, tájlíra, hangulatlíra, gondolati líra 17 óra 4. Stílusirányzatok a 20. század elején (klasszikus modernség) Nagyepikai alkotás az ifjúsági és/vagy a szórakoztató 5. irodalom köréből - magyar vagy világirodalom, regényelemzés 6 óra 8 óra 5. Drámai műfajok - egy tragédia és/vagy egy komédia 7 óra 7. A média kifejezőeszközei (2) A mozgókép és az írott sajtó szövegeinek rendszerezése 3 óra 8. A média társadalmi szerepe, használata A média nyelve, a médiaszövegek elemzése 3 óra 9. Szabadon tervezhető órakeret 7 óra A tematikai egység nevelési- Kisepikai alkotások - prózai és verses, pl. novella, elbeszélés, kisregény, anekdota, karcolat, komikus eposz, ballada 13 óra Verses és prózaepika (néhány, már tanult műfajjal). Mese, monda, mitológiai történet, bibliai elbeszélés, novella, kisregény, anekdota, ballada. Cselekmény, idő, helyszínek, fordulat, szereplő; szerkezet; elbeszélés, párbeszéd, leírás; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása. Tematikus kapcsolódások, alapvető élethelyzetek, érzelmi tartalmak felismerése, erkölcsi választások értelmezése, és véleményezése (pl.
149 fejlesztési indulatok, szeretet, együttérzés, segítőkészség, félelem, bizalom, hála). Kisepikai művek műelemzései eljárásainak alkalmazása, a műelemzések alapján következtetések, általánosan érvényes megállapítások megfogalmazása. Szövegtudás megosztása kifejező előadással. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Kisepikai alkotások - prózai és verses műfajok. Novella, elbeszélés, kisregény, anekdota, karcolat, egyperces novella, komikus eposz, ballada - műfaji rendszerezés. Tematikus kapcsolódások, archetipikus helyzetek felismerése (pl. gyerekkorfelnőttkor, szegénységgazdagság, bűn-bűnhődés, házastársi kapcsolatok, hűség, kitartás, beavatás). Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Örkény István műveiből, valamint választható: Petőfi Sándor: A helység kalapácsa a komikus eposz műfaji sajátosságai, illetve Arany János egy balladája (pl. Zách Klára; Szondi két apródja). Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem (részletek) házi olvasmány. A karcolatgyűjtemény szerkezete; pár-novellák összevetése. A tanuló műelemzések során rögzíti az egyes műfajok sajátosságait is; felismeri az epikus közlésformát, valamint a verses és a prózaforma műfajmegkötő vagy műfajfüggetlen szerepét; alkalmazza a művek már ismert értelmezési szempontjait (elemzi az időés térviszonyokat, szerkezeti megoldásokat, előreutalásokat, késleltetéseket); felismeri az elbeszélői nézőpontot, beszédhelyzetet; azonosítja az irodalom nagy témáit, pl. család, iskola, gyerekek és felnőttek, szegénység; a kisepikai műfajok rendszerezésével (eredet, forma, műfaji jellemzők) összefoglalja, átismétli a négy év során megszerzett ismereteit; képes az irodalmi élmény megosztására; képes érzelmi tartalmak felismerésére, erkölcsi választások értelmezésére és véleményezésére, pl. indulatok, szeretet, együttérzés, segítőkészség, félelem, bizalom, hála stb.; memoriterek (verses és prózaepikai szövegrészletek) előadására. Vizuális kultúra: témák, tematikus kapcsolódások a festészetben. Erkölcstan: beavatás; bűn, bűnhődés, lelkiismeret. Dráma és tánc: kifejező szövegmondás, élménymegosztás.
150 fogal mak Kisepika, anekdota, novella, egyperces novella, komikus eposz, szerkezet, időrend, elbeszélői nézőpont, beszédhelyzet. Nagyepikai alkotás - regényelemzés Regények, regényműfaj-változatok. Regényelemzések. Nagyepikai alkotások közlésformái. 8 óra Az emberismeret, az önismeret fejlesztése: képesség a szereplők jellemzésére, tetteik minősítésére; alapvető emberi helyzetek, erkölcsi választások értelmezésére, megbeszélésére, véleményezésére. Nagyepikai alkotások elolvasása, több szempontú megközelítése, feldolgozása, a narráció sajátosságainak megbeszélése, megvitatása. Az irodalmi nagy témáinak felismerése, azonosítása pl. szülő és gyerek, gyerekek és felnőttek, iskola és nevelés; beavatás, próbatételek, szerelem. Az emberismeret, az önismeret fejlesztése: képesség a szereplők jellemzésére, tetteik minősítésére; alapvető emberi helyzetek, erkölcsi választások értelmezésére és megbeszélésére, véleményezésére. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Nagyepikai alkotás egy regény sok szempontú megközelítése. Pl. Tamási Áron: Ábel a rengetegben vagy Szabó Magda: Abigél vagy Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (vagy egy másik regénye, pl. Pillangó, Árvácska) vagy Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember vagy egy kortárs magyar vagy világirodalmi alkotás. Tér- és időviszonyok, cselekmény, szerkezet, elbeszélői nézőpont, hangnem, ábrázolásmód. Hősök, tettek, magatartásformák a szereplők jellemzése (egyéni állásfoglalással). Regényműfaji változat (pl. fejlődésregény, történelmi regény, példázatos regény). Elemzések, értelmezések és kreatív írások. A tanuló nagyepikai alkotás(ok)ban azonosítja, elemzi az idő- és térviszonyokat, a narráció sajátosságait (az elbeszélés és a történet időrendje, előreutalások, késleltetések); a műfaji változatot; felismeri az elbeszélői nézőpontot, beszédhelyzetet; azonosítja az irodalom nagy témáit, pl. szülő és gyerek, gyerekek és felnőttek, iskola és nevelés; beavatás, próbatételek, szerelem. A tanuló képes a szereplők jellemzésére, tetteik minősítésére; alapvető emberi helyzetek, erkölcsi választások értelmezésére és megbeszélésére, véleményezésére; felidézi és rendszerezi az Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: nagyepikai alkotások társadalomképe. Erkölcstan: hősök, tettek, magatartásformák értelmezése. Mozgóképkultúra és médiaismeret: nagyepikai alkotások filmes feldolgozásai és hatásuk.
151 fogal mak olvasott, feldolgozott regényeket (összefoglalás); képes az irodalmi élmény megosztására, olvasmányainak ajánlására; alkalmas az önálló olvasmányválasztás indoklására; memoriterek (prózaepikai szövegrészletek) előadására. Elbeszélői nézőpont, hangnem, ábrázolásmód; fejlődésregény, humor, példázat / parabola, történelmi regény. Lírai és átmeneti műfajok, műtípusok - óda, dal, epigramma, elégia, ekloga, életkép, tájlíra, hangulatlíra, gondolati líra Lírai műnem. Dal, óda, himnusz, elégia, epigramma. Poétikai és verstani alap. 17 óra Annak felismerése, hogy a líra különböző műfajai az emberi érzelmek, erkölcsi döntések átélésének és a velük való azonosulás lehetőségét teremtik meg. Az alapvető lírai műfajok sajátosságainak (pl. beszédhelyzet, megszólított; tematika, motívumok, műfaji és tematikus kapcsolatok) felismerése különböző korok alkotóinak művei alapján. A ritmusérzék, a belső hallás fejlesztése. Szövegértési és szövegelemző képességek fejlesztése: alakzatok, képek azonosítása, a jelentésteremtő szerep elemzése, a kompozíció meghatározó elemeinek értelmezése, az érzelmi intelligencia, az empátia fejlesztése, az érzelmi tartalmak megértése révén. Szövegelemzések, értelmezések sok szempontú megközelítésben. A szöveghű, kifejező szövegmondás fejlesztése. Képesség a reklám, a popzene új szóbeli költészetének értelmezésére, közműveltségi helyének, szerepének megértésére. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Lírai és átmeneti műfajok, műtípusok, pl. óda, dal, epigramma, elégia, ekloga, életkép, tájlíra, hangulatlíra, gondolati líra - műfaji rendszerezés. Tematikus, motivikus kapcsolódások felismerése (a műválasztás felölel alapvető lírai A tanuló elemzi az alapvető lírai műfajok sajátosságait különböző korok alkotóinak művei alapján, értelmezi néhány lírai mű beszédhelyzetét, a megszólító-megszólított viszony néhány jellegzetes típusát; Ének-zene: dallam- és ritmusvariációk; énekelt versek, ritmushatások; a rockzene néhány jellemzője. Dráma és tánc: kifejező szövegmondás.
152 témákat, pl. természet, évszakok és napszakok, szülőföld, haza, család, szerelem, háború, szabadság, öntudat, költősors, költészet / ars poetica). Verstani, poétikai rendszerezése. Szemelvények Ady Endre, Arany János, Csokonai Vitéz Mihály, Janus Pannonius, József Attila, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós (Nem tudhatom), Szabó Lőrinc, Vörösmarty Mihály, Weöres Sándor műveiből és kortárs magyar lírai alkotásokból. Szemelvények a reklám és a popzene új szóbeli költészetéből. A fogalmi háló a választott művekhez kapcsolódik. fogal mak Eötvös József Általános Iskola és AMI azonosítja a művek tematikáját, meghatározó motívumait; felfedez műfaji és tematikus-motivikus kapcsolatokat; elemzi a zenei és ritmikai eszközök típusait, felismeri funkciójukat, hangulati hatásukat; elemzi a képeket, alakzatokat, szókincsbeli és mondattani jellegzetességeket, a lexika jelentésteremtő szerepét megérti a lírai szövegekben; elemzi a kompozíció meghatározó elemeit (pl. tematikus szerkezet, tér- és időszerkezet, logikai szerkezet, beszédhelyzet és változása); elemzi a művekből feltáruló érzelmi tartalmakat; sok szempontú megközelítésben elemez, értelmez különféle műfajú lírai alkotásokat és meg is tanul néhányat (Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor egyegy művét, Radnóti Miklós Nem tudhatom című alkotását és kortárs magyar szerzők néhány költeményét; rendszerezi műfajelméleti, verstani, poétikai ismereteit (ismétléssel is); ismerkedik a reklám és a popzene új szóbeli költészetével, illetve ennek helyével, szerepével, hatásával a közműveltségben. Társadalomismeret; mozgóképkultúra és médiaismeret: a reklámeszközök és hatásuk. Óda, himnusz, elégia, dal, epigramma, ekloga, verselési rendszer, rímes és rímtelen időmértékes verselés, versláb, spondeus, trocheus, trochaikus verselés, daktilus, kötött verssor, hexameter, pentameter, disztichon, rím, rímelhelyezkedés, alliteráció; szókép, hasonlat, megszemélyesítés, metafora, alakzat, ismétlés, párhuzam, ellentét, fokozás, figura etymologica, inverzió.
153 Stílusirányzatok a 20. század elején (klasszikus modernség) A romantika, mint az utolsó egységes korstílus. Ady, Kosztolányi (vagy más, korszakbeli szerző) egy-két műve. 6 óra Annak megértése, hogy egy korszak sokféle módon vet fel erkölcsi és esztétikai kérdéseket, és sokféle műformában és hangnemben felelhet a problémákra. Megismerkedés egy korszak irodalmi életével és stílusirányzataival pl. impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió, az irányzatok és egyegy mű összefüggésével. A stíluselemzési képességek fejlesztése. Az önálló ismeretszerzés, könyvtárhasználat és forráskezelés támogatása. A regionális és helyi kötődések elmélyítése a korszak irodalmi, művészeti, kulturális emlékeinek, emlékhelyeinek azonosításával. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Stílusirányzatok a 20. század elején (klasszikus modernség). Az impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió stílusés formajegyei. Jellemző művek, ábrázolásmódok pl. Ady, Babits, Juhász Gyula, Tóth Árpád műveiből. A tanuló megismerkedik egy korszak stílusirányzataival pl. impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió, az irányzatok és egy-egy mű összefüggésével; ismerkedik a korszak irodalmi életével (pl. a Nyugat szerepe, hatása; irodalmi kapcsolatok); megismeri a korszakolás nehézségeit; az irányzatok főbb esztétikai elveit, törekvéseit, ábrázolásmódját, stílus- és formajegyeit (szimbólumhasználat és szimbolizmus megkülönböztetésével); jellemző műveken felismeri az irányzatok jellegzetességeit, főbb vonásait; az önálló ismeretszerzés többféle módszerével (pl. internet, elektronikus könyvtár stb.) is gyűjt információkat; keres a korszakhoz regionális és helyi kulturális kötődéseket (bármely művészeti ágból, pl. festészet, szobrászat, építészet is). Történelem, társadalmi és állampolgári ismertek: a korstílusok művelődéstörténeti, életmódbeli vonatkozásai. Vizuális kultúra: stílusirányzatok a 20. század elején.
154 fogal mak Impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió, szinesztézia, allegória, szimbólum, összetett költői kép. Nagyepikai alkotás az ifjúsági és/vagy a szórakoztató irodalom köréből - magyar vagy világirodalom, regényelemzés 8 óra Regényelemzések (legalább 5 6, korábban közösen, részletesen értelmezett nagyepikai alkotás tapasztalatai). Témák, hősök, műfaji változatok. A szociális képességek, az önismeret, az empátia, az erkölcsi tudatosság fejlesztése. Műmegközelítési, műelemzési eljárások alkalmazása, a személyes irodalmi élmények megosztása, olvasmányválasztás önálló indoklása. Megbeszélésekben a tetszés- vagy véleménynyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáinak alkalmazása, az eltérő ízlésítéletek különbözőségének megértése. A szórakoztató irodalom, a populáris irodalom egyes alkotásainak, különféle filmes feldolgozásoknak esztétikai szempontú, kritikus értékelése. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Nagyepikai alkotás az ifjúsági és/vagy a szórakoztató irodalom köréből egy magyar vagy világirodalmi regény sok szempontú megközelítése. A népszerű irodalom műfajai (pl. ifjúsági, bűnügyi, fantasztikus regény, kalandregény, sci-fi), megoldásai, hatása; hangnemei (pl. humoros regény), formái (pl. naplóregény, levélregény). Pl. Golding: A Legyek Ura / Salinger: Zabhegyező / Rejtő Jenő egy műve / Verne egy műve / egy klasszikus bűnügyi regény. A fogalmi háló a választott művekhez kapcsolódik. A tanuló tudja alkalmazni a művek megközelítésének (korábban gyakorolt) lehetőségeit; képes az irodalmi élmény megosztására, olvasmányainak ajánlására; alkalmas az önálló olvasmányválasztás indoklására; képes memoriterek (prózaepikai szövegrészletek) előadására; tud tájékozódni erkölcsi kérdésekben, és ezt igényli is; megérti az igazság és nézőpont, a személyes és a közösségi igazság konfliktusát; képes az önálló műbefogadás mind teljesebb élményére, a hatás feldolgozására (csoportos beszélgetésben való részvétellel és egyéni szövegalkotással egyaránt); képes a tetszés- vagy Társadalomismeret: a bűnügyi regények társadalomképe. Vizuális kultúra; Énekzene: a populáris kultúra műfajai, jellemzői. Mozgóképkultúra és médiaismeret: filmtípusok, műsortípusok (pl. scifi; krimi).
155 fogal mak véleménynyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáinak alkalmazására, az eltérő ízlésítéletek különbözőségének megértésére; képes a szórakoztató irodalom, a populáris irodalom egyes alkotásainak, különféle filmes feldolgozásoknak esztétikai szempontú, kritikus értékelésére. Népszerű irodalom, bűnügyi történet, kalandregény, fantasztikus regény, tudományos-fantasztikus irodalom, humoros hangnem. Drámai műfajok - egy tragédia és/vagy egy komédia A drámai műnem, drámai szerkezet, drámai jellem, jellemtípusok. 7 óra A drámában megjelenített konfliktusok, erkölcsi választások mérlegelése és értékelése, azonosulás a műben megjelenített pozitív értékekkel, magatartásokkal. Drámai mű/vek közös és önálló olvasása, befogadása, feldolgozása; a műnem jellemzőinek (pl. szerkezet, jellem, szituáció, nyelv) feltárása. Képesség drámai hősök jellemzésére, kapcsolataik, konfliktusaik elemzésére. A tragikum/komikum mint műfajformáló minőség megértése, műbeli megjelenési formáinak felismerése. Különféle dramatikus formák kipróbálása révén (pl. helyzetgyakorlat, stílusgyakorlat, dramatikus improvizáció) az empatikus készségek fejlesztése. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Drámai műfajok - egy tragédia és/vagy egy komédia sok szempontú megközelítése. Shakespeare: Romeo és Júlia (vagy egy Shakespeare-komédia vagy Gogol: A revizor). Tér- és időviszonyok, szereplők rendszere, alapszituáció, cselekmény, konfliktusok. Drámai szerkezet. A meghatározó minőség szerepe (tragikus/komikus cselekmény; A tanuló felismeri és elemzi a drámai műnem főbb jellemzőit, a választott alkotás műfaját közös és önálló olvasással, feldolgozással, műelemzéssel; elemzi a drámai szerkezet, drámai jellem és nyelv néhány jellemzőjét; felismeri a tragikumot/komikumot mint műfajformáló minőséget, elemzi a műbeli megjelenési formáit; Dráma és tánc: dráma és színház; a tragikus, a komikus minőség megjelenítése; színházi előadás elemzése, értékelése. Erkölcstan: tragikus/komikus történés, cselekmény; érték, értékveszteség.
156 tragikus/komikus hős). Hősök (egyéni és tipikus vonások). Tragikus bukás, értékveszteség/komikus lelepleződés. fogal mak Eötvös József Általános Iskola és AMI tudja jellemezni a drámai hősöket, elemezni kapcsolataikat, konfliktusaikat; képes szituációk és instrukciók értelmezésére, esetleg megjelenítésére; tud elemezni és értelmezni egy látott jelenetet (színházi előadás vagy felvétele); alkalmas egy szövegrészlet megtanulására, jelenet előadására az olvasott drámai műből vagy annak alapján; különféle dramatikus formák kipróbálása révén (pl. helyzetgyakorlat, stílusgyakorlat, dramatikus improvizáció) fejlődik empatikus készsége. Dráma, komédia, tragédia, komikum, tragikum, dialógus, konfliktus, alapszituáció, drámai nyelv, drámai jellem. A tematikai egység nevelésifejlesztési A média kifejezőeszközei (2) A mozgóképi és az írott sajtó szövegeinek rendszerezése 3 óra Az egyes médiumokban megjelenő médiaszövegek közötti különbségek érzékelése, médiaszövegek fikciós vagy dokumentum jellegének megfigyelése. Annak belátása, a mozgóképi és írott szövegek közti választás erkölcsiesztétikai mérlegelést és értékelést igényel. Az életkornak megfelelő mozgóképi (film, televízió, videó, komputerjáték, web) szövegértés képességének fejlesztése, önálló és kritikus attitűd kialakítása, a mediális írás-olvasástudás fejlesztése. A médiumok nyelvi apparátusára vonatkozó alapszintű tájékozottság megszerzése. A tudatos szövegválasztás képességének fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Annak tudatosítása és próbája, hogy noha a mozgóképi szövegeknek nincs minden szövegre alkalmazható osztályozása, a filmek értelmezését, elemzését segíti a rendszerezés néhány alapszempontja (a valóságanyag természete, dokumentumfilm-fikció; az alkotói szándék és nézői elvárás műfajfilm, szerzői film). Kapcsolódási pontok Ének-zene: zenei stílusok, műfajok ismerete - dal, kánon, kórusmű, szimfónia, más hangszeres és
157 A szerzői és a műfajfilm néhány meghatározó jellemzőjének meghatározása (a nézők számára ismerős témák, szériaszerű filmalkotások, könnyen befogadható ábrázolási konvenciók, illetve a személyesebb, a szerzővel azonosítható eredeti formanyelv használata). A meghatározó sajtóműfajok felismerése, alapvető jellemzőik tudatosítása (tudósítás, riport, publicisztika, kritika). zenekari művek, opera. Dráma és tánc: alapvető tánctípusok, táncstílusok és kísérőzenéjük azonosítása, mozgásvagy mozgásszínházi formák megkülönböztetése. Vizuális kultúra: Képzőművészeti ágak, az építészet, a design főbb jellemzőinek ismerete. Dokumentum, fikció, műfaji, western, sci-fi, melodráma, burleszk, thriller; szerzői, ábrázolási konvenció; tudósítás, riport, kritika, publicisztika. A tematikai egység nevelésifejlesztési A média társadalmi szerepe, használata A média nyelve, a médiaszövegek értelmezése 3 óra A médiaszövegek emberek által mesterségesen előállított tartalmak. A médiaszövegek elemi szövegalkotó kódjainak, kifejező eszközeinek ismerete. A metafora és a metonímia felismerése, alkalmazása. A hírműfajhoz kapcsolódó meghatározó tevékenységek (pl. újságíró, fotóriporter) ismerete. Annak belátása, hogy a média nagyfokú társadalmi szerepet játszik; a szerep megítéléséhez elvi-erkölcsi alapon nyugvó mérlegelés szükséges. A média, kitüntetetten az audiovizuális média és az internet társadalmi szerepének, működési módjának tisztázása. Alapszintű, a média művelődéstörténetére vonatkozó tájékozottság megszerzése, a naiv fogyasztói szemlélet átértékelése. Önálló és kritikus attitűd kialakítása, a kritikai médiatudatosság fejlesztése. A résztvevő és aktív állampolgári szerep elsajátítása, kritikai képességek fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Annak felismerése, hogy a médiaszövegek megformálásához ( írásához ) és megértéséhez ( olvasásához ) az adott médiumra vonatkozó nyelvismeretre van szükség, és a tömegkommunikáció Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári
158 médiumai más- és más jelrendszert, kódokat használnak írott, szimbolikus, például egy képen látható tárgy és technikai, például a kameramozgás kódokat). Annak tudatosítása, hogy a technikai úton rögzített képeket (is) alkalmazó kommunikáció sajátossága, hogy a képeken, mozgóképeken látható formáknak, motívumoknak nincs pontosan meghatározott értelme a jelentés nagymértékben függ a befogadótól. A mágikus gondolkodás fogalmának vizsgálata, meghatározása (a tárgyak képének azonosítása az ábrázolttal, a kép és a valóság öntudatlan azonosítása). ismeretek: a médiumok hírei és a környezetben tapasztalt valóság összehasonlítása. Informatika: algoritmus kódolása a számítógép számára egyszerű programozási nyelven. Annak felismerése, hogy míg a művek esetében a befogadó a szerző által megjelenített cselekményvilág eseményeiből maga konstruálja a történetet, a média direkt értelmezési kereteket kínál a fogyasztónak a közrebocsátott történetjavaslatok értelmezésére. Kérdések és állítások megfogalmazása a mediatizált kommunikáció egyirányú és/vagy interaktív jellegével kapcsolatban. Annak megismerése és aktuális médiaesemények feldolgozásával tudatosítása, miért és hogyan érvényesül a médiában a sztereotip megfogalmazás kényszere, milyen veszélyekkel járhat mindez. A nemeknek, foglalkozásoknak, életmódmintáknak, kisebbségeknek a tapasztalati valóságtól eltérő megjelenítésének felismerése a médiában, annak tudatosítása, hogy a médiaszövegek a közösség kulturális képviselői (reprezentánsai). A sztereotípia és a reprezentáció fogalmának meghatározása, annak érzékelése, miért problematikus hogy a világ nem olyan módon jelenik meg a médiában, mint a tapasztalati valóságban. Élmények és tapasztalatok összevetése a média által közvetített, megjelenített világokkal (pl. hírműsorok, talk-showk, reality-showk, életmód magazinok, közösségi portálok alapján az azonosságok és az eltérések megfigyelése, megbeszélése). Azonos események eltérő megfogalmazásainak összevetése, ésszerű indoklás az egyszerűbb reprezentációk különbözőségeire (érdekek, nézőpontok, politikai és gazdasági érintettség), illetve műfaji, nyelvi különbségek feltárása a hírműsorokban, hírportálokon, napisajtóban). Szimbolikus kód, technikai kód, mágikus gondolkodás, értelmezési keret, egyirányú kommunikáció, interaktív kommunikáció, sztereotípia, reprezentáció. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén A tanuló képes a kulturált szociális érintkezésre, eligazodik és hatékonyan részt vesz a mindennapi páros és csoportos kommunikációs helyzetekben, vitákban. Figyeli és tudja értelmezni partnerei kommunikációs szándékát, nem nyelvi jeleit. Képes érzelmeit kifejezni, álláspontját megfelelő érvek, bizonyítékok segítségével megvédeni, ugyanakkor empatikusan képes beleélni magát
159 mások gondolatvilágába, érzelmeibe, megérti mások cselekvésének mozgatórugóit. Képes a különböző megjelenésű és műfajú szövegek globális (átfogó) megértésére, a szöveg szó szerinti jelentésén túli üzenet értelmezésére, a szövegből információk visszakeresésére. Össze tudja foglalni a szöveg tartalmát, tud önállóan jegyzetet és vázlatot készíteni. Képes az olvasott szöveg tartalmával kapcsolatos saját véleményét szóban és írásban megfogalmazni, állításait indokolni. Ismeri és a törekszik a szövegalkotásban a különböző mondatfajták használatára. Alkalmazza az írásbeli szövegalkotásban a mondatvégi, a tagmondatok, illetve mondatrészek közötti írásjeleket. A helyesírási segédkönyvek segítségével jártas az összetett szavak és gyakoribb mozaikszók helyesírásában. Ismeri a tömegkommunikáció fogalmát, legjellemzőbb területeit. Képes a könnyebben besorolható művek műfaji azonosítására, 8 10 műfajt műnemekbe tud sorolni, és a műnemek lényegét meg tudja fogalmazni. A különböző regénytípusok műfaji jegyeit felismeri, a szereplőket jellemezni tudja, a konfliktusok mibenlétét fel tudja tárni. Felismeri az alapvető lírai műfajok sajátosságait különböző korok alkotóinak művei alapján (elsősorban századi alkotások). Felismeri néhány lírai mű beszédhelyzetét, a megszólító-megszólított viszony néhány jellegzetes típusát, azonosítja a művek tematikáját, meghatározó motívumait. Felfedez műfaji és tematikus-motivikus kapcsolatokat, azonosítja a zenei és ritmikai eszközök típusait, felismeri funkciójukat, hangulati hatásukat. Azonosít képeket, alakzatokat, szókincsbeli és mondattani jellegzetességeket, a lexika jelentésteremtő szerepét megérti a lírai szövegekben, megismeri a kompozíció meghatározó elemeit (pl. tematikus szerkezet, tér- és időszerkezet, logikai szerkezet, beszédhelyzet és változása). Konkrét szövegpéldán meg tudja mutatni a mindentudó és a tárgyilagos elbeszélői szerep különbözőségét, továbbá a közvetett és a közvetlen elbeszélésmód eltérését. Képes a drámákban, filmekben megjelenő emberi kapcsolatok, cselekedetek, érzelmi viszonyulások, konfliktusok összetettségének értelmezésére és megvitatására. Az olvasott, megtárgyalt művek erkölcsi kérdésfeltevéseire véleményében, erkölcsi ítéleteiben, érveiben tud támaszkodni. Képes egyszerűbb meghatározást megfogalmazni a következő ról: novella, rapszódia, lírai én, hexameter, pentameter, disztichon, szinesztézia, szimbólum, tragédia, komédia, dialógus, monológ. Képes néhány egyszerűbb meghatározás közül kiválasztani azt, amely a következő valamelyikéhez illik: fordulat, retorika, paródia, helyzetkomikum, jellemkomikum. Az ismertebb műfajokról tudja az alapvető információkat. Képes művek, műrészletek szöveghű felidézésére. Képes beszámolót, kiselőadást, prezentációt készíteni és tartani különböző írott és elektronikus forrásokból, kézikönyvekből, atlaszokból/szakmunkákból, a témától függően statisztikai táblázatokból, grafikonokból, diagramokból. Tisztában van a média alapvető kifejezőeszközeivel, az írott és az elektronikus sajtó műfajaival. Ismeri a média, kitüntetetten az audiovizuális média és az internet társadalmi szerepét, működési módjának
160 legfőbb jellemzőit. Kialakul benne a médiatudatosság elemi szintje, az önálló, kritikus attitűd. Szabadon tervezhető órakeret: 7 óra Témakör Téma Óraszám Öko-hét 1 óra Egészséghét 2 óra Adventi-hét 2 óra Eötvös-hét 2 óra
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM 51/2012. XII. 21.EMMI RENDELET 1.SZ. MELLÉKLETE ALAPJÁN Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs
Adaptált kerettanterv
Adaptált kerettanterv MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az Apáczai Kiadó Helyi tantervi ajánlása alapján, kiegészítve a rendelkezésre álló 10%, illetve a szabadon tervezhető órakeret terhére felhasználható
Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam
Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam érzelmi érzékenysége, erkölcsi gondolkodása legalább olyan szintre kerül, hogy az olvasott művekben képessé válik emberi alaphelyzetek,
Helyi tanterv alsó tagozat
Tartalomjegyzék Helyi tanterv alsó tagozat Magyar nyelv és irodalom Bevezető... 3 1. évfolyam... 5 2. évfolyam... 11 3. évfolyam... 20 4. évfolyam... 31 Német népismeret Bevezető... 42 1. évfolyam... 43
2. évfolyam Magyar nyelv és irodalom
2. évfolyam Magyar nyelv és irodalom Éves óraszám: 288 (180 olvasás, 72 nyelvtan, 36 írás); Heti óraszám: 8. Tematikai egység címe 288 Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása
Magyar nyelv és irodalom
Magyar nyelv és irodalom Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotás érthetően beszél; megérti az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen
Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez az 51/2012 (XII: 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1. kerettanterv alapján
Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez az 51/2012 (XII: 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1. kerettanterv alapján Oktatási célok: Magyar nyelv és irodalom 1. osztály - az olvasástanulás előkészítése;
1. évfolyam. Témakörök
1. évfolyam Témakörök Javasolt óraszámok 7 óra/hét (252óra) Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása 30 Olvasás, az írott szöveg megértése 1. - az olvasástanulás előkészítése
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM AZ 51/2012 2 (7.A) Az iskola a magyar nyelv és irodalom tantárgyat magyar nyelv és irodalom tantárgyakra bonthatja. Iskolánk, ezen rendelet alapján a magyar nyelv és magyar irodalom
Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai
Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.
Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam
Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti
8. melléklet Alsós kötelező tantárgyak tantervei:
8. melléklet Alsós kötelező tantárgyak tantervei: oldalszám Magyar nyelv és irodalom 91. Matematika 130. Környezetismeret 165. Vizuális kultúra 195. Technika, életvitel és gyakorlat 258. Ének-zene A változat
Magyar nyelv és irodalom
Magyar nyelv és irodalom Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. BEVEZETŐ
BEVEZETŐ Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. az általános iskolák 1 4. évfolyama számára
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs
Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Dunaharaszti. Alsó tagozatos kerettanterv
Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Dunaharaszti Alsó tagozatos kerettanterv 1-4. évfolyam - 101 - Tartalomjegyzék Alsó tagozatos kerettanterv...- 101 - Tartalomjegyzék... - 102 - Magyar
2013. Helyi tanterv. Klúg Péter Általános Iskola, Szakiskola a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye. Szeged
2013. Helyi tanterv Klúg Péter Általános Iskola, Szakiskola a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye Szeged AZ ISKOLA HELYI TANTERVE 1. A képzés teljes szerkezete... 1 2. Óvodai nevelés...
Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 2.osztály
Oktatási célok: Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 2.osztály - a szövegértő olvasás előkészítése; - az irodalmi alkotások befogadásának megalapozása; - szépirodalmi és ismeretterjesztő
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM EMMI helyi tanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM EMMI helyi tanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1 Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Az általános
Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára
Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára A kerettantervhez képest heti egy órával (3. osztályban 2 órával) emelt (8-8 8-7) óraszámokkal Célok és feladatok* Az általános iskola
Középkerti Általános Iskola Helyi tanterv alsó tagozat
Középkerti Általános Iskola Helyi tanterv alsó tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs
1. számú melléklet AZ ALSÓ TAGOZAT TANTÁRGYI PROGRAMJAI
1. számú melléklet AZ ALSÓ TAGOZAT TANTÁRGYI PROGRAMJAI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam Elsődleges célunk az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy az anyanyelvi kommunikációs
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges ja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.
Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam Célok és feladatok
Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és
Osztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános iskola Magyar nyelv és irodalom Évfolyam: 1 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: Írásbeli Követelmények, témakörök:
Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok*
Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 4. Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez
Budapest, 2013. március 29. Jóváhagyta : Hanczné Szmilkó Katalin Igazgató
Budapest, 2013. március 29. Jóváhagyta: Hanczné Szmilkó Katalin Igazgató Tartalom MAGYAR... 4 1. évfolyam... 7 2. évfolyam... 21 3. évfolyam... 34 4. évfolyam... 48 MATEMATIKA... 62 1. évfolyam... 68 2.
Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák évfolyama számára A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (9-9-8) óraszámokkal
Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 2 3. évfolyama számára A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (9-9-8) óraszámokkal Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar
A SZIGETI JÓZSEF UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE 1-4.
A SZIGETI JÓZSEF UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE 1-4. Budapest,2013. március 1 0 4 1 B u d a p e s t, S z i g e t i J ó z s e f u. 1-3. O M : 034873 TARTALOM Magyar nyelv és irodalom... 2 Angol nyelv...
Magyar nyelv és irodalom. 1 4. évfolyama számára. Célok és feladatok
Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése,
Magyar nyelv és irodalom helyi tanterv 1 4. évfolyam A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (8-8 - 7-7) óraszámokkal Célok és feladatok
Magyar nyelv és irodalom helyi tanterv 1 4. évfolyam A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (8-8 - 7-7) óraszámokkal Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom
1. számú melléklet AZ ALSÓ TAGOZAT TANTÁRGYI PROGRAMJAI
1. számú melléklet AZ ALSÓ TAGOZAT TANTÁRGYI PROGRAMJAI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam Elsődleges célunk az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy az anyanyelvi kommunikációs
5. Tantárgyak tartalma és követelményei
Magyar nyelv és irodalom 1. évfolyam 5. Tantárgyak tartalma és követelményei 5.1 Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam 5.1.1 Magyar nyelv és irodalom 1. évfolyam Éves óraszám: 288 (144 olvasás, 144 írás);
Helyi tanterv. Magyar nyelv és irodalom. VD Általános Iskola 1 4. évfolyama számára
Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom VD Általános Iskola 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek
Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam számára
Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam számára 1 A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (8-8 - 7-7) óraszámokkal Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1 Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 2. évfolyama számára A kerettantervhez
Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u Szervezeti egységkód: OM azonosító: Pedagógiai Program
Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. Szervezeti egységkód: 082036 OM azonosító: 031081 Pedagógiai Program 3.1 Helyi tanterv tantárgyanként-alsó tagozat 3.1 Az alsó tagozat helyi
Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam
Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam 1. Alapelvek, célok Az általános iskola kezdő szakaszában a magyar nyelv és irodalom tantárgy legalapvetőbb célja az anyanyelvi kommunikációhoz szükséges képességek
Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u Szervezeti egységkód: HA1401 OM azonosító: Pedagógiai Program
Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. Szervezeti egységkód: HA1401 OM azonosító: 031081 Pedagógiai Program 3.1 Helyi tanterv tantárgyanként-alsó tagozat 3.1 Az alsó tagozat helyi
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI TANTERV. Készült az 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet kerettanterve alapján 2013.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-12. HELYI TANTERV Készült az 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet kerettanterve alapján 2013. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM - ALSÓ TAGOZAT Az általános iskola alsó tagozatán a
BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1182 Budapest Brassó u. 1. OM azonosító: 035120 KLIK azonosító: 203003
BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1182 Budapest Brassó u. 1. OM azonosító: 035120 KLIK azonosító: 203003 Telefon: 291-83-23 Fax: 290-75-77 e-mail: [email protected] http:// www.brassoiskola.hu HELYI TANTERV
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen
Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból az 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok*
Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból az 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs
BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA Budapest Brassó u. 1. OM azonosító: KLIK azonosító:
BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1182 Budapest Brassó u. 1. OM azonosító: 035120 KLIK azonosító: 203003 Telefon: 291-83-23 Fax: 290-75-77 e-mail: [email protected] http:// www.brassoiskola.hu HELYI TANTERV
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Magyar nyelv és irodalom. készült
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1-4./1.2.1. alapján 1-4. évfolyam 2 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az
Örömhír Budapest ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. ÉVFOLYAMOK HELYI TANTERV. Hatályos 2016.
Örömhír Budapest ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. ÉVFOLYAMOK HELYI TANTERV Hatályos 2016. szeptember 1-től 1 Iskolánk helyi tantervként teljes mértékben a kerettantervet
Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára A kerettantervhez képest heti egy órával emelt ( ) óraszámokkal
Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára A kerettantervhez képest heti egy órával emelt (8-8 - 7-7) óraszámokkal Célok és feladatok* Az általános iskola alsó tagozatán a magyar
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
Magyar nyelv és irodalom MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése,
3. HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT
3. HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás
Alsó tagozat helyi tantervei. a táblázatban megadott sorrend szerint
Alsó tagozat helyi tantervei a táblázatban megadott sorrend szerint Óraterv 1 4. évfolyam Tantárgyak 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. Magyar nyelv és irodalom 7+1 7 6 6 Idegen nyelvek (Angol/Német) +1 +3
Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081. Pedagógiai Program. 3.1 Helyi tanterv tantárgyanként-alsó tagozat
Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081 Pedagógiai Program 3.1 Helyi tanterv tantárgyanként-alsó tagozat Érvényes: 2013. szeptember 1-től 3.1 Az alsó tagozat helyi tanterve
Magyar nyelv és irodalom
Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Helyi Tanterv Magyar nyelv és irodalom 1-2. évfolyam Eger, 2013. március 29. Kidolgozta: Petrovai Józsefné Rozsnyai Lászlóné Szilágyiné Veres Szilvia
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam... 6 1 2. évfolyam... 7 1. évfolyam... 9 Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése,
KISLÁNGI TAMÁSI ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA 201103 PEDAGÓGIAI PROGRAM. HELYI TANTERV II. rész ALSÓ TAGOZATOS TANTÁRGYAK
KISLÁNGI TAMÁSI ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA 201103 PEDAGÓGIAI PROGRAM HELYI TANTERV II. rész ALSÓ TAGOZATOS TANTÁRGYAK TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 3. MATEMATIKA 43. ERKÖLCSTAN 88. KÖRNYEZETISMERET
MISKOLC-DIÓSGYŐRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ALSÓ TAGOZAT HELYI TANTERVE MISKOLC-DIÓSGYŐRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
MISKOLC-DIÓSGYŐRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA HELYI TANTERVE 1-4. évfolyam Alsó tagozat Miskolc 2013 1 Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 1 4. évfolyama számára EMMI kerettanterv 51/2012.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM (1-4.)
TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM (1-4.)...2 MATEMATIKA (1-4.)...79 ERKÖLCSTAN(1-4.)...129 KÖRNYEZETISMERET(1-4.)...164 ÉNEK-ZENE (1-4.)...202 VÍZUÁLIS KULTÚRA (1-4.)...232 TECHNIKA, ÉLETVITEL ÉS
1-2. évfolyam. Kerettantervi óraszám az 1-2. évfolyamon
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA 1 2. ÉVFOLYAM... 2 1. évfolyam... 4 2. évfolyam... 10 3 4. ÉVFOLYAM... 18 3. évfolyam... 19 4. évfolyam... 30 A magyar nyelv
Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szeghalom Helyi tanterv 1-4. évfolyam. Helyi tanterv MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Helyi tanterv MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI TANTERV. 1. évfolyam. Témakörök
1. évfolyam Éves és heti óraszámok, éves órakeret felosztás Éves óraszám: Heti óraszám: 288 óra 8 óra Éves órakeret felosztás témakörönként Témakörök Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen
Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv
Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv TÉA- ÓA- Z 1-2 TATAO FOGAA, TÉNYÉG, ÓDZ FADAT A magyar ábécé kis- és nagybetűinek felismerése nyomtatott és kézírásos formában. A magyar ábécé kis-
Fráter György Katolikus Általános Iskola és AMI
Fráter György Katolikus Általános Iskola és AMI HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT 1-4 ÉVFOLYAM Tematikai egység/fejlesztési cél MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Fejlesztési feladatok és óraszámok 1-2. évfolyam Kerettantervi
GUSTAVE EIFFEL FRANCIA ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
GUSTAVE EIFFEL FRANCIA ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországon nyilvántartásba vett
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
Magyar nyelv és irodalom MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Alapfokú nevelés oktatás szakasza alsó tagozat 1 4. évfolyam Az Apáczai Kiadó által megjelentetett kerettantervi ajánlás felhasználásával készült Célok, feladatok Az általános
MAGYAR NYELV és IRODALOM 1-4. évfolyam
MAGYAR NYELV és IRODALOM 1-4. évfolyam 1 MAGYAR NYELV és IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek
