Őszi káposztarepce kéntrágyázási kísérlet eredményei
|
|
- Zoltán Kovács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Őszi káposztarepce kéntrágyázási kísérlet eredményei Puy Katalin Győri Zoltán Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mezőgazdasági Termékfeldolgozás és Minősítés Tanszék, Debrecen ÖSSZEFOGLALÁS Az őszi káposztarepce kifejezetten kénigényes növény, melynek termesztése során a napjainkban fokozatosan jelentkező kénhiány veszélyezteti a megfelelő termésátlagok kialakulását és kedvezőtlenül hat az olajminőségre. A 2001/2002-es termesztési évben a repce észak-magyarországi termesztési körzetében két helyen, Felsőzsolcán és Mezőkövesden végeztünk kéntrágyázási kísérletet. A barna erdőtalajon, 2 ismétlésben beállított szántóföldi kísérletek során 5 különböző kezelés eredményeit hasonlítottuk a kontroll parcellák értékeihez. Kéntrágyaként FitoHorm 32 S kénoldatot alkalmaztunk 3, 6 és 10 l/ha dózisban, valamint vizsgáltuk a kén és a bór együttes, ill. külön a bór hatását. Eredményeink értékelése során összefüggéseket kerestünk a kéntrágyázás, a magtermés mennyisége, az olaj- és a fehérjetartalom között. SUMMARY The rape is definitely a sulphur-demanding crop, which yield and the quality of its oil is threaten by the emerging shortage of sulphur nowadays. We made sulphur fertilising trials on two places in the northeastern rape growing area (in Felsőzsolca and Mezőkövesd), in the season 2001/2002. We compared the result the 5 five treating set in 2 repeats on brown forest soil with the results of the control plots. We used FitoHorm 32 S sulphur solution as sulphur fertiliser, with the dose of 3, 6 and 10 litres per hectare, as well as the joint effects of sulphur and boron; and the effect of boron alone. On the assessment of our results we looked for relation between the sulphur fertilising, the seed production, the oil content and the protein content. BEVEZETÉS A növényekben a kén a nitrogénnél, foszfornál és káliumnál kisebb mennyiségben fordul elő, mégis igen fontos szerepet tölt be anyagcserefolyamataikban. A negyedik makroelem növénytáplálkozási szerepét az 1800-as évek végén kezdte vizsgálni Berthelot és André (1891), Bogdanov (1899), Dymond (1905), Magyarországon pedig Potapov és Fejér (1956). A kén mezőgazdasági jelentőségével foglalkozó irodalmak száma az utóbbi években világszerte egyre nő. Ennek oka egyrészt, hogy a levegőtisztaságvédelmi intézkedések szigorodása miatt csökkent a talajra jutó atmoszférikus kéndepozíció, illetve a visszaszorult szuperfoszfát-alkalmazás miatt gyakorlatilag megszűnt termőterületeink automatikus kéntrágyázása (Bloem et al., 1994). Mindemellett a talajokban kénhiánnyal csak kedvezőtlen tényezők összejátszása esetén kell számolni, ilyenek lehetnek a savanyú kémhatású talajon történő termesztés, a nagy kénigényű keresztes virágú és pillangós növények túlsúlya a vetésforgóban, ként nem tartalmazó műtrágyák alkalmazása (Edwards, 1980). Magyarországon elsősorban azokon a területeken figyelhetők meg kénhiányos táblák, ahol áttértek a MAP-alapú folyékony, illetve szuszpenziós műtrágyázásra (Németh, 1986). Az őszi káposztarepce kifejezetten kénigényes növény, melynek termesztése során a napjainkban fokozatosan jelentkező kénhiány veszélyezteti a megfelelő termésátlagok kialakulását és kedvezőtlenül hat az olajminőségre. A repcefehérjék viszonylag sok S-tartalmú aminosavat tartalmaznak, a kén hiánya gátolja a fehérjeszintézist, csökkenti a repcedara tápértékét (Eőri, 2001). Gupta et al. (1997) különböző kénformák hatását vizsgálták az olajrepce kén-, glükózinolát- és olajtartalmára. 50 kg/ha adagú kénkezelés 18%-kal növelte az olajtermést, az olajtartalom jelentős változása nélkül. A glükózinolát-tartalom 5,7-8,6 µmol/g közötti értéket mutatott. A granulált formában kijuttatott kénnek nem volt hatása a termésmennyiségre és a kéntartalomra. Ahmad és Abdin (1999) 60 kg/ha S és 100 kg/ha N alkalmazása mellett kapták a legmagasabb (48,1-51,2%) olajtartalmat, 40 kg/ha S és 100 kg/ha N adag mellett, pedig a legnagyobb fehérje-, N- és S- tartalmat. A 60 kg/ha S-kezelés hatására nőtt az olajsav- és linolsav-tartalom, csökkent az erukasavtartalom. Haneklaus et al. (1999) 40 és 80 kg/ha adagú kéntrágyázás hatására szignifikáns növekedést figyeltek meg a teljes kén-, ill. a glükózinoláttartalomban. Nem volt szignifikáns az olajtartalom növekedése, ami 42,2 és 44,8% közötti értéket mutatott. Good (1995) által 40 kg/ha dózisban alkalmazott kén 2,5 t/ha-ral növelte a termésmennyiséget, 8,4%- kal pedig az olajtartalmat. ANYAG ÉS MÓDSZER A 2001/2002-es termesztési évben a repce északmagyarországi termesztési körzetében két helyen, Felsőzsolcán és Mezőkövesden végeztünk kéntrágyázási kísérletet. A barna erdőtalajon, 2 ismétlésben beállított szántóföldi kísérletek során 5 különböző kezelés eredményeit hasonlítottuk a kontroll parcellák értékeihez. A parcellák mérete 200 m x 18 m, ill. 200 m x 24 m, kéntrágyaként FitoHorm 32 S kénoldatot használtunk, melynek szulfát-kéntartalma 30 m/v%. Két kezelés során alkalmaztunk Polybór oldatot, biztosítva ezzel a
2 repce számára fontos bórellátást, ill. vizsgáltuk a bór és a kén együttes hatását (1. táblázat). A tápoldatokat levéltrágyaként, a tavaszi növényvédelmi munkálatokkal egymenetben, az állományok zöldbimbós állapotában, permetezőgéppel juttattuk ki. A két termőhelyen eltérő fajták szerepeltek, Felsőzsolcán Bristol, Mezőkövesden Mécses fajta. Vizsgáltuk a kezelések hatását a termésmennyiségre, valamint a repcemag olaj- és fehérjetartalmára. A minták elemzésére a DE MTK Agrárműszerközpontjában került sor. Az olajtartalom meghatározását MSZ 6830/6-84 sz. szabvány szerint, a fehérjetartalom meghatározását pedig MSZ sz. szabvány szerint végeztük. A statisztikai értékeléshez Microsoft Excel egytényezős varianciaanalízist használtunk. A kísérlet során alkalmazott kezelések 1. táblázat 1. kontroll(1) l/ha kénoldat levéltrágyaként(4) 2. 3 l/ha kénoldat levéltrágyaként(2) 5. 3 l/ha kénoldat + 1,5 l/ha bóroldat(5) 3. 6 l/ha kénoldat levéltrágyaként(3) 6. 1,5 l/ha bóroldat levéltrágyaként(6) Table 1: Applied treatments control(1), S 3 l/ha(2), S 6 l/ha(3), S 10 l/ha(4), S 3 l/ha + B 1,5 l/ha(5), B 1,5 l/ha(6) EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE A termésmennyiség, az olajtartalom és a fehérjetartalom alakulását vizsgálva látható, hogy a felsőzsolcai termőterületen a termésmennyiség 1,02 és 1,24 t/ha között alakult, Mezőkövesden pedig a betakarított mennyiség 1,92 és 2,23 t/ha közötti volt. Az olajtartalom meghatározása során az első termőhelyen 45,12 és 46,33% közötti értékeket kaptunk, a másik termőhelyen pedig 36,37 és 38,14% között mértünk. A fehérjetartalom meghatározása során Felsőzsolcán 15,47 és 15,87% közötti értékeket, Mezőkövesden 22,15 és 23,13% közötti értékeket kaptunk (2-4. táblázatok). A magtermésben megfigyelhető közel 1,0 tonnás eltérés részben a különböző termőhelyi adottságoknak, részben az alkalmazott üzemi agrotechnika eltéréseinek tulajdonítható. A két termőhelyen az olaj- és fehérjetartalomban megfigyelhető különbségek az eltérő fajták termesztéséből adódik. A felsőzsolcai termőterületen (1. ábra) a legmagasabb termést a 10 l/ha kénoldat alkalmazása eredményezte, ez a kontroll parcellához képest 17%- os növekedést jelent. Szintén jelentős, 13%-os termésnövekedést adott a kén és a bór együttes alkalmazása. A termésmennyiséget, ill. az eredeti szárazanyagra vonatkoztatott olajtartalmat vizsgálva negatív korreláció figyelhető meg annak ellenére, hogy a repcenövény tulajdonságai közötti genetikai kapcsolatot vizsgálva nincs negatív kapcsolat a magtermés és az olajtartalom között (Baur, 1939). A 4. kezelésnél kapott legmagasabb terméseredmény párosul a legalacsonyabb olajtartalommal (45,12%), a legmagasabb olajtartalmat (46,33%) pedig az alacsony termést eredményező 6. kezelésnél kaptuk. Igen erős negatív korrelációt igazolnak az olajtartalom és a fehérjetartalom között mind a termesztéstechnikai, mind a nemesítési kísérletek. Ezért nagyon nehéz a nagy olajtartalmat nagy fehérjetartalommal kombinálni (Eőri, 2001). Ennek megfelelően alakultak a beltartalmi paraméterek (2. ábra). A mezőkövesdi termőterületen (1. ábra) a közepes (6 l/ha) kénadag hatására nőtt leginkább a termés, a kontrollhoz képest több mint 7,0%-kal. 6,5%-os termésnövekedést eredményezett a 6-os kezelés is, ahol a bóroldatot önmagában alkalmaztuk. Az eredeti szárazanyagra vonatkoztatott olajtartalom a kezelések hatására minden esetben növekedést mutat a kontroll parcellához viszonyítva, és itt is megfigyelhető az előző termőhelyen tapasztalt tendencia: a legalacsonyabb terméseredmény mellett kaptuk a legmagasabb olajtartalmat (38,32%). Az erős negatív korrelációnak megfelelően a magas fehérjetartalom alacsony olajtartalommal párosult (3 ábra). Az 1 ha-ról nyerhető olajhozam alakulása megfelel a termésmennyiségek alakulásának. Az olajtermést tekintve a második termőhelyen kapott alacsonyabb olajtartalmat kompenzálja a magasabb termésátlag. A statisztikai elemzés a magtermés- és olaj-, ill. fehérjetartalom adatok között nem igazolt szignifikáns különbséget egyik termőhelyen sem. Ugyanakkor a kísérlet, valamint a laboratóriumi elemzések pontossága statisztikailag igazolható (2. és 3. táblázat). Ebből arra következtethetünk, hogy az adott termőterületeken effektív kénhiányról nem beszélhetünk. Ugyanakkor az igen alacsony elsősorban a felsőzsolcai termőterületen kapott terméseredmények arra utalnak, hogy a repce optimális fejlődéséhez szükséges feltételek nem minden esetben voltak biztosítottak. A kedvezőtlen időjárási feltételek mellett a nitrogénellátás és a gyomirtás volt a kritikus pont. Ezért indokolt elsősorban magasabb szintű N-ellátás és optimális agrotechnika mellett a kéntrágyázási kísérlet folytatása. 2
3 Termés alakulása kénkezelés hatására 2. táblázat I. II. t/ha (%) I. II. t/ha (%) kontroll(6) 1,19 1,02 1,10 100,00 1,62 2,54 2,08 100,00 FitoHorm 32 S 3 l/ha 1,11 0,92 1,02 92,20 1,70 2,34 2,02 97,35 FitoHorm 32 S 6 l/ha 1,11 1,19 1,15 104,26 2,06 2,40 2,23 107,37 FitoHorm 32 S 10 l/ha 1,34 1,23 1,29 117,02 1,89 2,25 2,07 99,71 1,44 1,05 1,24 112,77 1,84 2,01 1,92 92,63 Polybór B 1,5 l/ha 1,25 0,86 1,05 95,74 2,12 2,30 2,21 106,49 SzD 5%=(7) 0,44 0,89 F érték (számított) =(8) 0,70 0,20 F érték 10% =(9) 3,11 3,11 CV =(10) 13,70 14,30 Table 2: Effect of the sulphur-treatment on the yield Olajtartalom alakulása kénkezelés hatására 3. táblázat I. II. (%) I. II. (%) kontroll(6) 46,49 45,45 45,97 100,00 34,50 38,23 36,37 100,00 FitoHorm 32 S 3 l/ha 45,84 45,35 45,60 99,19 35,84 37,68 36,76 101,09 FitoHorm 32 S 6 l/ha 45,74 45,79 45,76 99,55 37,09 38,69 37,89 104,20 FitoHorm 32 S 10 l/ha 45,40 44,84 45,12 98,16 37,93 38,34 38,14 104,87 46,49 45,37 45,93 99,92 37,50 39,14 38,32 105,37 Polybór B 1,5 l/ha 46,33 46,32 46,33 100,78 37,54 38,49 38,01 104,53 SzD 5%=(7) 0,79 (csak P 10% szinten) 2,01 F érték (számított) =(8) 1,43 F érték 10% =(9) 2,20 CV =(10) 0,04 Table 3: Effect of the sulphur-treatment on the yield Fehérjetartalom alakulása kénkezelés hatására 4. táblázat I. II. (%) I. II. (%) kontroll(6) 15,63 15,99 15,81 100,00 23,67 21,92 22,79 100,00 FitoHorm 32 S 3 l/ha 15,66 15,28 15,47 97,83 23,46 22,26 22,86 100,29 FitoHorm 32 S 6 l/ha 15,68 15,67 15,67 99,14 21,78 22,67 22,23 97,52 FitoHorm 32 S 10 l/ha 15,81 15,93 15,87 100,40 22,89 22,56 22,73 99,72 15,39 15,89 15,64 98,93 21,79 22,46 22,13 97,08 Polybór B 1,5 l/ha 15,56 15,59 15,57 98,51 22,58 21,73 22,15 97,20 SzD 5%=(7) 0,43 3,03 F érték (számított) =(8) 3,01 0,25 F érték 10% =(9) 3,11 3,11 CV =(10) 1,00% 4,80% Table 4: Effect of the sulphur-treatment on the protein content 3
4 Magtermés alakulása repce kéntrágyázási kísérletben 1. ábra t/ha 2,50 2,00 1,50 1,00 0,50 0,00 Felsőzsolca(1) Mezőkövesd(2) Figure 1: Changing of the yield of rape in the sulphur-fertiliser experiment arable field I.(1), arable field II.(2) Olaj- és fehérjetartalom alakulása repce kéntrágyázási kísérletben (Felsőzsolca, 2001/2002) 2. ábra 16,00 15,90 15,80 15,70 15,60 15,50 15,40 15,30 15,20 46,60 46,40 46,20 46,00 45,80 45,60 45,40 45,20 45,00 44,80 44,60 44,40 nyersfehérje-tartalom(1) nyersolajtartalom(2) Figure 2: The oil- and protein content of rape in sulphur-fertliser experiment (arable field I., 2001/2002) protein content(1), oil content(2) 4
5 Olaj- és fehérjetartalom alakulása repce kéntrágyázási kísérletben (Mezőkövesd, 2001/2002) 3. ábra 23,00 38,50 22,80 38,00 22,60 37,50 22,40 37,00 22,20 36,50 22,00 36,00 21,80 35,50 21,60 35,00 nyersfehérje-tartalom(1) nyersolajtartalom(2) Figure 3: The oil- and protein content of rape in the sulphur-fertilizer experiment (arable field II., 2001/2002) protein content(1), oil content(2) IRODALOM Ahmad, A.-Abdin, M. Z. (1999): Interactive Effect of Sulphur and nitrogen on the Oil and Protein Contents and on the Fatty Acid Profiles of Oil in the Seeds of Rapeseed (Brassica campestris L.) and Mustard (Brassica juncea L. Czern. And Coss.). J. Agronomy and Crop Sciences, Baur, G. (1939): Raps. Handbuch Pflanzenz. Berlin Aufl. Bol. N Berthelot, P.-André, S. (1891): Sur la silice dans les végétaux. C.r Soc. Biol. Paris, Bloem, E.-Haneklaus, R.-Schnug, E. (1994): Prognose von Schwefelmangel auf Landwirtschaftlich genutzten Flächen. Gesselschaft für Pflanzenbauwissenschaften, Bogdanov, S. M. (1899): The sulphur content of plants. Jour. Russ. Phys-Chem. Soc., Dymond, T. S. (1905): The influence of sulfateas manure up on the yield and feeding value of crops. J. Agric. Sci., Edwards, J. (1980): Fertilizer returns to the soil. Farmers Weekly Eőri T. (2001): A repce termesztése. Budapest, a szerző kiadásában Good, A. J. (1995): Canola responds to nitrogen and sulphur in new south wales. 9th International Rapeseed Congress, Cambridge, UK Gupta, A. K.-Paulsen, H. M.-Schnug, E. (1997): Sulphur nutrition and quality of oilseed rape. Fertilization for sustainable plant production and soil fertility 11th World Fertilizer Congress of CIEC Haneklaus, S.-Paulsen, H. M.-Gupta, A. K.-Bloem, E.-Schnug, E. (1999): Influence of Sulfur Fertilization on Yield and Quality of Oilseed Rape and Mustard. Congress Colza. Camberra, Australia Németh T. (1986): Az őszi káposztarepce tápelemfelvétele és trágyázása. Agrokémia és Talajtan, , Potapov, N. G.-Fejér D. (1956): A kén szerepe a növények életében. I. A növényi kénanyagcsere-vizsgálatok mai helyzete. Agrokémia és Talajtan,
A kukoricahibridek makro-, mezo- és mikroelemtartalmának változása a tápanyagellátás függvényében
A kukoricahibridek makro-, mezo- és mikroelemtartalmának változása a tápanyagellátás függvényében Jakab Péter Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai
Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon
Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási
A tápiószentmártoni B és L Bt. 500-ak klubja kísérletének bemutatása 2013 szeptember 13., péntek 07:27
B és L Bt. tulajdonosa Babicz Károly, aki a családjával és testvérével Babicz Lászlóval közösen végzi a gazdálkodást a Pest megyei Tápiószentmártonban. A Babicz testvérek már az 1990-es évek elejétől elkezdték
AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE ÉS A GYOMOSODÁSRA
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA ISKOLA VEZETŐ DR. GÁBORJÁNYI RICHARD MTA DOKTORA AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés
A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007
Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél
Mikrobiális biomassza és a humuszminőség alakulása trágyázási tartamkísérletben
Kökény Mónika 1 Tóth Zoltán 2 Hotváth Zoltán 3 - Csitári Gábor 4 Mikrobiális biomassza és a humuszminőség alakulása trágyázási tartamkísérletben Development of microbial biomass and humus quality in a
500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!
5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral
500-ak Klubja eredmények őszi búzában
00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító
Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett júniusában.
Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett 2013. júniusában. Megrendezésre került az első 500-ak Klubja szántóföldi bemutató 2013. június 14-én 11 órától a Nógrád
Az évjárat és a műtrágyázás hatása az eltérő genetikai adottságú kukoricahibridek termésére, a fotoszintézis és a levélterület alakulására
Az évjárat és a műtrágyázás hatása az eltérő genetikai adottságú kukoricahibridek termésére, a fotoszintézis és a levélterület alakulására El Hallof Nóra Sárvári Mihály Debreceni Egyetem Agrártudományi
repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények
04-05 repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények Nicola F az Ön repce hibridje! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy 8 fajtasorral együtt az 500-alk klubja
2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége
Közzététel: 2013. január 21. Következik: 2013. január 24. Népmozgalom, 2012. január-november Sorszám: 13. 2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége (A fontosabb növényi
kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények
014-015 kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények A kukorica számára a 015 a szélsőségek éve volt, nem csak az egyes régiókban, de még táblán belül is jelentős különbségeket láttak a gazdák. Különösen
A cukorrépa termésmennyiségének és minőségének változása levélkezelések hatására
A cukorrépa termésmennyiségének és minőségének változása levélkezelések hatására Ungai Diána Kinga Győri Zoltán Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Élelmiszertudományi
NÖVÉNYSPECIFIKUS. ajánlat repcére
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat repcére Genezis technológiával jövedelmezően termelheti a repcét! 2 3 A repcét hatékonyan érdemes termeszteni! A repcét intenzíven kell táplálni! A repce termésével felvett tápelemek
A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010
Közzététel: 2011. január 12. Sorszám: 7 Következik: 2011. január 13. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 2010-ben közel 2,6 millió hektáron (az előző
Nitrogén műtrágyázás hatása a torma termésmennyiségére és szövetbarnulására. Összefoglalás. Summary. Bevezetés
Nitrogén műtrágyázás hatása a torma termésmennyiségére és szövetbarnulására Irinyiné Oláh Katalin Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar Tájgazdálkodási és Vidékfejlesztési Tanszék
A szója oltás jelentősége és várható hozadékai. Mándi Lajosné dr
A szója oltás jelentősége és várható hozadékai Mándi Lajosné dr. 2016.12.08. Nitrogén megkötés Rhizobium baktériumokkal Légköri nitrogén (78 %) megkötés. Endoszimbiózis kialakítása, új szerv: nitrogénkötő
A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ
A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ MOSONMAGYARÓVÁR 2003 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-
Animal welfare, etológia és tartástechnológia
Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 7 Issue 4 Különszám Gödöllı 2011 375 A SILÓKUKORICA TERMÉSMENNYISÉGÉNEK ÉS BELTARTALMI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA
A legtöbbet termő középérésű.
REPCE 64 REPCE HIBRIDEK REPCE HIBRIDEK A legtöbbet termő középérésű. Az SY Bluestar a Syngenta legújabb, ogura típusú hibridrepcéje. Robosztus megjelenésű, középérésű hibrid, mely átlagon felüli terméspotenciállal
Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról
KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével
Az NPK-trágyázás hatása a kukorica tápelemfelvételének dinamikájára, öntözött és nem öntözött viszonyok között
Az NPK-trágyázás hatása a kukorica tápelemfelvételének dinamikájára, Kincses Sándorné Filep Tibor Loch Jakab Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mezőgazdasági Kémiai Tanszék,
Komposztált vágóhídi melléktermékek hatása szántóföldi növények terméshozamára. Összefoglalás
Komposztált vágóhídi melléktermékek hatása szántóföldi növények terméshozamára Ragályi Péter Kádár Imre MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, Budapest E-mail: ragalyi@rissac.hu Összefoglalás Őrbottyáni
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára technológiával még eredményesebben termesztheti búzáját! Biztosítsa az őszi búza terméséhez szükséges összes tápanyagot! Fajlagos tápanyagigény (kg/t) 27 kg 11 kg 18
A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013)
Közzététel: 2014. január 22. Következik: 2014. január 24., Népmozgalom, 2013. januárnovember Sorszám: 13. A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes
Őszi káposztarepce N-, C- és S-tartalmának alakulása N-trágyázás hatására mészlepedékes csernozjom talajon
AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN 56 (2007) 1 49 60 Őszi káposztarepce N-, C- és S-tartalmának alakulása N-trágyázás hatására mészlepedékes csernozjom talajon 1 MÁTHÉNÉ GÁSPÁR GABRIELLA, 1 RADIMSZKY LÁSZLÓ, 2 GYŐRI
Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai. Gödöllő,
Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai Gödöllő, 2018.02.15. Harmónikus és hatékony tápanyag-ellátás feltételei: A növény tápelem-igényének, tápelem-felvételi dinamikájának ismerete A tápelemek
JELENTÉS. Az EM-I nevű antagonista/szinergista mikrobiológiai készítmény burgonyatermesztésben való felhasználásáról
JELENTÉS Az EM-I nevű antagonista/szinergista mikrobiológiai készítmény burgonyatermesztésben való felhasználásáról Veszprémi Egyetem Georgikon Mg.tud. Kar, Keszthely Burgonyakutatási Központ 2005 Bevezetés:
Változó kihívások és válaszok a gödöllői műtrágyázási tartamkísérletben
Füleky György Változó kihívások és válaszok a gödöllői műtrágyázási tartamkísérletben Szent István Egyetem, Környezettudományi Intézet, Talajtani és Agrokémiai Tanszék, Gödöllő Kulcsszavak: műtrágyázás,
NITRÁT-SZENNYEZÉS VIZSGÁLATA HOMOKTALAJON
NITRÁT-SZENNYEZÉS VIZSGÁLATA HOMOKTALAJON Buzás István 1, Hoyk Edit 1, Hüvely Attila 1, Borsné Petı Judit 1 1 Kecskeméti Fıiskola Kertészeti Fıiskolai Kar Környezettudományi Intézet ABSTRACT Most frequent
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt Nagy László Komlósi István Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,
Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi
Szalay Sándor a talaj-növény rendszerről Prof. Dr. Győri Zoltán intézetigazgató, az MTA doktora a DAB alelnöke
Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Mezőgazdaságtudományi Kar Élelmiszertudományi, Minőségbiztosítási és Mikrobiológiai Intézet Szalay Sándor a talaj-növény rendszerről Prof. Dr. Győri
PEAC SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET,
PEAC SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET, BADACSONY BESZÁMOLÓ JELENTÉS A szőlőültetvényben, kisparcellás kísérlet keretében, a Symbivit nevű, mikorrhiza gombát tartalmazó mikrobiológiai készítmény vizsgálatának
A telephely Szécsény központjában van. A gabonatárolás megoldott egy kb m 2 -es tározóban, ami a mi céljainkra elegendő.
Interjú Mosó Ottó 500-ak Klubja résztvevővel Genezis: Bemutatnád a gazdaságot röviden? A család 520 hektáron gazdálkodik, ebbe beletartozik két gyermekem gazdasága is, akik gépészként és növénytermesztőként
UMG MICRO. mikrogranulált starter műtrágya
UMG MICRO mikrogranulált starter műtrágya A mezőgazdasági termelők körében egyre jelentősebb az igény olyan korszerű, hatékony és környezetkímélő technológiák iránt, amelyek minél nagyobb biztonsággal
VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK
A műtrágyázás üzemi számításának menete 1. A gazdaság (tábla) talajtípusának meghatározása és szántóföldi termőhelyi kategóriákba sorolása 2. A táblán termesztendő növény termés-mennyiségének mennyiségének
Lombtrágyázási technológiák
Lombtrágyázási technológiák 2019 Minőségi magyar termék magyar gazdáknak! 39 éve a magyar piacon! Tendenciák a mezőgazdasági termelésben a lombtágyázás tükrében + Éves 1% genetikai előrehaladás, növekvő
Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban
Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban Napraforgó, kukorica és őszi búza Dr. habil. Marosán Miklós iü. szakértő Dr. Király István iü. szakértő Bevezetés A termésképzés befejeződése előtt keletkező
A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN
A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA
Növekvı arzén adagokkal kezelt öntözıvíz hatása a paradicsom és a saláta növényi részenkénti arzén tartalmára és eloszlására
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Iskolavezető: Dr. Kocsis László, egyetemi tanár Témavezetők: Dr. Nádasyné Dr. Ihárosi Erzsébet,
Görögdinnye tápanyag-utánpótlási kísérlet Általános leírás és eredmény
Görögdinnye tápanyag-utánpótlási kísérlet 2015 Általános leírás és eredmény A kísérlet beállítása Meggyes Milánnál történt Csányon, aki több generációs dinnyetermesztő családból származik. A dinnyetermesztésben
Fajtakísérleti Innovációs Tanács, 2009
GOSZ-VSZT Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet 2009 A kísérleteket szervezték: Gabonatermesztők Országos Szövetsége Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács A kísérleteket a fenti szervezetek
ZÁRÓJELENTÉS. A kutatási téma címe: A növénytermesztési tér N-forgalmának vizsgálata talaj+növény rendszerben a N-trágyázás fejlesztéséhez
1 ZÁRÓJELENTÉS A kutatási téma címe: A növénytermesztési tér N-forgalmának vizsgálata talaj+növény rendszerben a N-trágyázás fejlesztéséhez A műtrágyázási tartamkísérletre épülő négy éves kutatási program
7.1. A kutatásunk célja. - A nemesítők részére visszajelzést adni arról, hogy az új hibridek a herbicidek fitotoxikus hatását mennyiben viselik el.
7. A HERBICIDEK SZELEKTIVITÁSÁNAK ILLETVE A KÜLÖNBÖZŐ GENOTÍPUSÚ KUKORICAHIBRIDEK ÉS AZOK SZÜLŐPARTNEREINEK SPECIFIKUS HERBICID- ÉRZÉKENYSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 7.1. A kutatásunk célja - A nemesítők részére
A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában
A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A vöröshagyma a hazai és a nemzetközi piacokon is folyamatosan, egész évben igényelt zöldségfélénk. A fogyasztók ellátása részben friss áruval, de
MAGAS FEHÉRJETARTALMÚ ÉS KEDVEZŐ AMINOSAV ÖSSZETÉTELŰ SZÓJATÖRZSEK NEMESÍTÉSÉNEK GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE NAPJAINKBAN
MAGAS FEHÉRJETARTALMÚ ÉS KEDVEZŐ AMINOSAV ÖSSZETÉTELŰ SZÓJATÖRZSEK NEMESÍTÉSÉNEK GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE NAPJAINKBAN 1 Hajósné Novák Márta- 2 Wágner László- 3 Kőrösi Ferenc 1 SZIE, MKK, Genetika és Nemesítés
Statisztika I. 10. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 10. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Varianciaanalízis A különböző tényezők okozta szórás illetőleg szórásnégyzet összetevőire bontásán alapszik Segítségével egyszerre több mintát hasonlíthatunk
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:
A nitrogén- és káliumműtrágyázás hatása vetésforgóban Interaction between nitrogen and potassium fertilization in crop rotation
Kiss Zoltán Gábor 1 Gulyás Miklós 2 Füleky György 3 A nitrogén- és káliumműtrágyázás hatása vetésforgóban Interaction between nitrogen and potassium fertilization in crop rotation karrallion@gmail.com
Az évjárat és a műtrágyázás hatása a GK Öthalom őszi búzafajta alveográfos minőségére
Az évjárat és a műtrágyázás hatása a GK Öthalom őszi búzafajta alveográfos minőségére Tóth Árpád Sipos Péter Győri Zoltán Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Élelmiszertudományi
A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,
A termesztési tényezők hatása az őszi búza termésére és a terméselemekre 2000-ben
A termesztési tényezők hatása az őszi búza termésére és a terméselemekre 2000-ben Lesznyák Mátyásné Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai
Impact of mineral and organic fertilization on the N and C balances in the soil, as well as on the yield, in a long-term field experiment
(35) HOFFMANN S., SIMON SZ., LEPOSSA A. Szerves és műtrágyázás hatása a N- és C-mérlegekre a talajban, valamint a termésre szántóföldi tartamkísérletben Impact of mineral and organic fertilization on the
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI TÉR (TALAJ-NÖVÉNY) ANYAGFORGALMÁNAK INTERAKTÍV VIZSGÁLATA A MINŐSÉGI BÚZA ELŐÁLLÍTÁSA CÉLJÁBÓL. T 037 442 sz.
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI TÉR (TALAJ-NÖVÉNY) ANYAGFORGALMÁNAK INTERAKTÍV VIZSGÁLATA A MINŐSÉGI BÚZA ELŐÁLLÍTÁSA CÉLJÁBÓL T 37 442 sz. OTKA téma Zárójelentés A magyar növénytermesztésben jelentős szerepet játszanak
Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról
KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével
Időjárási paraméterek hatása az őszi búza liszt fehérjetartalmára és sütőipari értékszámára
Időjárási paraméterek hatása az őszi búza liszt fehérjetartalmára és sütőipari értékszámára Sipos Péter Tóth Árpád Győri Zoltán Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Élelmiszertudományi
36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014)
Release date: 22 January 2015 Next release: 26 January 2015. Vital events, January November 2014 Number 13 36% more maize was produced (Preliminary data of main crops, 2014) In 2014 the of all major crops
GÁBORJÁNYI RICHARD egyetemi tanár, KISMÁNYOKY TAMÁS egyetemi tanár,
Pannon Egyetem Georgikon Kar Keszthely Növénytermesztés és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola Iskolavezető: GÁBORJÁNYI RICHARD egyetemi tanár, az MTA doktora Témavezető: KISMÁNYOKY TAMÁS egyetemi tanár,
A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA
A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA Debreczeni Béláné 1, Kuti László 2, Makó András 1, Máté Ferenc 1, Szabóné Kele Gabriella 3, Tóth Gergely 4 és Várallyay György
Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5)
Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5) Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén Kertész Tamás Báder
Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek. Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar
Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar A szántóföldi tartamkísérletek olyan élő laboratóriumként
Levélfelület-index és albedó változása légköri kadmium szennyezés hatására kukorica növényen 2010 és 2011 között
Levélfelület-index és albedó változása légköri kadmium szennyezés hatására kukorica növényen 2010 és 2011 között Illés Bernadett Anda Angéla PE GK Meteorológia és Vízgazdálkodás Tanszék Budapest, 2012.
Főbb szántóföldi növényeink tápanyag- felvételi dinamikája a vegetáció során. Gödöllő, február 16. Tóth Milena
Főbb szántóföldi növényeink tápanyag- felvételi dinamikája a vegetáció során Gödöllő, 2017. február 16. Tóth Milena Alapok: Növény Talaj Klíma Víz Tápanyag Mikor? Mit? Mennyit? Hogyan? Növények életciklusa
Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! Repce vetőmag ajánlat
Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! Repce vetőmag ajánlat 2015. MINDEN, AMIT a REPCÉRŐL TUDNI KELL! OL IKA I AGROTECH N IN F O H ÁT TÉ R RMAT ÓGIA Minden, ami a repce termesztéséhez szükséges! vé ak
Fény Levegő (O 2, CO 2 ) Víz Tápanyag. Nem helyettesítik egymást
Fény Levegő (O 2, CO 2 ) Víz Tápanyag Nem helyettesítik egymást Növény Termésátlag (kg/ha) 2006 2016 között Eltérés (%) minimum maximum Búza 3 590 5 380 150 Kukorica 3 730 8 000 215 Árpa 3 170 5 140 162
A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN. Gondola István
A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN Gondola István Agronómiai értekezlet ULT Magyarország Zrt. Napkor 2013. január 29. Bevezetés Justus von Liebig
Összefoglalás. Summary
Parlagoltatásos, zöld- és istállótrágyázásos vetésforgók összehasonlítása a talajtömörödöttség tükrében Szőllősi István Antal Tamás Nyíregyházi Főiskola, Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar Jármű és
EMELT SZINTŰ KÁLIUM INDÍTÓTRÁGYÁZÁS HATÁSA VÖRÖSHAGYMÁRA. KULCSSZAVAK: termésátlag, szárazanyag-tartalom, tárolhatóság, stressztűrés
24 KERTGAZDASÁG 2011. 43. (3) ZÖLDSÉGTERMESZTÉS EMELT SZINTŰ KÁLIUM INDÍTÓTRÁGYÁZÁS HATÁSA VÖRÖSHAGYMÁRA TÓTH JÁNOS, OMBÓDI ATTILA Szent István Egyetem, Kertészeti Technológiai Intézet KULCSSZAVAK: termésátlag,
A művelt réteg (0-20 cm) AL-oldható P2O5 koncentrációjának változása A trágyázás hatása a növények vegetatív fejlődési szakaszainak hosszára
A kutatási program keretében erdőmaradványos csernozjom talajon beállított trágyázási tartamkísérletekben vizsgáltuk az N, P, és K-műtrágyák kombinációinak hatását, valamint a növények által fel nem vett,
A talaj fémszennyezésének hatása a parlagfű (Ambrosia elatior L.) fémtartalmára tenyészedényes kísérletben. Összefoglalás. Summary.
A talaj fémszennyezésének hatása a parlagfű (Ambrosia elatior L.) fémtartalmára tenyészedényes kísérletben D. Tóth Márta 1 L. Halász Judit 1 Kotroczó Zsolt 1 Vincze György 1 Simon László 2 Balázsy Sándor
Búzaszalma felhasználása a denitrifikációs veszteség csökkentésére
Búzaszalma felhasználása a denitrifikációs veszteség csökkentésére Készítette: Farkas Éva Tervezési feladat, biomérnök, BSc Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2012 A búzaszalma A búza (Triticum)
TOTAL 44% A VETÉS JOBB MINŐSÉGE Nagyobb hozam és eredmény. NITROGÉN (N) Ammónia nitrogén (N/NH 4 ) 20% 24% KÉN (S)
NITROGÉN (N) Ammónia nitrogén (N/NH 4 ) KÉN (S) 20% 24% TOTAL 44% Fizikai tulajdonságok: gömb alakú, fehér színű, szagtalan granulátumok Granulometria: 2-5 mm között: min. 95% Vízben oldhatóság: 750g/l
A KUKORICA ÖNTÖZÉSES TERMESZTÉSÉNEK GAZDASÁGI KÉRDÉSEI A HAJDÚSÁGI LÖSZHÁTON
A KUKORICA ÖNTÖZÉSES TERMESZTÉSÉNEK GAZDASÁGI KÉRDÉSEI A HAJDÚSÁGI LÖSZHÁTON Sulyok Dénes 1 Rátonyi Tamás 1 Nagy János 1 - Fodor Nándor 2 1 Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Földműveléstani és Területfejlesztési
GOSZ-VSZT Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet
GOSZ-VSZT Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet 2013 A kísérleteket szervezték: Gabonatermesztők Országos Szövetsége Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács A kísérleteket a fenti szervezetek
Őszi búza fajtatesztelési eredmények a 2002/2003. tenyészévben a Hajdúságban
Őszi búza fajtatesztelési eredmények a 2002/2003. tenyészévben a Hajdúságban Ágoston Tamás Pepó Péter Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai
Beszámoló az IKR Agrár Kft. 2016/2017. évi repcekísérleti eredményeiről. Vetőmag Kereskedelmi Ágazat
Beszámoló az IKR Agrár Kft. 2016/2017. évi repcekísérleti eredményeiről Vetőmag Kereskedelmi Ágazat Az IKR-Agrár Kft. repcekísérletek küldetése A kísérletek célja: a jelenlegi legpotenciálisabb repcehibridek
SOILTONIC. A növények egészsége a talajban kezdődik SOILTONIC. mint talajkondicionàló
SOILTONIC SOILTONIC mint talajkondicionàló A növények egészsége a talajban kezdődik Innovative plant solutions SOILTONIC G Technológiai tájékoztató Ma már köztudott és tudományosan alátámasztott tény,
TÁPANYAGGAZDÁLKODÁSI SZIMULÁCIÓS MODELL BEMUTATÁSA
TÁPANYAGGAZDÁLKODÁSI SZIMULÁCIÓS MODELL BEMUTATÁSA Sulyok Dénes*, sulyok@helios.date.hu Szilágyi Róbert**, szilagyir@date.hu Rátonyi Tamás*, ratonyi@helios.date.hu Huzsvai László*, huzsvai@helios.date.hu
AZ ŐSZI BÚZA MINŐSÉGÉNEK JELLEMZÉSE AZ SDS SZEDIMENTÁCIÓS INDEX SEGÍTSÉGÉVEL. Szilágyi Szilárd Győri Zoltán Debreceni Agrártudományi Egyetem, Debrecen
AZ ŐSZI BÚZA MINŐSÉGÉNEK JELLEMZÉSE AZ SDS SZEDIMENTÁCIÓS INDEX SEGÍTSÉGÉVEL Szilágyi Szilárd Győri Zoltán Debreceni Agrártudományi Egyetem, Debrecen A gabonafélék elsősorban az őszi búza kiemelkedő jelentőségűek
&ROHAN VISBY. Őszi káposztarepce 2011. a legjobbat vetni a legtöbbet aratni. RAPOOL repceszortiment 2011
Őszi káposztarepce 2011 a legjobbat vetni a legtöbbet aratni VISBY &ROHAN Arkaso RAPOOL repceszortiment 2011 Hibridek: SHERPA ÚJ Fajta: VISBY COMPASS ÚJ ATOLL ROHAN HAMMER ÚJ ARKASO vectra ABAKUS elektra
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
KÁLIUM. a minőség és termésbiztonság tápanyaga a szőlőtermesztésben
KÁLIUM a minőség és termésbiztonság tápanyaga a szőlőtermesztésben Az elmúlt években az elégtelen műtrágya-felhasználás következtében talajaink tápanyagtartalma és tápanyagszolgáltató képessége csökkent,
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN Hornok Mária Témavezető: Prof. Dr. Pepó Péter MTA doktora DEBRECENI EGYETEM Hankóczy
Gramix Prog. Gramix Program. Gramix Program. egyedülálló. célszerűség. célszerűség. gyártástechnológia K+F K+F K+F K+F. minőség. minőség.
K+F Gramix Program tudatos gazdálkodás gyedi etétel yság s kelát prémium minőség mezo- és mikroelemek egyedülálló gyártástechnológia rugalmasság prémium minőség Program hozzáadott érték ezo- és elemek
A trágyázás és öntözés tartamhatása a 0,01 mol kalcium-kloridban oldható N-frakciókra alföldi mészlepedékes csernozjom talajon
AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN 58 (2009) 2 251 264 A trágyázás és öntözés tartamhatása a 0,01 mol kalcium-kloridban oldható N-frakciókra alföldi mészlepedékes csernozjom talajon 1 BERÉNYI SÁNDOR, 1 BERTÁNÉ SZABÓ
A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában
A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában Immár több mint tíz éve használható az őszi búza és a tritikálé gyomirtására, elsősorban egyszikű gyomnövények ellen, a szulfoszulfuron hatóanyagú ATHOS TM.
Kísérleti eredmények Vetésidő kísérlet:
A talaj termékenységét megőrző fajtaspecifikus kukoricatermesztési technológiák fejlesztése tartamkísérletben c. OTKA által támogatott kutatás (23-26) keretében a célkitűzések maradéktalanul teljesültek.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A GAZDASÁGSZERKEZETI ÖSSZEÍRÁS FŐBB EREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLON
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A GAZDASÁGSZERKEZETI ÖSSZEÍRÁS FŐBB EREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLON Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 nyomdai ISBN-10: 963-235-065-0
Mûtrágyázás hatása õszi búzafajták terméshozamára, sütõipari és egyes beltartalmi tulajdonságaira *
Mûtrágyázás hatása õszi búzafajták terméshozamára, sütõipari és egyes beltartalmi tulajdonságaira * Tanács Lajos, Gerõ László és Kovács Krisztina KÉE, Élelmiszeripari Fõiskolai Kar, Szeged Érkezett: 1993.
KUTATÁSI JELENTÉS GRANULÁLT SZERVES-TRÁGYA HATÁSÁNAK ELEMZÉSE
KUTATÁSI JELENTÉS GRANULÁLT SZERVES-TRÁGYA HATÁSÁNAK ELEMZÉSE ERDŐMARADVÁNYOS CSERNOZJOM TALAJON BEÁLLÍTOTT SZABADFÖLDI KISPARCELLÁS KUKORICA KÍSÉRLETBEN MARTONVÁSÁR 2014 MEGBÍZÓ: GRAMEN KFT., BUDAPEST
Összefoglalás. Summary. Bevezetés
A talaj kálium ellátottságának vizsgálata módosított Baker-Amacher és,1 M CaCl egyensúlyi kivonószerek alkalmazásával Berényi Sándor Szabó Emese Kremper Rita Loch Jakab Debreceni Egyetem Agrár és Műszaki
Őszi búza fajták minőségének változása fajtaösszehasonlító kísérletben
Őszi búza fajták minőségének változása összehasonlító kísérletben Sipos Péter Győri Zoltán Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mezőgazdasági Termékfeldolgozás és Minősítés
Az algériai nyersfoszfát közvetlen alkalmazásának agronómiai és környezeti szempontú értékelése savanyú talajokon hazai szabadföldi kísérletekben
AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN 61 (2012) 2 327 344 Az algériai nyersfoszfát közvetlen alkalmazásának agronómiai és környezeti szempontú értékelése savanyú talajokon hazai szabadföldi kísérletekben 1 CSATHÓ Péter,
A trágyázás hatása a 0,01 M kalciumkloridban oldható nitrogén-formák mennyiségének változására
A trágyázás hatása a,1 M kalciumkloridban oldható nitrogén-formák mennyiségének változására Nagy Péter Tamás Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mezőgazdasági Kémiai Tanszék,
Cukorrépa (Beta vulgaris L.) lombtrágyázási kísérlet eredményei
Cukorrépa (Beta vulgaris L.) lombtrágyázási kísérlet eredményei Ungai Diána Kinga Gyıri Zoltán Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezıgazdaságtudományi Kar, Élelmiszertudományi, Minıségbiztosítási
THE STUDY OF LIGAND EFFECTS OF COPPER COMPLEXES ON THE YIELD AND QUALITY OF WINTER WHEAT
THE STUDY OF LIGAND EFFECTS OF COPPER COMPLEXES ON THE YIELD AND QUALITY OF WINTER WHEAT THESIS OF DOCTORAL (PhD) DISSERTATION BARKÓCZI MARGIT MOSONMAGYARÓVÁR 2004 UNIVERSITY OF WEST HUNGARY FACULTY OF
A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008
Közzététel: 2008. szeptember 19. Sorszám: 191. Következik: 2008. szeptember 22. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 2008-ban a 2007. évinél 2%-kal