KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET JANUÁR DECEMBER 31.
|
|
- Ottó Lukács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET JANUÁR DECEMBER 31. Tatabánya, május 19.
2 1. TÁRSASÁGUNK BEMUTATÁSA Társaságunk alapítása, tulajdonosok, részvények Részvénytársaságunk az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság 146/1993. (VIII. 05.) számú határozata szerint, az évi LII. és LIV. törvényben foglaltak alapján április 1-vel zártkörűen jött létre április 19-től a tulajdonosi jogokat a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter gyakorolta. Az államháztartásról szóló többszörösen módosított évi XXXVIII. törvény ban meghatározott jog hatálya alá tartozó, és a 109/B. -ban definiált kincstári vagyonkört a KHVM minisztere, a 10/1997. XII. 31. számú határozatával decemberével elvonta, majd jelen értéken értékelve a Kincstári Vagyoni Igazgatóság január 1-vel vagyonkezelésbe adta társaságunknak. Az alapításkori jegyzett tőke értéke ,- Ft. A 3/1996. (V.23.) számú közgyűlési határozat értelmében a szabad tőketartalék terhére a jegyzett tőke felemelésére került sor, így a jegyzett tőke ,- Ft-ra növekedett június 1-vel a Karsztaqua Vízbányászati Kft. beolvadással egyesült társaságunkkal a 13/1998. (V. 29.) számú rendkívüli közgyűlési határozatban foglaltak alapján. A beolvadás miatti tőkeemeléssel a jegyzett tőke értéke ,- Ft-ra emelkedett, amelyből 72,4 %-ban a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, 19,3 %-ban a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és 8,3 %-ban Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata gyakorolta a tulajdonosi jogokat augusztus 17-ével a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a tulajdonosi jogok gyakorlását átadta a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek szeptember 25-től a Magyar Állam tulajdonosi jogait az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. gyakorolta az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény kihirdetését követően január 1-től a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, június 17-től pedig az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter gyakorolja. A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény 16. (6) bekezdésében foglaltak szerint bérleti üzemeltetési szerződés csak olyan társasággal jöhet létre, amely kizárólag az ellátásért felelős, vagy rajta kívül az állam, települési önkormányzat, vagy ezek közös tulajdonában áll. A szabályozás előírásainak való megfelelés érdekében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 238/2013. (IV.22.) IG sz. határozatában támogatta, hogy az MNV Zrt. 100 db Ft névértékű, 0,07%-os szavazati arányt megtestesítő törzsrészvényt értékesítsen vagyonértékelés alapján megállapított árfolyamon közvetlenül társaságunk részére, amely részvényeket a Társaság saját hatáskörben értékesítsen az üzemeltetési szerződés szempontjából érintett önkormányzatoknak. Kiegészítő melléklet
3 A részvények száma, értéke, tulajdonosi jogok gyakorlója 1 db összevont címletű ,- Ft Magyar Állam 1 db összevont címletű ,- Ft Magyar Állam 1 db összevont címletű ,- Ft Magyar Állam 40 db összevont címletű ,- Ft Magyar Állam 20 db összevont címletű ,- Ft Magyar Állam 700 db összevont címletű ,- Ft Magyar Állam 899 db névre szóló ,- Ft Magyar Állam 1 db összevont címletű ,- Ft Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 73 db ,- Ft Északdunántúli Vízmű Zrt 1 db ,- Ft Bábolna Város Önkormányzata 1 db ,- Ft Szomor Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Gyermely Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Kisigmánd Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Piliscsév Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Mocsa Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Lábatlan Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Ács Város Önkormányzata 1 db ,- Ft Tarján Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Kesztölc Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Zsámbék Város Önkormányzata 1 db ,- Ft Leányvár Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Ácsteszér Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Nyergesújfalu Város Önkormányzata 1 db ,- Ft Perbál Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Bokod Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Csém Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Tök Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Süttő Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzata 1 db ,- Ft Nagysáp Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Bajót Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Szomód Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Epöl Község Önkormányzata 1 db ,- Ft Bajna Község Önkormányzata Kiegészítő melléklet
4 Valamennyi részvény névre szóló típusú, azonos tagsági jogokat megtestesítő törzsrészvény. A részvények kinyomtatásra kerültek, a tulajdonosok a részvények őrzéséről gondoskodnak. Tevékenységi kör Fő tevékenység: víztermelés, -kezelés, -ellátás, Főtevékenységen kívüli fontosabb tevékenységek: szennyvíz gyűjtése, kezelése; vízi létesítmény építése; csővezetékes szállítás; raktározás, tárolás; mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás. A TEÁOR szerinti tevékenységi körök részletezése a társaság Alapszabályában, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzített. Mindkét dokumentum társaságunk székhelyén Tatabánya, Sárberek 100. megtekinthető. Részvénytársaságunk alaptevékenységét az állami és önkormányzati tulajdonban lévő víziközművek működtetése jelenti. Üzemeltetési tevékenységünkkel közvetlenül kiszolgáljuk a lakossági, közületi, ipari fogyasztókat, illetve a társvízművek részére ivóvizet értékesítünk. Adatok Cégjegyzékszám: Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mint Cégbíróság. Adószám: KSH számjel: Internetes honlap: Könyvvizsgálat Társaságunknál a könyvvizsgálat kötelező. Társaságunk könyvvizsgálója: Helyes-Pongó Ágnes Ildikó Even Balance Kft Budapest, Révay utca 10. kamarai tagsági igazolvány szám Szervezeti felépítés Társaságunknál évben a szervezeti felépítésben változás nem történt. A társaság december 31-én hatályos szervezeti felépítését az 1. melléklet mutatja be. Kiegészítő melléklet
5 2. TÁRSASÁGUNK SZÁMVITELI POLITIKÁJA A könyvvezetés módja: kettős könyvvezetés. Részvénytársaságunk a számvitelről szóló évi C. törvény 3. (2) bekezdése alapján konszolidált éves beszámoló készítésére nem kötelezett. (A VIKOM-TRANS Kft-ben tulajdonosi hányadunk 49 %.) A választott eredménykimutatás B típusú, forgalmi költség eljárással készül, de bemutatjuk az A típusú összköltség eljárással készült eredménykimutatást is, mindkét eljárás ún. lépcsőzetes. Az eszközök és források bemutatása mérleg elrendezésű, az eszközök fordított likviditási, a források pedig fordított lejárati sorrendben kerülnek bemutatásra. A mérleg és az eredménykimutatások a Számviteli törvény szerinti tagolásán túl tovább nem részletezett, az arab számmal jelzett tételeket egy-egy csoporton belül nem vonjuk össze, mint ahogy azokat az arab számmal jelzett sorokat sem hagyjuk el, amelyeknél adat sem az előző évben, sem a tárgy évben nem szerepel. Az üzleti év megegyezik a naptári évvel, az üzleti év mérleg fordulónapja a tárgyév utolsó naptári napja. Társaságunk Számviteli Politikájának mellékletei 1. melléklet: ÉDV Zrt. eszközeinek és forrásainak leltárkészítési, leltározási, hasznosítási és selejtezési szabályzata 2. melléklet: ÉDV Zrt. önköltség-számítási szabályzata 3. melléklet: ÉDV Zrt. pénzkezelési szabályzata 4. melléklet: ÉDV Zrt. eszközeinek és forrásainak értékelési szabályzata 5. melléklet: ÉDV Zrt. vízdíjszámlázási ütemterve évre 6. melléklet: ÉDV Zrt. számlarendje 7. melléklet: ÉDV Zrt. számviteli szétválasztási szabályzat Az értékcsökkenés elszámolása Működtető vagyon A társaság az amortizáció mértékét a bruttó érték alapján számított lineáris leírás módszerével, a műszaki jellegű becslésen alapuló várható használati idő figyelembe vételével, egyedileg állapítja meg. Az amortizáció számítása a használatba vétel napjától kezdődik, költségenkénti feladása havonta történik. Kincstári vagyon A kezelésbe vett közművagyon esetében a év előtt érvényes számviteli politika szerinti módszerrel határoztuk meg, s számoltuk el költségként a vagyonkezelési szerződésben rögzítetteknek megfelelően. Kiegészítő melléklet
6 A január 1-jét követően aktivált eszközök esetében az újonnan és önálló eszközként aktivált eszközök körére alkalmazzuk a 2012-ben érvényes számviteli politika előírásait. Az amortizáció mértékét az eszköz bruttó értéke alapján számított lineáris leírás módszerével, a műszaki jellegű becslésen alapuló várható használati idő és maradványérték figyelembe vételével, egyedileg állapítjuk meg. Az amortizáció számítása a használatba vétel napjától kezdődik, költségenkénti feladása havonta történik. Önkormányzati vagyon Társaságunk 10 településen vagyonkezelési szerződés keretében üzemeltet önkormányzati víziközművet. Budajenőn ivóvízszolgáltatási feladatokat látunk el, Ászáron, Dágon, Héregen, Naszályon, Mogyorósbányán, Sárisápon, Súron, Táton és Tokodon pedig szennyvízelvezetési és tisztítási feladatokat végzünk. Társaságunk január 1-je előtt vagyonkezelésbe vett eszközök után az éves díjmegállapítás során közösen elfogadott amortizációs politika szerint rögzített mértékű értékcsökkenést érvényesít. A január 1-jét követően aktivált eszközök esetében az újonnan és önálló eszközként aktivált eszközök körére a 2012-ben érvényes számviteli politika előírásait alkalmazzuk. Az amortizáció számítása a használatba vétel napjától kezdődik, költségenkénti feladása havonta történik. Egy összegben elszámolható értékcsökkenés A 100 ezer Ft alatti egyedi értékű beszerzéseknél a vagyoni értékű jogok, a szellemi termékek és a tárgyi eszközök bekerülési értéke használatba vételkor értékcsökkenésként egy összegben leírásra kerül. Terv szerinti értékcsökkenés megváltoztatása Ha az eszközök hasznosítási körülményeiben olyan esemény következik be, amely a hasznos élettartamra meghatározott jelentőségű, akkor lehetőség van a leírási kulcs megváltoztatására. A változás okát, a megváltozott amortizációs kulcs mértékét jegyzőkönyvben rögzítjük, és számszerűsített hatását bemutatjuk. Főkönyv és analitikus nyilvántartás kiemelt kapcsolata Részvénytársaságunk az SAP R/3 integrált számítógépes információs rendszeren belüli modulokban a főkönyvi, pénzügyi-vevő, vízdíjszámlázási, szállító-, bér- és társadalombiztosítás, anyag és készletgazdálkodás, tárgyi eszköz nyilvántartását egyidejűleg oldja meg. A controlling és a PM modul az ágazati és költséghelyi beszámolást biztosítja. Az üzemanyag és menetlevél, a villamos energia költség feldolgozás és a munkaruhanyilvántartás analitikája külön, a főkönyvi feladás pedig havonta történik. Kiegészítő melléklet
7 Értékelési eljárások a mérlegkészítés során Az eszközök és források értékelése a mérleg egyes sorainak jelölésével és sorrendjében történik. Kiegészítő melléklet
8 3. MÉRLEGHEZ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTÉSEK A. Befektetett eszközök A befektetett eszközök a nyilvántartásba vételkor a beszerzési értéken kerültek értékelésre, a saját előállítású befektetett eszközök értékelése az előállítási költségük (közvetlen önköltség) összegében történt. A kincstári és az önkormányzati vagyonra vonatkozóan az előírások alapján, főkönyvi számlákon elkülönítve történik a nyilvántartás, megkülönböztetve a működtető vagyonhoz tartozó eszközöktől. I. Immateriális javak Az immateriális javak könyvszerinti nettó értéke: ezer Ft. IMMATERIÁLIS JAVAK Alapítás-átszervezés aktivált értéke Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) , ,0 Vagyoni értékű jogok ,1 Szellemi termékek ,1 A vagyoni értékű jogok között szolgalmi jog, telefonhasználat, vásárolt szoftverek szerepelnek, ezek értéke ezer Ft ban tovább folytatódott a térképek digitalizálása projekt keretében a felmért településekre elkészült térképek használatba vétele, melynek értéke a beszámolási év végén ezer Ft. A beszámolási időszakban a szellemi termékek állománya ezer Ft. Értékesítési céllal beszerzett, előállított termék nem volt. Az immateriális javak mérlegtételek szerinti bontását a 2. melléklet mutatja. II. Tárgyi eszközök A tárgyi eszközök minősítése a Számviteli törvény előírásai szerinti, víziközmű szolgáltatás sajátosságaihoz kapcsolódó várható élettartam, mint egyedüli elhatároló ismérv alapulvételével történik. Értékelésük a bruttó érték és az értékcsökkenés különbözeteként nettó értéken történik. Kiegészítő melléklet
9 TÁRGYI ESZKÖZÖK Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) , ,3 Műszaki berendezések, gépek, járművek ,4 Egyéb berendezések, felszerelések, járművek ,3 Beruházások, felújítások ,0 Beruházásokra adott előlegek ,0 A tárgyi eszközök főkönyvi számlákkal történő egyeztetése a havonkénti, illetve az éves zárlati munkák során kötelezően biztosított. Az analitikus nyilvántartás az SAP R/3 Integrált Információs Rendszerhez kapcsolódó AM modulban valósul meg. A tárgyi eszközök állományváltozását a 3. melléklet mutatja, a befektetett eszközök értékcsökkenési leírását pedig a 4. melléklet részletezi. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök között a társaság saját tulajdonú eszközei, valamint a vagyonkezelésbe vett kincstári illetve önkormányzati eszközök szerepelnek. A vagyonkezelt kincstári eszközök december 31-i nettó értéke ezer Ft volt. A vagyonkezelési szerződésben az eszközváltozások a szerződés megkötése óta többszöri kezdeményezésünk ellenére nincsenek módosítva december 31-én az alábbi kizárólagos állami tulajdonú víziközmű vagyont kezeltük, mely eszközöket a mérlegben a befektetett eszközök között mutatjuk ki. Rendszerenkénti megnevezés Nyitó érték Záró érték január december 31. Bicskei RVR Dorogi RVR Tatabányai RVR Dorogi Rszvet Esztergomi Rszvet Tatabányai Rszvet Tatai Rszvet Összesen Az előző évhez képest az állami tulajdonú víziközmű vagyon értéke ezer Ft-tal emelkedett, amely döntően a tatabányai- és tatai szennyvíztisztító telep KEOP fejlesztés során üzembe helyezett eszközök értékét tartalmazza. Kiegészítő melléklet
10 A beszámolási időszakban a kizárólagos állami tulajdonú közművagyonra ezer Ft amortizációt számoltunk el. Tájékoztatásul a következő táblázat tartalmazza a ténylegesen elszámolt és a Társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény szerint adómentesen elszámolható amortizáció összehasonlítását. Regionális rendszer Társasági és osztalékadó törvény Elszámolt amortizáció Bicskei RVR Dorogi RVR Tatabányai RVR Dorogi Rszvet Esztergomi Rszvet Tatai Rszvet Tatabányai Rszvet Összesen A január 1-je után üzembe helyezett és önállóan aktivált eszközökre az eszköz bruttó értéke alapján számított lineáris leírás módszerével, a műszaki jellegű becslésen alapuló várható használati idő és maradványérték figyelembe vételével, egyedileg állapítjuk meg és számoljuk el az amortizációt. A korábban (1999. július 23-a előtt) üzembe helyezett eszközök esetén a 2011-ig érvényes számviteli politika értelmében a víz- és csatornadíjakban elismert amortizáció mértékéig az árhatóság jóváhagyásával számoljuk el az értékcsökkenést. Ennek mértéke az 1998 előtt érvényesített leírási kulcs számviteli politikában meghatározott mértékű korrekciós szorzójaként került meghatározásra ( : 0,343, : 0,377, : 0,527, 2009-től 0,765). A kincstári vagyon növekedését, csökkenését rendszerenként a 5/1. és a 5/2. melléklet tartalmazza. Év közben a jogszabályokban előírtak alapján a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felé adatszolgáltatási kötelezettségünket teljesítettük. A működtető vagyon eszközeinek könyv szerinti értéke december 31-én ezer Ft volt. Ezekre az eszközökre évben ezer Ft amortizációt számoltunk el. Kiegészítő melléklet
11 Társaságunk vagyonkezelésében lévő települési önkormányzatok víziközművek befektetett eszközök között kimutatott könyv szerinti értéke az alábbiak szerint alakult: Vagyonkezelt eszközök értéke Nyitó érték január 1. Záró érték december 31. Ászár Budajenő Dág Héreg Mogyorósbánya Naszály Sárisáp Súr Tát Tokod Összesen Az önkormányzati tulajdonú vagyon növekedését, csökkenését az 5/3. melléklet mutatja be részletesen. A beruházások főkönyvi számlacsoportban a még üzembe nem helyezett, beszerzett, vagy a saját vállalkozásban előállított beruházási teljesítmények szerepelnek. A vásárolt eszközök számla szerinti értékkel, a saját teljesítmények közvetlen önköltségen kerültek értékelésre. A beruházások záró állománya az alábbi tételekből tevődik össze. Kiegészítő melléklet
12 Befejezetlen beruházás Záró állomány Tervezési díjak Vízbázis fejlesztés XIV/A-XV/C vízaknák XV/C vízbázis fejlesztés-keop Almárfüzitő-Dunaalmás-Neszmély-KEOP Nagyigmánd-Kisigmánd-KEOP Naszály-Dunaalmás vezetéképítés-keop 3128 Kocs vízellátása-keop Gépbeszerzések 789 Hálózatdiagnosztika 100 Rekonstrukciók 9831 Szerződés-nyilvántartó rendszer kialakítása Bemérések, előkészítések 914 Szolgalmi jogok 4069 Súr szennyvízrendszer felújítás 563 MINDÖSSZESEN A beruházásra adott előlegek értéke ezer Ft, mely a XV/C vízbánya felújításával összefüggő KEOP-2.2.3/B/ azonosítószámú projekthez kapcsolódik. III. Befektetett pénzügyi eszközök A befektetett pénzügyi eszközök értéke ezer Ft, ebből a tartós részesedések értéke ezer Ft. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) , ,0 Egyéb tartós részesedés ,8 Egyéb tartósan adott kölcsön ,6 Kiegészítő melléklet
13 Gazdasági társaságokban jelenleg az alábbi befektetésekkel rendelkezünk Befektetések jelentős részesedéssel rendelkező társaságokban (kapcsolt vállalkozás) Társaság megnevezése, székhelye VIKOM-TRANS Kft Tatabánya, Táncsics M.u.1. Névérték Könyv szerint érték Tulajdonosi hányad (%) ,0 A VIKOM-TRANS Kft évi éves beszámolója alapján a saját tőke összetétele a következő: Saját tőke ezer Ft Jegyzett tőke 9030 ezer Ft Eredménytartalék ezer Ft Mérleg szerinti eredmény ezer Ft Befektetetések egyéb részesedéssel rendelkező társaságokban Társaság megnevezése, székhelye ELSZI Kft Tatabánya, Táncsics M.u.1. HÉTFORRÁS Víziközmű Kft Lábatlan, Rákóczi u. 3. Névérték Könyv szerint érték Tulajdoni hányad (%) , ,1 A május 28-án megtartott éves rendes közgyűlés alkalmával a közgyűlés hozzájárulását adta, hogy a társaságunk a 300 ezer Ft névértékű, a Forrás Víziközmű Ellátó Kft-ben lévő üzletrészét névértéken értékesítse, így tartós részesedéseink értéke a évi értékhez képest 300 ezer Ft-tal csökkent. Az adott kölcsönök mérlegsor éven túli követeléseket tartalmazó összege ezer Ft. Az adott kölcsön munkavállalói lakásépítésre, bővítésre, felújításra, illetve lakásvásárlásra fordítható. Kiegészítő melléklet
14 B. Forgóeszközök I. Készletek A készletek záró értéke ezer Ft, a nyitóállományhoz képest ezer Ft-tal emelkedett, mely a befejezetlen termelés növekedéséből, valamint az év végi zárókészlet magasabb beszerzés árából adódik. KÉSZLETEK Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,8 Anyagok ,3 Befejezetlen termelés és félkész termékek ,0 Áruk ,6 A vásárolt készletek folyamatos mennyiségi, értékbeni nyilvántartása mérlegelt súlyozott átlagáron történik. Analitikus nyilvántartása az SAP R/3 rendszerhez kapcsolódó MM modulban valósul meg. Saját előállítású eszközöknél az értékelés közvetlen önköltségen történik december 31-én a befejezetlen termelés értéke ezer Ft, mely 937 ezer Ft értékben befejezetlen vállalkozási, valamint ezer Ft értékben 2014-ben befejeződő önkormányzati munkát tartalmaz. Az áruk között 109 ezer Ft értékben göngyöleg található ben tárgyi eszközből készletbe soroltuk át a Dunaalmáson található használaton kívüli, tartalékként szolgáló vízműveket, ezer Ft értékben, melyet 2013-ban az anyagok között mutatunk ki. A készletekre elszámolt értékvesztést az 6. melléklet mutatja. Kiegészítő melléklet
15 II. Követelések A követelések mérleg szerinti értéke ezer Ft, mely az alábbiakból tevődik össze. KÖVETELÉSEK Követelések áruszállításból és szolgáltatásokból (vevők) Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) , ,2 Követelések kapcsolt vállalkozással szemben ,7 Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben ,4 Egyéb követelések ,0 A folyamatos közüzemi szolgáltatásaink és egyéb szolgáltatásaink vevői tartozás könyv szerinti értéke ezer Ft. Társaságunk a vevőkövetelésekkel kapcsolatos várható veszteségeire az értékvesztéseket ezer Ft összegben elszámolta ban a társaság Számviteli Politikájával összhangban ezer Ft-tal összegben számoltunk el a vevő követelésekre értékvesztést. A mérlegben a vevői követelésekkel kapcsolatos átvezetési számlákat ezer Ft értékben, a bankszámlára beérkezett, de vevői kiegyenlítésként nem könyvelt tételeket a beszámolási időszakban a követelések között szerepeltetjük. A kapcsolt vállalkozással VIKOM-TRANS Kft. szembeni követelésünk ezer Ft, az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szembeni követelés ezer Ft, melyből a Hétforrás Kft-vel szembeni követelésünk ezer Ft, az EL-SZI Kft-vel szembeni követelés december 31-i értéke pedig 378 ezer Ft. Az áruszállításból és szolgáltatásból származó, valamint a kapcsolt és az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szembeni követelések korösszetétele 2013-ban az alábbiak szerint alakult. Követelések december december 31. Index (%) Követelés állomány ,9 ebből: vevői állomány ,3 Határidőn túli követelés ,3 ebből: 0-90 nap , nap , nap ,8 360 napon túli ,0 Kiegészítő melléklet
16 A határidőn túli követelések megemelkedtek az előző évhez képest. A növekedés oka a 360 napon túli határidőn túli követeléseknél tapasztalható. A lakossági fogyasztóink fizetési képességének romlását év vége óta tapasztaljuk. Ez mutatkozik meg a kintlévőségek ilyen nagyságrendű emelkedésében. Vevőink 25 %-a a víz- és csatornadíj számlákat jelentős késéssel teljesíti, és egyre több az egyáltalán nem fizetők száma is. Társaságunk minden a jogszabályi keretek közötti lehetőséget kihasznál a fogyasztói tartozások behajtása érdekében. A vevő állományra elszámolt értékvesztést az 6. melléklet mutatja be. Az egyéb követelések mérlegsor a munkavállalókkal szembeni követelésállományt, a rövid lejáratra adott kölcsönt, a különféle egyéb követeléseket tartalmazza. Itt tartjuk nyilván az Ipari Projekt Hungária Kft-nek 19,9 millió Ft szolgáltatásra adott előleget. A záró állomány értéke ezer Ft. Az egyéb követelések részletezése az 7. mellékletben található. III. Értékpapírok Értékpapír állományunk december 31-én a saját részvényszerzésből adódóan ezer Ft. Az MNV Zrt. megbízta a Gordius Consulting Zrt-t a részesedésünkre vonatkozó vagyonértékelés elkészítésével. A vagyonértékelés alapján a Ft névértékű részvény vételára Ft volt, így társaságunk a 100 db részvényt Ft értékben vásárolta meg. Ebből december 31-ig 27 db-ot értékesítettünk a települési önkormányzatok részére. A többi részvény értékesítésére a bérleti üzemeltetési szerződések megkötése érdekében a közeljövőben sor kerül. IV. Pénzeszközök A pénzeszközök mérleg fordulónapja szerinti értéke ezer Ft, a bankbetétek között csak rövidlejáratú bankbetét szerepel. PÉNZESZKÖZÖK Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,1 Pénztár, csekkek ,9 Bankbetétek ,1 Társaságunk számlavezető bankjai: Kereskedelmi és Hitelbank Nyrt., OTP Bank Nyrt., MKB Bank Nyrt. Részvénytársaságunk pénzügyi helyzete a korábbi évekhez képest kedvezőtlenebbül alakult. A likviditási kockázatok kezelésére december hónapban 700 millió Ft-os folyószámla hitelkeret biztosítására szerződtünk a K&H Bankkal, amelyet a beszámolási időszakban még nem kellett igénybe vennünk. Fizetési kötelezettségeinknek rendre eleget tettünk. Kiegészítő melléklet
17 C. Aktív időbeli elhatárolások Az aktív időbeli elhatárolások mérlegsor tárgyévi értéke ezer Ft. AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,6 Bevételek aktív időbeli elhatárolása ,0 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása ,1 E mérlegsor tartalmazza: a számviteli előírások szerint a bérleti díjak, hírlap előfizetési díjak, stb. tárgyévben kifizetett, de költségként csak a tárgyévet követően elszámolható kiadásokat, valamint kamatbevételeket. Az aktív időbeli elhatárolások részletezése a 8. mellékletekben található. D. Saját tőke A saját tőke december 31-i állománya ezer Ft, mely évhez képest döntően a tárgyévi mérleg szerinti eredménnyel csökkent. SAJÁT TŐKE Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,0 JEGYZETT TŐKE ,0 TŐKETARTALÉK ,0 EREDMÉNYTARTALÉK ,3 LEKÖTÖTT TARTALÉK MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY ,7 Jegyzett tőke értékelése könyvszerinti, a cégbíróságon bejegyzett értéke ezer Ft. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke nincs. A tőketartalék értéke ezer Ft, az értékelése könyv szerinti értéken történik. Eredménytartalék ezer Ft. Értékelése könyv szerint történik, az előző évekből származó mérleg szerinti eredményt tartalmazza. Lekötött tartalék értéke ezer Ft, mely a saját részvény vásárláshoz kapcsolódik. Részvénytársaságunk a piaci értékelés alapján meghatározott értékhelyesbítés lehetőségét nem veszi igénybe, értékelési tartalékunk nincs. A évi mérleg szerinti eredmény ezer Ft. A saját tőke alakulását és a saját tőkeelemek változását a 9/1-9/2. melléklet mutatja. Kiegészítő melléklet
18 E. Céltartalék Céltartalékot 2013-ban nem képeztünk. F. Kötelezettségek A kötelezettségek mérlegsor december 31-i értéke ezer Ft, melynek alakulását az alábbi táblázat mutatja be. KÖTELEZETTSÉGEK Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,9 HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK ,7 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek ,7 RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK ,7 Vevőktől kapott előlegek ,7 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben , , ,8 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek ,9 I. Hátrasorolt kötelezettségek Hátrasorolt kötelezettség nincs. II. Hosszú lejáratú kötelezettségek A hosszú lejáratú kötelezettségek egyrészt a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól vagyonkezelésre átvett kizárólagos állami tulajdonú víziközmű vagyon forrását tartalmazza ezer Ft értékben, másrészt önkormányzati tulajdonú településekkel kötött vagyonkezelési szerződés értelmében a települések víziközmű vagyonának értékét ezer Ft értékben. A hosszú lejáratú kötelezettségek értékelése könyv szerinti értéken történt. Kiegészítő melléklet
19 EGYÉB HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,7 Kincstárral szembeni hoszszú lejáratú kötelezettségek Önkormányzattal szembeni hosszú lejáratú kötelezettségek , ,9 A kincstári vagyonnal kapcsolatos elszámolásunk a vagyonkezelési szerződés szerint történik, amely azonban nem felel meg az állami vagyonról szóló évi CVI. törvényben (Vtv.), illetve az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendeletben és ennek módosításáról szóló 348/2010. (XII.28.) Kormányrendeletben foglaltaknak. A évi beszámolót társaságunk könyvvizsgálója, a BPO-AUDIT Könyvvizsgáló és Vezetési Tanácsadó Kft. korlátozott záradékkal látta el, melynek oka, hogy a fenti kormányrendelet módosítására, az elszámolásra vonatkozó részletes szabályok kidolgozására, a vagyonon végzett értéknövelő beruházások elszámolására társaságunk és az MNV Zrt. között nem került sor. Így az éves beszámoló nem tartalmazta azokat a módosításokat, amelyekre szükség lett volna, ha az állami vagyon kezelésével kapcsolatos szerződés a jogszabályok ellentmondásainak feloldása mellett aktualizálásra került volna. Társaságunk a másik négy regionális víziközmű társasággal közösen 2009-ben javaslatot dolgozott ki a vagyonkezelési szerződés módosítására, melyet az MNV Zrt. részére is átadtunk ben levelünkkel ismételten felhívtuk a tulajdonos figyelmét, hogy a kincstári vagyon elszámolására vonatkozó szabályozás számos számviteli és jogi kérdést vet fel, amely alapján a társaságok nem tudják a vonatkozó kormányrendelet szabályait betartani. A kormányrendelet betartását ellehetetleníti, hogy a benne szereplő előírások nem vették figyelembe a víziközmű-szolgáltatás technológiai folyamatainak sajátosságait. A levélben továbbá felvetettük, hogy a vagyonkezelési szerződés módosításához kapcsolódóan A kincstári vagyoni körbe tartozó víziközművagyon kezelési gazdálkodási és nyilvántartási szabályzatá - nak módosítása is szükséges. A korlátozott záradékkal rendelkező évi beszámoló elfogadása után a korlátozásra okot adó problémák rendezése érdekében a regionális víziközmű társaságok kezdeményezésére az MNV Zrt, a társaságok, a könyvvizsgálók és szakértő cége részvételével egyeztetésre került sor, amely a felek között fennálló egyetértés ellenére a jogszabály változások terén eddig nem vezetett eredményre. Mind az MNV Zrt, mind a regionális víziközmű társaságok határozott szándéka a vagyonkezelési szerződés módosítása, az ehhez kapcsolódó egyeztetések folyamatban vannak. A kormányrendelet módosítása jelenleg is napirenden van, mely azonban csak az állami vagyonról szóló törvény módosítását követően történhet meg október 12-én társaságunk az MNV Zrt-nél a vagyonkezelési szerződés módosítását kezdeményezte. Az MNV Zrt március 20-i válaszában a mérlegében kimutatott, társaságunk által vagyonkezelt tárgyi eszközök december 31-i értékét válaszlevelében Kiegészítő melléklet
20 visszaigazolta. A válaszlevélből pótlási kötelezettség tekintetében azonban visszaigazolódnak a jogszabályi ellentmondások a beruházások elszámolása tekintetében. A hosszú lejáratú kötelezettségre vonatkozóan további egyeztetéseket javasolt az MNV Zrt. Pénzügyi, Számviteli és Követeléskezelési Igazgatóságával. Az egyeztetés eredményeként a hosszú lejáratú kötelezettség január 1-jei ezer Ft-os értékét arra tekintettel visszaigazolta, hogy az MNV Zrt évi auditált beszámolójában is ez szerepel. Az január 1-jén a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és társaságunk között kötött vagyonkezelési szerződésben a vagyonkezelt eszközök értéke ezer Ft, mely január 11-én a Soproni Regionális Víziközműrendszer vagyonkezelői jogának megszüntetésével ezer Ft-ra változott. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel szembeni hosszú lejáratú kötelezettség társaságunk által december 31-én nyilvántartott értéke ezer Ft, mely a vagyonkezelési szerződésben rögzített értéktől eltér. A kincstári vagyonon végrehajtott selejtezéseket a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által kiadott, A kincstári vagyoni körbe tartozó víziközművagyon kezelési gazdálkodási és nyilvántartási szabályzata előírásainak megfelelően külön engedély alapján lehet a hosszú lejáratú kötelezettségekkel elszámolni ban az MNV Zrt. részéről ilyen engedély nem állt rendelkezésünkre, ezért a selejtezett tárgyi eszközök nettó értékét ráfordításként számoltuk el. Társaságunk december 31-ig A kincstári vagyoni körbe tartozó víziközművagyon kezelési gazdálkodási és nyilvántartási szabályzata alapján a külső forrásból (támogatásból, közműfejlesztési hozzájárulásból) megvalósított beruházásokból üzembe helyezett eszközöket, valamint a térítés nélkül átvett eszközöket a vagyonkezelt eszközök között szerepeltette, s ezzel egyidejűleg a hosszú lejáratú kötelezettséget növelte ezek értékével január 1-je után a külső forrásokat (támogatást, közműfejlesztési hozzájárulást), valamint a térítés nélkül átvett eszközöket halasztott bevételként mutatjuk ki. Az ebből megvalósult beruházások üzembe helyezése után a ráfordítások ellentételezésére megszüntetett összeget egyéb bevételként számoljuk el évben a víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény 79. -a értelmében a társaság tulajdonában január 1-jét követően nem maradhat rendszerfüggő vízikömű vagyon, ezért a Magyar Államnak, mint ellátásért felelősnek térítés nélkül átadtuk a XIV/A és XV/C vízbányát, melynek könyv szerinti értéke ezer Ft. Ezzel az értékkel megnöveltük a kincstárral szembeni hosszú lejáratú kötelezettségeket. A június 28-tól hatályos az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 27.. (8-9) bekezdése értelmében az alapfeladatként vagy főtevékenységként közfeladatot ellátó vagyonkezelő a visszapótlási kötelezettség teljesítése alól e törvény erejénél fogva mentesül. A törvény rendelkezik továbbá arról, hogy a felmentés módját és mértékét a vagyonkezelési szerződésben kell rögzíteni. A vagyonkezelési szerződés aktualizálása céljából az MNV Zrt szeptember 18-ai levelében kezdeményezte az április június 27-ig terjedő időszakot érintő vagyonelszámolás lebonyolítását. Az elszámolás alapján az MNV Zrt. joggyakorlása alá tartozó eszközök könyv szerinti értéke ezer Ft, míg az ehhez tartozó hosszú lejáratú kötelezettség összege ezer Ft. A különbségként megállapított visszapótlási kötelezettség összege ezer Ft, amelyet csökkentve az Kiegészítő melléklet
21 idegen források összegével pénzügyileg rendezendő visszapótlási kötelezettség nem jelentkezik. Társaságunk a szükséges dokumentumokat és nyilatkozatokat, valamint az elszámolás után érkező kiegészítéseket (selejtezési dokumentumokat) határidőre megküldte a vagyonkezelő részére, azonban a vagyonkezelési szerződés módosítására a mai napig nem került sor. Társaságunk a évi beszámolójában a fenti jogszabály figyelembevételével elengedett kötelezettségként ezer Ft rendkívüli bevételt számolt el, mellyel csökkentettük a kincstárral szembeni hosszú lejáratú kötelezettségünket. Ebből ezer Ft a visszapótlási kötelezettség megszűnése után elszámolt amortizáció összege, illetve június 27-ét követően ezer Ft értékben selejteztünk le kincstári tulajdonú eszközöket, melyet szintén elszámoltunk elengedett kötelezettségként. A Környezet és Energia Operatív Program keretében végzett fejlesztésekre kapott támogatásokat a kincstárral szembeni hosszú lejáratú kötelezettségek között mutatjuk ki. A kötelezettség alakulását a 10. melléklet mutatja be december 31-én az önkormányzatokkal érvényes vagyonkezelési szerződések az alábbiak szerint alakultak: Önkormányzattal szembeni hosszú lejáratú kötelezettségek Nyitó érték január 1. Záró érték december 31. Ászár Budajenő Dág Héreg Mogyorósbánya Naszály Sárisáp Súr Tát Tokod Összesen III. Rövid lejáratú kötelezettségek A rövid lejáratú kötelezettségek értéke ezer Ft, amely a szállítói kötelezettségeket, a munkavállalói bérekhez kapcsolódó levonásokat, járulékokat, adó előírásokat tartalmazza. Értékelésük számlaszerinti, illetve könyvszerinti értéken történt. Kiegészítő melléklet
22 A vevőtől kapott előlegek között a vállalkozási munka keretében végzett vízbekötési, mérőcserével kapcsolatos előlegek szerepelnek 936 ezer Ft értékben. Az áruszállításból és szolgáltatásból származó kötelezettségek értéke ezer Ft, melyek rendezése határidőben megtörtént, társaságunknak lejárt határidejű kötelezettsége nincs. A VIKOM-TRANS Kft-vel, mint kapcsolt vállalkozással szemben fennálló tartozásunk év végi záró állománya ezer Ft. Az egyéb részesedési viszonyban lévő kötelezettségek az EL-SZI Kft-vel szemben fennálló kötelezettséget mutatják, ennek értéke 180 ezer Ft. Mindkét társasággal szembeni kötelezettségünket határidőben kiegyenlítettük. Az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek részletezését a 11. melléklet tartalmazza. A kötelezettségek teljesítése a mérlegkészítés időpontjáig rendeződött. A évi mérlegidőszakban költségvetési kötelezettségeinknek rendben, határidőre eleget tettünk, lejárt határidejű tartozásunk nem volt. G. Passzív időbeli elhatárolások A passzív időbeli elhatárolások értéke ezer Ft, mely ezer Ft-tal csökkent a bázisidőszakoz képest. PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK Bevételek passzív időbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása Előző év Tárgyév Változás (+,- ) Változás (%) , ,0 Halasztott bevételek ,9 A költségek és ráfordítások passzív időbeli elhatárolásának részletezését a 12. melléklet tartalmazza, itt a mérleg fordulónapjáig elszámolt, de ki nem fizetett költségeket tartjuk nyilván. Az elhatárolt összeg ezer Ft. Ezek között jelentős összeg ezer Ft a középvezetők évre vonatkozó II. félévi prémiumának és járulékának elhatárolása, melyet 2014-ben fizetünk ki. A halasztott bevételek között szereplő, fejlesztési célra véglegesen átvett pénzeszközök értéke ezer Ft. A halasztott bevételek között a közműfejlesztési célra átvett pénzeszközök, a támogatások összege, valamint a térítés nélkül átvett pénzeszközök szerepelnek. Kiegészítő melléklet
23 HALASZTOTT BEVÉTELEK Fejlesztési célra átvett pénzeszközök - közműfejlesztés Fejlesztési célra átvett pénzeszközök - KEOP támogatás Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) , , ,2 Innovációs támogatás ,0 Térítés nélkül átvett eszközök ,8 Térítés nélkül átvett pénzeszközök ,0 A közműfejlesztés céljára átvett pénzeszközöket a víziközmű rendszer fejlesztésére fordítjuk, évi záró állománya ezer Ft. A Környezet és Energia Operatív Program keretében történt meg az esztergomi, a tatabányai, illetve a tatai szennyvíztelep fejlesztése, az ennek keretében kapott támogatásokat a fejlesztés befejezése után a hosszú lejáratú kötelezettségek közé vezettük át. A szennyvíztelepi fejlesztésekhez kapcsolódóan decemberében utófinanszírozásként kapott retrospektív támogatások összegét ( ezer Ft) ugyancsak átvezettük a hosszú lejáratú kötelezettségek közé. A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény 79. -ának megfelelően január 1-jétől a kincstári tulajdonú eszközök között szerepeltetjük a XV/C vízbánya rendszerfüggő víziközmű eszközeit (átháramlás), így ezen eszközök nettó értékét rendkívüli ráfordításként elszámoltuk. A vízbányához kapcsolódó támogatás 2013 előtti értékét pedig ezzel egyidejűleg a beszámolási időszak rendkívüli bevételeként mutatjuk ki. A fejlesztési célra kapott KEOP támogatást, illetve azok felhasználását az alábbi táblázat mutatja be. Fejlesztési célra átvett pénzeszközök - KEOP támogatás Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,2 Tatabányai szennyvíztelep ,0 Tatai szennyvíztelep ,0 Esztergomi szennyvíztelep ,0 XV/C vízbázis ,5 Dunaalmás-Neszmély ,0 Mérlegen kívüli kötelezettség évben mérlegen kívüli kötelezettségünk nem volt. Kiegészítő melléklet
24 4. EREDMÉNYKIMUTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTÉSEK Társaságunk B típusú eredménykimutatását a 13. melléklet mutatja be, az A típusú eredménykimutatás az alábbiak szerint alakul. EREDMÉNYKIMUTATÁS Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) I. Értékesítés nettó árbevétele ,2 II. Aktivált saját teljesítmények ,8 III. Egyéb bevételek ,0 IV. Anyagjellegű ráfordítások ,2 V. Személyi jellegű ráfordítások ,6 VI. Értékcsökkenési leírás ,4 VII. Egyéb ráfordítások ,5 A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye ,8 B. Pénzügyi műveletek eredménye ,1 C. Szokásos vállalkozási eredmény ,9 D. Rendkívüli eredmény ,8 E. Adózás előtti eredmény ,6 I. Értékesítés nettó árbevétele Az értékesítés nettó árbevétele belföldi értékesítésből származik, az egyes fő tevékenységek szerinti bontást az alábbi táblázat mutatja be. A nettó árbevétel 95,5 %-a az alaptevékenységből, a víz- és csatornaszolgáltatásból származik, annak alakulását befolyásoló naturális mutatókat a 14. mellékletben részletezzük. Értékesítés nettó árbevétele Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) Vízszolgáltatás nettó árbevétele ,1 Csatornaszolgáltatás nettó árbevétele ,8 Egyéb vízgazdálkodási és szennyvízelvezetési tevékenység nettó árbevétele ,7 Építési tevékenység ,2 Önkormányzati munkák ,5 Egyéb tevékenység ,0 Összesen ,2 Kiegészítő melléklet
25 II. Aktivált saját teljesítmények Az aktivált saját teljesítmények értéke ezer Ft, mely ezer Ft-tal magasabb az előző évhez képest. A befejezetlen önkormányzati és építési munkákra 2013-ban ezer Ft-ot fordítottunk, mely ezer Ft-tal kevesebb az előző évi értékhez képest. A saját kivitelezésben végzett építési beruházások, felújítások értéke ezer Ft-tal volt magasabb, értéke ezer Ft. Aktivált saját teljesítmények értéke Előző év Tárgyév Saját termelésű készletek állományváltozása Változás (+,-) Változás (%) ,6 Saját előállítású eszközök aktivált értéke ,2 Összesen ,8 III. Egyéb bevételek Az egyéb bevételek értéke ezer Ft, amely ezer Ft-tal alacsonyabb a évi értéknél, részletes bemutatása a 15/1. mellékletben történik. IV. Anyagjellegű ráfordítások Az anyagjellegű ráfordítások az előző évhez képest bázisszinten alakultak, melyek összetevői az alábbiak voltak. Anyagjellegű ráfordítások Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) Anyagköltség ,7 Igénybe vett szolgáltatások értéke ,6 Egyéb szolgáltatások értéke ,7 Eladott áruk beszerzési értéke ,9 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke ,5 Összesen ,2 Az anyagköltség legfontosabb összetevői a villamosenergia, az alapanyag felhasználás, valamint az átvett víz költsége. A villamosenergia költség 12,3 %-kal emelkedett, mely az egységár emelkedésével és a megnövekedett villamosenergia felhasználással magyarázható. A szolgáltatási, a javítási-karbantartási, valamint beruházási, felújítási munkákhoz felhasznált alapanyagok ára ugyan emelkedett, azonban összességében 6 %-kal kevesebb az alap- és segédanyagköltség. Az üzemanyagköltségek esetében 5,8 %-kal alacsonyabb volt a felhasznált benzin és gázolaj költsége. Az Aqua Európa Kft-től a bázisidőszakhoz hasonlóan 2,4 millió m 3 vizet vettünk át, melyre az egységár emelkedéséből eredően 5 %-kal többet költöttünk. Kiegészítő melléklet
26 Az igénybe vett szolgáltatások összességében ezer Ft-tal, azaz 2,6 %-kal emelkedtek, melyek alakulását a 15/2. melléklet mutatja be. Az egyéb szolgáltatások közé a bankköltségek, a biztosítási díjak, a hatósági díjak, valamint a vízkészletjárulék tartoznak, melyek összességében ezer Ft-tal, azaz 27,7 %-kal emelkedtek meg. Új költségelemként jelentek meg 2013-ban a tranzakciós különdíjak, valamint a postaforgalmi jutalék, melyek együttes értéke ezer Ft. A Magyar Energia Hivatalnak fizetett felügyeleti díj évi értéke ezer Ft. Az eladott áruk beszerzésével összefüggő ráfordítások a szűkülő felvevő piac miatt csökkentek, vele együtt az eladott (közvetített) szolgáltatások értéke is csökkent. V. Személyi jellegű ráfordítások A személyi jellegű ráfordítások 1,4 %-kal voltak alacsonyabbak, mint a bázisidőszakban, mely alakulását az alábbi táblázat mutatja be. Személyi jellegű ráfordítások Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) Bérköltség ,2 Személyi jellegű kifizetések ,3 Bérjárulékok ,2 Összesen ,6 Társaságunk Közgyűlése által elfogadott évi bértömege ezer Ft volt, a felhasználás ezen belül maradt. Személyi jellegű kifizetésekre összességében ezer Ftot fordítottunk. A cafeteria rendszer keretében béren kívüli juttatásokra éves szinten személyenként bruttó Ft-ot fizettünk ki. Továbbá személyi jellegű kifizetés történt hűségjutalmakra, megtérítettük a munkába járás költségeit, saját gépkocsi használatot fizettünk, illetve reprezentációs költségeket is elszámoltunk. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagkeresete Ft/fő/hó, amely 2,3 %-kal magasabb az előző évinél. A létszám- és béradatokat az alábbi táblázatok mutatják. Megnevezés Előző év Tárgyév Állományba tartozók kifizetései ebből teljes munkaidőben foglalkoztatottak részére ebből részmunkaidőben foglalkoztatottak részére Állományba nem tartozók kifizetései Változás (+,-) Változás (%) , , , ,5 Bértömeg mindösszesen ,2 Kiegészítő melléklet
27 Megnevezés Előző év Tárgyév Nem teljes munkaidős létszám Változás (+,-) (fő) Változás (%) 30,2 30,5 0,3 101,0 Teljes munkaidős létszám 621,4 614,3-7,1 98,9 - fizikai 369,8 376,6 6,8 101,8 - szellemi 251,6 237,7-13,9 94,5 Átlagos statisztikai állományi létszám 651,6 644,8-6,8 99,0 A személyi jellegű kifizetéseket az alábbi táblázat tartalmazza: MEGNEVEZÉS Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) Munkába járás költségei ,1 Napidíjak ,2 Cafeteria juttatások (nettó) ,4 Saját gépkocsi használat ,0 Táppénz hozzájárulás ,7 Betegszabadság ,1 Hűségjutalom ,0 Munkahelyi csoportos élet- és balesetbiztosítás ,0 Végkielégítés ,0 Kegyeleti támogatás ,2 Természetbeni juttatás, reprezentáció ,9 Munkáltatót terhelő SZJA ,7 Iskolakezdési utalvány ,7 Egyéb személyi jellegű kifizetések ,5 Összesen ,3 Kiegészítő melléklet
28 VI. Értékcsökkenési leírás Társaságunk értékcsökkenési leírása 13,4 %-kal, ezer Ft-tal volt magasabb, mint ben. Az értékcsökkenési leírás alakulását az alábbi táblázat szemlélteti. MEGNEVEZÉS Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) Közművagyon után ,3 Működtető vagyon után ,5 Önkormányzati vagyon után ,3 Értékcsökkenési leírás ,4 A közművagyonon elszámolt amortizáció ezer Ft-tal magasabb, mint az előző időszakban. A 18,3 %-os emelkedés oka, hogy év közben aktiváltuk a tatabányai- és a tatai szennyvíztelep KEOP fejlesztés keretében üzembe helyezett eszközeit. A működtető vagyonon elszámolt amortizáció a bázisidőszakhoz képest ezer Ft-tal csökkent ban 10 települési önkormányzat víziközműveit üzemeltettük vagyonkezelési szerződés keretében, mellyel összefüggésben ezer Ft amortizációt számoltunk el. VII. Egyéb ráfordítások Az egyéb ráfordítások értéke évhez képest ezer Ft-tal emelkedett, összetevőinek alakulását a 15/3. melléklet mutatja be. Az egyéb ráfordítások között két olyan tényező játszik szerepet, mely az előző időszakhoz viszonyítva jelentősen emelte az egyéb ráfordításokat. Egyrészt évben fejeződtek be a tatabányai- és a tatai szennyvíztelep KEOP felújítási munkái, melynek következtében ezer Ft értékben selejteztünk le állami tulajdonú tárgyi eszközöket. Másrészt pedig január 1-jétől lépett hatályba a közművezeték adójáról szóló évi CLXVIII. törvény, mely az üzemeltetett hálózat hossza alapján 125 Ft/m fizetési kötelezettséget ír elő. Társaságunk esetében a víz- és szennyvízhálózat hossza a beszámolási időszakban 2 677,2 km volt, mely ezer Ft fizetési kötelezettséget jelentett. A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye Társaságunk üzemi (üzleti) eredménye ezer Ft, mely ezer Ft-tal alacsonyabb, mint a bázisidőszak eredménye. I. Pénzügyi műveletek bevételei A pénzügyi műveletek bevételeinek értéke mely döntően a lekötött betétek kamatát tartalmazta ezer Ft, melynek összetételét a 15/4. melléklet mutatja be. Kiegészítő melléklet
XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás
XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás
statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.
statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)
Statisztikai számjel. PANNON-VÍZ Zrt. A változat MÉRLEG Eszközök (aktívák)
1 1 4 0 1 4 2 9 3 6 0 0 1 1 4 0 8 Statisztikai számjel PANNON-VÍZ Zrt. A változat MÉRLEG Eszközök (aktívák) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 32.585.877 35.266.884 I. Immateriális javak 300.339 296.016 1. Alapítás-átszervezés
ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31.
TERVEZET a vállalkozás megnevezése 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet a vállakozás címe ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) 2013. december 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) TERVEZET "A" MÉRLEG Eszközök
www.szamviteltanar.hu
ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS
DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése
0 1-0 9-9 8 0 0 7 5 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) (ek) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (I.+II.+III. sorok) 3 612 3 439 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (1-7. sorok) 2 000 2 000 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2 Kísérleti
PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.
PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10
Éves beszámoló mérlege - "A"
Cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Global NRG Kereskedelmi és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1122 Budapest, Maros u. 12. Éves beszámoló mérlege - "A" A mérleg fordulónapja: 2005.
Éves beszámoló 2013. december 31.
2465481-1412-113-3 Statisztikai számjel 3-9- 126499 Cégjegyzék száma Adorján-Tex Kft. 63 Kalocsa Szent István király út 26. Éves beszámoló Keltezés: 214. április 25. 2465481-1412-113-3 1/6. oldal "A" MÉRLEG
Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma
2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft a vállalkozás címe, telefonszáma 2030 Érd,
Éves beszámoló december 31.
0. 6720 Szeged Zrínyi u. 4-8. 62/592250 ŀ11092612493111306 Éves beszámoló 2012. december 31. 11092612493111306 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- év tásai 1 A. Befektetett eszközök 7842874
1 0. s z. m e l l é k l e t
1. sz. me lléklet Az üzleti év fordulónapja: 214.12.31. Budaörsi Települési Nonprofit Kft. üzletág MÉRLEG eszközök (aktívák) Sorszám tev. Btg egész 1. A. Befektetett eszközök (2.+1.+18.sor) 197 932 2 238
Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .
Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül
II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév
II. évfolyam Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014 II. félév 1. feladat (lekötött tartalék meghatározása, osztalékkal kapcsolatos számítások, saját tőke mérlegrészlet
"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév
"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2011.01.01-2011.12.31 1 A. Befektetett eszközök 46 605 42 994 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 281 1 640 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke - - 4 Kísérleti fejlesztés aktivált
Éves beszámoló december 31. Egyéb. üzleti évről
1 1 4 7 4 5 3 5 3 5 3 0 1 1 3 1 1 Statitsztikai számjel 1 1-0 9-0 0 5 8 6 6 Cégjegyzék szám Adószám 11474535-2-11 A vállalkozás székhelye 2931 Almásfüzitő, Fő út 1 Éves beszámoló 2016. december 31. Egyéb
Éves beszámoló üzleti évről
1 0 5 8 5 5 6 0 6 2 0 9 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 1 6 3 3 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: a vállalkozás címe, telefonszáma: K O P I N T - D A T O R G Zrt. 1081 Budapest, Csokonai
ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE
ESZKÖZÖK (aktívák) ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE Tervadat 2014.év 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+17.) 739 644 712 382 703 558 02. I. Immateriális javak (03.-09.) 15 846 12 883 23 858 03. Alapítás-átszervezés
2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás
1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás
Norbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés
24359573774011401 Statisztikai számjel 0110047754 Cégjegyzék szám Norbi Update Lowcarb Nyrt. 1031. Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 01.01-06.30 Cégjegyzék szám "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák)
2015. I. féléves beszámoló
1 3 8 1 2 2 0 3 5 8 2 9 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 5 5 3 1 Cégjegyzék száma Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. a vállalkozás megnevezése 1022 Budapest, Törökvész út 30/a a vállalkozás címe,
HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló
01-10-045570 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Éves beszámoló 2011. január 01. - 2011. december 31-ig tartó gazdasági évről 01-10-045570 11 "A" MÉRLEG Eszközök
Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat
A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,
1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. Éves beszámoló. Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva
Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2013 Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- év tásai 1 A. Befektetett eszközök 268 396 255 285 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 1
Statisztikai számjel: Cégjegyzékszám: MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Statisztikai számjel: 1 1 0 0 9 4 2 9-0 2 1 0-1 1 4-0 2 Cégjegyzékszám: 0 2-1 0-0 6 0 0 9 3 MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 7623 Pécs, Rét u. 8. 2012. év Éves beszámoló Pécs, 2013. február
Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 1 7 6 8. Statisztikai számjel. Cégjegyzék száma. Palota Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság. 2014. december 31.
1 0 7 0 6 9 9 6 6 8 3 2 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 1 7 6 8 Cégjegyzék száma Palota Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság a vállalkozás megnevezése 1156 Budapest, Száraznád u. 4-6.,
MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)
6720 Szeged, Tisza L. krt. 24. 11090081-9329-113-06 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák) 1 A A. Befektetett eszközök 2 151 127 0 2 605 249 2 I I. Immateriális javak 7 061 6 196 3 Alapítás-átszervezés
Keltezés: Budapest, 2015.március 25.
0 1 0 9 7 0 6 0 8 6 1 1 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2.+10.+18.) 193 172 0 0 88 386 281 558 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.... 9.) 0 0 0 2 828 2 828 03. Alapítás-átszervezés
Norbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés
24359573774011401 Statisztikai számjel 0110047754 Cégjegyzék szám Norbi Update Lowcarb Nyrt. 1031. Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 2015.01.01-2015.09.30 Cégjegyzék szám "A" MÉRLEG Eszközök
15EB-01. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Székhelye:
15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: KOPINT-DATORG KFT Cégjegyzékszáma: 01-09-168162 Székhelye: 1081 BUDAPEST CSOKONAI utca 3. Adószáma: 10777488-2-42 KSH jelzőszáma: 10777488-6209-113-01 (B) Beszámoló aláírására
Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat
31 Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat (ek) 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 02. Exportértékesítés nettó árbevétele I. Értékesítés nettó árbevétele (01.+ 02.) 03. Saját
közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ
22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25
Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 1088 BUDAPEST Vas utca 12. II/2.
Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 1088 BUDAPEST Vas utca 12. II/2. KIEGÉSZITÕ MELLÉKLET 2016. 01. 01. - 2016. 12. 31. I. Általános kiegészítések II. Mérlegtételekhez kapcsolódó kiegészítések III.
Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló
Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32. 2013. december 31-ei Éves beszámoló..... a vállalkozás vezetője (képviselője) 1 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)
IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA január december 31.
IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA 1031 Budapest, Záhony u. 7. 2015. január 1. - 2015. december 31. ÉVES BESZÁMOLÓ 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02. +10. +18. sor) 193 921 225
Statisztikai számjel: 23024216-6420-114-01 Cégjegyzék szám: 01-10-046833. BVK Holding Zrt. MÉRLEG Eszközök (aktívák)
MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sorok) 55 999 937-103 742 764 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03. - 09. sorok) 2 029-3 942 03. Alapítás- átszervezés aktivált értéke - - 04.
Éves beszámoló Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt szeptember 30.
A vállalkozás megnevezése Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt. A vállalkozás címe, telefonszáma 1118 Budapest, Ménesi út 22. 2015. szeptember 30. Éves beszámoló a vállalkozás vezetője Első
15EB-01. Cégadatok (A) IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: Székhelye:
15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: 01-10-046896 Székhelye: 1134 Budapest Tüzér utca 41. Adószáma: 23083185-2-41 KSH jelzőszáma: 23083185-6201-114-01 (B) Beszámoló
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója november 19.
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója 2012. november 19. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet Elérhetőség: 061
Keltezés: Budapest, január 20.
0 1 0 9 7 0 6 0 8 6 1 1 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2.+10.+18.) 212 913 0 0 11 579 5 429 83 942 313 863 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.... 9.) 0 0 0 0 0 273 273 03. Alapítás-átszervezés
Statisztikai számjel: Cégjegyzékszám: MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Statisztikai számjel: 1 1 9 4 2 9-0 2 1 0-1 1 4-0 2 Cégjegyzékszám: 0 2-1 0-0 6 9 3 MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 7623 Pécs, Rét u. 8. 2016. év Éves beszámoló Pécs, 2017. február 28. Pécs,
A tétel megnevezése 2007.12.31 2008.12.31. a b d d
1.2.4.6.4.7.8.0./5.1.9.0./1.1.4/0.1. Statisztikai jel 01-10-044336 Cégjegyzék 0.1 BMSK Beruházási, Mőszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. MÉRLEG - 2008.01.01.- 2008.12.31. MÉRLEG
Mérleg "A" változat Eszközök (aktívák)
Statisztikai számjel:23711402-3600-113-17 11 Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18.sorok) 263 320 0 263 320 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09.sorok) 0 0 0 03. Alapítás-átszervezés
Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat
31 Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 31 863-1 189 02. Exportértékesítés nettó árbevétele I. Értékesítés nettó árbevétele (01.+ 02.)
Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. Távhőszolgáltatói üzem
Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. MÉRLEG eszközök (aktívák) Sorszám A tétel megnevezés Szolgáltatói a b e 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18.sor) 114 656 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09.
Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről
0 1-1 4-0 0 0 3 0 8 EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság a vállalkozás megnevezése 1134 Budapest,Váci út. 37. Tel.: 06/1-477-3100 a vállalkozás címe, telefonszáma Éves beszámoló 2005.01.01-2005.12.31.
Mérleg. Engedélyes tevékenység* Ebből ivóvízágazat*
A SZÁMVITELI SZÉTVÁLASZTÁS A Víziközmű szolgáltatásról szóló törvény 49. (3) bekezdése alapján a víziközmű szolgáltató eit engedélyköteles ek és másodlagos e vonatkozásában elkülönült mérlegben és eredménykimutatásban
Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma
Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált
MÉRLEG "A" változat Eszközök (aktívák)
0 1-0 9-9 1 3 6 5 7 1 1 S.sz. A tétel megnevezése Előző év 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 894 282 0 818 312 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 127 898 0 38 989 03. Alapítás-átszervezés
Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok)
0 1-1 0-0 4 6 4 7 9 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) "A" változat (ek) 01 A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 7 389 0 4 358 02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 5 728 0 4 291 03 1. Alapítás-átszervezés
Éves beszámoló Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt március 31.
A vállalkozás megnevezése Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt. A vállalkozás címe, telefona 1118 Budapest, Ménesi út 22. 2015. március 31. Éves beoló a vállalkozás vezetője "A" EREDMÉNYKIMUTATÁS
Nextent Informatika Zrt.
1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1 - 4 5 2 6 a vállalkozás megnevezése 1112 Budapest, Facsemete u. 1/5 a vállalkozás címe 27. évi ÉVES BESZÁMOLÓ Budapest, 28. május 6. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1
Éves beszámoló. a 2013. üzleti évről
2 1 9 2 5 2 2 1 7 2 1 9 5 7 2 0 1 0 1-0 9-8 9 0 7 1 0 Cégjegyzék száma Statisztikai számjel a vállalkozás megnevezése KTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT. a vállalkozás címe, telefonszáma 1119
1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat
1. melléklet a 2015. évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a 2000. évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat Eszközök (aktívák) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak 1. Alapítás-átszervezés
Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma
2 0 3 9 0 7 5 0 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1 0 9 9 2 0 8 3 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma 1051
TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT Pécs, Nyugati ipari út 8. 72/ Éves beszámoló üzleti évről
1 4 9 2 5 8 8 9 3 6 1 1 4 0 2 Statisztikai számjel 0 2-1 0-0 6 0 3 5 4 Cégjegyzék száma TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. 72/421-700 Éves beszámoló 2017. 01. 01. - 2017. 12. 31. üzleti évről Keltezés : Pécs, (1) Eszközök
Mérleg "A" betű római arab Megnevezés Megnevezések módosulásai
Mérleg "A" A Befektetett eszközök A I Immateriális javak A I 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke A I 2 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke A I 3 Vagyoni értékű jogok A I 4 Szellemi termékek A I 5 Üzleti
2014. évi. Éves beszámoló. Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.12.31.
0 1-1 0-0 4 4 1 7 6 a vállalkozás megnevezése 1027 Budapest, Kapás u. 6-12. 452-5780 a vállalkozás címe, telefonszáma 2014. évi Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.12.31. 0 1-1 0-0 4 4 1 7 6 2 1 "A" EREDMÉNYKIMUTATÁSA
2015 évi Éves beszámoló
0 1-1 0-0 4 7 7 5 4 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2015 évi Éves zárómérleg 2015.01.01. - 2015. 12. 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Sorszám 2 4 3 5 9 5 7 3 7 7
13EB-01 Robert Stöllinger Controlling Audit Kft./Török Zoltán
1 / 8 2015.10.16. 7:35 Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 13EB-01 KPMG Tanácsadó Kft. Cégjegyzékszáma:
Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel
Ügyfél neve Mérlegkészítés helye Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel Budapest Mérlegzárás éve 25 O 1-1 O - O 4 4 8 4 1 Cégjegyzék szám Mérlegzárás
KTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT MÉRLEG 1 / 1. a b c d e
Eszközök (aktívák) 1 / 1 (ek) 1. A. Befektetett eszközök (2.+10.+18. sor) 724 130 0 766 264 2. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.-9. sorok) 15 445 0 80 427 3. Alapítás-átszervezés aktívált értéke 0 0 2 989 4. Kísérleti
Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest
Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest Mérlegzárás éve 2005 o 1 - o 9-6 9 4 4 4 2 Cégjegyzék szám Mérlegzárás dátuma
Éves beszámoló üzleti évről
2 2 2 6 0 3 3 6139257201 Statisztikai jel 0 1-0 9-9 1 9 8 82 Cégjegyzék a KÉZMŰ Fővárosi Kézműipari Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1147 Budapest, Csömöri út 50-60. Éves beoló 2012. üzleti évről
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2011. június 30.
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2011. június 30. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VI. emelet Elérhetőség: 061 266 2181 Honlap:
Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 2 8 4 2. Pannon-Váltó Vagyonkezelõ és Kereskedelmi Részvénytársaság
1 1 1 3 7 6 6 5 7 1 2 1 1 4 1 1-1 - 4 2 8 4 2 a vállalkozás megnevezése 139 Budapest Kossuth Lajos üdülõpart 12. I/B. a vállalkozás címe, telefonszáma 22. december 31. Éves beszámoló Keltezés: Budapest,
Éves beszámoló. a 2012. üzleti évről
2 1 9 2 5 2 2 1 7 2 1 9 5 7 2 0 1 0 1-0 9-8 9 0 7 1 0 Cégjegyzék száma Statisztikai számjel a vállalkozás megnevezése KTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT. a vállalkozás címe, telefonszáma 1119
MAHART - PassNave Személyhajózási Kft. Éves beszámoló mérlege - "A"
Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága MAHART - PassNave Személyhajózási Kft. HU-1056 Budapest, Belgrád rakpart N.H.Á. Éves beszámoló mérlege - "A" A mérleg fordulónapja: 2017. december 31. P.h.
Zuglóiak Egymásért Alapítvány Budapest, Pétervárad u év Éves beszámoló
Statisztikai jel: 184773-9499-569-1 1145. Budapest, Pétervárad u. 2. Éves beoló Budapest, 217. február 25. Statisztikai jel: 184773-9499-569-1 Éves beoló MÉRLEGE Eszközök (aktívák) ezer Ft 1. A. Befektetett
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2014. JANUÁR 1-2014. DECEMBER 31. Tatabánya, 2015. április 17. 1. TÁRSASÁGUNK BEMUTATÁSA Társaságunk alapítása, tulajdonosok, részvények Részvénytársaságunk az Állami Vagyonkezelő
Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat
Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat A beszámolóban szereplő cégnév: E.R.Ö.V. Víziközmû Zrt Beszámolási
GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló
0 GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT 5700. GYULA, Szent László u. 16. 06-66-362-377, Eves beszámoló 2016 Keltezés: 2017. március 16. ~~--= 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2016 december 31 adatok E
Hungaroton Music Zrt
Címe:1135 Budapest, Reitter Ferenc utca. 39-49. Statisztikai számjel:12046322-9251-114-01 Cégjegyzékszám:01-10-042835 Éves beszámoló MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2015. december 31. Adatok: ezer Ft -ban Tétel
Statisztikai számjel. Érd és Térsége Víziközmű Kft. Éves beszámoló üzleti évről
1 3 0 9 0 6 6 5 1 3 a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Víziközmű Kft. a vállalkozás íme, telefonszáma 2030 Érd, Fehérvári út 63/b-; 06-23-500-000 Éves beszámoló 2015. üzleti évről a vállalkozás vezetője
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 11EB-1 11EB 11EB/A 11EB/M/A1 11EB/M/A2 11EB/M/A3 11EB/M/A4 11EB/E-O/A1 11EB/E-O/A2 Cégadatok
1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK
1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK A. BEFEKTETT ESZKÖZÖK 846.663 952.892 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 31.343 23.945 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 3. Vagyoni értékû
Szegedi Víziközmű Működtető Statisztikai számjel: 11889094711211406. Szeged, Széchenyi tér 5. Adószám: 11889094-2-06
Szegedi Víziközmű Működtető Statisztikai számjel: 11889094711211406 és Fejlesztő Zrt. Cégjegyzékszám:06-10-000270 Szeged, Széchenyi tér 5. Adószám: 11889094-2-06 1 Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz
Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft. Éves beszámoló üzleti évről. Keltezés: Érd, február 29. a vállalkozás vezetője (képviselője)
1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft. a vállalkozás íme, telefonszáma 2030 Érd, Fehérvári út 63/b-; 06-23-500-000 Éves beszámoló 2015. üzleti évről a vállalkozás
Cégjegyzék szám
A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: A beszámoló: Lehet például: Üzleti év Időszak Keltezés helye dátuma 1 1 9 9 0 7 7 8 7 2 2 0 1 1 4 0 6 0 6-1 0-0 0 0 2 7 9 Előtársasági beszámoló
NAVIGATOR INFORMATIKA ZRT. a vállalkozás megnevezése. 1095 Budapest, Máriássy u. 5-7. a vállalkozás címe. 2010. december 31.
1 2 6 8 2 5 1 5 6 2 0 9 1 1 4 0 1 0 1-1 0-0 4 4 6 2 1 Cégjegyzék a a vállalkozás megnevezése 1095 Budapest, Máriássy u. 5-7. a vállalkozás címe 2010. december 31. Éves beoló P.H. 0.1 " A " MÉRLEG Eszközök
15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma:
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Hatvan TISZK Kft Cégjegyzékszáma: 10 09 028738
Vígszínház Nonprofit Kft
2 3 3 9 5 8 1 9-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 6 3 6 4 5 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: címe: 1137 Budapest, Szent István krt 14. 2016.december 31 ÉVES BESZÁMOLÓ. Cg-01-09-963645
COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium
COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2018. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2019. május 27. A társaság bemutatása
`A` típusú mérleg, Eredménykimutatás összköltség eljárással
1 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 108,034 77,035 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03-09. sorok) 8,218 5,630 03. 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 04. 2. Kisérleti fejlesztés aktivált értéke
A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve
A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve 1. Egy nagyfeladat kidolgozása 2. A mérlegkészítés időszakának típus elszámolásai I. sz. feladat A Beszámol-Ő-1 Kft. 2X16.
Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31
1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója Kelt: Budapest 2012.április 21. egyéb szervezet vezetője Statisztikai
COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium
COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2017. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2018. május 02. A társaság bemutatása
HIVENTURES Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt évi
0 1-1 0-0 4 4 1 7 6 a vállalkozás megnevezése 1027 Budapest, Kapás u. 6-12. 452-5780 a vállalkozás címe, telefonszáma 2016. évi 1 0 1-1 0-0 4 4 1 7 6 1 1 MÉRLEGE (Eszközök) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (I.+II.+III.)
Mecsekerdő Zrt 0 2 1 0 0 6 0 0 9 3. ország. 24 hsz. em. ajtó 5. Adóazonosító jele: Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat
KIM KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 14EB-01 11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet Kizárólag elektronikus úton nyújtható be. ELEKTRONIKUS ŰRLAP a számviteli törvény szerinti beszámoló
Kiegészítő melléklet
Kiegészítő melléklet ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÁS A kiegészítő melléklet a SZOMBATHELYI MÉDIAKÖZPONT NONPROFIT KFT. 2014. január1-től december 31-ig terjedő időszak üzleti tevékenységéről készült. Jogszabályi
60A A kockázati tőkealap adatai - Források
60A A kockázati tőkealap adatai - Források 001 60A1 Saját tőke 002 60A11 Jegyzett tőke 003 60A12 Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-) 004 60A13 Tartalék 005 60A131 Lekötött tartalék 006 60A132 Értékelési
. melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez
. melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 6. melléklet a./2013 (XII....) MNB rendelethez A kockázati tőkealap és a kockázati tőkealap-kezelő felügyeleti jelentései Táblakód Megnevezés ÖSSZEFOGLALÓ
CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
2 0 1 9 8 9 5 0-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 1 7 9 0 0 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címe: 1065
Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére
1. Az egyszerűsített éves beszámoló készítése lehetőségének meghatározása: A vállalkozás 2006. október 1-jével kezdte meg előtársaságként működését, a társaságot a cégbíróság október 31.-vel jegyezte be,
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója május 15.
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója 2014. május 15. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet Elérhetőség: 061
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE június 30.
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2013. június 30. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet Elérhetőség: 061 266 2181 Honlap:
Kiegészítő melléklet 2017.
Adószám: 2584638-2-4 Cégbíróság: Gyulai Törvényszék Cégjegyzék szám: 4-9-13973 KÖRÖSLADÁNYI NAPELEMPARK KFT 5516 Körösladány, Dózsa Gy út 2. Kiegészítő melléklet 217. Fordulónap: 217 december 31. Beszámolási
Éves beszámoló i fordulónappal készíte8. Alfen Almásfüzitői Energekai Szolg. K
Adószám: 11474535-2-11 A vállalkozás megnevezése: Vállalkozás székhelye: 2931 Almásfüzitő, Fő út 1. 2012.12.31-i fordulónappal készíte8 Éves beszámoló Eszközök (ak$vák) 1. A. Befektete( eszközök (02+10+18.sor)
. melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez
. melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 10. melléklet a 38/2013. (XII. ) MNB rendelethez A független biztosításközvetítő éves felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató