MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI MINTAFELADATOK KÖZÉPSZINT. Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd válaszoljon a kérdésekre!
|
|
- Ernő Biró
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI MINTAFELADATOK KÖZÉPSZINT Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd válaszoljon a kérdésekre! Szántó Tibor: A tipográfia nyelve Marshall McLuhan filozófus sok esztendővel ezelőtt bejelentette a Gutenberg galaxis végét. Arról szólt, hogy minden új technológia újfajta környezetet teremt az emberi élet számára. A környezet láthatatlan, de a kor környezete a jelen korszak művészetét és szellemi tartalmát jelzi. A reneszánszban kialakult nyomtatás technológiájának alapja az irodalom (az írás) volt. A XIX. század elejének iparosodott, gépekkel teli világának tartalmi elemeit is a reneszánsz környezete teremtette meg. De a XX. század új elektronikus technológiája határozza meg tudatunkat. A számítógép művészeti formává és formaalkotó eszközzé vált. Az írás megjelenésekor a művelődés alapja az ismeretek és eszmék kategóriákba való rendezésére törekedett, napjainkban azonban az új környezet (az új eszközök) hatására ennek az ellenkezőjére fordult a fejlődés. Minél inkább az integrált (számítógéppel feldolgozott) ismeretek világa felé haladunk, a rendszerezés másodlagossá vált és alkalmatlan ahhoz a sebességhez mérten, amellyel ma az adatokhoz hozzájuthatunk. A rendszerezés helyett a felismerés világa felé haladunk. Az elektromos áramkörök összekapcsolása létrehozott egy olyan környezetet, amelyben az egyes emberek teljes mértékben részt vesznek az egymással való kapcsolataikban. Ez hozza létre a hatalmas világléptékű párbeszéd lehetőségét, és a világméretű társadalmi, politikai, gazdasági és művészeti változás feltételét. Észak-Amerikában például a televízió megjelenése óta az érzékelési küszöb drasztikusan megváltozott. Az élet vizuális összetevője drámai módon veszített jelentőségéből, s ennek helyébe az ösztönösen érzelmi, a mozgással kapcsolatos, látható, hallható reakciók lépnek. Az érzékelés világában bekövetkezett eltolódás megváltoztatta az ízlést, a formatervezés, a csomagolás, a szórakozás, a közlekedési eszközök, az élelmezés és az öltözködés terén. A formatervezés és a távközlés alakítja a környezetet, de éppen annyira megváltoztatja az emberi érzékelést és befogadási készséget is. Az elektronikus információáramlás sebességével megegyező gyorsasággal jönnek létre ezek a tényezők. Az új alkotói irányzatok, (így a könyvművészeti törekvések is) új impulzusokat, új filozófiát, új esztétikai követelményeket igényelnek. A hagyományos könyvművészet alapvetőnek ítélte az öt évszázad alatt kialakult, az olvashatóságot, a betűtípusokat és a megértést szolgáló szedési szabályok betartását. Ha a könyv tervezője, formai szerkesztője a szedésszabályokat szigorúan betartotta, és mindezt kiegészítette sajátos, a kort idéző egyéni betűválasztással, és az olvashatóság szolgálatában Kner Imrét felidézve ügyelt a megnyomtatott és üresen hagyott papírfelület közötti legjobb arányokra, már közel került ahhoz, hogy a könyvcsinálás könyvművészetté váljék. Ennek szellemében nevezhettük a könyvtervező stílusát klasszikusnak, klasszicisztikusnak vagy historizálónak, de ez semmiképpen sem volt határozottan egyéni stílusú könyvművészet. Mindezekre a tipográfia utóbbi 50 éve egy sor példát szolgáltat. ( ) 1
2 Kozma Lajosnak a Kner Nyomda számára tervezett könyvdísze a régi magyar metszetek stílusában készült. A tipográfia alapvető alkotója a betűtervező, a könyvművész pedig a betűvel és egyéb eszközökkel való tervezés mestere. Ahogyan a versmondó vagy a színész újra elbeszéli az irodalmi művet, ugyanúgy a könyvművész is újra elbeszélő a tipográfia vizuális eszközeivel. De egy más hasonlattal élve, ahogyan a zeneköltő alkotásait a hangszeres művész, vagy a karmester által irányított zenekar mondja el, adja elő, pontosan követve a zeneköltő instrukcióit. De ennek az analitikus újra elbeszélésnek lehetnek egyéni motivációi, mivelhogy minden nagy karmester vagy hangszeres művész a saját szellemi egyéniségén átszűrve más és más motivációkkal gazdagíthatja, és kerülhet mind közelebb a művészi alkotás reprodukciójához. Forrás: Alföld, 1996 december. A kép forrása: Szántó Tibor: Szövegbarkácsolók füzete. Illusztrálás. 2
3 KÉRDÉSEK 1. Sorolja fel, a nyomtatás művészetének mely elemei változtak meg a reneszánsz kor óta! 8 pont 2. Fejtse ki 4-5 mondatban, miért emeli ki a cikk szerzője a televízió megjelenését az írás történetének leírásakor! 4 pont 3. Összegezze tömören, mi a szerepe a számítógépnek az írás- és nyomtatásművészet alakulásában! 4 pont 4. Hogyan értékeli az írás- és könyvművészetben beállt változásokat? (Vegye figyelembe a kiinduló szöveget!) (Maximum 5-6 mondat.) 8 pont 5. Gondolja végig a reneszánsz és a jelenkor könyveinek alapvető eltéréseit! Egy barátjának érveljen a reneszánsz kor információhordozóinak fontossága mellett vagy ellen, VAGY a jelenkor információhordozóinak fontossága mellett vagy ellen! (Maximum 8-10 mondat.) 8 pont 6. Olvassa el a szöveg utolsó bekezdését! Mi volt a szerző célja az ebben foglaltakkal? 2 pont 7. A címet és az olvasottak tartalmát figyelembe véve, Ön mivel folytatná a szöveget? Válaszát vázlatosan, kulcsszavak megjelölésével kérjük. 4 pont 3
4 AZ ALÁBBI SZÖVEGALKOTÁSI FELADATOKBÓL EGYET KELL VÁLASZTANIA ÉS MEGOLDANIA ÉRVELÉS A külvilági információ manapság olyan mértékben árasztja el agyunkat, hogy gyakran nem marad idő és kapacitás a belső világból származó impulzusokkal való társításra, és ennek számos negatív következménye van. Nemcsak tudásunk, ismeretanyagunk válik felszínessé, hanem a lelki elsivárosodás és számos pszichiátriai megbetegedés is fenyeget. Agyunk információs környezete az elmúlt ötven-száz év során drasztikusan megváltozott. Az ősembertől a XIX-XX. századig a feldolgozandó információ növekedése olyan lassú volt, hogy az agy feldolgozó képességének fejlődése lépést tudott vele tartani. A közelmúltban a telefon, rádió, televízió, ma már mobiltelefon, internet megjelenése, az utazás egyszerűvé válása olyan információs robbanást és gyors globalizációt eredményezett, amely agyunkat már szinte megoldhatatlan feladat elé állítja. (Freund Tamás agykutató) Az információ robbanásszerű növekedése áldás vagy átok? Érveljen az információhoz való hozzájutás szabadsága VAGY feldolgozhatatlanságának következménye mellett! (Terjedelem: max. 4 oldal.) EGY MŰ ELEMZÉSE A költői hagyományok tovább élnek és hatnak korunk lírájában is. Értelmezze Weöres Sándor költeményét! Elemzésében arra keresse a választ, miként használja Weöres a népballada műfaji konvencióit, és milyen művészi eszközökkel, stilisztikai megoldásokkal teszi ironikussá a művet! (Terjedelem: max. 4 oldal.) Weöres Sándor: Vásári népballada Tiszabecsnél vagyon egy borkápolna, Plangár Csöpi volt annak a góréja, Plangár Csöpi ha föltűrte az ingujját, három manus kipöködte a fogát. Asztalok közt jár a szép missz Ramóna, szölke álom a fején a paróka, szeme köré kék karika pingálva, abból pillog a sok részeg pofára. Fáró Lajos leült a plüss fotelbe, missz Ramónát csak igen nézegette. Mondta Csöpi: Ne tátsd a szád, te Lajos, ez a kastély úgyis ölég huzatos. Missz Ramónát illetőleg valahol majd erkölcsi segítséget is kapol, nem akarok neked sokat mesélni, mert te aztat úgyse szokod kibírni. Fáró Lajost elvitték a műtőbe, három fehér magántanár varrta be, Fáró Lajost addig-addig műtötték, hogy a vágyát egészen lehűtötték. Viszik Csöpit Szentesre a táblára, missz Ramóna gondulkodik magába: Az egyiknek állkapcája odalett, a másikért nem adnék egy verebet. 4
5 ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS Képzelje el, hogy a diákok által gyűjtött képekből és szövegekből kiállítás készül az iskolában Szerelem a reneszánsztól a 20. századig címmel. A kiállítás megnyitójára hasonlítsa össze Balassi Bálint Hogy Júliára talála, így köszöne néki és Ady Endre Héja-nász az avaron című költeményét. Az összehasonlításban összpontosítson arra, milyen poétikai eszköztárral milyen szerelemfelfogást tükröz a két költemény! (Terjedelem max. 4 oldal.) Balassi Bálint: Hogy Juliára talála, így köszöne néki az török Gerekmez bu dünya sensiz nótájára Ez világ sem kell már nékem Nálad nélkül, szép szerelmem, Ki állasz most énmellettem, Egészséggel, édes lelkem! Én bús szívem vidámsága, Lelkem édes kívánsága, Te vagy minden boldogsága, Véled Isten áldomása. Én drágalátos palotám, Jó illatú, piros rózsám, Gyönyörű szép kis violám, Élj sokáig, szép Juliám! Feltámada napom fénye, Szemüldek fekete széne, Két szemem világos fénye, Élj, élj, életem reménye! Szerelmedben meggyúlt szívem Csak tégedet óhajt lelkem, Én szívem, lelkem, szerelmem, Idvöz légy, én fejedelmem! Juliámra hogy találék, Örömemben így köszenék, Térdet-fejet néki hajték, Kin õ csak elmosolyodék. Ady Endre: Héja-nász az avaron Útra kelünk. Megyünk az Õszbe, Vijjogva, sírva, kergetõzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az Õszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az õszi avaron. 5
6 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI MINTAFELADATOK KÖZÉPSZINT JAVÍTÓKULCS ÉS MEGOLDÁSI ÚTMUTATÓ Szántó Tibor: A tipográfia nyelve Marshall McLuhan filozófus sok esztendővel ezelőtt bejelentette a Gutenberg galaxis végét. Arról szólt, hogy minden új technológia újfajta környezetet teremt az emberi élet számára. A környezet láthatatlan, de a kor környezete a jelen korszak művészetét és szellemi tartalmát jelzi. A reneszánszban kialakult nyomtatás technológiájának alapja az irodalom (az írás) volt. A XIX. század elejének iparosodott, gépekkel teli világának tartalmi elemeit is a reneszánsz környezete teremtette meg. De a XX. század új elektronikus technológiája határozza meg tudatunkat. A számítógép művészeti formává és formaalkotó eszközzé vált. Az írás megjelenésekor a művelődés alapja az ismeretek és eszmék kategóriákba való rendezésére törekedett, napjainkban azonban az új környezet (az új eszközök) hatására ennek az ellenkezőjére fordult a fejlődés. Minél inkább az integrált (számítógéppel feldolgozott) ismeretek világa felé haladunk, a rendszerezés másodlagossá vált és alkalmatlan ahhoz a sebességhez mérten, amellyel ma az adatokhoz hozzájuthatunk. A rendszerezés helyett a felismerés világa felé haladunk. Az elektromos áramkörök összekapcsolása létrehozott egy olyan környezetet, amelyben az egyes emberek teljes mértékben részt vesznek az egymással való kapcsolataikban. Ez hozza létre a hatalmas világléptékű párbeszéd lehetőségét, és a világméretű társadalmi, politikai, gazdasági és művészeti változás feltételét. Észak-Amerikában például a televízió megjelenése óta az érzékelési küszöb drasztikusan megváltozott. Az élet vizuális összetevője drámai módon veszített jelentőségéből, s ennek helyébe az ösztönösen érzelmi, a mozgással kapcsolatos, látható, hallható reakciók lépnek. Az érzékelés világában bekövetkezett eltolódás megváltoztatta az ízlést, a formatervezés, a csomagolás, a szórakozás, a közlekedési eszközök, az élelmezés és az öltözködés terén. A formatervezés és a távközlés alakítja a környezetet, de éppen annyira megváltoztatja az emberi érzékelést és befogadási készséget is. Az elektronikus információáramlás sebességével megegyező gyorsasággal jönnek létre ezek a tényezők. Az új alkotói irányzatok, (így a könyvművészeti törekvések is) új impulzusokat, új filozófiát, új esztétikai követelményeket igényelnek. A hagyományos könyvművészet alapvetőnek ítélte az öt évszázad alatt kialakult, az olvashatóságot, a betűtípusokat és a megértést szolgáló szedési szabályok betartását. Ha a könyv tervezője, formai szerkesztője a szedésszabályokat szigorúan betartotta, és mindezt kiegészítette sajátos, a kort idéző egyéni betűválasztással, és az olvashatóság szolgálatában Kner Imrét felidézve ügyelt a megnyomtatott és üresen hagyott papírfelület közötti legjobb arányokra, már közel került ahhoz, hogy a könyvcsinálás könyvművészetté váljék. Ennek szellemében nevezhettük a könyvtervező stílusát klasszikusnak, klasszicisztikusnak vagy historizálónak, de ez semmiképpen sem volt határozottan egyéni stílusú könyvművészet. Mindezekre a tipográfia utóbbi 50 éve egy sor példát szolgáltat. ( ) 6
7 Kozma Lajosnak a Kner Nyomda számára tervezett könyvdísze a régi magyar metszetek stílusában készült. A tipográfia alapvető alkotója a betűtervező, a könyvművész pedig a betűvel és egyéb eszközökkel való tervezés mestere. Ahogyan a versmondó vagy a színész újra elbeszéli az irodalmi művet, ugyanúgy a könyvművész is újra elbeszélő a tipográfia vizuális eszközeivel. De egy más hasonlattal élve, ahogyan a zeneköltő alkotásait a hangszeres művész, vagy a karmester által irányított zenekar mondja el, adja elő, pontosan követve a zeneköltő instrukcióit. De ennek az analitikus újra elbeszélésnek lehetnek egyéni motivációi, mivelhogy minden nagy karmester vagy hangszeres művész a saját szellemi egyéniségén átszűrve más és más motivációkkal gazdagíthatja, és kerülhet mind közelebb a művészi alkotás reprodukciójához. Forrás: Alföld, 1996 december. A kép forrása: Szántó Tibor: Szövegbarkácsolók füzete. Illusztrálás. A megoldási útmutató az elvárható válaszokat közli. Az ezektől eltérő minden jó megoldást el kell fogadni. 1. Sorolja fel, a nyomtatás művészetének mely elemei változtak meg a reneszánsz kor óta! Összesen 8 pont. A tanuló válaszában utal arra, hogy a legfontosabb változás az emberi elem valamelyes kiesése (2 pont) Megváltozott az írás szerepe. (2 pont) A stílusnak, alkalmazkodnia kellett a megváltozott körülményekhez. (2 pont) Magának a nyomtatásnak is változásokon kellett átmennie, ezek elsősorban technikai jellegűek. (2 pont) Adható pontok: elemenként pont 2. Fejtse ki 4-5 mondatban, miért emeli ki a cikk szerzője a televízió megjelenését az írás történetének leírásakor! Összesen 4 pont. Azért, mert a televízió megjelenésével átalakult az emberek ízlésvilága. (1 pont) Már sokkal több vizuális/képi elemre van szükség ahhoz, hogy egy írott szöveg hatást gyakoroljon az emberre. (1 pont) A televízió és a többi elektronikus média hatására sokkal gyorsabb tempóhoz szoktak hozzá az emberek, mint amelyet az írott szöveg biztosítani tud. (1 pont) Az új kornak új stílusra és új formákra van szüksége a televízió hozta változások miatt is. (1 pont) Adható pontok: elemenként 0-1 pont 3. Összegezze tömören, mi a szerepe a számítógépnek az írás- és nyomtatásművészet alakulásában! Összesen 4 pont. Felgyorsította. (1 pont) 7
8 Átalakította a stílust. (1 pont) Átformálta az emberi kapcsolatokat, korábban elképzelhetetlen párbeszédet tett lehetővé az emberek között, ezért csökkentette a nyomtatott szövegek szerepét az emberek közötti kommunikációban. (2 pont) Adható pontok: elemenként pont 4. Hogyan értékeli az írás- és könyvművészetben beállt változásokat? (Vegye figyelembe a kiinduló szöveget!) Összesen 8 pont. A tanuló válaszában utal arra, hogy az íráskép, valamint az írott anyagok tartalma és jellege is megváltozott. Ez számára pozitív VAGY negatív. A diák válaszában a szövegben olvasottak segítségével indokolja véleményét, írja le, hogy szerinte hasznos-e, hogy a könyvművészet követi a kor változásait, mind technikailag, mind az új stílusokat és a divatot. Adható pontok: pont 5. Gondolja végig a reneszánsz és a jelenkor könyveinek alapvető eltéréseit! Egy barátjának érveljen a reneszánsz kor információhordozóinak fontossága mellett vagy ellen VAGY a jelenkor információhordozóinak fontossága mellett vagy ellen! Összesen 8 pont. A tanuló válaszában utal a szövegben olvasott információkra, ugyanakkor mondanivalója stílusában feleljen meg egy, a kortársakkal folytatott kommunikációnak. A diák válaszában utaljon egy vagy több konkrét információhordozóra, azok jellegzetes jegyeire, és ezekről mondjon véleményt. Adható pontok: elemenként pont 6. Olvassa el a szöveg utolsó bekezdését! Mi volt a szerző célja az ebben foglaltakkal? Összesen 4 pont. A szerző a nyomtatást a többi művészethez hasonlítja, hiszen a tipográfus, a könyv készítője saját elképzelése és gondolatvilágának megfelelően alkotja újra azt a kész művet, amit eléraktak. Adható pontok: pont 7. A címet és a szöveg tartalmát figyelembe véve, Ön mivel folytatná a szöveget? Válaszát vázlatosan, kulcsszavak megjelölésével kérjük! Összesen 4 pont. Bármilyen helyes, a témához kapcsolódó és ésszerű válasz elfogadható. Adható pontok: pont 8
9 AZ ALÁBBI SZÖVEGALKOTÁSI FELADATOKBÓL EGYET KELL VÁLASZTANIA ÉS MEGOLDANIA A szövegalkotási feladatok értékelése Az értékelési útmutató címszavakban közli az elvárható jó megoldás tartalmi összetevőit. Az ettől eltérő jó megoldás elfogadható. A vizsgázó teljesítményének értékelését nem befolyásolhatja sem az, ha az értékelők személyes értékítélete eltér a feladatban tárgyalt probléma, kérdés, jelenség általánosnak tekinthető megítélésétől, sem az, ha a vizsgázó véleménye eltér az általánosnak tekinthető megközelítéstől. HELYESÍRÁS, ÍRÁSKÉP A helyesírás értékelése az írásbeli érettségi dolgozatok jelenleg érvényes javítási útmutatója szerint történik. Az értékelő tanár a feladat megoldásában talált helyesírási hibákat aláhúzza, majd az útmutatóban feltüntetett módon kialakítja a vizsgázó helyesírási hibáinak összpontszámát. A helyesírási hibák miatt összesen 15 pont vonható le az összteljesítményből. Az íráskép rendezetlensége, illetve a nehezen olvasható kézírás miatt összesen 3 pont vonható le az összteljesítményből. A SZÖVEGALKOTÁSI FELADAT/OK ÉRTÉKELÉSÉNEK ÁLTALÁNOS KRITÉRIUMAI TARTALMI KIFEJTÉS A SZÖVEG MEGSZERKESZ- NYELVI MINŐSÉG TETTSÉGE a feladat értelmezése, kifejtése; szövegbázisú feladatokban a gondolatébresztő szövegre vonatkoztatás; a feladatban megjelölt műfaj elemeinek való megfelelés; a témának, a címzettnek, a műfajnak, a tartalmi mondandónak megfelelő a köznyelvi norma biztos ismerete; szerkezet kialakítása; nyelvi és irodalmi műveltség, tájékozottság, indokolt hivatkozás, idézés; tárgyszerűség; az állítások bizonyítása; problémaérzékenység; a témához való személyes viszonyulás kifejezése (pl. reflexió, állásfoglalás). világismeret, gondolkodási kulturáltság. koherens szövegszerkezet (pl. térbeli és időbeli viszonyok; logikai és jelentésszintű kapcsolatok létrehozása; kulcsszók, előre- és visszautalások, nyelvtani, jelentésbeli és pragmatikai kapcsolatok megteremtése); arányosság és tagolás (pl. a felvezetés, tárgyalás, lezárás aránya; a témaváltás jelölése, bekezdések szerkesztése); adekvát és változatos szóhasználat, a feladatnak és a kommunikációs helyzetnek megfelelő szókincs, hangnem, stílus; világos és lényegre törő, szabatos előadásmód; gördülékeny, érthető mondatés szövegalkotás; olvasható kézírás, rendezett íráskép. az adott terjedelem megtartása. Max: 20 pont Max: 20 pont Max.: 20 pont Adható pontszámok: Adható pontszámok: Adható pontszámok:
10 Max. Tartalom 20 Szerkezet 20 Nyelvhasználat 20 Elért pontszám Helyesírás 15 Íráskép 3 Összesen A megoldási útmutató az elvárható válaszokat közli. Az ezektől eltérő minden jó megoldást el kell fogadni. ÉRVELÉS A külvilági információ manapság olyan mértékben árasztja el agyunkat, hogy gyakran nem marad idő és kapacitás a belső világból származó impulzusokkal való társításra, és ennek számos negatív következménye van. Nemcsak tudásunk, ismeretanyagunk válik felszínessé, hanem a lelki elsivárosodás és számos pszichiátriai megbetegedés is fenyeget. Agyunk információs környezete az elmúlt ötven-száz év során drasztikusan megváltozott. Az ősembertől a XIX-XX. századig a feldolgozandó információ növekedése olyan lassú volt, hogy az agy feldolgozó képességének fejlődése lépést tudott vele tartani. A közelmúltban a telefon, rádió, televízió, ma már mobiltelefon, internet megjelenése, az utazás egyszerűvé válása olyan információs robbanást és gyors globalizációt eredményezett, amely agyunkat már szinte megoldhatatlan feladat elé állítja. (Freund Tamás agykutató) Az információ robbanásszerű növekedése áldás vagy átok? Érveljen az információhoz való hozzájutás szabadsága VAGY feldolgozhatatlanságának következménye mellett! (Terjedelem: max. 4 oldal.) Tartalmi elemek: Az információhoz való hozzájutás szabadsága: az ember elidegeníthetetlen joga, hogy hozzájuthasson az információhoz; modern világunkban az információ a legnagyobb érték az egyén ki tudja választani az információk özönéből a neki szükségeset, az iskolai oktatás legfontosabb feladata, hogy ne csak az információk való hozzájutást, hanem a köztük való válogatást is megtanítsa. Az információk feldolgozhatatlanságának következménye: az agy limitálja az információkat; az egyén védekezési stratégiákat dolgoz ki; kerüli az információval való konfliktushelyzeteket; kiköltözik a nagyvárosból, nem használ mobiltelefont, internetet, nem nézi a televíziót; menekül az alkoholizmusba, a drogok világába; 10
11 megpróbál lépést tartani az információrobbanással, s ennek gyakori sikertelensége vezet a pánikbetegséghez, a depresszióhoz, a skizofrénia gyakoriságának emelkedéséhez. EGY MŰ ELEMZÉSE A költői hagyományok tovább élnek és hatnak korunk lírájában is. Értelmezze Weöres Sándor költeményét! Elemzésében arra keresse a választ, miként használja Weöres a népballada műfaji konvencióit, és milyen művészi eszközökkel, stilisztikai megoldásokkal teszi ironikussá a művet! (Terjedelem: max. 4 oldal.) Weöres Sándor: Vásári népballada Tiszabecsnél vagyon egy borkápolna, Plangár Csöpi volt annak a góréja, Plangár Csöpi ha föltűrte az ingujját, három manus kipöködte a fogát. Asztalok közt jár a szép missz Ramóna, szölke álom a fején a paróka, szeme köré kék karika pingálva, abból pillog a sok részeg pofára. Fáró Lajos leült a plüss fotelbe, missz Ramónát csak igen nézegette. Mondta Csöpi: Ne tátsd a szád, te Lajos, ez a kastély úgyis ölég huzatos. Missz Ramónát illetőleg valahol majd erkölcsi segítséget is kapol, nem akarok neked sokat mesélni, mert te aztat úgyse szokod kibírni. Fáró Lajost elvitték a műtőbe, három fehér magántanár varrta be, Fáró Lajost addig-addig műtötték, hogy a vágyát egészen lehűtötték. Viszik Csöpit Szentesre a táblára, missz Ramóna gondulkodik magába: Az egyiknek állkapcája odalett, a másikért nem adnék egy verebet. Tartalmi-formai elemek: a ballada/népballada verses kisepikai műfaj, mely többnyire egy közösség által már ismert történetet mond el; a Vásári népballada egy tiszabecsi kocsmai verekedést és annak következményeit; a történetmondást a kihagyásos szerkesztésmód jellemzi: a 4. vsz. után tér- és idősíkváltás következik a műben; a szókészletben a különböző stílusrétegekből vett kifejezések (régies-népies: vagyon egy, kipöködte, gondulkodik, szölke, ölég, aztat úgyse szokod; neologizmusok: magántanár, plüss fotelbe; argó-szleng: góréja, manus, pofa) váltakoznak; gyakori az ironikus hatást keltő körülírás: szölke álom a fején a paróka; majd erkölcsi segítséget is kapol; a névadásban a népballadák, illetve az Arany-balladák konvenciójának megfelelően nem a szemantikai, hanem az akusztikai hatásra való törekvés érvényesül (Plangár Csöpi, Fáró Lajos, missz Ramóna); a verselés a címben jelölt műfajnak megfelelően ütemhangsúlyos: 11 szótagos, három ütemű, 4//4//3 osztású sorok; az áthajlások az elbeszélő verselési képességének korlátozott voltát jelzik ironikusan. 11
12 ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS Képzelje el, hogy a diákok által gyűjtött képekből és szövegekből kiállítás készül az iskolában Szerelem a reneszánsztól a 20. századig címmel. A kiállítás megnyitójára hasonlítsa össze Balassi Bálint Hogy Júliára talála, így köszöne néki és Ady Endre Héja-nász az avaron című költeményét. Az összehasonlításban összpontosítson arra, milyen szerelemfelfogást tükröz a két költemény és milyen poétikai eszköztárral. (Terjedelem max. 4 oldal) Balassi Bálint: Hogy Juliára talála, így köszöne néki az török Gerekmez bu dünya sensiz nótájára Ez világ sem kell már nékem Nálad nélkül, szép szerelmem, Ki állasz most énmellettem, Egészséggel, édes lelkem! Én bús szívem vidámsága, Lelkem édes kívánsága, Te vagy minden boldogsága, Véled Isten áldomása. Én drágalátos palotám, Jó illatú, piros rózsám, Gyönyörű szép kis violám, Élj sokáig, szép Juliám! Feltámada napom fénye, Szemüldek fekete széne, Két szemem világos fénye, Élj, élj, életem reménye! Szerelmedben meggyúlt szívem Csak tégedet óhajt lelkem, Én szívem, lelkem, szerelmem, Idvöz légy, én fejedelmem! Juliámra hogy találék, Örömemben így köszenék, Térdet-fejet néki hajték, Kin õ csak elmosolyodék. Ady Endre: Héja-nász az avaron Útra kelünk. Megyünk az Õszbe, Vijjogva, sírva, kergetõzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az Õszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az õszi avaron. 12
13 Tartalmi elemek közös és eltérő vonások: mindkét alkotás egy megkomponált versgyűjtemény része; szerelmi ciklus darabja; -a szerelmi érzés mindkét alkotásban a beszélő meghatározó érzelmi élménye; mindkettőben megjelennek a szerelem gesztusai (pl. hódolás, epekedés, könyörgés; harc, megrendülés) alaphelyzete: a férfi-nő viszony; két eltérő élethelyzetben jeleníti meg a férfi-nő viszonyt (epekedés szerelmi harc); a szerelem reménytelen volta; képalkotási jellemzők: Balassi versében az udvari költészet toposzai, a korszak költői hagyományának megfelelően a trubadúr-lírához kötőtő szerelmi mitológia képei; Ady művének képalkotását a szimbólumok uralják; Balassi verse humanista bókvers; az epekedő szerelmes egy 20. századi férfi-nő szerephez képest archaikus szerelemkép; -Balassi verse két részből szerveződik: 1-5. versszak: köszöntés, utolsó: életképszerű verszárlat, melyben a válaszról kapunk képet. Szóképek, metaforák sora: a kedves semmilyen tulajdonsága (külső vagy belső) nem kerül a versbe, csak a beszélő lelkiállapota, érzelmei. A szerelmi költészet megszokott kifejezései (virágok, szívem stb.). Lovagi költészet toposza: az epekedő költő és a hideg, közömbös asszony (utolsó sor). -Ady verse szemben áll a szerelmi költészet klasszikus formáival, jellemző: disszonancia, mozgalmasság, gyorsuló mozgás. A szerelmespár jelképe a héjapár, az ősz, az elmúlás, a halál jelképe. A szerelem nem epekedés vagy boldogság, hanem végzetszerű, megrendítő élmény, a halál előzménye. A szerelmesek egymáshoz való viszonya a harc. 13
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM II. A VIZSGA LEÍRÁSA
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 240 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM KÖZÉPSZINT SZÖVEGALKOTÁS 180 perc SZÖVEGALKOTÁS Figyelem! Az alábbi feladatok közül csak egyet kell megoldania. Kérjük, húzza alá, melyik feladatot választotta!
Angol nyelv. A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: A szószámra vonatkozó szabályok részletezése
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL
AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL Kötelezők emelt szinten Medgyes Sándor 2017. Március 25. Károly Gáspár Református Egyetem Kossuth Lajos Gimnázium A VÁLTOZÁS CÉLJAI Minőségi produktum elérésének
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Angol nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Német nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Német nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Spanyol nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Spanyol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra!
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Német nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Német nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VIZSGATÁRGYBÓL
Közép- és emelt szintű értékelési skálák összehasonlítása tárgyú kutatás-fejlesztési projekt ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VIZSGATÁRGYBÓL TÁMOP-3.1.8-09/1-2010-0004 azonosító számú, Átfogó
Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. október 28. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 28. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
EMELT SZINT ÍRÁSKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Értékelési szempontok
A feladat I. Összefoglaló táblázat az értékelési szempontokról Értékelési szempontok A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Szövegalkotás Szókincs,
KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Katolikus hittan emelt szint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 22. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 25. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Katolikus hittan emelt
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 30. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
jétől érvényes jogi dokumentumok
2017. 01. 01-jétől érvényes jogi dokumentumok 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.)
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó
Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Dráma emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Elemezze egy szabadon
II. A VIZSGA LEÍRÁSA
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 240 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Orosz nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Orosz nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Szlovén nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Szlovén nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra!
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból
MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
Minta. Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához. Íráskészség
Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írás feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 1611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 12. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor
Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6
Összefoglaló táblázatok az emelt szintű vizsga értékeléséhez A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről (2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól) Román nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről (2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól) Román nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra!
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához A középszintű szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR
Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához. Minta. Íráskészség. Első feladat. Minta. Értékelési szempontok
Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Román népismeret középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. ROMÁN NÉPISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA PROJEKT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A projektmunka értékelése
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 1412 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 15. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor
NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET
Német nemzetiségi népismeret középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA PROJEKT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Társalgási (magánéleti) stílus
Társalgási (magánéleti) stílus Meghatározás kötetlen társas érintkezésben használt nyelvi formák Általános jellemzők, elvárások közvetlen, Könnyen érthető, Személyiség kifejezése Kommunikációs funkciók
Színházi moderátor Moderátor
74-10 Színházi ismeretek alkalmazása Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/010. (IV..) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
RENDÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei RENDÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100
Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa
10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
EMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Feladatonként értékeljük Jártasság a témakörökben Szókincs, kifejezésmód Nyelvtan
Általános jellemzok EMELT SZINT FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁMOK Bemelegíto beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat egy témakör részletes megbeszélése interakció kezdeményezés nélkül
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. Határozza meg a szocializáció fogalmát! 10 pont A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés
MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
Az új érettségi rendszer bevezetésének tapasztalatai
Középiskolai biológiatanárok szaktárgyi továbbképzése Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar Budapest, 2017.10. 06 Kleininger Tamás Az új érettségi rendszer bevezetésének
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Az emelt szintű szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI
TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi
Értékelési szempont A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 3 Nyelvtan 2 Összesen 8
Összefoglaló táblázatok a portugál nyelv középszintű szóbeli vizsga értékeléséhez A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja középszinten.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Szlovén népismeret középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. SZLOVÉN NÉPISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA PROJEKT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A projektmunka értékelése
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Szlovén nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 25. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A
ÓRAVÁZLAT PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ
ÓRAVÁZLAT PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ A műveltségi terület: Kortárs magyar irodalom kompetenciaterület neve: kommunikációs kompetencia és kritikai fejlesztése Az óra címe: Parti Nagy Lajos Létbüfé Az évfolyam:
A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
VENDÉGLÁTÓIPARi ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok
Minta. Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához. Íráskészség
Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 75 pont 75 pont 75 pont 75 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgáztató intézmény biztosítja Nyomtatott
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A
KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Katolikus hittan emelt szint 0803 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 20. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló OLASZ NYELV I-II. KATEGÓRIA. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló OLASZ NYELV I-II. KATEGÓRIA Javítási-értékelési útmutató A 100 pontos feladatlap három részből áll: "A" feladat:
A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák
Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest
Vélemény kifejtése, érvelés és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 3 Nyelvtan 3 Összesen 9 Harmadik feladat (Önálló témakifejtés)
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Általános útmutató
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Általános útmutató A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Az első, a második és a harmadik
A projektidőszak (szeptember-november) tanterve. Anyanyelvismeret III.-IV. Osztály
Proiect cofinanțat din Fondul Social European prin Programul Operațional Sectorial Dezvoltarea Resurselor Umane 2007-2013 Investește în oameni! Axa prioritară 1 Educație și formare profesională în sprijinul
SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint CD lejátszó
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
Rajz és vizuális kultúra középszint 0622 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandók
EMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen
Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv
Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv. Általános jellemzők
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés. 1. Vita: adott témakörhöz
MŰVELŐDÉSI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
MŰVELŐDÉSI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240
VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Feladattípus Értékelés szempontjai Pontszámok Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat: - egy témakör részletes megbeszélése - interakció
MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 120 perc 15 perc 100 pont 50 pont KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandó
KÖNNYŰIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép
Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól KÖNNYŰIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán használható
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS DRÁMA... 43
ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM V. kötet HELYI TANTERV FELSŐ TAGOZAT 5-8. 2009. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS
Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája
MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve
KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc
Az anyanyelvi kommunikáció hat standardszintje az alapfokú oktatásban
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz Az anyanyelvi kommunikáció hat standardszintje az alapfokú oktatásban Beszédkészség,