Szempontok a telephely kiválasztásához
|
|
- Károly Veres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MÛANYAGOK A GAZDASÁGBAN Szempontok a telephely kiválasztásához Tárgyszavak: műanyag-feldolgozók; telephely; termelési költségek; munkabér; ; Csehország; Szlovákia; Kína; ;. A műanyag-feldolgozó vállalatok korábban főleg belföldi piacokra gyártottak, és az export általában az értékesítésnek kisebb hányadát jelentette. A kivitel ebben az esetben is közeli térségre korlátozódott. Egy egy vállalat általában egy országon belül bővítette termelését, illetve választott új telephelyet. A globalizáció folyamatának erősödése nyomán a vállalatok bővítése során új kihívásoknak, illetve lehetőségeknek mérlegelésével célszerű dönteni a meglévő telephelyek fejlesztéséről, illetve új telephelyek kiválasztásáról. Az ázsiai és dél-amerikai, továbbá a kelet-közép európai országok gazdaságának gyors növekedése jelentősen növelte a műanyagokból gyártott termékek iránti keresletet, és sok ország sok vállalata számra nyílt lehetőség exportjának fokozására. Az új piaci helyzet számos vállalatot arra ösztönzött, hogy az importáló országokban létesítsenek új üzemeket. A telephelyek kiválasztását motiválja, hogy a műanyag-feldolgozó ágazat piaci lehetőségei jelentősen bővültek az utóbbi két-három évtizedben a gépkocsigyártás, az elektromos és elektronikai ipar műanyag alkatrészek iránti növekvő igényeinek jelentkezése miatt. Mivel az alkatrészellátás folyamatosságának és időzítésének feltételei a gyártók földrajzi közelsége révén javíthatók, számos műanyag-feldolgozó létesít üzemet főképp Kínában és Indiában, de a világ más térségeiben is. A műanyag-feldolgozó vállalatok számának növekedése miatt egyre több feldolgozógép- és szerszámgyártó cég is leányvállalatok és közös vállalatok alapításával kívánja a piaci lehetőségeket kiaknázni. Termelési költségek A telephelyek kiválasztását jelentősen befolyásolják a termelési költségek. A már említett gyorsan iparosodó országokban különösen az alacsony bérköltségek vonzották a beruházókat, de befolyásolja a döntéseket a dolgozók képzettségének színvonala is. A közelmúltban Kanadában a KPMG nemzetközi tanácsadó és számviteli cég a G7 országaiban (Kanadában, Franciaországban, ban,
2 Olaszországban, Japánban, az Egyesült Királyságban és az -ban), továbbá Ausztriában és Hollandiában vizsgálta és hasonlította össze a vállalatok termelési és egyéb költségeit (munkabéreket, bérleti költségeket, szállítási költségeket, energiaárakat, kamatokat és amortizációs költségeket, adókat) (1. 2. ábra). Megállapították többek között, hogy az anyagmentes termelési költségek legnagyobb hányada a bérköltség, amely az említett országok közül legmagasabb Japánban és ban, legkisebb Kanadában és Olaszországban. Jelentős eltérések figyelhetők meg az adók, a kamatok, az amortizáció nagyságában és arányaiban. A többi vizsgált tényező költségének részaránya az összes ráfordításon belül viszonylag kisebb, és a különböző országokban egymáshoz viszonyított részarányuk kevésbé befolyásolja a beruházási döntéseket. A telephely kiválasztásának sokszínűségét az alábbiak is alátámasztják. ban viszonylag magasak a termelés költségei, és jelentős eltérések tapasztalhatók e tekintetben a nyugati és a keleti tartományok között is. Az alkatrészgyártók esetenként távol kerültek új felhasználóiktól. A fehér alkatrészeket fröccsöntő Wirthwien AG jelentős beszállítója az -ban működő Bosch és Siemens háztartási gépeket gyártó vállalatoknak. Emiatt a közelmúltban Észak-Karolinában létesített gyártóüzemet. A döntést a szállítási távolságok lerövidülésén túlmenően az is befolyásolta, hogy a helyi hatóságok a munkahelyteremtés érdekében számos kedvezményben részesítették a beruházót. Egészen más okok ösztönzik azokat a vállalatokat, amelyek a BASF által kínált lehetőségekkel élnek. A BASF a német egyesülés után Schwarzheidében, az egykori keletnémet vegyipar legjelentősebb térségében hatalmas területeket vásárolt meg az államtól, és itt műszaki parkot létesített, amelynek kihasználása érdekében kedvező feltételeket kínál műanyag-feldolgozó vállalatok részére. A BASF számára előny a kerítésén keresztül végzett értékesítés lehetősége, az új vállalatok számára pedig a kelet-európai térség közelsége. Az új vállalatok alapítását Brandenburg tartomány önkormányzata számos kedvezménnyel támogatja. Csehország Csehország különösen kedvező feltételeket teremt a külföldi beruházók számára. A kormány külföldi beruházásokat támogató ügynöksége, a CzechInvest szerint az országban gyorsan fejlődik a járműgyártás, valamint az elektronikai és az elektromos cikkeket gyártó ágazat, és ez nagy vonzerőt jelent a műanyag alkatrészeket gyártó vállalatok számára. Az autóiparban al-
3 Japán Egyesült Királyság Hollandia Olaszország Franciaország Ausztria 0% 20% 40% 60% 80% 100% bérköltség bérleti díjak szállítási költségek energiaköltségek kamatok és amortizáció adók 1. ábra Az egyes anyagmentes termelési költségek egymáshoz viszonyított aránya néhány országban Egyesült Királyság Olaszország Hollandia Franciaország Ausztria 85,5 86,9 88,6 90,8 92,2 93, ,9 Japán 117, ábra Egyes országok anyagmentes termelési költségének az -ban becsülthöz viszonyított aránya %
4 kalmazzák a műanyagtermékek 26%-át. A műanyag alkatrészeket gyártó külföldi vállalkozók főképp az ugyancsak külföldről betelepedett, járműveket és más gyártmányokat előállító vállalatok ösztönzésére bővítették tevékenységüket Csehországban. Ettől függetlenül döntésüket ösztönözte az ország műszaki kultúrájának magas színvonala. Az országban számos ipari parkot alakítottak ki, amelyek előnyös feltételeket kínálnak a külföldi befektetők számára. A hollandiai CTP Prága és Brno között 4 ipari parkot létesített. Ezek egyikén épített üzemet a nagy-britanniai Carlo Technical Plastics, amely autóipari, gyógyászati, optikai, telekommunikációs célú gyártmányokat, alkatrészeket gyárt, továbbá az ír Mergon cég és a Xaloy. A Carlo szeretné kielégíteni vásárlói igényeit az egész térségben, és Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában is számol a fejlesztés lehetőségével. A cég fejlesztési igazgatója szerint a telephelyek kiválasztására irányuló döntéseiket alig befolyásolják a kisebb termelési költségek, döntő szempont, hogy közel legyenek felhasználóikhoz, mert így képesek az igényeket a legrövidebb időn belül kielégíteni. Szlovákia Egy amerikai fröccsöntő és fröccsszerszámgyártó cég, a Plastic Molding Technology (Seymour, CT, ) 1998-ban Szlovákiában az ottani Esox céggel létesített közös vállalatot (PMT-Slovakia) fröccstermékek és szerszámok gyártására. A cég azonban annak ellenére sem versenyképes a nemzetközi piacon, hogy míg az -ban munkások bére 22 USD/h, Szlovákiában csak 3 USD/h. Ezért a PMT-Slovakia Ukrajnában kíván üzemet létesíteni, ahol bérköltség 0,50 USD/h, és ez már versenyképességet eredményez a kínai üzemek termékeivel szemben is. Kína Kínában a helyi önkormányzatok legfőbb törekvése, hogy a foglalkoztatottságot növeljék, új munkahelyeket teremtsenek, és ennek érdekében vállalkozások számára országszerte ingyen lehet területet nyerni, sőt adókedvezményekkel, támogatásokkal ösztönzik a befektetőket. A csöveket, profilokat, fóliákat és lemezeket extrudáló gépeket gyártó Battenfeld Chen (Fochan, Kína) cég igazgatója szerint a telephely kiválasztása nagyon egyszerű, annak tengeri vagy folyami kikötő közelében kell lennie. A szárazföld belső infrastruktúrája ugyanis nagyon elmaradott, rossz állapotú. A megoldás azonban nem ennyire egyszerű és általánosítható. Az alkatrészeket gyártó vállalatok számára ugyanis a felhasználóikhoz való közelség lehet a döntő tényező, éppen a logisztikai gondok miatt. Kínában számos ipari park kínál előnyös feltételeket a beruházók számára. A DSM Engineering Plastics (Jiangsu) Co. a Jangce folyó partján kialakí-
5 tott 35 km hosszú, 5 km széles Jiangyin Economic Development Zone elnevezésű területen épült fel. Shanghai és Nanjing közelsége azért is különösen vonzó, mert ezek a kínai autógyártó és villamos/elektronikus iparágak központjai. A kínai kormányzati és szakmai szervezetek számos módon támogatják az új külföldi beruházókat. -val határos területén a két ország jelentősen eltérő gazdasági feltételei, az alacsony bérek, az olcsó energia, az alacsony adók, az ba irányuló kedvező exportlehetőségek jelentős műanyag-feldolgozó cégeket késztettek letelepedésre. Az -ban évtizedek óta állami támogatással szerveződnek nagy ipari körzetek, amelyek különösen vonzó feltételeket kínálnak feldolgozó vállalatok létesítésére. Ilyenek Tennessee körzete, amelynek határai kiterjednek Kentucky, Észak-Karolina, Virginia, Georgia, Alabama és Mississippi államok egy részére is. Dr. Szabó Ferenc Robert, C.: Deliberate, thoughtful decisions help sidestep selection pittfalls. = Modern Plastics International, 34. k. 2. sz p Deligio, T.: Border crossing can pay big dividens. = Modern Plastics International, 34. k. 2. sz p Moore, S.: Locating in China? Think water. = Modern Plastics International, 34. k. 2. sz p Mapleston, P.: Moving east, cheap labor is not the only carrot. = Modern Plastics International, 34. k. 2. sz p. 43. EGYÉB IRODALOM Hasbro moves moulding from Spain to China. (Az észak-amerikai Hasbro cég spanyolországi leányvállalata fröccsöntő üzemének 80%-át Kínába telepíti át.) = European Plastics News, 30. k. 10. sz p. 8. HT makes its own stabilizers. (A HT Troplast, Európa vezető PVC-profilgyártója saját stabilizátorgyártó üzemet létesít.) = European Plastics News, 30. k. 10. sz p. 8.
HITA roadshow 2012.05.8-10.
HITA roadshow 2012.05.8-10. Széleskörű kétoldalú gazdasági kapcsolatok Áru és szolgáltatás kereskedelem Kétoldalú tőkekapcsolatok Közös infrastruktúra fejlesztések Határ menti, regionális együttműködés
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-
A HIPA céljainak és feladatainak bemutatása. Ésik Róbert elnök
A HIPA céljainak és feladatainak bemutatása Ésik Róbert elnök A HIPA születése Professzionális befektetésösztönzés Külföldi működőtőke növelése A már Magyarországon lévő vállalatok újrabefektetéseinek
MŰANYAGOK PIACI HELYZETE
MŰANYAGOK PIACI HELYZETE Olaszország műanyagipara Olaszország Európa harmadik legnagyobb gazdasága. Műanyagipara mind alapanyaggyártása, késztermék-előállítása és gépgyártása is jelentős. Magyarország
Egészségügyi klaszterek szerepe a térségi gazdaságfejlesztésben
Kocziszky György Egészségügyi klaszterek szerepe a térségi gazdaságfejlesztésben Békéscsaba 2010. február 11. Tartalomjegyzék 1. Mitől egészséges a gazdaság? 2. Milyen gazdasági- és társadalmi súlya van
KÜLPIACI SIKEREK. Dr. Kern József MAGYAR EGÉSZSÉGIPARI GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE CE2020 az orvostechnikai ipar jelene és jövője
KÜLPIACI SIKEREK Dr. Kern József MAGYAR EGÉSZSÉGIPARI GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE CE2020 az orvostechnikai ipar jelene és jövője 2019.09.04. TAGVÁLLALATAINK A Magyar Egészségipari Gyártók Szövetsége (MEGYSZ) a
Növekedési pólusok, exportpiaci átrendeződések a világgazdaságban Nagy Katalin Kopint-Tárki Zrt.
Növekedési pólusok, exportpiaci átrendeződések a világgazdaságban Nagy Katalin Kopint-Tárki Zrt. A világgazdasági átrendeződések és hatásuk a magyar exportpiaci lehetőségekre, a gazdasági növekedésre és
Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására
Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. február 27. Felhasznált források UN WORLD TOURISM ORGANIZATION OECD, CIA FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL
A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban. Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató
A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató A fenntartható gazdasági növekedés értelmezése (24) a.) Ellentmondásos megközelítésekkel
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004.
Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 24. Elemzésünket a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott, a hajdú-bihar megyei székhelyű vállalkozások összesített export-import adatai alapján készítettük
UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19.
UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, 2009. MÁJUS 19. A magyar külgazdasági stratégia alapkérdései Az EU csatlakozás, a közös kereskedelempolitika átvétele módosította a magyar külgazdasági
A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül.
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 7. évfolyam félévi vizsga 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid 1.) Szóbeli felelet: Jónás-Dr. Kovács-Dr. Mészáros-Vízvári:
1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007.I- III.
ÚJ LEHETŐSÉGEK, ÚJ FORRÁSOK A BEFEKTETŐK ELŐTT KONFERENCIA Nagyvárad, 2008. április 4. Magyar tőkekivitel alakulása (millió euró) 1998-2007. 10000 9000 8000 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0 582,4 810,1
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. június 20. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON
Kecskemét & Mercedes-Benz: Sikertörténet, nem csak a Mercedes-Benz számára
Kecskemét & Mercedes-Benz: Sikertörténet, nem csak a Mercedes-Benz számára Manfred Schulz 2014. május 27. Kezdetben pusztán egy vízió volt 2 A Mercedes-Benz kecskeméti gyárának bemutatása és mára, íme
Közép- és Kelet-Európa műanyagipara
MÛANYAGOK A GAZDASÁGBAN Közép- és Kelet-Európa műanyagipara Tárgyszavak: Közép- és Kelet-Európa; EU; Oroszország; vegyipar; petrolkémia; műanyag-feldolgozás; beruházások; gyártókapacitások;statisztika.
MŰANYAGOK PIACI HELYZETE
MŰANYAGOK PIACI HELYZETE A világ autóiparának fejlődése A világon az eladott autók száma évi 1-2%-kal növekszik, de ezen belül a régiók között jelentős különbségek vannak. Az autóipar szerkezete változik,
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 2. Baromfi 2010. 42. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
SAJTÓREGGELI 2008. július 23.
SAJTÓREGGELI 2008. július 23. EURÓPAI DISZTRIBÚCIÓS RIPORT 2008 Európai Disztribúciós Riport 2008 Három közép-kelet európai ország a Top Five -ban 2 Kereslet - Európa Növekedés Nagyobb bérleménynagyság
XXIII. TÉGLÁS NAPOK. 2008. november 7. Balatonfüred
XXIII. TÉGLÁS NAPOK 2008. november 7. Balatonfüred Tájékoztató az iparág helyzetéről Európa, illetve Magyarország Előadó: Kató Aladár Európában a lakáspiac az építés motorja 19 ország építési teljesítménye
NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM MINISZTER
J/'.251/1... É eze 2C12 '.!OV 2 Q, NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM MINISZTER Iktatószám: NGM/23483 (2012) Válasz K/912S. számú írásbeli kérdésre»mit jelent a Miniszter Ur legújabb ötlete az önfinanszírozó
ZENNER Vállalati Történelem óta a "Minden, ami számít"-ért vagyunk szakértők
ZENNER Vállalati Történelem 1903 óta a "Minden, ami számít"-ért vagyunk szakértők 1903 - A ZENNER vállalat megalapítása Karl Adolf Zenner Snr. lerakta a mai napon működő cég, a ZENNER International alapkövét,
Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki
Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael
A poliamid és a polikarbonát piaci helyzete Európában
MÛANYAGOK A GAZDASÁGBAN A poliamid és a polikarbonát piaci helyzete Európában Tárgyszavak: poliamid; kaprolaktám; polikarbonát; piaci adatok; alkalmazások. Poliamid A poliamid 6 (PA 6) alapanyagának, a
Vállalati kérdőív - Magyarország
Vállalati kérdőív - Magyarország kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy
Vállalati kérdőív - Bécs
Vállalati kérdőív - Bécs kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy személyzeti
Vállalati kérdőív - Alsó-Ausztria
Vállalati kérdőív - Alsó-Ausztria kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy
Miért Magyarország? Faragó Péter Elnökhelyettes Nemzeti Külgazdasági Hivatal
Miért Magyarország? Faragó Péter Elnökhelyettes Nemzeti Külgazdasági Hivatal Áttekintés EU EU tagország 2004 óta GDP Teljesítmény GDP növekedés 2011: +1.6% Hivatalos előrejelzés 2012: -1.2% Export növekedés
A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13
Előszó 9 TÉRKÉPI ISMERETEK A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 KOZMIKUS KÖRNYEZETÜNK A Világegyetem 14 A Nap 15 A Nap körül keringő égitestek 16 A Hold 17 A Föld és mozgásai
HUNGARY SMART. AMBITIOUS. COMPETITIVE.
HUNGARY SMART. AMBITIOUS. COMPETITIVE. A Nemzeti Befektetési Ügynökség Nagy Viktória vezető tanácsadó 2018. június 7. Agenda A HIPA bemutatása, eredmények Munkaerő-piaci körkép Állami támogatások Opening
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Standard hőre lágyuló műanyagok felhasználása a világon és a világ egyes térségeiben
MÛANYAGOK A GAZDASÁGBAN Standard hőre lágyuló műanyagok felhasználása a világon és a világ egyes térségeiben Tárgyszavak: hőre lágyuló műanyagok; poliuretánok; felhasználás; világ; térségek; GDP; egy főre
MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAR FOGÁSZATI TURIZMUS FEJLESZTÉSI PROGRAM HAZAI ÉS NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI VONATKOZÁSAI
NEMZETI ÁGAZATFEJLESZTÉS NEMZETKÖZI RECEPTJE Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Konferencia MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAR FOGÁSZATI TURIZMUS FEJLESZTÉSI PROGRAM HAZAI ÉS NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI VONATKOZÁSAI
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 2. Élıállat és Hús 2009. 43. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271
Magyarország versenyképessége az IKT szektorban A tudás mint befektetés. Ilosvai Péter, IT Services Hungary
Magyarország versenyképessége az IKT szektorban A tudás mint befektetés Ilosvai Péter, IT Services Hungary IT Services Hungary, a legnagyobb IT szolgáltató központ Magyarországon Tevékenységünk: Nemzetközi
A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december
A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,
A járműipari ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében
A járműipari ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Az ágazatról általánosságban Az életszínvonal alakulásának egyik mércéje a motorizálódás foka A gazdaságban és a foglalkoztatásban kiemelt
Sokáig voltam távol?
Sokáig voltam távol? Az olasz lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia kutatási igazgató Magyar Turizmus Zrt. Európa hatodik legnépesebb országa Olaszország területe: 301 230 km 2 Lakosainak száma: 58,1
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk
KÜLGAZDASÁG ÚJ MEGKÖZELÍTÉSBEN: A KELETI NYITÁS NYUGATI TARTÁS POLITIKÁJA
KÜLGAZDASÁG ÚJ MEGKÖZELÍTÉSBEN: A KELETI NYITÁS NYUGATI TARTÁS POLITIKÁJA Hidvéghi Balázs külgazdaságért felelős helyettes államtitkár 2012. szeptember 28. EGER KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATAINK Magyarország
CSEHORSZÁG A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT.
A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA CSEHORSZÁG KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT. CSEHORSZÁG Területe: 78 866 km 2 Lakosainak száma: 1,2 millió
Az Otthonteremtési Program hatásai
Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.
Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében
Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében 2014. április 16. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály Rekord vendégéjszaka-szám
Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok. Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály
Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály Szlovákia gazdasága I. Szlovákia gazdasági kilátásai stabilak, az elmúlt
Trendforduló volt-e 2013?
STATISZTIKUS SZEMMEL Trendforduló volt-e 2013? Bár a Magyar Nemzeti Bank és a KSH is pillanatnyilag 2013-ról csak az első kilenc hónapról rendelkezik az utasforgalom és a turizmus tekintetében a kereskedelmi
Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak
Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Gödri Irén Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015. november 16 17. Bevezető gondolatok (1) A magyarországi bevándorlás
A változatos NUTS rendszer
Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek
Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé
Világtendenciák A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé 80-as évek elejétől: túltermelési válság 25 % visszaesés (34% az EU-ban) Asztali bort adó szőlőterületek
Big Data: lehetőségek és kihívások
Big Data: lehetőségek és kihívások A kutatás módszertana CISCO CONNECTED WORLD TECHNOLOGY REPORT 3. KIADÁS 1800 Informatikai szakember megkérdezésével készült Az adatfelvétel 2012. augusztusában történt
BRICS Summit III. Sanya Kína
Az atlanti erőtérből az eurázsiai erőtérbe? Magyarország a 21. század többpólusú világában Dr. Bernek Ágnes a ZSKF Geopolitikai Kutatóközpontjának vezetője Orosz és kínai befektetők Magyarországon SZE-
A magyar vegyipar 2008-ban
A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult
Pfliegler Péter - Miskolc MJV alpolgármestere
Miskolc város és a Miskolci Egyetem együttműködése a régió kutatási-fejlesztési feladatinak megvalósításában, különös tekintettel a járműipari fejlesztésekre 2014. november 27. Pfliegler Péter - Miskolc
Az IKT szektor gazdasági lábnyoma A digitális gazdaság mérésének új módszertana
Az IKT szektor gazdasági lábnyoma A digitális gazdaság mérésének új módszertana A kutatás az megbízásából készült. MKT 53. Közgazdász vándorgyűlés 2015. szeptember 4. Előadó: Virovácz Péter Századvég Gazdaságkutató
A magyar kínai termékforgalom alakulása 2012-ben
MKI-elemzések E-2013/3 matura tamás A magyar kínai termékforgalom alakulása 2012-ben MKI-ELEMZÉSEK A Magyar Külügyi Intézet időszaki kiadványa Kiadó: Magyar Külügyi Intézet Felelős szerkesztő és tördelő:
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 31 KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás I. szakasz: Ajánlatkérő A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
Logisztika és versenyképesség Magyarországon
Közlekedésfejlesztés Magyarországon Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Logisztika és versenyképesség Magyarországon Chikán Attila Egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Elnök, Magyar Logisztikai,
KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA január - december
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA 2007. január - december Veszprém, 2008. február Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2008 Igazgató: Szemes
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)
B E M U T A T K O Z Á S I. ÖKO-INNOVÁCIÓS KONFERENCIA P ÁL K A T A I G A Z G A T Ó Á G A Z A T I - T E C H N O L Ó G I A
B E M U T A T K O Z Á S I. ÖKO-INNOVÁCIÓS KONFERENCIA P ÁL K A T A I G A Z G A T Ó Á G A Z A T I - T E C H N O L Ó G I A ÉS T U D Á S T R A N S Z F E R I G A Z G A T Ó S Á G 2015. OKTÓBER 15. Ú J P I A
versenyképess Vértes András 2007. május 10.
Magyarország g hosszú távú versenyképess pessége: kihívások és s lehetőségek Vértes András 2007. május 10. Az elmúlt 10-15 év egészében Magyarország versenyképesnek bizonyult! az áruk és szolgáltatások
Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7)
Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7) Tendenciák a 2012 2013. időszakban A 7. kutatási és technológiafejlesztési keretprogram az Európai Unió fő kutatásfinanszírozási eszköze.
BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január-május
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA Veszprém, 2007. július Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2007 Igazgató: Szemes Mária Tájékoztatási
Beszállítók: dualitás és lehetőség
Beszállítók: dualitás és lehetőség Egy vállalati felmérés eredményei MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet, CEU 2015. október Lehetőség vagy dualitás? Kis, nyitott, feltörekvő gazdaságok vállalatai Nemzetközi
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. március 7. 2011. 8. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató Intézet
Budapest Airport Cargo helyzetkép Logisztikai kerekasztal reggeli február 21.
Budapest Airport Cargo helyzetkép Logisztikai kerekasztal reggeli 2017. február 21. Tartalom Budapest Airport és a cargo (piaci helyzetkép, kilátások) Air cargo iparági előrejelzés 2035-ig Budapest jövőbeni
Zöldenergia szerepe a gazdaságban
Zöldenergia szerepe a gazdaságban Zöldakadémia Nádudvar 2009 május 8 dr.tóth József Összefüggések Zöld energiák Alternatív Energia Alternatív energia - a természeti jelenségek kölcsönhatásából kinyerhető
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. május 30. Baromfi 2011. 20. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Kapronczai István 52. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Nyíregyháza, 2014. szeptember 4-6. Az induló állapot Kérdés: Felkészült agrárgazdasággal csatlakoztunk
Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától?
Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától? Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követően jelentősen nőtt a külföldön munkát vállaló magyar állampolgárok száma és
Ábránd-e a versenyképesség?
Ábránd-e a versenyképesség? Dávid Péter ügyvezető igazgató Magyar Közgazdasági Társaság 49. Vándorgyűlése Pécs, 2011.szeptember 30. Tartalomjegyzék 1. Mit jelent a versenyképesség 2. Az AmChamről 3. Amerikai
Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében. Nagyvárad, szeptember 15.
Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében Nagyvárad, 2016. szeptember 15. Adat és cél Felhasznált adatok: A 2001-es és 2011-es népszámlások adatbázisai ( If everything seems under control, you're
BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január - december
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA 2007. január - december Veszprém, 2008. február Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2008 Igazgató:
ESETTANULMÁNY. ERP integrált online vonalkódos raktár-irányítási rendszer bevezetési tapasztalatai
ESETTANULMÁNY NY ERP integrált online vonalkódos raktár-irányítási rendszer bevezetési tapasztalatai Szaniszló Zsolt ICO Hungary Zrt. Sasfi Imre XAPT Hungary Kft. Várható erőforrás allokációs igények /
Bruttó hazai termék, IV. negyedév
Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével
Tervezzük együtt a jövőt!
Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag
BERALMAR TECNOLOGIC S.A.
BERALMAR TECNOLOGIC S.A. A PETROL-KOKSZ HASZNÁLTÁNAK ELTERJEDÉSE FŐ ÜZEMANYAGKÉNT KÖZÉP-EURÓPÁBAN ÉS A BALKÁN TÉRSÉGBEN Balatonvilágos, 2013. október 10. A VÁLLALAT A BERALMAR berendezéseket tervez, gyárt
Új irányzatok a műanyagiparban
MÛANYAGOK A GAZDASÁGBAN 5.2 Új irányzatok a műanyagiparban Tárgyszavak: műanyagipar; kutatás; fejlesztés; irányzatok; K+F-menedzser; alkalmazástechnikus; hallgatólétszám. Napjainkban felgyorsulnak az újdonságteremtő
A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16.
A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, 2013. július 16. Kopint-Tárki Zrt. www.kopint-tarki.hu Tartalom A német gazdaság
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható
S A J TÓ KÖZ L E M É N Y L o n d o n, 2 0 1 6. m á j u s 1 2. Közép-kelet-európai stratégiai elemzés: Banki tevékenység a közép- és kelet-európai régióban a fenntartható növekedés és az innováció támogatása
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 29. Baromfi 2010. 46. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
MAGYAR-SZLOVÉN ÜZLETI LEHETŐSÉGEK. Dr. Várvölgyi Tímea KGSZ Sárvári Gellért asszisztens
MAGYAR-SZLOVÉN ÜZLETI LEHETŐSÉGEK Dr. Várvölgyi Tímea KGSZ Sárvári Gellért asszisztens Csatlakozás az EU-hoz: 2004. május 1. Euró bevezetése: 2007. január 1. Terület - Összes 20 273 km² - Víz (%) 0,6 Népesség
Nyersvas 2002 % Acél 2002 % 1 Kína Kína 181, Japán Japán 107, Oroszország 46,2 8 3 USA 92, USA 40,2 7 4
Nyersvas 2002 % Acél 2002 % 1 Kína 170 28 1 Kína 181,6 20 2 Japán 81 13 2 Japán 107,7 12 3 Oroszország 46,2 8 3 USA 92,2 10 4 USA 40,2 7 4 Oroszország 59,8 7 5 Brazília 29,6 5 5 D-Korea 45,4 5 6 Németország
Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28.
Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28. Miért kikerülhetetlen ma a megújuló energiák alkalmazása? o Globális klímaváltozás Magyarország sérülékeny területnek számít o Magyarország energiatermelése
GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM
GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM Balogh Balázs regionális igazgató ADITUS Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 1. PRIORITÁS K+F ÉS INNOVÁCIÓ - Gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztés
Napenergia-hasznosítás iparági helyzetkép
Figyelem! Az előadás tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, azt a szerző kizárólag a konferencia résztvevői számára, saját felhasználásra bocsátotta rendelkezésre, harmadik személyek számára nem átruházható,
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű
Richter Csoport. 2013. 1-9. hó. 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31.
Richter Csoport 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31. Összefoglaló 2013. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: +5,2% ( ), +7,1% (Ft) + jó ütemű növekedés Kínában, az EU15 piacokon és
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. február 8. Baromfi 2010. 4. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
KIS-ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA című konferencia október 6. Révkomárom
KIS-ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA című konferencia 2016. október 6. Révkomárom Kis-és középvállalkozások száma a magyar gazdaságban A Magyarországon működő vállalkozások döntő része KKV Regisztrált
Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
(2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy
Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök
Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök A MAGYAROK A PIACON KLUBRÓL A Magyarok a Piacon Klub a jól prosperáló magyar vállalkozások összefogásával