Széles Tamás. Gnosztikus kereszténység Keresztény gnoszticizmus

Átírás

1 Széles Tamás Gnosztikus kereszténység Keresztény gnoszticizmus

2 Széles Tamás: Gnosztikus kereszténység - keresztény gnoszticizmus Teológiai tanulmány, kézirat gyanánt! Minden jog fenntartva, a kiadvány egészének vagy bármely részének a szerző írásos engedélye nélküli sokszorosítása és másolása szigorúan tilos! , Széles Tamás

3 Bevezetés Hiú vállalkozásnak tűnhet bárminemű gnosztikus teológia papírra vetése, mivel a gnoszticizmus egyáltalán nem tekinti rendszerének anyagát hasonlónak a klasszikus keresztény teológiához. Alapvető különbség, hogy míg a hagyományos értelemben vett teológia a Theosz Logoszával, illetve az Istennel kapcsolatos kinyilatkoztatások alapján, tudományos igényességgel, rendszerezett kogníciót végez, s ebből von le szisztematikus következtetéseket a dogmatika és a gyakorlati teológia számára, addig a gnoszticizmus távol tartja magát az Isten racionális, kognitív megismerésének szándékától. Ez esetben viszont fölvetődik a kérdés, hogy akkor miért kell egyáltalán teológiai munkát írni a témában, miért nem elégséges a sajátlagos gnoszeológiai megközelítés? Nem elégséges, mivel keresztény szempontból szemléljük a gnoszticizmust, azaz olyan megközelítésből, mely sokkal kevésbé filozofikus, mint inkább biblikus. Ha pedig megmaradunk a tágan értelmezett hívő gondolkodás keretei között, az egyúttal implikálja a módszertant is, vagyis nem marad más választásunk, minthogy ahol lehetőség adódik, éljünk a teológiai értelmezésekkel és módszerekkel. Munkánk alapja a gnoszticizmus demitologizálása, ami eleve meghatározza tanulmányainkat. Ezért nem a mitológiai rendszerek vallástörténeti összefüggései felől közelítünk, hanem igyekszünk megmaradni a Tamás evangéliuma, a reprodukált Q, és azon Nag Hammadi kódexek immanenciájában, melyek egybeesnek a Jézusi igehirdetés pre- és proto-keresztény anyagaival, tehát amelyek reflektálnak a keresztény tanításokra. Feltevésünk ugyanis az, hogy a gnoszticizmus rendszere nem minden pontján azonos a Kr.u. II. századi hellén filozófiai rendszerrel, hanem azt megelőzve bár Platón és a közép-platonikus, preszokratészi filozófia elemeit felhasználva, de alapethoszát azoknál autentikusabb vallási 3

4 4 közegből merítve nem csupán egy eretnek mozgalom volt, hanem olyan vallási fenomén, mely a később elterjedt judeo-keresztény teológia megszilárdulásáig a kereszténységen belül valós teológiai alternatívaként élt és működött. A Gnózis eredendően annyit jelent, mint tudás, egész pontosan az üdvösség tudása 1, mely az embert alapvető és végső értelméhez, okához és céljához kapcsolja. Más szavakkal, a Gnózis a misztikus, vizionárius, intuitív tudás gyűjtőneve. 2 E tudás útját szeretnénk amennyire lehetséges feltérképezni, és olyan használható segédanyagot átnyújtani, mely kifejezetten hozzájárulhat ennek az útnak a bejárásához. Ehhez igyekszünk leszűrni és figyelmen kívül hagyni azokat az elemeket, amelyek később rakódtak a struktúrára, és igyekszünk megmaradni annál, ami a gnoszticizmus eredendően volt, nevezetesen Jézus Krisztus tanításának egy korai és sokak számára tanulságot, üdvöt hozó vagy éppen megbotránkoztató értelmezése. Posztulációnk egyik kiindulási pontja az, hogy a gnoszticizmus eredendően nem választható le a kereszténységről, azaz nem egy görög filozófiai, életvezetési irányzat, hanem genuinitásában egy poszt-judaista, pre-keresztény teológiai irányzat, mely Jézus után a legkorábbi időkben, a zsidóság ősi vallási gyökereiből táplálkozott, s csak a Kr.u. II. század körül vett önálló irányt, hogy aztán a görög gondolkodás mitológiailag meghatározott sajátos világképében bontakozzon ki. Eltekintve a keresztény vagy nem keresztény forrásoktól, amelyekből a gnosztikus gondolkodók nevezzük őket akár teológusoknak, akár filozófusoknak merítettek, gondolkodásbeli és irodalmi tevékenységük mindenképpen a keresztény egyház keretein belül helyezhető el. Ezért a keresztény doktrína történetének részeként 1 Jonas, H., The gnostic religion, Kripall, J. J., The serpent s gift: gnostic reflections on the study of religion. 4.7

5 kezelhetők... 3 Vagyis a gnoszticizmust a hagyományos keresztény megkülönböztetéssel szemben nem egy önálló, a kereszténységtől független fenoménként kell vizsgálnunk, hanem éppen annak egyik teológiai ágaként, egyik sajátos értelmezéseként, melyet aztán a másik értelmezés marginalizált és hereizált Poirier, Paul-Huber A keresztény antropológia születése in A hívő ember, ed. Julien Ries (Budapest: Typotex, 2006), Ennek a XX. század végén kialakult vallástudományi szemléletnek remek összefoglalóját adja William W. Combs, Nag Hammadi, Gnosticism and New Testament Interpretation, in Grace Theological Journal, 8.2 (1987),

6 1. A vallás 6 A vallás az ember Istehez való viszonya. 5 Olyan viszonyrendszer és megnyilvánulási forma, mely az élet és az ember keletkezésére, létére és halálára, illetve az azon túliakkal kapcsolatosan tesz fel kérdéseket és ad e kérdésekre válaszokat, ráadásul valamilyen liturgikus, konfesszionális praxis keretében. Pszichológiai megközelítésben, a vallás az élet végességére adott válasz és kísérlet, hogy az ember a pusztulást pozitív módon tegye a hatékony veszteség feldolgozás részévé. Talán érezhető, hogy a meghatározások, bár a vallásról szólnak, mégis sántítanak, nem képesek visszaadni azt a tartalmat, melyet mindannyian pontosan érzünk, de szavakkal kifejezni annál nehezebb. A vallás egyik megkapó értelmezése John D. Caputo tollából származik, aki Augustinusra hivatkozva, egyszerűen Isten szereteteként definiálja. 6 Racionálisabban közelítve, a hellén ember számára a vallás olyan közeget, kommunikációs csatornát és teret jelentett, melyben emberi mivoltát az isteni numenhez (szenthez) közelíthette, ahol az isteni körébe vonhatta gondolatait, tetteit, általában mindennapjait. 7 Megint más megközelítésből, a vallás szociológiai fenomén, melyet három feltétel jellemez, az egyház, a hitvallás, és a személyes morál kódrendszere. 8 A Gnoszticizmus, mint vallási jelenség semmiben nem különbözik más vallásoktól. Feladata egyfajta életnyereség 9 megszerzése, az ember ráébresztése önnön valójára, s az, hogy ezáltal biztosítsa a 5 Berkhof, L., Keresztyén dogmatika, 7. 6 vö. Caputo, J. D., On religion 7 vö. Hinds, K., Religion: Life in the Roman Empire 8 Russel, B., Religion and science, pp Theißen, G., Az első keresztyének vallása, 25.

7 találkozás lehetőségét Istennel. Tehát a vallás mindig valamilyen Végső Igazság közlése és áthagyományozása a Végső Valósággal való találkozás céljából. Azzal, hogy a kereszténység egyháztörténete a Gnózist az eretnekség máglyájára vetette, olyan körbe vonta, mely évszázadokig lehetetlenné tette annak elfogulatlan vizsgálatát. A huszonegyedik századra azonban eljutott oda a tudomány, hogy képes objektíven közelíteni a jelenséghez, anélkül, hogy rögvest el akarná azt ítélni. Gerd Theissen értelmezésében a Gnózis az őskereszténység egyik jellegzetes vallási formája, mely valójában semmi eretnekséget nem közöl, csupán másként értelmez, mint mások, egyéni teológiai és dogmatikai megközelítésben szemléli ugyanazt a tanítást, amit más értelmezők.... a gnózis nem herezis volt és nem kisiklás, hanem a religiozitás egy másik alapformájának megvalósítása egy újonnan létrejött valláson belül. 10 Vagyis tisztán kell látnunk, hogy a pünkösdi folyamat jórészt olyan teológiai értelmező folyamat volt, mely szép lassan meghatározta, rendszerezte, megvédte és terjesztette azt a tanítást és elméletet, mely ugyan Jézus Krisztus tanítására épült, de lényegét tekintve annak csupán egy értelmezése volt. Maga a tény, hogy az őskereszténység legkorábbi időszakában, tehát a pünkösd utáni első másfél évtizedben már többféle keresztény tanítás létezik 11, azaz az evangélisták és apostolok értelmezései és a gnosztikus értelmezés együtt fejlődnek, azt mutatja, hogy a később egyeduralkodóvá vált páli teológia csak az egyik korabeli értelmezés volt, mely erőt nyerve elnyomta másik, 7 10 Theißen, G., Az őskeresztyénség élményvilága és magatartásformái, A legkorábbi keresztény írásos emlékek, Szent Pál apostol néhány levele (Thessz, Fil, Gal, 1Kor, 2Kor, Róm, Kol), továbbá a gnosztikus Tamás evangléium föltehetően azonos időszakban keletkeztek, nagyjából Kr.u. 50-körül. Ez arra mutat rá, hogy a legkorábbi időkben sem volt egységes a teológiai értelmezés az apostolok között.

8 8 gnosztikus fejlődési vonalat, de nem jelenti azt, hogy a keresztény teológiai fejlődésnek mindig csak egyetlen irányvonala lett volna. Erre éppen Pál szolgáltat bizonyítékot. Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Kerüld a világias, üres fecsegést, az áltudomány ellenvetéseit, amelyeket némelyek átvettek, és el is tévelyedtek a hittől. (1Tim 6:20-21) E helyt az apostol egyértelműen a Gnózisról szól, ( ), mint saját tanításának akkori alternatívájáról. Az, hogy Pál utalást tesz a Gnózisra, kielégítően illusztrálja, hogy már a pre-evangéliumi időkben is jelen volt a gnosztikus teológiai értelmezés, nem egyszerűen a hellén filozófiával van dolgunk. Pál teológiai sikere pediglen abból a judaisztikus, profetisztikus hátteréből adódik mint arra korábban kitértünk egy tanulmányban 12, melybe saját teológiai interpretációját ágyazta. Tehát, a gnoszticizmussal szemben amint később látni fogjuk a jézusi tanítás egészét hozzáillesztette kora judaista teológiájához és váradalmaihoz. Egészen odáig elmentek, hogy zsidó szövegeket és értelmezéseket felhasználva próbálják kereszténységként tálalni a judaizmust (mint Máté). 13 Érdekes megjegyezni, hogy a két irányzat kapcsolatában egyedül a páli vonal részéről találkozunk ignoranciával és apologetikus támadással. Ez talán azzal is magyarázható, hogy a Gnózis mindig messze állt a népegyházi jellegtől, míg a páli teológia kifejezetten populista, népegyházi gondolkodású. Vélhetően ebből fakad az a kizárólagos önértelmezése, mely később nem tűrte el más iskola létezését. A Gnózis jelen munkában, mint vallás, illetve mint vallási vonulat, önálló teológiai értelmezés, a genuin kereszténység egyik hiteles alternatívájaként jelenik meg. 12 Széles T., Jézus örömhíre (jegyzet) 13 Crossan, J. D. és Reed, J. L., Jézus nyomában, 34.

9 Azonban mindjárt az elején meg kell különböztetnünk két terminust. Egyik a Gnózis, másik a hellén gnoszticizmus. 14 Jelen munkában előbbi az Istennel való találkozás különleges tudását jelenti, míg utóbbi azt a Kr.u. II. századi közép-platonikus, hellén mitológiai eredetű rendszert, mely előbbire épült rá, de önálló gondolkodási irányt vett, elsősorban az alexandriai Philón korábbi munkássága és filozófiája nyomán. Teológiai munka lévén, fontos megjegyezni, hogy míg a Gnózis a korai kereszténység egyik vallásos alternatívája és érvényes teológiai értelmezése volt, a hellén gnoszticizmus jóval későbbi, elsősorban filozófikus rendszer, mely a bevezetőben mondottakat alátámasztva, a gnoszeológia tárgykörébe tartozik, míg előbbi szigorúan a teológia tárgykörébe. 15 Tehát a Gnózis olyan keresztény vallás, illetve vallási fenomén, mely Jézus Krisztus tanítását a páli teológiától eltérő, önálló teológia mentén értelmezte és hagyományozta tovább Soulen, R. N. és Soulen, R. K., Handbook of Biblical Criticism, vö. Wilberg, P-. From new age to the gnosis

10 2. A kijelentés 2.1. Textuális kijelentés 10 A hagyományos keresztény teológia a természetes kijelentés és természetfölötti kijelentés felől közelít Istenhez. A természet és a Szentírás kijelentései állnak vizsgálódásai középpontjában, előbbi mint Isten cselekedete, vagyis a teremtés, utóbbi, mint Isten üdvözítő tervének speciálisan csak az embernek, különösen a hívő embernek tett kijelentés-sorozata. A vallás maga feltételezi a kijelentést, hiszen annak hiányában a vallás nem jöhet létre. A kijelentés tulajdonképpen az ateizmus, agnoszticizmus, és a panteizmus nézeteiben veszíti csak el jelentőségét. A Gnózisban a kijelentés a kereszténységnél is hangsúlyosabb, központi szerepet ölt. Tulajdonképpen maga a Gnózis nem más, mint Isten üdvözítő cselekedete (Jézus Krisztus), vagyis Isten legfontosabb, valójában egyetlen releváns kijelentése. Míg a hagyományos kereszténységben az üdvtörténet központi kijelentése a kereszten kínhalált haló, majd később feltámadó Krisztus, aki később a Biblia középpontiságában és kijelentésében érhető el, addig a Gnózis számára a testté lett Krisztus és a Jézus által adott eleven Fiú tanítása a kijelentés centruma. Ez nem csupán értelmezési különbség, hanem messzire vezető konzekvenciákkal bír. Elsődlegesen azzal, hogy a genuin, őskeresztény Gnózisnak egyetlen hiteles kijelentési forrása Jézus Krisztus tanítása lehet. A kereszténység a Szenthagyomány mellett a Biblia néven egybeszerkesztett irat-együttesre tette le hitének voksát, vagyis olyan iratokra, melyek jó része mint az imént láttuk eleve nem maga a tanítás, hanem annak már teológiai értelmezése. Gyakorlatilag a teljes Újszövetség ebbe a kategóriába esik. Mind az evangéliumok, mind

11 a levelek olyan források, melyeket határozott teológiai szándékkal, bizonyos céllal, bizonyos közösségeknek írtak. 16 Ez a tény azonban a gnosztikust megfosztja attól, hogy a sola scriptura szemüvegével olvassa a Szentírást, sőt, a priori az irodalom- és történetkritikai háttér tudatában, a kortörténet ismeretével kell tájékozódnia bennük, ami nem pusztán kriticizmus vagy kritikai megközelítés. Ezt éppen a hajdani szerkesztői szándékok indokolják, melyek sok esetben oly erőteljesen rányomják bélyegüket egy-egy részre, mely által az eredetinek tekinthető tanítást teljes mértékben elfedik vagy felülírják. Ezt részletesebben majd a teremtéstörténetnél fejtjük ki, de álljon itt egy példa. Máté evangéliumában, Péter vallástétele (Mt 16:17-19) olyan különös rész, melyre az egész Katolikus Egyház szervezete felépül. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva. Értelmezésükben, Jézus Pétert egy szójátékkal (petra = szikla = Petrosz = Péter), kősziklaként az egyház alapjául jelöli ki, akinek személyére felépül majd az anyaszentegyház. Az egyház ( ) építéséről szóló Mt 16,18, amint a Mt 16,17-19, voltaképpen a gyülekezet későbbi alkotása Ez alól talán egyedül Márk evangéliuma képez kivételt, mely esetében a kutatások kimutatták, hogy nem feltételezhetünk hátterében célcsoportot. Továbbá azt is, hogy az evangéliumot bizonyosan nem Márk, hanem az időben későbbi egyházi közeg alkotta: thay are not simply wanting to write a commentary on the post-easter confession of faih. vö. Michael F. Bird, The Markan Community, Myth or Maze? in The Journal of Theologícal Studies, 57/2., Oxford Journals, 478, Bultmann, R., Az Újszövetség teológiája (Budapest: Osiris Kiadó, 2003), p. 23.

12 12 Ugyanezen a véleményen van Vermes Géza is 18, és hasonló eredményre jut Caragounis is, aki kitűnő és alapos munkájában lingvisztikai, strukturális, szintaktikai, szemantikai és exegetikai elemzés során jut arra a következtetésre, hogy még ha a perikópa hiteles is, korábbi teológiai értelmezése egyszerűen nem állja meg a helyét, mert a szikla nem Péterre vonatkozik.... a Mt 16:18-ban a nem vonatkozik a -ra, és ezt egyéb újszövetségi és korai keresztény írások is hitelesítik. 19 E példa jól szemlélteti, hogy az evangéliumok (és a levélirodalom) nagymértékű szerkesztői szándékok mentén váltak olyanná, amilyennek ma ismerjük őket. Tanításuk teológiai érdekek és értelmezések vonalán jött létre, ami azonnal a kánont is megmagyarázza. A Bibliában nem azért találhatók együtt éppen azok a könyvek, melyek benne vannak, mert hitelességük, eredetiségük felülmúlná más korabeli keresztény forrásokét, vagy mert az ismert legkorábbi keresztény írások lennének, hanem mert mind egyazon teológiát, vagyis ugyanazt az értelmezést, tanítást képviselik. A Biblia szerkesztési elve tehát nem Isten Igéjének hitelessége, amint azt a nagyközönség többnyire hiszi, hanem az egyívású gondolkodás az Igéről. Egyáltalán, a kanonikus gondolkodás, a hitelesség valamilyen leírt formában való elfogadása és annak megkérdőjelezhetetlenné tétele sem különösebben evangéliumi, különösen nem jézusi szemléletmód. Ez szintén teológiai, illetve történeti specifikumra és háttérre mutat. Csak a negyedik században állították fel a kánont, a szent szövegek egy specifikus, limitált korpuszát, könyvek egy olyan listáját, amit egyházi kánonként elismertek. A korai kereszténységben még nem különítettek el kanonikus könyveket, sem olyan szövegrészeket, melyeket ilyennek ismertek volna el. Ez az anakronizmus csak a tizenhatodik században bukkant fel. E teológiai kérdések a sola 18 Vermes G, Jézus hiteles evangéliuma, Caragounis, C. C., Peter and the rock, 106.

13 scriptura és az Írások ipsissima verba inspirációja körül keringtek, és a kanonikus szövegek eszméjéhez vezettek. 20 A kánon egy hermenutikai konstrukció, nem csak a körülményeket, de bizonyos mértékben elgondolását tekintve is. 21 Ugyanez igaz az Ószövetségre is, melynek könyvei szintén erőteljes, bár kevésbé nyílt szerkesztettséget mutatnak. Ennek köszönhető, hogy a legújabb kutatások rávilágítottak az Ószövetség egészén áthúzódó teológusi munkára. A szaktudományon belül azonban megállapítható az az általános törekvés, hogy a minden hagyományt átfogó Pentateukhosz-elbeszélés kialakulását későbbre (elsősorban a babiloni fogság összefüggésébe) tolják ki,... (...) A Pentateukhosz végső, kánoni formájának lezárását pedig egyenesen a fogság utáni kor későbbi időszakára helyezi el a kutatás. 22 Vagyis Mózes öt könyvét nemhogy nem Mózes írta, de azok keletkezése még csak a mózesi kor közelébe sem esik, a tudomány jelen állása szerint, valamikor Nehémiás és Ezdrás vallásreformja körül kerülhettek végső szerkesztésre, tehát körülbelül Kr.e. 400 táján. A többi ószövetségi könyv ennél még valamivel fiatalabb is. A Példabeszédek könyvével kapcsolatban kimutatható, hogy...a könyv végső szerkesztésének a Kr.e. negyedik-harmadik században kellett befejeződnie. 23 Talán meglepő, de rá kell mutatunk, hogy az Ószövetség valójában igen fiatal irodalmi és főként teológiai alkotás van Seters, J., The edited Bible: the curious history of the editor in biblical criticism, Gamble, H., The Formation of the New Testament Canon in A Hystory of Biblical Interpretation, Rózsa H., A Pentateukhosz-kritika története a 19. század második felétől a 70- es évekig, Vallástudományi szemle, Trebolle Barrera, J. C., Origins of a Tripartite Old Testament, in: The Canon debate,. 136.

14 14 A korai zsidó irodalom lezárt kánonjának kialakulása viszonylag tiszta volt: a Pentateukhoszt Kr.e. 400 körül, a próféták könyveit Kr.e. 200 körül, a zsidó kánon harmadik és utolsó részét, a hagiográfokat Kr.e. 90 körül kanonizálta a Jamniai Zsinat. 24 A fentiekből látható, hogy a megbízhatónak, hitelesnek, kétség fölöttinek tartott Szentírás, a Biblia, teljes egészében teológiai elgondolások mentén, emberek által tudatosan végzett irodalmi tevékenység terméke, ezért nem meglepő, hogy e kanonikus szent iratok diszkrepanciáira polemikusok rendszeresen föl is hívják a figyelmet, és apologéták meg nem egyszer teológiai akrobatamutatványokkal igyekeznek megoldást találni. 25. Természetesen ezzel semmilyen ihletettséget nem kívánunk kétségbe vonni, de arra a tényre hangsúlyozottan szeretnénk rámutatni, hogy nincs alapunk a szent szövegekre úgy tekinteni, mint megkérdőjelezhetetlen tekintélyű iratokra. Valójában az iratokat minél távolabb helyezzük Jézus korától, annál keresztényebbekké válnak. 26 Valamilyen ma már kideríthetetlen okból a judeo-keresztény értelmezés vált uralkodóvá a korai keresztény gyülekezetekben, s amikor később a kanonizáció folyamata megindult, ez a teológiai szemlélet mindjárt szerkesztési elvvé is előlépett, és kizárólagos értelmezési lehetőséggé vált. 27 Az eddigiek alapján ki kell jelentenünk, hogy a Gnózis számára a Biblia csak annyiban használható, amennyiben használni kívánja, hiszen annak hitelessége mögött valójában semmivel nincs több igazolhatóság, mint bármilyen más azonos korú dokumentum 24 James A. Sanders, The Issue of Closure in the Canonical Process, in The Canon debate, Hubai Péter, ", in Vallástudományi szemle, ibidem, Jézus nyomában, vö. ibidem,

15 mögött. 28 Ez vezet el bennünket oda, hogy megértsük, a gnosztikus elsősorban nem írott szövegek tekintélyét kívánja felhasználni, amikor lelkiszellemi igazolásra vágyik. Számára is elengedhetetlenül fontosak a korai kereszténység írásai, köztük az Újszövetség jó néhány irata, illetve részlete is, azonban nem az írott anyag olvasása, elemzése, kutatása és értelmezése jelenti vallásos tevékenységének lényegét. Az írott kijelentések funkciója számára tanító jellegű, és alkalmat ad az elmélkedésre. Szerepük az, hogy segítsék a keresőt vagy Gnózisra jutottat az úton történő haladásban, a Tudásban való megmaradásban, a felismeréshez történő eljutásban, mely mindenféle írást és szabályzatot, törvényt és előírást felülmúl és másodlagossá tesz, valamint a ha elérte, hogy megmaradjon szellemi teljességében Misztikus kijelentés A gnosztikus számára a legfontosabb kijelentés maga a Gnózis. Az a tudás vagy tapasztalat, mely személyes kapcsolatba hozza Istennel, mely immár nem a hit területén, hanem tapasztalatilag nyilvánul meg számára, s mely abban a pillanatban, hogy megvalósul, már nem csak tudás, hanem bizonyíték, tanúbizonyság is. Azaz a Tudás megvalósulása pillanatában kijelentéssé is válik, hiszen nem egy passzív ismeretről van szó, hanem az Atyával való benső, személyes kapcsolatról. Nem pontosan élmény, de nem is racionális tudás ez, sokkal inkább az egész embert átjáró és átható, egzisztenciális, misztikus találkozás ember és Isten között, mely aktív információs csatornaként él az Atya Szelleme és az emberi szellem között. Immár nyilvánvaló, hogy a Gnózis egy eleven és mély érzelmek általi tapasztalás, röviden, a Gnózis a Self mitikus kifejezésének Adamik Tamás, Megjegyzések az apokrif irodalom meghatározásához és irodalomtudományi értékeléséhez, in Vallástudományi szemle, 180.

16 16 tapasztalata Jézus így szól Mária evangéliumában: Senki sem láthat lelkével, sem szellemével. Sokkal inkább tudatával látja a látomásokat, mely a kettő között van. 30 Akárhogy is van, ez az élmény mindent, tudatot, lelket, szellemet átjár és áthat, az élmény körébe vonja a teljes embert. Jung számára egyértelmű, hogy ez a tapasztalat és Tudás nem egy egyszeri találkozás tapasztalata, hanem egy egyszeri esemény során megnyíló folyamat és kapcsolat:...a Szentlélek az emberből is lehelődik, és ezáltal az ember a Fiú és az Atya között lélekzik. 31 Egyéni, a lét lényegét feltáró, a Végső Igazságra irányuló mozzanat ez, a Végső Valósággal való szellemi kapcsolat Tudása. A Szentlélek befogadásával az ember Selbstje egylényegűségi viszonyba kerül az istenséggel. 32 Azonban nem csupán extatikus lelki élményként élhető meg. A szakirodalom az elmélkedő, jellemzően a keleti meditációkban elérhető állapotokat is ismeri, mint a gnosztikus tapasztalat leírását. 33 A témával később foglalkozunk részletesebben, a kijelentés kapcsán azt kell még megjegyeznünk, hogy a személyes találkozás olyan megkérdőjelezhetetlen, ontologikus élmény, mellyel semmilyen írott szöveg, evangélium, hagyomány nem képes vetekedni. Tulajdonképpen olyan személyes beavatással van dolgunk, mely nem csak igazolja a tanítás és a hagyomány helyességét, de bizonyítékként 29 Sweeney, Leo, S.J., Mani s Twin and Plotinus in: Neoplatonism and gnosticism, in Studies in Neoplatonism, BG 8502,1; 10, Jung, K. G., A nyugati és a keleti vallások lélektanáról, op. cit., Gerd Theißen, Az őskeresztyénség élményvilága és magatartásformái,

17 is szolgál. Benső bizonyíték annak a személynek, aki átéli a Gnózist, külső bizonyság azoknak, akik látják a személyben bekövetkező változásokat. Vagyis a kijelentés a gnosztikus számára maga az élmény, a tapasztalás, a beavatás. Mi hát a feltámadás? Azok folyamatos kijelentése, akik [már] feltámadtak. 34 Ez a kijelentés-értelmezés nyilván furcsának tűnik hagyományos keresztény szemszögből, ahol a kijelentés megbízhatósága éppen abban rejlik, hogy egy rögzített, írott szöveggel van dolgunk, melyet tekintélyes egyházi személyek egyszer jóváhagytak és megváltozhatatlanul rögzítettek. Persze ezen bizalmunk rögvest szertefoszlik, ha akár a kritikai módszerek valamelyikével közelítünk a szövegekhez, akár csak ahogy bárki megteheti néhány fordítást parallell módon olvasunk. Mindjárt kitűnik, hogy az eltérő fordítások eltérő értelmezéseket is takarnak, arról nem is szólva, hogy egyegy fordítás sokszor milyen csekély mértékben képes az eredeti szövegkörnyezet árnyalatait, szinonimáit, a nyelvtani, fogalmi jelentéstartalom viszonyait hűen tükrözni. Mindezzel szemben az élő ember áll. Az az ember, aki találkozik, élő kapcsolatot tart Istennel és bizonyságot tesz erről a találkozásról, azaz kijelent. A kijelentés itt elveszti szakramentális vagy mozdíthatatlan jellegét, ellenben mérhetetlenül gazdagszik a személyes beavatás és hitvallás felelősségével és hitelével. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Gnózist átélt és megtapasztalt, az azt tudó és bíró, kijelentő személy nem csak átadja tudását, hanem egyúttal szavatol is érte. A szóbeli hagyományozás tulajdonképpen a beavatás előcsarnoka. A szóbeli átadás beavatási potenciája összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az írott anyagé. 35 Az élmény valójában a létezés megértése, a The Treatise on the Resurrection (Értekezés a feltámadásról), in The Nag Hammadi library in English, Széles Tamás, Ritualisztika, 21.

18 18 Daseinshaltung. 36 Ezen értelmezés tükrében rögvest fölvetődik a kérdés, akkor vajon miért alakult ki az írásbeliség hagyománya és mozdíthatatlan jellege, ha az igazán releváns kommunikációs és tartalmi közlések nem az írásosságban lelhetők föl? A tanítás leírását nem az hívta életre, hogy rögzítsék az anyagot, nehogy a feledés homályába vesszen, hanem, hogy mindig úgy és csak úgy lehessen felidézni. A kereszténység írásosságát a legpontosabb ismételhetőség igénye motiválta, pontosabban az egyféle értelmezés ismétlésének igénye. Ez az ismétlés jelenik meg a szertartásokban, és az írás gondoskodik arról, hogy...a régi szövegek és a bennük megjelenő normatív és formatív értelem hozzáférhető és feleleveníthető maradjon. 37 A korai kereszténységben ez a formativitás (liturgia) és normatívitás (teológia) a döntő. Nem az eredeti tan kerül rögzítésre, hanem az eredeti tan egyik kizárólagosnak tekintett értelmezése, mely ugyan továbbörökíti az eredeti tant is, de mindig csak saját kontextusában, azaz teológiai értelmezésében (normatíva). Tehát a keresztény írásosság alapvetően a normateremtésről és nem a normáról szól, a kijelentés értelmezése sokkal fontosabbá válik, mint maga a kijelentés. Ezzel szemben a gnosztikus számára a kijelentés mindig és mindenhol ugyanolyan eséllyel van jelen, valamint bármikor, bárhol elérhető azon személyeken keresztül, akik azt már átélték. Ezért az esemény normatív rögzítése teljességgel fölösleges. Amíg van gnosztikus, aki átadja a tudást és beavasson, addig az írás nem játszik normatív szerepet, pontosabban megtartja eredeti ismeretterjesztő funkcióját. Nem az értelmezést rögzíti, hanem az eredeti tant. Az értelmezés szekunder módon a személyes tanításban jelenik meg, az írás megmarad a tanítás primer rögzítésére, s csak később, a 36 vö. Aufstieg und Niedergang der römischen Welt, ed. Haase, W., Assmann, J., A kulturális emlékezet, 91.

19 hellenizálódással, a II. századra válik az értelmezés normatív és formatív rögzülésévé. A Gnózis kijelentése tehát ideális esetben jelenidejű és jelenvaló, egyebek közt azokon a személyeken keresztül, akik részesedtek a Gnózisban. A ránk maradt írásos gnosztikus anyagokat pedig úgy tekinthetjük, mint olyan írásos emlékeket, melyek mindenképpen épülésünkre és hasznunkra válnak, a Tudás keresésében és megtartásában, melyek kiegészítik a szóbeli átadást és beavatást, valamint a liturgikus közösséget, de semmiképpen nem helyettesítik a kijelentés személyességét. Ebből talán már az is fölsejlik, hogy mit jelent a személyes tanítványság, s hogy az nagyban eltér a népegyházi jellegű vallásosságtól. Természetesen fölvetődhet annak igénye, hogy kanonikus anyagokat gyűjtsünk egybe és rendszerezzünk, azonban ez idegen a Gnózistól. A gnosztikusnak, éppen azért, mert birtokában van a Tudásnak, mert beavatott, nincs szüksége arra, hogy a hagyományokkal ellentétes módon szabályozza és főként partikularizálja a szent iratokat, némelyeket kizárva, némelyeket pedig felmagasztalva. A Gnózis hagyománya és kultúrája oly szerteágazó és sokrétű, olyan gazdag, hogy abban bárminemű szabályozás erőszaktétel volna és egyben fölösleges is lenne. Ugyan irányzatonként van központi tanítás zömmel Jézus tanítása és központi irat (Szent Törvénykönyv), de ez nem ok arra, hogy bármilyen dokumentumot le- avagy felminősítsünk. Nem létezett az írásoknak gnosztikus kánonja A gnosztikus kánonra adható tagadó válasz kétoldalú. Egyfelől a gnosztikus iratok nem alkottak kánont, mert nem volt zárt korpuszuk. Másfelől nem tartoztak egy kifejezett közösséghez, egyházhoz, vagy csoporthoz, mely öndefiníciós folyamatra kényszerült volna. A különböző dualista trendek között, melyeket gnosztikusnak nevezünk, nem tudunk tiszta politikai vagy ekkléziális egységre való Rudolph, K., Gnosis: the Nature and History of Gnosticism, 53.

20 törekvést azonosítani, amint ez nyilvánvaló a kortárs, konszenzusos kereszténységben Jézus Krisztus 20 A gnosztikus kijelentés legfontosabbikát hagytuk utoljára, Jézus Krisztust. Jézus, Isten Fia, a Szabadító, Megváltó, a testté lett Krisztus, az Ige (Jn 1:14), a Gnózis tanítója és megtestesítője. A keresztény hagyományban ő a Logosz (Ige), a gnosztikus mitológiában a Nousz (értelem). Jézus Krisztus személye a legfőbb kinyilatkoztatás. Az ember Jézus, Isten Szentlelke (Szelleme) által kapja küldetését és nyer hozzá felhatalmazást, klasszikusan akkor, amikor a Jordán vizében Keresztelő János megkereszteli (Mk 1:10b). Küldetése, hogy megtanítsa az embereknek, miként juthatnak Isten mennyei királyságába (Mk 1:15), azaz miként juthatnak Tudásra. Teljes földi tevékenysége e cél szolgálatában áll. Személyét azért tekinthetjük kijelentésnek, mert tettei, gondolatai, szavai, magatartása mind tanításának tükrei voltak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Jézus egész élete egyfajta eleven illusztráció volt tanításához. Nem csak beszélt mindarról amit meg kell valósítani, s arról, hogyan kell megvalósítani, de példát is mutatott mindennel kapcsolatban, hiszen a földi Jézusban az isteni Krisztus volt jelen. Ám ha valaki ettől az isteni aspektustól el kíván is tekinteni, akkor sem hagyhatja figyelmen kívül Jézus tanítói mivoltát és tanítását. Egyes nézetek szerint Jézus Krisztus személye nem tartozik szervesen a Gnózis hagyományanyagába 40, de fontos megjegyeznünk, hogy annak az egyesek körében kedvelt nézetnek, miszerint a gnoszticizmus gyökerei valahol keleten, a kereszténységet megelőző 39 Stroumsa, G. G., Hidden Wisdom: esoteric traditions and the roots of Christian mysticism, vö. The Notion of Religion in comparative research, ed. Ugo Bianchi, 114.

21 mitológiákban kapaszkodnak a régmúltba, semmilyen történeti vagy vallástörténeti bizonyítéka nem áll rendelkezésre. Sokkal hitelesebb számunkra az a nézet, miszerint a gnosztikus kijelentés szervesen kapcsolódik Jézus személyéhez 41. A szellemiek vagy képzett keresztények olyanok, mint Jézus tanítványai, akiknek kijelentettek a királyság titkai. 42 Más értelemben a megváltás a megmentő tudás által valósítható meg, mely Jézus Krisztusban jelentetett ki. 43 A hagyományos páli keresztény értelmezés szerint Isten betör a világba, áttöri az ember és a Közte tátongó távolságot, és hit által, ingyen kegyelemből, jócselekedetek érdemével üdvösséget kínál az embernek, Jézus Krisztus bűnváltó kereszthalálában. A gnosztikus értelmezés centrumában azonban az élő Jézus tanítása áll. Bármilyen különös, teológiai megközelítésünkben annak ellenére, hogy Jézusban Krisztus volt jelen külön válik az élő és a halott Jézus. Mint említettük, a földi Jézus és a mennyei Krisztus szétválasztása megoldást adott a gnosztikus Krisztológiának, igazságot szolgáltatva mind a genuin gnosztikus, mind a keresztény Krisztológiának. 44 Mindenekelőtt áttételesen a földi Jézus a Gnózis bölcsességének kijelentője, mint Tamás evangéliumában vagy a rekonstruált Q-ban. Ugyanakkor számos irat szól a feltámadás utáni Krisztusról, aki személyes beszélgetésben, egy-egy kiválasztott tanítványnak, mint például Péternek, Jánosnak, Tamásnak, Magdalai Máriának tovább adja tanítása titkos szavait. Ilyen például a Jézus Krisztus Bölcsessége, Péter apokalipszise, és sorolhatnánk. Ezen írásoknak 41 vö. Crossnan, J. D., The birth of Christianity, Christian spirituality: origins to the twelfth century, Vol 1., ed. Bernard McGinn, John Meyendorff, Harris J. G., Gnosticism: Beliefs and Practices, Rudolph, K., Gnosis: the Nature and History of Gnosticism,153.

22 közös jellemzője, hogy szerzőik fantáziájának nem lehet határt szabni, a legváltozatosabb, szinte elképzelhetetlen helyzetekbe kerülnek szereplőik. Olyan túlfűtött, szárnyaló művek ezek, melyekkel kapcsolatban csak egy dologban lehetünk biztosak, hogy amit leírnak, nem úgy történt. Ugyanis alig akad két egyforma közöttük. Ezért úgy olvassuk őket, mint olyan irodalmi műveket, amik értékes gondolatokat közölnek. Elsősorban a mondandót kell figyelnünk, a szerző tanítását, s nem az események hitelességét. Ezekkel szemben azonban mind a Tamás evangéliumot 45, mind a Q-forrást megkülönböztetett figyelem illeti, mert nem tartalmaznak narratív egységeket, azaz céljuk nem az események elmondása, vagy kommentálása, sem magyarázata, hanem csak Jézus logionjait, mondásait tárják elénk, azaz magát a tanítást minden magyarázat és további értelmezés nélkül. Hasonló becsben kell részesítenünk a hegyi beszédet Máté evangéliumából is, mely hasonlóan a logiákhoz, a parabolákat, Jézus példabeszédeit tartalmazza A kijelentések hiányossága Jézus Krisztus tökéletes kijelentést adott az emberiségnek. Ezzel azt állítjuk, hogy tanítása önmagában elégséges ahhoz, hogy bárki, aki hajlandó megfelelni feltételeinek, üdvözüljön általa, azaz birtokába kerüljön a Gnózis. Azonban, minthogy a tanítás nem maradt ránk minden kétséget kizáróan hiteles és változtatásoktól biztosan mentes formában, a Gnózishoz Isten kegyelme nélkülözhetetlen. Ezért Jézus tanítását bár minden egyéb tanításnál tökéletesebbnek ismerjük el, azzal a kitétellel tesszük ezt, hogy ez a tökéletesség akkor válik valóban tökéletességgé, amikor az azt kereső ember meg is tudja 45 A Tamás evangélium korai keletkezése nem csak az irat történeti datálásával, de részletes irodalomkritikai vizsgálatával is bizonyított, mely által mind a Q-val, mind a korinthusi gyülekezettel familiáris kapcsolat volt kimutatható. vö. Sayings of Jesus: Canonical & Non-Canonical, ed.: W. L. Petersen, J. S. Voss, és H. J. de Jonge (New York: J. E. Brill, 1997), p. 139.

23 valósítani. Addig csak idea marad. Tehát a kijelentések bár nagyon fontosak számunkra a praxisra, a megvalósulásra kell fókuszálnunk, nem ragadhatunk le pusztán az elméleteknél. 23

24 3. Az Istenről szóló tanítás A gnosztikus tanításokban Isten ismerete sajátos álláspontot foglal el. Míg a hagyományos keresztény teológia tulajdonképpen az Istennel kapcsolatos rendezett tudás, addig a gnosztikus teológia egészen más jellegű megközelítéssel él. Mindez magától értetődik annak tükrében, hogy a gnosztikus ember személyes kapcsolatba kerül az Atyával A teremtő és a teremtés problematikája 24 Minden ember számára, legyen az illető keresztény vagy más vallású, komoly lelki megterhelést jelent a gonosszal, a rosszal való személyes találkozás. Ősi emberi tapasztalat, hogy a világ rossz, az anyagi természetű vágyak és csábítások elfordítják az embert az istenitől, és beszennyezik a szentet. Ez az eszme rendkívül markánsan jelenik meg például a buddhizmusban, ahol a világ káprázatától való megszabadulás az egyik legfontosabb része a nirvána felé vezető útnak. A hagyományos keresztény értelmezések szerint Isten a summum bonum, quo nihil melius intendi potest 46, az egész teremtés fenntartó, gondoskodó Istene, aki szeretettel törődik hívei életével. Isten jó. Isten Önmagában jó, azaz tökéletes szent. (...) Ez a tökéletes tulajdonság készteti Istent arra, hogy kedvesen és bőkezűen bánjon minden teremtményével. 47 Mindezt a kereszténység a Bibliában leírt és a Biblia alapján megismert Istenről tanítja, akit alapvetően jhwh-nak nevez Müller, G. L., Katolikus dogmatika, Berkhof L., Keresztyén dogmatika, Ryrie, C. C., Teológiai alapismeretek, 60.

25 Ezt a nevet körülbelül így fordíthatunk magyarra: a létező Isten ). 49 Isten végtelen jósága ellenére már az ókori ember is tapasztalta okunk van feltételezni, hogy mindig is így volt, hogy a körülötte lévő világ és annak emberi szerkezete, belakásának módja, a mindennapok, a legkevésbé sem szolgálják a könnyű boldogulást, az elégedettséget, testi, lelki, szellemi jólétet. Betegségek, szegénység, nyomor, háborúk, a munka és a megélhetés verejtékes nehézségei voltak mindenkor az emberek tömegeinek igazi társai. Jézus korában a szegény földműves tömegeket lekötötte a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem 50, kevesen érték meg a negyvenötven évet, az átlagéletkor harminc év körül volt. 51 Mindez komoly benső feszültségeket eredményezett és őszinte kérdéseket vetett fel állandóan a történelem folyamán, főként az ó- és újszövetségi emberben, különösen a kéretlen római uralom alatt sínylődő zsidóságban. Hogyan lehet a teremtés ilyen rossz, ha Isten, a teremtő végtelenül jó? Miért engedi a jóságos, szerető Isten azt a sok szenvedést és bajt, ami az embereket naponként sújtja? Milyen gondoskodó Isten az, aki elnézi az igazságtalanságokat? Hogyan keveredhet a szent és a profán, a szellemi és az anyagi ilyen boldogtalanul? Az evangéliumi kereszténységtől nagyon határozott választ kapunk. A teremtés eredendően jó, az első emberpár ősbűne hozta a rosszat és a fájdalmat a világba, mely oly súlyú cselekménynek minősült, hogy azt minden emberi teremtmény örökli, függetlenül személyes 49 További nevei, zárójelben jelentésükkel: Elóhim (hatalmas, hatalmas), Él Saddáj (a hegyen lévő Isten), Él Eljón (Fenséges Isten), Él Ólám (Örök Isten), Él Rói (a látás Istene), jhwh Jire (az Úr gondoskodik), jhwh Nisszi (az Úr az én hadijelem), jhwh Shalom (az Úr a békesség), jhwh Cöbáót (a Seregek Ura), jhwh Makkaddesem (az Úr a ti megszentelőtök), jhwh Roí (az Úr az én pásztorom), jhwh Cidkenú (az Úr a mi igazságunk), jhwh Sámmá (ott van az Úr), jhwh Elóhim (az Úr Isten), Adonáj (Úr), Theosz (Isten), Kyriosz (Úr), Despota (Mester), Atya op. cit., Jézus nyomában, p op. cit., Jézus nyomában, p. 40.

26 26 bűneitől. De ha az Isten végtelenül bölcs, miért tiltotta el a két paradicsomi fától Ádámot és Évát? Egyáltalán, miért helyezte a két fát a paradicsomba, hiszen mindentudása révén tudnia kellett, hogy enni fognak róla. Vagy üdvtervének része volt az, hogy egyenek a fáról? Akkor viszont az ember büntetése, az eredendő bűn is a terv része. Ha viszont Isten tervében ilyen komoly büntetést szánt teremtményei milliárdjainak, akkor mitől jó az az Isten? Csak azért tette ilyen súlyos bűnössé az embert, hogy aztán megválthassa? Miként fér ez össze az isteni szeretettel és kegyelemmel? Egyáltalán komolyan lehet-e venni a teremtés bibliai hitvallását, ha tudjuk, hogy a Pentateukhoszt mindössze Kr.e. 400 évvel szerkesztették, és a teremtéstörténet nem is tartozik a legrégebbi szövegrétegek közé? Izrael a [Kr.e.] VII.-VI. század előtt Jahvét a legkevésbé sem tisztelte a világ teremtőjeként. (...)...hosszú időt vett igénybe, amíg Izrael képes volt megtalálni a helyes teológiai kapcsolatot a már korábban kialakult teremtéshit és a Jahve tulajdonképpeni, azaz történelmi üdvtetteiről szóló hagyomány között. 52 A teremtéstörténet szerint a megszerzett emberi tudás ugyan a rossz forrása, mégis azonos a mennyei tudással, hiszen Isten teremtette a jó és a rossz tudásának fáját, tehát valójában az isteni tudás a teremtésben való megjelenése lett a rossz forrása, ami viszont természetével ellentétes. A jó ugyanis nem lehet rossz, a viszonylagosságtól mentes szent nem lehet negatív. Magyarán, a tudás fája nem lehetett a rossz forrása, sem a megszerzett tudás nem lehetett rossz, hiszen az a jó és a rossz megkülönböztetésének tudása, e kategóriák fölött áll. Ha a tudás fáját az örök élet fája párjául állította Isten, akkor e két attribútum, tudás és öröklét, mint isteni attribútumok jelennek meg, amik az ember számára azért tiltottak, vagy inkább elérhetetlenek, mert messze emberfeletti tulajdonságok. Ha viszont így van, akkor nem lehetnek rosszak vagy negatívak, mert Isten végtelen jóságával 52 von Rad, G., Az Ószövetség teológiája, 116.

27 és attribútumaival a negativitás összeférhetetlen. Az ellentmondást csak úgy tudjuk feloldani, ha kijelentjük, hogy az ember bűne csak azért tekintendő bűnnek, mert egy felállított normát (tilalom), ami egyébként nem kötődik pozitív vagy negatív attribútumokhoz, megszegett. Vagy azért, mert a tilalmat kifejezetten a csábító ösztönzésére szegte meg. Ez esetben valójában a cinkosság volt büntetendő, nem maga a cselekmény. Akárhogy is, a tilalom és az ősbűn gondolata eleve problematikus, és nehezen fér össze egy végtelenül jó teremtő képzetével. A történetből annyi bizonyosan leszűrhető, hogy a bibliai jhwh nem akarta, hogy az ember örökké éljen vagy isteni tudásra tegyen szert, ezért megtiltotta számára az ebből való részesedést. Ez azonban kénytelen-kelletlen azt a gondolatot veti föl, hogy az önnön istenségét féltő Isten nem lehet mindenek felett jó, egyszerűen azért, mert tudását és attribútumait nem akarja megosztani senkivel. Féltékeny, ezért olyan teremtést hoz létre, melyben a teremtmény korlátozottan fér hozzá a valósághoz, mind ismereteiben, mind létében. Ez az Isten azonban nem lehet a szeretet istene, nem lehet summum bonum, ha csak alattvalókat hoz létre, nem társakat. Nem szeretetéből részelteti teremtményeit, hanem hatalmából. Néhány pre-keresztény, zsidó tantétel ismertetett meg bennünket egy második Isten ideájával, akit többször felelőssé tesznek a világ teremtéséért. Ez a második isteni lény rendszerint az Úr egyik angyala, aki engedelmeskedik a parancsoknak, és nincs semmilyen ártó szándéka az Úr felé. Az erre vonatkozó legkorábbi rabbinikus bizonyíték a Kr.u. II. századból való Mint később részletesen is ki fogjuk fejteni, a teremtés és az isteni jóság problematikája a gnoszticizmusban úgy oldódik meg, hogy a bibliai teremtést nem a legfőbb, jóságos Istennek tulajdonítjuk. A tökéletes Isten, az Atya mellet megjelenik egy másik égi alak, Culianu, I. P., The angels af the nations and the origins of gnostic dualism, in Studies in Gnosticism and hellenistic Religions, 78.

28 28 az Istennek alárendelt teremtő képzete. Ezt a struktúrát nevezi a gnoszticizmus dualista teremtés-elméletnek. Tehát Isten valójában legfőbb jó, azonban az eleve tökéletlen világot nem Ő alkotta, hanem egyik angyala, aki valamilyen okból önállósította magát, és teremtésre adta fejét. Ez a gondolatmenetet egyebek mellett támogatja az a pszichológiai rekonstrukció, mely szerint a zsidóság egy része a népet ért történelmi megpróbáltatások és tragikus események következtében, hitében olyan mélyen megrendült, hogy föltehetően megtagadta Istent. Keserű tapasztalatuk az volt, hogy a korábban mindenhatónak ismert legfőbb Úr valójában nem védi meg választott népét, nem segíti meg őket nyomorukban, sőt engedi, hogy egyetlen, kiválasztott nemzete megsemmisüljön. Ezt az elgondolást Kr.e. 200-körülre datáljuk. Ez a emberi tapasztalás a történelem egy bizonyos szakaszában egyszerre szembe került az ősi, de legalábbis normatívvá tett teremtés-hitvallással. A zsidóság egy része megtapasztalta, hogy Isten nem gondoskodik róla, bár az Írások azt állították, hogy Isten gondoskodó. Ez arra a következtetésre vezette őket, hogy a teremtő, akit ők eddig Istennek ismertek, minden bizonnyal nem lehet az a gondoskodó Isten, akiben bíznak. Feltételezték hát, hogy a teremtés olyan mű, mely már létrjöttekor elvált Istentől és később sem Vele volt kapcsolatban. Azonban helytelen volna azt képzelnünk, hogy a dualista hit hirtelen a semmiből pattant ki, vagy hogy az eredendően a Kr.u. II. századi zsidó religiózus pesszimizmus, vagy a spekulatívabb hellenista filozófia terméke. Ugyanis minden jel arra mutat, hogy a kereszténység előtti gnoszticizmusnak olyan élő hagyománya volt, amely minden kitalációt vagy vallásos innovációt szükségtelenné tett, mert készen állt arra, hogy megtérjenek hozzá azok, akik a sokkoló események hatására kikerültek a deuteronomikus hitből. A gnosztikus teremtéselméletet igen jól summázza a kortárs katolikus dogmatika.

29 Valentinus szerint: az egyetlen, nemzetlen Isten hozta létre az értelmet és az igazságot ez alkotja a plérómát, a felső világot. Az utolsó eón, a szofia bukása nyomán jön létre a démiurgosz, az Ószövetség Istene, a látható, alsó világ teremtője, amely a pléróma földi utánzata. Az üdvösség drámája az alsó és a felső világ között folyik le. A Krisztus-Eón a Jordánban keresztelkedésekor száll alá az ember Jézusra, hogy az embert megmentse. Halálának pillanatában azonban ismét elhagyja. Ez a felső Krisztus egyesül az alsó Jézussal, de ez nem azonos az evangéliumok Jézusával. Az isteni nem kötődhet az anyaghoz, mert az mindenestül rossz. Az üdvösség nem a földilátható világ és a bukott ember visszavezetése Istenhez, hanem a bukott, lehullott isteni részecskék fölemelése az istenségbe az ismeret által. Krisztus azért jött el, hogy a tudatlanságot eloszlassa. A valentiniánus prédikátorok egészen a Rhone-ig eljutnak, iskolájuk a 4. századig fennáll. 54 Ez a leírás pontosan azt példázza, miért van szükség a gnoszticizmus teológiájának megrajzolásához annak demitologizálásával. A fentiekből igazán releváns információkat így összegezhetjük: 1) Isten mindenek felett áll, és az ember rokon az Ő teljességével (pléróma), 2) a világot nem Isten teremtette, 3) ezért a világ tökéletlen, 4) Jézus Krisztus tanítása az egyedüli szabadulási lehetőség az anyagba zárt szellem (isteni részecske) számára, mely 5) végül, ha a szellem kiteljesedik, visszatérhet a tökéletességbe. Ha a mitologikus alakok és elgondolások nélkül vizsgáljuk a struktúrát, akkor arra kell ráébrednünk, hogy bár az eredet tekintetében nagy a különbség, a megváltás tekintetében csak értelmezési eltérés mutatkozik, és valójában nem egy önálló, a korra jellemző áramlatoktól elszakadt, szektás vagy eretnek tanítással, hanem magával a kereszténységgel van dolgunk. Pontosabban egy sajátos keresztény értelmezéssel, melynek éppen sajátságai miatt kell nyomába erednünk Lukács L., Dogmatika II., 41.

30 Mindez azt példázza, hogy immanensen a gnoszticizmus egyáltalán nem filozófiai spekuláció, hanem egy olyan vallás, mely a legkorábbi, közvetlenül Jézus utáni időkben radikalizálódott és differenciálódott az egyháziasuló kereszténységhez képest A gnosztikus dualizmus eredete 30 A vallástörténetben először Gilles Quispel vetette fel annak lehetőségét, hogy a gnosztikus dualizmus a teremtő és Isten különszemélyűsége nem hellenikus, hanem ősibb, zsidó vallási hagyományokon alapszik. 55 A Bibliában fennmaradt bináris oppozíciók 56, azaz a hitvallásokkal ellentétes nyelvtanilag duál vagy plurál alakok, azaz kettősvagy többes számú Isteni megnyilatkozások megléte, melyek bizonyítékként szolgálnak számunkra egyebek mellett. Amikor kiadta a Fönséges a népek örökségét, / Amikor az emberek fiait külön választotta, / A népeknek határokat / Az Isten fiainak számához mérten szabott. írja a Mózes Törvénykönyve (MTörv 32:8). Az egyik elmélet szerint 57 itt az Isten fiai valójában Isten angyalait jelentik, akik az egyes nemzetek fölött őrködnek és tevékenykednek, s felelősek mindazért, ami a földön történik (vö. Iz 24:21-22), beleértve a rosszat. Vagyis a Bibliában találkozunk azzal a határozott és meglepő gondolattal, hogy a földi történések nem közvetlenül Isten hatáskörébe tartoznak, hanem azokat tulajdonképpen delegálta angyalainak, rájuk bízva a teremtett emberiség csoportjait. Látnunk kell, hogy ez a korábbiakban előadottakkal egyetemben nem 55 Fossum, J., Samaritan demiurgical Traditions and the Alleged Dove Cult of the Samaritans, in Studies in Gnosticism and hellenistic Religions, Poirier, P-H., A keresztény antropológia születése in A hívő ember, op. cit. The angels af the nations and the origins of gnostic dualism, p. 83.

31 többsitenhit, hiszen Isten mindenek felett való voltát nem vonja kétségbe és nem is támadja. Egyszerűen hierarchizálja nem csak a teremtést, de az azzal keletkezett feladatokat és teendőket is. Egy másik rabbinikus forrás, a II. századi Mekhilta, megőrzött egy akkor eretneknek minősített zsidó tanítást, mely Két mennyei erő ( sty rswywt bsmym ) létéről beszél. 58 E két mennyei erő létezésének tézisét, korai zsidó voltát, fellelhetőségét és annak hitelét erősíti meg Margaret Barker is, aki a nagy vallási változást, azaz a zsidóság exkluzív monoteistává válását a Jozija-féle vallásreformhoz köti, mely Kr.e. 622 körül zajlott le. 59 Izrael vallásreformja olyan volt, mint egy nagy hajótörés, a korábbi tanok roncsai a későbbi századok irodalmában tovább sodródtak, és a Jahwe a második Isten hitének legkorábbi jelenléte magyarázatot ad a későbbi szövegek egyidejű diverzitására és konzisztenciájára. 60 Az imént idéztük az MTörv 32:8-at, katolikus fordításban, most protestáns fordításban citáljuk ugyanezt a perikópát, s igyekszünk utánajárni, hogy mennyire hiteles, illetve hihető a Bibliában található hatalom-delegáció, illetve a Jozija vallásreformja előtti zsidó többistenhit teóriája. A Felséges részt adott a népeknek, és szétosztotta az emberfiakat, megszabta a népek határait, Izrael fiainak száma szerint. E szövegben megjelenik az Isteni fiai terminus, méghozzá e fordításban kétszer. Különlegességét az adja, hogy míg a perikópa második felében a maszoréta Tanakh ( ) böné jiszráél, azaz Izrael fiai -t ír, addig a LXX (Septuaginta) Isten angyalai fordítással szolgál ( ), azaz, akik ebben az értelmezésben a különböző népek angyalai. Érdekességként 58 op. cit., The angels af the nations and the origins of gnostic dualism, p Bright, J., Izrael története, Barker, M., The Great Angel: A Study of Israel s Second God, 71.