és annak teljes revideált, betûrendes fajlistája HORTOBÁGYI T.Cirill
|
|
- Elvira Kocsis
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 129 Kitaibelia II. évf. pp.: Debrecen 1997 KITAIBEL Pál fõ mûve az Icones általános bemutatása és annak teljes revideált, betûrendes fajlistája HORTOBÁGYI T.Cirill Bencés Gimnázium, H-9090 Pannonhalma, Vár A MÛ KELETKEZÉSE, A HÁROM KÖTET TARTALMA, SZERKEZETE, ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA A három kötetes díszmû a hazai botanika korszakalkotó teljesítménye. Külföldön is ez az elsõként ismertté vált magyar természetleíró munka. Keletkezésérõl sok adat áll rendelkezésünkre, mégis több fontos kérdést homály fed. Így mivel a WALDSTEIN és KITAIBEL közötti levelezésnek csak az után írott részét ismerjük, nem tudjuk pontosan, hogy melyikük kezdeményezte a mû megjelentetését. Mindenesetre vonzó példa lehetett számukra a sok csodálatos külföldi díszmû, elsõsorban JACQUIN kiadványa Ausztria flórájáról. A WALDSTEIN költségén megtett elsõ nagy botanikai útjuk (iter marmarosiense primum) mindjárt nem várt gazdag anyaggal is szolgált. Minden bizonnyal nagy lendületet adott az ügynek az évben a berlini WILLDENOWval való találkozásuk is. A magukkal vitt, bemutatásra szánt növényeik jó része új fajnak bizonyult, sõt kettõt közülük új genuszként (Kitaibela és Waldsteinia) helyezett el a berlini professzor a növények birodalmában! Amikor WILLDENOW közzétette a két új nemzetséget, egyben bejelentette a két tudós (magyar) kutató publikálási szándékát is (azaz 1798-ra már megérett bennük az Icones megjelentetésének terve): "Mindenekelõtt azonban két férfiúról kell megemlékeznem, akik a botanika terén maradandó érdemeket szereztek: Waldstein Ferenc gróf és Kitaibel Pál, a kémia és a botanika professzora Pesten, több éven keresztül Magyarországot minden irányban botanikailag át kutatták, és ez alkalommal néhány száz új növényt fedeztek fel, amelyeket egy külön munkában, Plantae rariores Hungaricae etc. cím alatt fognak ismertetni, melyre a botanikusok figyelmét már elõzetesen felhívom." Kitaibel életének legtermékenyebb évei egybeesnek az európai történelem nagyhatású szellemi mozgalmával a felvilágosodással és ennek egyik eseményével, a francia forradalommal. A társadalmi események hatása több szinten jelentkezett mûvük történetében (keletkezésében). Kitaibel már 1802-ben megfogalmazta egy Magyar Természettudományi Társaság megalapításának tervét, hogy egységes természetszemlélettel, a gyûjtött adatok összegzésével kora természetrajza megismerhetõvé váljék. Terve azonban csak álom maradt. Támogatókra WALDSTEIN igyekezete sem talált, így egyedül maradtak az ország rendszeres természeti felkutatását célzó törekvéseikkel. Az újra és újra fellángoló háborúk okozta anyagi gondok és a közöny vezetett oda, hogy mûvük csak három kötetes maradt. A meglévõ, még publikálatlan tetemes anyag ellenére, egy negyedik (és esetleges további kötet) nem jelenhetett meg. A már kezdetkor jelentkezõ nehézségek ellenére, nagy lendülettel fognak bele a flóramû kiadásába. Az elõfizetési felhívás 1799-ben jelenik meg. A hirdetés annyira figyelmet felkeltõ, hogy szinte máris kézbe kívánnánk a könyvet. Mégsem éri el a várt hatást, egész Magyarországról mindössze 40 megrendelés érkezik. A szerkesztés mintájául JACQUIN "Icones plantarum"-a szolgál. Tíz, nagy fólió méretû, színes festett táblából és a hozzá tartozó leírásokból áll egy füzet. Tíz ilyen füzet összekötve alkot egy kötetet. A kiadással kapcsolatos gondokat az anyagiak megteremtésétõl a postázásig WALDSTEIN vállalta. KITAIBEL Pestrõl küldte el számára Bécsbe a növényjellemzések latin nyelvû kéziratait, a növényeket, ill. magvaikat. WALDSTEIN a híres Belvedere botanikus kertben hajtatja azokat, majd elkészítteti a növények rajzát. Rézmet-szõvel kimetszeti, kinyomatja; ezután kezdhették az "illuminátorok" (közöttük hûséges munkatársuk, a kiváló festõ, SCHÜTZ János) a táblákat egyenként kifesteni. Mivel a mû kb. 200 példányban jelent meg, csak az elsõ kötethez táblát kellett kézzel kifestetni. Ez a szám érzékelteti a vállalkozás költséges voltát. Mint említettük, a várt megrendelések elmaradtak, a nem várt eseményekbõl fakadó veszteség pedig (53 példányt a franciák elkoboztak; 30 Angliába küldendõ példány a tengerbe süllyedt) az 1799-tõl 1812-ig tartó szorgalmas és áldozatos munkát végleg lezárta. KITAIBEL ugyan többször kísérletet tett a folytatásra, de betegsége és az 1817-ben bekövetkezett halála ezt végleg meghiúsította. A mû hátterében KITAIBEL roppant munkája húzódik, fõleg akkor látjuk ezt, ha figyelembe vesszük az tõl 1810-ig tartó, nagy felfedezõ útjait. SCHUSTER szerint KITAIBEL 1247 napot töltött a természetben kutatással, és kilométert tett meg lovon, kocsin vagy gyalog. Útközben minden adatra kiterjedt
2 130 KITAIBELIA 1997., II.: figyelme, gondosan megörökítette azokat naplójában. Kitaibel útjaiból és útjainak élt. Útinaplójának kiadója, GOMBOCZ Endre írja, hogy szinte hallani belõlük fellélegzését, mikor egy-egy májusi-júniusi reggelen hátat fordít a városnak, hogy heteken, hónapokon át igazi életét élhesse. Belelapozva a könyvbe, így értjük, az eddig sosem tapasztalt, aprólékosan részletes, egy-egy növény kapcsán nemcsak a morfológiára kiterjedõ leírásait, hanem növényföldrajzi, ökológiai és társulástani adatokat is felismerõ szemléletét. A mû teljes címe: Francisci Comitis Waldstein caes. reg. cubicularii, ord. S. Joannis hierosolymitani equitis, et Pauli Kitaibel M.D. Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae, Viennae, typis Matthiae Andreae Schmidt, Caes. Reg. Aul. Typogr. Volumina I-III A "Magyarország ritkább növényeinek leírása és képei"-ben, címének megfelelõen nem csak az általuk "nova"-nak tartott növényeket kívánták közzétenni, hanem a már mások által ismert (esetleg leírt) fajokat is részletesen jellemezve bemutatni azt, hogy a Magyar Birodalom flórája, kelet és délkelet felé haladva egyre nagyobb eltérést mutat Közép- és Nyugat-Európa növényvilágától. Az 1799-ben elkezdett I. kötet 1802-ben fejezõdött be. XXXII lapot és 100 kifestett táblát tartalmaz. Az elsõ oldalt a Magas Tátra képe díszíti. A XXXII oldal terjedelmû bevezetõ, Magyarország összefoglaló természetrajzi leírása, melyben Kitaibel regionális szemlélettel mutatja be a növények életterét, az alapkõzetet, a talajt, az éghajlatot, a vízviszonyokat stb. A 100 tábla a hozzá tartozó leírásokkal az Alföld, a Magyar Középhegység, az elsõ bánsági és a máramarosi út új növényeit hozza. Az 1803-ban elkezdett II. kötet 1805-ben jelent meg, a XXXII oldallal, továbbá a táblával. A bevezetõben itt Horvátország természetrajzát olvashatjuk. A leírások és a táblák a horvátországi, pljesevicai és velebiti kutatásaik eredményét tartalmazzák. A már 1805-ben elkezdett III. kötet, sok küzdelem után, 1812-ben jelent meg, az elõbbiekhez képest jóval szerényebb anyaggal. A bevezetõnek tervezett Szlavónia természetrajzi leírása már nem kerülhetett bele. A nyolcvan táblát és 88 szövegoldalt tartalmazó kötet a visszamaradt anyagnak csak töredékét foglalta magába. A 280 növényleírás közül mintaként ebben a számban megtaláljuk Colchicum autumnale W. et K. és a Viola ambigua W. et K. jellemzésének fordítását. A latin nyelven írott, pontos botanikai terminológiát használó leírás annyira élményszerû és részletes, hogy szinte láttatja, (elõzetes tapasztalatok nélkül is lerajzolhatóvá teszi) a növényt. Minden esetben rövid, általános jellemzéssel kezd. Ezt követi az egyes szervek szerinti, igen részletes, pontos megfigyelésen alapuló leírás. Majd az élõhely bemutatása, felsorolása. A rokon fajoktól való megkülönböztetõ bélyegek kiemelése után, a tábla ábráinak magyarázó jegyzéke zárja a sort. Annak ellenére, hogy az eredeti tervhez képest csak a csökkentett rész jelenhetett meg, a mû külföldön komoly tudományos visszhangot és elismerést váltott ki. A fennmaradt díszoklevelek tanúsága szerint KITAIBELt 11 külföldi tudományos társaság választja kültagjává, vagy tiszteletbeli tagjává! WALDSTEINnek is kijutott az õt méltón megilletõ elismerésbõl. Bár a szerzõk botanikai munkásságának súlyát nem lehet egyedül az "Icones"-en lemérni, mégis az itt közölt, legújabb irodalom alapján revideált fajlista, W. et K. jelzéssel 87 eredeti Waldstein - Kitaibel növényt tart számon; továbbá - zárójel között ugyan, de - további 53 növény, auktorai között õrzi nevüket. A 280 taxon szabatos, részletes leírásával pedig sohasem revideálandó módon írták be nevüket a magyar botanika történetébe. 2. AZ "ICONES" TELJES BETÛRENDES FAJLISTÁJA, A MA ÉRVÉNYES TUDOMÁNYOS ÉS MAGYAR ELNEVEZÉSEK KIEMELÉSÉVEL, A LEGÚJABB (1992) MAGYAR NÖVÉNYHATÁROZÓBAN SZEREPLÕ SORSZÁMAIK Az itt következõ betûrendes fajlista elsõ sorában az "Icones"-ben szereplõ taxonnevet, majd az auktornevet és a táblaszámot találjuk. Ha az elsõ sorban megadott név ma már nem (vagy nem ilyen rangon) érvényes, akkor az azonosítást jelzõ második sor egyenlõségjellel kezdõdik. A döntött és vastagított betû szintén a ma érvényes elnevezésre utal. Minden taxonnál hozzuk a magyar nevet is. Ha a taxon a mai Magyarország területén megtalálható, zárójelbe téve a magyar elnevezés mögött megtaláljuk az új Növényhatározóban (SIMON T. 1992) kapott sorszámát. A jelenleg is érvényben lévõ WALDSTEIN et KITAIBEL fajokra aláhúzás hívja fel figyelmünket.
3 HORTOBÁGYI T.C.: KITAIBEL fõ mûve az Icones bemutatása és annak teljes fajlistája 131 Kitaibel örökbecsû flóramûve fajainak névazonosításával az elmúlt másfél évszázad folyamán igen sokan foglalkoztak, a legalaposabban JÁVORKA, 1957-ben. Az ezóta eltelt idõ során számos alapvetõ munka jelent meg, melyek újabb jelentõs névváltozást hoztak JÁVORKA jegyzékéhez. Az alább közölt irodalomjegyzék adatai alapján történt az a revízió, mellyel PRISZTER Szaniszló a flóramû latin fajlistáját kritikailag átnézte, és egyben a magyar neveket is kiegészítette. Achillea crithmifolia W.et K. 66. hegyvidéki cickafark (1210) Achillea lingulata W.et K. 2. nyelvlevelû cickafark Achillea ochroleuca Ehrh. 34. homoki cickafark (1212) Achillea setacea W.et K. 80. pusztai cickafark (1221) Alcea pallida (Willd.) W.et K. 47. =Alcea biennis Winterl halvány mályvarózsa (601) Allium ampeloprasum W.et K. non L. 82. =Allium rotundum L. subsp. waldsteinii (G.Don) Soó Waldstein-hagyma Allium atropurpureum W.et K. 17. bíborfekete hagyma (1722) Allium flexum W.et K =Allium carinatum L. szarvas hagyma (1727) Allium fuscum W.et K =Allium paniculatum L.subsp.fuscum (W.et K.) Arcang. barnás bugás hagyma Allium ochroleucum W.et K =Allium ericetorum Thore vajsárga hagyma Allium setaceum W.et K. 68. =Allium moschatum L. pézsmahagyma (1719) Alyssum edentulum W.et K. 92. =Alyssum petraeum Ard. kövi ternye Alyssum murale W.et K. 6. fali ternye Alyssum tortuosum W.et K. 91. homoki ternye (1016) Alyssum utriculatum W.et K. non L =Alyssoides graeca (Reut.) Jáv. subsp. macrocarpa (Kit.) Jáv. görög hólyagosternye Anthericum sulphureum W.et K. 95. =Ornithogalum pyrenaicum L. pireneusi madártej Apargia aspera W.et K =Leontodon crispus Vill. subsp. crispus Poiret, non Foskål fodros oroszlánfog Aquilegia viscosa W.et K. non Gouan 169. =Aquilegia kitaibelii Schott Kitaibel-harangláb Arabis halleri L =Cardaminopsis halleri (L.) Hay. Haller-dercevirág Arabis procurrens W.et K indás ikravirág Arctium carduelis L =Carduus carduelis (L.) Gren. havasi bogáncs Arenaria gracilis W.et K Kitaibel-homokhúr Arenaria pendula W.et K. 87. =Moehringia pendula (W.et K.) Fenzl lecsüngõ csitri Aristolochia pallida Willd halvány farkasalma Artemisia monogyna W.et K. 75. =Artemisia santonicum L. subsp. santonicum sziki üröm (1234) Artemisia scoparia W.et K. 65. seprûüröm (1232) Asparagus sylvaticus W.et K =Asparagus tenuifolius Lam. vékonylevelû spárga Asperula longiflora W.et K =Asperula aristata L.f. subsp. scabra (J.et C. Presl) Nym. csövesvirágú müge Aster canus W.et K. 30. =Aster sedifolius L. subsp. canus (W.et K.) Merxm. molyhos réti õszirózsa (1156) Aster punctatus W.et K =Aster sedifolius L. subsp. sedifolius réti õszirózsa (1156) Astragalus albidus W.et K. 40. =Astragalus vesicarius L. subsp. vesicarius fehéres csüdfû (326) Astragalus campestris L =Oxytropis campestris (L.) DC. havasi csajkavirág
4 132 KITAIBELIA 1997., II.: Astragalus eriocephalus W.et K. 46. =Astragalus dasyanthus Pall. gyapjas csüdfû Atriplex acuminata W.et K vel Atriplex nitens Schkuhr fényes laboda (1536) Atriplex microsperma W.et K. ex Willd =Atriplex hastata L. var. microtheca Schum. kismagvú dárdás laboda (1540) Atriplex oblongifolia W.et K hosszúlevelû laboda (1541) Beta trigyna W.et K. 35. hárombibés répa Biscutella alpestris W.et K =Biscutella laevigata L. var. macrocarpa Koch havasi korongpár Brassica elongata Ehrh. 28. harasztos káposzta (966) Brassica polymorpha Murr. 90. =Sisymbrium polymorphum (Murr.) Roth karcsú zsombor (1070) Bunias cochlearioides W.et K =Calepina irregularis (Asso) Thell. matyó (979) Bunium alpinum W.et K havasi gumóskömény Buphthalmum cordifolium W.et K =Telekia speciosa (Schreb.) Baumg. Teleki-virág (1190) Bupleurum baldense Host 257. =Bupleurum sibthorpianum Sm. szálkáslevelû buvákfû Campanula flexuosa W.et K =Campanula waldsteiniana Schultes in R. et Sch. Waldstein-harangvirág Campanula graminifolia L =Edraianthus graminifolius (L.) DC. subsp. graminifolius pázsitlevelû nyalábcsengõke Campanula lilifolia L =Adenophora liliifolia (L.) Ledeb. ex A.DC. csengettyûvirág (1143) Campanula lingulata W.et K. 64. nyelvescsészéjû harangvirág Campanula multiflora W.et K =Campanula macrostachya Kit. ex Willd. hosszúfüzérû harangvirág (1132) Campanula spathulata W.et K =Campanula divergens W.et K. ex Willd. terpedt harangvirág Campanula tenuifolia W.et K =Edraianthus tenuifolius (W.et K.) A.DC. vékonylevelû nyalábcsengõke Camphorosma ovata W.et K. 63. =Camphorosma annua Pall. bárányparéj (1544) Cardamine carnosa W.et K pozsgáslevelû kakukktorma Cardamine chelidonia L fecske-kakukkfoszlár Carduus alpestris W.et K =Carduus carduelis (L.) Gren. f. alpestris (W.et K.) Deg. horvát havasi bogáncs Carduus candicans W.et K. 83. ezüstszínû bogáncs Carduus collinus W.et K magyar bogáncs (1287) Carduus hamulosus Ehrh horgas bogáncs (1286) Carduus nitidus W.et K. 52. =Serratula lycopifolia (Vill.) A. Kern. fénylõ zsoltina (1302) Carduus radiatus W.et K. 11. =Serratula radiata (W.et K.) Bieb. sugaras zsoltina (1303) Carlina simplex W.et K =Carlina acaulis L. subsp. simplex (W.et K.) Nym. havasi szártalan bábakalács (1273) Centaurea atropurpurea W.et K gyászoló imola Centaurea coriacea W.et K =Centaurea scabiosa L. var. coriacea ( W.et K. in Willd.) Koch kopaszodó vastövû imola (1325) Centaurea mollis W.et K szirti imola (1314) Centaurea stricta W.et K =Centaurea triumfettii All. subsp. stricta (W.et K.) Dostál keskenylevelû tarka imola (1315) Cerastium anomalum W.et K. 22. =Cerastium dubium (Bast.) Guépin sziki madárhúr (1476) Cerastium ciliatum W.et K =Cerastium arvense subsp. ciliatum L.(W.et K.) Reichb. pillás parlagi madárhúr (1478) Cerastium grandiflorum W.et K nagyvirágú madárhúr
5 HORTOBÁGYI T.C.: KITAIBEL fõ mûve az Icones bemutatása és annak teljes fajlistája 133 Cerastium manticum L. 96. =Moenchia mantica (L.) Bartl. rigószegfû (1480) Cerastium sylvaticum W.et K. 97. erdei madárhúr (1477) Cheiranthus cuspidatus Bieb =Erysimum cuspidatum (Bieb.) DC. lapos repcsény Cheiranthus junceus W.et K. ex Willd =Sisymbrium polymorphum (Murr.) Roth karcsú zsombor (1070) Chironia uliginosa W.et K =Centaurium littorale (D.Turner) Gilmour subsp. uliginosum (W.et K.) Rothm. ex Melderis mocsári ezerjófû (675) Chrysanthemum macrophyllum W.et K. 94. =Tanacetum macrophyllum (W.et K.) Schultz Bip. =Pyrethrum macrophyllum (W.et K.) Willd. nagylevelû margitvirág Chrysanthemum rotundifolium W.et K. ex Willd =Leucanthemum waldsteinii (Schultz Bip.) Pouzar kereklevelû margitvirág Chrysocoma villosa L. 58. =Aster oleifolius (Lam.) Wagenitz gyapjas õszirózsa (1154) Cineraria rivularis W.et K =Senecio rivularis (W.et K.) DC. csermelyaggófû (1252) Cineraria sibirica L. 16. =Ligularia sibirica (L.) Cass. szibériai hamuvirág (1268) Cnicus pauciflorus W.et K =Cirsium waldsteinii Rouy pompázó aszat Cochlearia macrocarpa W.et K =Armoracia macrocarpa (W.et K.) Kit. ex Baumg. debreceni torma (1026) Colchicum arenarium W.et K homoki kikerics (1701) Convolvulus sylvaticus Kit =Calystegia silvatica (Kit.) Griseb. erdei sövényszulák Crataegus nigra W.et K. 61. fekete galagonya (105) Crepis agrestis W.et K. ex Willd =Crepis capillaris (L.) Wallr. var. agrestis (W.et K. ex Willd.) D.T. et Sarnth. vékony zörgõfû (1371) Crepis hieracioides W.et K. 70. =Crepis mollis (Jacq.) Asch. lágylevelû zörgõfû Crepis hispida W.et K. 43. =Crepis setosa Hall f. var.hispida (W.et K.) Beck serteszõrû zörgõfû (1364) Crepis rigida W.et K. 19. =Crepis pannonica (Jacq.) C. Koch magyar zörgõfû (1366) Cucubalus mollissimus W.et K. non L =Silene viridiflora L. zöldesvirágú habszegfû (1434) Cucubalus multiflorus Ehrh. 56. =Silene multiflora (Ehrh.) Pers. sokvirágú habszegfû (1430) Cynoglossum umbellatum W.et K =Rindera umbellata (W.et K.) Bge. homoki ernyõke Cytisus alpinus Mill =Laburnum alpinum (Mill.) Bercht. et J. Presl havasi aranyesõ Cytisus biflorus L Hérit =Cytisus ratisbonensis Schaeff. =Chamaecytisus ratisbonensis (Schaeff.) Rothm. selymes zanót (254) Cytisus elongatus W.et K =Cytisus elongatus W.et K. var. glaber (L.f.)DC. =Chamaecytisus glaber (L.f.) Rothm. kopasz zanót Cytisus falcatus W.et K =Cytisus ciliatus Wahlb. =Chamaecytisus ciliatus (Wahlb.) Rothm. pillás zanót (255) Cytisus leucanthus W.et K =Cytisus albus Hacq. =Chamaecytisus albus (Hacq.) Rothm. fehér zanót (251) Delphinium alpinum W.et K =Delphinium elatum L. nyúlánk szarkaláb Delphinium fissum W.et K. 81. szeldeltlevelû szarkaláb Dentaria glandulosa W.et K =Cardamine glanduligera O. Schwarz ikrás fogas-ír (1035) Dentaria polyphylla W.et K =Cardamine kitaibelii Becherer soklevelû fogas-ír Kitaibel-fogas-ír Dentaria trifolia W.et K =Cardamine waldsteinii Dyer. hármaslevelû fogas-ír (1037) Dianthus collinus W.et K. 38. dunai szekfû (1461) Dianthus nitidus W.et K fényes szekfû
6 134 KITAIBELIA 1997., II.: Dianthus petraeus W.et K al-dunai szekfû Dianthus serotinus W.et K kései szegfû (1453) Digitalis x fuscescens W.et K (Digitalis grandiflora x laevigata) homályos gyûszûvirág Digitalis laevigata W.et K horvát gyûszûvirág Digitalis lanata Ehrh. 74. gyapjas gyûszûvirág (892) Epilobium angustissimum Web. 76. =Chamaenerion dodonaei (Vill.) Holub vízparti deréce (403) Epipactis microphylla (Ehrh.) Sw kislevelû nõszõfû (1808) Eryngium amethystinum L ametisztkék iringó Erysimum angustifolium Ehrh. 98. =Syrenia cana (Pill.et Mitterp.) Neilr. homokviola (1067) Erythraea emarginata W.et K =Centaurium pulchellum (Sw.) Druce f. emarginatum (W. et K.) Borb. csinos ezerjófû (676) Euphorbia ambigua W.et K =Euphorbia carnicolica Jacq. krajnai kutyatej Euphorbia lucida W.et K. 54. fényes kutyatej (663) Euphorbia salicifolia Host 55. fûzlevelû kutyatej (659) Euphorbia villosa W.et K. ex Willd. 93. bozontos kutyatej (655) Euphorbia virgata W.et K vesszõs kutyatej (662) Euphorbia viridiflora W.et K =Euphorbia dulcis L. var. chloradenia Boiss. in DC. édes kutyatej (652) Galium infestum W.et K =Galium spurium L. subsp. infestum (W.et K.) Janchen vetési galaj (537) Genista ovata W.et K. 84. vel Genista tinctoria L. subsp. ovata (W.et K.) Arcang. szõrös rekettye (244) Genista procumbens W.et K. ex Willd =Cytisus procumbens (W.et K.) Spreng. sziklai zanót (248) Genista triquetra W.et K =Genista januensis Viv. háromélû zanót Gentiana pyrenaica L =Gentiana pyrenaica L. var. laciniata (Kit.) Jáv. szabdalt pireneusi tárnics Gentiana utriculosa L hólyagos tárnics Geranium divaricatum Ehrh berzedt gólyaorr (623) Geranium umbrosum W.et K =Geranium pyrenaicum Burm. f. pireneusi gólyaorr (631) Glechoma hirsuta W.et K borzas repkény (765) Glycyrrhiza glandulifera W.et K. 21. =Glycyrrhiza glabra L. subsp. glandulifera (W.et K.) Soó ikrás édesgyökér Gypsophila arenaria W.et K. ex Willd. 41. =Gypsophila fastigata L. subsp. arenaria (W.et K.) Dom. homoki fátyolvirág (1443) Hedysarum album W.et K =Onobrychis alba (W.et K.) Desv. fehér baltacím Helleborus atrorubens W.et K =Helleborus dumetorum (W.et K. in Willd.) subsp. atrorubens (W.et K.) Merxm. et Podl. bíborszínû hunyor Helleborus purpurascens W.et K pirosló hunyor (3) Hesperis africana L =Malcolmia africana (L.) R. Br. afrikairepcsény (1059) Hesperis runcinata W.et K =Hesperis sylvestris Cr. erdei estike (1058) Hieracium croaticum W.et K =Crepis mollis (Jacq.) Asch. lágylevelû zörgõfû Hieracium echioides Lumn. 85. szúrós hölgymál (1384) Hieracium flexuosum W.et K hajlongó hölgymál Hieracium foliosum W.et K =Hieracium virosum Pall. var. foliosum (W.et K.) Zahn bûzös hölgymál Hieracium grandiflorum All. 99. =Crepis conyzifolia (Gouan) A. Kern. nagyfészkû zörgõfû
7 HORTOBÁGYI T.C.: KITAIBEL fõ mûve az Icones bemutatása és annak teljes fajlistája 135 Hieracium lanatum W.et K =Hieracium waldsteinii Tausch Waldstein-hölgymál Hieracium pallescens W.et K sápadtzöld hölgymál Hieracium racemosum W.et K. ex Willd fürtös hölgymál (1397) Hieracium ramosum W.et K. ex Willd ágas hölgymál (551.old.) Hieracium x stoloniflorum W.et K virágzóindájú hölgymál Hyoseris foetida L. 49. =Aposeris foetida (L.) Less. büdös csigakél Hypericum alpinum W.et K =Hypericum richerii Vill. subsp. grisebachii (Boiss.) Nym. erdélyi orbáncfû Iberis carnosa W.et K. non Willd =Iberis pruitii Tineo mediterrán tatárvirág Iris arenaria W.et K. 57. vel Iris humilis Georgi subsp. arenaria (W.et K.) A. et D. Löve homoki nõszirom (1775) Iris hungarica W.et K =Iris aphylla L. subsp. hungarica (W.et K.) Hegi magyar nõszirom (1777) Kitaibela vitifolia Willd. 31. Kitaibel-mályva Lactuca sagittata W.et K. 1. =Lactuca quercina L. subsp. sagittata (W.et K.) Ãelak. nyilas saláta (1360) Lactuca stricta W.et K. 48. =Lactuca quercina L. cserlevelû saláta (1360) Lamium orvala L pofók árvacsalán (780) Laserpitium alpinum W.et K =Laserpitium krapfii Cr. subsp. krapfii kárpáti bordamag Laserpitium marginatum W.et K =Laserpitium krapfii Cr. subsp. krapfii kárpáti bordamag Laserpitium verticillatum W.et K =Physospermum verticillatum (W.et K.) Vis. örvös dudamag Leontodon lividum W.et K =Taraxacum palustre (Lyons) Symons lápi pitypang (1352) Leontodon serotinum W.et K =Taraxacum serotinum (W.et K.) Poir. kései pitypang (1348) Lepidium crassifolium W.et K. 4. vel Lepidium cartilagineum (J. Mayer) Thell. subsp. crassifolium (W.et K.) Thell. pozsgás zsázsa (987) Linum aureum W.et K =Linum trigynum L. francia len (609) Linum nervosum W.et K inas len Lotus gracilis W.et K. ex Willd =Lotus angustissimus L. karcsú kerep (309) Melampyrum barbatum W.et K. ex Willd. 86. szakállas csormolya (896) Melissa alba W.et K =Micromeria thymifolia (Scop.) Fritsch in A. Kern. =Calamintha thymifolia (Scop.) Rchb. szirti pereszlény (804) Melissa subnuda W.et K =Calamintha nepeta (L.) Savi subsp. glandulosa (Req.) P. W. Ball mirigyes pereszlény Mespilus coccinea W.et K =Cotoneaster tomentosus (Ait.) Lindl. =Cotoneaster nebrodensis (Guss.) C. Koch nagylevelû madárbirs (89) Myosotis obtusa W.et K =Anchusa barrelieri (All.) Vitm. kék atracél (713) Nymphaea lotus L. 15. =Nymphaea lotus L. var. thermalis (DC.) Tuzson hévizi tündérrózsa Onosma arenarium W.et K homoki vértõ (738) Onosma stellulata W.et K horvát vértõ Orobus alpestris W.et K Lathyrus alpestris (W.et K.) Kit. ex Èelak. havasi lednek Orobus laevigatus W.et K =Lathyrus laevigatus (W.et K.) Gren. kopasz lednek Orobus ochroleucus W.et K =Vicia sparsiflora Ten. pilisi bükköny (344) Pastinaca opopanax W.et K. non L =Opopanax chironium (L.) Koch kentaurfû Peucedanum arenarium W.et K. 20. homoki kocsord (515)
8 136 KITAIBELIA 1997., II.: Peucedanum longifolium W.et K hosszúlevelû kocsord Peucedanum sibiricum W.et K. non Willd. 60. =Ferula sadleriana Ledeb. Sadler-husáng (510) Phyteuma canescens W.et K. 14. =Asyneuma canescens (W.et K.) Gr. et Sch. harangcsillag (1145) Pimpinella glauca W.et K. 72. =Trinia ramosissima (Fisch.) Koch magyar nyúlkapor (481) Pinus pumilio Hke =Pinus mugo Turra törpefenyõ Plantago arenaria W.et K. 51. vel Plantago indica L. homoki útifû (941) Plantago hungarica W.et K =Plantago lanceolata L. var. hungarica (W.et K.) Grec. kopaszodó útifû (946) Plantago sericea W.et K =Plantago argentea Chaix ezüstös útifû (945) Plantago tenuiflora W.et K. 39. vékony útifû (942) Polygonum arenarium W.et K. 67. homoki keserûfû (1604) Potentilla patula W.et K terpedt pimpó (157) Poterium polygamum W.et K =Sanguisorba minor Scop. subsp. muricata (Spach) Briq. szárnyalt csabaíre (167) Ranunculus crenatus W.et K. 10. csipkéslevelû boglárka Ranunculus nodiflorus L =Ranunculus lateriflorus DC. sziki boglárka (51) Ranunculus pedatus W.et K villás boglárka (48) Ranunculus polyphyllus W.et K. ex Willd. 45. buglyos boglárka (52) Ranunculus scutatus W.et K kereklevelû boglárka Rhamnus tinctorius W.et K =Rhamnus saxatilis Jacq. subsp. tinctorius (W.et K.) Nym. festõ benge Rosa x reversa W.et K (Rosa pendulina x spinosissima) Rubus x agrestis W.et K (Rubus caesius x canescens W.et K.) Rubus hirtus W.et K borzas szeder (134) Salsola arenaria W.et K. 78. =Kochia laniflora (Gmel.) Borb. homoki seprûfû (1547) Salsola cinerea W.et K =Bassia sedoides (Pall.) Asch. seprûparéj (1545) Salvia nutans L. 62. kónya zsálya (800) Saxifraga cuneifolia L. 44. éklevelû kõtörõfû Saxifraga cymosa W.et K. 88. =Saxifraga pedemontana All. subsp. cymosa (W.et K.) Engl. bugás kõtörõfû Saxifraga hieracifolia W.et K. 18. hölgymállevelû kõtörõfû Scabiosa agrestis W.et K =Scabiosa triandra L. =Scabiosa gramuntia L. subsp. agrestis (W.et K.) Sch. et K. mezei ördögszem (589) Scabiosa banatica W.et K. 12. =Scabiosa columbaria L. subsp. banatica (W.et K.) Diklià bánáti ördögszem Scabiosa canescens W.et K. 53. szürkés ördögszem (587) Scabiosa corniculata W.et K. 13. =Cephalaria uralensis (Murr.) R. et Sch. urali fejvirág Scabiosa graminifolia L ezüstös ördögszem Scabiosa laevigata W.et K =Cephalaria laevigata (W.et K.) Schrad. sima fejvirág Scabiosa longifolia W.et K. 5. =Knautia longifolia (W.et K.) Koch hosszúlevelû varfû Scabiosa silenifolia W.et K szilénelevelû ördögszem Scabiosa stricta W.et K =Scabiosa lucida Vill. subsp. stricta (W.et K.) Jasiewicz merev ördögszem Scandix fumarioides W.et K =Anthriscus fumarioides (W.et K.) Spreng. balkáni turbolya
9 HORTOBÁGYI T.C.: KITAIBEL fõ mûve az Icones bemutatása és annak teljes fajlistája 137 Scilla pratensis W.et K =Scilla litardierei Breitsd. balkáni csillagvirág Scorzonera angustifolia W.et K. non L =Scorzonera villosa Scop. molyhos pozdor Scorzonera rosea W.et K vel Scorzonera purpurea L. subsp. rosea (W.et K.) Nym. rózsás pozdor Scrophularia glandulosa W.et K =Scrophularia scopolii Hoppe bársonyos görvélyfû (857) Scrophularia laciniata W.et K vel Scrophularia heterophylla Willd. subsp. laciniata (W.et K.) Maire et Petitmengin szabdaltlevelû görvélyfû Scrophularia vernalis L. 73. tavaszi görvélyfû (856) Scutellaria alpina L havasi csukóka Scutellaria peregrina W.et K. non L =Scutellaria altissima L. magas csukóka (758) Sedum glaucum W.et K =Sedum hispanicum L. deres varjúháj (218) Sedum spathulatum W.et K =Sedum cepaea L. örvös varjúháj Senecio croaticus W.et K Senecio cacaliaster Lam. horvát aggófû Senecio rupestris W.et K szirti aggófû (1258) Senecio umbrosus W.et K 210. =Senecio doria L. subsp. umbrosus (W.et K.) Soó nagy aggófû (1267) Senecio vernalis W.et K. 24. tavaszi aggófû (1257) Seseli gracile W.et K karcsú gurgolya Seseli leucospermum W.et K. 89. magyar gurgolya (494) Seseli rigidum W.et K merev gurgolya Silene dichotoma Ehrh. 29. villás habszegfû (1428) Silene flavescens W.et K sárgás habszegfû (1426) Silene infracta W.et K =Silene nutans L. var. glabra DC. kopasz kónya habszegfû (1433) Silene longiflora Ehrh. 8. termetes habszegfû (1431) Silene nemoralis W.et K vel Silene italica L. subsp. nemoralis (W.et K.) Nym. ligeti habszegfû (1432) Silene petraea W.et K =Silene saxifraga L. subsp. petraea (W.et K.) Gusul. sziklai habszegfû Silene pusilla W.et K vel Heliosperma quadridentata (Murr.) Sch. et Thell. subsp. pusilla (W.et K.) Neumayer gyengéd sugármag Silene saxifraga L kõtörõ habszegfû Smyrnium perfoliatum L. 23. átnõttlevelû õzsaláta (469) Solidago alpestris W.et K =Solidago virga-aurea L. subsp. alpestris (W.et K. ex Willd.) Hay. =Solidago virga-aurea L. subsp. minuta (L.) Arcang. havasi aranyvesszõ Spiraea cana W.et K molyhos gyöngyvesszõ Spiraea oblongifolia W.et K =Spiraea media Fr. Schmidt sziklai gyöngyvesszõ (84) Stachys obliqua W.et K keleti tisztesfû Sternbergia colchiciflora W.et K apró vetõvirág (1764) Symphytum cordatum W.et K. ex Willd. 7. szívlevelû nadálytõ Teucrium laxmannii L. 69. =Ajuga laxmannii (L.) Benth. szennyes ínfû (747) Thalictrum foetidum W.et K. non L =Thalictrum minus L. subsp. saxatile (Schleich.) Gaud. var. velebiticum (Deg.) Soó velebiti borkóró Thymus acicularis W.et K =Thymus striatus Vahl var. acicularis (W.et K.) Borb. velebiti kakukkfû Thymus montanus W.et K. 71. =Thymus pulegioides L. subsp. montanus (W.et K.) Ronn. hegyi kakukkfû (810)
10 138 KITAIBELIA 1997., II.: Thymus piperella W.et K. non L. nec All =Micromeria croatica (Pers.) Schott horvát pereszlény Tilia alba W.et K. non Ait.3. =Tilia tomentosa Moench ezüst hárs (592) Tragopogon floccosus W.et K homoki bakszakáll (1338) Trifolium angulatum W.et K. 27. sziki here (291) Trifolium dentatum W.et K. 42. =Melilotus dentatus (W.et K.) Pers. fogas somkóró (275) Trifolium diffusum Ehrh. 50. buglyos here (302) Trifolium expansum W.et K =Trifolium pratense L. var. americanum C. O. Harz terpedt réti here Trifolium macrorrhizum W.et K. 26. =Melilotus altissimus Thuill. subsp. macrorhizus (W.et K.) R. et F. réti somkóró (276) Trifolium pallidum W.et K. 36. halvány here (300) Trifolium palustre W.et K =Melilotus altissimus Thuill. var. paluster (W.et K.) R. et F. mocsári somkóró (276) Trifolium parviflorum Ehrh =Trifolium retusum L. pusztai here (290) Trifolium reclinatum W.et K =Trifolium echinatum Bieb. var. reclinatum (W.et K.) A. et G. töviskés here Trifolium recurvum W.et K =Trifolium vesiculosum Savi hólyagos here Trifolium striatum L. 25. sávos here (301) Trifolium strictum L. 37. sudár here (289) Trigonella monspeliaca L francia lepkeszeg (263) Turritis patula Ehrh. 59. =Arabis auriculata Lam. =Arabis recta Vill. egyenes ikravirág Uvularia amplexifolia L =Streptopus amplexifolius (L.) DC. szárölelõ nyelvcsap Vaillantia glabra L. 32. =Cruciata glabra (L.) Ehrend. tavaszi keresztfû (533) Vaillantia pedemontana Bell. 33. =Cruciata pedemontana (Bell.) Ehrend. f. reflexa (Presl) Soó apró keresztfû Verbascum floccosum W.et K. 79. =Verbascum pulverulentum Vill. pamutos ökörfarkkóró (843) Verbascum x rubiginosum W.et K (Verbascum austriacum x phoeniceum) ragyás ökörfarkkóró Veronica depauperata W.et K =Veronica aphylla L. csupaszszárú veronika Veronica foliosa W.et K =Veronica paniculata L. subsp. foliosa (W.et K.) Skalicky =Pseudolysimachion spurium (L.) Rauschert subsp. foliosum (W.et K.) Holub bugás veronika (875) Veronica incana L =Veronica spicata L. subsp. incana (L.) Walters =Pseudolysimachion pallens (Host) Fischer szürke veronika (876) Vicia oroboides Wulf zalai bükköny (350) Vicia polyphylla W.et K =Vicia villosa Roth szöszös bükköny (347) Vicia sordida W.et K =Vicia grandiflora Scop. subsp. sordida (W.et K.) Dostál szennyes bükköny (357) Vinca herbacea W.et K. 9. pusztai meténg (691) Viola ambigua W.et K csuklyás ibolya (1099) Viola declinata W.et K edélyi árvácska Waldsteinia geoides Willd. 77. Waldstein-pimpó (158)
11 HORTOBÁGYI T.C.: KITAIBEL fõ mûve az Icones bemutatása és annak teljes fajlistája 139 I. A FLÓRAMÛ JELENLEG ÉRVÉNYES FAJNEVEI AZONOSÍTÁSÁHOZ FELHASZNÁLT ÚJABB IRODALOM JEGYZÉKE: CHRTEK J. -- SKODOPOLOVA B. 1982: Waldstein's collection in herbarium on the National Museum in Prague. -- Acta Mus. Nat. Pragae. 38 B. pp.: DOSTÁL J. 1989: Nová kvìtena ÈSSR Academia CAV, Praha. 8 o pp.: FEDOROV A.A. (red.) : Flora Partis Europaeae URSS Nauka, Leningrad. pp.: JÁVORKA S. 1957: Kitaibel Pál. -- Akad. Kiadó, Budapest. pp.: JOSIFOVIÈ M. (red.) : Flora de la Republique Socialiste de Serbie Acad. Serbe, Beograd. pp.: MARTINÈIÈ A. - SUSNIK, F. 1984: Mala flora Slovenije. -- Ljubljana. pp.: 796. PIGNATTI S. (red.) 1982: Flora d'italia Edagricole, Bologna. pp.: PRISZTER Sz. 1985: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve VII. Mutatók - Akadémiai Kiadó, Budapest. pp.: 683. SÃVULESCU T. et al. (eds.) : Flora Reipublicae Popularis (resp. Socialisticae) Romania Acad. RSR, Bucuresti. pp.: SIMON T. 1992: A magyarországi edényes flóra határozója. -- Tankönyvkiadó, Budapest. pp.: 892. SOÓ R : A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I-VI.-- Akad.Kiadó, Budapest. pp.: TUTIN T.G. et al. (red.) : Flora Europaea. I-V. -- Univ. Press, Cambridge. pp.: II.EGYÉB IRODALMAK JEGYZÉKE: ANDRÁSSY P. - CSAPODY I. - HORTOBÁGYI T.C. 1994: Kitaibel Pál és a Kitaibel Pál Középiskolai biológiai tanulmányi verseny. - Echo PR.Kft., Veszprém. pp.: 91. B.B.M.(BÁNHEGYI B.M.) 1996: Waldstein-Kitaibel: Descriptiones et Icones plantarum rariorum Hungariae, Bécs In: TAKÁCS, I. (szerk.). Mons Sacer Pannonhalma 1000 éve. III. kötet pp.: BUNKE Zs. 1995: A legnagyobb gyûjtõ - Kitaibel Pál. In: JÁRAINÉ-KOMLÓDI M. (szerk.): Pannon Enciklopédia - Magyarország növényvilága. - Dunakanyar 2000, Budapest. pp.: GOMBOCZ E. 1936: A magyar botanika története. A magyar flóra kutatói. - MTA, Budapest. pp.: GOMBOCZ E. 1945: Diaria itinerum Kitaibelii. Auf Grund originaler Tagebücher zusammengestellt. I-II. - Természettudományi Múzeum, Budapest. pp.: KOVÁTS D. 1992: Waldstein and Kitaibel types in the Hungarian Natural History Museum in Budapest. - Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici (84): SUMMARY KITAIBEL Pál's life-work - the ICONES' - a general presentation with a complete and revised list of species in alphabetical order by T.Cirill HORTOBÁGYI The first chapter of this study povides an outlined presentation of the genesis and significance of WALDSTEIN, F.A. and KITAIBEL Pál's nature-descriptive work Descriptiones et Icones plantarum rariorum Hungariae (Vienna, ) discovering the flora of the Hungarian Empire; a work in three volumes, the first to become appreciated abroad. The second chapter gives a revised list of species of the book describing 280 plants in detail. All names of plants, authors and taxons valid at present are also included.
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM Iktatószám: KJKF/851/2008. Tervezet a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben
A Pajta-völgy fokozottan védett növénytani értéke: a magyar cifra kankalin
Készítette: László Mónika A Pajta-völgy fokozottan védett növénytani értéke: a magyar cifra kankalin Minden igaz ismeret a fajok ismeretével kezdıdik. Linne Iskolánk biológia szakkörében 2002- ben és 2003-
Kitaibel Pál kora, élete és munkássága (1757-1817) CSAPODY István
CSAPODY I.: Kitaibel Pál kora, élete és munkássága 7 KITAIBELIA I. évf. pp.: 7-16. Debrecen 1996. május Kitaibel Pál kora, élete és munkássága (1757-1817) CSAPODY István Sopron 9400 Tulipán köz 10. ELŐZMÉNYEK
F11 Csanytelek Fajok Borítás (%)
CSEMETE FASOROK 2010.05.29 F11 Csanytelek Fajok Borítás (%) Ritkás lombozatú két sor szélességű, néhány méter széles (kb. 5 m). Nagyrészt egy soros tölgy, de északi végén két sorossá válik, a második sorban
Florisztikai adatok a Cserhát felhagyott szőlőiből
http://kitaibelia.unideb.hu/ ISSN 2064-4507 (Online) ISSN 1219-9672 (Print) 2014, Department of Botany, University of Debrecen, Hungary 19 (2): 260 266.; 2014 Florisztikai adatok a Cserhát felhagyott szőlőiből
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
Újabb florisztikai adatok a Duna-mentére, Nagymarostól Dunakesziig
116 Újabb florisztikai adatok a Duna-mentére, Nagymarostól Dunakesziig PINTÉR Balázs 1 HÁZI Judit 2 SELMECZI KOVÁCS Ádám 3 (1) Tölgy Természetvédelmi Egyesület, H-2103 Gödöllõ, Péter Károly utca 1.; pinyob@gmail.com
A nép néhány orvosi növényéről.
A nép néhány orvosi növényéről. Alig van vidék az országban, a hol valami orvosi fű ne teremne. A nép mindenütt talán minden faluban gyűjt egyes füveket orvosságul s ellátja velők a házat, úgy hogy nélkülözheti
Növényrendszertan. 10. elıadás. Dr. Bartha Dénes
Növényrendszertan 10. elıadás Dr. Bartha Dénes 6. ao: Forrtszirmúak - Asteridae forrt szirom 4-körös virágok a porzók száma: 5-4 - 2, a pártára nıttek r: Tárnicsvirágúak - Gentianales 2 termılevélbıl alakult
Kárpáti mészkősziklagyep (Campanulo-Festucetum pallentis) FVJ
Mészkősziklagyepek Elsősorban a kémiai mállásra (híg szénsavas víz gyengén oldja) hajlamos mészkő alapkőzeten kifejlődő sziklagyepek, amelyek fajkészletére a kontinentális klímahatás, illetve a tengerszint
A szártalan csűdfű (Astragalus exscapus L.) előkerülése a Dél-Tiszántúlon
Crisicum 6. pp. 117-121. A szártalan csűdfű (Astragalus exscapus L.) előkerülése a Dél-Tiszántúlon Sallainé Kapocsi Judit Abstract Discovery of Astragalus exscapus L. in South-Eastern Part of the Great
Növényrendszertan gyakorlatok
Növényrendszertan gyakorlatok 14. gyakorlat Környezettudományi szak Környezetmérnöki szak r: Árvacsalán-virágúak - Lamiales cs: Ajakosok - Lamiaceae (Labiatae) fıként lágyszárúak vagy félcserjék négyélő
Növényrendszertan gyakorlatok. Erdımérnöki Szak
Növényrendszertan gyakorlatok Erdımérnöki Szak Pillangósvirágúak Fabaceae (Leguminosae) Sváb rekettye Genista germanica Sváb rekettye Genista germanica Selymes rekettye Genista pilosa Selymes rekettye
Kutatási Jelentés 2008 Horváth András MTA ÖBKI. Projekt száma: LIFE 05NAT/HU/ Kutatási terület: Belsőbáránd
1. Tevékenységek: Kutatási Jelentés 2008 Horváth András MTA ÖBKI A Pannon gyepek élőhelykezelése Magyarországon Projekt száma: LIFE 05NAT/HU/000117 Kutatási terület: Belsőbáránd A Belsőbárándi völgyrendszerben
KITAIBELIA VII. évf. 2. szám pp.: 163-167. Debrecen 2002. RIEZING Norbert. H-2851 Környe, Bem J. u 33.
Adatok a Dunántúl északi részének flórájához RIEZING Norbert H-2851 Környe, Bem J. u 33. Bevezetõ Írásomban az 1992-2001 között a Dunántúl északi részén összegyûjtött adataim közül ismertetek 57 különbözõ
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
Másodlagos löszpusztagyepek fejlődése felhagyott szántókon II. A fajkészlet
Crisicum I. pp. 84-99. Másodlagos löszpusztagyepek fejlődése felhagyott szántókon II. A fajkészlet Molnár Zsolt Abstract Secondary loess steppe grassland succession on former plough-lands. II. Species
ÚJABB ADATOK A DÉL-TISZÁNTÚL FLÓRÁJÁNAK ISMERETÉHEZ
A Puszta 2003-1/20. pp. 135-170. ÚJABB ADATOK A DÉL-TISZÁNTÚL FLÓRÁJÁNAK ISMERETÉHEZ TÓTH TAMÁS NIMFEA TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET, KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG SZARVAS 2003 Jelen cikkemben újabb,
Pannon. Magbank ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. A pannon magbank létrehozása a magyar vadon élő edényes növények hosszú távú ex-situ megőrzésére
Pannon Magbank ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A pannon magbank létrehozása a magyar vadon élő edényes növények hosszú távú ex-situ megőrzésére Projekt adatok 3 TARTALOMJEGYZÉK PROJEKT ADATOK: Azonosítószáma: LIFE08/NAT/H/000288
H2 Felnyíló, mészkedvelő lejtő- és törmelékgyepek Calcareous rocky steppes
Zárt száraz- és félszárazgyepek fontos veszélyforrás a muflon által okozott taposás, erózió. Az erózió mértéke és az élőhelyfolt kiterjedése, elszigeteltsége határozza meg a regenerálódás lehetőségét,
VADNÖVÉNYEK EX-SITU VÉDELMÉNEK KÖRNYEZETI KORLÁTAI
VADNÖVÉNYEK EX-SITU VÉDELMÉNEK KÖRNYEZETI KORLÁTAI Készítette: Gauland Ildikó ELTE-TTK Környezettan BSc. Témavezető: Dr. Tóth Zoltán 2014. Június 25. BEVEZETÉS Amiről szó lesz: Az ex-situ védelem Ex-situ
Adatok a Baranyai-dombság flórájához
17 Adatok a Baranyai-dombság flórájához PURGER Dragica Pécsi Tudományegyetem, TTK, Biológiai Intézet, Állatökológia Tanszék, H-7624 Pécs, Ifjúság útja 6. dragica@ttk.pte.hu Bevezetés A Mecseken és környékén
PULTON INNEN Évelők, nyáron is
PULTON INNEN Évelők, nyáron is Az évelők iránti kereslet jelentős növekedéséről számolnak be évek óta a nyugat európai kereskedők és az utóbbi években a hazai kertészeti árudák is. Az évelők eladásával
Adatok az esztergomi Duna-ártér flórájához
KITAIBELIA VIII. évf. 1. szám pp.: 55-63. Debrecen 2003 Adatok az esztergomi Duna-ártér flórájához BARINA Zoltán MTM Növénytára BUDAPEST H-1476 Pf.: 222. Bevezetés Esztergom környékén, a Duna mentén, valamint
10. A növényfajok jogi védelme. Az 1996 évi természetvédelmi törvény botanikai vonatkozásai. Módosító rendeletek 2001, 2005. Védett növények az
10. A növényfajok jogi védelme. Az 1996 évi természetvédelmi törvény botanikai vonatkozásai. Módosító rendeletek 2001, 2005. Védett növények az Európai Unióban. A természetvédelem története Magyarországon
3. Sziki gyepek. + Időszakosan túlzottan átnedvesedő, nyáron kiszáradó öntésterületeken.
3. Sziki gyepek Általában sztyeppklímán Tavasszal átnedvesedő talaj nyáron kiszárad Talaj mélyéről kioldott sók párolgás miatt felszínre fsz-i sókiválások Sókoncentráció, humusztartalom alapján osztályozható
Research Report 2008 András Horváth MTA ÖBKI. Habitat Management on the Pannonian Grasslands in Hungary. Project number: LIFE 05NAT/HU/000117
1. Activities: Research Report 2008 András Horváth MTA ÖBKI Habitat Management on the Pannonian Grasslands in Hungary Project number: LIFE 05NAT/HU/000117 Name of project area: Belsőbáránd Three types
Crisicum 2. pp.35-49. Elek növényvilága. Kertész Éva. Abstract
Crisicum 2. pp.35-49. Elek növényvilága Kertész Éva Abstract Flora of Elek: Since the 18th century the grasslands of Elek city have been cultivated. In the 19th century the periphery of the city was mostly
A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28 (2006) 17-40. A SZABADKÍGYÓSI KÍGYÓSI-PUSZTA NÖVÉNYZETE. - Kertész Éva -
A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28 (2006) 17-40. A SZABADKÍGYÓSI KÍGYÓSI-PUSZTA NÖVÉNYZETE - Kertész Éva - A szabadkígyósi Kígyósi-puszta védett terület általános jellemzése Bevezetés A vizsgált terület
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Száraz sziklagyep társulások főbb növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége, természetvédelmi szempontú kezelésük főbb kérdései.
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE Száraz sziklagyep társulások főbb növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége, természetvédelmi szempontú kezelésük főbb kérdései. A száraz sziklagyepek általános jellemzői Hegységeink
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
Népies növények a Kiskunság flórájában
Móra Ferenc Népies növények a Kiskunság flórájában Azt hiszem, ma már felesleges fejtegetnem a Bugát-féle természettudományi műnyelv lehetetlen voltát. Szabó József okos fellépése idejekorán útját állta
Porcelán dísztégelyek gyógynövényes dekorral Zeke Hajas Ilona festőművésznő tervei alapján
DESIGN Porcelán dísztégelyek gyógynövényes dekorral Zeke Hajas Ilona festőművésznő tervei alapján 3 Adonis Vernalis Tavaszi hérics Calendula Officinalis Körömvirág Papaver Rhoeas Pipacs Digitalis Purpurea
KUNHALOMKUTATÁSOK (A CSÍPÕ-HALOM VEGETÁCIÓJA)
Tájökológiai Lapok 1 (1): 87 96. (2003) 87 KUNHALOMKUTATÁSOK (A CSÍPÕ-HALOM VEGETÁCIÓJA) JOÓ KATALIN Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézet, Tájökológiai Tanszék 2103 Gödöllõ, Páter K. u. 1.
restaurációja iparterületen
Pusztai tölgyeshomokpusztagyep mozaik restaurációja iparterületen Halassy Melinda, Csecserits Anikó, Dezsényi Péter, Kövendi-Jakó Anna, Somodi Imelda & Török Katalin Szárazgyepek helyreállítása 20-21 May
FLORISZTIKAI ADATOK A NAGYKÕRÖSI NAGYERDÕ ÉS KÖRNYÉKÉRÕL
FLORISZTIKAI ADATOK A NAGYKÕRÖSI NAGYERDÕ ÉS KÖRNYÉKÉRÕL TAR TEODÓRA SzIE KTK, Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 35 43. Elfogadva: 2002. július 17. Bot. Közlem. 89.
MAGYARORSZÁG EZÜSTPERJÉS GYEPJEI
K A N I T Z I A J o u r n a l o f B o t a n y Kanitzia 13: 29-43. Szombathely, 2005 MAGYARORSZÁG EZÜSTPERJÉS GYEPJEI LÁJER KONRÁD Eötvös József Főiskola, Műszaki Fakultás, Környezettechnológia Tanszék,
Adatok az Eperjes Tokaji-hegylánc déli felének növényvilágából
108 KITAIBELIA XII. évf. 1. szám pp.: 108-115. Debrecen 2007 Adatok az Eperjes Tokaji-hegylánc déli felének növényvilágából MOLNÁR Csaba 1 TÜRKE Ildikó Judit 2 (1) H-3036, Gyöngyöstarján, István utca 52.
Vizes élőhelyek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Vizes élőhelyek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Parkban Hortobágy gyi Nemzeti Park 1973 82,000 hektár ~ 24,000 hektár Ramsari Terület Vizes élőhelyek megőrzésének, helyreállításának fontossága Mühlenberg
Dendrológia. 6. elıadás. Dr. Bartha Dénes
Dendrológia 6. elıadás Dr. Bartha Dénes r: Rosales Rózsavirágúak cs: Rosaceae Rózsafélék acs: Spiraeoideae Gyöngyvesszıfélék Spiraea gyöngyvesszı + Spiraea salicifolia főzlevelő gyöngyvesszı + Spiraea
BOTANIKAI MEGFIGYELÉSEK DÉL-BUKOVINA TÉRSÉGÉBEN. 3036-Gyöngyöstarján, István u. 52. birkaporkolt@yahoo.co.uk 2
kanitzia19tıl.qxd 2008.05.11. 18:47 Page 19 KANITZIA Journal of Botany Kanitzia 15: 19-34., Szombathely, 2007 BOTANIKAI MEGFIGYELÉSEK DÉL-BUKOVINA TÉRSÉGÉBEN MOLNÁR CSABA 1 - TÜRKE ILDIKÓ JUDIT 2 - CSATHÓ
Az Aster linosyris (L.) BERNH., mint őshonos évelő faj botanikája és termesztésbe vonása
Budapesti Corvinus Egyetem Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék Az Aster linosyris (L.) BERNH., mint őshonos évelő faj botanikája és termesztésbe vonása Doktori értekezés Tar Teodóra Budapest,
Peti Erzsébet, programvezető
Peti Erzsébet, programvezető 2014.November 27. A projekt célja: A Pannon Magbank létrehozása, legalább 800, a Pannon biogeográfiai régióban őshonos, tárolásra alkalmas magvú növényfaj génbanki technológiával
ANDRÁSSY PÉTER. A Kitaibel Pál tevékenységéhez kapcsolódó irodalom bibliográfiája 1957-től
Forrás: http://www.kitaibelverseny.hu/bibliogr.htm ANDRÁSSY PÉTER A Kitaibel Pál tevékenységéhez kapcsolódó irodalom bibliográfiája 1957-től JÁVORKA SÁNDOR az Akadémiai Kiadó gondozásában 1957-ben megjelent
nyilvántartási_szám HUSEED Acer campestre L. HUSEED Acer campestre L. HUSEED Acer platanoides L. HUSEED Acer platanoides L.
nyilvántartási_szám úmf_név HUSEED000172 Acer campestre L. HUSEED000188 Acer campestre L. HUSEED000190 Acer platanoides L. HUSEED000267 Acer platanoides L. HUSEED000485 Acer tataricum L. HUSEED000454 HUSEED000589
Újabb adatok a Peszéradacsi Tájvédelmi Körzet flórájához
60 KITAIBELIA I. évf. pp.: 60-64. Debrecen 1996. május Újabb adatok a Peszéradacsi Tájvédelmi Körzet flórájához NAGY Tamás 1 VIDÉKI Róbert 2 (1) Kecskemét 6000 Borostyán u. 5/B. (2) Debrecen 4027 Domokos
3. Magyarország növényzetének fejlődése a harmadkortól. Reliktum növények és reliktum endemizmusok. Az Ősmátra elmélet.
3. Magyarország növényzetének fejlődése a harmadkortól. Reliktum növények és reliktum endemizmusok. Az Ősmátra elmélet. Vegetációtörténet Az evolóció nagy lépései a növényvilág fejlődése során 1. 3,5
D6 Ártéri és mocsári magaskórósok, árnyas-nyirkos szegélynövényzet Tall-herb vegetation of floodplains, marshes and mesic shaded forest fringes
nél inkább megkímélt hegy- és dombvidéki környezet és az állományok természetes növénytársulásokkal való érintkezése. Kedvező, ha minél nagyobb a foltméret. Ront az állományok természetességén az erdőgazdálkodás
TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL
TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294 SZAKÉRTŐ NEVE: Dr. Mikulás József Feladat megnevezése: Gyomnövények természetes
G2 Mészkedvelő nyílt sziklagyepek. G2 Mészkedvelő nyílt sziklagyepek
G2 Mészkedvelő nyílt sziklagyepek regenerálódás során szinte semmit sem tudunk, pedig esetleg fontos sebességet meghatározó tényezők lehetnek. A homoki tájban meglévő eredeti erdőfoltok szegélye fontos
Talajápolás a szőlőben
Talajápolás a szőlőben Donkó Ádám Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet 2014 Bevezetés - Klímaváltozás, szélsőséges időjárás (pl. heves záporok) - Hegy-völgy irányú sorvezetés eróziós károk - Takarónövény
Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta területén lévő parlagszántók felmérése 2008-ban
Crisicum 5. pp.99-107. Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta területén lévő parlagszántók felmérése 2008-ban Sallainé Kapocsi Judit Abstract The investigations of uncultivated lands of KMNP Kígyósi-puszta
M4 Nyílt homoki tölgyesek Open steppe oak forests on sand
1958, 1960a, 1960b, 1961, Tallós & Tóth 1968, V. Sipos & Varga 1993, Wendelberger 1989, Zólyomi 1957, 1969a, Zólyomi & Tallós 1967 Molnár Zsolt, Bölöni János, Bartha Dénes, Molnár Attila M4 Nyílt homoki
Adatok a Börzsöny-hegység flórájához. NAGY József
27 Kitaibelia II. évf. pp.: 27 32. Debrecen 1997 Adatok a Börzsöny-hegység flórájához NAGY József Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Növénytani Tanszék - Budapest, Ménesi út 44. 1118. A Börzsöny-hegység
Az ősi löszsztyepprét-maradványok leggyakoribb fennmaradási helyéül szolgáló mezsgyék védelmének szükségessége
Az ősi löszsztyepprét-maradványok leggyakoribb fennmaradási helyéül szolgáló mezsgyék védelmének szükségessége The importance of protecting verges, the most frequent location of ancient loess steppe remnants
Vizes élőhelyek Felszíni, vagy talajvíz által időszakosan vagy tartósan befolyásolt élőhelyek: ligeterdők, láperdők, lápok, mocsarak, rétek Lápi
Vizes élőhelyek Felszíni, vagy talajvíz által időszakosan vagy tartósan befolyásolt élőhelyek: ligeterdők, láperdők, lápok, mocsarak, rétek Lápi mocsári jelleg, fás és fátlan élőhelyeken egyaránt megjelenhet.
Adatok a Székelyföld (Románia) flórájának ismeretéhez I.
125 135 Flora Pannonica Journal of Phytogeography & Taxonomy Adatok a Székelyföld (Románia) flórájának ismeretéhez I. JAKAB Gusztáv 1 CSERGŐ Anna-Mária 2 AMBRUS László 3 Abstract: New data to the flora
ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP
Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Róka-hegyi bánya Utoljára módosítva: 2013-10-09 07:40:58 Megye: Budapest Községhatár: Budapest, III. ker. A terület kiterjedése: 9.0848 hektár Védetté
Az Erdei élőhelyek monitorozási módszerének fejlesztése és bevezetése (WP 2.3) feladat keretében elkészített
NATURA 2000 ERDŐK STR/FNK MONITOROZÁSA V3.0 Az Erdei élőhelyek monitorozási módszerének fejlesztése és bevezetése (WP 2.3) feladat keretében elkészített NATURA 2000 ERDŐS ÉLŐHELYEK STRUKTÚRA és FUNKCIÓ
Ökológiai élőlényismeret I. Szárazföldi növények 4. előadás SZIKLAGYEPEK
Ökológiai élőlényismeret I. Szárazföldi növények 4. előadás SZIKLAGYEPEK A SZIKLAGYEPEK JELLEMZŐI Pionír társulások szilárd alapkőzeten; a kőzet nagy foltokban a felszínen van Csekély talajborítottság,
Cseres - kocsánytalan tölgyesek
Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 200 400 m tszf. magasságban zonális Termőhely: optimálisan viszonylag mély barna erdőtalaj (pl. Ramman féle BE) és barnaföld, de előfordulhat sekély termőrétegű talajokon
Botanikai és zoológiai állapotfelmérés Tétényi-fennsík
Botanikai és zoológiai állapotfelmérés Tétényi-fennsík Budaörs 10357/2 hrsz.-ú önkormányzati terület és környezete 2012. május. 15. Gergely Attila Merkl Ottó Tartalom 1. Botanikai vizsgálatok eredményei...
Kutatási Jelentés 2008 Horváth András MTA ÖBKI. Projekt száma: LIFE 05NAT/HU/ Kutatási terület: Leányvári-völgy
1. Tevékenységek: Kutatási Jelentés 2008 Horváth András MTA ÖBKI A Pannon gyepek élőhelykezelése Magyarországon Projekt száma: LIFE 05NAT/HU/000117 Kutatási terület: Leányvári-völgy Ezen a kutatási területen
Borbás Vince emlékezete halálának századik évfordulóján IN MEMORIAM BORBÁS VINCE
K A N I T Z I A J o u r n a l o f B o t a n y Kanitzia 13: Szombathely, 2005 Borbás Vince emlékezete halálának századik évfordulóján IN MEMORIAM BORBÁS VINCE BORBÁS VINCE (1844-1905) A növényrendszertan
Miért szerethetők az évelők?
Gudmonné Jenei Magdolna Miért szerethetők az évelők? A követelménymodul megnevezése: Szabadföldi dísznövénytermesztés A követelménymodul száma: 2223-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30
BEKES MEGYEI MÚZEUMOK KÖZLEMÉNYEI
1996 BEKES MEGYEI MÚZEUMOK KÖZLEMÉNYEI A BÉKÉS MEGYEI MÚZEUMOK KÖZLEMÉNYEI 16 A millecentenárium évében Békéscsaba 1996 A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. Publications of the Museums of the County
VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN. PATALENSZKI NORBERT norbep@freemail.hu
VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN PATALENSZKI NORBERT norbep@freemail.hu Kulcsszavak: növényfajok, edényes flóra, flóratartomány, védett fajok Összefoglalás
A BAJI LÁBAS-HEGY ÉS KECSKE-HEGY FLÓRÁJA, CONVOLVULUS CANTABRICA L. A GERECSÉBEN
Bot. Közlem. 94(1 2): 57 73, 2007. A BAJI LÁBAS-HEGY ÉS KECSKE-HEGY FLÓRÁJA, CONVOLVULUS CANTABRICA L. A GERECSÉBEN MATUS GÁBOR 1 és BARINA ZOLTÁN 2 1 Debreceni Egyetem TEK, Növénytani Tanszék 4010 Debrecen,
JELEN ÉS MÚLT. Sturc Béla KITAIBEL PÁL BÁCSKAI, SZERÉMSÉGI ÉS BÁNÁTI NÖVÉNYTANI MEGFIGYELÉSEI A XIX. SZÁZAD KÜSZÖBÉN
JELEN ÉS MÚLT Sturc Béla KITAIBEL PÁL BÁCSKAI, SZERÉMSÉGI ÉS BÁNÁTI NÖVÉNYTANI MEGFIGYELÉSEI A XIX. SZÁZAD KÜSZÖBÉN Növényhatározókban lapozgatva több növényfaj tudományos neve után láthatjuk a W. et К.
A PESTI ÁGOST. HITVALL GYMNASIUM ÉRTESÍTŐJE PEST, NYOMATOTT EMICH GUSZTÁV MAGYAR AKADÉMIAI NYOMDÁSZNÁL 1862.
A PESTI ÁGOST. HITVALL GYMNASIUM ÉRTESÍTŐJE 186*12. PEST, NYOMATOTT EMICH GUSZTÁV MAGYAR AKADÉMIAI NYOMDÁSZNÁL 1862. Pcstmcgye viránya összehasonlítva Alsó-Ausztria virányával. Heuffel, ki hazánk érdekes
A rendszertan alapjai
A rendszertan alapjai E l v á r á s o k a r e n d s z e r r e l s z e m b e n Közös szótár (a nevek egyértelműek és állandóak) Egyértelmű besorolás (egy adott faj csak egy rendszertani kategóriához tartozhat)
Az edényes flóra diverzitása Gyűrűfű környékén
Natura Somogyiensis 13 19-24 Ka pos vár, 2009 Az edényes flóra diverzitása Gyűrűfű környékén Morschhauser Tamás 1, Purger Dragica 2, Ortmanné Ajkai Adrienne 3 & Rudolf Kinga 1 1 Pécsi Tudományegyetem Biológiai
A Maros-völgy edényes növényei I.
Crisicum I. pp. 35-74. A Maros-völgy edényes növényei I. Penksza Károly - Kapocsi Judit Abstract Vascular Plants of Maros-valley I.: This publication contains the former vascular flora-lists of the Maros-valley
Innoflora Kft. Évelő kertészet
2015. Innoflora Kft. Évelő kertészet Székhely: 9700 Szombathely, Szent Imre herceg út 203. Telephely: 9700 Szombathely, Csók István u. 9. Józsa Katalin +3630/9693255 info@innoflora.hu www.innoflora.hu
ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP
Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Ikervári kockásliliom élőhely Utoljára módosítva: 2013-11-09 06:32:50 Megye: Vas Községhatár: Ikervár A terület kiterjedése: 73,14 hektár Védetté nyilvánítás
Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban
Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban A társulás típusát meghatározza: Klíma-zóna (makroklíma) Európai lombhullató erdők *Ezen belül (mikroklíma): Edafikus tényezők Vízellátás Domborzati tényezők
A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira
Crisicum 3. pp.73-78. A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira Penksza Károly Abstract New taxa of Körös-Maros National Park (Hungary) and Transylvania (Romania). This
A Rosa scabriuscula Sm. em. H. Br. taxonómiai
Bot. Közlem. 100(1 2): 135 146, 2013. A Rosa scabriuscula Sm. em. H. Br. taxonómiai revíziója a Börzsöny hegységben Kerényi-Nagy Viktor 1 és Nagy József 2 1 Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar,
Új adatok a Soproni-hegység flórájához
TÍMÁR G.-SZMORAD F.: Új adatok a Soproni-hegység flórájához 17 KITAIBELIA I. évf. pp.:17 24. Debrecen 1996. május Új adatok a Soproni-hegység flórájához TÍMÁR Gábor SZMORAD Ferenc Erdészeti és Faipari
A VÁCI NASZÁLY SZIKLAGYEPJEINEK CÖNOLÓGIAI VIZSGÁLATA
A VÁCI NASZÁLY SZIKLAGYEPJEINEK CÖNOLÓGIAI VIZSGÁLATA VOJTKÓ ANDRÁS Eszterházy Károly Fõiskola Növénytani Tanszék 3301 Eger, Pf. 43. Elfogadva: 2003. január 15. Bot. Közlem. 89. kötet 1 2. füzet 2002.
A Hevesi-sík flórakutatásának eredményei
Szikfok - Dél-hevesi tanulmányok / Schmotzer A. (szerk) pp. 25-68. (2014) A Hevesi-sík flórakutatásának eredményei Results of the floristic surveys on Heves Plain Schmotzer András Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
M1 Molyhos tölgyes bokorerdők. M1 Molyhos tölgyes bokorerdők
sarj eredetű állományok. A feketefenyő maximális elegyaránya 20%, inváziós fafaj nem fordul elő. 4-es: Változatos szerkezetű, de idős, vastag fát nem tartalmazó állományok és a nem változatos szerkezetű,
73-93-LAJER.QXD 2007.10.29. 12:18 Page 73
73-93-LAJER.QXD 2007.10.29. 12:18 Page 73 Natura Somogyiensis 10 73-93 Kaposvár, 2007 A Nagyberek flórájának és lápi-mocsári vegetációjának alapvonásai LÁJER KONRÁD Eötvös József Fõiskola, Mûszaki és Gazdálkodási
Gondolatok Jósvafő virágoskertjeiről - Sz. Tóth Erika -
Hagyományok kettős arca Gondolatok Jósvafő virágoskertjeiről - Sz. Tóth Erika - A hagyományoknak kettős arca van. Az egyik a múló idővel nemesedik, a másik lassan fakul és kopik. Mindkettő sokat mesél
GYÓGYNÖVÉNYEINK NÉPI HASZNÁLATA ÉS ÉRTÉKELÉSÜK NÉHÁNY SZEMPONTJA* Babulka Péter
GYÓGYNÖVÉNYEINK NÉPI HASZNÁLATA ÉS ÉRTÉKELÉSÜK NÉHÁNY SZEMPONTJA* Babulka Péter Bevezetés, nemzetközi kitekintés A hagyományos orvoslásban alkalmazott gyógynövények számát a különböző becslésekben 25-50
Botanikai kutatások a Visegrádi-hegységben
9 KITAIBELIA XII. évf. 1. szám pp.: 9-25. Debrecen 2007 Botanikai kutatások a Visegrádi-hegységben BARINA Zoltán 1 PIFKÓ Dániel 2 MTM Növénytár 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 40.; 1476 Pf. 222 1 barina@bot.nhmus.hu;
Saxifragales, Rosales, Fabales
Növénytan gyakorlat BSc II. Növényrendszertan Saxifragales, Rosales, Fabales Bablevelű varjúháj - Sedum telephium subsp. maximum Fehér varjúháj - Sedum album Borsos varjúháj - Sedum acre Évelő, kúszó hajtású
2.4 Area covered by Habitat. A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében között végzett felmérések kutatási jelentése
CODE: 5130 NAME: Juniperus communis formations on heaths or calcareous grasslands 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes 1.1.2 Distribution Method Estimate based on partial data with some
Növényrendszertan gyakorlatok
Növényrendszertan gyakorlatok 8. gyakorlat Erdőmérnöki és természetvédelmi mérnöki szak 2014 Rosidae (Rosaceae, Cannabaceae, Urticaceae, Fabaceae, Lytrhaceae, [Trapaceae], Onagraceae, Rutaceae, Oxalidaceae,
HELYZETFELTÁRÁS. 1. Táji és természeti adottságok vizsgálata. 1.1. Természetföldrajzi tájbesorolás
II.4.1. TÁJRENDEZÉS HELYZETFELTÁRÁS 1. Táji és természeti adottságok vizsgálata 1.1. Természetföldrajzi tájbesorolás A földrajzi tájbeosztás szerint Bácsalmás az Alföld Bácskai síkvidék középtájának Bácskai
Fiatal vágásterületek jellemzése a Visegrádi-hegység cseres-tölgyes övébõl. A Rubo fruticosi-poëtum nemoralis leírása
FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2004 28: 57 66 Fiatal vágásterületek jellemzése a Visegrádi-hegység cseres-tölgyes övébõl. A Rubo fruticosi-poëtum nemoralis leírása CSONTOS PÉTER ABSTRACT: Vegetation
Felismerendő gyomfajok listája Növényvédelmi szakirányult és szakmérnök hallgatóknak
Felismerendő gyomfajok listája Növényvédelmi szakirányult és szakmérnök hallgatóknak T 1 Stellaria media Capsella bursa-pastoris Lamium purpureum Lamium amplexicaule Senecio vulgaris Veronica hederifolia
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
Kitaibel magyarországi kutatóútjai (1792 1817), útinaplói és levelezése
Kitaibel magyarországi kutatóútjai (1792 1817), útinaplói és levelezése PRISZTER Szaniszló Budapest H-1221 Pék u. 7. Kitaibel Pál, a magyar Linné, több mint egy negyed évszázadon át végezte egyedülálló
A Sár-hegy növénytársulásai. KOVÁCS Margit
Fol. Hist.-nat. Mus. Matr.. Suppl. 1.1985 A Sár-hegy növénytársulásai KOVÁCS Margit A gyöngyösi Sárhegy, amely 1975 óta országos értékű természetvédelmi terület, a Mátra hegység egyik legjobban kikutatott
A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete. 2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501.
2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem termelõ mezõgazdasági beruházásokhoz
Vörös Lista. A magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajai. Red list of the vascular flora of Hungary. Szerkesztette / Edited by:
Vörös Lista A magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajai Red list of the vascular flora of Hungary Szerkesztette / Edited by: Király Gergely Sopron, 2007 Szerzők / Authors: BARINA Zoltán CSIKY János
Növényrendszertan gyakorlatok
Növényrendszertan gyakorlatok 11. gyakorlat Környezettudományi szak Környezetmérnöki szak fás- és lágyszárú növények hüvely termés G 1 r: Hüvelyesek - Fabales (Leguminosae) elsısorban fás növények cs:
Fokozottan védett gyógynövények Segédlet a Vadon termő gyógynövények gyűjtése és a Gyógynövényismeret és -alkalmazás tárgyhoz.
Fokozottan védett gyógynövények Segédlet a Vadon termő gyógynövények gyűjtése és a Gyógynövényismeret és -alkalmazás tárgyhoz. Lakatos Márk 2017 Fokozottan védett faj tudományos neve Magyar elnevezés Természetvédelmi