Tervezési munkáink november hó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tervezési munkáink 2004. november hó"

Átírás

1 Tervezési munkáink november hó

2 Logisztikai Szolgáltató Központ Székesfehérvár, Vásárhelyi út Az Érték forma újság 1998/1 lapszámában ipari épületek bemutatása közt ismertettük a Székesfehérvári Logisztikai Szolgáltató Központ koncepcióját. Ezt követõen kaptunk megbízást a MÁV Tervezõiroda által korábban készített tanulmányterv számítógépes látványtervének készítésére, majd a terület elsõ építési üteme generálterveinek kidolgozására. A vasúti kiszolgálás megteremtése mellett fokozott igény mutatkozott a 16 hektáros terület átgondolt beépítésére, így a korábbi tervek felülvizsgálatával új beépítési terv kidolgozására kaptunk megbízást. Az épületek beépítési terveinek elkészítése mellett cégünk generáltervezõi irányításával valósultak meg a közúti kapcsolatok, belsõ úthálózat, valamint a külsõ és belsõ közmûellátás kiépítése is, melyhez pályázati források igénybevétele céljából nemzetközi tendereljárás lefolytatására alkalmas angol-magyar nyelvû dokumentációt is készítettünk. Az áruszállító konténerek vasúti-közúti átrakására létrejött kombiterminál megvalósítása után terveink szerint készültek a közmûkiépítések gerincvezetékei, a közútkapcsolatok és a belsõ utak is ra már 3db cca m2-es közvámraktárként is funkcionáló raktárépület is felépült. A vámszolgálati helyet is magába fogadó irodai fõépület áprilisban került átadásra. Jelenleg az alábbi hûtõház és feldolgozóépület vázlattervein dolgozunk.

3

4 Irodaház Székesfehérvár, Logisztikai Szolgáltató Központ 2003-ban kaptunk megbízást a Logisztár Kft.tõl a Székesfehérvári Logisztikai Szolgáltató Központ irodai fõépületének kialakítására. A tervezéshez a megbízóval közösen több hasonló funkciójú épületet látogattunk végig, melynek tapasztalatait igyekeztünk hasznosítani. Az ház fõ erénye az átlátható térszervezés, melynek központja egy féloldalasan kelet felõl bazilikálisan megvilágított átrium. Központi helyet foglal el az épületben a Vámparancsnokság irányelvei alapján kialakított vámszolgálati hely, mely 20 fõ vámtisztviselõ munkahelye, irodákkal, saját öltözõvel, vizes blokkal, teakonyhával és irattárral felszerelve. A vámügyintézés az elõcsarnok felé tolóablakos pulton keresztül történik. A vámszolgálati hellyel szemben kaptak helyet a speditõrök irodái. Az ügyfelek akadálymentesen juthatnak be az épületbe a parkolóból, használhatják az épület teljes földszintjét, a büfét és a WC-t is. Az emeleti irodák mellett cca. 20 fõre alkalmas tárgyaló található, teakonyhával. A tárgyaló elõtti részrõl nyílóan a lapostetõ járható kialakítású. Az épület kivitelezéséhez nem csak a részletes kivitelezési terveket, de a fõvállalkozói pályáztatás megszervezését, értékelését, az építéshez rendszeres tervezõi felügyeletet és mûszaki ellenõrzést is igényelt cégünktõl megrendelõnk.

5

6 Földszinti és emeleti alaprajz

7

8 Logisztikai Szolgáltató Központ Szeged, külterület az 5-ös fõközlekedési út mentén A Székesfehérvári Logisztikai Központ tervezését követõen 2001-ben kaptunk felkérést a Szegedi Logisztikai Központ beépítési tervének elkészítésére. A beépítés részévé vált Szeged északi részének komplex innovációs övezetének szabályozásának, melyet a VÁTI tervezõi készítettek el. Ezt követõen 2004-ben több tervezõ cég meghívásos ajánlattételét követõen nyertük el az 52 hektáros logisztikai központ 10 hektáros területrészén megvalósítandó fejlesztés komplett generáltervezési teendõit. A tervezés külsõ útkapcsolatai és közmûellátása kivételével elkészítettük az 1. építési ütem beruházásához szükséges valamennyi telken belüli létesítmény engedélyezési és kiviteli terveit. Az épületek közt egy vagyonõrszolgálat és diszpécserközpont, valamint a személy és teherforgalom ellenõrzését is biztosító portaépületet, egy vámszolgálati helyet is magába fogadó irodaházat és egy 4 részre osztott közvámraktár épületet terveztünk. A házak mellett a telken belüli közmûveket, utakat és parkolókat is megterveztük. A kialakítás során fokozottan ügyeltünk az ügyfélforgalommal rendelkezõ épületek, parkolók akadálymentes kiképzésére. A tulajdonosi szerkezet megrendelõnk, a Praelog Kft. tagjai között változás alatt van. A tervek fõvállalkozói versenyeztetésre alkalmas formában elkészültek. Az építés várhatóan tavaszán kezdõdik.

9

Tervezési munkáink 2004. november hó

Tervezési munkáink 2004. november hó Tervezési munkáink 2004. november hó Lõrincz Attila Született: 1961 Székesfehérvár Tanulmányok: 1979 Jáky József Szakközépiskola Magasépítõ tagozat, érettségi 1987 BME Építészmérnöki kar, diploma Munkahelyek:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. június 30.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. június 30.-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 30.-i ülésére Tárgy: Kis Óvoda hasznosítás építési koncepció, tervező kiválasztás Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

A Cívis Ház Zrt. debreceni ingatlan-ajánlatai befektetők részére

A Cívis Ház Zrt. debreceni ingatlan-ajánlatai befektetők részére A Cívis Ház Zrt. debreceni ingatlan-ajánlatai befektetők részére Tartalomjegyzék 1. Arany J u. 56., 2x4 lakásos sorjellegű társasház (telek és jogerős építési engedély) 2. Bajcsy-Zs u. 11-13., 7855 m 2

Részletesebben

TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167

TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 1. A D A T L A P Megrendelő: TÁPIÓSZECSŐ FC 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya HUSZA GYÖRGY

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV MÁRCIUS 3.

KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV MÁRCIUS 3. KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV 2016. MÁRCIUS 3. P13 TERVEZETT VILLAMOS MEGÁLLÓ GYALOGOS KAPCSOLAT 5,00 6,00 5,00 1,26 5 42,50 26,60 15,90 INFO PONT 3,02 P28 F+1 F+3 F 9,20 8,00 28,60

Részletesebben

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ. Budapest XI. Budafoki út 60.

ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ. Budapest XI. Budafoki út 60. ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ Budapest XI. Budafoki

Részletesebben

Minősítési kategóriák: 1. Intermodális logisztikai szolgáltató központ. 2. Regionális logisztikai szolgáltató központ

Minősítési kategóriák: 1. Intermodális logisztikai szolgáltató központ. 2. Regionális logisztikai szolgáltató központ Logisztikai ok Minősítése A gazdasági élet állandó változása, a folyamatos fejlődés indokolttá tette, hogy a logisztikai központok 1998-ban jóváhagyott és a feltételrendszert megfogalmazó koncepciója felülvizsgálatra

Részletesebben

"alkossuk meg együtt a jövő épületeit"

alkossuk meg együtt a jövő épületeit "alkossuk meg együtt a jövő épületeit" Cégbemutató: A WELTINVEST Ingatlanfejlesztési Tanácsadó Kft 1999-ben alakult azzal a célkitűzéssel, hogy stabil és megbízható partnerhálózat segítségével komplex

Részletesebben

Szombathely Közlekedés Konzorcium

Szombathely Közlekedés Konzorcium Sas utca közút kontúrja telekhatár korlát kerékpáros rámpa feljárat meglévő vasúti peron vasúti peron kontúrja gyalogos közlekedő kizárólag kerékpáros közlekedő sáv dilatáció feljárat a peronra kerékpáros

Részletesebben

Kerepes, Egészségügyi Centrum ELŐZETES TERVEZÉSI PROGRAM

Kerepes, Egészségügyi Centrum ELŐZETES TERVEZÉSI PROGRAM Kerepes, Egészségügyi Centrum ELŐZETES TERVEZÉSI PROGRAM A tervezési program készítője: Kerepes Város Önkormányzata (2144 Kerepes, Vörösmarty utca 2.) Franka Pál Tibor, Kerepes város polgármestere Terdik

Részletesebben

BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ

BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. FELELŐS TERVEZŐI NYILATKOZAT 1. CÍMLAP 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. TERVEZÖI NYILATKOZAT 4. ÉPÍTÉSZETI

Részletesebben

A Miskolctapolcai Strandfürdő II. üteméhez kapcsolódó tervezési szolgáltatások ellátása tervezési szerződés keretében - 3. sz.

A Miskolctapolcai Strandfürdő II. üteméhez kapcsolódó tervezési szolgáltatások ellátása tervezési szerződés keretében - 3. sz. A Miskolctapolcai Strandfürdő II. üteméhez kapcsolódó tervezési szolgáltatások ellátása tervezési szerződés keretében - 3. sz. módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/4 1 Beszerzés tárgya: Tárgya:

Részletesebben

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ

Részletesebben

1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról

1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 1/18 Dokumentáció A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 2/18 1 AZ INGATLANOK ISMERTETÉSE 1.1 Az ingatlanok elhelyezkedése,

Részletesebben

GINOP Zarándokszállás Beruházások előkészítése. Mária Út. a Mária Út Nemzetközi zarándokút hálózat fejlesztése Projekt előkészítése

GINOP Zarándokszállás Beruházások előkészítése. Mária Út. a Mária Út Nemzetközi zarándokút hálózat fejlesztése Projekt előkészítése GINOP Zarándokszállás Beruházások előkészítése Mária Út a Mária Út Nemzetközi zarándokút hálózat fejlesztése Projekt előkészítése Magyarországi zarándok utak Információs rendszer elemek Mária Út hálózata

Részletesebben

ÓBUDA BUSINESS CENTER BUDAPEST, III. KER. BOJTÁR U. 56. KIADÁSI AJÁNLAT (1200 m2)

ÓBUDA BUSINESS CENTER BUDAPEST, III. KER. BOJTÁR U. 56. KIADÁSI AJÁNLAT (1200 m2) BUDAPEST, III. KER. BOJTÁR U. 56. KIADÁSI AJÁNLAT (1200 m2) JOHNS KFT. www.johns.hu E-mail: johns@johns.hu +36/1 214-6917 +36/30-944-2462 KIADÁSI AJÁNLATA Az 1200 m2-es épületet eredetileg cégünk, a Johns

Részletesebben

Helyszínrajz M 1:2000. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Látványterv felülrõl

Helyszínrajz M 1:2000. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Látványterv felülrõl Helyszínrajz M 1:2000 elsõ folyosó és elõcsarnok látványterve Látványterv felülrõl elsõ folyosó és elõcsarnok látványterve +16,77 +13,96 +12,73 +12,73 +12,28 +8,60 +8,60 +7,18 +7,18 +4,86 +4,86 +3,44 +2,60

Részletesebben

PROJEKTIRÁNYÍTÁS. 7 szerzõdéskötés 4 SZAKASZ KIVITELEZÉS 8 projektfelügyelet. 5 SZAKASZ BEFEJEZÉS 9 projektgondozás, dokumentálás

PROJEKTIRÁNYÍTÁS. 7 szerzõdéskötés 4 SZAKASZ KIVITELEZÉS 8 projektfelügyelet. 5 SZAKASZ BEFEJEZÉS 9 projektgondozás, dokumentálás PROJEKTIRÁNYÍTÁS 1 SZAKASZ ELÕKÉSZÍTÉS 0 projekt kitalálása 1 alapadatok rögzítése 2 SZAKASZ TERVEZÉS 2 elõterv 3 tanulmányterv 4 engedélyezési terv 3 SZAKASZ KIVITELEZÉS 5 kiviteli terv ELÕKÉSZÍTÉS 6

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

A K T U Á L B A U I N G A T L A N F O R G A L M A Z Ó K F T. I N G A T L A N P A R K 4 4 0 0 N Y Í R E G Y H Á Z A D E B R E C E N I Ú T

A K T U Á L B A U I N G A T L A N F O R G A L M A Z Ó K F T. I N G A T L A N P A R K 4 4 0 0 N Y Í R E G Y H Á Z A D E B R E C E N I Ú T I N G A T L A N P A R K 4 4 0 0 N Y Í R E G Y H Á Z A D E B R E C E N I Ú T 2 0 1 0. J A N U Á R 26. A K T U Á L I N G A T L A N P A R K K I A D Ó R A K T Á R I G É N Y S Z E R I N T E L H E L Y E Z K

Részletesebben

VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok

VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok Az építőipari kivitelezés folyamata a tűzvédelmi tervező szemszögéből Lakitelek, 2018. szeptember 4. Lengyelfi László lengyelfi@lengyo.hu BERUHÁZÁSI FOLYAMAT RÉSZTVEVŐI

Részletesebben

TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő:

TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő: TÁRSASHÁZ BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz:36079 Műszaki leírás településképi konzultációhoz Megrendelő: Corvin Corner Kft. 1086 Budapest, Lujza u. 26. 2/1 Tervező: Invenio Studio 1114 Bp., Eszék

Részletesebben

HELYISÉGLISTA. 4 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ KONCEPCIÓ TERVE 7100 S z e k s z á r d, Sárköz u hrsz /2

HELYISÉGLISTA. 4 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ KONCEPCIÓ TERVE 7100 S z e k s z á r d, Sárköz u hrsz /2 HELYISÉGLISTA LAKÁSOS TÁRSASHÁZ KONCEPCIÓ TERVE 00 S z e k s z á r d, Sárköz u.. hrsz / MEGBÍZÓ: TERVEZÕ: 00 S z e k s z á r d, Babits u. Fsz/ 0.0 GSPublisherVersion.0..00 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ KONCEPCIÓ TERVE

Részletesebben

305/2011. ( XII. 2 3.) Korm. Rendelet A tervpályázati e l j á r á s o k s z a b á l y a i r ó l. Dr. G álfi Sarolta. 2012. március 27.

305/2011. ( XII. 2 3.) Korm. Rendelet A tervpályázati e l j á r á s o k s z a b á l y a i r ó l. Dr. G álfi Sarolta. 2012. március 27. 305/2011. ( XII. 2 3.) Korm. Rendelet A tervpályázati e l j á r á s o k s z a b á l y a i r ó l Dr. G álfi Sarolta f ő o s z t á l y v e z e t ő - h e l y e t t e s K ö z b e s z e r z é s i H a t ó s

Részletesebben

E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz

E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: pm.: 22,10 50 4,85 50 10,20 50 5,05 50 3,35 5,25 5,45 5,30 2,75 42 1,50 25 5,08 50

Részletesebben

Új autóbusz telephely tanulmányterv, tervezés

Új autóbusz telephely tanulmányterv, tervezés Új autóbusz telephely tanulmányterv, tervezés Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/139 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

NIPÜF Zalaegerszeg Kft Budapest, Rómer Flóris utca KIVITELEZŐI REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS

NIPÜF Zalaegerszeg Kft Budapest, Rómer Flóris utca KIVITELEZŐI REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS NIPÜF Zalaegerszeg Kft. 1024 Budapest, Rómer Flóris utca 8. +36 1 6333 930 nipuf.zalaegerszeg@nipuf.hu inpark.hu KIVITELEZŐI REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS Tisztelt Gazdasági Szereplő! A NIPÜF Zalaegerszeg Ipari

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Városfejlesztési Tanácsülés és Lakossági Fórum 2013. 06. 25.

Városfejlesztési Tanácsülés és Lakossági Fórum 2013. 06. 25. Várkerület értékmegőrző megújítása I. ütem Városfejlesztési Tanácsülés és Lakossági Fórum 2013. 06. 25. Németh Gergely városi főépítész Előzmények: 2001. - Várkerületre vonatkozó Szabályozási Terv Célja,

Részletesebben

FF-STATIKA Építőmérnöki és Művészeti Bt.

FF-STATIKA Építőmérnöki és Művészeti Bt. ÉPÜLETEK x ALAPOZÁSOK x FELMÉRÉSEK x KIVITELEZÉS FF-STATIKA Építőmérnöki és Művészeti Bt. Tartószerkezetek tervezése Építészeti tervezés Mérnöki létesítmények, földművek tervezése Mobil távközlő állomások

Részletesebben

ÚTON, VÍZEN, VASÚTON A 21. SZÁZAD LOGISZTIKÁJA Rugalmas ingatlanfejlesztés, bérbeadás, értékesítés a város központjában BUDAPEST DOC

ÚTON, VÍZEN, VASÚTON A 21. SZÁZAD LOGISZTIKÁJA Rugalmas ingatlanfejlesztés, bérbeadás, értékesítés a város központjában BUDAPEST DOC ÚTON, VÍZEN, VASÚTON A 21. SZÁZAD LOGISZTIKÁJA Rugalmas ingatlanfejlesztés, bérbeadás, értékesítés a város központjában BUDAPEST DOC MEGVALÓSULT FEJLESZTÉS CITY LOGISZTIKA LOGISZTIKA, EGYBEN. A Budapest

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Mesék Háza Óvoda II. sz. épületének 2017. évi felújítására (kiviteli tervezés és kivitelezés),

Részletesebben

Szerződéses rendszer Magyarországon UTAK 2004 UTÁN. MAÚT-KONFERENCIA Április 26-27. 27. Hotel Flamenco

Szerződéses rendszer Magyarországon UTAK 2004 UTÁN. MAÚT-KONFERENCIA Április 26-27. 27. Hotel Flamenco Szerződéses rendszer Magyarországon UTAK 2004 UTÁN MAÚT-KONFERENCIA Április 26-27. 27. Hotel Flamenco Polgári Törvénykönyv szerződéskötés gyakorlati kérdései Személyek joga, A tulajdonjog Szellemi alkotások

Részletesebben

TERVEZÉSI PROGRAM (MŰSZAKI MELLÉKLET) AZ ÚJ FOGÁSZATI ELMÉLETI TÖMB

TERVEZÉSI PROGRAM (MŰSZAKI MELLÉKLET) AZ ÚJ FOGÁSZATI ELMÉLETI TÖMB ELŐZMÉNYEK TERVEZÉSI PROGRAM (MŰSZAKI MELLÉKLET) AZ ÚJ FOGÁSZATI ELMÉLETI TÖMB GENERÁL TERVEZÉSI FELADATAINAK ELLÁTÁSÁRA Az önálló pécsi fogorvos képzés kezdetét az 1970-es évek közepére tehetjük. Ebben

Részletesebben

MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése

MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése 2010. március 3. JELENTŐSEBB ADATOK ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS VÉGKÖVETKEZTETÉS #6 Az értékelt vagyontárgy Az értékelt

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

1. városháza. közlekedők

1. városháza. közlekedők 1. városháza a kerület új, közigazgatási értelemben meghatározó épülete lesz a városháza az elhelyezendő létszám: 300 fő szélfogó porta, információ (nem önálló helyiség) 1 fő előcsarnok ügyfélszolgálat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ APIS LOGISTIC LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS IRODAHÁZ. Észak-Pesti Ipari Park Budapest IV. Óradna utca 5.

TÁJÉKOZTATÓ APIS LOGISTIC LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS IRODAHÁZ. Észak-Pesti Ipari Park Budapest IV. Óradna utca 5. ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU TÁJÉKOZTATÓ APIS LOGISTIC LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS IRODAHÁZ

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől. Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől. Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területén két területegység

Részletesebben

F E L M É R É S I T E R V

F E L M É R É S I T E R V F E L M É R É S I T E R V BUDAPEST, VIII. KER. HRSZ.: 36545 TULAJDONOS: 12 BUDAPEST, TEL: 06 1 336 28 63 KÉSZÍTETTE: 2000 SZENTENDRE, KŐZÚZÓ UTCA 24. TEL/FAX: ÉPÍTÉSZET: KOCSIS ÁGNES, 06 30 989 54 2014.

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS

ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS szám alatt található Heim Pál Gyermekkórház A" épület energetikai felújításának Építtető: Heim Pál Gyermekkórház Megbízó: Schöko Bau Kft. 1212 Budapest, Vereckei u. 13. Építési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-ei rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-ei rendes ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

NIPÜF Páty Kft Budapest, Rómer Flóris utca KIVITELEZŐI REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS

NIPÜF Páty Kft Budapest, Rómer Flóris utca KIVITELEZŐI REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS NIPÜF Páty Kft. 1024 Budapest, Rómer Flóris utca 8. +36 1 6333 930 iroda@inpark.hu inpark.hu KIVITELEZŐI REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS Tisztelt Gazdasági Szereplő! A NIPÜF Páty Ipari Park Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Mány Község

Részletesebben

ÚJBUDA IRODA BARÁZDA CENTER. Budapest XI. Barázda utca 42. HRSZ:3990/2

ÚJBUDA IRODA BARÁZDA CENTER. Budapest XI. Barázda utca 42. HRSZ:3990/2 ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU ÚJBUDA IRODA BARÁZDA CENTER Budapest XI. Barázda utca 42.

Részletesebben

ÉPÍTŐIPARI PROJEKTMENEDZSMENT. Állami és magánberuházásokban

ÉPÍTŐIPARI PROJEKTMENEDZSMENT. Állami és magánberuházásokban ÉPÍTŐIPARI PROJEKTMENEDZSMENT Állami és magánberuházásokban PROJEKT FELÉPÍTÉSE Ötlet (előkészítés) Tervezés Optimalizálás (előkészítés) Pályáztatás Optimalizálás (előkészítés) Vállalkoztatás Használat

Részletesebben

Tsz.: HAP 1-236 " D " ÉPÍTÉSI TERÜLET. Dátum : 2007 október HUNGARO-AUSTRO PLAN Kft. Budapest Építészeti Nívódíja 2007 1027 Budapest, Margit krt 24.

Tsz.: HAP 1-236  D  ÉPÍTÉSI TERÜLET. Dátum : 2007 október HUNGARO-AUSTRO PLAN Kft. Budapest Építészeti Nívódíja 2007 1027 Budapest, Margit krt 24. !"#$%$& '(()(*+,-*.*'/( A tervezett irodaház három pince-garázs szinttel, a földszinttel és hat emeleti szinttel rendelkezik. A hatodik emelet homlokzati síkja az épületet határoló homlokzati síkhoz képest

Részletesebben

HŐ- ÉS FÜSTELVEZETŐ BERENDEZÉSEK Nemzetközi kitekintés: Németország. V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok

HŐ- ÉS FÜSTELVEZETŐ BERENDEZÉSEK Nemzetközi kitekintés: Németország. V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok HŐ- ÉS FÜSTELVEZETŐ BERENDEZÉSEK Nemzetközi kitekintés: Németország V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok HFR: TERVEZÉS Kinek a feladata? Jogilag nincs szabályozva: Műszaki mérnök / tűzvédelmi tervező

Részletesebben

Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között

Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között Reményik Kálmán elnök-vezérigazgató, NIF Zrt. Csicsely Gábor projektvezető, NIF Zrt. Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között

Részletesebben

A HCT berendezés telepítése a Székesfehérvári LSZK területén

A HCT berendezés telepítése a Székesfehérvári LSZK területén LOXODON Gépgyártó Kft 1211 Budapest, Gyepsor utca 1. Tel/fax: 278-0859 A HCT berendezés telepítése a Székesfehérvári LSZK területén Készítette: Budapest, 2003. szeptember 10. (Vida László) m szaki vezet

Részletesebben

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése 2013. július 29. Befejezõdött a Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztését célzó beruházás. A DKV Zrt.

Részletesebben

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2014. május 14. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2014. május 14. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 150/2014.(V.14.) Kt. határozat Tárgy: 2014. május 14-i rendkívüli testületi ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Herczeg József napirendjavaslatát az alábbiak szerint:

Részletesebben

Jászladány vasútállomás

Jászladány vasútállomás Jászladány vasútállomás felvételi épület homlokzat és tetőhéjazat felújítása, új vizes blokk kialakítása - Helyszíni tervezői bejárás 2017.06.09. Résztvevők: lásd. jelenléti ív szerint a terveket két ütemre

Részletesebben

1. melléklet a 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelethez

1. melléklet a 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelethez 1. melléklet a 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelethez 1. melléklet a 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelethez Az építőipari tevékenységhez kapcsolódó jogsértő cselekmények esetén megállapítható bírság összegek

Részletesebben

Megoldások értéknövelő felújításokra tetőn és homlokzaton

Megoldások értéknövelő felújításokra tetőn és homlokzaton Számítógépes épületmodellezés, tervezéstámogatás Süli Gábor Megoldások értéknövelő felújításokra tetőn és homlokzaton Épülettervezés lépései: Megkeresés referenciák alapján Árajánlat Tervezési program

Részletesebben

1/C. Matematika. Románné Tóth Zsuzsanna. Magyar nyelv és irodalom. Románné Tóth Zsuzsanna. Technika, életvitel és gyakorlat két nyelven.

1/C. Matematika. Románné Tóth Zsuzsanna. Magyar nyelv és irodalom. Románné Tóth Zsuzsanna. Technika, életvitel és gyakorlat két nyelven. Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola, Koppány utca /a., Székesfehérvár /C két 0:0 : : :0 :0 : :0 : :0 : :0 :0 0 :0 : Gáncs Katalin két két két Rajz és vizuális kultúra Rajz és vizuális kultúra

Részletesebben

CSERNAI PÁL HAGYATÉKÁBÓL MEGVALÓSULÓ SPORT, KULTURÁLIS ÉS TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT Pilis, Gubányi Károly utca T A N U L M Á N Y T E R V

CSERNAI PÁL HAGYATÉKÁBÓL MEGVALÓSULÓ SPORT, KULTURÁLIS ÉS TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT Pilis, Gubányi Károly utca T A N U L M Á N Y T E R V TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT Pilis, Gubányi Károly utca T A N U L M Á N Y T E R V MEGBÍZÓ Pilis Város Önkormányzata 7 Pilis, Kossuth Lajos út 47. Pilisi Labdarúgó Klub 7 Pilis, Dózsa György út 33. TERVEZŐ Triskell

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ IDŐSEK OTTHONA /kevés beavatkozás/ SZOLGÁLTATÓHÁZ /régi épület bővítése/

Részletesebben

Előterjesztés. Új óvoda kiviteli és egyéb terveiről

Előterjesztés. Új óvoda kiviteli és egyéb terveiről Tisztelt Képviselő-testület! Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2018 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet szerinti tárgyalásos eljárásban

Részletesebben

CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások

CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások RÖVID CÉGISMERTETŐ SZÁMOKBAN - 20 éve vagyunk jelen szállítmányozás, raktározás,

Részletesebben

3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia

3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia TARTALOMJEGYZÉK I. Iratanyag Műszaki leírás 1. Telepítés, tájolás 2. Tömeg, forma, anyagok 3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia 4. Épület szerkezetek 5. Épület - Gépészet Csatolt mellékletek 11.

Részletesebben

A szociális- és gyermekjóléti alapszolgáltatások komplex fejlesztése a Balatonalmádi Intézményfenntartó Társulás intézményeiben

A szociális- és gyermekjóléti alapszolgáltatások komplex fejlesztése a Balatonalmádi Intézményfenntartó Társulás intézményeiben A szociális- és gyermekjóléti alapszolgáltatások komplex fejlesztése a Balatonalmádi Intézményfenntartó Társulás intézményeiben A projekt azonosító száma: KDOP-5.2.2/A-09-2009-0002 A projekt megvalósulásának

Részletesebben

TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ.

TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ. 8,80,,,77,,97,0,88,9 m,9 m 8, m,90 m nyílászáró csere 7,8 m W, m 8, m TERASZ,7 m,0 m ÁTJÁRÓ,7 m LÉPSÕHÁZ, ELÕ,7 m ERK,79 m, m 7,89 m nyílászáró csere HALL 7,97 m 7,80 m, m ESZ,99 m,7 m,0 KA 0, m TERASZ,

Részletesebben

33/1995 (VI.27.) sz. önkormányzati rendelete

33/1995 (VI.27.) sz. önkormányzati rendelete ' ' BUDAPEST KŐBÁNYAI... )_..) --- - ------... - dt> EkSd Jó: ~nt~ i>:)~ :J st ÖNKORMÁNYZAT.. 33/1995 (VI.27.) sz. önkormányzati rendelete a Budapest, X.kerül.et Fehér út - Albertirsai köz - Fehér köz

Részletesebben

K i v o n a t. Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből K i v o n a t Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16. január 7-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 11 igen (egyhangú) szavazattal

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Pécsi Vasutas Sportkör 7622 Pécs, Verseny u. 11. Ajánlattételi felhívás A Pécsi Vasutas Sportkör Pécs, Verseny u. 11. alatt létesítendő Multifunkciós sportcsarnok építése megnevezésű beruházás műszaki

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2/5/2007. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2/5/2007. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2/5/2007. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. január 25-i üléséről. Napirend: Egészségügyi

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv

Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv Fenyvesi Zsolt Tűzvédelmi mérnök Tűzvédelmi tervező szakmérnök Előzmények-problémák Mi indokolta az új követelményt? Információ hiány az üzemeltetésnél - a megvalósult

Részletesebben

TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő:

TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő: TÁRSASHÁZ Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: 34961 TERVDOKUMENTÁCIÓ tervtanácsi tervdokumentációhoz Megrendelő: Octodomus Ingatlanfejlesztő Kft. 1097 Budapest, Illatos út 9. Tervező: Invenio Studio

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/110

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/110 Korrigendum "Tervezési szerződés M34 gyorsforgalmi út Vásárosnamény-Záhony közötti szakasz tanulmánytervének,közúti biztonsági hatásvizsgálatának, megvalósíthatósági tanulmányának (MT), valamint környezeti

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 23674/2015

Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 23674/2015 AZ EXTREME LIGHT INFRASTRUCTURE ATTOSECOND LIGHT PULSE SOURCE (ELI-ALPS) KUTATÁSI NAGYBERENDEZÉSNEK HELYET ADÓ ÉS AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ KUTATÓKÖZPONT Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA (a "Módosító Szerződés")

BÉRLETI SZERZŐDÉS 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA (a Módosító Szerződés) BÉRLETI SZERZŐDÉS 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA (a "Módosító Szerződés") amely létrejött, egyrészről másrészről a Kultúr-Part Ingatlan Üzemeltető Kft. (székhelye: 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22., cégjegyzékszáma:

Részletesebben

NMHH építésfelügyelet

NMHH építésfelügyelet NMHH építésfelügyelet Bölsei Tamás Felügyeleti főosztály Építésfelügyeleti munkatárs +36 30 991 5892 bolsei.tamas@nmhh.hu Az e-napló alkalmazása a hírközlésben 2015. November 05 XI. Építtetői, Tervezői

Részletesebben

Kimutatás a nettó 5.000.000 Ft-ot elérő és meghaladó szerződésekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött szerződések 2012.

Kimutatás a nettó 5.000.000 Ft-ot elérő és meghaladó szerződésekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött szerződések 2012. Kimutatás a nettó 5.000.000 Ft-ot elérő és meghaladó ekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött ek 2012. Sorszám Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződést kötő felek megnevezése 1.

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/72. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/72. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Tájékoztató az eljárás eredményéről: Tervezési szerződés "A TOP-1.1.3-15 kódszámú Helyi gazdaságfejlesztés című felhívás keretében benyújtott az Agrárlogisztikai központ kialakítása Bátaszéken elnevezésű...

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/72. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/72. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Tájékoztató az eljárás eredményéről: Tervezési szerződés "A TOP-1.1.3-15 kódszámú Helyi gazdaságfejlesztés című felhívás keretében benyújtott az Agrárlogisztikai központ kialakítása Bátaszéken elnevezésű...

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó testületi ülésére Tárgy: Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. szám és 732 hrsz. polgármesteri hivatal

Részletesebben

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak Hidász Napok, 2015. Visegrád Kardos Gábor Műszaki igazgató BEVEZETŐ, TARTALOM Keretek, források Megvalósuló gyorsforgalmi kivitelezési projektek Megvalósuló

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 207/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. november 22-i ülésére Tárgy: Dél-pesti Centrum Kórház beruházásával összefüggésben

Részletesebben

Szombathely, Éhen Gy. tér 1-3. forgalomtechnikai felülvizsgálata egyirányúsítás, parkoló kijelölés

Szombathely, Éhen Gy. tér 1-3. forgalomtechnikai felülvizsgálata egyirányúsítás, parkoló kijelölés H-9700 Szombathely Laky Demeter u. 8. Tel: +36-20-311-9750. Szombathely, 2015. május 22. Tartalomjegyzék: Címlap Tartalomjegyzék 1.0 Műszaki leírás Általános adatok Tervezési feladat Kiinduló adatok Jelenlegi

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Szolnok, Thököly utca 79. HRSZ.: 8533 5000 SZOLNOK MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 14 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Jász-Nagykun-Szolnok Régió Közép-Magyarország Lakosság

Részletesebben

KEOP II. Ipacsfa utcai Logisztikai és Szolgáltató Központ tervezése és kivitelezése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/97

KEOP II. Ipacsfa utcai Logisztikai és Szolgáltató Központ tervezése és kivitelezése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/97 KEOP II. Ipacsfa utcai Logisztikai és Szolgáltató Központ tervezése és kivitelezése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/97 1 Beszerzés tárgya: Az alábbi létesítmények technológiai tervezése és kivitelezése,

Részletesebben

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-3, 30/933-5414 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E-12692/2015. Tárgy: Pályázat

Részletesebben

CSALÁDI HÁZ ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE

CSALÁDI HÁZ ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE JANCSÓ MIKLÓS CSALÁDI HÁZ ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE BUDAPEST II. HARMATCSEPP UTCA DLA MESTERMUNKA KÉSZÜLT A BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR LAKÓÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN A DLA (DOCTOR OF LIBERAL ARTS) ÉPÍTÉSZ MESTER

Részletesebben

Módosulások, változások Polgármesteri Hivatalnál kötött szerződések. Szerződés tárgya

Módosulások, változások Polgármesteri Hivatalnál kötött szerződések. Szerződés tárgya (az államháztartásról szóló törvény 15/B. -a, valamint Ajka város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008. (II.15.) rendelet 28. -a alapján t kötő felek tárgya Megbízási

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga. Kérdésbank. Mintakérdések. Közlekedési szakterület. 2014. szeptember 08.

Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga. Kérdésbank. Mintakérdések. Közlekedési szakterület. 2014. szeptember 08. Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga Kérdésbank Mintakérdések Közlekedési szakterület 2014. szeptember 08. Tartalomjegyzék I. Kérdésbank.3 II. Mintakérdések 8 I. A Miniszterelnökség által jóváhagyott

Részletesebben

3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b

3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b Irodaház XIII. kerületben 3,5 / m 2 tól! Általános leírás Az irodaház a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésétől 100 méterre helyezkedik el (3-as metró Dózsa György úti megállóhelye), de mégis nyugodt,

Részletesebben

Szerzõdések az építõiparban

Szerzõdések az építõiparban Szerzõdések az építõiparban Dr. Telek Zoltán Copyright 1996-2001 Dale Carnegie & Associates, Inc. 1 Mi a polgári jogi szerzõdés? Kötelezettség és jogosultság keletkezése Szolgáltatás ellenszolgáltatás

Részletesebben

MELLÉKLET. A szerződés TED-hirdetmény szerinti címe (TED-hirdetmény hiányában a szerződés Közbeszerzési Értesítő szerinti címe)

MELLÉKLET. A szerződés TED-hirdetmény szerinti címe (TED-hirdetmény hiányában a szerződés Közbeszerzési Értesítő szerinti címe) HU MELLÉKLET Közlekedés. TED-szám (TEDszám hiányában a Közbeszerzési Értesítő lapszáma) A szerződés TED-hirdetmény szerinti címe (TED-hirdetmény hiányában a szerződés Közbeszerzési Értesítő szerinti címe)

Részletesebben

A vörösiszap-katasztrófával érintett területeken létrehozott új városi közpark Devecser rehabilitációs területén

A vörösiszap-katasztrófával érintett területeken létrehozott új városi közpark Devecser rehabilitációs területén A vörösiszap-katasztrófával érintett területeken létrehozott új városi közpark Devecser rehabilitációs területén Gerzánics Annamária Belügyminisztérium, Területrendezési és Építésügyi Helyettes Államtitkárság,

Részletesebben

ÚJPEST-VÁROSKAPU BEÉPÍTÉSI PROGRAM

ÚJPEST-VÁROSKAPU BEÉPÍTÉSI PROGRAM ÚJPEST-VÁROSKAPU BEÉPÍTÉSI PROGRAM ACZÉL VÁROSÉPÍTÉSZ BT. 2016. november ÚJPEST VÁROSKAPU VÁROSÉPÍTÉSZETI PROGRAMTERV Újpest Városközpont Kerületi Építési Szabályzatát (KÉSZ) a CDC Aczél Konzorcium készíti.

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy, Nagy utca

Részletesebben

Budapest - Esztergom vv. Északi vasúti Duna-híd korszerűsítése Tervezés. 4. Hídműhely Szimpózium - Épülő, szépülő hídjaink Budapesten

Budapest - Esztergom vv. Északi vasúti Duna-híd korszerűsítése Tervezés. 4. Hídműhely Szimpózium - Épülő, szépülő hídjaink Budapesten Tervezés 4. Hídműhely Szimpózium - Épülő, szépülő hídjaink Budapesten 2008.05.22-23. DÖNTÉSELŐKÉSZÍTŐ TANULMÁNY (1999-2000) TERVEZÉSI SZEMPONTOK: Szerkezeti kialakítás Jelenlegi: kéttámaszú szerkezetek

Részletesebben

A MEDIPLAN KFT. 25 éve végzi tevékenységét az egészségügyi ellátás színvonalának emelése érdekében.

A MEDIPLAN KFT. 25 éve végzi tevékenységét az egészségügyi ellátás színvonalának emelése érdekében. A MEDIPLAN KFT. 25 éve végzi tevékenységét az egészségügyi ellátás színvonalának emelése érdekében. CÉGFILOZÓFIÁNK: Összekötőkapocs vagyunk a beruházók, üzemeltetők és a kivitelezésben közreműködők között.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő testület!

Tisztelt Képviselő testület! Tisztelt Képviselő testület! Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki Esztergom intermodális csomópont fejlesztésének két részajánlatára vonatkozóan. Az első részajánlat

Részletesebben

CÍVIS INKUBÁTORHÁZ Debrecen Piac utca 77 sz. HELYISÉGKIMUTATÁS

CÍVIS INKUBÁTORHÁZ Debrecen Piac utca 77 sz. HELYISÉGKIMUTATÁS PINCESZINT "B" Lépcsıház 12,11 m 2 1. Közlekedı 6,47 m 2 2. Közlekedı 35,30 m 2 3. Közlekedı 6,42 m 2 4. Közlekedı 47,33 m 2 1. Pince 14,60 m 2 2. Pince 7,12 m 2 3. Pince 12,61 m 2 4. Pince 20,12 m 2 5.

Részletesebben

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5. Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása 2015. november 5. 1 8. sz. főút és az M8-M9 gyorsforgalmi úti szakaszok 1.) M8 autópálya Országhatár Körmend Kelet közötti szakasz

Részletesebben