MESTEREK MESTERE DÍJ 2017 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS március 3.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MESTEREK MESTERE DÍJ 2017 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS március 3."

Átírás

1 MESTEREK MESTERE DÍJ 2017 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS március 3. A díjat alapította: MAPEI KFT.

2 Mesterek Mestere Díj A díjat 2015 ben alapította a Mapei Kft., melynek célja az, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját, és méltó példát állítson ezzel a fiatalok számára is, továbbá vonzóvá tegye az építőipari szakmákat kőműves, burkoló számukra. A díj meghirdetésére az idei évben is sor kerül, immár harmadik alkalommal, melyre ma is aktív kőműves és burkoló szakemberek pályázhatnak. A Mesterek Mester Díj története A díj létrehozásakor került sor a Tiszteletbeli Mesterek Mestere Díj átadására, melyet Ratskó István, a Ratskó Bau kft. ügyvezetője kapott meg. Az első évben, 2015 ben, 29 pályázat érkezett a Mesterek Mestere díjra, akik rengeteg jó dolgot tettek le az asztalra. Munkájukkal ugyanis sok száz magyar családnak segítettek, csaltak mosolyt az arcukra. Közülük Filó Mihály lett Mesterek Mestere díjazottja a független szakmai zsűri egybehangzó döntése alapján. A zsűri indoklása szerint Filó Mihály munkáiban két szakmai véglet kiemelkedő megvalósítása volt látható: a szinte szobrászi szintű kőfaragó munka új technológiák használatával, valamint a lassan eltűnő helyszíni terrazzo burkolat készítése ban ismét meghirdetésre került a díj, melyre 18 érvényes pályázat érkezett, akik közül az acsai Vancsó László burkoló lett a Mesterek Mestere díjazottja. A szakmai zsűri indoklása szerint a szakember kreatív megoldásaival érdemelte ki az elismerést. A szakmai zsűri a pályaművek elbírálásnál minden évben figyelembe vette a szakmaiságon és a bemutatott munkákon felül, hogy az adott mester alkotásaival és munkásságával mennyire lehet a szakma számára példakép, követendő életút. Mi szükséges ahhoz, hogy egy szakember a Mesterek Mestere lehessen? Olyan referenciákkal rendelkezik, melyek magas színvonalú munkavégzését bizonyítják. Hajlandó és tesz is érte, hogy megújuljon, és új termékeket próbáljon ki megrendelői megelégedettségére. Növeli az építőipari szakma presztízsét és folyamatosan minőségi munkát ad ki a keze alól. Olyan elégedett megrendelőkkel rendelkezik, akik bátran ajánlják őt tovább. Hozzájárul az építő szakma etikus és társadalmilag felelős üzleti magatartás példaértékű bemutatásához. A Mesterek Mestere díj évenkénti meghirdetésével szeretnénk: megbecsülni az építőipari szakmát végző emberek munkáját, megőrizni a szakma becsületét, a fiatalok számára vonzóvá tenni az építő szakmákat, megakadályozni a szakemberek elvándorlását, és ezáltal csökkenteni a szakemberhiányt.

3 Úgy hiszem, ha megmutatjuk és elismerjük a jó példákat, az sokakat fejlődésre inspirál és egyre több lesz a jó szakember Markovich Béla, a díjat alapító Mapei Kft. ügyvezetője. SZAKMAI ZSŰRI TAGJAI 2017 ben Barkács Gyula az ÉVOSZ Építésügyi Munkabiztonsági és Az Épített környezet fenntartható Fejlesztése Bizottságának titkára Magyar Ákos építőmérnök, környezetgazdálkodási környezetvédelmi szakmérnök, Magyar Mérnökkamara elnökségi tag Szalay Tihamér építész, a Magyar Építész Kamara alelnöke Fazekas Kira a Lakáskultúra Magazin főszerkesztője, Mediaworks Kiadó Kft. Ratskó István, tiszteletbeli Mesterek Mestere díjazott Vancsó László Mesterek Mestere díj 2016 nyertese PÁLYÁZAT A Mapei Kft. ezúton pályázatot hirdet a Mesterek Mestere 2017 díjra, melynek keretében olyan kiemelkedő színvonalon dolgozó kőműves, burkoló szakembereket szeretnénk elismerni, akik mesteri szinten művelik szakmájukat, melyre büszkék és a jövőbe mutató, tartós alkotásokat hoznak létre. VÁLTOZÁS A KORÁBBI ÉVEKHEZ KÉPEST Az idei évben szintén meghirdetésre kerül a Mesterek Mestere Díj, melyre pályázni lehet március 3 tól, egészen november 1 ig. Ezt követően kerül sor a szakmai zsűrizésre, valamint a közönségszavazásra. Viszont a hivatalos díjátadóra év elején kerül sor. A pályázni lehet március 3 tól. A pályázatok beérkezésének határideje: november 1. Közönségszavazás időpontja: december között. A díj átadása: február március. Pontos időpont később kerül meghatározásra. A fődíj Magyarország Mesterek Mestere 2017 odaítélésének módja és szempontjai A pályázatokat a Mapei Kft. által felkért tagokból álló, független szakmai zsűri értékeli, kidolgozott szempontrendszer szerint. A fődíj odaítélésének egyik legfontosabb szempontja, hogy a pályázó szakember felkészültsége szakmailag magas szinten legyen, és ez pályázatából elbírálható legyen. A zsűrizés során, a szakmaiságon és a bemutatott munkákon túl, szem előtt tartják, hogy az adott mester alkotásaival és munkásságával mennyire lehet a szakma számára példakép, követendő életút, míg a megrendelőknek egy biztonságot adó mesterember. Így tehát a kiválasztásnál fontos kritériumok, hogy a pályázó szakmailag magas szinten legyen, számos, különböző referenciával rendelkezzen kitűnő megrendelői vélemények, referenciák legyenek a birtokában.

4 milyen kreativitás, szakmai tudás kellett a benyújtott referencia munka elkészítéséhez milyen színvonalon, milyen minőségben valósult meg az adott munka milyen széles szakmai skálán dolgozik otthonosan a pályázó. A zsűri nem veszi figyelembe a művek összhatását (burkolat színének választása, fugaszín választása stb.), mert ezeket vagy a tervező vagy a tulajdonos választja ki és nem a kivitelezést végző mester. Az ő munkáját inkább a részletekben lehet látni. Fentieket figyelembe véve a zsűri kiválaszt 1 fő Mesterek Mestere díjazottat, aki Mesterek Mestere díjazottja lesz. A közönségszavazásról A független szakmai zsűri a beérkezett pályázatokból a díj odaítélésének szempontjai alapján november 2. december 31. között kiválasztja a Mesterek Mestere díjazottját, és azt a hivatalos díjátadóig titokban tartja. Ezt követően a kiválasztott fődíjassal együtt december 1 én az összes pályázat felkerül a weboldalra, ahol december 1. és december 31. között nyilvános közönségszavazás kezdődik. Erről minden pályázó külön sms és es értesítést is kap, hogy a szavazás elindult. A Mapei Kft. az összes lehetséges csatornáján kommunikálja a szavazás lehetőségét. Egy mesteremberre egy címről, csak egy szavazat küldhető be. A duplikációk kiszűrésre kerülnek. Közönségszavazáskor, az összes beérkezett szavazat alapján meghatározásra kerül, a Közönségdíjas é 3. helyezett. Pályázati feltételek Ma is aktív, vállalkozását nem szüneteltető kőműves, burkoló szakember pályázhat. Pályázni kizárólag egyénileg lehet, és csak saját referenciával. Kivitelezői csapat munkájával pályázni nem lehet. Pályázni olyan munkával, projekttel lehet, amely már lezárult. Rendelkezik valós megrendelői referenciákkal, és ezeket fotókkal igazolni tudja, és amelyek publikálhatóak a Mesterek Mestere díj kapcsán (például a közönségszavazás során). A pályázó vállalja, hogy a pályázatban feltüntetett minden adat a valóságnak megfelel. A pályázó szakember vállalja, hogy a hivatalos díjátadón megjelenik, és vállalja az ezt követő, igény szerint felmerülő interjúkat, megkereséseket. A pályázó szakember nyilatkozik arról, hogy büntetlen előéletű, ellene semmilyen büntető eljárás nem folyik, és nem áll közügyektől való eltiltás hatálya alatt. A pályázat tartalmi követelményei: Pályázói adatok: név, cím, telefonszám, cím, a pályázó portréfotója 10 db referencia felsorolása (referencia neve, címe, részletei) 3 db referencia kiemelése, és kifejtése (referencia neve, leírása, mérete, beépítési folyamatok, különleges megoldások) maximum 15 db fotó beküldése, min. 300 dpi minőségben, amelyen a munka részletei is láthatóak.

5 3 db megrendelői vélemény. Akár ben a pályázathoz csatolva, névvel ellátva. nyilatkozat arról, hogy büntetlen előéletű, ellene semmilyen büntető eljárás nem folyik, és nem áll közügyektől való eltiltás hatálya alatt. Pályázat formai követelményei: A pályázatot csak honlapon található Pályázati ív hiánytalan kitöltésével lehet. Jelentkezés módja: A pályázati ívet beküldeni elektronikus vagy postai úton lehet. A fotókat kérjük a pályázatot tartalmazó be, vagy a postai levélbe becsatolni. Nyeremények: A pályázaton díjazást elnyerő pályázók pénzjutalomban, és értékes tárgyjutalomban részesülnek. Egyéb információk Díjátadó: A évi Mesterek Mestere hivatalos díjátadójára február márciusában kerül sor. Pontos időpont és helyszín később kerül meghatározásra és kihirdetésre. Pályázók kötelezettségei: A pályázókat felkérjük, hogy a hivatalos eredményhirdetésen, díjátadón megjelenjenek. A pályázatok a határidő lezárta után egy nyilvános honlapra kerülnek fel közönségszavazás céljából, ezért a beadott pályázatokat nem áll módunkban bizalmasan kezelni. Kapcsolat: Kérdés esetén keressen minket bizalommal: Zsebők Anita Szakember kapcsolatok felelőse Járfás Andrea PR kommunikáció felelős / / zsebok.anita@mapei.hu jarfas.andrea@mapei.hu

6 Támogatónk: BOSCH Magyarország Kft.

MESTEREK MESTERE DÍJ 2016 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS

MESTEREK MESTERE DÍJ 2016 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS MESTEREK MESTERE DÍJ 2016 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS 2016. március 9. A díjat alapította: MAPEI KFT. TÁMOGATÓ: BOSCH MAGYAROSZÁG KFT. HIVATALOS MÉDIAPARTNERÜNK: MÉDIAWORKS KFT. Mesterek Mestere Díj

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Pályázati kiírás Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Szobor elhelyezése: Győrújbarát, Baráthegy, Barátság park (Pannónia Barátság park) 1. Kiíró: CIG Pannónia EMABIT

Részletesebben

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓ ÉPÍTŐELEME cím elnyerésére 2014 Az Év Felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe

Részletesebben

KIÍRÁS

KIÍRÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A S/ALON BUDAPEST LAKÁSTREND KIÁLLÍTÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A 2019. SZEPTEMBER 20-22. KÖZÖTT MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ KIÁLLÍTÁSON ÖNÁLLÓ TERVEZŐI ENTERIŐRBEN VALÓ MEGJELENÉSRE. 2 A PÁLYÁZAT

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni. Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi

Részletesebben

FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BUDAPEST 2014. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA,

Részletesebben

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A 2019. évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé

Részletesebben

Think BIG! DATA Contest

Think BIG! DATA Contest Think BIG! DATA Contest - Versenykiírás PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Big Data alapú megoldások kialakítására elérkezett az idő. A Magyar Telekom és a Kitchen Budapest a hazai Big Data ekoszisztéma vezető szereplője

Részletesebben

Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei.

Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei. Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei. Pályázati kiírás Független szakmai zsűri Településeink mesterséges környezetének összképét magán és középületeink homlokzata alakítja leginkább. Családi és társasházak,

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak!

Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak! Pályázati kiírás Egy kórterem is lehet MENŐ! Rajzold meg a legszuperebb kórházi szobát a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis betegeinek! Rajzpályázat 6-9 és 10-14 éveseknek (Beérkezési határidő: 2013. október

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A díj célja A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált szakképzés társadalmi megbecsülését Magyarországon.

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A DÍJ CÉLJA A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált

Részletesebben

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu Sokféleképpen válhat az egyénbôl egyéniség. A díj A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felhívással fordul a vállalatokhoz,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA, BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK, A BEADÁS

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kárpát-medencei fotópályázat Pályázati kategória kódja: REB-15-FOTO Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner:

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner: VERSENYKIÍRÁS IV. Greennovációs Nagydíj Szakmai partner: IV. Greennovációs Nagydíj 01 VERSENYFELHÍVÁS IV. GREENNOVÁCIÓS NAGYDÍJ Greennovációs Nagydíj - A környezettudatosabb gazdaságért. A fejlett gazdaságban

Részletesebben

HR INNOVÁTOR DÍJ. Rendhagyó HR és menedzsment gyakorlatok a szervezeti és társadalmi értékteremtés szolgálatában

HR INNOVÁTOR DÍJ. Rendhagyó HR és menedzsment gyakorlatok a szervezeti és társadalmi értékteremtés szolgálatában HR INNOVÁTOR DÍJ Rendhagyó HR és menedzsment gyakorlatok a szervezeti és társadalmi értékteremtés szolgálatában Pályázati kiírás és útmutató 2015. június Humán Szakemberek Országos Szövetsége Tartalomjegyzék

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban

Részletesebben

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára!

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Scottie egy kis robot, aki azért járja az univerzumot, hogy a gyerekeket megtanítsa a robotika és a programozás

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban az Európai

Részletesebben

TakkART KösszMűvészeti pályázat

TakkART KösszMűvészeti pályázat TakkART KösszMűvészeti pályázat Pályázati kiírás Az ember itt kevés a szeretetre Elég, ha hálás legbelűl ezért-azért; egyszóval mindenért Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik

Részletesebben

Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata kertet működtető közösségek részére az Agrár Marketing Centrum támogatásával

Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata kertet működtető közösségek részére az Agrár Marketing Centrum támogatásával Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata kertet működtető közösségek részére az Agrár Marketing Centrum támogatásával Pályázók köre: Pályázatot nyújthat be bármely olyan közösség, mely kertet művel gyerekek

Részletesebben

A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet

A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet Hagyatkozz a múltra, alkoss a jelennek, alapozd meg a jövőt! A magyaros motívumkincs aktualizálásával a Fütyülős új divatot teremt. Most te is részese lehetsz a trend-brand építésének! A Fütyülős és az

Részletesebben

Részletes pályázati kiírás Év Háza 08

Részletes pályázati kiírás Év Háza 08 Részletes pályázati kiírás Év Háza 08 Az Év Háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2008. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat)

Részletesebben

A Supplier of the Year

A Supplier of the Year A Supplier of the Year - 2016 Versenyszabályzata 1. Általános versenyfelhívás A verseny célja: Üzleti partneri, beszállítói fontosak a LeasePlan Hungária Zrt-nek (továbbiakban: LeasePlan)! Termékeinek

Részletesebben

ÉV FIATAL VEZETŐJE 2017

ÉV FIATAL VEZETŐJE 2017 FVA Év Fiatal Vezetője 2017 Pályázati kiírás A Fiatal Vezetők Akadémiája küldetése mentén a Coaching Team pályázatot hirdet fiatal vezetők számára, immár harmadik alkalommal. A pályázat célja: Azon fiatal

Részletesebben

' ' KIIRAS BEKULDENDO MUNKAK: PRIZMA KREATÍV PR DÍJ

' ' KIIRAS BEKULDENDO MUNKAK: PRIZMA KREATÍV PR DÍJ KIIRAS PRIZMA KREATÍV PR DÍJ A verseny kiírója, a Kreatív Csoport termékeinek kiadója, a Professional Publishing Hungary Kft. A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai pr-projekteket és ügynökségeket,

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával

Részletesebben

ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014

ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014 ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014 VERSENYFELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2014. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület a B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan 2013. 07. 19. Kapcsolattartó: Saád Tamás E-mail: saad.tamas@aam.hu

Részletesebben

A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE

A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE 1.) A Versenyszabályzat a Verseny tekintetében jogi kötőerővel rendelkező megállapodás. A versenybe való jelentkezés előfeltétele a Versenyszabályzat

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

színesliget Színezd ki a Ligetet!

színesliget Színezd ki a Ligetet! színesliget Színezd ki a Ligetet! A Városliget teljes megújítását magában foglaló Liget Budapest Projekt kapcsán a Városliget Zrt. kreatív pályázatot hirdet színesliget Színezd ki a Ligetet! címmel budapesti

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában Magyar Vidékakadémia második sorozata Konferencia a helyi termékekről Mórahalom, 2011. február 24. A Magyar Kézműves Remek cím szerepe

Részletesebben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben Tündék Törpök Emberek A Magyar Tolkien Társaság 2014. január 4-én J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja

Részletesebben

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home 1 1. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 1.1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA, LEBONYOLÍTÓJA A Mediterrán Kerámia Kft. és az Art in Home művészei nyílt pályázatot hirdetnek

Részletesebben

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL ÖSSZMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Poli-Farbe Vegyipari Kft. Magyarország egyik legnagyobb festékgyártó vállalata, amely 100%-ban magyar tulajdonban van. A Poli-Farbe Kft. fejlesztései

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner:

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner: VERSENYKIÍRÁS Szakmai partner: 01 VERSENYFELHÍVÁS IV. GREENNOVÁCIÓS NAGYDÍJ Greennovációs Nagydíj - A környezettudatosabb gazdaságért. A fejlett gazdaságban a környezettudatos vállalati működés alapkövetelmény,

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

ültetés seating PÁLYÁZAT, 2007

ültetés seating PÁLYÁZAT, 2007 ültetés seating PÁLYÁZAT, 2007 Kik vagyunk? Lelkes fiatalok, akik érdeklôdnek a filmek, a mozivilág és a mûvészetek iránt. Célunk Felpezsdíteni a mûvészet és a film iránt érdeklôdô fiatalokat egy mûvészeti

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Pályázók köre: A versenyre pályázhat bármilyen Magyarországon bejegyzett cég, illetve magánszemélyek is beadhatnak nevezéseket.

VERSENYKIÍRÁS. Pályázók köre: A versenyre pályázhat bármilyen Magyarországon bejegyzett cég, illetve magánszemélyek is beadhatnak nevezéseket. VERSENYKIÍRÁS Nevezési határidő: 2015. május 29. Pályázók köre: A versenyre pályázhat bármilyen Magyarországon bejegyzett cég, illetve magánszemélyek is beadhatnak nevezéseket. Nevezési feltételek: A versenyre

Részletesebben

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról!

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Versenykiírás Szereted Arany János műveit? Érdekesnek találod az életét? Izgat a filmkészítés? Szeretsz történeket (mozgó)képben vagy rajzban elmesélni? Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Az ARANYFESZT

Részletesebben

PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: Republic Group

PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: Republic Group PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A Magyarország vezető, díjakkal többszörösen elismert márkastratégiai és marketingstratégiai tanácsadó- és reklámügynökségi csoportja. Több, mint 10 éve dolgozunk azon, hogy ügyfeleinknek

Részletesebben

2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15.

2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15. 2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2011. április 15. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ XIX. MAGYAR NYÍLT INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT 2017 TARTALOMJEGYZÉK Pályázati felhívás Pályázati kiírás Nevezési lap PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Pályázó! A Párizsi székhelyű FIABCI nemzetközi ingatlanszakmai

Részletesebben

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak Pályázati felhívás Jelentkezési lap letöltése Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak a hulladékká vált autóabroncsok alternatív hasznosítási lehetőségeinek

Részletesebben

PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére

PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld

Részletesebben

K I T Ü N T E T É S I S Z A B Á LY Z ATA

K I T Ü N T E T É S I S Z A B Á LY Z ATA A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara K I T Ü N T E T É S I S Z A B Á LY Z ATA A./ ZMKIK KITÜNTETÉSEI A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége a megye gazdasági életében és az azzal összefüggő

Részletesebben

2011-ben is. kinézni?

2011-ben is. kinézni? Rajzverseny 2011-ben is óvodásoknak A Te környezettudatos kinézni? házad hogy fog 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben

Kiíró: Central Médiacsoport Zrt., a Marie Claire magazin magyarországi kiadója

Kiíró: Central Médiacsoport Zrt., a Marie Claire magazin magyarországi kiadója Az év fiatal divattervezője pályázati kiírás Pályázati felhívás a Marie Claire és a Perwoll pályázatára Cím: Az év fiatal divattervezője pályázat Mottó: A szezon legerősebb feketéje: elegáns, látványos,

Részletesebben

Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet!

Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet! Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet! Filmpályázati felhívás PhD- és MSc/MA-hallgatók számára Az ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központja

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet Bács-Kiskunban itthon vagy! címmel, tanulmányi ösztöndíj pályázat hivatalos logójának elkészítésére.

Részletesebben

PRO LUMINE 2018 INNOVATÍV VILÁGÍTÁS TERVEZÉSE DÍJ

PRO LUMINE 2018 INNOVATÍV VILÁGÍTÁS TERVEZÉSE DÍJ PRO LUMINE 2018 INNOVATÍV VILÁGÍTÁS TERVEZÉSE DÍJ A világítástechnika területén zajló technológiaváltás amely a LED technológia rohamos elterjedéséhez kapcsolható - innovatív és energiatakarékos megoldásokra

Részletesebben

Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére

Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére 2015 A felhívás háttere Az MTA Debreceni Területi Bizottsága (MTA DAB), a Hajdú Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

MAGYAR INGATLANFEJLESZTÉSI

MAGYAR INGATLANFEJLESZTÉSI XXI. MAGYAR INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT 2019 TARTALOMJEGYZÉK Pályázati felhívás Pályázati kiírás Nevezési lap Előzetes jelentkezési lap A pályázatot ismertető kiadványhoz szükséges alapadatok

Részletesebben

ARANY ECSET Pályázati szabályzat. 2016, Budapest

ARANY ECSET Pályázati szabályzat. 2016, Budapest ARANY ECSET 2016 Pályázati szabályzat 2016, Budapest Tartalom 1. Arany Ecset 2016... 3 2. A pályázat menete... 3 1. fázis - pályázati anyagok beküldése... 3 2. fázis - nyitott közönségszavazás és a beérkezett

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE 1 1. A pályázat kiírója, lebonyolítója Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 1148 Budapest, Padlizsán utca 8. (Nem

Részletesebben

A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA

A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (a továbbiakban KMTG) a magyar irodalmi élet felfrissítésének, a kortárs magyar irodalom

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

XX. INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ MAGYAR PÁLYÁZAT FIABCI HUNGARY MAISZ

XX. INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ MAGYAR PÁLYÁZAT FIABCI HUNGARY MAISZ XX. MAGYAR INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT 2018 TARTALOMJEGYZÉK Pályázati felhívás Pályázati kiírás Nevezési lap PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Pályázó! A Párizsi székhelyű Nemzetközi Ingatlanszakmai

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A Magyar Villamos Művek Zrt. meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt. A pályázat

Részletesebben

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati címe: Tehetséges óvodáskorú gyermekek

Részletesebben

Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2018 Részvételi szabályzat

Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2018 Részvételi szabályzat Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2018 Részvételi szabályzat 2018-ban újra Tondach Tetőfedő Rangadó pályázat! Az összdíjazás 1,2 millió forint idén is, melyet több helyezett között készpénzben osztunk

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2016. november 8., kedd, 12 óra PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE Országos Bírósági

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A SAJÓ ELEMÉR PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 10. melléklete) 2012. 1 1.. A Sajó Elemér pályázat célja és odaítélése 1. A Magyar Hidrológiai Társaság 1981-től évente meghirdeti

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2011. évi Észak-magyarországi Regionális INNOVÁCIÓS DÍJ elnyerésére A NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség, az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési, valamint

Részletesebben

Pályázati felhívás. Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále. I. Hagyományos grafika kategória II. Kísérleti grafika kategória

Pályázati felhívás. Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále. I. Hagyományos grafika kategória II. Kísérleti grafika kategória Pályázati felhívás Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále A székelyföldi megyék tanácsai, Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja és a Kovászna

Részletesebben

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ XVI. MAGYAR INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT 2014 TARTALOMJEGYZÉK Pályázati felhívás Pályázati kiírás Nevezési lap PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Pályázó! A FIABCI Magyar Tagozata ( a Magyar Ingatlanszakmai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 27-i ülésére. Európai Mobilitási Héthez való csatlakozásra vonatkozó döntéshozatalról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 27-i ülésére. Európai Mobilitási Héthez való csatlakozásra vonatkozó döntéshozatalról Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. június 27-i

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/90-1/2015/I Üi.: Tóth Ferenc Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Best of Makó turisztikai pályázat kiírása

Részletesebben

Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak

Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak A pályázat adatai A pályázat témája: Ritmus A pályázat célja: ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat művészi (zenei és/vagy képzőművészeti)

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

LEGYEN. A LEGYEN A VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK!" a Webkommunikációs Osztály havonta

LEGYEN. A LEGYEN A VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK! a Webkommunikációs Osztály havonta LEGYEN VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK! A Szabályzat A LEGYEN A VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK!" a Webkommunikációs Osztály havonta szervezett pályázata az Európai Parlament honlapján. A pályázat minden hónapban az Európai Uniót

Részletesebben

Keressük a világ legkedvesebb gyermekorvosát!

Keressük a világ legkedvesebb gyermekorvosát! Az Astellas Pharma, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete és a Magyar Gyermekorvosok Társasága együttműködésében Keressük a világ legkedvesebb gyermekorvosát! Astellas Gyermekrajz Pályázat a hazai

Részletesebben

Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben

Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben MasterCard Az év bankára 2015 Online sajtófigyelés 2015. november 17-18. Figyelő Online Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben 2015.11.18 13:30 http://figyelo.hu/cikkek/426319-hegedus-eva-az-ev-bankara-2015-ben

Részletesebben

Mintapályázat. A pályázat beadásának lépései:

Mintapályázat. A pályázat beadásának lépései: Mintapályázat Az alábbi minta segít Önnek a pályázat online kitöltésében. Kérjük, adja meg kötelező jelleggel az Online jelentkezési lapon szereplő adatokat, adatai különösen az e-mail címe megadásánál

Részletesebben

Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció

Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció Robot Informatika Zrt. Miskolc, 2015. május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció A kreatív pályázat célja: A Robot Informatika ZRt. internetes video pályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai

Részletesebben

www.novellapalyazat.hu, www.irodalmipalyazat.hu, www.verspalyazat.hu, www.irodalmipályázat.hu

www.novellapalyazat.hu, www.irodalmipalyazat.hu, www.verspalyazat.hu, www.irodalmipályázat.hu Kálnoky László szépírói pályázat /vers és rövid próza/ Kálnoky László születésének 100. évfordulója alkalmából Tartalomjegyzék 1 Kiíró... 2 2 Téma meghatározása... 2 3 A pályázat alapadatai... 2 4 Benyújtandó

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete a társasházak magánerős felújításához és a városi közműhálózatok magánerős építéséhez nyerhető pénzügyi támogatásról

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 3/2017.(II.24.) számú önkormányzati rendelettel módosított 4/2012. (III. 30.) KR. sz. rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés kitüntető címeinek adományozási

Részletesebben

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓJÁNAK TERVEZİJE cím elnyerésére 2011 Az év felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe

Részletesebben

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Rajzverseny óvodásoknak 2011-ben is A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. (Szervező) meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt.

Részletesebben

Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu

Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Pályázati dokumentáció Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Pályázati dokumentáció legfontosabb elemei: 1. Pályázati felhívás 2. Pályázati útmutató 3. Adatlap 4. Mellékletek A pályázati felhívás

Részletesebben

Közösségi ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Közösségi ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (továbbiakban:

Részletesebben

CSRH Díj pályázati útmutató

CSRH Díj pályázati útmutató CSRH Díj 2016 - pályázati útmutató w ww. cs rhun gary. e u TARTALOM 1. A mérhető felelősség útján... 3 2. Információk, adatok a CSR Hungary Díj 2016-hoz... 4 2.1 Infografika az eddigi pályázók adatai

Részletesebben

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat Beküldési határidő: 2017. július 31. fotopalyazat@kozut.hu A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyílt fotópályázatot hirdet a közutas élet képi megjelenítésének erősítésére. A

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ A Szolnoki Városfejlesztő Zrt. ötletpályázatot hirdet 18. életévüket betöltött magánszemélyek, csoportok, baráti társaságok, munkahelyi

Részletesebben

ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014

ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014 ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014 VERSENYFELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2014. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület a B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe keretében

Részletesebben

A Szövetség folytatva a hagyományt idén, 2016-ban is kiírja a pályázatot!

A Szövetség folytatva a hagyományt idén, 2016-ban is kiírja a pályázatot! CSR Best Practice 2016. pályázati kiírás A Magyar PR Szövetség 2007-ben hirdette meg első alkalommal a vállalati felelősségvállalás hazai példaértékű gyakorlatait bemutató CSR Best Practice pályázatot.

Részletesebben