MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG"

Átírás

1 MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A SAJÓ ELEMÉR PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 10. melléklete)

2 1.. A Sajó Elemér pályázat célja és odaítélése 1. A Magyar Hidrológiai Társaság 1981-től évente meghirdeti a Sajó Elemérről elnevezett pályázatot és díjazza a benyújtott pályamunkákat. 2. A díjjal a középfokú iskolák azon tanulói jutalmazhatóak, akik vízügyi vonatkozású témában kiemelkedő pályázatot nyújtanak be. 3. A pályázat célja, hogy ösztönözze a középiskolákban tanuló diákokat arra, hogy a vízzel és a vízi környezet védelmével kapcsolatos ismereteiket egy pályamunka keretében magas színvonalon bemutassák. A pályázat célja továbbá, hogy a tanulók már szakmai életpályájuk kezdetén megismerkedjenek a Magyar Hidrológiai Társaság tevékenységével és az MHT tagságának utánpótlását képezzék. 4. A díj adományozásával a Magyar Hidrológiai Társaság emléket kíván állítani Sajó Elemérnek ( ), a kiváló vízimérnöknek, a két világháború közötti időszak vízügyi szolgálata kiemelkedő vezetőjének, a vízügyi távlati tervezés úttörőjének. 2.. A Sajó Elemér díj adományozásának feltételei 1. Díjazásban részesíthető minden, a vízzel, a vízi környezet védelmével foglalkozó, magyar középiskolában készített, magyar, vagy idegen nyelvű pályamunka. 2. A pályázatra benyújtott pályamunka tárgya legyen kapcsolatban a víz természetes, vagy társadalmi körforgásának valamilyen jelenségével. Érintsen valamilyen időszerű problémakört. Legyen világos, áttekinthető szerkezetű, a szövege és ábra- (kép-) anyaga legyen egymással összhangban. Tekintse át a témára vonatkozó szakirodalmat és arra helyesen hivatkozzon, abból helyesen idézzen. A pályamunka alkalmazza a tanultakat, valamint a középiskolai tanulótól elvárható mértékben legyen magas színvonalú, és kiemelkedő gondolkodásmódot tükrözzön. 3.. A pályázat kiírása és a bírálat megszervezése 1. A következő tanévre szóló pályázati kiírást a Társaság Titkársága minden év május 31-ig közzéteszi a Társaság Híreiben, az internetes honlapon és megküldi a pályázat iránt érdeklődő középiskolák igazgatójának. 2. A pályázaton a tanulók egyénileg, vagy legfeljebb három fős csoportban vehetnek részt. 3. A pályázatok elbírálása két lépcsőben iskolánként és országos szinten történik. 4. A helyi értékelést az egyes iskolák saját belső eljárási rendjük szerint végzik el minden év február 28-ig. 5. Egy-egy iskola március 15-ig legfeljebb három dolgozatot (az iskolai I-III. helyezetteket) küldhet az országos pályázatra az MHT Titkárságának a mellékelt jelentkezési és értékelő adatlappal együtt, megadva az egyes pályamunkák iskolai helyezését. 6. A pályázatok országos elbírálása és a díjak odaítélése az erre létrehozott bíráló bizottság feladata. 7. Az országos értékelést végző bírálóbizottság elnökét a két tisztújító közgyűlés közötti időszakra, a Társaság közgyűlése választja meg [Alapszabály, 30., (13) bekezdés]. A bírálóbizottság titkárát és öt tagját a két tisztújító közgyűlés közötti időszakra a Társaság elnöksége választja meg. intézőbizottsága kéri fel. Az elnök, illetve a titkár tartós akadályoztatása esetén helyettesítésükről, egy éves időszakra, az intézőbizottság gondoskodik. 8. Az egyes pályaművek bírálatát a pályaművek tárgyköre szerinti érintett szakosztályok által felkért bírálók készítik el. 2

3 4.. A bírálóbizottság működése 1. A bírálóbizottság felosztja tagjai között a pályaműveket. A bizottság tagjai a pontozást egységes értékelő lapon készítik el, rövid szöveges jellemzéssel értékelik és helyezésre szóló javaslatot adnak. Ezt követően minden bizottsági tag átnézi az összes pályázatot, azok értékelését és együtt döntenek a helyezésekről. A bírálóbizottság a legjobb három művet javasolhatja oklevélre és további műveket dicséretre javasolhatnak. 2. A bírálóbizottság a pályázatok értékelését május 15-ig végzi el. A díjak és a könyvjutalmak odaítéléséről és indoklásáról döntő ülésről a bírálóbizottság titkára az ülés végén jegyzőkönyvet készít, melyet a résztvevők aláírnak. 3. A bírálóbizottság döntése végleges. 5.. A pályázatok díjazása 1. Minden iskola I. helyezettje oklevelet és pénzjutalmat kap az MHT-tól. Az oklevél és pénzjutalom ünnepélyes átadásának időpontját az iskola határozza meg. Az iskolai I. helyezettek pénzjutalma az országos III. helyezett összegével egyezik meg. 2. A Sajó Elemér pályázat keretében országosan évente egy-egy első, második és harmadik díj adományozható. Az országos I. díjjal Sajó Elemér Emlékérem, oklevél és pénzjutalom, a II. és III. díjjal oklevél és pénzjutalom kerül átadásra. A pénzjutalom összege az MHT Lászlóffy Woldemár diplomamunka pályázat felsőfokú szakképzés kategóriájában az adott évben az egyes díjakra adható összeggel egyezik meg. A díjakon kívül az arra érdemes pályázók dicséretben és könyvjutalomban részesülnek. 3. Az emlékérem 90 mm átmérőjű és 7 mm vastag bronzérem, melynek előlapján Sajó Elemér domborművű arcképe látható Sajó Elemér körfelirattal. Az érem hátoldalán a Sajó Elemér Alapítvány I. díj körfelirat olvasható. 4. A pénzjutalmak a díjazottat megillető bruttó összegek, amelyből a magánszemélyt terhelő adók és járulékok levonásra kerülnek, a kifizetőt terhelő járulékokat a Társaság ezen felül megfizeti. 5. Az adott évben ki nem osztott díjak összegei nem kerülnek felosztásra a többi díj között. 6. Valamennyi díjazott tagdíjfizetési kötelezettség nélkül, egy évre elnyeri a Magyar Hidrológiai Társaság tagságát, illetve amennyiben már a Társaság tagja volt egy évig tagdíjmentességet élvez. 7. A Társaság a díjban és dicséretben részesített tanulók középiskoláját levélben értesíti az elért eredményről, és a pályázat eredményét a Hidrológiai Közlönyben, valamint a Társaság Híreiben és internetes honlapján is közzéteszi. 8. Az országos pályázaton az első három díjat nyert pályázók díjának átadása a Magyar Hidrológiai Társaság Lászlóffy Woldemár diplomamunka pályázata díjátadásával együtt történik, ünnepélyes keretek között. Mellékletek: 1. Jelentkezési lap 2. Iskolai értékelő lap 3. A bíráló bizottság lapja Záradék A Magyar Hidrológiai Társaság május 8-án megtartott elnökségi ülése a fenti szabályzatot elfogadta, és egyidejűleg hatályba léptette. Kling Zoltán főtitkár Dr. Szlávik Lajos elnök 3

4 JELENTKEZÉSI LAP a 20../20.. tanévre meghirdetett Sajó Elemér pályázatra A pályázó résztvevő(k) neve: A szakközépiskola neve és címe: A szakközépiskola bankszámla száma: A pályamű címe:.. A téma rövid leírása: A konzulens(ek) neve és munkahelye: Dátum: a pályázók aláírása 4

5 ISKOLAI ÉRTÉKELŐ LAP Csatoltan megküldjük a 20../20.. tanévre meghirdetett Sajó Elemér Pályázatra az alábbi dolgozatot: A szerző(k) neve:.... A szerző(k) lakáscíme:. Telefon: A pályamunka címe: Az iskola neve és címe, telefonszáma: A konzulens(ek) neve munkahelye és címe: A pályamunka iskolai helyezése: Az iskola értékelése a dolgozatról: Dátum: az iskolai értékelő bizottság elnöke 5

6 BÍRÁLATI LAP A 20../20... ÉVI. SAJÓ ELEMÉR PÁLYÁZATRA BEKÜLDÖTT DOLGOZATOKHOZ A dolgozat nyilvántartási száma: A pályázó(k) neve: A pályázó(k) címe: A beküldő szakközépiskola megnevezése: A bíráló neve: 1. A pályázó milyen szinten alkalmazza a pályázó a tanultakat? (0-5 pont) 2. Tükröz-e a dolgozat figyelemre méltó szakmai gondolkodásmódot? (0-5 pont) 3. Tartalmaz-e a dolgozat a gyakorlatban közvetlenül hasznosítható elemeket? (0-10 pont) 4. Mennyiben áttekinthető, logikus a műszaki leírás és az egyéb szöveges részek? (0-10 pont) 5. Mennyire gondos a szöveges és a rajzi munkarészek kiállítása, mennyiben utalnak az ellenőrzés hiányára elírások, rajzi hiányosságok? (0-5 pont) 6. Mennyire világosak, szabatosak, magyarosak a szöveges részek? (0-5 pont) 7. Esetleges egyéb hibák és még szükségesnek látott megjegyzések (mínusz 10-0 pont) Elérhető összes pontszám: 40 pont Összes pontszám: 8. Összefoglaló szöveges értékelés és javaslat a dolgozat helyezésére (külön lapon folytatható) Budapest, 20.. bíráló aláírása 6

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR DIPLOMAMUNKA-PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR DIPLOMAMUNKA-PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR DIPLOMAMUNKA-PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 9. melléklete) 2012 1 1.. A diplomamunka pályázat célja és odaítélése 1. A Magyar Hidrológiai Társaság 1988-ban

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG. A titkárság működésének szabályzata

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG. A titkárság működésének szabályzata MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A titkárság működésének szabályzata (Az Ügyrend 3. melléklete) 2012. I. fejezet A titkárság jogállása 1. A Társaság az alapszabályban megfogalmazott céljának megvalósítása érdekében,

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG KITÜNTETÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG KITÜNTETÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG KITÜNTETÉSI SZABÁLYZAT (Az Ügyrend 7. melléklete) 2012. 1. A kitüntetések célja és módja 1. A Magyar Hidrológiai Társaság az általa alapított kitüntetésekkel a Társaság rendes

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Retextil termékfejlesztői pályázat Kreatív termékötlet-pályázat textil újrahasznosítás témában Pályázni olyan termékötletekkel

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG Vitális Sándor szakirodalmi nívódíj szabályzata (Az Ügyrend 8. melléklete) 2017. 1 1. A nívódíj célja és odaítélése 1. A Magyar Hidrológiai Társaság 1979-től Vitális Sándor

Részletesebben

FEJÉR MEGYE JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ VERSENYE PÁLYÁZATI KIÍRÁS

FEJÉR MEGYE JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ VERSENYE PÁLYÁZATI KIÍRÁS FEJÉR MEGYE JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ VERSENYE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázatokat KIZÁRÓLAG POSTAI ÚTON 2013. november 18-ig történő beérkezéssel fogadja el az egyesület az alábbi címre: Fejér Megyei Diáksport

Részletesebben

BOGDÁNFY ÖDÖN ÉLETÚTJA

BOGDÁNFY ÖDÖN ÉLETÚTJA BOGDÁNFY ÖDÖN ÉLETÚTJA MHT STSZ félévzáró rendezvény Bódis Gábor titkár 2015. 06.12. Tiszteleti tag (legrégebbi, legrangosabb) Kvassay Jenı díj (kimagasló tudományos, oktató, tervezı, kivitelezı vagy igazgatási

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG Vitális Sándor szakirodalmi nívódíj szabályzata (Az Ügyrend 8. melléklete) 2016. 1 1. A nívódíj célja és odaítélése 1. A Magyar Hidrológiai Társaság 1979-től Vitális Sándor

Részletesebben

Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása

Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása Az Óriás Nándor Alapítvány a Jogászképzésért alapítványi kuratóriuma határozatot hozott az Óriás Nándor-díj 2016. évi kiadásáról. Az 5/2014. (XII. 22.) sz.

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2012. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)

Részletesebben

PANNON Egyetem TÁMOP-4.2.2.-B-10/1-2010-0025

PANNON Egyetem TÁMOP-4.2.2.-B-10/1-2010-0025 A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Tudományos Diákköri Tanácsa TÁMOP 4.2.2/B-10/1-2010-0025 című projektje keretében pályázatot hirdet A Mérnöki Kar Kiemelkedő Tudományos eredményeket elért hallgatója díj elnyerésére.

Részletesebben

Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció

Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció Robot Informatika Zrt. Miskolc, 2015. május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció A kreatív pályázat célja: A Robot Informatika ZRt. internetes video pályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA

MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Az ösztöndíj-pályázat (a továbbiakban Ösztöndíj ) részletes szabályait a Magyarországi Szlovákokért Közhasznú Alapítvány (a továbbiakban

Részletesebben

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács PTE MIK SZMSZ. 5. sz. melléklet Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Kitüntetési Szabályzata Véleményezte: Jóváhagyta: PTE MIK Vezetői Értekezlet 2019.04.09. PTE MIK Kari Tanács 2019.04.16.

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2016. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben

MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT.

MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. 57/2013. számú vezérigazgatói utasítás A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által alapított gróf Károlyi Sándor-díj adományozásának szabályzata (A szabályzatot az

Részletesebben

ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI

ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI 1 Az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium Nevelési Oktatási Alapítvány ESZI Kiválósága Díjat alapított, amelyhez tartozó emlékplakett az iskola homlokzati

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. TDK szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. TDK szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember Tartalomjegyzék A szabályzat célja... 3 A szabályzat hatálya... 3 A TDK célja... 3 Részvételi feltételek

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. 1.számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott

Részletesebben

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A Magyar Hadtudományi Társaság (továbbiakban Társaság, illetve MHTT) tagságát képviselő küldöttértekezlet felhatalmazása

Részletesebben

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL ÖSSZMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Poli-Farbe Vegyipari Kft. Magyarország egyik legnagyobb festékgyártó vállalata, amely 100%-ban magyar tulajdonban van. A Poli-Farbe Kft. fejlesztései

Részletesebben

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A 2019. évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A TANULÓK JUTALMAZÁSI FORMÁI

A TANULÓK JUTALMAZÁSI FORMÁI 1. SZ. MELLÉKLET Iskolai jutalmazási rendszer A TANULÓK JUTALMAZÁSI FORMÁI "Az iskola tanulói kiemelkedő tanulmányi munkájukért, sporteredményükért dicséretben és jutalomban részesülhetnek" (SZMSZ) ÍRÁSBELI

Részletesebben

Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak!

Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak! Pályázati kiírás Egy kórterem is lehet MENŐ! Rajzold meg a legszuperebb kórházi szobát a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis betegeinek! Rajzpályázat 6-9 és 10-14 éveseknek (Beérkezési határidő: 2013. október

Részletesebben

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2015 cím elnyerésére

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2015 cím elnyerésére P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2015 cím elnyerésére A Földművelésügyi Minisztérium (FM) Környezetügyért felelős Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Pályázati kiírás Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Szobor elhelyezése: Győrújbarát, Baráthegy, Barátság park (Pannónia Barátság park) 1. Kiíró: CIG Pannónia EMABIT

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ DÍJAKRÓL, ELISMERÉSEKRŐL

SZABÁLYZAT A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ DÍJAKRÓL, ELISMERÉSEKRŐL SZABÁLYZAT A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ DÍJAKRÓL, ELISMERÉSEKRŐL A kamara küldöttgyűlése elfogadta 2017. április 28-án Hatályba lépett 2017. május 15-én A Magyar Könyvvizsgálói Kamara

Részletesebben

A Szarvas Város Barátainak Köre

A Szarvas Város Barátainak Köre A L A P Í T Ó O K I R A T Szarvasért Emlékplakett és Emléklap Szarvas Város Barátainak Köre 1999. 2. AZ ALAPÍTÓ A Szarvas Város Barátainak Köre 3. AZ EMÉKPLAKETT Nemesfémből (bronz, ezüst, arany) készül,

Részletesebben

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN 78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ 2017. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN i. Kistermelő, vagy kézműves terméket előállító mikrovállalkozás terméke ii. Kisvállalkozás által előállított termék iii. Közepes-és nagyvállalkozás

Részletesebben

A tanév tanulója. Iskolánk tantestülete az 1997/98-as tanévben alapította a díjat, az 5-8. osztályos tanulók számára.

A tanév tanulója. Iskolánk tantestülete az 1997/98-as tanévben alapította a díjat, az 5-8. osztályos tanulók számára. A tanév tanulója Iskolánk tantestülete az 1997/98-as tanévben alapította a díjat, az 5-8. osztályos tanulók számára. Cél: a kiemelkedő tanulmányi munkát végző tanulók jutalmazása. Ezáltal az iskolánkban

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A versenyeket támogató pályázatok tapasztalatai és a versenyszervezés jogi háttere

A versenyeket támogató pályázatok tapasztalatai és a versenyszervezés jogi háttere A versenyeket támogató pályázatok tapasztalatai és a versenyszervezés jogi háttere Budapest, 2012. június 25. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 78. (1) Az oktatásért felelős miniszter köznevelés-fejlesztéssel

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Történetírói pályázat kiírásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015.

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015. A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2014/2015. tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat.

(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat. 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1 Tolna Megye Közgyűlése

Részletesebben

Kisbolygó-látogatások

Kisbolygó-látogatások Kisbolygó-látogatások A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve,

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Iktatószám: 23924-1/2016. Előadó: dr. Antal Anikó SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Tárgy: A 2016. évi oktatási

Részletesebben

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje A Tudományos Diákköri Tanács a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézetében folyó tudományos diákköri munkát szervező és ellenőrző testület. Munkáját a Miskolci Egyetem 35/2000. számú (2000. október

Részletesebben

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,

Részletesebben

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY A verseny döntőjének időpontja: 2017. 04. 01. (szombat), TISZAVASVÁRI 9:30-10:30 Regisztráció 10:45 Megnyitó 11:00 Döntő: I-II korcsoport 13:00 óráig

Részletesebben

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete A belügyminiszter /2014. ( ) BM rendelete a belügyminiszter által alapított és adományozott elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet módosításáról Magyarország címerének és zászlajának használatáról,

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA 1 Ikt. szám: 476-3/2017 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA 3. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: a 2017. február 20. napján megtartott soron kívüli ülésről 2 Készült: Jegyzőkönyv

Részletesebben

A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A

A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A 71/2006. (IX. 28.) számú hat. A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓI SZÁMÁRA KIÍRT REKTORI PÁLYAMUNKÁK ÉS KÜLFÖLDI TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK S Z A B Á L Y Z A T A BUDAPEST 2006 A Semmelweis Egyetem S z e n á t u

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS A Párbajtőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel

Részletesebben

BGE felhívás a köztársasági ösztöndíj 2016/2017. tanévi pályázatára

BGE felhívás a köztársasági ösztöndíj 2016/2017. tanévi pályázatára BGE felhívás a köztársasági ösztöndíj 2016/2017. tanévi pályázatára Az oktatásért felelős miniszter döntése szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv) 64. (5) bekezdése, valamint

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával

Részletesebben

49/2005. (11.14) Kgy. sz. rendelet 1. Az Év Diákja díj alapításáról

49/2005. (11.14) Kgy. sz. rendelet 1. Az Év Diákja díj alapításáról 49/2005. (11.14) Kgy. sz. rendelet 1 Az Év Diákja díj alapításáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1.. (6) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján Hódmezővásárhely Megyei

Részletesebben

K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában Pest Megye Önkormányzata nagyra becsüli a megyei települések épített és a

Részletesebben

A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete KÖZGYŰLÉSÉNEK. VIII /2010. (III.26.) KGY. számú H A T Á R O Z A T A 1

A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete KÖZGYŰLÉSÉNEK. VIII /2010. (III.26.) KGY. számú H A T Á R O Z A T A 1 A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete KÖZGYŰLÉSÉNEK VIII /2010. (III.26.) KGY. számú H A T Á R O Z A T A 1 A Dr. Dobos János-díj megalapításáról, az adományozása rendjéről Az egyesület Közgyűlése attól

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014 BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014" fővárosi kitüntető cím elnyerésére a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG. A gazdasági ügyintézés szabályzata

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG. A gazdasági ügyintézés szabályzata MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A gazdasági ügyintézés szabályzata (Az Ügyrend 4. melléklete) 2012. A GAZDASÁGI ÜGYINTÉZÉS SZABÁLYZATA A Társaság vagyonkezelésének és gazdálkodásának alapelveit az Alapszabály

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. június 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2006. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu Sokféleképpen válhat az egyénbôl egyéniség. A díj A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felhívással fordul a vállalatokhoz,

Részletesebben

A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 106/2010. (XI. 25.) szenátusi határozat A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL A Semmelweis Egyetem Szenátusa a Szervezeti és Működési Szabályzat 9. (6) bekezdés q) pontjában

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 29-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja, 2015. I. félévi pályázati kiírás Előadó: Dr. Benczik

Részletesebben

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l.. Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

PRO UNIVERSITATE ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT SZAKMAI ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT KÖZÖSSÉGI ÖSZTÖNDÍJ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018-as tanév 1. (őszi) félév - 0 -

PRO UNIVERSITATE ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT SZAKMAI ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT KÖZÖSSÉGI ÖSZTÖNDÍJ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018-as tanév 1. (őszi) félév - 0 - PRO UNIVERSITATE ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT SZAKMAI ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT KÖZÖSSÉGI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018-as tanév 1. (őszi) félév - 0 - Általános információk A BCE HÖK pályázatot hirdet a Hallgatói

Részletesebben

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA. Módosítva: a Választmány 2015. április 29-ei határozatával.

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA. Módosítva: a Választmány 2015. április 29-ei határozatával. VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA Módosítva: a Választmány 2015. április 29-ei határozatával. A Vasutasok Szakszervezete tagja kiemelkedő szakszervezeti munkájáért kitüntetésben, vagy más

Részletesebben

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja 3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy

Részletesebben

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA. Módosítva: a Választmány december 10-ei határozatával.

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA. Módosítva: a Választmány december 10-ei határozatával. VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA Módosítva: a Választmány 2015. december 10-ei határozatával. A Vasutasok Szakszervezete tagja kiemelkedő szakszervezeti munkájáért kitüntetésben, vagy más

Részletesebben

ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT

ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT Egészségügyi Közszolgálati Kar 2015/16. tanév PÁLYÁZATI ŰRLAP HALLGATÓK A SZÁMÁRA I. SZEMÉLYES ADATOK Iktatási szám: Pályázó neve NEPTUN azonosító Állandó lakcím Levelezési cím Telefon E-mail II. GYAKORLATI

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

Tudományos Diákköri Szabályzat. Tájépítészeti és Településtervezési Kar kiegészítése

Tudományos Diákköri Szabályzat. Tájépítészeti és Településtervezési Kar kiegészítése Szent István Egyetem Tudományos Diákköri Szabályzat Tájépítészeti és Településtervezési Kar Szent István Egyetem Tudományos Diákköri Szabályzat Tájépítészeti és Településtervezési Kar I. fejezet ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE

A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE Az ESZMSZ Kari kiegészítésének 8. sz. melléklete Budapest, 2008. 2 A Szent István Egyetem

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka

Részletesebben

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

Egyetemi BME ösztöndíj

Egyetemi BME ösztöndíj Egyetemi BME ösztöndíj Pályázati felhívás a 2017/18. tanév őszi félévre A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési

Részletesebben

Egyetemi BME ösztöndíj

Egyetemi BME ösztöndíj Egyetemi BME ösztöndíj Pályázati felhívás a 2016/17. tanév tavaszi félévre A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (EHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ. Pécs - Mánfa 2014. május 24-25.

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ. Pécs - Mánfa 2014. május 24-25. Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs - Mánfa 2014. május 24-25. 1 2013/2014. TANÉVI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A tájékozódási

Részletesebben

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016 A Jendrassik Lóránd Emlékérme Fokozatai Bronz: magyar, külföldi Ezüst: magyar 1984 (1983. Október 10., alapítás dátuma) Elnyerés feltételei Bronz fokozat: Elismerésben részesíthető olyan magyar, feddhetetlen

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Szeged, 2009. A Szegedi Tudományegyetem Köztársasági Ösztöndíj Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) kiemelkedő tanulmányi

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2008. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés

Részletesebben

Indoklás. a könyvtárak minősítéséről és a Könyvtári Minőségi Díj bevezetéséről szóló miniszteri rendelet tervezetéhez

Indoklás. a könyvtárak minősítéséről és a Könyvtári Minőségi Díj bevezetéséről szóló miniszteri rendelet tervezetéhez Indoklás a könyvtárak minősítéséről és a Könyvtári Minőségi Díj bevezetéséről szóló miniszteri rendelet tervezetéhez A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Kari Tanácsa az alábbi kari kitüntetéseket alapítja

Részletesebben

FELHÍVÁS. a 2014/2015. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre

FELHÍVÁS. a 2014/2015. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre FELHÍVÁS a 2014/201. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 3 Budapest

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007 A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI BIZOTTSÁGA VALAMINT OKTATÁSI ÉS IFJÚSÁGPOLITIKAI BIZOTTSÁGA Felhívás az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007" fővárosi kitüntető cím elnyerésének

Részletesebben

A pályázat kategóriái

A pályázat kategóriái Segítő diákok 2018-19. Pályázati felhívás Az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (EKE OFI) nyílt pályázatot hirdet Magyarországon, a középfokú iskolákban nappali képzésben 2018.

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE A Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről Lőrinci Város Önkormányzata

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ TŐR VERSENYKIÍRÁS A Tőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:

Részletesebben

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj Működési szabályzat és Pedagógusi pályázati felhívás a 2018/2019-es tanévre A National Instruments a virtuális

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre

1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre Csömödér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2018. (VIII.23) önkormányzati rendelete a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók ösztöndíj támogatásáról Csömödér Község Önkormányzata

Részletesebben

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG Cegléd Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága pályázatot hirdet 2011. évi Sport keretből elnyerhető, ceglédi székhelyű sportegyesületek működési támogatására A felosztható

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓ ÉPÍTŐELEME cím elnyerésére 2014 Az Év Felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe

Részletesebben