FELHÍVÁS. a 2014/2015. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELHÍVÁS. a 2014/2015. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre"

Átírás

1 FELHÍVÁS a 2014/201. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 3 Budapest Egyetem tér 1-3. A rendezvény időpontja: november 4. (kedd) I. A részvétel feltételei A kari tudományos diákköri konferenciára az állam- és jogtudomány bármely területével foglalkozó magyar nyelvű pályamunka beküldhető, amely megfelel az OTDK központi valamint a jelen felhívásában foglaltaknak. A nevezés feltétele olyan diáktudományos tevékenységet dokumentáló pályamunka (TDK dolgozat), amely a graduális képzési idő alatt önképzési céllal készült. A TDK dolgozatot egy fűzött példányban, valamint digitális formában elektronikus adathordozón vagy en kell a tagozatot szervező TDK illetve tanszék által megadott határidőig (de legkésőbb november 3-ig) az illetékes TDK-hoz illetve tanszékhez benyújtani. A dolgozathoz csatolni kell a hallgató eredeti aláírással ellátott nyilatkozatát, melyben kijelenti, hogy a munka saját szellemi terméke. A pályamunkaként beküldött dolgozat terjedelme minimálisan betűhely, maximum 2, szerzői ív (0 000 leütés) terjedelmű lehet (szóközökkel, jegyzetekkel, irodalomjegyzékkel és mellékletekkel együtt). Az ezt meghaladó terjedelmű pályamunka nem nevezhető OTDKra. A TDK dolgozat első lapján fel kell tüntetni a tagozat megnevezését, a dolgozat címét, a tudományos diákköri dolgozat megjelölést, a dolgozat készítőjének nevét, a konzulens nevét és beosztását, valamint a készítés helyét (Budapest) és dátumát (év, hó, nap) A konferencián a kar nappali, levelező, vagy bármilyen más oktatási formában október 1-én hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatói vehetnek részt. 1

2 II. A nevezés módja A kari tudományos diákköri konferenciára a nevezés elektronikus úton történik. A nevezéseket TDK titkároknak kell eljuttatnia a kari TDT Titkár részére. A kari TDT Titkárnak október 12-ig online adatlap kitöltésével megadandó adatok: - az adott TDK-ból nevezett dolgozatokra vonatkozó adatok (a szerző (évfolyam), cím, elérhetőség megjelölésével) Abban az esetben, ha valamelyik pályázó a konferencián bemutatandó dolgozatot a kari TDK Szabályzat 28. -a alapján később mint szakdolgozat szeretné elfogadtatni, ezt is kérjük jelezni. - a bemutatásra szánt pályamunkák összefoglalói (rezüméi) Az online adatlap elérhető: A kari TDT Titkárnak október 26-ig online adatlap kitöltésével megadandó adatok: - a Tagozati Bíráló Bizottságokba delegált tagok adatai Az online adatlap elérhető: oj3vw/viewform A kari TDT Titkárának november 4-ig elektronikus levél útján, a TDK titkár által eljuttatandó dokumentum: - a bemutatandó dolgozatok elektronikus változata (Microsoft Word formátumban) A kari TDT Titkárának november 7-ig papíron és elektronikus formában a TDK titkár által eljuttatandó dokumentum: - A TDK védésről készített, a bíráló bizottság tagjai által aláírt jegyzőkönyv eredeti és kettő másolati példánya - A TDK védésről készített jegyzőkönyv elektronikus formában, Excel formátumban! 2

3 III. A bírálat rendje A pályamunkákat és a versenyzők nyilvános védésen nyújtott teljesítményét minden Tagozatban három oktatóból vagy két oktatóból és egy hallgatóból álló zsűri bírálja el. A bíráló bizottság hallgatói tagját a tagozat tárgya szerint illetékes TDK titkár javaslatára az illetékes tanszékvezető kéri fel. A bíráló bizottság hallgatói tagja az adott tagozat munkájában sem mint induló, sem mint opponens nem vehet részt. A zsűri legalább egy tagja minősített oktató. A bíráló bizottság minősített oktatói tagját az illetékes tanszéki felelőssel egyeztetve az illetékes tanszékvezető kéri fel. Nem lehet a zsűri tagja a tagozatban szereplő dolgozat témavezetője. A konferencia egyes tagozataiban a pályamunkák zsűri előtti nyilvános védésére, a hallgatói opponensek általi véleményezésére, valamint magyar nyelvű nyilvános vitájára kerül sor. Nem lehet opponens a pályamunka szerzője. A tagozatban nevezett összes dolgozat bemutatását és vitáját követően a bíráló bizottság zárt ülésen dönt a diákköri dolgozatok és előadások értékeléséről, megállapítja a helyezéseket, és dönt az OTDK-ra nevezés lehetőségéről. Az értékelést úgy kell elvégezni, hogy a bemutatott dolgozatok rangsora egyértelmű legyen. A nyilvános védés során a zsűri az előadás és az érvelés színvonalát egyaránt értékeli. A bíráló bizottság 0 pontos bírálati rendszer keretében a diákköri dolgozat tartalmi és formai jellemzőit 0%-os, az előadás, illetve a vitában elhangzó érvelés minőségét 0%-os arányban veszi figyelembe. A jelen Felhívásban nem részletezett kérdésekben a szeptember 23-án elfogadott kari Tudományos Diákköri Szabályzat vonatkozó rendelkezései az irányadóak. IV. Információ dr. Erdős István TDT Titkár Telefon: erdosistvan@ajk.elte.hu A kari tudományos diákköri konferencia végleges programját és a meghívókat a TDT október 19-én a kari honlapon közzéteszi, és elektronikus úton megküldi az érintetteknek. Budapest, szeptember 23. 3

4 ÉRTÉKELŐLAP X.Y. (szerző). c. pályamunkájához I. Az írásbeli pályamunka bírálata szempont Témaválasztás (a szerző egyetemi tananyagon kívüli kérdést vizsgál, illetve egy egyetemi tananyag részét képező kérdés mélyebb, átfogóbb, tudományos igényű vizsgálatát nyújtja; a téma újszerűsége, illetve hatályos jogban: aktualitása) Szakirodalom (a források és a szakirodalom feldolgozásának mennyisége, minősége, idegen nyelvű és hazai szakirodalmi bázis aránya, a vizsgálati módszer megválasztása és alkalmazása) Téma kifejtése (a téma kifejtésének minősége, a téma lehatárolásának indokoltsága, egyértelműsége, a választott célkitűzés eredményes végigvezetése) A pályamunka eredeti jellege (eredeti, alkotó jellegű megállapítások, a pályamunka szerzőjétől, valamint a más szerzőktől származó megállapítások és kutatási eredmények egyértelmű elhatárolhatósága rendszerezés, megindokolt de lege ferenda javaslatok) Formai követelmények (a pályamunka szerkezeti felépítése, belső arányai, logikája és áttekinthetősége; a pályamunka stílusa, korrekt és teljességre törekvő hivatkozási rendszer) legmagasabb adható 1 Összesen 0 Budapest, november 4. a zsűri elnöke zsűritag zsűritag 4

5 ÉRTÉKELŐLAP X.Y. (szerző). c. pályamunkájához II. A dolgozat szóbeli bemutatásának értékelése szempont A bemutatás tárgyának kijelölése (a prezentáció tárgyául választott dolgozat/-rész meghatározásának sikeressége, a bemutatás koherenciája, a gondolati szál végigvezetése a bemutatás egészén, az üzenet meghatározása) Kutatási eredmények bemutatása (az eredeti, alkotó jellegű megállapítások kiemelése, rendszerezés, megindokolt de lege ferenda javaslatok kiemelése) A bemutatás logikája és stílusa (a bemutatás szerkezeti felépítése, belső arányai, logikája és áttekinthetősége; a bemutatás stílusa, funkcionalitás és illusztráció arányai, egységessége, kapcsolattartás a közönséggel, előadói habitus) Eszközhasználat, időgazdálkodás (a bemutatás eszközének megválasztása és alkalmazása, a prezentációs sztenderdek betartása; szabad előadás és/vagy olvasott szöveg egysége, a többféle eszköz használatának összehangoltsága) Vitakészség, reflexiók (maximális, ha a bíráló megjegyzéseire, az opponensi véleményben foglaltakra, valamint a szóban feltett kérdésekre adott válaszok meggyőzőek, lényegretörőek, pontosak) Időgazdálkodás (maximális, ha a bemutatás során a szerző kihasználta, de nem lépte túl a megadott időtartamot (+/- 1 perc), az opponensi véleményben vagy a bírálatban foglalt, valamint a szóban elhangzott kérdésekre rövid, tömör választ adott) legmagasabb adható Összesen 0 Budapest, november 4. a zsűri elnöke zsűritag zsűritag

6 ÉRTÉKELŐLAP X.Y. (szerző). c. pályamunkájához III. A dolgozat összesített értékelése szempont Az írásbeli dolgozat értékelése A szóbeli bemutatás értékelése Összesítés legmagasabb adható bírálók által adott ok átlaga össz (a két átlag átlaga) Helyezés Egyéb (különdíj) Budapest, november 4. a zsűri elnöke zsűritag zsűritag 6

FELHÍVÁS. a 2016/2017. évi tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre

FELHÍVÁS. a 2016/2017. évi tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre FELHÍVÁS a 2016/2017. évi tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím:

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre A rendező intézmény: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 1042

Részletesebben

FELHÍVÁS. A rendezvény helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar 1118 Budapest, Ménesi út 5.

FELHÍVÁS. A rendezvény helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar 1118 Budapest, Ménesi út 5. FELHÍVÁS a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájának 2016. évi őszi fordulóján való részvételre A rendezvény helyszíne: Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

MELLÉKLET AZ ÖSSZEFOGLALÓVAL (REZÜMÉ) SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK:

MELLÉKLET AZ ÖSSZEFOGLALÓVAL (REZÜMÉ) SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK: FELHÍVÁS a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájának 2018. évi őszi fordulóján való részvételre A rendezvény helyszíne: Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZATA

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZATA EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZATA 2008. 1 I. A tudományos diákköri tevékenység jelentősége 1. A Kar a tudományos diákköri tevékenységet a minőségi

Részletesebben

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje A Tudományos Diákköri Tanács a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézetében folyó tudományos diákköri munkát szervező és ellenőrző testület. Munkáját a Miskolci Egyetem 35/2000. számú (2000. október

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. TDK szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. TDK szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember Tartalomjegyzék A szabályzat célja... 3 A szabályzat hatálya... 3 A TDK célja... 3 Részvételi feltételek

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Cím: 7624 Pécs Ifjúság

Részletesebben

Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz

Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS (http://) Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz A Pannon Egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsa

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre 1. Általános információk, rendezők A rendezvény szervezője: Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Informatikai Intézet Cím: 3515

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Széchenyi István Egyetem Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. Telefon: 06 (96)

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campus Élelmiszertudományi Kar Kertészettudományi

Részletesebben

7. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT [2008]

7. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT [2008] A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Szabályzatai II. kötet: Hallgatói Követelményrendszer (HKR) 6. sz. melléklet: 7. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT [2008] 7.1. A TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI MUNKA ALAPELVEI: 7.1.1.

Részletesebben

Nagy Balázs november 7.

Nagy Balázs november 7. OTDK tájékoztató Nagy Balázs 2016. november 7. tdk@btk.elte.hu ELTE BTK Eredmények: Humán Szekció, 2015 159 induló, 60 helyezés (37%) 1. helyezés: 22 (14%) 2. helyezés: 21 (13%) 3. helyezés: 17 (10%) Szekciók:

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tudományos Diákköri Konferencia szabályzata

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tudományos Diákköri Konferencia szabályzata 2176/2018.10.26. határozat - 2. melléklet A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tudományos Diákköri Konferencia szabályzata I. Alapelvek 1) A TDK célja a hallgatók elméleti és gyakorlati kutatómunkába

Részletesebben

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA Az SZTE ÁJTK Polgári Jogi, Polgári Eljárásjogi és Családi Jogi Tudományos Diákköre (röviden: Polgári Jogi

Részletesebben

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2014. április

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Cím: 6722 Szeged

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Tudományos Diákköri Konferencia 2017 GFF ESZK

TÁJÉKOZTATÓ. Tudományos Diákköri Konferencia 2017 GFF ESZK TÁJÉKOZTATÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2017 GFF ESZK 1. Szabályok A tudományos diákköri (TDK) tevékenységhez kapcsolódóan egyelőre nincs hivatalos kari TDK-szabályzat, ezért az Országos Tudományos

Részletesebben

Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép

Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 A tudományos diákköri tevékenység A tudományos és művészeti diákkör a kötelező tananyaggal

Részletesebben

Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban

Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban A részvétel feltételei: Az OTDK-n történő részvételre az intézményi TDK jelölés alapján az osztatlan egyetemi, főiskolai és a BA, BSc, MA, MSc képzésében1

Részletesebben

Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2018 tavasz

Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2018 tavasz PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS (http://) Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2018 tavasz A Pannon Egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsa és

Részletesebben

A XXXI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának szakmai beszámolója

A XXXI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának szakmai beszámolója ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ Helyszín: Szeged Időpont: 2013. március 25-27. Rendező intézmény: Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar A Szakmai Bizottság elnöke: A Szekció ügyvezető elnöke:

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

egyetemi docens PPKE BTK Pszichológia Intézet Telefon: 06 (26) 375-375/2549 Fax: 06 (1) 7892-775 E-mail: nabrady.maria@btk.ppke.hu

egyetemi docens PPKE BTK Pszichológia Intézet Telefon: 06 (26) 375-375/2549 Fax: 06 (1) 7892-775 E-mail: nabrady.maria@btk.ppke.hu FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Közművelődési és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre Kecskeméti Főiskola Gépipari Automatizálási Műszaki Főiskolai Kar Cím:

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSÁNAK SZABÁLYZATA EGÉSZSÉGÜGYI KARRA VONATKOZÓ MELLÉKLETE

A MISKOLCI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSÁNAK SZABÁLYZATA EGÉSZSÉGÜGYI KARRA VONATKOZÓ MELLÉKLETE A MISKOLCI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSÁNAK SZABÁLYZATA EGÉSZSÉGÜGYI KARRA VONATKOZÓ MELLÉKLETE Miskolc 2017 Elfogadva a Kari Tanács 37/2017-es számú határozatával A MISKOLCI EGYETEM TUDOMÁNYOS

Részletesebben

PANNON Egyetem TÁMOP-4.2.2.-B-10/1-2010-0025

PANNON Egyetem TÁMOP-4.2.2.-B-10/1-2010-0025 A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Tudományos Diákköri Tanácsa TÁMOP 4.2.2/B-10/1-2010-0025 című projektje keretében pályázatot hirdet A Mérnöki Kar Kiemelkedő Tudományos eredményeket elért hallgatója díj elnyerésére.

Részletesebben

Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint

Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Felhívjuk figyelmüket, hogy az intézményi TDK-konferenciát követően csak a pályamunkát kell feltölteni, az adatok

Részletesebben

XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia

XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2017 tavasza Segédlet a tudományos diákköri munka készítéséhez Megyeriné dr. Runyó Anna megyerine@avkf.hu OTDK - Országos Tudományos Diákköri Konferencia

Részletesebben

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Tudományos Diákköreinek szervezeti és működési szabályzat

A PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Tudományos Diákköreinek szervezeti és működési szabályzat A PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Tudományos Diákköreinek szervezeti és működési szabályzat 1. A tudományos diákköri (TDK) munka célja, hogy segítséget nyújtson a hallgatóknak a tananyagon túlmenő szakmai,

Részletesebben

BME Építészmérnöki Kar TDK Tudományos és Mvészeti Diákköri Konferencia

BME Építészmérnöki Kar TDK Tudományos és Mvészeti Diákköri Konferencia TDK tudományos kutatás illetve mvészi alkotófolyamat saját kutatás illetve önképz alkotás új eredmény létrehozása a témavezet módszertani segítségével önálló, egyéni (társ) munka tudományos kutatás - alkotói

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT ÉVFOLYAMDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉRŐL Miskolc,

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. (ápoló szakirány számára)

Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. (ápoló szakirány számára) Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (ápoló szakirány számára) Tartalom: Tájékoztató a szakdolgozat elkészítésének rendjéről Tájékoztató

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Eszterházy Károly Fıiskola Bölcsészettudományi Kar Cím:

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 7621

Részletesebben

Kedves Hallgatónk! Hallottál róla, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Pályáznál, de nem tudod, milyen témában írj?

Kedves Hallgatónk! Hallottál róla, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Pályáznál, de nem tudod, milyen témában írj? Kedves Hallgatónk! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013 őszén is megrendezi a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát. Hallottál róla, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá?

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév

PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév Név: Születési dátum: Elérhetőség (tel., e-mail): NEPTUN kód: OM azonosító: Szak, évfolyam megnevezése: Költségviselés formája

Részletesebben

Melléklet oktatási és publikációs tevékenységhez

Melléklet oktatási és publikációs tevékenységhez Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által közösen a fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2016/2017-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében

Részletesebben

2. számú melléklet a XXXIV. OTDK központi felhívásához. A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia részvételi feltételei

2. számú melléklet a XXXIV. OTDK központi felhívásához. A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia részvételi feltételei 2. számú melléklet a XXXIV. OTDK központi felhívásához A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia részvételi feltételei 1. Általános információk A XXXIV. OTDK központi felhívásának célja, hogy az

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre Kodolányi János Főiskola Cím: 8000 Székesfehérvár Fürdő u. 1.

Részletesebben

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK A doktori iskola vezetője: Dr. Kukorelli István egyetemi tanár Állam- és Jogtudományi Kar Tudományági Doktori

Részletesebben

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM KÁRPÁT-MEDENCEI IRODALMI PHD- ÉS MA-HALLGATÓK KONFERENCIÁJA PILISCSABA, 2013. SZEPTEMBER 4 5., Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola *** A PPKE BTK IDI magyar irodalommal

Részletesebben

Záróvizsga Szabályzat

Záróvizsga Szabályzat Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Záróvizsga Szabályzat Elfogadva a Kari Tanács 2015-09-14-i ülésén Érvényes a 2015/16-os tanév őszi félévétől Bevezető Megjegyzés: az alapképzési

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK 2015. 1. A 2015-ös Tudományos Diákköri Konferencia fontos

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS

DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS Debreceni Egyetem BTK Útmutató szakdolgozatok készítéséhez (A Debreceni Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzatának alapján) Az egységes, osztatlan képzésben, az alapképzésben, (BSc, BA), mesterképzésben

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA Az oktatásért felelős miniszter döntése szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban) 64. (5) bekezdése, valamint a felsőoktatásban

Részletesebben

BME Építészmérnöki Kar TDK Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia

BME Építészmérnöki Kar TDK Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia TDK KONFERENCIA INDÍTÓ ELŐADÁSNAP 2016. ÁPRILIS 18. hétfő 14 órától K. II. 210. Köszöntő Sipos András, tudományos dékánhelyettes 1. Mi a TDK? Vukoszávlyev Zorán, KTDT elnök 2. Művészeti TDK Szabó Franciska,

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK A szakdolgozat szokásos terjedelme 40-60 A/4-es gépelt oldal. Az

Részletesebben

Egyetemi BME ösztöndíj

Egyetemi BME ösztöndíj Egyetemi BME ösztöndíj Pályázati felhívás a 2016/17. tanév tavaszi félévre A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (EHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

A XXXIV. OTDK PEDAGÓGIAI, PSZICHOLÓGIAI, ANDRAGÓGIAI ÉS KÖNYVTÁRTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE

A XXXIV. OTDK PEDAGÓGIAI, PSZICHOLÓGIAI, ANDRAGÓGIAI ÉS KÖNYVTÁRTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE A XXXIV. OTDK PEDAGÓGIAI, PSZICHOLÓGIAI, ANDRAGÓGIAI ÉS KÖNYVTÁRTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK 1. A pályamunka és az előadás nyelve: 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE A szekcióban alapvetően magyar nyelven lehet a pályamunkákat

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Rendőrtiszti Főiskola Cím: 1121 Budapest, Farkasvölgyi

Részletesebben

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT 2012. december 1. A Tudományos Diákköri Konferencia célja A TDK a felsőoktatásban a tehetséggondozás legfontosabb terepe. Konkrét célja a hallgatók tudományos munka iránti

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka

Részletesebben

Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben. Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók!

Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben. Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók! Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók! Az alábbiakban rövid tájékoztatást szeretnénk nyújtani a XXXI. OTDK-n való részvétel

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Demonstrátori Szabályzata Pécs 2010. 2017. május 17. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatói és kutatói munkájának,

Részletesebben

MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj

MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj a 2018/2019. tanév 2. ére - 0 - Pályázati felhívás MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj 2018/2019. tanév 2. A Budapesti Corvinus Egyetem az Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank

Részletesebben

ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT

ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT Egészségügyi Közszolgálati Kar 2015/16. tanév PÁLYÁZATI ŰRLAP HALLGATÓK A SZÁMÁRA I. SZEMÉLYES ADATOK Iktatási szám: Pályázó neve NEPTUN azonosító Állandó lakcím Levelezési cím Telefon E-mail II. GYAKORLATI

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP SZEMÉLYI ADATOK

PÁLYÁZATI ŰRLAP SZEMÉLYI ADATOK PÁLYÁZATI ŰRLAP SZEMÉLYI ADATOK Név Születési hely, idő Anyja neve Állandó lakcím Ideiglenes lakcím Elérhetőség: Telefonszám E-mail cím A család egy főre jutó havi átlagjövedelme Diákigazolvány száma EHA-kód

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Tudományos Diákköri Konferencia 2018 GFF ESZK

TÁJÉKOZTATÓ. Tudományos Diákköri Konferencia 2018 GFF ESZK TÁJÉKOZTATÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2018 GFF ESZK 1. A Tudományos Diákkörről (TDK) A Tudományos Diákköri mozgalom több mint 60 éves múltra tekint vissza Magyarországon, és egyben a legfontosabb

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP

PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI ŰRLAP 2016-2017 SZEMÉLYI ADATOK Név Születési hely, idő Anyja leánykori neve Állandó lakcím Ideiglenes lakcím Elérhetőség: Telefonszám E-mail cím A család egy főre jutó havi átlagjövedelme Diákigazolvány

Részletesebben

A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A

A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A 71/2006. (IX. 28.) számú hat. A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓI SZÁMÁRA KIÍRT REKTORI PÁLYAMUNKÁK ÉS KÜLFÖLDI TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK S Z A B Á L Y Z A T A BUDAPEST 2006 A Semmelweis Egyetem S z e n á t u

Részletesebben

A Budapesti M szaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tudományos Diákköri Szabályzata

A Budapesti M szaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tudományos Diákköri Szabályzata A fels oktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, valamint a Szenátus 2009. április 27-i ülésén az Egyetem Szervezeti Felépítés és M ködési Rendje módosításával, a Függelékében kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

Pályázati felhívás. MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj. 2018/2019. tanév 1. félév - 0 -

Pályázati felhívás. MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj. 2018/2019. tanév 1. félév - 0 - Pályázati felhívás MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj 2018/2019. tanév 1. - 0 - Pályázati felhívás MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj 2018/2019. tanév 1. A Budapesti Corvinus Egyetem az Egyetem és a Magyar

Részletesebben

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT TOMORI PÁL FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT Változat száma: 3 Elfogadás dátuma: 2018.05.29. Határozatszáma: 2018/1/7/12. Hatályos: 2018.05.30. Felelős személy: a mindenkori tudományos rektorhelyettes

Részletesebben

MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet

MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2016. október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége ETR Dokumentumok/ MOME Dokumentumok/

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Biológiai Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Biológiai Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Biológiai Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Cím: Postacím: 6726

Részletesebben

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni

Részletesebben

PRO UNIVERSITATE ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT SZAKMAI ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT KÖZÖSSÉGI ÖSZTÖNDÍJ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018-as tanév 1. (őszi) félév - 0 -

PRO UNIVERSITATE ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT SZAKMAI ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT KÖZÖSSÉGI ÖSZTÖNDÍJ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018-as tanév 1. (őszi) félév - 0 - PRO UNIVERSITATE ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT SZAKMAI ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT KÖZÖSSÉGI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018-as tanév 1. (őszi) félév - 0 - Általános információk A BCE HÖK pályázatot hirdet a Hallgatói

Részletesebben

Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása

Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása Az Óriás Nándor Alapítvány a Jogászképzésért alapítványi kuratóriuma határozatot hozott az Óriás Nándor-díj 2016. évi kiadásáról. Az 5/2014. (XII. 22.) sz.

Részletesebben

TVSZ 5. számú melléklete. Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények

TVSZ 5. számú melléklete. Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények TVSZ 5. számú melléklete Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények A tanszékek által kiírt pályatételeket bármelyik hallgató kidolgozhatja és benyújthatja.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL ~ ~ TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL Az Osztatlan tanárképzés zárásaként Diplomamunkát kell

Részletesebben

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium Felvételi szabályzat A szakkollégiumnak egyszerre legfeljebb 30 hallgatói tagja lehet. A felvételi eljárás első éves hallgatók esetében minden év augusztusában, felsőbb

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 6720 Szeged

Részletesebben

A verseny rövid ismertetése

A verseny rövid ismertetése MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Országos európai jogi perbeszédverseny A verseny rövid ismertetése 1. A verseny célja A 2016-ban immár tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Miskolci EU Vándorkupa európai

Részletesebben

A verseny rövid ismertetése

A verseny rövid ismertetése MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Országos európai jogi perbeszédverseny A verseny rövid ismertetése 1. A verseny célja A 2014-ben immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Miskolci EU Vándorkupa európai uniós

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények Pótpályázat 2019. április Az MNB a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj. Pályázati Felhívás. 2017/ félév

Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj. Pályázati Felhívás. 2017/ félév Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj Pályázati Felhívás 2017/2018 2. félév 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíjra a BCE SZMSZ III.2. Hallgatói Térítési és Juttatási

Részletesebben

BGE felhívás a köztársasági ösztöndíj 2016/2017. tanévi pályázatára

BGE felhívás a köztársasági ösztöndíj 2016/2017. tanévi pályázatára BGE felhívás a köztársasági ösztöndíj 2016/2017. tanévi pályázatára Az oktatásért felelős miniszter döntése szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv) 64. (5) bekezdése, valamint

Részletesebben

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA Budapest 2007 1. A Hallgatói Véleményezés Szabályzatának hatálya (1) A Hallgatói Véleményezés Szabályzata

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2016. október 5. 1. Előzmények A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Budapesti Gazdasági Egyetem

Részletesebben

A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei

A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2012/2013. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények 2016. július 15. A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban SZTE)

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: FELHÍVÁS a XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre Kecskeméti Főiskola Tanítóképző

Részletesebben

Érvényes a 2018/2019-es tanévtől, a tanulmányaikat 2018 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára.

Érvényes a 2018/2019-es tanévtől, a tanulmányaikat 2018 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2018/2019-es tanévtől, a tanulmányaikat 2018 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A on készítendő szakdolgozat (képzési portfólió)

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 23-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 23-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2008. szeptember 23-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 55/2008. (IX.23.) KT. sz. határozat a kari titkár megválasztásáról 56/2008. (IX.23.)

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Demonstrátori Szabályzata Pécs 2010. 2013. május 22. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatói és kutatói munkájának,

Részletesebben

A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei

A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2013/2014. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon

Részletesebben

1./2019 (II. 14.) dékáni utasítás a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az oktatói teljesítményértékelés menetéről

1./2019 (II. 14.) dékáni utasítás a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az oktatói teljesítményértékelés menetéről 1./2019 (II. 14.) dékáni utasítás a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az oktatói teljesítményértékelés menetéről 1. Bevezetés Az oktatói teljesítményértékelés célja a

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Cím: 1119 Budapest Mérnök utca 39. Postacím: 1119 Budapest, Mérnök

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar TDK SZABÁLYZATA

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar TDK SZABÁLYZATA A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar TDK SZABÁLYZATA 1. A Tudományos Diákkör /TDK/ a hallgatók önkéntes szerveződése, az érdeklődő, új iránt fogékony, felkészült hallgatók tudományos tevékenységének színtere;

Részletesebben

TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények

TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A szakdolgozat és a diplomadolgozat (továbbiakban diplomamunka) az adott képzés szintjének és irányultságának

Részletesebben