MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG"

Átírás

1 Cegléd Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága pályázatot hirdet évi Sport keretből elnyerhető, ceglédi székhelyű sportegyesületek működési támogatására A felosztható keretösszeg: 24 millió Ft. Pályázat célja: - utánpótlás nevelés támogatása, fiataljaink egészséges életmódra nevelése, - pályázatokon való részvétel támogatása, - Cegléd város hírnevének öregbítése a sport területén, - működési feltételek javítása, - a fiatalok hasznos szabadidő eltöltésének elősegítése. Pályázati lehetőségek: - működési támogatás - Cegléd város hírnevének öregbítése - pályázati önerőre, tervek készítésére Pályázat tartalma: - az egyesületeknek szakosztályi bontásban kell a pályázatot benyújtani, - a pályázó pontos neve és címe, cégbírósági bejegyzés száma, időpontja, - a pályázat elszámolásáért felelős személy neve, címe, - a tárgyévet megelőző évben elért eredmények ismertetése, - az adott évre tervezett szakmai célkitűzések leírása, - tervezett költségvetés (feltüntetve a saját bevételeket), - előző évi pályázat elszámolás igazolása (beszerezhető a Közoktatási és Szervezési Irodából), - a pályázó nyilatkozatát arról, hogy köztartozása nincs. - sportolóik létszáma, feltüntetve a 18 év alatti, legalább fél éve sportolók listáját, számát. Pályázati elbírálásban előnyt élvez: - nagy létszámú utánpótlás tagság, - képzett utánpótlás edzők nagyobb létszáma, - a működésre kapott támogatás utánpótlás célú felhasználása, költségvetésben kimutatható módon, - a saját költségvetésben minél nagyobb szponzori forrás, illetve saját bevétel, - integráció irányába mutató szakmai célkitűzések. Pályázati befogadásból kizárásra kerül: - aki az előző évben kapott pénzügyi támogatással nem számolt el, és ezt a tényt a bizottság megállapította, illetve - az előző évben kapott támogatást a jóváhagyott céltól eltérően használta fel, és ezt a tényt a bizottság megállapította. MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

2 Cegléd Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága pályázatot hirdet ceglédi székhelyű közoktatási intézmények számára a Sport keretből elnyerhető, a évi diáksport és szabadidősport rendezvények támogatására A felosztható keretösszeg: 1 millió Ft. Pályázat célja: - utánpótlás nevelés támogatása, fiataljaink egészséges életmódra nevelése, - Cegléd város hírnevének öregbítése a sport területén, - szabadidő- és diáksport versenyek és rendezvények megszervezésének elősegítése, - a fiatalok hasznos szabadidő eltöltésének elősegítése. Pályázati tudnivalók: - pályázatot nyújthatnak be a ceglédi székhelyű közoktatási intézmények, - a pályázatnak tartalmaznia kell a pályázati téma rövid összegzését, melynek mellékleteként egy adatlapot is ki kell töltenie a pályázónak, - a pályázatok beadási határideje folyamatos, - a pályázott összeget utólag, készpénzfizetési számla ellenében egyenlítjük ki, MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

3 Egységes, minden pályázóra vonatkozó előírások: Pályázatot nyújthatnak be: a ceglédi lakhelyű, vagy Cegléden dolgozó magánszemély, ceglédi székhelyű vagy a tevékenységét Cegléden végző társadalmi szervezetek, gazdasági társaságok és egyéb jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, a ceglédi székhelyű költségvetési szervek. A pályázatok beadási határideje: november 8, hétfő 17 óra. A pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell: pályázati kiíráshoz mellékelt, kitöltött és aláírt adatlapot a támogatás kifizetésének kért ütemezését; az adott kiírással egyidejűleg megpályázott további, e rendeletben foglalt keret(ek) megnevezését, és az igényelt támogatás összegét; a vállalt önrész tartalmát és pénzben kifejezhető értékét; a megvalósítandó cél szakmai leírását és részletes költségvetési tervét; nyilatkozatot arról, hogy a pályázónak nincs köztartozása. A támogatást elnyert pályzó a köztartozásról szóló nemleges igazolást(okat) legkésőbb a támogatási szerződés megkötésének időpontjáig köteles benyújtani. nyilatkozatot arról, hogy a pályázó az üvegzseb hatálya alá nem tartozik. (2007. évi CLXXXI. tv.) A pályázati adatlap beszerezhető Cegléd Város Polgármesteri Hivatal Közoktatási és Szervezési Irodájában 2700 Cegléd, Kossuth tér 1. Tel: Tel./fax: A pályázatok beadását is ugyanerre a címre kérjük. A hiányosan benyújtott pályázat érvénytelen, hiánypótlásra nincs lehetőség. A pályázaton kapott támogatás elszámolási határideje: a támogatás felhasználását követő 30 napon belül, a havonta folyósított támogatás esetén pedig negyedévente Az elszámolásokat Cegléd Város Jegyzőjének kell benyújtani az elnyert támogatás felhasználásáról szóló eredeti bizonylatok bemutatása mellett. A pályázatok elbírálása várhatóan a beadást követő bizottsági ülésen megtörténik, amelynek eredményéről minden pályázót értesítünk. A nyertes pályázókkal megállapodásokat kötünk. A pályázaton nyert összeg utalásáról, ill. kifizetéséről a pályázatban és a megállapodásban megjelölt időpont alapján, amely nem korábbi, mint az aláírt megállapodás időpontja, a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodájának munkatársai gondoskodnak. A pályázati kiírás és az adatlap letölthető a oldaláról. Tűri László sk. Közoktatási és Szervezési Iroda vezetője

4 EGYSÉGES PÁLYÁZATI ADATLAP 1. A pályázatot kiíró bizottság neve: A megpályázott konkrét keret neve: Más megpályázott, jelen kiírástól eltérő keret(ek) 3. A pályázó neve: címe:... képviselőjének neve, telefonszáma: A pályázati cél megjelölése: előnyt jelentő cél megjelölése:... költségvetése: összesen:... Ft a megvalósításhoz vállalt önrész tartalma, értéke:... Ft az összes költségből a Bizottságtól igényelt támogatás összege:...ft 5. A pályázott összeget mikor/milyen ütemezéssel:... (egy, vagy több időpontban)..., milyen formában:...(készpénz, v. átutalás) igényli. Átutalás esetén számlaszáma:... A pályázaton nyert összeg utalása, ill. kifizetése a támogatási szerződésben megjelölt időpontban történik. Intézmény, tagintézmény pályázata esetén az intézményvezető aláírása szükséges a pályázaton és a jelen adatlapon, valamint csak átutalásos formában történhet a támogatás elnyerése. Kelt: Cegléd, PH.... Aláírás

5 NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzék száma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény (Knyt.) nem áll fenn vagy X 6. (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség fennáll a(z) alapján nem áll fenn vagy X 8. (1) bekezdése szerinti érintettség fennáll a(z) alapján Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem: Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem. Kelt. Cegléd, Aláírás/ Cégszerű aláírás

honlapról.

honlapról. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:

Részletesebben

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG hirdet a Kulturális és tudományos keretből elnyerhető támogatásra. A felosztható keretösszeg: 3 millió Ft. 1. A 2012. évben megvalósítandó ünnepi rendezvényekre, eseményekre, kiemelten az irodalmi, történelmi,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:..

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:.. 1. sz. melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:.. 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:.. 7. BÍRÓSÁGI

Részletesebben

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság pályázati felhívása a 176/2014. (IV. 22.) sz. határozata alapján a szabadidősport egyesületek éves

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi PAKS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÖZBIZTONÁSGI, IFJÚSÁGI, SPORT ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI BIZOTTSÁG 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: PÁLYÁZATI ADATLAP Címe: Bankszámlaszáma: Működési formája: szervezet (a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS S Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

Pályázati feltételek:

Pályázati feltételek: Kistelek Város Önkormányzat 22/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet városi székhelyű és a városban tevékenykedő társadalmi szervezetek számára elnyerhető, vissza nem térítendő

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :...

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :... PÁLYÁZATI ADATLAP 1. sz. melléklet Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:... 2. SZERVEZET CÍME:... 3. KÉPVISELÖJÉNEK NEVE:... 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA :.... 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA :.... 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:...

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A DEBRECEN KULTÚRÁJÁÉRT ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma alkotói ösztöndíj pályázatot hirdet a városban élő művészek, művészeti szakemberek és tudományos

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A TEHETSÉGES DEBRECENI FIATALOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet olyan tehetséges, 14-19 év közötti debreceni fiatalok

Részletesebben

Szabályzat a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

Szabályzat a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek az önkormányzati

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft. Kiíró: Felsőcsatár Község Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázat címe: Helyi civil szervezetek támogatása Pályázhatnak: Helyi tevékenységet folytató egyesületek A fenti körbe nem tartozó szervezetek

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

A Rendelet 5. (3) bekezdése jelenleg az alábbi szabályokat tartalmazza:

A Rendelet 5. (3) bekezdése jelenleg az alábbi szabályokat tartalmazza: Tárgy: Pályázati kiírás civil szervezetek számára Sorszám: III/5. Előkészítette: Véleményező bizottság: dr. Uhrin Anna aljegyző Sápi András intézményi referens Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Ügyrendi,

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete KISTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 38/2006. (XII.20.) RENDELETE AZ EGYESÜLETEKNEK, TÁRSADALMI SZERVEZETEKNEK, ALAPÍTVÁNYOKNAK ÁTADOTT PÉNZESZKÖZÖKRŐL Kistelek Város Képviselő-testülete

Részletesebben

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14.

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. 1. sz. nyilatkozat NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. -a alapján Tudomásul veszem, hogy nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban

Részletesebben

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

A pályázat benyújtásának határideje: március óra. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 21/2015.(VIII.27.) számú önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:.

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:. 1. melléklet a 24/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez Tiszacsege Város Önkormányzata Támogatási igénylőlap 1. Igénylő adatai: Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel):

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:... 1. melléklet a 21/2015. (VIII.27.) számú önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP A pályázó szervezet adatai A szervezet megnevezése:....... A szervezet székhelye: A szervezet levelezési címe: A szervezet

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. PÁLYÁZATI KIÍRÁS helyi civil szervezetek támogatására Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 16/2013. (XI.28) önkormányzati rendeletének 6.

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja:

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja: 1 PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-37/2019 Megtárgyalás módja: nyílt Döntéshozatal: egyszerű Javaslat civil és

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje:

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.SZ. MELLÉKLET A beérkezés időpontja: Beérkezési iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.A pályázó(k) hivatalos

Részletesebben

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Csongrád Városi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet Csongrád

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázati felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Pályázat célja: Beleg Község Roma Nemzetiségi

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai:

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai: PÁLYÁZATI ADATLAP Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN 1. A pályázó adatai: A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázó adószáma: A pályázat megvalósításáért

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági

Részletesebben

Pályázati adatlap S/2013

Pályázati adatlap S/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának a XIV. kerületi székhelyű és telephelyű sportegyesületek és szakosztályok támogatására kiírt pályázatához Kérjük lehetőleg géppel vagy nyomtatott betűvel,

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzat KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól

Piliscsév Község Önkormányzat KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól Piliscsév Község Önkormányzat KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

Pályázati adatlap IS/2013

Pályázati adatlap IS/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának az iskolai tanórán kívüli testnevelés, valamint iskolai szabadidősport programok támogatására 1. A pályázó szervezet azonosító adatai: Pályázó szervezet

Részletesebben

DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (X.25.) rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól

DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (X.25.) rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (X.25.) rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól Dorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról (Egységes szerkezetben a 18/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó (közművelődési, sport és egyéb civil szervezet) Neve:. Székhelye:. Adószáma: Képviselőjének neve:

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó (közművelődési, sport és egyéb civil szervezet) Neve:. Székhelye:. Adószáma: Képviselőjének neve: 2. sz. melléklet a 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA 1. Pályázó (közművelődési, sport és egyéb civil szervezet)

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20.

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. 1. számú melléklet 6/2015.( III.11) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes

Részletesebben

Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre

Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre Pályázati őrlap SICSZB sportkeretre 1. Pályázó(k) neve:........ Lakcíme:............ Telefonszáma:... E-mail címe:..... 2. A pályázat tárgyának rövid ismertetése:.................. 3. A pályázati munka

Részletesebben

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a...

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a... 1. függelék az 1/2015.(I.27.) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz Alulírott... (név, tisztség) mint a.... (szervezet neve, címe) képviselője, Bátaszék Város Képviselőtestületéhez

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

A pályázati adatlaphoz kötelezıen csatolandó mellékletek:

A pályázati adatlaphoz kötelezıen csatolandó mellékletek: A pályázati adatlaphoz kötelezıen csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, ıstermelık esetén érvényes vállalkozói, ıstermelıi igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Javaslat Gencsapáti székhelyű civil szervezetek támogatásának 2016. évre vonatkozó pályázati kiírására Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző 2016. évi pályázati kiírás Kimutatás 2011-2015.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata meghívásos pályázatot hirdet a városban működő egyes civil szervezetek és kiemelt rendezvények 2018. évi támogatására. Pályázat célja: Civil szervezetek részére

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II. BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II. 04.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a civil szervezetek költségvetési támogatásának rendjéről Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A évi kerületi sportcélú támogatások

A évi kerületi sportcélú támogatások 1. számú melléklet BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA pályázati felhívást tesz közzé a A 2016. évi kerületi sportcélú támogatások elnevezéssel. Csepel, 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1. Általános információk:

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-1/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 28-i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-1/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 28-i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-1/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Humán Bizottság 2018. február 28-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Pályázat kiírása a sporttevékenységek

Részletesebben

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre 1. A szervezet neve bírósághoz bejelentett módon: 2. Székhelye: 3. Levelezési címe: 4. Adószáma: 5. Bírósági bejegyzés száma, éve: 6. Számlavezető pénzintézet neve: 7. Pénzforgalmi jelzőszáma: Támogatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Biatorbágy Város Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a település területén működő társadalmi szervezeteket, hogy

Részletesebben

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.9.) önkormányzati rendelete a civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról Hatályos: 2016. március 10. Nyirád 2016 A hirdetőtáblára

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. ELŐTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 1.) A pályázó adatai: 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet székhelye: 1.3. A pályázó szervezet levelezési címe:

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területeken:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1. Általános információk: A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat A pályázat célja: A csepeli sportegyesületek, sportcélú alapítványok működésének támogatása,

Részletesebben

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Jegyzőjétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. február 15-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Pályázati felhívás dr. Péntek Tímea jegyző 1 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe Civil szervezetek támogatása 216 Név Adószám Székhely Számlaszám Telefonszám Alapítás Képviselője Pályázó adatai Pályázat címe Megvalósítás ideje Teljes összeg Támogatás összege #HIÁNYZIK Össz pontszám

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-551 75/541-555 F E L H Í V Á S Valamennyi Dunaföldvári Civil Szervezet Vezetőjének A civil szervezetek

Részletesebben

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról

Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő

Részletesebben

Pályázati adatlap E/2014

Pályázati adatlap E/2014 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Zuglóban hitéleti tevékenységet kifejtő egyházak működésének, egyházi épületek fenntartási és felújítási valamint média-kommunikációs költségeinek támogatásához

Részletesebben

A pályázat kiírója: Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság (KK Bizottság)

A pályázat kiírója: Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság (KK Bizottság) Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság pályázati felhívása a 296/2015. (IX. 01.) sz. határozata alapján, a

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására A pályázat célja: a civil szervezetek 2017. évi támogatása Pályázhatnak: Hévízgyörk Község közigazgatási

Részletesebben

Cím: Polgármesteri Hivatal Szociális Irodája Jászberény, Lehel vezér tér 18. sz.

Cím: Polgármesteri Hivatal Szociális Irodája Jászberény, Lehel vezér tér 18. sz. A pályázott feladat végrehajtásáról és a nyert pénzösszeg Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető

Részletesebben

1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasággal foglalkozó

Részletesebben

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány 2012. évre kiírt sportpályázata Pályázati kategória (szervezet tevékenysége alapján) sport egészségügyi, szociális, ifjúságvédelmi Sorszám

Részletesebben

Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be,

Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be, Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek és egyházak az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet debreceni székhelyű non-profit szervezetek programjainak támogatására A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról 1 Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014.

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie. A. Működési

Részletesebben

Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dunavarsány Város Önkormányzata fontos feladatának tekinti a helyi

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozik,

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

1. A pályázó civil szervezet adatai

1. A pályázó civil szervezet adatai PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. A pályázat sorszáma (az Önkormányzat tölti ki): 1. A pályázó civil szervezet adatai A szervezet megnevezése: A szervezet bírósági bejegyzésének száma: A szervezet nyilvántartási száma:

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. január 28-i ülésére

Részletesebben

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról Bozzai Község Önkormányzat Képviselő-testülete elismerve a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjesztő: Fodor Rita

Részletesebben

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra)

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra) 1. sz. melléklet Pályázati felhívás Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet pályázati úton támogatott sportszervezetek (kiemelt és nem kiemelt sportágak), valamint utánpótlást-nevelés fejlesztést

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 15-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 15-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-5/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám :1-21/2016 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil és

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Fadd Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek az önkormányzati

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának 2015. évi pályázata egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Dunavarsány Város Önkormányzatának 2015. évi pályázata egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dunavarsány Város Önkormányzatának 2015. évi pályázata egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dunavarsány Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) fontos feladatának

Részletesebben