honlapról.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "honlapról."

Átírás

1 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen: Pályázni lehet az alábbi kategóriában: Diáksport rendezvények és szakmai továbbképzések támogatása általános és középfokú iskolák közötti diáksport rendezvények lebonyolítására és azokon való részvételre, általános és középfokú iskolák háziversenyeire és szintfelmérők lebonyolítására és azokon való részvételre, felkészülési, kiválasztó és szabadidős versenyek szervezésére és azokon való részvételre, sporttábor szervezésére, testneveléssel és diáksporttal kapcsolatos szakmai pedagógusképzésen, illetve pedagógus továbbképzésen való részvételre. A pályázók köre : Debrecen város illetékességi területén működő általános és középfokú iskolák, illetve ezen iskolák iskolai sportkörének feladatát ellátó diáksport egyesületek. A pályázatok beadási határideje: június 14. A pályázatokkal kapcsolatos bármilyen ügyintézés (program megvalósításával kapcsolatos módosítások, elszámolással kapcsolatos kérelmek, stb.) esetén kérjük a pályázat teljes elnevezésének feltüntetését. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A pályázat forrása Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata évi költségvetési rendelete. Egy témában csak egy pályázati felhívás nyújtható be az önkormányzathoz. A pályázati felhívásnak nem megfelelő, hiányosan vagy a határidő letelte után benyújtott pályázatok nem kerülnek elbírálásra. Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki elszámolási kötelezettségének a korábbi években nem tett eleget. Pályázat útján kizárólag a fent meghatározott célú támogatás igényelhető. Beruházásra, nagy értékű tárgyi eszköz beszerzésére, saját gépjármű használatra, reprezentációs kiadásokra, valamint az iskolai sportkör vagy a sportkör feladatait ellátó diáksport egyesület éves működési támogatására, vagy diákolimpiai versenyek költségeire pályázatot benyújtani nem lehet. A pályázók a döntésről minden esetben írásbeli értesítést kapnak. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. Sikeres pályázat esetén a pályázóval az önkormányzat támogatási megállapodást köt, mely tartalmazza az elnyert támogatás összegét, a támogatás átutalásának határidejét és az elszámolásra vonatkozó kötelező jellegű előírásokat. Amennyiben a támogatott jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, köteles a támogatás összegét és annak kamatait visszafizetni. A pályázati adatlapok letölthetők a honlapról. A pályázatokat az erre rendszeresített adatlapon lehet benyújtani 2 példányban (a mellékleteket is) Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának címére (4026 Debrecen, Kálvin tér 11. tel: ). Debrecen, május 13.

2 Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság

3 PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: D-13 KATEGÓRIA: DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK ÉS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA - általános és középfokú iskolák közötti diáksport rendezvények lebonyolítására és azokon való részvételre, - általános és középfokú iskolák háziversenyeire és szintfelmérők lebonyolítására és azokon való részvételre, - felkészülési, kiválasztó és szabadidős versenyek szervezésére és azokon való részvételre, - sporttábor szervezésére, - testneveléssel és diáksporttal kapcsolatos szakmai pedagógusképzésen, illetve pedagógus továbbképzésen való részvételre. lebonyolításának támogatására A D A T L A P DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK ÉS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSEK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ l. a. Pályázó neve: b. A Megvalósítással érintett intézmény: Aláírásra jogosult személy neve*:... kapcsolattartó neve:... telefonszáma:... címe: Címe: Bankszámlaszám: Számlavezető pénzintézet neve:... (aláírási címpéldány másolatának csatolása kötelező) 6. Adószám: Nyilvántartásba vevő szerv neve: Nyilvántartásba vétel okirat száma: A pályázati téma rövid kifejtése: 10. A megvalósítás időpontja: hó nap 2013 hó nap közötti időszakban 11. Az igényelt támogatás összege: 12. Kötelező mellékletek: a pályázat bővebb ismertetése maximum 2 oldalban a pályázat részletes költségvetése diáksport egyesület esetében számlakezelő pénzintézethez benyújtott eredeti aláírási címpéldány másolata nyilatkozat arról, hogy a pályázónak köztartozása nincs nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. tv. szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról *aláírásra és a szerződés megkötésére jogosult, aki önálló számlaszámmal és adószámmal rendelkezik. Debrecen, aláírás

4 NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. Törvény (Knyt.) 6. (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség ξ nem áll fenn vagy ξ fennáll az. pont alapján 8. (1) bekezdése szerinti érintettség ξ nem áll fenn vagy ξ fennáll az. pont alapján Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem: Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem. Kelt: Debrecen, hó nap. Aláírás/Cégszerű aláírás

5 N Y I L AT K O Z AT Köztartozásokról Alulírott Név:... Székhely / állandó lakóhely:... Adószám / adóazonosító jel:... mint Támogatott jelen nyilatkozat aláírásával, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy nincs esedékessé vált, meg nem fizetett (pl: adó-, járulék-, illeték-, vám köztartozás; állami vagy önkormányzati illetve az Európai Unió pénzügyi forrásaiból biztosított támogatásokból eredő követelés) köztartozásom. Tudomásul veszem, hogy a Támogató (Debrecen MJV Önkormányzata, vagy a hivatalaként működő DMJV Polgármesteri Hivatal, vagy a Támogató által megbízott harmadik személy) jogosult a támogatási jogviszony fennállása alatt bármikor, külön indokolás nélkül ellenőrizni jelen nyilatkozatban foglaltak valóságtartalmát, és jogosult hivatalos szervek által kiállított köztartozás igazolásokat kérni. Jelen nyilatkozat a fent megnevezett Támogatott és Debrecen MJV Önkormányzata között évben létrejött támogatási megállapodás(ok) mellékletét képezi. Kelt: Debrecen, hó nap P.H... Támogatott aláírásra jogosult képviselője

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területeken:

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A DEBRECEN KULTÚRÁJÁÉRT ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma alkotói ösztöndíj pályázatot hirdet a városban élő művészek, művészeti szakemberek és tudományos

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A TEHETSÉGES DEBRECENI FIATALOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet olyan tehetséges, 14-19 év közötti debreceni fiatalok

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi PAKS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÖZBIZTONÁSGI, IFJÚSÁGI, SPORT ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI BIZOTTSÁG 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: PÁLYÁZATI ADATLAP Címe: Bankszámlaszáma: Működési formája: szervezet (a

Részletesebben

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG Cegléd Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága pályázatot hirdet 2011. évi Sport keretből elnyerhető, ceglédi székhelyű sportegyesületek működési támogatására A felosztható

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területeken:

Részletesebben

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre 1. A szervezet neve bírósághoz bejelentett módon: 2. Székhelye: 3. Levelezési címe: 4. Adószáma: 5. Bírósági bejegyzés száma, éve: 6. Számlavezető pénzintézet neve: 7. Pénzforgalmi jelzőszáma: Támogatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:..

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:.. 1. sz. melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:.. 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:.. 7. BÍRÓSÁGI

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:.

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:. 1. melléklet a 24/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez Tiszacsege Város Önkormányzata Támogatási igénylőlap 1. Igénylő adatai: Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel):

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázati felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Pályázat célja: Beleg Község Roma Nemzetiségi

Részletesebben

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 1.) A pályázó adatai: 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet székhelye: 1.3. A pályázó szervezet levelezési címe:

Részletesebben

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság pályázati felhívása a 176/2014. (IV. 22.) sz. határozata alapján a szabadidősport egyesületek éves

Részletesebben

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő

Részletesebben

A pályázati adatlaphoz kötelezıen csatolandó mellékletek:

A pályázati adatlaphoz kötelezıen csatolandó mellékletek: A pályázati adatlaphoz kötelezıen csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, ıstermelık esetén érvényes vállalkozói, ıstermelıi igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági

Részletesebben

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14.

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. 1. sz. nyilatkozat NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. -a alapján Tudomásul veszem, hogy nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja:

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja: 1 PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-37/2019 Megtárgyalás módja: nyílt Döntéshozatal: egyszerű Javaslat civil és

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasági tevékenységet

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott

Részletesebben

1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasággal foglalkozó

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje:

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.SZ. MELLÉKLET A beérkezés időpontja: Beérkezési iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.A pályázó(k) hivatalos

Részletesebben

Pályázati adatlap IS/2013

Pályázati adatlap IS/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának az iskolai tanórán kívüli testnevelés, valamint iskolai szabadidősport programok támogatására 1. A pályázó szervezet azonosító adatai: Pályázó szervezet

Részletesebben

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016 2016. évi pályázati adatlap Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet teljes neve: 1.2. A pályázó

Részletesebben

Pályázati feltételek:

Pályázati feltételek: Kistelek Város Önkormányzat 22/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet városi székhelyű és a városban tevékenykedő társadalmi szervezetek számára elnyerhető, vissza nem térítendő

Részletesebben

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai:

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai: PÁLYÁZATI ADATLAP Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN 1. A pályázó adatai: A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázó adószáma: A pályázat megvalósításáért

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet debreceni székhelyű non-profit szervezetek programjainak támogatására A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak

Részletesebben

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

A pályázat benyújtásának határideje: március óra. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 21/2015.(VIII.27.) számú önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. PÁLYÁZATI KIÍRÁS helyi civil szervezetek támogatására Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 16/2013. (XI.28) önkormányzati rendeletének 6.

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:... 1. melléklet a 21/2015. (VIII.27.) számú önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP A pályázó szervezet adatai A szervezet megnevezése:....... A szervezet székhelye: A szervezet levelezési címe: A szervezet

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes

Részletesebben

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016 2016. évi pályázati adatlap Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet teljes neve: 1.2. A pályázó szervezet rövidített neve

Részletesebben

Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról 1 Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év 1. SZÁMÚ MELLÉKLET Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI KATEGÓRIA PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év Kérjük, X-et tegyen a

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :...

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :... PÁLYÁZATI ADATLAP 1. sz. melléklet Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:... 2. SZERVEZET CÍME:... 3. KÉPVISELÖJÉNEK NEVE:... 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA :.... 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA :.... 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:...

Részletesebben

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása A pályázó neve Pályázati adatlap Bugac Nagyközségi Önkormányzat és Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat Társult Képviselő-testülete címe adószáma cégjegyzékszáma Képviselő neve, elérhetősége A pályázott

Részletesebben

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a...

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a... 1. függelék az 1/2015.(I.27.) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz Alulírott... (név, tisztség) mint a.... (szervezet neve, címe) képviselője, Bátaszék Város Képviselőtestületéhez

Részletesebben

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím:

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím: PÁ L YÁ Z AT 2017. Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására Pályázó adatai: Születési hely, idő: Levelezési cím: Telefonszám, melyen a pályázó elérhető: Bejelentett állandó

Részletesebben

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására A pályázat célja: a civil szervezetek 2017. évi támogatása Pályázhatnak: Hévízgyörk Község közigazgatási

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014.

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie. A. Működési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata meghívásos pályázatot hirdet a városban működő egyes civil szervezetek és kiemelt rendezvények 2018. évi támogatására. Pályázat célja: Civil szervezetek részére

Részletesebben

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,. sueuese Képviselő-testülete *> / A^SLI QÖ ZOX<Q Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,. sueuese Képviselő-testülete *> / A^SLI QÖ ZOX<Q Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság C?o- " ; ' -.,.''. n!.-f Kőbányai Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,. sueuese Képviselő-testülete *> / A^SLI QÖ ZOX

Részletesebben

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe Civil szervezetek támogatása 216 Név Adószám Székhely Számlaszám Telefonszám Alapítás Képviselője Pályázó adatai Pályázat címe Megvalósítás ideje Teljes összeg Támogatás összege #HIÁNYZIK Össz pontszám

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret

PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret PÁLYÁZATI ŰRLAP 2016. év Civil Keret PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20.

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. 1. számú melléklet 6/2015.( III.11) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjesztő: Fodor Rita

Részletesebben

Szabályzat a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

Szabályzat a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek az önkormányzati

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Lakossági szennyvízcsatlakozás támogatása. Pályázat kódszáma: LSZT március

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Lakossági szennyvízcsatlakozás támogatása. Pályázat kódszáma: LSZT március PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Lakossági szennyvízcsatlakozás támogatása Pályázat kódszáma: LSZT-2018 2018. március 1. A pályázati konstrukció tárgya, célja Gyomaendrőd Város Önkormányzata a Képviselő-testülete (a

Részletesebben

Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre

Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre Pályázati őrlap SICSZB sportkeretre 1. Pályázó(k) neve:........ Lakcíme:............ Telefonszáma:... E-mail címe:..... 2. A pályázat tárgyának rövid ismertetése:.................. 3. A pályázati munka

Részletesebben

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP az önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszervezıdı közösség neve: Az önszervezıdı közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Elterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Elterjeszt: Hegeds Ferenc

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.)

4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.) PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tápióság Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatására 1. A pályázat célja: a településen élő vagy dolgozó állampolgárok

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról

Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester RÉTSÁGI POLGÁRŐR EGYESÜLET TÁMOGATÁSI KÉRELME

Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester RÉTSÁGI POLGÁRŐR EGYESÜLET TÁMOGATÁSI KÉRELME RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

A Rendelet 5. (3) bekezdése jelenleg az alábbi szabályokat tartalmazza:

A Rendelet 5. (3) bekezdése jelenleg az alábbi szabályokat tartalmazza: Tárgy: Pályázati kiírás civil szervezetek számára Sorszám: III/5. Előkészítette: Véleményező bizottság: dr. Uhrin Anna aljegyző Sápi András intézményi referens Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Ügyrendi,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Pilisszentkereszt község Önkormányzatának Idegenforgalom fejlesztésének támogatása című pályázati felhívásához

PÁLYÁZATI ADATLAP. Pilisszentkereszt község Önkormányzatának Idegenforgalom fejlesztésének támogatása című pályázati felhívásához 1.sz.melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP Pilisszentkereszt község Önkormányzatának Idegenforgalom fejlesztésének támogatása 2015. című pályázati felhívásához A pályázó személy/szervezet a) megnevezése:... b) székhelye/lakóhelye:..

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása. A Rétsági Önkéntes Tűzoltó Egyesület benyújtotta évre támogatási kérelmét.

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása. A Rétsági Önkéntes Tűzoltó Egyesület benyújtotta évre támogatási kérelmét. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány 2012. évre kiírt sportpályázata Pályázati kategória (szervezet tevékenysége alapján) sport egészségügyi, szociális, ifjúságvédelmi Sorszám

Részletesebben

2009. január 1-től érvényes adatlap (V/1) BEKÜLDENDŐ! Azonosító: A N 1 0 0 3 0 6 5 7

2009. január 1-től érvényes adatlap (V/1) BEKÜLDENDŐ! Azonosító: A N 1 0 0 3 0 6 5 7 29. január 1-től érvényes adatlap (V/1) Azonosító: A N 1 3 6 5 7 NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-43 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu PÁLYÁZATI ADATLAP Az

Részletesebben

Pályázati adatlap E/2014

Pályázati adatlap E/2014 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Zuglóban hitéleti tevékenységet kifejtő egyházak működésének, egyházi épületek fenntartási és felújítási valamint média-kommunikációs költségeinek támogatásához

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 2016/II Civil Szervezetek Pályázati Alapja 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai

Részletesebben

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Jegyzőjétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. február 15-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Pályázati felhívás dr. Péntek Tímea jegyző 1 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

MINISZTERELNÖKSÉG ME-JHSZ/J/ /1/2014 TÁMOGATÁSI ADATLAP HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁTMENETI TÁMOGATÁSÁHOZ

MINISZTERELNÖKSÉG ME-JHSZ/J/ /1/2014 TÁMOGATÁSI ADATLAP HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁTMENETI TÁMOGATÁSÁHOZ TÁMOGATÁSI ADATLAP HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁTMENETI TÁMOGATÁSÁHOZ Kérjük olvashatóan, géppel, valamennyi rovatra kiterjedően kitölteni! Kérjük az adatlapot és mellékleteit a képviseletre jogosult által a

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

Pályázati felhívás sportegyesületek részére

Pályázati felhívás sportegyesületek részére Pályázati felhívás sportegyesületek részére Kiírás Leadási határidő Elbírálás 2014. február 5. 2014. február 21. 2014. március 7. iktatószám: 7738/2014/MAV. Pályázati Kiírás A MÁV Zrt. Támogatói Bizottsága

Részletesebben

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Csongrád Városi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet Csongrád

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-551 75/541-555 F E L H Í V Á S Valamennyi Dunaföldvári Civil Szervezet Vezetőjének A civil szervezetek

Részletesebben

Drégelypalánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11./2013. ( XI. 25) rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Drégelypalánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11./2013. ( XI. 25) rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Drégelypalánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11./2013. ( XI. 25) rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Drégelypalánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Pályázati adatlap S/2013

Pályázati adatlap S/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának a XIV. kerületi székhelyű és telephelyű sportegyesületek és szakosztályok támogatására kiírt pályázatához Kérjük lehetőleg géppel vagy nyomtatott betűvel,

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága a 15/2004. (V.25.) önkormányzati rendelet alapján

Részletesebben

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele 2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település környezet-

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Fodor Rita jegyző általános

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2005. (VII. 5.) önkormányzati rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2005. (VII. 5.) önkormányzati rendelete Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2005. (VII. 5.) önkormányzati rendelete Társadalmi szervezetek és alapítványok támogatásáról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozik,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA

PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA a pályázati kiírás melléklete PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel, írógéppel

Részletesebben

A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ

A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ Pályázat kódszám: a /2011. A D A T L A P A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ I. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1. Szakorvosjelölt neve: 2. Leánykori név: 3. Alapnyilvántartási száma: 4. Állampolgársága:

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II. BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II. 04.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a civil szervezetek költségvetési támogatásának rendjéről Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. ELŐTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról

TÁJÉKOZTATÓ. a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról a 83/2014. (III.27.) számú Képviselő-testületi határozat 2. számú melléklete TÁJÉKOZTATÓ a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról 1. A társadalmi

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére 2015. évre Törökbálint Város Önkormányzatához Alapadatok Civil szervezet neve:. Székhelye: Bírósági nyilvántartási száma:.. Elérhetősége

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ ÉVI TÁMOGATÁSRA

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ ÉVI TÁMOGATÁSRA MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ 2016. ÉVI TÁMOGATÁSRA Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az I. kerületben működő köznevelési intézmények szakmai munkájának támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az I. kerületben működő köznevelési intézmények szakmai munkájának támogatására 10/2018. (IV.11.) KOSB sz. határozat 1. melléklete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az I. kerületben működő köznevelési intézmények szakmai munkájának támogatására A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat a 2018.

Részletesebben

A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ

A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ Pályázat kódszám: a: /2015. A D A T L A P A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ I. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1. Szakorvosjelölt neve:* 2. Születési neve:* 3. Alapnyilvántartási száma

Részletesebben

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám :1-21/2016 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil és

Részletesebben