DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA"

Átírás

1 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területeken: KULTURÁLIS ALAP (KA-13) Pályázni lehet az alábbi kategóriákban: 1. Művészeti, közművelődési és tudományos programok támogatása, 2. Debrecenhez fűződő művészeti és tudományos kiadványok megjelentetésének támogatása. Pályázók köre: a városban élő és a várossal aktív kapcsolatot tartó alkotóművészek, tudományos kutatók, művészeti csoportok, a városban működő kulturális intézmények, szakmai szervezetek, egyesületek, alapítványok, gazdasági társaságok. A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek: Debrecen kulturális örökségéhez kötődnek, kiemelkedő évfordulóhoz kapcsolódnak, a kultúra eszközeivel Debrecen polgárainak életminőségét javítják, kiemelten a fiatalok és a családok művelődését, kulturális gyarapodását szolgálják. CIVIL ALAP (CA-13) Pályázni lehet az alábbi kategóriákban: 1. Időskorúak közösségei, civil szervezetei, kertbarát körök városrészi rendezvényeinek, programjainak támogatása (dologi, személyi jellegű kiadások támogatása) 2. Debrecen civil stratégiájához kapcsolódó programok támogatása Civil együttműködések támogatása, civil kontroll erősítése, amelyek a szervezetek közötti kooperatív egyeztető együttműködő tevékenységére irányuló programok (fórumok, találkozók, képzések, kerekasztal tárgyalások) támogatása. Civil Fórum megvalósítására (önkormányzat és a civil szervezetek között) Pályázók köre: debreceni székhelyű civil szervezetek IFJÚSÁGPOLITIKAI ALAP (IFJ-13) Pályázni lehet : olyan városi szintű projektötletek megvalósítására, amely az ifjúsági korosztály aktív részvételén alapul, a fiatalok közösségeinek erősítését szolgálja, egy fejlesztő folyamat részeként valósul meg, helyi erőforrásra épít. Projektötletek az alábbi témában nyújthatók be: Környezettudatosságot, fenntartható gondolkodásmódot támogató programok

2 Fiatalok vállalkozási kultúrájának fejlesztésére, a vállalkozási kedv növelésére, a kreativitás fejlesztésére irányuló innovatív programok. A fiatalok lelki egészségének megőrzését támogató programok Pályázók köre: debreceni székhelyű ifjúsági civil szervezetek, ifjúsági csoportok, körök (befogadó szervezettel). A projektötletek közül előnyt élveznek, amelyek: együttműködésben megvalósuló programok, hátrányos helyzetű fiatalok bevonásával megvalósuló programok. A pályázatok beadási határideje: április 25. A pályázatokkal kapcsolatos bármilyen ügyintézés (program megvalósításával kapcsolatos módosítások, elszámolással kapcsolatos kérelmek, stb.) esetén kérjük az egyes alapok elnevezései mellett zárójelben található kódszám, vagy az alap teljes elnevezésének feltüntetését. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Politikai párt vagy azokhoz szervezetileg kötődő csoport nem pályázhat. A kért pénzösszeg nem lehet több, mint a teljes költség 50%-a. Egy témában csak egy alaphoz nyújtható be pályázat. A pályázati felhívásnak nem megfelelő, hiányosan vagy a határidő letelte után benyújtott pályázatok nem kerülnek elbírálásra. Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki elszámolási kötelezettségének a korábbi években nem tett eleget. A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek azok a pályázatok, melyek a teljes költség 50%-nál kevesebb támogatást igényelnek. Magánszemély részére folyósított támogatás összevonandó adóalapba tartozó egyéb jövedelemnek minősül, ezért abból A személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény értelmében adóelőleget kell levonni. Abban az esetben, ha a pályázónak nincs önálló, elkülönült szervezetisége, vagy nincs önálló gazdálkodási jogköre, akkor a részére megítélt támogatást egy önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet befogadhatja. Ennek feltétele: a befogadó szervezet a támogatás összegét a támogatott rendelkezésére bocsássa, és a hatályos jogszabályoknak megfelelően könyveiben azt nyilvántartsa, valamint az erről szóló befogadói nyilatkozatot, a befogadó szervezet aláírásával és bélyegzőjével hitelesítse. Pályázat útján kizárólag alapfeladatához kapcsolódó, fent meghatározott célú támogatás igényelhető. Beruházásra, nagy értékű tárgyi eszköz beszerzésére pályázatot benyújtani nem lehet. A pályázók a döntésről írásban értesítést kapnak. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. Sikeres pályázat esetén a pályázóval az önkormányzat támogatási megállapodást köt, mely tartalmazza az elnyert támogatás összegét, a támogatás átutalásának határidejét és az elszámolásra vonatkozó kötelező jellegű előírásokat. Amennyiben a támogatott jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, köteles a támogatás összegét és annak kamatait visszafizetni. Nyertes pályázat esetén a civil szervezetnek igazolnia kell azt, hogy beszámolóját, valamint közhasznúsági mellékletét letétbe helyezte. A pályázatok online kitöltésével kapcsolatos informatikai kérdésekben a T-Soft Mérnökiroda Kft. (tel: ), a pályázatok feltöltésében a Civil Információs Centrum (4024 Debrecen, Batthyány u. 20., hátul az udvarban, tel: ), a Méliusz Juhász Péter Könyvtár (4026 Debrecen, Bem tér 19., tel: ), továbbá a Kulturális Osztály (tel: ) nyújt segítséget.

3 A pályázati adatlapok az Új Városháza (Debrecen, Kálvin tér 11.) 3.sz. ügyfélszolgálati ablakánál vehetők át, vagy letölthetők a valamint a honlapokról. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatok online beadása a portál 'pályázatok' főmenüjében történik. A pályázatokat az online benyújtása mellett papír alapon - az erre rendszeresített adatlapon a mellékletekkel együtt - is be kell nyújtani 1 példányban a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának címére (4026 Debrecen, Kálvin tér 11. tel: ). Debrecen, március 22. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

4 PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: KA KATEGÓRIA: MŰVÉSZETI, KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS TUDOMÁNYOS PROGRAMOK TÁMOGATÁSA. l. Pályázó neve: ADATLAP KULTURÁLIS ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁHOZ Aláírásra jogosult személy neve*:... telefonszáma:... címe: Címe: Bankszámlaszám: Számlavezető pénzintézet neve:... (aláírási címpéldány másolatának csatolása kötelező) 6. Adószám: Nyilvántartásba vevő szerv neve: Nyilvántartásba vétel okirat száma: A pályázati téma rövid kifejtése: 10. A megvalósítás időpontja: hó nap 2013 hó nap közötti időszakban 11. A pályázott program teljes költsége: 12. Az igényelt támogatás összege: 13. Kötelező mellékletek: a pályázat bővebb ismertetése maximum 2 oldalban a pályázat részletes költségvetése számlakezelő pénzintézethez benyújtott aláírási címpéldány másolata nyilatkozat arról, hogy a pályázónak köztartozása nincs nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. tv. szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról * aláírásra és a szerződés megkötésére jogosult, aki önálló számlaszámmal és adószámmal rendelkezik. KÉRJÜK AZ ADATLAPOT OLVASHATÓAN, NYOMTATOTT BETŰVEL KITÖLTENI! Debrecen, Aláírás

5 PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: KA KATEGÓRIA: Debrecenhez fűződő művészeti és tudományos kiadványok megjelentetésének támogatása. l. Pályázó neve: ADATLAP KULTURÁLIS ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁHOZ Aláírásra jogosult személy neve*:... telefonszáma:... címe: Címe: Bankszámlaszám: Számlavezető pénzintézet neve:... (aláírási címpéldány másolatának csatolása kötelező) 6. Adószám: Nyilvántartásba vevő szerv neve: Nyilvántartásba vétel okirat száma: A pályázati téma rövid kifejtése: 10. A megvalósítás időpontja: hó nap 2013 hó nap közötti időszakban 11. A pályázott program teljes költsége: 12. Az igényelt támogatás összege: 13. Kötelező mellékletek: a pályázat bővebb ismertetése maximum 2 oldalban a pályázat részletes költségvetése önálló kiadványhoz kért támogatás esetén kiadói szándéknyilatkozat vagy szaklektori vélemény és kitöltött nyomdai adatlap számlakezelő pénzintézethez benyújtott aláírási címpéldány másolata nyilatkozat arról, hogy a pályázónak köztartozása nincs nyilatkozat,a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. tv. szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról * aláírásra és a szerződés megkötésére jogosult, aki önálló számlaszámmal és adószámmal rendelkezik. KÉRJÜK AZ ADATLAPOT OLVASHATÓAN, NYOMTATOTT BETŰVEL KITÖLTENI! Debrecen, Aláírás

6 . ADATLAP CIVIL ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁHOZ PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: CA KATEGÓRIA: IDŐSKORÚAK KÖZÖSSÉGEI, CIVIL SZERVEZETEI, KERTBARÁT KÖRÖK VÁROSRÉSZI RENDEZVÉNYEINEK, PROGRAMJAINAK TÁMOGATÁSA (dologi, személyi jellegű kiadások támogatása) l. Pályázó neve: Aláírásra jogosult személy neve*:... telefonszáma:... címe: Címe: Bankszámlaszám: Számlavezető pénzintézet neve:... (aláírási címpéldány másolatának csatolása kötelező) 6. Adószám: Nyilvántartásba vevő szerv neve: Nyilvántartásba vétel okirat száma: A pályázati téma rövid kifejtése: 10. A megvalósítás időpontja: hó nap 2013 hó nap közötti időszakban 11. A pályázott program teljes költsége: 12. Az igényelt támogatás összege: 13. Kötelező mellékletek: a pályázat bővebb ismertetése maximum 2 oldalban a pályázat részletes költségvetése számlakezelő pénzintézethez benyújtott aláírási címpéldány másolata nyilatkozat arról, hogy a pályázónak köztartozása nincs nyilatkozat,a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. tv. szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról * aláírásra és a szerződés megkötésére jogosult, aki önálló számlaszámmal és adószámmal rendelkezik. KÉRJÜK AZ ADATLAPOT OLVASHATÓAN, NYOMTATOTT BETŰVEL KITÖLTENI! Debrecen, Aláírás

7 ADATLAP CIVIL ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁHOZ. PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: CA KATEGÓRIA: DEBRECEN CIVIL STRATÉGIÁJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK TÁMOGATÁSA - Civil együttműködések támogatása, civil kontroll erősítése, amelyek a szervezetek közötti kooperatív - egyeztető - együttműködő tevékenységére irányuló programok (fórumok, találkozók, képzések, kerekasztal tárgyalások) támogatása. - Civil Fórum megvalósítására (önkormányzat és a civil szervezetek között) l. Pályázó neve: Aláírásra jogosult személy neve*:... telefonszáma:... címe: Címe: Bankszámlaszám: Számlavezető pénzintézet neve:... (aláírási címpéldány másolatának csatolása kötelező) 6. Adószám: Nyilvántartásba vevő szerv neve: Nyilvántartásba vétel okirat száma: A pályázati téma rövid kifejtése: 10. A megvalósítás időpontja: hó nap 2013 hó nap közötti időszakban 11. A pályázott program teljes költsége: 12. Az igényelt támogatás összege: 13. Kötelező mellékletek: a pályázat bővebb ismertetése maximum 2 oldalban a pályázat részletes költségvetése számlakezelő pénzintézethez benyújtott aláírási címpéldány másolata nyilatkozat arról, hogy a pályázónak köztartozása nincs nyilatkozat,a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. tv. szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról * aláírásra és a szerződés megkötésére jogosult, aki önálló számlaszámmal és adószámmal rendelkezik. KÉRJÜK AZ ADATLAPOT OLVASHATÓAN, NYOMTATOTT BETŰVEL KITÖLTENI! Debrecen, Aláírás

8 PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: IFJ-13 Ifjúsági projektötletek 3 témában l. Pályázó neve: ADATLAP IFJÚSÁGPOLITIKAI ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁHOZ Aláírásra jogosult személy neve*:... telefonszáma:... címe: Címe: Bankszámlaszám: Számlavezető pénzintézet neve:... (aláírási címpéldány másolatának csatolása kötelező) 6. Adószám: Nyilvántartásba vevő szerv neve: Nyilvántartásba vétel okirat száma: Pályázható témák: (Kérjük megjelölni a pályázni kívánt témát!) Környezettudatosságot, fenntartható gondolkodásmódot támogató programok Fiatalok vállalkozási kultúrájának fejlesztésére, és a kreativitás fejlesztésére irányuló újszerű programok Fiatalok lelki egészségének megőrzését támogató programok 10. A pályázati téma rövid kifejtése: 11. A pályázott program teljes költsége: 12. Az igényelt támogatás összege: 13.Együttműködő partnerek száma...fő 14. A programba várhatóan bevont fiatalok száma:...fő 15. A megvalósítás időpontja: hó nap 2013 hó nap közötti időszakban 16. Kötelező mellékletek: a pályázat bővebb ismertetése maximum 2 oldalban a pályázat részletes költségvetése számlakezelő pénzintézethez benyújtott aláírási címpéldány másolata nyilatkozat arról, hogy a pályázónak köztartozása nincs nyilatkozat,a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. tv. szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról * aláírásra és a szerződés megkötésére jogosult, aki önálló számlaszámmal és adószámmal rendelkezik, öntevékeny csoportok, közösségek esetén itt kell feltüntetni a befogadó szervezet/intézmény adatait. KÉRJÜK AZ ADATLAPOT OLVASHATÓAN, NYOMTATOTT BETŰVEL KITÖLTENI! Debrecen, aláírás

9 NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény (Knyt.) - 6. (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az. pont alapján - 8. (1) bekezdése szerinti érintettség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az. pont alapján Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem: Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem. Kelt: Debrecen, hó nap Aláírás/Cégszerű aláírás

10 N YILATKOZAT Köztartozásokról Alulírott Név:... Székhely / állandó lakóhely:... Adószám / adóazonosító jel:... mint Támogatott jelen nyilatkozat aláírásával, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy nincs esedékessé vált, meg nem fizetett (pl.: adó-, járulék-, illeték-, vám köztartozás; állami vagy önkormányzati illetve az Európai Unió pénzügyi forrásaiból biztosított támogatásokból eredő követelés) köztartozásom. Tudomásul veszem, hogy a Támogató (Debrecen MJV Önkormányzata, illetve DMJV Polgármesteri Hivatala, vagy a Támogató által megbízott harmadik személy) jogosult a támogatási jogviszony fennállása alatt bármikor, külön indokolás nélkül ellenőrizni jelen nyilatkozatban foglaltak valóságtartalmát, és jogosult hivatalos szervek által kiállított köztartozás igazolásokat kérni. Jelen nyilatkozat a fent megnevezett Támogatott és Debrecen MJV Önkormányzata között évben létrejött támogatási megállapodás(ok) mellékletét képezi. Kelt: Debrecen, hó nap P.H... Támogatott aláírásra jogosult képviselője

11 KIEGÉSZÍTŐADATLAP KULTURÁLIS ALAP 2. KATEGÓRIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁHOZ NYOMDAI ÁRAJÁNLATRÓL A könyv/kiadvány/folyóirat/katalógus árára az alábbi tájékoztatást adjuk: Szerző: Cím: Sorozat: Méret: Terjedelem: Példányszám: Kötészet: Anyagleadás: Határidő kérés: Vállalt határidő: Fizetési mód: Fizetési határidő: Elkészítési ár: További 1000 esetén: Termékrész Oldal Szín Felületkezelés Papír Nyomdai anyag Az árajánlat érvényessége: Aláírás KÉRJÜK AZ ADATLAPOT OLVASHATÓAN, NYOMTATOTT BETŰVEL KITÖLTENI!

honlapról.

honlapról. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területeken:

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A DEBRECEN KULTÚRÁJÁÉRT ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma alkotói ösztöndíj pályázatot hirdet a városban élő művészek, művészeti szakemberek és tudományos

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A TEHETSÉGES DEBRECENI FIATALOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet olyan tehetséges, 14-19 év közötti debreceni fiatalok

Részletesebben

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG Cegléd Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága pályázatot hirdet 2011. évi Sport keretből elnyerhető, ceglédi székhelyű sportegyesületek működési támogatására A felosztható

Részletesebben

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 1.) A pályázó adatai: 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet székhelye: 1.3. A pályázó szervezet levelezési címe:

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi PAKS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÖZBIZTONÁSGI, IFJÚSÁGI, SPORT ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI BIZOTTSÁG 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: PÁLYÁZATI ADATLAP Címe: Bankszámlaszáma: Működési formája: szervezet (a

Részletesebben

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre 1. A szervezet neve bírósághoz bejelentett módon: 2. Székhelye: 3. Levelezési címe: 4. Adószáma: 5. Bírósági bejegyzés száma, éve: 6. Számlavezető pénzintézet neve: 7. Pénzforgalmi jelzőszáma: Támogatás

Részletesebben

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016 2016. évi pályázati adatlap Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet teljes neve: 1.2. A pályázó

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016 2016. évi pályázati adatlap Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet teljes neve: 1.2. A pályázó szervezet rövidített neve

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet debreceni székhelyű non-profit szervezetek programjainak támogatására A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak

Részletesebben

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság pályázati felhívása a 176/2014. (IV. 22.) sz. határozata alapján a szabadidősport egyesületek éves

Részletesebben

1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasággal foglalkozó

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja:

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja: 1 PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-37/2019 Megtárgyalás módja: nyílt Döntéshozatal: egyszerű Javaslat civil és

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. PÁLYÁZATI KIÍRÁS helyi civil szervezetek támogatására Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 16/2013. (XI.28) önkormányzati rendeletének 6.

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:.

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:. 1. melléklet a 24/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez Tiszacsege Város Önkormányzata Támogatási igénylőlap 1. Igénylő adatai: Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel):

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasági tevékenységet

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:..

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:.. 1. sz. melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:.. 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:.. 7. BÍRÓSÁGI

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret

PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret PÁLYÁZATI ŰRLAP 2016. év Civil Keret PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje:

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.SZ. MELLÉKLET A beérkezés időpontja: Beérkezési iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.A pályázó(k) hivatalos

Részletesebben

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14.

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. 1. sz. nyilatkozat NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. -a alapján Tudomásul veszem, hogy nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban

Részletesebben

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására A pályázat célja: a civil szervezetek 2017. évi támogatása Pályázhatnak: Hévízgyörk Község közigazgatási

Részletesebben

Pályázati adatlap E/2014

Pályázati adatlap E/2014 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Zuglóban hitéleti tevékenységet kifejtő egyházak működésének, egyházi épületek fenntartási és felújítási valamint média-kommunikációs költségeinek támogatásához

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai:

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai: PÁLYÁZATI ADATLAP Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN 1. A pályázó adatai: A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázó adószáma: A pályázat megvalósításáért

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,. sueuese Képviselő-testülete *> / A^SLI QÖ ZOX<Q Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,. sueuese Képviselő-testülete *> / A^SLI QÖ ZOX<Q Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság C?o- " ; ' -.,.''. n!.-f Kőbányai Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,. sueuese Képviselő-testülete *> / A^SLI QÖ ZOX

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014.

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie. A. Működési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázati felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Pályázat célja: Beleg Község Roma Nemzetiségi

Részletesebben

Pályázati feltételek:

Pályázati feltételek: Kistelek Város Önkormányzat 22/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet városi székhelyű és a városban tevékenykedő társadalmi szervezetek számára elnyerhető, vissza nem térítendő

Részletesebben

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

A pályázat benyújtásának határideje: március óra. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 21/2015.(VIII.27.) számú önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi

Részletesebben

A pályázati adatlaphoz kötelezıen csatolandó mellékletek:

A pályázati adatlaphoz kötelezıen csatolandó mellékletek: A pályázati adatlaphoz kötelezıen csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, ıstermelık esetén érvényes vállalkozói, ıstermelıi igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról 1 Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország

Részletesebben

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása A pályázó neve Pályázati adatlap Bugac Nagyközségi Önkormányzat és Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat Társult Képviselő-testülete címe adószáma cégjegyzékszáma Képviselő neve, elérhetősége A pályázott

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év 1. SZÁMÚ MELLÉKLET Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI KATEGÓRIA PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év Kérjük, X-et tegyen a

Részletesebben

Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele 2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település környezet-

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:... 1. melléklet a 21/2015. (VIII.27.) számú önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP A pályázó szervezet adatai A szervezet megnevezése:....... A szervezet székhelye: A szervezet levelezési címe: A szervezet

Részletesebben

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017-ban is támogatni kívánja a településen működő civil szervezeteket és közösségeket, ezért az Önkormányzat 2017. évi költségvetésébe tervezett támogatási

Részletesebben

Pályázati adatlap S/2013

Pályázati adatlap S/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának a XIV. kerületi székhelyű és telephelyű sportegyesületek és szakosztályok támogatására kiírt pályázatához Kérjük lehetőleg géppel vagy nyomtatott betűvel,

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozik,

Részletesebben

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20.

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. 1. számú melléklet 6/2015.( III.11) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes

Részletesebben

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a...

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a... 1. függelék az 1/2015.(I.27.) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz Alulírott... (név, tisztség) mint a.... (szervezet neve, címe) képviselője, Bátaszék Város Képviselőtestületéhez

Részletesebben

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Jegyzőjétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. február 15-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Pályázati felhívás dr. Péntek Tímea jegyző 1 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó (közművelődési, sport és egyéb civil szervezet) Neve:. Székhelye:. Adószáma: Képviselőjének neve:

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó (közművelődési, sport és egyéb civil szervezet) Neve:. Székhelye:. Adószáma: Képviselőjének neve: 2. sz. melléklet a 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA 1. Pályázó (közművelődési, sport és egyéb civil szervezet)

Részletesebben

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám :1-21/2016 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil és

Részletesebben

Pályázati adatlap IS/2013

Pályázati adatlap IS/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának az iskolai tanórán kívüli testnevelés, valamint iskolai szabadidősport programok támogatására 1. A pályázó szervezet azonosító adatai: Pályázó szervezet

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata meghívásos pályázatot hirdet a városban működő egyes civil szervezetek és kiemelt rendezvények 2018. évi támogatására. Pályázat célja: Civil szervezetek részére

Részletesebben

Szabályzat a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

Szabályzat a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek az önkormányzati

Részletesebben

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP az önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszervezıdı közösség neve: Az önszervezıdı közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :...

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :... PÁLYÁZATI ADATLAP 1. sz. melléklet Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:... 2. SZERVEZET CÍME:... 3. KÉPVISELÖJÉNEK NEVE:... 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA :.... 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA :.... 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:...

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: AN NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

Pályázati adatlap C/2013

Pályázati adatlap C/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának a civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, egyházi célú civil szervezetek) 2013. évi PROGRAMJAINAK támogatására kiírt pályázatához Kérjük lehetőleg

Részletesebben

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe Civil szervezetek támogatása 216 Név Adószám Székhely Számlaszám Telefonszám Alapítás Képviselője Pályázó adatai Pályázat címe Megvalósítás ideje Teljes összeg Támogatás összege #HIÁNYZIK Össz pontszám

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 2016/II Civil Szervezetek Pályázati Alapja 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai

Részletesebben

KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA

KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA 81 82 83 8485 86 87 2. számú melléklet a 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA 1. Pályázó (közművelődési, sport

Részletesebben

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. A Képviselő-testület 2017. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjesztő: Fodor Rita

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról

TÁJÉKOZTATÓ. a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról a 83/2014. (III.27.) számú Képviselő-testületi határozat 2. számú melléklete TÁJÉKOZTATÓ a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról 1. A társadalmi

Részletesebben

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás: 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T

Részletesebben

A Rendelet 5. (3) bekezdése jelenleg az alábbi szabályokat tartalmazza:

A Rendelet 5. (3) bekezdése jelenleg az alábbi szabályokat tartalmazza: Tárgy: Pályázati kiírás civil szervezetek számára Sorszám: III/5. Előkészítette: Véleményező bizottság: dr. Uhrin Anna aljegyző Sápi András intézményi referens Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Ügyrendi,

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-551 75/541-555 F E L H Í V Á S Valamennyi Dunaföldvári Civil Szervezet Vezetőjének A civil szervezetek

Részletesebben

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím:

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím: PÁ L YÁ Z AT 2017. Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására Pályázó adatai: Születési hely, idő: Levelezési cím: Telefonszám, melyen a pályázó elérhető: Bejelentett állandó

Részletesebben

2009. január 1-től érvényes adatlap (V/1) BEKÜLDENDŐ! Azonosító: A N 1 0 0 3 0 6 5 7

2009. január 1-től érvényes adatlap (V/1) BEKÜLDENDŐ! Azonosító: A N 1 0 0 3 0 6 5 7 29. január 1-től érvényes adatlap (V/1) Azonosító: A N 1 3 6 5 7 NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-43 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu PÁLYÁZATI ADATLAP Az

Részletesebben

I. Pályázat Sport támogatásra

I. Pályázat Sport támogatásra RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu I. Pályázat Sport támogatásra Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből

Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből Isaszeg Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Kivonat Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből 184/2013.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (III. 25.) önkormányzati rendelete a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak és közalapítványoknak nyújtható önkormányzati támogatásokról

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót A Képviselő-testület 2019. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Biatorbágy Város Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a település területén működő társadalmi szervezeteket, hogy

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2005. (VII. 5.) önkormányzati rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2005. (VII. 5.) önkormányzati rendelete Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2005. (VII. 5.) önkormányzati rendelete Társadalmi szervezetek és alapítványok támogatásáról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II. BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II. 04.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a civil szervezetek költségvetési támogatásának rendjéről Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 10/2007. (III.09.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíjáról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 10/2007. (III.09.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíjáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 10/2007. (III.09.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíjáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017

DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017 DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017 Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot ír ki 2017. évi kulturális célú, vissza nem térítendő támogatás elnyerésére. Pályázni lehet: Hagyományteremtő-

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága évi Ifjúsági Keretére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága évi Ifjúsági Keretére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága 2017. évi Ifjúsági Keretére Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a 62/2017

Részletesebben

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Csongrád Városi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet Csongrád

Részletesebben

Felhasználói segédlet

Felhasználói segédlet Felhasználói segédlet Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Civil Alapra, Kulturális Alapra, Ifjúsági Alapra és Sportfeladatokra pályázók részére.t-soft Mérnökiroda Kft 2018.04.25.

Részletesebben

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány 2012. évre kiírt sportpályázata Pályázati kategória (szervezet tevékenysége alapján) sport egészségügyi, szociális, ifjúságvédelmi Sorszám

Részletesebben