Részletes pályázati kiírás Év Háza 08

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Részletes pályázati kiírás Év Háza 08"

Átírás

1 Részletes pályázati kiírás Év Háza 08

2 Az Év Háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat) hirdet megépült lakóépületek építész tervezőinek díjazására az alábbiak szerint: Az Év Háza 08 díj célja: A Kiíró a kilencvenes évek elején megalapított, egy évtizeden keresztül változatlan formában, több kategóriában kiírt népszerű díj újraértelmezését vállalta, ezzel az építészeti tevékenység legszélesebb spektrumának, a családi ház és a többlakásos lakóépületek szakmai szempontok alapján értékelt elismerése kíván lenni ben, folytatva az alapítói szándékokat, a díjat felkaroló és jogait átvevő magánszemélyek kezdeményezésére, a Magyar Építőművészek Szövetségének és más szakmai szervezetek támogatásával kelt ismét életre a szakmai és civil építészeti szándékokat integrálni képes elismerés. A pályázat tárgya: Pályázni lehet bármely Magyarországon megvalósult maximum 4 lakásos lakóépülettel, lakóépület bővítéssel, felújítással vagy nyaralóépület terveivel. A pályázaton olyan épület dokumentációjával lehet nevezni, amely augusztus 1. és július 31. között jogerős használatbavételi engedélyt kapott. A pályázaton történő részvételhez az építtető hozzájárulása szükséges. (ld. 2 sz. Melléklet). A részvétel feltételei: Az Év Háza 08 pályázaton olyan belföldi természetes magánszemély (építész tervező) indulhat, aki a pályázat tárgyát képező épület tervezését saját nevével jegyzi, és tervezéséhez érvényes tervezői jogosultsággal rendelkezett az épület építésügyi engedélyezésekor, és a pályázat feltételeit magára nézve kötelezően elfogadja. A pályázó nyilatkozik, (ld. 1 sz. melléklet) hogy vele szemben kizáró ok nem áll fenn és ellene szakmai etikai és/vagy fegyelmi eljárás nem folyik. Amennyiben pályázat tárgyát képező épület tervezésében társtervezők is részt vettek azok nyilatkozatai is szükségesek a pályázat beadásához (ld. 1. sz. melléklet).

3 Egy pályázó egyidejűleg csak egy pályázatot nyújthat be. Kizáró okok: Kizáró ok áll fenn azzal a pályázóval szemben, aki a Kuratórium meghirdetett bármely részvevőjének hozzátartozója, munkaviszony szerinti közvetlen felettese vagy beosztottja, egy éven belül közös tervpályázatban vagy egyéb szerzői jogvédelem alá eső alkotásban szerzőtársa vagy munkatársa volt. Nem lehet pályázó olyan személy, aki tag vagy vezető tisztségviselő azon gazdasági társaságnál, ahol a Kuratórium tagja, illetve ezek hozzátartozója tag vagy vezető tisztségviselő. Nem lehet pályázó az a személy, aki a pályázat kiírásában, előkészítésében, elbírálásában részt vett. Az Év Háza 08 Kuratóriuma: Elnök: Cságoly Ferenc DLA Társelnökök: Kálmán Ernő Szoják Balázs Tóth Balázs Tagok Körtvélyesi Istvánné Tóth Elek a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke az Év Háza díj alapítója a Főtámogató szakmai képviselője az Év Háza díj korábbi kurátora a BMGE Magasépítési Tanszék vezetője, valamint a Kiíró szándéka szerint a díj átadását megelőző évben Ybl-díjjal kitüntetett építészek, így idén: Basa Péter Getto Tamás Horváth Zoltán Tima Zoltán Zsigmond László

4 A Kiíró fenntartja a lehetőségét, hogy a Kuratórium összetételét előre nem látható okok miatt megváltoztassa. Erről a döntéséről nem köteles a pályázat résztvevőit külön tájékoztatni. A pályázati díjak, elismerések: Év Háza `08 Fődíjának összege Ft. A Kííró a Fődíj mellett Ft értékben Különdíjakat adhat a Kuratórium által legjobbnak ítélt házak tervezőinek, amelyek a pályázat célkitűzéseivel összhangban díjazzák többek között a környezettudatos építészeti gondolkodást, az korszerű épületrehabilitációt valamint a fenntartható ingatlanhasznosítási magatartást is. A díjat az építész kapja. A fődíj és a különdíjak egyedileg készített iparművészeti alkotások. A díjazottak a Magyar Építész Kamara által meghatározott kreditpontot kapnak. Az elismert épületek automatikusan a Magyar Építőművészek Szövetsége által kezelt Visegrádi Négyek vándorkiállítás magyar képviselőivé válnak. A Kiíró fenntartja a lehetőséget a beérkezett anyagok alapján a díjak és különdíjak megosztásának, és díjazásának módosítására. A díjazásban nem részesült pályázatokat a Kuratórium nem őrzi meg. A pályázati díjakhoz kapcsolódó adóterheit a kiíró átvállalja, és az adóhatóság felé teljesíti. A Pályázati anyag összeállítása: A pályázaton történő részvétel feltétele a Jelentkezési adatlap, és a Szerzői jogi nyilatkozat kitöltött és aláírt példányának elküldése a Kiíró számára. Mellékelni szükséges az épületről készített 4 db A4 formátumú színes fényképet, illetve az épület

5 jogerős használatbavételi engedélyének másolatát, továbbá az épület építési engedélyezési dokumentációval azonos részletezettségű és léptékű építészeti terveit és műszaki leírását.pdf formátumban, CD mellékletként. A dokumentációt és a CD mellékletet kérjük A4 formátumú borítékban összeállítani. Az alaki vagy tartalmi feltételeknek meg nem felelő pályázatokat Kuratórium indoklás nélkül elutasíthatja. A Kiíró javasolja, hogy a pályázó a küldeményt ajánlott formában adja fel. Ebben az esetben a küldeményen a feladó neve és címe helyett azt kell feltüntetni, hogy pályázat. A pályázati anyagra kérjük ráírni ÉvHáza 08. A Pályázat benyújtása: A pályázat benyújtható személyesen vagy postai úton. A pályázati anyagok beadási, illetve postára adási határideje: július A pályázat beadásának helye a MÉSZ Titkárság (postacím: 1088 Budapest Ötpacsirta utca 2.). A beadási határidő után érkező, hiányos, vagy a kiírásnak meg nem felelő pályázat nem kerül elbírálásra. Az Év Háza 08 eredményhirdetése: Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztó ünnepség időpontja: október 22. helyszíne: Magyar Építőművészek Szövetségének székháza, Koós Károly terem (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.) Az Év Háza 08 pályázat díjazottjainak személye az eredményhirdetés keretében kerül először nyilvánosságra.

6 Az eredményhirdetés pontos időpontjáról és körülményeiről bővebb információ a weboldalon lesz elérhető. A pályázati díjak átvétele: Amennyiben egy pályázati anyagban több jogosult is szerepel, a jelen kiírás melléklete szerinti nyilatkozatban meghatározott jogosult lesz jogosult a pályázati díj átvételére. A jogosultak a pályázati díjjal kapcsolatos viszonyaikat maguk kötelesek rendezni. Az eredményhirdetést követően a díjak átvételének módjáról a kiíró a pályázat nyerteseit az általuk a benyújtandó formanyomtatványon megadott címen írásban értesíti. Amennyiben a pályázat nyertese az általa megadott címen nem értesíthető, és a pályázati díjat az értesítés első megkísérlésétől számított 1 hónapon belül nem veszi át, elveszti a díjra való jogosultságát. A kitűzött díjjal ebben az esetben a Kiíró belátása szerint rendelkezik. Szerzői jogi vonatkozásokkal kapcsolatos rendelkezések: A Kiíró annak érdekében, hogy a pályázati anyagokat a deklarált célokra korlátozás mentesen felhasználhassa, a jelen kiírás mellékletét képező nyilatkozat mind tartalmi, mind formai szempontból történő megfelelő kitöltését és aláírását a pályázaton való részvétel feltételévé teszi. A pályázók a pályázaton való részvételükkel nyilatkoznak, hogy a jelen kiírás szerinti felhasználás harmadik személy jogát nem érinti, különösen nem sérti. Ezzel kapcsolatban minden jogkövetkezményt a pályázók viselnek. A pályázáshoz sok sikert kíván az Év Háza 08 kuratóriuma, valamint az Év Háza 08 főtámogatója: Wienerberger Téglaipari zrt. További információ:

7 MÉSZ Titkárság 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2. Tel.: Web: Mellékletek: 1.sz. melléklet: Jelentkezési adatlap 2. sz. melléklet: Szerzői jogi nyilatkozat

Év Háza Részletes pályázati kiírás

Év Háza Részletes pályázati kiírás Év Háza 2009 Részletes pályázati kiírás Az Év Háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2009. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat)

Részletesebben

Év háza 2012 Részletes pályázati kiírás

Év háza 2012 Részletes pályázati kiírás Év háza 2012 Részletes pályázati kiírás Az Év háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2012. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat)

Részletesebben

a bemutatja Év háza 2011 Részletes pályázati kiírás

a bemutatja Év háza 2011 Részletes pályázati kiírás a bemutatja Év háza 2011 Részletes pályázati kiírás Az Év háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2011. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban:

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

A Pályázat kiemelt támogatója: Bírálati szempont: A Leier-cégcsoport (továbbiakban: kiíró) nyilvános pályázatot (továbbiakban: pályázat) hirdet,

A Pályázat kiemelt támogatója: Bírálati szempont: A Leier-cégcsoport (továbbiakban: kiíró) nyilvános pályázatot (továbbiakban: pályázat) hirdet, A Leier-cégcsoport (továbbiakban: kiíró) nyilvános pályázatot (továbbiakban: pályázat) hirdet, amelyre a kiíró által gyártott építõanyagok felhasználásával készült házak fotóival lehet pályázni. A pályázat

Részletesebben

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni. Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft. Kiíró: Felsőcsatár Község Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázat címe: Helyi civil szervezetek támogatása Pályázhatnak: Helyi tevékenységet folytató egyesületek A fenti körbe nem tartozó szervezetek

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

Ablak - fény és élet pályázati kiírás és részvételi szabályzat

Ablak - fény és élet pályázati kiírás és részvételi szabályzat Ablak - fény és élet pályázati kiírás és részvételi szabályzat Az Internorm Ablak Kft. (továbbiakban: Kiíró) Ablak - fény és élet címmel országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat)

Részletesebben

2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15.

2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15. 2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2011. április 15. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása A Szobért-Szobiakért Közalapítvány Kuratóriuma az Alapító Okiratban foglalt célok elérése érdekében pályázatot hirdet Szob település lakói életkörülményeinek

Részletesebben

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ XVI. MAGYAR INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT 2014 TARTALOMJEGYZÉK Pályázati felhívás Pályázati kiírás Nevezési lap PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Pályázó! A FIABCI Magyar Tagozata ( a Magyar Ingatlanszakmai

Részletesebben

Pályázati útmutató. Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához

Pályázati útmutató. Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához Pályázati útmutató Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához A Kozármisleny Város Képviselő-testülete (a továbbiakban: testület) a 11/2004. (IV.07.)

Részletesebben

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A 2019. évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé

Részletesebben

Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2018 Részvételi szabályzat

Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2018 Részvételi szabályzat Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2018 Részvételi szabályzat 2018-ban újra Tondach Tetőfedő Rangadó pályázat! Az összdíjazás 1,2 millió forint idén is, melyet több helyezett között készpénzben osztunk

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát

Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát Füzesabony Város Önkormányzata ezennel kiírja 2018. évi Ösztönző pályázatát 1. A pályázat célja Önkormányzatunk kiemelt fontosságú feladatának tekinti a fiatalok helyben tartását, helyben maradását. Ahhoz,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Homlokzat-felújítás támogatására, a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete alapján 1. A pályázat célja Nyírbátor Város településképének

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a pályázatot hirdet Jegyzetelő szolgáltatás támogatása felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatók érdekében (kód: 21221) címmel 1. A PÁLYÁZAT

Részletesebben

Pályázati felhívás 2012. évre. Magyar Borok Háza Alapítvány. pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel:

Pályázati felhívás 2012. évre. Magyar Borok Háza Alapítvány. pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel: Pályázati felhívás 2012. évre Magyar Borok Háza Alapítvány pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel: A PÁLYÁZAT CÉLJA: olyan a magyar szőlő- és bortermeléshez, a borpiaci termékpályához

Részletesebben

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015. évi konferencia- és kiadvány-támogatására 1. A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

TakkART KösszMűvészeti pályázat

TakkART KösszMűvészeti pályázat TakkART KösszMűvészeti pályázat Pályázati kiírás Az ember itt kevés a szeretetre Elég, ha hálás legbelűl ezért-azért; egyszóval mindenért Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-5.4.10-12/1-2012-0001 azonosítószámú Szociális képzések rendszerének modernizációja című kiemelt projekt OKTATÓI LISTÁRA TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE

Részletesebben

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:

Részletesebben

PRO LUMINE 2018 INNOVATÍV VILÁGÍTÁS TERVEZÉSE DÍJ

PRO LUMINE 2018 INNOVATÍV VILÁGÍTÁS TERVEZÉSE DÍJ PRO LUMINE 2018 INNOVATÍV VILÁGÍTÁS TERVEZÉSE DÍJ A világítástechnika területén zajló technológiaváltás amely a LED technológia rohamos elterjedéséhez kapcsolható - innovatív és energiatakarékos megoldásokra

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában Pest Megye Önkormányzata nagyra becsüli a megyei települések épített és a

Részletesebben

Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei.

Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei. Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei. Pályázati kiírás Független szakmai zsűri Településeink mesterséges környezetének összképét magán és középületeink homlokzata alakítja leginkább. Családi és társasházak,

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati címe: Tehetséges óvodáskorú gyermekek

Részletesebben

FORMA ÉS KARAKTER - a kortárs lépcső

FORMA ÉS KARAKTER - a kortárs lépcső A pályázat kiírója és lebonyolítója A Sani-World Kft. (2000 Szentendre, Kertész u. 10.) által létrehozott Constep design lépcső márka. A pályázat tárgya Utólagosan szerelhető lépcső tervek készítése a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

1/10/2012. számú pályázati kiírás

1/10/2012. számú pályázati kiírás 1/10/2012. számú pályázati kiírás A Juventas a rászorulókért Alapítvány 1/10/2012 számon nyílt pályázatot hirdet 18 év alatti súlyos vagy krónikus betegségben szenvedő, fogyatékossággal élő, illetve mindezen

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A díj célja A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált szakképzés társadalmi megbecsülését Magyarországon.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, 2092 Budakeszi, Fő u. 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ bontásához kapcsolódó építészeti-műszaki dokumentáció

Részletesebben

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre PÁLYÁZAT alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre A pályázat kiírója: A pályázat beadási határideje: A pályázat

Részletesebben

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 1. A pályázók az ajánlatukat a www.jogazdabank.hu honlapról letölthető dokumentumok alapján (tulajdoni lap, stb.), továbbá a vagyontárgyak az informatikai eszközök kivételével - megtekintést

Részletesebben

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal.

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal. Pályázati felhívás A Magyar Kardiológusok Társasága által létrehozott Magyar Nemzeti Szívalapítvány a Szívünk Napja Szív Világnapja 2010. évi országos megrendezésére az alábbi pályázatot hirdeti meg. 1.

Részletesebben

www.novellapalyazat.hu, www.irodalmipalyazat.hu, www.verspalyazat.hu, www.irodalmipályázat.hu

www.novellapalyazat.hu, www.irodalmipalyazat.hu, www.verspalyazat.hu, www.irodalmipályázat.hu Kálnoky László szépírói pályázat /vers és rövid próza/ Kálnoky László születésének 100. évfordulója alkalmából Tartalomjegyzék 1 Kiíró... 2 2 Téma meghatározása... 2 3 A pályázat alapadatai... 2 4 Benyújtandó

Részletesebben

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (TERVEZET) KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK, 2010 Készítette: Hajdu Imre tanácsnok, a Kulturális Bizottság

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A DÍJ CÉLJA A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan 2013. 07. 19. Kapcsolattartó: Saád Tamás E-mail: saad.tamas@aam.hu

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány

Részletesebben

SZABÁLYZAT. ösztöndíj odaítélésének és folyósításának rendjéről

SZABÁLYZAT. ösztöndíj odaítélésének és folyósításának rendjéről SZABÁLYZAT Épületgépészet a Környezetért Alapítvány ösztöndíj programja a hátrányos helyzetű, kiemelkedő szakmai munkát végző, jó tanulmányi eredményű épületgépészeti szakmákat tanuló diákok számára ösztöndíj

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz Kódszám: KÖZOP-2008-3.2. A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre. A pályázat célja... 2. Pályázásra jogosultak... 2. Tudományterület, kategória...

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre. A pályázat célja... 2. Pályázásra jogosultak... 2. Tudományterület, kategória... NEMZETKÖZI IGAZGATÓSÁG MAGYAR ÖSZTÖNDÍJ BIZOTTSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre Tartalom A pályázat célja... 2 Pályázásra jogosultak... 2 Tudományterület, kategória...

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz Kódszám: KÖZOP-3.2.0/C-08-11 1 Tartalom A. A támogatás célja, rendelkezésre álló forrás... 3

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű

Részletesebben

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó.

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 2011. április 28-i ülés.9. sz. napirendi pontja Tárgy: Javaslat a "Virágos Új Kőbánya" pályázat kiírására Tisztelt Kerületfejlesztési és

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj Működési szabályzat és Pedagógusi pályázati felhívás a 2018/2019-es tanévre A National Instruments a virtuális

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával Közlekedésbiztonsági ötlet pályázatot hirdet a közúti közlekedésben résztvevők biztonságának

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Szentendre Város Önkormányzata a társasházak energetikai korszerűsítését elősegítendő ösztönző támogatást kíván nyújtani az

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓ ÉPÍTŐELEME cím elnyerésére 2014 Az Év Felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe

Részletesebben

Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása

Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása Az Óriás Nándor Alapítvány a Jogászképzésért alapítványi kuratóriuma határozatot hozott az Óriás Nándor-díj 2016. évi kiadásáról. Az 5/2014. (XII. 22.) sz.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE 1 1. A pályázat kiírója, lebonyolítója Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 1148 Budapest, Padlizsán utca 8. (Nem

Részletesebben

Multifunkcionális városi közszolgáltatási telephely Sárdi-ér út, Szombathely

Multifunkcionális városi közszolgáltatási telephely Sárdi-ér út, Szombathely Multifunkcionális városi közszolgáltatási telephely Sárdi-ér út, Szombathely Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/36 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Tervpályázati kiírás/2015 EUHL Eljárás fajtája: Nyílt

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2017. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének (továbbiakban Kt.) a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi

Részletesebben

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2014. évi konferencia- és kiadvány-támogatására A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5.

TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. GYAKORLATI TANÁCSOK A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

Részletesebben

Pályázati Kiírás. Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016

Pályázati Kiírás. Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016 Pályázati Kiírás Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016 Előzmények; a pályázat célja Az Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. mint a szakmában elismert

Részletesebben

Év Homlokzat Felújítási Terve 2015 és Dorog Város családiházas ingatlanok hőszigetelése, nyílászáró cseréje Részletes pályázati kiírás

Év Homlokzat Felújítási Terve 2015 és Dorog Város családiházas ingatlanok hőszigetelése, nyílászáró cseréje Részletes pályázati kiírás Dorog Város Kommunális Közalapítványa, Dorog Város Képviselő-testülete és a Baumit Kft. (továbbiakban: Kiíró) az előző évben kiírt sikeres pályázatok alapján 2015. évre ismét nyílt és nyilvános pályázatot

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához A Pályázati útmutató elválaszthatatlan része a Pályázati felhívás, a Pályázati adatlap kitöltése, és a szükséges

Részletesebben

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére. 1. A Pályázat célja:

Részletesebben

TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB

TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB. KÉPESÍTÉS, SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA Alattyán Község Önkormányzata pályázatot

Részletesebben

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján I. A PÁLYÁZAT CÉLJA: 1. Pomáz Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: kiíró), a.../2018 (VI.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS) PÁLYÁZATI KIÍRÁS ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÁLYÁZATOT HIRDET A HELYI CIVIL SZERVEZETEK SZÁMÁRA KÜLSŐ PÁLYÁZATO- KON VALÓ INDULÁS TÁMOGATÁSÁRA A pályázat tulajdonosa: A pályázat lebonyolítója:

Részletesebben

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele 2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település környezet-

Részletesebben

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 1. A pályázók az ajánlatukat a www.jogazdabank.hu honlapról letölthető dokumentumok alapján (tulajdoni lap, vagyonértékelés stb.), továbbá a vagyontárgyak az informatikai eszközök kivételével

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 2017/S Tervpályázati kiírás

Magyarország-Budapest: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 2017/S Tervpályázati kiírás 1 / 5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:149326-2017:text:hu:html -: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 2017/S 077-149326 Tervpályázati kiírás 2014/24/EU

Részletesebben

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL ÖSSZMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Poli-Farbe Vegyipari Kft. Magyarország egyik legnagyobb festékgyártó vállalata, amely 100%-ban magyar tulajdonban van. A Poli-Farbe Kft. fejlesztései

Részletesebben

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-364/2013. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. szeptember 18-i ülésére Tárgy: 2013.

Részletesebben

Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat Pályázati feltételek. (a továbbiakban: Pályázati feltételek)

Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat Pályázati feltételek. (a továbbiakban: Pályázati feltételek) Oldal: 1 / 6 Pályázati feltételek (a továbbiakban: Pályázati feltételek) A jelen pályázat kiírója: WIENERBERGER zrt. székhely: 1119 Budapest, Bárfai u 34. Cg.: Cg. 01-10-041706 (a továbbiakban: WIENERBERGER

Részletesebben

A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Kódszáma:FM-KISTELEPULES/2008

A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Kódszáma:FM-KISTELEPULES/2008 A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) Kódszáma:FM-KISTELEPULES/2008 A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, a Finn Köztársaság Oktatási Minisztériuma,

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2012. évi Börzsöny Nyugat-Nógrád Turizmusáért Turisztikai Nagydíj elnyerésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2012. évi Börzsöny Nyugat-Nógrád Turizmusáért Turisztikai Nagydíj elnyerésére E-mail: rtdm@rtdm.hu Előzmények PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2012. évi Börzsöny Nyugat-Nógrád Turizmusáért Turisztikai Nagydíj elnyerésére A Börzsöny és Nyugat-Nógrád turizmusában érdekelt és érintett szereplők

Részletesebben

Az Én Színes Európám rajzverseny versenyszabályzata

Az Én Színes Európám rajzverseny versenyszabályzata Az Én Színes Európám rajzverseny versenyszabályzata 1.) A Versenyszabályzat a Verseny tekintetében jogi kötőerővel rendelkező megállapodás. A versenybe való jelentkezés előfeltétele a Versenyszabályzat

Részletesebben

ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁS március 8.

ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁS március 8. ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ PÁLYÁZAT KÍRÁS 2019. március 8. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több kategóriában pályázatot hirdet a 2019. évi Zöld Pénzügyek díjak elnyerésére az általa felügyelt pénzügyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A Segesd Teleki-, Vörösmarty-, Ady E.- és Táncsics utcában lévő lakóházak felújításának pénzügyi támogatására 1

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A Segesd Teleki-, Vörösmarty-, Ady E.- és Táncsics utcában lévő lakóházak felújításának pénzügyi támogatására 1 SEGESD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SEGESD SZÉPÍTÉSE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Segesd Teleki-, Vörösmarty-, Ady E.- és Táncsics utcában lévő lakóházak felújításának pénzügyi támogatására 1 Hatályos: 2018. március 1.

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Dorog Város Képviselő-testületének 2017. január 27-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu Sokféleképpen válhat az egyénbôl egyéniség. A díj A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felhívással fordul a vállalatokhoz,

Részletesebben

Szironta-ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee

Szironta-ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee Szironta-ösztöndíj (2019/2020. évad) Pályázati felhívás Szironta Együttes European Handbell Committee Közzétéve: 2019. március 7. Módosítva: 2019. március 14. Tartalomjegyzék 1. Az ösztöndíj célja... 3

Részletesebben

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával Mintaértékű gyakorlatok a napilapok, hetilapok, folyóiratok középiskolai felhasználásának

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budapest, 2015. június 15. Gönczi László. A XVII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat Bíráló Bizottságának Elnöke

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budapest, 2015. június 15. Gönczi László. A XVII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat Bíráló Bizottságának Elnöke PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FIABCI Magyar Tagozata (a Magyar Ingatlanszakmai Egyesület) az idén tizenhetedszer rendezi meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot. A pályázat lebonyolítását idén is a

Részletesebben

Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására

Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására EUREKA_HU_08 Pályázati felhívás Budapest, 2010. február (Módosítva: 2010. augusztus) 1 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló

Részletesebben

Magyarország-Hévíz: Építészeti tervezési szolgáltatások 2016/S Tervpályázati kiírás

Magyarország-Hévíz: Építészeti tervezési szolgáltatások 2016/S Tervpályázati kiírás 1 / 5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2066-2016:text:hu:html Magyarország-Hévíz: Építészeti tervezési szolgáltatások 2016/S 002-002066 Tervpályázati kiírás A tervpályázati

Részletesebben

A MIG-ráció Kft (a továbbiakban: Kiíró) szépírói pályázatot hirdet Édesanya címmel. A pályázatra bármely magánszemély jelentkezhet.

A MIG-ráció Kft (a továbbiakban: Kiíró) szépírói pályázatot hirdet Édesanya címmel. A pályázatra bármely magánszemély jelentkezhet. ÉDESANYA szépírói pályázat /vers és rövid próza/ 2013.március 12. Tartalomjegyzék 1 Kiíró... 2 2 A téma meghatározása... 2 3 A pályázat alapadatai... 2 4 Benyújtandó mű... 2 5 Díjazás... 2 6 Zsűri és az

Részletesebben

Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására

Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2019. évi alapjából, a szórványtelepülésekről származó

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet 1. sz. melléklet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsoktatási intézményekbe teljes idej, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

1. A pályázó civil szervezet adatai

1. A pályázó civil szervezet adatai PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. A pályázat sorszáma (az Önkormányzat tölti ki): 1. A pályázó civil szervezet adatai A szervezet megnevezése: A szervezet bírósági bejegyzésének száma: A szervezet nyilvántartási száma:

Részletesebben