Pályázati Kiírás. Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016
|
|
- Petra Rácz
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pályázati Kiírás Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016 Előzmények; a pályázat célja Az Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. mint a szakmában elismert technológiai kompetenciaközpont kifejezetten fontosnak tartja támogatni a hazai innovációt legyen szó akár az okos városok, okos szolgáltatásokról, vagy az elektromos rendszerekről fejlesztéséről. A pályázat célja a magyarországi kis- és középvállalkozások, egyéni vállalkozók, főiskolai és egyetemi hallgatók innovációs hajlamának ösztönzése és erősítése, valamint a városok minőségi fejlesztése és támogatása a mikromegoldásokon keresztül a fenntarthatóság és gazdasági megvalósíthatóság jegyében. A pályázat kiírója A pályázat kiírója az Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. A pályázók köre A pályázaton bármely kis-és középvállalkozás, egyéni vállalkozó, valamint főiskolai/egyetemi hallgató részt vehet. Főiskolai/egyetemi hallgatók esetén a pályázóknak lehetőségük van csoportos pályázatot benyújtani. Pályázati díj és kategóriák A pályázati díj formája vissza nem térítendő támogatás. Pályázatot a pályázati céloknak megfelelő feladatra, a Micro Solutions megoldások témaköreire lehet benyújtani. A Micro Solutions megoldások témakörei a következők: okos mérés, okos hálózat, okos város, palyazat@okosjovo.com -1- WEBOLDAL
2 elektromos közlekedés, ICT és IoT megoldások a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés szolgálatában Díjazás: A pályázat kiírója a Micro Solutions megoldások témakörében első, második és harmadik helyezettet hirdet. Első díj: Ft értékű műszaki cikk tárgynyeremény* Második díj: Ft értékű műszaki cikk tárgynyeremény Harmadik díj: Ft értékű műszaki cikk tárgynyeremény * Az első díjat elnyerő pályázó a tárgynyereményen felül lehetőséget kap a Smart Future Lab Zrt. jóvoltából ötletének prezentálására a Smart Future Lab Zrt. képviselői, és a Befektetési Bizottság előtt. A prezentálás egy olyan értékelési és kiválasztási forduló, amely során a Befektetési Bizottság dönt a pályázó megfeleléséről. Amennyiben az elbírálás pozitív, a Smart Future Lab Zrt. maximum 50 millió forint összegű magvető befektetésre és az ezzel járó inkubációs/akcelerációs szolgáltatásainak igénybevételére ajánl fel lehetőséget közös vállalkozás keretein belül. A közös vállalkozás létrejötte a pályázó és a befektető tárgyalásainak és megállapodásának feltétele, ezért mindkét fél jogosult a megállapodás feltételeit visszautasítani. A közös vállalkozás létrejöttének meghiúsulása esetén a pályázat kiírója a pályamű tekintetében titoktartási kötelezettséget vállal, a pályázó pedig kizárólag a tárgynyereményben részesül. Csatolandó dokumentumok Az érvényes pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell: 1. a hiánytalanul, géppel kitöltött pályázati adatlapot, rajta külön feltüntetve: a személyes adatokat a pályázó (csoportos pályázat esetén pályázók) teljes nevét a létező gazdasági társaság/egyetem nevét és székhelyét a pályázatra benyújtott ötletet ismertetését (összesen: karakter) i. a pályázati ötlet ismertetését ii. a pályázat egyedi jellemzőit iii. a jövőképet, iv. a megvalósítás időbeli ütemtervét, esetlegesen üzleti tervet v. a piac/ konkurencia bemutatását 2. amennyiben van, tervrajzot vagy látványtervet (Nem szükséges műszaki dokumentáció, de egyértelműen tükrözze a terv lényegét). palyazat@okosjovo.com -2- WEBOLDAL
3 3. Opcionálisan videó is benyújtható, amennyiben a videómegosztó portálra való feltöltés után a megosztó linket az Ötlet ismertetése rubrikában a Pályázó megjeleníti. 4. Csak számítógéppel (pl. szövegszerkesztő programmal) kitöltött pályázati adatlapot tudunk elfogadni! Pályázat benyújtása A pályázatot a megadott határidőig, és kizárólag palyazat@okosjovo.com cím alatt lehet benyújtani. elektronikus úton ben a A pályázatok beküldési határideje: október 9. 23:59. A késve vagy hiányosan leadott, valamint a nem a pályázati célnak megfelelő pályázat érvénytelen. Értékelés Az értékelést szakmai zsűri végzi. A szakmai zsűri az Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. vezetőségéből, valamint a Smart Future Lab Zrt. képviselőiből áll. A pályázat elbírálásának szempontjai: Innovációs jelleg értékelés Hatásvizsgálat Fenntarthatóság és gazdasági megvalósíthatóság Kreativitás Az értékelés határideje: október 14. A pályázat eredményéről a nyerteseket október 20-ig telefonon és írásban ( ben) is értesítjük. Az eredmény megtekinthető lesz a weboldalon. Egyéb fontos tudnivalók A pályázat nyílt, egyfordulós. A pályázat szerzői/szellemi alkotásokhoz fűződő jogai a pályázót illetik. A tőkebefektetés feltétele (díjazás alpontban fentebb ismertetett) a startup következő értékelési/kiválasztási fordulón nyújtott teljesítményének és a párhuzamos tárgyalások eredményének függvénye. Az értékelés során a Befektetési Bizottság (tagjai: Tótth András - MVM Zrt. stratégiai igazgató, Major György - MVM Partner Zrt. vezérigazgató, Bertalan Zsolt MVM SFL Zrt. vezérigazgató, Sum János - MVM Zrt. pénzügyi igazgató, Prof. Dr. palyazat@okosjovo.com -3- WEBOLDAL
4 Rátky József, Prof. Dr. Dán András, Prof. Dr. Tari Ernő) dönt a jelentkező megfeleléséről. Negatív döntés esetén a Smart Future Lab Zrt.-nek nem áll módjában befektetést végrehajtani. Egy pályázó legfeljebb három (3) különböző pályaművel pályázhat. Minden egyes pályázat esetében külön adatlapot kell kitölteni, és minden egyes pályázathoz mellékelni kell a csatolandó dokumentumokat is (felsorolást lásd az adatlapon). A pályázati anyagokat a kiíró bizalmasan kezeli, más jogi vagy egyéb felelősséget a pályázattal, illetve pályázóval szemben nem visel. A kiíró pályázatot nem őriz meg, és nem küld vissza. A pályázó hozzájárul, hogy a feldolgozásban és értékelésben résztvevő és közreműködő megbízottak és szakértők a pályázati anyagokat megtekintsék és megismerjék. A pályázat nyertese és a támogatást nyújtó vállalat későbbi együttműködését a megkötött támogatási vagy együttműködési szerződés szabályozza. Amennyiben a pályázat nem felel meg a jelen pályázati kiírásban foglalt feltételeknek, a kiíró azt érvénytelennek tekinti. A pályázó tudomásul veszi, hogy ha pályázata megvalósításához hatósági engedély(ek) szükséges(ek), az(ok) beszerzése a pályázó feladata és felelőssége, továbbá a megvalósítással kapcsolatban felmerülő jogi felelősség a pályázót terheli. A pályázó a pályázat benyújtásával és a pályázati támogatási szerződésben hozzájárul ahhoz, hogy ha pályázatát a zsűri nyertesként értékeli és amennyiben a Smart Future Lab Zrt.-vel a befektetési/együttműködési szerződés létrejön, nevét, címét, pályázatának tartalmát a kiíró az általa megbízottak közreműködésével nyilvánosságra hozza, valamint ahhoz, hogy a nyertes pályázatot, annak megvalósítását, illetve a megvalósítás szakaszairól készült dokumentációt a nyertes pályázóval előzetesen egyeztetett módon a nyilvánosságnak bemutassa (pl. cikk, riport, esettanulmány, fénykép, stb. formájában). A pályázó hozzájárul, hogy ha pályázatát a zsűri valamely kategória, vagy különdíj nyerteseként értékeli, a kiíró vagy megbízottja a munkálatok menetét előre egyeztetett időpontokban a helyszínen ellenőrizze. A kiíró a pályázat nyerteseivel szerződést köt, amelyben a felek meghatározzák a pályázati terv megvalósításával kapcsolatos részleteket, mint például az időzítés, költségvetés és annak ütemezése, a piacra vezetési terv lépései és azok megvalósítása. A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy eredménytelen pályázat esetén nem oszt díjat vagy kategória díjat. Ha a kiíró a pályázat nyertesével/nyerteseivel a pályázati támogatási szerződés feltételeiben nem tud megállapodni, és október 28-ig a szerződés nem jön létre, úgy a kiíró jogosult új nyertest hirdetni, és vele szerződést kötni. A pályázaton a szervezésben résztvevő vállalatok munkatársai és hozzátartozói nem indulhatnak. Kérjük, a pályázat benyújtása előtt tájékozódjon a pályázathoz kapcsolódó RÉSZVÉTELI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT-ról az Okos Jövő Innovációs Klaszter honlapján, az alábbi elérhetőségen: Pályázatok menüpont. palyazat@okosjovo.com -4- WEBOLDAL
5 Amennyiben magánszemélyként nyújt be pályázatot, a pályázó a pályázat benyújtásával egyidejűleg a pályázati nyilatkozatot is hiánytalanul kitöltve köteles csatolni. A nyilatkozat a pályázati jelentkezési lap 1. számú mellékletben található. Budapest, augusztus 18. palyazat@okosjovo.com -5- WEBOLDAL
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A Magyar Villamos Művek Zrt. meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt. A pályázat
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. (Szervező) meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt.
RÉSZVÉTELI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
RÉSZVÉTELI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT az Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. - Smart City Micro Solutions pályázat 2016 elnevezésű innovációs pályázathoz 1. A játék szervezője A Smart City Micro
Pályázati kiírás OTP Business ÜzletRace Hallgatói Pályázat
Pályázati kiírás OTP Business ÜzletRace Hallgatói Pályázat 2017 2017.02.06 2017.03.05. A pályázat célja Az OTP Business által meghirdetett ÜzletRace Hallgatói Pályázat az innovatív banki megoldások világába
ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014
ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014 VERSENYFELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2014. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület a B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe
Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak
Pályázati felhívás Jelentkezési lap letöltése Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak a hulladékká vált autóabroncsok alternatív hasznosítási lehetőségeinek
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak
ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014
ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014 VERSENYFELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2014. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület a B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe keretében
3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.
Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:
RÉSZVÉTELI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
RÉSZVÉTELI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT MVM Edison LIGHT UP! innovációs pályázat és startup versenyhez 1. A pályázat kiírója A LIGHT UP! 2017 innovációs pályázat és startup verseny (a továbbiakban: Pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ACÉLIPARI ELŐADÁSSOROZAT A BOROVSZKY ÉV JEGYÉBEN. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az ACÉLIPARI ELŐADÁSSOROZAT A BOROVSZKY ÉV JEGYÉBEN A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nappali tagozatos hallgatóinak részére Az ISD DUNAFERR Zrt. alaptevékenységéhez kapcsolódó
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2011. évi Észak-magyarországi Regionális INNOVÁCIÓS DÍJ elnyerésére A NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség, az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési, valamint
A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet
Hagyatkozz a múltra, alkoss a jelennek, alapozd meg a jövőt! A magyaros motívumkincs aktualizálásával a Fütyülős új divatot teremt. Most te is részese lehetsz a trend-brand építésének! A Fütyülős és az
2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103
ÚTMUTATÓ. Innovációs ötletversenyhez 2015.09.11. TARTALOMJEGYZÉK
ÚTMUTATÓ A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság TÁMOP 6.1.6-14/1-2015-0001 azonosítószámú, Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?) elnevezésű
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2016. november 8., kedd, 12 óra PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE Országos Bírósági
Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak
Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak A pályázat adatai A pályázat témája: Ritmus A pályázat célja: ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat művészi (zenei és/vagy képzőművészeti)
A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.
ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai
SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019
SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére. 1. A Pályázat célja:
ELTE INNOVATÍV HALLGATÓI ÖTLETPÁLYÁZAT 2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
ELTE INNOVATÍV HALLGATÓI ÖTLETPÁLYÁZAT 2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁS! I. PÁLYÁZAT TÁRGYA Az Innovatív Hallgatói Ötletpályázat célja az ELTE graduális és posztgraduális képzésén résztvevő
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft.
Kiíró: Felsőcsatár Község Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázat címe: Helyi civil szervezetek támogatása Pályázhatnak: Helyi tevékenységet folytató egyesületek A fenti körbe nem tartozó szervezetek
HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu
Horgos Lénárd M27 ABSOLVO HVCA-MISZ-M27 2012-09-06 Tartalom Mikor és milyen forrást tudok igénybe venni az innovációs projektemhez? És utána? Az üzleti modellek és a felkészülés kérdései A paradicsom színre
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,
1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Sporttámogatásra Az ELTE hallgatói rektori ügyek biztosa és a Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók sport tevékenységének támogatására. Sporttámogatásra pályázni
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet Bács-Kiskunban itthon vagy! címmel, tanulmányi ösztöndíj pályázat hivatalos logójának elkészítésére.
78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN
78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ 2017. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN i. Kistermelő, vagy kézműves terméket előállító mikrovállalkozás terméke ii. Kisvállalkozás által előállított termék iii. Közepes-és nagyvállalkozás
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj
Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara az EFOP-3.6.2-16-2017 azonosító számú, Az intelligens fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai:
Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.
Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában 1. A pályázat kiírója I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Diósd Város Önkormányzata (székhely: 2049 Diósd, Szent István tér 1.) 2. A pályázat
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT REKTORI KULTURÁLIS TÁMOGATÁS. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra Az ELTE rektora és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók kulturális tevékenységének támogatására. Kulturális támogatásra
Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj
Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara az EFOP-3.6.2-16-2017 azonosító számú, Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai:
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felsőoktatási Posztdoktori Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében (pályázati kód: ÚNKP-16-4) 2016/2017. tanév Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet
Villámvédelmi javítások villamos áramellátási létesítmények, járműtelepek területén
Villámvédelmi javítások villamos áramellátási létesítmények, járműtelepek területén e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Budapest, 2018. RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. vándordíjhoz
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS vándordíjhoz 1. Háttér Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (OFA Nonprofit Kft.) együttműködésben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával
A pályázatok leadásának határideje:
Általános rendelkezések: Nyugat magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA. FÉLÉV 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységet
MUVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS
MUVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ MEGBÍZÁSÁBÓL (2600 VÁC, DR. CSÁNYI LÁSZLÓ KRT. 58.) A VÁCI DUNA PARTON, A VÉNÉGY FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ TERÜLETÉN A FESZTIVÁL IDEJÉRE ELHELYEZENDO
2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15.
2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2011. április 15. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi
Wolters Kluwer Jogászdíj 2017
1. A pályázók köre Wolters Kluwer Jogászdíj 2017 Pályázati szabályzat 1.1. A pályázaton a Magyar Ügyvédi Kamara által nyilvántartott ügyvédek, ügyvédi irodák, a Magyarországon a jogtanácsosi névjegyzékbe
HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013.
HÉV járművek átalakításának tervezése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának
Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a vagyonkezelésében lévő Kecskemét 6124/8 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. szám alatti épületekben lévő üzlethelyiségek bérlet útján történő hasznosítására
TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016
TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fotópályázatot hirdet a közutas élet képi megjelenítésének erősítésére. A pályázat célja ápolni azt a hagyományt, amelyben a közutas szakma
Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.
Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti
PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám
PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám Cégközlöny 26/2010-i szám I. A MÁTRAHOLDING Gazdasági és Tanácsadó ZRt. (1146 Budapest, Cházár András u.9; Cg.sz.: 01-10-043926), mint a TIGA ÉPKER Kereskedelmi
Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján
Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján I. A PÁLYÁZAT CÉLJA: 1. Pomáz Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: kiíró), a.../2018 (VI.
2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 1. A pályázók az ajánlatukat a www.jogazdabank.hu honlapról letölthető dokumentumok alapján (tulajdoni lap, vagyonértékelés stb.), továbbá a vagyontárgyak az informatikai eszközök kivételével
Think BIG! DATA Contest
Think BIG! DATA Contest - Versenykiírás PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Big Data alapú megoldások kialakítására elérkezett az idő. A Magyar Telekom és a Kitchen Budapest a hazai Big Data ekoszisztéma vezető szereplője
A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA
A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (a továbbiakban KMTG) a magyar irodalmi élet felfrissítésének, a kortárs magyar irodalom
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotásának támogatása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért
CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-001/1-VJSZ/2014 Eljárás címe: CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Budapest, 2014. február 26. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra Az ELTE rektora és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók kulturális tevékenységének támogatására. Kulturális támogatásra
Eötvös Loránd Tudományegyetem. Rektori pályázati felhívás kiválósági különdíj elnyerésére
Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori pályázati felhívás kiválósági különdíj elnyerésére Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora határozott időre szóló, kiemelkedő teljesítményért járó különdíjra
Közösségi ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (továbbiakban:
Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu
Pályázati dokumentáció Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Pályázati dokumentáció legfontosabb elemei: 1. Pályázati felhívás 2. Pályázati útmutató 3. Adatlap 4. Mellékletek A pályázati felhívás
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás
Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő
Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció
Robot Informatika Zrt. Miskolc, 2015. május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció A kreatív pályázat célja: A Robot Informatika ZRt. internetes video pályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai
1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:
AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály Schifner Marianna mb. Főosztályvezető 1072 Budapest, Akácfa u. 15.
MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG
Cegléd Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága pályázatot hirdet 2011. évi Sport keretből elnyerhető, ceglédi székhelyű sportegyesületek működési támogatására A felosztható
PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: Republic Group
PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A Magyarország vezető, díjakkal többszörösen elismert márkastratégiai és marketingstratégiai tanácsadó- és reklámügynökségi csoportja. Több, mint 10 éve dolgozunk azon, hogy ügyfeleinknek
Villamos energia beszerzése (Eljárás száma: BKV Zrt. T-103/16)
Villamos energia beszerzése (Eljárás száma: BKV Zrt. T-103/16) KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK I. KÖTET AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ajánlattételi szakasz 2016. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Villamos energia beszerzése
ÓBUDAI EGYETEM ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ELJÁRÁSI REND 2017/2018. tanév 2. (tavaszi) félév
ÓBUDAI EGYETEM ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ELJÁRÁSI REND 2017/2018. tanév 2. (tavaszi) félév 1. A pályázat célja Az Óbudai Egyetem Rektora az Egyetemi tal egyetértésben az Óbudai Egyetem Hallgatói
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP forrásból támogatott től induló tudományos ösztöndíjak SZTE hallgatói számára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP 3.6.1-16-2016-00008 forrásból támogatott 2018.11.01.-től induló tudományos ösztöndíjak SZTE hallgatói számára Az SZTE Szoftverfejlesztés Tanszék tudományos ösztöndíjpályázatot hirdet
1.3. A Youtube-linket a teljes nevével, email címével és telefonszámával elküldi a szpisjak.blanka@lira.hu email címre.
Játékszabályzat Az Athenaeum Kiadó Kft. által a Magyarország területén 2015. szeptember 17. és október 19. között szervezett A MÁSIK ÉN KIHÍVÁS nyereményjáték feltételei. 1. A Játékban való részvétel általános
Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására
Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására EUREKA_HU_08 Pályázati felhívás Budapest, 2010. február (Módosítva: 2010. augusztus) 1 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Doktorandusz hallgatók pályázati kutatását támogató ösztöndíj az EFOP pályázati forrás terhére HTJSZ 16/E
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Doktorandusz hallgatók pályázati kutatását támogató ösztöndíj az EFOP-3.6.2-16-2017-00007 pályázati forrás terhére HTJSZ 16/E 2018/2019. tanév PÁLYÁZATI KIÍRÁS a BCE Pályázat Doktori Kiválósági
A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓ ÉPÍTŐELEME cím elnyerésére 2014 Az Év Felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe
F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA bérbeadás útján történő hasznosításra meghirdeti tulajdonában lévő Korányi F. út 1. sz. alatt lévő Óbester étteremként üzemelő helyiségét. Pályázni a Nagykálló
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet debreceni székhelyű non-profit szervezetek programjainak támogatására A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak
A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek:
MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ A PÁLYÁZATI KIÍRÁSA Általános rendelkezések: 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő művészeti tevékenységet végző hallgatókat, akik munkájukkal öregbítik a Nyugat magyarországi
Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014.
Speciális védőruha beszerzés Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Budapesti Közlekedési Zártkörűen
AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.
A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-284/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan 2013. 07. 19. Kapcsolattartó: Saád Tamás E-mail: saad.tamas@aam.hu
Fiatalok vállalkozó válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Sajtótájékoztató 2014. március 6. Budapest
Fiatalok vállalkozó válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Sajtótájékoztató 2014. március 6. Budapest Horváth László Ügyvezető igazgató-helyettes Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Köszöntő
Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal.
Pályázati felhívás A Magyar Kardiológusok Társasága által létrehozott Magyar Nemzeti Szívalapítvány a Szívünk Napja Szív Világnapja 2010. évi országos megrendezésére az alábbi pályázatot hirdeti meg. 1.
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására
A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen
Részletes pályázati kiírás Év Háza 08
Részletes pályázati kiírás Év Háza 08 Az Év Háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2008. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat)
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére
Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére 2015 A felhívás háttere Az MTA Debreceni Területi Bizottsága (MTA DAB), a Hajdú Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi
Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Budapest, 2012. november 14. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV Vasúti
Beszerzési és közbeszerzési folyamatábra
Beszerzési és közbeszerzési folyamatábra Beszerzési és Közbeszerzési Szabályzat 1. sz. melléklet előkészítés gyűjtés, koordinálás, Beszerzési Terv Szervezeti egységvezető Műszaki osztályvezető Igények
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a pályázatot hirdet Jegyzetelő szolgáltatás támogatása felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatók érdekében (kód: 21221) címmel 1. A PÁLYÁZAT
1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása
SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása A Szobért-Szobiakért Közalapítvány Kuratóriuma az Alapító Okiratban foglalt célok elérése érdekében pályázatot hirdet Szob település lakói életkörülményeinek
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A CONCORDE CSOPORT KÖNYVVIZSGÁLATÁNAK ELVÉGÉZÉSÉRE Budapest, Alkotás utca 50.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A CONCORDE CSOPORT KÖNYVVIZSGÁLATÁNAK ELVÉGÉZÉSÉRE Pályázat kiírója: Concorde Értékpapír Zrt. 1123 Budapest, Alkotás utca 50. Tartalomjegyzék
2015.11.27. PÁLYÁZATOT HIRDET ÖNKORMÁNYZATI TELKEK határozatlan, illetve határozott időre szóló BÉRBEADÁSÁRA
PÁLYÁZATOT HIRDET ÖNKORMÁNYZATI TELKEK határozatlan, illetve határozott időre szóló BÉRBEADÁSÁRA Az egyéb beépítetlen terület megnevezésű telkek határozatlan időre vehetők bérbe; a rekreációs célú földhasználatra
VAKÁCIÓ AKCIÓ! Sávszélesség prómóció szabályzat
1 VAKÁCIÓ AKCIÓ! Sávszélesség prómóció szabályzat I. A promóció szervező neve: (a továbbiakban Szervező) székhelye: 2600 Vác, Zrínyi u. 9. cégjegyzékszáma: Cg. 13-09-060323 adószám:10242041-2-13 adatvédelmi
PÁLYÁZATI ÉS RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT Videó-, és fotópályázat kiírásához
PÁLYÁZATI ÉS RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT Videó-, és fotópályázat kiírásához Tartalomjegyzék 1. Általános tudnivalók: 2 2. Pályázati feltételek és kategóriák: 2 2.1. Videó pályázat 2 2.2. Fotó pályázat 2 3. Pályázat
e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.
BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: