Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-én meghozott határozatai. 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-én meghozott határozatai. 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat"

Átírás

1 Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-én meghozott határozatai 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1.) döntött a - Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet közérdekből bérbe adott lakásigénye tárgyú előterjesztés napirendre tűzéséről és ZÁRT ülésen történő megtárgyalásáról. 2.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. 205/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1. Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi döntéseket hozza: a 81/2012. (IV. 19.) és 79/2015. (III. 19.) Ök. határozatokkal elfogadott Cegléd Város Településszerkezeti Tervét a helyi önkormányzatokról szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 1. pontja szerint, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 9/B. (2) bekezdés a) pontjára tekintettel, a TSZT-2m jelű (M=1: méretarányú) Településszerkezeti Tervét, valamint a Településszerkezeti Terv módosításáról szóló leírását az M-1 jelű mellékletben rögzítettek szerint az OTÉK augusztus 6-án hatályos állapota alapján szeptember 1-jei hatállyal módosítja: 1.1. A határozat hatálya területi értelemben Cegléd város igazgatási területére terjed ki. A tervezési területekre a 81/2012. (IV. 19.) és 79/2015. (III. 19.) Ök. határozathoz tartozó TSZT-2m jelű településszerkezeti tervlap helyett az e határozathoz tartozó 20b és 21b jelű tervlapok érvényesek. A közigazgatási terület többi részére a TSZT-2m jelű tervlap érvényes A Településszerkezeti tervet érintő, területfelhasználás változással érintett beépítésre szánt fejlesztési területek változásai: az M-1 melléklet 1. pontja szerint Biológiai aktivitásérték kompenzáció A területek biológiai aktivitásértékének számításról szóló 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet értelmében a tervmódosítás műleírásában kiszámított biológiai aktivitásérték egyenleg negatív, ezért a törvényi előírásnak megfelelően kompenzációt igényel, az M-1 melléklet 1. sz. táblázata szerint Pest megye Területrendezési Terve és a évi TRT módosítás területi mérlege: az M-1 melléklet 2. sz. táblázata szerint. 2. Ez a határozat és a hozzá tartozó módosított településszerkezeti tervlap év szeptember hó 1. napján lép hatályba.

2 3. Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. 206/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1.) Módosítja 248/2014. (XI. 20.) Ök. határozatának 3. pontját, melynek helyébe a következő szöveg lép: 3.) Megállapodást köt dr. Mihályfi Ágnes Enikő Cegléd város IV. sz. vegyes fogorvosi körzetének ellátására, a fogászati alapellátás körzeteiről szóló 10/2002. (VI. 27.) Ök. rendelet. 3. mellékletében rögzített területi ellátási kötelezettséggel, egyéni vállalkozói formában történő működtetésre. 2.) Felhatalmazza a Polgármestert arra, hogy a tartalmi követelményeket alátámasztó iratok birtokában a feladat-ellátási szerződés végleges szövegét kialakítsa, és aláírja. 3.) Felhatalmazza a Polgármestert arra, hogy az 1. pontban foglalt döntés végrehajtása tárgyában - az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. rendelkezései értelmében - az Önkormányzat nevében megállapodást kössön. 4.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. 207/2015.(VII. 28.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) módosítja a 309/2014. (XII. 18.) sz. Ök. határozat 1. pontját az alábbiak szerint: 1. Mint az ingatlan-nyilvántartás szerint Cegléd belterület 2017/3 hrsz-ú, kivett strandfürdő megnevezésű ingatlan és Cegléd 2302/2 hrsz-ú, kivett kút és udvar megnevezésű ingatlan 1/1 tulajdoni hányadú tulajdonosa 1.1. Hozzájárul, hogy a Cegléd, 2017/3 hrsz-ú ingatlan (városi közfürdő) területén a Ceglédi Vasutas Sport Egyesület (2700 Cegléd, Damjanich u. 3, továbbiakban: Egyesület), a vízilabda-szakosztályának juttatott társasági adókedvezmény felhasználásával az alábbi beruházást valósítsa meg: o kerékpártároló kialakítása megfigyelő rendszerrel 1.2. Hozzájárul, hogy a Cegléd, 2302/2 hrsz-ú ingatlan területén az Egyesület, a vízilabdaszakosztályának juttatott társasági adókedvezmény felhasználásával az alábbi beruházásokat valósítsa meg: o meleg vizes kút és hideg vizes kút kialakítása o fotovoltaikus rendszer (napelemek) kialakítása 2

3 1.3. Hozzájárul, hogy társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 22/C. alapján az 1.1 és 1.2. pontban megnevezett beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül amennyiben a beruházás építési engedélyhez kötött - a Magyar Állam javára az ingatlan-nyilvántartásba az Egyesület által a beruházás megvalósításához igénybe vett adókedvezmény mértékéig terjedő jelzálogjog kerüljön bejegyzésre, tizenöt éves időtartamra. 2.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. 208/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1.) Támogatja pénzbeli formában (önként vállalt feladatként) a Magyar Birkózó Szövetség (1146 Budapest István mezei u.1.3.) sportlétesítmény (8552/155 hrsz. Cegléd Füzér u. 1. sz. alatti ingatlan) beszerzését. 2.) A támogatás összege Ft, azaz húszmillió forint, amelyet támogatási szerződésben foglaltak szerint átutal. Cegléd Város Önkormányzata a sportlétesítmény üzemeltetésében nem vesz részt. 3.) Fedezetként részben Cegléd Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 3/2015. (III. 1.) önkormányzati rendeletének általános tartalékát e Ft-ig(kötelező feladat) jelöli meg. 4.) Kötelezettséget vállal másrészt arra, hogy Cegléd Város Önkormányzatának évi Költségvetésének terhére e Ft-ig úgy azt megtervezi. 5.) Felhatalmazza a Polgármestert az Önkormányzat képviseletében a Támogatási Megállapodás aláírására 6.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt az intézkedések megtételére. 209/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1. Támogatja pénzbeli formában (önként vállalt feladatként) a Ceglédi Vasutas Sportegyesület Fitness szakosztályát, a FIT-KID Európa Bajnokságon való részvételét. 2. A támogatás összege Ft, azaz háromszázezer forint, amelyet támogatási szerződésben foglaltak szerint utal át. 3. Fedezetként Cegléd Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 3/2015. (III. 1.) önkormányzati rendelet Sport keretéből - Polgármesteri keretét (önként vállalt feladat) jelölöm meg. 4. Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt az intézkedések megtételére. 3

4 210/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1.) módosítja az Önkormányzati Kommunális és Víziközmű Üzemeltető Nonprofit Kft. (Cegléd Pesti u. 65.) évi tulajdonosi támogatásának jogcímét. 2.) A tulajdonosi támogatást e Ft összegben, visszatérítendő támogatás formájában állapítja meg 3.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket 211/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 5.) Tudomásul veszi dr. Pipicz Sándor fogszakorvos bejelentését, melynek értelmében a Cegléd II. számú területi ellátási kötelezettségű fogászati praxis működtetését áthelyezi. 6.) Jóváhagyja, hogy a Cegléd II. számú területi ellátási kötelezettségű vegyes fogászati praxis ( ) működtetési jogát dr. Pipicz Sándor fogszakorvos működtesse a Cegléd, Népkör u. 9. szám alatti bérelt, magántulajdonú rendelőben. 7.) Megállapodást köt a Pipicz Fogászati Bt-vel Cegléd város II.sz. fogorvosi körzetének ellátására, a fogászati alapellátás körzeteiről szóló 10/2002. (VI. 27.) Ök. rendelet. 3. mellékletében rögzített területi ellátási kötelezettséggel, gazdasági társasági formában történő működtetésre. 8.) Felhatalmazza a Polgármestert arra, hogy a tartalmi követelményeket alátámasztó iratok birtokában, a 2. és 3. pontban rögzített feltételekkel a megállapodást megkösse. 9.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket 212/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1.) Felhatalmazza a Polgármestert a 211/2015. (VII.28.) határozattal összefüggésben arra, hogy kezdeményezze a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet Rákóczi út 7. szám alatti épületében önkormányzati egészségügyi alapellátás használatában lévő helyiségek bérleti szerződésének szeptember 1-jétől hatályos módosítását. 2.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket 4

5 213/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1. A Testvérvárosi Kapcsolatokért kitüntető címet adományozza 2015-ben Günther Knoblauch úrnak, Mühldorf (Németország) korábbi polgármesterének. 2. Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. 214/2015.(VII. 28.) Ök. határozat a lakások és helyiségek bérletéről szóló többször módosított 23/2009.(V.28.) KT. rendelet 3. (1) bekezdés a) pontjának aa) alpontjában megállapított hatáskörében eljárva úgy határoz, hogy 1.) augusztus 1-től a Cegléd, Kossuth Ferenc utca 56. I. lh. V/15. szám alatti 2 szoba összkomfortos lakást bérbe adja a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Dr. Pusztai Dezső főigazgató javaslatára Nagy Mária (2700 Cegléd, Ilona u. 5.) részére, a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetnél fennálló munkaviszonya időtartamára. 2.) Utasítja a VÁRVAG Nonprofit Kft-t a szükséges intézkedések megtételére. 5

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselőtestületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi

Részletesebben

K Ó K A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA

K Ó K A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA K Ó K A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA A FELSŐVÁSÁRTÉR ÚT KÖRNYEZETÉBEN ELHELYEZKEDŐ TERÜLETEKRE VONATKOZÓAN KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 159/2018. (XII.13.) KÉPVISELŐ-TESTÜLETI HATÁROZATA

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

C E G L É D V Á R O S

C E G L É D V Á R O S C E G L É D V Á R O S TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA A 03/24, 03/43 ÉS 0334/6 HRSZ. TERÜLETEKRE VONATKOZÓAN JÓVÁHAGYOTT

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 19-én meghozott határozatai. 277/2009.(XI. 19.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 19-én meghozott határozatai. 277/2009.(XI. 19.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 19-én meghozott határozatai 277/2009.(XI. 19.) Ök. határozat 1. Eredményesnek nyilvánítja a Hitelkeret biztosítása a Panel Plusz Hitelprogram

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 17-én meghozott határozatai. 327/2015.(XII. 17.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 17-én meghozott határozatai. 327/2015.(XII. 17.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én meghozott határozatai 327/2015.(XII. 17.) Ök. határozat 1.) döntött a CVSE Városi Uszoda célvizsgálata tárgyú előterjesztés ZÁRT ülésen

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án meghozott határozatai. 155/2016.(VI. 23.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án meghozott határozatai. 155/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 23-án meghozott határozatai 155/2016.(VI. 23.) Ök. határozat 1.) döntött a 9913/2 hrsz.-ú ingatlan megvásárlása tárgyú előterjesztés ZÁRT ülésen

Részletesebben

2019. január 31-ei rendes ülés határozatai. 4/2018. (I. 31.) számú Képviselő-testületi határozat. 5/2018. (I. 31.) számú Képviselő-testületi határozat

2019. január 31-ei rendes ülés határozatai. 4/2018. (I. 31.) számú Képviselő-testületi határozat. 5/2018. (I. 31.) számú Képviselő-testületi határozat 2019. január 31-ei rendes ülés határozatai 4/2018. (I. 31.) számú Képviselő-testületi határozat Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Herczeg Mariann

Részletesebben

Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 177/2015.(VII.16.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 23-án meghozott határozatai. 139/2019.(V. 23.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 23-án meghozott határozatai. 139/2019.(V. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. május 23-án meghozott határozatai 139/2019.(V. 23.) Ök. határozat 1.) döntött arról, hogy a 6. napirend, Gazdasági társaságok 2018. évi mérlegbeszámolói

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 24-én meghozott határozatai. 2/2019.(I. 24.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 24-én meghozott határozatai. 2/2019.(I. 24.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. január 24-én meghozott határozatai 2/2019.(I. 24.) Ök. határozat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 57. (1) bekezdése,

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 22-én meghozott határozatai. 87/2010.(IV. 22.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 22-én meghozott határozatai. 87/2010.(IV. 22.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 22-én meghozott határozatai 87/2010.(IV. 22.) Ök. határozat 1.) Döntött a Ceglédi Sportcsarnok Kft. Alapító Okiratának módosítása tárgyú előterjesztés

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 19-én meghozott határozatai. 288/2015.(XI. 19.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 19-én meghozott határozatai. 288/2015.(XI. 19.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 19-én meghozott határozatai 288/2015.(XI. 19.) Ök. határozat 1.) Döntött Az önkormányzat bankszámla vezetése 2016. évben tárgyú előterjesztés

Részletesebben

P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 7.

P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 7. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: Előkészítő: dr. Sindler Veronika ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. február

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY december 22. VI. évfolyam 11. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY december 22. VI. évfolyam 11. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2014. december 22. VI. évfolyam 11. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 6. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. december 17-én megtartott munkaterv

Részletesebben

ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ P É C S É P T E R V S T Ú D I Ó VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BELSŐÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS LEBONYOLÍTÁS P O G Á N Y K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S S Z E R K E Z E T I T E R V É N E K É S H E L Y I É

Részletesebben

1. napirend. Előterjesztés

1. napirend. Előterjesztés 1. napirend Tárgy: A beszámolója Kulcs Községi Önkormányzat Képviselőtestületének a szociális ellátásokról szóló, 4/2015. (II. 27.) Önkormányzati rendelete 4. (3) bekezdése alapján a részére átruházott

Részletesebben

6. Orvosi rendelők magánrendelésre történő igénybevétele szeptember 20. ELŐTERJESZTÉS

6. Orvosi rendelők magánrendelésre történő igénybevétele szeptember 20. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 20-ai ülésére 6. napirend Tárgya: Orvosi rendelők helyiségeinek bérbeadásai Előadó: Tabányi Pál polgármester Készítette:

Részletesebben

Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 57/2009. (IX. 17.) KT. HATÁROZATA. 2009.

Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 57/2009. (IX. 17.) KT. HATÁROZATA. 2009. Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 57/2009. (IX. 17.) KT. HATÁROZATA A 64/2005.(XI. 29.) ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. október 5-i ülésére! Készítette: Balya András önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 25-én meghozott határozatai. 1/2018.(I. 25.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 25-én meghozott határozatai. 1/2018.(I. 25.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 25-én meghozott határozatai 1/2018.(I. 25.) Ök. határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésében foglalt

Részletesebben

SZABÁLYOZÁSI TERVE A 053/38,42,63,64 HRSZ. ÉS 2748/1-2 HRSZ. TERÜLETEKRE VONATKOZÓAN GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 202/2013. (IX. 23.) KT.

SZABÁLYOZÁSI TERVE A 053/38,42,63,64 HRSZ. ÉS 2748/1-2 HRSZ. TERÜLETEKRE VONATKOZÓAN GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 202/2013. (IX. 23.) KT. G Y Ö M R Ő TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE A 053/38,42,63,64 HRSZ. ÉS 2748/1-2 HRSZ. TERÜLETEKRE VONATKOZÓAN GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 202/2013. (IX. 23.) KT. HATÁROZATA

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Viadukt SE sporttámogatás igénybevételével összefüggő kérdésekről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Viadukt SE sporttámogatás igénybevételével összefüggő kérdésekről E L Ő T E R J E S Z T É S a Viadukt SE sporttámogatás igénybevételével összefüggő kérdésekről A labdarúgás, mint látvány csapatsport országos szakszövetségi tagjaként működő amatőr sportszervezet a Viadukt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal /Kossuth u. 72./ hivatali helyiségében 2014. január 13-án, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. szeptember 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Fogászati eszközök bérlése Iktatószám: 7071/2017. Melléklet:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 25. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 25. napján tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 25. napján tartandó ülésére Tárgy: Herceghalom község Szabályozási Terv és HÉSZ, valamint TSZT módosítása a Coop Áruház

Részletesebben

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 223/2015. (IX.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. szeptember 30-i ülés módosított napirendi

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda/levelezési cím: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5.

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda/levelezési cím: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda/levelezési cím: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5. Sz.: 11/ 2016 KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA KAPOSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK M12-5/2016-OTÉK JELZŐSZÁMÚ MÓDOSÍTÁSÁHOZ 2016. SZEPTEMBER HÓ ALÁÍRÓLAP

Részletesebben

ZÁMOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV - HÉSZ JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ MEGRENDELŐ: TERVEZŐ:

ZÁMOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV - HÉSZ JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ MEGRENDELŐ: TERVEZŐ: ZÁMOLY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA 1 ZÁMOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV - HÉSZ JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ MEGRENDELŐ: Zámoly Község Önkormányzata 8081 Zámoly,

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS a xxxxxxxxxx és xxxxxxxxxx 0444/34-35-36-37, 0444/26-27, 0444/5-6-7, és 0444/16 hrsz-ú területeket érintő Településrendezési Terv módosítási

Részletesebben

145/2013. (XII.11.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

145/2013. (XII.11.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 145/2013. (XII.11.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat

148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat 148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a város 2016. évi költségvetési koncepcióját elfogadja. Hozzájárul ahhoz, hogy a 2016. évi költségvetés

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY szeptember 4. VIII. évfolyam 7. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY szeptember 4. VIII. évfolyam 7. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2017. szeptember 4. VIII. évfolyam 7. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 6. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2017. augusztus 31-én megtartott munkaterv

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 11/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja és az alábbi előterjesztéseket felveszi: NYÍLT ülésre - Döntés a Játékkal

Részletesebben

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület július 05. napján tartott rendkívüli, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület július 05. napján tartott rendkívüli, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 224/2018. (VII.05.) Kt. határozat Tárgy: 2018. július 05. napján tartott rendkívüli ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Molnár Áron napirend javaslatát az alábbiak

Részletesebben

ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS Településszerkezeti terv módosítása elfogadva:./2019. (...) képviselő-testületi határozat Helyi Építési Szabályzat módosítása

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ

JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft. 1116 Budapest Zsurló köz 5. ha@haterv.hu +36 30/236 3295 KARTAL TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA 8 RÉSZTERÜLETET ÉRINTŐ KIEMELT FEJLESZTÉSI

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉSs ÉPÍTÉSZETs BELSŐÉPÍTÉSZETs SZAKTANÁCSADÁSs TERVEZÉSs LEBONYOLÍTÁS KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2017. ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én meghozott határozatai. 159/2009.(VI. 25.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én meghozott határozatai. 159/2009.(VI. 25.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 25-én meghozott határozatai 159/2009.(VI. 25.) Ök. határozat 1.) Döntött a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság lakás kérelme közérdekből

Részletesebben

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T 132/2017. (VI.28.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2017. június 28. napján tartott -testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY március 31. VII. évfolyam 3. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY március 31. VII. évfolyam 3. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2016. március 31. VII. évfolyam 3. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 6. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. március 30-án megtartott munkaterv

Részletesebben

LENTI VÁROS EGYEZTETÉSI ANYAG TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS - PARTNERSÉGI TÁJÉKOZOTATÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA KÉZILABDA CSARNOK ÉPÍTÉSE KAPCSÁN

LENTI VÁROS EGYEZTETÉSI ANYAG TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS - PARTNERSÉGI TÁJÉKOZOTATÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA KÉZILABDA CSARNOK ÉPÍTÉSE KAPCSÁN LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA KÉZILABDA CSARNOK ÉPÍTÉSE KAPCSÁN EGYEZTETÉSI ANYAG TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS - PARTNERSÉGI TÁJÉKOZOTATÓ a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 42. (1) bekezdése

Részletesebben

4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 379 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 26-i ülésére. Rendkívüli támogatási kérelem

4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 379 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 26-i ülésére. Rendkívüli támogatási kérelem 4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 379 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2007. június 26-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Rendkívüli támogatási kérelem Ács János polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. május 25-én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének decemberi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének decemberi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. december 5. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4273-2/2012. 26. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi

Részletesebben

1. A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása január 16. ELŐTERJESZTÉS

1. A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása január 16. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 16-ai soron kívüli ülésére 1. napirend Tárgya: Előadó: A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása Tabányi

Részletesebben

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS - HATÁROZAT ÉS LEÍRÁS

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS - HATÁROZAT ÉS LEÍRÁS IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS - HATÁROZAT ÉS LEÍRÁS 2016. MÁJUS.../2016 (...) SZ. ÖNK. HATÁROZAT 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet szerinti

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 21-én meghozott határozatai. 280/2017.(IX. 21.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 21-én meghozott határozatai. 280/2017.(IX. 21.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. szeptember 21-én meghozott határozatai 280/2017.(IX. 21.) Ök. határozat 1.) Elfogadja a Ceglédi Sportcsarnok Kft. (2700 Cegléd, Rákóczi út 33.) 2017.

Részletesebben

. számú előterjesztés. Ügyiratszám: 59/75/2016. Ügyintéző: Virányi István Főépítész ELŐTERJESZTÉS

. számú előterjesztés. Ügyiratszám: 59/75/2016. Ügyintéző: Virányi István Főépítész ELŐTERJESZTÉS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Pf: 5. Telefon: 85/501-003 E-mail: polghiv@marcali.hu Fax: 85/501-055 Ügyiratszám: 59/75/2016. Ügyintéző: Virányi István Főépítész. számú

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (I.27) határozata - ZÁRT ülésen hozott -

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (I.27) határozata - ZÁRT ülésen hozott - 18/2016. (I.27) határozata A mezőkövesdi egészségügyi alapellátást érintő támogatási kérelem elbírálása 1. A Képviselő-testület Dr. Fehér Edit háziorvos kérelmét megtárgyalta, és a praxis működési költségeinek

Részletesebben

KIVONAT március 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT március 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

D Á N Y TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA KIEGÉSZÍTÉS AZ ALÁTÁMASZTÓ ÉS JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEKHEZ

D Á N Y TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA KIEGÉSZÍTÉS AZ ALÁTÁMASZTÓ ÉS JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEKHEZ D Á N Y TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA KIEGÉSZÍTÉS AZ ALÁTÁMASZTÓ ÉS JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEKHEZ A 4,5,11,12,13 HRSZ. INGATLANOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓAN KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 31/2017.(IV.26.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata képviselő-testülete a Rác Dénes helyettes lelkész, a Nagysimonyi Evangélikus Egyházközség Sitkei Evangélikus Leányegyházközösségének

Részletesebben

KIVONAT. Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete július 25-i, rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 256/2017. (VII.25.

KIVONAT. Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete július 25-i, rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 256/2017. (VII.25. 256/2017. (VII.25.) KT határozat: Tárgy: Gömöri László kérelme a zamárdi kertmozi bérleti díjával kapcsolatban Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete megtárgyalta Gömöri László kérelmét és

Részletesebben

CSABDI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA, A 615 HRSZ-Ú INGATLAN TERÜLETÉRE

CSABDI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA, A 615 HRSZ-Ú INGATLAN TERÜLETÉRE CSABDI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA, A 615 HRSZ-Ú INGATLAN TERÜLETÉRE PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ - 314/2012. KORM.

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága 178/2016. (12.14.) JÜK határozat 5 egyhangú igen szavazattal a napirendet az alábbiak szerint elfogadta: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI PONTOK: 1. Az Önkormányzat 2016. évi Közbeszerzési Terv módosításának

Részletesebben

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI 1. MÓDOSÍTÁSA

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI 1. MÓDOSÍTÁSA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2014. ÉVI 1. MÓDOSÍTÁSA a helyi építési

Részletesebben

K I V O N A T Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 26/2017. /XI.29./ számú képviselő-testületi határozat Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete Bögöt község településképi rendeletének előkészítésével az Archit Kft-t (9700 Szombathely, Tulipán u.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2017. október 9-én az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. október 28 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J a v a s l a t a kedvezményesen, illetve ingyenesen bérbe adott nem lakás célú helyiségekkel kapcsolatos döntések meghozatalára

J a v a s l a t a kedvezményesen, illetve ingyenesen bérbe adott nem lakás célú helyiségekkel kapcsolatos döntések meghozatalára J a v a s l a t a kedvezményesen, illetve ingyenesen bérbe adott nem lakás célú helyiségekkel kapcsolatos döntések meghozatalára Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Elnöke Előkészítő: ÓZDINVEST

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Megállapodás a BM-EGYMI tanulóival szemben fennálló étkezési térítési

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án meghozott határozatai. 270/2018.(X. 18.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án meghozott határozatai. 270/2018.(X. 18.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 18-án meghozott határozatai 270/2018.(X. 18.) Ök. határozat 1.) Elfogadja a Ceglédek a Ceglédiekért Közalapítvány 2017. évi beszámolóját.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2017.01.10.. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 19.-ei üléséről. 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 19.-ei üléséről. 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 02/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja az alábbi módosítással: Leveszi a zárt ülésre megjelölt: 5. Bp.,

Részletesebben

GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében

GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében 2019. február GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4

Részletesebben

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 6-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 6-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 149/2017. (XII. 6.) határozata Felhatalmazás a Miskolc Térségi Konzorcium és a MiReHuKöz Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság között megszűnő

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

43. (1) BEKEZDÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ ÉS JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

43. (1) BEKEZDÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ ÉS JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK A 10/2018 (V.03.) RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLET KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (30-AS SZÁMÚ VASÚTVONAL ÉSZAKI HATÁRA, ÉRD, DIÓSD, TÖRÖKBÁLINT, BUDAÖRS ÉS A XI. KERÜLET KÖZIGAZGATÁSI

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (XI.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017.(II.14) rendelet módosításáról (egységes szerkezetben)

Részletesebben

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/20-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 3-án, 18:00 órai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

SOMOGYBABOD JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA

SOMOGYBABOD JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA SOMOGYBABOD Településrendezési tervének M4/2016-OTÉK jelű módosítása JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA jóváhagyva: 11/2016.(X.26.) önkormányzati rendelettel 132/2016.(X.26.) képviselő-testületi határozattal TERVEZŐ:

Részletesebben

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA 2016. MÁJUS.../2015 (...) SZ. ÖNK. RENDELET 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet szerinti véleményezési anyag

Részletesebben

Szám: /2016. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 13. napján 10 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: /2016. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 13. napján 10 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-10/2016. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 13. napján 10 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/207. (V.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 206. évi költségvetéséről szóló többször módosított /206.(II.9.) rendelet módosításáról (egységes

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály

Abony Városi Önkormányzat. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-049 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést véleményezte:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Abony Városi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Szociális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március hó 20. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 6. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

389/2016. (12.08.) sz. határozata

389/2016. (12.08.) sz. határozata Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 389/2016. (12.08.) sz. határozata a PÉSZ 2015. évi 12. és 2016. évi 15. sz. módosítási eljárásához kapcsolódóan a településszerkezeti terv jóváhagyásáról

Részletesebben

Törzsszám: FI-5/2016 A HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK ZÁRADÉKOLT DOKUMENTÁCIÓ július

Törzsszám: FI-5/2016 A HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK ZÁRADÉKOLT DOKUMENTÁCIÓ július DEBECEN MEGYEI JOGÚ VÁOS TELEPÜLÉSSZEKEZETI TEVÉNEK Debrecen, a 0205 hrsz-ú út 0200/1 hrsz-ú beépítésre nem szánt terület - 0202/56 hrsz-ú út 0201/1 hrsz-ú út - -0202/47 hrsz-ú beépítésre nem szánt terület

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Általános előírások A 2. szerinti módosított tervlapok M jelzést kapnak:

Általános előírások A 2. szerinti módosított tervlapok M jelzést kapnak: Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2017. (XII.14.) önkormányzati rendelete az 5/2009. (III.09.) Kt. rendelettel jóváhagyott Szentes Város elyi építési szabályzatának és Szabályozási

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzata 5/2017. (II. 16.) önkormányzati rendelete Cegléd Város Önkormányzatának évi költségvetéséről

Cegléd Város Önkormányzata 5/2017. (II. 16.) önkormányzati rendelete Cegléd Város Önkormányzatának évi költségvetéséről Cegléd Város Önkormányzata 5/2017. (II. 16.) önkormányzati rendelete Cegléd Város Önkormányzatának 2017. évi költségvetéséről Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember22-én meghozott határozatai. 213/2016.(IX. 22.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember22-én meghozott határozatai. 213/2016.(IX. 22.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember22-én meghozott határozatai 213/2016.(IX. 22.) Ök. határozat 1. napirendre tűzi a Termőföld adásvételével kapcsolatos földbizottsági állásfoglalásra

Részletesebben

SÁVOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA RÉSZTERÜLETEKRE

SÁVOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA RÉSZTERÜLETEKRE SÁVOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA RÉSZTERÜLETEKRE 1.sz. MOL Nyrt. Sáv-DK-11 és Sáv-DK-12 jelű kutak területének kijelölése a 094 hrsz területen,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA Az el terjesztés címe, tárgya: Az el terjeszt megnevezése: Az el terjesztés Képvisel -testület általi tárgyalásának id pontja:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/547-1/2013/I. Üi.: Györbiró-Szabó András Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulások megadása

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Igazoltan távol: Fodor Imre képviselö, Tóthné Rakusz Julianna képviselő, Szép Hajnalka képviselő.

Jegyzőkönyv. Igazoltan távol: Fodor Imre képviselö, Tóthné Rakusz Julianna képviselő, Szép Hajnalka képviselő. Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Tárgyalótermébe 2016. július 14-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs polgármester,

Részletesebben