2014. Komposztálási mintaprogram Vonyarcvashegy

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014. Komposztálási mintaprogram Vonyarcvashegy"

Átírás

1 2014. Komposztálási mintaprogram Vonyarcvashegy 2014

2 Bevezető Az előtanulmány célja egy Vonyarcvashegyen megvalósuló komposztálási mintaprogram hatásainak vizsgálata, előzetes becslése. A tanulmány a település adottságainak elemzése során próbál választ adni a következő kérdésekre: Van-e létjogosultsága egy komposztálási mintaprogramnak Vonyarcvashegyen? Milyen támogatottság várható a település vezetése, civil szervezetei és lakossága irányából? Milyen környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi eredmények várhatók a program sikeres kivitelezése esetén? Az Európai Unió mezőgazdasági és környezetvédelmi programjai kiemelkedően fontosnak tartják a lebontható szerves háztartási és ipari hulladékok deponálásának elkerülését, a háztartási hulladék esetében pedig prioritásként kezeli a házi és közösségi szintű komposztálást. Házi komposztálási programok az Unió minden országában indultak-indulnak (a környezettudatosság szintjétől és a nemzeti támogatási rendszerektől függően), több országban már a 90-es években, illetve az ezredforduló után. Magyarország a meghatározott újrahasznosítási kvóták elérését szintén vállalta, ezért ennek érdekében több komposztálási mintaprogram pályázatot (KEOP, ÚMVP) hirdet meg. A pályázati programok célja népszerűsíteni a házi, kiskerti komposztálást, csökkenteni az elszállított szerves hulladék tömegét, azáltal összességében csökkenteni a települések által termelt kommunális hulladék mennyiségét. Emellett fontos cél a környezettudatos életmód népszerűsítése, a komposztálás gyakorlatának terjesztése. A mintaprogramok alkalmasak a tapasztalatok összegyűjtésére, hogy később a lakosság mind nagyobb része váljon aktívan komposztáló polgárrá.

3 Vonyarcvashegy településről Vonyarcvashegy kedvelt üdülőfalu a Balaton északi partján, a Keszthelyi-hegység déli lankáin. A közel 2400 lakosú település utcái a keszthelyi Balaton öböl partjától egészen a Keszthelyi-hegység tetejéig kúsznak. Vonyarcvashegy Zala megyében, a Keszthelyi kistérségben található nagyközség, területe 1428 hektár, lakossága 2178 fő (2013-as adat, nyári szezonban fő). A településnek egészen különleges hangulata van, fenséges panorámával. A fiatalok körében rendkívül népszerű vonyarcvashegyi Lidó Strand szörfiskolával, vizisípályával és viziszinpaddal nyújt egyedi élményt a balatoni strandok közül. A település fő nevezetességei a Szent Mihály-domb, a Vonyarci kápolna és a Vashegyi kápolna. A település saját újsággal rendelkezik Vonyarcvashegyi Hírmondó néven, havonta jelenik meg. A település legfontosabb stratégia célja a turizmus, vendéglátás fejlesztése. Ezt tükrözik a helyi rendeletek is, a település kiemelten ügyel a vendégek és a helyi lakosság pihenésének zavartalanságára és a környezet tisztaságára. Vonyarcvashegy adottságai kiválóak vendégfogadásra. A település lakosainak környezettudatossága a régiós átlag fölé tehető, mivel a nagyközség lakóházainak nagy része nyaralóként, szálláshelyként funkcionál. A tiszta levegő és környezet, a gondozott kertek fontosak az itt élők számá-

4 ra. Komposztálási program A komposztálási program fontos a település önkormányzata és Péter Károly polgármester számára is, mivel kiemelten fontosnak tartják a kerti hulladék égetésének elkerülését, a kerti és konyhai hulladék környezetbarát újrahasznosítását. A lakosság a felmérések szerint aktívan érdeklődik és várja a program indulását. Általánosságban elmondható, hogy a komposztálási mintaprogram elindítása minden olyan magyarországi vidéki kistelepülésen indokolt lehet, ahol: A lakosságszám ideális ( fő), vagyis a program dimenzióinak megfelel, a résztvevő bevonható. A település döntően turisztikai vagy agrár tevékenységet folytat, vagyis a kertek nagy része gondozott vagy művelt, az önkormányzat jelentős közterület-tisztítást végez. Az ilyen településen a komposztládát nem csak konyhai hulladékkal, hanem a kertművelés melléktermékeivel is táplálhatjuk, és jelentős lehet a szerves hulladék újrahasznosítása. Az önkormányzat és a helyi civil szervezetek (közösségfejlesztői szempontból: a vezetők és helyi erős emberek ) hozzáállása pozitív, elkötelezettek a program végrehajtásában. A lakosság nagyobb része támogatja a programot. Vonyarcvashegyet vizsgálva az alábbi megállapításokat tehetjük, a komposztálás esélyeit vizsgálva: A település lakosságszáma közepes, nagyjából 2400 fő, összetétele kedvező a komposztálási program szempontjából, résztvevő biztosan bevonható. Vonyarcvashegy értékes üdülő-település és sok városi értelmiségi, magasabb környezeti igényű érdeklődő vásárolt itt hétvégi házat, vagy tölti itt a szabadidejét. A lakosok környezeti igényei, környezettudatossága kiemelkedő. A kommunális hulladékban a komposztálható hulladék aránya több mint 40%, különösen szelektív gyűjtés és újrahasznosítás mellett, ehhez társul a fűnyírás és kerti hulladék. A település vezetősége kezdeményezően lép fel a program érdekében. Módszertan Ajánlott az önkormányzat által egy kérdőív és felhívás közzététele, melynek segítségével az önkormányzat a komposztálás előnyeit ismertetheti a lakosság és a közintézmények számára, és felmérheti az előzetes igényeket. Fontos az előzetes felmérést kellően gondosan elvégezni, mert a 2400 fő lakosságszám miatt fontos pontosan tudni a jelentkezők számát, előzetesen is. A komposztálás, a pályázat jelenjen meg a Vonyarcvashegyi Hírmondóban.

5 A programba az aktív hozzájárulók kapcsolódnak: a kérdőíves felmérés, az aktív jelentkezés szelektálja a lakosság közül a környezetvédelmileg elkötelezettebb résztvevők (közösségfejlesztési szempontból: úttörők és korai bevezetők) táborát. Kommunikáció A programhoz a komposztálásról és annak környezeti előnyeiről szóló előadások és/vagy kiscsoportos beszélgetések kapcsolódjanak, ennek lényege a komposztálási alapismeretek átadása és a mintaprogram fontosságának, a részvétel pozitív társadalmi hatásainak ismertetése és tudatosítása a lakosság számára. A komposztálás alapismereteiről nyomtatott kiadvány, leporelló is adható. Ajánlott egy online felület létrehozása is, vagy a település weblapján, vagy ahhoz kapcsolódva. A program során a résztvevőkkel használati magállapodás, de legalább valamilyen kötelezettségvállalási szerződés köttessen, a résztvevők aláírásukkal ismerjék el az átvételt, és vállalják a legalább öt éves üzemeltetést, és az aktív részvételt, ezzel is tudatosítsuk a részvétel fontosságát és a program környezetre gyakorolt pozitív hatásait. A program résztvevőit valamilyen társadalmi előnyhöz illik juttatni, vagy a részvétel közzététele a weblapon, vagy egy hirdető-tábla ( Ez egy komposztáló ház, zöld ház stb.). Komposztáláshoz kapcsolódó eszközbeszerzés A települési telekméretek, a művelt kertek méretei és a tervezhető zöldtömeg miatt a programban tervezett komposztáló edény méretét legalább 500 literben kívánatos meghatározni az árajánlatok bekérésekor. A komposztálóláda ajánlott tulajdonságai: újrahasznosított műanyagból készüljön (tartósság), napsütésálló, tartós kivitel, egyszerűen szerelhető legyen, optimális levegő és hőtároló képességű legyen, nagy befogadóképesség, strapabíró kivitel. Várható eredmények A program sikeres végrehajtására minden esély adott, a lakosság és vezetőség hozzáállása és a (társadalmi) környezeti jellemzők alapján. A szükséges önerő, önkéntes hozzájárulás rendelkezésre áll. A program eredményeként mindenképpen csökken a településről elszállított kommunális hulladék és annak szerves része. A komposztálási közösségnek és a program csoportépítő hatásainak köszönhetően egy a jelenleginél egységesebb fellépésű, összefogottabb és életképesebb települési közösség alakulhat ki. A program kitűnő lehetőség a Balaton partvidék környezetvédelmileg érzékeny területén egy sikeres komposztálási mintaprogram prezentálására, a többi település számára a jó példa bemutatására.

6 A pályázati projekt sikeres lebonyolítása, az önkéntes és más projekt-munkálatok szervezése a község vezetését juttathatja EU-s pályázati tapasztalatokhoz.

Komposztálási mintaprogram Nagyrédén Előtanulmány

Komposztálási mintaprogram Nagyrédén Előtanulmány Komposztálási mintaprogram Nagyrédén Előtanulmány 2014 BEVEZETŐ Jelen tanulmány célja egy komposztálási mintaprogram Nagyrédén történő megvalósításának hatásvizsgálata, az eredmények előzetes becslése.

Részletesebben

Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK

Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Táltoskert Biokertészet Életfa Környezetvédő Szövetség Csathó Tibor - 2014 Fenntarthatóság EU stratégiák A Földet unokáinktól kaptuk kölcsön! Körfolyamatok

Részletesebben

EFOP Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek

EFOP Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi A BALATON RÉGIÓ IMÁZSA ÉS A HELYI IDENTITÁS VIZSGÁLATA BANÁSZ ZSUZSANNA, EGY. ADJUNKTUS LŐRINCZ KATALIN, INTÉZETIGAZGATÓ EGY. DOCENS LANG LETÍCIA

Részletesebben

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.

Részletesebben

A 2013. évi Komposztálási Program keretében az 54/2013. (X. 17.) KÖKT határozat alapján a

A 2013. évi Komposztálási Program keretében az 54/2013. (X. 17.) KÖKT határozat alapján a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ;::(.r- szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a "2014. évi Kőbányai KomposztáJási Program -l. forduló" elnevezéső

Részletesebben

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A. Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés

Részletesebben

A szerves hulladékok kezelése érdekében tervezett intézkedések

A szerves hulladékok kezelése érdekében tervezett intézkedések A szerves hulladékok kezelése érdekében tervezett intézkedések A települési szilárdhulladék-fejlesztési stratégiában (20072016) meghatározottak szerint Farmasi Beatrix tanácsos KvVM Környezetgazdasági

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 0 1 6 VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: 1 Tartalom 1.JÖVŐKÉP... 3 1.1. Vonyarcvashegy

Részletesebben

készítette: RowanHill Global Befektetési Kft. (1065, Budapest, Révay u. 10) a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács megbízásából

készítette: RowanHill Global Befektetési Kft. (1065, Budapest, Révay u. 10) a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács megbízásából Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács megbízásából a támogatott tevékenységek megvalósításához kapcsolódó befektetés-ösztönzési stratégia megalapozó befektetési adatbázis készítette: RowanHill Global Befektetési

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG A BALATON KÖZVETLEN TERVEZÉSI ALEGYSÉG

KONZULTÁCIÓS ANYAG A BALATON KÖZVETLEN TERVEZÉSI ALEGYSÉG A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG A BALATON KÖZVETLEN TERVEZÉSI ALEGYSÉG vízgyűjtő-gazdálkodási terv tervezete alapján közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2017. március 21... Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE

ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE Célok a települési szilárd hulladék 40%-ának hasznosítása 2009ig, 50%-ának hasznosítása 2013 végéig a lerakott hulladék biológiailag

Részletesebben

Fűts okosan - konferencia. Fűts okosan kampány Október 20. Dr. Dobi Bálint főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium

Fűts okosan - konferencia. Fűts okosan kampány Október 20. Dr. Dobi Bálint főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Fűts okosan - konferencia Fűts okosan kampány 2016. Október 20. Dr. Dobi Bálint főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium PM 10 - kisméretű részecskeszennyezés 1952. december nagy londoni szmog Az EU

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Nemzetközi tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás témakörében. Előadó: Uhri László 2015. április 22.

Nemzetközi tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás témakörében. Előadó: Uhri László 2015. április 22. Nemzetközi tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás témakörében Előadó: Uhri László 2015. április 22. A Hulladék Keretirányelv előírja, hogy 2020-ig a háztartásokból származó papír-, fém-

Részletesebben

Klímabarát Gyenesdiás

Klímabarát Gyenesdiás Klímabarát Gyenesdiás Környezetvédelem» Civil közösségek» Fenntartható életmód A környezettudatos tevékenységek és a civil közösségek hatása a település fenntartható életmódjára Alapértékünk: A természet

Részletesebben

SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2433 SÁROSD, FŐ ÚT 2. TEL: +36-25-509-330 FAX: +36-25-509-350 E-MAIL: HIVATAL@SAROSD.HU WEB: WWW.SAROSD.

SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2433 SÁROSD, FŐ ÚT 2. TEL: +36-25-509-330 FAX: +36-25-509-350 E-MAIL: HIVATAL@SAROSD.HU WEB: WWW.SAROSD. KÉRDŐÍV Sárosd Nagyközség Településfejlesztési Koncepciójának, Integrált Településfejlesztési Stratégiájának és a Településrendezési eszközök 2014-es felülvizsgálatához 1. Szervezet neve, székhelye, telephelye:

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-dunántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

A szilárd háztartási hulladék újrahasznosításának évekre szóló Programjáról

A szilárd háztartási hulladék újrahasznosításának évekre szóló Programjáról Берегівська районна рада Закарпатської області Beregszászi Járási Tanács Kárpátalja Р І Ш Е Н Н Я сесії скликання від 2016р. м.берегово összehívású ülésszaka 2016 én kelt sz. H A T Á R O Z A T А Beregszász

Részletesebben

ÖKO-Pack Zöld Programcsomag

ÖKO-Pack Zöld Programcsomag ismeretterjesztő kiállítás oktatóprogram környezettudatos csapatépítő tréning öko játszóház családi program ParasztWellness ÖKO-Pack Zöld Programcsomag Célunk a környezettudatosság terjesztése és fejlesztése,

Részletesebben

Fenntartható fejlődés szakkör

Fenntartható fejlődés szakkör Fenntartható fejlődés szakkör Környezetbarát termékek Az újrahasznosítás lehetőségei 3-4. foglalkozás 2010.03.11. 2 1.Mit értünk környezetbarát terméken? Környezetbarát Termék védjegy Környezetbarát Termék

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban az Európai

Részletesebben

KESZTHELY VÁROS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA évekre. Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Kft Végh Szilárd ügyvezető igazgató

KESZTHELY VÁROS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA évekre. Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Kft Végh Szilárd ügyvezető igazgató KESZTHELY VÁROS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA 2009-2016 évekre Készítette: Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Kft Végh Szilárd ügyvezető igazgató Keszthely jellemzői hulladékgazdálkodás szempontjából Város

Részletesebben

Cl k számú előterjesztés

Cl k számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Cl k számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Komposztálási Program - 2019" elnevezésű pályázat kiírásáról

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Európa szintű Hulladékgazdálkodás

Európa szintű Hulladékgazdálkodás Európa szintű Hulladékgazdálkodás Víg András Környezetvédelmi üzletág igazgató Transelektro Rt. Fenntartható Jövő Nyitókonferencia 2005.02.17. urópa színtű hulladékgazdálkodás A kommunális hulladék, mint

Részletesebben

TISZTELT KÖZÖS KÉPVISELŐ!

TISZTELT KÖZÖS KÉPVISELŐ! TISZTE LT KÖZÖ S KÉPV ISELŐ Kérjük,e! Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Pécs város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre (KEHOP-3.2.1-15-2017-00021)

Részletesebben

Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz

Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz A Humusz Szövetség 20 éve a hulladékcsökkentést, a fenntartható fogyasztást és termelést

Részletesebben

Civil környezetvédelmi programok a KEOP-ban Budapest, 2009.06.22.

Civil környezetvédelmi programok a KEOP-ban Budapest, 2009.06.22. Civil környezetvédelmi programok a KEOP-ban Budapest, 2009.06.22. Szabó Gábor Dávid (tanácsadó projekt menedzser, KvVM FI) Prioritás HÁTTÉR KEOP 2007-13 Keret Keret Mrd Ft (260Ft/ ) Százalékos megoszlás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. szeptember 18. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségében

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségében Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségében Helyi termék fejlesztés a gyakorlatban Miért jó a helyi termék? szakmai konferencia- 2013.02.21., Szentgyörgyvár Zala Termálvölgye LEADER Helyi Akciócsoport

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban

Részletesebben

Projektnyitó IKSZT találkozó

Projektnyitó IKSZT találkozó Projektnyitó IKSZT találkozó 2012. október 25. csütörtök 12 óra IFI PONT Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Eger, Dobó tér 7. I. szakasz Projektnyitó IKSZT találkozó Heves megyében (2012. október)

Részletesebben

Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv

Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv Hárskút község Önkormányzata : 8442. Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/272-916 e-mail: harskutonkor@invitel.hu Jegyzőkönyv Készült Hárskút Község Önkormányzat képviselő-testületi ülésén, 2013. október 10-én,

Részletesebben

A megújuló energiahordozók szerepe

A megújuló energiahordozók szerepe Magyar Energia Szimpózium MESZ 2013 Budapest A megújuló energiahordozók szerepe dr Szilágyi Zsombor okl. gázmérnök c. egyetemi docens Az ország energia felhasználása 2008 2009 2010 2011 2012 PJ 1126,4

Részletesebben

Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés

Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés Urbánné Lazák Emese Közszolgáltató Konferencia Balatonalmádi, 2017. október 18-20.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 5283/2016. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

Közvélemény-kutatás kiértékelése

Közvélemény-kutatás kiértékelése Közvélemény-kutatás kiértékelése Bóly Borjád Monyoród Nagybudmér Pócsa térségi ivóvízminőség-javító projekt Azonosító szám: KEOP-7.1.3.0/09-2011-0004 Készítette: Sághy-Sat Kft. 2012. október Tartalomjegyzék

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

A Westel Mobil Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei

A Westel Mobil Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei A Westel Mobil Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei Pónya Gábor TQM menedzser (000) 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0 124 225 Westel: A piacvezető Előfizetők számának alakulása 363 547

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. október 15-i ülésére. Tárgy: Lakossági zöldhulladék begyűjtésének lehetősége

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. október 15-i ülésére. Tárgy: Lakossági zöldhulladék begyűjtésének lehetősége ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Lakossági zöldhulladék begyűjtésének lehetősége Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi

Részletesebben

Városi kertek, kertészkedés és fejlesztéspolitika Mit miért és hogyan ösztönöznek az egyes EU-s fejlesztési programok

Városi kertek, kertészkedés és fejlesztéspolitika Mit miért és hogyan ösztönöznek az egyes EU-s fejlesztési programok Városi kertek, kertészkedés és fejlesztéspolitika Mit miért és hogyan ösztönöznek az egyes EU-s fejlesztési programok Loncsár Krisztina Miniszterelnökség Program és projektfelügyeleti Főosztály Közösségi

Részletesebben

Hulladék megelőzés, hasznosítás, szelektív gyűjtés könnyen érthetően. Gruiz Katalin Down Alapítvány

Hulladék megelőzés, hasznosítás, szelektív gyűjtés könnyen érthetően. Gruiz Katalin Down Alapítvány Hulladék megelőzés, hasznosítás, szelektív gyűjtés könnyen érthetően Gruiz Katalin Down Alapítvány Háztartási hulladék Európában 900 kg/fő 800 700 600 500 400 300 200 100 0 EU átlag Dánia Svájc Magyaro.

Részletesebben

Négy napra megy nyaralni a magyar

Négy napra megy nyaralni a magyar Négy napra megy nyaralni a magyar Még mindig a magyar tenger a legnépszerűbb belföldi úti cél ez derült ki a Szállásvadász.hu friss turisztikai felméréséből, amelyben több mint 18 ezer hazai utazót kérdeztek

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP Kérjük, a kitöltött nyomtatványt küldjék vissza a következő e-mailre: budapest@tanzerconsulting.com,

PÁLYÁZATI ŰRLAP Kérjük, a kitöltött nyomtatványt küldjék vissza a következő e-mailre: budapest@tanzerconsulting.com, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. Öko-Pack Nonprofit Kft. Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. Hungakku Nonprofit Kft. Re lem Nonprofit Kft..A.S.A. Magyarország Kft.

Részletesebben

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC Martin János Szakképző Iskola A Martin János Szakképző Iskola felvállalta a sajátos nevelési igényű fiatalok speciális képzését és számtalan új ötlettel, differenciált

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS az Esély Szociális Társulás november -i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS az Esély Szociális Társulás november -i ülésére Esély Szociális Társulási Tanács 2040 Budaörs Szabadság út 134. ELŐ TERJESZTÉS az Esély Szociális Társulás 2013. november -i ülésére Tárgy: Az Esély Szociális Társulás 2014. évi költségvetési koncepciója

Részletesebben

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Javaslat a 2016. évi fejlesztési forrás felhasználására A Balaton Fejlesztési Tanács hatékony

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag 2-9 Hevesi-sík

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag 2-9 Hevesi-sík A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi

Részletesebben

A lehetséges forgatókönyvek

A lehetséges forgatókönyvek Az EU megerősíti pozícióit a világgazdaságban. A környezetvédelem elsőrendű prioritássá válik. Az EU megvalósítja környezetvédelmi akcióprogramjait. Az EU-ban lassú gazdasági növekedés, némileg romló pozíciók.

Részletesebben

A szakmai nap aktualitása, a PM 10 Program és a Fűts okosan! kampány

A szakmai nap aktualitása, a PM 10 Program és a Fűts okosan! kampány Lakossági szilárd tüzelés hatósági ellenőrzési gyakorlata HOI Konferencia Központ - Budapest, 2017. november 29. A szakmai nap aktualitása, a PM 10 Program és a Fűts okosan! kampány Dr. Dobi Bálint főosztályvezető

Részletesebben

KEOP-1.1.1/C/

KEOP-1.1.1/C/ Adásvételi szerződés a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0025 azonosítószámú, Jászberény hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel elnevezésű projekt keretében - Eszközbeszerzés Közbeszerzési

Részletesebben

TOP PC A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN

TOP PC A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001 A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN PROJEKTADATOK A projekt megvalósítói: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület A projekt

Részletesebben

Alsónémedi Nagyközség Települési Környezetvédelmi Programjának felülvizsgálata

Alsónémedi Nagyközség Települési Környezetvédelmi Programjának felülvizsgálata Alsónémedi Nagyközség Települési Környezetvédelmi Programjának felülvizsgálata Készítette: Czafrangó Ágnes Fiatal Diplomások a Környezet Védelméért Alsónémedi bemutatása Budapest Alsónémedi általános jellemzői

Részletesebben

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE DDOP-2.1.3/A-12-2012-0001 HANDÓ JÁNOS SZEKSZÁRD, 2014.11.06. Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter Gesztor szervezet: Gyeregyalog.hu

Részletesebben

Zöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont

Zöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont Zöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont A tavalyi év folyamán a Városi Szabadidőközpont intézménye is csatlakozott a Zöld Sziget projecthez. A project főbb témakörei:

Részletesebben

Komposztálók működése télen Hazai kilátások a komposztálás jövőjére tekintettel

Komposztálók működése télen Hazai kilátások a komposztálás jövőjére tekintettel MASZESZ SZAKMAI NAP Kis és közepes szennyvíztisztító telepek téli üzeme Komposztálók működése télen Hazai kilátások a komposztálás jövőjére tekintettel 2017.12.05. MÉSZÁROS JÓZSEF Nyírségvíz Zrt. A komposztálást

Részletesebben

Hazánk idegenforgalma

Hazánk idegenforgalma Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.

Részletesebben

Céges farsang - re-krea stílusban

Céges farsang - re-krea stílusban Céges farsang - re-krea stílusban Humusz Szövetség A Humusz Szövetség mint országos civil szervezet célja, hogy Magyarországon a fenntartható, a természeti erőforrásokkal takarékosan bánó fogyasztás és

Részletesebben

Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés Sárospatakon TOP

Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés Sárospatakon TOP A helyi felhívás címe: Közösségi akciók megvalósítása kulturális jelentőségű köztéri alkotásokhoz kapcsolódóan (P4) A helyi felhívás kódszáma: TOP-7.1.1-16-H-083-4 - Egyesület egyéb formái (GFO 52) - Egyházi

Részletesebben

A NULLA HULLADÉK KONCEPCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI CSÓR TELEPÜLÉS PÉLDÁJÁN

A NULLA HULLADÉK KONCEPCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI CSÓR TELEPÜLÉS PÉLDÁJÁN A NULLA HULLADÉK KONCEPCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI CSÓR TELEPÜLÉS PÉLDÁJÁN 1 Készítette: Bocskói Diána környezettan alapszakos hallgató Témavezető: Munkácsy Béla BEVEZETÉS Az iparilag fejlett országok

Részletesebben

Mintacím szerkesztése

Mintacím szerkesztése Mintacím szerkesztése Mintacím szerkesztése Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) bemutatása Budapest, 2012. május 16. Az Mintacím OHÜ külső szerkesztése működési modellje Nemzetgazdasági

Részletesebben

Szekszárd, a klímabarát település

Szekszárd, a klímabarát település Szekszárd, a klímabarát település 2017. JÚNIUS 27. BALOGHNÉ GAÁL ZSÓFIA ZÖLDTÁRS ALAPÍTVÁNY Szekszárd Lakosság: 33 032 fő (2015. jan. 1.) (Legkevesebb lakosú megyeszékhely) Terület : 96,28 km² (Harmadik

Részletesebben

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c. Kérdőív 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.) 3.) Kérem, mondja meg, mi a három LEGNAGYOBB PROBLÉMA,

Részletesebben

Rendezvényzöldítő ajánlások MRE-Ökogyülekezeti Mozgalom

Rendezvényzöldítő ajánlások MRE-Ökogyülekezeti Mozgalom Rendezvényzöldítő ajánlások MRE-Ökogyülekezeti Mozgalom Miért legyen környezetbarát? Rendezvényeinken rengeteg hulladék keletkezik, sok vizet, nyersanyagot, energiát használunk el. Nem mindegy, hogy ezekkel

Részletesebben

Nulla hulladék?! A csı végérıl a folyamatok elejére. Szilágyi László 2009. február 5. Visegrád

Nulla hulladék?! A csı végérıl a folyamatok elejére. Szilágyi László 2009. február 5. Visegrád Nulla hulladék?! A csı végérıl a folyamatok elejére Szilágyi László 2009. február 5. Visegrád Idén száznál több lerakót be kell zárni, de sok helyen még nincs kész az új. Sorban dılnek be a begyőjtı cégek,

Részletesebben

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 12-én tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Németh Sándorné, Bolevácz Zoltán Józsefné

Részletesebben

Szászi Értéktár bemutatása 2015.10.21.

Szászi Értéktár bemutatása 2015.10.21. Szászi Értéktár bemutatása 2015.10.21. Értékeink Tárháza HUNG-2014 C a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására A projekt

Részletesebben

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről

Részletesebben

Zöld rendezvényszervezés

Zöld rendezvényszervezés Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld rendezvényekről szóló tájékoztatója A zöld rendezvények néhány szóban A zöld rendezvények erősítik, demonstrálják a házigazda szervezet fenntarthatóság

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

Természet és környezetvédelem. Hulladékok környezet gyakorolt hatása, hulladékgazdálkodás, -kezelés Szennyvízkezelés

Természet és környezetvédelem. Hulladékok környezet gyakorolt hatása, hulladékgazdálkodás, -kezelés Szennyvízkezelés Természet és környezetvédelem Hulladékok környezet gyakorolt hatása, hulladékgazdálkodás, -kezelés Szennyvízkezelés Hulladék-kérdés Globális, regionális, lokális probléma A probléma árnyalása Mennyisége

Részletesebben

Használjuk a három R-t!

Használjuk a három R-t! 1. oldal (összes: 6) 2. oldal (összes: 6) Papírfogyasztásunk mindössze 65 százalékát hasznosítják újra valamilyen formában, a maradék még mindig szemétlerakókba kerül, így decemberben még fontosabb, hogy

Részletesebben

TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL

TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program Önálló innováció: Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program A program felelősei: Erdei Lászlóné Máté Melinda Érintettek:

Részletesebben

Vízminőség rekreáció marketing média összefüggések és hatások rövid bemutatása. Pókos Katalin

Vízminőség rekreáció marketing média összefüggések és hatások rövid bemutatása. Pókos Katalin Vízminőség rekreáció marketing média összefüggések és hatások rövid bemutatása Pókos Katalin Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság Tihany, 2007. október 19. Balaton turizmusa számokban 2007. I-VII.

Részletesebben

Nemzetközi példák és jó gyakorlatok

Nemzetközi példák és jó gyakorlatok Szakmai műhelymunka a Nemzeti Megelőzési Program előkészítéséről Humusz Szövetség, Budapest Nemzetközi példák és jó gyakorlatok Budapest, 2011. augusztus 26. 1,3 milliárd tonna szemetet dobunk el évente

Részletesebben

Zöld rendezvényszervezés

Zöld rendezvényszervezés zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft zöld rendezvényekről szóló tájékoztatójának kivonata A zöld rendezvények néhány szóban

Részletesebben

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata TERVEZET Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata Lombár Gábor polgármester 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Generál Tervező: Altervező: ARKER Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. 7400 Kaposvár,

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁG ÉS HULLADÉKCSÖKKENTÉS AZ EGYETEMEKEN. Mudra Viktória, HUSUN fenntarthatósági koordinátor

FENNTARTHATÓSÁG ÉS HULLADÉKCSÖKKENTÉS AZ EGYETEMEKEN. Mudra Viktória, HUSUN fenntarthatósági koordinátor FENNTARTHATÓSÁG ÉS HULLADÉKCSÖKKENTÉS AZ EGYETEMEKEN Mudra Viktória, HUSUN fenntarthatósági koordinátor Kik vagyunk? Név: Felsőoktatási Fenntarthatósági Hálózat, (Mo.) Hungarian Sustainable University

Részletesebben

Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080

Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080 Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 mail@bkf.hu Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080

Részletesebben

CSESZT REGÉLŐ Térségfejlesztési, és Felnőttoktatási Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft.

CSESZT REGÉLŐ Térségfejlesztési, és Felnőttoktatási Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A CSESZT REGÉLŐ Térségfejlesztési és Felnőttoktatási Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2010. évi gazdálkodásáról Csesztreg, 2011. április 21. 8973 Csesztreg

Részletesebben

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba Újrahasznosítási logisztika 1. Bevezetés az újrahasznosításba Nyílt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók Zárt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók

Részletesebben

Település adatlap. Település neve:... Kategória: Falu: 2000 főig, Falu: 2000 fő fölött, Város: főig, Város: fő fölött,

Település adatlap. Település neve:... Kategória: Falu: 2000 főig, Falu: 2000 fő fölött, Város: főig, Város: fő fölött, Település adatlap Település neve:... Kategória: Falu: 2000 főig, Falu: 2000 fő fölött, Népesség:... Megye:... Turisztikai régió:... Polgármester:... Cím:... Telefon:... Zsűrizők neve:............... Összegzés:

Részletesebben

Tanév végi beszámolók / munkaterv 2016 / Dátum Program Feladat Értékelés

Tanév végi beszámolók / munkaterv 2016 / Dátum Program Feladat Értékelés ÖKOISKOLA FM DASzK, Sellyei Mezıgazdasági Szakgimnáziuma Szakközépiskolája és Kollégiuma Tanév végi beszámolók / munkaterv 2016 / 2017 Az igazi természetvédı az, aki tudja, hogy a világot nem a szüleinktıl

Részletesebben

Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása

Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés céljainak meghatározása Az Európai Uniós pályázatot 2011 októberében nyújtottuk be A fővárosi

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/874-1/2010./I Üi.: Hegedűsné Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ Tisztelt Képviselő-testület! TÁJÉKOZTATÓ Tárgy: Tájékoztató

Részletesebben

A KEVESEBB HULLADÉKÉRT. A BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ KONYHAI HULLADÉK HATÉKONY FELDOLGOZÁSA

A KEVESEBB HULLADÉKÉRT. A BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ KONYHAI HULLADÉK HATÉKONY FELDOLGOZÁSA A KEVESEBB HULLADÉKÉRT. A BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ KONYHAI HULLADÉK HATÉKONY FELDOLGOZÁSA A KOMPOSZTÁLÓ KÖNNYEN KEZELHETŐ GG 10 A KOMENSKÉHO ÁLT. ISKOLÁBAN A KÉSZ KOMPOSZT FELHASZNÁLHATÓ AZ ISKOLA KERTJÉBEN

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 BALATONSZÁRSZÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Balatonszárszó, 2015.március 23. A gazdasági programot a Képviselő-testület 80/2015.(III.23.) számú határozatával

Részletesebben

A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében

A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében Finta István Ph.D. MTA KRTK Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ LIFE PROGRAMJA

AZ EURÓPAI UNIÓ LIFE PROGRAMJA AZ EURÓPAI UNIÓ LIFE PROGRAMJA Szijártó Ágnes Agrárminisztérium Környezetfejlesztési és stratégiai Főosztály Vállalkozz környezetbarát módon c. konferencia 2019. május 30. EU pénzügyi eszköze LIFE PROGRAM

Részletesebben

Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület. LEADER helyi felhívások

Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület. LEADER helyi felhívások Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület LEADER helyi felhívások Bevezető Összes fejlesztési forrás: 411.535.256 Ft Felhívásaink száma: 11 db o Gazdaságfejlesztési felhívásaink száma: 6 db o Nem gazdaságfejlesztési

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében Önkormányzatok számára kiírt aktuális pályázati lehetőségek Témakör Nevelési intézmények fejlesztése Dél Alföld,

Részletesebben

A hazai italos karton hulladékok jelenlegi lakossági szelektív gyűjtési hatékonysága és növelésének indokai

A hazai italos karton hulladékok jelenlegi lakossági szelektív gyűjtési hatékonysága és növelésének indokai A hazai italos karton hulladékok jelenlegi lakossági szelektív gyűjtési hatékonysága és növelésének indokai Vezetői efoglaló szelektív gyűjtési rendszerek hozzáférhetősége A lakossági, szelektív gyűjtési

Részletesebben