VÍZIÓ. Átány községi Önfenntartó és fejlesztő (Kistérségi) Önkormányzati Társulás ÖKO Falu- Szövetkezet (Gazdasági Társaság)
|
|
- Ida Borosné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VÍZIÓ Átány községi Önfenntartó és fejlesztő (Kistérségi) Önkormányzati Társulás ÖKO Falu- Szövetkezet (Gazdasági Társaság) Tanulmányterv javaslat a stratégiai koncepció kialakításához. (VÁZLAT) Átány község története A mai magyar valóság a falu gazdálkodásában A községfejlesztés gazdasági lehetőségei, a falugazdálkodás hagyományokon nyugvó kitörési lehetőségei A tervben foglaltak megvalósításának finanszírozási módozatai A megvalósítás időbeni ütemezésének alternatívái A vázlatban a szerző nem fontossági sorrendben, hanem csak példaként kiemelve egy lehetőséget a föld-tégla (vályogtégla) készítést, mint Átányon korábban hagyományosan űzött mesterséget. A példa az esetlegesen felélesztett gyártást, annak várható előnyeit, hatását szemlélteti. A vízióban megújításra álmodott mesterségeknek, tevékenységeknek fontos szerepe volt abban, hogy a falu az évszázadok során, talpon tudott maradni. Megítélésem szerint e foglalkozások művelésére napjainkban is lehetne helyi vállalkozókat találni. A munkavégzés fortélyait helyben, tanfolyami keretek között lehetne oktatni. Ezáltal a szakképzetlen lakósság nagy részének gyümölcsöző munkalehetőséget lehetne saját településen belül biztosítani. A sorolt lehetőségek nem igényelnek jelentős befektetési összegeket. A példában egy később saját erőből megépíthető hűtőház körülbelüli föld-tégla szükségletét mutatom be. Felsorolva 1
2 ezután a több év távlatában felépíthető épületegységekhez kapcsolódó téglagyártási igényeket. (A föld-téglagyártás világszerte reneszánszát éli.) Számszerűsítve az épületegységben végzett tevékenységek munkaerő szükségletét, ezek az új munkahelyek jelenthetnék a falu folyamatos fejlődésének alapját. Példa: Hűtőház (~1.125 négyzetméter x (60-as falhoz) 130 db/négyzetméter = db (külső fal) (350 négyzetméter x (45-ös fal) 100 db/négyzetméter = db (belső fal) (200 négyzetméter x (30-as fal) 67 db/négyzetméter = db (belső fal) Összesen a hűtőház tégla szükséglete: db A jelenleg magyar gyártó által készített gép kapacitása óránként 300 db. 8 óra alatt db-ot lehet elkészíteni vele, ami a kiszolgáló személyzet (3 fő) 1 napi munkáját teszi ki. További saját gyártású téglából építhető létesítmények a működtetésükhöz szükséges tervezhető létszámmal például: Konyha, étterem 600 négyzetméter alapterület, hozzá kapcsolódó létszámigény 10 fő. Tejüzem: 200 négyzetméter alapterület, létszámigény 3 fő. Malom: 300 négyzetméter alapterület, 5 fő. Pékség: 150 négyzetméter alapterület, 5 fő Három vendégház, 300 négyzetméter, 2 fő Mini vágóhíd, húsfeldolgozó: 300 négyzetméter alapterületen 5 fő. Szolgáltató ház négyzetméteren 10 fő (Kézműves műhelyek) Asztalos, lakatos, gép- villanyszerelő, ács, kovács, stb. műhelyek négyzetméter kb. 15 fő. Raktár bázis négyzetméter: 5 fő. Csomagoló üzem 400 négyzetméter: 5 fő. 2
3 Egyéb lehetőségek: nádültetvény mesterséges tó (afrikai harcsatenyésztés, horgásztó) községi legelő gyógynövénygyűjtés, növénynevelés fóliaházak (zöldség: paprika, paradicsom, uborka, stb.) Fenti létesítmények megépítéséhez mintegy 28 millió darab tégla kell, ezt a mennyiséget 2 db géppel munkanap alatt lehetne legyártani. (Évi 180 munkanappal számolva ez kb. 6,5 év) Munkaerő szükséglet: bányászat, anyagkeverés, előkészítés: 4 fő felhordás, gépberakás: 2 fő szárításra kihordás: 2 fő karbantartó: 1 fő telepvezető: 1 fő összesen: 10 fő Műszaki feltételek: 2 db gyártó gép 1 szárító fészer, 1 gyártó fészer, 1 készárú fészer összesen: 5 műtárgy Ha figyelembe vesszük, hogy Átányban az építmények zöme vályogból készült, csak ezen épületek javításához szükséges téglamennyiség is leköti 1 gép kapacitását. A kapacitás növelése 2, 3, 4, 5 gépre lehet a folyamatos fejlesztés rugója. 3
4 Kapcsolódó kőműves kapacitás: Kisegítő munkás: 6 fő összesen: 10 fő Ács: Kisegítő munkás: 6 fő összesen: 10 fő Asztalos: Összesen: 7 fő Nádüzem, szalmatörek feldolgozó: összesen: 7 fő Vas- fémszerelő részleg: Karbantartó szakmunkás: 3 fő Villanyszerelő szakmunkás: 3 fő Központi anyag- és árubeszerző: 3 fő Gépkocsivezető: 1 fő összesen: 16 fő 4
5 Vezetők: Vezető, Gazdasági vezető, Könyvelő, Főmérnök, Belső ellenőr összesen: 5 fő A példából látható, hogy csak a téglagyártásban, és ehhez kapcsolódva kb. 125 új munkahely hozható létre. Ezen kívül további kézenfekvő lehetőséget jelenthet: komposzt telep 3 fő, csigatelep 3 fő, kecskebéka tenyésztő telep 3 fő, halastó 3 fő, vizesárok rendszerkarbantartás 3 fő, méhészet 3 fő, szikvíz üzem 1 fő, gombatelep 3 fő, mezőőr 3 fő, összesen: 25 fő. És más, itt fel nem sorolt egyéb lehetőségek. A megvalósítás kedvező feltétele többek közt, hogy a gyártáshoz szükséges anyagok: föld, szalma stb. helyben található, minimális a szállítási költség. A gyártáshoz a gépek működtetéséhez szükséges humánerőforrás olcsón helyben kiképezhető. A kitermelt föld helyére idővel halastavat lehetne kialakítani. A tó helyt adhatna a kisüzemi nádtermelésnek, majd a későbbiekben a nádfeldolgozásának. A mesterséges tóban halat lehetne tenyészteni. Az ÖNKORMÁNYZAT képes lehet a fejlesztés feletti inkubátorhatást gyakorolni. A példából kitűnik, hogy csak a földtégla gyártás beindítása is milyen láncreakciót indíthatna el a munkahely teremtés területén. Az elképzelés lényege, hogy a falu gazdálkodási hagyományaira építve a nagymértékben elszegényedett lakóit megtartani nehezen képes öregedő településre betelepítsük a megújulás lehetőségeit. Olyan régi, és részben elfelejtett tevékenységek újraélesztését ajánlom, melyek mai formában, korszerű körülmények között, megélhetési lehetőséget nyújthatnak a lakósság jelentős hányadának. Belátható időn belül helyre állhat a falu népességmegtartó képessége. Elérhető közelségbe kerülhet a falu önfenntartásának megvalósulása. A megtermelt árumennyiség nagyrészt helyben felhasználásra kerülhet (iskolai, idősek otthona étkeztetés, lakossági ellátás, stb.). Az árutöbbletnek könnyű, akár exportlehetőségeket találni. (pl. csigatenyésztés, békafarm). 5 év alatt Átány korszerű öko településsé fejleszthető. A vízióban elképzelt fejlesztéseket saját szélenergia és napelemekből nyert villamos energia segítségével lehetne kiteljesíteni. 5
6 Az elképzelés megvalósításának finanszírozásához állami támogatást (közmunka, munkahely teremtési támogatás, szociális támogatás, stb.) lehetne igénybe venni. Továbbá igénybe vehetők napjainkban is pályázati pénzeszközök: TÁMOP 5.1.1/B LHH kistérségi projektek TÁMOP alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezőket képessé tevő és önálló életvitelt segítő program TÁMOP a gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok, stb. Továbbá a helyi vállalkozókat is be lehetne vonni. 6
ÚMFT pályázatok a szociális szférában
ÚMFT pályázatok a szociális szférában 2009-2010 Református vonatkozású pályázatok Benyújtott pályázatok száma: 105 Benyújtott pályázatok összértéke: 12 343 963 297 Ft Támogatott pályázatok száma: 9 Támogatott
RészletesebbenBemutatkozik a TÁRS projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja
Bemutatkozik a TÁRS projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása
RészletesebbenMagyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 2. oldal 7. Építőipari szakmunkás 8190 Egyéb, máshova nem sorolható fe
Magyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 1. oldal NGM közlemény a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás
RészletesebbenMMT Magyar Megújuló Energia Technológia Szolgáltató Zrt. Medgyesegyházi projektterv bemutatása
MMT Magyar Megújuló Energia Technológia Szolgáltató Zrt Medgyesegyházi projektterv bemutatása 2011 Az MMT Zrt bemutatása Megújuló energia projektekbe történő befektetések, fejlesztések és kivitelezések
RészletesebbenJ a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, június 24.
J a v a s l a t Ózd Város Önkormányzata által - 2015. június 01. és 2015. augusztus 31. közötti időtartamban - megszervezésre kerülő hagyományos közfoglalkoztatáshoz szükséges önerő és létszámkeret jóváhagyására
RészletesebbenEgy energia farm példája
Egy energia farm példája LSÁG G HATÁSA A SZERVEZETEK ŐKÖDÉSÉRE I. Innovatív szervezetek II. Vertikális integráció LSÁG G HATÁSA A SZERVEZETEK ŐKÖDÉSÉRE szervezeti struktúra szervezet értékrendjei szervezet
RészletesebbenA gelsei szociális szövetkezet pénzügyi lehetőségei. Kovács Károly Cseszt Regélő Nonprofit Kft.
A gelsei szociális szövetkezet pénzügyi lehetőségei Kovács Károly Cseszt Regélő Nonprofit Kft. Cseszt Regélő Nonprofit Kft. 4 főállású munkatárs Bekapcsolódás térségi foglalkoztatási projektekbe, ezek
RészletesebbenJ a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre. Előterjesztő: Polgármester. Ózd, január 12.
J a v a s l a t Startmunka programban való önkormányzati részvételre Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Startprogram Iroda Ózd, 2017. január 12. Tisztelt Képviselő-testület! A Belügyminisztérium 2016.
RészletesebbenDIÁK KÖZPONT MINTA KERTÉSZET, GYAKORLATI OKTATÓ. szakosodva valamilyen növényre
DIÁK KÖZPONT 1. KIÁLLÍTÓ TÉR 50 m 2 2. ELŐTÉR 30 m 2 FÉNYMÁSOLÓ 30 m 2 4. VIZES BLOKK 25 m 2 5. SZEPARÁLT TANULÓ SZOBA 50 m 2 6. BÜFÉ 35 m 2 7. BÜFÉ VENDÉGTÉR 40 m 2 8. SZÁMÍTÓGÉPES SZOBA 40 m 2 9. KÖZÖSSÉGI
RészletesebbenAjánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához
9/2009. (IV. 28.) rendelet 1. számú melléklete Ajánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához Az előkészítés, a kivitelezés, az üzembe helyezés, az elkészült létesítmény működtetése
RészletesebbenHelyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján
Hétfa Kutatóintézet Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján A TÁMOP 1.4.7.-12/1-2012-0001 FoglalkoztaTárs
Részletesebbenwww.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben MFP-NHI/2019 A nemzeti és helyi identitástudat erősítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
RészletesebbenSZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a
RészletesebbenFizikai környezet KOHÉZIÓ
Települési jövőkép Sárszentágota Milyen lesz az élet Sárszentágotán 2010-ben? Vízió/Misszió Sárszentágota újra vonzó, lakosai számára otthont és megélhetést biztosító falu lesz, amely környezetével összhangban,
RészletesebbenBudakalász Város Önkormányzat Polgármestere
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere 71/2010.(III.23.) sz. előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő- testület 2010. március 23-ai ülésére Tárgy: Javaslat hajléktalanok nappali melegedőjéről
RészletesebbenEllenőrzési jelentés
Ellenőrzési jelentés Az ellenőrzést végző szervezet: Csillagköz Bt. Az ellenőrzés feladatai: 1./ Településüzemeltetés létszám és bérgazdálkodásának vizsgálata. Közhasznú és közcélú foglalkoztatás pénzeszköz
RészletesebbenVértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról
A Vidékfejlesztési Program legfrissebb verziója letölthető a Vértes-Gerecse Közösség honlapjáról is: http://vercse.hu VP M07 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben (20. cikk)
RészletesebbenReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP
ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP 1.4.5-12/1-2012-0011 azonosítószámon. Kedves Olvasó! A kiadvány,
RészletesebbenTárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ engedélyezett létszámának 190 főről 269 főre történő növelésére
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató Tárgy: Javaslat a Szociális Szolgáltató Központ engedélyezett létszámának 190 főről 269 főre történő növelésére Tisztelt Képviselő
RészletesebbenBudakalász Város Önkormányzat Polgármestere
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere 28/2010.(I.26.) sz. előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő- testület 2010. január 26-ai ülésére Tárgy: Javaslat hajléktalanok nappali melegedőjének
RészletesebbenFALUGYŰLÉS VARSÁNY NOVEMBER 21.
FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2018. NOVEMBER 21. Amiről szó esik: 2017-2018. évi BESZÁMOLÓ Közös Önkormányzati Hivatal működése Az önkormányzat gazdálkodása Szociális helyzet Intézmények működése Varsányi Falugazdaság
RészletesebbenJavaslat. Biztos Kezdet Gyerekházak integrálására az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény szervezetéhez
Javaslat Biztos Kezdet Gyerekházak integrálására az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény szervezetéhez Előterjesztő: székhely település polgármestere Előkészítő:
RészletesebbenAlapító. Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága. Vezérigazgatói Kabinet. Gazdálkodási Kabinet
Felügyelőbizottság Alapító Miskolc Holding Zrt. a 1. számú Központosított Belső Ellenőrzés Adatvédelmi felelős Vezérigazgató Személyi titkár Jogi Kabinet Gazdálkodási Kabinet Vezérigazgatói Kabinet Gazdaságfejlesztési
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július
Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken
RészletesebbenSZAKKÉPZÉS, HAJDÚ- BIHAR MEGYE
SZAKKÉPZÉS, HAJDÚ- BIHAR MEGYE A leghátrányosabb kistérségek Magyarországon (forrás:térport) Hajdú-Bihar megye foglalkoztatási adatai 2005 és 2013 között (forrás: KSH HB megyei adatszolgáltatása) [fő]
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17-én tartandó rendkívüli ülésének 2. számú A költségvetési intézmény alapításáról szóló előterjesztés megtárgyalása
RészletesebbenTájékoztató a közfoglalkoztatottak augusztus-szeptember hónapban végzett munkáiról
Tájékoztató a közfoglalkoztatottak augusztus-szeptember hónapban végzett munkáiról Belvízelvezetés Induló létszám: 30 fő Jelenlegi létszám: 27 fő Munkavezetők: Fekete Tamás, Vajda János, Zsányi Sándor
RészletesebbenTájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról
Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Készítette: Prorok Mihály intézményvezető. Tartalom 1. Az intézmény békési egységének adatai... 3. 2. Fenntartó adatai...
RészletesebbenA Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása
RészletesebbenVidékfejleszt bemutatkozása az ECOSYAL
A Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejleszt kfejlesztési si Egyesület bemutatkozása az ECOSYAL tükrében Bemutatkozás A Börzsöny lábainál, a Duna és az Ipoly által határolt terület 17 település Verőcétől Bernecebarátiig
RészletesebbenTÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.
Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth
RészletesebbenVÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. neve:
A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK
RészletesebbenA nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának jóváhagyása
Az előterjesztés száma: 68/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. április 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi
RészletesebbenCsurgói járás fejlesztési programjának bemutatása
ÁROP-1.2.11-2013 Megyei Tervezés Koordinációja Somogy Megyei Területfejlesztési Konferencia Csurgói járás fejlesztési programjának bemutatása Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs
RészletesebbenVelem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 5-i ülésének 2. napirendi pontjához
Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 5-i ülésének 2. napirendi pontjához KŐSZEG KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE Magyarország helyi önkormányzatairól
RészletesebbenPelletgyártási, felhasználási adatok
Construma Építőipari Szakkiállítás Budapest 2011. április 08. Pelletgyártási, felhasználási adatok Pannon Pellet Kft Burján Zoltán vállalkozási vezető Pelletgyár létesítés I. A BERUHÁZÁSI CÉLOK, KÖRNYEZET
RészletesebbenAbaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív
Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége Kérdőív Foglalkoztatási stratégia kidolgozása Abaújban, a helyi foglalkoztatási kezdeményezések
Részletesebben37/ , 37/ Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. Iksz: /
Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. 37/378-001, 37/378-982 hortjegyzo@gmail.com Iksz: 160-35./2010. 2011. ÉVI MUNKATERV Testületi ülés időpontja: 2011. február 9. 1./ Átmeneti gazdálkodásról
RészletesebbenJ A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerv és a Társulás munkaszervezete
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott költségvetési szerv és a Társulás munkaszervezete 2016. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Előterjesztő: Társulási Tanács
RészletesebbenRendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 19/2011.(IX.14.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Építményadó Módosított rendelet azonosítója: 3/2012. (I.25.),
RészletesebbenVáros Jegyzője. ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi belső ellenőrzési tervéről
Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata
RészletesebbenA XXI. SZÁZADI KORSZERŰ (ORGANIKUS) TANYABOKOR KONCEPCIÓJA (EGY HAGYOMÁNY TOVÁBBFEJLESZTÉSE)
250 év alatt kialakult séma A XXI. SZÁZADI KORSZERŰ (ORGANIKUS) TANYABOKOR KONCEPCIÓJA (EGY HAGYOMÁNY TOVÁBBFEJLESZTÉSE) tervezett séma BODONYI ÉPÍTÉSZ KFT 3525 MISKOLC, SZENTPÁLI U. 7., TEL/FAX: 46/340-922,
RészletesebbenÚj Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret
A társadalmi befogadás és részvétel erısítése a 2007-2008-as és a 2009-2010-es Akcióterv keretében 2009. június 22. Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret Magyarország 2007-2013
RészletesebbenMunkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi
RészletesebbenNYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 162/2011. (VIII. 25.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 117/2011. (VI.30.) számú határozatának módosításáról, a Gyermekjóléti Központ
RészletesebbenAmennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
RészletesebbenA Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben. 2013.november 28.
A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben 2013.november 28. Megyei önkormányzatterületfejlesztés A megyei önkormányzat területi önkormányzat, amely törvényben meghatározottak szerint területfejlesztési,
RészletesebbenKovács Lajosné. Önéletrajz. Telefon: 06 20/ Lakcím: 4212 Hajdúszovát Jókai mór u. 8. Születési hely, idő:
Önéletrajz Kovács Lajosné Telefon: 06 20/ 496-0453 Lakcím: 4212 Hajdúszovát Jókai mór u. 8. Születési hely, idő: 1976.12.06. Debrecen Családi állapot: házas Tanulmányok, Végzettség: - Hajdúszováti Általános
Részletesebben4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv
4. Napirend 2019. évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS 2019. évi belső ellenőrzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről
RészletesebbenJegyzőkönyv. További meghívottak: Bondor Katalin (TÁMOP A-12/ szakmai vezető)
Jegyzőkönyv mely készült a Kaposfő Község Önkormányzatának hivatalos helyiségében (7523 Kaposfő, Kossuth L. u. 221.) 2013. július 11. napján 09 órakor tartott Kadarkúti- Nagybajomi Többcélú Kistérségi
RészletesebbenKülsősárd Község Önkormányzata képviselő-testületének 18/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról
Külsősárd Község Önkormányzata képviselő-testületének 18/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Külsősárd Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az
Részletesebbenkiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök 2011.11.15. Agora kiadvány bemutatása
kiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök 2011.11.15. Agora kiadvány bemutatása Összegzés A női életpálya sajátosságai A nők munkaerő-piacra való visszatérését akadályozó tényezők Civil
RészletesebbenMikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Támogatás célja GINOP-1.2.1-15 A hazai ipar fejlesztése érdekében Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKVk
RészletesebbenA gazdasági szereplők és a felsőoktatás kapcsolódási pontjai a Paksi Atomerőműben
A gazdasági szereplők és a felsőoktatás kapcsolódási pontjai a Paksi Atomerőműben Dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató A régió felsőoktatásának jelene és jövője konferencia Pécs, 2013. május 6. 1 Energiaellátási
RészletesebbenÖnkormányza-tok igazgatási tevékenysége 751153. Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 701015. Polgári védelmi tevékenység 751670
4. számú melléklet a Szatymaz Községi Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2007. évi vitelének szabályairól szóló /2007. (..) KT. rendelethez kiemelt
RészletesebbenH A T Á R O Z A T I J A V A S L A T. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-i rendkívüli nyilvános ülésére
Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonában lévő Bazsi, Fő u. 115. sz. 115 hrsz-ú ingatlanon lévő tároló épület kialakításának kivitelezési munkáira beérkezett ajánlatok
RészletesebbenA Felhívás 1. számú szakmai melléklete
A Felhívás 1. számú szakmai melléklete Támogatási egységek (tevékenységek) maximálisan elszámolható kiadásai és azok kötelező építészeti-műszaki tartalomra vonatkozó előírásai: A B C D Sorszám Megnevezés,
RészletesebbenA képzés a jelentkezők alacsony száma miatt nem indul!
1 / 17 41 Képző- és iparművészet A képzés a jelentkezők alacsony száma miatt nem indul! Sorrend Tanulóazonosító / Jelige 71787386897 73991872259 78978264679 71829652750 74328105984 75164453390 76312232362
RészletesebbenTelepülési jövőkép. Csősz
Települési jövőkép Csősz Problémák Szociális struktúra Alacsony képzettségi szint Szociális, kulturális élet hiánya Fizikai struktúra Infrastuktúra hiánya Elhanyagolt környezet Gazdasági struktúra Helyi
RészletesebbenEgy bükkaljai település "próbálkozásai": mezőgazdasági termelés és termékfeldolgozás Parasznyán
Képzés és műhelymunka a rövid ellátási láncok (REL) működéséről című műhelytalálkozóra 2017. március 23. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Egy bükkaljai település "próbálkozásai": mezőgazdasági termelés és
RészletesebbenTolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve
Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve Tolmács község önállóan működő kistelepülés Nógrád megyében, az állandó lakosok száma 780 fő. A falu nyugodt hangulatát biztosítja, hogy nincs
RészletesebbenBeszámoló. Tisztelt Képviselő-testület!
Beszámoló Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21. december 9-ei ülésére a foglalkoztatás helyzetéről, munkahely-teremtési és megtartási pályázatokról Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület
RészletesebbenHangony Község Önkormányzata és költségvetési szervei évi belső ellenőrzési munkaterve
Hangony Község Önkormányzata és költségvetési szervei 2017. évi belső ellenőrzési munkaterve Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Csoportja Ózd, 2016. november 28. Az államháztartásról
RészletesebbenA SALGÓTARJÁNI SZC BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA
VEZETŐI PÁLYÁZAT A SALGÓTARJÁNI SZC BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA Készítette: Képesné Kövessy Margit Salgótarján, 2016.04.14. 1.
Részletesebben2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17.
2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati
RészletesebbenSZÁMÍTÓGÉPES SZOBA KÖZÖSSÉGI TÉR
TANULÓ SZOBA SZÁMÍTÓGÉPES SZOBA KIÁLLÍTÓ SZERVER BÜFÉ VENDÉG FÉNYMÁSOLÓ BÜFÉ GÉPÉSZET ELŐ DIÁK KÖZPONT 2 DB VENDÉGELŐADÓ 2 DB VENDÉGELŐADÓ 2 DB VENDÉGELŐADÓ TANÁRI TANÁRI TANÁRI 2 DB VENDÉGELŐADÓ 2 DB
RészletesebbenA Felhívás 1. számú szakmai melléklete
A Felhívás 1. számú szakmai melléklete Támogatási egységek (tevékenységek) maximálisan elszámolható kiadásai és azok kötelező építészeti-műszaki tartalomra vonatkozó előírásai: A B C D Sorszám Megnevezés,
RészletesebbenModell a település szintű fejlődés, a felzárkózás jegyében
Modell a település szintű fejlődés, a felzárkózás jegyében Modell a település szintű fejlődés, a felzárkózás jegyében Egy jó gyakorlat, jó példa a fejlődésre, a felzárkózásra és az elmaradottság ellen
RészletesebbenSajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató
Sajtótájékoztató 2009. február 11. Kovács József vezérigazgató 1 Témakörök 2008. év értékelése Piaci környezet Üzemidő-hosszabbítás Teljesítménynövelés 2 Legfontosabb cél: A 2008. évi üzleti terv biztonságos
RészletesebbenIskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13..
Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében
RészletesebbenTÁRSASÁGI MUNKAVÁLLALÓK BESOROLÁSI FELTÉTELEI
TÁRSASÁGI MUNKAVÁLLALÓK BESOROLÁSI FELTÉTELEI Társaságunk fizikai és szellemi munkavállalóinak besorolási feltételeit a 6/1992. (VI. 27.) MÜM sz. rendelet szabályozza. Társasági besorolási előírások A
RészletesebbenAz adott szakterület elsőszámú vezetője. Szakterületi középvezetői (pl osztály-, részlegvezető) munkakörök. Szellemi diplomás munkakörök
Bevezetés A beradat.hu honlapon keresztül 200 munkakör aktuális bér és juttatási adatait tudja lekérdezni. A munkaköri bérelemzések alapjául a rendszeresen végzett országos bérfelméréseink szolgálnak,
RészletesebbenA NESsT küldetése és tevékenységei
A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt megoldást fenntartható társadalmi vállalkozások támogatása és fejlesztése révén. NESsT Portfolio
RészletesebbenMunkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely
RészletesebbenMikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-2/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. április 07-én 13 óra 30 perckor a maglócai kultúrházban megtartott nyilvános üléséről.
RészletesebbenPTE PMMIK, SzKK Smart City Technologies, BimSolutions.hu 1
BEMUTATKOZÁS Diploma (2009) Építészirodai munka, tervezési gyakorlat VICO vcs, (vce), pl, trainer (2010) PhD tanulmányok + oktatás Kutatócsoport + saját projektek (2014) BimSolutions.hu 1 BIM FELHASZNÁLÁSI
RészletesebbenAjánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához
19/2005. (XI. 15.) rendelet 1. számú melléklete Ajánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához Az előkészítés, a kivitelezés, az üzembe helyezés, az elkészült létesítmény
RészletesebbenMarcali járás fejlesztési programjának bemutatása
Marcali járás fejlesztési programjának bemutatása ÁROP-1.2.11-2013 Megyei Tervezés Koordinációja Somogy Megyei Területfejlesztési Konferencia Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs
Részletesebbenwww.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft.
RészletesebbenPályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
RészletesebbenMikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 1. A pályázat alapvető célja A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának
Részletesebbenwww.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-8.4.1/B-16 KKV energia hitel pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság u. 49/a
RészletesebbenElőterjesztés Békés Város Képviselő-testületének 2014. május 29-i ülésére
Tárgy: Előterjesztő: Véleményező bizottság: A Munkaügyi Központ tájékoztatója Békés Város munkanélküliségi helyzetéről Viszokainé Mári Renáta kirendeltség-vezető Békés Megyei Kormányhivatal Békési Járási
RészletesebbenA megújuló energiaforrások környezeti hatásai
A megújuló energiaforrások környezeti hatásai Dr. Nemes Csaba Főosztályvezető Környezetmegőrzési és Fejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2011. május 10.. Az energiapolitikai alappillérek
RészletesebbenFejér megye foglalkoztatási stratégiája
Fejér megye foglalkoztatási stratégiája 2016-2030 Legfontosabb kihívások Elmaradt gazdasági szerkezetváltás megyén belüli munkaerőpiai szolgáltatások helyzetének stabilizálása, bővítése és differenciálása
Részletesebben2.melléklet a.../2015. határozathoz
.melléklet a.../05. határozathoz Közfoglalkoztatotti létszám intézményenkénti megosztása munkakör, létszám és időtartam szerint Intézmény/ Pályázó neve / Munkavégzés helye Munkakör SZAKKÉPZET LEN SZAKKÉPZETT
RészletesebbenA szociális gazdaság létrejöttének okai
A szociális gazdaság létrejöttének okai A szociális, személyi és közösségi szolgáltatások iránti növekvő szükséglet Ezeknek az igényeknek az olcsó kielégíthetősége A nagy munkanélküliség, és a formális
RészletesebbenSZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B
SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 Egységesen eredményesebben
Részletesebben- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról
- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése
RészletesebbenNógrádmegyer község Önkormányzatának 9/2003.(XI.27.) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról
Nógrádmegyer község Önkormányzatának 9/2003.(XI.27.) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról Nógrádmegyer község Önkormányzatának képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. április 26.-i ülésére Tárgy: TÁMOP pályázatok támogatása Előadó: polgármester Előterjesztés tartalma: határozati javaslat Szavazás
RészletesebbenA PAKTUM BEMUTATÁSA Hargita Megye Tanácsa
TERÜLETI PAKTUM A PAKTUM BEMUTATÁSA 2006. szeptember 25-én aláírták a Területi Foglalkoztatási és a Társadalmi Integráció a Központi Régióban Paktumot (egyezmény), melynek a többi 73 mellett, ebből 11
RészletesebbenMIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. szervezeti felépítése
1. számú melléklet MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. szervezeti felépítése Vezérigazgatóság Belső ellenőr Koordinációs menedzser Titkárság Jogi iroda Műszaki igazgatóság Ingatlanhasznosítási és gazdálkodási
RészletesebbenVáros Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési tervéről
Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata
RészletesebbenMezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01
Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából
RészletesebbenLHH zsűri által jóváhagyott projekttervek a TÁMOP 5.1.1.-09/6 kódszámú tervezési útmutatóhoz
Abaúj-Hegyköz Bácsalmási Baktalórántháza LHH zsűri által jóváhagyott projekttervek Abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás és Cigány Kisebbségi Közép-Nyírségi
RészletesebbenA Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens
A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens Vidékfejlesztési Program forrásai Összes forrás - 1294 Mrd Ft Megjelent Megjelenésre vár 6% 94% Felfüggesztett pályázati
RészletesebbenEcsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva Fő u. 67. Tel.: 66/
Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról
RészletesebbenHeves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015.
Mentuszné dr. Terék Irén Heves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015. Mit jelent a családi napközi? Szolgáltatás. A családi napközi a gyermekjóléti alapellátás része, a gyermekek napközbeni
Részletesebben