Előkészítő vizsgálatok védett gyepterületek produkciójának modellezéséhez
|
|
- Norbert Mezei
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Előkészítő vizsgálatok védett gyepterületek produkciójának modellezéséhez Antal Zsuzsanna 1 - Huzsvai László 2 1 Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar Természetvédelmi, Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék, zsuzsannaantal@gmail.com 2 Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar Földhasznosítási és Területfejlesztési Tanszék Kukcsszavak: védett gyepek, természetvédelmi kezelés, legeltetés, produkciós modell Keywords: protected grasslands, nature conservation management, grazing, production model ÖSSZEFOGLALÁS Magyarországon a természetvédelmi tevékenység és a mezőgazdaság között kölcsönös egymásrautaltság áll fenn, hiszen a természetvédelmi oltalom alatt álló területek kezelése ökológiai gazdálkodási módszerek nélkül nem valósítható meg, ugyanakkor gazdasági szempontból is életképes tevékenység kizárólag a mezőgazdasági érdekek természetvédelmi törekvésekkel való összehangolásával képzelhető el. A hazai extenzív mezőgazdasági rendszerek közül természetvédelmi szempontból legnagyobb jelentősége a gyepgazdálkodási rendszereknek van, a védett gyepterületeken azonban, egyes gyepkezelési módszerek tilalma, illetve a legeltetés térbeli és időbeli korlátozása miatt, a természetvédelmi tevékenység kap prioritást. A természetvédelem habár kiemelten fontos tevékenység, önmagában nem alkalmas a védett gyepek gazdaságilag is rentábilis kezelésére. Vizsgálatainkkal e két, kölcsönösen egymásra utalt tevékenység közös érdekeit kívánjuk kihangsúlyozni, és a kölcsönös együttműködést elősegíteni. Célunk a hajdúbagosi Nagy-nyomás legelő területén, a gyep produkciójának modellezése. A számítógépes modell segítségével, a változó időjárási tényezők függvényében, különböző szimulált legeltetett állatfajok, és állatállományok esetén, a potenciális fűhozam jól kalkulálhatóvá válik. A modell validálásához a realizált fűtermésre vonatkozó, próbakaszálások során felvett adatokat használjuk fel. Ez nemcsak a védett területeken az optimálisan legeltethető állatlétszám és legeltetési mód, azaz a legmegfelelőbb kezelési stratégia megállapításához, hanem az adott védett területen gazdálkodó helybéli gazdáknak is segítséget nyújt tevékenységük megszervezéséhez. Ezáltal könnyen összehangolhatóak a természetvédelmi és gazdasági célok, ami a vidék fenntartható fejlődésének egyik fontos tényezőjévé válhat. SUMMARY There is a mutual dependence between the nature conservation activity and agriculture in Hungary, as the management of the protected areas cannot be achieved without ecological farming methods, while a viable activity from also an economic view can be only imagined with the harmonization of the agricultural and nature conservation interests. From a nature conservation point of view, the grass management systems own the biggest importance of the inland agricultural systems, however, because of the prohibition of certain management methods and the spatial and temporal restraint of grazing, the nature conservation activity gets priority at protected grasslands. However the nature conservation activity is prominently important, it is not suitable also for the economically suitable management of protected grasslands per se. With our examinations we would like to emphasize the common interests of these mutually dependent activities and promote the bilateral cooperation. Our aim is to model the production of the grass at the great pasture of Hajdúbagos. The potential grass production gets easily calculable with a computer model promoted by the data, collected through series of test reaping and concerning the realized grass production, depending on the changing climatic factors and in case of simulated grazing animal species and stocks. This model is not only useful for determining the optimal number of the grazing animal stock and grazing method, thus the most suitable management strategy, but also support the local farmers to be able to plan their activities. Hereby the nature conservation and economic aims can be easily harmonized, that would become an important factor of the sustainable development of rural areas. BEVEZETÉS Hazánk teljes területének döntő hányadán mezőgazdasági termelés folyik. Érthető módon a természetvédelmi tevékenység így rá van utalva a mezőgazdasággal való együttműködésre. A természetvédelmi oltalom alatt álló területek állagának megóvása, fenntartása, szükség esetén helyreállítása és fejlesztése, e területek kezelésének lényeges elemeihez tartoznak. E tevékenységek ökológiai gazdálkodási módszerek nélkül nem valósíthatóak meg. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy gazdasági szempontból is életképes tevékenység a mezőgazdasági érdekek természetvédelmi törekvésekkel való összehangolásával születhet, hiszen a mezőgazdaság teljesítménye, eredménye döntően a környezet, a természeti erőforrások állapotától, minőségétől függ. Béri et al. (2004) szerint, a magyarországi extenzív mezőgazdasági rendszerek közül természetvédelmi szempontból legnagyobb jelentősége a gyepgazdálkodási rendszereknek van, ugyanis a védett növény- és állatfajok nagy része ezekhez kötődik. A hazai extenzív hasznosítású gyepterületekből jelenleg több mint 200 ezer ha áll természetvédelmi oltalom alatt, melyek megőrzésében a legeltetésnek, a legeltetéses állattartásnak meghatározó szerepe lehet. Amennyiben a legeltetést értékeljük, az ősi állattartás módján, a gazdaságos állattenyésztés egyik fontos eszközén, az egészséges állati termék előállításon kívül egyre nagyobb hangsúlyt kap a legelő állatnak a védett területek kezelésében betöltött szerepe is (Bodó, 2005). Stefler és Vinczeffy (2001) véleménye is hasonló, mely szerint a természetvédelmi területeken található gyepek az utóbbi időben kerültek az
2 érdeklődés középpontjába, hiszen e területeken többek között a műtrágyázás, és egyéb gyepkezelési módszerek tilalma, illetve a legeltetés térbeli és időbeli korlátozása miatt, a természetvédelmi tevékenység kap prioritást. Bodó (2005) szerint, a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek sokszor nyilatkoznak úgy, hogy a termelés szinte elhanyagolható emellett a hasznos tevékenység mellett. Habár a természeti értékek védelme kiemelten fontos feladat, az intézményes természetvédelem éppen emiatt nem képes gazdaságilag is rentábilis módon kezelni a védett gyepeket. Vizsgálatainkkal ezért e két, kölcsönösen egymásra utalt tevékenység közös érdekeit kívánjuk kihangsúlyozni, és a kölcsönös együttműködést elősegíteni. A védett területeken folytatott tervszerű, pontos szabályozáson nyugvó legeltetés ugyanis a természetvédelmi gyepek kezelésének kulcsfontosságú eszköze, a helyi lakosság részvételével azonban élelmiszertermelés, sőt ezen túlmenően is további közjavakat (így hagyományos háziállatfajták megőrzése, hagyományőrzés, népességmegtartás Gencsi, 2003) eredményező, fenntartható gazdálkodási forma. Mivel az ilyen viszonyok között folytatható gyepgazdálkodás terén a hazai tapasztalatok száma meglehetősen szerény és ráadásul számos olyan nehézséggel kell számolni, melyek gazdasági gyepterületeken nem jellemzőek (pl. a hozamingadozás nő, a fű tápanyagtartalma csökken, erős gyomosodás indul meg), újszerű gyepgazdálkodási rendszerek kifejlesztésére lesz szükség (Stefler és Vinczeffy, 2001). Béri et al. (2004) is úgy ítéli meg, hogy egy konkrét védett területhez kapcsolódó legeltetés módszerének kidolgozása fontos kutatási feladat. Vizsgálataink célja a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Terület, azaz a hajdúbagosi Nagy-nyomás legelő területén, a gyep produkciójának a modellezése. Az elméleti modell - mely valamilyen rendszer elméletileg elképzelt, matematikailag leírható, idealizált mása - feladata az, hogy a vizsgált rendszer tulajdonságait vagy valamely folyamat lejátszódását többé-kevésbé helyesen magyarázza (Mezősi, 1995). Rasmussen (1991) szerint a számítástechnikai modellalkotás a mezőgazdasági tevékenység új korszakát jelentheti. Segítségével jól jellemezhető az agroökológiai adottság és a termés között kapcsolat (Huzsvai, 2005). A próbakaszálások során szerzett, a realizált gyeptermésre vonatozó adatokat felhasználva, az adott naptári évet követő évre kívánjuk meghatározhatóvá tenni a legeltethető optimális állatlétszámot, ezzel a védett gyepek kezelésének legalkalmasabb módszerét, amely egyszerre szolgálja a vidéki lakosság mezőgazdasági termékelőállítási, ezzel együtt gazdasági érdekeit, és a természetvédelem céljait egyaránt. A HAJDÚBAGOSI NAGY-NYOMÁS LEGELŐ BEMUTATÁSA A Nagy-nyomás legelő Hajdú-Bihar megye keleti részén, Debrecentől délkeletre, Hajdúbagos településtől északra található. Természetföldrajzilag három természeti táj, a Dél-Nyírség, a Berettyó-Kálló köze és a Dél- Hajdúság kistájak találkozási pontjában helyezkedik el, közvetlenül az erdős-ligetes Debreceni Erdőspuszták szomszédságában (Baranyi, 2001). Tekintve, hogy e terület a fokozottan védett nyugati földikutya (Nannospalax leucodon) országosan is legjelentősebbként számontartott élőhelye (Gyarmathy, 1993), 1976-ban, Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Terület néven természetvédelmi oltalom alá került. A terület a nyírségi homokterületeken megmaradt külterjes legelők egyike (HNPI 1, 2003), a nem megfelelő földhasználat azonban időben gyorsan lezajló szukcessziós változásokat eredményezett, ami a természetes vegetáció megváltozásán, illetve a gyep záródásán és felmagasodásán kívül a természetes faunára is káros hatású folyamat. Tájtörténeti vizsgálatokból tudjuk, hogy a terület meglehetősen régóta emberi hatás alatt áll, Kozma (1998) szerint Hajdúbagos település térsége már a neolitikumban (i.e ) lakott volt. A történelem során szinte mindvégig a mezőgazdaság volt a jellemző területhasználati mód, a táj arculatát döntően az extenzív, legeltetéses állattenyésztés formálta. Molnár (2001) és Dorka (2004) szerint ez érthető is, hiszen a terület agrikulturális potenciálja kicsi, ezért a legeltetéssel történő mezőgazdasági hasznosítás jellemző. Az elmúlt egy évszázad azonban döntő változásokat eredményezett. A hagyományos földhasználati mód látszólag megszűnt, vagy legalábbis háttérbe szorult, ami érezteti is a negatív hatását a területen. A jelenlegi állatállomány az adott évben képződött zöld tömegnek csak egy jelentéktelen részét képes lelegelni, ami a gyepek esetében nem kívánatos szerves anyag felhalmozódáshoz vezet. Emiatt egyes területrészeken, a természetvédelmi kezelés részeként, a gyomosodás visszaszorítása érdekében kaszálás is folyik. A kaszálás így csak kényszermegoldás, kiváltására mindenképpen szükség lenne, amit a legeltetés és a legelő állatlétszám növelésével lehetne elérni (Mazsu, 2001). A VIZSGÁLATOK ANYAGA ÉS MÓDSZERE A hajdúbagosi Nagy-nyomás legelőn, a realizált gyeptermés mérésére próbakaszálásokat végeztünk. A próbakaszálások elvégzéséhez összesen 34, egységesen egy négyzetméter alapterületű vizsgálati kvadrát került kialakításra, melyek pontos földrajzi elhelyezkedését GPS készülék segítségével mértük be, majd műholdfelvételen ábrázoltuk (1. ábra). 1 Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
3 1. ábra: A vizsgálati kvadrátok elhelyezkedése a hajdúbagosi Nagy-nyomás legelőn Forrás: saját szerkesztés Google Earth szoftverrel BT: buckatető; BO: buckaoldal; M: mélyebb fekvésű térrész; LM: legmélyebb fekvésű térrész Figure 1: Location of the examination quadrates at the great pasture of Hajdúbagos Source: own compilation by Google Earth software BT: dune top; BO: dune side; M: lower location areas; LM: lowest location areas A mintanégyzetek kialakítása során a legelő adottságait messzemenően igyekeztük figyelembe venni. A legelő teljes területe ugyanis mintegy 265 ha, domborzata pedig meglehetősen változatos, a relatív relief 5-9 méter. A számos homokbuckával tarkított területen több magassági szint különíthető el, mivel a különböző szintek vegetációja szemmel láthatólag különbözik egymástól. A vizsgált területen összesen négy magassági szintet állapítottunk meg, ezek a buckatető (BT), a buckaoldal (BO), a mélyebb fekvésű (M), illetve a legmélyebb fekvésű térrész (LM). Ezt követően kalkuláltuk a különböző magassági szintek kiterjedésének egymáshoz, és a legelő teljes területéhez viszonyított arányát, és a következő értékeket kaptuk. A buckatetők kiterjedése a legkisebb, hozzávetőleg 12,2 %-a a legelő teljes területének. A buckaoldalak mintegy 15,7 %-át, a legmélyebb fekvésű térrészek pedig körülbelül 22,5 %-át foglalják el a teljes területnek. A mélyebb fekvésű részek kiterjedése a legnagyobb, hozzávetőleg 28,3 %-a a legelő teljes területének (a fennmaradó térrészek vízállásosak, erdővel borítottak vagy szántóföldi művelés alatt állnak). Ezek után jutottunk arra a döntésre, hogy a legkisebb kiterjedésű buckatetőkön összesen 5 kvadrát elegendő lesz a vizsgálat elvégzéséhez. Ezért ezt a magassági szintet egynek véve, az egyes magassági szintek egymáshoz viszonyított arányából számolt szorzószámokat rendeltünk a további szintekhez. Így a buckaoldal-szint arányosan 1,3, a mélyebb fekvésű rész-szint 2,3, a legmélyebb fekvésű rész-szint pedig 1,9 szorzószámot kapott. A szorzások elvégzését követően tehát 5 kvadrát a buckatetőkön, 7 (6,5) a buckaoldalakon, 12 (11,5) a mélyebb fekvésű részeken, 10 (9,5) pedig a legmélyebb fekvésű részeken került kijelölésre. A magassági szintenként több mintanégyzet kijelölése az ismétlések számának növelése miatt volt szükséges, ezzel ugyanis a mintanégyzetek vagy minták megsemmisülése vagy megrongálódása esetén is elvégezhető a vizsgálat. A mintanégyzetek kialakítása 2006 márciusában történt, két
4 ütemben. A kvadrátok kialakítása az úgynevezett irányított random módszerrel történt, mivel a különböző magassági szintek megadták a négyzetek hozzávetőleges helyét, az egyes szinteken belül a négyzetek elhelyezése azonban már random választás eredménye volt. A próbakaszálások 2006 áprilisában kezdődtek. Az összes kvadrát levágása rendszerint két vagy három napot vett igénybe és a próbakasszálások 35 naponként ismétlődtek. A kaszálásokat az általánosan értelmezett juhlegeltetési időszakot alapul véve ütemeztük, amely során a legelőt egy naptári év alatt 6 alkalommal legeltetik, és a legeltetést 35 naponta ismétlik (Kertész, 1993). Azért döntöttünk a szarvasmarha-legeltetés helyett a juhlegeltetés mellett, mert a hajdúbagosi Nagy-nyomás legelő jelenleg és a területre vonatkozó tájtörténeti vizsgálatok alapján is (Antal, 2006) - inkább juh-, mint marhalegelő. A gyeptermés levágása előtt minden alkalommal feljegyeztük az átlagos gyepmagasságot, és a kaszáláskor három centiméteres tarlót hagytunk, ismét a juhok legelési szokásait figyelembe véve. Azokban a kvadrátokban, ahol az átlagos gyepmagasság három cm, vagy ennél alacsonyabb, nem végeztük el a próbakaszálást. A próbakaszálásokat követően labormérlegen mértük a minták zöldtömegét, majd a minták teljes száradása után a száraz tömeget is. EREDMÉNYEK A próbakaszálásokat április 26-án kezdtük. Az első mintavételt három nap alatt végeztük el, és összesen 31 kvadrátot kaszáltunk le. Három négyzet ugyanis a terület egy nagyon sajátos részén került kijelölésre, ahol a fokozottan védett magyar kökörcsin (Pulsatilla pratensis ssp. hungarica) állománya található. E növényfaj virágzása és termésérlelése idején egészen július végéig - ki kellett hagynunk ezeket a mintanégyzeteket a vizsgálatból. E három kvadrát adatai nélkül is jól látható azonban, hogy az átlagos gyepmagasság az első kaszálás alkalmával volt a legnagyobb, majd folyamatosan csökkent. Habár a buckaoldalak esetében a harmadik próbakaszálás alkalmával mért átlagos fűmagasság meghaladta a második kaszáláskor mért értékeket. Ez azzal magyarázható, hogy ez alkalommal kaszálhattuk először a kökörcsinesben lévő kvadrátokat, melyek közül kettő a buckaoldal magassági szintre esik. E két kvadrát értéke oly mértékben emelte a magassági szint átlagértékét, hogy az, a második kaszálást meghaladó értéket eredményezett. Az átlagos gyepmagasság a mélyebb fekvésű területeken kívül a legmélyebb fekvésű részeken volt a legnagyobb, míg a buckatetőkön és buckaoldalakon kisebb értékeket mértünk. Az utolsó kaszálással, az ötödik kaszálás adatihoz képest, egyetlen mintanégyzetekben sem mutatkozott változás az átlagos gyepmagasság tekintetében. Ennek az oka a gyepnövekedés és a legeltetés intenzitásának csökkenésével magyarázható. Az egyes magassági szinteken mért átlagos gyepmagasság értékeket a 2. ábra szemlélteti. 2. ábra: A különböző magassági szinteken mért átlagos fűmagasságok 16 átlag fűmagasság (cm) (1) I. II. III. IV. V. VI. próbakaszálások (2) BT (3) BO (4) M (5) LM (6) BT: buckatető; BO: buckaoldal; M: mélyebb fekvésű térrész; LM: legmélyebb fekvésű térrész Figure 2: The average grass height at the different altitudinal levels BT: dune top; BO: dune side; M: lower location areas; LM: lowest location areas
5 jan. febr. ápr. average grass height (cm) (1); test reaping (2); BT (3); BO (4); M (5); LM (6) márc. máj. jún. A 3. ábrán, a magassági szinteken mért átlag zöld- és száraz tömeget ábrázoltuk. Az ábrán nem láthatóak az elvégzett ötödik és hatodik mintavétel adatai, ugyanis e két alkalommal egyik kvadrátban sem haladta meg az átlagos fűmagasság a három centimétert, így a kaszálást nem végeztük el. 3. ábra: A különböző magassági szinteken mért átlagos zöld- és száraz tömegek átlagos zöld-, illetve száraz tömeg (g) (1) I. II. III. IV. próbakaszálások (2) BT zöld (3) BT száraz (4) BO zöld (5) BO száraz (6) M zöld (7) M száraz (8) LM zöld (9) LM száraz (10) BT: buckatető; BO: buckaoldal; M: mélyebb fekvésű térrész; LM: legmélyebb fekvésű térrész Figure 2: The average green and dry volume at the different altitudinal levels BT: dune top; BO: dune side; M: lower location areas; LM: lowest location areas average green and dry volume (g) (1); test reaping (2); BT green (3); BT dry (4); BO green (5); BO dry (6); M green (7); M dry (8); LM green (9); LM dry (10) Az első próbakaszálás alkalmával a legnagyobb a gyeptermés minden magassági szinten, majd csökken. A harmadik próbakaszálás kivételével a mélyebb és legmélyebb fekvésű kvadrátok esetén a legnagyobb a zöld- és a száraz tömeg. Ez a mélyebben fekvő térrészek magasabb talajnedvesség-tartalmával hozható összefüggésbe. Ugyanez magyarázza a csapadékszegény augusztusban a mélyebb, és legmélyebb fekvésű területek esetén, hogy a negyedik kaszálással levágott fű zöld- és száraz tömege is meghaladta a második és harmadik kaszálással mért értékeket. A buckaoldalaknál a harmadik kaszálással mért tömegek az átlagmagasságnál leírtak miatt haladták meg jelentősen a második kaszálással mért értékeket, és ugyanez a magyarázata annak is, hogy a harmadik kaszálással, az addig csak részben lekaszált buckatetei és buckaoldali kvadrátok miatt magasabb az e magassági szintekről lekaszált fű zöld- és száraz tömege a mélyebb és legmélyebb fekvésű részekről levágott fű zöld- és száraz tömegénél. KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK Az eddigi próbakaszálások során felvett adatok sikerrel felhasználhatóak a gyepprodukciós modell elkészítése, illetve validálása során, hiszen híven tükrözik a hajdúbagosi Nagy-nyomás legelőn 2006-ban realizált gyeptermést. A potenciális fűhozam, számítógépes modell segítségével, a változó időjárási tényezők függvényében, különböző szimulált legeltetett állatfajok, és állatállományok esetén jól kalkulálhatóvá válik. Ez nemcsak a védett területeken az optimálisan legeltethető állatlétszám és legeltetési mód, azaz a legmegfelelőbb kezelési stratégia megállapításához, hanem az adott védett területen gazdálkodó helybéli gazdáknak is segítséget nyújt tevékenységük megszervezéséhez. Ezáltal könnyen összehangolhatóak a természetvédelmi és gazdasági célok, ami a vidék fenntartható fejlődésének egyik fontos tényezőjévé válhat. Mindezek alapján a védett gyepterületek termését szimuláló modell megalkotása aktuális feladat, amelyet a közeljövőben igyekszünk véghezvinni.
6 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönet illeti Mazsu Istvánt, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrét, a Hajdúbagosi Nagy-nyomás legelő alapos bemutatásáért. Köszönjük Antal József, a vizsgálati kvadrátok kijelölésében és ábrázolásában, valamint Gáspár Istvánné, a minták begyűjtésében és mérésében nyújtott segítségét. IRODALOM Antal Zs. 2006: Tájtörténeti vizsgálatok a Hajdúbagosi Nagy-nyomás legelő területén. In: V. Alföldi Tudományos Tájgazdálkodási Napok október CD Rom. Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultás, Mezőtúr. Baranyi B. 2001: Hajdúbagos, ahol az egyetlen hazai Földikutya-rezervátum található. In: Baranyi B. (szerk.) Magyarország kisrégiói 8/2. Hajdú-Bihar megye Debrecen és térsége: CEBA Kiadó, Budapest. Béri B., Vajna T-né-Czeglédi L. 2004: A védett természeti területek legeltetése. In: Nagy G. és Lazányi J. (szerk.) Gyepgazdálkodás 2004 Gyepek az Agrár- és vidékfejlesztési politikában Debreceni Egyetem, Debrecen. Bodó I. 2005: Legeltetés a táj- és környezetvédelemben. In: Jávor A. (szerk.) Gyep-Állat-Vidék-Kutatás-Tudomány: Debreceni Egyetem, Debrecen. Dorka D. 2004: Döntéstámogató talajinformációs rendszer kialakítása a mezőgazdaságban. In: Jávor A. (szerk.) Debreceni Egyetem Agrártudományi Közlemények 13: Debreceni Egyetem, Debrecen. Gencsi Z. 2003: Gyepgazdálkodás a Hortobágyon. In: Nagy G. (szerk.) Gyepgazdálkodás 2004 Termelési, környezetvédelmi és vidékfejlesztési célprogramok a gyepgazdálkodásban: Debreceni Egyetem, Debrecen. Gyarmathy I. 1993: A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet. In: Lovas M. (szerk.) 1993: A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet: Déri Múzeum Baráti Köre Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Debrecen. Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 2003: Az Észak-Alföld és a 30 éves Hortobágyi Nemzeti Park természeti és kulturális értékei. CD ROM. Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Debrecen. Huzsvai L. 2005: Az Észak-alföldi régió agroökológiai adottságai. In: Baranyi B. (szerk.) Közelítések A határon átnyúló kapcsolatok kilátásai és a mezőgazdaság regionális kérdései az Európai Unió peremén: Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja, Debrecen. Kertész I. 1993: Juhok legeltetése. In: Vinczeffy I. (szerk.) Legelő- és gyepgazdálkodás: Mezőgazda Kiadó, Budapest. Kozma G. 1998: Hajdúbagos. In: Süli-Zakar I. (szerk.) Hajdú-Bihar megye kézikönyve: Csiszér Bt.-CEBA Kiadó, Budapest. Mazsu I. 2001: Gazdasági, társadalmi és kulturális jellemzők. In: Mazsu I. (szerk.) Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum kezelési terve: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Debrecen. Mezősi G. 1995: Modellek és földrajzi alkalmazásaik. In: Mezősi G. és Szatmári L. (szerk.): Modellek a természetföldrajzban: 3-11 pp. JATEPress, Szeged. Molnár A. 2001: Fizikai jellemzők. In: Mazsu I. (szerk.) Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum kezelési terve: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Debrecen. Rasmussen, V. P. 1991: Promises and problems of extending models to the grass roots level. Agronomy monograph. 31: pp. Stefler J.-Vinczeffy I. 2001: Környezet- és természetvédelmi igényeket is szolgáló extenzív állattartási rendszerek létrehozása. In: Kovács F., Kovács J. és Banczerowski J-né (szerk.) Lehetőségek az agrártermelés környezetbarát fejlesztésében: Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya, Budapest.
A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban
A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban Kihívások és lehetséges megoldások Tóth Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Virágzó Vidékünk Európa Nap- Hogyan tovább
Szarvasmarha- és juh legelés szerepe a Pannon szikes gyepek Natura 2000-es élőhelyek fenntartásában március Gödöllő
Tóth Edina, Valkó Orsolya, Deák Balázs, Kelemen András, Miglécz Tamás, Tóthmérész Béla, Török Péter Szarvasmarha- és juh legelés szerepe a Pannon szikes gyepek Natura 2000-es élőhelyek fenntartásában 2016.
TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK
TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük. C. G. Jung Az előadás vázlata Természetvédelmi
A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON
Bevezetés A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON Abayné Hamar Enikő Marselek Sándor GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös A Magyarországon zajló társadalmi-gazdasági
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program (NAKP) céljának ismertetése.
NATURA 2000 GYEPTERÜLETEK ELŐÍRÁSOK ÉS TÁMOGATÁSOK
NATURA 2000 GYEPTERÜLETEK ELŐÍRÁSOK ÉS TÁMOGATÁSOK Magyar Madártani Egyesület Fülöp Gyula Kék vércse LIFE - gazdálkodói fórumok - 2007 Natura 2000 területek lehetnek: Farm-alapú támogatás (SPS) területe
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Natura 2000 területek bemutatása
Natura 2000 területek bemutatása Némethné Kavecsánszki Alexandra Zöld Óvoda információs nap Natura 2000 hálózat» Natura 2000 hálózat az EU ökológiai hálózata, az uniós természetvédelem alappillére.» Célja:
Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS
VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő
A Rádi Csekei-rét Helyi Jelentőségű Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési terve
A Rádi Csekei-rét Helyi Jelentőségű Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési terve fotó: Richard Wesley Nagy Gergő Gábor 1 Rottenhoffer István 2,3 2012. 1 Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 4110 0.2.2 Species name Pulsatilla pratensis ssp. hungarica 0.2.3 Alternative species Pulsatilla flavescens scientific name 0.2.4 Common name magyar kökörcsin 1.
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek
Mezőgazdasági élőhelyek természetvédelmi kihívásai. Balczó Bertalan Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Mezőgazdasági élőhelyek természetvédelmi kihívásai Balczó Bertalan Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Országos jelentőségű védett természeti területek és Natura 2000 területek Magyarországon 2 Természetvédelmi
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A Víz Keretirányelv végrehajtása védett területeken
Water Resource Management in Protected Areas Vízkészletgazdálkodás védett területeken WAREMA Projekt Munkaülés A Víz Keretirányelv végrehajtása védett területeken Ijjas István egyetemi tanár a Magyar Hidrológiai
Curriculum vitae. DE, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási. Kar, Természetvédelmi mérnöki Msc, I.
Curriculum vitae Név: Radócz Szilvia Születési hely, idő: Debrecen, 1988.08.15. Elérhetőség: Egyetem: radoczszilvia88@gmail.com DE, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási Kar, Természetvédelmi
53/2007. (X. 18.) KvVM rendelet. a Hajdúbagosi földikutya-rezervátum természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról
53/2007. (X. 18.) KvVM rendelet a Hajdúbagosi földikutya-rezervátum természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről
Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program
Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program Mi az Agrár-környezetgazdálkodási Program? Nemzeti Vidékfejlesztési Terv részeként az EU közös agrárpolitikáját képviseli A támogatási
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/267/2008. Tervezet az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február
Nemzeti park igazgatóságok tevékenysége a Magas Természeti Értékű Területeken
Nemzeti park igazgatóságok tevékenysége a Magas Természeti Értékű Területeken Budapest, 2015. február 11. Balczó Bertalan Földművelésügyi Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály A Magas Természeti
Tájvédelem - Nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok
Tájvédelem - Nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok Holndonner Péter környezetstratégiai referens Nemzeti Környezetügyi Intézet Miről lesz szó? Tájvédelem eszközei (Három eltérő megközelítés) Anglia (3
AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN
Tájökológiai Lapok 5 (2): 287 293. (2007) 287 AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN ZBORAY Zoltán Honvédelmi Minisztérium Térképészeti
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA
VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi
WHY DON T THEY GRAZE DAIRY CATTLE SALAMON, ILDIKÓ MÉSZÁROS, JUDIT NÉMETH, ATTILA TELL, IMRE
WHY DON T THEY GRAZE DAIRY CATTLE SALAMON, ILDIKÓ MÉSZÁROS, JUDIT NÉMETH, ATTILA TELL, IMRE Keywords: rural development, grass farming, cattle farming, dairy cows. Joining the European Union has opened
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )
Natura 2000 erdőterületek finanszírozása (2014 2020). Általános cél az uniós természetvédelmi irányelvek maradéktalan végrehajtása (EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020, 1. Cél) érdekében a fajok és
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1149/2008. Tervezet a Somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. február - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Natura 2000 területek bemutatása
Natura 2000 területek bemutatása Némethné Kavecsánszki Alexandra Ökoiskola információs nap Natura 2000 hálózat» Natura 2000 hálózat az EU ökológiai hálózata, az uniós természetvédelem alappillére.» Célja:
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Magyarországi Natura 2000 területek bemutatása. 111.lecke A Tanács 79/409/EGK
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
A Közös Agrárpolitika reformja a Lehet Más a Politika szemszögéből
A Közös Agrárpolitika reformja a Lehet Más a Politika szemszögéből Szabó Rebeka LMP, Mezőgazdasági bizottság KAP REFORM 2014-2020 AGRÁRGAZDASÁGI KIHÍVÁSOK - VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM A KAP jelentősége
Eredmények és remények a Magas Természeti Értékű Területeken
Eredmények és remények a Magas Természeti Értékű Területeken Balczó Bertalan Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Se veled, se nélküled az agrár-környezetgazdálkodási kifizetések értékelése természetvédelmi
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1313/2008. Tervezet a Tállyai Patócs-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november
Bihari Zoltán 1, Balogh Péter 2 és Pető Noémi 1
Természetvédelmi Közlemények 15, pp. 46-56, 2009 A nyugati földikutya (Spalax leucodon Nordmann, 1840) hazai állománynagysága és a faj térhasználata a legeltetés függvényében a Hajdúbagosi élőhely példáján
A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi
Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése
Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése Az Európai Unió LIFE programjának támogatásával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és nemzetközi szervezete,
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem
Környezetgazdálkodási agrármérnök MSc Záróvizsga TÉTELSOR
Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet H-4002 Debrecen, Böszörményi út 138, Pf.: 400 Tel: 52/512-900/88456, email: tamas@agr.unideb.hu Környezetgazdálkodási
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetgazdálkodási és az integrált gazdálkodási alprogram bemutatása.
Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés
Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen
Természetvédelmi célú vidékfejlesztési támogatások Natura 2000 területeken
Természetvédelmi célú vidékfejlesztési támogatások Natura 2000 területeken Az élőhelyvédelmi irányelv és a LIFE program 20. évfordulója Budapest, 2012. május 17. Balczó Bertalan, VM Nemzeti Parki és Tájvédelmi
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás
létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge
Legelők létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge Sok legelő esetén kockázatot jelent más földhasználati mód, vagy éppen a
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. május kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízrajzi Osztálya
Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában
Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek
IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP
Bokor Veronika, Marczin Örs Természetmegőrzési Főosztály IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP Földművelésügyi Minisztérium 2017. január 25. ---------------------------------------------------------------------------------
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
A július havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az júliusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 júliusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 59 mm (Drávaszabolcs) és 239 mm (Pankota) [Csongrád m.] között alakult,
A vidékfejlesztés táji összefüggései
V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Tájtudomány és tájtervezés Sopron, 2012.08.30. - 2012.09.01. Város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezıgazdaság. (Vidéki Térségek Európai Kartája,
19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet. a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről
19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában, valamint 85. b) pontjában
Környezeti elemek állapota
Környezeti elemek állapota Levegő A település levegő-állapotát globális és helyi tényezők egyaránt alakítják. Feladatunk elsősorban a helyi tényezők meghatározása és vizsgálata. A településen nem működik
Környezetvédelmi Főigazgatóság
Környezetvédelmi Főigazgatóság Főbiztos: Stavros Dimas Főigazgató: Mogens Peter Carl A igazgatóság: Kommunikáció, Jogi Ügyek & Polgári Védelem B igazgatóság: A Természeti Környezet Védelme Osztály: Természetvédelem
Összefoglalás. Summary
Parlagoltatásos, zöld- és istállótrágyázásos vetésforgók összehasonlítása a talajtömörödöttség tükrében Szőllősi István Antal Tamás Nyíregyházi Főiskola, Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar Jármű és
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1357 0.2.2 Species name Martes martes 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name nyuszt 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes 1.1.1a
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
Mezőgazdálkodás AKG nélkül
Mezőgazdálkodás AKG nélkül Az agrár-környezetgazdálkodási program egy éves kimaradásának hatásai és értékelése Kovács Krasznai Eszter és Kalóczkai Ágnes Kutatási cél Mi történt egy AKG nélküli évben? Kutatási
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény
Agricultural Informatics 2014 International Conference Future Internet and ICT Innovation in Agriculture, Food and the Environment November
Agricultural Informatics 2014 International Conference Future Internet and ICT Innovation in Agriculture, Food and the Environment 13-15 November 2014, Debrecen, Hungary Az agroerdészet (agroforestry)
Az agrár-környezetgazdálkodási támogatási rendszer fejlesztési lehetőségei (Hogyan tovább agrárkörnyezetgazdálkodás?)
Természetvédelmi Közlemények 21, pp. 232 242, 2015 Az agrár-környezetgazdálkodási támogatási rendszer fejlesztési lehetőségei (Hogyan tovább agrárkörnyezetgazdálkodás?) Marticsek József 1, Molnár Dániel
A 2014. május havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az 1971-2000. májusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 májusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 36 mm (Nyírábrány) és 163 mm (Tés) között alakult, az országos területi
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
Környezetgazdálkodási agrármérnök BSc Záróvizsga TÉTELSOR
Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet H-4002 Debrecen, Böszörményi út 138, Pf.: 400 Tel: 52/512-900/88456, email: tamas@agr.unideb.hu Környezetgazdálkodási
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN
KEHOP-4.3.0-15-2016-00001 A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását megalapozó stratégiai
A GÖDÖLLŐI PLATÁNFASOR TERMÉSZETI ÉRTÉK FELMÉRÉSE
Tájökológiai Lapok 12 (2): 429 435. (2014) 429 A GÖDÖLLŐI PLATÁNFASOR TERMÉSZETI ÉRTÉK FELMÉRÉSE ALMÁSI Barnabás, DEMETER András, HOLLÓSI Aranka, MAJOR Borbála, MARTON Krisztina, MERZA Péter, MOLNÁR Levente,
Kircsi Andrea, Hoffmann Lilla, Izsák Beatrix, Lakatos Mónika és Bihari Zita
Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály MMT és a MHT együttes előadóülése Budapest, 2019. március 7. Kircsi Andrea, Hoffmann Lilla, Izsák Beatrix, Lakatos Mónika és Bihari Zita Az évi középhőmérséklet
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Kihívások a mezőgazdasági biodiverzitás fenntartásában
Kihívások a mezőgazdasági biodiverzitás fenntartásában Az agráriumhoz kötődő környezeti, természeti erőforrásaink helyzete Tóth Péter programvezető Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület FALUGAZDÁSZOK
A magbank szerepe szikes gyepek fajgazdagságának fenntartásában
A magbank szerepe szikes gyepek fajgazdagságának fenntartásában Tóth Katalin, Tóthmérész Béla, Török Péter, Kelemen András, Miglécz Tamás, Deák Balázs, Radócz Szilvia, Simon Edina, Lukács Balázs, Valkó
Herpetofaunisztikai adatok a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Területéről *
ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2010) 95(2): 327 332. Herpetofaunisztikai adatok a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Területéről * ANTAL ZSUZSANNA és JUHÁSZ LAJOS Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-,
PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT SZAKFOLYÓIRATBAN MEGJELENT TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNY:
PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT SZAKFOLYÓIRATBAN MEGJELENT TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNY: Kacz Károly Salamon Lajos (2000): Gyır-Moson-Sopron megye egyéni gazdaságai az európai integrációra történı
17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (...) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi
17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (......) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló
A precíziós növénytermesztés döntéstámogató eszközei
A precíziós növénytermesztés döntéstámogató eszközei Harnos Zsolt Csete László "Precíziós növénytermesztés" NKFP projekt konferencia Bábolna 2004. június 7-8. 1 A precíziós mezőgazdaság egy olyan farm
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. július Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék
Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék A tanszék munkatársai Dr. Radics László Tanszékvezető Egyetemi tanár Ökológiai gazdálkodás Agro-ökológiai gyomszabályozás Dr. Szalai Zita Egyetemi
Természetvédelmi Tanácsadó Szolgálat
Természetvédelmi Tanácsadó Szolgálat MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET 1134 BUDAPEST, LŐPORTÁR U. 16. II. EM. 28. Tel.: 1/412-5090 Fax:1/412-50-91 E-mail: ttsz-info@ttsz.hu MEGHÍVÓ FÓRUMRA
A Duna Stratégia közlekedési
Dr. Pál Ernő A Duna Stratégia közlekedési vonatkozásai Közlekedéstudományi Konferencia Széchenyi Egyetem, Győr 2011 március 24-25 Tartalom Bevezetés Kiemelt témakörök A Duna, mint vízi út jelentősége Európában
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság BEVEZETÉS A projekt a Kárpát-medence egyik legnagyobb jelentőségű időszakos szikes taván
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A környezetvédelem szerepe
A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma
9/2012. (II. 21.) VM rendelet. az Iváni-szikesek természetvédelmi terület létesítéséről
9/2012. (II. 21.) VM rendelet az Iváni-szikesek természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. (2) bekezdés 3. és 13. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/848/2008. Tervezet a Háros-szigeti ártéri erdő természetvédelmi terület bővítéséről és természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest,
A KUKORICA ÖNTÖZÉSES TERMESZTÉSÉNEK GAZDASÁGI KÉRDÉSEI A HAJDÚSÁGI LÖSZHÁTON
A KUKORICA ÖNTÖZÉSES TERMESZTÉSÉNEK GAZDASÁGI KÉRDÉSEI A HAJDÚSÁGI LÖSZHÁTON Sulyok Dénes 1 Rátonyi Tamás 1 Nagy János 1 - Fodor Nándor 2 1 Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Földműveléstani és Területfejlesztési
Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály
Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály MAGYARORSZÁG ERDŐTERÜLETE NAPJAINKBAN Területi adatok Erdőgazdálkodás alá vont terület: -
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Tervezet. a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról. (közigazgatási egyeztetés)
A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/986/2007. Tervezet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó
A mezőgazdaság és természetvédelem
KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁS A mezőgazdaság és természetvédelem viszonyáról A mezőgazdaság és a természetvédelem viszonyának kulcskérdése, hogy a természetvédelem érdekében hozott intézkedések következtében
Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból
Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Máthé László, erdészeti programvezet WWF Magyarország Az erdészeti földterületek fenntartható használatát célzó intézkedések
A magyarországi földhasználatváltozás. előrejelzése. Lennert József Farkas Jenő MTA KRTK RKI
A magyarországi földhasználatváltozás modellezése és Lennert József Farkas Jenő MTA KRTK RKI előrejelzése A Magyar Regionális Tudományi Társaság XIII. Vándorgyűlése 2015. 11. 19. A Magyarország hosszú