SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS
|
|
|
- László Gáspár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Szekszárd és Térsége Önkormányzatai Társulás Társulási Tanácsa május 27-i ülésére Tárgy: Elıadó: a Társulás és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött együttmőködési megállapodás 1. számú módosítása Ács Rezsı elnök Az elıterjesztést készítette: dr. Aradi Péter jogi referens Véleményezı: Pénzügyi Bizottság Tisztelt Társulási Tanács! A Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás a munkaszervezeti feladatainak ellátásával kapcsolatosan együttmőködési megállapodást kötött Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával. Az együttmőködési megállapodás a február 2-ai ülésen került felülvizsgálatra. A kistérségi referens jogviszonyának megszüntetésére vonatkozó igény bejelentését követıen a Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában a humánerıforrás szükségletek áttekintésre kerültek, amely eljárás racionalizálást eredményezett az alábbiak szerint: A Polgármesteri Hivatalon belül - a pénzügyi feladatok kivételével több társulás munkaszervezetéhez tartozó operatív feladatokat nagyobb részben az Önkormányzati és kisebb részben a Humán Osztály látja el. Hatékonyabb, ha a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás feladatai abban a szervezeti egységben kerülnek ellátásra, ahol az ehhez kapcsolódó tapasztalat és szakértelem felhalmozódik. Megállapításra került továbbá, hogy az Önkormányzati Társulás operatív feladatainak ellátása nem igényli egy teljes állású kolléga munkaidejének kitöltését. A fentiek okán az a döntés született, hogy a hatékony mőködés fenntartása érdekében egy jogi végzettséggel rendelkezı kolléga részmunkaidıben lássa el a Társulás feladatait. A hivatkozott humánerıforrás átcsoportosítás eredményeképpen a Társulás feladatai a Polgármesteri Hivatal szervezetén belül a társulásokat érintı kérdésekben leginformáltabb és legtapasztaltabb szervezeti egységben, magasabb képzettségi szinten, kevesebb idıráfordítással kerül ellátásra, amely álláspontunk szerint a hatékony mőködésen túl jelentıs költségmegtakarítást is eredményez. A belsı ellenır márciustól táppénz ellátásban részesül, mivel gyermeket vár. A belsı ellenır foglalkoztatásával kapcsolatos költségek a határozatlan idıre alkalmazott köztisztviselı, valamint a helyettesítésére alkalmazott köztisztviselı idıarányos illetményeinek összeadásával kerültek megállapításra. Fent említett kistérségi referens közszolgálati jogviszonya év februárjában megszüntetésre került, a köztisztviselı által ellátott feladatokat a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztályán
2 dolgozó jogi referens kolléga végzi. Javasolom a Társulási Tanácsnak, hogy a jogi referens foglalkoztatása költségeinek 25%-át biztosítsa a Tanács üléseivel kapcsolatos ügyviteli, adminisztrációs és egyéb feladatok ellátására, tekintettel arra, hogy a jogi referens kolléga nem kizárólag a Társulással kapcsolatos teendıket végzi. Javaslom továbbá, hogy a társulással kapcsolatos teendıket ellátó jogi referens kolléga esetében ne kerüljön megállapításra sem üzemanyag költség, sem pedig mobiltelefon használat, tekintettel arra, hogy ezek a belsı ellenır esetében megállapításra kerülnek. Az elıterjesztés 2. számú mellékletében található egy összehasonlító táblázat a év és a évre vonatkozó foglalkoztatási költségek lakosságszám arányos bontásban. A megállapodás IV. fejezet 26. pontja szerinti hozzájárulás biztosítása és a mőködéssel kapcsolatos feladatok költségeinek elszámolása évben az alábbiak szerint alakul: 1. Jogi referens foglalkoztatásának költségei évre vonatkozóan: Iroda bérlet (rezsivel) Ft Ft Ft Ft Ft 2. Belsı ellenır foglalkoztatásának költségei évre vonatkozóan: Üzemanyagköltség Mobiltelefon használat Ft Ft Ft Ft Az együttmőködési megállapodás értelmében a kiadások fedezetére az éves várható költség ¼ részét a társulás minden negyedév 5. munkanapjáig átutalja az önkormányzat bankszámlájára. A ténylegesen felmerült költségekrıl az önkormányzat minden negyedévet követı hó 15-ig elszámolást készít, amely alapján a következı idıszakban utalandó korrigálható. Az év végi (IV. negyedév) elszámolás határideje az éves beszámoló leadását követı 10. munkanap. Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot a határozati javaslat elfogadására. Szekszárd, május 20. Ács Rezsı elnök
3 Határozati javaslat 1. A Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Társulás és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötött együttmőködési megállapodás 1. számú módosítását elfogadja azzal, hogy az együttmőködési megállapodás 1. melléklete helyébe jelen határozat melléklete lép. 2. A Társulási Tanács felhatalmazza az Elnököt az Együttmőködési megállapodás módosításnak aláírására. Határidı: május 27. Felelıs: Ács Rezsı elnök
4 1. számú melléklet Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Társulás mőködéséhez nyújtott hozzájárulás és a Társulás mőködésével kapcsolatos költségek elszámolásának ütemterve A megállapodás IV. fejezet 26. pontja szerinti hozzájárulás biztosítása és a mőködéssel kapcsolatos feladatok költségeinek elszámolása évben az alábbiak szerint alakul: 1. Jogi referens foglalkoztatásának költségei évre vonatkozóan: Iroda bérlet (rezsivel) Ft Ft Ft Ft Ft 2. Belsı ellenır foglalkoztatásának költségei évre vonatkozóan: Üzemanyagköltség Mobiltelefon használat Ft Ft Ft Ft Az együttmőködési megállapodás értelmében a kiadások fedezetére az éves várható költség ¼ részét a társulás minden negyedév 5. munkanapjáig átutalja az önkormányzat bankszámlájára. A ténylegesen felmerült költségekrıl az önkormányzat minden negyedévet követı hó 15-ig elszámolást készít, amely alapján a következı idıszakban utalandó korrigálható. Az év végi (IV. negyedév) elszámolás határideje az éves beszámoló leadását követı 10. munkanap.
5 2. számú melléklet és évre vonatkozó települések személyi foglalkoztatás költségei lakosságszám arányos bontásban: Kistérségi referens foglalkoztatásának költségei évre vonatkozóan: Belsı ellenır Jogi referens foglalkoztatásának költségei évre vonatkozóan: Belsı ellenır Település Lakosságszám Alsónána , , , ,60 Alsónyék , , , ,04 Báta , , , ,87 Bátaszék , , , ,76 Bogyiszló , , , ,24 Decs , , , ,22 Fácánkert , , , ,95 Fadd , , , ,18 Felsınána , , , ,00 Harc , ,60 Kéty , , , ,23 Kistormás , ,84 Kölesd , ,57 Medina , , , ,17 Murga , ,11 729, ,47 İcsény , , , ,23 Pörböly , , , ,29 Sárpilis , , , ,40 Sióagárd , , , ,17 Szálka , , , ,11 Szedres , , , ,85 Szekszárd , , , ,66 Tengelic , ,84 Várdomb , , , ,01 Zomba , , , ,
Döntés a Polgármesteri Konzultációs Fórum létrehozásáról
Az előterjesztés száma: 58/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2016. március 30. napján 18-órakor megtartandó ülésére Döntés a Polgármesteri
SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS BELSŐ ELLENŐRZÉSI ÜTEMTERV 2012. évre Jóváhagyta: Misóczki Anikó munkaszervezet-vezető 1 Ellenőrzési stratégia 2012 A belső általános stratégiai célja,
Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa november 6-i ülésének 3. napirendi pontja
Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 7100 Szekszárd, Tartsay u. 10. Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa 2009. november 6-i ülésének 3. napirendi pontja Tárgy: Elıadó:
JEGYZİKÖNYV. Jelen vannak: Szálka Község Önkormányzata. Bogyiszló Község Önkormányzata. Pálfi János polgármester. Távol maradtak:
JEGYZİKÖNYV amely készült a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2014. február 14-én (péntek) 10 óra 45 perc kezdettel Szekszárdon, a Polgármesteri Hivatal I. emeleti Konferencia
El terjesztés sorszáma: 6. Melléklet: 1
El terjesztés sorszáma: 6. Melléklet: 1 E L T E R J E S Z T É S a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 2-i ülésére TÁRGY: Tájékoztató a Társulás 2015. évi Bels
Településszintő munkaerı-piaci adatok február 20.
Bonyhád Lakó >65 nap (becsült) korú népes. Aparhant 111 6 8 11 5 0 466 7,7 777 4,6 0,65 Bátaapáti 41 45 5 14 6 11 160 28,1 296 15,20 2,12 Bonyhád 14045 619 218 166 50 186 6147 10,1 9576 6,46 0,90 Bonyhádvarasd
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 113. MELLÉKLET : 2 db TÁRGY: Javaslat a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyeleti díjak 2009. évi emelésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Településszintű munkaerő-piaci adatok április 20.
201. április 20. Bonyhád Lakó >65 nap Aparhant 1006 49 15 4 1 9 9 10 14 412 11,9 71 6,87 0,82 Bátaapáti 96 5 6 2 15 5 11 21 162 21,6 08 11,6 1,6 Bonyhád 1741 556 178 45 128 102 10 80 171 5568 10,0 9112
Településszintű munkaerő-piaci adatok november 20.
szintű munkaerő-piaci adatok Bonyhád >65 nap () Aparhant 1021 18 5 1 6 0 41 4,2 746 2,4 0,5 Bátaapáti 418 26 5 8 6 9 5 21 167 15,6 27 8,0 1,6 Bonyhád 160 40 87 64 87 69 79 52 119 5808 5,9 9475,6 0,7 Bonyhádvarasd
TÁRGY: Javaslat városüzemeltetési és intézmény-fenntartási feladatok ellátására
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 159. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat városüzemeltetési és intézmény-fenntartási feladatok ellátására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK
SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS
SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Javaslat a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás 2014. évi
49. számú elıterjesztés. Beszámoló a Kolping Támogató Szolgálat Szekszárd és kistérsége 2009. évi mőködésérıl
49. számú elıterjesztés A határozat-tervezet elfogadásához egyszerő többség szükséges! Bátaszék város képviselı-testületének 2010. március 30-án, 14-órakor megtartandó ülésére Beszámoló a Kolping Támogató
TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Településszintű munkaerő-piaci adatok január 20.
Bonyhád Aparhant 985 19 2 5 3 5 1 4 6 411 4,6 Bátaapáti 420 12 2 3 3 0 5 0 9 160 7,5 Bonyhád 13322 230 46 47 34 49 54 36 47 5547 4,1 Bonyhádvarasd 407 5 2 0 2 1 0 1 0 166 3,0 Cikó 870 23 5 5 3 8 7 7 11
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 13. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás között létrejött Együttmőködési megállapodás felülvizsgálata
Tolna megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó
Tolna megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Alsónána 150 Ft/m2 6000 Ft/év 2 Alsónyék 50 Ft/m2 8000 Ft/év 2000 Ft/fő 1,5 % 3 Aparhant 6500 Ft/év 2% 4 Attala 9000 Ft/év
1. célterület. Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése
1. célterület Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése Vonatkozó HPME azonosítója 670a01 Célterület azonosítója 1018192 Jogcím Közösségi célú fejlesztés UMVP intézkedés Életminőség/diverzifikáció Célterület
Bevezetett helyi adók (2013. január 1.)
Bevezetett helyi adók (2013. január 1.) Megye kód KSH-kód Település neve lakás Vagyoni típusú adók építményadó nem lakás Ft/m 2 vagy a forgalmi érték %-a telekadó Ft/m 2 vagy a forgalmi érték %-a Magánszemély
SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012.
SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012. Március 3. Tolna, Városi Hangverseny Helyszín: Tolna, Bezerédj Pál Szabadidőközpont 74/540-035 Március 3. Télűző Sárpilisen Helyszín: Önkormányzat és környéke Információ:
SZEKSZÁRD ÉS A TÉRSÉGÉHEZ TARTOZÓ ÖNKORMÁNYZATOK TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁSÁNAK LÉTREHOZÁSÁRÓL SZÓLÓ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS 8. SZ.
SZEKSZÁRD ÉS A TÉRSÉGÉHEZ TARTOZÓ ÖNKORMÁNYZATOK TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁSÁNAK LÉTREHOZÁSÁRÓL SZÓLÓ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS 8. SZ. MÓDOSÍTÁSA Mely létrejött : Alsónána Község Önkormányzata (székhely:
Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás évi rendjéről GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Tisztelt Ingatlantulajdonos!
GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Házhoz menő lomtalanítás Társaságunk 2013-ban bevezette az évente egy alkalommal, az ingatlantulajdonossal előre egyeztetett időpontban a háztartásban keletkezett
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szent Erzsébet Caritas Alapítvánnyal kötendı együttmőködési megállapodás jóváhagyása E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
10. célterület. Célterület neve: "Kell egy hely"- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai
10. célterület Célterület neve: "Kell egy hely"- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai Vonatkozó HPME azonosítója 670a10 Célterület azonosítója 1018284 Jogcím Közösségi
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 260 MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának, valamint a Társulás és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött
6. célterület. Célterület neve: "A hagyományokban él a szellemünk tovább"- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása
6. célterület Célterület neve: "A hagyományokban él a szellemünk tovább"- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása Vonatkozó HPME azonosítója 670f06 Célterület azonosítója 1018246
Iktatószám: TO-04I/30/640-6/2014. Ügyintéző: - Dr. Ugodi Andrea Járási Hivatalvezető Asszony. Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal
Dr. Ugodi Andrea Járási Hivatalvezető Asszony Iktatószám: TO-04I/30/640-6/2014. Ügyintéző: - Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal SZEKSZÁRD Bezerédj u. 1. 7100 Tárgy: Tájékoztatás kéknyelv betegségről
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 208. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat fennmaradó folyószámla hitelkeret átütemezésérıl E L İ T E R J E S Z T É S A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2013. július
2013. évi kistérségi rendezvények. Március. Április
2013. évi kistérségi rendezvények Március Március 21. Őcsény Városkörnyéki Mezei futóverseny - Őcsény több helyszín Deák István 70/943-6537 Április Április 20. Báta X. Hímestojás Fesztivál Bátai Tájház
HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
H ATÁROZA TOK HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2006. DECEMBER 5-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN - 1 - 70/2006. (XII.05.) Tkt határozat: Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 1./ A Homokháti Kistérség Többcélú
Szekszárd Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területén található közkutak Sorsz. Település Közkifolyó helye (utca) hsz/hrsz Átmérő (mm)
Szekszárd Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területén található közkutak Sorsz. Település Közkifolyó helye (utca) hsz/hrsz Átmérő (mm) Állapot (üzemel/ rossz/üzemen kívül) Megjegyzés 1. Aparhant
SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ELŐZETES SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TÁRSULÁS ÉS MUNKASZERVEZETE 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ELŐZETES SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TÁRSULÁS ÉS MUNKASZERVEZETE 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1 KÖZOKTATÁSI FELADATELLÁTÁS A közszolgáltatási feladatok közül kiemelt
E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA:.. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Fadd és Környéke Gyepmesteri Társulás társulási megállapodása E L Ő T E R J E S Z T É S.. KÖZSÉG/NAGYKÖZSÉG/VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK
Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 11-i ülésére
Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 11-i ülésére Tárgy: Javaslat az Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2015.
Sárospatak Város Jegyzıjétıl
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/53-240 Fax: 47/3-404 E-mail: [email protected] J A V A S L A T a 204. évi belsı i terv jóváhagyására Tisztelt Képviselı-testület!
Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa 2010. április 27-i ülésének 1. napirendi pontja
Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 7100 Szekszárd, Tartsay u. 10. Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa 2010. április 27-i ülésének 1. napirendi pontja Tárgy: Elıadó:
Döntés az Első Magyar Önkormányzati Víziközmű és Közszolgáltatási Társulás megszüntetéséről
Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. február 11-én 18 órakor megtartandó ülésére Az előterjesztés száma: 1/2015. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Döntés az Első
T o l n a Megye Járóbeteg szakellátás betegbeutalási rendje. 1. oldal
Belgyógyászat Idıskori belgy. gerontológiai szakr. Hypertona gondozás Anyagcsere, endokrinológia Gastroenterológia Sebészet Megyei Kórház R.I. Érsebészet Megyei Kórh. Szül.Oszt. Traumatológia Szülészet-Nıgyógyászat
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának december 17-i ülésére
Elıterjesztés sorszáma: 18. Melléklet: 1 db ELİTERJESZTÉS Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó
../2012.(IV.20.) Tktt. SZÁMÚ HATÁROZATA a Társulás 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról, zárszámadásáról
SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS../2012.(IV.20.) Tktt. SZÁMÚ HATÁROZATA a Társulás 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról, zárszámadásáról Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 97. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A IV. sz. vegyes fogászati körzet feladat ellátási kérdésének tisztázása E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SOSZÁMA: 204. MELLÉKLET: -1 db TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság vezetıi állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 145. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat köznevelési megállapodás kötésére a Négy Évszak Waldorf-pedagógiai Alapítvánnyal E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 230. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat az óvodák 2013/2014. nevelési évi óvodai, bölcsıdei és családi napközis csoportjaira E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
JEGYZİKÖNYV. Jelen vannak:
JEGYZİKÖNYV Készült a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2013. október 25-én (péntek) 10.00 órai kezdettel Szedresben megtartott ülésérıl Jelen vannak: Alsónyék Község Önkormányzata
3. célterület. Célterület neve: "PORTÉKA"- Helyi termékek piacra jutásának támogatása
3. célterület Célterület neve: "PORTÉKA"- Helyi termékek piacra jutásának támogatása Vonatkozó HPME azonosítója 670b03 Célterület azonosítója 1018208 Jogcím Vállalkozási alapú fejlesztés UMVP intézkedés
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére
. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TEL.: FAX.:
Tisztelt Képviselı-testület! DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : [email protected] Elıterjesztés Dorog Város Képviselı testületének
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 75-1/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2009. február 26-án 7 óra
BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-12 / 2014. Sorszám: 5. ELİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. december 22-én tartandó ülésére Tárgy:
T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY
ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 99. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Beszámoló a "Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának mőködésének átvilágítása és szervezetfejlesztésének megvalósítása" c.
5. számú elıterjesztés. Szekszárd Szedres Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsa november 19-i ülésére
5. számú elıterjesztés Szekszárd Szedres Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsa 2013. november 19-i ülésére Tárgy: Javaslat az óvodapedagógusokat megilletı kötelezı illetménypótlékok mértékének
4. célterület. Célterület neve: "Vállalkozásfejlesztés az alapoktól"- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása
4. célterület Célterület neve: "Vállalkozásfejlesztés az alapoktól"- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása Vonatkozó HPME azonosítója 670b04 Célterület azonosítója 1018215 Jogcím
17. sz. melléklet Az óvodai és iskolai feladatellátás és a feladatellátás fejlesztése településenként
17. sz. melléklet Az óvodai és iskolai feladatellátás és a feladatellátás fejlesztése településenként A mikrotérség neve A mikrotérséghez tartozó települések Alsónána óvoda Társulás Várdombbal VárdombAlsónána
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 8. MELLÉKLET : 3 db TÁRGY: Javaslat az Újra Dolgozni Tolnában Egyesülettel együttmőködési megállapodás megkötésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Előterjesztés a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának február 2-i ülésére
Előterjesztés sorszáma: 1. Melléklet: 1 db Előterjesztés a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 2-i ülésére Tárgy: Javaslat Szekszárd és Térsége Önkormányzati
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.../2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv
1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 1. helyen végzett szállító pontszáma. 2. helyen végzett szállító
Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület 1. helyen végzett 1. helyen végzett pontszáma 1. helyen végzett pályázatának benyújtási ideje 2. helyen végzett
GE_Terv_1819_1. Település Közterület POD azonosító Szerződéses volumen Szerződéses időszak Profil besorolás RHD tarifa
Település Közterület POD azonosító Szerződéses volumen Szerződéses időszak Profil besorolás RHD tarifa Szekszárd Déli Kertváros (szennyvíztelep) HU000120F51-U-SZEK-VIZ-SZENNYVIZT 1340659 2018.07.01. -
