1. Az iskola keletkezésének története 1.1. Jelenlegi (Bem téri) épület megépülése előtt:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. Az iskola keletkezésének története 1.1. Jelenlegi (Bem téri) épület megépülése előtt:"

Átírás

1 1. Az iskola keletkezésének története 1.1. Jelenlegi (Bem téri) épület megépülése előtt: Az es forradalom és szabadságharc hatására megindult gazdasági fejlődést az 1867as kiegyezés meggyorsította. A mezőgazdaság fejlődése, a gyors iparosodás a kulturális élet felélénkülését eredményezett, mely hamarosan éreztette hatását az oktatási követelményekre. Már 1872ben megalkották a három évfolyamos középkereskedelmi iskola szervezeti szabályzatát, amelyből a századfordulóra fejlődött ki a felsőkereskedelmi iskola. Győrött ebben az időben jelentek meg a felsőkereskedelmi iskola létesítésére való törekvések, így volt ez a Baross esetében is. Melynek anyagi alapját a Győri Első Takarékpénztár, a Győri Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a város módos polgárainak adományai és alapítványai teremtették meg. A város vezetése az április 23án tartott közgyűlésen elhatározta az iskola megalapítását. [Ettől a dátumtól számított az iskola fennállásának ideje] szeptemberében ideiglenes helyen a Bástya u. 36. számú házban tartották meg az első tanévnyitót. Közben pedig a Gárdonyi Géza út 10. szám alatt (korabeli néven Fácán utca) felépült az iskola épülete, mely 65 éven át adott otthont a Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű iskola elődjének. 1.ábra: Régi iskolaépülete régen [1.] után 2.ábra: A régi iskolaépület rekonstrukció Ma: NYME Apácai Csere János Karának ad otthont [3.] Ez idő alatt az intézmény egyre fejlődött, tanulólétszáma növekedett, mindhárom évfolyamon párhuzamosan tartottak az oktatást. A növekvő létszám miatt az épület egyre szűkebbnek bizonyult. Már készen voltak az új épület tervei és jóváhagyásra vártak, amikor kitört az első világháború. Ekkor több más korabeli épület mellett katonai célokra vették igénybe az intézményt. Majd a világháború után, 1919ben miniszteri rendelt emelte négy évre az iskola tanulmányi idejét. Az 1920as évektől kezdődően folyamatos tanulólétszám növekedés volt megfigyelhető, amíg az 1928ban bekövetkező gazdasági válság hatására egyre kevesebben engedhették meg maguknak, gyerekeiknek az iskoláztatást. Így, az 1930as évek közepére a tanulók létszáma felére esett vissza, így végig funkcionálisan megfelelőnek bizonyult a korabeli Gárdonyi Géza úti intézmény épülete. 1

2 A második világháború évei alatt nehézségek ellenére, de folyamatos volt a tanítás. Ez idő alatt is nagyrészt az intézmény épületét a katonaság vette igénybe május 10én ünnepelt fennállásának 50 éves jubileumát, melyről Udvaros István (akkori polgármester) ünnepi beszédében így vélekedett: "tornaterme most sincs az iskolának. A helyzet végleges rendezése az általános újjáépítéssel függ össze, mert a világháború rombolásai súlyos kárt okoztak az iskola felszerelésében is. [...] Kívánom, hogy a jubiláló intézet a magyar újjáépítés kezdetén a következő félévszázadot rugalmassággal és fiatalos lendülettel kezdje meg."[2] Az iskola történetében a következő néhány év számos változást hozott, amit leginkább az intézmény megnevezésében követhetünk nyomon. 1947: közgazdasági középiskola 1949: közgazdasági gimnázium 1952: közgazdasági technikum ipari tagozat 1959ben Elindultak az első nyelvi tagozatos osztályok, amelyekben csoportbontásban, heti 6 órában tanultak a diákok idegen nyelvet az akkor kötelező orosz mellett németet, angolt és spanyolt is. Az iskolareform idején is megmaradt a szakmai specializálódást jelentő ágazati bontás az iskola tanrendjében. Továbbá a nyelvi osztályok magas szintű nyelvoktatása az idegen nyelvi gép és gyorsíró osztályokkal bővült tovább. Az iskola tanuló létszáma kinőtte az épületet, amihez a két a tantermes épületbővítés csak átmenetileg oldotta meg az oktatás tanterem szükségeit. Mindeközben az iskola létszáma tovább emelkedett, ezért az iskola építkezésbe kezdett. [1.] 1.2. Jelenlegi (Bem tér) épület megépülése: A megyei vezetés döntése alapján 1964ben kapta meg a Bem téren felépült új iskolaépületet engedélyét és megkezdődött az építés. Az akkori tanulólétszám (14 osztály) nagy örömmel vette birtokba a tornateremmel, sportpályával, étkezővel rendelkező épületet. 3.ábra: Főépület építkezés alatt, déli oldal, DKi sarok [2.] 4.ábra: Főépület építkezés alatt, dél nyugati oldal[2.] 2

3 5.ábra: Építkezés alatt, csatlakozó 1 szintes 6.ábra: Tornaterem építkezés alatt, nyugati oldal [2.] menza épületszárny [2.] 7.ábra: Tornaterem főépületből építkezés közben [2.] 1.3. Az építkezés és előzményei: 8.ábra: Tornaterem nyugati, homlokzata, eredeti csatlakozása [5.] A tervezés feladatát a Győri Tervező Vállalat akkori igazgatója, Hegedűs Ernő kapta. Az 1961es oktatási törvény nem csak az oktatási struktúrát szabta át, hanem az oktatási épületek építészeti normáit is előírta. Ezek többek között általános alapegységek méreteire, alaprajzi összefüggéseire is vonatkoztak. A normák jól átgondoltak voltak, ugyanakkor a hazai szerény gazdasági realitások alapján álltak. Ezek a normák azonban tervezéskor még nem voltak érvényben, aminek köszönhetően bővebb és igényesebb kialakítású épület épülhetett, ami később vitáknak adott alapot a normákkal szemben. A megvalósult megoldás, amelyet a későbbi tervezési irányelvek már nem is javasoltak, egyrészt a gazdaságosság és a viszonylag szűk telek optimális területfelhasználásának kényszere volt, másfelől viszont az előtte elterülő nagyméretű park városias, de nem túlméretezett lezárását is adta. A 16 tanterem és egyéb oktatási helyiségek a négyszintes főtömegben helyezkednek el. Egy derékszögben tört nyaktaggal ehhez kapcsolódik Dugonics utcára néző tornatermi szárny. 3

4 Funkcionális felépítése gondosan átgondolt, az akkori igényeket megfelelően teljesítette, melyről a Magyar Építőművészet 1965ben megjelent cikkében (Reischl Péter írása) beszámolt: A bejárati csarnok a bejárattal szembe helyezett háromkarú lépcsővel kapcsolódik a szintenként kialakított zsibongó terekkel, melyek a különböző funkcionális egységeket szintenként elválasztják, illetve összekapcsolják. A földszint tornatermeket, ifjúsági és úttörő szobát, éttermet, külső, függetlenített megközelítéssel konyhaüzemet, valamint a főtömegtől elválasztott földszintes elrendezésű helyiségeket tartalmaz. A második szinten az igazgatási helyiségek, a tantermek, a harmadik szinten az előadóterem és a tantermek, a negyedik szinten ugyancsak előadóterem, a tantermek és a rajzterem került elhelyezésre. Az utóbbi északi tájolású felülvilágítós megoldású. Az iskola tantermei egyoldali megvilágítású oldalfolyosós rendszerűek, ezáltal az oktatási és igazgatási helyiségek a térre nézve a helyszíni adottságok folytán kedvező DKi tájolásúak. [...] Átgondolt a zsibongó területek szintenkénti eloszlásának súlyozása. A harmadik szintre helyezett nagyméretű központi zsibongó, mely belsőépítészeti hangsúllyal nyert kialakítást, elhelyezésénél fogva biztosítja, hogy a tanulók csupán egy szintkülönbséggel, akár a harmadik szinten lévő központi zsibongót, akár a földszinti zsibongó előcsarnokot elérjék. [6.] Homlokzatkialakítása a mai napig eredeti állapotban található. A tér felé néző déli homlokzatot különböző színű kerámiaburkolat díszíti, melyet két oldalról (kelet és nyugati oldal) homogén fehér mészkővakolat határol. A földszinti sáv végig téglával burkolt, ami a földszintes, átforduló (menza épület, későbbi emeletráépítés) épület és a tornaterem homlokzati burkolata szintén eredeti állapotban van a mai napig. A nyílászáró szerkezetek jó arányban elhelyezett homlokzati fehér színűek. Habár ezek már nem az eredeti állapotot idézik. Időközben megtörtént a nyílászárók korszerűsítése, ami újra esedékes lenne már. Például a tornaterem ablakai a csere után teljesen más osztású változott, valamint anyaga is polikarbonátra változott. Mai ugyan kevesebb osztással ellátott, de fényáteresztő képessége lényegesen rosszabb. A tér felőli főépület a homlokzati megtörését az eredetileg rajzteremnek tervezett helyiség okozta. Ez szintén a mai napig őrzi eredeti megjelenését, bár némi átalakításon esett át. Eredetileg a délkeleti tájolást megszüntetve a rajzterem homlokzati nyílászárót nem kapott, hanem ott egy kiugró, vasbeton tömeg töri meg a mozgalmas homlokzati struktúrát. Megvilágítása eredetileg felülvilágítókkal volt kialakítva, amit az idők során szerkezeti, funkcionális és/vagy korszerűtlen energetikai tulajdonságok miatt kibontásra és elfalazásra kerültek. Ez bizonyára egy teljesen sötét termet eredményezett volna, ezért a rajzterem és a közvetlen szomszédos terem határoló falát áthelyezték, hogy ne legyen teljesen sötét az átalakított terem. De még így is elmondható erről a teremről, hogy az egy darab homlokzati nyílászáróval a természetes megvilágítása csekély. A belső udvarban sportpálya helyezkedik el szilárd burkolattal. A belső udvari homlokzatok dísztelenek, funkcionális kialakítást tükröznek, amit a későbbi kiegészítések, bővítések megtörtek az eredeti megjelenéshez képest. A tornaterem az a pontja a beruházásnak ahol a tervező jelentősen túllépte a normák érékét. Nettó, hasznos alaprajzi mérete 16,00 x 28,00 méter, lényegesen nagyobb a 4

5 meghatározott normánál. Épülésének idején a város akkoriban legnagyobb sportolási célokra épített tere. Egyedi karakteres megjelenést a csarnok 1012 cm vastag vasbeton födémszerkezete adja a homogén téglaburkolatú falak mellett, mely külső megjelenésében eredeti állapotban található. A födémszerkezetet a tört lemez tartók alkotják, ami a homlokzaton csőszerűen jelenik. Ebbe került beillesztésre a nyílászáró szerkezetek. Tervezési program és az OTPMÉM (közösségi épületekre vonatkozó beruházási, területi és költségnorma) összehasonlítása: Norma programigénye 10 x 20 m alapterületű tornaterem 10 tanterem + 2 műhelyterem Szolgálati lakás 52 m 2 KISZ helyiség 36 m 2 Ifjúsági könyvtárat nem tartalmazza Tornaterem szellőzését nem tartalmazza 12 tcs. gimnázium beépített m m 3 Norma szerinti bruttó m 3 ár 679,6 Ft/m 3 [6.] Megvalósult tervezési program: 16 x 28 m alapterületű tornaterem 12 tanterem + 2 műhelyterem Szolgálati lakás 120 m 2 KISZ helyiség 52 m 2 Ifjúsági könyvtár 15 m 3 Tornatermi szellőzőgépház tervezési program beépített m 3 A beépített bruttó m 3 ára 651,1 Ft/m 3 [6.] Látható hogy a tervezési program lényegesen túllépett a építéskor és tervezéskor bevezetés előtt álló norma mellett, ami miatt akkoriban több kritika is megjelent. Egy ponton viszont a norma alatti eredményt hozott, ez pedig a költséghatékonyság volt. 9.ábra: Tornaterem beltér, [7.] 10.ábra: Tornaterem beltér, ma 1.4. Jelenlegi épület megépülése után (bővítések) Funkcionális térszervezés hiányosságai miatt az utóbbi évtizedben több átépítésen, bővítésen is átesett az iskola. Az 1960as években épített iskolákból többnyire hiányzott a közösségi tér, az aula. Ezt és egyéb funkcionális igényt hivatott pótolni az 1990es években több lépésben készült beruházások. 5

6 Az eredetileg 1 szintes tornatermi nyaktag egy szinttel való megemelése 1999es terv majd a tornaterem és főépület közé szorított pozícióba elhelyezett aula Baross terem 1996os tervek szerint készült. Az aula acélszerkezetű lapostetős fedett szabálytalan alaprajzú csarnok már a 90es évek jellemező forma és anyaghasználatát alkalmazza. Függőleges belső tér felé az elhatárolást az illeszkedés miatt téglaburkolatú fal és négyzetes ablakosztást használja. Az új aulába az egykori udvari kijáraton át lehet bejutni, a földszinti közlekedőn keresztül. Mindkét tervet a TALENTPLAN Tervező Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Tervezők: Lados Péter és Németh Gyula ábra: Baross terem építkezés közben [1.] 6

7 15.ábra: Tornaterem átépítés után eltakart korábbi ablaka. 16. ábra: Tornaterem egyetlen beltérből megközelíthető nyílása 17.ábra: Összekötő nyaktag emeletráépítés után, ma 18. ábra: Tornaterem polikarbonát ablaka 19.ábra: középfolyosó, tornaterem felé 20. ábra: Elhatárolás, mobilfal, emeletráépítésnél 7

8 21.ábra: Tornaterem födémszerkezet részlete [2.] 22.ábra: Földszinti alaprajz, főépület, összekötő nyaktag és tornaterem [2.] 8

9 1.5. Építkezés után, az iskola története kronológiai sorrendben: 1969ben Kereskedelmi Szakközépiskola néven volt megnevezve az intézmény, egészen 1982ig. Ez idő alatt a gazdaságilag élet fejlődött, az ügyviteli munka gépesítése megkövetelte, hogy a tanulók ismereteket szerezzenek e téren is. Ennek hatására megkezdődött az ügyviteli géppark kialakítása. Ez kezdetben kési és villamos meghajtású számítógépekből és mechanikus könyvelőgépekből állt. 1982ben a kereskedelmi osztályokat országosan, egységesen átnevezve Kereskedelmi Szakiskola néven folytatta tevékenységét tovább. A folyamatos technika fejlődése kezdetben a tantermek helyett, géptermek kialakítását igényelte, melyet a felgyorsult technika fejlődése jelentős mennyiség és minőség változása győzött le. (A kezdeti Commodore gépeket először IBM PCk, majd 1992ben PCk váltották fel). A rendszerváltás előszeleként a 80as évek végén kezdődtek azok a gazdasági változások, amelyek szükségessé tették a közgazdasági képzés fejlesztését. Ez leginkább az idegen nyelvi oktatás finomításában és a számítástechnika, mint kötelező tantárgy jelenlétében mutatkozott meg. Az 1990es évek elejéig továbbra is négyéves (középiskolai) képzési szerkezet volt meghatározó, aminek a végén a diákok érettségi vizsgát tettek. 1993ban jött létre a Baross Gábor Középiskolai Alapítvány, melynek célja a kiváló illetve hátrányos helyzetű tanulók anyagi támogatása, Baross Gábor hazai és külföldi emlékeinek ápolása, nemzetközi szakmai diákcsere támogatása, iskolai eszköztár fejlesztése. 1993ban PHARE pályázatot nyert az iskola. Az Emberi erőforrások fejlesztése c. világbanki hitelből finanszírozott programhoz. Szintén ettől az évtől került bevezetésre az 5 éves képzés, a 13. évfolyam a szakképzés éve lett, továbbá az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő közgazdasággal kapcsolatos központi programok alapján történő szakmai és vizsgáztatási követelményeknek megfelelő oktatás osztrákmagyar két tanítási nyelvű képzési módhoz kapcsolódó Európai uniós pályázat Phare CBC program elnyerése. 30 millió forint német nyelvű tanagyaok kidolgozására. Parnerintézményi kapcsolatok kiépítése (Eisenstadt, Krumbach, Salzburg), e learning oktatás kiépítése folyamatosan es tanévtől a 13. évfolyamon új oktatási szak került bevezetésre különböző cégek kezeményezésének hatására a Humánerőforrás Fejlesztési Alapítvány által ügyfélszolgálati asszisztens, integrált ügyfélszolgálati asszisztens májusában ünnepelte fennállásának 110. éves évfordulóját az iskola Napjainkban a nappali tagozaton 20 osztálynyi tanuló létszám tanul az iskolában (érettségire, OKJs vizsgára készülő). Továbbá levelező tagozaton 1,5 éves pénzügyiszámviteli ügyintézők tanulnak. Összesen megközelítőleg 650 diák. [1.] 9

10 Források: [1.] [2.] [3.] [4.] GYŐRI TERV [5.] Egri Zoltán, Reischl Péter, Zólyomi Alfonz: Iskolaépületek (szerk.: Zempléni Antal), Műszaki Könyvkiadó, Budapest, [6.] Magyar Építőművészet: Reischl Péter: Közgazdasági Technikum, Győr., 1965/4. p [7.] 10

11 HŐ ÉS PÁRATECHNIKA Általános ismertetés: Rétegrendek: Az általunk felvett rétegrendek a Baross iskola meglévő tervei alapján lettek felvéve. Mivel az iskola épülete többször is bővítve, vagy felújítva lett a terveken lévő rétegrendekhez képest eltérések lehetnek, azaz a jelenlegi beépített burkolatok kerültek a rétegrendekbe. Valamint azon rétegrendek, amelyek nem voltak megtalálhatóak az iskolától kapott tervdokumentációba azokat egyénileg, az adott épület korának megfelelően próbáltuk meghatározni és felvenni. Az épületben található falazat részletes rétegrendjéről nem találtunk dokumentációt, csak a teherhordó fal anyagáról és burkolatáról. A nyílászárók hőátbocsátási tényező értékei a rendeletben meghatározott maximum értékeknek lettek feltételezve, mivel a pontosan beépített nyílászárók értékei nem ismertek, valamint már valószínűleg romlottak az értékek. Program A hő és páratechnikai számításokhoz a WINWATT programot használtuk, amely a számításokat a A 7/2006. TNM rendelet által előírt határértékek figyelembevételével végzi. Mivel a WINWATT program nem tartalmaz minden olyan anyagot, valamint szerkezetet amely a Baross Iskola épületébe beépítésre került, így ezeket a programban megtalálható, más anyagokkal illetve szerkezetekkel helyettesítettük, figyelembe véve, hogy a helyettesítő elem hővezetési tényezője, valamint paraméterei megegyezzenek az adott, beépítésre került szerkezet paramétereivel. Hő és Páratechnikai Szakvélemény A szabályozás alsó szintje: A határoló és nyílászáró szerkezetek hőátbocsátási tényezőire vonatkozó értékeket tartalmazza. Nyílászárók: Régi fa ablakok változó üvegezési aránnyal U határ =1,60 W/m 2 K U tényleges =1,60 W/m 2 K megfelel Felújított épületrészbe beépített műanyag ablakszerkezet U határ =1,60 W/m 2 K U tényleges =1,60 W/m 2 K megfelel Tornaterem műanyag ablakkeret 2 cm polikarbonát lemez kitöltéssel üvegezés helyett U határ =1,60 W/m 2 K U tényleges =1,80 W/m 2 K nem felel meg 11

12 Falak: 38 cm kevéslyukú égetett agyagtégla, 4 cm falburkoló tégla külső burkolattal U határ =0,45 W/m 2 K U ténylege s=1,24 W/m 2 K nem felel meg 38cm kevéslyukú égetett agyagtégla, 4 cm falburkoló tégla, kétoldali hőszigetelés U határ =0,45 W/m 2 K U tényleges =0,38 W/m 2 K megfelel 38 cm kevéslyukú égetett agyagtégla 4 cm falburkoló tégla külső oldali hőszigetelés U határ =0,45 W/m 2 K U tényleges =0,679 W/m 2 K nem felel meg Lapostető: Baross terem zárófödém szerkezet U határ =0,25 W/m 2 K U tényleges =0,333 W/m 2 K nem felel meg Öltöző szárny SPANDECK zárófödém U határ =0,25 W/m 2 K U tényleges =0,218 W/m 2 K megfelel Árkád feletti födém: Könyvtár árkád feletti födémszerkezete U határ =0,25 W/m 2 K U tényleges =0,541 W/m 2 K nem felel meg Padlószerkezet Baross terem padlószerkezet h=0,00m U határ =0,5 W/m 2 K U tényleges =1,04 W/m 2 K nem felel meg Öltöző blokk padlószerkezet h=0,60m U határ =0,5 W/m 2 K U tényleges =1,67 W/m 2 K nem felel meg 12

13 A szabályozás második szintje: Fajlagos hőveszteség tényező: q [W/m 3 K] Az egységnyi hőmérséklet különbség hatására távozó hőáramot fejezi ki egységnyi fűtött térfogatra vonatkoztatva. A vizsgált teljes épület vagy épületrész transzmissziós hőveszteségének és a hasznosított passzív sugárzási hő nyereségének algebrai összege: q=1/v*(σau+σiψ(q sd Q sid /72)) Értéke függ az épület formai kialakításától, szerkezeteitől, tájolásától, környezetétől. A fűtött épülettérfogatot határoló össz. felületbe beszámítandó a külső levegővel, a talajjal, a szomszédos fűtetlen terekkel és fűtött épületekkel érintkező valamennyi határolás. A fajlagos hőveszteségtényező megengedett legnagyobb értékét a felület/térfogat arány függvényében a lenti ábra szemlélteti ha A/V<=0,3 qm=0,2 W/(m 3 K) ha 0,3<=A/V<=1,3 q m =0,086+0,38*(ΣA/V) W/m 3 K) ha A/V>=1,3 q m =0,58 W/(m 3 K) A/V= 0,39 m 2 /m 3 q határ =0,217 W/m3K; q tényl =0,324 W/m 3 K => nem felel meg Az épületrész hőveszteségtényezője: 181,126 kw A fajlagos hőveszteségtényező meghatározása mellett vizsgálni kell az épület sugárzási nyereségből származó nyári túlmelegedésének kockázatát is. Ha a sugárzási nyereségek hatását nem vesszük figyelembe (ez az egyszerűsített eljárásban megengedett a biztonság javára történő elhanyagolás), akkor a fajlagos hőveszteségtényező követelményértékeiből az épülethatároló szerkezetek átlagos hőátbocsájtásitényezőjének felső határértéke is származtatható a következő összefüggés szerint: U m =0,086(V/A)+0,38 [W/m 2 K] A: Fűtött térfogatot határoló épületszerkezetek összfelületei V: Fűtött épületszerkezet 13

14 A biztonság javára az épületet erősen hőhidasnak feltételeztük. Tehát ΣI/A homl >=1A nyári túlmelegedés kockázatának jellemzése egyszerűsített számítás során elhagyható. Az épületről ránézésre megállapítható a fajlagos tömeg szerinti besorolása. Nehéz. m>=400kg/m 2 A szabályozás legfelső szintje: Összesített energetikai jellemző: A vizsgált épület vagy épületrész rendeltetésszerű használatához szükséges teljes energiafelhasználást jellemzi primer energiában kifejezve:e p [kwh/m2a].az épület fajlagos összesített energetikai mutatója függ az épület és a benne található gépészet kialakításától, azaz az épület szerkezeteitől és az épület rendeltetésétől. Az épület rendeltetésétől függő követelményeket a 7./2006 TNM rendelet adja meg az épület lehűlő felület/fűtött térfogat arányában. Oktatási épületek esetén: A/V<0,3E p =90 0,3<A/V<1,3E p =164(A/V)+40,8 A/V>1,3 E p =254 Sajnos az osztályba sorolást el kellett hanyagolnunk megfelelő információk hiányában gépészeti rendszerekről. Mert az összesített energetikai jellemző az épületgépészeti rendszerek egységnyi fűtött térfogatra vonatkozó, primer energiában kifejezett, kwh/m 3 mértékegységű fogyasztása. Tartalmazza a fűtési, légtechnikai, melegvíz ellátási és a világítási rendszereinek a fogyasztását, beleértve e rendszerek hatásfokát s önfogyasztását. A fentiek alapján feltételezhető, hogy az épület egyik része sem felelne meg. Összegzés: Bármelyik szint átlépése esetén, már nem megfelelő energetikai szempontból az épület. Az energetikailag nem megfelelőnek minősített épület nem von maga után szankciót. De a fenntartási költségekben és a benntartózkodó emberek komfortérzetének minőségében jelentkezik, valamint csökkenti annak értékét. A már használatba vett, meglévő épületeket nem kell tanúsítani, csak tulajdon átruházás, agy érbeadás esetén. Megjegyzés: 1000m 2 nél nagyobb nettó fűtött alapterületű épület lényeges felújítása esetén olyan követelményértékekkel kell számolni, mint új építésű házak esetén. Megoldási javaslatok, lehetőségek: A fontosabb épületszerkezetek energetikailag nem felelnek meg, ahogyan ez a termográfiai elvételeken is látható. Ezért mindenképpen az egyes szerkezetek hőtechnikai tulajdonságainak javításával változtathatnánk az épület össz energetikai jellemzőin. A falszerkezetek esetében egyértelmű energetikai javulást eredményezne az épületrész hőszigeteléssel való körbeburkolása. Ami a meglévő falburkoló tégla lebontásával járna, de a burkolat modern anyaggal helyettesíthető akár. A hőszigeteléssel ellátott falszerkezetek sem felelnek meg a hőtechnikai követelményeknek, így ott is a hőszigetelés megvastagítására lenne szükség. Hőtechnikailag a külső hőszigetelés a legmegfelelőbb mivel nem csökkenti a hőtároló tömeget. a szerkezetnek. 14

15 A nyílászáró szerkezetek esetében nincs szükség felújításra, mivel a korábbi felújítások során műanyag nyílászáró szerkezetek kerültek kialakításra. Talán a tornaterem polikarbonáttal helyettesített üvegszerkezetét lehetne kicserélni, mivel az nem felel meg az energetikai követelményeknek. A Baross terem fa szerkezetű ablaka viszont mind a padlóvonalba mind a lapostető vonalában erősen hőhídas képet mutat a termográfiai felvételeken, így ott valamilyen megoldást kell keresni. A lábazat szempontjából, mivel a padlószerkezetet már nem lehet jobban leszigetelni, ezért az ablakcsere lenne a legalkalmasabb, a lapostetőnél pedig kiegészítő hőszigetelés elhelyezése megoldhatná a problémát. A lapostető szerkezetek sem felelnek meg a hőtechnikai követelményeknek, kivéve azt a födém mezőt ami az öltözők felett található. A többi födémszerkezet felújítása sem túl bonyolult művelet, mivel csak a hőszigetelés vastagságát kell megváltoztatni. 15

16 Szerkezetek 16 Épület: Baross Gábor Szakközépiskola Baross terem Dátum: Szerkezet típus x y U Ψ ν ε m mt b megnevezés [m] [m] [W/m 2 K] [W/mK] h [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [kj/m 2 Ks 1/2 ] Baross terem szerkezetek Baross terem ablak 546/720 ablak (külső, fa és PVC) 5,46 7,2 1,60 0 Baross terem szerkezetek Baross terem ablak 832/720 ablak (külső, fa és PVC) 8,32 7,2 1,60 0 Baross terem szerkezetek Baross terem lapostető padlásfödém ,37 27, Baross terem szerkezetek Baross terem tetőbevilágító felülvilágító ,50 0 Baross terem szerkezetek Barossterem külső fal 1 külső fal 1 1 0,46 306, Baross terem szerkezetek Barossterem padló padló (talajra fektetett) 0 1 0,95 176,43 11, ,727 Kisterem szerkezetek Kisterem ablakszerkszet 270/180 ablak (külső, fa és PVC) 2,7 1,8 1,60 0 Kisterem szerkezetek Kisterem ajtó 180/280 ajtó (belső, fütött terek közt) 1,8 2,8 1,60 0 Kisterem szerkezetek Kisterem épületek közti fal belső fal (fűtött épületek közt) 0 0 0,67 103,46 11, Kisterem szerkezetek Kisterem külső fal külső fal 0 0 0,68 110,07 13, Kisterem szerkezetek Kisterem Lapostető tető 0 1 0,28 494,93 12, Kisterem szerkezetek Kisterem padlószerkezet padló (talajra fektetett) 0 1 1,15 103,78 10, ,727 Kisterem szerkezetek Kisterem talajon fekvő padló padló (talajra fektetett) ,19 14, ,31 Öltözőblokk szerkezetek 1. padlószerkezet padló (talajra fektetett) 0 1 1,7 7 7, ,727 Öltözőblokk szerkezetek 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 0 1 1,7 7,21 7, ,727 Öltözőblokk szerkezetek 1.2 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 0 1 1,55 6,8 7, ,727 Öltözőblokk szerkezetek 2.1 Közbenső födém belső födém (felfelé hűlő) 0 1 1,24 31,13 8, / 27 1,288 Öltözőblokk szerkezetek 2.2 Közbenső födém belső födém (felfelé hűlő) 0 1 1,14 74,59 11, / 37 1,166 Öltözőblokk szerkezetek 2.3 Közbenső födém belső födém (felfelé hűlő) 0 1 1,22 52,13 10, / 28 1,308 Öltözőblokk szerkezetek 2.4 Árkád feletti födém árkád feletti födém 0 1 0,54 252,59 12, ,734 Öltözőblokk szerkezetek 2.5 Közbenső födém belső födém (felfelé hűlő) 0 1 1,09 67,87 11, / 67 1,308 Öltözőblokk szerkezetek 2.Közbenső födém belső födém (felfelé hűlő) 0 1 1,25 30,9 8, / 27 1,288 Öltözőblokk szerkezetek 3. Lapostető tető 0 1 0,28 494,93 12, Öltözőblokk szerkezetek 3.1 Lapostető tető 0 1 0, Öltözőblokk szerkezetek 38 fal + vakolat külső fal 0 0 1,31 33,36 12, Öltözőblokk szerkezetek 38 fal 4cm falburkolat külső fal 0 0 1,24 43,08 13, Öltözőblokk szerkezetek ablak 100/60 ablak (külső, fa és PVC) 0,9 0,6 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 120/200 ablak (külső, fa és PVC) 1,2 2 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 200/200 ablak (külső, fa és PVC) 2 2 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 245/200 ablak (külső, fa és PVC) 2,45 2 1,60 0 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp Rettig Hungary Kft.; 9200 Mosonmagyaróvár, Kühne Ede tér 2. Tel: ; Fax: ;

17 Szerkezetek 17 Szerkezet típus x y U Ψ ν ε m mt b megnevezés [m] [m] [W/m 2 K] [W/mK] h [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [kj/m 2 Ks 1/2 ] Öltözőblokk szerkezetek ablak 245/90 ablak (külső, fa és PVC) 2,45 0,9 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 255/200 ablak (külső, fa és PVC) 2,55 2 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 277/235 ablak (külső, fa és PVC) 2,77 2,35 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 277/90 ablak (külső, fa és PVC) 2,77 0,9 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 30/50 ablak (külső, fa és PVC) 0,3 0,5 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 500/312 ablak (külső, fa és PVC) 5 3,12 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 75/200 ablak (külső, fa és PVC) 0,75 2 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 75/270 ablak (külső, fa és PVC) 0,75 2,7 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek ablak 75/310 ablak (külső, fa és PVC) 0,75 3,1 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek bejárati ajtó 255/310 üvegezett ajtó (külső, fa és PVC) 2,55 3,1 1,60 0 Öltözőblokk szerkezetek belső fal 10cm belső fal (fütött terek közt) 0 0 1,88 5,55 3, / 69 Öltözőblokk szerkezetek belső fal 51cm belső fal (fütött terek közt) 0 0 0,71 233, / 74 Öltözőblokk szerkezetek Felső szint Ytong fal külső fal 0 0 0,46 82,45 12, tornaterem szerkezet Tonaterem falszerkezet 51 cm külső fal 0 0 0,99 131,63 17, tornaterem szerkezet Tornaterem ablak 20/50 ablak (külső, fa és PVC) 0,2 0,5 1,60 0 tornaterem szerkezet Tornaterem ablak ötszög ablak (külső, fa és PVC) 7,05 1 1,80 0 tornaterem szerkezet Tornaterem ajtó 160/220 ajtó (külső) 1,6 2,2 1,80 0 tornaterem szerkezet Tornaterem falszerkezet 38 cm külső fal 0 0 1,24 43,08 13, tornaterem szerkezet Tornaterem lapostető II. tető 0 1 0,86 25,94 7, tornaterem szerkezet Tornaterem lapostető II.a tető 0 1 1,59 9,01 4, tornaterem szerkezet Tornaterem lapostető III. tető 0 1 1,24 13,08 5, tornaterem szerkezet Tornaterem oszlop 38cm külső fal 0 0 1,36 51,87 11, tornaterem szerkezet Tornaterem oszlop 51cm külső fal 0 0 1,26 111,03 15, tornaterem szerkezet Tornaterem padlószerkezet padló (talajra fektetett) 0 1 1,45 58, ,67 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp Rettig Hungary Kft.; 9200 Mosonmagyaróvár, Kühne Ede tér 2. Tel: ; Fax: ;

18 Szerkezetek 18 Épület: Baross Gábor Szakközépiskola Baross terem Dátum: Baross terem szerkezetek Baross terem ablak 546/720 Nagyterem folyosó irányába található ablaka az első emeleten Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 5.5 m y méret: 7.2 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 80 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

19 Szerkezetek 19 Baross terem szerkezetek Baross terem ablak 832/720 Nagyterem folyosó irányába található ablaka az első emeleten Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 8.3 m y méret: 7.2 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 80 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

20 Szerkezetek 20 Baross terem szerkezetek Baross terem lapostető Típusa: padlásfödém x méret: m y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.37 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.30 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 0.37 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 1.0 h Fajlagos tömeg: 23 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 14 kg/m 2 Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 22.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Vastag biutmenes lemez szigetelés 1 0,22 0,12 0, ,619 1, ,09368 Vastag biutmenes lemez szigetelés 2 0,22 0,12 0, ,458 1, ,09368 Lépésálló hőszigetelés ,04 2,50, ,25 1,46 1,297 20, ,487 1,032 13,6 0,1416 Isover FLAMEX párafékező fólia4 0,1 0,2 0, ,62 20, ,1416 LINDAB Trapézlemez 5 0, E E06 0, ,67 20, ,1416 Gipszkarton burkolat 6 1,25 0,24 0,0521 0,036 0,3472 0, ,67 21, ,1416 Vizsgálati jelentés: A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt ki tud alakulni (feltöltési idő: 1115 nap). A szerkezet szárad. Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 3. (Lépésálló hőszigetelés)a metszés ágon a nedvességtartalom a kondenzációs zóna szerint megnövelve; 75%NÁL MAGASABB a relatív páratartalom! D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

21 Szerkezetek 21 Baross terem szerkezetek Baross terem tetőbevilágító Típusa: felülvilágító x méret: 18.0 m y méret: 1.0 m Hőátbocsátási tényező: 2.50 W/m 2 K Megengedett értéke: 2.50 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 100 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

22 Szerkezetek 22 Baross terem szerkezetek Barossterem külső fal 1 Nagyterem külső terét határoló fala 20 Típusa: külső fal x méret: 1.0 m y méret: Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.0 m 0.46 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: Csillapítási tényező: Késleltetés: 14.0 h Fajlagos tömeg: 456 kg/m W/m 2 K Fajlagos hőtároló tömeg: 17 kg/m Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 18.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Vastagság [cm] Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] falburkoló tégla 1 4 0,043 0,029 1,379 0, ,578 1, ,27 0, ,3 23,12 ATN100 expandált polisztirolhab2 3 0,039 0,769 11, ,46 1,142 6, ,94 1,351 2,5 23,12 soklyukú ég.agyagtégla ,47 0,638 0,05 6 0, ,655 13, ,28 0, ,12 ATN100 expandált polisztirolhab4 3 0,039 0,42 0,542 11, ,46 13,13 18, ,94 0,8651 0,4 23,12 javított mészvakolat 5 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,62 18, ,12 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

23 Szerkezetek 23 Baross terem szerkezetek Barossterem padló Típusa: padló (talajra fektetett) 20 y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.50 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.50 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Vonalmenti hőátbocsátási tényező: 0.95 W/mK Csillapítási tényező: Késleltetés: 11.8 h Fajlagos tömeg: 544 kg/m Fajlagos hőtároló tömeg: 95 kg/m Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/2 Padló besorolás: félmeleg Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 17.1 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: 0.00 W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 6.00 W/m 2 K Vastagság [cm] Padlószint magassága: 0.0 m Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Lapburkolat 1 0,6 1,05 0, ,017 0,3529 0, , ,41 Baumit Ragasztó Tapasz 2 0,3 0,8 0, , , ,937 1, ,25 0,3597 4,6 17,41 AUSTROTHERM technológiai szigete 3 0,009 1,895 1, ,41 ATN100 expandált polisztirolhab4 5 0,039 1,28 18,9 70 1,46 1,895 12, ,94 1,175 2,4 17,41 homokfeltöltés 5 1 0,58 0,0172 0,044 0,2273 0, ,35 12, ,41 Talajnedvesség elleni padlószigetelés 6 0,1 0,17 0, , ,54 12, ,41 Talajnedvesség elleni padlószigetelés 7 0,1 0,17 0, , ,61 12, ,41 Aljzatbeton hálós vasalással ,55 0,0645 0,008 12,5 0, ,67 13, ,35 1, ,7 17,41 kavicsfeltöltés ,35 0,429 0,072 2,083 0, ,39 18, ,41 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt nem tud kialakulni (feltöltési idő: 203 nap). Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 1. (Lapburkolat)75%NÁL MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

24 Szerkezetek 24 Kisterem szerkezetek Kisterem ablakszerkszet 270/180 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 2.7 m y méret: 1.8 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 88 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

25 Szerkezetek 25 Kisterem szerkezetek Kisterem ajtó 180/280 Típusa: ajtó (belső, fütött terek közt) x méret: 1.8 m y méret: 2.8 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

26 Szerkezetek 26 Kisterem szerkezetek Kisterem épületek közti fal Kisterem külső terét határoló fala Típusa: belső fal (fűtött épületek közt) Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.67 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.50 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező megfelelő. Hőátbocsátási tényező: 0.67 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 11.4 h Fajlagos tömeg: 468 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 152 kg/m 2 Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: 8.00 W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] ATN100 expandált polisztirolhab1 3 0,039 0,769 11, ,46 0, , ,94 1,192 1,5 37,29 kevéslyukú égetett tégla ,65 0,462 0,042 7,143 0, ,18 17, ,28 0, ,1 37,29 javított mészvakolat 3 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,99 18, ,29 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

27 Szerkezetek 27 Kisterem szerkezetek Kisterem külső fal Kisterem külső terét határoló fala Típusa: külső fal Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.68 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 0.68 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 13.1 h Fajlagos tömeg: 576 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 152 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 17.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] falburkoló tégla 1 6 0,0645 0,029 2,069 0, ,3780, ,27 0, ,2 33,61 ATN100 expandált polisztirolhab2 3 0,039 0,769 11, ,46 0, , ,94 1,297 2,1 33,61 kevéslyukú égetett tégla ,65 0,462 0,042 7,143 0, ,07 17, ,28 0, ,3 33,61 javított mészvakolat 4 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,96 18, ,61 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

28 Szerkezetek 28 Kisterem szerkezetek Kisterem Lapostető Típusa: tető y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.28 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.25 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 0.28 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 12.4 h Fajlagos tömeg: 901 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 558 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 19.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Modifikált bit. lemez vízszigetelés1 0,4 0,12 0, ,741 1, ,0547 Modifikált bit. lemez vízszigetelés2 0,4 0,12 0, ,535 1, ,0547 ATN100 expandált polisztirolhab3 12 0,039 3,08 45, ,46 1,328 17, ,94 1, ,081 kavicsbeton ,28 0,0859 0,012 9,167 0, ,77 18, ,6 1, ,1 7,081 vasbeton ,55 0,174 0,008 33,75 0, ,3 19, ,35 1, ,2 7,081 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból NEM FELEL MEG! Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt ki tud alakulni (feltöltési idő: 2586 nap). A szerkezet szárad. 3. (ATN100 expandált polisztirolhab)a metszés ágon a nedvességtartalom a kondenzációs zóna szerint megnövelve; a nedvességtartalom a MEGENGEDETTNÉL MAGASABB! D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

29 Szerkezetek 29 Kisterem szerkezetek Kisterem padlószerkezet Típusa: padló (talajra fektetett) y méret: 1.0 m Megengedett értéke: 0.50 W/m K 14 Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.52 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Vonalmenti hőátbocsátási tényező: 1.15 W/mK Csillapítási tényező: Késleltetés: 10.7 h Fajlagos tömeg: 582 kg/m Fajlagos hőtároló tömeg: 95 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/ Padló besorolás: félmeleg Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 17.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: 0.00 W/m 2 K Vastagság [cm] Hőátadási tényező belül: 6.00 W/m 2 K Padlószint magassága: 0.6 m Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Keráma járólap 1 0,6 1,05 0, ,017 0,3529 0, , ,92 Baumit ragasztóhabarcs 2 0,3 0,8 0, , , ,934 1, ,25 0,3536 4,2 13,92 Aljzatbeton 3 6 1,28 0,0469 0, , ,891 1, ,6 3, ,8 13,92 Lépésálló hőszigetelés 4 5 0,039 1,28 18,9 70 1,46 1,353 13, ,94 1,22 2,8 18,06 homokfeltöltés 5 2 0,58 0,0345 0,044 0,4545 0, ,37 13, ,06 Talajnedvesség elleni szigetelés6 0,1 0,17 0, , ,77 13, ,06 Talajnedvesség elleni szigetelés7 0,1 0,17 0, , ,84 13, ,06 Aljzatbeton ,28 0,0781 0,012 8,333 0, ,91 14, ,6 1, ,9 18,06 kavicsfeltöltés ,35 0,286 0,072 1,389 0, ,8 18, ,06 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ Egyensúlyi állapotban páralecsapódás van, de a diffúziós időszak alatt nem tud kialakulni (feltöltési idő: 2135 nap). Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 1. (Keráma járólap)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 4. (Lépésálló hőszigetelés)a diffúziós időszak alatt a megengedett értéket nem éri el; P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] 20 Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

30 Szerkezetek 30 Kisterem szerkezetek Kisterem talajon fekvő padló Földszinti tanterem talajon fekvő padlószerkezete 20 Típusa: padló (talajra fektetett) y méret: 1.0 m Megengedett értéke: 0.50 W/m K 14 Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.49 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező megfelelő Vonalmenti hőátbocsátási tényező: 1.00 W/mK Csillapítási tényező: Késleltetés: 14.9 h Fajlagos tömeg: 686 kg/m Fajlagos hőtároló tömeg: 163 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/ Padló besorolás: hideg Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 17.2 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: 0.00 W/m 2 K Vastagság [cm] Hőátadási tényező belül: 6.00 W/m 2 K Padlószint magassága: 0.6 m Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek belülről kifelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Csempe 1 0,7 1,05 0, ,017 0,4118 0, ,14 18, ,77 Cementvakolat 2 1 0,0108 0,022 0,4545 0, ,03 18, ,5 1,414 15,5 19,77 kavicsbeton 3 6 1,28 0,0469 0, , ,53 18, ,6 1, ,2 19,77 ATN100 expandált polisztirolhab4 5 0,039 1,28 18,9 70 1,46 3,796 17, ,94 1,073 1,3 19,77 homokfeltöltés 5 2 0,58 0,0345 0,044 0,4545 0, ,427 3, ,77 kavicsbeton ,28 0,0781 0,012 8,333 0, ,59 3, ,6 2, ,2 19,77 kavicsfeltöltés ,35 0,429 0,072 2,083 0, , ,77 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt nem tud kialakulni (feltöltési idő: 578 nap). Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 5. (homokfeltöltés)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 7. (kavicsfeltöltés)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

31 Szerkezetek 31 Öltözőblokk szerkezetek 1. padlószerkezet Típusa: padló (talajra fektetett) y méret: 1.0 m Megengedett értéke: 0.50 W/m K 14 Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.68 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Vonalmenti hőátbocsátási tényező: 1.70 W/mK Csillapítási tényező: Késleltetés: 7.2 h Fajlagos tömeg: 471 kg/m Fajlagos hőtároló tömeg: 95 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/ Padló besorolás: félmeleg Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 10.2 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: 0.00 W/m 2 K Vastagság [cm] Hőátadási tényező belül: 6.00 W/m 2 K Padlószint magassága: 0.6 m Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Keráma burkolat 1 0,6 1,05 0, ,017 0,3529 0, , ,12 Baumit ragasztóhabarcs 2 0,3 0,8 0, , , ,788 1, ,25 0, ,12 aljzatbeton 3 6 1,28 0,0469 0, , ,6490, ,6 3, ,2 19,12 homokfeltöltés 4 2 0,58 0,0345 0,044 0,4545 0, , , ,12 Talajedvesség elleni szigetelés 5 0,1 0,17 0, , ,364 1, ,12 Talajedvesség elleni szigetelés 6 0,1 0,17 0, , ,581 1, ,12 Aljzatbeton 7 5 1,28 0,0391 0,012 4,167 0, ,799 3, ,6 4, ,5 19,26 kavicsfeltöltés ,35 0,286 0,072 1,389 0, ,246 13, ,9 Vizsgálati jelentés: A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! Egyensúlyi állapotban páralecsapódás van, de a diffúziós időszak alatt nem tud kialakulni (feltöltési idő: 231 nap). Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 1. (Keráma burkolat)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 4. (homokfeltöltés)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 7. (Aljzatbeton)a nedvességtartalom a MEGENGEDETTNÉL MAGASABB! 8. (kavicsfeltöltés)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] 20 Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

32 Szerkezetek 32 Öltözőblokk szerkezetek 1.1 padlószerkezet Típusa: padló (talajra fektetett) y méret: 1.0 m Megengedett értéke: 0.50 W/m K 14 Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.67 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Vonalmenti hőátbocsátási tényező: 1.70 W/mK Csillapítási tényező: Késleltetés: 7.4 h Fajlagos tömeg: 465 kg/m Fajlagos hőtároló tömeg: 95 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/ Padló besorolás: félmeleg Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 10.2 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: 0.00 W/m 2 K Vastagság [cm] Hőátadási tényező belül: 6.00 W/m 2 K Padlószint magassága: 0.6 m Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] PVC burkolat 1 0,5 0,38 0,01320, ,5 1, , ,736 Aljzatbeton 2 6 1,28 0,0469 0, , ,5160, ,6 4, ,1 14,48 homokfeltöltés 3 2 0,58 0,0345 0,044 0,4545 0, ,2096 1, ,48 Talajnedvesség ellen szigetelés4 0,1 0,17 0, , ,479 1, ,48 Talajnedvesség ellen szigetelés5 0,1 0,17 0, , ,695 1, ,48 Aljzatbeton 6 5 1,28 0,0391 0,012 4,167 0, ,912 3, ,6 4, ,26 kavicsfeltöltés ,35 0,286 0,072 1,389 0, ,35 13, ,7 Vizsgálati jelentés: A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! Egyensúlyi állapotban páralecsapódás van, de a diffúziós időszak alatt nem tud kialakulni (feltöltési idő: 303 nap). Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 1. (PVC burkolat)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 2. (Aljzatbeton)a nedvességtartalom a MEGENGEDETTNÉL MAGASABB! 3. (homokfeltöltés)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 6. (Aljzatbeton)a nedvességtartalom a MEGENGEDETTNÉL MAGASABB! 7. (kavicsfeltöltés)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] 20 Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

33 Szerkezetek 33 Öltözőblokk szerkezetek 1.2 padlószerkezet Típusa: padló (talajra fektetett) y méret: 1.0 m Megengedett értéke: 0.50 W/m K 14 Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.65 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Vonalmenti hőátbocsátási tényező: 1.55 W/mK Csillapítási tényező: Késleltetés: 7.1 h Fajlagos tömeg: 551 kg/m Fajlagos hőtároló tömeg: 95 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/ Padló besorolás: félmeleg Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 10.4 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: 0.00 W/m 2 K Vastagság [cm] Hőátadási tényező belül: 6.00 W/m 2 K Padlószint magassága: 0.6 m Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Márvány mozaik lap burkolat 1 2 3,5 0, , , , ,018 Baumit Önterülő Esztrich 2 2 1,4 0,0143 2, ,792 1, ,23 Aljzatbeton 3 6 1,28 0,0469 0, , ,2720, ,6 4,664039,6 14,51 homokfeltöltés 4 2 0,58 0,0345 0,044 0,4545 0, ,4336 1, ,51 Talajnedvesség ellen szigetelés5 0,1 0,17 0, , ,688 1, ,51 Talajnedvesség ellen szigetelés6 0,1 0,17 0, , ,902 2, ,51 Aljzatbeton 7 5 1,28 0,0391 0,012 4,167 0, ,116 3, ,6 4, ,3 kavicsfeltöltés ,35 0,286 0,072 1,389 0, ,538 13, ,1 Vizsgálati jelentés: A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! Egyensúlyi állapotban páralecsapódás van, de a diffúziós időszak alatt nem tud kialakulni (feltöltési idő: 311 nap). Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 1. (Márvány mozaik lap burkolat)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 2. (Baumit Önterülő Esztrich)75%NÁL MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 3. (Aljzatbeton)a nedvességtartalom a MEGENGEDETTNÉL MAGASABB! 4. (homokfeltöltés)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 7. (Aljzatbeton)a nedvességtartalom a MEGENGEDETTNÉL MAGASABB! 8. (kavicsfeltöltés)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] 20 Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

34 Szerkezetek 34 Öltözőblokk szerkezetek 2.1 Közbenső födém Típusa: belső födém (felfelé hűlő) y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.24 W/m 2 K Hőátbocsátási tényező: 1.24 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 8.7 h Fajlagos tömeg: 483 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 382 / 27 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/2 Padló besorolás: hideg Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] PVC burkolat 1 0,5 0,38 0,01320, ,5 1, ,2765 0, ,19 Kiegyenlítő simítás 2 0,7 1,4 0,005 0, ,6360, ,19 Könnyűbeton kiegyenlítő réteg 3 7 0,16 0,438 0,048 1,458 1, , , ,2 8, ,4 57,92 Bohn födémszerkezet ,55 0,155 0,033 7,273 0, ,72 16, ,2 0, ,92 javított mészvakolat 5 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,95 17, ,63 63,3 57,92 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

35 Szerkezetek 35 Öltözőblokk szerkezetek 2.2 Közbenső födém Típusa: belső födém (felfelé hűlő) y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.14 W/m 2 K Hőátbocsátási tényező: 1.14 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 11.7 h Fajlagos tömeg: 788 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 429 / 37 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/2 Padló besorolás: hideg Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] PVC burkolat 1 0,5 0,38 0,01320, ,5 1, ,096660, ,74 Kiegyenlítő simítás 2 0,7 0,8 0, , , ,42770, ,25 0, ,3 11,74 Könnyített kiegyenlítő réteg 3 7 0,16 0,438 0,048 1,458 1, , , ,2 8, ,7 14,37 vasbeton födémszerkezet ,55 0,174 0,008 33,75 0, ,66 16, ,35 1, ,4 14,37 javított mészvakolat 5 5 0,87 0,0575 0,024 2,083 0, ,04 17, , ,37 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

36 Szerkezetek 36 Öltözőblokk szerkezetek 2.3 Közbenső födém Típusa: belső födém (felfelé hűlő) y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.22 W/m 2 K Hőátbocsátási tényező: 1.22 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 10.5 h Fajlagos tömeg: 717 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 529 / 28 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/2 Padló besorolás: hideg Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Kerámia burkolat 1 0,4 1,05 0, ,017 0,2353 0, ,2360, ,67 Baumit Ragasztó Tapasz 2 0,7 0,8 0, , , ,33820, ,25 0,2959 4,5 18,67 Könyített kiegyenlítő réteg 3 7 0,16 0,438 0,048 1,458 1, , , ,2 6, ,7 18,67 vasbeton födém ,55 0,174 0,008 33,75 0, ,31 16, ,35 1, ,1 18,67 mészvakolat 5 1 0,81 0,0123 0,024 0,4167 0, ,99 17, ,67 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

37 Szerkezetek 37 Öltözőblokk szerkezetek 2.4 Árkád feletti födém Típusa: árkád feletti födém 20 y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.54 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.25 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 0.54 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 12.6 h Fajlagos tömeg: 710 kg/m Fajlagos hőtároló tömeg: 3 kg/m Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/2 Padló besorolás: hideg Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 16.8 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 6.00 W/m 2 K Vastagság [cm] Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Hagyományos parketta 1 2,5 0,22 0,114 0,016 1,562 2, ,406 0, ,28 Kiegyenlítő simítás 2 0,3 0,8 0, , , , , ,25 0,3063 2,4 12,28 Könyített kiegyenlítő réteg 3 7 0,16 0,438 0,048 1,458 1, , , ,2 8, ,7 12,28 vasbeton födém ,55 0,174 0,008 33,75 0, ,19 7, ,35 1, ,9 12,28 ATN100 expandált polisztirolhab5 5 0,039 0,42 0,903 18,9 70 1,46 7,261 17, ,94 1, ,28 Baumit ArtLine Vakolat 6 0,15 0,7 0, , , ,99 18, ,17 0,1553 0,4 12,28 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt nem tud kialakulni (feltöltési idő: 3061 nap). Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 1. (Hagyományos parketta)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

38 Szerkezetek 38 Öltözőblokk szerkezetek 2.5 Közbenső födém Típusa: belső födém (felfelé hűlő) y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.09 W/m 2 K Hőátbocsátási tényező: 1.09 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 11.8 h Fajlagos tömeg: 718 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 529 / 67 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/2 Padló besorolás: hideg Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] tölgyfa (rostokra merőlegesen) 1 2,5 0,22 0,114 0,016 1,562 2, , , ,95 perlitbeton ,16 0,438 0,048 1,458 1, ,705 13, ,2 5, ,8 18,95 vasbeton ,55 0,174 0,008 33,75 0, ,16 17, ,35 1, ,2 18,95 mészvakolat 4 1 0,81 0,0123 0,024 0,4167 0, ,32 17, ,95 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

39 Szerkezetek 39 Öltözőblokk szerkezetek 2.Közbenső födém Típusa: belső födém (felfelé hűlő) y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.26 W/m 2 K Hőátbocsátási tényező: 1.25 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 8.7 h Fajlagos tömeg: 475 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 382 / 27 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/2 Padló besorolás: hideg Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Kerámia lapburkolat 1 0,6 1,05 0, ,017 0,3529 0, ,30140, , ,3 68,35 Baumit ragasztóhabarcs 2 0,3 0,8 0, , , ,45920, ,25 0,3124 2,8 68,35 Könnyíűbeton kiegyenlítőréteg 3 7 0,16 0,438 0,048 1,458 1, , , ,2 7, ,35 Bohn födémszerkezet ,55 0,155 0,033 7,273 0, ,64 16, ,2 0, ,35 javított mészvakolat 5 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,92 17, ,63 62,8 68,35 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

40 Szerkezetek 40 Öltözőblokk szerkezetek 3. Lapostető Típusa: tető y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.28 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.25 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 0.28 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 12.4 h Fajlagos tömeg: 901 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 558 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 19.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Modifikált bitumenes lemez vízszigetelés 1 0,4 0,12 0, ,741 1, ,0547 Modifikált bitumenes lemez vízszigetelés 2 0,4 0,12 0, ,535 1, ,0547 ATN100 expandált polisztirolhab3 12 0,039 3,08 45, ,46 1,328 17, ,94 1, ,081 Lejtésképző aljzatbeton ,28 0,0859 0,012 9,167 0, ,77 18, ,6 1, ,1 7,081 vasbeton födémszerkezet ,55 0,174 0,008 33,75 0, ,3 19, ,35 1, ,2 7,081 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból NEM FELEL MEG! Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt ki tud alakulni (feltöltési idő: 2586 nap). A szerkezet szárad. 3. (ATN100 expandált polisztirolhab)a metszés ágon a nedvességtartalom a kondenzációs zóna szerint megnövelve; a nedvességtartalom a MEGENGEDETTNÉL MAGASABB! D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

41 Szerkezetek 41 Öltözőblokk szerkezetek 3.1 Lapostető A SPANDECK Födémpallónak a "Lambda" értéke helyett a hővezetési ellenállása lett megadva. Típusa: tető y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.22 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.25 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező megfelelő. Hőátbocsátási tényező: 0.22 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 23.0 h Fajlagos tömeg: 847 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 71 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 19.2 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Modifikált bitumenes lemez vízszigetelés 1 0,4 0,12 0, ,802 1, ,05015 Modifikált bitumenes lemez vízszigetelés 2 0,4 0,12 0, ,643 1, ,05015 ATN100 expandált polisztirolhab3 12 0,039 3,08 45, ,46 1,484 13, ,94 1,248 7,4 8,201 Lejtésképző aljzatbeton ,28 0,0859 0,012 9,167 0, ,16 13, ,6 1,633 78,9 8,201 SPANDECK Födémpalló ,25 0,012 22,5 0, ,57 19, ,6 1, ,4 8,201 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból NEM FELEL MEG! Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt ki tud alakulni (feltöltési idő: 613 nap). A szerkezet szárad. 3. (ATN100 expandált polisztirolhab)a metszés ágon a nedvességtartalom a kondenzációs zóna szerint megnövelve; a nedvességtartalom a MEGENGEDETTNÉL MAGASABB! D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

42 Szerkezetek 42 Öltözőblokk szerkezetek 38 fal + vakolat Típusa: külső fal Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.31 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 1.31 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 12.1 h Fajlagos tömeg: 589 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 152 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 14.3 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Nemesvakolat 1 0,15 0,76 0, , , ,80140, ,17 0,2506 1,9 67,47 kevéslyukú égetett tégla ,65 0,585 0,042 9,048 0, , , ,28 0, ,6 67,47 javított mészvakolat 3 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,07 16, ,47 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

43 Szerkezetek 43 Öltözőblokk szerkezetek 38 fal 4cm falburkolat Típusa: külső fal Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.24 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 1.24 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 13.2 h Fajlagos tömeg: 659 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 152 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 14.6 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] falburkoló tégla 1 4 0,043 0,029 1,379 0, ,86240, ,27 0, ,6 64,99 kevéslyukú égetett tégla ,65 0,585 0,042 9,048 0, , , ,28 0, ,2 64,99 javított mészvakolat 3 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,27 16, ,99 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

44 Szerkezetek 44 Öltözőblokk szerkezetek ablak 100/60 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 0.9 m y méret: 0.6 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

45 Szerkezetek 45 Öltözőblokk szerkezetek ablak 120/200 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 1.2 m y méret: 2.0 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

46 Szerkezetek 46 Öltözőblokk szerkezetek ablak 200/200 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 2.0 m y méret: 2.0 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

47 Szerkezetek 47 Öltözőblokk szerkezetek ablak 245/200 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 2.5 m y méret: 2.0 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

48 Szerkezetek 48 Öltözőblokk szerkezetek ablak 245/90 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 2.5 m y méret: 0.9 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

49 Szerkezetek 49 Öltözőblokk szerkezetek ablak 255/200 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 2.5 m y méret: 2.0 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

50 Szerkezetek 50 Öltözőblokk szerkezetek ablak 277/235 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 2.8 m y méret: 2.3 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

51 Szerkezetek 51 Öltözőblokk szerkezetek ablak 277/90 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 2.8 m y méret: 0.9 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

52 Szerkezetek 52 Öltözőblokk szerkezetek ablak 30/50 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 0.3 m y méret: 0.5 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 2.50 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 70 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

53 Szerkezetek 53 Öltözőblokk szerkezetek ablak 500/312 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 5.0 m y méret: 3.1 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 88 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

54 Szerkezetek 54 Öltözőblokk szerkezetek ablak 75/200 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 0.8 m y méret: 2.0 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

55 Szerkezetek 55 Öltözőblokk szerkezetek ablak 75/270 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 0.8 m y méret: 2.7 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

56 Szerkezetek 56 Öltözőblokk szerkezetek ablak 75/310 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 0.8 m y méret: 3.1 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 90 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

57 Szerkezetek 57 Öltözőblokk szerkezetek bejárati ajtó 255/310 Típusa: üvegezett ajtó (külső, fa és PVC) x méret: 2.5 m y méret: 3.1 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 100 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

58 Szerkezetek 58 Öltözőblokk szerkezetek belső fal 10cm 10 cm soklyukú válaszfallapokból falazott belső fal. Típusa: belső fal (fütött terek közt) Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.88 W/m 2 K Hőátbocsátási tényező: 1.88 W/m 2 K Csillapítási tényező: 5.55 Késleltetés: 3.6 h Fajlagos tömeg: 138 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 69 / 69 kg/m 2 Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: 8.00 W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Vastagság [cm] Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] gipszvakolat 1 1 0,29 0,0345 0,048 0,2083 0, ,172 4, ,6 soklyukú ég.agyagtégla ,47 0,213 0,05 2 0, ,598 13, ,28 0, ,6 gipszvakolat 3 1 0,29 0,0345 0,048 0,2083 0, ,4 14, ,6 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

59 Szerkezetek 59 Öltözőblokk szerkezetek belső fal 51cm Típusa: belső fal (fütött terek közt) Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.71 W/m 2 K Hőátbocsátási tényező: 0.71 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 18.0 h Fajlagos tömeg: 638 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 74 / 74 kg/m 2 Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: 8.00 W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Vastagság [cm] Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] gipszvakolat 1 1 0,29 0,0345 0,048 0,2083 0, ,041410, ,38 soklyukú ég.agyagtégla ,47 1,09 0,05 10,2 0, , , ,28 0, ,6 66,38 gipszvakolat 3 1 0,29 0,0345 0,048 0,2083 0, ,5 18, ,38 Vizsgálati jelentés: A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt ki tud alakulni (feltöltési idő: 83 nap). Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 1. (gipszvakolat)75%nál MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

60 Szerkezetek 60 Öltözőblokk szerkezetek Felső szint Ytong fal Típusa: külső fal Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.46 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 0.46 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 12.3 h Fajlagos tömeg: 200 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 29 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 18.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Baumit nemesvakolat 1 0,15 0,7 0, , , ,58 1, ,17 0,2734 2,8 41,22 YTONG P40,6 falazóelem ,15 2 0,019 15, ,558 18, ,22 9, ,4 41,22 javított mészvakolat 3 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,62 18, ,22 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

61 Szerkezetek 61 tornaterem szerkezet Tonaterem falszerkezet 51 cm Típusa: külső fal Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.99 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 0.99 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 17.5 h Fajlagos tömeg: 854 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 152 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 15.7 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] falburkoló tégla 1 4 0,043 0,029 1,379 0, ,0890, ,27 0, ,7 50,56 kevéslyukú égetett tégla ,65 0,785 0,042 12,14 0, , , ,28 0, ,1 50,56 javított mészvakolat 3 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,01 17, ,56 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

62 Szerkezetek 62 tornaterem szerkezet Tornaterem ablak 20/50 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 0.2 m y méret: 0.5 m Hőátbocsátási tényező: 1.60 W/m 2 K Megengedett értéke: 2.50 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Üvegezési arány: 85 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

63 Szerkezetek 63 tornaterem szerkezet Tornaterem ablak ötszög Az ablakszerkezetbe polikarbonát lemez lett beépítve. Típusa: ablak (külső, fa és PVC) x méret: 7.1 m y méret: 1.0 m Hőátbocsátási tényező: 1.80 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Üvegezési arány: 85 % D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

64 Szerkezetek 64 tornaterem szerkezet Tornaterem ajtó 160/220 Típusa: ajtó (külső) x méret: 1.6 m y méret: 2.2 m Hőátbocsátási tényező: 1.80 W/m 2 K Megengedett értéke: 1.80 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

65 Szerkezetek 65 tornaterem szerkezet Tornaterem falszerkezet 38 cm Típusa: külső fal Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.24 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 1.24 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 13.2 h Fajlagos tömeg: 659 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 152 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 14.6 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] falburkoló tégla 1 4 0,043 0,029 1,379 0, ,86240, ,27 0, ,6 64,99 kevéslyukú égetett tégla ,65 0,585 0,042 9,048 0, , , ,28 0, ,2 64,99 javított mészvakolat 3 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,27 16, ,99 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

66 Szerkezetek 66 tornaterem szerkezet Tornaterem lapostető II. Tornatermi lapostető Típusa: tető y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.86 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.25 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 0.86 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 7.6 h Fajlagos tömeg: 355 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 245 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 17.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Horganylemez 1 0,75 58,1 0, ,05E041E06 0, ,215 1, , vízszigetelés 2 0,4 0,12 0, ,2130, ,03809 perlitbeton ,14 0,929 0,056 2,321 1, , , , ,9 39,99 vasbeton ,55 0,0645 0,008 12,5 0, ,9 18, ,35 1, ,3 39,99 Vizsgálati jelentés: A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt ki tud alakulni (feltöltési idő: 35 nap). A szerkezet szárad. Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 1. (Horganylemez)75%NÁL MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 2. (vízszigetelés)egyensúlyi állapotban páralecsapódás van! 3. (perlitbeton 2)a metszés ágon a nedvességtartalom a kondenzációs zóna szerint megnövelve; a diffúziós időszak alatt a megengedett értéket nem éri el; D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

67 Szerkezetek 67 tornaterem szerkezet Tornaterem lapostető II.a Tornatermi lapostető kiemelkedő részének a oldala Típusa: tető y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.59 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.25 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 1.59 W/m 2 K Csillapítási tényező: 9.01 Késleltetés: 4.8 h Fajlagos tömeg: 330 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 245 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 14.4 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Horganylemez 1 0,75 58,1 0, ,05E041E06 0, ,53970, ,00282 vízszigetelés 2 1,2 0,12 0, ,5352 2, ,2303 Vedaform FUN 3 0,04 0, ,969 2, ,2303 perlitbeton 2 4 4,5 0,14 0,321 0,056 0,8036 1, ,969 14, , ,3 31,31 vasbeton ,55 0,0645 0,008 12,5 0, ,23 16, ,35 1, ,2 31,31 Vizsgálati jelentés: A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt ki tud alakulni (feltöltési idő: 80 nap). Az izotermával nem rendelkező rétegek figyelmen kívül lettek hagyva, a tényleges feltöltési idő hosszabb a számítottnál. 1. (Horganylemez)75%NÁL MAGASABB a relatív páratartalom! A vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izoterma ADATOK! 2. (vízszigetelés)egyensúlyi állapotban páralecsapódás van! 4. (perlitbeton 2)a metszés ágon a nedvességtartalom a kondenzációs zóna szerint megnövelve; a diffúziós időszak alatt a megengedett értéket nem éri el; D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

68 Szerkezetek 68 tornaterem szerkezet Tornaterem lapostető III. Tornatermi lapostető kiemelkedő részének a teteje Típusa: tető y méret: 1.0 m Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.24 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.25 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 1.24 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 5.2 h Fajlagos tömeg: 281 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 245 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 15.7 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Elastovill EPV 4 S/K 1 1,2 0,12 0, ,863 1, ,277 Vedaform FUN 2 0,04 0, ,866 1, ,277 perlitbeton ,14 0,5 0,056 1,25 1, ,866 15, , ,3 34,57 vasbeton ,55 0,0645 0,008 12,5 0, ,51 17, ,35 1, ,1 34,57 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból NEM FELEL MEG! Az egyensúlyi állapot a diffúziós időszak alatt ki tud alakulni (feltöltési idő: 40 nap). 3. (perlitbeton 2)a metszés ágon a nedvességtartalom a kondenzációs zóna szerint megnövelve; a diffúziós időszak alatt a megengedett értéket nem éri el; D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

69 Szerkezetek 69 tornaterem szerkezet Tornaterem oszlop 38cm Típusa: külső fal Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.36 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 1.36 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 11.7 h Fajlagos tömeg: 841 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 50 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 14.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] falburkoló tégla 1 4 0,043 0,029 1,379 0, ,7531 0, ,27 0, ,1 18,06 kőszivacslap hőszigetelés 2 4 0,24 0,167 0,036 1,111 0, ,534 5, ,06 vasbeton ,55 0,181 0, , , ,35 1, ,7 18,06 kőszivacs lap hőszigetelés 4 4 0,24 0,167 0,036 1,111 0, , ,06 javított mészvakolat 5 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,92 16, ,06 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

70 Szerkezetek 70 tornaterem szerkezet Tornaterem oszlop 51cm Típusa: külső fal Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.26 W/m 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási tényező: 1.26 W/m 2 K Csillapítási tényező: Késleltetés: 15.5 h Fajlagos tömeg: 1125 kg/m 2 Fajlagos hőtároló tömeg: 152 kg/m 2 Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 14.5 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: W/m 2 K Hőátadási tényező belül: 8.00 W/m 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Vastagság [cm] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] falburkoló tégla 1 4 0,043 0,029 1,379 0, ,84230, ,27 0, ,6 kőszivacslap hőszigetelés 2 4 0,24 0,167 0,036 1,111 0, ,3527 4, ,6 vasbeton ,55 0,219 0,008 42,5 0, ,983 11, ,35 1,662526,5 14,6 kevéslyukú égetett tégla ,65 0,185 0,042 2,857 0, ,08 16, ,28 0, ,6 javított mészvakolat 5 1 0,87 0,0115 0,024 0,4167 0, ,21 16, ,6 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

71 Szerkezetek 71 tornaterem szerkezet Tornaterem padlószerkezet Hagyományos parketta van a tornateremben lefektetve, így az eredeti rétegtervtől eltérően ez került ide. 20 Típusa: padló (talajra fektetett) y méret: 1.0 m Megengedett értéke: 0.50 W/m K 14 Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 1.03 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező NEM MEGFELELŐ! Vonalmenti hőátbocsátási tényező: 1.45 W/mK Csillapítási tényező: Késleltetés: 14.0 h Fajlagos tömeg: 749 kg/m Fajlagos hőtároló tömeg: 193 kg/m 2 Padló hőelnyelési tényező: kj/m 2 Ks 1/ Padló besorolás: meleg Felületi hőmérséklet 15 Cnál: 14.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási tényező kívül: 0.00 W/m 2 K Vastagság [cm] Hőátadási tényező belül: 6.00 W/m 2 K Padlószint magassága: 0.6 m Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek belülről kifelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G g megnevezés [cm] [W/mK] [m 2 K/W] [g/msmpa] [m 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/m 3 ] [ C] [ C] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/m 2 ] [10 6 g/m 2 s] Csaphornyos parketta 1 1,7 0,22 0,0773 0,016 1,063 2, ,48 16, ,61 77,4 29,47 Magnezit kiegyenlítő réteg 2 2 1,4 0,0143 2, ,16 14, ,47 Szigetelés védő beton 3 6,5 1,28 0,0508 0,012 5,417 0, ,01 14, ,6 1, ,3 29,47 homokfeltöltés 4 1 0,58 0,0172 0,044 0,2273 0, ,62 13, ,47 Talajnedvesség elleni szigetelés5 0,1 0,17 0, , ,48 12, ,47 Talajnedvesség elleni szigetelés6 0,1 0,17 0, , ,35 12, ,47 Aljzatbeton 7 8 1,28 0,0625 0,012 6,667 0, , ,6 1, ,1 29,47 kavicsfeltöltés ,35 0,571 0,072 2,778 0, ,47 Vizsgálati jelentés: A szerkezet a szabvány szerint páradiffúzíós szempontból MEGFELELŐ P a r c iá lis v íz gőz n y o m á s [ P a ] Hő m é r s é k le t [ C ] pt t p' p D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

72 Helyiségek 72 Épület: Baross Gábor Szakközépiskola Baross terem Dátum: Megnevezés Helyiség funkciója Épület neve A [m 2 ] tt [ C] Qt [W] qt [W/m 2 ] qt [W/m 3 ] Qtf [W] Qtf [W] Qmt [W] HT,e [W/K] HT,ue [W/K] HT,g [W/K] 001 Előcsarnok Előszoba Baross Iskola 24, ,1 15, ,9 4,9 004 büfé raktár raktár Baross Iskola ,9 42, ,5 4,8 006 gazd. folyosó Folyosó Baross Iskola 19, ,9 29, ,4 12, konditerem Raktár Baross Iskola 33, ,2 30, ,4 20,1 010 lány öltöző Öltöző Baross Iskola 17, ,6 19, ,4 4,9 011 lány mosdó zuh.öltöző Baross Iskola 11, ,0 24, ,4 4,9 019 fiú mosdó zuh. Öltöző Baross Iskola 11, ,6 24, ,4 4,9 021 fiú öltöző Öltöző Baross Iskola 17, ,6 19, ,4 4,9 022 Tanári szoba Iroda Baross Iskola 17, ,6 19, ,4 4,9 023 Étterem Ebédlő Baross Iskola 53, ,9 19, ,3 15,1 025 Tálaló Raktár Baross Iskola 8, ,9 29, ,4 4,9 026 Mel. Konyha Konyha Baross Iskola 17, ,6 19, ,4 4,9 028 Kamra Raktár Baross Iskola 2, ,7 87, ,0 5,4 029 wc WC Baross Iskola 1, ,0 53, ,2 2,2 030 Öltöző Öltöző Baross Iskola 6, ,4 58, ,1 8,5 031 zuh. Fürdőszoba Baross Iskola 1, ,7 49, ,2 1,5 101 folyosó Folyosó Baross Iskola 71, ,2 13, ,1 102 raktár Raktár Baross Iskola 6, ,7 21, ,7 103 tanterem Tanterem Baross Iskola 60, ,2 18, ,8 104 fiú WC WC Baross Iskola 5, ,3 19, ,2 105 lány WC WC Baross Iskola 5, ,4 19, ,5 106 tanterem Tanterem Baross Iskola 43, ,4 16, ,3 107 tanterem Tanterem Baross Iskola 36, ,5 17, ,0 108 olvasóterem Olvasóterem Baross Iskola 50, ,0 15, ,4 109 olvasóterem Olvasóterem Baross Iskola 52, ,4 20, ,1 110 könyvtár Könyvtár Baross Iskola 29, ,9 15, ,0 111 ruhatár Ruhatár Baross Iskola 9, ,8 18, ,1 Baross terem Előadóterem Baross Iskola 368, ,4 28, ,9 80,5 16,1 Kisterem Tanterem Baross Iskola 39, ,8 18, ,8 4,6 Tornaterem Tornaterem Baross Iskola ,5 28, ,6 105,9 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

73 Helyiségek 73 Épület: Baross Gábor Szakközépiskola Baross terem Dátum: Előcsarnok Előszoba Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 24.4 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 91.3 m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 763 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 869 W Napsugárzási nyereség: 237 W Hőveszteség összesen: 1395 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] bejárati ajtó üvegezett ajtó (külső 1 2,55 3,1 7,905 1,6 0 1, (D) teljes függőleges padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 2,89 24,42 1, fal + vakolat külső fal 1 2,98 3,74 11,145 7,905 1,31 0 1, (D) függőleges Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 24,42 hű ő 1 24,42 1,14 0 1,14 0fűtött D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

74 Helyiségek büfé raktár raktár Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 5.1 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 19.0 m 3 Szerkezet tömege: 5730 kg Hőtároló tömeg: 3969 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 676 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 181 W Napsugárzási nyereség: 55 W Hőveszteség összesen: 802 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1. padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 2,84 8 1, fal + vakolat külső fal 1 2,84 3,74 10,622 2,025 1,31 0 1, (D) függőleges Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 8 ő 1 8 1,14 0 1,14 0fűtött ablak 75/270 ablak (külső, fa és 1PVC) 0,75 2,7 2,025 1,6 0 1, (D) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

75 Helyiségek gazd. folyosó Folyosó Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 19.5 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 72.8 m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: 9804 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 1466 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 693 W Napsugárzási nyereség: 0 W Hőveszteség összesen: 2159 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1. padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 7,32 19,47 1, fal + vakolat külső fal 1 8 3,74 18,999 15,6 1,31 0 1, (É) függőleges 15 2.Közbenső födém belső födém (felfelé 1 19,47 hű ő 1 19,47 1,25 0 1,25 0fűtött ablak 500/312 ablak (külső, fa és 1PVC) 5 3,12 15,6 1,6 0 1, (É) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

76 Helyiségek konditerem Raktár Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 33.6 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 2711 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 1197 W Napsugárzási nyereség: 34 W Hőveszteség összesen: 3874 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 11,8 33,63 1, fal + vakolat külső fal 1 5,89 3,74 22,029 2,493 1,31 0 1, (NY) függőleges fal 4cm falburkolat külső fal 1 6 3,74 22,44 1,24 0 1, (ÉK) függőleges Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 33,63 hű ő 1 33,63 1,24 0 1,24 0fűtött ablak 277/90 ablak (külső, fa és 1PVC) 2,77 0,9 2,493 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

77 Helyiségek lány öltöző Öltöző Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 17.4 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 65.1 m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: 9513 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 678 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 620 W Napsugárzási nyereség: 34 W Hőveszteség összesen: 1264 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 2,9 17,4 1, fal + vakolat külső fal 1 2,8 3,74 10,472 2,493 1,31 0 1, (NY) függőleges Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 17,4 ő 1 17,4 1,24 0 1,24 0fűtött ablak 277/90 ablak (külső, fa és 1PVC) 2,77 0,9 2,493 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

78 Helyiségek lány mosdó zuh. Öltöző Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 11.2 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 41.9 m 3 Szerkezet tömege: 7697 kg Hőtároló tömeg: 6560 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 678 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 399 W Napsugárzási nyereség: 34 W Hőveszteség összesen: 1043 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1. padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 2,9 11,21 1, Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 11,21 hű ő 1 11,21 1,24 0 1,24 0fűtött fal + vakolat külső fal 1 2,8 3,74 10,472 2,493 1,31 0 1, (NY) függőleges 15 ablak 277/90 ablak (külső, fa és 1PVC) 2,77 0,9 2,493 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

79 Helyiségek fiú mosdó zuh. Öltöző Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 11.3 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 42.3 m 3 Szerkezet tömege: 7706 kg Hőtároló tömeg: 6603 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 678 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 402 W Napsugárzási nyereség: 34 W Hőveszteség összesen: 1046 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 2,9 11,3 1, Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 11,3 ő 1 11,3 1,24 0 1,24 0fűtött fal + vakolat külső fal 1 2,8 3,74 10,472 2,493 1,31 0 1, (É) függőleges 15 ablak 277/90 ablak (külső, fa és 1PVC) 2,77 0,9 2,493 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

80 Helyiségek fiú öltöző Öltöző Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 17.4 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 65.1 m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: 9513 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 678 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 620 W Napsugárzási nyereség: 34 W Hőveszteség összesen: 1264 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 2,9 17,4 1, Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 17,4 ő 1 17,4 1,24 0 1,24 0fűtött fal + vakolat külső fal 1 2,8 3,74 10,472 2,493 1,31 0 1, (NY) függőleges 15 ablak 277/90 ablak (külső, fa és 1PVC) 2,77 0,9 2,493 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

81 Helyiségek Tanári szoba Iroda Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 17.4 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 65.1 m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: 9513 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 678 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 620 W Napsugárzási nyereség: 34 W Hőveszteség összesen: 1264 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 2,9 17,4 1, Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 17,4 ő 1 17,4 1,24 0 1,24 0fűtött fal + vakolat külső fal 1 2,8 3,74 10,472 2,493 1,31 0 1, (NY) függőleges 15 ablak 277/90 ablak (külső, fa és 1PVC) 2,77 0,9 2,493 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

82 Helyiségek Étterem Ebédlő Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 53.4 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 2254 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 1901 W Napsugárzási nyereség: 264 W Hőveszteség összesen: 3891 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 8,9 53,4 1, Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 53,4 ő 1 53,4 1,24 0 1,24 0fűtött fal + vakolat külső fal 1 8,9 3,74 33,286 19,528 1,31 0 1, (NY) függőleges 15 ablak 277/235 ablak (külső, fa és 3PVC) 2,77 2,35 19,528 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

83 Helyiségek Tálaló Raktár Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 8.6 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 32.0 m 3 Szerkezet tömege: 6407 kg Hőtároló tömeg: 5296 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 678 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 305 W Napsugárzási nyereség: 34 W Hőveszteség összesen: 949 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 2,9 8,56 1, fal + vakolat külső fal 1 2,8 3,74 10,472 2,493 1,31 0 1, (NY) függőleges Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 8,56 ő 1 8,56 1,24 0 1,24 0fűtött ablak 277/90 ablak (külső, fa és 1PVC) 2,77 0,9 2,493 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

84 Helyiségek Mel. Konyha Konyha Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 17.4 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 65.1 m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: 9513 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 678 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 620 W Napsugárzási nyereség: 34 W Hőveszteség összesen: 1264 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 2,9 17,4 1, Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 17,4 ő 1 17,4 1,24 0 1,24 0fűtött fal + vakolat külső fal 1 2,8 3,74 10,472 2,493 1,31 0 1, (NY) függőleges 15 ablak 277/90 ablak (külső, fa és 1PVC) 2,77 0,9 2,493 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

85 Helyiségek Kamra Raktár Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 2.3 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 8.6 m 3 Szerkezet tömege: 4762 kg Hőtároló tömeg: 2159 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 681 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 82 W Napsugárzási nyereség: 6 W Hőveszteség összesen: 757 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] falszerkezet külső fal 1 3 3,74 11,22 0,3 1,24 0 1, (DNY) függőleges padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 3,2 2,31 1, Közbenső födém belső födém (felfelé 1 hű 2,31 ő 1 2,31 0, ,579 0fűtött ablak 30/50 ablak (külső, fa és 2PVC) 0,3 0,5 0,3 1,6 0 1, (D) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

86 Helyiségek wc WC Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 1.4 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 5.0 m 3 Szerkezet tömege: 1740 kg Hőtároló tömeg: 780 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 225 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 48 W Napsugárzási nyereség: 3 W Hőveszteség összesen: 270 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] falszerkezet külső fal 1 0,9 3,74 3,366 0,15 1,24 0 1, (DNY) függőleges padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 1,3 1,35 1, Közbenső födém belső födém (felfelé 1 hű 1,35 ő 1 1,35 0, ,579 0fűtött ablak 30/50 ablak (külső, fa és 1PVC) 0,3 0,5 0,15 1,6 0 1, (D) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

87 Helyiségek Öltöző Öltöző Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 6.0 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 22.5 m 3 Szerkezet tömege: 7767 kg Hőtároló tömeg: 5267 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 1141 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 214 W Napsugárzási nyereség: 34 W Hőveszteség összesen: 1321 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 1 6,02 1, ablak 277/90 ablak (külső, fa és 1PVC) 2,77 0,9 2,493 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges fal + vakolat külső fal 1 2,8 3,74 10,472 2,493 1,31 0 1, (NY) függőleges fal 4cm falburkolat külső fal 1 2,08 3,74 7,7792 1,24 0 1, (D) függőleges Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 6,02 ő 1 6,02 1,24 0 1,24 0fűtött D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

88 Helyiségek zuh. Fürdőszoba Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 1.4 m 2 Belmagasság: 3.7 m Térfogat: 5.0 m 3 Szerkezet tömege: 1749 kg Hőtároló tömeg: 1156 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 200 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 48 W Napsugárzási nyereség: 0 W Hőveszteség összesen: 248 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 1.1 padlószerkezet padló (talajra fektetett) 1 0,9 1,35 1, Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 1,35 ő 1 1,35 1,24 0 1,24 0fűtött fal 4cm falburkolat külső fal 1 0,9 3,74 3,366 1,24 0 1, (D) függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

89 Helyiségek folyosó Folyosó Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 71.4 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 843 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 2242 W Napsugárzási nyereség: 0 W Hőveszteség összesen: 3085 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 3.1 Lapostető tető 1 47, ,68 0, , vízszintes 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 15,73 1,15 18,089 1,62 0, , (K) függőleges 15 ablak 100/60 ablak (külső, fa és 3PVC) 0,9 0,6 1,62 1,6 0 1, (K) teljes függőleges 15 2.Közbenső födém belső födém (felfelé 1 47,68 hű ő 1 47,68 1,25 0 1,25 0fűtött Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 12,82 hű ő 1 12,82 1,22 0 1,22 0fűtött Lapostető tető 1 12, ,82 0, , vízszintes 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

90 Helyiségek raktár Raktár Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 6.1 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: 20.1 m 3 Szerkezet tömege: 5224 kg Hőtároló tömeg: 3102 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 233 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 192 W Napsugárzási nyereség: 0 W Hőveszteség összesen: 425 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 2.1 Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű6,1 ő 1 6,1 1,24 0 1,24 0fűtött Lapostető tető 1 6,1 1 6,1 0, , vízszintes 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 2,55 1,15 2,9325 0, , (K) függőleges 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 2,65 3,3 8,745 0, , (É) függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

91 Helyiségek tanterem Tanterem Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 60.2 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 2024 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 1892 W Napsugárzási nyereség: 231 W Hőveszteség összesen: 3685 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 3.1 Lapostető tető 1 60, ,23 0, , vízszintes Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 60,23 hű ő 1 60,23 1,14 0 1,14 0fűtött Felső szint Ytong falkülső fal 1 6,36 3,3 20,988 0, , (É) függőleges 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 10,37 3,3 34,221 17,1 0, , (NY) függőleges 15 ablak 245/200 ablak (külső, fa és 3PVC) 2, ,7 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 ablak 120/200 ablak (külső, fa és 1PVC) 1,2 2 2,4 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

92 Helyiségek fiú WC WC Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 5.6 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: 18.5 m 3 Szerkezet tömege: 3986 kg Hőtároló tömeg: 2615 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 217 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 176 W Napsugárzási nyereség: 32 W Hőveszteség összesen: 361 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 2.1 Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 5,61 ő 1 5,61 1,24 0 1,24 0fűtött Lapostető tető 1 5,61 1 5,61 0, , vízszintes 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 1,5 3,3 4,95 2,4 0, , (NY) függőleges 15 ablak 120/200 ablak (külső, fa és 1PVC) 1,2 2 2,4 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

93 Helyiségek lány WC WC Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 5.9 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: 19.6 m 3 Szerkezet tömege: 4261 kg Hőtároló tömeg: 2784 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 228 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 187 W Napsugárzási nyereség: 32 W Hőveszteség összesen: 383 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 2.1 Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 5,95 ő 1 5,95 1,24 0 1,24 0fűtött Lapostető tető 1 5,95 1 5,95 0, , vízszintes 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 1,65 3,3 5,445 2,4 0, , (NY) függőleges 15 ablak 120/200 ablak (külső, fa és 1PVC) 1,2 2 2,4 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

94 Helyiségek tanterem Tanterem Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 43.1 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 1201 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 1355 W Napsugárzási nyereség: 165 W Hőveszteség összesen: 2391 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 2.2 Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 43,13 hű ő 1 43,13 1,14 0 1,14 0fűtött Lapostető tető 1 43, ,13 0, , vízszintes 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 7,31 3,3 24,123 12,2 0, , (NY) függőleges 15 ablak 245/200 ablak (külső, fa és 2PVC) 2,45 2 9,8 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 ablak 120/200 ablak (külső, fa és 1PVC) 1,2 2 2,4 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

95 Helyiségek tanterem Tanterem Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 36.6 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 1050 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 1151 W Napsugárzási nyereség: 132 W Hőveszteség összesen: 2069 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 2.2 Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 43,5 ő 1 43,5 1,14 0 1,14 0fűtött Lapostető tető 1 43,5 1 43,5 0, , vízszintes 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 6,22 3,3 20,526 9,8 0, , (NY) függőleges 15 ablak 245/200 ablak (külső, fa és 2PVC) 2,45 2 9,8 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

96 Helyiségek olvasóterem Olvasóterem Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 50.0 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 1063 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 1571 W Napsugárzási nyereség: 132 W Hőveszteség összesen: 2502 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 2.5 Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 50,01 hű ő 1 50,01 1,09 0 1,09 0fűtött Lapostető tető 1 50, ,01 0, , vízszintes 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 5,54 3,3 18,282 9,8 0, , (NY) függőleges 15 ablak 245/200 ablak (külső, fa és 2PVC) 2,45 2 9,8 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

97 Helyiségek olvasóterem Olvasóterem Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 52.7 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 2244 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 1656 W Napsugárzási nyereség: 294 W Hőveszteség összesen: 3606 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 2.5 Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 52,7 ő 1 52,7 1,09 0 1,09 0fűtött Lapostető tető 1 52,7 1 52,7 0, , vízszintes 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 5,83 3,3 19,239 9,8 0, , (NY) függőleges 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 9,05 3,3 29, , , (D) függőleges 15 Felső szint Ytong falkülső fal 1 3,5 3,3 11,55 0, , (K) függőleges 15 ablak 245/200 ablak (külső, fa és 2PVC) 2,45 2 9,8 1,6 0 1, (NY) teljes függőleges 15 ablak 200/200 ablak (külső, fa és 3PVC) ,6 0 1,6 672 teljes vízszintes 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

98 Helyiségek könyvtár Könyvtár Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 29.2 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: 96.4 m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 736 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 917 W Napsugárzási nyereség: 138 W Hőveszteség összesen: 1515 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 2.5 Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 25,5 ő 1 25,5 1,09 0 1,09 0fűtött Árkád feletti födémárkád feletti födém1 3,7 1 3,7 0,54 0 0, Felső szint Ytong falkülső fal 1 3,28 3,3 10,824 5,1 0, , (D) függőleges 15 ablak 255/200 ablak (külső, fa és 1PVC) 2,55 2 5,1 1,6 0 1, (D) teljes függőleges Lapostető tető 1 29,2 1 29,2 0, , vízszintes 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

99 Helyiségek ruhatár Ruhatár Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 9.4 m 2 Belmagasság: 3.3 m Térfogat: 31.1 m 3 Szerkezet tömege: 8394 kg Hőtároló tömeg: 9972 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 318 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 296 W Napsugárzási nyereség: 41 W Hőveszteség összesen: 573 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] 2.5 Közbenső födémbelső födém (felfelé 1 hű 8,48 ő 1 8,48 1,09 0 1,09 0fűtött Árkád feletti födémárkád feletti födém1 0,95 1 0,95 0,54 0 0, Felső szint Ytong falkülső fal 1 2,77 3,3 9,141 1,5 0, , (D) függőleges 15 ablak 75/200 ablak (külső, fa és 1PVC) 0,75 2 1,5 1,6 0 1, (D) teljes függőleges Lapostető tető 1 9,43 1 9,43 0, , vízszintes 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

100 Helyiségek 100 Baross terem Előadóterem Épület neve: Baross Iskola Alapterület: m 2 Belmagasság: 6.9 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: W Napsugárzási nyereség: 270 W Hőveszteség összesen: W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] Barossterem padló padló (talajra fektetett) ,5 0, Baross terem ablak ablak 546/720 (külső, fa és 1PVC) 5,46 7,2 39,312 1,6 0 1, (ÉK) teljes függőleges 15 Baross terem ablak ablak 832/720 (külső, fa és 1PVC) 8,32 7,2 59,904 1,6 0 1, (K) teljes függőleges 15 Baross terem lapostető padlásfödém , , fűtetlen Baross terem tetőbevilágító felülvilágító ,5 0 2, teljes vízszintes 15 Barossterem külső fal külső 1 fal 1 2 7,2 14,4 0,46 0 0, (ÉK) függőleges 15 Barossterem külső fal külső 1 fal 1 1,05 7,2 7,56 0,46 0 0, (ÉK) függőleges 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

101 Helyiségek 101 Kisterem Tanterem Épület neve: Baross Iskola Alapterület: 39.5 m 2 Belmagasság: 3.1 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: 1063 W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: 1179 W Napsugárzási nyereség: 0 W Hőveszteség összesen: 2242 W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] Kisterem ablakszerkszet 270_180 (külső, fa és 1PVC) 2,7 1,8 4,86 1,6 0 1, (É) teljes függőleges 15 Külső fal 38 cm+téglaburkolat külső fal 1 4 3, ,86 0, , (É) függőleges 15 Kisterem Lapostető tető 1 39, ,45 0, , vízszintes 15 Kisterem ajtó 180/280ajtó (belső, fütött terek 1 1,8 közt) 2,8 4 1,6 0 1,6 0fűtött 20 Kisterem padlószerkezet (talajra fektetett) ,45 1, Kisterem épületek közti belső fal fal (fűtött épületek 1 14,2 közt) 3,14 44, ,67 0 0,67 0fűtött D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

102 Helyiségek 102 Tornaterem Tornaterem Épület neve: Baross Iskola Alapterület: m 2 Belmagasság: 7.0 m Térfogat: m 3 Szerkezet tömege: kg Hőtároló tömeg: kg Mértékadó hőmérséklet télen: 20.0 C Külső hőmérséklet: 15.0 C Korrekciós tényező: 1.00 Transzmissziós veszteség: W Filtrációs mód: Légcsereszám alapján Belépő levegő hőmérséklete: 15.0 C Légcsereszám: /h Filtrációs hőveszteség: W Napsugárzási nyereség: 989 W Hőveszteség összesen: W Határoló szerkezetek: Szerkezet típus db x y A A U Utb U+ Utb Ψ Qt túloldal m mt tájolás benapozás hajlásszög tet megnevezés [m] [m] [m 2 ] [m 2 ] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/m 2 K] [W/mK] [W] [] [kg/m 2 ] [kg/m 2 ] [ C] Tornaterem padlószerkezet (talajra fektetett) , Tornaterem ablak 20/50 ablak (külső, fa és 1PVC) 0,2 0,5 0,1 1,6 0 1, (ÉK) teljes függőleges 15 Tornaterem ablak ötszög ablak (külső, fa és 6PVC) 7, ,3 1,8 0 1, (DK) teljes függőleges 15 Tornaterem ablak ötszög ablak (külső, fa és 5PVC) 7, ,25 1,8 0 1, (NY) teljes függőleges 15 Tonaterem falszerkezet külső 51 fal cm 1 26, ,25 42,3 0, , (K) függőleges 15 Tonaterem falszerkezet külső 51 fal cm 1 26, ,25 35,25 0, , (NY) függőleges 15 Tornaterem oszlop 51cm külső fal 1 1,25 7 8,75 1,26 0 1, (K) függőleges 15 Tornaterem oszlop 51cm külső fal 1 1,25 7 8,75 1,26 0 1, (NY) függőleges 15 Tornaterem oszlop 38cm külső fal 4 0,25 6,7 6,7 1,36 0 1, (É) függőleges 15 Tornaterem falszerkezet külső 38 falcm 1 15,1 6,72 101,47 3,62 1,24 0 1, (ÉK) függőleges 15 Tornaterem ajtó 160/220 ajtó (külső) 1 1,6 2,2 3,52 1,8 0 1, (ÉK) függőleges 15 Tornaterem lapostetőtető ,24 0 1, vízszintes 15 Tornaterem lapostetőtető , , vízszintes 15 Tornaterem lapostetőtető 1 115, ,2 1,59 0 1, (D) 75 os 15 Tornaterem lapostetőtető 1 115, ,2 1,59 0 1, (É) 75 os 15 D:\Egyetem\épfizika\házi\winwatt ver\öltöző szárny.wwp

103 Thermográfiai mérés és elemzés Cég Mérést végezte: Gyakorlati Épületfizika 2. csoport Készülék testo 8803 Gyártási szám: Megbízó Mérőhely: Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Bem tér Győr Mérés napja: Megbízás Gyakorlati Épületfizika c. tantárgyból féléves feladat részfeladata. A mérés az EN szerint hőkamerával került elvégzésre. Oldal 1/30

104 Thermográfiai mérés és elemzés Épület leírása: Szerkezet: vegyes szerkezet Tájolás (irányulás): ÉszakDél Környezet: városias lakókörnyezet Időjárási körlmények: Kültéri levegő hőmérséklete A mérés előtt 24 órával A mérés alatt Min. 0 C 0 C Max. 5 C 1 C Napsugárzás A mérés előtt 12 órával A mérés alatt 0h 0h Csapadék Szélsebesség Szélirány Beltéri hőmérséklet Levegőhőmérséklet különbsége a lehatárolt terület belső és külső tere között Légnyomáskülönbség szélárnyékos és szembeszéloldal között További tényezők 0mm 0km/h 22 C 22 C felhős idő Eltérés a megadott mérési szabányoktól: Oldal 2/30

105 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00946.BMT Óra: 8:39:17 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Melegpont 1 Hőm. [ C] 1,7 0,1 1,2 1,0 0,9 1,7 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Tornaterem nyílászárójának képe. Az ablakot körülvevő vasbeton héjszerkezet és a fal közvetlen és hőszigeteletlen csatlakozásának mentén sok hő távozik így erősen hőhidas csomópont alakult ki. Oldal 3/30

106 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00948.BMT Óra: 8:39:55 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Melegpont 1 Hőm. [ C] 1,4 0,7 2,6 2,2 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: A tornaterem hátsó oldala. A kép erősen befolyásolva van a környezeti elemektől. De ettől függetlenül jól kivehető a lábazat hőhidassága, valamint a szerkezeti elemek megléte a falban. Másik figyelmre méltó része a képnek a a bal oldalon lévő kis nyílás, amelyen sok hő távozik. Oldal 4/30

107 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00952.BMT Óra: 8:44:32 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 2,9 1,8 0,5 3,2 5,1 0,9 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Tornaterem falának hőfelvétele. A merevítő szerkezetek jól láthatóan megjelennek, valamint a teremben lévő radiátorok hősugárzása is jól kirajzolódik a képen, a szerkezet eősen hőhidas. A képet a kökrnyezeti elemek befolyásolják. Oldal 5/30

108 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00957.BMT Óra: 8:45:40 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 2,6 1,6 0,8 0,9 1,3 3,1 2,9 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Baross terem üvegszerkezetének sarokkialakítása. Itt is jól kivehető az üvegszerkezetet a lapostető tartószerkezetéhez kötő szerkezet jelenléte, valamint az erős hőkiáramlás a bal oldalon. Így a teljes felső csatlakozás is erősen hőhidas. Továbbá az ablakszerkezetek függőleges osztáközeiben található szerkezet hőhidat képez. Oldal 6/30

109 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00958.BMT Óra: 8:45:47 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Mérési pont 6 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 4,3 0,9 1,3 1,5 0,6 0,8 3,3 6,0 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Baross terem üvegszerkezete. A lábazati résznél a teljes hossz mentén jól látható az erősen hőhidas kialakítás. Oldal 7/30

110 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00959.BMT Óra: 8:46:01 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 1,8 0,6 0,3 2,3 0,8 2,3 3,9 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Baross terem lapostetőjének hőfelvétele. A meglévő födémszerkezetek megjelenése a hőfelvételen erős hőhídra utal. A lapostető csatlakozása is erősen hőhidas, csakúgy mint a falszerkezet és a lapostető közötti kis sáv ahol szépen kirajzolódnak a szerkezeti elemek a lemez mögött. A szerkezeti elemek láthatósága a hőszigetelés teljes hiányát érzékelteti. Oldal 8/30

111 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00960.BMT Óra: 8:46:09 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 0,9 0,9 0,0 1,3 2,2 2,5 4,0 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Baross terem és a mellette található kis terem csatlakozása. A Tompa szögű falcsatlakozásnál és a lábazatnál erős hőhid jelentkezik. A terem függönyfal szerkezetének lábazati kialakítás is erősen hőhidas. Valószínű a nem megfelelő hőszigetelés, vagy a hőszigetelés nem megfelelő beépítése következtében. Oldal 9/30

112 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00942.BMT Óra: 8:38:24 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 0,1 0,4 1,5 2,6 0,0 2,0 4,3 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Tornaterem és öltöző szárny csatlakozása. A csatlakozó él erősen hőhidas, valamint a tornaterem falszerkezete is hasonló képet mutat. Jól kivehetők a radiátorok helyezete a termeben az általuk leadott hőképek alapján, valamint a pillérgerendás merevítés is. Az épület lábazata is hőhidas képet mutat. Oldal 10/30

113 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00944.BMT Óra: 8:38:51 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Melegpont 1 Hőm. [ C] 0,5 0,5 2,3 1,4 0,1 3,8 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: A tornaterem és öltöző szárny csatlakozása. A különböző csatlakozási élek mentén erősen hőhidas a szerkezet. Jól látható ez a födém vonalában vízszintesen és függőslegesn a falak találkozásánál. A tornaterem falának szerkezetét ismerve jól kivehető a vasbeton pillérgerenda merevítés is., A képet befolyásolják a környezeti elemek. Oldal 11/30

114 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00937.BMT Óra: 8:36:54 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 0,2 0,8 2,9 0,3 1,0 5,4 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Tornaterem és öltöző szány csatlakozása. A tervek alapján ez a csatlakozás a tornatermi szárny falazatának behornyolásával készült, valószínűleg a külön dilatációs egység létesítése miatt. Elképzelhető, hogy ennek a csatlakozási módnak köszönhető a csatlakozás erős hőhidassága. Oldal 12/30

115 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00939.BMT Óra: 8:37:19 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 0,5 1,6 1,0 0,4 2,6 2,4 3,9 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Öltöző szárny földszint, nyugati oldal. Gépészeti szellőzőnyíláson távozó kis mennyiségű hő. A födémcsatlakozás viszont a többihez hasonlóan erősen hőhidas képet mutat. Oldal 13/30

116 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00940.BMT Óra: 8:37:31 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 0,2 1,9 0,6 2,6 2,8 3,0 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Öltöző szárny végfalának felvétele. A födém magasságában erősen hőhidas szerkezet található. Oldal 14/30

117 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00912.BMT Óra: 8:28:27 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 0,9 3,0 3,7 0,5 0,7 7,5 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Az oktatási és tornatermi szárnyat összekötő épületrész bejáratáról, az árkád feletti födémről készült felvétel. A bal oldali nyílászáró a felső sarokban erőssen hőhidas. A födém táblás hőszigeteléssel van burkolva. Az illesztések jól kivehetőek a kivitelezési pontatlanságok következtében és erőssen hőhidasságot mutatnak a belső sarok felé haladva. Oldal 15/30

118 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00913.BMT Óra: 8:29:04 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Mérési pont 6 Melegpont 1 Hőm. [ C] 2,6 2,4 0,4 1,8 2,3 1,1 4,3 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: A könyvtár külső sarkáról készült felvétel. Az alsó részén a képnek a falburkoló téglák tetején hőhíd jól látszik. Valamint az könyvtár a sarokban vonalmenti hőhíd fedezhető fel. Az emeleti fal alsó részén található meleg rész valamilyen hőforrásból származó melegedés, vagy szerkezeti hibából adódó hőhidasság fedezhető fel. A hiba további elemzése helyszíni vizsgálatot igényel. Oldal 16/30

119 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00932.BMT Óra: 8:35:28 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 2,0 2,4 0,2 1,3 0,9 4,2 5,1 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Közeli felvétel az Öltöző szány egyik pilléreleméről. Az alsó pillérerősítés sarkaiban erősen hőhidas szerkezet jön létre. Oldal 17/30

120 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00929.BMT Óra: 8:34:48 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 0,9 2,2 1,9 0,2 2,4 5,3 12,7 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Az öltöző szárnyról készült felvétel. Jól látható az alsó szint parapetfalának és a felső szint pilléreinek az erőssen hőhidas jellege. A meleg foltok a nyitott ablakok miatti hőveszteségeket mutatják. Oldal 18/30

121 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00931.BMT Óra: 8:35:15 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 0,7 2,2 1,0 2,4 3,2 6,0 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Az épület öltöző szárnyáról készült felvétel. A kép bal felső részén látható hőmérsékleti folt az ablak zárt állapotánál jelentkezik így valószínűsíthető, hogy nem megfelelően zár az ablakszárny. Itt is jól megfigyelhető a pillérek hőhidassága, valamint a lapostető szerkezeti elemének vonalmenti csatlakozásánál kialakult hőhíd. Oldal 19/30

122 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00911.BMT Óra: 8:28:13 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Mérési pont 6 Mérési pont 7 Hőm. [ C] 0,1 1,1 5,4 0,8 0,4 3,5 1,1 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: A kép az iskola egy később hozzásépített szárnyáról készült a büfé meletti bejárat külső képe. Jól látható a sarkok hőhidassága, valamint az, hogy a korábban meglévő nyílás befalazásából adódóan szépen kirajzolódnak a téglák függőleges hézagai közt kiáramló meleg. Oldal 20/30

123 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00920.BMT Óra: 8:31:07 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Melegpont 1 Hőm. [ C] 2,7 0,0 2,2 3,8 3,4 5,8 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: AZ iskola öltözői szárnyáról készült felvétel. Az utólag ráépítésre került emeleti rész ablakai között lévő faltesteken jól kivehető a vasbeton oszlopok okozta hőhidasság., valamint a földszinten az ebédlő parapetfalának az erőssen hőhidassága, mivel jól kivehető a mögötte található fűtőtestek hősugárzása. Oldal 21/30

124 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00921.BMT Óra: 8:31:30 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 16,2 4,0 1,6 2,5 4,5 2,7 21,5 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Az ebédlő külső faláról készült felvétel. A nyílászáró látszólagos hőhidassága a nyitott ablakból származik. Ezen felül a hőhidas helyek az oszlopok és födém csatlakozásánál találhatóak, valamint a parapetfal ami teljes felületen erősen hőhidas képet mutat, melyet bizonyít a fal mögötti radiátor hősugárzásának képe. Oldal 22/30

125 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00923.BMT Óra: 8:31:54 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 3,2 2,8 0,6 4,2 1,3 2,4 9,4 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Az épület éttermének külső fala. A parapetfal teljes felületen erőssen hőhidas mely a hőszigetelés teljes hiányából következik. Oldal 23/30

126 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00924.BMT Óra: 8:32:27 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Mérési pont 6 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 2,7 0,9 1,6 2,0 1,4 0,9 3,5 5,1 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Öltözőebédló szárny emeleti része. A hideg fémes felület a klímaberendezést jeleníti meg mely befolyásolja a felvételt is. Jól kivehetően erőssen hőhidas az ablakok közti pillérsor valamint a parapetfal csatlakozása is. Az alsó részen található meleg folt valószínűen egy nyitott ablakból származhat. Oldal 24/30

127 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00926.BMT Óra: 8:33:03 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Oldal 25/30

128 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00914.BMT Óra: 8:29:45 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Mérési pont 6 Melegpont 1 Hőm. [ C] 0,9 2,4 0,2 3,0 1,9 1,3 6,4 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Öltöző szárny, nyugati oldal földszint. A nyílászáró tokszerkezetének felső éle mentén a nem megfelelő beépítés következtében hőhíd alakult ki. Továbbá a vasbeton oszlop és vasbeton födém csatlakozásánál a hiányzó hőszigetelés miatt geometriai és szerkezeti hőhíd alakult ki. Ezen felül a falszerkezet sem felel meg önmagában. Oldal 26/30

129 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00927.BMT Óra: 8:33:23 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Melegpont 1 Hőm. [ C] 2,1 0,1 0,6 1,6 1,9 7,2 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Öltöző szárny felső szint, nyugati homlokzat. A képen látható ablakszerkezet bal felső szárnya a felső él mentén hibásan záródik, vagy nem megfelelően zárták be. Ez a képről nem megállapítható, további vizsgálatot igyényel. Oldal 27/30

130 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00953.BMT Óra: 8:44:45 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 2,5 0,6 1,7 0,5 2,5 4,0 0,7 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Tornaterem keleti holmokzata. Vasbeton pillérváz miatti hőhidak. Megjelenik ahőszigeteletlen falazaton a radiátorok által leadott hő képe, így a falszerkezet erősen hőhidas képet mutat. Valamint a lábazat csatlakozásnál is rengetek hő távozik a külső környezetbe. A képet befolyásolja a külső talaj alacsony hőmérséklete. Oldal 28/30

131 Thermográfiai mérés és elemzés Fájl: Dátum: IV_00954.BMT Óra: 8:45:10 Képparaméterek: Emissziós tényező: Refl. Hőm. [ C]: Képjelölések: Mért objektum Mérési pont 1 Mérési pont 2 Mérési pont 3 Mérési pont 4 Mérési pont 5 Hidegpont 1 Melegpont 1 Hőm. [ C] 1,1 2,3 1,5 2,7 4,2 3,4 4,8 Kiadva Refl. Hőm. [ C] Megjegyzések Profilvonal: Megjegyzések: Baross terem északi homlokzat. Hőszigeteletlen vasbeton lábazat miatt látványos hőhíd jelenik meg. Értékelés: A vizsgálat án délelőtt 8:009:00 óra között történt. A mérés alatt a levegő hőmérséklete 01 C körül alakult, borult, szélcsendes idő volt. A felvételeken kizárólag a külső határolószerkezetek szerepelnek. A hőfelvételeken a maximum hőmérséklet +5 C, a minimum 3 C. A képek összehasonlításával ellenőriztük, hogy a színskála egyenlő beállításúe a felvételeken. A hőkamera az infravörös sugárzást mutatja, melyet a testek kibocsátanak magukból, anyagukra és felületükre jellemző emissziós tényezőjük függvényében. A képek értékelésénél alkalmazott emissziós tényezőt re vettük, mely az építőanyagok nagy többségére megfelelő. (A fémszerkezeteken, vagy más fényes felületeken mért hőmérsékletek kritikával kezelendők, mivel azok Oldal 29/30

132 Thermográfiai mérés és elemzés vettük, mely az építőanyagok nagy többségére megfelelő. (A fémszerkezeteken, vagy más fényes felületeken mért hőmérsékletek kritikával kezelendők, mivel azok emissziós tényezője jelentősen eltérhet az alkalmazottól.) Az üvegszerkezetek a látható fénytől különbözően az alacsony hőmérsékleti sugárzás tekintetében általában nem áteresztőek, inkább reflexívek, így az üvegezett szerkezeteken esetlegesen hőtükörképet láthatunk. Az épületről készült hőképeket befolyásolja az épület körüli növényzet, a homlokzaton található gépészeti szerkezetek, az egyéb fémfelületek, bútorzatok, járművek. A nyílászárók üvegszerkezeteinek tükröződései szintén a fent említett okonál fogva zavaró tényezők. Az épületről a képek elemzése után elmondható, hogy a legtöbb helyen erősen hőhidas szerkezetek határolják, amit a számítások is igazolnak. Az épület 50 éve épült, az akkor érvényben lévő kevésbé szigorú előírások szerint méretezett szerkezetek mára elavultak. Azóta történtek fejlesztések, átépítések, bővítések. Az épület geometriai és szerkezeti kialakítása, illetve a nagy nyílászáró felületek alkalmazása együtt hőhidakat eredményeztek. A hőhidak okai legtöbbször az alábbiak: Anyaghasználatában, vasbeton anyagú nyílásáthidalók és lábazati fal, hőszigetelés nélküli pillérvázak. Ezek önmagukban hőhidakat jelentenek, általuk környezetét fűti az épület. Az épületszerkezet gyenge pontját az üvegtáblák pereme jelenti. Kivitelezési hibák nyílászáróknál, néhol tervezési hibák (betervezett hőhidak), llletve lábazati és falfödém csatlakozás nem megfelelő kialakításai tarkítják az épületet, továbbá a hőszigetelés teljes nélkülözése az épület egészén. Összességében a nyílászárók felülvizsgálata és a termikus burok hőszigetelése lenne szükséges a látványos javuláshoz , Gyakorlati Épületfizika 2. csoport Oldal 30/30

133 Épületakusztika szakvélemény fejezet Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Győr, Bem tér A vizsgált intézmény Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola teljes épületegyüttese. Az iskola Győr Nádorvárosban található a Bem tér északi térfal zárásaként, valamint a Zrínyi utca a keleti oldalról és a Dugonics utca a nyugati oldalról határos részén található. 1.ábra: Az intézmény elhelyezkedése, műholdfelvétel Elsőként a 2013 első negyedévében elkészült közúti és közlekedési zajtérképet vettem figyelembe, amely áttekinthető helyzetet ad az intenzív forgalomnak kitett utakról, a lakosságot érintő zajterhelést. Ez a város teljes közigazgatási területét lefedő vizsgálat, mely kiemelten foglalkozik a közúti, vasúti és üzemi zajforrásásokkal, különkülön számítva az egész napi és az éjszakai zajterheléseket. A zaj számolásához különböző módszereket alkalmaztak. Közutak esetén forgalomszámlálást, járműtípus és haladási sebesség alapján. Ezen adatok alapján zajterhelési zajtérképeken különböző színű 5 dbes zajszintgörbékkel ábrázolták Azonban megállapítható, hogy jelen esetben szükséges intézményt határoló útszakaszokra ez nem készült el (Zrínyi utca és Dugonics utca). Csak következtetni tudnánk hasonló forgalmi tulajdonsággal bíró utak adatai alapján, de ezek a térképek elkészültekor az intenzív forgalomnak kitett utakat mérték, így csak azok hatását tudjuk figyelembe venni a vizsgált helyen. 133

134 2.ábra: Győr közúti zajterhelési térképe nappal (06:00 22:00) 3.ábra: Győr közúti zajterhelési térképe éjjel (22:00 06:00) 4. ábra:győr közúti zajterhelési térképe részlete, nappali értékek alapján 134

135 5. ábra: Győr vasúti zajterhelési térképe nappal (06:00 22:00) 6. ábra: Győr vasúti zajterhelési térképe éjjel (22:00 06:00) 7. ábra: Győr vasúti zajterhelési térképe részlete, nappali értékek alapján 135

A.. rendelete az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról

A.. rendelete az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról A.. rendelete az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról 3.sz Melléklet Követelményértékek 1 1. A határoló-és

Részletesebben

GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA

GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA Féléves feladat 2013-2014 / I. Oktatási épület hő- és páratechnikai, épületakusztikai és tűzvédelmi szakvéleménye Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola

Részletesebben

Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1. Ablak 100/150 ablak (külső, fa és PVC)

Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1. Ablak 100/150 ablak (külső, fa és PVC) Épületenergetikai számítás 1 Szerkezet típusok: Ablak 100/150 ablak (külső, fa és PVC) 1.0 m 1.5 m 1.60 W/m 2 K Ablak 100/70 ablak (külső, fa és PVC) 1.0 m 0.7 m 1.60 W/m 2 K Ablak 150/150 ablak (külső,

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: Kál Iskola Kál Nagyközség Önkormányzata 335. Kál Szent István tér 2. Vereb János, 3368. Boconád,

Részletesebben

Készítette az FHB. Készült Budapesten, 2012. Február 21-én.

Készítette az FHB. Készült Budapesten, 2012. Február 21-én. Készítette az FHB. Készült Budapesten, 2012. Február 21-én. Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: 1000 Budapest, Minta tér 1. Minta Péter

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: ÁLLATTARTÓ TELEP ÉPÍTÉSE (Meglévő állapot) 3734 Szuhogy Belterület Hrsz: 94 Megrendelő: SIMQSPLÉNYI KFT. 3733 Rudabánya,

Részletesebben

Épületenergetikai számítás 1. κ - R [m 2 K/W]

Épületenergetikai számítás 1. κ - R [m 2 K/W] Épületenergetikai számítás 1 Szerkezet típusok: ablak2 ablak (külső, fa és PVC) x méret: 3.5 m 0.8 m Hőátbosátási tényező: 6.30 W/m 2 K A hőátbosátási tényező NEM MEGFELELŐ! ajtó2 üvegezett ajtó (külső,

Részletesebben

EQ - Energy Quality Kft. 1 6000 Kecskemét, Horváth Döme u. 8. 2010.03.10. 1051 Budapest, Hercegprímás u. 13. 52ed41db-16fd15ce-da7f79cd-fdbd6937

EQ - Energy Quality Kft. 1 6000 Kecskemét, Horváth Döme u. 8. 2010.03.10. 1051 Budapest, Hercegprímás u. 13. 52ed41db-16fd15ce-da7f79cd-fdbd6937 EQ - Energy Quality Kft. 1 A nyári felmelegedés elfogadható mértékű. Szerkezet típusok: Ablak 100/150 1.0 m 2.60 W/m 2 K Ablak 100/70 1.0 m 0.7 m 2.50 W/m 2 K Ablak 150/150 2.60 W/m 2 K Ablak 60/60 0.6

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület Uszoda, Kál, Rózsa út 8. Megrendelő Kál Nagyközség Önkormányzat, 3350. Kál, Szent István tér 2. Tanúsító Vereb János, 3368.

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Művelődési ház Nagyközség önkormányzat Kál 335 Kák Szent István tér 2. Tanúsító: Vereb János 3368. Boconád,

Részletesebben

Épület rendeltetése Belső tervezési hőmérséklet 20 Külső tervezési hőmérséklet -15. Dátum 2010.01.10. Homlokzat 2 (dél)

Épület rendeltetése Belső tervezési hőmérséklet 20 Külső tervezési hőmérséklet -15. Dátum 2010.01.10. Homlokzat 2 (dél) Alapadatok Azonosító adatok lakóépület Épület rendeltetése Belső tervezési hőmérséklet 20 Külső tervezési hőmérséklet -15 Azonosító (pl. cím) vályogház-m Dátum 2010.01.10 Geometriai adatok (m 2 -ben) Belső

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: 2x32 LakásosTársasházi 4026 Debrecen Damjanich utca 20. Hrsz: 10691/3 Épületrész (lakás): 2x32 LakásosTársasházi 4026 Debrecen

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): 1. em. 12. lakás Megrendelő: Tanúsító: Vértesy Mónika TÉ-01-63747 Az épület(rész) fajlagos primer energiafogyasztása:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület Megrendelő Tanúsító Helység... utca 1. (HRSZ...) X.Y. A Dom-Haus Kft energetikai szakértője Az épület(rész) fajlagos primer

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: A szociális szolgáltató központ közösségi épülete. Kák Nagyközség Önkormányzata. 335. Kál, Szent

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Minta Project 6500 Baja Minta u 42 HRSZ: 456/456 Gipsz Jakab 6500 Baja Minta u 42 Tanúsító: Épületgépész Szakmérnök

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Társasházi lakás Épületrész (lakás): Megrendelő: A lakás a társasház szélső lakása, közvetlenül csatlakozik a mellette

Részletesebben

Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium

Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium Gyakorlati épületfizika Féléves feladat Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium 9023 Győr, Szabolcska Mihály u. 5. Hő- és páratechnikai, épületakusztikai és tűzvédelmi szakvélemény Készítette:

Részletesebben

Helyszínrajz M 1: _Gyakorlati Épületfizika_ _ Zajmérési helyek. Hrsz.:3937. Dugovics utca. Zrínyi utca.

Helyszínrajz M 1: _Gyakorlati Épületfizika_ _ Zajmérési helyek. Hrsz.:3937. Dugovics utca. Zrínyi utca. 62,06 5 7,55 2,83 8,86 64 5 10,92 26,94 Helyszínrajz M 1:0 3938 Zajmérési helyek Hrsz.:3937 72,68 6,44 17,42 5,92 4,20 12,19 5 19,34 7,16 5 Tornaterem 7. 3935 Udvari sportpálya Mellékszárny Öltözők, étkeztetés

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő . Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: Konceptum bérház FEP-Konceptum Kft 1116. Budapest, Vasvirágsor 72. Az épület(rész) fajlagos primer

Részletesebben

HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE

HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM 2010/11 HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE KÉSZÍTETTE: BOGNÁR-DÖRNER ÁGNES PAJOR ZSÓFIA RITA GERGELY GYULA MÁTYÁS BORSAI ÁRPÁD 2010/11 HILD JÓZSEF ÉPÍT

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: MEGLÉVŐ ÁLLAPOT Kovács Pál és Társa Kft. +36-1-388-9793 (munkaidőben) +36-20-565-8778 (munkaidőben)

Részletesebben

Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1. Épület: Társasház Pécs, Málomi út HRSZ.: 19916/50. Megrendel:

Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1. Épület: Társasház Pécs, Málomi út HRSZ.: 19916/50. Megrendel: Épületenergetikai számítás 1 Épület: Megrendel: Tervez: Társasház Pécs, Málomi út HRSZ.: 19916/50 CASALINEA Kft. 7621 Pécs, Jókai utca 13. Jermás Krisztián G-T/02-0951 Pécs, Csikor K. u. 19. Dátum: 2008.

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Több funkciós családi ház Épületrész (lakás): É46,26024 K20,15986 Megrendelő: Tanúsító: Nagy Péter 01-13110 Az épület(rész)

Részletesebben

Á HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY V A T I ÖSSZESÍTŐ LAP H E T -

Á HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY V A T I ÖSSZESÍTŐ LAP H E T - Á HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY V A T I ÖSSZESÍTŐ LAP H E T - Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Lakó- és szállásjellegü Alapterület: 129,2 m2 Cím: 5000 Szolnok Zrínyi utca 17. HRSZ: 1156

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Családi ház Törökbálint Balassi Bálint u. 4424 HRSZ Megrendelő: Fenyvesi Attila Tanúsító: Scholtz Gábor okleveles építészmérnök

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): Megrendelő: Többlakásos lakóház (zártsorú) Hrsz.: III. emeleti lakás Tulajdoni lapszám: III. em. Tanúsító:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: ÁLLATTARTÓ TELEP ÉPÍTÉSE (Tervezett állapot) 3734 Szuhogy Belterület Hrsz: 94 Megrendelő: SIMQSPLÉNYI KFT. 3733 Rudabánya,

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKAI SZABÁLYOZÁS KORSZERŰSÍTÉSE 1

ÉPÜLETENERGETIKAI SZABÁLYOZÁS KORSZERŰSÍTÉSE 1 ÉPÜLETENERGETIKAI SZABÁLYOZÁS KORSZERŰSÍTÉSE 1 ÉPÜLETSZERKEZETEK HŐÁTBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐK KÖVETELMÉNYÉRTÉKEI HŐÁTBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐ W/m 2 K FAJLAGOS HŐVESZTESÉG- TÉNYEZŐ W/m 3 K ÖSSZESÍTETT ENERGETIKAI JELLEMZŐ

Részletesebben

AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI JELLEMZŐINEK MEGHATÁROZÁSA ENERGETIKAI SZÁMÍTÁS A HŐMÉRSÉKLETELOSZLÁS JELENTŐSÉGE

AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI JELLEMZŐINEK MEGHATÁROZÁSA ENERGETIKAI SZÁMÍTÁS A HŐMÉRSÉKLETELOSZLÁS JELENTŐSÉGE AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI JELLEMZŐINEK MEGHATÁROZÁSA Három követelményszint: az épületek összesített energetikai jellemzője E p = összesített energetikai jellemző a geometriai viszonyok függvénye (kwh/m

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány 2. R [m 2 K/W]

Energetikai minőségtanúsítvány 2. R [m 2 K/W] Energetikai minőségtanúsítvány 2 Szerkezet típusok: 01_Külső falszerkezet külső fal 2.8 m étegtervi hőátbosátási tényező: 0.64 W/m 2 K 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbosátási tényező NEM MEGFELELŐ! 0.64

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: Gali András Az épület(rész) fajlagos primer energiafogyasztása: 293.5 kwh/m 2

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: TÁRSASHÁZ HRSZ: Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: LETFUSZ KÁROLY OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK MK-13-9467 G-T-13-9467 ENt-Sz-13-9467

Részletesebben

Magyarországon gon is

Magyarországon gon is Energiatakarékos kos üvegezés Lehetőségek, buktatók, k, trendek Épületek energiatanúsítása sa 2009-től Magyarországon gon is 7/2006 TNM és s 176/2008 Kormány rendelet Sólyomi PéterP ÉMI Kht. Épületszerkezeti

Részletesebben

Energetikai Tanúsítvány

Energetikai Tanúsítvány Energetikai Tanúsítvány Épület: Több lakásos lakóépület felső szinti lakása Postaím szerinti bejárat Az ingatlan íme: 1112 Budapest GPS koordinátái:. Minta uta É.sz.: Hrsz: Minta/B K.h.: Megrendelő: Név/égnév:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő ENEREN Energetikai Tanúsító és Épületdiagnosztikai Kft. 6400 Kiskunhalas Nemzetőr u 10. Tanúsító: Török András Levente ENTSZ-03-0678 Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Részletesebben

épületfizikai jellemzői

épületfizikai jellemzői Könnyűbetonok épületfizikai jellemzői és s alkalmazásuk a magastető szigetelésében Sólyomi PéterP ÉMI Nonprofit Kft. Budapest, 2009. november 24. HŐSZIGETELŐ ANYAGOK Az általános gyakorlat szerint hőszigetelő

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: TÁRSASHÁZ 1032 Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: Szabóné Somfai Beáta okl. építőmérnök MÉK É2 130292 SZÉSZ8 130292

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Társasház 8800 Nagykanizsa Mészáros Lázár utca C lépcsőház Hrsz: 1836/74 Megrendelő: Fénymed Kft. 8800 Nagykanizsa, Csengery

Részletesebben

összeállította: Nagy Árpád kotv. HM HH KÉÉHO építésfelügyelő

összeállította: Nagy Árpád kotv. HM HH KÉÉHO építésfelügyelő összeállította: Nagy Árpád d kotv. HM HH KÉÉK ÉÉHO építésfelügyelő Az emberiség energiafelhasználása: 1900-ig 11.000 exaj 1900-2000 15.000 exaj!!! ebből: 1901-ben 25 exaj 2000-ben 400 exaj!!! Dr. Gács

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 7 4 3 1 5 5 Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Előadóterem, kiállítóterem Cím: 4272 Hosszúpályi HRSZ: 0773/1 Az épület védettsége: Nem

Részletesebben

Szerkezet típusok: Energetikai minőségtanúsítvány 2. homlokzati fal

Szerkezet típusok: Energetikai minőségtanúsítvány 2. homlokzati fal Energetikai minőségtanúsítvány 2 Szerkezet típusok: homlokzati fal külső fal 2.7 m tervi hőátbocsátási tényező: 0.32 W/m 2 K 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező megfelelő. Hőátbocsátási tényezőt

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET-00154611 Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Lakó- és szállásjellegű Alapterület: 51,94 m 2 Cím: 1105 Budapest Kápolna utca 19 5/19 HRSZ:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Többlakásos lakóház (zártsorú) Épületrész (lakás): Hrsz.: III. emeleti lakás Tulajdoni lapszám: Megrendelő: em. Tanúsító:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Turisztikai Központ 5525 Füzesgyarmat Kossuth utca Hrsz: 630/30 Megrendelő: Füzesgyarmat Város Önkormányzata 5525 Füzesgyarmat,

Részletesebben

Épületenergetikai számítás 1

Épületenergetikai számítás 1 Épületenergetikai számítás 1 Szerkezet típusok Ablak ablak (külső, fa és PVC) 1.2 W/m 2 K 1.6 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Ajtó ajtó (külső) 1.2 W/m 2 K 1.8 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező

Részletesebben

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -a (2) bekezdésének h) pontjában

Részletesebben

Épületenergetikai számítás 1

Épületenergetikai számítás 1 Épületenergetikai számítás 1 Épület: ORIGO CENTER vegyes rendeltetésű épület bővítése 1139, Budapest, Röppentyű u 5 Hrsz:219 Tervező: Reliplan HVAC Kft Dátum: 215415 Épületenergetikai számítás 2 Szerkezet

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET00442599 Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Lakó és szállásjellegű Cím: 4450 Tiszalök Arany J. utca 51 HRSZ: 1305/1 Az épület védettsége:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: TÁRSASHÁZ h Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: Szabóné Somfai Beáta okl. építőmérnök MÉK É2 130292 SZÉSZ8 130292

Részletesebben

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉPÜLET ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA TENDER TERV Felújítás helye: 5435 Martfű, Május 1 út 1., hrsz:349/2 Megbízó: MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Épületenergetikai számítás 1. λ [W/mK] d [cm] No. -

Épületenergetikai számítás 1. λ [W/mK] d [cm] No. - Épületenergetikai számítás 1 Dátum: 2016.09.27. Szerkezet típusok: homlokzati panel_ks1000_10cm külső fal 0.23 W/m 2 K 0.45 W/m 2 K lábazati panel külső fal Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.43 W/m 2

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Három lakásos lakóépület Megvalósítás helyszíne: 9700 Szombathely Eper utca 4 hrsz:14923 Megrendelő: Plikáta Kft. 9011

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET000609 Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Lakó és szállásjellegű Alapterület: 585 m 2 Cím: 25 Fót Szent Benedek park 365 HRSZ: 4560/37 Megrendelő

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HET

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HET- 0 0 5 4 6 6 5 9 Zalai Norbert e.v. TÉ 01-65300 2120 Dunakeszi, Faludi János utca 3. I.em 4. Adószám: 66427746-1-33 Bankszámlaszám: 10101339-51247700-01003002 Energetikai

Részletesebben

Épületenergetikai számítás 1

Épületenergetikai számítás 1 Épületenergetikai számítás 1 Szerkezet típusok: Aljzat hidegpadló padló (talajra fektetett ISO 13370) Rétegtervi hőátbosátási tényező: 0.24 W/m 2 K 0.50 W/m 2 K Fajlagos tömeg: 772 kg/m 2 Fajlagos hőtároló

Részletesebben

Nemzeti Épületenergetikai Stratégia

Nemzeti Épületenergetikai Stratégia Nemzeti Épületenergetikai Stratégia Dr. Magyar Zoltán Tanszékvezető BME Épületenergetika és Épületgépészeti Tanszék 2013.11.06. Középület állomány típusépületei Középületek elemzése Állami és önkormányzati

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Egészségház 9173 Győrladamér Szent István utca 39. Hrsz: 292 Megrendelő: Vár+Lak Bau Kft 9030 Győr, Karikás F u 11 Tanúsító:

Részletesebben

Baumann Mihály adjunktus PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék

Baumann Mihály adjunktus PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék Az elsı lépések, avagy az épületek energetikai tanúsítása, tanúsítás jelentısége a lakásszövetkezetek és az ingatlanforgalmazók szemszögébıl Baumann Mihály adjunktus PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék 2002/91

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKA. Dr. Kakasy László 2014.

ÉPÜLETENERGETIKA. Dr. Kakasy László 2014. ÉPÜLETENERGETIKA Dr. Kakasy László 2014. AZ ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS Az épületenergetikai szabályozás szintjei: I.szint: összesített energetikai jellemző E p kwh/m 2 év (épület+gépészet+villamos. jellemző)

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: Családi ház Rákóczi körút 20. Kistarcsa 2143 hrsz: 1173 Székely Levente és neje Rákóczi körút 20.

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Megrendelő. Megjegyzés

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Megrendelő. Megjegyzés HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 4 8 7 0 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Iroda Cím: 48 Nyírparasznya Rákóczi út 0 HRSZ: 45 Az épület védettsége: Nem védett

Részletesebben

ISOVER Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft.

ISOVER Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. ISOVER Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. TETŐ ÉPÍTŐK EGYESÜLETE Székesfehérvár 2014. 02. 13. Tetőterek, padlásfödémek hőszigetelése Dr. Laczkovits Zoltán okl. épületszigetelő szakmérnök HŐSZIGETELÉS

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKA. Dr. Kakasy László 2015.

ÉPÜLETENERGETIKA. Dr. Kakasy László 2015. ÉPÜLETENERGETIKA Dr. Kakasy László 2015. AZ ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS Az épületenergetikai szabályozás szintjei: I.szint: összesített energetikai jellemző E p kwh/m 2 év (épület+gépészet+villamos. jellemző)

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energekai minőségtanúsítvány Energekai minőségtanúsítvány összesítő Éület Megrenelő Tanúsító EGYLAKÁSOS CSALÁDIHÁZ Buaest Minta utca. Minta Megrenelő Buaest Minta utca. Nagy István Atla, éülenergekai szakértő

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKA. Dr. Kakasy László 2016.

ÉPÜLETENERGETIKA. Dr. Kakasy László 2016. ÉPÜLETENERGETIKA Dr. Kakasy László 2016. AZ ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS Az épületenergetikai szabályozás szintjei: I.szint: összesített energetikai jellemző E p kwh/m 2 a (épület+gépészet+villamos. jellemző)

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: 6. emelet 25. lakás Vértesy Mónika TÉ-01-63747 Az épület(rész) fajlagos primer

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Éület Megrendelő Tanúsító Támogató Szolgálat - Kisbéri Iroda kialakítása 87 Kisbér Vásártér utca. B. Hrsz 88/ Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Társasház Bp., XIII. Babér u. 1315. Megrendelő: METRODOM BEST KFT Tanúsító: Szabó László 1171 Bp., Nyitány u. 58. MMK:

Részletesebben

XELLA MAGYARORSZÁG Kft. 1. oldal HŐHÍDMENTES CSOMÓPONTOK YTONG SZERKEZETEK ESETÉBEN

XELLA MAGYARORSZÁG Kft. 1. oldal HŐHÍDMENTES CSOMÓPONTOK YTONG SZERKEZETEK ESETÉBEN XELLA MAGYARORSZÁG Kft. 1. oldal HŐHÍDMENTES CSOMÓPONTOK YTONG SZERKEZETEK ESETÉBEN Juhász Gábor okl.építőmérnök, magasépítő szakmérnök Vitruvius Kft. juhasz.gabor @ vitruvius.hu Rt: 06-30-278-2010 HŐHIDAK

Részletesebben

Energetikai Tanúsítvány

Energetikai Tanúsítvány Energetikai Tanúsítvány ETDV13155 Épület (önálló Társasházi lakás rendeltetési egység): Címe: 1137 Budapest, Katona József utca 35. 6/2. Helyrajzi szám: 25204/4/A/29 É47.514597 GPS: K19.049437 Megbízó:

Részletesebben

Az új épületenergetikai direktíva (EPBD) bevezetésének jelenlegi helyzete

Az új épületenergetikai direktíva (EPBD) bevezetésének jelenlegi helyzete Az új épületenergetikai direktíva (EPBD) bevezetésének jelenlegi helyzete Dr. MAGYAR ZOLTÁN Építéstudományi Egyesület Pécsi Tudományegyetem PMMK 38. Nemzetközi Gázkonferencia és Szakkiállítás Siófok, 2005.

Részletesebben

Hőtechnikai méretezés és előzetes energetikai minőség besorolás

Hőtechnikai méretezés és előzetes energetikai minőség besorolás Energetikai minőségtanúsítvány 1 Hőtechnikai méretezés és előzetes energetikai minőség besorolás Épület: Megrendelő: Méretezés: 3 csoportszobás óvoda épület 2461 Tárnok Huba utca hrsz.: 1113/1 Tárnok Nagyközség

Részletesebben

A..TNM rendelet az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról

A..TNM rendelet az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról A..TNM rendelet az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról 2. sz. Melléklet Tervezési adatok 1 1. Éghajlati adatok

Részletesebben

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 5 7 4 6 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Előadóterem, kiállítóterem Cím: 48 Nyírparasznya Szabadság utca HRSZ: 44 Az épület

Részletesebben

Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1

Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1 Épületenergetikai számítás 1 Szerkezet típusok: Ablak ablak (külső, fa vagy PVC) 1.60 W/m 2 K A hőátbosátási tényező megfelelő. Ajtó ajtó (külső) 1.80 W/m 2 K A hőátbosátási tényező megfelelő. Belső ajtó

Részletesebben

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 5 7 4 9 4 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Előadóterem, kiállítóterem Cím: 48 Nyírparasznya Szabadság utca HRSZ: 44 Az épület

Részletesebben

Milyen döntések meghozatalában segít az energetikai számítás? Vértesy Mónika energetikai tanúsító é z s é kft

Milyen döntések meghozatalában segít az energetikai számítás? Vértesy Mónika energetikai tanúsító é z s é kft Milyen döntések meghozatalában segít az energetikai számítás? Rendelet írja elő a tanúsítást 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról Új épületeknél már kötelező

Részletesebben

Elegáns hőszigetelés.

Elegáns hőszigetelés. Elegáns hőszigetelés A hőszigetelés fejlődése Hőátbocsátási tényező (W/m 2 K) Tető Fal Falazat Állagvédelmi szempontok 1,0 1,4 B30 Energiatakarékosság 1979 0,4 0,70 Uniform Környezetvédelem 1991 (0,3)

Részletesebben

Épületenergetikai tanúsítás

Épületenergetikai tanúsítás Moviád- Energy Kft 1152 Budapest, Nyaraló u 7. Tel: 06 30 2572-402 Email: moviadkft@gmail.com Épületenergetikai tanúsítás A 2083 Solymár, Sport utca 38 hrsz.: 1504/9; 1504/10 sz. alatti ingatlanról 2014.04.01.

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Megrendelő. Megjegyzés

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Megrendelő. Megjegyzés HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 0 9 6 0 7 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Lakó és szállásjellegű Alapterület: 33 m Cím: 065 Budapest Révay utca 8. III/9/A

Részletesebben

Szikra Csaba. Épületenergetikai és Épületgépészeti Tsz. www.egt.bme.hu

Szikra Csaba. Épületenergetikai és Épületgépészeti Tsz. www.egt.bme.hu Szikra Csaba Épületenergetikai és Épületgépészeti Tsz. www.egt.bme.hu Az EU EPBD (2002/91/EC) direktíva lényegesebb pontjai Az új épületek energia-fogyasztását az ésszerőség határain belül korlátozni kell.

Részletesebben

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 5 7 4 6 8 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Iroda Cím: 48 Nyírparasznya Név: Nyírparasznya Község Önkormányzata Közösségi

Részletesebben

Épületenergetika I. ÉPÜLETFIZIKA. Horváth Tamás. építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék

Épületenergetika I. ÉPÜLETFIZIKA. Horváth Tamás. építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Épületenergetika I. Horváth Tamás építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék 1 A hazai épületfizikai gondolkodás fejlődése 1920- porosz mintára

Részletesebben

Energetikai minıségtanúsítvány összesítı

Energetikai minıségtanúsítvány összesítı Energetikai minıségtanúsítvány 1 Energetikai minıségtanúsítvány összesítı Épület 1117 Budapest, Karinthy u. 17. hrsz 4210 Épületrész (lakás) 1.em. 10. hrsz 4210/A/17 Megrendelı Tanúsító Sinvest Karinthy

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Polgármesteri Hivatal 3733 Rudabánya Gvadányi József utca 47. Megrendelő: Rudabányai Közös Önkormányzati Hivatal 3733 Rudabánya,

Részletesebben

si = 18,5 C YTONG HŐHÍDKATALÓGUS

si = 18,5 C YTONG HŐHÍDKATALÓGUS si = 18,5 C YTONG HŐHÍDKATALÓGUS 2 1, BEVEZETÉS A hőhídkatalógus célja, hogy a tervezőknek és építtetőknek lehetővé tegye az új 7/2006. TNM rendelet szerinti energiahatékony, gyakorlatilag hőhídmentes

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány TERVEZETT 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: ZÁKÁNYI KÁLMÁN VÁROSI SPOTCSARNOK 8640 Folnyód József u. Megrendelő: FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 8640 Fonyód,

Részletesebben

Wattok, centik, határidők.

Wattok, centik, határidők. Wattok, centik, határidők A hőszigetelés fejlődése Hőátbocsátási tényező (W/m 2 K) Tető Fal Falazat Állagvédelmi szempontok 1,0 1,4 B30 Energiatakarékosság 1979 0,4 0,70 Uniform Környezetvédelem 1991 (0,3)

Részletesebben

Fenntartható, energiatudatos építés égetett kerámia építőanyagokkal

Fenntartható, energiatudatos építés égetett kerámia építőanyagokkal Fenntartható, energiatudatos építés égetett kerámia építőanyagokkal Az energiahatékony építés és korszerűsítés követelmény-rendszere Jenei Dávid energetikai mérnök 2015. április 16. Előzmények - 7/2006

Részletesebben

Épületenergetikai tanúsítás

Épületenergetikai tanúsítás Moviád- Energy Kft 1152 Budapest, Nyaraló u 7. Tel: 06 30 2572-402 Email: moviadkft@gmail.com Épületenergetikai tanúsítás A 2030 Érd, Bajcsy- Zsilinszky út 100 hrsz.: 9062 sz. alatti ingatlanról 2014.04.05

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): 1 emelet 4. Megrendelő: Tanúsító: Vértesy Mónika TÉ-01-63747 Az épület(rész) fajlagos primer energiafogyasztása:

Részletesebben