Egyvonalas bérlet Havi Ft , ,30. Összonalas bérlet Havi Ft , ,68
|
|
- Gréta Deák
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BALATO FÜRED VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2006 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület október 26-i ülésére Tárgy: A helyi-járatú autóbusz közlekedés díjtételeiről szóló rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület! A évi XXXIII. törvény rendelkezései alapján a helyi járati közlekedés működtetésének biztosítása a helyi önkormányzat feladata. Balatonfüred Város Önkormányzata által jóváhagyott közszolgáltatási szerződés alapján a Balaton Volán Zrt. Balatonfüredi Területi Igazgatósága végzi a helyi közlekedés lebonyolítását január 01-től. A fent nevezett szerződés 13. pontja rögzíti az évenkénti díjmegállapításra vonatkozó megállapodásokat. Az árak megállapításáról szóló évi LXXXVII. törvény 8.. (1) bekezdése értelmében a legmagasabb árat úgy kell megállapítani, hogy a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is. A városi közlekedés működtetésének alapvető feltétele a közszolgáltatási szerződésben rögzített menetrend és ez alapján megállapított viteldíj. A január 1-től alkalmazott helyi járati tarifát Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-Testülete 34/2005. (XII.16.) rendelete határozza meg. A megállapított díjak tartalmazzák a személyszállításra vonatkozó 15%-os ÁFA-t. A parlament által elfogadott törvénymódosítás szeptember 1-től 15% helyett 20%- ban határozta meg a szolgáltatásra vonatkozó ÁFA kulcsot. Az adótartalom növekedése a tarifák emelését teszi szükségessé szeptember 1-től. Az ÁFA kulcs változása évben 600 ezer Ft többlet adó befizetési kötelezettséget jelent a társaság számára. A jelenlegi tarifa alapján képződő bevétel a megnövekedett üzemeltetési költségekre (gázolaj áremelés) sem nyújt fedezetet így az adótartalom növekedésre sem. A társaság elkészítette az ÁFA kulcs emeléséből adódó kezelhetőség miatt kerekített tarifanövelési javaslatát, melyet november 1-től kér bevezetni.
2 2006. szeptember 1-től alkalmazandó tarifára vonatkozó javaslatunk Megnevezés től ig és tól ig től ig Jelenlegi ár től 20%-os ÁFA tartalommal Javasolt ár től Index % Javasolt Jelenlegi ár Ft , ,55 Ft , ,06 Egyvonalas bérlet Havi Ft , ,30 Félhavi Ft , ,55 Összonalas bérlet Havi Ft , ,68 Félhavi Ft , ,38 Tan.-nyugd.bérlet Havi Ft , ,36 Negyedéves Ft , ,76 Napijegy Ft , ,26 Az iskolák és tanintézmények által Balatonfüred belterületére rendelt szóló autóbusz különjárati díjtételek: Kilométer díjtétel Óradíjtétel Legcsekélyebb fuvardíj Ft/km , ,76 Ft/óra , ,76 Ft , ,80 Pótdíj: Jegy nélküli utazás pótdíja Járműbeszennyezés Pótdíj késedelmes megfizetés esetén Ft , ,84 Ft , ,00 Ft , ,55 Tisztelt Képviselő-testület, kérem az előterjesztést megvitatni, és a rendelet-tervezetet elfogadni szíveskedjenek.
3 Balatonfüred, október 3. Dr. Bóka István polgármester
4 BALATO FÜRED VÁROS Ö KORMÁ YZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉ EK 24/2006. (X. 27.) rendelete a helyi-járatú autóbusz közlekedés díjtételeiről 1. Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az évi LXXXVII. törvény 7. -ban kapott felhatalmazás alapján 2006.november 1. napjától a menetrend szerinti helyijáratú autóbusz közlekedés díjtételeit az alábbiak szerint határozza meg: november 1-től alkalmazandó tarifák: Megnevezés Ár től ig és tól ig től ig Egyvonalas bérlet Havi Félhavi Összvonalas bérlet Havi 115,- 175, , , , ,- Félhavi Tanuló-nyugdíjas havi bérlet 590,- Tanuló-nyugdíjas negyedéves bérlet 1.760,- Napijegy 600,- Az iskolák és tanintézmények által Balatonfüred belterületére rendelt autóbusz különjárati díjtételek: Kilométer díjtétel 220,- Ft/km Óradíjtétel 1.100,- Ft/óra Legcsekélyebb fuvardíj 6.550,- Ft Pótdíj Ft Jegy nélküli utazás pótdíja 3.250,- Járműbeszennyezés 3.150,- Pótdíj késedelmes megfizetés esetén 4.600,- A viteldíjak 20% ÁFÁ-t tartalmaznak. 2. A rendelet november 1-től lép hatályba, egyúttal a 34/2005. (XII.15.) önkormányzati rendelet hatályát veszti. Balatonfüred, október 26. dr. Bóka István polgármester A rendelet kihirdetve: Balatonfüred, október 27. dr. Tárnoki Richárd jegyző dr. Tárnoki Richárd jegyző
5
E L Ő T E R J E S Z T É S
7. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 1096-2/2007. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2007. december 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A menetrend
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év november 28-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyijáratú autóbusz közlekedés szolgáltatási díjairól szóló 39/2001. (XII.31.)
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. november 28-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
RészletesebbenNYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 3/2012. (11.24.) önkormányzati rendelete
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 3/2012. (11.24.) önkormányzati rendelete az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás közszolgáltatási szerződés és a helyi
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 11-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 25-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés szolgáltatási díjairól szóló 39/2001.(XII.31.)
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 28-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés szolgáltatási díjairól szóló 39/2001.(XII.31.)
RészletesebbenSzentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Száma: F-28404/2008. Tárgy: Szentes város helyi tömegközlekedés
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Száma: F-28404/2008. Tárgy: Szentes város helyi tömegközlekedés 2009. évi díjai Mell.: - Tisza Volán Rt. javaslata - rendelet-tervezet Szentes
Részletesebben3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület május 27-i nyilvános ülésére
3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 148-11 /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A városi menetrend
RészletesebbenBÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGARMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGARMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: VI 630/2012. Előadó: Petrovszki Zoltán Mell.: szerződésmódosítás Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-SOl
RészletesebbenÁltalános rendelkezés 1.
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2007. (I.25.) számú rendelete a helyi menetrend szerinti autóbuszjáratok, az iskolák, tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok
RészletesebbenÓzd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról 2 Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az árak megállapításáról
RészletesebbenJ~~:\~t. ft ~ I {Co ~\l~ ' NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FÖOSZTÁLY. - a Közgyűléshez
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FÖOSZTÁLY 440 l Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-524, (42) 524-540; Fax: (42) 524-541 E-maii: gazdalkodasifoosztaly@nyiregyhaza.hu
RészletesebbenBARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/1996.(XII.27.) számú R E N D E L E T E
BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 28/1996.(XII.27.) számú R E N D E L E T E 1-6 A barcsi menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés, valamint a helyi autóbusz külön járatok díjának és alkalmazási feltételeinek
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 20-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés szolgáltatási díjairól szóló 39/2001.(XII.31.)
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. év november 24.-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyijáratú autóbusz közlekedés 2009. január 1.-től érvényes szolgáltatási
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 39.901/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2006. szeptember 15-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A menetrend
Részletesebbena menetrendszerű helyi autóbusz-közlekedés díjáról, valamint az iskolák és tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok díjáról
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA a 35/2006. (XII. 15.), a 10/2009. (IV. 10.), a 25/2009. (VI. 30.) a 39/2009. (XII. 5.) és a 25/2010. (XII. 17.) sz. rendeletekkel módosított 43/2005. (XII. 16.) SZ. RENDELETE
RészletesebbenMAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/939-1/2013/I. Üi.: Varga Imre Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Helyi autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos
Részletesebben1. A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a pápai, várpalotai, zirci és balatonfűzfői városi (helyi) autóbuszjáratokon
2/3. sz. melléklet A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Veszprém megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Pápa, Várpalota, Zirc, Balatonfűzfő, Veszprém, Balatonfüred, Ajka) 1. A menetjegyek
Részletesebben(2) A 30 napos bérlet a rajta feltüntetett tetszőleges időponttól 30 napon át érvényes.
Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 41/2004.(12. 17.).sz. rendelete a menetrendszerinti helyi autóbusz-közlekedési viteldíjak, valamint az iskolák és tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok
Részletesebbena menetrendszerű helyi autóbusz-közlekedés díjáról, valamint az iskolák és tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok díjáról
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA a 35/2006. (XII. 15.), a 10/2009. (IV. 10.), a 25/2009. (VI. 30.) a 39/2009. (XII. 5.) és a 25/2010. (XII. 17.) sz. rendeletekkel módosított 43/2005. (XII. 16.) SZ. RENDELETE
RészletesebbenTISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!
1. NAPIREND Ügyiratszám: 14/650-10/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. július 19-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Helyijárati közszolgáltatási
RészletesebbenA Képviselő-testület december 15.-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:1/217- /2016 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. december 15.-i ülésére Tárgy: A
RészletesebbenMAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/215-1/2012/I. Üi.: Varga Imre Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS-RENDELETTERVEZET Tárgy: Helyi menetrend szerinti
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS A Képviselőtestület december 18-i ülésére
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 156. 8500 PÁPA, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 ELŐTERJESZTÉS A Képviselőtestület 2009. december 18-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének
RészletesebbenSzentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300
Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz: F-1754-2/2012. Témafelelős: Cseuz András Tárgy: Szentes város helyi tömegközlekedési
RészletesebbenSzegedi Közlekedési Kft. Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása
Előterjesztő megnevezése: Szegedi Közlekedési Kft. igazgatója Iktatószám: 01/92448-1/2011. Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Melléklet:
RészletesebbenE LŐ T E R J E S Z T É S
E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2008. június 23-ai ülésére Tárgy: Beszámoló az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítással kapcsolatos 2007.
RészletesebbenTárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása
Előterjesztő: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Ikt.sz.: 3321-10/2009. Melléklet: 1 pld.
RészletesebbenÚj napirendi pont 24. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS
Új napirendi pont 24. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 12-i rendkívüli ülésére Tárgy: A helyi autóbusz-közlekedés viteldíjának
RészletesebbenSzentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Témafelelős: Czirokné Tárgy: Helyi közösségi közlekedés támogatása Melléklet: 1. sz.: TISZA VOLÁN Zrt. előterjesztése
RészletesebbenÓ z d, március 29. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejl. és Vagyong. Osztály
J a v a s l a t az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Rt. között 2004. december 22-én kötött közszolgáltatási szerződés módosítására, illetve forgalomszervezési változtatások jóváhagyására
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelete a helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról (Egységes szerkezetben)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelete a helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról (Egységes szerkezetben) A Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az árak megállapításáról
RészletesebbenA KNYKK Zrt. Üzletszabályzata 9. módosításának változásai
1 KNYKK Zrt. Tatabánya, Csaba u. 19. A KNYKK Zrt. Üzletszabályzata 9. módosításának változásai Üzletszabályzat 19. oldal II. CÍM 3. Fejezet 3.4. pontból Üzletszabályzat 48. oldal B/RÉSZ I. Fejezet 1. pontból
RészletesebbenMISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 50/2009. (XII. 23.) számú rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 50/2009. (XII. 23.) számú rendelete a közösségi közlekedési szolgáltatások ellátásának alapvető feltételeiről szóló, módosított 45/2008. (XII. 22.) számú rendelet
RészletesebbenGÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 23-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. február 23-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a helyi menetrend szerinti autóbusz közlekedés ellátására szóló / egy éves közszolgáltatási
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. 2010. február 22-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 22-i ülésére Tárgy: Gemenc Volán Zrt. beszámolója a személyszállítás költségének, bevételének alakulásáról,
RészletesebbenP O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. ELŐTERJESZTÉS
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/ 217- /2016 Előkészítő: Dr. Szőke Szabolcs Melléklet: vázrajz ELŐTERJESZTÉS
RészletesebbenJ a v a s l a t 30 napos bérlet bevezetésére a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes bérlettípusai esetében
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Va.24.707/2008. J a v a s l a t 30 napos bérlet bevezetésére a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes bérlettípusai esetében Összeállította:... Börzsei Tibor
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. szeptember 15.-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés üzemeltetési támogatása Előadó: Ottó Péter polgármester
RészletesebbenFedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:
Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. 12. 15. Javaslat az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatás ellátására megkötött
RészletesebbenCsorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 12/2002. (VIII.28.) r e n d e l e t e. a helyi autóbusz-közlekedésrıl
Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 12/2002. (VIII.28.) r e n d e l e t e a helyi autóbusz-közlekedésrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-i rendes ülésére
4. számú előterjesztés Rendelettervezet: minősített többség Határozati javaslat: egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-i rendes ülésére Tárgy:
Részletesebbenhatározata az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás közszolgáltatási szerződésének jóváhagyásáról
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata
RészletesebbenNYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 42/2006 (XI.28.) KGY. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 42/2006 (XI.28.) KGY r e n d e l e t e A helyi autóbusz közlekedés díjainak megállapításáról szóló 70/2000. (2001.I.1.) KGY rendelet módosításáról A Közgyűlés
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Autóbusz megvásárlására irányuló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
RészletesebbenCím: Sürgősségi előterjesztés a helyi tömegközlekedés 2011. évi feladatainak ellátásáról (pályázat elbírálás, szerződéskötés, normatív támogatás)
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: VI/64 221/2010. Cím: Sürgősségi előterjesztés a helyi tömegközlekedés 2011. évi feladatainak ellátásáról (pályázat elbírálás,
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. február 27-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
RészletesebbenLENTI. Érvényes: től UTAZÁSI FELTÉTELEK LENTI VÁROS HELYI AUTÓBUSZJÁRATAIN
LENTI Érvényes: 2018. 11. 01-től ZALA ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT. UTAZÁSI FELTÉTELEK LENTI VÁROS HELYI AUTÓBUSZJÁRATAIN A MENETDÍJ MEGFIZETÉSE - a menetdíj megfizetése előre váltott
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 18-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása V.
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2008 Előkészítő: Répásy Ildikó/ ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. december 18-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat
RészletesebbenCsorvás Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2002. (VIII. 30.) r e n d e l e t e. a helyi autóbusz-közlekedésrıl
Csorvás Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2002. (VIII. 30.) r e n d e l e t e a helyi autóbusz-közlekedésrıl Csorvás Nagyközség Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
RészletesebbenTárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása
Előterjesztő: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Ikt.sz.: 6141-4/2010. Melléklet: 1 pld.
RészletesebbenÓzd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról Ózd, 2011. június 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Építéshat.
RészletesebbenKIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület november 26-i ülésére
Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. ikt.sz:13849-3/2009 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Kollár Péter
RészletesebbenSzentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/
1 Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz: F- 3188-2/2011. Témafelelős: Cseuz András Tárgy: Szentes város helyi közösségi
RészletesebbenE l ő t e r j e s z t é s
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/217- /2016. Előkészítő: Kosler Zoltán, Mészáros Zoltán E l ő t e r
RészletesebbenE L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 320 MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2008. (...) rendelete a helyi közlekedési viteldíjak megállapításáról szóló 30/1998. (XII.19.)
RészletesebbenE l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület október 27-i testületi ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/217- /2016. Előkészítő: dr. Tárnoki Richárd E l ő t e r j e s z t é
RészletesebbenE L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 79 MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2009. (...) rendelete a helyi közlekedési viteldíjak megállapításáról szóló 30/1998. (XII.19.)
RészletesebbenSárospatak Város Jegyzőjétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404
Sárospatak Város Jegyzőjétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak Pf.:218 J A V A S L A T - a Képviselő-testületnek
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület november 30-i rendkívüli ülésére
BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám:./2015 Előkészítő: Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. november
RészletesebbenBAJA VÁROS HELYI AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSÉNEK MENETRENDJE (Érvényes: január 1-től)
BAJA VÁROS HELYI AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSÉNEK MENETRENDJE (Érvényes: 2018. január 1-től) 112-es jelzésű menetrendje: 121-es jelzésű menetrendje: 1 4-es jelzésű menetrendje: 68-as jelzésű menetrendje: 2 86-os
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 4. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
RészletesebbenSalgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 20.047/2015. Javaslat a helyi járati tanulói bérlettámogatásról szóló 21/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján
RészletesebbenEgeraracsa Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása
Egeraracsa Község Önkormányzata 2016. évi költségvetési előirányzat módosítása Egeraracsa Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Egeraracsa Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetési előirányzat
RészletesebbenSZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS. KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE Az Önkormányzat hivatalos lapja
LI. évfolyam 18. szám 2010. december 16. SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE Az Önkormányzat hivatalos lapja TARTALOM ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK 64/2010.(XII.16.) önkormányzati rendelet a helyi
RészletesebbenSZIA 2000 Bt. BESZÁMOLÓ
SZIA 2000 Bt. BESZÁMOLÓ a 2016. évi Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrendszerinti helyi személyszállítási tevékenységről Készült: Püspökladány Város Önkormányzatának
RészletesebbenKESZTHELY UTAZÁSI FELTÉTELEK KESZTHELY VÁROS HELYI AUTÓBUSZJÁRATAIN
KESZTHELY ZALA ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT. UTAZÁSI FELTÉTELEK KESZTHELY VÁROS HELYI AUTÓBUSZJÁRATAIN A MENETDÍJ MEGFIZETÉSE - a menetdíj megfizetése előre váltott menet- és bérletjegyekkel
RészletesebbenMISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2011. (III. 16.) önkormányzati rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2011. (III. 16.) önkormányzati rendelete a közösségi közlekedési szolgáltatások ellátásának alapvető feltételeiről szóló 45/2008. (XII.22.) önkormányzati rendelet
RészletesebbenKÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS 5. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA
KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS 5. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA amely létrejött egyrészről: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a helyi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatás ellátásáért felelős önkormányzat
RészletesebbenA menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Győr-Moson-Sopron megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár)
2/1. sz. melléklet A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Győr-Moson-Sopron megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár) 1. A menetjegyek és bérletek fajtái
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület december 15-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat szociális rendeletének módosítása
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Tel: 87/581-232 polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/217- /2016. Előkészítő: Moldvánné dr. Vajai Márta E L Ő T E R
RészletesebbenBALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2011 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 16-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat
RészletesebbenDebrecen város helyi tömegközlekedési árainak megállapításáról. Általános rendelkezés
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 31/2006. (X. 31.) rendelete Debrecen város helyi tömegközlekedési árainak megállapításáról Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgy lése az 1990. évi LXV.
Részletesebben...alpo.lgfo.;t~ Ífh.~.0... Kósa Tímea. ~ ~~f~ ~ ... ~... Dr. Kovács Ferenc polgármester. sz~ NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-mail: polgarmester(qj.nvirhalo.hu Iktatószám: 8238-24/2012.x. Ügyintéző:
RészletesebbenA menetrendszerinti helyi autóbusz-közlekedési viteldíjak, pótdíjak, valamint a a helyi autóbusz különjáratok díjai
5. számú melléklet A menetrendszerinti helyi autóbusz-közlekedési viteldíjak, pótdíjak, valamint a a helyi autóbusz különjáratok díjai 1. Utazási igazolványok érvényessége 1.1. A havi és negyedéves bérletek
RészletesebbenSZIA 2000 Bt. BESZÁMOLÓ
SZIA 2000 Bt. BESZÁMOLÓ a 2017. évi Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrendszerinti helyi személyszállítási tevékenységről Készült: Püspökladány Város Önkormányzatának
Részletesebben(2).mobiltelefonos parkolás esetén a minimálisan megváltható várakozási jogosultság legrövidebb időtartama 15 perc. 2..
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 44/2006. (12. 20.) sz. rendelete a történelmi belváros környezetkímélő forgalmi rendjéről, valamint a fizető parkolóhelyek működtetéséről szóló 81/2001.
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása I.
BALATONFÜRED VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2006 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2006. május 25-i ülésére Tárgy: Az
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére. Helyi autóbuszközlekedés menetrendjének módosítása
8. NAPIREND Ügyiratszám: 14/40 6/2019 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. február 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Meghívandó: Helyi autóbuszközlekedés menetrendjének
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Sárospatak, Kossuth út 44. H-3950. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-384. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8-12 és 13-16 óráig, szerda: 8-12 és 13-17 óra 30 percig, péntek: 8-12
Részletesebbenpolgármester Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása
Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Ikt.sz.: 6141-11/2010. Melléklet: 1 pld. rendelet-tervezet
RészletesebbenBodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló
Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29 Beszámoló a Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrendszerinti helyi személyszállítási tevékenységről,
RészletesebbenHegyesd község Önkormányzata Képviselı-testületének../2011.(..) önkormányzati rendelete. a évi szennyvízcsatorna szolgáltatási díjról
Hegyesd község Önkormányzata Képviselı-testületének./2011.(..) önkormányzati rendelete a 2012. évi szennyvízcsatorna szolgáltatási díjról (t e r v e z e t ) Hegyesd község Önkormányzata Képviselı-testületének./2011.(.)
RészletesebbenBorkai Zsolt polgármester előterjesztése
GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Javaslat a Győr Megyei Jogú Város Közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend
RészletesebbenSalgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 28899/2015. Javaslat a helyi járati tanulói bérlettámogatásról szóló 21/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján
RészletesebbenNYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 70/2000.(2001.I.1.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 70/2000.(2001.I.1.) számú r e n d e l e t e Az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállításról, a helyi autóbusz közlekedés díjainak megállapításáról
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. Önkormányzati támogatás változása eft Változások összesen: eft
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2010 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2010. december 15-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat
RészletesebbenSalgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Ikt.szám: 20.049/2015. Javaslat Salgótarján megyei jogú város helyi közösségi autóbusz-közlekedésének biztosítását célzó közszolgáltatási
RészletesebbenMARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 40/2009. (XII. 23.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 40/2009. (XII. 23.) számú R E N D E L E T E a Marcali menetrend
RészletesebbenELŐTERJESZTÉSE. (2) A közszolgáltatónak rendelkeznie kell a tevékenységéhez szükséges hatósági engedélyekkel.
Kunfehértó Község Polgármesterének ELŐTERJESZTÉSE A Képviselő-testület 2016. november 30-i ülésére a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló önkormányzati
RészletesebbenSárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/ Fax: 47/
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak Pf.:218 E L İ T E R J E S Z T É S - a Képviselı-testületnek
RészletesebbenPÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE december 10.-I ÜLÉSÉRE DR. PÁVA ZSOLT POLGÁRMESTER DR. NAGY ÁRPÁD CSABA JOGTANÁCSOS
IKTATÓSZÁM: 08-8/85-4/2015. TÁRGY: A HELYI MENETREND SZERINTI AUTÓBUSSZAL TÖRTÉNŐ SZE- MÉLYSZÁLLÍTÁSSAL KAPCSOLA- TOS DÖNTÉSEK MEGHOZATALA MELLÉKLET: 7 DB E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 2-ai ülésére. Tárgy: A Balatonfüred 5494 és 5496 hrsz-ú ingatlanok belterületbe vonása
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/171- /2017 Előkészítő: Melléklet: Dr. Szőke Szabolcs kérelem másolata,
RészletesebbenJ A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, február 21.
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. között 2013. január 1-től 2013. június 30-ig érvényben lévő közszolgáltatási szerződés módosítására Ózd, 2013. február 21. Előterjesztő:
RészletesebbenAZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Közszolgáltatási szerződés keretében végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási feladatok ellátására kiírt pályázat eredményének megállapítása,
RészletesebbenMAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 6/763-1/2011/IX Üi.: dr. Sánta Edina Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS-RENDELETTERVEZET Tárgy: Helyi rendelet alkotása
RészletesebbenJ A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 26.
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. (jelenleg: Északmagyarországi Közlekedési Központ Zrt.) között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási
Részletesebben