Egyenlő Bánásmód Hatóság tárgy: hatósági eljárás kezdeményezése. Tisztelt Hatóság!
|
|
- Magda Balázsné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Egyenlő Bánásmód Hatóság tárgy: hatósági eljárás kezdeményezése Tisztelt Hatóság! A Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (1082 Budapest, Üllői út. 68.) kérelmező Mikolc Város Önkormányzata I.r. és Kriza Ákos polgármester II. r. eljárás alá vont (3525 Miskolc, Városház tér 8.) ellen az egyenlő bánásmód megsértése miatt hatósági eljárást kezdeményez. Kérelmező az eljárást az Ebktv (3) bekezdése alapján közérdekű igényérvényesítőként kezdeményezi (K/1 alatt csatoljuk az Alapítvány alapító okiratát), tekintettel arra, hogy a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érintik. Miskolc a nagyarányú munkanélküliséget, a szegénységet, a nagyszámú alacsony státuszú (meghatározó arányban roma) lakos szociális és lakhatási gondjait - a város 2008-ban elfogadott Integrált Városfejlesztési Stratégia Antiszegregációs Tervébe 1 illeszkedő célzott szakpolitikai intézkedések megalkotása és végrehajtása helyett - a mélyszegény roma lakosok városból való kiszorításával próbálja megoldani. A város vezetése évek óta cigányellenes kijelentésekkel zaklatja a helyi roma lakosságot, a helyi közigazgatás pedig jogerősen alkotmányellenesnek minősített helyi rendeleten alapuló hatósági jogalkalmazási gyakorlatot folytat, illetve elmulasztja a szükséges intézkedéseket. Az így kialakult kirekesztő környezet sérti a nemzetközi emberi jogi normákat, az uniós jogot, a Magyarország Alaptörvényét, a Szociális törvényt, és az Egyenlő bánásmódról szóló törvényt is. Jelen beadvány a lakhatás területén jelentkező, álláspontunk szerint zaklatást megvalósító polgármesteri kijelentések és az ún. Számozott utcákban lakók nemzetiségi és vagyoni, valamint társadalmi helyzeten alapuló közvetlen diszkriminációját és zaklatását érinti. Állítjuk, hogy az eljárás alá vontak az IVS-ben foglaltakkal tökéletes ellentétben álló intézkedéseikkel és kijelentéseikkel és az IVS-nek megfelelő konkrét intézkedések elmulasztásával valósítják meg a jogsértést. Az üggyel foglalkozó civil szervezetek által egyszerűen kitelepítésnek minősített gyakorlatot az ugyancsak eljárás alá vont polgármester nyilatkozatai annyiban egészítik ki, hogy azok pszichés nyomást gyakorolnak a kitelepítés által megcélzott, túlnyomórészt roma nemzetiségű mélyszegény emberekre. 1 Miskolc Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégia Antiszegregációs Terv III. Kötet, (a továbbiakban: IVS)
2 1. A 2008-as IVS Az eljárás alá vont által 2008-ban elfogadott IVS első oldalán az Összefoglaló intézkedési terv címszó alatt ezt olvashatjuk: Különösen hangsúlyosan területi alapú beavatkozásokat kell tervezni, melyek elsődleges eszköze az alacsony státuszú népesség szétköltöztetése, a gettó felszámolása, a területi koncentráció csökkentése, a magasabb státuszú csoportok területre vonzása. Ezzel párhuzamosan pozitív irányú változás csak a társadalmi integrációt - reintegrációt szolgáló komplex eszközök - munkaerőpiac, oktatás, szociális hozzáférés, társadalmi kirekesztettség csökkentése - következetes, hosszú távú, fókuszált alkalmazásától várható, melyet az eddigi hazai és külföldi tapasztalatok is bizonyítanak. Az antiszegregációs terv további célja az alacsony státuszú, főleg roma lakosság társadalmi, gazdasági integrációja feltételeinek megteremtése, életkörülményeik javítása, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésének javítása, valamint a romák és nem romák életkörülményei között kialakult szakadék csökkentése, hosszú távon megszüntetése. A romák integrációja érdekében az egyes prioritási területeken az alábbi célokat fogalmazták meg: az integrált oktatás kiterjesztése, deszegregáció a közoktatásban, a romák képzettségi szintjének emelése; a romák munkaerőpiaci integrációjának elősegítése, illetve foglalkoztatottsági szintjük emelése; a lakhatási körülmények javítása, amely összekapcsolódik a települési és térségi szegregáció nagyarányú csökkentésével; a romák egészségi állapotának javítása, a születéskor várható élettartam növelése, valamint az egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférésük javítása; a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentése, az esélyegyenlőség elősegítése a jogérvényesítés során. A tervezett egyes intézkedések, programok, projektek akkor érhetnek el gyökeres és fenntartható változást, ha azok komplex módon, egymást kiegészítve, az érintett többféle szervezet együttműködésével összehangoltan valósulnak meg. 2. Az IVS-sel szöges ellentétben álló bérlakás-gazdálkodás gyakorlata és a megvalósult telepfelszámolások ( ) A bérlakás állományt a MIK Zrt. kezeli, a bérlakáshoz jutás feltételeit a 25/2006. (VII. 12.) számú önkormányzati rendelet 2 szabályozza (a továbbiakban: lakásrendelet). Miskolc idén készítette el az Integrált Településfejlesztési Stratégiájának tervezetét 3 (a továbbiakban: ITS), melyben 2020-ig fogalmazza meg a város középtávú céljait és az elérésükhöz szükséges konkrét beavatkozásokat. A tervezet egyik táblázata szerint (71.o.) 2008-ban az önkormányzati bérlakások 90%-át szociális alapon adták bérbe, ám ez az arány 2014-re 20% alá csökkent. Hat év alatt tehát az 5018 szociális bérlakásából körülbelül 4000 darabot szüntetett meg a város, mára így csupán 1006 darab szociális bérlakással rendelkezik. A szociális bérlakás-állomány minimumra csökkentését a város nagyrészt - a közismerten romák által lakott - Szondi-telep, az Álmos utca, és a Békeszálló-telep felszámolásával érte el. Sajnálatos módon nincs róla adatunk, hogy valamennyi elhelyezésre jogosultnak biztosítottáke a lakhatását, azt azonban tudni, hogy azokat a bérlőket, akiket az Sztv. alapján fennálló elhelyezési kötelezettségének megfelelően helyezett el a város, elsősorban a Számozott utcákba költöztette. Ezt a tényt a terepen dolgozó kollégák beszámolóiból, illetve az ITS 73. o. található táblázatból tudjuk, ami a város 2008-as IVS-ében megfogalmazott intézkedések megvalósulását 2 tol_hatalyos.pdf 3
3 sorolja fel. E szerint a Számozott utcákban semmiféle projekt vagy fejlesztés nem valósult meg, viszont annak üres lakásaiba beköltözőket helyeztek el. A szociális alapú, hosszú távú bérleti szerződések megtizedelését okozta a város lakásrendeletének 43/2008 (XII.22.) módosítása, mely szerint január 1. napjától az önkormányzati bérlakás bérbeadása kizárólag határozott időre, maximum 5 évre történhet. A lakásrendelettel ellentétes gyakorlattá vált továbbá, hogy a határozott idejű bérleti szerződéseit a város nem újította meg, még akkor sem, ha a rendeletben írt feltételek fennálltak, illetve sokakkal csekély összegű lakbér- vagy egyéb közüzemi tartozás miatt bontott szerződést. Terepmunkásaink felméréséből derült ki, hogy az utóbbi években a szerződések tömeges felbontására pár tízezer forint összegű tartozások miatt került sor, a legmagasabb ismert tartozás mindössze forintra rúgott. Az ezekben a lakásokban lakók jogcím nélkülivé váltak, a kilakoltatások vagy már megtörténtek, vagy folyamatban vannak. Terepmunkásainktól tudjuk azt is, hogy több jogcím nélkülivé vált család vesz részt a város adósságrendezési programjában, melyet a családsegítő központ koordinál. Két esetfelvétel kapcsán is vélelmezhető, hogy a családsegítő munkatársai félrevezetik a programban résztvevő családokat miszerint csak fizessenek, akkor nem kell elhagyniuk a lakást. A tévedésbe ejtett családok fizetik a részleteket, és nincsenek tudatában annak, hogy az együttműködési szerződés utolsó pontjában az áll, hogy az adósságrendezési programban való részvétel nincs befolyással a kilakoltatásra. E kitétel ellentétes az IVS-ben és a helyi esélyegyenlőségi programban (ld. később) kitűzött célokkal, illetve magával az adósságrendezés fogalmával is. A kilakoltatott vagy áthelyezett bérlők egy része vidéken, egy része a Számozott utcákban, vagy - az IVS alább részletezett céljaival ellentétesen - a két külterületi szegregátumban (Lyukóbánya és Lyukóvölgy) kötött ki, az ITS szerint e két utóbbi helyen mára közel annyian élnek, mint a belterületi szegregátumokban összesen (71.o.). A hatályos és elfogadott IVS ugyanis előírja, hogy az intézkedéseknek olyanoknak kell lenniük, hogy A beavatkozással létrejött (direkt/spontán) lakossági mobilizáció ne eredményezze újabb szegregátumok kialakulását, a településen és azon kívül sem (se külterületen, más településen). (31. o. A szegregátumokhoz kapcsolódó általános antiszegregációs beavatkozások fejezet). Az eljárás alá vont a szegregátumok felszámolását rehabilitációval vagy telepfelszámolással írta elő, a felszámolás feltételeként pedig a területen élők más lakókörnyezetbe való elhelyezését és az ehhez szükséges anyagi források meglétét rögzítette: több évtized alatt kialakult szegregátumokat, telepszerű lakókörnyezeteket nem lehet mind egyik napról a másikra felszámolni, mivel a területen élők elhelyezésére nem állnak rendelkezésre a szükséges anyagi erőforrások, illetve kellő mennyiségben nem biztosíthatók az életmódjukhoz, igényeikhez szükséges lakhatási feltételek a városban. A szegregált területek differenciált és komplex kezelése szükséges, vannak területek, ahol célszerű a lakófunkció felszámolása és a területen élők integrációja más lakókörnyezetbe, máshol rehabilitáció szükséges. (IVS 31.o.) 3. Az idei ITS Miskolc idén készítette el az Integrált Településfejlesztési Stratégiájának tervezetét, melyben ig fogalmazza meg a város középtávú céljait és az elérésükhöz szükséges konkrét beavatkozásokat. A terv elfogadás alatt áll, célja: "Miskolc integrált településfejlesztési stratégiájának társadalmasítása". Sajnos azonban azt találjuk, hogy a munkaanyag a folyamatosan megszegett
4 IVS-t elvetve a telepfelszámolásokat - mindenféle antiszegregációs stratégia és hatástanulmány nélkül, a bérleti szerződésektől megfosztott nagyszámú ember szociális- és lakhatási problémáit orvosló tervek, projektek, valamint a hozzá rendelt pénzeszközök teljes hiányával, azaz az Sztv.-ben foglalt elhelyezési kötelezettség megsértésével - folytatná. Az ITS-ben csupán egy fél oldal szöveg található a 99. oldalon azon a címen, hogy Fejlesztések szegregációs hatásának kivédésére javasolt intézkedések. Itt rögzítésre kerül, hogy A szegregátumok fizikai felszámolása (bontás) nem oldja meg a szegregátumról szegregátumra vándorló emberek problémáit. Fennáll a veszélye annak, hogy az adott szegregátumban az épületek lebontása esetén egy másik szegregátum indul növekedésnek. Ez történt Lyukóvölgy-Lyukóbánya területén, ahová az utóbbi években megnőtt az illegális beköltözések száma, így egy városrésznyi ember él szegregátumban, integrációjuk nehezebbé és forrásigénye nagyobbá vált. Az elmúlt évek erőfeszítéseinek eredményeképpen elindult pozitív változások nem elégségesek, további lépésekre van szükség, melyeket az egyes szegregátumoknál a Beavatkozás javasolt irányai c. bekezdésben kerültek részletezésre. A fenti ígéretet a szöveg azonban nem teljesíti, a Számozott utcák felszámolásának terve után például a részletezés csupán egy mondat: A szegregátumot a stadionhoz kapcsolódó ingatlanfejlesztés miatt fel kell számolni. 4. Az alkotmányellenessége miatt visszamenőleges hatállyal megsemmisített lakcímrendelet továbbélése A fentiek mellett az önkormányzat 2009 óta nehezíti jogellenesen a polgárok lakcímbejelentését. Az elsősorban a kanadai romák visszaköltözését megnehezítő célzattal megalkotott rendelet az önkormányzati lakcímbejelentést az ide vonatkozó törvény 4 szövegéhez képest, felhatalmazás nélkül kötötte többletfeltételekhez. A lakcímbejelentés helyi szabályairól szóló 38/2009. (XII. 2.) rendelet tárgyában a Kormányhivatal BO/13/237-10/2013. számú törvényességi felügyeleti felhívását a város Közgyűlése nem fogadta el, ezért a hivatal a Kúriánál volt kénytelen kezdeményezni a rendelet jogszabállyal való összhangjának felülvizsgálatát és megsemmisítését. A Kúria végül négy évvel később, a Köf.5.039/2013./4. számú határozatában 5 állapította meg, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Képviselő-testülete által alkotott rendelet törvényellenes, ezért azt kihirdetésére december 2-ra - visszaható hatállyal semmisítette meg. Az utóbbi hónapokban a Számozott utcák lakóitól több bejelentés is érkezett irodánkhoz, mely szerint az önkormányzat a fent körülírt kúriai határozat ellenében is fenntartja jogellenes gyakorlatát. Ez alapján felmerül annak a veszélye is, hogy az önkormányzat nem gondoskodott más jogellenesen elutasított kérelmezők esetében sem a lakcímváltozás nyilvántartásba vételéről, és az ennek alapján fennálló Sztv. szerinti elhelyezési és ellátási kötelezettségéről. Az ügyintézők a csatolt levelek tanúsága szerint (K/2 alatt csatolva) egyrészt a bérbeadói hozzájárulás hiányára, másrészt a város rendeletének négyzetméter korlátjára, illetve a ház várható bontására hivatkozva tagadják meg a lakcímkártyák kiadását. Az ügyfelek ügyében - kérelmük ellenére - hatósági eljárás nem indult, az ügyben hatósági határozat nem született, így a családok a évi LXVI. törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról 5
5 lakcímbejelentési kötelezettségüknek nem tudnak eleget tenni, határozat hiányában pedig a jogellenes mulasztás miatt jogorvoslathoz való jogukat sem tudják érvényesíteni. Az ügyben a NEKI a jegyzőhöz és a Kormányhivatalhoz fordult (K/3), válasz mindezidáig még nem érkezett. A miskolci okmányiroda sokéves, törvényellenes, a korábbi szabályozás szándékos, törvényességi jelzés, majd kúriai megsemmisítés ellenében való fenntartása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sok mélyszegénységben élő roma lakosnak a lakcímkártyáján nem szerepel miskolci cím, kiesve ezáltal a város által ellátandó és elhelyezendő személyek köréből. 5. A lakásrendelet idei jogellenes módosításán alapuló diszkriminatív gyakorlat Miskolc 25/2006. (VII. 12.) számú, a lakások bérletéről szóló rendeletének 23. (3) bekezdésének a május 8. napján beiktatott módosítása álláspontunk szerint az egyenlő bánásmódról szóló törvénnyel és Magyarország Alaptörvényével ellentétes, ezért a NEKI a Kormányhivatalhoz fordult (K/4), hogy az bocsásson ki törvényességi felhívást a vonatkozó rendeleti rendelkezések képviselő-testületi hatályon kívül helyezése iránt. A lakásrendelet frissen beiktatott és támadott rendelkezése a következő: A pénzbeli térítés összegét az 5. számú melléklet határozza meg. A piaci alapon bérbe adott (korábban versenyeztetett) lakások esetében térítési díj nem fizethető. Az alacsony komfortfokozatú lakások esetében pénzbeli térítés csak akkor fizethető, ha a bérlő a város közigazgatási határán kívül vásárol lakóingatlant és arra 5 éves időtartamra elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre az önkormányzat által. Önkormányzati érdekre tekintettel a komfortfokozatbeli korlátozástól a Városgazdálkodási, és üzemeltetési Bizottság eltérést engedélyezhet. A mostani módosítás alapján az alacsony komfortfokozatú lakások bérlői számára a jövőben csak akkor fizethető pénzbeli térítés, ha lakóingatlant vásárolnak, ha ez a vásárolt lakóingatlan a város közigazgatási határain kívül esik, és ha erre a vásárolt lakóingatlanra 5 éves időtartamra Miskolc Város jogosult javára elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény személyi hatálya az önkormányzatokra is kiterjed. A törvény külön is kiemeli, nevesíti a lakhatással kapcsolatos diszkriminációt, azt, hogy kifejezetten tilos védett tulajdonság alapján egyes személyeket hátrányos helyzetbe hozni állami vagy önkormányzati tulajdonú lakások és telkek értékesítési és bérbeadási feltételeinek meghatározása során. A Rendelet fent körülírt megszorító rendelkezései kizárólag az alacsony komfortfokozatú lakások bérlőire vonatkoznak, ezért a rendelkezés nyomán kialakuló jogalkalmazási gyakorlat egyértelműen az egyenlő bánásmódhoz való jogot sérti. Az összehasonlítható helyzetben lévő csoport az ugyancsak önkormányzati, de magasabb komfortfokozatú lakásban lakó, jobb módú, jobb helyzetű bérlők csoportja, akik a kapott pénzbeli térítéssel szabadon rendelkezhetnek, illetve Miskolc bármely részén lakást vehetnek. A módosítás az érintettek tulajdonhoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza. A védett tulajdonság jelen esetben a társadalmi és vagyoni helyzet, de mivel az alacsony komfortfokozatú lakásokban túlnyomórészt roma személyek laknak, így a szabályozás közvetett módon nemzetiségen vagy nemzetiséghez való tartozáson, mint védett tulajdonságokon alapuló megkülönböztetést is megvalósít. A Rendelet mellékleteként szereplő hatásvizsgálati lap szerint a módosítás eredményeként az avult lakótelepek felszámolása tovább folytatódhat. A várható szakmai hatások fejezetben azt
6 találjuk, hogy A térítési díjak módosítása hatékonyabbá teszi az avult telepek felszámolását és a városfejlesztési, értékesítési célból kiürítendő épületek bérlőinek KIHELYEZÉSÉT. Tekintve, hogy a bérlők kihelyezése, valójában a szegény, szociális ellátásra jogosult bérlők Miskolc városából való kihelyezését jelenti, ez kifejezetten olyan jogellenes cél, amelyek hozzájárulnak a rendelkezés jogsértő mivoltához. 6. A Számozott utcák jogellenes felszámolása Jelenleg a Számozott utcák felszámolása kezdődött meg, ami több mint 500 embert érint, a felük kiskorú. Mint az ITS-ből tudjuk, 2008 óta itt fejlesztés nem történt, ezt a területet az önkormányzat a többi telep felszámolása során elhelyezésre jogosult bérlő elhelyezésére használta az utóbbi években. Annak ellenére, hogy az IVS szerint (61.o.) itt - mivel a terület középtávon felszámolandó - a népességszám növekedését meg kell volna akadályozni: Tekintettel arra, hogy a terület állapotában, megítélésében jelentős változások várhatók a városfejlesztési stratégia alapján, illetve az épületek olyan rossz állapotban vannak, hogy felújításuk helyett egyszerűbb újak építése, javasolt a telepszerű lakókörnyezet felszámolása. A lakókörnyezet felszámolása 2011 után kezdődhet meg, addig is az önkormányzatnak az eszközeivel meg kell akadályoznia a népességszám növekedését. A terv az volt, hogy a telepfelszámolással párhuzamosan el kell készíteni a korábbi fejezetben szereplő szempontoknak megfelelő mobilizációs tervet. A terület felszámolásának feltétele, hogy az önkormányzat átmenetileg jusson olyan forráshoz, mely felhasználásával a terület értékesítése előtt biztosítani tudja a területen élők lakhatását, vagy bérlakásokban, vagy szabad lakáspiacra való kilépés ösztönzésével. A város idei ITS-ének 94. oldalán ezt találjuk: A szegregátum városfejlesztési szempontból értékes terület, a Belvárost és Diósgyőrt összekötő út mentén található. A területen lakók száma 923 fő. A legfeljebb 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya éves népesség körében 71,3%, a felsőfokú végzettségűek aránya 1,2%. A gazdaságilag inaktív népesség aránya a lakónépességen belül 73,7%. A komfort nélküli, félkomfortos és szükséglakások aránya a lakott lakásokon belül 90,3%. A szegregátum főbb mutatóinak bemutatása után a Beavatkozás javasolt irányai fejezet alatt csupán egy mondatot találunk: A szegregátumot a stadionhoz kapcsolódó ingatlanfejlesztés miatt fel kell számolni. Miután az Sztv. alapján az önkormányzatnak elhelyezési kötelezettsége áll fenn az itt lakók felé, az erről való rendelkezés elmulasztása alapjaiban jogsértő. A fent leírtak szerint megfogalmazott cél szerint pedig kizárólag az alacsony komfortfokozatú lakásokban élőket érinti. A kiemelt kormányzati ügyként kezelt stadionfejlesztés miatt szükségessé vált telepfelszámolás mindenfajta hatástanulmány, mobilizációs terv, a lakók helyzetét megoldandó forrás hozzárendelés, a lakosok előzetes tájékoztatása és a döntési folyamatokba való bevonása nélkül indult meg. A bérlőket az utóbbi hónapokban kétsoros levélben (K/5) tájékoztatja a MIK Zrt., mely szerint: lakásbérleti szerződése én lejárt, mivel a M.M.J.V. Önkormányzatának a területtel kapcsolatosan más irányú tervei vannak, ezért a szerződés meghosszabbítására nem kerül sor. Ezért felszólítjuk, hogy a lakásából ig kiköltözni és azt a MIK Zrt.-nek visszaadni szíveskedjen. A Számozott utcák lakóinak lakáshelyzetével kapcsolatban - legalább 300 lakó egyidejű megkérdezésével - szociológiai tanulmány készül, annak eredménye és összegzése a jövő hétre várható, amit jelen beadványhoz haladéktalanul csatolni fogunk. A szociológus előzetesen annyit
7 árult el, hogy a megkérdezettek több mint 90%-a miskolci születésű, a fennmaradó 10% többsége is évtizedek óta a városban él. 7. A Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) A szegénytelepek, különösen a Számozott utcák felszámolásának kirajzolódni látszó gyakorlata éles ellentétben áll a város Helyi Esélyegyenlőségi Programjának 6 a lakhatással kapcsolatosan vállalt intézkedéseivel is, miközben az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerint e program feltétele annak, hogy az önkormányzat az államháztartás alrendszereiből, az európai uniós forrásokból, illetve a nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programokból pályázati úton odaítélt támogatásban részesüljön. A HEP oldalán ezt olvashatjuk: Beazonosított probléma: A közüzemi díjhátralékok és a kilakoltatások számának emelkedése Fejlesztési lehetőségek: A lakáshelyzet javítása komplex módon, átgondoltan, személyre (családra) szabottan az alábbiakat szem előtt tartva: az egyes eseteket mérlegelve lépcsőzetes lakáscsere, esetleg a lakáshasználat jogcímének megváltoztatása vagy a telepen belüli lakásrehabilitáció, egyes esetekben a telepfelszámolás támogatása. A díjhátralékos családok adósságkezelő programba történő bevonása (akik erre nem alkalmasak, azokat erre alkalmassá kell első lépésben tenni). Beazonosított probléma: Alacsony komfortfokozatú lakások Fejlesztési lehetőségek: A lakáshelyzet javítása komplex módon, átgondoltan, személyre (családra) szabottan az alábbiakat szem előtt tartva: az egyes eseteket mérlegelve lépcsőzetes lakáscsere, esetleg a lakáshasználat jogcímének megváltoztatása vagy a telepen belüli lakásrehabilitáció, egyes esetekben a telepfelszámolás támogatása. A HEP 154. oldalán a következőket találjuk a Lakhatás megőrzése, lakásfeltételek, lakhatás minőségének javítása, krízishelyzetben igénybe vehető szolgáltatások címszó alatt: Feltárt problémák: A közüzemi díjhátralékok mértékének növekedése tapasztalható ebben a célcsoportban. A kilakoltatások számának emelkedése tetten érhető az elmúlt időszakban. Alacsony komfortfokozatú lakások jellemzőek. Egészség veszélyeztető tényezők nagyon gyakran fordulnak elő a lakásviszonyok tekintetében a mélyszegénységben élők körében. Általános célként ezért a Program az életminőség javítását, további célként a közüzemi díjhátralékok mérséklését, a krízislakások biztosítását tűzi ki. Tevékenységként jelöli pedig a rendszeres bérlakás-pályázatok kiírását, a lakásmobilitás biztosítását, a lakásfelújítások, korszerűsítések biztosítását, valamint az önkormányzati támogatások fenntartását. Összegzés Álláspontunk szerint a város évek óta szegény- és romaellenes politikát folytat, lakásgazdálkodása teljesen ellentétben áll az elfogadott és hatályos városfejlesztési stratégiával és esélyegyenlőségi tervvel, ezért az önkormányzat fentiekben részletezett jogellenes rendeletein alapuló hatósági jogalkalmazási gyakorlata és mulasztásai összességükben elsősorban zaklatást, másodsorban közvetlen ill. közvetett hátrányos megkülönböztetést valósítottak/valósítanak meg. Az Ebktv. 10. (1) bekezdése szerinti zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő magatartás, mely az érintett személyek védett tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása ezen csoporttal szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő és támadó környezet kialakítása. Az intézkedés- és mulasztáshalmaz sértettjei a nyomortelepek, az 6
8 ún. szegregátumok lakói, a város alacsony státuszú, szegény, túlnyomó részben roma lakói, akiket a városvezetés 2008 óta próbál szisztematikusan elsősorban a belvároson, másodsorban a város közigazgatási határain kívülre tolni és ezáltal ellátási kötelezettségétől szabadulni. Védett tulajdonságként ezért elsősorban a társadalmi származást, vagyoni helyzetet jelöljük meg (zaklatás és közvetlen hátrányos megkülönböztetés), másodsorban pedig a faji hovatartozást, bőrszínt, nemzetiséget, nemzetiséghez való tartozást (zaklatás és rejtett közvetlen ill. ennek hiányában közvetett hátrányos megkülönböztetés). A város vezetőjeként nyilatkozó Kriza Ákos polgármester a város összes roma lakosát zaklatja, ezért vele szemben a faji hovatartozás, bőrszín, nemzetiség, nemzetiséghez való tartozás alapján megvalósított zaklatás megállapítását kérjük. Kérelem A fentiek miatt kérem a T. Hatóságot, hogy az Ebktv. 14. (1) bekezdés a) pontja alapján az ügyben hatósági eljárást indítani, és az egyenlő bánásmód követelményének a megsértését megállapítani szíveskedjen. Kérem, hogy rendelje el, hogy az önkormányzat a hatályos Integrált Városfejlesztési Stratégiáját (2008) hajtsa végre, és tiltsa el attól, hogy az Integrált Településfejlesztési Stratégiát (2014) a jelenlegi tervezett tartalommal elfogadja. Kérem, hogy rendelje el, hogy város a Helyi Esélyegyenlőségi Programot hajtsa végre. Kérem, hogy tiltsa meg, hogy a jövőben a lakásrendelet idei jogellenes módosítása alapján kössenek szerződést. Rendelje el, hogy a város a lakásrendeletét akként hajtsa végre, hogy az az Alaptörvényben, a Szociális törvényben és az önkormányzati törvényben megfogalmazott kötelező szociális ellátási-, és elhelyezési kötelezettségnek megfeleljen. Kérem, hogy tiltsa el az önkormányzatot, hogy a megsemmisített lakcímrendeletnek megfelelő jogsértő gyakorlatot a jövőben folytassa, és kötelezze visszamenőleges hatállyal a korábban elutasító tartalommal meghozott, ill. meghozni elmulasztott határozatainak jogszerű tartalommal való meghozatalára. Kérem a T. Hatóságot, hogy az eljárás lezárulásáig ideiglenes intézkedéssel rendelje el a város területén folyó kilakoltatások végrehajtásának felfüggesztését. Kérem, hogy a Hatóság a polgármestert tiltsa el a további cigányellenes kijelentéseitől. Kérem továbbá a Hatóságot, hogy az önkormányzatot és a polgármestert a maximális összegű bírság megfizetésére kötelezze. Kérem, hogy az eljárást az Ebktv. 14. (5) bekezdése alapján soron kívül lefolytatni szíveskedjen. K/6 csatolom az European Roma Rights Centre (ERRC) tárgyi ügyben született jogi állásfoglalását. Budapest, július 24. Tisztelettel: Dr. Muhi Erika igazgató
A telepfelszámolás megfelelő előkészítettségének és az annak veszélyei kivédésére tett intézkedések előzetes kidolgozásának vizsgálatán túl,
EBH/67/2015 Év 2015 Védett tulajdonság: Nemzetiséghez tartozás Diszkrimináció területe Lakhatás Diszkrimináció típusa Közvetett hátrányos megkülönböztetés Befejezésmód Jogsértést megállapító döntés A hatóság
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 1/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város
a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2019. 9. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testülethez az önkormányzati
pályázat benyújtására a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Lakhatási beruházások támogatása c. pályázati felhívásra
J a v a s l a t pályázat benyújtására a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Lakhatási beruházások támogatása c. pályázati felhívásra Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési
Jászfényszaru 2013. november 28.
Jászfényszaru 2013. november 28. Telepfelszámolási törekvések a stratégiai dokumentumok szintjén Roma Integráció Évtizede Program lakhatási elemek 1. A telepeken, telepszerűlakókörnyezetben élők társadalmi
Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik
Egyenlő bánásmód és diszkrimináció A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik A magyar szabályozás I. Alaptörvény XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
7./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 7./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és egyéb helyiségek bérletéről
1. melléklet az előterjesztéshez
1. melléklet az előterjesztéshez Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének.../2019. (... )önkormányzati rendelete a lakásokról és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekről
Előterjesztés a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyzője ~ - számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a lakásokról és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekről szóló 32/2012. (IX.
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 17/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város
TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT
TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program III. rész Jogszabályi környezet Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,
Esélyegyenlőségi szabályzat
MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 23. sz. melléklet Esélyegyenlőségi szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Előterjesztő: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. sz. napirend ELŐTERJESZTÉS
Kérem a rendelet módosítás tervezet megvitatását. Szentgotthárd, június 14.
Tárgy: A lakbérek megállapításáról szóló 15/1995. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítása ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. 06. 28-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! T. Testület a 124/2017.
1136 Budapest, Tátra u. 15/b I.em.1. tel: 209-0046 fax: 279-0755 e-mail: tasz@tasz.hu w homepage: http://www.tasz.hu
Dr. Székely László alapvető jogok biztosa Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 1051 Budapest, Nádor u. 22. (postacím: 1387 Budapest Pf. 40.) Tárgy: beadvány kiegészítés, utólagos normakontroll kezdeményezése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának lakáspolitikája
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának lakáspolitikája Katonáné Szabó Gabriella Kecskemét Megyei Jogú Város Alpolgármestere 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. Tel.: 76/513-585 2011. november 16. Lakhatási
TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ESÉLYT MINDENKINEK SZAKMAI PROGRAM MARCALI, 2015.05.08.
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 09. Kónyáné dr. Zsarnovszky
Hatályos: től
MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA 2015 Hatályos: 2015.01.01-től Készítette: Szentesi Zsuzsanna humánpolitikai csoportvezető Szivák Ildikó gazdasági igazgató Budapest Jogszabályi
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1042 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: Javaslat az
ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT
ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 64/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 64/2018.
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2015. (IV.29.) önkormányzati rendelete
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2015. (IV.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és annak egyes szabályairól szóló 22/2013.
Kéthely Község Önkormányzatának. 4/2002.(III.15.) számú. rendeletéhez B E J E L E N T É S
1. számú melléklet Kéthely Község Önkormányzatának 4/2002.(III.15.) számú rendeletéhez B E J E L E N T É S önkormányzati tulajdonú lakás bérletére irányuló szándékról /I., II., III., IV. fejezet valamennyi
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 11/2013. (IV.23.) önkormányzati rendelete
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 11/2013. (IV.23.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról A lakások és helyiségek bérletére, valamint
Javaslat a 1238 Bp. XXIII... szám (hrsz ) alatti lakás bérlőjének meghatározására. dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. GAZDASÁGI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 1238 Bp. XXIII...
A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés az alábbi d) ponttal egészül ki és a jelenlegi d)-g) pontok számozása e)-h) pontokra változik:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 43/2007. (XI. 15.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló rendelet
kivételével - a lakás elidegenítéséről. A pályázatkor befizetett óvadékot, illetve a még le nem lakott lakbért a vételárba be kell számítani.
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletére, elidegenítésére és megszerzésére vonatkozó szabályokról
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 16.-án tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. február 16.-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület december 13. napi ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 239/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. december 13. napi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Javaslat
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i rendes ülésére
7. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.(..) számú önkormányzati rendelete
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.(..) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
A rendelet hatálya. A lakásbérlet általános szabályai
Lábatlan Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2007. (IV. 25.) számú rendelete feltételeiről Lábatlan Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Rákóczifalva Város Önkormányzatának
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló nem lakáscélú helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 16. napi ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 32/2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. február 16. napi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Kulturális tevékenységgel
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritások A prioritás vonatkozó A prioritáshoz kapcsolódó tervezett intézkedések: Intézkedések
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Helyi Esélyegyenlőségi Program áttekintéséről Az egyenlő bánásmódról
2003. évi CXXV. törvény
2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról Az Országgyűlés elismerve minden ember jogát ahhoz, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, azon szándékától vezérelve,
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Önkormányzati lakások és helyiségek bérbeadásáról szóló önkormányzati
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-MAIL: forum@paszto.hu Szám: 1-38 /2014. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT
Javaslat egyes vagyoni tárgyú rendeletek módosítására. Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Jegyzője 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat egyes vagyoni tárgyú rendeletek módosítására Előterjesztő:
Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az önkormányzati tulajdonban álló bérlakások
A Rendelet 3. -a kiegészül új (5), (6) és (7) bekezdésekkel az alábbiak szerint:
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletére, elidegenítésére és megszerzésére vonatkozó szabályokról
2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről
2/2006. /III.1./ rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Kisvárda Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.
A Rendelet 2. (2) és (3) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: 2. (2)
1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000. (III.31.)
A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 5/2010. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006.(XII.13.)
ELŐTERJESZTÉS. 2012. február 9-i rendes ülésére
9. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek
ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 231/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Budapest Főváros
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/1994. (VIII. 8.), 19/1994. (XI. 21.), 8/1999.(V. 1.), 13/1999.(XI. 30), 8/2002.(IV.30), 9/2003. (IV.29.), 13/2005.(IX.01.) és a 9/2006.(III.28.) számú
Általános rendelkezések. (2) A rendeletben meghatározott egyes feladatokat és hatásköröket átruházott hatáskörben a polgármester lát el.
Tokodaltáró Község Önkormányzat Tokodaltáró, József A. u. 31., tel.: 33/505-635, fax: 33/505-650 Tokodaltáró Község Önkormányzatának 6/2009. (III.19.) számú rendelete az önkormányzati tulajdonú bérlakások
Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására
Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL
RENDELETTERVEZET. a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról szóló 7/2008. (II.21.) Kt. sz. rendelet módosítására
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról szóló 7/2008. (II.21.) Kt. sz. rendelet módosítására Készítette: Kernné dr.
Egyenlő bánásmód követelményének jogi szabályozása
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Egyenlő bánásmód követelményének jogi szabályozása Előadó: dr. Berdár Valéria gyermekjogi képviselő 2014.05.16..
Egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség ELTE ÁJK
Egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség ELTE ÁJK Az előítélet Előítéletesség ma, Magyarországon Krémer Ferenc: az előítéletről szóló minden elmélet csak adott korban és társadalomban igaz multikulturalizmus?
A Rendelet 18/A. (1) bekezdés d) pontja az alábbiak szerint módosul: a) fennálló hátralékát a bérbeadó, vagy a szolgáltató felé rendezte,
1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2016.(VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról
KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ BÉRLAKÁSOK CSERESZERZŐDÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRA
KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ BÉRLAKÁSOK CSERESZERZŐDÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRA Alulírottak kérjük, szíveskedjenek a megjelölt önkormányzati tulajdonú bérlakások cseréjéhez hozzájárulni. Kijelentjük, hogy
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete a lakások bérletére, elidegenítésére, valamint a lakáshoz jutás helyi támogatására vonatkozó szabályokról szóló
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 13-i ülése 10. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 10. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről
ALPOLGÁRMESTERE. (1) Az önkormányzati lakásra jogi személy részére bérlő-kijelölési jog biztosítható a Képviselő-testület döntése alapján.
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ALPOLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2012. július 18-i ülésére! Készítette: dr. Kovács Katalin vagyonhasznosítási ügyintéző Tárgy: Javaslat bérlőkijelölési
1. A rendelet hatálya
Pálháza Város Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (II. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről Pálháza Város Önkormányzat
Hajdúbagos Község Önkormányzatának
Hajdúbagos Község Önkormányzatának 2./2002.( II.25.) ÖR. számú rendelete az önkormányzati tulajdonú bérlakások és helyiségek bérbeadásáról, a lakbérek megállapításáról és a lakásgazdálkodással kapcsolatos
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 6/2065-1/2010/IX Üi.: dr. Sánta Edina Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS-RENDELETTERVEZET Tárgy: Az önkormányzat
ÁROP-1.A Csurgó és járási települések területi együttműködésének megerősítése. Jogszabályi keretek november 20.
Jogszabályi keretek 2015. november 20. Tartalomjegyzék 1 Előzmények... 3 2 Alapvető fogalmak... 5 3 Nemzeti szintű jogszabályi keretek... 6 3.1 Nemzeti hitvallás... 6 3.2 Alaptörvény... 6 3.3 Stratégiák...
Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK..../. (...) önkormányzati rendelet-tervezete
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK.../. (...) önkormányzati rendelet-tervezete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 33/2009. (XII. 1.)
A BIZOTTSÁGOK SZÁMÁRA ÖNKORMÁNYZATI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYÉB JOGOSÍTVÁNYOK JEGYZÉKE
7. melléklet a 18/2019. (X.31.) önkormányzati rendelethez A BIZOTTSÁGOK SZÁMÁRA ÖNKORMÁNYZATI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYÉB JOGOSÍTVÁNYOK JEGYZÉKE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGI ÜGYEKET ELLÁTÓ BIZOTTSÁG Az önkormányzat
7142-1/2012 E L Ő T E R J E S Z T É S
7142-1/2012 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. november 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzati lakások bérletéről, elidegenítéséről szóló 24/2008. (XI.27.) rendelet
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (...) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (...) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának szabályairól és a bérleti jogviszony
Szociális és Egészségügyi Bizottság K o m l ó a z o n o s í t ó : Városház tér 3.
Szociális és Egészségügyi Bizottság P á ly á z a t i K o m l ó a z o n o s í t ó : Városház tér 3. A 2017.évi március hónapban meghirdetett lakások közül az alábbi(ak)ra nyújtom be a pályázatom: I KÉRELMEZŐ
Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 22/2012. (IV.20.) önkormányzati rendelet módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-4/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 26-i ülésére Tárgy: Eplény község közép- és hosszú
Összevont szerkezet 2001(09.12)
Összevont szerkezet 2001(09.12) ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE az önkormányzati lakások lakbérének megállapításáról szóló 14/2000.(12.15) számú rendeletének 12/2001(09.12) számú rendeletével
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete Az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérbeadásáról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Celldömölk
A december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os
Tisztelt Képviselő-testület! A 2016. december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os bérlakás állományból, 315 db lakás költségelven van bérbe adva, a teljes lakásállomány
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 15-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/743/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 15-i nyilvános ülésére Tárgy: A. Az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások bérleti díjáról szóló rendelet
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a helyiségek bérletének megállapításáról Előszállás Nagyközség Önkormányzatának
Magyar joganyagok - 321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet - a helyi esélyegyenlőségi p 2. oldal 4. (1) A helyi esélyegyenlőségi programban a mélyszegény
Magyar joganyagok - 321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet - a helyi esélyegyenlőségi p 1. oldal 321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet a helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésének szabályairól és az esélyegyenlőségi
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (IV. 22.) sz. rendelete a város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (IV. 22.) sz. rendelete a város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) a
Útmutató a városok integrált városrehabilitációs programokkal kapcsolatos KSH adatkéréséhez
Útmutató a városok integrált városrehabilitációs programokkal kapcsolatos KSH adatkéréséhez (Az integrált városfejlesztési stratégia elkészítéséhez és a szociális típusú városrehabilitációs programok akcióterületi
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 18/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete a helyiségek bérletéről szóló 19/2011.(V. 18.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)
az önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről
Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8 /2005.( IV. 20. ) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről (egységes szerkezetben
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Csömör
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A települési szilárd hulladék kezelésével (gyűjtésével, elszállításával
A lakbérek megállapításáról szóló 15/1995. (IV.27.) ÖKT rendelet módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról
A lakbérek megállapításáról szóló 15/1995. (IV.27.) ÖKT rendelet módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról Módosítva: 10/1997. (II. 27.), 11/1998. (III. 26.), 7/1999. (II. 25.), 7/2000. (II. 24.),
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat települési adóról szóló 16/2016. (V.20.) önkormányzati rendelet módosítására. Jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat települési adóról szóló 16/2016. (V.20.) önkormányzati
Pályázati Hirdetmény. Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet
Pályázati Hirdetmény Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet költségalapon meghatározott lakbérű önkormányzati bérlakások határozott idejű bérleti jogának elnyerésére Pályázati
Általános rendelkezések
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelete Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata önkormányzati lakásvagyon kezelésével megbízott gazdasági társasága által
E L Ő T E R J E S Z T É S
K ÉTPÓ KÖZSÉG POLGÁRMESTERE Előkészítésben közreműködött: Finta Adrienn kirendeltség-vezető Az előterjesztést véleményezi: E L Ő T E R J E S Z T É S Kétpó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016.
1. sz. melléklet: A KSH tól beszerzett városrész szintű adatok
Mellékletek 1. sz. melléklet: A KSH-tól beszerzett városrész szintű adatok; 2. sz. melléklet: Helyzetelemzést segítő adatok az Integrált Városfejlesztési Stratégia és az Anti-szegregációs Terv kidolgozásához;
Tisztelt Képviselő-testület! I. lakáscélú támogatásokról szóló 12/1998. (III.26.) önkormányzati rendelet módosítása
ELŐTERJESZTÉS A Képviselőtestület 2015. június 24-i ülésére Tárgy: A lakáscélú támogatásokról szóló 12/1998. (III.26.) önkormányzati rendelet és a A lakások bérletéről szóló 12/2001.(III.29.) önkormányzati
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről (módosításokkal egységes
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/67/22/2015. (Előzményi szám: EBH/476/2014) Előadó: Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a közérdekű igényérvényesítő kérelme alapján Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 07. e i üléséről. 111/2017. (03.07.)TELB. Határozat
Tárgy: napirend 111/2017. (03.07.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 07/2017 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadja el: NYÍLT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI PONTOK 1. Belváros-Lipótváros,
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Közigazgatási Iroda Szentes, Kossuth tér 6. tel: 63/510339
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Közigazgatási Iroda Szentes, Kossuth tér 6. tel: 63/510339 U-51/2017. szám Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről szóló 33/2013.(XII.31.) önkormányzati
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat a lakcímbejelentés helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 14.708/2010. Javaslat a lakcímbejelentés helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására Tisztelt Közgyűlés! Városunkban az utóbbi években egyre gyakrabban
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22/2015. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 1. pld. fogyasztói