cégüket érintı lehetséges hatásairól.
|
|
- Gusztáv Sipos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Eseménydús eseménytelenség Semmi sem változott Igazából nem sok minden változott az elmúlt napokban. Az igazán fajsúlyos gazdasági hírek nem okoztak meglepetést egyik nagy régióban sem, az ukrán válság megoldása irányába pedig nem történt elırelépés. Ilyen körülmények között nem meglepı, hogy össze-vissza csapkodnak az árfolyamok a világ vezetı piacain. Pedig bıven a- kadt olyan esemény, ami normál körülmények között alaposan meg tudja mozgatni a piacokat. A világ legnagyobb gazdaságát felügyelı jegybank kamatdöntı ülést tartott, a Fed döntéshozói azonban ezúttal (is) pontosan azt lépték, amit a piac várt, és ami még fontosabb a kilátásokra vonatkozóan sem adtak újabb iránymutatást. Kiderült az is, hogy az USA elsı negyedéves gazdasági növekedése jócskán elmaradt a várakozásoktól, de ezt egy az egyben a zord tél számlájára írták a piaci szereplık, amit az is támogatott, hogy az átfogó munkaerıpiaci jelentés márciusi adatai pozitív meglepetésekkel szolgáltak. Az euróövezetben közben a várt csökkenés helyett nıtt a kiskereskedelmi forgalom, és az infláció is emelkedett, ami ismét felerısíthette azokat a félelmeket, hogy végül mégsem fog újabb gazdaságélénkítı lépéseket bejelenteni az Európai Központi Bank. A jelentési szezon Amerikában már lecsengıben van, Európában viszont most kezd igazán felpörögni, így itt lesz továbbra is mire figyelni, ráadásul fontos lehet, hogy a befektetıi tájékoztatókon hogyan vélekednek majd a vállalatvezetık az orosz ukrán konfliktus cégüket érintı lehetséges hatásairól. Itthon is kamatdöntı ülést tartott a Monetáris Tanács, és ezúttal is újabb 10 bázispontos kamatcsökkentés lett az eredmény. A szokásos jegybanki közlemény ugyanakkor szokatlanul semmitmondó a jövıbeli kamatpályára vonatkozóan, gyakorlatilag a pillanatnyi helyzettıl tette függıvé az MNB, hogy folytatódik-e a kamatcsökkentési ciklus legközelebb, vagy esetleg itt ér véget ez a történet. Az egy hete bejelentett jegybanki intézkedések ugyanakkor igencsak komoly pozícióátrendezéseket indukáltak az állampapírpiacon. A rövid hozamok történelmi mélypontra süllyedtek, de ezúttal a hosszú oldal is követte, ami azt jelzi, hogy az utóbbi idıszak kamatcsökkentési lépéseivel ellentétben ettıl a változástól tartósan, vagy legalábbis tartósabban fennmaradó hatást várnak a piaci szereplık. A május viszont általában nem a nagy bevásárlásokról szól, ezért minden piacon érdemes különösen óvatosnak lenni. TARTALOM Nemzetközi körkép... 1 Itthon történt... 2 Adatdömping... 3 Tızsdei hírek... 4 Technikai elemzések... 5 Jelen kiadvány a Top Finance & Consulting Kft. tulajdonát képezi, részben vagy egészben történı felhasználása a tulajdonos írásbeli engedélye nélkül tilos! A kiadványban megjelent információk nem minısülnek befektetési ajánlatnak, illetve tanácsadásnak, azt mindenki saját felelısségére használhatja fel, az ebbıl eredı károkért felelısséget nem vállalunk. Top Finance & Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft Székesfehérvár, Távírda u. 2. 1I. em. 40. Tel.: OLDAL
2 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Hírek, tények, háttér röviden Heti krónika Tovább lassított a Fed A várakozásoknak megfelelıen nem változtatott az irányadó kamatszinten a Fed Nyíltpiaci Bizottsága, a QE3 néven ismert eszközvásárlási program havi keretösszegét pedig a már megszokott 10 milliárd dolláros ITTHON TÖRTÉNT Meddig tarthat a kamatcsökkentés? Nem állt meg az MNB Lassan, de biztosan tovább csökkentette a jegybanki alapkamatot az MNB, így az már a lengyel alapkamattal azonos szintre, 2,5%-ra mérséklıdött. A makrogazdasági adatok a növekedés gyorsulására utalnak, de az infláció továbbra is nagyon alacsony, valamint az állampapírpiacon sem okozott eddig fennakadást az alacsony kamatszint, így akár még tovább is folytathatja a monetáris lazítást az MNB, bár egyes jegybankárok egy ideje már ennek kockázatát jelentısebbnek ítélik, mint a hasznát. 2,5%-ra csökkent az alapkamat A vártnak megfelelı, 10 bázispontos csökkentéssel 2,5%-ra módosította a jegybanki alapkamatot az MNB. A kamatdöntést követıen kiadott közlemény utolsó bekezdése ezúttal semmiféle iránymutatást nem ad a jövıbeli kamatpályára vonatkozóan: Amint a Monetáris Tanács a márciusi közleményében jelezte, az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelı mértékő ösztönzését biztosítja. A következı mértékben csökkentették a jegybanki döntéshozók. idıszakban a hazai és nemzetközi környezetben lejátszódó változások befolyásolhatják ezt a képet. A Monetáris Tanács az irányadó kamat változtatásának irányáról és mértékérıl mindenkor a makrogazdasági kilátások és a kockázati megítélés alakulásának átfogó értékelése alapján hozza meg döntését., azaz Koncz Zsuzsa klasszikusát idézve Bárhogy lesz, úgy lesz, a jövıt nem sejthetem, / A sors ezer rejtelem... Ahogy lesz, úgy lesz! / Bárhogy lesz, úgy lesz!. Tovább bıvül a feldolgozóipar Az elızı havi 53,7 pontról 54,6 pontra emelkedett az MLBKT feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke, így továbbra is elmondhatjuk, hogy tavaly július óta folyamatosan a pozitív, azaz a növekedést jelentı tartományban van az index. Javulnak a szlovén kilátások A Fitch Ratings negatívról stabilra javította a Szlovénia BBB+ országkockázati besorolásához rendelt kilátást. A döntés indoklása szerint a bankkrízisbıl adódó kockázatok csökkentek, az ország finanszírozási kilátásai pedig javultak. Éves szinten 5,9%-kal nıtt a kiskereskedelmi forgalom Márciusban 5,9%-kal nıtt éves alapon a kiskereskedelmi forgalom volumene, ami nyolc éve nem látott növekedési ütemet jelent. Történelmi mélységben a hozamok Rásegített az MNB Az MNB közelmúltban bejelentett intézkedései, melyeknek célja, hogy a jegybanki betétbıl az állampapírpiacra tereljék a bankok likvid tartalékainak egy részét, még lejjebb szorította elsısorban a rövid hozamokat, a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek esetében például történelmi mélypontra. Az utóbbi hetekben megszokottnál gyengébb vételi érdeklıdés, 1,90-szeres lefedettség mellett zajlott a szokásos keddi 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukció, de az adósságkezelı a tervezett 60 milliárd forintnál így is több, 70 milliárd forintnyi forráshoz jutott, ráadásul soha nem látott alacsony, 2,44%-os átlaghozam mellett. Ez utóbbi érték 21 bázisponttal alacsonyabb az egy héttel korábbi aukció eredményénél, ami elsısorban az MNB múlt csütörtökön bejelentett, a jegybanki források banki elérhetıségét meg- 2. OLDAL
3 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL változtató intézkedéseinek az eredménye. A 10 éves állampapírokra 3,97- szeres értékben érkeztek vételi ajánlatok, így az adósságkezelı 15 helyett 22,5 milliárd forintnyi forráshoz jutott 5,35%-os, a legutóbbinál 23 bázisponttal alacsonyabb átlaghozam mellett. Alaposan megmozgatta az állampapírpiacokat az MNB múlt heti intézkedéscsomagja. Az ünnep miatt kivételesen szerdán megtartott kötvényaukciókon hatalmas vételi érdeklıdés és jelentısen csökkenı hozamok mellett jutott hosszabb távú forráshoz az adósságkezelı. A 3 éves értékpapírok iránt 4,67- szeres vételi érdeklıdés mutatkozott, így az adósságkezelı a tervezett 25 helyett 33,5 milliárd forintnyi vételi ajánlat elfogadásáról döntött. Az átlaghozam így 4,10% lett, ami 37 bázispontos csökkenést jelent a két héttel korábbi aukció eredményéhez képest. ADATDÖMPING EU: Nem csökkent tovább az infláció Már ez is valami Az Egyesült Államok elsı negyedéves gazdasági növekedése ugyan minden várakozást alulmúlt, de ennek elsısorban a rendkívül zord idıjárás lehetett az oka. A többi mutató legalábbis arra utal, hogy az USA gazdasági növekedése lehet a fontosabb régiók közül a legegészségesebb. Az Európai Unióban sokkal kevesebb ok lehet az optimizmusra, bár legalább azt már elmondhatjuk, hogy az infláció nem csökkent tovább, hanem elindult fölfelé az EKB célértéke irányába. Egyesült Államok Általános gazdasági mutatók Az elızetes adatok alapján alig növekedett az Egyesült Államok gazdasága az elsı negyedévben, a GDP a negyedéves évesített mutató Az 5 éves kötvényeknél a lefedettség 3,19-szeres lett, így a tervezett 20 helyett 30 milliárd forintos kibocsátásra került sor 4,39%-os, azaz a két héttel korábbinál 29 bázisponttal alacsonyabb átlaghozam mellett. szerint mindössze 0,1%-kal nıtt, míg az elemzık 1,1-1,2%-os növekedést vártak, azaz a friss adat igen komoly negatív meglepetésként értékelhetı. Munkaerıpiac A várt 203 ezernél lényegesen több, 220 ezer új állás jött létre a mezıgazdaságon kívül az USA magánszektorában derült ki az ADP múlt szerdán közzétett jelentésébıl. Az elızı havi adatot is fölfelé, 191 ezerrıl 209 ezerre módosították, így az adatok egyértelmően pozitív meglepetéssel szolgáltak. 2,58-szoros lefedettség mellett, a tervezett 60 helyett 90 milliárd forintnyi vételi ajánlatot fogadott el a szokásos keddi diszkontkincstárjegy aukción az ÁKK. Az átlaghozam az elızı heti aukció eredményéhez képest 4 bázisponttal, történelmi mélypontra, 2,40%-ra csökkent. Kedvezı munkaerıpiaci adatok láttak napvilágot az Egyesült Államokban. Áprilisban a mezıgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma a várt 215 ezer helyett 288 ezer fıvel nıtt, míg az elızı havi adatot 192 ezer fısrıl 203 ezres növekedésre módosították. A munkanélküliségi ráta közben tovább csökkent, az elızı havi 6,7%-ról 6,3%-ra süllyedt a mutató, 3. OLDAL
4 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL míg az elemzık ennél lényegesen kisebb javulásra, 6,6%-os értékre számítottak. ami pozitív meglepetést jelentett az 56,7 pontos elemzıi konszenzushoz képest. A friss adat szerint tehát jelentısen javultak a körzet gazdasági szereplıi szerint a kilátások. Az elızı havi 0,5%-ról 0,7%-ra emelkedett áprilisban az euróövezetben az éves infláció az Eurostat gyorsbecslése szerint, de az elemzıi várakozásoktól (0,8%) így is elmaradt a friss adat. Ingatlanpiac A vártnak megfelelı, 12,9%-os éves drágulást mutat a 20 legnagyobb amerikai város lakáspiacán az S&P Case-Shiller index. Európa Általános gazdasági mutatók Az elızetes adatok alapján dinamikusan bıvült a brit gazdaság. Az elızı év azonos idıszakához képest 3,1%-kal, az elızı negyedévhez képest 0,8%-kal nıtt a GDP, igaz, az utóbbi adat 0,1 százalékponttal elmaradt az elemzıi várakozásoktól. A várt 0,3%-os csökkenés helyett 0,3%-kal bıvült márciusban az eurózóna kiskereskedelmi forgalma az elızı hónaphoz képest, míg éves alapon 0,9% volt a növekedés üteme. Ágazati felmérések Az elızı havi 56,9 pontról 63,0 pontra emelkedett a chicagói beszerzési menedzser index értéke, TİZSDEI HÍREK Európában is beindul a jelentési szezon Ukrajna most fontosabb A tengerentúlon alacsonyabb fokozatba kapcsolt a jelentési szezon, az öreg kontinensen viszont most kezd még csak igazán felpörögni. Egyelıre korai lenne még mérleget vonni, a nagy bankok mindenesetre Európában sem okoztak eddig csalódást, de a piaci szereplık most alighanem sokkal inkább az egyre drámaibb ukrajnai helyzettel foglalkoznak. Egyesült Államok Exxon Mobil Közzétette elsı negyedéves számait az Exxon Mobil is. A nettó eredmény az egy évvel korábbi 9,5 milliárd dollárról 9,1 milliárd dollárra csökkent, ami részvényenként 2,1 dolláros eredményt jelent, felülmúlva az 1,88 dolláros elemzıi konszenzust. Európa Deutsche Bank Az egy évvel korábbi 1,65 milliárd eurónál lényegesen kisebb, de a 927 millió eurós piaci konszenzust jóval meghaladó, 1,08 milliárd eurós elsı negyedéves nettó eredményrıl számolt be gyorsjelentésében a Deutsche Bank. Erste Bár a bevételek jellemzıen elmaradtak az elemzıi várakozásoktól az Erste gyorsjelentése szerint, a csökkenı céltartalékolás következtében a 103,3 millió eurós nettó eredmény pozitív meglepetést okozott, hiszen jelentısen, 15%-kal felülmúlta az elemzıi konszenzust. BMW A BMW negyedéves árbevétele (18,24 mrd EUR) ugyan minimálisan elmaradt az elemzık által várttól (18,508 mrd EUR), az üzemi eredmény és a nettó eredmény azonban így is 6-6%-kal felülmúlta a prognózist, elıbbi 2,17, utóbbi 1,46 milliárd euró lett. UBS A svájci óriásbank, az UBS az elemzıi várakozásnak megfelelı, 1,1 milliárd svájci frankos negyedéves nettó eredményrıl számolt be gyorsjelentésében. 4. OLDAL
5 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL TECHNIKAI ELEMZÉSEK S&P 500 Index A történelmi csúcs közelében oldalazgat az amerikai részvényindex, így egyelıre lehetetlen megmondani a valószínősíthetı rövidtávú irányt. Ha a történelmi csúcsot töri át szignifikánsan az árfolyam, akkor egy újabb emelkedı hullám kialakulására számíthatunk, míg a trendvonal letörése esetén a 200 napos mozgóátlagig válna szabaddá az út, utóbbi áttörése pedig egy mélyebb korrekció bekövetkezését valószínősítheti. NASDAQ Composite Index A NASDAQ sokkal gyengébb a nagy testvérnél, de a korrekciót egyelıre megállította a 200 napos mozgóátlag és a 4000 pontos lélektani szint. Amíg ezek a szintek kitartanak, addig bízhatunk a kedvezı fordulatban, letörés esetén viszont akár a 3500 pontos szint is elérhetı lehet. DAX Index A német részvényindex a 200 napos mozgóátlag fölött egy szőkülı háromszögbe ragadt, az innen történı kitörés lehet iránymutató rövidtávon. Letörés esetén a 200 napos mozgóátlag, illetve a hosszabb távú emelkedı trend ezt követıen még megakadályozhatja a trendfordulót. Nikkei 225 Index A japán részvényindexnél egyre inkább úgy tőnik, hogy a csökkenı trendvonal lesz az erısebb, a beszőkülésbıl lefelé lépett ki az árfolyam, bár a pontos szint szívós ellenállásának köszönhetıen ez még nem nevezhetı szignifikánsnak. Ha a szint megadja magát, akkor az elsı támaszok a pontos érték környékén várják az indexet, alattuk viszont meglehetısen nagy az őr, ig nincs újabb jelentıs támasz szint. 5. OLDAL
6 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Shanghai Composite Index A 200 napos mozgóátlag tartós áttörése ezúttal sem sikerült, a februári lokális csúcs megállította az emelkedést. Most újra az 1950 és 2000 pont közötti támaszzónában jár az árfolyam, ha nem alakul ki újabb mélypont, akkor folytatódhat a 2150 pont alatti oldalazás, míg letörés esetén akár az 1800-as szint is elérhetı lehet. Sensex Index BUX Index A 200 napos mozgóátlag megközelítésére futotta csak legutóbb a hazai részvényindex erejébıl, az utóbbi hetekben megint inkább lefelé kacsintgatott az árfolyam. A pontos szint lehet a vízválasztó, ha ennél lejjeb zár az index, akkor könnyen eljuthatunk ismét a pontos márciusi mélypontra, de most épp egy erıteljes felpattanást láthatunk errıl a szintrıl, de ennek csak akkor lenne jelentısége, ha sikerülne áttörni a pontos szintet, majd ezt követıen a 200 napos mozgóátlagot is. Az egyetlen igazán erıs képet mutató részvényindex az indiai piac benchmarkja. A pontos szint környékén kialakult egy támasz, ahova lassan az 50 napos mozgóátlag is megérkezhet. Ha ezek nem kerülnek letörésre, akkor újabb emelkedı hullám kialakulásában bízhatunk, míg egy esetleges letörés esetén a as kitörési szintig válna szabaddá az út. Arany Egy zászló alakzat rajzolódott ki az arany grafikonján, a kitörést ebbıl gyakorlatilag az 50 napos mozgóátlag szignifikáns áttörése jelentheti. Ha ez bekövetkezik, akkor az alakzatból jelentıs árfolyamemelkedésre következtethetünk, ami akár az 1500 dolláros szintig repítheti az árfolyamot, de a hosszabb távú csökkenı trendvonal azért mindenképpen óvatosságra kell intse az ebben reménykedıket, hiszen könnyen derékba törheti a mozgást. Az alakzatot az 1250 dolláros szint letörése végezheti ki, ebben az esetben a decemberi mélypont jelenthet igazi támaszt. 6. OLDAL
7 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL EURUSD Az Európai Központi Bank minden igyekezete ellenére sem tud tartósan gyengülni az euró a dollárral szemben, az árfolyam márciusban az 1,40-es szintet is megközelítette, az ezt követı eurógyengülést viszont az 1,37-es szint és az 50 napos mozgóátlag megállította. Ez a szint tőnik egyébként vízválasztónak, de az igazi trendfordulót az 1,3450-es érték letörése jelentené, ami azonban egyelıre a távoli ködbe vész, különösen, hogy ismét a márciusi csúcsot vette ostrom alá a kurzus. EURCHF Az 1,21 és 1,22 közötti sávba szorult az euró frankkal szembeni árfolyama (jelenleg kicsit annak felsı széléhez tapadva), amíg innen ki nem mozdul a kurzus, addig sok izgalomra nem lesz okunk. EURHUF A zászlóból való kiesést követıen a 303-as szint ahogy az egy támaszhoz illik megállította a forint erısödését, de a 310- es érték ellenállásként szintén jól teljesített, így a forint újabb gyengülési hulláma hamar elakadt. Ezt a két szintet kell továbbra is figyelni, fölfelé 315-ig, lefelé viszont csak 300-ig válhat szabaddá az út egy esetleges kitörés után. A 300-as szint letörése lenne az igazi nagy fegyvertény, ez esetben az idei nyitószintig, azaz nagyjából a 295-ös értékig erısödhet a forint az euróval szemben. USDHUF Az 50 napos mozgóátlag (224) és a 220-as szint közötti szők sávba szorult a kurzus, az innen való kitörés mutathat rövid távon irányt. Lefelé 217 és 215, fölfelé 227 és 230 lehet ezt követıen elérhetı. 7. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nincs nyugodt nyarunk 2014. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek Nincs nyugodt nyarunk Dübörgı jelentési szezon és dübörgı fegyverek, így lehetne összefoglalni az elmúlt napok eseményeit
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Továbbra sem tudni, mire készül a Fed Lassít, leáll, de mikor? Továbbra is a jegybankok, elsısorban ezek közül is az amerikai, azaz a Fed felıl érkezı jelzések vannak
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Választások a fókuszban 2014. 22-23. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Politikai megmérettetésekre figyelhettünk Választások a fókuszban Az elmúlt napok legfontosabb eseményei ezúttal kifejezetten politikai
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Az egyszerőség diadala? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2013. 8. HÉT. Az USA és az EU más-más pályán mozog
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az USA és az EU más-más pályán mozog Az egyszerőség diadala? Nem volt igazán eseménydús az elmúlt néhány nap a nemzetközi politikában, egyedül a G20 találkozót mondhatnánk
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Döntésre várva 2012. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Meddig folytatódhat a huzavona?
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Meddig folytatódhat a huzavona? Döntésre várva Az elmúlt héten továbbra is a görög bohózat (másnak aligha lehet nevezni az elmúlt két év történéseit) újabb fejezeteire
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Befagytak a frontvonalak TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 14. HÉT. Már tavasszal is van uborkaszezon?
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Már tavasszal is van uborkaszezon? Befagytak a frontvonalak Nem nagyon lehet mit írni az elmúlt egy hét történéseirıl, nem nagyon történt
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nem szakad le Skócia 2014. 38. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A vártnál nagyobb fölénnyel nyertek az egységpártiak Nem szakad le Skócia Tulajdonképpen a legutóbb leírtakat kéne megismételnünk, ha lapzártáig nem érkezett volna
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Jegybankári dilemmák 2013. 45. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Ellentétes lépésekre kényszerül a Federal Reserve és az Európai Központi Bank? Jegybankári dilemmák Az elmúlt napokban továbbra is a jegybankokra figyeltek a piaci
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Kivárnak a jegybankok TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 32-33. HÉT. Csak információs cseppeket kaptunk
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Csak információs cseppeket kaptunk Kivárnak a jegybankok Legutóbbi hírlevelünk bevezetıjében arról írtunk, hogy ismét a jegybankoktól várják a piaci szereplık a feszültségek
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nyári szünet után TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Nem csak a tanév kezdıdött el TARTALOM
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem csak a tanév kezdıdött el Nyári szünet után Idén szeptember 1-jén tartották az Egyesült Államokban a Munka ünnepét, ami szokásosan
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Politikai bizonytalanságok TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Fertız a feltörekvı piaci nyugtalanság
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Fertız a feltörekvı piaci nyugtalanság Politikai bizonytalanságok Kevés új információ látott napvilágot az elmúlt napokban, így nem volt ami változtasson a hangulaton.
Részletesebbenszerda, június 25. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a
Részletesebbenszerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló
szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Tombol a nyári szünet 2013. 32-33. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A politikusok és a befektetık is szabadságra mentek Tombol a nyári szünet Hiába telt el hosszabb idı legutóbbi hírlevelünk óta, sok újdonságról
Részletesebbennovemberre tervezik a megállapodást. Az árnyékboksz híre viszont a világon mindenhova eljutott, ami aligha javított nemzetközi megítélésünkön.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Mérföldkı az uniós válságkezelésben Lehetnek még buktatók Fontos ponthoz érkeztünk el a múlt héten az Európai Unió válságának történetében.
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A politika (is) közbeszólt 2014. 12-13. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Egyre bizonytalanabb kilátások
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Egyre bizonytalanabb kilátások A politika (is) közbeszólt Az ukrán válság kiszélesedése, majd némi elcsendesedése, a Krím félsziget el nem ismert, de vissza nehezen
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Goodbye Mr. Bernanke 2014. 5. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az elmúlt évek történéseinek legfontosabb szereplıje búcsúzott Goodbye Mr. Bernanke Az év elsı hónapja teljesen ellentétes képet mutat
Részletesebbenszerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama
Részletesebbencsütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Múló félelmek 2014. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem kaptunk újabb információkat TARTALOM
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem kaptunk újabb információkat Múló félelmek Sok újdonsággal nem szolgáltak az elmúlt napok, pedig szinte az összes fontosabb jegybanki vezetı megszólalt legutóbbi
Részletesebbenszerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Fegyverzaj vet véget a hosszú ralinak? HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Fokozódó geopolitikai kockázatok Fegyverzaj vet véget a hosszú ralinak? A nyári hónapok ritkán kedvezıek a részvénypiaci befektetık számára, ezúttal azonban fölfelé
Részletesebbenpéntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos
Részletesebbenszerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Megint jelentenek TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 3-4. HÉT. A vállalati eredményekre figyelhetünk TARTALOM
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A vállalati eredményekre figyelhetünk Megint jelentenek Ismét elkezdıdött egy jelentési szezon, ami mindig fokozott bizonytalanságot szül a piacokon. Az elsı egymásfél
Részletesebbenhétfő, november 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni
Részletesebbencsütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A meglepetés elmaradt 2013. 41. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Elıször ülhet hölgy a Fed elnöki székébe
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Elıször ülhet hölgy a Fed elnöki székébe A meglepetés elmaradt Továbbra is az amerikai költségvetési huzavona árnyékában zajlik a kereskedés a különbözı piacokon,
Részletesebbenszerda, június 18. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam
RészletesebbenBEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 DECEMBER 20. CSÚCSRA JÁRNAK A VEZETŐ TŐZSDEINDEXEK CSÚCSOKAT DÖNT A BUX INDEX IS TRUMP HIVATALOSAN IS AZ USA ÚJ ELNÖKE BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi
Részletesebbenhétfő, május 5. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. május 5. Vezetői összefoglaló A világ vezető indexeinek többsége negatív tartományban zárt pénteken a kedvező makroadatok ellenére. Csütörtökön 306,5-nél egyhetes csúcsra ért a a forint az
Részletesebbencsütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a
Részletesebbenszerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik
Részletesebbenhétfő, március 2. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,
Részletesebbenszerda, november 27. Vezetői összefoglaló
szerda, 2013. november 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető indexei eltérő teljesítmény nyújtottak: a tengerentúlon folytatódott a tőzsdék erősödése, Európában viszont estek a részvényindexek. Kedden
Részletesebbencsütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint
Részletesebbenpéntek, július 18. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország
Részletesebbenpéntek, február 21. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.
Részletesebbenszerda, november 26. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Damoklész kardja 2014. 20-21. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Állandósulhat az orosz-ukrán kockázat TARTALOM
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Állandósulhat az orosz-ukrán kockázat Damoklész kardja Bár az orosz-ukrán válság továbbra is kiemelt figyelmet élvez, a gazdasági híradásokban már kevésbé van fókuszban,
Részletesebbenszerda, július 30. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt
Részletesebbenszerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. augusztus 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin jó hangulatú kereskedés folyt, így a részvényindexek pluszban zártak. Kedden a forint a 313-as szint közelében mozgott az euróval
Részletesebbenszerda, június 11. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át
Részletesebbenszerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal
RészletesebbenVezetői összefoglaló október 24.
2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Ismét túlfeszítik a húrt? HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Patthelyzet az amerikai törvényhozásban
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Patthelyzet az amerikai törvényhozásban Ismét túlfeszítik a húrt? Nem született egyezség a két politikai oldal között a szövetségi költségvetésrıl, valamint az adósságplafon
Részletesebbenhétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői
RészletesebbenVezetői összefoglaló december 14.
2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55
RészletesebbenVezetői összefoglaló április 6.
2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti
Részletesebbenhétfő, június 23. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb
Részletesebbenpéntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló A tegnap közzétett makroadatok mellett az összes vezető nemzetközi részvényindex pluszban zárta a kereskedési napot. Csütörtök délután a hazai fizetőeszköz
Részletesebbencsomag fillérre pontosan az unió elvárásainak megfelelı mértékő hiánycsökkentést
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem hívjuk megszorításnak, de fájni fog Második felvonás A sorozatban érkezı rendkívül jó vállalati gyorsjelentések ellenére borongós hangulatban telt az elmúlt hét
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Merre billenhet a mérleg? 2013. 11. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Bizonytalanság Olaszországban, erısödı munkaerıpiac az Egyesült Államokban Merre billenhet a mérleg? Kamatdöntésekre lehetett figyelni
RészletesebbenBEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL
biztosítás BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL 2014. február 2 TARTALOM 2014. FEBRUÁR Eszközalapok nettó hozamai 3. oldal Eszközalapjaink teljesítménye 4. oldal Piaci körkép 5. oldal Magyarország Nagyobbat vágtak
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Idén már szinte biztosan nem lassít a Fed TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Még mindig nem elég erıs az Amerikai Egyesült Államok gazdasága? Idén már szinte biztosan nem lassít a Fed Miután véget ért az Egyesült Államokban a költségvetés körüli
Részletesebbenpéntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint
Részletesebbenpéntek, március 27. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. március 27. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is. Az elmúlt napok forinterősödése után csütörtökön a hazai
Részletesebbenpéntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni
RészletesebbenÁllamokban lassan ugyan, de csökken, míg az Európai
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Ahány jegybank, annyi probléma Mindenki máshol tart Csillapodni látszik a feszültség, amit az elmúlt hetekben az okozott, hogy a Fed döntéshozói jelezték, lassan levehetik
Részletesebbenszerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására
Részletesebbenszerda, április 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre
CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország Infláció: folytatódó
RészletesebbenTechnikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s.
Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500 Az S&P 500 index az 1 220 ponton húzódó ellenállás fölé került. Az elpattanás és a korrekció lehetısége még érvényben van, mégha némi áttörés már megtörtént,
RészletesebbenSOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló
WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 19. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11143.70 +0.73% S&P 500 1184.71 +0.72% Nasdaq 100 2104.15 +0.31% DAX 6516.63 +0.37% BUX 23407.53-0.03%
Részletesebbenpéntek, november 22. Vezetői összefoglaló
péntek, 2013. november 22. Vezetői összefoglaló A tengerentúli részvényindexek a pozitív amerikai makroadatoknak köszönhetően emelkedtek, azonban az európai tőzsdék többsége eséssel zárta a tegnapi kereskedést.
Részletesebbenszerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot
Részletesebben48. Hét 2009. November 26. Csütörtök
Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a
Részletesebbenhétfő, február 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;
Részletesebbenpéntek, május 16. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. május 16. Vezetői összefoglaló Vegyes makrogazdasági adatok jelentek meg, a nemzetközi részvényindexek eséssel zárták a kereskedést. A hazai fizetőeszköz gyengült a kedvezőtlen nemzetközi
Részletesebbenpéntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön
Részletesebbenszerda, április 8. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX
Részletesebbenpéntek, április 24. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam
Részletesebbenkedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval
Részletesebbenpéntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben
RészletesebbenVezetői összefoglaló február 2.
2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,
Részletesebbenhétfő, május 26. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam
Részletesebbencsütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. július 3. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, Amerikában viszont a kedvező munkaerő-piaci adatnak köszönhetően kedvező befektetői hangulat uralkodott.
Részletesebbenszerda, október 21. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. október 21. Vezetői összefoglaló Mind az amerikai, mind az európai tőzsdéket kiváró hangulat jellemezte kedden, zárásra valamennyi index enyhe mínuszban fejezte be a kereskedést. Szerdán
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre
CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország MNB kamatdöntés: változatlan
Részletesebbenszerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban
Részletesebbenszámíthatnak, ami ugyancsak fokozza a bizonytalanságot. Mindez valamelyest érezhetı a hazai piacokon is, bár szokás szerint országspecifikus
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Mindent körülvesz a bizonytalanság köde Hol erre, hol arra Óriásira nıtt a volatilitás a piacokon, szinte naponta változik az irány, a jelentıs lejtmenetet azonnal
Részletesebbenszerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el
RészletesebbenVezetői összefoglaló október 21.
2016. október 21. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama gyengült valamennyi vezető devizával szemben. A BUX 9 milliárd forintos, átlagos forgalom mellett 0,59 százalékos emelkedéssel
Részletesebbenpéntek, március 6. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4
Részletesebbenhétfő, október 5. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött
Részletesebben32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd
Napii Ellemzéss 32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Összegzés Felesleges is vezetı makrogazdasági hírt keresni, hiszen a lényeg, hogy az amerikai piacok minden hírt pozitívan értékelve jutottak több havi
RészletesebbenCIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS
CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS A CIB Elemzés összes publikus anyaga a következı internetes címen is elérhetı: http://www.cib.hu/maganszemelyek/aktualis/elemzesek/index Továbbra is lehetséges a magyar
Részletesebben31. Hét 2009. július.31. Péntek
Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.31. Péntek Összegzés Kedvezı makrogazdasági adatok által támogatott optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés. Már a nyitásban jelentıs pluszok mutatkoztak
Részletesebbenkedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél
RészletesebbenA certifikátok mögöttes termékei
A certifikátok mögöttes termékei Erste Befektetési Zrt. Dr. Miró József Budapest, 2011 április 5. 2011.04.06. 1 S&P500 Emelkedő trend Áttörte a rövidtávú trendvonalat ha áttöri az 1 340-es szintet irány
Részletesebbenkedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.
Részletesebbencsütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései
Részletesebbenszerda, október 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. október 15. Vezetői összefoglaló A vállalati hírek ellensúlyozták a gyengébb gazdasági adatokat, így a nemzetközi részvényindexek többsége pozitív tartományban zárt. A hétfői szűk sávban
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Gigászok harca 2013. 15. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Atomfegyvert vetettek be a felek szerint nem is létezı leértékelési háborúban Gigászok harca A fejlett világ jegybankjai felıl érkezı hírek befolyásolták az elmúlt
Részletesebbenpéntek, október 9. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött
Részletesebbenszerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai részvényindexek tegnap, míg a tengerentúlon mínuszban végeztek a börzék. Kedden a forint gyengülést szenvedett
Részletesebbenkedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló
kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós
RészletesebbenÁllamadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.
Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december
RészletesebbenTechnikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 6/2011
Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index áttörte az elızı maximumokat, amelyek 1350 alatt voltak. Ez általában bika jelzés. A maximumok áttörése viszont hamis volt, és az index visszatért
Részletesebben33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd
Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Összegzés Enyhén negatív nyitás, majd lassú egész napos csorgás jellemezte a tegnapi amerikai kereskedést, mely jelentısebb makrogazdasági és vállalati
Részletesebben