BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Gigászok harca HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
|
|
- Zsófia Katonané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Atomfegyvert vetettek be a felek szerint nem is létezı leértékelési háborúban Gigászok harca A fejlett világ jegybankjai felıl érkezı hírek befolyásolták az elmúlt napokban leginkább a tızsdei hangulatot. A Bank of Japan új vezetése gigantikus mérető eszközvásárlási programot hirdetett, ami gyakorlatilag parttalan pénznyomtatásnak felel meg. A csomag méretének érzékeltetéséhez talán elég, ha annyit mondunk, hogy a kitőzött keretösszeg vetekszik az USA jegybankja által meghirdetett hasonló programéval, miközben az USA gazdasága bı 2,5-szer nagyobb a japánnál. Szintén jól érzékelteti az intézkedés jelentıs nemzetközi súlyát, hogy annak hatásai nem csak a jen folytatódó drasztikus csökkenésében, vagy a japán részvénypiac szárnyalásában mutatkoznak meg, hanem még a keleteurópai devizák árfolyammozgására is komoly hatással vannak. Ez leginkább a lengyel zloty-nak a forinténál jóval kevésbé zajos piacán figyelhetı meg, de a forintpiacon is nagyon erısen érezhetı, még ha nem is tudjuk feltétlenül szétválasztani azt, a belsı okokkal magyarázható mozgásoktól. Az Egyesült Államokban ugyanakkor egyre több jegybankár beszél már arról, hogy még az idén véget kellene vetni a jegybanki közvetlen piaci beavatkozásnak, de a héten megjelent kedvezıtlen munkaerıpiaci adatok könnyen elnémíthatják akár néhány hónapra is az ezt szorgalmazó döntéshozókat. Európában közben a fejlett országok jegybankjai nem változtattak a monetáris kondíciókon, sem a Bank of England. sem az Európai Központi Bank nem nyúlt sem az alapkamatokhoz, sem piacok stabilizálását, élénkítését célzó egyéb jegybanki eszközök paramétereihez. A Magyar Nemzeti Bank új vezetése ennek ellenére elérkezettnek látta az idıt, hogy meghirdesse a maga növekedésösztönzı programját. A piaci szereplıket már hosszabb ideje aggodalommal töltötte el, hogy már a jegybankba is beköltözik az unortodixia, az új intézkedések azonban pozitív meglepetésként értékelhetık, hiszen mind a csomag mérete, mind a tervezett lépések i- ránya kevésbé drasztikus, mint amitıl sokan tarthattak. Az irányokat és a keretösszegeket tehát kijelölte a jegybank, most a részletek kidolgozása, egyeztetése zajlik. Az eredményekrıl, vagy azok elmaradásáról pedig legkorábban 6-9 hónap múlva, de inkább egy-másfél év múlva kaphatunk képet, azaz a jövı évi választásokra ennek a csomagnak csak erısen korlátozott hatásai lehetnek. A tengerentúlon közben a jelentési szezon is elkezdıdött, szokás szerint az Alcoa gyorsjelentésével. Az alumíniumipari óriás pozitív meglepetésekkel szolgált, miközben a társaság adatközlését a teljes szezonra nézve is jó indikátorként tartják számon. Ez (is) lehet az oka az egyes részvénypiacokon ismételten kialakulóban lévı szárnyalásnak. TARTALOM Nemzetközi körkép... 1 Itthon történt... 3 Adatdömping... 5 Tızsdei hírek... 6 Technikai elemzések... 7 Jelen kiadvány a Top Finance & Consulting Kft. tulajdonát képezi, részben vagy egészben történı felhasználása a tulajdonos írásbeli engedélye nélkül tilos! A kiadványban megjelent információk nem minısülnek befektetési ajánlatnak, illetve tanácsadásnak, azt mindenki saját felelısségére használhatja fel, az ebbıl eredı károkért felelısséget nem vállalunk. Top Finance & Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft Szeged, Kölcsey u. 11. Tel./Fax: szeged@topfinance.hu 8000 Székesfehérvár, Távírda u. 2. 1I. em. 40. Tel.: RO Timișoara, Str. Andrei Saguna, Nr. 3. Tel.: OLDAL
2 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Szeretné jövedelmezıbbé tenni megtakarításait, befektetéseit? Amennyiben a fenti kérdésre a válasz: Igen!, szeretettel várjuk legközelebbi kétnapos Bevezetés a pénz világába címő szakmai képzésünkön, ahol munkatársaink mellett, ügyfeleink számára is betekintést nyújtunk a pénz- és tıkepiacok mőködésébe. A képzés mindig szombat-vasárnap kerül megrendezésre, a tananyag megértéséhez semmilyen pénzügyi elıképzettség nem szükséges, az alapoktól kezdve építettük fel a tematikát. Részletes információkért keresse honlapunkat, pénzügyi tanácsadóját, vagy érdeklıdjön irodáinkban. A legközelebbi idıpont igény szerint hamarosan meghirdetésre kerül. Hírek, tények, háttér röviden Heti krónika Gigantikus pénznyomdát állítanak üzembe Japánban Az új elnök által vezetett elsı ülésén a várakozásoknak megfelelıen további monetáris lazításról döntött a japán jegybank monetáris tanácsa, az évtizedek óta visszavisszatérı deflációs helyzettel szembesülı gazdaság élénkítése, és az új, 2%-ra megemelt inflációs cél mielıbbi elérése érdekében. Mivel a gyakorlatilag nulla százalékos alapkamat további csökkentése nem lehetséges, az eszközvásárlási program (éves) keretösszegét növelték meg milliárd jennel, ami gigantikus mérető, az elemzıi várakozásokat messze felülmúló monetáris enyhítést jelent a szigetországban. A bejelentést követıen a jen újabb elképesztı gyengülést mutatott a fontosabb devizák ellenében, hiszen az új intézkedések kvázi pénznyomtatást jelentenek. A Bank of Japan elnöke szerdán ugyan azt mondta, hogy nem cél a jen gyengítése, az eszközvásárlási program mérete élesen ellentmond ennek, így ez a nyilatkozat sem tudta megállítani a folyamatot. Változatlan a brit alapkamat Az elemzıi konszenzusnak megfelelıen sem az irányadó kamat 0,5%-os szintjén, sem az eszközvásárlási program 375 milliárd fontos keretösszegén nem változtatott a Bank of England monetáris tanácsa. Az EKB (még) nem nyúlt az alapkamthoz A várakozásoknak megfelelıen nem változtatott a 0,75%-os irányadó kamaton az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. A kamatdöntést követı sajtótájékoztatón kiderült, hogy bár tárgyaltak a jegybankárok a kamatcsökkentés lehetıségérıl, de végül egyhangú döntés született a tartásról. Mario Draghi, az EKB elnöke azt is elmondta, hogy az intézmény megítélése szerint a gazdaság teljesítménye tovább romlott, élénkülésre pedig legkorábban az év második felében lehet számítani. Az inflációs várakozások ugyanakkor stabilak hangsúlyozta az elnök. A ciprusi helyzettel kapcsolatban Draghi három dolgot emelt ki, ezek szerint (1) Ciprus nem példa, az Eurócsoport vezetıjének nyilatkozata félreértés volt, (2) Ciprus esete rávilágított arra, hogy anélkül képesek kezelni ezeket a rendkívül súlyos problémákat, hogy azok rendszerszintővé váljanak, (3) Ciprus eurózóna-tag marad, nincs B-terv olvasható a Portfolio.hu tudósításában. 2. OLDAL
3 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL ITTHON TÖRTÉNT Növekedésösztönzésbe kezd az MNB Olcsó hitel a kkv-knak A brit mintát követve Növekedési Hitel Programot hirdetett rendkívüli ülését követıen az MNB Monetáris Tanácsa. Az új jegybanki lépésekre lehetett számítani, a meghirdetett program viszont sokkal kevésbé drasztikus, mint amitıl a piacok tarthattak, így pozitív fogadtatásra talált. A részletekrıl még nagyon keveset lehet tudni, jelenleg az látszik biztosnak, hogy túlzottan nagy kockázat nincs a programban, de csodás sem várhatunk tıle. Nem csökken tovább a kiskereskedelmi forgalom? Februárban 1,4%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az elızı év azonos idıszakához képest közölte az elızetes adatot a KSH. A részletek ismeretének hiányában nehéz következtetéseket levonni, de úgy tőnik, mintha megállt volna a kiskereskedelmi forgalom hónapról-hónapra tartó süllyedése, ennél többet azonban csak az április 24-i újabb adatközlésbıl tudhatunk majd meg. Nem drasztikusak az MNB új növekedésösztönzı lépései Matolcsy György, az MNB elnöke a csütörtöki rendkívüli monetáris tanácsi ülést követıen bejelentett egy három pillérbıl álló jegybanki Növekedési Hitel Programot, mely a brit jegybank funding for lending programjának mintájára készült. A program elsı pilléreként a jegybank 250 milliárd forintnyi refinanszírozási keretet biztosít a kereskedelmi bankoknak 0%-os kamat mellett, melyet a bankok maximum 2 százalékpontos kamatfelárral továbbíthatnak a kis- és középvállalkozások felé azok beruházási és forgóeszköz-céljaira, valamint az uniós pályázatok önrészének biztosítása érdekében. A második pillért egy az elsıhöz nagyban hasonlító konstrukció jelenti, a különbség mindössze annyi, hogy az ennek keretében biztosított hiteleket a vállalkozások csak devizahiteleik kiváltására fordíthatják. A harmadik pillér célja az ország rövid lejáratú külsı adósságának csökkentése a rövidlejáratú kötelezettségek megfelelı fedezettségére történı odafigyelés mellett. Ennek keretében az MNB devizaswapügyletekkel állna a bankok rendelkezésére a devizatartalék terhére. Az intézkedésektıl azt várja a Monetáris Tanács, hogy a kéthetes MNB kötvényállomány jelentısen, ról 3600 milliárd forintra csökkenhet. Túl lehet a mélyponton az ipar Februárban 0,3%-kal nıtt az ipari termelés volumene az elızı hónaphoz képest, míg ez elızı év azonos idıszakához képest 1,1%-os visszaesést szenvedett el az ágazat. Az adatok alapján úgy tőnik, hogy a tavaly év végi jelentıs visszaesést elsısorban egyszeri hatások okozhatták, a fix bázisú adatok grafikonján az év végi mélypontot követı kilábalás elsı jelei látszanak, de ezt még a következı egy-két hónap adatainak meg kell erısíteniük, hogy kimondhassuk, decemberben érte el mélypontját az ágazat. 3. OLDAL
4 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Alig észrevehetı csökkenés a nemzetközi tartalékoknál Kismértékő, 430 millió eurós csökkenés történt márciusban Magyarország nemzetközi tartalékainál az MNB pénteki adatközlése szerint. A tartalékok szintje a hónap végén 35,467 milliárd eurón állt. Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi címen jelezze érdeklıdését: ohtp@topfinance.hu Mindkét irányba stagnál a külkereskedelem A KSH által közölt adatok szerint az export euróban meghatározott értéke februárban 1,2%-kal elmaradt az egy évvel ezelıtti szinttıl. A szezonálisan kiigazított adatok szerint euróban számolva mind az export, mind az import két éve gyakorlatilag stagnál. Lemondott Király Júlia, az MNB alelnöke Három hónappal hivatali idejének lejárta elıtt lemondott MNB alelnöki tisztségérıl Király Júlia, a Monetáris Tanács utolsó olyan tagja, akit nem a jelenlegi kormány hivatali ideje alatt neveztek ki. Döntését az új jegybanki vezetés szakmai tapasztalatának hiányával, illetve a szervezeti és mőködési feltételekben végrehajtott változtatásokkal indokolta, mivel megítélése szerint ezek akadályozzák a jegybanki munkában a felelıs, szakmailag megalapozott döntéshozatalt. Kedvezıek az elsı negyedév államháztartási adatai ami az elmúlt évek hasonló adatainál kedvezıbb értéket jelent, legutóbb 2005-ben volt ennél alacsonyabb a márciusi hiány. Az elsı negyedév végéig ezzel 493,6 milliárd forint deficit halmozódott fel a költségvetésben, ami nominálisan szintén az elmúlt évek legjobb adata. Az idei évre tervezett, a költségvetés legutóbbi módosításával 881 milliárd forintra megemelt hiánycélnak így az 56%-a teljesült az év elsı 3 hónapjában, ami az elmúlt három év hiánylefutási pályájával összehasonlítva ugyancsak a legjobb adatot jelenti. Márciusban 154,1 milliárd forintos hiány keletkezett az államháztartás központi alrendszerében, 4. OLDAL
5 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Sorra dılnek a örténelmi mélypontok Meddig csökkenhetnek a hozamok? Ismét jelentısen csökkentek a hozamok a csütörtöki kötvényaukciókon, így az ÁKK a tervezettnél több forrás bevonásáról döntött. A 3 éves értékpapíroknál 3,25- szörös lefedettség mellett, a tervezett 20 helyett 30 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el az ÁKK. Az átlaghozam a két héttel korábbi kibocsátáshoz képest 41 bázisponttal, 4,81%-ra csökkent. Az 5 éves kötvények esetében a lefedettség 2,6-szoros volt, az adósságkezelı pedig a tervezett 15 helyett 20 milliárd forintnyi kibocsátásról döntött 5,31%-os, a legutóbbi aukció eredményénél 46 bázisponttal alacsonyabb átlaghozam mellett. A 10 éves kötvényekre kétszeres mennyiségő vételi ajánlat érkezett, azonban az ÁKK csak az eredetileg tervezett 10 milliárd forintnyi ajánlat elfogadásáról döntött. Az átlaghozam 5,99% lett, azaz a két héttel korábbinál 45 bázisponttal lett alacsonyabb. A bı háromszoros vételi érdeklıdés ellenére sem emelte meg ezúttal az eredetileg meghirdetett 50 milliárd forintos kibocsátási mennyiséget az Államadósság Kezelı Központ a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción. A nagy érdeklıdés következtében az átlaghozam a múlt heti történelmi mélypontról jelentısen, 28 bázisponttal tovább zuhant, így 4,44%-os újabb történelmi mélypont alakult ki. ADATDÖMPING A rossz adat is lehet jó hír Szükség van a QE3-ra? Ritkán érkezik egy héten ennyire kevés makrogazdasági adat, mint most, de így sem maradtunk fontos adatközlés nélkül. Az amerikai munkaerıpiaci adatok meglepıen gyenge eredményeket hoztak, hiszen a heti és a havi adatok is a vártnál lényegesen rosszabbak lettek. Mivel az elmúlt napokban sokat rontott a hangulaton, hogy több amerikai jegybankár is arról beszélt, hogy még az idén le lehetne zárni a gazdaságösztönzı jegybanki kötvényvásárlásokat (QE3), a rossz munkaerıpiaci adatok paradox módon inkább fölfelé segíthetik a piacokat, hiszen a Fed (többek között) a munkanélküliség csökkentését is célul tőzte a program indításakor. Egyesült Államok Váratlanul sokan, 385 ezren kértek elsı alkalommal munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban március utolsó hetében. Az elemzık lényegesen kevesebb, 352 ezer új kérelemre számítottak. Nem csak a 198 ezer fıs elemzıi konszenzustól, de még a legpesszimistább elemzık 100 ezres prognózisától is jócskán elmaradt a mezıgazdaságon kívül foglalkoztatottak létszámának márciusi növekedése, hiszen a munkaügyi tárca mindössze 88 ezer fıs bıvülésrıl számolt be. A januári és februári adatokat ugyanakkor fölfelé módosították, elıbbit 119-rıl 148, utóbbit 236-ról 268 ezer fıs havi növekedésre. A munkanélküliségi ráta azonban így is tovább csökkent, az elızı havi 7,7%-ról 7,6%-ra, a tárcsa 5. OLDAL
6 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Szeretné tudni, hogyan teheti gondtalanná nyugdíjas éveit? Amennyiben a fenti kérdésre a válasz: Igen!, szeretettel várjuk legközelebbi kétnapos Bevezetés a pénz világába címő szakmai képzésünkön, ahol munkatársaink mellett, ügyfeleink számára is betekintést nyújtunk a pénz- és tıkepiacok mőködésébe. A képzés mindig szombat-vasárnap kerül megrendezésre, a tananyag megértéséhez semmilyen pénzügyi elıképzettség nem szükséges, az alapoktól kezdve építettük fel a tematikát. Részletes információkért keresse honlapunkat, pénzügyi tanácsadóját, vagy érdeklıdjön irodáinkban. A legközelebbi idıpont igény szerint hamarosan meghirdetésre kerül. közlése szerint ez csak annak köszönhetı, hogy a reménytelenül állást keresık folyamatosan kivonulnak a munkaerıpiacról. Európa Nem változtatott az elızetesen közölt GDP-növekedési adatokon az Eurostat. Az euróövezet gazdasága 2012 utolsó negyedévében az elızı negyedévhez képest 0,6%-kal, míg az elızı év azonos idıszakához képest 0,9%-kal zsugorodott. A negyedéves növekedés ezzel sorozatban az ötödik egymást követı negyedévben volt a negatív tartományban, ráadásul nem enyhült, hanem tovább mélyült a recesszió. TİZSDEI HÍREK Megint véget ért egy negyedév Ismét gyorsjelentések Minden negyedév elején hetekig a vállalati gyorsjelentések vannak a befektetık fókuszában, hiszen ekkor derül ki, hogy a cégeknek hogyan sikerült alkalmazkodniuk a folyton változó körülményekhez, és milyen eredményeket tudtak elérni az elızı három hónapban. Nem lesz ez másként most sem, az alumíniumipari óriás, az Alcoa hétfın este közzétette gyorsjelentését, ezt pedig hagyományosan a jelentési szezon kezdetének szoktuk tekinteni. A múltbeli tapasztalatok alapján az Alcoa jó elırejelzınek számít, ha pozitív meglepetéssel tud szolgálni, akkor a piac többi szereplıje is általában képes erre, és ugyanez fordítva is igaz. Most pozitív meglepetésnek örülhettek az amerikai befektetık, így bizakodva várják a további közzétételeket. Egyesült Államok Alcoa Jól indult a szezon Az Alcoa gyorsjelentésével kezdetét vette az elsı negyedéves jelentési szezon. Az alumíniumipari óriás egyszeri tételek nélküli egy részvényre jutó nyeresége (EPS) 0,11 dollár lett, amivel magasan felülmúlta az elemzık által várt 0,08 dolláros értéket. A bevétel ugyanakkor kissé elmaradt a várt 5,89 milliárd dollártól, mivel 5,83 milliárd dolláros értékrıl számolt be a társaság. A menedzsment megerısítette az idei évre vonatkozó prognózisát, ami szerint idén 7%- kal emelkedhet az alumínium iránti globális kereslet. Itthon OTP 120 forintos osztalékjavaslat Az OTP menedzsmentje közzétette osztalékjavaslatát. A bejelentés szerint minden egyes bankrészvény után 120 forintos kifizetésre számíthatnak a részvénytulajdonosok, ami 20%-kal magasabb, mint a tavaly fizetett osztalék. A végsı döntést a közgyőlés hozza meg április 26-án. 6. OLDAL
7 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL TECHNIKAI ELEMZÉSEK S&P 500 Index Az 50 napos mozgóátlag által támogatott emelkedı trendben mozog tovább az index értéke, a jelentési szezon kezdetén rögtön új történelmi csúcsra is tört, ami a trend folytatódására utaló erıteljes jelzés. Korrekció esetén fontos támaszok lehetnek a kitörési szint, valamint az emelkedı trendvonal és az 50 napos mozgóátlag. NASDAQ Composite Index Ezúttal a NASDAQ sem lemaradó, itt is megtörtént a kitörés, így itt is bízhatunk az emelkedés folytatódásában. Támaszt ugyancsak a kitörési szint és az 50 napos mozgóátlag jelenthet. DAX Index A trend végül mégis sérülést szenvedett a német részvénypiacon, a február egészét jellemzı támasz szintrıl azonban fordulni tudott a DAX index, de a 8000 pontos szint leküzdésére lenne ahhoz szükség, hogy kimondhassuk, itt is folytatódik az emelkedı trend. Egy esetleges lefordulás után támasz a héten megerısített szint, valamint a 200 napos mozgóátlag lehet. Nikkei 225 Index Megzabolázhatatlanul száguld fölfelé a japán részvényindex, úgy tőnik, hogy tényleg senki és semmi nem állhat az útjába. Amíg a trendvonal és az 50 napos mozgóátlag fölött tud maradni az árfolyam, addig újabb és újabb emelkedı hullámokra érdemes készülnünk. 7. OLDAL
8 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Shanghai Composite Index A fej és vállak nyakvonala letörésre került, ezzel teljessé vált az alakzat. A 200 napos mozgóátlag elsıre megfogta a zuhanást, azonban ha megadja magát, akkor ig, majd az alakzat céláráig, azaz 2040-ig is leereszkedhet a kínai részvényindex. Emelkedés esetén ellenállások az alakzat nevezetes szintjei, azaz a nyakvonal, majd a vállak, végül a fej csúcsa. Sensex Index A 200 napos mozgóátlag is megadta magát az indiai részvénypiacon, ezt követıen a pontos szint tudta megállítani az esést, de ha nem tud a mozgóátlag fölé gyorsan visszakapaszkodni az index, akkor folytatódhat a lejtmenet, elsı körben a pontos szint lehet ez esetben elérhetı. BUX Index Kissé magára talált a hazai részvényindex, de a csütörtöki kereskedésben fontos szintekhez érkezett, hiszen egy korábbi emelkedı, valamint a korrekció csökkenı trendvonala is az árfolyam útjában áll, és a 200 napos mozgóátlag fölé történı emelkedés sem nevezhetı még szignifikánsnak. Ha sikerülne ezeket a szinteket legyőrni, akkor a pont körüli szintig szabaddá válna az út, míg negatív fordulat esetén ismét a negyedév végi szintekre látogathat el. Arany Mintaszerő visszatesztelését láthattuk a letört trendvonalnak, ezt követıen nagy esélye van egy újabb jelentıs lefelé tartó hullámnak. Az 1530 dolláros szint kulcsfontosságúnak számít, hiszen 2011 szeptembere óta már három komolyabb zuhanás is ennél a szintnél ért véget. Ezúttal azonban zuhanásról nem beszélhetünk, szép, kényelmes trendben ereszkedett az arany árfolyama eddig a szintig, és min den esélye megvan rá, hogy ugyanilyen elegánsan lépjen be az 1530-as szint alá. 8. OLDAL
9 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL EURUSD EURCHF Intenzív euróerısödéssel indult a negyedév, de a kurzus most fontos ellenállási szinthez érkezett. Az 1,31 markáns áttörése az euró további erısödése elıtt nyitná meg az utat, egészen 1,3450-ig, míg lefordulás esetén az 1,30, majd az 1,29 környékén húzódó támaszok akadályozhatják meg az euró további gyengülését. Ha utóbbi, illetve az ezt erısítı 200 napos mozgóátlag is elesne, akkor a dollár erısödı trendje ismét új erıre kaphat. A 200 napos mozgóátlag és a februári lokális mélypont együttesen megállították a frank erısödését, de a korábbi emelkedı trendvonal visszatesztelését követıen ismét lefelé fordulhat a kurzus. Ha a 200 napos átlag elesne, akkor szinte biztos, hogy rövidesen be kell avatkoznia a svájci jegybanknak az 1,20-as árfolyamküszöb védelmében. EURHUF USDHUF Hiába sikerült a 300-as szint alá erısödnie a forintnak az euróval szemben, a trend továbbra is fölfelé mutat, ráadásul a mostani elérési pontot erısíti a 295-ös erıs támasz szint. Komoly esély van rá, hogy innen ismét fölfelé, az uralkodó trend irányába mozduljon el a forint, elérve akár a as, de akár a 310- es szintet is. Ha mégis sikerülne a további erısödés, akkor 290-nél ütközhet ez újabb támasz szintbe. A dollárral szemben is fontos szintig erısödött a forint, de az év eleji csúcspontok által is megerısített 225 körüli szinten nehéz lesz átvergıdnie magát, azaz itt is a forint gyengülı trendjének folytatódására van nagyobb esély. Ha mégis fölfelé indulna az árfolyam, akkor 5 forintonként találunk újabb és újabb ellenállási szintet. 9. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Az egyszerőség diadala? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2013. 8. HÉT. Az USA és az EU más-más pályán mozog
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az USA és az EU más-más pályán mozog Az egyszerőség diadala? Nem volt igazán eseménydús az elmúlt néhány nap a nemzetközi politikában, egyedül a G20 találkozót mondhatnánk
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Továbbra sem tudni, mire készül a Fed Lassít, leáll, de mikor? Továbbra is a jegybankok, elsısorban ezek közül is az amerikai, azaz a Fed felıl érkezı jelzések vannak
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Döntésre várva 2012. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Meddig folytatódhat a huzavona?
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Meddig folytatódhat a huzavona? Döntésre várva Az elmúlt héten továbbra is a görög bohózat (másnak aligha lehet nevezni az elmúlt két év történéseit) újabb fejezeteire
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nincs nyugodt nyarunk 2014. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek Nincs nyugodt nyarunk Dübörgı jelentési szezon és dübörgı fegyverek, így lehetne összefoglalni az elmúlt napok eseményeit
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Kivárnak a jegybankok TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 32-33. HÉT. Csak információs cseppeket kaptunk
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Csak információs cseppeket kaptunk Kivárnak a jegybankok Legutóbbi hírlevelünk bevezetıjében arról írtunk, hogy ismét a jegybankoktól várják a piaci szereplık a feszültségek
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Tombol a nyári szünet 2013. 32-33. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A politikusok és a befektetık is szabadságra mentek Tombol a nyári szünet Hiába telt el hosszabb idı legutóbbi hírlevelünk óta, sok újdonságról
novemberre tervezik a megállapodást. Az árnyékboksz híre viszont a világon mindenhova eljutott, ami aligha javított nemzetközi megítélésünkön.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Mérföldkı az uniós válságkezelésben Lehetnek még buktatók Fontos ponthoz érkeztünk el a múlt héten az Európai Unió válságának történetében.
Államokban lassan ugyan, de csökken, míg az Európai
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Ahány jegybank, annyi probléma Mindenki máshol tart Csillapodni látszik a feszültség, amit az elmúlt hetekben az okozott, hogy a Fed döntéshozói jelezték, lassan levehetik
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Merre billenhet a mérleg? 2013. 11. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Bizonytalanság Olaszországban, erısödı munkaerıpiac az Egyesült Államokban Merre billenhet a mérleg? Kamatdöntésekre lehetett figyelni
péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos
cégüket érintı lehetséges hatásairól.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Eseménydús eseménytelenség Semmi sem változott Igazából nem sok minden változott az elmúlt napokban. Az igazán fajsúlyos gazdasági hírek nem okoztak meglepetést egyik
szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nyári szünet után TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Nem csak a tanév kezdıdött el TARTALOM
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem csak a tanév kezdıdött el Nyári szünet után Idén szeptember 1-jén tartották az Egyesült Államokban a Munka ünnepét, ami szokásosan
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nem szakad le Skócia 2014. 38. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A vártnál nagyobb fölénnyel nyertek az egységpártiak Nem szakad le Skócia Tulajdonképpen a legutóbb leírtakat kéne megismételnünk, ha lapzártáig nem érkezett volna
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Fegyverzaj vet véget a hosszú ralinak? HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Fokozódó geopolitikai kockázatok Fegyverzaj vet véget a hosszú ralinak? A nyári hónapok ritkán kedvezıek a részvénypiaci befektetık számára, ezúttal azonban fölfelé
szerda, június 11. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át
péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni
szerda, június 18. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam
péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint
péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben
Vezetői összefoglaló február 24.
2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti
péntek, október 3. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A meglepetés elmaradt 2013. 41. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Elıször ülhet hölgy a Fed elnöki székébe
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Elıször ülhet hölgy a Fed elnöki székébe A meglepetés elmaradt Továbbra is az amerikai költségvetési huzavona árnyékában zajlik a kereskedés a különbözı piacokon,
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Európa a padlón maradt TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Ismét a makrogazdasági adatok kerültek a figyelem középpontjába Európa a padlón maradt A jelentési szezon végéhez közeledve ismét a makrogazdasági adatok kerültek
szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló
szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden
csomag fillérre pontosan az unió elvárásainak megfelelı mértékő hiánycsökkentést
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem hívjuk megszorításnak, de fájni fog Második felvonás A sorozatban érkezı rendkívül jó vállalati gyorsjelentések ellenére borongós hangulatban telt az elmúlt hét
hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni
szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására
csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Védıhálóval, vagy nélküle? 2012. 16. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Pereg a dob, feszülten várjuk a produkciót Védıhálóval, vagy nélküle? Legutóbbi hírlevelünkben arról írtunk, hogy kiújultak az aggodalmak a nehéz gazdasági helyzetben
Vezetői összefoglaló december 14.
2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55
szerda, november 26. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal
hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Megint jelentenek TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 3-4. HÉT. A vállalati eredményekre figyelhetünk TARTALOM
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A vállalati eredményekre figyelhetünk Megint jelentenek Ismét elkezdıdött egy jelentési szezon, ami mindig fokozott bizonytalanságot szül a piacokon. Az elsı egymásfél
csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább
hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Politikai bizonytalanságok TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Fertız a feltörekvı piaci nyugtalanság
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Fertız a feltörekvı piaci nyugtalanság Politikai bizonytalanságok Kevés új információ látott napvilágot az elmúlt napokban, így nem volt ami változtasson a hangulaton.
péntek, október 9. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Múló félelmek 2014. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem kaptunk újabb információkat TARTALOM
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem kaptunk újabb információkat Múló félelmek Sok újdonsággal nem szolgáltak az elmúlt napok, pedig szinte az összes fontosabb jegybanki vezetı megszólalt legutóbbi
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lélegzetvételnyi szünet 2012. 42. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Háttérbe szorulnak a válsághírek?
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Háttérbe szorulnak a válsághírek? Lélegzetvételnyi szünet Az elmúlt hetek slágertémái európai adósságválság, nagy jegybankok újabb likviditásfokozó intézkedései ezúttal
péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel
péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Választások a fókuszban 2014. 22-23. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Politikai megmérettetésekre figyelhettünk Választások a fókuszban Az elmúlt napok legfontosabb eseményei ezúttal kifejezetten politikai
szerda, április 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke
szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Ki fizeti a révészt? 2013. 12. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Megmentenék Ciprust, de nem nagyon TARTALOM
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Megmentenék Ciprust, de nem nagyon Ki fizeti a révészt? Ciprus. Régen szerepelhetett annyit a nemzetközi híradásokban ez a parányi szigetország (az egész sziget a
szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. augusztus 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin jó hangulatú kereskedés folyt, így a részvényindexek pluszban zártak. Kedden a forint a 313-as szint közelében mozgott az euróval
48. Hét 2009. November 26. Csütörtök
Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a
csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Jegybankári dilemmák 2013. 45. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Ellentétes lépésekre kényszerül a Federal Reserve és az Európai Központi Bank? Jegybankári dilemmák Az elmúlt napokban továbbra is a jegybankokra figyeltek a piaci
BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL
biztosítás BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL 2014. február 2 TARTALOM 2014. FEBRUÁR Eszközalapok nettó hozamai 3. oldal Eszközalapjaink teljesítménye 4. oldal Piaci körkép 5. oldal Magyarország Nagyobbat vágtak
Vezetői összefoglaló március 10.
2017. március 10. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 9,8 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
31. Hét 2009. július.29. Szerda
Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.29. Szerda Összegzés Leginkább a vártnál rosszabb fogyasztói bizalmi indexértékkel magyarázták a tegnapi amerikai tızsdei kezdést, azonban az egy százalékot meghaladó
péntek, április 24. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam
szerda, június 25. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a
32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd
Napii Ellemzéss 32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Összegzés Felesleges is vezetı makrogazdasági hírt keresni, hiszen a lényeg, hogy az amerikai piacok minden hírt pozitívan értékelve jutottak több havi
péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló Csütörtökön veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A BUX értéke 0,4 százalékkal csökkent.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Befagytak a frontvonalak TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 14. HÉT. Már tavasszal is van uborkaszezon?
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Már tavasszal is van uborkaszezon? Befagytak a frontvonalak Nem nagyon lehet mit írni az elmúlt egy hét történéseirıl, nem nagyon történt
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Folytatódott a kötélhúzás TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT TARTALOM
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL TARTALOM Nemzetközi körkép... 1 Itthon történt... 2 Adatdömping... 5 Tızsdei hírek... 7 Technikai elemzések... 8 NEMZETKÖZI KÖRKÉP Bekerül-e a megegyezés
2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK
CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Pénteken a munkaerıpiaci adatok negatív meglepést hoztak: a mezıgazdaságon kívül álláshelyek száma a várakozásokkal ellentétben jelentıs visszaesést mutatott.
hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött
szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik
Vezetői összefoglaló február 17.
2017. február 17. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 11,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,70 százalékos csökkenéssel
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Goodbye Mr. Bernanke 2014. 5. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az elmúlt évek történéseinek legfontosabb szereplıje búcsúzott Goodbye Mr. Bernanke Az év elsı hónapja teljesen ellentétes képet mutat
csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései
Vezetői összefoglaló október 21.
2016. október 21. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama gyengült valamennyi vezető devizával szemben. A BUX 9 milliárd forintos, átlagos forgalom mellett 0,59 százalékos emelkedéssel
péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséggel zárták a csütörtöki napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli tőzsdék a geopolitikai feszültség következtében. A forint gyengülése
hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. augusztus 24. Vezetői összefoglaló Pénteken veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, miközben a dollárral szemben
péntek, május 16. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. május 16. Vezetői összefoglaló Vegyes makrogazdasági adatok jelentek meg, a nemzetközi részvényindexek eséssel zárták a kereskedést. A hazai fizetőeszköz gyengült a kedvezőtlen nemzetközi
Összefoglaló. A világgazdaság
Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz
szerda, október 21. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. október 21. Vezetői összefoglaló Mind az amerikai, mind az európai tőzsdéket kiváró hangulat jellemezte kedden, zárásra valamennyi index enyhe mínuszban fejezte be a kereskedést. Szerdán
szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal
szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok
péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. ünnepi hangulatban 2012. 12. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Szokatlan csend a világgazdaságban TARTALOM
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Szokatlan csend a világgazdaságban Ünnepi hangulatban Úgy tőnik, nem csak Magyarországon, hanem a világ többi részén is megünnepelték
hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint
Vezetői összefoglaló október 27.
2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti
szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el
Vezetői összefoglaló március 24.
2017. március 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 26,8 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom mellett 0,94 százalékos
hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony
szerda, július 30. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A kilépési stratégia is beszédtéma már TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A Fed elnöke felkavarta az állóvizet A kilépési stratégia is beszédtéma már Szinte unalomba fulladt volna az elmúlt egy hét, ha szerdán nem kerül sor az Egyesült Államok
péntek, július 18. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország
szerda, január 27. Vezetői összefoglaló
szerda, 2016. január 27. Vezetői összefoglaló Kedden pozitív hangulat uralkodott az európai tőzsdéken, valamint Amerikában is kedvezőbb képet láthattunk az elmúlt időszakokhoz képest. Az pozitív eredményeket
hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Idén már szinte biztosan nem lassít a Fed TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Még mindig nem elég erıs az Amerikai Egyesült Államok gazdasága? Idén már szinte biztosan nem lassít a Fed Miután véget ért az Egyesült Államokban a költségvetés körüli
Vezetői összefoglaló december 16.
2016. december 16. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, a dolláral szemben gyengült. A BUX 16,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
kedd, május 26. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.
csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd
Vezetői összefoglaló április 5.
2017. április 5. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest erősödött. A BUX 24,1 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
15. Hét 2010. április 13. Kedd
Napii Ellemzéss 15. Hét 2010. április 13. Kedd Összegzés A hét első kereskedési napja meglehetősen nyögvenyelősre sikeredett. Az európai mutatók stagnáltak, vagy minimális emelkedéssel vették a napot.
Vezetői összefoglaló január 13.
2017. január 13. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig kis mértékben erősödött. A BUX 10 milliárd forintos,
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Fellélegezhetünk? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 25. HÉT. Görögország az eurót választotta TARTALOM
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Görögország az eurót választotta Fellélegezhetünk? A görögországi parlamenti választáson a legkedvezıbb forgatókönyv valósult meg, azaz nem alakult ki patthelyzet,
péntek, február 21. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.
szerda, április 8. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX
péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel
31. Hét 2009. július.31. Péntek
Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.31. Péntek Összegzés Kedvezı makrogazdasági adatok által támogatott optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés. Már a nyitásban jelentıs pluszok mutatkoztak
Vezetői összefoglaló január 6.
2017. január 6. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama kis mértékben gyengült az euróhoz és a dollárhoz képest, míg a svájci frankkal szemben stagnált. A BUX 13,2 milliárd forintos, átlag
hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A nagyok is veszélyben? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 14-15. HÉT. Az adósságválság újabb hullámai
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az adósságválság újabb hullámai A nagyok is veszélyben? Izgalmas idıszak van mögöttünk, néhány hét nyugalom után alaposan felkavarodott az állóvíz. Túl azon, hogy