I ÉSPÉ de I Académie de Versailles Szakmai beszámoló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I ÉSPÉ de I Académie de Versailles Szakmai beszámoló"

Átírás

1 I ÉSPÉ de I Académie de Versailles Szakmai beszámoló március 30. április 4. Készítette: Nyiri Erzsébet nyelvtanár I. Általános információk A tanulmányút célja a pedagógusképzés szerkezetének és tartalmának megismerése, az idegen nyelvi képzés tanulmányozása, valamint a nemzetközi partnerkapcsolatok ápolása volt. A tanulmányút egybeesett a Kecskeméti Főiskola Oktatási Irodájának tanulmányútjával. AZ ÉSPÉ de l Académie de Versailles épülete A szakmai program az igazgató, Marianne Desmets előadásával kezdődött. Elmondta, hogy a franciaországi pedagógusképzés éppen reformon megy keresztül, ami főleg szerkezeti átalakulásokat jelent. Az eddig önálló pedagógusképzőket beintegrálták egy-egy egyetembe, a képzés mesterszakon zajlik. A pedagógus pálya veszített népszerűségéből, ennek 1

2 oka részben a kevésbé vonzó fizetés, részben az egyre több nevelési problémával érkező diák. II. Az ÉSPÉ felépítése és működése Pascale Boissonnet, a nemzetközi kapcsolatokért felelős francia kolléganő előadásában bemutatta a Versailles-i Pedagógusképző Egyetem megalakításának történetét és felépítését ig Franciaországban önálló intézmény volt a pedagógusképzés, melyre egyetemi diploma megszerzése után lehetett jelentkezni. 2

3 2008 tól a pedagógusképzés mesterképzés lett, és az addig önálló intézményeket egyetemhez csatolták szeptember 1. óta működik a jelenlegi formában a pedagógusképző. Az oktatási reform hatására az ESPE (École supérieure du professorat et de l'éducation Oktatási és Pedagógiai Főiskola) felváltotta a IUFM t (Institut Universitaire de Formation des Maîtres Pedagógusképző Egyetem ). A reform célja, hogy minden egyetemen legyen egy olyan intézmény, amely ellátja a pedagógusképzést. Fő feladat az alapképzés és továbbképzés a leendő óvodapedagógusoktól az egyetemi tanárokig, valamint az oktatási tanácsadók képzése. Emellett lehetőséget nyújt mindazoknak, akik szeretnék fejleszteni pedagógiai készségeiket, és a tanári pályán szeretnék karrierjüket építeni. A képzést innovatív és digitális oktatási módszerek segítik, ezek további fejlesztése folyamatos. 3

4 A Versailles-i Pedagógusképző intézményben 4 szakon folyik az oktatás: - óvodapedagógus és tanító szak (2-10 éves korosztály) - felsős, szakközép- és szakiskolai tanár - gimnáziumi oktatók, oktatási szakemberek képzése - kulturális mediátor-közművelődés szervező, szakoktató, egyetemi oktató (képzők képzése) A pedagógus mesterszak első félévben: 200 óra elmélet általános ismeretek 100 óra elmélet - pedagógiai ismeretek 2 hét gyakorlat gyakorlatvezetővel (óramegfigyelés, óratartás). A félév végén szelektív vizsga van, mely egyben alkalmassági vizsga is. második félévben: 150 óra elmélet 100 óra pedagógiai ismeretek 4 hét gyakorlat A 2. félév végén egy úgynevezett Concours vizsgát tesznek a hallgatók. Ez egy központi vizsga. Az egész országban, az összes ilyen pedagógusképző akadémián egyszerre írják, központi tételsorokkal. A tételsorokat a vizsga megkezdése előtti napon kapják meg az intézmények. Írásbeli és szóbeli része is van a vizsgának. 4

5 A helyi intézmények csak a felügyelő tanárokat, a javítást és a helyet biztosítják a vizsgához. Amennyiben sikeresen teljesítik a hallgatók ezt a vizsgát, akkor a következő évtől gyakornokként taníthatják a képzésüknek megfelelő korosztályt, illetve megkezdhetik tanulmányaikat a mesterképzés 3. félévében. A képzés második évében megváltozik az elméleti és a gyakorlati órák száma. Mindkét félévben hetente 2,5 napot az intézményben töltenek a hallgatók, ahol elméleti tudást kapnak. A hét másik 2,5 napján viszont gyakornokként, oktatási gyakorlatot végeznek a mentoruk felügyelete mellett egy iskolában. Ezért már fizetést is kapnak. Nincsenek gyakorló iskolák, bármely oktatási intézményben elvégezhető a gyakorlat. Amennyiben a mentor elfogadja a pedagógus gyakornok tanítási gyakorlatát, a hallgató leteheti a képzés záróvizsgáját. Sikeres záróvizsga után tanár lesz a hallgatóból. Minden tanárnak állást biztosít az állam. Egy központilag meghatározott pontrendszer alapján (tanulmányi pontok + szociális pontok + tanítási pontok stb.) pályáznak a tanárok az állásokra. Nem biztos, hogy minden tanár azt az állást és azon a helyen (városban) kapja meg, amelyiket szeretné. A pontrendszer dönt. Így előfordulhat, hogy az ország teljesen más városában kezd el dolgozni. Minden évben lehet újabb és újabb pontokat szerezni, és ez által lehetőség nyílik másik új munkahely megpályázásra. 5

6 6

7 III. Új utak a pedagógusképzésben A pedagógusképzés új formája a távoktatás, amiről Patrick Farges a távoktatási igazgató tartott előadást. A távoktatási tagozat elektronikus programja az E-space. Az oktatás teljesen digitalizált. A hallgatók felkapcsolódnak a rendszerre és ott hallgatói órákat hallgathatnak meg, valamint a tananyagokat is ott találják. Emellett kapcsolatba lépnek az oktatóikkal és hallgatótársaikkal is. Nagyon fontosnak tartják, hogy szoros együttműködés legyen az oktatók és a hallgatók között. Szorgalmazzák és meg is követelik, hogy a hallgatók is alakítsanak kisebb diákcsoportokat a tanulás és csoportmunka elősegítése érdekében. Megfigyelték, hogy a diákcsoportban tanuló hallgatók jobb tanulmányi eredményt értek el és kisebb volt közülük a lemorzsolódás is a képzés alatt, mint azon hallgatók körében, akik csak magukra, az oktatóra és az elektronikus rendszerre voltak hagyatkozva. Ezért megállapították, hogy a siker titka az együttműködés, csoportszellem. 7

8 160 oktató tanár vesz részt ebben a képzési formában. Azokat az órákat, amelyeket ebben a képzési formában tartanak, ugyanúgy el tudják számolni, mint a nappali tagozaton tartott órákat. Elfogadják és el is ismerik az oktatók ilyen típusú munkáját. Az intézményhez újonnan csatlakozó oktatóknak már kötelező részt venni ebben a típusú oktatásban. A tantárgyakhoz kapcsolódó tananyagot egy-egy oktatói csapat készíti. Közösen hozzák létre, egy közös termék, azaz tananyag lesz belőle. Tehát olyan tanulási segédanyagot tudnak a hallgatóknak adni, amelyik tematikájában azonos a nappali tagozatosokéval, de mégis a távoktatás másságára van szabva. Meghatározott órarenddel rendelkeznek a hallgatók. A hallgatói csoportok (max: 15 fő egy csoport) közösen választanak ki egy napot, amely aztán konzultációs nap lesz számukra. Ekkor veszik fel a kapcsolatot elektronikusan az E-space-en keresztül az oktatókkal és a hallgatótársaikkal. Elvárás a hallgatókkal szemben, hogy ezen a napon részt vegyenek az elektronikus órákon. Éves szinten min. 75%-os részvételt még el tudnak fogadni. A tantárgyak órái tömbösítve vannak. Ezt azt jelenti, hogy Pl.: 3 hét azonos napján matematika órák vannak, utána újabb 3 hét újabb tantárgy. Minden tömbösített órát vizsga, számonkérés követ. Az óratartás és a tanári ellenőrzés chattelés-el és fórum -on való részvétellel történik. A hallgatók egyénileg is kérdezhetnek és kérhetnek segítséget a feladataik megértéséhez és elkészítéséhez. Nemcsak egyéni, de csoportos feladatok is vannak, melyet közös munkával kell elkészíteni. A félév végén vizsga van, melyen személyesen kell megjelenni. Amennyiben a hallgató valamilyen ok folytán nem tud személyesen részt venni a vizsgán, akkor webkamerán keresztül is meg tudják oldani a vizsgáztatást. 8

9 IV. Idegen nyelv oktatása Az intézményben angol és német nyelv oktatása folyik, ebből a két nyelvből képeznek nyelvtanárokat. A diplomát nem kötik nyelvvizsgához, ugyanakkor igyekeznek ösztönözni a hallgatókat a nyelvtanulásra. A választott nyelvek között Franciaországban is az angol szerepel első helyen, a németet főleg az ország keleti részén, míg a spanyolt és olaszt főleg a déli területeken választják. V. Partnerkapcsolat az ÉSPÉ Académie de Versailles és a Kecskeméti Főiskola között A francia partnerintézmény évek óta szervez szakmai programot az odalátogató magyar kollégáknak, az utóbbi időben pedig francia hallgatók érkeztek hozzánk az Erasmus program keretén belül. Pascale Boissonnet 2015 júniusban Kecskemétre látogat, ahol a koordinátorok értekezletén vesz részt. 9

10 10

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton

Részletesebben

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés megújítása a Közép-dunántúli régióban A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Dr. Bacsa-Bán Anetta 2014. 02.

Részletesebben

TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések

TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT ÁLTAL KÍNÁLT TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK, RÉSZISMERETEK, SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK, VALAMINT PEDAGÓGUS SZAKVIZSGA

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk!

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Sztehlo Gábor Nem volt egy szent, nem volt angyal, mondhatnám egy robusztus ember volt ( ), csak azt éreztem, hogy olyan ember, akinek a számára

Részletesebben

MEGÚJULÓ PEDAGÓGUSKÉPZÉS, MEGÚJULÓ MENTOR(H)ÁLÓ. Pukánszky Béla szakmai vezető Szegedi Tudományegyetem

MEGÚJULÓ PEDAGÓGUSKÉPZÉS, MEGÚJULÓ MENTOR(H)ÁLÓ. Pukánszky Béla szakmai vezető Szegedi Tudományegyetem MEGÚJULÓ PEDAGÓGUSKÉPZÉS, MEGÚJULÓ MENTOR(H)ÁLÓ Pukánszky Béla szakmai vezető Szegedi Tudományegyetem MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM LEHETŐSÉG AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE A PROJEKT FILOZÓFIÁJÁNAK FŐ PILLÉREI Együttműködés

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

Útmutató szakmai gyakorlathoz

Útmutató szakmai gyakorlathoz Útmutató szakmai gyakorlathoz Eszterházy Károly Egyetem Készítették:,, tantárgyfelelősök AZ ÚTMUTATÓ FELÉPÍTÉSE Az útmutató felépítése Általános tudnivalók A hallgatók megjelenésére, magatartására vonatkozó

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A BESSENYEI GYÖRGY PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A BESSENYEI GYÖRGY PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM A BESSENYEI GYÖRGY PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. november 19., hatályba lép: 2013. november 21-én Utolsó módosítás: 2018. október 30., hatályba lép: 2018. augusztus

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK SZOCIÁLPEDAGÓGIA BA ALAPSZAK TANÍTÓ BA ALAPSZAK IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK SZOCIÁLPEDAGÓGIA BA ALAPSZAK TANÍTÓ BA ALAPSZAK IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKNEVELŐ- GONDOZÓ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANÁRI MESTERSZAK (MA) PEDAGÓGIA ALAPSZAKOS BÖLCSÉSZ Az

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.

Részletesebben

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk!

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Sztehlo Gábor Nem volt egy szent, nem volt angyal, mondhatnám egy robusztus ember volt ( ), csak azt éreztem, hogy olyan ember, akinek a számára

Részletesebben

Finnországban volt a SZAKTÁRNET küldöttsége

Finnországban volt a SZAKTÁRNET küldöttsége Finnországban volt a SZAKTÁRNET küldöttsége 2014. október 5-9. között Helsinkiben járt Dr. Csorba Péter programmenedzser, Revákné Dr. Markóczi Ibolya, V. Dr. Gönczi Ibolya, Fekete Adrienn (egyetemi oktatók),

Részletesebben

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére. 1 Mi a képzés célja? A hallgatók a képzés során elsajátított ismereteik és készségeik birtokában alkalmazni tudják az adatfelvételi és számítógépes Mi lesz akkor a diplomámba írva? szociológia BA szociális

Részletesebben

Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása:

Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása: E L T E T á T K K ö z t á r s a s á g i Ö s z t ö n d í j P á l y á z a t m e l l é k l e t Megpályázott szak: szint: alapképzés / mesterképzés Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV

TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000 Szolnok, Rákóczi út 45. TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV 1 S.sz. Pedagógus neve, munkaköre, lakcíme végzettsége Továbbképzést biztosító intézmény

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014. tanévre Osztatlan tanárszak közgazdásztanár szakképzettség (nappali munkarend) 2 Budapesti Gazdasági Főiskola Budapesti Gazdasági Főiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014.

Részletesebben

Az általános teendőkhöz társuló speciális hallgatói kötelezettségek a CK-n

Az általános teendőkhöz társuló speciális hallgatói kötelezettségek a CK-n SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS KAR M E L L É K L E T AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE 1. félév Tantárgy: Tájékozódás az iskolában, óvodában (kiscsoportos, 15 ó.) 1. A COMENIUS

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

A 2015-16. tanévre felvett jelentkez k

A 2015-16. tanévre felvett jelentkez k 01 gimnázium: 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi el készít angol a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) olasz nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szint oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból;

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK

II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Képzés megnevezése: szakirányú továbbképzés A képzés helye: Gazdaságtudományi Kar, Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Intézet Szakirányú

Részletesebben

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Intézményünk felépítése Fenntartó: Audi Hungaria Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány

Részletesebben

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái I. Felépítés Nappali tagozat A német nemzetiségi szakirány

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái V. A hallgatók lehetőségei és kötelességei a gyakorlat

Részletesebben

Ü-09 SZAKMENTORI ÜGYREND

Ü-09 SZAKMENTORI ÜGYREND 1. kiadás 0. módosítás 1 (8). oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Szakmentori Ügyrendje Dunaújváros 2015 1. kiadás 0. módosítás 2 (8). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 13-2015/2016. (2015.09.01.) sz.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Levelező tagozat

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Levelező tagozat I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés Levelező tagozat I. félév: II. félév: III.

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat Kód: TKL710 Kredit: 6 Óraszám: 45 óra Tanítási egység: 6 Zárás: évközi jegy Alsó tagozaton az alábbi tárgyakból

Részletesebben

Pályázati lehetőségek az Egész életen át tartó tanulás programban Tempus Közalapítvány Előadó: Csesztregi Eszter Tempus Közalapítvány Pályáztatás Egész életen át tartó tanulás program: Leonardo / Erasmus

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgaszabályzat

Tanulmányi és vizsgaszabályzat Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND Felnőttképzésben tanulók számára Felnőttképzés 1. A Tanulmányi Szabályzat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete

Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete Év végi záróvizsga szabályzata 1. : Bevezetés (1.) Az év végi záróvizsga feladata: A 8. osztályos tanulók záróvizsgájának feladata a középfokú oktatási intézményekben

Részletesebben

A Pedagógusképző Kar 2011/12. tanévre szóló minőségfejlesztési terve

A Pedagógusképző Kar 2011/12. tanévre szóló minőségfejlesztési terve A Pedagógusképző Kar 2011/12. tanévre szóló minőségfejlesztési terve I. KÉPZÉS-OKTATÁS Ssz. Oktatás, oktatásszervezés 1. A tantárgyfelosztás, az elkészült órarendek, az óraterhelés kari szintű koordinálása

Részletesebben

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János 8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS Tanmenet és tantárgyi követelmények a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak (2015) NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, szeptember Postai

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

ISKOLAI GYAKORLATOK. Egészségügyi tanárszak A ISKOLAI GYAKORLAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE, CÉLJA, EL ÍRT FORMÁI, KREDITÉRTÉKEI ÉS LEÍRÁSA

ISKOLAI GYAKORLATOK. Egészségügyi tanárszak A ISKOLAI GYAKORLAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE, CÉLJA, EL ÍRT FORMÁI, KREDITÉRTÉKEI ÉS LEÍRÁSA ISKOLAI GYAKORLATOK Egészségügyi tanárszak A ISKOLAI GYAKORLAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE, CÉLJA, EL ÍRT FORMÁI, KREDITÉRTÉKEI ÉS LEÍRÁSA Jogszabályi háttér: A 283/2012. (X. 4.) Kormányrendelet szerint a tanári

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola neve: ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola címe:9484 PERESZTEG Fİ u.76 Az iskola OM azonosítószáma: 030679 Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft

Részletesebben

VMT részismereti tanítási gyakorlat Levelező

VMT részismereti tanítási gyakorlat Levelező VMT részismereti tanítási gyakorlat Levelező Kreditértéke: 0 A tanóra típusa: gyak. és óraszáma: 9 Félév: 2. A tantárgy célja: A gyakorlat járuljon hozzá olyan jártasságok, készségek, képességek megalapozásához,

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Idegen Nyelvi Központ Tolmács- és Fordítóképző Központ

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Idegen Nyelvi Központ Tolmács- és Fordítóképző Központ Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Idegen Nyelvi Központ Tolmács- és Fordítóképző Központ www.tfk.bme.hu NEMZETKÖZI KÉT, ILLETVE HÁROM IDEGENNYELVŰ KONFERENCIATOLMÁCS SZAK I. A SZAK RÖVID LEÍRÁSA

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

FELVÉTELI JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR. ALAPKÉPZÉSBEN (BA) VÉGZETTEK számára második tanári szakképzettség: Belépési feltétel:

FELVÉTELI JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR. ALAPKÉPZÉSBEN (BA) VÉGZETTEK számára második tanári szakképzettség: Belépési feltétel: 2009 FELVÉTELI Az 2009. évben a SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI TANSZÉKE felvételi lehetőségeket hirdet NYELV- ÉS BESZÉDFEJLESZTŐ TANÁR MA / MESTER NAPPALI

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK

II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

Időbeli állapot: március 1.

Időbeli állapot: március 1. ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ALAPKÉPZÉS Nyelvi követelmények a 18/2016. (VIII.5.) EMMI rendelet alapján 2017/2018. I. félévétől hallgatói jogviszonyban lévő hallgatók esetén alkalmazandó ALAPSZAK Időszak

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA DEBRECENI TAGINTÉZMÉNY 1. Pedagógusok:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA DEBRECENI TAGINTÉZMÉNY 1. Pedagógusok: Igazgató Igazgató helyettesek Egyéb vezető Szakos tanítást végző Szakmai gyakorlati oktatást végző Összesen KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA DEBRECENI TAGINTÉZMÉNY 1. Pedagógusok: 40 fő pedagógusból: 37 fő egyetemi

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! Kereskedelem és Marketing gyakorlat célja Szakmai gyakorlat teljesítés 1., 2., 3., pont alapján májusi 2018.

Tisztelt Hallgatónk! Kereskedelem és Marketing gyakorlat célja Szakmai gyakorlat teljesítés 1., 2., 3., pont alapján májusi 2018. Tisztelt Hallgatónk! A Kereskedelem és Marketing alapszakon a távoktatáson nappali tagozattal egyenértékű diploma kiadására kerül sor. A nappali tagozaton a tantervbe beépített egy féléves szakmai gyakorlat.

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar 2010.

Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar 2010. PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR BA ALAPSZAK KÉPZÉSI SZINTEK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS MESTERKÉPZÉS PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK (6 félév) SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

Hallgatói kiscsoportos SWOT felmérés eredményeinek összegzése 2016 tavasz NAPPALI CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ N=

Hallgatói kiscsoportos SWOT felmérés eredményeinek összegzése 2016 tavasz NAPPALI CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ N= Hallgatói kiscsoportos SWOT felmérés eredményeinek összegzése 2016 tavasz N= adott szakon és tagozaton kitöltött véleménylapok száma (egy-egy véleménylap 3-5 hallgató véleményét tükrözi) %-os arány: az

Részletesebben

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1.

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. 2020/2021-es tanév Szakgimnáziumi osztályok TAGOZAT KÓD TANULMÁNYI TERÜLET ÁGAZAT AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL MEGSZEREZHETŐ

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések Bármely tanári szakképzettség mellé vagy után választható kizárólag második tanári szakképzettségek magyar mint idegen nyelv tanára háztartásgazdálkodás-tanár életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségterületi

Részletesebben

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ OKJ 55 344 05 szakképesítés-ráépülés 1 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ Készüljön fel a változásokra Ön is, és szerezze meg az IFRS mérlegképes könyvelő

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a

Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a pedagógus szemével Horváth Ágnes Alapismereti és Szakmódszertani Tanszék, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Vázlat Kulcsszavak: ifjúságsegítő, tudományág,

Részletesebben

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára kar kpz_nev szint terulet követelmény javaslat IKI nyelvvizsgára JGYPK alkalmazott nyelvészet mesterképzés bölcsészettudomány képzési terület JGYPK általános rendszergazda FSZ informatika JGYPK andragógia

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak 2014. NAPPALI és LEVELEZŐ

Részletesebben

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: Képzés: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Vizsgajelleg: Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Részletesebben

Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre

Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre OM azonosító: 036391 Paks Dózsa György út 103. http://vakbottyangimnazium.hu Iskolánk felsőfokú tanulmányokra

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan

Részletesebben

PEDAGÓGIAI KAR SZARVAS-Szeged-Budapest

PEDAGÓGIAI KAR SZARVAS-Szeged-Budapest PEDAGÓGIAI KAR SZARVAS-Szeged-Budapest CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ (BA, 6 félév) Szarvas (N, L), Szeged (N, L) csoportos és egyéni intézményi gyakorlat, összefüggő komplex gyakorlat ÓVODAPEDAGÓGUS -

Részletesebben

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA)

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu

Részletesebben