EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
|
|
- Kornélia Orbán
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről az ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG székhelye: 1012 Budapest, Márvány u. 1/c. képviseli: Molnár Béla, főigazgató másrészről az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG székhelye: 1077 Budapest, Király utca 71. képviseli: Dr. Túrós András, elnök között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel: PREAMBULUM Az együttműködési megállapodás létrejött az Országos Vízügyi Főigazgatóság (a továbbiakban: OVF) és az Országos Polgárőr Szövetség (a továbbiakban: OPSZ) (a továbbiakban együtt: Felek) között a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvényben, valamint a vízügyi ágazatra vonatkozó egyéb jogszabályokban meghatározott feladatok, illetve a polgárőrségről szóló évi CLXV. törvény szerint előírt feladatok hatékony végrehajtására és összehangolására. A megállapodás kiterjed a lakosságot és környezetet veszélyeztető árvíz, belvíz, a felszíni és a felszín alatti vizeket károsító szennyezések megelőzésére, valamint azok károsító hatása elleni védekezés során jelentkező feladatok végrehajtására növelve ezzel az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát. Az együttműködés célja, hogy a vízkárelhárítással, az ezzel összefüggő védekezéssel, valamint a vízgazdálkodással és az ezzel összefüggő intézkedésekkel kapcsolatos szakmai feladatok az országos érdekek, a területi és helyi sajátosságok és igények szerint komplex módon kapcsolódjanak. Az együttműködés a vízügyi igazgatási szervek vonatkozásában az OVF irányítása, koordinálása mellett a területi vízügyi igazgatóságok (továbbiakban: Igazgatóságok) útján valósul meg. Oldal 1 / 5
2 A jelen megállapodás külön kezeli a vízkár-elhárítási védekezésen kívüli időszakban és a vízkár-elhárítási védekezés időszakában jelentkező feladatokat és a szükséges intézkedéseket. I. VÍZKÁR-ELHÁRÍTÁSI VÉDEKEZÉSEN KÍVÜLI IDŐSZAKBAN A vízügyi igazgatási szervek vállalják: 1. Az együttműködés sikeres megvalósítása érdekében az OVF az irányítása alá tartozó Igazgatóságok útján térítésmentesen gondoskodik az együttműködésre kijelölt polgárőrök általános vízkár-elhárítási védekezési felkészítéséről és a jogszabályi háttér ismertetéséről az OPSZ-től elvárt feladatok vonatkozásában. Szükség szerint árvíz-, belvíz- és vízminőség-védelmi kárelhárítási alapképzést, illetve igény szerint továbbképzéseket szervez. 2. A védelmi gyakorlatokra a Polgárőr Szövetséget (illetékes helyi szervét) meghívják, a polgárőröket az általuk a védekezésben ellátandó feladatokra betanítják, és megfelelő ruházattal, védőeszközökkel ellátják. 3. Az Igazgatóságok tájékoztatják a vízügy aktuális vízkár-elhárítási terveinek tartalmáról és annak változásáról az OPSZ területi szervét, illetve az OPSZ részéről kapcsolattartásra kijelölt személyt, az ár-, illetve belvízi védekezési helyzetben mozgósítható és bevonható polgárőrök létszámának tervezése érdekében. 4. Az Igazgatóságok a központi megállapodás alapján együttműködési megállapodásokban szabályozzák a helyi (megyei) feladatokat azzal hogy ezekben a megállapodásokban különös hangsúlyt kapjanak a kiemelt veszélyeztetettségű megyék, úgymint: Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves és Szabolcs Szatmár-Bereg megye. 5. Az Igazgatóságok rendszeresen tájékoztatást adnak a titok- és adatvédelmi szabályok betartásával a velük kapcsolatban álló polgárőr szervezetek részére azokról az információkról, amelyek az együttműködési feladatok megoldásához szükségesek. A tájékoztatás történhet szóban és írásban. 6. Az Igazgatóságok megadják azon vízkár-elhárítási célú művek listáját, (telephelyek, nagyműtárgyak, vízfolyások, csatornák, töltések és közlekedési utak,) amelyek idegenek által történő szándékos vagy véletlen rongálása leginkább fennáll. 7. Az Igazgatóságok lehetőségeikhez mérten a vízügyi ágazat rendszeréből kivonásra kerülő eszközökkel központi, illetve területi szinten a hatályos jogszabályok által meghatározott feltételekkel és keretek között támogatják a polgárőr szervezeteket, így különösen technikai és egyéb eszközökkel (pl. hírközlő eszközökkel járművekkel, védőruházattal való ellátással). 8. Az OPSZ és a területi polgárőrszervezetek szolgálati feladatot ellátó járművei részére térítésmentes közlekedési lehetőséget biztosít valamennyi járható koronával rendelkező árvízvédelmi töltésen, valamint üzemi utakon, ahol az OPSZ által védendő objektum van. 9. Az Igazgatóságok és az illetékes polgárőrszervezetek közötti helyi megállapodások megkötéséhez megadja területenként az őrszemélyzet adatait (név és telefonszám), az úthasználati engedélyesek névsorát és a részletesebb térképeket a fokozottan igénybevett töltésszakaszok megjelölésével. Az adatokban történt változásokat jelzi az OPSZ, ill. a területileg illetékes polgárőrszervezetek felé. Oldal 2 / 5
3 az OPSZ vállalja: 1. Megyénként létrehoz egy 100 fős a kiemelten veszélyeztetett megyékben 200 fős vízkár elhárítására kiképzett, mozgósítható, vízkárelhárítási polgárőr egységeket. 2. Védekezési készültségen kívüli időszakban a rongálások, lopások megelőzése érdekében, a polgárőr szervezetek lehetőségeikhez mérten, folyamatos járőrözéssel segítséget nyújtanak a vízügyi igazgatási szervek vagyonkezelésében lévő vízügyi létesítmények (árvízvédelmi töltések, csatornák és ezek műtárgyai, vízrajzi létesítmények, hírközlő hálózatot) őrzésében, valamint a belterületek közelében lévő illetéktelen beavatkozással fokozottan veszélyeztetett vízfolyás- és csatornaszakaszok ellenőrzésében egyeztetve az érintett gátőrökkel, meder- és csatornaőrökkel. Ezeket a feladatokat, illetve helyeket beillesztik járőr-útvonalaikba. 3. A polgárőrök által önállóan teljesített járőrszolgálat során vízügyi intézkedést igénylő esemény észlelése esetén, illetve a Magyar állam tulajdonában és a vízügyi igazgatási szervek kezelésben lévő létesítmények esetében tulajdon elleni szabálysértés elkövetését tapasztalja, a polgárőr soron kívül bejelenti a területileg illetékes vízügyi igazgatóság ügyeletére, tettenérés esetén jogszabályban meghatározott magatartást végez. 4. Az árvízvédelmi töltéseken történő jogosulatlan, szabálytalan közlekedés ellenőrzése során kiemelt figyelmet fordít az árvízvédelmi töltések állagát fokozottan rongáló járművekkel (cross-motorokkal, quad-okkal) közlekedők kiszűrésére. 5. A vízminőség-védelemmel összefüggésben a védekezésen kívüli időszakban közreműködik a vízszennyezések észlelésében, a szennyezés mértékének, eredetének, utánpótlásának felderítésében. Szennyezés észlelése esetén a lehető legrövidebb időn belül értesíti a területileg illetékes Igazgatóság ügyeletét. 6. Az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordít az illegális szemétlerakások és engedély nélküli fakitermelések megelőzésére, ilyen cselekmények észlelésekor azt soron kívül bejelenti a területileg illetékes vízügyi igazgatóság ügyeletére, tettenérés esetén jogszabályban meghatározott magatartást végez. 7. Vízkárveszély esetére az OPSZ elősegíti a lakosság megelőzési és felkészülési tájékoztatását, a polgárőr szövetség tagjaihoz eljuttatja az OVF és az Igazgatóságok által biztosított, a vízkár veszélyekről és azok várható hatásairól szóló tájékoztatókat, dokumentumokat. 8. A védekezés megszűnését követő időszakban segítséget nyújt a kárfelmérésben és a helyreállításban. II. VÍZKÁR-ELHÁRÍTÁSI VÉDEKEZÉS IDŐSZAKÁBAN A vízügyi igazgatási szervek vállalják: 1. A védekezés során megtett intézkedésekről tájékoztatást ad az OPSZ, illetve a területi szervek részéről kapcsolattartásra kijelölt személynek az elrendelt védekezési készültségről a vízkár-elhárítási feladatok végrehajtásához mozgósítható és bevonható polgárőr erők létszámának tervezése érdekében. 2. Az elkészített előrejelzéseket, tájékoztatókat megküldik az OPSZ, illetve a területi szervek által kijelölt kapcsolattartónak. 3. Tájékoztatást adnak az árvízvédekezéshez szükséges közerőre, lakossági erőforrásokra és eszközökre vonatkozó igénybejelentéseikről. Oldal 3 / 5
4 4. Az OPSZ szolgálatban lévő gépjárművei számára az árvízvédelmi töltésen való közlekedési engedélyeket térítésmentesen biztosítja. az OPSZ vállalja 1.A vízkár-elhárítási védekezés időszakában az OPSZ elősegíti a lakosság megelőzési és felkészülési tájékoztatását. 2. Az Országos Műszaki Irányító Törzs (továbbiakban: OMIT) intézkedései alapján a polgárőr erők a vízkár-elhárítási védekezés során bevonhatók a védekezési feladatok végrehajtásába működési területeiken vagy átcsoportosításokkal az ország más részein. 3. A különböző védekezési feladattípusokra kiterjedő alkalmazásuk lehetőségeit, a polgárőr szervezetek által végrehajtandó feladatok részleteit az illetékes Igazgatósággal kötött, területi szintű együttműködési megállapodások rögzítik. A polgárőr erők alkalmazásának tervezhetősége, valamint a vízkárelhárítási szervezetbe történő beosztásuk érdekében az OPSZ a nyilvántartott létszámadatait az OMIT és az illetékes Igazgatóságok rendelkezésére bocsátja, azokat megfelelő rendszerességgel pontosítja. 4. Vízkár-elhárítási időszakban a polgárőr erők segítséget nyújtanak a vízügyi szakemberek által irányított védelmi munkálatokban (pl. homokzsákok megtöltése, szállítása, lerakása, stb.), valamint közreműködnek a közbiztonság fenntartásában, kimenekítés, kitelepítés esetén a kiürített területeken a hátrahagyott vagyontárgyak őrzésében, illetve a védelmi anyagok, eszközök, gépek, a stratégiailag fontos létesítmények, műtárgyak és a védekezésben résztvevők ingóságainak őrzésében. 5. Védekezés időszakában a polgárőr erők a vízkár-elhárítási beavatkozásokat a terület biztosításában, valamint a védekezéshez szükséges árvízvédelmi szállítási feladatok hatékony végrehajtását a forgalomirányításban való közreműködéssel segítik. Továbbá közreműködik a védekezésben résztvevő közerő ellátásnak, váltásának és szállításának megszervezésében. 6. A készültségben lévő árvízvédelmi védvonalakon a rendőrség tagjaival közösen részt vesz az árvízvédelmi szakaszok illetéktelenek által történő közlekedés előli lezárásában, biztosítva ezzel az árvízvédelmi munkák zavartalanságát. Bármilyen rendellenesség esetén értesíti a területileg illetékes rendőri szervet, és az illetékes Igazgatóságot. Az árvízvédelmi töltéseken történő közlekedés ellenőrzése során kiemelt figyelmet fordít az árvízvédelmi töltések állagát fokozottan rongáló járművekkel (cross-motorokkal, quad-okkal) közlekedők kiszűrésére. III. A FELEK KÖZÖSEN VÁLLALJÁK 1. A jelen együttműködési megállapodást területi, helyi szerveikkel megismertetik, a végrehajtását irányítják, koordinálják. 2. A jelen országos szintű megállapodás alapul vételével a területi szervek az egymás között meglévő együttműködési megállapodásaikat felülvizsgálják, és szükség szerint módosítják. A megállapodással nem rendelkező területi szervek az eredményes együttműködés elősegítése érdekében megállapodást kötnek, az együttműködés konkrét tartalmát a helyi sajátosságokra figyelemmel határozzák meg. 3. Az együttműködés során a szakmai feladatok teljesítéséhez a jogszabályok biztosította keretek között saját hatáskörben mindkét szerv az alaptevékenységük ellátása mellett, azzal összeegyeztethető esetekben és módon nyújt egymásnak segítséget. Oldal 4 / 5
5 Oldal 5 / 5
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szám:1068-1/2011/alt. OKF Országos Polgárőr Szövetség Szám: 544-2/2011 OPSZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
HEVES MEGYEI HEVES MEGYEI POLGÁRŐR KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Heves Megyei Polgárőr Szervezetek
-=- ~li~~ll AMELY LÉTREJÖTT A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG VALAMINT CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRÖR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE KÖZÖTT 2012.
-=- ~li~~ll ~6~-)liOA~kT EGYÜTTMŰKÖDÉSI AMELY LÉTREJÖTT MEGÁLLAPODÁS, A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG VALAMINT A CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRÖR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE KÖZÖTT 2012.!- L 2 EGYÜTTMŰKÖDÉSI
Komarom-Esztergom Megyei Polgaror Szovetseg
Komarom-Esztergom Megyei Katasztrofavedelmi Igazgatosag Komarom-Esztergom Megyei Polgaror Szovetseg Szam: 40-1/2012/PVF EGYUTTMUKODESI MEGALLAPODAS amely letrejott a Komarom-Esztergom Megyei Katasztrofavedelmi
Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 2. oldal 8. A költségvetési szerv működési köre: a környezetvédelm
Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 1. oldal Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,
Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 2. oldal A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján ö
Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 1. oldal Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,
347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről
Vízügyi igazgatóság 7/C. (1) A vízügyi igazgatóság (a továbbiakban: igazgatóság) a belügyminiszter irányítása alatt álló, önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv. (2) Az igazgatóság
Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai. Kistelek május 15.
Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai Kistelek 2014. május 15. Célja: vizek kártétel nélküli kezelése elvezetése, felkészülés a belvizi és árvizi helyzetekre Cselekvési
A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR
A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 1.) 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 2.) 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási
Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 102/2011. (05.26.) sz. határozata
Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai
Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai ( A tűzoltósági főfelügyelő 1635/1/2012/ÁLT. és 1635/2/2012. ÁLT. levelei alapján) I.
BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött az ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG valamint a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között. 2007. Budapest A katasztrófák elleni védekezés
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Szám: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött, a ORSZÁGOS valamint, a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között 2011 B u d a p e s t 1 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben,
A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben
A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben Az elmúlt évben főigazgatói intézkedés határozta meg a polgári védelmi szervezetek gyors (12 órás) és rövid (24 órás)
Közbiztonsági referensek képzése
Közbiztonsági referensek képzése KATASZTRÓFAVÉDELEM IRÁNYÍTÁSA 2012.10.02. KATASZTRÓFAVÉDELEM MEGHATÁROZÁSA A katasztrófavédelem nemzeti ügy. A védekezés egységes irányítása állami feladat. Katasztrófavédelem:
1/1991. (K. H. V. Ért. 7.) KHVM utasítás. az árvízvédekezés és belvízvédekezés országos irányításának szervezeti és működési szabályzatáról
1/1991. (K. H. V. Ért. 7.) KHVM utasítás az árvízvédekezés és belvízvédekezés országos irányításának szervezeti és működési szabályzatáról A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről
Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 2. oldal 5. Létrehozásáról rendelkező határozat: 1060/1953. (IX. 3
Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 1. oldal Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben
A projekt általános célja a VTT program eddigi tapasztalatainak hasznosításával a Tisza-völgy árvízi biztonságának javítása.
Projekt címe: VTT Közép-tiszai tározók kiépítése Inérháti tározó Projekt azonosító száma: KEHOP-1.4.0-15-2016-00013 Projektgazda megnevezése: Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) valamint az Észak-magyarországi
A TELEPÜLÉSI VÍZKÁR-ELHÁRÍTÁSI TERVEK KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉSZÍTETT ÚJ MMK SEGÉDLET BEMUTATÁSA
A TELEPÜLÉSI VÍZKÁR-ELHÁRÍTÁSI TERVEK KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉSZÍTETT ÚJ MMK SEGÉDLET BEMUTATÁSA Gombás Károly ÉDUVIZIG MMK VZ-T 08-1150 MHT XXXIII. Vándorgyűlés, Szombathely, 2015. július 01. Segédlet jogszabályi
A belügyminiszter. /2016. (...) BM rendelete. az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet módosításáról
1 A belügyminiszter /2016. (...) BM rendelete az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet módosításáról A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. (8) bekezdés
A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófav favédelmi Igazgatóság A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre Előadó: Heinfarth György tű. alezredes A KÖZBIZTONSÁGI REFERENS
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE
XIX. évfolyam Különszám 2010. június 4. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK
A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN
KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ALSÓ-DUNA- VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE
A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása
A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása A katasztrófavédel tervezés rendszerét, feladatait, formai és tartal követelményeit a polgári védel tervezés rendszeréről szóló 20/1998. (IV.
A rendőrség szolgálati tagozódása, szolgálati formák 2016_01
A rendőrség szolgálati tagozódása, szolgálati formák 2016_01 Szolgálati ágak A rendőrség szolgálati tagozódása szolgálatok szakszolgálatok Szolgálati ágak a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési bűnügyi
Jogszabályi háttér. A HUSK/1001/2.1.2/0058 sz.
Jogszabályi háttér A HUSK/1001/2.1.2/0058 sz. A módszertani tanulmány a helyi önkormányzatok árvíz-elhárítási folyamatra való felkészülésének segítésére, tudás szintjük növelésére a vízrajzi-vízföldtani
1. A. Ismertesse a vízügyi igazgatási szervek árvízvédelmi feladatait! 1. B. Ismertesse a munkavédelem fogalmát, fő területeit és azok feladatát!
1. A. Ismertesse a vízügyi igazgatási szervek árvízvédelmi feladatait! 1. B. Ismertesse a munkavédelem fogalmát, fő területeit és azok feladatát! 2. A. Foglalja össze hidrometriai (vízméréstani) ismereteit!
Magyar joganyagok - 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet - a vizek kártételei elleni vé 2. oldal 2. 1 A védekezés műszaki feladatait a vízgazdálkodásró
Magyar joganyagok - 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet - a vizek kártételei elleni vé 1. oldal 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól A Kormány a vízgazdálkodásról
Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 1. oldal Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE
XIX. évfolyam Különszám 2010. június 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK
Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc
Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi
Katasztrófavédelmi felkészítés
Közbiztonsági referensek képzése Katasztrófavédelmi felkészítés 2012.10.02. Jogi háttér - Magyarország Alaptörvénye - 2011. évi CXXVIII. törvény A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Oktatási és Kulturális Minisztérium Tárgy: /2007. ( ) OKM rendelet a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól Budapest, 2007. augusztus 2 I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az Oktatási
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 1. oldal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján
428 785 Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS 21-216. évi adatai alapján 431 935 451 51 358 81 39 394 267 628 278 263 Bűncselekmények
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Magyar Autóklub 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 8. (képviseli: Dr. Kovács Zoltán főtitkár, adószám: 19621140-2-41, bankszámlaszám: OTP Bank Rt. 11702036-20100308)
232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet. a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól. Értelmező rendelkezések
232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 17. -ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
Vízügyi igazgatás története
Vízügyi igazgatás története Emberi beavatkozás fázisai Eseti beavatkozás Tervezett felmérés / építkezés Természet adta korlátokhoz való igazodás Állam feladatai: Jogalkotás, jogalkalmazás Tárgyiasult feladatok
A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.
II/1. VESZÉLY-ELHÁRÍTÁSI TERVEZÉS A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. Települési szintű veszély-elhárítási tervezés rendszere, jogi háttere. A besorolás és
Vízminőségvédelem. A magyar környezetvédelmi igazgatás rendszere. Dr. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki Tanszék
Környezetvédelem Vízminőségvédelem A magyar környezetvédelmi igazgatás rendszere Dr. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium A környezetvédelem
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos együttműködési megállapodás módosítására
Polgármestere Ügyszám: 22316-1/2018. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos együttműködési megállapodás módosítására Tisztelt Közgyűlés! A térfigyelő kamerarendszer működtetésére
K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 29-én megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete K I V O N A T Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 29-én megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat!
A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok
A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok Készítette: Pilisi Edit tű.szds. Készült: 2012. 01. 23. Közbiztonsági referensek felkészítésére Polgármester katasztrófavédelmi
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Szakirányfelelős: Dr. Major Róbert r. alezredes
A katasztrófavédelem intézkedései
A katasztrófavédelem intézkedései a katasztrófavédelem fő szakmai területei: Tűzoltósági szakterület Polgári védelmi szakterület Iparbiztonsági szakterület E szakterületek feladatait a katasztrófavédelem
Magyarország vízgazdálkodás stratégiája
Magyarország vízgazdálkodás stratégiája Láng István Műszaki főigazgató helyettes Belügyminisztérium Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkárelhárítási Főosztály Helyzetértékelés Külföldi vízgyűjtők Kiszolgáltatott
a Szécsény és Térsége Polgárőr, Önkéntes Tűzoltó és Katasztrófavédelmi Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásról
E LŐTERJESZTÉS a Szécsény és Térsége Polgárőr, Önkéntes Tűzoltó és Katasztrófavédelmi Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.
A Rendőrs. rség g feladatai a katasztrófav. favédelemben. rnagy védelmi kiemelt főreferensf. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
A Rendőrs rség g feladatai a katasztrófav favédelemben Herczig Imre r.őrnagy rnagy védelmi kiemelt főreferensf A rendőrség rség g feladatköre Magyarország Alaptörvénye.a Rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények
Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok
Budapest, 2015. május 26. Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES - Törzsvezető ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Országos Műszaki
ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék
2010/28. szám Budapest, 2010. december 11. Szám: 33086/2010. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások 1. 48/2010. (OT 28.) ORFK utasítás a határforgalom
Dr. Varga Attila ezds.
Dr. Varga Attila ezds. Az előadás a Chatham House szabályok szerint a védelmi igazgatás központi és települési szintjére (polgármester) nem terjed ki a leadásra kerülő írásos anyagtól némileg eltér Bizottság
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-195/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi
A közbiztonsági referens intézménye, a referens feladatköre
A közbiztonsági referens intézménye, a referens feladatköre Katasztrófavédelmi törvény 3. 12. 234/2011. (XI. 10.) Korm. Rendelet IX. FEJEZET - A Közbiztonsági referensekre vonatkozó szabályok (76.-77.
A Magyar Polgári Védelmi Szövetség részvétele a PV szervezetek felkészítésében (A PV mozgalom dinamizálása projekt keretében)
A Magyar Polgári Védelmi Szövetség részvétele a PV szervezetek felkészítésében (A PV mozgalom dinamizálása projekt keretében) A polgári védelem ESZMEISÉG GENFI EGYEZMÉNYEK NATO, EU Irány elvek Ifjúság
KIEGÉSZÍTÉS. Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései. napirendi ponthoz
KIEGÉSZÍTÉS a Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései napirendi ponthoz Tisztelt Közgyűlés! Együttműködési megállapodás jóváhagyása Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Alsó-Tisza vidéki
1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását.
1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását. A katasztrófa kritikus esemény, események hatásának olyan következménye,
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt
A veszélyes áru szállítás ellenőrzési és szankcionálási tevékenység aktuális kérdései a vasút vonatkozásában
A veszélyes áru szállítás ellenőrzési és szankcionálási tevékenység aktuális kérdései a vasút vonatkozásában Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes Budapest, 2017. május 03. Az előadás
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS térfigyelő kamerarendszer működtetésére
Szám:./2016. Emü. amely létrejött EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS térfigyelő kamerarendszer működtetésére Vilonya Község Önkormányzata (cím: 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., képviseli: Fésüs Sándor, polgármester),
Alap fejezet száma és megnevezése: 68. Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap
Alap fejezet száma és megnevezése: 68. Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap Alap felett rendelkező megnevezése: Alapkezelő megnevezése: Nemzetgazdasági miniszter Magyar Államkincstár
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt. szám: 1811/2011. Javaslat a Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére térítésmentes helyiséghasználat biztosítására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarjáni
Az iparbiztonsági szakterület aktuális kérdései 2014. április 15.
Az iparbiztonsági szakterület aktuális kérdései 2014. április 15. Dr. Vass Gyula tű. ezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály vezetője 1) Veszélyes üzemek hatósági felügyelet alatt tartása 2) Katasztrófavédelem
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG
VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG U14 ÉS U18 KORCSOPORTBAN 2018-19. U14 ÉS U18 EGYÉNI
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Ikt. szám: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Székhely: 1081 Budapest, Alföldi utca 9-13. Intézmény statisztikai
Az OMIT helye, szerepe a vízkárelhárítás során, tevékenységének kapcsolódása a KKB NVK hoz
Az OMIT helye, szerepe a vízkárelhárítás során, tevékenységének kapcsolódása a KKB NVK hoz Láng István Megbízott OMIT Törzsvezető Vízkárelhárítási Főosztályvezető Országos Főigazgatóság A vízügyi szolgálat
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett
23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére
23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója
Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre
Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Ssz. Szakdolgozat címek 1. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1313/2013/EU HATÁROZATA és az uniós polgári
A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes
A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei 2017. június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes Működési terület, elérhetőség TIVIZIG FETIVIZIG Debrecen Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
2009. évi intézményi költségvetési alapokmány
2009. évi intézményi költségvetési alapokmány 1. A költségvetési szerv általános adatai: - megnevezése: Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - székhelye: 9700 Szombathely, Vörösmarty
127/1996. (VII. 25.) Korm. rendelet
127/1996. (VII. 25.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között Pécsett, 1994. július 10-én aláírt, a vízgazdálkodási együttműködés kérdéseiről szóló egyezmény
Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai
Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Haskó György tű. alezredes polgári védelmi főfelügyelő 2012. február 15. A hatálytalanított
3. sz. függelék POLGÁRMESTER FELADAT - ÉS HATÁSKÖRE
3. sz. függelék POLGÁRMESTER FELADAT - ÉS HATÁSKÖRE Sorsz Feladat és hatáskör Jogszabályok 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Összehívja és vezeti a képviselő testület üléseit Polgármesteri munkája segítésére, helyettesítésére
A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma
HEVES MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3300 Eger, Eszterházy tér2. Telefon: (36) 522-111/11-95, BM: 31/11-95 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési
TÁJÉKOZTATÓ. a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hatósági eljárásaihoz kapcsolódó fizetési kötelezettségek teljesítéséhez
TÁJÉKOZTATÓ a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hatósági eljárásaihoz kapcsolódó fizetési kötelezettségek teljesítéséhez BM OKF Budapest, 2019. május I. B Í R S Á G A hivatásos katasztrófavédelmi szerv
1 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A Kormány. Korm. rendelete
1 A Kormány /2016. (.) Korm. rendelete a hatékony víz-ár politika kialakítása érdekében egyes vízgazdálkodási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott
ÚJHARTYÁN KÖZSÉG HELYIVÍZKÁR_ELHÁRÍTÁSI TERV
Újhartyán Község Önkormányzata 2367 Újhartyán, Fő utca 21.sz. Telefon:29/372-133.Fax:372-025 E-mail cím: Nyilvántartási szám: Jóváhagyom Újhartyán, 2008.szeptember 20. Egyetértek: Budapest, 2008 Schulcz
VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG
VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG 1 A védelmi igazgatás rendszere Jogszabályi háttér Magyarország Alaptörvényének különleges jogrendre vonatkozó fejezetének 48-54. cikkejei: - rendkívüli állapot - szükségállapot
Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1 Miért volt szükséges a megalkotása? 1999. évi LXXIV. Tv. korrekciója Polgári védelmi szervezetek működése Tűzvédelem
A szabályzat hatálya. A honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi tevékenység személyi feltételei és a megbízotti rendszer működése
O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2012. (X. 18.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi
A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 853 01 1.2. Szakképesítés
A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek
O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 15/2012. (X. 18.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi
AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG. SOMLYÓDY BALÁZS főigazgató KSZGYSZ konferencia, december 9.
AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG SOMLYÓDY BALÁZS főigazgató KSZGYSZ konferencia, 2014. december 9. A VÍZÜGYI SZOLGÁLAT HELYE AZ ÁLLAMIGAZGATÁSBAN Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi helyettes
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Amely létrejött egyrészről az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit. másrészről a(z)..
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről az Képviseli: dr. Karakó László ügyvezető igazgató Székhely: 1036 Budapest, Lajos utca 80. Levelezési cím: 1301 Budapest, Pf. 84. Adószám: 23811038-2-41
ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!
ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz. Tel. BM: (03/32) 30-00, 30-01 Városi: (06/42) 524-601 Fax. BM: (03/32) 30-02 Városi: (06/42)
120/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet a vizek és a közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról
120/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet a vizek és a közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról A rendelet hatálya a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény hatálya alá tartozó
147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó
147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról 1. E rendelet hatálya kiterjed
Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra
12.075/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra Az előterjesztést készítette:
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 28/1995. (IX. 11.) ÖR számú rendelete
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 28/1995. (IX. 11.) ÖR számú rendelete A Közterület-felügyeletről A rendelet kihirdetve: V árpalota, 1995. szeptember 11.
Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE
Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE 2012.10.02. Mentés megszervezésének szabályozása. Jogszabályok, normatív intézkedések. 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá
Változások a vízügyi és vízvédelmi hatósági feladatokban
Változások a vízügyi és vízvédelmi hatósági feladatokban Balatonkenese, 2015. május 11. Dr. Mógor Judit tű. ezredes, főosztályvezető Az előadás tartalma - Alapelvek - Integrált katasztrófavédelmi hatóság
SZOLNOKI FŐISKOLA VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
SZOLNOKI FŐISKOLA VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZOLNOK 2012. Vízgazdálkodási szakmérnök szakirányú továbbképzési szak A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: vízgazdálkodási
Magyarország árvízvédelmi stratégiája
Magyarország árvízvédelmi stratégiája Szolnok, 2015. február 03. LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES - Törzsvezető ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Országos Műszaki Irányító Törzs LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Pekáryné Mindszenti Csilla Előterjeszti:
védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;
21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett