Hajdú Mihály: Általános és magyar névtan. Osiris Kiadó, Bp., lap.
|
|
- Márta Pintér
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szemle 253 A könyv értékes és érdekes anyagával jó összhangban van a külleme. Nyelvészeken kívül magyar irodalmárok és tanárok számára is ajánlható Dömötör Adrienne munkája, de az úgynevezett széles nagyközönség érdeklıdésére is számíthat. Mátai Mária Hajdú Mihály: Általános és magyar névtan. Osiris Kiadó, Bp., lap. Hajdú Mihály Általános és magyar névtan címő mővének elsı kötete a címbeli ígéretes témának elsı felét messzemenıen, második felét az alcímben jelzett: Személynevek vonatkozásában majdnem teljes mértékben megvalósítja, a többi névfajta tárgyalásával pedig a készülıben levı második kötet fogja kiteljesíteni a szerzınek ezt a rendkívüli vállalkozását. Egy ilyen nagy terjedelmő és gazdag tartalmú mő ismertetıjének, úgy vélem, eleve le kell mondania arról, hogy minden vonatkozásában kellıképp (kritikailag is) értékelje az eddigi kutatások eredményeinek összegzését, a vitatott kérdésekben a szerzı állásfoglalásait, és az eredeti kutatási eredményeket módszeresen végigkövesse akárcsak a fontosabb részletekig menıen is. (E tekintetben elismerıen kell szólni Farkas Tamás tanulmányszámba menı ismertetésérıl MNy. 101 [2005], ). A magam számára járhatóbb útnak találom, ha bizonyos szempontokat kiemelve ezek köré csoportosítom mondandómat. Az Általános és magyar névtan csaknem ezer lapon, a kiadót dicsérendı külsıleg is igényes szép kivitelben az Osiris Tankönyvek sorozatban jelent meg. Maga a szerzı is tankönyvként nyilatkozik mővérıl: Ezeknek [mármint a legújabb leíró nyelvtanainknak] mindegyike külön tankönyvbe utalta a tulajdonnevek tárgyalását, s ezeknek eredményeként született meg ez a tulajdonnevekkel foglalkozó tankönyv is (kiemelés tılem) (131). E mő azonban messze meghaladja akár a legmagasabb szintő tankönyv fogalmát, és nem is elsısorban terjedelme miatt (hisz az ezerlapos egyetemi tankönyvek ma már nem mennek ritkaságszámba). Ugyanakkor vannak olyan jellemzıi, amelyek az igazán jó tankönyvekre is érvényesek: elıször a tárgyalásmód módszerességét emelném ki, amely a tudománytörténeti bevezetıktıl kiindulva, a névelméleti alapkérdések elmélyült áttekintése után, az egyetemes, a világ nagy része névadásának és -használatának bemutatásán át jut el a magyar személynévtörténetig. Ennek utolsó fejezete: a ragadványnevekrıl szóló e kötetbıl azonban sajnálatosan kimaradt. Mindenképpen célszerő lett volna e kötetben helyet szorítani neki nemcsak azért, mert vele együtt lett volna e névfajta tárgyalása kerek egész, hanem mert a második kötetbe kerülve annak tartalmi egységét megbontja. Ha úgy tekintjük e mővet mint a névtanba magas szinten bevezetı tankönyvet, akkor még legalább két következetesen érvényesített sajátosságát kell említenünk: a névtani mőszóhasználatra fordított figyelmet és az egyes személynévfajták kutatásában alkalmazandó módszerbeli fejtegetéseket (ezekkel a továbbiakban még foglalkozunk). Hajdú Mihály könyve azonban mindezek ellenére nem tankönyvnek, hanem olyan névtani szintézisnek készült, amely szerzıjének e tudományterületen szerzett széles körő hazai és nemzetközi tájékozottságát, mindenekelıtt pedig saját kutatási eredményeit foglalja magában a névelmélet számos kérdésében és a magyar személynévtörténetnek fıleg közép- és újmagyar korszakára vonatkozólag. De hogy ki minek tekinti az Általános és magyar névtant, azt mindenkinek saját magának kell eldöntenie, mérlegre téve, mit ad hozzá eddigi névtani mőveltségéhez e könyv ismeretanyaga. Én, bár nem vagyok épp kezdı, igen sokat tanultam belıle, és meggyızıdésem, hogy sokan fogják kézikönyvként használni. De térjünk vissza az úgynevezett tankönyvi sajátságként már említett két következetesen végigvitt törekvésre, közülük elıször a mőszóhasználat tárgyalására. Mint tudjuk, a névtani terminusok változatai és tartalmi vonatkozásaik nem egységesek, tartalmi bizonytalanságok tapasztalhatók, sıt vitatható használati, funkcionális körük is. Jól emlékszünk (mi öregebbek) még az egykori Bokor-levelekben a Hajdú Mihálytól kezdeményezett terminológiai vitára, illetve eszmecserére,
2 254 Szemle amely az azóta eltelt évtizedekben sem jutott teljesen nyugvópontra, sıt sok tekintetben aktuális kérdése marad névtudományunknak. Nyilván ez késztette a szerzıt arra, hogy fıleg az Általános kérdések egyes fejezeteiben, de a személynévtörténeti részben is kiemelt figyelmet fordítson a névtani fogalmak tisztázására, például: identifikáció és denotáció különbsége, a köztük fennálló érintkezések elhatárolása (85 6), és az árnyalatok megkülönböztetése (pl. érzelmi konnotáció és névhangulat [93], az összefoglalóan népetimológiaként emlegetett tulajdonnév-változáson belüli rendszerezés [64 71], az elnevezés és az elnevezett [nyelvi és valóság] viszonyából adódó eltéréseinek rendszere [pl. homonímia és polidenotatum 91 4]). A fogalomtisztázás nyomán támadt pontosabb mőszóhasználati igény kielégítésére vagy a már meglevı mőszók pontosabb kijelölése, újak alkotása, vagy idegen mőszavaknak a magyar névterminológiába való bevezetése szolgál. Az esetek többségében eredményes a szerzı fogalmi (terminológiai) pontosítási szándéka, noha a funkcionális árnyalatok összefonódása miatt olykor számomra kevésbé meggyızı esetekre is van példa. Ilyenek fıleg a tulajdonnév jelentésszerkezetét tárgyaló (Denotáció címő) fejezetben fordulnak elı. A névelméletnek talán e legbonyolultabb kérdésében a szerzı csatlakozik Soltész Katalinnak (1976) korábban kidolgozott jelentésszerkezet-felfogásához, de az összeszövıdı jelentésrétegeket külön-külön részleteiben is kritikai elemzésnek veti alá. Az egyik leglényegesebb eltérés abból adódik, hogy Soltésszal ellentétben az információtartalmat nem tekinti a névjelentés részének többek között azon az alapon, hogy [a] pontos információtartalom csak az identifikáció révén valósul meg, ehhez viszont ismernünk kell a jelölın (a néven) kívül a jelöltet is (85). De hisz ez alapfeltétele magának a tulajdonnévi minıség felismerésének is. Az, hogy az információtartalom, az identifikáció révén valósul meg, szerintem nem cáfolja, hanem megerısíti azt, hogy az információtartalom a név jelentésének szerves része. Az elhomályosult információtartalomra felhozott példákban (Vásárhely, Berettyóújfalu, Balmazújváros) pedig nem az információtartalom: település homályosult el, hanem a névadás egykori motivációja. Az információtartalom és a motiváció különbsége viszont meghatározásuk hasonló megfogalmazása miatt egybemosódni látszik az információ, vagyis a jelöltrıl (denotátumról) való ismeretek közlése (84), [a] tulajdonneveknek azt a sajátosságát, hogy utalnak a denotátum a névvel megnevezett valamely tulajdonságára, valahová tartozására, valamivel való összefüggésére, motivációnak nevezzük (86). A fentebb idézettekben az tükrözıdik, hogy a név információtartalma és motivációja gyakran egybeeshet. A gyakran összekevert névhomonímia és polidenotátum-jelenségek között is igyekszik határt vonni a szerzı (89 92), s ennek során kimondja, hogy [a] tulajdonnevek esetében [...] a homonímia nem csupán bizonyíthatóan eltérı más etimológián alapul, hanem az elnevezés okainak különbözıségén is (91). A szemléltetı példák közt azonban mégsem tekinti névhomonimáknak azokat a kereszt- vagy beceneveket, amelyekbıl családnevek alakultak, noha az elnevezés okai a családnevek keletkezésében mások (az ún. apanévfunkció a családnév esetében más, mint a puszta névöröklésben). A névjelentés összetevıi közé ı is felveszi a konnotációt, a névhez főzıdı asszociációkat. Nem kap hangsúlyt azonban, hogy elsısorban a társadalmi szinten elterjedt asszociációk épülnek be a név jelentésstruktúrájába (ez indíthatja el köznevesülésüket is), inkább a szubjektív érzelmi jellegő asszociációkból fakadó konnotációval foglalkozik talán azért is, hogy ettıl elhatárolja a névhangulat fogalmát és mőszavát. Nem szabad ugyanis összetévesztenünk az érzelmi konnotációt a hangulati hatással, ami elsısorban az etimológiai szójelentésbıl származik (87) (kiemelés tılem). Egy másik fejezetben (Névlélektan) részletesebben is visszatér a névhangulat tartalmának kifejtésére (111 5), itt viszont az elızınek némileg ellentmondva a névhangulatnak más forrásait (formai, társadalmi) állítja elıtérbe, a név közszói (etimológiai) alapjának jelentésébıl adódó hangulati hatásra legfeljebb a névhumort szemléltetık közt akadunk egy-két példára. A személynévtörténeti részben nem annyira a névtani fogalmak pontosításához kötött mőszóhasználatra, mint inkább a forgalomban levı mőszószinonimákból a megfelelıbbnek látszók kiválasztására esik a hangsúly. Így a vezeték- vagy családnév közül a ma már amúgy is elterjedtebb utóbbi mellé áll, sıt kiterjeszti e személynévfajta még nem öröklıdı korszakára is (738 40).
3 Szemle 255 A becézınév és becenév változatokra nézve visszatér a rövidebbik becenév változathoz. Feleleveníti az egyénnév ~ egyéni név mőszót, de nem egészen egyértelmő tartalommal, tudniillik elıször a kereszténység felvétele elıtt használt nevekre vonatkoztatja, de ugyanitt a kényszeredett utónevet kiváltó mőszónak is mondja (347), máshol egy-egy jelzıvel bıvítve ısi egyénnévi eredető, illetve keresztyén egyénnévi (!) családnevek megnevezésében (792 3) szerepelteti. Teljesen új, de helyeselhetı terminusként vezeti be a társadalmi megközelítéső és az egyéni megközelítéső családnevek mőszavakat, amelyek társadalmi csoportokhoz (foglalkozás, tisztség stb.) tartozást, illetve egyének (külsı, belsı) tulajdonságait motiváló családneveket foglalnak össze, így ezek jobban arányíthatókká válnak a többi nagyobb családnévtípushoz. Noha a mőszóhasználat e gazdag tartalmú munkának csak egy kis részlete, azért tartottam érdemesnek behatóbban foglalkozni vele, mert a szerzı névtani fogalmak sorának pontosításával kapcsolja ıket össze, s e tekintetben kézikönyvként remélhetıleg egységesítı hatásúvá is válhat. Hajdú mővének a tankönyvjelleghez leginkább közelítı másik sajátossága a módszertani kérdéseknek szentelt számos hosszabban is kifejtett észrevétel, sıt önálló fejezet. Ilyenek zömmel a magyar személynévtörténeti részben találhatók. Például a személynévtörténet forrásainak két fı típusával: az összeírásokkal és az anyakönyvekkel kapcsolatban felveti és egy gyakorlati példán meg is oldja azt a kérdést, hogy e két, más-más történeti korra jellemzı forrásanyag vizsgálatának eredményei összevethetık (345 6). (Csak zárójelben jegyzem itt meg, hogy a források gazdag bemutatásából a névösszeírásokban bıvelkedı iskolatörténeti kiadványok pl. Fontes rerum scolasticarum sorozat stb., sajnos, jórészt kimaradtak.) A keresztnevek újmagyar kori történetét Az anyaggyőjtés és a feldolgozás módszereirıl szóló fejezet vezeti be (417 22), de az ezt követı fejezetben is (A névanyag általános vizsgálata, ) sokféle módszertani útmutatást ad a szerzı akár a kezdıbb, akár a tapasztaltabb kutató számára is, hogy a keresztnevek komplex vizsgálatát megalapozza. Ezek közül újdonságánál fogva kiemelném egy olyan egzakt terhelési mutató bevezetését, amely lehetıvé teszi különbözı hosszúságú korok és eltérı nagyságú földrajzi egységek névgyakoriságának összehasonlítását. A névállomány szerkezete mellett a névhasználatot jobban tükrözı névstruktúra (valamely település, vidék, korszak névanyagának belsı szerkezete) vizsgálatára mutat be olyan módszert, amely az idıbeli változások és a földrajzi (város, falu) különbségek szemléltetésére is kiválóan alkalmas. Ha e keresztnév-vizsgálati modell követıkre talál (magam már próbálkoztam vele kalotaszegi keresztnévanyagon), ez a jövıben készülı keresztnévkutatások eredményeinek egybevetését nagyon megkönnyíthetné. A névszerkezeti vizsgálatok mellett a névanyag nevek szerinti vizsgálata terén fontos újításnak tartom az úgynevezett jellegzetes nevek csoportjának számbavételét (közepes gyakoriságú, de egy-egy területen másoknál sőrőbben elıforduló kereszt- vagy családnevek), amelyek névföldrajzi szempontból karakterisztikusabbak, mint a rendszerint széles elterjedtségő leggyakoribb nevek. Az említetteken kívül még igen sok gyakorlati módszer olvasható ki más fejezetekbıl is, fıleg egy-egy jelenségvizsgálat konkrét példáiból. A fentebb kifejtettekkel együtt az Általános és magyar névtan azonban mint már említettem valójában szintézis szerzıje idıben és térben széles körő tájékozottságának, valamint névelméleti és személynévtörténeti a korábbiakhoz kapcsolt, de saját kutatási eredményeinek szintézise, amelynek egyes részleteit korábbi közleményeibıl megismerhettük, másokat itt olvashatunk elıször. A továbbiakban én inkább ez utóbbiakkal szeretnék foglalkozni, nagyra értékelve az itt nem érintett részekben foglaltakat is. Egyetemes névtani tájékozottságunk kiszélesítéséhez jelentékenyen hozzájárul az a körkép, amelyet a szerzı az egyes világrészekben élı vagy élt személynévrendszerekrıl nyújt a legújabb nemzetközi szakirodalom gazdag felhasználásával. A szakemberek szők körén túl a névtan iránt érdeklıdık eddig részletesebben csak a magyar névrendszer fejlıdésére közvetve vagy közvetlenül ható névrendszerekkel, illetve nyelvcsaládunk más tagjainál használatosakkal ismerkedhettek meg többé-kevésbé (Kálmán Béla: A nevek világa, 4. átdolgozott kiadás, Debrecen, 1996). Tágabb kitekintést vagy csak érintılegesen egyes vonatkozásokban (J. Soltész Katalin: A tulajdonnév funk-
4 256 Szemle ciója és jelentése. Bp., 1979), vagy alkalmilag kaphattak fıleg a Névtani Értesítıben megjelent egy-egy rövid beszámolóból. Hajdú mővének hatalmas munkával és olvasottság alapján egybeállított e fejezete nemcsak nagy mértékben kitágította a tájékozódási lehetıségeket a világ névadási rendszereirıl, hanem az érdekes, sıt az európai névszokásokba belegyökerezett szemlélet számára különlegesnek ható sajátságok mellett kidomborodnak azok az egyezések is, amelyek a legkülönfélébb és egymástól világrésznyi távolságban levı névrendszerek között fennállnak, és így joggal besorolódhatnak a névtani univerzálék közé. Minthogy ezek már egyszeri olvasásra is feltőnnek, nem egészen érthetı, összefoglalásukra miért nem szánta rá magát a szerzı e tanulságos nagy fejezet lezárásaként. A magyar személynévrendszer történetét tárgyaló második nagy egysége a könyvnek az új mőszóval egyéni neveknek nevezett kereszténység elıtti névrendszer motivációs és jelentéstani csoportjainak, a személynevek három fajtájának: a kereszt- és becenevek, valamint a családnevek történetének szentel jórészt saját korábbi kutatásain alapuló s e névfajtákat minden eddiginél átfogóbban és elmélyültebben bemutató fejlıdéstörténeti fejezeteket, kiegészítve névfajtánként még más földrajzi, szociolingvisztikai, dialektológiai, stilisztikai vizsgálati szempontokkal. A keresztnévtörténet középmagyar, illetve újmagyar kori szakaszának kidolgozottságában elég nagy különbség mutatkozik, amely csak részben írható az e korszakokból rendelkezésre álló források különbözı mennyiségének és jellegének a rovására. Belejátszik ebbe érthetı módon az is, hogy a szerzı az újmagyar korra vonatkozólag korábban már igen alapos vizsgálatot végzett, amelynek eredményeibıl azonban csak szemelgetve és keveset közölt, e mővébe beleépítve és 2003-ig kiegészítve végre ismertté és mások számára is egybevetés, módszerbeli tanulságok szempontjából felhasználhatóvá váltak. A középmagyar kor nyelvének részletes felkutatása épp napjainkban folyik, s ebbe is illeszkedik a középmagyar névtörténetnek a feltérképezése, amelyrıl néhány kitőnı, de földrajzilag szők körre korlátozódó tanulmányon kívül e munka rajzol elıször a magyar nyelvterület nagy részére vonatkozó és fejlıdési, változási szakaszait is követı összefüggı képet mind a kereszt-, mind a családnevek viszonylatában. A középmagyar kori keresztnév 10, az újmagyar koriak 9 korszakra bontásából kronológiai pontossággal kirajzolódnak mind a változások fıbb irányai (a névállomány középmagyar kor végi elszürkülése, majd fokozatos, sıt hirtelen gyarapodása az újmagyarban, a férfi- és a nıi keresztnevek megterheltségi viszonyainak a megfordulása a két korszakban, a kettıs keresztnevek megjelenése, kialakulása és terjedése stb., a felekezeti névhasználat megnyilvánulásai stb.), így az eddigi elnagyolt ismereteink helyébe részletekbe menı adatokkal bizonyított szilárdabb tudás léphetett. A névegyedekre lebontott vizsgálat pedig lehetıvé teszi, hogy a névdivat változásait már a középmagyar kortól kezdve a 21. század elejéig nyomon követhessük. A keresztnevek térbeli elterjedtségérıl 10 földrajzi egységnek a vizsgálata alapján nyerünk képet. A középmagyar korból (nyilván az adatok kisebb száma miatta) ezt még csak a leggyakoribb férfi- és nıi nevek térképre vetítése szemlélteti, illetve egy alfejezet foglalja össze, az újmagyar korra nézve viszont már teljes gyakorisági névlistákon szemlélhetjük a 10 földrajzi egység keresztneveit az İrségtıl Bukovináig e korszak mind a kilenc idıszakában. Bármely ezután kutatandó terület névanyagához kiválóan felhasználható egybevetést kínálnak e névlisták. Érthetınek találjuk, hogy a trianoni határokon túli területek történeti névanyagához (Bukovinát kivéve) a szerzı hozzájutási lehetısége a kiadványokban megjelentekre szorult. Kevésbé érthetı viszont, miért nem használta fel például a Székely oklevéltár középmagyar kori katonai összeírásait vagy az ez alapján készült feldolgozásokat (Takács 1953, Gergely 2003). A keleti nyelvterület keresztneveinek csak a Gyalui Urbáriumra hagyatkozó bemutatása így téves képet alakíthat ki a kevésbé járatos olvasóban, például a térképen (391) az itt jellemzınek feltüntetett férfinevek (Tódor, Marian, Konstantin, Lázár, Simon) vagy az innen kimutatott és az összesített névlistába is felvett számos román keresztnév viselıi ugyanis az akkor már e területen élı román lakosok voltak,
5 Szemle 257 e nevek (pl. Paszku, Filimon, Kirill, Nyisztor, Kifor, Lupul, Scridon stb.) nem tekinthetık a magyar személynévanyaghoz tartozóknak. Már itt a névföldrajzi vizsgálat során bekapcsolódik a felekezeti szempont is, hisz, mint a szerzı hangsúlyozza, a keresztnevek terjedését az egyes vidékek vallási hovatartozása nagyban befolyásolja. De ugyanez a szempont más fejezetekben is, például a keresztnevek szociolingvisztiai vizsgálata, a névállomány összetétele (547 50) kapcsán is visszatér, és a korábbinál árnyaltabb megvilágítást ad a keresztnevek felekezeti preferenciájának. Rávilágít például, hogy ugyanaz a keresztnév vidékenként más-más felekezethez tartozónak is számíthat (411), az egyiktıl a másikhoz is kölcsönzıdhet, sıt idırıl idıre is változhat. A Hajdútól vizsgált névföldrajzi egységek közt szerepel az Ormánság. A szerzı több ízben kitér e tájegység másokétól elütı keresztnévállományára: Különösen figyelemre méltó az Ormánság egészen elütı, kissé konzervatív névdivatja, de ugyanakkor az ószövetségi nevek gyakori használata is, mind a férfinevek, mind a nıiek körében (409). Valószínőnek tartom, hogy ennek hátterében is vallási befolyás állhat, hisz a 17. században a dél-dunántúli területrıl, Baranyából nagy számban mentek diákok az akkori kolozsvári unitárius iskolába, s e vallás hívei (meg a leginkább köztük lappangó szombatosok) már akkor, de még inkább a 18. században kitőntek az ószövetségi nevek viselésében (Gergely 2003). Hajdú könyvének utolsó nagy fejezete a családnevek történetének, fıleg egyéni kutatásain alapuló és elıször itt közzétett közép- és újmagyar kori szakaszairól szól. A kialakulási okok komplexitásával foglalkozva kiemeli az Anjou-kort, amely az európai (észak-olasz) hatások közvetítésében fontos szerepet játszott. A történeti adatok gyakorlati kezelése és értelmezése tekintetében is igen fontosnak tartom az egynevőségekrıl, a névelemhiányról és a körülírásról írott fejezetet, amely a század többféleképpen értelmezhetı, ezért vitatott névtani adatanyagának árnyalt elemzésével járul hozzá a fejezet címében foglalt jelenségek pontosításához. Különösen részletesen foglalkozik a körülírásokkal (ennek a családnév kialakulásának kezdeti szakaszában is nagy jelentıséget tulajdonít), több típusukat is elkülöníti. Körükbe vonja és e szempontból rendszerezi az úgynevezett asszonyneveket is, rámutatva azokra az egyezésekre, amelyek a férfiakra vonatkozó körülírásokhoz kapcsolják ıket. Ezután a családnévöröklıdéssel és a családnévváltozásokkal foglalkozó fejezetek következnek, ez utóbbiból kiemelném a kéttagból álló (pl. Györgypál, Kisgyörgy stb.) családnévtípus kialakulásának részletes kifejtését, amelyrıl szintén itt olvashatunk elıször. A ragadványnevek történeti kutatatásával foglalkozókra viszont lehangoló az a megállapítása, hogy mivel e névfajtának a családnévelızményektıl való elhatárolása a középmagyar korban lehetetlen, ezért kutatásukra csak a 18. századtól van komoly esély. A családnevek rendszerezése címet viselı következı fejezet elsı részében a szerzı áttekinti az eddigi rendszerezéseket, és rámutat szempontkeveredéseikre, ezeket kiküszöbölendı a második részben sorra veszi azokat a szempontokat, amelyek szerint a családneveket osztályozni lehet (766). Bár nem tagadható, hogy az itt felsoroltak esetében az idıbeliségtıl a kifejezı nyelvi eszközökig terjedı tizennégyféle vizsgálati szempont alkalmazásakor a kutatók az egyes szempontoknak megfelelı osztályokba sorolják a neveket, a családnevek rendszerezésén eddig vagy a névadás indítékán alapuló, vagy jelentéstani, vagy morfológiai, esetleg szófaji szempontú (vagy ezeket keverı) rendszerezést értettek, ezért hat meglepıen az eddig érvényesített rendszerezési és vizsgálati szempontoknak az osztályozás lehetıségének logikája alapján történı összevonása e fejezetben. A következı fejezet címe: A családnevek matematikai vizsgálata is csak részben fedi az itt tárgyalt tartalmat. Mert igaz ugyan, hogy a szerzı olyan névgyakorisági mutatókra mutat rá, amelyekbıl a lakosság homogenitására, illetve migrációjára lehet következtetni, de e fejezet nagy részét kitevı jellemzı nevek vidékenkénti bemutatása már túllép a matematikainak nevezhetı szemponton. A jelentéstani vizsgálatok címő legnagyobb fejezetben kerül sor az egyes családnévtípusok sok részletkérdést felölelı és történeti változásaik folyamatát is bemutató tárgyalására. Belıle nagyon sok új részlettel gazdagodnak a családnévtípusok történetére vonatkozó ismereteink, ezekbıl itt mindössze néhányat emelhetünk ki. Az idegen eredető családnevek elszaporodása a 18. századtól a névtan oldaláról erısíti meg a törökdúlás és -kiverés utáni nagymérvő betelepülések történel-
6 258 Szemle mi tényét. A keresztnévi eredető családnevek típusának dominanciáját azzal magyarázza, hogy a családnév kialakulása az egyházi keresztnevek elterjedésének korával esett egybe, az apa nevével való megkülönböztetés tehát az apáknál már gyakorivá vált keresztnevekkel történt. A nıi nevekbıl alakult családnevek valamivel sőrőbb alföldi elıfordulását a háborúk miatt özvegyen maradtak itteni nagyobb számával magyarázza. A helynévi eredető családnevek számának növekedése a 18. századra szintén a magyar lakosság belsı migrációjának következménye, nem számol viszont a származási helyre utaló úgynevezett iskolai nevek hatásával, amelyek az iskolázottság századi növekedése folytán szélesebb körben is elterjedtek. Gyakorlati módszert mutat be a puszta helynévbıl alakult családnévtípusnak az azonos személynévbıl alakultaktól való elkülönítésére, illetve valószínősítésére. A társadalmi és egyéni megközelítéső családnevek új mőszavak alatt öszszevont csoportokban (l. fentebb) csak a konkrét megnevezéső foglalkozás-, illetve külsı, belsı tulajdonságokra utaló neveket szerepelteti. A képes (asszociatív) megnevezéső foglalkozást, illetve tulajdonságot jelentı családnevek viszont egy ettıl talán túl távol esı, A stilisztikai vizsgálatok címő fejezetbe kerülnek, még a morfológiai vizsgálatnak szentelt fejezet is elválasztja ıket. A stilisztikai kifejezıeszközökkel alakult szimbólum-metaforikus és részkiemelı csoportokra osztott családnevek idıbeli és földrajzi megoszlása, valamint e csoport családneveken belüli részesedése alapján arra a következtetésre jut, hogy a stilisztikai motiváció igen jelentıs a családnévállományban (822). A szociolingvisztikai vizsgálat lehetıségét csökkenti, hogy nemigen van azonos területrıl származó, de más-más szociális csoportra vonatkozó adatanyag. Nemesi és jobbágyösszeírások az İrségbıl, város és környéke Békésbıl képezi e vizsgálat alapját. A dialektológiai vizsgálat három nyelvjárási hangtani jelenségnek a családnév-alakváltozatokban való jelentkezésére terjed ki e fejezetben, a tájszavakból alakultakra viszont a jelentéstani csoportokban találunk néhány példát. Az utolsó, összegzésnek is tekinthetı fejezet: Névelıfordulási és névgyakorisági vizsgálatok átfogó képet nyújt átlagosan 16 azonos nagyságú névföldrajzi egység három évszázadnyi családnévállományáról századonként külön-külön és összesítı névgyakorisági listákon, kiemelve közülük a leggyakoribb és a jellemzı neveket, összehasonlítva a névgyakoriság és az egyszeri nevek arányának szempontjából is. A három évszázad idıbeli egybevetésébıl az szőrhetı le, hogy a magyar lakosság családnévállományában nincs lényegi változás, ellenben a 18. században igen nagy az arányváltozás a betelepülések folytán az idegen eredető családneveink javára. Hajdú Mihály mővének utolsó része az a csaknem nyolcvan oldalnyi szakirodalomjegyzék, amelyben a nemzetközi névtan számon tartott régebbi és legújabb írásai szinte teljességükben, a magyar névtan és a hozzá kapcsolódó tudományágak, különösen pedig a személynévkutatás eredményeit tartalmazó minden közlemény helyet kapott. Ez az irodalomjegyzék is kézikönyvként forgatható a névtan mővelıi és érdeklıdıi számára egyaránt. Az Általános és magyar névtan a nélkülözhetetlen alapmő szerepét fogja betölteni a magyar névtanban már elsı kötetével és méginkább remélhetıleg mihamarébb elkészülı, e mővet teljessé tevı következı részével. Ehhez kívánunk a szerzınek töretlen munkaerıt. B. Gergely Piroska Pethı József: Krúdy-tanulmányok. Tinta Könyvkiadó, Budapest, oldal. Pethı József a Nyíregyházi Fıiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének elismert stilisztája, az ELTE Mai Magyar Nyelvi tanszéke mellett mőködı Stíluskutató csoport aktív tagja. Számos könyv, tankönyv, konferenciakötet, jegyzet szerzıje, akinek munkásságában ötvözıdik a befogadóra mindig figyelı, közérthetıségre törekvı pedagógus és szakmai egzaktságra törı szakíró valamennyi erénye. Legutóbb 2006-ban jelentéstani fıiskolai jegyzete jelent meg.
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4
II. Általános névtani és terminológiai kérdések
II. Általános névtani és terminológiai kérdések Az általános névtan tárgykörébe elsısorban a tulajdonnév definiálása, nyelvi rendszerbeli helyének meghatározása stb. tartozik. Az alábbiakban e kérdéskör
NYELVTUDOMÁNYI ÉRTEKEZÉSEK sz. CSALÁDNÉV-VÁLTOZTATÁS MAGYARORSZÁGON A NÉVVÁLTOZTATÁSOK TÉNYEZŐI ÉS TÖRTÉNETE A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÍRTA
NYELVTUDOMÁNYI ÉRTEKEZÉSEK 159. sz. CSALÁDNÉV-VÁLTOZTATÁS MAGYARORSZÁGON A NÉVVÁLTOZTATÁSOK TÉNYEZŐI ÉS TÖRTÉNETE A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÍRTA FARKAS TAMÁS AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Megjelent a Magyar
A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása
A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása Az elmúlt évek válsághatásai a társas vállalkozásokhoz képest súlyosabban érintették az egyéni vállalkozásokat, mivel azok az egyre
V. Raisz Rózsa két új kötetérıl
498 Szemle hibák egy részét (például az ú, ő, í magánhangzók idıtartamát az ingadozó formájú szavakban) még kis hibának sem tekintené, mert több esetben a hagyományt túlhaladta a szokás (177); a helyesírási
SZAKDOLGOZAT. Czibere Viktória
SZAKDOLGOZAT Czibere Viktória Debrecen 2009 Debreceni Egyetem Informatikai Kar Könyvtárinformatikai Tanszék A könyvtárhasználati ismeretek oktatásának sajátosságai különbözı életkori csoportokban Témavezetı:
OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP / századi közoktatás fejlesztés, koordináció
TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002 számú támogatási szerzıdés 6.5.2-es "Tanulói hálózatok, hálózati modellek mint az iskolafejlesztés eszközei" címő elemi projekt Tapasztalatok és lehetıségek a kulcskompetenciáknak
TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16. Fájl neve: TIOP 2.6. Partnerség 061013 Oldalszám összesen: 76 oldal
Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda véleménye és javaslatai
Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda véleménye és javaslatai a Szegény-és cigánytelepek, városi szegregátumok területi elhelyezkedésének és infrastrukturális állapotának elemzése különbözı (közoktatási,
Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei
Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.
Opponensi vélemény Ördög Ferenc: Tulajdonneveink győjtése, kiadása és kutatása címő doktori értekezésérıl
1 Opponensi vélemény Ördög Ferenc: Tulajdonneveink győjtése, kiadása és kutatása címő doktori értekezésérıl Az értekezésnek kitőnı címet választott a szerzı. Példásan összefoglalja a dolgozat célját, tartalmát.
Ipar. Szent Korona Értékrend
Ipar Az ipar anyagi kincseink embert szolgáló átalakítása, vagy környezetromboló szakbarbarizmus? Úgy használjuk, hogy megmaradjon, vagy úgy, hogy felégetjük a jövıt? Miért? Mit? Hogyan? Az EU belsı piaca
Szakmai zárójelentés Az erdélyi magyar nyelvjárások anyagának feldolgozása és közzététele (11. szakasz) c. pályázatról
Nyilvántartási szám: T 68951 Szakmai zárójelentés Az erdélyi magyar nyelvjárások anyagának feldolgozása és közzététele (11. szakasz) c. pályázatról 1. A kolozsvári nyelvészek a második világháború után
KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁGI SEGÉDLET. ÚMFT-s. építési beruházásokhoz. 1.0 változat. 2009. augusztus. Szerkesztette: Kovács Bence.
KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁGI SEGÉDLET ÚMFT-s építési beruházásokhoz 1.0 változat 2009. augusztus Szerkesztette: Kovács Bence Írta: Kovács Bence, Kovács Ferenc, Mezı János és Pataki Zsolt Kiadja: Független
KRISZTUS ÉS EGYHÁZA PÁZMÁNY PÉTER ÉLETMŐVÉBEN
SZABÓ FERENC SJ KRISZTUS ÉS EGYHÁZA PÁZMÁNY PÉTER ÉLETMŐVÉBEN Budapest, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, L Harmattan Kiadó, 2012 (Jezsuita Könyvek Isten és Tudomány; PPKE BTK, Pázmány Irodalmi
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4
Gyakorlati képzési tájékoztató. Tanító szak(ba)
Apor Vilmos Katolikus Fıiskola Intézményi azonosító: FI 21962 Gyakorlati képzési tájékoztató Tanító szak(ba) Levelezı tagozatos hallgatók részére * Kiadva: a 2011/2012-es tanévben Cím: 2600 Vác, Konstantin
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA Iskolavezetı: Dr. Buday-Sántha Attila A TERÜLETI TURIZMUSFEJLESZTÉS LEHETİSÉGEI A SZÉKELYFÖLDÖN A doktori
DEBRECENI EGYETEM AGRÁR- ÉS MŐSZAKI TUDOMÁNYOK CENTRUMA AGRÁRGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR VÁLLALATGAZDASÁGTANI ÉS MARKETING TANSZÉK
DEBRECENI EGYETEM AGRÁR- ÉS MŐSZAKI TUDOMÁNYOK CENTRUMA AGRÁRGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR VÁLLALATGAZDASÁGTANI ÉS MARKETING TANSZÉK IHRIG KÁROLY GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA
Módszertan Pedagógiai kutatásmódszertan tárgyból a kooperatív tanulással kapcsolatos kompetencia alapú módszer(ek) felhasználásával
Módszertan Pedagógiai kutatásmódszertan tárgyból a kooperatív tanulással kapcsolatos kompetencia alapú módszer(ek) felhasználásával Készült: A Gyır-Sopron-Moson megyei Pedagógiai Intézettel együttmőködve
KÖZNEVESÜLŐ TULAJDONNEVEK
Szemle ETO: 81 373.231 Kovács Rácz Eleonóra KÖZNEVESÜLŐ TULAJDONNEVEK Proper Names Turning into Common Names Takács Judit: Keresztnevek jelentésváltozása. Nyelvtudományi Intézet, Debrecen, 2008 1. Takács
A minıségirányítási program 6. sz. melléklete
Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Tel.: 283-0203 Fax:283-0203/117 Postacím: 1725 Budapest, Pf. 84 www.sisy.hu A KÖZALKALMAZOTTAK
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4
14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
DROGHASZNÁLAT A VESZPRÉMI EGYETEMISTA FIATALOK KÖRÉBEN ( K U T A T Á S I Z Á R Ó T A N U L M Á N Y)
DROGHASZNÁLAT A VESZPRÉMI EGYETEMISTA FIATALOK KÖRÉBEN ( K U T A T Á S I Z Á R Ó T A N U L M Á N Y) KÉSZÜLT A KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETİ FÓRUM (VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT) MEGBÍZÁSÁBÓL VESZPRÉM,
Bevezetés az asztrológiába. Mi az asztrológia? Meddig terjed az érvényessége?
Bevezetés az asztrológiába Ez a munka nem jöhetett volna létre Hajnal Albert máig kiadatlan munkájának, az Astrosophia Hermetica címő tanulmány kéziratának, ennek a nagyszerő, egységes, jól szerkesztett,
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/11435. számú országgyőlési határozati javaslat a Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élı szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban
A logisztikai teljesítményelvárások kijelölése - Vevıszegmentálás ÚTMUTATÓ 1
A logisztikai teljesítményelvárások kijelölése - Vevıszegmentálás ÚTMUTATÓ 1 A programozást elvégezték és a hozzá tartozó útmutatót készítették: dr. Gelei Andrea és dr. Dobos Imre, egyetemi docensek, Budapesti
2. óravázlat 2011. szeptember 19. Ötletek, erkölcs és jog
1. Bevezetés szellemi tulajdon koncepciója 2. óravázlat 2011. szeptember 19. Ötletek, erkölcs és jog Nemrégiben olvastam egy cikket, ami egy brit kutatást mutatott be: 2-4 éves gyermekeknél vizsgálták
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-038/2009/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az OBI Hungary Retail Kft. Budapest ellen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított eljárásban meghozta az
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM
A NEVELİSZÜLİI RENDSZER KUTATÁSA PILOT KUTATÁS
A NEVELİSZÜLİI RENDSZER KUTATÁSA PILOT KUTATÁS MTA Gyerekprogram Iroda Delphoi Consulting A nevelıszülıi rendszer kutatása pilot kutatás Tartalom Rövid összefoglaló... 3 Háttér... 4 A nevelıszülıi rendszer
NÉHÁNY GONDOLAT AZ ELMÚLT KÉT ÉVTIZED ALFÖLDI VÁLTOZÁSAIRÓL
NÉHÁNY GONDOLAT AZ ELMÚLT KÉT ÉVTIZED ALFÖLDI VÁLTOZÁSAIRÓL Csatári Bálint * 1. Bevezetı Kétségtelenül izgalmas szellemi kihívás és vállalkozás egy viszonylag rövid, esszészerő tanulmányban összegezni
Tvr-hét. A Tvr-hét és a Színes Kéthetes fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos októberében végzett kutatása alapján
Tvr-hét A Tvr-hét és a Színes Kéthetes fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos 2007. októberében végzett kutatása alapján A kutatás háttere A Szonda Ipsos piackutató cég 2007. októberében fókuszcsoportos
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE MINİSÉGIRÁNYÍTÁS AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL 1. MINİSÉGÜGY AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL
V I AD ORO KÖZIGAZGATÁSFEJLESZTÉSI TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 8230 BALATONFÜRED, VAJDA J. U. 33. +36 (30) 555-9096 A R O P.PALYAZAT@YAHOO.COM SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK
83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet. a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről
83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának
Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek
Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése)
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) 1 Tartalomjegyzék I. Kisteleki Kistérség elhelyezkedése és népessége... 3 A népesség száma és alakulása...
1. A dolgozat tárgya és célkitőzései
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola Germanisztikai Nyelvtudományi Doktori Program Juhász Márta A csolnoki nyelvjárás. Egy magyarországi német dialektus nyelvi
HAJDÚ MIHÁLY, Általános és magyar névtan. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. (955 lap)
HAJDÚ MIHÁLY, Általános és magyar névtan. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. (955 lap) 1. HAJDÚ MIHÁLY nemrégiben megjelent tankönyvének címe (Általános és magyar névtan) elméleti igényű összefoglaló munkát
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu K Ö Z L E M É N Y Sárospatak Város Önkormányzat Gazdasági Programjának
A TÁMOP 3. 3. 2.- 08/2 pályázat keretében képzési és mentori szolgáltatás ellátására benyújtott ajánlati dokumentációról
2.számú melléklet SZAKMAI ZSŐRI ÉRTÉKELÉSE A TÁMOP 3. 3. 2.- 08/2 pályázat keretében képzési és mentori szolgáltatás ellátására benyújtott ajánlati dokumentációról Ajánlattevı: Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1
KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1 Fleischer Tamás 1. BEVEZETÉS A hetvenes évek derekán az addigi "tanyakérdést" követıen átterelıdött a figyelem a kistelepülésekre: mondhatnánk - már ami a közleményeket
CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS
CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS A CIB Elemzés összes publikus anyaga a következı internetes címen is elérhetı: http://www.cib.hu/maganszemelyek/aktualis/elemzesek/index Továbbra is lehetséges a magyar
VÍZMINİSÉGI TÁJÉKOZTATÓ
17. évfolyam 1. szám 2010.augusztus VÍZMINİSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség belsı információs kiadványa A Vííz Kerrettiirrányellv 2009..
A FOGLALKOZTATÁS KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN
A FOGLALKOZTATÁS KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN Lipták Katalin Ph.D. hallgató Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Világgazdaságtani Tanszék Eddigi kutatásaim eredményeképpen a közgazdasági
Szabó Júlia-Vízy Zsolt: A szaktanácsadói munka tapasztalatai a képesség- készségfejlesztés területén (Földünk és környezetünk mőveltségterület)
Szabó Júlia-Vízy Zsolt: A szaktanácsadói munka tapasztalatai a képesség- készségfejlesztés területén (Földünk és környezetünk mőveltségterület) 1. Bevezetés (2. rész) A Budapesti Nevelı c. folyóirat 2007.
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsıoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Földrajz kar 1.3 Intézet Magyar Földrajzi Intézet 1.4 Szakterület Földrajz 1.5 Képzési
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE INNOVÁCIÓS
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE INNOVÁCIÓS STRATÉGIAI PROGRAMJA A Konzorcium megbízásából készítette: MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda Laser Consult Mőszaki-Tudományos és Gazdasági Tanácsadó Kft. 2003 Szabolcs-Szatmár-Bereg
GÖDÖLLİ VÁROS KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓJA
JAVASLATOK 1. KÖZÚTI HÁLÓZAT FEJLESZTÉSI JAVASLATA 1.1. Javaslat az úthálózati funkciók fejlesztésére A Gödöllıt érintı országos hálózati elemek (gyorsforgalmi utak, országos fıutak) várható fejlesztése
1.9. A forgácsoló szerszámok éltartama
1. oldal, összesen: 8 1.9. A forgácsoló szerszámok éltartama A forgácsoló szerszámok eredeti szabályos mértani alakjukat bizonyos ideig tartó forgácsolás után elvesztik. Ilyenkor a szerszámokat újra kell
SALLAI JÁNOS NÉHÁNY RENDÉSZETI FOGALOM A MÚLTBÓL
SALLAI JÁNOS NÉHÁNY RENDÉSZETI FOGALOM A MÚLTBÓL Az elmúlt négy évben a Magyar Rendészettudományi Társaság elsıdleges céljai között szerepelt a rendészettudomány elfogadtatása, az MTA rendszerébe történı
Plenárisülés-dokumentum. 10.9.2014 cor01 HELYESBÍTÉS
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 10.9.2014 cor01 HELYESBÍTÉS az Európai Parlament által 2014. április 17-én a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló,
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
Halmay György bizottsági elnök
V e s z p r é m M e g y e i J o g ú V á r o s Önkormányzata Közgyőlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének
T Á J É K O Z T A T Ó
Hajdú-Bihar Megyei Rendır-fıkapitányság Hajdúnánás Rendırkapitányság 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 26-28. Tel.: 52/570-050 Fax.: 52/570-051 BM Tel.: 32/53-20 Fax.: 32/53-21 e-mail: hraskoj@hajdu.police.hu
Szabályozási irányok 2. változat a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében
Magyar Energia Hivatal Tervezet 091020 Szabályozási irányok 2. változat a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében A Hivatal hozzászólás céljából 2009. szeptember 21-i
A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA
JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA Ügyszám: J-5027/2008. Tárgy:
Petrás Ede A felsıfokú szakképzések települési beágyazottsága
Petrás Ede A felsıfokú szakképzések települési beágyazottsága Elıadásom azokkal a kisvárosokkal foglalkozik, amelyekben az elmúlt másfél évtized során felsıfokú szakképzı intézmény alakult. Értelmezési
Tematika a Névtani kutatások című tárgy szemináriumához 2012/2013. őszi félév kreditszerzés módja: gyakorlati jegy
Savaria Egyetemi Központ Magyar Nyelvészeti Tanszék Tematika a Névtani kutatások című tárgy szemináriumához 2012/2013. őszi félév kreditszerzés módja: gyakorlati jegy 1. A szemináriumi program és a referátumok
Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Középértékek és szóródási mutatók
Matematikai alapok és valószínőségszámítás Középértékek és szóródási mutatók Középértékek A leíró statisztikák talán leggyakrabban használt csoportját a középértékek jelentik. Legkönnyebben mint az adathalmaz
Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata
Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata Doktori tézisek Fügedi Balázs Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Sporttudományi Doktori Iskola
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes
Az állami tulajdon sorsa. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)
Duna Charta és az Élılánc Magyarországért konferenciája: Vagyonleltár Budapest, 2008. szeptember 27. Az állami tulajdon sorsa (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Tisztelt Hallgatóim! Megköszönve
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 9-12. évfolyam
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. A tantárgy tanítása és tanulása különösen alkalmas
A Munkaügyi Közvetítıi és Döntıbírói Szolgálat Szervezeti, Mőködési és Eljárási Szabályzata
A Munkaügyi Közvetítıi és Döntıbírói Szolgálat Szervezeti, Mőködési és Eljárási Szabályzata (az Országos Érdekegyeztetı Tanács 2008. július 04. jóváhagyta) 1. / A szervezet megnevezése: Munkaügyi Közvetítıi
MEZİGAZDASÁGI SZEMLE. HAVI FOLYÓIRAT. Magyar-Óvár, 1890 szeptember hó. Kilenczedik füzet.
VIII. évfolyam. MEZİGAZDASÁGI SZEMLE. HAVI FOLYÓIRAT. Magyar-Óvár, 1890 szeptember hó. Kilenczedik füzet. A gazdasági pénztári számadás berendezésérıl. Minden mezıgazdasági vállalat üzlet természetével
Kiegészítı melléklet a 2008. évi éves beszámolóhoz. Bizalom Nyugdíjpénztár. Budapest, 2009. március 14.
Kiegészítı melléklet a 2008. évi éves beszámolóhoz Bizalom Nyugdíjpénztár Budapest, 2009. március 14. 2 Bevezetı A Bizalom Önkéntes Kölcsönös Kiegészítı Nyugdíjpénztár az 1994. május 16-i alakuló közgyőlésén
11. FEJEZET Projektgenerálás
11. FEJEZET Projektgenerálás Jelen fejezet a projektgenerálás bemutatásával foglalkozik, mely sok szempontból a 2.-4. fejezet folytatásának tekinthetı. Mint ugyanis a fejezetbıl kiderül, a projektgeneráló
Mozgásjavító Gyermek- és Ifjúsági Központ
Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény és Diákotthon Mozgásjavító Gyermek- és Ifjúsági Központ TARTALOMJEGYZÉK. Az intézmény bemutatása... 5.. Az
E L İ T E R J E S Z T É S a költségvetési intézmények 2010. évi pénzügyi-gazdasági ellenırzéseinek tapasztalatairól
HAJDÚNÁNÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T İ L 8. Száma: 9214-9/2011. Elıkészítı: Dr. Nagy Attila revizor Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje: Dr. Kiss Imre jegyzı E L İ T E R J
Minıségfejlesztés. Szülıi leggyengébb eredmények az elmúlt tanévben
Minıségfejlesztés Radicsné Szerencsés Terézia Kiskırös Szülıi leggyengébb eredmények az elmúlt tanévben Megfelelınek találom a napközis szolgáltatást az iskolában. Az intézmény többféle terápiával segíti
A ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS ELİZETES EREDMÉNYEI
A ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS ELİZETES EREDMÉNYEI A Romániában 1977. január 5-én tartott népszámlálás elızetes eredményeit a központi népszámlálási bizottság a Revista de statistică 1977. júniusi számában közölte.
A fejezet tartalma. Marketing 5. fejezet: A termékfogalom. A termékkoncepció eltérı szintek. Termék és márka. Bauer András Berács József
A fejezet tartalma Marketing 5. fejezet: Termék és márka Bauer András Berács József A termékfogalom fejlıdése A szolgáltatások sajátosságai Márkázás és márkatípusok A márkaérték és a márkahőség Nemzetközi
1995. évi CXVII. törvény. a személyi jövedelemadóról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet ALAPELVEK
Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok közterhekhez való hozzájárulásának alkotmányos kötelezettségébıl kiindulva az Országgyőlés a következı törvényt alkotja: ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA
BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA Felsıoktatási Minıségi Díj pályázat 29. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 1 1. A Budapesti Mőszaki Fıiskola bemutatása... 1 2. Az intézményi önértékelés illeszkedése
Iparjogvédelem tansegédlet A SZEMÉLYEK POLGÁRI JOGI VÉDELME. A személyhez és a szellemi alkotásokhoz főzıdı jogok
Iparjogvédelem tansegédlet 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvrıl A SZEMÉLYEK POLGÁRI JOGI VÉDELME A személyhez és a szellemi alkotásokhoz főzıdı jogok A szellemi alkotásokhoz főzıdı jogok 86.
106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról
106/2009. (XII. 21.) OGY határozat a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról Az Országgyőlés abból a felismerésbıl kiindulva, hogy a kábítószer-használat és -kereskedelem
2010. évi I. törvény
1. oldal 2010. évi I. törvény az anyakönyvi eljárásról 1 Az Országgyőlés annak érdekében, hogy - az anyakönyvi eljárásban érvényre juttassa a szolgáltató közigazgatás követelményét, - az anyakönyvi rendszer
A tudásbázisok alkalmazása a földrajztanításban
A tudásbázisok alkalmazása a földrajztanításban Az Északi-középhegység SDT-vel és IKT-eszközökkel támogatott tananyag a témakör önálló feldolgozásához a 12. évfolyam számára (felnıttoktatás) Farkasné Ökrös
Elkötelezettség a Kiválóságért. Közoktatási Kiválóság Mintaprojekt
Elkötelezettség a Kiválóságért Közoktatási Kiválóság Mintaprojekt Élet a Tóvárosi suliban Élet a Tóvárosi suliban Élet a Tóvárosi suliban Élet a Tóvárosi suliban Élet a Tóvárosi suliban Élet a Tóvárosi
Az ÁROP 1.1.5/C/A pályázat a Mezıcsáti kistérségben
Az ÁROP 1.1.5/C/A pályázat a Mezıcsáti kistérségben A Mezıcsáti Kistérség Többcélú Társulása 2008. ıszén nyújtotta be A Mezıcsáti Kistérség fejlesztési kapacitásainak megerısítése címő pályázatát, melynek
Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál
Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál A polgármesteri hivatal mőködését, illetve a nyújtott közszolgáltatások eredményességét mérı mutatószámok bevezetése Szervezeti szintő
Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből
Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből 1 2 3 Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 89. Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből Szerkesztette Haader Lea Horváth László Tinta könyvkiadó
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának. kulturális stratégiája 2008 2015.
1 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának kulturális stratégiája 2008 2015. Tartalomjegyzék Bevezetés Az országos kulturális stratégia fontosabb célkitőzései 3 A helyi kulturális stratégia elvei
Palfai Drought Index (PaDI) A Pálfai-féle aszályindex (PAI) alkalmazhatóságának kiterjesztése a Dél-Kelet Európai régióra Összefoglaló
Palfai Drought Index () A Pálfai-féle aszályindex (PAI) alkalmazhatóságának kiterjesztése a Dél-Kelet Európai régióra Összefoglaló A DMCSEE projekt lehetıvé tette egy olyan aszályindex kifejlesztését,
Az újabb erdélyi népnyelvkutató munka kezdete.
Az újabb erdélyi népnyelvkutató munka kezdete. 1. A kolozsvári népnyelvkutatók eddig és különlegesen 1941-ben végzett munkája a maga szerénységében is érthetetlen teljesítménynek tűnnék fel akkor, ha valaki
1996. évi LXXXI. törvény. a társasági adóról és az osztalékadóról
Az állami feladatok ellátásához szükséges bevételek biztosítása, a vállalkozások kedvezı mőködési feltételeinek elısegítése, továbbá az Európai Közösségekhez való társulásból eredı szempontok érvényesítése
SZÁMVITELI POLITIKA. GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. Készült: a Számvitelrıl szóló 2000. évi C.
GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. 2721 Pilis, Rákóczi út 67.. Tel: 29/496-768; Fax: 29/496-728 E-mail: gerjeforras@freemail.hu SZÁMVITELI POLITIKA Készült: a Számvitelrıl szóló
Versenytanács. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
Versenytanács 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-190/2001/76. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Diákhitel Központ Rt. (Budapest) ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés
A szociális ellátás foglalkoztatásra gyakorolt hatása
A szociális ellátás foglalkoztatásra gyakorolt hatása (TÁMOP 1.3.1 projekt V. részfeladat) készítette: Mózer Péter, Simonyi Ágnes (A szerzık köszönik Gere Ilona lektor szakértı észrevételeit és javaslatait,
A Baross Gábor pályázat keretében létrehozott Solo elektromos hibrid autó projekt összefoglalása
A Baross Gábor pályázat keretében létrehozott Solo elektromos hibrid autó projekt összefoglalása Baross Gábor Program Nyugat-dunántúli Innovációs Fejlesztések ND_INRG_05-TAUMOBIL Az elsı magyar alternatív
VÁROS SAJÓSZENTPÉTER MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMJA 2009.
SAJÓSZENTPÉTER VÁROS ÖNKORMÁNYZATI MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2009. TARTALOMJEGYZÉK Bevezetı, jogi háttér 1. Fenntartói minıségpolitika 1.1. Minıségpolitikai nyilatkozat 1.2. A város intézményrendszerével
BÍRÓ Noémi NÁDAS György PRUGBERGER Tamás RAB Henriett SIPKA Péter:
DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BÍRÓ Noémi NÁDAS György PRUGBERGER Tamás RAB Henriett SIPKA Péter: Az aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök alakulása, hatásuk a munkaerı - piaci
MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE
MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE Magyarország Szabadság Alkotmányának irányelvei a globalista szocialista-kommunizmus és a liberáliskapitalizmus föderációját a természetes értékrend szerinti konföderációval felváltó
203/2011. (X. 7.) Korm. rendelet
203/2011. (X. 7.) Korm. rendelet a biztosítási megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítésérıl A Kormány a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat. szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata
Hajdúnánás Városi Önkormányzat szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2011-2013 Készítették: Benkıné Takács Mária Szociális Iroda és Városi Gyámhivatal irodavezetı Nagyné Bózsár