Alispáni jelentés az esztendő első negyedévéről
|
|
- Kornél Balla
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Alispáni jelentés az esztendő első negyedévéről Tisztelt megyei bizottság! Azóta, hogy a múlt közgyűlés alkalmával volt szerencsém a megye állapotáról s a közigazgatás terén történtekről alázatos jelentésemet a tisztelt megyei bizottságnak bemutatni, egy új csapás öregbíti azon számadatoknak sorát, melyek a legközelebbi múltban e szegény hazánkra ólomsúllyal nehezedtek, s habár ezen megye Duna melléki vidéke nem volt az árvíz által annyira sújtva azon pusztításokhoz aránylag, melyeket a Duna és a Tisza, valamint egyes mellékfolyamaiknak bőszült árja a folyam mentébeni vidéken, sőt onnan mérföldnyi távolságra behatólag is okozott, s melyeknek a Duna átellenes partjain, szomszéd Pest megyében, úgymondva szemtanúi valánk, még itt is az árvíz hátrahagyá szomorú jeleit; düledező házak, s a hosszas álló víz által semmivé tett vetések tanúsítják annak romboló hatását, s csak a legnagyobb erőmegfeszítésnek, valamint az illető megyei közegeknek és községi elöljáróknak, az illető lakosság dicséretes készségének s lankadatlan munkásságával karöltve-karölten járó példás buzgalmának köszönhető sok tekintetben a nagyobb veszélynek elhárítása. Egyáltalában körülbelül hold volt e megyében víz alatt, éspedig: Érden 2.000, Battán 1.000, Ercsiben 4.000, Iváncsán 800, Adonyban 800 s Rácalmáson 140 hold. Az árvíz által okozott kár éspedig a földekben úgymint: vetésekben, kaszálókban, legelőkben s szőlőkben okozott kár Ft-ra, az épületekben okozott kár pedig Ft-ra, tehát összesen Ft-ra megy. Ercsiben négy ház volt víz alatt, legnagyobb mérvben azonban Érd volt az árvíz által veszélyeztetve, ahol 84 épület állott víz alatt, azok közt a községháza is, s mely községnek belső területe heteken át nem volt teljesen vízmentes. Érden 58 ház, Adonyban a földár által 100 ház nagyobb mérvű sérülést szenvedett; emberi élet, hála Istennek, nem lett az árvíznek áldozatja, úgy sikerült a lábasjószágnak megmentése is. Dicsérettel felemlítendőnek tartom itt Lits Gusztáv érdi uradalmi igazgatót, Kereskényi Gyula érdi római katolikus lelkész és Krüvich Ferenc Érden alakult vészbizottsági elnök urakat, kik az árvíz folytán szükségessé vált intézkedések, s az illető veszélyeztetettek vagyona megmentése körül példás buzgalmat fejtettek ki. Legnagyobb szerencsének mondhatni, hogy sikerült teljes erőmegfeszítéssel az Adony-ercsi egyszersmind államútnak szolgáló töltést habár az itt-ott nagyon is megrongáltatott fenntartani, valamint az Adony-iváncsai töltést is, nemkülönben Adonyt új védtöltés alakítása által megmenteni, mely tekintetben mint az e célra közreműködők élén állókat s fáradhatatlan tevékenységük, vala- 77
2 mint [...] gondos vezetésük által a sikeres eredménynek első vonalban álló tényezőit itt felemlíteni kötelességemnek tartom: Zalay Alajos kir[ályi] főmérnököt, Barnaffy Balázs és Bobik Ignác megyei tiszt[eletbeli] mérnököket, úgytovábbá Koncsek János adonyi községi jegyzőt s Boross Károly Iváncsa község bíráját. Felemlítendőnek tartom továbbá, hogy az adonyi uradalom birtokosai, a méltóságos Zichy grófok gőzszivattyújukat teljes készséggel rendelkezésre adták az árvíznek az árlepte területen való eltávolítására, s hogy név szerint gróf Zichy Nándor őméltósága személyesen megjelenvén a vész helyén, ott saját hatáskörébeni intézkedés által a vidék megmentése sikeres eredményét hatályosan előmozdítá. Nem hagyhatom felemlítés nélkül azon két rácalmási lakosok neveit is: Szerencsés Imre révésznek [...] s Smirka József bognár iparosnak, kik önéletük kockáztatásával a jégtáblák közt küzdő Gerendai János makádi lakost megmentették. Végre még különösen kiemelkedőnek, s a tisztelt megyei bizottság tudomására hozandónak tartom, hogy Tassy Béla rácalmási járási szolgabíró úr a vész tartama alatt legdicséretesebb, fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki; és az egész Duna melléki vonalon folytonos éber őrködése és mindenre körültekintő intézkedései által [...] a Duna melléki vidéknek, illetőleg a megyének elismerését teljes mérvben kiérdemlé. Intézkedés tétetett általam, hogy az árvíz által megrongált házakba az illető lakosok be ne költözzenek, minek előtte azon épületek aziránt vajon bedőlés veszélye nélkül lakhatók-e, úgyszintén közegészségi tekintetből aziránt is, hogy teljesen kiszáradtak, s a rendes padlók felszedetvén, eltávolítattak megvizsgálva nem lennének. Úgy továbbá közegészségi tekintetből az árvízzel megtelt kutak kimerése, illetőleg kiszivattyúzása is megrendelve lett. Ha mindamellett az árvíz következtében támadó posványok kigőzölgése folytán netalán nagyobb mérvben betegségek ütnének ki egyes községekben, azonnali jelentést várok, s erre jelenleg is figyelmeztetni s felhívni szükségesnek tartom az illető községi elöljárókat. Miután igen tartható tőle, hogy később a bekövetkező meleg idővel ezen árvíznek ezen utóbajai beállandnak, s ha nem más betegségek, úgy legalább váltólázak nagymérvben mutatkozandnak az áradás volt színhelyén. Jelenleg még igen kedvezőnek jelezhetem a múlt évnegyedben az egészségi állapotot e megyében. Ragályos betegségek csak szórványosan fordultak elő itt-ott, tudniillik Kozmán és Móron néhány himlő esete, Ágotán pedig a kanyaró uralkodott. A szülöttek száma volt, a halottaké 1.561, és így a szülötteknek száma 890-nel meghaladta a halottakét. Házasság köttetett 921. Az állategészségi állapot is a múlt évnegyedben kielégítő volt. Csak igen kevés számban fordultak elő a szarvasmarhák közt lépfeneesetek, úgy a lovak 78
3 közt is itt-ott szórványosan rüh mutatkozott, a sertések közt is volt néhány lépfeneeset. A kutyáknál a múlt évnegyedben is több veszettségi esetek tűnedeztek fel, melyeknek folytán embert is [...] gyógykezelés alá kellett venni. A közbiztonság a megye egész területén a múlt közgyűlés óta lemúlt évnegyedben sem veszélyeztetve, sem bármely kis mérvben is megzavarva [nem lett]. A közadók a január márciusi évnegyedben igen gyéren folytak be; ugyanis: az összes múlt évről fennmaradt adótartozás Ft-ot tévén, a folyó év első negyedére való adókirovás pedig Ft-ot [tett ki], az összes fizetés csak Ft-ra ment, s így az adótartozás Ft-ra emelkedett. Amennyiben az állam fenntartása s múlthatlan szükségletei fedezése végett a közadók rendes és pontos bevételére van utalva, sajnos ténynek tűnik fel a közadóknak ezen gyér befolyása, mely azonban a múlt évben e megyében volt rendkívüli rossz termésben, az általános pénztelenségben s az üzlet teljes pangásában leli természetes okát, s ez okok epedezve várt megszűntével annyival inkább a közadók befizetése körül jelenleg létező hátramaradásnak enyhülése és megszűnése remélhető, amennyiben egyidejűleg a közadók behajtása körül a jelenben legfelsőbb szentesítést nyert törvény által új nem fog behozatni, mely [...] az állam érdekében igen kívánatos lenne. A két huszárezred itt állomásozó három százada számára az ez évi nyári elhelyezés következőleg lett megállapítva: a 10. [cs. és kir.] huszárezred egy százada Mórott s Bodajkon, egy százada Lovasberényben s Pátkán, végül egy század Csákberényben és Zámolyon. A 9. [cs. és kir.] huszárezred egy százada Baracskán, Martonvásáron, Kajászószentpéteren, egy százada Válon, Tordason és Gyúró-Kuldón, egy százada végül Velencén, Nyéken, Pázmándon és Vereben. Nem tagadom, hogy ezen elszállásolási rend által néhány község tán kelleténél túl katonasággal terhelve érezheti magát, hanem a terhen való könnyebbítés, melyben igen szívesen [...] eljártam volna, annyiban nem függött tőlem, amennyiben az újabb időben az illető ezredparancsnokságok a budai főhadiparancsnokságtól vett szigorú rendelet folytán egy századnak több mint három helységekbeni elszállásolásához semmiképp hozzá nem járultak, sőt azoknak három külön helységekbeni elhelyezésébe is csak nehezen egyeznek bele. Az osztálygyakorlatokra való állomások kijelölése végett is már megjött az illető két ezredparancsnokság részéről a megkeresés, és folynak is az illető tárgyalások. Amennyiben azonban egyidejűleg a 10. [cs. és kir.] huszárezred-parancsnokság részéről az ezredgyakorlatokra nézve is állomások kijelölésére lettem felszólítva, tekintve e megye főleg jelen sanyarú gazdasági viszonyait, valamint azon körülményt is, hogy a fent nevezett ezred többi három százada más megyékben lévén elhelyezve, illő és méltányos, hogy az ezredgyakorlatok idejére 79
4 való szállásolási teherben, mely már több évek óta csak e megyére nehezedett, a többi [...] törvényhatóságok is osztozzanak. Bátor vagyok a tisztelt megyei bizottsághoz azon javaslattal járulni, hogy ily irányban a megyében e teher alól ez idényre leendő felmentése végett a [...] Honvédelmi Minisztériumhoz felirat menesztessék a közgyűlésből. Az idei főállítás kellő rendben és teljesen kielégítő pontossággal folyt le, mind a hat sorozójárásra vonatkozólag, eredménye következő volt [...] Járás hadse- póttartalék- 3 korosz- távol felülvizs- b e s o r o z v a reghez hoz volt tályokban maradt gálatra hadse- póttarta- honvédrendelve összeírva reghez lékhoz ségbe Sárkeresztúri Bodajki alsó Bodajki felső Csákvári Váli Rácalmási Összesen A közmunka április hó elejével megindítva lőn. A nagy hóvizek, valamint a víznek a Nádor-csatornába a Duna ára általi visszanyomása hidainkban sok kárt tettek, mi annyival súlyosabban esik ez évben, amennyiben mint azt a tisztelt bizottság e közgyűlésben előterjesztendő közmunkaalap költségvetéséből megértend, a megváltási alap ez évben a szokottnál körülbelül kettő ötöddel leszállott. A még múlt évben [...] elkészült csíkvári Nádor-csatorna hídra szerencsések voltunk most utólagosan Ft-ot a megyei utakra szánt országos javadalmazásból a [...] közmunka és közlekedési miniszter úrtól nyerhetni. Sajnálattal kell felemlítenem, hogy a múlt közgyűlés óta több érzékeny veszteség érte a tisztelt megyei bizottságot, [...] Tóth István megyei pénztárnok a halál által sorainkból kiragadtatván, ő benne a megye egy derék, hivatalos kötelességeiben mindenkor teljes pontossággal s soha nem lankadozó szorgalommal eljáró [...] tisztviselőjét veszté. 1 A megyei bizottság sorában még hármat kell nélkülöznünk [...], kiknek egyikében e megyének hajdani szeretve tisztelt alispánját, s [...] volt országgyűlési követét és képviselőjét, az ország volt legfőbb ítélőszékének egyik köztiszteletben álló jeles tagját sirattuk, kiknek másikának a hazáért lángoló szelleme ugyan ezen indulatát e kis hazájára, megyénkre is átülteté, harmadikát pedig ugyancsak kevés évek óta mondhattuk e megyébe tartozónak, ki azonban e rövid időszak alatt olyannyira miénknek tanúsítá magát, hogy midőn élete legszebb éveiben a kérlelhetetlen halál őtet sorainkból kiragadá, az általános bánatos részvét vesztesége kíséré őt sírjába. Szükségtelen úgy hiszem, hogy megnevezzem, kikről itt megemlékezni kívántam, úgyis tudja mindenki és mindenkinek ajkain neveik idősb Sárközy Kázmér, főtisztelendő Gaál Lajos s Marsovszky Kamill lebegnek. Béke legyen hamvaiknak! 2 80
5 Ezen itt felemlített, a megyei közéletben élénken, tettleg résztvevő férfiakon kívül nem lehet meg nem emlékeznem a megyének első virilistája, báró Sina Simon [...] haláláról is, mert habár őtet e megye termében sohasem volt szerencsénk tisztelhetni, tévedne mindenki, ki azért őtet közömbösséggel a közügyek iránt vádolni akarná, sőt inkább mindenben, mi az ország, mi a megye, mi az emberiség anyagi áldozattal való előmozdítását illeti, báró Sina Simon neve áldozatkészségben, mint az elsőknek egyike tündökölt. 3 Méltóztattak a múlt közgyűlésben elfelejthetetlen emlékű nagy hazánkfia, Deák Ferenc arcképének e megye számára megszerzését, s annak e terembeni felállítását határozattá emelni, engem pedig annak foganatosításával megbízni. Van tehát most szerencsém jelenteni, hogy ezen arckép Pállik [Béla] hírneves hazai festőnk által készíttetik, s a kép kerettel együtt körülbelül 600 Ft-ba fog kerülni, mely költség alázatos nézetem szerint megyeszerte való aláírás útján lenne fedezendő. 4 Úgyszintén van szerencsém jelenteni, hogy a lovasberényi megyeház árverés útján leendő eladására a [...] Belügyminisztérium engedélye megérkezvén, s ennek alapján az árverés ápril hó 17-én megtartatván, a ház gróf Cziráky János úr [...] által Ft-on meg lett véve. A vételár mindaz magától értetődik kamatozásra lesz elhelyezendő, éspedig úgy hiszem, nem magánosoknál, hanem valamely intézetnél, mely tekintetben bölcs elhatározásukat kikérném, hogy hová legyen az illető tőke elhelyezve. Megjegyzem, hogy eddigelé a megyének egyes alapján, [...] kamatozásra hivatott tőkék, ha ilyenek voltak, nem egyeseknek lettek kiadva, az elhunyt pénztárnok által mindenkor a városi takarékpénztárba lettek elhelyezve. Miután azonban újabb időben itt egy második takarékpénztári intézet is alakult; a megyei takarékpénztár, a tisztelt bizottság határozatától függ, hová kívánja a jelenben rendelkezésre álló tőkét elhelyezni, valamint egyáltalában arra nézve utasítást kérnék, hogy illető esetben az eddigi szokást fenntartandónak tartja-e a tisztelt bizottság, vagy a tőkék elhelyezésére más rendet kíván megállapítani. 5 A múlt évről elmaradt s ez évben április 15-éig beérkezett tárgyak száma Ebből elintéztetett Az időközben beérkezett miniszteri rendeletek közül, mint közérdekűeket felemlítendőnek tartom, hogy a [...] Belügyminisztérium részéről a Tárnokon véghezment jegyzőválasztást megsemmisítő alispáni határozat az ellene beadott felfolyamodvány visszautasításával helybenhagyva lőn, minek folytán május hó elejére új választás már kitűzve lett [...] Miután a múlt közgyűlés azon határozatára, mely szerint a Nyéken a múlt év végéig hivataloskodott mértékhitelesítőnek s a mellette alkalmazott szolgának december havi fizetése miután annak a házipénztárbóli kifizetésétől a megye a [...] Belügyminisztérium által eltiltva lőn a díjakból bejött részlet leszá- 81
6 molása után a tartalékalap folyó kamataiból kifizettessék, mindaddig ugyan a fentebbi minisztérium részéről válasz nem érkezett, a tisztelt bizottság további határozatát kikérném, vajon a válasz újabban is sürgetendő, vagy az 1870:XLII. törvénycikk 3. paragrafusa értelmében, miután 40 nap alatt a minisztérium nem nyilatkozott, a határozat helybenhagyottnak tekintendő lenne-e, s így a kifizetés foganatosítandó [...] 6 Ugyanezen üggyel némi összefüggésben állván, van szerencsém jelenteni, hogy a [...] Földmívelési-, Ipari- és Kereskedelemügyi Minisztérium részéről a Nyéken felállított hitelesítő hivatalhoz szerzett mintamértékek visszaküldése engedélyezve lőn, ha azok még teljesen használható állapotban vannak, a szállítási költségek azonban a megye terhére maradnak. Ezekben központosul mindaz, mit a múlt év közgyűlése óta történtekről, valamint a megye állapotáról a tisztelt megyei bizottság tudomására hozni törvényszerű kötelességemnek érzem. Székesfehérvár, április 30-án. A tisztelt megyei bizottságnak alázatos szolgája: báró Miske Imre Fejér megye alispánja Jegyzetek 1 Tóth István megyei pénztárnok halálára lásd Fejér THB jkv május 1. Uo. 1876: 37. sz. 2 Sárközy Kázmér (Nagybajom, március 10. Pettend, február 16.) politikus, alnádor től Fejér vármegye másodalispánja, 1836-ban, 1839-ben és 1847-ben a megye országgyűlési követe ben alnádorrá választották ben országgyűlési képviselő, ugyanezen esztendőtől 1869-ig a hétszemélyes tábla bírája. Marsovszky Kamill (? 1876) földbirtokos Gúttamásiban, virilis jogon tagja a megyei törvényhatósági bizottságnak. 3 Sina Simon báró (Bécs, augusztus 15. Bécs, április 15.) görög eredetű bankár és magyar arisztokrata, nagybirtokos től virilis tagja a Fejér Megyei Törvényhatósági Bizottságnak, a megye legtöbb adót fizető polgára. 4 Deák Ferenc (Söjtör, október 17. Budapest, január 28.) államférfi, a kiegyezés szellemi atyja. Halálát követően a megye törvényhatósági bizottság emlékének megörökítését határozta el. Pállik Béla festőművész készítette el a haza bölcsé -t ábrázoló festményt. Vö.: Fejér THB jkv. 1876: 1. sz. 5 A Lovasberényben levő megyei tulajdonú épület értékesítésére lásd Fejér THB jkv. 1876:58. sz. 6 A nyéki mértékhitelesítő alkalmazottainak illetményét a megyei tartalékalap terhére rendezték. Vö.: Fejér THB jkv. 1876:8. sz. 82
Alispáni jelentés az 1881. évről
Tekintetes megyei közönség! Alispáni jelentés az 1881. évről A közigazgatási bizottságnak a megyei közigazgatás állapotáról szóló féléves jelentése kimerítő felvilágosítást nyújtván úgy a közállapotokról,
Részletesebbenhelyiség: 750 Ft/m2 2000 m2felett 900 Ft/m2
Fejér megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó Ft/m2 vagy a forgalmi érték %-a Ft/fő %-a Ft/m2 %-a 1 Aba 100 1,8 % 4000 2 Adony 300 Ft/m2 4000 1,5 % 500 és 5000 3 Alap 1,5
RészletesebbenAZ ISKOLÁK HELYREÁLLÍTÁSA
5. AZ ISKOLÁK HELYREÁLLÍTÁSA A tanítás megkezdésével egy idõben megindult az iskolák helyreállítása is. Kitartó, szívós munka kezdõdött meg és hosszú évekig tartott, míg a háború áldozatául esett iskolák
Részletesebbenhelyiség: 750 Ft/m2 2000 m2felett 900 Ft/m2
Fejér megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó vagy a forgalmi érték %-a Ft/fő %-a %-a 1 Aba 100 1,8 % 1000 4000 2 Adony 300 4000 1,5 % 500 és 5000 3 Alap 1,5 % 4 Alcsutdoboz
RészletesebbenA virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/
A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ Ölveti Gábor Magyarországon a dualista államberendezkedés a polgári társadalom kialakulásának és fejlődésének
Részletesebben2016. december hónapra tervezett sebességmérések
december 1. csütörtök december 2. péntek 2016. december hónapra tervezett sebességmérések 13.00-15.00 M6 autópálya Százhalombatta és Dunaújváros között 15.00-17.00 M6 autópálya Iváncsa és Százhalombatta
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E L N Ö K E VI. /2013 E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy,
RészletesebbenMegvalósítási helyszín Iparterület fejlesztését elősegítő út KŐSZÁRHEGY KÖZSÉG TOP FE
Iparterület fejlesztését elősegítő út KŐSZÁRHEGY KÖZSÉG TOP-1.1.1-15-FE1-2016-00014 1. Kőszárhegyen 159882450 Ft 159882450 Ft 100,00 Kőszárhegy 2. Bodajki Tó és környékének TOP-1.2.1-15-FE1-2016-00003
RészletesebbenFEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY szeptember hónapra tervezett sebességmérések
Nap szeptember 1. kedd szeptember 2. szerda FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Mérés tervezett ideje
RészletesebbenFEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY
Ügyszám: 07000/198-65/2016. ált. FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY Jóváhagyom: Vörös Ferenc r. ezredes sk. rendőrségi főtanácsos rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes
RészletesebbenFEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY augusztus hónapra tervezett sebességmérések
Ügyszám: 07000/176-46/2015. ált. FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY Nap augusztus 1. szombat augusztus 2. vasárnap 2015. augusztus hónapra tervezett sebességmérések
RészletesebbenEgészséges települések
Egészséges települések Jegyzői értekezlet, Székesfehérvár, 2013.11.13. Dr. Pásztor László Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Egészségfejlesztési osztály E-mail: fejer.egeszsegfejlesztes@kdr.antsz.hu
Részletesebbena földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET.
LT t cl S 11 cl s a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. A földadó-kataszter nyilvántartásának czélja és tárgya.
RészletesebbenMagyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27.
Szerződésszeg sszegés, s, előrel reláthatóság, kártérítési felelőss sség g az új Ptk.-ban II.. részr Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27. dr. Verebics János, PhD egyetemi docens, BME GTK Üzleti
Részletesebben2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések. Mérés tervezett helye
1 / 8 2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések szeptember 2. hétfő szeptember 3. kedd 10.00-12.00 M6 bal 74+750 km mozgó 15.00-17.00 M8 bal 75+600 km szerviz út 14.00-18.00 6228-as jelű út Daruszentmiklós,
RészletesebbenPLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. OSTFFYASSZONYFA KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY
PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 9700 Szombathely, Alsóhegyi u.10/c. 06/94/501-737 / 06/94/501-736 E-mail: planexkft@freemail.hu 06/30/94-61-295 06/30/99-35-196 Szombathely, 2005. augusztus 31. OSTFFYASSZONYFA
RészletesebbenMUNKAMEGOSZTÁSI MEGÁLLAPODÁS a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről
MUNKAMEGOSZTÁSI MEGÁLLAPODÁS a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről Amely létrejött Martonvásári Polgármesteri Hivatal (székhely: 2462 Martonvásár, Budai út 13. adószám:15362931-1-07; KSH számjel:
RészletesebbenAlispáni jelentés az 1875. évről Tekintetes megyei közönség!
Alispáni jelentés az 1875. évről Tekintetes megyei közönség! Midőn e jelen 1876. évben először szerencsém volna a tisztelt megyei bizottságnak a múlt közgyűlés óta a közigazgatás terén történtekről s a
RészletesebbenDunaújvárosi RK. 10.00-14.00 Dunaújváros, Papírgyári út Vasmű III. kapunál /50 km/h/
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2012. január hónapban tervezett sebességellenőrzések Nap: Végrehajtó szerv: Időpont: Település helye: 1. Székesfehérvári RK. 12.30-15.30 Székesfehérvár,
Részletesebben391 Jelentés a helyi önkormányzatok 1996. évi normatív állami hozzájárulása igénybevételének és elszámolásának ellenőrzési tapasztalatairól
391 Jelentés a helyi önkormányzatok 1996. évi normatív állami hozzájárulása igénybevételének és elszámolásának ellenőrzési tapasztalatairól TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések,
RészletesebbenSZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (ÜGYREND) - a módosításokkal egységes szerkezetben -
MAGYAR IPARJOGVÉDELMI ÉS SZERZŐI JOGI EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (ÜGYREND) - a módosításokkal egységes szerkezetben - 2002., 2005., 2011. A MAGYAR IPARJOGVÉDELMI ÉS SZERZŐI JOGI EGYESÜLET
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője Ikt.sz.: 12754/2011. Tárgy: A hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat
RészletesebbenNYILATKOZAT. Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szerv részére
2.2. Tényleges tulajdonosi nyilatkozat jogi személyek részére: NYILATKOZAT Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szerv részére Alulírott..., mint a. büntetőjogi felelősségem tudatában
Részletesebben2012. [BESZÁMOLÓ A GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 2012 ÉVI MUNKÁJÁRÓL] 2012 október, november, december hónapok vonatkozásában.
2012. [BESZÁMOLÓ A GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 2012 ÉVI MUNKÁJÁRÓL] 2012 október, november, december hónapok vonatkozásában. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Előzmények... 3 Alkalmazotti fluktuáció
RészletesebbenBESZÁMOLÓ. Nádudvar Város Önkormányzata és intézményei 2008. évi gazdálkodásáról
Tisztelt Képviselő-testület! BESZÁMOLÓ Nádudvar Város Önkormányzata és intézményei évi gazdálkodásáról A helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. tv., az államháztartásról szóló módosított
Részletesebben1/2019. (01.23.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
Részletesebben2013. augusztus hónapra tervezett sebességmérések
2013. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Nap augusztus 2. péntek augusztus 3. szombat 10.00-12.00 M6 bal 74+750 km mozgó 15.00-17.00 M8 bal 75+600 km szerviz út 09.00-11.00 Szfvár, Kadocsa út
RészletesebbenA rendelet hatálya. Általános rendelkezések. A temető üzemeltetése
A Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 20/2007. (XI.26.) KT. sz. rendelete kegyeleti közszolgáltatási szerződés módosítására és a köztemetőről és a temetkezés rendjéről (egységes szerkezetben)
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
RészletesebbenHIRDETMÉNY. Az árverések időpontjai: 2015 év 11 hó 23 nap tól 2015 év 12 hó 04 nap -ig
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
RészletesebbenHIVATALOS KÖZLEMÉNYEK
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK Az Állam erdészeti Tisztviselők Gyermekeinek Nevelését Segélyező Alap zárószámadása az 1936/1937. évről. I. Zárókimutatás. A számla megnevezése Forgalom Egyenleg M é r 1 e g Eredmény
RészletesebbenCSENDORLEOENYSEOI P Á L Y A,
A,.,,, CSENDORLEOENYSEOI P Á L Y A,, MINT KENYERKERESET. - 1111 I II JnlTIOJll I II fllllllffilllmmlllllllll ri 1 m IlTITIII IUITI rulllllln 1111111111111 fltillji]]jfjltill UTflrulllnrrr A csendőrlegénységi
RészletesebbenA Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában
A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában A Bodoki Károly Vízügyi Múzeum megalakulásának 40. évfordulójára készített poszter képanyaga Készítette: dr. Vasas Ferencné 2014.
RészletesebbenElőterjesztés. a bicskei 1276 hrsz-ú ingatlan állami tulajdonba adásáról
Előterjesztés a bicskei 1276 hrsz-ú ingatlan állami tulajdonba adásáról 1. előterjesztés száma: 245/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Soós Attila 3. előterjesztés készítésében közreműködő személy
RészletesebbenBevezetett helyi adók Fejér megye 2008. január 1-jei állapot
Bevezetett helyi adók Fejér megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó Ft/fı %-a %-a 1 ABA 1,8% 2003.01.01 100 2003.05.30 1000 és 2007.01.01 4000 2
Részletesebben23/2011. sz. jegyzőkönyv
23/2011. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2011. december 8-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,
RészletesebbenH A T Á R O Z A T. 2.700.000,- Ft, azaz kétmillió-hétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.
Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/17076-6/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó
RészletesebbenFEJÉR MEGYE ÁPRILIS 3-4. időpontja
Ellenőrzés helyszíne FEJÉR MEGYE 2019. ÁPRILIS 3-4. Ellenőrzés kezdetének időpontja és végének Székesfehérvár Seregélyesi út 91. 02:20-02:00 Székesfehérvár Seregélyesi út 96. 02:20-06:00 Zámoly Kossuth
Részletesebbenk é r e m az Ön fellépését a Kormánynál: a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény [Ütv.] 3. (1) b) alapján;
Dr. Polt Péter úr, a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze részére Legfőbb Ügyészség B u d a p e s t 1155 Markó u. 16. Fax: 269 2862 Tisztelt Legfőbb Ügyész ú r! Alulírott dr. Jánossy András magánszemélyként
Részletesebben1. A díszpolgári cím alapítása. 2. A díszpolgári cím adományozása
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) önkormányzati rendelete "Ócsa Város Díszpolgára" cím alapításáról és adományozásának rendjéről Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Részletesebben1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA1
1. oldal 1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA1 A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Meghívásra került és jelen van dr. Istvándi Csilla jegyző, aki a jegyzőkönyvet is vezeti.
Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2863/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendes ülésén 2014. november 18. napján 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatalban
RészletesebbenT Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás)
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. szeptember 15-én megtartott testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1./
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy
Részletesebben14. sz. JEGYZŐKÖNYV ... HATÁROZATOK MUTATÓJA ... 108/2014.(IX.18.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása
14. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 18. napján megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZATOK MUTATÓJA 108/2014.(IX.18.)
RészletesebbenI. fejezet. Önkormányzat jelképei. Az Önkormányzat jelképei mint a település múltjára utaló díszítő szimbólumok: címer és zászló. II.
TÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2006. (II. 3.) rendelete Tét Város címeréről, zászlajáról, pecsétjéről, díszpolgáráról, jó sportoló - jó tanuló, közösségi munkáért, tiszteletbeli polgár,
RészletesebbenBékés Város Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére
Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2015. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,
RészletesebbenSZABÁLYRENDELETEKNEK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATOKNAK EGYHÁZ EGYETEMÉT ÉRDEKLŐ MINISTERI LEIRATOKNAK GYŰJTEMÉNYE.
MAGYARORSZÁGI ÁG. HITV. EVANG. KERESZTYÉN EGYHÁZ EGYETEMES KÖZGYŰLÉSE ÁLTAL ALKOTOTT SZABÁLYRENDELETEKNEK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATOKNAK ÉS AZ EGYHÁZ EGYETEMÉT ÉRDEKLŐ MINISTERI LEIRATOKNAK GYŰJTEMÉNYE.
RészletesebbenJegyzőkönyv. Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai - Friderics Cecília polgármester (7 fő) - Csizmadiáné dr. Kiss Ildikó jegyző
Jegyzőkönyv Készült: 2010. november 9-én Nagyszentjánoson, a Polgármesteri Hivatal dísztermében 17. 00 órai kezdettel megtartott nyílt képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai
Részletesebben1/2007. Büntető jogegységi határozat. kábítószerrel visszaélés bűncselekménye megvalósulásának kritériumai
Hatályos - 1/2007. Büntető jogegységi határozat - kábítószerrel visszaélés bűncselekménye megvalósulásának 1. oldal kritériumai 1/2007. Büntető jogegységi határozat kábítószerrel visszaélés bűncselekménye
RészletesebbenElőterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-i ülésére
Előterjesztés 7. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-i ülésére Tárgy: OTP helyiséggel kapcsolatos döntés Az előterjesztést készítette: Dodonka Csaba vezető tanácsos
RészletesebbenAz elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1
Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1 A jogalkalmazás körében érvényesülő szempontok megjelölése előtt szükséges rögzíteni, hogy a személyhez fűződő jog az egyes személyek
RészletesebbenFellebbviteli Bizottság határozatai. 1/2015/2016. számú határozat: Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság Fellebbviteli Bizottsága a Megye I.
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
RészletesebbenLetéti számla pénzforgalmának alakulása 2012. évben
Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal bankszámlaszám: 10032000-00282448-20000002 92 553,0 105 831,0 105 831,0 109 259,0 109 259,0 89 125,0 10032000-00282448-20000002 (Mezőgazdasági import letéti számla)
RészletesebbenÓtelek 2005. április 24-én
ÓTELEK Ótelek a temesi Bánságban található. Az 1700-as évek végén szegedi dohánykertészek alapították. 1856-ban önálló községgé vált. Jelenleg Újvár községhez tartozik, további hat faluval együtt. Ótelek
RészletesebbenMENETRENDI ÉRTESÍTÉS
KNYKK-FM-09/2015-2016 Érvényes: 2016. december 11. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS Értesítjük a T. Utazóközönséget, hogy 2016. december 11. (vasárnap) üzemkezdettől az alábbi menetrend módosítások kerülnek bevezetésre.
RészletesebbenMLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6 Tanácskozóterem
182 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6 Tanácskozóterem
RészletesebbenÍz erd, muzeum-egylet 1878 Márczius 21-én tartandó évi rendes közgyűlésének Tárfysorozata:
Melléklet az Erd. Muzemegylet" 3. számához. Íz erd, muzeum-egylet 1878 Márczius 21-én tartandó évi rendes közgyűlésének Tárfysorozata: 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. Titkári jelentés az igazgató választmány
RészletesebbenNagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.
Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.
RészletesebbenVersenybizottság határozata
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
RészletesebbenI. Összegző megállapítások, következtetések és javaslatok II. Részletes megállapítások
365 Jelentés az önkormányzatoknak az ÁPV Rt-től járó - a belterületi föld értékének megfelelő - vagyonrészesedések átadási körülményeinek vizsgálatáról TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések
RészletesebbenPAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat által adományozható elismerő címekről és kitüntetésekről* (Egységes szerkezetben) Paks Város Önkormányzata
RészletesebbenAz említettekre tekintettel a korábbi szabályzat azon rendelkezései, melyek ma már nem időszerűek, nem kerülnének felvételre az új előírások közé.
1 2 3 Nyílt ülésen kerül tárgyalásra A képviselő-testület 2014.12.16-án tartandó ülésének előkészítése 1. NAPIRENDI PONT ELŐTERJESZTÉS Sárvár Város Önkormányzatának tulajdonában álló egyszemélyes cégek
RészletesebbenDokumentumok 102. A magyar köztársaság kormánya a következőket rendeli; 1. (1) Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár,
102. 12 200/1947. Korm. számú rendelet a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12 330/1945. M. E. számú rendelet, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb rendeletek módosítása, kiegészítése
RészletesebbenVeszprémi Civil Információs Centrum. Jogszabályi keretek
Veszprémi Civil Információs Centrum Jogszabályi keretek A Partnerség Erősítése ÁROP-1.1.14-2012-2012-0011 azonosítóhoz tartozó projekt társadalmi fenntarthatósági vállalásának teljesítéséhez kapcsolódóan
RészletesebbenFEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE
E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE 14. IKTATÓSZÁM: 55-3/2013. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács mőködési
RészletesebbenE l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. május 5-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. május 5-én tartandó ülésére. Tárgy: Az iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata. Tisztelt Képviselő-testület!
RészletesebbenSomogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai
Somogy Megyei Levéltár Stephaits Richárd szolgabíró iratai 1784-1848. XIV. 32. Terjedelem Raktári egységek száma Terjed ifm. elem kisdoboz, nagy doboz, 1 csomó, Iratok: 0. 04. ifm. kötet, Kötetek: - ifm.
RészletesebbenPANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése
PANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése A Pannon-Váltó Nyrt. konszolidált mérlegébe a következő társaságok kerültek bevonásra: Pannon Consulting Kft. A Pannon-Váltó Nyrt. részesedése
RészletesebbenBicske Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2060 Bicske, Szent István út 42. Bodmér Faluháza 8080 Bodmér, Vasvári P. u. 58.
Bicskei Járás Sportcsarnok 8087 Alcsútdoboz, József A. út 5 Alcsútdoboz Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskola 8087 Alcsútdoboz, Szabadság u. 105. Bicske Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2060
RészletesebbenElőterjesztés a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére
Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat
RészletesebbenKÖZLEMÉNY körzeti erdőtervezési eljárás megindításáról
PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉRDI Járási Hivatal KÖZLEMÉNY körzeti erdőtervezési eljárás megindításáról A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal (továbbiakban: erdészeti hatóság) az erdőről, az erdő
RészletesebbenA Leon- Cavallo Sportegyesület. Alapszabálya
A Leon- Cavallo Sportegyesület Alapszabálya (egységes szerkezetbe foglalva a 2009.12.19-én, a 2010.03.13-án, 2014. május 27-én, és 2014. szeptember 30-án Balástyán elfogadott módosításokkal) I. Általános
RészletesebbenFejér megye adattára
Fejér megye adattára EU csatl. Székesfehérvár 1, 2 Warvasovszky Tihamér 8000 Városház tér 1. 83 505 104 059 45 391 39 352 6 039 38 114 1. vk. és Szfvár 83 505 104 059 45 391 39 352 6 039 38 114 Csősz 2
RészletesebbenKözponti Kárrendezési Iroda Főigazgató. Szöveges beszámoló a Központi Kárrendezési Iroda 2004. évi költségvetési gazdálkodásáról
Központi Kárrendezési Iroda Főigazgató Szöveges beszámoló a Központi Kárrendezési Iroda 2004. évi költségvetési gazdálkodásáról A Központi Kárrendezési Iroda 2004. évi intézményi költségvetési előirányzata
RészletesebbenTemetkezési szolgáltatási tevékenység fogalmi körét a Ttv. 25. (1) bekezdése határozza meg.
Ócsa Város Képviselő-testületének../2014./.../ önkormányzati rendelete a köz- és felekezeti temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 8/2001./V.2./ önkormányzati rendelet módosításáról Ócsa Város Önkormányzata
RészletesebbenVersenybizottsági határozatok
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
RészletesebbenTISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ
Részletesebben19/372.Ü-1-50-1/2010.
ü g y v é d H-8229 Csopak, Sport utca 18. szám, Postafiók: 11. mobil: +36-20-3 277-772 ugyved@dr.com www.koczkasdr.hu Ügyvédi szám: 19/372.Ü-1-50-1/2010. Balatonkenese Város Önkormányzat Tárgy: ügyvédi
RészletesebbenXVII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK
XVII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E AZ ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 7.szám 2. TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI
Részletesebbení t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást
Vagyongyarapodás bizonyítás, becslés, elévülés Békés Megyei Bíróság 7.K.23.351/2006/3.szám A megyei bíróság dr Bagdi László ügyvéd által képviselt I.rendű, II. rendű felpereseknek - APEH Hatósági Főosztály
RészletesebbenV. Katonai Építéshatósági Konferencia Szentendre, 2006.V. 23. Az építésügyet érintő fontosabb jogszabályi változások (Kovács Imre)
V. Katonai Építéshatósági Konferencia Szentendre, 2006.V. 23. Az építésügyet érintő fontosabb jogszabályi változások (Kovács Imre) Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági munkatársak tevékenysége,
RészletesebbenVersenybizottság határozata
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
Részletesebben18/2018. (05.30.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30.
ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Az előterjesztést készítette: Gállné
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 14-én de. 09 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: az Önkormányzat Polgármesteri irodája Alcsútdoboz, József
RészletesebbenNógrád megye bemutatása
Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének
Részletesebben14/2018. (05.03.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 18-án tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 18-án tartandó ülésére Beszámoló Polgár Város Önkormányzata 2014. I. félévi költségvetésének teljesítéséről Előterjesztő: Tóth József polgármester
RészletesebbenNÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN 2008. I. NEGYEDÉV Veszprém, 2008. július 18. 1 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 Felelős szerkesztő: Szemes
RészletesebbenSzolgálati gépkocsik működési költségeihez való hozzájárulás
Adományozó neve, székhelye Jogú Város Székesfehérvár, Városház tér 1. Csákvár Nagyközség Csákvár Szabadság tér 9. Rácalmás Város Rácalmás Széchenyi tér 19. Adony Város Adony Kossuth u. 4. Balinka Község
RészletesebbenÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA
ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (módosításokkal egységes szerkezetben) Jelen Alapszabályt az egyesület alapító tagjai a 2010. november 6. napján megtartott közgyűlésen az 1989. évi II. tv.,
RészletesebbenFejér Megy Közgyűlése. 17/1996. (XI.21) K.r.sz. rendelete. A kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről
Fejér Megy Közgyűlése 17/1996. (XI.21) K.r.sz. rendelete A kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 27/2003.(XI.27.).K.r.sz. rendelettel)
RészletesebbenA szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. és a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. és a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvények összevetése különös tekintettel
RészletesebbenTárnok Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21 /2012. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete
Tárnok Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21 /2012. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete Az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról 1 A Tárnok Nagyközség
RészletesebbenMÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Mártély Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális
RészletesebbenKedves Olvasó! 2005. november 1-jén az Államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló
Kedves Olvasó! 2005. november 1-jén az Államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény, az Áe. (1957. évi IV. tv.) helyett a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
RészletesebbenA kormányhivatal szervezeti egységei, elérhetőségek 2015. április 1-től (a régi megnevezések zárójelben)
FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: 22/526-900, Fax: 22/526-905 Email: hivatal@fejer.gov.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer Kormányablakok Integrált Kormányzati
Részletesebben