ILLEMTANI SZABÁLYOK ÉS PROTOKOLLÁRIS ELVÁRÁSOK A RENDEZVÉNYEKEN ELSŐ LÉPÉSEK HAZAI/NEMZETKÖZI RENDEZVÉNYEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014.11.21. ILLEMTANI SZABÁLYOK ÉS PROTOKOLLÁRIS ELVÁRÁSOK A RENDEZVÉNYEKEN ELSŐ LÉPÉSEK HAZAI/NEMZETKÖZI RENDEZVÉNYEK"

Átírás

1 Rendezvényszervezés módszertana ILLEMTANI SZABÁLYOK ÉS PROTOKOLLÁRIS ELVÁRÁSOK A RENDEZVÉNYEKEN A rendezvényszervezés előre meghatározott célból, adott helyen és időben tartott összejövetelekkel kapcsolatos teljeskörű előkészítő, szervező, összehangoló munka, amely magába foglalja az esemény megvalósításával kapcsolatos infrastruktúra biztosítását, valamint a résztvevőkről való gondoskodást. Czabadai Lilla Alapinformációk ELSŐ LÉPÉSEK Időpont, időtartam más nagy rendezvények, ünnepnapok, legyen elég idő Helyszín létszám, elérhetőség, helyigény, technika Program rendezvény jellege határozza meg, érdeklődési kör, kapcsolatteremtés, Erőforrások Közreműködők Események: főesemény, mellék esemény, kiegészítő esemény, protokolláris esemény Arculat: jelmondatok, jelképek Résztvevők PROTOKOLLÁRIS RENDEZVÉNYEK JELLEGÜK SZERINT Társadalmi rendezvények: felvonulások, közgyűlések Tudományos rendezvények: konferenciák, kongresszusok Politikai rendezvények: felvonulások, közgyűlések Művészeti rendezvények: előadások, koncertek, fesztiválok, hangversenyek Egyházi rendezvények: körmenetek, felvonulások, avatási ünnepségek Gazdasági, kereskedelmi rendezvények: árbemutatók, kiállítások, vásárok Sportrendezvények: versenyek, bemutatók, EB, VB Közművelődési rendezvények: fesztiválok, községi programok (pl.: búcsú) Társasági rendezvények: cégek PR tevékenységével összefüggő rendezvények, üzemlátogatások Komplex rendezvények: melyekre több kategória is igaz PROTOKOLLÁRIS RENDEZVÉNYEK FUNKCIÓJUK SZERINT Kongresszus Konferencia Koncert Színászi előadás Vásár Verseny Kiállítás Szabadidős rendezvény Látványfelvonulás, demonstráció Sportesemény Többfunkciós rendezvény HAZAI/NEMZETKÖZI RENDEZVÉNYEK Hivatalos - ceremonális Nem hivatalos csak vezetők Munkalátogatás nincs hivatalos fogadtatás Miniszteri látogatás Diplomáciai látogatás - nagykövetség Előadás jellegű - megnyitó, hozzászólás, zárszó Vitakör jellegű megnyitó, hozzászólás, vitakör, zárszó Munkaterv jellegű plenáris ülés, szekcióülések (jegyzőkönyv), záró plenáris 1

2 HAZAI/NEMZETKÖZI RENDEZVÉNYEK II. Kongresszus fő, több téma, akár több nap, plenáris és szekcióülések Konferencia 100 fő, egy téma, lehet tudományos vagy sport is Vándorgyűlés ismétlődő időpontban, más helyszíneken, 1-3 évente Közgyűlés szervezeti szabályzat és forgatókönyv alapján, fő Ankét fő, nyilvános, előadók és vitavezetők Szimpózium <30 fő, egy szakmai téma Vitaülés szűk kör, nincs előadás Kerekasztal beszélgetés max. 10 fő, egyenrangú szakemberek egy témában Munkabizottsági értekezlet fő, döntés-előkészítés a cél Álló alkalmak VENDÉGLÁTÁSI ALKALMAK Fogadás legünnepélyesebb, késő délután-este, 1,5-2 óra, nem illik lemondani és késni, tömény italok, legalább kétféle bor, sör, pezsgő, zárásként kávé, állva könnyen fogyasztható ételek a terem közepén, székek nincsenek, dress code Koktélparti kora délelőtt vagy késő délután, 1,5-2 óra, kötetlen, fogadásnál szerényebb italkínálat: általában a helyi specialitások, az ételeket (falatkákat) pincérek kínálják Garden parti lehet fogadás vagy koktélparti is, legyen fedett hely, szabályai típustól függnek Buffet-dinner kora esti órákban, 1,5-2 óra, álló és ültetéses keverékekötetlen ültetéses vacsora, a fogadás ételkínálata több meleg étellel, fővendég? VENDÉGLÁTÁSI ALKALMAK II. Ültetéses alkalmak Villásreggeli a díszétkezés és a munkaebéd között, délelőtt 10-11, 1 óra, hivatalos-félünnepélyes, hidegtálak, bor és sör Díszétkezés ünnepélyes ebéd vagy vacsora2 óra, pontos érkezés elvárt, külön terem, ültetőkártya, többfogásos menü, nagy italválaszték, díszvendég? Munkaebéd, munkavacsora ebédidőben vagy a kora esti órákban, 1-2 óra, éttermi kis létszámú étkezés, hivatalos öltözet Főszervező teljeskörű felelősség KÖZREMŰKÖDŐK Protokollosok szervezők, felelősek a lebonyolításért, nem ők állnak a középpontban, kapcsolattartás Hoszteszek, hosztok regisztrálás, útbaigazítás, nyelvtudás Tolmácsok amennyiben szükséges, csak fordítás, bal oldal Testőrök rendkívüli események megelőzése, kezelése Újságírók Nemzetközi rendezvények esetén szükséges Szervezési Pénzügyi Személyi Sajtó Műszaki albizottságok megalakítása PROTOKOLLÁRIS SZABÁLYOK A protokoll a rendezvényszervezés és rendezvényeken való részvétel tekintetében a hivatalos érintkezésekre, rendezvényekre, meghívásokra, megbeszélésekre vonatkozó íratlan szabályok, illetve az érvényben lévő szokások összességét jelenti. RANGSOROLÁS Célja, hogy meghatározzuk az államférfiak, diplomaták, a magas szintű küldöttségek, illetve a társadalom által kiváltságosan megkülönböztetett személyek egymást követésének rendjét. Első szempont a betöltött pozíció, amennyiben ez azonos, a következők döntenek: Egyenrangú delegációk esetében: a konferencia nyelvének ábécé sorrendje Külföldi és hazai egyenrangúság esetében: hazai terepen a külföldié az elsőbbség Azonos nemű egyenrangú személyek esetében: a kor a mérvadó Azonos korú, különböző nemű egyenrangúság esetében: a hölgyeké az elsőbbség A hivatalos személyeknek, közjogi méltóságoknak állandó rangsora van hazai (és általában külföldi) viszonylatban, mely a Miniszterelnöki Hivatal és a Külügyminisztérium által kiadott protokoll-lista alapján lett létrehozva. 2

3 MEGHÍVÓ NÉVJEGYEK Mindig írásban történik, telefonon csak a visszajelzés hiányában illik egyeztetni. A meghívónak tartalmaznia kell a következőket: a meghívó nevét és hivatalos rangját a meghívott nevét (kivéve bizonyos nagy létszámú rendezvények esetén) a meghívás tényét (mindig első szám harmadik személyben) a rendezvény pontos helyét és időpontját (minimum két héttel a rendezvény előtt kézhez kell kapni) a részvételi díjat (amennyiben van ilyen) a meghívás alkalmát a rendezvény jellegét az öltözetre vonatkozó elvárásokat visszajelzésre való felkérést, és erre alkalmas elérhetőséget a rendezvény szponzorait (amennyiben vannak) Opcionáis tartalom: program, rövid ismertetők, menü Belépéskor a könnyebb regisztráció érdekében a vendég nyújtja át Rendezvény közben ismerkedéskor illik helyben elolvasni és viszonozni A hivatalos névjegykártya tartalma: Teljes név Pontos beosztás Elérhetőség Cégnév, embléma MEGJELENÉS - ÖLTÖZKÖDÉS HIVATALOS MEGJELENÉS Ápolt, tiszta külső Kifogástalan öltözet napközben vagy félünnepélyes rendezvényeken megengedett a hivatalos öltözet, ünnepélyes rendezvényeken azonban kötelező az alkalmi megjelenés Alkalomhoz illően öltözködik valaki, aki meg tudja találni a fokozatosságot a munkahelyi viselettől az estélyi megjelenésig a ruházkodás, a smink, és az ékszerviselet tekintetében. Elegánsnak az egyéni jó ízlést tükröző, esztétikus megjelenés minősül. Hivatalos megjelenésünkkel tükrözzük egyrészt a munkatársak, látogatók, vendégek iránti megbecsülést, másrészt az embernek magával és másokkal szembeni igényességét. A hivatalos öltözet jelzi, hogy az intézmény milyen értéket képvisel az üzleti és társadalmi életben Sok esetben kötelező A NŐK HIVATALOS MEGJELENÉSE A NŐK HIVATALOS MEGJELENÉSE AMIRE ÜGYELNI KELL Több lehetőségük van, mint a férfiaknak, hivatalos öltözékük a következőképpen alakulhat: klasszikus stílusú kosztüm (szoknya minimum térdközépig érő) színben hozzá illő blúzzal, vagy szoknya hozzáillő blúzzal, egybeszabott ruha, Nadrágkosztüm Az illat legyen visszafogott, ne legyen túl feltűnő A ruha mérete mindig legyen megfelelő A kiegészítők feldobják az öltözéket Az ékszerezés legyen visszafogott, ízléses, nőies A cipő legyen félmagas- vagy magassarkú és mindig passzoljon a táskához Harisnya viselete mindig kötelező Nem megengedett a fehérneműt látni engedő ruhanemű, a miniszoknya, és a sportos viselet 3

4 A FÉRFIAK HIVATALOS ÖLTÖZETE A FÉRFIAK HIVATALOS ÖLTÖZETE AMIRE ÜGYELNI KELL Öltöny, mely lehet a világos színűtől a sötétig bármilyen, de semmiképp sem fekete. Vagy eltérő színű nadrág és zakó, melyeknek mindenképpen összhangban kell lenniük. Az ing lehet fehér vagy pasztellszínű, esetleg ízlésesen mintás, hozzáillő nyakkendővel. (Mintás inghez, az egyszínű nyakkendő passzol) A cipő színe egyezzen meg az öv színével és harmonizájon a többi ruhadarabbal. A zokni színének is harmóniában kell lennie a többi ruhadarabbal. Az ékszerezés legyen visszafogott. Két gyűrűn és egy órán kívül más ékszer nem viselhető. Nem megengedett a farmer, a pulóver, a garbó, a nadrágon kívül hordott ing, a sportos megjelenés. ALKALMI MEGJELENÉS Informális öltözet informal vagy tenue de ville Hölgyek számára hivatalos öltözet, kiskosztüm, kosztüm vagy kétrészes ruha, a váll mindig fedett Férfiak esetében megegyezik a hivatalos öltözettel ( az évszakhoz igazodó színben) Félünnepélyes öltözet Általában napközben, kora esti órákban Férfiaknál sötét árnyalatú öltöny, fehér ing, szolid nyakkendő, sötétbarna vagy fekete cipő Hölgyeknél napközben hivatalos öltözet, este kisestélyi ALKALMI MEGJELENÉS ÜNNEPÉLYES ÖLTÖZET Ha a meghívón nincs külön feltüntetve a Black Tie vagy White Tie, akkor Férfiak esetében fekete öltöny, fehér ing, szürke vagy sötét mintás nyakkendő, fekete cipő Nők esetében napközben kosztüm, este nagyestélyi Black Tie Férfiaknak: szmoking, fehér ing, fekete csokornyakkendő, fekete cipő, fekete kalap (nem kötelező) Nőknek: kisestélyi (pasztellszínű hosszú ruha) vagy hosszú ruha, selyemharisnya, a ruhához illő selyemszerű körömcipő vagy estélyi szandál White Tie Férfiaknak: frakk, fehér mellény, fehér ing, fehér csokornyakkendő, fekete cipő, cilinder és fehér kesztyű (ez utóbbi kettő nem kötelező) Nőknek: nagyestélyi vagy báli ruha (élénk színű, bokáig érő, ujj nélküli, mélyen dekoltált, nehéz anyagú ruha), selyemharisnya, a ruhához illő selyemszerű körömcipő vagy estélyi szandál, hosszú kesztyű (előírás szerint fehér, de nem kötelező) ILLEM ÉS VISELKEDÉS A RENDEZVÉNYEK SORÁN ILLEM ÉS VISELKEDÉS A RENDEZVÉNYEK SORÁN II. Ismerkedés, társalgás Ismerős bemutat Ha nincs ismerős illik beszélgetést kezdeményezni Ültetés esetén a körülöttünk lévőkkel beszélgetünk Érthető kommunikáció, tabu témák kerülése: egészségi állapot pénzügyi helyzet családi ügyek magánéleti problémák Dohányzás nem illik belépés, kilépés, tánc, bemutatkozás, étkezés közben és folyosón, egy gyufával maximum 2 cigaretta, öngyújtóval egyet Étkezés Álló alkalmakkor a tányérra szedünk, nem kellemetlen mennyiséget Ültetéskor a teríték árulkodó, aperitif, szalvéta, megfelelő evőeszköz, a fogpiszkáló használata kerülendő, a pincér mindig új tányért hoz és új pohárba tölt Italfogyasztás Fő szabály a mértékletesség, étkezés előtt a házigazda emeli a poharát, pohárköszöntő (fővendég), koccintani csak a kartávolságban lévőkkel illik, jelképes poháremelés 4

5 KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELŐ FIGYELMET! 5

Öltözködés, öltözet. A vendéglátás protokollja a protokolláris vendéglátás. Álló alkalmak, ültetéses alkalmak, buffet-dinner, parti

Öltözködés, öltözet. A vendéglátás protokollja a protokolláris vendéglátás. Álló alkalmak, ültetéses alkalmak, buffet-dinner, parti Öltözködés, öltözet. A vendéglátás protokollja a protokolláris vendéglátás. Álló alkalmak, ültetéses alkalmak, buffet-dinner, parti Öltözködés, öltözet A hivatalos életben az öltözködésnek fontos szerepe

Részletesebben

PROTOKOLLÁRIS RENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSE A WELLINGTONIA KFT. RENDEZVÉNYEI

PROTOKOLLÁRIS RENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSE A WELLINGTONIA KFT. RENDEZVÉNYEI Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat Szakdiplomácia és Nemzetközi Menedzsment Szakirány PROTOKOLLÁRIS RENDEZVÉNYEK

Részletesebben

Görög Ibolya www.gprotokoll.hu

Görög Ibolya www.gprotokoll.hu Görög Ibolya www.gprotokoll.hu Milyen normák szerint élünk? Törvény Erkölcs Konvenció A vallások a konvenciókat erkölcsi elvárásokká alakították. Az ortodox (fundamentalista) vallások törvényeket hoztak

Részletesebben

Üzleti etikett és protokoll

Üzleti etikett és protokoll Tokodi Anikó Üzleti etikett és protokoll ELŐSZÓ Magyarországon a rendszerváltozás, majd az Európai Unióhoz való csatlakozás új fejezetet nyitott a hivatali, üzleti életben, és a magánkapcsolatokban is.

Részletesebben

Gyakorlati protokoll hoszteszeknek, rendezvényszervezőknek

Gyakorlati protokoll hoszteszeknek, rendezvényszervezőknek Sille István, Kepes Ágnes Gyakorlati protokoll hoszteszeknek, rendezvényszervezőknek ELŐSZÓ ELSŐ RÉSZ Alaptudnivalók hoszteszeknek és szervezőknek 1. A hosztesz általános szerepe a protokollrendezvényeken

Részletesebben

Fontos szabály, hogy a diplomáciai protokollban a feleség mindig a férje után rangsorol.

Fontos szabály, hogy a diplomáciai protokollban a feleség mindig a férje után rangsorol. Van néhány olyan nagykövetség, amely a nemzeti ünnep alkalmából minden évben szemet gyönyörködtető programot állít össze a meghívott vendégek tiszteletére és szórakoztatására. Számomra a leglátványosabb

Részletesebben

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái 1/A Önnek egy Rt. kereskedelmi üzletkötőjével kell találkoznia, előzetesen egyeztetnie kell vele a szerződéskötés feltételeit, és a megállapodás, egyeztetés után elő kell készítenie a szerződést. Ismertesse

Részletesebben

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Rendezvényszervezési forgatókönyv 5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása

Részletesebben

avagy mit érdemes tudni egy könyvvizsgálónak az üzleti élet protokolljáról?

avagy mit érdemes tudni egy könyvvizsgálónak az üzleti élet protokolljáról? avagy mit érdemes tudni egy könyvvizsgálónak az üzleti élet protokolljáról? Összeállította: NAGY JÓZSEF A Magyar Protokollosok Országos Egyesületének Elnöke 1 Részvétel a partner cég partiján Üzleti ebéd

Részletesebben

Ruházati- és Öltözködési szabályzat

Ruházati- és Öltözködési szabályzat Ruházati- és Öltözködési szabályzat Az egyenruha viselése az együvétartozás, az egy testvéri közösség kinyilvánítása. Minden nemzetőrnek törekednie kell arra, hogy öltözéke mindig kifogástalan legyen és

Részletesebben

1.sz. melléklet RUHA SZABÁLYZAT

1.sz. melléklet RUHA SZABÁLYZAT 1.sz. melléklet RUHA SZABÁLYZAT Hatályosság és Alkalmazhatóság Ezen Ruha Szabályzat alkalmazandó minden WDSF versenytánc eseményen és minden MTáSZ versenyen. A WDSF Elnöksége fenntartja magának a jogot,

Részletesebben

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5.

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5. KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA 2015. szeptember 4-5. www.nemzetisegitalalkozo.eu élkitűzéseink Nemzetiségeinknek évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai

Részletesebben

ÜZLETI PROTOKOLL ÉS MARKETING ISMERETEK SÚLYA, SZEREPE A KISVÁLLALKOZÁSOK PIACI EREDMÉNYESSÉGÉBEN. Görög Ibolya c.főiskolai docens www.gprotokoll.

ÜZLETI PROTOKOLL ÉS MARKETING ISMERETEK SÚLYA, SZEREPE A KISVÁLLALKOZÁSOK PIACI EREDMÉNYESSÉGÉBEN. Görög Ibolya c.főiskolai docens www.gprotokoll. ÜZLETI PROTOKOLL ÉS MARKETING ISMERETEK SÚLYA, SZEREPE A KISVÁLLALKOZÁSOK PIACI EREDMÉNYESSÉGÉBEN. Görög Ibolya c.főiskolai docens www.gprotokoll.hu MIÉRT KELL A PROTOKOLL?? A hitelesség feltétele: európaiság

Részletesebben

Protokoll ismeretek Diplomáciai protokoll

Protokoll ismeretek Diplomáciai protokoll Protokoll ismeretek Diplomáciai protokoll ILLEMTAN, PROTOKOLL, ETIKETT Illemtan: társadalmon belüli viselkedési szabályok (törvényeken, jogszabályokon felül is) Etikett: királyi udvarokban bevezetett szertartásrend

Részletesebben

Kiegészítő árjegyzék

Kiegészítő árjegyzék Kiegészítő árjegyzék Termék neve Kölcsönzési díj Foglaló Pótlás/Vételár Kaució 6 cm-es fehér cipő 2 000Ft 1 000Ft 6 000Ft 4 000Ft 7 cm-es fehér cipő 2 000Ft 1 000Ft 6 000Ft 4 000Ft 8 cm-es fehér cipő 2

Részletesebben

Kiegészítő árjegyzék

Kiegészítő árjegyzék Kiegészítő árjegyzék Termék neve Kölcsönzési díj Foglaló Pótlás/Vételár Kaució 6 cm-es fehér cipő 2 000Ft 1 000Ft 6 000Ft 4 000Ft 7 cm-es fehér cipő 2 000Ft 1 000Ft 6 000Ft 4 000Ft 8 cm-es fehér cipő 2

Részletesebben

Rendezvényszervezés módszertana

Rendezvényszervezés módszertana Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Rendezvényszervezés módszertana Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József egyetemi docens Előadó: Némediné

Részletesebben

MTáSZ Versenytánc Szakág Versenyszabályzat, 1. számú melléklet

MTáSZ Versenytánc Szakág Versenyszabályzat, 1. számú melléklet 1. sz. melléklet RUHASZABÁLYZAT HATÁLYOSSÁG ÉS ALKALMAZHATÓSÁG Ezen Ruhaszabályzat alkalmazandó minden WDSF versenytánc eseményen és minden MTáSZ versenyen. A WDSF Elnöksége fenntartja magának a jogot,

Részletesebben

Tantárgyi program. Kontaktórák száma: Elmélet: 1 Gyakorlat: 1 Összesen 2

Tantárgyi program. Kontaktórák száma: Elmélet: 1 Gyakorlat: 1 Összesen 2 Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Üzleti etikett és protokoll Tantárgy kódja: Tantárgy

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS MODERÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS MODERÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS MODERÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2015 A tételsor 1. Ön egy televíziós politikai vitaműsor vezetője. A meghívottak a legnagyobb hazai pártok vezetői.

Részletesebben

MINTA VIZSGAKÉRDÉSEK ÁLLAMI PROTOKOLL TÁRGYBÓL. 1. Hogyan következnek a terítéken a poharak a kés hegyétől a villa felé számolva?

MINTA VIZSGAKÉRDÉSEK ÁLLAMI PROTOKOLL TÁRGYBÓL. 1. Hogyan következnek a terítéken a poharak a kés hegyétől a villa felé számolva? MINTA VIZSGAKÉRDÉSEK ÁLLAMI PROTOKOLL TÁRGYBÓL ÉTKEZÉSEK TÉMAKÖR KÉRDÉSEI 1. Hogyan következnek a terítéken a poharak a kés hegyétől a villa felé számolva? a. (sörös), fehérboros, vörösboros, vizes b.

Részletesebben

ETIKAI KÓDEX. Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg krt.6.

ETIKAI KÓDEX. Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg krt.6. ETIKAI KÓDEX Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg krt.6. 2013 Etikai Kódex Az Etikai Kódex a mindennapi intézményi tevékenységhez szükséges erkölcsi felelősség kérdéseit tárgyalja. Normákat

Részletesebben

A HATÁRŐRSÉG NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGE AZ EURÓPAI UNIÓS CSATLAKOZÁS ÉS A SCHENGENI FELKÉSZÜLÉS TÜKRÉBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A PROTOKOLL-TEVÉKENYSÉGRE

A HATÁRŐRSÉG NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGE AZ EURÓPAI UNIÓS CSATLAKOZÁS ÉS A SCHENGENI FELKÉSZÜLÉS TÜKRÉBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A PROTOKOLL-TEVÉKENYSÉGRE ÁLTALÁNOS ZÁN KRISZTINA A HATÁRŐRSÉG NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGE AZ EURÓPAI UNIÓS CSATLAKOZÁS ÉS A SCHENGENI FELKÉSZÜLÉS TÜKRÉBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A PROTOKOLL-TEVÉKENYSÉGRE A stílus maga az ember. (Francia

Részletesebben

Delegációk fogadása. 2015. Szeptember 16. Kékesi Anna főhadnagy

Delegációk fogadása. 2015. Szeptember 16. Kékesi Anna főhadnagy Delegációk fogadása 2015. Szeptember 16. Kékesi Anna főhadnagy Témakörök Adminisztrációs kérdések Bemutatkozás Rendezvények, delegációk helye Delegációk fogadásával kapcsolatos feladatok Gyakorlati példák

Részletesebben

I.sz.melléklet RUHA SZABÁLYZAT

I.sz.melléklet RUHA SZABÁLYZAT I.sz.melléklet RUHA SZABÁLYZAT Hatályosság és Alkalmazhatóság Ezen Ruha Szabályzat alkalmazandó minden hazai rendezésű MTáSZ versenyen és minden IDSF versenytánc eseményen. Az IDSF Elnöksége fenntartja

Részletesebben

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány RENDEZVÉNYSZERVEZÉS Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány Disszemináció projekteredmények terjesztése projekttermékek terjesztése (új képzések, tantervek, tananyagok, taneszközök, stb.) projektmegvalósítás

Részletesebben

1. Meghívó jelentősége

1. Meghívó jelentősége Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1495-06 Marketing és PR ismeret Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1495-06/2 Marketing- és PR alapfogalmainak ismertetése,

Részletesebben

A MAGYAR ÉS AMERIKAI HIVATALOS RENDEZVÉNYEK EGYEZŐSÉGEI ÉS KÜLÖNBÖZŐSÉGEI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ÜZLETI KAPCSOLATOKRA

A MAGYAR ÉS AMERIKAI HIVATALOS RENDEZVÉNYEK EGYEZŐSÉGEI ÉS KÜLÖNBÖZŐSÉGEI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ÜZLETI KAPCSOLATOKRA Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLA NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Levelező tagozat Szakdiplomácia szakirány A MAGYAR ÉS AMERIKAI HIVATALOS RENDEZVÉNYEK EGYEZŐSÉGEI ÉS KÜLÖNBÖZŐSÉGEI, KÜLÖNÖS

Részletesebben

AZ ÜZLETI PROTOKOLL ÚTVESZTŐIBEN FELKÉSZÜLTEN ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN DR. ERDŐS ZSUZSANNA

AZ ÜZLETI PROTOKOLL ÚTVESZTŐIBEN FELKÉSZÜLTEN ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN DR. ERDŐS ZSUZSANNA AZ ÜZLETI PROTOKOLL ÚTVESZTŐIBEN FELKÉSZÜLTEN ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN DR. ERDŐS ZSUZSANNA ÖLTÖZZÜNK A SIKERHEZ! KÉT KÍSÉRLET ÖLTÖZZÜNK A SIKERHEZ! Nem a ruha teszi az embert, de elárulja! Női üzleti öltözék

Részletesebben

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Ni-Mo Art Bt. szervezésében megrendezésre kerülő, hat alkalomból álló előadás-sorozatunkról, amelynek címe:

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Ni-Mo Art Bt. szervezésében megrendezésre kerülő, hat alkalomból álló előadás-sorozatunkról, amelynek címe: Tisztelt Érdeklődő! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Ni-Mo Art Bt. szervezésében megrendezésre kerülő, hat alkalomból álló előadás-sorozatunkról, amelynek címe: PROTOKOLL, ETIKETT ELŐADÁSOK ÉS WORKSHOP

Részletesebben

J-SZP/10 szakács Írásbeli: 1429-06/1. Szóbeli 1428-06/1. Szóbeli 1464-06/1. Előkészítés Szóbeli 1464-06/2. Előkészítés Szóbeli

J-SZP/10 szakács Írásbeli: 1429-06/1. Szóbeli 1428-06/1. Szóbeli 1464-06/1. Előkészítés Szóbeli 1464-06/2. Előkészítés Szóbeli J-SZP/10 szakács Írásbeli: 1429-06/1. Ügyviteli tevékenységek végzése Szóbeli 1428-06/1. Biztonságvédelmi és minőség-biztosítási feladatok végzése Szóbeli 1464-06/1. Előkészítés Gazdálkodási számítások,

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Pincér szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése

Részletesebben

REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA VÁMOSPÉRCS-KISTÉRSÉGI EGÉSZSÉGÜGYI SZAKELLÁTÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA (a továbbiakban: Gazdálkodó) A jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a kapcsolódó

Részletesebben

I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS

I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS 4.1. Cím: Csapatépítő és együttműködést fejlesztő tréning A csoport tagjai tudatosan foglalkoznak a csoport állapotával, fejlődésével. Megtapasztalják saját és társaik szerepét

Részletesebben

G. 7. RENDEZVÉNY SZABÁLYZAT

G. 7. RENDEZVÉNY SZABÁLYZAT 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. G. 7. RENDEZVÉNY SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2006. március 9. Érvényes: 2006. január 1-től Változat: 1. Oldalak száma: 07. Tartalomjegyzék 1. Elrendelés... 3 2. Cél...

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG. REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG. REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben) MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG GÉPJÁRMŰVEK KÖLTSÉGELSZÁMOLÁSÁNAK 1.1.1.1. SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Hatályos: 2014. november 3.

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27.

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ Siófok, 2011. március 25-27. http://www.diamond-congress.hu/sejt2011 A Magyar Genetikusok Egyesülete és a Magyar Biológiai Társaság Sejt- és Fejlődésbiológiai

Részletesebben

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA 2011. január 11. Színház az egész világ - Drámapedagógiai műhely 2011. január 12. Természettudományokról másképp Természettudományi műhely 2011. január 13. Vissza a múltba

Részletesebben

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA. igazgató P.H. 1 REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA A Farkas Gyula Közoktatási Intézmény reprezentációs kiadások felosztásának,

Részletesebben

PINCÉR OKJ: 34 811 03 HELYI TANTERV

PINCÉR OKJ: 34 811 03 HELYI TANTERV PÉCSI KERESKEDELMI, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 7623 PÉCS, RÉT U. 10. :72/518-190 TELEFAX:72/512-749 http://kivisz.hu E-MAIL: INFO@KIVISZ.HU PINCÉR OKJ: 34 811 03 HELYI

Részletesebben

Nemzetközi hagyományok szerepe a XXI. századi protokollban, a protokoll oktatás mai helyzete

Nemzetközi hagyományok szerepe a XXI. századi protokollban, a protokoll oktatás mai helyzete Nemzetközi hagyományok szerepe a XXI. századi protokollban, a protokoll oktatás mai helyzete Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola konferenciája 2014. május 9. Budapest Vitaindító előadás Nagy József

Részletesebben

Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak

Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Back András 1 I. A Közszolgálati

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

kedvező áron többet BOMBA ÁR BOMBA ÁR mindennap! 2890 ft 2190 ft 1490 ft 1490 ft kevesebbért...

kedvező áron többet BOMBA ÁR BOMBA ÁR mindennap! 2890 ft 2190 ft 1490 ft 1490 ft kevesebbért... Őszi DIVAT kedvező áron többet kevesebbért... mindennap! mellény nőknek, műszőrméből, fekete vagy rózsaszín színben, S L blúz nőknek, divatos széles ujjakkal, rózsaszínben, BOMBA ÁR leggings nőknek, kockás

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT

REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT Érvényes: 2017. augusztus 16-tól TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rész. 3 1. A szabályzat célja...3 2. A szabályzat hatálya...3 3. Értelmező rendelkezések...3 II. A reprezentációra

Részletesebben

Szatymaz Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának. K ö z s z o l g á l a t i S z a b á l y z a t a

Szatymaz Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának. K ö z s z o l g á l a t i S z a b á l y z a t a Szatymaz Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának K ö z s z o l g á l a t i S z a b á l y z a t a A köztisztviselők jogállásáról szóló módosított 1992. évi XXIII. törvény /KTV/ előírásainak megfelelően

Részletesebben

8-6 hónappal elõtte. A jegygyûrûket közösen kiválasztani és megrendelni, amennyiben az még nem történt meg. Bejelentkezni a polgármesteri hivatalba.

8-6 hónappal elõtte. A jegygyûrûket közösen kiválasztani és megrendelni, amennyiben az még nem történt meg. Bejelentkezni a polgármesteri hivatalba. Amíg az ember a saját bõrén nem tapasztalja mennyi utánajárást, idõt és szervezést igényel egy esküvõ megszervezése, addig el sem tudja képzelni mennyi feladat vár azokra, akik úgy döntenek, összekötik

Részletesebben

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek Ez úgy igaz, ahogy hiszitek a mese vers szerepe a személyiségfejlődésben, a társas kapcsolatok alakulásában Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők XXII. Országos Szakmai Konferenciája DEBRECEN, 04. 06. 9-. P

Részletesebben

Maison Martin Margiela With H&M LADIES N 1. Paplankabát: Tükörgömbös legging: Plexi telitalpú cipő:

Maison Martin Margiela With H&M LADIES N 1. Paplankabát: Tükörgömbös legging: Plexi telitalpú cipő: LADIES N 1 Paplankabát: 69990 Tükörgömbös legging: 9990 Plexi telitalpú cipő: 59990 LADIES N 2 Body bevarrt melltartóval: 9990 Túlméretezett farmer: 14990 Cukorka ékszertáska: 12990 LADIES N 3 Túlméretezett

Részletesebben

Rendezvények. Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése. partnerek vagyunk! Hungary CONVENTION & TRAVEL

Rendezvények. Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése. partnerek vagyunk! Hungary CONVENTION & TRAVEL Rendezvények Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése partnerek vagyunk! C&T CONVENTION & TRAVEL Hungary Tisztelt Partnerünk! Fő profilunk, a kongresszusok, konferenciák, szimpóziumok és kulturális

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

70/2012. (XII. 14.) BM rendelet

70/2012. (XII. 14.) BM rendelet - 1 - a rendészeti feladatokat ellátó személyek, valamint a fegyveres biztonsági őrök ruházati ellátására vonatkozó részletes szabályokról Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről,

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓ FELHASZÁNÁLÁSAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA Dunaújváros

A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓ FELHASZÁNÁLÁSAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA Dunaújváros A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓ FELHASZÁNÁLÁSAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK 2014. Dunaújváros 1. kiadás 0. módosítás 2 (6). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 51-2013/2014.(2014.04.01.) határozatával

Részletesebben

1. Köszönés szabályai:

1. Köszönés szabályai: Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1495-06 Marketing és PR ismeret Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1495-06/2 Marketing- és PR alapfogalmainak ismertetése,

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 51/2016. (XII. 16.) önkormányzati rendelete

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 51/2016. (XII. 16.) önkormányzati rendelete Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 51/2016. (XII. 16.) önkormányzati rendelete az egyes anyakönyvi események engedélyezéséről és az alkalmazott szolgáltatási díjakról, valamint a családi események

Részletesebben

2006. 01. 31. Báli divat, báli körkép 2006. Jálics Petra Nõk Lapja Cafe

2006. 01. 31. Báli divat, báli körkép 2006. Jálics Petra Nõk Lapja Cafe 2006. 01. 31. Báli divat, báli körkép 2006 Jálics Petra Nõk Lapja Cafe Február a farsang hava, a bálok ideje. A következő hetekben egymást érik a különböző táncos rendezvények. Lássuk, milyen idén a divatos

Részletesebben

Esküvő. Év: Hónap: Nap: megvalositas.blog.hu. Képek: freepik.com

Esküvő. Év: Hónap: Nap: megvalositas.blog.hu. Képek: freepik.com Esküvő és Év: Hónap: Nap: Képek: freepik.com Menyasszony vendégei Vendéglista 1 31 61 2 32 62 3 33 63 4 34 64 5 35 65 6 36 66 7 37 67 8 38 68 9 39 69 10 40 70 11 41 71 12 42 72 13 43 73 14 44 74 15 45

Részletesebben

PROTOKOLL ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szent István Egyetem

PROTOKOLL ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szent István Egyetem PROTOKOLL ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZÉS Szent István Egyetem 1 A RENDEZVÉNYSZERVEZÉS FOGALMA A rendezvényszervezés előre meghatározott célból (társadalmi, tudományos, szakmai, kul-turális, sport, egyéb) adott

Részletesebben

Tanmenet a 9. osztály viselkedéskultúra tantárgyának tanításához

Tanmenet a 9. osztály viselkedéskultúra tantárgyának tanításához Tanmenet a 9. osztály viselkedéskultúra tantárgyának tanításához A tanítási cikl. óra Új fogalmak (nevek stb.) Tanítási óra anyaga sorszáma 1. 1-2. Szerepelvárások (M) Viselkedés magatartás kultúra Az

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése Népművelők Vándorgyűlése Miskolc, 2007. november 29 december 1. Konferencia helyszíne: Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.) Szekcióülések helyszíne: Művészetek

Részletesebben

Reprezentációs kiadások felosztásának, teljesítésének, és elszámolásának szabályzata

Reprezentációs kiadások felosztásának, teljesítésének, és elszámolásának szabályzata MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont Reprezentációs kiadások felosztásának, teljesítésének, és elszámolásának szabályzata Martonvásár, 2012. augusztus 31. Bedő Zoltán főigazgató 0 A

Részletesebben

A belügyminiszter../2012. ( ) BM rendelete. a rendészeti feladatokat ellátó személyek ruházati ellátására vonatkozó részletes szabályokról

A belügyminiszter../2012. ( ) BM rendelete. a rendészeti feladatokat ellátó személyek ruházati ellátására vonatkozó részletes szabályokról 1 A belügyminiszter./2012. ( ) BM rendelete a rendészeti feladatokat ellátó személyek ruházati ellátására vonatkozó részletes szabályokról Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről,

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az

Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Meghívó A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Út a megújuló világ felé Magyar-Indiai Gazdasági Együttműködési Konferencia elnevezésű

Részletesebben

Szerző: Kovács Krisztina Lektor: Hidasi Judit TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 INFORMÁCIÓ - TUDÁS ÉRVÉNYESÜLÉS

Szerző: Kovács Krisztina Lektor: Hidasi Judit TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 INFORMÁCIÓ - TUDÁS ÉRVÉNYESÜLÉS Nemzetközi kommunikáció. II. unit Diplomáciatörténet, nemzetközi protokoll és etikett. Szerző: Kovács Krisztina Lektor: Hidasi Judit Bevezető Ebben az elektronikus tananyagban ön megismerkedhet a viselkedési

Részletesebben

FÉRFI FELSŐRUHÁZATI KONFEKCIÓÁRUK VÁLASZTÉKA

FÉRFI FELSŐRUHÁZATI KONFEKCIÓÁRUK VÁLASZTÉKA FÉRFI FELSŐRUHÁZATI KONFEKCIÓÁRUK VÁLASZTÉKA Bodor Éva Áruismeret jegyzete alapján Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Öltöny Az öltöny azonos színű és mintázatú anyagból készült zakó, nadrág és mellény

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT RENDEZVÉNY NEVE HELYSZÍN AZ MDT HÁZIORVOSI MUNKACSOPORT VII. TOVÁBBKÉPZŐ KONFERENCIÁJA Novotel Budapest Centrum**** IDŐPONT 2017. november 10-11. RENDEZVÉNY HONLAPJA http://stand-art.hu/mdtcsm2017 S T

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN 2015 C Főépület C épület 1. emeleti terasz Kilátás a Kupolából Múzeumunk a műtárgyvédelmi szempontoknak megfelelő és a helyszínhez

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA TURISZTIKA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA TURISZTIKA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER TURISZTIKA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER. tétel Témakör: A turizmus elmélete, a turizmus alapjai, alapfogalmai, tendenciái A turizmus fogalma,

Részletesebben

1495-06/2 MARKETING- ÉS PR ALAPFOGALMAINAK ISMERTETÉSE, ÜZLETI ALKALMAZÁSA, ETIKETT ÉS PROTOKOLL ISMERETEK

1495-06/2 MARKETING- ÉS PR ALAPFOGALMAINAK ISMERTETÉSE, ÜZLETI ALKALMAZÁSA, ETIKETT ÉS PROTOKOLL ISMERETEK 1495-06 MARKETING ÉS PR ISMERET 1495-06/2 MARKETING- ÉS PR ALAPFOGALMAINAK ISMERTETÉSE, ÜZLETI ALKALMAZÁSA, ETIKETT ÉS PROTOKOLL ISMERETEK A marketing és PR alapismeretek alkalmazása vizsgafeladat jellemzője:

Részletesebben

Délnyugat - Magyarország legnagyobb kínálatával várjuk mindazon nõket és már a férfiakat

Délnyugat - Magyarország legnagyobb kínálatával várjuk mindazon nõket és már a férfiakat A z Elizabeth N. Divatházban elkészítettük a 2006-os év újmodelljeit. A jövõ év slágere lesz a gyûrt orgonából és gyûrt szaténból készült ruhák és ugyan ebbõl az anyagból készült férfiöltönyök. A Divatház

Részletesebben

Az esküvői forgatókönyv. Az esküvő felépítése és az esküvői forgatókönyv az esküvői fotós szemszögéből

Az esküvői forgatókönyv. Az esküvő felépítése és az esküvői forgatókönyv az esküvői fotós szemszögéből Az esküvői forgatókönyv Az esküvő felépítése és az esküvői forgatókönyv az esküvői fotós szemszögéből A forgatókönyv Az esküvő lebonyolításának részletes logisztikai ütemterve Az esküvő folyamatának részletes

Részletesebben

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán 6. b Meglátogattuk Barkóczi Sándorné Juliska nénit, aki a város legidősebb lakója. Ő még jól emlékszik a régi szokásokra és viseletekre, emlékeit szívesen megosztotta

Részletesebben

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére BUDAPEST Köves u. 1. 1204 Tárgy: EMVIO Szakmai nap 2018. rendezvény meghívó Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Törökné

Részletesebben

IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND

IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye Őszi Fény Integrált Gondozási Központ 1046. Budapest, Tungsram u. 9. Tel: 230-5363 Fax: 370-4179 E-mail: oszifeny@ujpestszi. hu IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND A házirend

Részletesebben

Magyar joganyagok - 70/2012. (XII. 14.) BM rendelet - a rendészeti feladatokat ellátó 2. oldal (5) A rendészeti feladatokat ellátó személy hímzett azo

Magyar joganyagok - 70/2012. (XII. 14.) BM rendelet - a rendészeti feladatokat ellátó 2. oldal (5) A rendészeti feladatokat ellátó személy hímzett azo Magyar joganyagok - 70/2012. (XII. 14.) BM rendelet - a rendészeti feladatokat ellátó 1. oldal 70/2012. (XII. 14.) BM rendelet a rendészeti feladatokat ellátó személyek, valamint a fegyveres biztonsági

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA. REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA (a Szervezeti és működési szabályzat 17. sz. melléklete)

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA. REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA (a Szervezeti és működési szabályzat 17. sz. melléklete) NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA (a Szervezeti és működési szabályzat 17. sz. melléklete) Elfogadva: 2013. július 23., hatályba lép: 2013. július 25-én Módosítva: 2015. március

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK MINTATÉTEL 1. tétel Egy kiállítás megszervezésével bízzák meg Önt. Ismertesse az ezzel kapcsolatos feladatait, az alábbi

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1.oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. Brüsszeli tanulmány- és lobbiút 2.oldal UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. A Konsilo Kft. és a TGG & Partners május elején tanulmányi

Részletesebben

Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink!

Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink! Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink! 2019. október 3-5-ig a Bethesda Gyermekkórház szervezésében kerül megrendezésre a Magyar Gyermekorvosok Társaságának országos Nagygyűlése. A korábbi évekhez hasonlóan

Részletesebben

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja:

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja: KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy: EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) önkéntesek nem-formális tanulási folyamatát támogató képzések, találkozók: - Megérkezés utáni képzés (2 alkalom) - Félidős értékelő találkozó (2

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK. Levelező tagozat

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK. Levelező tagozat Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Levelező tagozat Szakdiplomácia szakirány ÜZLETI PROTOKOLL Készítette: Sóvágó Ilona Budapest,

Részletesebben

Etikai Kódex. a Pannon Filharmonikusok vezetősége, zenekari művészei és menedzsmentje számára. Felelős kiadó: Horváth Zsolt Pécs, 2011. augusztus 24.

Etikai Kódex. a Pannon Filharmonikusok vezetősége, zenekari művészei és menedzsmentje számára. Felelős kiadó: Horváth Zsolt Pécs, 2011. augusztus 24. Etikai Kódex a Pannon Filharmonikusok vezetősége, zenekari művészei és menedzsmentje számára Felelős kiadó: Horváth Zsolt Pécs, 2011. augusztus 24. Pannon Filharmonikusok-Pécs Tartalomjegyzék Az Etikai

Részletesebben

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, Tel:

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, Tel: 1 CLUB MED FINOLHU VILLAS 5 csillagos luxus minőség. Észak Male atoll, 40 perces privát gyorshajó transzfer a reptértől a szállodáig. A sziget déli része kizárólag az ott nyaralóknak van fenntartva. Ezen

Részletesebben

Zöld rendezvényszervezés

Zöld rendezvényszervezés Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld rendezvényekről szóló tájékoztatója A zöld rendezvények néhány szóban A zöld rendezvények erősítik, demonstrálják a házigazda szervezet fenntarthatóság

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT RENDEZVÉNY NEVE A Magyar Gyermekorvosok Társasága Délmagyarországi Decentrum Tudományos Ülése HELYSZÍN Alföld Gyöngye Hotel és Konferenciaközpont, Gyopárosfürdő IDŐPONT 2017. április 28-29. RENDEZVÉNY

Részletesebben

Kommunikáció. - van (ár) konfliktus - nincs konfliktus, baráti kör

Kommunikáció. - van (ár) konfliktus - nincs konfliktus, baráti kör Kommunikáció Hilliner Zsuzsanna Kommunikáció: latin eredetű szó, kapcsolatteremtés Tanár adó Diák vevő Az arcon reakció jelenik meg mogorva, komor, mosoly visszacsatolás Különböző módok: 1. verbális (szóbeliség)

Részletesebben

A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2008. A Beethoven Általános Iskola házirendje Az iskola valamennyi tanulója a beiratkozás napjától; első évfolyamon a beíratást követő tanév első tanítási napjától

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezetének Továbbképző Konferenciája Helyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. Időpont: 2016. január 16 17. (Szombat Vasárnap) KIÁLLÍTÓI

Részletesebben

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15 XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS 2013. május 13-14-15 (hétfő kedd - szerda) Balatonfüred, FLAMINGÓ WELLNESS és KONFERENCIA HOTEL **** A konferencia mottója: Ötlettől a megvalósításig tények,

Részletesebben

Az esküvő pontos dátumának kitűzése: Lehetséges időpont:... Pontos dátum:... Döntés: legyen templomi esküvő is? Igen:... Nem:...

Az esküvő pontos dátumának kitűzése: Lehetséges időpont:... Pontos dátum:... Döntés: legyen templomi esküvő is? Igen:... Nem:... ESKÜVŐI FELADATOK LISTÁJA NÉHÁNY HÓNAPPAL AZ ESKÜVŐ ELŐTT: Az esküvő pontos dátumának kitűzése:... Pontos dátum:... Döntés: legyen templomi esküvő is? Igen:... Nem:... Megbeszélni, ki legyen a tanú, és

Részletesebben

9. WBPF EURÓPA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

9. WBPF EURÓPA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 9. WBPF EURÓPA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2018. MÁJUS 25-27. SZLOVÁKIA, SOMORJA, X-BIONIC SPHERE 1 SZERVEZŐK WBPF SZLOVÁKIA: Méry Zoltán elnök Lisa Kocsisová főtitkár RENDEZVÉNY HELYSZÍN Az X-BIONIC a sport,

Részletesebben

Zöld rendezvényszervezés

Zöld rendezvényszervezés zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft zöld rendezvényekről szóló tájékoztatójának kivonata A zöld rendezvények néhány szóban

Részletesebben

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK FELOSZTÁSÁNAK, AZOK TELJESÍTÉSÉNEK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA SOPRON 2010 TARTALOMJEGYZÉK A szabályzat hatálya... 3 A szabályzat célja... 3 Értelmező

Részletesebben

Talán sokan meglepődnek rajta, de az etikett szabályai szerint nem mindig kell előre engedni a hölgyeket. Így például:

Talán sokan meglepődnek rajta, de az etikett szabályai szerint nem mindig kell előre engedni a hölgyeket. Így például: Az etikett egyszerű szabályai 1. Mikor első a férfi és mikor nem? Talán sokan meglepődnek rajta, de az etikett szabályai szerint nem mindig kell előre engedni a hölgyeket. Így például: Ha a lépcsőn nem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 40.253-6/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 28- án, a Sopron, Ferenczy János u. 2. szám alatt tartott rendkívüli

Részletesebben