2016. januári jogszabályváltozások. Összeállította: Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő
|
|
- Ida Sipos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2016. januári jogszabályváltozások Összeállította: Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő
2 FIGYELEM! A továbbiakban igyekeztem röviden összefoglalni és némileg csoportosítani a változásokat. Az összefoglaló az általam lényegesnek tekintett elemeket emeli ki, igyekeztem átfogó képet adni, de nem biztos, hogy minden apró részletre kitérek. Az egyes részleteket nem mindenhol idézem szó szerint, de mindig hivatkozom a pontos joghelyre. A könnyebb érthetőség kedvéért kisebb értelmezésekbe is bocsátkoztam, ezek egyéni véleménynek tekintendők. Az összefoglaló célja, hogy felhívja a figyelmet a változásokra, és hogy segítsen az eligazodásban. A jogszabályok egyéni tanulmányozását, alapos ismeretét nem helyettesíti.
3 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (Nkt.)
4 6. és 38. Új (2a) bekezdéssel egészült ki az érettségiről szóló 6. paragrafus, melynek értelmében aki már szerzett államilag elismert szakképesítést, és szakközépiskolában kíván érettségizni, annak nem kell vizsgát tennie választható tantárgyból. Ugyancsak az érettségit érinti a 38. (7) bekezdésének változása. Ebben a vizsgabizottság döntése elleni fellebbezés szabályai lettek pontosabbak, részletesebbek.
5 36. A 36. (4) bekezdés i) pontja hatályát vesztette. Így a 60. (2) bekezdés b) pontjában megadott korhatár (amikortól csak felnőttoktatásban lehet részt venni) a katonai szakképesítést adó intézmény esetében is 25 év lett (21 helyett)
6 44. Az új (2a) bekezdés szerint a kormányhivatal és a járási hivatal közvetlenül hozzáférhet a feladatellátását érintő KIR adatokhoz.
7 46. és 63. Ebben a két -ban a diákigazolvány és a pedagógus igazolvány igénylésére és kiadására vonatkozó szabályok módosultak és bővültek. A részletezésükhöz külön bemutató kellene, mindenképpen érdemes részletesen tanulmányoznia annak, aki ezekkel foglalkozik.
8 65. és 96. A (9) bekezdés új c) pontja és az új (9a) bekezdés arról szól, hogy a pedagógus életpálya egyes elemeit (főleg illetményre és pótlékra vonatkozó előírásokat) hogyan kell alkalmazni a Gyvtv. Hatálya alá tartozó intézmények pedagógusai esetében. Az új (9b) bekezdés az előmeneteli rendszert kiterjeszti az egységes óvoda bölcsőde intézményben felső fokú végzettséggel dolgozó nevelőkre. Róluk szól a 96. új (21a) és (21b) bekezdése is, amelyek szerint az új besorolás miatt nem lehet alacsonyabb az illetményük az eddiginél.
9 82. Hatályát vesztette a (10)-(12) bekezdés. Ezek arról szóltak, hogy a köznevelési szakértői tevékenység engedélyezésekor a szükséges feltételeket milyen eljárással kell ellenőrizni. (Lehet, hogy ezek a szabályok egy rendeletbe kerültek át, én nem találtam.)
10 96. A (3) bekezdés módosult. Eszerint a bekezdésben felsorolt engedélyezési eljárások (pl. működési engedély, pedagógus továbbképzés, tankönyv ) határideje egységesen 4 hónap lett. Az új (3b) bekezdés szerint az eljárást érintő büntetőeljárás esetén az eljárás felfüggeszthető.
11 99/E. Új paragrafus, ami szeptember 1-től megszünteti az egységes óvoda-bölcsőde intézménytípust. Helyette óvodában vagy gyermekjóléti alapellátás keretében szervezett, napközbeni ellátást biztosító intézményben, vagy ilyen feladatot ellátó többcélú intézményben lehetnek a gyerekek.
12 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról (Nkt.vhr.)
13 29. Az (1) bekezdésben megadott határidő módosult. Eszerint a jegyző a HHH gyerekekre vonatkozó adatokat már nem október 31-ig, hanem november 30-ig továbbítja a kormányhivatalnak.
14 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról (Műk.r.)
15 148. Az (1) bekezdés módosult. Az új szöveg szerint a tanfelügyelethez nem szükséges a teljes portfólió feltöltése, csak a tanfelügyelet során forrásként használt részeké. Ezeket a rendelet fel is sorolja: Szakmai önéletrajz Intézményi környezet bemutatása Szakmai életút értékelése Ha az ellenőrzés a feltöltéshez (nov.30) képest a következő tanévre esik, a dokumentumok módosíthatók.
16 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról (Épr)
17 1., 17/A., 36/A. és 39/J. Az 1. (4) bekezdése a rendelet hatályát kiterjeszti az egységes óvoda-bölcsődében felső fokú végzettséggel dolgozó nevelőkre is. Ennek megfelelően kiegészült a rájuk vonatkozó részekkel a 17/A. : Az új (2a) bekezdés rendezi az ilyen szakértők/szaktanácsadók munkaidő-kedvezményét. Rájuk is vonatkozik a 17/A. (8) bekezdés Az új 36/A. rendelkezik arról, hogy hogyan válhatnak pályázat keretében soron kívül Mesterpedagógussá (szakértői vagy szaktanácsadói képzés). Az új 39/J. tartalmazza a besorolásuk szabályait.
18 8. A 8. (1) bekezdés d) pontjának módosulása a minősítési eljárást érinti: A pedagógusnak a bizottság által előre feltett kérdéseket már nem a védés előtt legkésőbb 7 nappal, hanem a védés előtt legkésőbb 5 nappal kell megkapnia. Megjegyzés: Az informatikai támogató rendszer egyelőre még a 7 napos határidőt adja meg a szakértőknek, eszerint zajlanak az eljárások.
19 12/A. Régi-új rendelkezés a minősítési és tanfelügyeleti eljárásban résztvevő szakértők, és a szaktanácsadók költségtérítéséről. Eszerint alkalmanként legfeljebb 10e Ft lehet a költségtérítés, amit bizonylattal kell igazolni. Megjegyzés: A költségtérítés igénylésének módjáról az OH tájékoztatót küldött, aszerint kell eljárni.
20 16. A nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlékra jogosultság szabályai változtak a (8) bekezdésben. A változás annyi, hogy eltűnt az ide nem értve a jelentős munkanélküliséggel sújtott településeket kitétel. Vagyis ha olyan településen dolgozik a pedagógus, amelyik a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló kormányrendelettel kiadott jegyzékben a kedvezményezett települések között szerepel, akkor jár a pótlék.
21 4. melléklet A sorban a szabadidő-szervező vagy iskolai szociális munkás vagy gyermek- és ifjúságvédelmi felelős finanszírozott létszámának meghatározására vonatkozó kritérium változott. A létszám meghatározásának alapja már nem a HHH, hanem a HH gyermekek, tanulók száma.
A 20/2012. EMMI rendelet változásai szeptember 1-től
A 20/2012. EMMI rendelet változásai 2016. szeptember 1-től Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú
Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu OM: 031 083 A Debreceni
Dr. Kovácsné Sütő Irma mesterpedagógus szakértő:( pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógusminősítés)
A pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítés szakterületre vonatkozó, a szakértői feladatokhoz kapcsolódó jogszabályváltozások Dr. Kovácsné Sütő Irma mesterpedagógus szakértő:(
A Kormány. /2017. (.) Korm. rendelete
A Kormány /2017. (.) Korm. rendelete a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013.
A 326/2013 Korm. rendelet legújabb módosítása (2015. szeptember 9.) Összeállította: Szakál Ferenc Pál
A 326/2013 Korm. rendelet legújabb módosítása (2015. szeptember 9.) Összeállította: Szakál Ferenc Pál FIGYELEM! A továbbiakban igyekeztem röviden összefoglalni és némileg csoportosítani a változásokat.
EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, február 21.
EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, 2017. február 21. Szaktanácsadás segítség, támogatás, támasz, segítségnyújtás, (be)biztosítás közreműködés, segédeszköz, megsegítés Nem alá-főlé rendelt
Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban
Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI ELLENŐRZÉSRE ÉS INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSRE ÉPÜLŐ INTÉZMÉNYI MINŐSÉGFEJLESZTÉS Salgótarján, 2014, szeptember 29. 1 Köznevelés - fejlesztési projektek
Óvodai nevelő munkát érintő jogszabályok gyűjteménye
Óvodai nevelő munkát érintő jogszabályok gyűjteménye 2016.08.02-án MÓDOSÍTOTT Összeállította: Aranyosiné Borsodi Éva kistérségi tanügy-igazgatási szakértő http://aranyoskozszolg.ininet.hu segedanyag.aranyosine@gmail.com
A pedagógusok előmeneteli rendszere a 2014/2015-ös tanévben. Emberi Erőforrások Minisztériuma
A pedagógusok előmeneteli rendszere a 2014/2015-ös tanévben Emberi Erőforrások Minisztériuma EU-s ajánlások Európai Bizottság: A többi közalkalmazott és a magánszektorban dolgozók fizetéséhez viszonyított
ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Kolozsvár Utcai Általános Iskola Budapest, 2015. szeptember 1. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012
A tanfelügyelet és a pedagógusminősítés jogszabályi hátterének változásai
A tanfelügyelet és a pedagógusminősítés jogszabályi hátterének változásai 2015. július 22. Deák Varga Kinga pedagógiai szakértő, szaktanácsadó kinga.deakvarga@lutheran.hu Kit érint? Pedagógus Önértékelés
A pedagógusminősítési, tanfelügyeleti, szaktanácsadói rendszer a 2014/2015-ös tanévben
A pedagógusminősítési, tanfelügyeleti, szaktanácsadói rendszer a 2014/2015-ös tanévben Pedagógusok előmeneteli rendszere 2015. január 1-jétől a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak
A 326/2013 Korm. rendelet 2017 novemberi változásai 1.0*
A 326/2013 Korm. rendelet 2017 novemberi változásai 1.0* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról A Kormány
OM: A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. számú melléklet Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@bolyai-debrecen.sulinet.hu
Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat A TAGINTÉZMÉNY ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERVE
Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat (2700, Cegléd Buzogány utca 23.) OM száma: 202802 A TAGINTÉZMÉNY ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERVE Cegléd 2015/2016. Bevezető 1. Az Intézményi Önértékelési Éves Terv (IÖÉT) elkészítésének
2347 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY évi 9. szám
2347 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2018. évi 9. szám Pályázati felhívás pedagógus- és egyéb álláshely betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen a benyújtási határidőkkel,
Változások követése az óvodák működését érintő szabályozásban Frissített jogszabályi kisokos óvodáknak ( )
Rozmis Attiláné Változások követése az óvodák működését érintő szabályozásban Frissített jogszabályi kisokos óvodáknak (2015.09.01.) Az elmúlt és az idei évben több ponton is megváltozott a köznevelést
A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében
A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1.
A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1. SZABÁLYOZÁS a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 64. a nevelési-oktatási intézmények működéséről
2. Az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet módosítása (R2)
A Kormány 1. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosítása (R1) 2. Az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet módosítása
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére. Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések
4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések
PEDAGÓGIAI SZAKMAI ELLENŐRZÉS
20/2012.EMMI rendelet PEDAGÓGIAI SZAKMAI ELLENŐRZÉS 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 87. (1) Az oktatásért felelős miniszter működteti az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszerét.
20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet
Szakál Ferenc Pál 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet A 145. (1) bekezdésben a tanfelügyeleti ellenőrzés alapvető szempontjai között megjelent az önértékelés. A további (2)-(4) bekezdések meghatározzák az
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat 2017 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87. ) 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények
Előterjesztés a Képviselő-testület február 18-án tartandó ülésére
Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. február 18-án tartandó ülésére Javaslat Polgár Város Önkormányzata intézményeinek Szervezeti és Működési Szabályzatai módosítására Előterjesztő: Tóth József
A Kormány /2014. ( ) Korm. rendelete
1 A Kormány /2014. ( ) Korm. rendelete a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló
Jogszabályváltozások január
Jogszabályváltozások 2017. január 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 193. (21) 53/2016. (XII. 29.) EMMI rendelet - 2017. január 1 jétől: az intézményi önértékelés pedagógusra,.vonatkozó részeit legkésőbb
1. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosítása
14756 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 149. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelete egyes köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány a nemzeti köznevelésről
TANÉVKEZDŐ KIADVÁNY. - kivonat. III. A pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatos fontosabb szabályok
TANÉVKEZDŐ KIADVÁNY Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságának tanévkezdést támogató szakmai anyaga a 2015/2016. tanévre - kivonat III. A pedagógus előmeneteli rendszerrel
A pedagógusminősítés rendszerének bevezetése, mérföldkövei
A pedagógusminősítés rendszerének bevezetése, mérföldkövei Szakmai tanévnyitó Budapest 2014. augusztus 26. Pósfai Péter elnök A) A tanfelügyeleti rendszer A tanfelügyelet és a pedagógusminősítés kapcsolata:
T á j é k o z t a t ó. Negyedik rész. VII. A Mesterpedagógusokra vonatkozó új szabályozás
T á j é k o z t a t ó a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII.
A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú
Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu A Debreceni Bolyai János
ELŐMENETELI RENDSZER Gyakornoktól a Mesterpedagógus, Kutatótanár fokozatig Budapest, november 14.
ELŐMENETELI RENDSZER Gyakornoktól a Mesterpedagógus, Kutatótanár fokozatig Budapest, 2015. november 14. TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA Látni, amit mindenki lát, és azt gondolni róla,
Hatályba lépés 2014.11.05.!
A Kormány 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelete egyes köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról Intézményvezetői segédanyag A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.
A Kormány 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelete egyes gyermekvédelmi és köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról
27034 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 202. szám 5. melléklet a 417/2015. (XII. 23.) Korm. rendelethez 1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. melléklet 31. pontjában a Gyermekgondozási
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI
Általános iskolai nevelő-oktató munkát érintő jogszabályok gyűjteménye a márciusától hatályos
ÁLTALÁNOS ISKOLA Általános iskolai nevelő-oktató munkát érintő jogszabályok gyűjteménye a 2016. márciusától hatályos jogszabályok alapján A megrendelő által történő felhasználásra. Jogszabályi háttér:
A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA
A KKZKÁI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 1. Az önértékelés alapját képező szabályok Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
TÁMOP 3.1.5/12-2012 - 0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. Minősítés lépésről lépésre
TÁMOP 3.1.5/12-2012 - 0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA Minősítés lépésről lépésre Fokozatok Mikor? Hogyan? A minősítés lépései Felkészülés az e-portfólióvédésre Óra/foglalkozás megtartása Jelentkezés, E-portfólió
Keszthely, február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet
Keszthely, 2014. február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet istvan.szabo@emmi.gov.hu 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről szóló törvény 20/2012 (VIII. 31.) kormányrendelet
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére
10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Gyermekvilág Óvoda igazgatói állásának betöltésére
Aktualitások az óvodai intézményi működésben
Aktualitások az óvodai intézményi működésben 1 Európai kitekintés EU 2020 Stratégia 95% Hazai sikerek 95,2% Pályázatok 9200 Életkor Létszám arány 2010 Létszám arány 2016-2017 3 éves 74,1% 84% 2 Óvodai
A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről
A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről Szabó Diána Oktatási és Közművelődési Osztályvezető Hatósági ellenőrzések megállapításai
Tanfelügyelettel kapcsolatos előzetes feladatok - intézményvezetők
Tanfelügyelettel kapcsolatos előzetes feladatok - intézményvezetők Antalné Nyárádi E. Csilla intézményfejlesztési referens Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ 2016. november 17. A
Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai
Köznevelési törvény A hatályba lépés fontosabb dátumai 2012. szeptember 1. Ekkor lép hatályba a nemzeti köznevelésről szóló törvény, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre.
Országos Pedagógiai - Szakmai Ellenőrzés. Mesterpedagógusok II. Szabadegyeteme Sonkád
Országos Pedagógiai - Szakmai Ellenőrzés Mesterpedagógusok II. Szabadegyeteme Sonkád 2016.06.30.-07.03. Galambos Zsuzsanna Székesfehérvári POK főosztályvezető Jogszabályban előírt feladatok Pedagógiai
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a szaktanácsadói tevékenység végzésére irányuló
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a szaktanácsadói tevékenység végzésére irányuló pedagógustovábbképzésre, valamint Mesterpedagógus fokozat elérését célzó minősítési eljárásra való jelentkezés során benyújtandó személyi
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,
Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2014/2015-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2014/2015-ös tanév munkatervének elkészítése különösen az
Nemzetközi kitekintés Kompetencia fogalma, a kompetencia alapú képzés új vonásai a hazai gyakorlatban.a pedagógusok kompetenciáinak értelmezése, az
Nemzetközi kitekintés Kompetencia fogalma, a kompetencia alapú képzés új vonásai a hazai gyakorlatban.a pedagógusok kompetenciáinak értelmezése, az egyes kompetenciák tartalma, a kompetenciák fejlődési
Őszi Pedagógiai Napok Elnöki köszöntő
Őszi Pedagógiai Napok Elnöki köszöntő Budapest, 2016. november 14. Dr. Maruzsa Zoltán elnök Oktatási Hivatal Fontosabb feladataink a 2016/2017 tanév során Érettségi vizsga, középfokú felvételi eljárás
ÚTITÁRSAK. Pedagógusokat segítő szerepek
ÚTITÁRSAK Pedagógusokat segítő szerepek TÉMACSOPORTOK Rövid, bevezető témák 1. Jogszabályi háttér 2. Életpálya szakaszai 3. A rendszer bevezetése 4. Értékelési rendszer 5. TÁMOP Segítő, értékelő szerepek
Reformáció az oktatásban Oktatás a reformációban Evangélikus tanévnyitó konferencia
Reformáció az oktatásban Oktatás a reformációban Evangélikus tanévnyitó konferencia A PEDAGÓGUS ÉLETPÁLYA A PEDAGÓGUS ÉLETPÁLYA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI 2016. augusztus 27. Aszód Szikora Ágnes Jelenlegi életpálya
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Az óvoda megnevezése:
Kodolányi János Főiskola Budapest
Kodolányi János Főiskola Budapest PEDAGÓGUS PÁLYA AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY TÜKRÉBEN Bella Tibor 2013. Június 7. Jogszabályok A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény Pedagógusképzés Nemzeti
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
Osztályfőnökök szakmai napja Budapest,
Osztályfőnökök szakmai napja Budapest, 2017.03.02. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Pedagógusok felkészítése a pedagógusminősítési szakértői feladatok ellátására blended képzés
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Pedagógusok felkészítése a pedagógusminősítési szakértői feladatok ellátására blended képzés és a Pedagógusok felkészítése az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben szakértői feladatok
... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére
... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat
5228 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY évi 17. szám
5228 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 17. szám Pályázati felhívás pedagógus- és egyéb álláshely betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen a benyújtási határidőkkel,
EGYSÉGES ELVEK SZERINT SZERVEZETT PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS EZEK TAPASZTALATAI. Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes
EGYSÉGES ELVEK SZERINT SZERVEZETT PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS EZEK TAPASZTALATAI Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Amiről szó lesz szolgáltatói rendszer célrendszere,
Új év a köznevelésben. Koncepcionális újdonságok és a mindennapi munkához kapcsolódó változások
Új év a köznevelésben Koncepcionális újdonságok és a mindennapi munkához kapcsolódó változások Miről lesz szó? Hogyan változik a nemzeti köznevelési és szakképzési törvény 2018-ban Ebből következő intézményi
Milyen pluszfeladatokkal jár a Mesterpedagógus besorolás?
Milyen pluszfeladatokkal jár a Mesterpedagógus besorolás? 1.2* Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
A 2017/18-as nevelési év feladatai
A 2017/18-as nevelési év feladatai (rövid összefoglaló címszavakban a teljesség igénye nélkül) Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet
A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, február 7.
A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, 2014. február 7. Az OFI feladatai a Nemzeti Tehetség Program szakmai irányításában ellátja a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs
Budapest, 2013. október 25.
Budapest, 2013. október 25. Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI Az előadás tematikája A pedagógus portfólió, munkaportfólió Elkészítése elkerülhetetlen A minősítésben betöltött szerepe Hogyan készítsük
KÖZNEVELÉSI SZERZŐDÉS
KÖZNEVELÉSI SZERZŐDÉS a köznevelési intézmények települési nemzetiségi önkormányzati fenntartásba vételével összefüggő intézményi átadás-átvételről, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint
A köznevelési törvény változásai 2016 szeptemberétől
A köznevelési törvény változásai 2016 szeptemberétől Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1
3700 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
Milyen pluszfeladatokkal jár a Mesterpedagógus besorolás?
Milyen pluszfeladatokkal jár a Mesterpedagógus besorolás? 2.1* Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
I. Érettségi május-június JNSZ megye
I. Érettségi 2017. május-június JNSZ megye 2017. május-június - 3799 fő érettségiző (várhatóan biz-t kap: 2586), 44 vizsgaszervező intézmény + KH - 127 érettségi vizsgabizottság (ebből 1 KH-s); legkisebb:
fotó: irodalom.lapunk.hu
fotó: irodalom.lapunk.hu Jogszabályi változások 2011.CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2016. január 1-jétől 6. (2.a) nincs kötelezően választandó érettségi vizsgatárgy a szakiskolában államilag elismert
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:
Éves Önértékelési Terv os nevelési év
Hajdúszoboszlói Egyesített Óvoda 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 14 Tel: 52/273-180, e-mail: ovodavezeto@egyovig.hu www.egyovig.hu OM azonosító: 200463 Éves Önértékelési Terv 2015-16-os nevelési év 1 2
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1
2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember
A szaktanácsadó szerepe és lehetőségei a lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatásában
A szaktanácsadó szerepe és lehetőségei a lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatásában Benczúr Katalin OH PSZKF főosztályvezető-helyettes A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Hallgatói tájékoztató. Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre
Hallgatói tájékoztató Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a TÁMOP 3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja (Szakszolgálatok fejlesztése)
2014.október 22. Budapest
2014.október 22. Budapest A pedagógusminősítés jogszabályi háttere, és eljárásrendje 2011.évi CXC. tv. A nemzeti köznevelésről A 20./2012. EMMI-rendelet 326./2013. Korm.rend. Útmutató a pedagógusok minősítési
Ellenőrzési terv évi tanév Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskol
Pedagógiai munka éves ellenőrzési terve Pedagógia munka belső ellenőrzésének rendje Az eredményes munkavégzés érdekében nevelő-oktató munka belső ellenőrzését megszervezését, hatékony működtetését az SZMSZ,
7632 Pécs, Enyezd út 1. 72/
ALAPÍTÓ OKIRAT A Pécsi Evangélikus Egyházközség (székhelye: 7621 Pécs, Dischka Győző u. 4-6.), a Kék Elefánt Evangélikus Óvoda alapító okiratát a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint
A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke ( )
A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke (2012 2017) Lezárva: 2017. szeptember A A foglalkoztatást meghatározó jogszabályok A 1 A nemzeti köznevelési
Tárgy: A Szivárvány Óvoda alapító okiratának módosítása
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. augusztus 28-án tartandó ülésére Tárgy: A Szivárvány Óvoda alapító
Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata
Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az önértékelés alapja Jogszabályok: - 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87.
Pedagógusbér a 2016/2017.tanévben
Pedagógusbér a 2016/2017.tanévben a jelenlegi, (2016.05.06.) még hatályos jogszabályok alapján - VÁLTOZÁS VÁRHATÓ(differenciálás)!!! 326/2013.Korm.rendelet 38. (3) 2016. szeptember 1. és 2017. augusztus
2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására
A köznevelési törvény változásai 2017 nyarán 1.2*
A köznevelési törvény változásai 2017 nyarán 1.2* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől
Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye
Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai
Nemzeti Pedagógus Kar Tanfelügyeleti és minősítő szakértői tagozatának szakmai napja Mesterpedagógus és Kutatótanár minősítési eljárás véleményezése
Nemzeti Pedagógus Kar Tanfelügyeleti és minősítő szakértői tagozatának szakmai napja Mesterpedagógus és Kutatótanár minősítési eljárás véleményezése A minősítési eljárásokat szabályozó dokumentumok A 326/2013.
Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek
Okirat száma: GYT/990-2/2018 Módosító okirat A Gyöngyöstarjáni Napköziotthonos a Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. december 14. napján kiadott, 87/2016. (XII. 14.)
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről
Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola. Budapesti Tagintézménye 2016/2017.
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola Budapesti Tagintézménye 1037 Budapest, Bécsi út 324. 2016/2017. (a 229/2012. (VIII.
A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi
ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2015. 09.24-től A szabályzat és az önértékelés jogi alapja 1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (64-65., 86-87 ) 2. A nevelési- oktatási intézmények
Internátusi Szakmai Találkozó Szabadi Edit pedagógiai előadó Kecskemét, március 23.
Internátusi Szakmai Találkozó Szabadi Edit pedagógiai előadó Kecskemét, 2018. március 23. Országos pedagógiai - szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) számokban 2018. Pedagógus: nincs (a minősítő vizsgán,
Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése. Oktatási Hivatal
Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése Oktatási Hivatal Az Országgyűlés és a Kormány döntései kijelölték az intézményi átszervezések irányát (Nkt., Nftv., 209/2015. (VII. 23.)