A Leleményes hősök felmérés eredményei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Leleményes hősök felmérés eredményei"

Átírás

1 A Leleményes hősök felmérés eredményei Alapadatok 906 olyan visszajelzést kaptunk, amelyek vagy ifjúsági szervezettől származtak, vagy olyan településekről érkeztek, amelyeken noha nem létezik ifjúsági közösség, lennének vállalkozók a projekthez való csatlakozásra. 572 településről érkeztek válaszok, az ország minden megyéjéből, kivéve Bács-Kiskun megyét, ahol a kérdőív nem került kiküldésre. Területi adatok Ifjúsági szervezetek, szerveződések száma Budapest Komárom-Esztergom Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Vas Jász-Nagykun-Szolnok Veszprém Fejér Győr-Moson-Sopron Szabolcs-Szatmár-Bereg Nógrád Zala Tolna Pest Csongrád Somogy Baranya Hajdú-Bihar Békés ábra Ifjúsági szervezetek, szerveződések száma (N=906) A legtöbb válasz Békés, Hajdú-Bihar, Baranya és Somogy megyéből érkezett. Utóbbi két megye esetében a nagyobb aktivitás összefügghet a magasabb megyei településszámmal, ugyanis aprófalvas területnek számítanak. 1

2 településszám A települések megoszlása község 164 város 2. ábra A települések megoszlása (N=572) Sokkal több községből (71%) kaptunk visszajelzés, mint városból. Ezek szerint a helyi példaképek szerepe a kisebb településeken jelentősebb. A mikroközösségekben valószínűleg jobban számon tartják azokat, akik sokat tettek a településért, a faluközösségért. Ezeket a személyeket és munkásságukat maguk a fiatalok, azok szülei, nagyszülei személyesen is ismerhették, a település méretéből adódóan rokoni, baráti kapcsolatok révén még közelebb kerülhetnek példaképeikhez. A leleményes hősök program tehát leginkább a községekben aktivizálta a fiatalokat. A 11 és 20 fő közötti csoportok vannak legnagyobb számban (346), és az 50 fő alatti csoportok adják az összes szervezet 91%-át. Helyi hősök A válaszadók többsége (823 90%) ki tudott emelni egy, vagy több olyan személyt, aki(k) megérdemli(k) a helyi hős címet. Sokszor fordult elő, hogy nem írtak nevet, hanem egész csoportot jelöltek. A választottak a legkülönfélébb területeken tevékenykedtek, sokan akár több terepen is jeleskedtek. 2

3 A témakör, terület, amiben a település "hőse" alkotott A település biztonsága (tűzoltás, polgárőrség) Egészségügy Szociális (idősgondozás, gyermekvédelem, nagycsaládosok stb.) Településrendezés, faluszépítés Vallási, egyházi Ifjúságügy A település arculatának tudatos formálása Sport Helytörténet Amatőr művészet Népművészet Közösségi aktivitások motorja Oktatás, nevelés említések száma 3. ábra A témakör, terület, amiben a település hőse alkotott A legtöbb példakép művészeti területen tevékenykedett (a népművészetet és amatőr művészetet együtt nézve), a második legnépszerűbb kategória pedig az oktatás, nevelés volt. Sok pedagógus vált példaképpé szemükben, hasonlóan azokhoz, akik a közösségi aktivitások motorjainak tekinthetők. Az oktatás területén belül az óvodapedagógusok, tanítók, tanárok munkáját ismerték. Őket gyakran nem csak pedagógiai, hanem népművészeti, helytörténészi munkásságuk miatt is követendő példának tekintik a fiatalok. A művészetek terén a népművészek, táncoktatók; az egészségügyben főként a szakorvosok, védőnők, gyógyszerészek, ápolók; szociális területen az egyházi személyek, egészségügyi dolgozók váltak példaképpé. 3

4 Kapott-e valamilyen helyi díjat, kitüntetést? 240; 29% 407; 50% 176; 21% igen nem nem tudom 4. ábra Kapott-e valamilyen helyi díjat, kitüntetést? (N=823) A választott hősök felét az ifjúsági csoport információi szerint a lokális közösség korábban már díjazta valamilyen formában, 29%-ról nincsenek információik, 21%-uk pedig még nem kapott ilyen elismerést, ami arra utalhat, hogy ők valóban a hétköznapi emberek közül kerültek ki 1. Kapott-e valamilyen, a település határain túlmutató díjat, kitüntetést, elismerést? 307; 37% 300; 37% 216; 26% igen nem nem tudom 5. ábra Kapott-e valamilyen, a település határain túlmutató díjat, kitüntetést, elismerést? (N=823) Más településeken a választott példaképek 37%-a már kapott korábban valamilyen elismerést, kisebb arányuk nem részesült díjazásban a település határain kívül, ugyancsak 37%-ban pedig nincsenek információik arról, hogy a helyi hős munkásságát elismerték-e a feltüntetett formák valamelyikével. 1 Azok közül, akik ki tudtak emelni egy vagy több helyi hőst. 4

5 Említés helytörténeti gyűjteményben Létező elismerő forma a "helyi hősről" Emléknap Emlékplakett Szobor Utca, tér elnevezés Díj Emléktábla Kisfilm, videoanyag Weblap tartalom említések száma 6. ábra Létező elismerő forma a "helyi hősről" A helyi hősök életéről, munkásságáról a fiatalok válaszai alapján összesen 159 említés történt helytörténeti gyűjteményben, továbbá 145 weblap, 144 film, 133 emléktábla, 59 szobor készült. 117 alkalommal kaptak díjat és 59-szer emlékplakettet, 80 utca vagy tér a helyi példakép nevét viseli, 55 esetben emléknap során emlékeztem meg a róluk. Készítenétek-e, szerveznétek-e, kezdeményeznétek-e közösen valamely elismerő dokumentumot ti, a ti közösségetek a "hősről"? szobor utcanév, tér elnevezése képeslap emléknap emlékplakett emléktábla weblap tartalom helytörténeti gyűjteménybeli említés díj kisfilm, videoanyag említések száma 7. ábra Készítenétek-e, szerveznétek-e, kezdeményeznétek-e közösen valamely elismerő dokumentumot ti, a ti közösségetek a "hősről"? Több mint 700 csoport készítene elismerő dokumentumot, vagy szervezne valamilyen rendezvényt a választott hősről. A díjak, és videók készítése számít a legnépszerűbb kategóriának. Sok csoport vállalkozna továbbá online tartalom létrehozására és a mintakép helytörténeti gyűjteményben való említésére. A válaszadók majdnem negyede azonban nem jelezte szándékát arra vonatkozólag, hogy a választott személy előtt valamilyen módon tisztelegne. 5

6 Közösségi aktivitás A csoportok 80%-a részt venne a programhoz kapcsolódó felkészítő napon 2, ami a projekt iránti nagyobb fokú elköteleződésre utal. Az alábbi ábra megyei bontásban mutatja a csoportok aktivitását. A projekttel kapcsolatos felkészítő napon való részvételi hajlandóság Komárom-Esztergom Budapest Heves Jász-Nagykun-Szolnok Vas Borsod-Abaúj-Zemplén Veszprém Győr-Moson-Sopron Fejér Szabolcs-Szatmár-Bereg Csongrád Zala Pest Nógrád Tolna Somogy Baranya Hajdú-Bihar Békés ifjúsági közösségek, szerveződések száma 8. ábra Felkészítő napon való részvételi hajlandóság megyénként a csoportok, jelentkezések száma szerint (N=725) Az ifjúsági közösségek lokális szerepvállalása jelentős, hiszen 78%-uk részt szokott venni a közösség egészét érintő akciókban. A válaszadók szerint a fiataloknak igen kicsi az esélyük a helyi ügyekbe való beleszólásra (az iskolai osztályzatnak megfelelő ötfokú skálán 2,64-es érték). Úgy tűnik, hogy noha a fiatalok a közös feladatokból kiveszik a részüket, a döntéseket már nem tudják befolyásolni. 2 A kérdés a következőképp hangzott: Részt venne/vennének néhányan a közösségből egy felkészítő napon, közös gondolkodásban a projekttel kapcsolatban? az ábra az igennel válaszolt csoportok számát mutatja megyei bontásban. 6

7 Mely területhez köthető a közös ügy, amelyben szerintetek lépni kellene? Ifjúságügy Vallási, egyházi A település biztonsága (tűzoltás, polgárőrség) Egészségügy Szociális (idősgondozás, gyermekvédelem, nagycsaládosok, stb.) Népművészet Helytörténet Amatőr művészet Sport Oktatás, nevelés A település arculatának tudatos formálása, a település hírnevének öregbítése Településrendezés, faluszépítés Közösségi aktivitások motorja említések száma 9. ábra Mely területhez köthető a közös ügy, amelyben szerintetek lépni kellene? Arra a kérdésre, hogy vannak-e, illetve melyek azok a területek, amelyek érdekében közösségi összefogásra lenne szükség, számtalan egyedi válasz érkezett. Érdekes, hogy az ifjúságügyet említették a legkevesebbszer, a település arculatának formálása ezzel szemben kiemelt jelentőségű a fiatalok számára. 7

8 Lehetséges segítő a projekt megvalósításában ábra Lehetséges segítő a projekt megvalósításában A fiatalok leginkább az önkormányzatok (72%) és a civil szervezetek segítségére (56%) támaszkodnának az ügy megvalósítását illetően (több segítőt is megjelölhettek). Bizalommal fordulnának a művelődési házak dolgozóihoz (30%), az iskolák, óvodák és a megyei szervezetek segítségét (16% ill. 11%) azonban valószínűleg nem tartják elégségesnek. A sürgető feladatok jellegéből adódóan már látható volt, hogy a problémák megoldása nem feltétlenül a könyvtárak falai között fog zajlani (6%). A magánszemélyek, aktív polgárok (53%) támogatására a válaszadók fele számít, ami igen figyelemre méltó eredmény az alacsonyabb intézményi értékekhez képest. Hősök régen és most 8

9 Az ifjúsági közösség tagjai szerint ma, vagy régen volt nehezebb hősnek lenni? 29; 3% 449; 50% 428; 47% régen nehezebb volt egyformán nehéz volt régen és most is ma sokkal nehezebb 11. ábra Az ifjúsági közösség tagjai szerint ma, vagy régen volt nehezebb hősnek lenni? (N=906) Erősen megoszlanak a vélemények abban, hogy mikor is volt nehezebb a hősök élete. A válaszadók 47%-a a korábbi és a jelenlegi helyzetet egyformán nehéznek tartja, a csoportok fele szerint viszont ma nehezebb a hőssé válás. A fiatalok jelentős hányada (67%) gondolja úgy, hogy a projekt megvalósítása esetén a saját közösségük is méltó lenne a hétköznapi, leleményes hős címre, harmaduk szerint viszont ez a teljesítmény még kevés a példaképpé váláshoz. Összegzés Az ország számos pontjáról érkeztek visszajelzések a programmal kapcsolatban. A fiatalok Békés megyében voltak a legaktívabbak, a fővárosban és Komárom-Esztergom megyében pedig a jelentkezők száma, és a részvételi hajlandóság egyaránt alacsonynak tekinthető. A választott példaképek leginkább alkotó és oktató tevékenységet végeznek, a közösségi aktivitások motorjainak tekinthetők. A kiválasztottak igen nagy része korábban még nem részesült helyi, vagy a település határain túlmutató díjazásban, ami azt bizonyítja, hogy a mindennapok hőseire találtak rá a fiatalok. Az ifjúsági csoportok, szerveződések a helyi hős előtt filmekkel, díjakkal, helytörténeti gyűjteményben való említéssel, online tartalmakkal és számos más módon tisztelegnének. A Leleményes hősök programra jelentkezett szervezetek többsége részt szokott venni a közösség egészét érintő ügyekben, megmozdulásokban. A nagyarányú participáció ellenére sokuk úgy látja, hogy nem tudja befolyásolni a helyi döntéseket. Lakóhelyükön többek között a település arculatának formálását, az ifjúság segítését, az oktatás, a kultúra és a hagyományőrzés szerepének erősítését emelték ki, mint sürgető, megoldandó problémát. A válaszadók 80%-a jelezte, hogy közösségükből lenne olyan személy, aki a projekttel kapcsolatos felkészítő napos is részt venne. 9

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület 1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006 1. Gyermekjóléti alapellátások Az intézmény fenntartója önkormányzat a) egyház, egyházi intézmény alapítvány, közalapítvány egyesület egyéni

Részletesebben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben 1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

Átadásra került diagnosztikai eszközök megyei bontásban 1. ütem. Rorschac h. Óvodás. Revision WISC-IV. Sindelar GMP RAVEN RAVEN. Sceno.

Átadásra került diagnosztikai eszközök megyei bontásban 1. ütem. Rorschac h. Óvodás. Revision WISC-IV. Sindelar GMP RAVEN RAVEN. Sceno. A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott diagnosztikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban TÁJÉKOZTATÓ a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban B Í R S Á G A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által

Részletesebben

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint TÁBLAJEGYZÉK A munkahelyre történő közlekedés formái 1/a A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és korcsoportok szerint 1/b A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő

Részletesebben

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Kulcskompetenciák Idegen nyelvi kompetencia Digitális kompetencia lloydchilcott.wordpress.com

Részletesebben

Diplomás pályakövető rendszer május-június

Diplomás pályakövető rendszer május-június Diplomás pályakövető rendszer 2010. május-június KUTATÁSI TANULMÁNY Tervezet BGK - 14 éves korban BGK - jelenleg KGK - 14 éves korban KGK - jelenleg KVK - 14 éves korban KVK - jelenleg NIK - 14 éves korban

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

(Az adatok a budapesti adatokat nem jelenítik meg!)

(Az adatok a budapesti adatokat nem jelenítik meg!) Megyei egyenlõbánásmód-referensek ügyfélfogadási adatai kommunikáció, ügyfélfelégedettség-mérés, ügyfélforgalom 2009. szeptember 1. és 2015. január 31. közötti idõszakban (Az adatok a budapesti adatokat

Részletesebben

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 8. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban résztvevő

Részletesebben

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes A rendezvény időpontja: 2014. január 11 12., szombat és vasárnap A rendezvény helyszínei: Pest megye Budakalász és Szentendre

Részletesebben

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1452/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,

Részletesebben

Az ápolási díj rendszere

Az ápolási díj rendszere Az ápolási díj rendszere Bódiné Pájer Marianna vezető-tanácsos Szociális és Munkaügyi Minisztérium Pénzbeli Ellátási és Nyugdíjbiztosítási Főosztály Az ellátás szabályozása A szociális igazgatásról és

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei. Szeged, 2014. március 13.

Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei. Szeged, 2014. március 13. Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei Szeged, 2014. március 13. A Nemzeti köznevelésről szóló törvény egyik jelentős újításának tekinthetők a 2013 szeptemberétől indítható Köznevelési

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Apáczai Csere János Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u. 4.. Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Elsőévesek sportolása, Győr Ez az összesítés a/az Elsőévesek sportolása, Győr elsőseinek körében

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 216. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1. - 2013. június 30.

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1. - 2013. június 30. TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1.

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u. 4.. Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Elsőévesek sportolása, Soproni campus Ez az összesítés a/az Elsőévesek sportolása, Soproni

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

Miniszteri Közlemény

Miniszteri Közlemény Miniszteri Közlemény A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20) Korm. rendelet 14. (1) bekezdés a) pontja értelmében a következőket teszem közzé. 1. Évente 6 millió jármű áthaladásánál

Részletesebben

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25.

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25. Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, 2016. február 25. Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek az új Kbt.-ben A közbeszerzési

Részletesebben

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 6. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma 2017. február 612. között a figyelőszolgálatban

Részletesebben

Elérte hazánkat az influenzajárvány

Elérte hazánkat az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP)

Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP) Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP) Simon Attila főosztályvezető KKK Útfenntartási és Üzemeltetési Főosztály Budapest 2008. május 14. A forgalmi teljesítmény változása 1998-2006. között Forgalmi

Részletesebben

I. rész: Azonosító és címadatok

I. rész: Azonosító és címadatok KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1051-04 jelű, Állandó meghatalmazás visszavonása/ felmondása és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1051-04 jelű nyomtatványt az alábbi célra

Részletesebben

Olcsó ingatlanvilág: Vége? Rutai Gábor Elemzési vezető

Olcsó ingatlanvilág: Vége? Rutai Gábor Elemzési vezető Olcsó ingatlanvilág: Vége? Rutai Gábor Elemzési vezető 1 A LAKÁSPIAC CIKLUSAI 2 ADÁS-VÉTELEK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON 3 ÁRAK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON Országos árindex Országos panel 4 Országos tégla ÁRAK

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:

Részletesebben

I.H.1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma a leépítés oka szerint területenként augusztus

I.H.1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma a leépítés oka szerint területenként augusztus I.H.1. Létszámleépítési a leépítés oka szerint területenként db 1 2 1 1 5 Budapest 1 2 1 4 Pest 1 1 Komárom-Esztergom 1 1 Veszprém 1 1 Zala Baranya 1 1 Somogy 1 1 1 1 Heves 1 1 1 2 3 Hajdú-Bihar 1 1 Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! MINISZTERELNÖKSÉG Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP adatgyűjtői, kérdezői munkakör elnyerésének esélyét növelő programra

JELENTKEZÉSI LAP adatgyűjtői, kérdezői munkakör elnyerésének esélyét növelő programra JELENTKEZÉSI LAP adatgyűjtői, kérdezői munkakör elnyerésének esélyét növelő programra Tisztelt Jelentkező! Kérjük, gondosan töltse ki ezt a Jelentkezési Lapot kézzel, majd szkennerje be és PDF formátumban

Részletesebben

MINTA. Kedves Első éves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Első éves Egyetemi POLGÁRUNK! EvaSys Első évesek kérdőíve 2014/15 PTE Marketing Osztály Új egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve Új egyetemi Válasz megjelölése: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

TÁMOP / azonosítószámú kiemelt projekt országos közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési jegyzékének módosítása 2013.

TÁMOP / azonosítószámú kiemelt projekt országos közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési jegyzékének módosítása 2013. létszám Bács-Kiskun Segéd gát- és csatornaőr Akkreditált 166 1 488 105 Bács-Kiskun Erdőművelő OKJ 31 623 01 0100 21 02 216 578 66 Bács-Kiskun Fakitermelő OKJ 31 623 01 0100 31 03 250 287 31 Bács-Kiskun

Részletesebben

ADATLAP TERMÉKLEÍRÁSHOZ. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető.

ADATLAP TERMÉKLEÍRÁSHOZ. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető. 1. A termék bemutatása 1.1 Kérjük, adja meg azt az elnevezést, amellyel a terméke értékesítésre kerül:. 1.2 Amennyiben ismert más elnevezése

Részletesebben

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013)

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) Projektszám: TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001 A Magyar Tudományos Művek

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.

Részletesebben

"Víznyelő rács és nehéz fedlap kerettel történő beszerzésére" tárgyú közbeszerzési eljárás

Víznyelő rács és nehéz fedlap kerettel történő beszerzésére tárgyú közbeszerzési eljárás "Víznyelő rács és nehéz fedlap kerettel történő beszerzésére" tárgyú közbeszerzési eljárás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/40 A szerződés időtartama alatt az alábbi víznyelőrács és nehéz fedlap kerettel

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006 ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE / August 2006 Megnevezés / Number of 2006 aug. Aug. 2006 Változás az előző hónaphoz képest / Changes compared to previous

Részletesebben

Új nemzedékek jövőjéért kollégium, NEA-UN-12-M, NEA-UN-12-SZ, NEA -UN-13-M, NEA- UN-13-SZ, NEA-UN-13-N, NEA-UN-14-M, NEA-UN-14-SZ pályázatok

Új nemzedékek jövőjéért kollégium, NEA-UN-12-M, NEA-UN-12-SZ, NEA -UN-13-M, NEA- UN-13-SZ, NEA-UN-13-N, NEA-UN-14-M, NEA-UN-14-SZ pályázatok Az 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet VIII. fejezet 20. A kollégiumi beszámoló tartalmi elemei Új nemzedékek jövőjéért kollégium, NEA-UN-12-M,

Részletesebben

166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet. az állami sportinformációs rendszerről

166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet. az állami sportinformációs rendszerről 166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet az állami sportinformációs rendszerről A Kormány a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. (1) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli

Részletesebben

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért. Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1.a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 3 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG!

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1.a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 3 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! TÁMOP 4.1.3 III. VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE KÉRDŐÍVMODUL CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1.a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 3 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! III.1/a. Mi az Ön jelenlegi lakóhelyének (a település, ahol ténylegesen,

Részletesebben

A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján

A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján Diplomán innen és diplomán túl Szent István Egyetem Gödöllő 2011. október 24. A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján Kuráth Gabriella Németh Péter

Részletesebben

I. rész: Azonosító adatok

I. rész: Azonosító adatok KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1031-02 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmény között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás megszüntetése iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük,

Részletesebben

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok - a 405/2012. (XII.28.) Korm. rendelet módosítása

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok - a 405/2012. (XII.28.) Korm. rendelet módosítása Földügyi és Térinformatikai Főosztály Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok - a 405/2012. (XII.28.) Korm. rendelet módosítása Koós Tamás főosztályvezető - helyettes OKTM Országos

Részletesebben

A gyógytestnevelés jelenlegi rendszere, az új szakszolgálati rendelet alapelvei

A gyógytestnevelés jelenlegi rendszere, az új szakszolgálati rendelet alapelvei A gyógytestnevelés jelenlegi rendszere, az új szakszolgálati rendelet alapelvei 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 21. A közoktatás pedagógiai szakszolgálatainak intézményei: gyógypedagógiai tanácsadó,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 08. hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Regionális Gazdaságtan II 3. Gyakorlathoz

Regionális Gazdaságtan II 3. Gyakorlathoz Regionális Gazdaságtan II 3. Gyakorlathoz Beadandó Házi Feladat Magyarországi megyék versenyképessége Beadandó házi feladat levelezı tagozatosoknak A 3. gyakorlatban bemutatott eljárással elkészített megyék

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

Országos Vadgazdálkodási VADALLOMANYBECSLES. Országos és megyei összesítések

Országos Vadgazdálkodási VADALLOMANYBECSLES. Országos és megyei összesítések Országos Vadgazdálkodási Adattár ", VADALLOMANYBECSLES 1997 Országos és megyei összesítések SZlE Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: 28-522086, fax: 28-420189

Részletesebben

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár Fiatal gazdák az állami földbérleti rendszerben Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac. Olyan fejlesztések és beruházások

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN Nagy Károly és Görögh Zoltán Felső-Tisza Alapítvány Nyíregyháza, 2014.03.05. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 8. hét Az elmúlt héten tetőzött az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok 2015.

Részletesebben

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Balesetek száma Arány 28. () () Budapest 1 235 979 2,34-2,73 Baranya 27 161 3,35-22 Bács 239 226 4,7-5,44 Békés 166 191 3,97 15,6 Borsod 276 249 5,17-9,78

Részletesebben

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Vezetõi összefoglaló 2003 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Vezetői összefoglaló Az OSAP 1626/02 nyilvántartási számú bérstatisztika adatszolgáltatóinak köre a

Részletesebben

MFB az ország fejlesztési bankja

MFB az ország fejlesztési bankja MFB az ország fejlesztési bankja Czirják Sándor vezérigazgató Szeged, 2008. október 7. [ ] Az európai állami fejlesztési bankok szerepe Híd szerep: gazdaságpolitika és szereplői között Stratégiai célok

Részletesebben

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség 8000. Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség 8000. Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség 8000. Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. május 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Közép-Dunántúli régió

Részletesebben

Kisvállalkozás-fejlesztési Központ

Kisvállalkozás-fejlesztési Központ Kisvállalkozás-fejlesztési Központ 1 Filep Judit Szirmai Péter CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK DEMOGRÁFIAI MEGKÖZELÍTÉSBEN - SPECIÁLIS MAGYAR FEJLŐDÉSI ÚT 2 AZ ÉLETCIKLUS, MINT KIHÍVÁS A vállalkozó v/s a vállalkozás

Részletesebben

Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma

Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 7. hét Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma A figyelőszolgálatban

Részletesebben

Időt álló hazai ŐSZI KENYÉRBÚZA GK Ati GK Garaboly GK Békés GK Góbé GK Csillag GK Hargita GK Csongrád GK Hattyú GK Élet GK Holló GK Fény GK Hunyad Jubilejnaja 50 ŐSZI DURUM BÚZA GK Bétadur GK Selyemdur

Részletesebben

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente Új lehetőségek a civilek számára Morvay Levente Civil törvény főbb szabályozási területei Szervezeti formák Működés keretei Letétbe helyezés Civil Információs Portál Közhasznú jogállás szabályozása Nemzeti

Részletesebben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben A B C D 1. Sorszám Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése Szakképesítés azonosítószáma 2. I/1. Bács-Kiskun Ács 34 582 01 3. I/2. Bács-Kiskun Épület- és szerkezetlakatos 34 582 03 4. I/3. Bács-Kiskun Finommechanikai

Részletesebben

Levonulóban az influenzajárvány

Levonulóban az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 9. hét Levonulóban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek

Részletesebben

Iskola-egészségügyi statisztikai adatok 2007/2008 tanév

Iskola-egészségügyi statisztikai adatok 2007/2008 tanév Iskola-egészségügyi statisztikai adatok tanév Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet Országos Környezetegészségügyi Intézet Továbbképzı munkaértekezlete 29. május 26. Jelentést küldı intézmények

Részletesebben

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási Minisztérium 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai törzskönyvi nyilvántartási

Részletesebben

Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság

Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság A korszerű új településtörvény A településrendezés bürokráciacsökkentése 1. oldal Tartalomjegyzék 3. - 6. oldal... Alapvető kérdések, felvetések 7. oldal...

Részletesebben

Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése SH/4/5

Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése SH/4/5 Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése SH/4/5 Varga Attila http://www.ofi.hu/sh45 Alapadatok Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) SH/4/5 kódszámú, Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése

Részletesebben

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link:

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link: General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link: http://www.nav.gov.hu/nav/vam/vaminformaciok/egyeb/eygseges_engedelyek_kiadasa.html s are asked, according

Részletesebben

Módosító hirdetmény az "Állati tetemek elszállítása és átadása" tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában

Módosító hirdetmény az Állati tetemek elszállítása és átadása tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában Módosító hirdetmény az "Állati tetemek elszállítása és átadása" tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/119 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Eljárás fajtája:

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. szeptemberében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma

Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 5. hét Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek

Részletesebben

A szaktanácsadás Lehetőségek, szerepek, folyamatok, feladatok

A szaktanácsadás Lehetőségek, szerepek, folyamatok, feladatok A szaktanácsadás Lehetőségek, szerepek, folyamatok, feladatok Szabó Klára, KPSZTI 2016.02.03. A pedagógiai szakmai szolgáltatások Pedagógiai értékelés Versenyek Tanügyigazgatás Tanulótájékoztatás Szaktanácsadás

Részletesebben

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)

Részletesebben

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 4. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Az almatermesztés időjárási

Az almatermesztés időjárási Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet

Részletesebben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2015/2016-os tanévben induló képzésekben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2015/2016-os tanévben induló képzésekben A B C D 1 Sorszám Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése Szakképesítés azonosítószáma 2 I/1. Bács-Kiskun Ács 34-582-01 3 I/2. Bács-Kiskun Asztalos 34-543-02 4 I/3. Bács-Kiskun Épület- és szerkezetlakatos

Részletesebben

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk a hatósági feladatok végrehajtásában.

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk a hatósági feladatok végrehajtásában. Magyarország szolgálatában a biztonságért! Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Fő Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk

Részletesebben

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538 Vevői reklamációk kezelése Amennyiben bármely áruházunkkal vagy az ott forgalmazott termékeinkkel kapcsolatosan panasszal kíván élni, úgy azt az alábbi elérhetőségeken teheti meg : Élésker Kereskedelmi

Részletesebben

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés 6/2014. (II. 6.) VM rendelet a termésbecslésről A szakmaközi

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon 1 Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon A Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi központ Pályaválasztási Kiállításokat rendezett Székesfehérváron (2009. november 5-7.) és Dunaújvárosban (november

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI GÉCZYNÉ POLYÁK EDIT NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016. NOVEMBER

Részletesebben

Könyvelõ Veresegyház és Budapest területén

Könyvelõ Veresegyház és Budapest területén APEH számlaszámok 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek Sor-szám Megnevezés Költségvetési számla száma Adónemkód 1. Társasági adó 10032000-01076019 101 2. Személyi jövedelemadó

Részletesebben

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Közgazdaságtudományi Kar 0 Ez az összesítés a/az Közgazdaságtudományi Kar 0 elsőseinek körében

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Lajtmann József Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ 2014. január 14. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. augusztusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Kimutatás. a 2012. augusztus 27-én tartott kommunikációs gyakorlatról

Kimutatás. a 2012. augusztus 27-én tartott kommunikációs gyakorlatról 1 Kimutatás a 2012. augusztus 27-én tartott ról 36522 9:30:24 9:30:54 0 nap, 0 ó. 0 p. 29 mp. 36522 9:30:24 9:31:25 0 nap, 0 ó. 1 p. 1 mp. 36522 9:30:24 9:30:57 0 nap, 0 ó. 0 p. 32 mp. 36522 9:30:24 9:48:12

Részletesebben

Muzeális intézmények munkaerő-állományához kapcsolódó információk

Muzeális intézmények munkaerő-állományához kapcsolódó információk Muzeális intézmények munkaerő-állományához kapcsolódó információk A muzeális intézmények működési vonatkozású statisztikai adatait a statisztikai adatszolgáltatásra kötelezett intézmények által feltöltött

Részletesebben

Dr. Buda András. Debreceni Egyetem Neveléstudom. Gyors, látvl

Dr. Buda András. Debreceni Egyetem Neveléstudom. Gyors, látvl Neveléstudom studományok Intézete Gyors, látvl tványos, motiváló MULTIMÉDIA AZ OKTATÁSBAN DEBRECEN A minta jellemzői: 1146 (88+333+5) válaszadv laszadó átlag 45 évesek (23-67) 1,61 gyerek (23-; ; 232-1;

Részletesebben

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport 2016. június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport 1. 2. 3. 4. 5. Paks Bp. XXI. Alsózsolca Gyömrő Homok D csoport Paks Bp. XXI. Alsózsolca Gyömrő Homok Gy D V Pontszám Gólarány Helyezés Paks 6:2 3:2 3:4 6:0

Részletesebben