Wigner Jenő, a fasori diák. A tudomány sosem képes a természet rejtélyeit megoldani, mivel a rejtélynek mi magunk is részesei vagyunk.
|
|
- Gergely Orosz
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Wigner Jenő, a fasori diák A tudomány sosem képes a természet rejtélyeit megoldani, mivel a rejtélynek mi magunk is részesei vagyunk. -Max Planck Az Európai Fizikai Társaság (EPS) a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumot a volt tanítvány, Wigner Jenő emlékére április 23-án fizikai emlékhellyé nyilvánította, Európában huszadikként. Az emlékhely avatási ünnepélyén, és az azt követő Wigner Konferencián köszöntőt mondott, illetve előadást tartott többek között Luisa Cifarelli az EPS előző elnöke, dr. Kroó Norbert akadémikus, az EPS tiszteletbeli tagja, iskolánk igazgatója, Hajdó Ákos, valamint jelenlétükkel megtisztelték az eseményt dr. Liptay György a Budapesti Evangélikus Gimnázium Volt Növendékek Egyesületének tiszteletbeli elnöke, az Egyesület más tagjai, Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere valamint iskolánk érdeklődő tanárai és diákjai. A sors különös kegye folytán abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy megemlékezhetem Wigner Jenőről, a tudósról, az emberről, a tanárról. Úgy döntöttem, nem törekszem a teljes életút, a teljes munkásság bemutatására, hiszen ez megvalósíthatatlan. Csupán érzékeltetném a tudós életében bekövetkezett változásokat, amelyek hatással voltak munkásságára, és kiemelném életművéből a tudomány alapvető fundamentumait, amelyekből a modern fizika építkezett, és építkezik a mai napig. Ki is volt Wigner Jenő? A New York Times szellemes megfogalmazása szerint Wigner egyike volt azoknak a Budapesten született és nevelkedett tudósoknak, akik azért mentek Nyugatra, hogy átalakítsák a modern fizikát. És valóban. Wigner Jenő szerencsés ember volt. Abban a XX. században született, a téridő egyik legalkalmasabb helyén, Budapesten, amely a fizika tudományát szédítő sebességgel emelte a magaslatokba. Wigner Jenő november 17-én született Budapesten. A Király utcai szülőházán emléktábla található. Abba a Fasori Gimnáziumba járt (eredeti nevén Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium), amelyik akkor Magyarország egyik legjobb iskolája volt, ahogy Harsányi János Nobel-díjas tudósunk írta emlékirataiban. (Talán a világon is az egyik legjobb.) Wigner Jenő Neumann fölött járt egy évvel. Középiskolai tanulmányait követően a Műegyetemre iratkozott be, amely nem elégítette ki egyre növekvő tudásvágyát. Édesapjával megbeszélve (aki szintén fasori diák volt) 18 évesen a Berlini Műszaki Egyetem hallgatója lett. Igen én, élni s hódítani fogok írta Ady Endre az Ifjú szívekben élek c. versében. Ez a törekvés jellemezte Wigner Jenőt is. Bár a Vegyészmérnöki Karra iratkozott be, érdeklődése a fizika felé fordult. Következő kivételes szerencséje, hogy akkor Berlin volt a fizika világközpontja. A Berlini Egyetemen tartotta heti üléseit a Német Fizikai Társulat, ahol egymás mellett ült Einstein, Max Planck, Heisenberg és Pauli, hogy csak a legnagyobb neveket említsem. Itt ismerkedett meg Szilárd Leóval, akihez élete végéig hű barátsággal kötődött. A berlini évek után Hitler hatalomra jutását nem várva meg barátaival együtt Amerikában telepedett le. Wigner néhány év kitérővel Princetonban élt és kutatott január 1-jén bekövetkezett 1
2 haláláig. Még nyolcvanéves korában is a fizika több területén önálló tudományos kutatást folytatott. Munkásságát 61 éves korában, 1963-ban Nobel-díjjal jutalmazták. Amikor barátai értesítették az örömteli eseményről, a közismerten szerény tudós csak ennyit mondott: a butáknak szerencséjük van. Ed Howe író aforizmája szerint: a szerény embert csodálják, feltéve, ha tudomást szereznek létezéséről. Wigner Jenőt, a végtelenül szerény tudóst nem lehetett nem észrevenni. Wigner, Heisenberg, Dirac és Neumann, ők négyen végezték el a kvantummechanika klasszikus fizikától immár független megalapozását, amely bevéste nevüket a tudomány történetébe. Érdekességképp megemlítem, hogy a ma is működő Fasori Arany János Önképzőkörben 1919-ben 17 évesen már ugyanezen témán dolgozott. Beadott házi dolgozatára érdemkönyvi (bizonyítványba kerülő) dicséretet kapott tanáraitól, Mikola Sándortól és Rátz Lászlótól. A fasori tanárok a legkiválóbb diákokat szombat délutánonként kávéházba hívták, ahol nem a pesti pletykákról, hanem a differenciálszámítás rejtelmeiről beszélgettek. A kávéházi mulatságok kiegészítéseként a diákok a mai 309-es számú előadóban fizikagyakorlatra jártak, ahol Mikola Sándor pipával pöfékelve figyelte diákjai fáradozásait. Érdemes megemlíteni, hogy a fizika elméleti oktatása mellett Mikola Sándor vezette be a fizikai gyakorlatokat is. Az Ő tankönyvéből merítette középiskolai ismereteit: ebben Newton tehetetlenségi törvénye tétlenség törvényeként szerepelt. Sem ő, sem kollégái nem fukarkodtak a diákok dicséretével, amit Wigner hazalátogatásaikor is meleg szívvel emlegetett. Rátz László a gimnázium főigazgatói címéről is lemondott azért, hogy minden idejét tehetséges diákjainak szentelje. Wigner Jenő a kvantummechanikán túl a csoportelméletben, a részecskefizikában, az energetikában, a szilárdtest-fizikában és az asztrofizikában egyaránt maradandót alkotott. A II. világháború alatt részt vett az első atomreaktor tervezésében. Magyarországi látogatásai közül két eseményt szeretnék kiemelni. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1987-ben avatta díszdoktorává, míg a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává 1988-ban választották. Az ő sok szerencséje mellett én is szerencsésnek érezhetem magam, hiszen személyesen találkoztam vele. Pontosan emlékszem a dátumra, november 18. Egyetemi előadásaink a Múzeum körúti TTK D épületében voltak, az akkori Elméleti Fizika Tanszéken. Fénysebességgel terjedt a hír, hogy Wigner előadást tart, így a teljes Fizika Tanszék tanárostul, diákostul gyorsuló mozgással vette be a Gólyavárat, hogy helyet szerezhessen a tudós közeli gravitációs terében. Az őszi nap lágy sugarai csendes érdeklődéssel hatoltak át a hatalmas ablaktáblákon. A makro- és a mikrovilág találkozásáról volt szó, és ennek kutatására lelkesített minket, hallgatókat. Az ekkor 85 éves Wigner friss, a legújabb kutatási eredményeket is magába foglaló már-már szónoki beszéde úgy hatott a hallgatóságra, mint a hosszú őszi délután csendjében a mélyhegedű hangja. Úgy éreztem, hogy valóban találkozott a mikro- és makrovilág. Ezután került sor díszdoktorrá avatására a Jogi Egyetem dísztermében rendkívül ünnepi hangulatban. A Szózat hangja meghatotta a tudóst, aki látható érdeklődéssel kutatta emlékeiben a dal forrását. Wigner Jenő magyar voltát soha nem tagadta meg, de érezte, elszakadt szülőföldjétől. Tudományos munkássága örökös büszkesége gimnáziumunknak és nemzetünknek egyaránt. 2
3 Befejezésként álljon itt Wigner ars poeticája: Igazi boldogság tudni, hogy fizikus vagyok. Mi más mérhető ehhez, mint a szerelem? Dr. Palágyi Györgyné, Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium június 26. 3
4 4
5 5
Pályázat. A Fény Nemzetközi Éve. Fényed az életed! Készítette:
Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 1071 Budapest, Városligeti fasor 17 21. Porta: +36-1/321-1200; Titkár: +36-1/322-4406; Fax: +36-1/342-2985; E-mail: titkarsag@fasori.hu Pályázat A Fény Nemzetközi
Hatvani István Fizikaverseny forduló megoldások. 1. kategória
1. kategória 1.2.1. 1. Newton 2. amplitúdó 3. Arkhimédész 4. Kepler 5. domború 6. áram A megfejtés: ATOMKI 7. emelő 8. hang 9. hősugárzás 10. túlhűtés 11. reerzibilis 1.2.2. Irányok: - x: ízszintes - y:
ATOMBOMBA FELTALÁLÓI Szilárd Leó (1898-1964)
ATOMBOMBA FELTALÁLÓI Szilárd Leó (1898-1964) Világhírő magyar természettudós, egy középosztálybeli zsidó értelmiségi család gyermeke volt, Spitz vezetéknévvel született, de családja 1900-ban magyarosította
egyetemi állások a relativitáselmélet általánosítása (1915) napfogyatkozás (1919) az Einstein-mítosz (1920-tól) emigráció 1935: Einstein-Podolsky-
egyetemi állások a relativitáselmélet általánosítása (1915) napfogyatkozás (1919) az Einstein-mítosz (1920-tól) emigráció 1935: Einstein-Podolsky- Rosen cikk törekvés az egységes térelmélet létrehozására
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
Atomfizika I. Az anyagszerkezetről alkotott kép változása Ókori görög filozófusok régi kérdése: Miből vannak a testek? Meddig osztható az anyag?
Atomfizika I. Az anyagszerkezetről alkotott kép változása Ókori görög filozófusok régi kérdése: Miből vannak a testek? Meddig osztható az anyag? Platón (i.e. 427-347), Arisztotelész (=i.e. 387-322): Végtelenségig
A tudományban nincsenek nehéz és könnyű dolgok, csak megértettek és meg nem értettek vannak. /Öveges József/
A tudományban nincsenek nehéz és könnyű dolgok, csak megértettek és meg nem értettek vannak /Öveges József/ Programgazda, műsorvezető Dr. Sükösd Csaba címzetes egyetemi tanár, BME a Magyar Nukleáris Társaság
Elhunyt Rózsa Pál. A temetésen Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora búcsúztatta:
Elhunyt Rózsa Pál Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Tanszékünk jogelődjének, a Villamosmérnökkari Matematika Tanszéknek korábbi vezetője, Dr. Rózsa Pál nyugalmazott egyetemi tanár, a BME professor emeritusa
NAGY BÉLA * MAURITZ BÉLA
NAGY BÉLA * MAURITZ BÉLA A MÚLT MAGYAR TUDÓSAI FÔSZERKESZTÔ SZABADVÁRY FERENC NAGY BÉLA MAURITZ BÉLA A AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával ISBN 978 963 05 8637
Az Elméleti Fizikai Tanszék
Az Elméleti Fizikai Tanszék Az Elméleti Fizikai Tanszék első vezetője Ortvay Rudolf (1885 1945) volt. Ortvay Rudolf Farkas Gyula (1847 1930) tanítványa a kolozsvári egyetemen. Ortvay Rudolf élete hosszú
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója
Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára
Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):
A Magyar TÖK Mozgalom
Csongrád, Batsányi Gimnázium 2015. 10. 2. A Magyar TÖK Mozgalom összefoglalta Csörgő Tamás fizikus, az Európai Akadémia tagja MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, Budapest Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös
Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából
Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Muhi Béla összefoglalója A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében tizedik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla
Az atombomba története
Az atombomba története Szegedi Péter TTK Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék Déli Tömb 1-111-es szoba 372-2990 vagy 6670-es mellék pszegedi@caesar.elte.hu és http://hps.elte.hu Tematika 1. A
ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés
ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.
A relativitáselmélet története
A relativitáselmélet története a parallaxis keresése közben felfedezik az aberrációt (1725-1728) James Bradley (1693-1762) ennek alapján becsülhető a fény sebessége a csillagfény ugyanúgy törik meg a prizmán,
Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai
Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek
BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek
A Tessedik Sámuel Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2014. október 19-én (vasárnap) 16 órára BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek CSAK AMI LESZ, AZ A VIRÁG... címmel rendezett
A Magyar TÖK Mozgalom
MAFIOK, Gyöngyös, KRF 2012. VIII. 28 A Magyar TÖK Mozgalom összefoglalta Csörgő Tamás fizikus, az Európai Akadémia tagja az MTA Doktora MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske és Magfizikai Intézet
Összefoglaló a XX. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről
Összefoglaló a XX. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2016. március 18-20. rendező intézményének neve: Bethlen Gábor Református és Szathmáry
Wolfgang Ernst Pauli életútja. Gáti József
Wolfgang Ernst Pauli életútja Gáti József Wolfgang Ernst Pauli 1900. április 25-én Bécsben született. 2 évesen Apja Wolfgang Joseph Pauli orvos és biokémia professzor, anyja Berta Camilla Schütz volt.
Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.
Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is
Emlékezzünk az elődökre!
Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Beküldési határidő: 2012. november 07. Össz.pontszám: 40p Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe:....
A színek fizikája szakdolgozat
A színek fizikája szakdolgozat Készítette: Csépány Tamara fizika szakos hallgató Témavezető: Dr. Martinás Katalin ELTE, TTK Atomfizikai Tanszék Budapest, 2009 A szakdolgozat célja Szakdolgozatom célja
a magspin és a mágneses momentum, a kizárási elv (1924) a korrespondencia-elv alkalmazása a diszperziós formulára (1925)
a magspin és a mágneses momentum, a kizárási elv (1924) Wolfgang Pauli (1900-1958) a korrespondencia-elv alkalmazása a diszperziós formulára (1925) Hendrik Anthony Kramers (1894-1952) a mátrixmechanika
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom
A modern fizika születése
MODERN FIZIKA A modern fizika születése Eddig: Olyan törvényekkel ismerkedtünk meg melyekhez tapasztalatokat a mindennapi életből is szerezhettünk. Klasszikus fizika: mechanika, hőtan, elektromosságtan,
Wigner Jenõ (1902-1995)
(1902-1995) FÜSTÖSS LÁSZLÓ BMGE Fizikai Intézet Magyar születésû amerikai fizikus olvashatjuk még a magyar Akadémiai Kislexikonban is, hiszen ez az igazság. Kétszer annyi ideig volt amerikai állampolgár,
SZE, Fizika és Kémia Tsz. v 1.0
Fizikatörténet Jedlik Ányos élete és munkái Horváth András SZE, Fizika és Kémia Tsz. v 1.0 Áttekintés A magyarországi tudomány előzményei Jedlik születésekor: Reneszánsz: átlagos tudományos aktivitás.
Mario Vargas Llosa: A kormány azért fél a CEU-tól, mert itt állampolgárokat képeznek
24. hu Kerner Zsolt 2017. 06. 22. Mario Vargas Llosa: A kormány azért fél a CEU-tól, mert itt állampolgárokat képeznek Korábban már megemlítettük, hogy a CEU a legakadémikusabb módon reagált a kormány
AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK
A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
ELŐSZÓ. dolgozott páratlanul érdekes fizikai elgondolásain.
ELŐSZÓ Neumann János és Albert Einstein a Principia Philosophiae Naturalis sorozat két legutóbbi kötetének szerzői nagyon különböző emberek voltak. Eltérő természetükről már a külsőségek is elárulnak valamit:
MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?
MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2017. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2017-ben kilencedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről
Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március 24-25. rendező intézményének neve: Bethlen Gábor Református és Szathmáry
JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.
JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,
X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY FIZIKA - KÉMIA 7-8. OSZTÁLY
Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu X. TOLLFORGATÓ 1. forduló X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY FIZIKA -
TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA
TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard
1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)
Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal
Olyan szép az életem, mint egy tündérmese A Dirac házaspár budapesti látogatása 1937-ben
Olyan szép az életem, mint egy tündérmese A Dirac házaspár budapesti látogatása 1937-ben A világhírő matematikus Fejér Lipót (1880 1959) tudományos hagyatéka számos korabeli újságkivágást is tartalmaz.
A nyitórendezvény Párizs
A nyitórendezvény Párizs 60 ország, 1000 résztvevő (politikusok, tudósok, szakmai szervezetek képviselői, nemzeti képviselők, diákok) Nemzetközi Diákpályázat győztesei Kiállítás, bemutatók, geo-song Párizsi
Trianon és a magyar felsőoktatás
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, az Eötvös József Collegium tisztelettel meghívja a Trianon és a magyar felsőoktatás című konferenciára. Helyszín: Eötvös
EGYSZERŰ, SZÉP ÉS IGAZ
EGYSZERŰ, SZÉP ÉS IGAZ AVAGY EGY FIZIKUS (FIZIKATANÁR?) VILÁGKÉPE Trócsányi Zoltán Eötvös Loránd Tudományegyetem és MTA-DE Részecskefizikai Kutatócsoport 62. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató,
EMLÉKEZÉS AZ ELTE TTK ELMÉLETI FIZIKAI TANSZÉKÉNEK EGYKORI TANÁRAIRA
Franz Käppeler (Karlsruhe) és az ünnepelt Somorjai Endre rofizikai csoportjának tevékenységét. Franz Käppeler a karlsruhei nukleáris asztrofizika csoport vezetôje az asztrofizikai s- és p -folyamat kapcsolatáról
Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek
Képek a megemlékezésről
2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában
1.) Petőfi-emléktábla
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát
Elnökségi beszámoló. A BUOD 3. ciklusának második két évéről. 2005. november 5.-6., Ulm (Baden-Württemberg) 8. BUOD-közgyűlés
Elnökségi beszámoló A BUOD 3. ciklusának második két évéről 2005. november 5.-6., Ulm (Baden-Württemberg) 8. BUOD-közgyűlés 2005. november. 5.-6. 1 Tartalomjegyzék 1. Tagegyesületek 2. Közgyűlések 3. Elnökségi
Éves munkaterv 2018/2019
Éves munkaterv 2018/2019 Szeptember szept. 3. szept. 12. szept. 13-14. szept. 16-18. szept. 21. szept. 21-23. szept. 25. szept. 28. szept. 28-29. Tanévnyitó Szülői értekezlet Osztálykirándulás (12. évf.)
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00
Határtalanul a Felvidéken
Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.
A FÉNY NEMZETKÖZI ÉVE 2015 eseménysorozat oktatási intézményekhez kapcsolódó vonatkozásairól
1 Szakmai összefoglaló A FÉNY NEMZETKÖZI ÉVE 2015 eseménysorozat oktatási intézményekhez kapcsolódó vonatkozásairól Az Európai Fizikai Társulat (EPS) kezdeményezése elnyerte az ENSZ és az UNESCO támogatását,
A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉTELEINEK TÉMAKÖREI 2015. MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK
- 1 - A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉTELEINEK TÉMAKÖREI 2015. MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK 1. Newton törvényei Newton I. törvénye Kölcsönhatás, mozgásállapot, mozgásállapot-változás, tehetetlenség,
Tollbamondás. Lotz János bonyhádi diákévei ban alakult meg a Petőfi Sándor Önképzőkör, melynek Lotz János 5.-es diákként
Tollbamondás Lotz János bonyhádi diákévei 1908-ban alakult meg a Petőfi Sándor Önképzőkör, melynek Lotz János 5.-es diákként 1927. szeptember 1-jén (vagy 1-én) lett a tagja. Az összejöveteleken pezsgő
A KöMaL nyári matematika és fizika tehetséggondozó tábora
Beszámoló a MATFUND Alapítvány pályázatáról, a Nemzeti Tehetség Program Hazai tematikus, tehetségterületekhez kapcsolódó táborok támogatása című, NTP-TÁB18-0047 számú pályázatának megvalósításáról Az elfogadott
Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék
Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó OTDK 2011. 04. 14. Campus-lét kutatás OTKA (K 81858) Kortársi szocializáció, csoportképződés,
Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás
Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari
Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai
Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai 2014 február 25. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Huszonöt éve, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor posztumusz Kossuth-díjas
végzett munkánkkal, hozzáállásunkkal továbbra is méltók leszünk a sok kedves, bátorító, dicsérő szóra. Van hát mit ünnepelnünk, és igyekszünk is
1 Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a mai ünnepnapon összegyűlt szülőket, diákokat, pedagógusokat. Hálásan köszönöm Kedves Vendégeinknek: Borbély Lénárd polgármester úrnak, Tóth János tankerületi
Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2019. évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről 2019-ben tizenegyedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
Erasmus. Látogatóink véleménye az iskolánkról, városunkról, hazánkról:
Erasmus 2018. január 14-től 20- ig került megrendezésre az első szakmai továbbképzés, melynek a Kardos István Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium biztosított helyszínt. A házi gazdán kívül három
Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK
Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu
Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért
Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Biológia bronzérme elismeréseként Hegedűs Barnabás egyetemi hallgató, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
Gondolatok a hazai természettudományos oktatásról. NPK Ember és természet szakmai tagozat alakuló rendezvénye 2015. szeptember 10.
Gondolatok a hazai természettudományos oktatásról NPK Ember és természet szakmai tagozat alakuló rendezvénye 2015. szeptember 10. Veszprém természettudományban jók vagyunk Az elmúlt száz évben feltűnően
BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk
1 / 5 2016.06.03. 13:52 Menü Sportolni szeretnék Sportágak Zenés és táncos sportok Harcművészet Labdás csapatsportok Erő, állóképességi sportok Ütős sportok Fitnesz és életmód sportok Szabadtéri sportok
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2016. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2016-ben nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás
A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem
A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek
Hasznos tudnivalók (határidős jegyzék) 2015/2016 tanév őszi félév
NAP IDŐ ESEMÉNY SZEPTEMBER 1. kedd Pótbeiratkozás 2. szerda 3. csütörtök Rangsorolásos kurzusfelvétel 8 00 Versenyjelentkezés első 4. péntek 12 00 Személyes megjelentést igénylő regisztráció (tanulmányok
Pályaválasztási nyílt napok a tanévben
Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után
SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Ridzi Gizella Fotókat készítette: Tauber Norbert, Péter András, Ráksi Mihály Szerkesztette: Fekete Balázs EU CODE WEEK - A PROGRAMOZÁS HETE EURÓPÁBAN IGY A SZISZKIBEN
Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője
Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született
Ballagók és kitüntetéseik 2017.
Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május
2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK
Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember
MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?
MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi
AZ AGYMENŐK PROGRAMJAI
AZ AGYMENŐK PROGRAMJAI A 2011/12-es tanévben indult iskolánkban az AGYMENŐK elnevezésű tehetséggondozó program, melynek keretében délelőtt TUDÓSNAPOK, délután pedig TEHETSÉGMŰHELYEK látogathatóak. A MENTORPROGRAMBAN
Klasszikus balettművész szak Kód:001
Klasszikus balettművész szak Kód:001 A klasszikus balettművész szakra azok a LÁNYOK és FIÚK jelentkezhetnek, akik a felvételi vizsga tanévében fejezik be az általános iskola 4. osztályát. A képzés első
Tantárgyi követelmény Szakközépiskola 11/D évfolyam
Tantárgyi követelmény Szakközépiskola 11/D évfolyam 2015/2016 TARTALOMJEGYZÉK 1. Irodalom... 3 2. Nyelvtan... 4 3. Történelem... 5 4. Angol... 6 5. Matematika... 7 7. Fizika... 8 8. Biológia... 9 9. Vendéglátó
X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia
Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia Nagybánya, 2017. június 29 július 2. X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia 2017 1 A konferencia szervezője
PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
A Bugát Pál Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedő története
Juhász Nagy Ágnes művelődéskutató, a Bugát Pál Vetélkedő alapítója: A Bugát Pál Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedő története A természettudományok tanárának nemcsak természettudományi
ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R
2015/2016 3. évfolyam 4. szám Merítés E ö t v ö s J ó z s e f E v a n g é l i k u s G i m n á z i u m é s E g é s z s é g ü g y i S z a k k ö z é p i s k o l a Hírlevél, 2015. december K e d v e s O l
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal
Mérnök leszek A Műegyetemtől a világhírig. Dr. Németh József, c. egyetemi tanár BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszék
Mérnök leszek A Műegyetemtől a világhírig Dr. Németh József, c. egyetemi tanár BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszék Mérnök leszek A Műegyetemtől a világhírig Dr. Németh József, c. egyetemi tanár BME GTK Műszaki
Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban
Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban A Semmelweis Emlékév megemlékezései között is kiemelkedő esemény zajlott Teheránban vasárnap és hétfőn. A két napos Semmelweis Emlékülésen a nőgyógyászati
Teller Ede ujjlenyomatai a molekulafizikában
Teller Ede ujjlenyomatai a molekulafizikában Surján Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Atomoktól a Csillagokig, Január 15, 2015, ELTE TTK Fizikai Intézet 2 (of 38) TARTALOM Személyes
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki
Információs társadalom alapismeretek
Információs társadalom alapismeretek Neumann János élete és munkássága Szabó Péter Gábor 100 évvel ezelıtt történt Neumann János 1903. december 28-án született Budapesten. Neumann János névváltozatai (John
ÖSSZEFOGLALÓ A XXIII. TORNYAI SÁNDOR ORSZÁGOS FIZIKAI FELADATMEGOLDÓ VERSENYRŐL
A verseny ÖSSZEFOGLALÓ A XXIII. TORNYAI SÁNDOR ORSZÁGOS FIZIKAI FELADATMEGOLDÓ VERSENYRŐL neve: XXIII. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Verseny a református középiskolák számára megrendezésének
SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA
Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA LegyEN ÖN is támogató FOUNDATION FOR THE FUTURE OF BIOMEDICAL SCIENCES IN SZEGED ISKOLATEREMTÉS TÖBBGENERÁCIÓS TUDÓSKÉPZÉS Ez a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA)!