KIVONAT. 2. felhatalmazza elnökét a határozat mellékletét képező ellátási szerződés aláírására.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KIVONAT. 2. felhatalmazza elnökét a határozat mellékletét képező ellátási szerződés aláírására."

Átírás

1 KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés december 16-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 141/2010. (XII.16.) h a t á r o z a t a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti a gyermekvédelmi szakellátást érintő ellátási szerződés módosításáról A Megyei Közgyűlés 1. az előterjesztést megtárgyalta, s az abban foglaltak alapján a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötendő feladat-ellátási szerződés aktuális tartalmával egyetért, és azt a határozat melléklete szerint jóváhagyja; 2. felhatalmazza elnökét a határozat mellékletét képező ellátási szerződés aláírására. Határidő: december 31. Felelős: a közgyűlés elnöke A határozatot kapják: 1. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér Megyei Önkormányzat által fenntartott gyermekvédelmi intézmények igazgatói, Székhelyeiken 3. Megyei Önkormányzati Hivatal osztályvezetői, Helyben Nyíregyháza, december 16. SESZTÁK OSZKÁR a közgyűlés elnöke DR. FAZEKAS JÁNOS megyei főjegyző

2 Gyermekvédelmi szakellátás tárgyú gyermekotthoni, lakásotthoni és nevelőszülői hálózat ellátás biztosítására - feladat ellátási szerződés amely létrejött egyrészről Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke által képviselt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (4401 Nyíregyháza, Hősök tere 5. székhelyű), továbbiakban megyei önkormányzat, másrészről Dr. Kovács Ferenc polgármester által képviselt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. szám székhelyű), továbbiakban városi önkormányzat között a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló, módosított évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96. (1) bekezdése alapján az alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel. Szerződő felek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 221/2009.(XII. 17.) számú határozatával és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 258/2009. (XII. 14) számú határozatával jóváhagyott határozott időre szóló gyermekvédelmi ellátási szerződésüket az alábbiak szerint módosítják, egyben megállapítják annak egységes szövegét: 1. A városi önkormányzat január 1. napjától határozatlan időre megbízza a megyei önkormányzatot, hogy a fenntartásában működő gyermekvédelmi intézményeiben az 1. számú függelékben szereplő gyermekotthonaiban, a megyében működő nevelőszülői hálózatban, valamint lakásotthonaiban biztosítsa a városi önkormányzat közigazgatási területén lakcímmel (lakóhely, ennek hiányában tartózkodási hely) rendelkező, ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermekek otthont nyújtó ellátását, valamint azon átmeneti vagy tartós nevelésből kikerült fiatal felnőttek további utógondozói ellátását, akiknek az utógondozói ellátását a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Gyámhivatala elrendelte. 2. A megyei önkormányzat jelen okirat aláírásával kijelenti, hogy az 1. pont szerinti gyermekvédelmi szakellátásokra vonatkozó jogszabályokat, szakmai követelményeket, a nyilvántartási kötelezettség, adatvédelem és adatkezelés szabályait ismeri, azokat betartja és betartatja, különös tekintettel a tájékoztatási és értesítési kötelezettség teljesítésére, valamint a panaszok érvényesítésének rendjére, és azok kivizsgálásának módjára vonatkozó szabályokat. Továbbá kijelenti, hogy az ellátások biztosításához szükséges személyi, tárgyi feltételekkel és hatósági engedélyekkel rendelkezik. 3. A megyei önkormányzat az 1. pontban vállalt ellátások tekintetében kötelezettséget vállal arra, hogy a külön jogszabályban és az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettséget az előírásoknak megfelelően teljesíti, a statisztikai adatgyűjtéshez szükséges adatokat az illetékes szervek rendelkezésére bocsátja. 4. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy az 1. pontban meghatározott ellátásban részesülő gyermekek és fiatal felnőttek után járó normatív állami hozzájárulás az ellátást biztosító megyei önkormányzatot illeti.

3 2 5. A normatív állami hozzájárulás és a megyei fenntartású intézményekben a nyíregyházi lakcímmel rendelkező ellátottak után járó SZJA részesedés együttes összegén felül a városi önkormányzat az 1. pontban meghatározott szolgáltatásokért éves szolgáltatási díjat fizet a megyei önkormányzatnak. 6. A szolgáltatási díj év január és február hónapjaiban bázis alapon kerül meghatározásra év március hónapjától esedékes szolgáltatási díj összegét a városi és a megyei önkormányzat mindenkori éves költségvetési rendelete tartalmazza. A városi önkormányzat az éves szolgáltatási díj időarányos részét havonként előre, a tárgyhónap 5. napjáig utalja át a megyei önkormányzat OTP Bank Nyrt. pénzintézetnél vezetett számú költségvetési elszámolási számlájára. 7. Felek megállapodnak abban, hogy a szolgáltatási díj összegét indokolt esetben így különösen a Magyar Köztársaság éves költségvetésének ismerete, illetve a vonatkozó jogszabályok módosítása esetén bármely szerződő fél kezdeményezésére év közben is felülvizsgálják és szükség esetén módosítják. 8. A megyei önkormányzat a szolgáltatási díj felhasználásáról negyedévente, a negyedév utolsó napjával köteles elszámolni Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya felé, az ellátást nyújtó intézmények negyedévi pénzforgalmi jelentésének megküldésével. A megyei önkormányzat az egyes Gyermekvédelmi Központokban elhelyezett gyermekek arányában teljesített kiadásokat az éves költségvetési beszámoló megküldésével igazolja. 9. A megyei önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a szolgáltatási díj összegét kizárólag a szerződésben meghatározott célra használja fel. Az átutalt összegnek a jelen szerződésről szóló szolgáltatásra történő felhasználását a városi önkormányzat a felek által meghatározott időpontban a helyszínen is jogosult ellenőrizni. 10. A megyei önkormányzat a szerződés alapján végzett gyermekvédelmi tevékenységével kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségét teljesíti, továbbá gyermekvédelmi beszámolóját a városi önkormányzatnak évente megküldi. Ezen túlmenően a szerződés teljesítését érintő lényeges körülményekben bekövetkezett változásokról, illetve eseményekről a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya útján tájékoztatja a városi önkormányzatot. 11. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen határozatlan időre szóló szerződést évente közösen felülvizsgálják minden év november 01. napjáig. A felülvizsgálat alapján bármelyik fél jogosult indokolás nélkül a szerződést december 31. napjára szólóan felmondani. 12. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a megyei önkormányzat az ellátást neki felróható okból nem biztosítja, úgy az ellátás folyamatos biztosításáról a városi önkormányzat gondoskodik.

4 3 13. A felek a szerződésszegés esetére a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének az általános kártérítési szabályainak alkalmazásában állapodnak meg. 14. A felmondási jog gyakorlása esetén a felek kiemelten figyelembe veszik a gyermekek, illetve a fiatal felnőttek jogait, érdekeit. 15. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, módosított évi XXXI. törvény és a kapcsolódó jogszabályok, illetve a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének a rendelkezéseit kell alkalmazni. 16. Felek képviselői a jelen szerződést, elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. 17. A szerződés Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlésének, valamint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének jóváhagyásával lép hatályba. Nyíregyháza, december 16. Seszták Oszkár Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Önkormányzat képviseletében Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében

5 1. sz. függelék a 141/2010. (XII.16.) határozat mellékletéhez KIMUTATÁS a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nevelőszülői hálózatáról és gyermekotthonairól (2010. december 1-i állapot) Otthont nyújtó ellátások: a.) Nevelőszülői hálózat: - Területi Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza, Vasvári Pál u Gyermekvédelmi Központ Baktalórántháza, Vasút u. 2. b.) Gyermekotthonok: - Gyermekvédelmi Központ 4700 Mátészalka, Képes Géza u Gyermekvédelmi Központ 4300 Nyírbátor, Vasvári Pál u Területi Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 3. Befogadó és Gyermekotthon: Nyíregyháza-Nyírszőlős, Vasút u Gyermekvédelmi Központ 4456 Tiszadob, Táncsics u Éltes Mátyás Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Gyermekotthon, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat 4300 Nyírbátor, Debreceni u. 67. c.) Lakásotthonok: - Gyermekvédelmi Központ 4561 Baktalórántháza, Vasút u I. sz. Lakásotthon Nyírszőlős, Sugár út II. sz. Lakásotthon Nyírszőlős, Sugár út III. sz. Lakásotthon Nyírszőlős, Pannónia út IV. sz. Lakásotthon Nyírszőlős, Pannónia út V. sz. Lakásotthon Nyírszőlős, Csabagyöngye út VI. sz. Lakásotthon Baktalórántháza, Köztársaság tér 15/b. - VII. sz. Lakásotthon Baktalórántháza, Petőfi u VIII. sz. Lakásotthon Baktalórántháza, Dózsa Gy. u IX. sz. Lakásotthon Berkesz, Lenin u. 1/B. - X. sz. Lakásotthon Berkesz, Kossuth u. 8/A. - XI. sz. Lakásotthon Berkesz, Petőfi u XII. sz. Lakásotthon Kisvárda, Bocskai u. 29/D. - XIII. sz. Lakásotthon Berkesz, Lenin u. 1/A. - XIV. sz. Lakásotthon Berkesz, Rákóczi u. 5.

6 2 - Gyermekvédelmi Központ 4700 Mátészalka, Képes Géza u I. sz. Lakásotthon Cégénydányád, Dózsa Gy. u II. sz. Lakásotthon Cégénydányád, Dózsa Gy. u III. sz. Lakásotthon Nagydobos, Fő út IV. sz. Lakásotthon Nagydobos, Fő út V. sz. Lakásotthon Nagydobos, József A. köz VI. sz. Lakásotthon Cégénydányád, Zrínyi u VII. sz. Lakásotthon Cégénydányád, Dózsa Gy. u Gyermekvédelmi Központ 4300 Nyírbátor, Vasvári Pál u I. sz. Lakásotthon Nyírbátor, Debreceni u II. sz. Lakásotthon Nyírbátor, Debreceni u III. sz. Lakásotthon Nyírbátor, Debreceni u IV. sz. Lakásotthon Nyírbátor, Pócsi u V. sz. Lakásotthon Nyírbátor, Dózsa Gy. u VI. sz. Lakásotthon Nyírbátor, Rajk L. u VII. sz. Lakásotthon Nyírbátor, Dózsa Gy. u IX. sz. Lakásotthon Balkány, Adonyi u Gyermekvédelmi Központ 4456 Tiszadob, Táncsics u sz. Lakásotthon Tiszadob, Táncsics M. u sz. Lakásotthon Tiszadob, Táncsics M. u Frim Jakab Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium 4450 Tiszalök, Kossuth u. 39/ sz. Különleges Lakásotthon Tiszalök, Rákóczi u sz. Különleges Lakásotthon Tiszalök, Ady E. u. 46/A sz. Különleges Lakásotthon Tiszalök, Kossuth u. 93.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY Ügyiratszám: 29120-2/2012.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42)

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZT ÁL Y

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZT ÁL Y Ügyiratszám: 2654-2/2012.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZT ÁL Y 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42)

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: /2011. CÍM: Jogi és Ügyrendi Bizottság

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: /2011. CÍM: Jogi és Ügyrendi Bizottság Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58921-18/2011. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÖNKORMÁNYZATTAL A GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSI FELADATOK VONATKOZÁSÁBAN

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2012.(111.30.) önkormányzati rendelete

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2012.(111.30.) önkormányzati rendelete NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2012.(111.30.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényből adódó egyes feladatok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS KÖTÉSÉRE A GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

ELŐTERJESZTÉS ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS KÖTÉSÉRE A GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58310/2009. CÍM: ELŐTERJESZTÉS ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS KÖTÉSÉRE A GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Előterjesztő:

Részletesebben

Előterjesztés - a Közgyűléshez -

Előterjesztés - a Közgyűléshez - NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: 29120-3/2012.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt.szám: 30.989/2012 Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. december 10-i ülésére Tárgy: A Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezetével kötendő ellátási szerződés jóváhagyása Előadó:

Részletesebben

Székhely Irsz. Székhely címe. 12 Cégénydányád 4742 Dózsa Gy. u. 11. Kovácsné. 12 Cégénydányád 4742 Dózsa Gy. u. 13. Kovácsné

Székhely Irsz. Székhely címe. 12 Cégénydányád 4742 Dózsa Gy. u. 11. Kovácsné. 12 Cégénydányád 4742 Dózsa Gy. u. 13. Kovácsné MŰKÖDÉSI ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ GYERMEKOTTHONOK, LAKÁSOTTHONOK, NEVELŐSZÜLŐI HÁLÓZATOK ÉS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT SZABOLCSSZATMÁRBEREG MEGYÉBEN 2009. II. félév Sz. Gyermek,, nevelőszülői

Részletesebben

Javaslat a Ciróka Családi Napközi Nonprofit Kft-vel kötött támogatási szerződés meghosszabbítására

Javaslat a Ciróka Családi Napközi Nonprofit Kft-vel kötött támogatási szerződés meghosszabbítására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey UTCA 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 Fax: (06-32) 460-918 Szám:1-220/2016. A javaslat elfogadása minősített szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Ciróka

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2005. ( I.26.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2005. ( I.26.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 11/2005. ( I.26.) számú h a t á r o z a t a a szociális szerződések megkötéséről, illetve a korábbi szerződések módosításáról, valamint a szociális intézmények

Részletesebben

3./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával.

3./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. 352/2013. (VI.19.) Tárgy: Központi Ügyelet Feladat Ellátására kötött megállapodás felülvizsgálata Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 194. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tiszadob alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

KIVONAT. a megyei önkormányzat (közgyűlés) különböző társaságokban, (köz)alapítványokban és szervezetekben való képviseletének felülvizsgálatáról

KIVONAT. a megyei önkormányzat (közgyűlés) különböző társaságokban, (köz)alapítványokban és szervezetekben való képviseletének felülvizsgálatáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2006. november 23-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám:1292/2010. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Női és a Férfi Átmeneti Szálló akadálymentesítésére vonatkozó hatósági

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/464-1/2011/I. Üi.: Csomor Ágnes Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Családok Átmeneti Otthonának működtetése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 12-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 12-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 216/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Ellátási szerződés módosítása Szigetszentmiklós Önkormányzatával

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2005. MÁRCIUS 24. -I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 380-5/2005.

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2005. MÁRCIUS 24. -I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 380-5/2005. E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2005. MÁRCIUS 24. -I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 380-5/2005. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Ellátási szerződés megkötése a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvánnyal

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/79-10/2007. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 54/2011.(XII.16.) önkormányzati rendelete. 1. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 54/2011.(XII.16.) önkormányzati rendelete. 1. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 54/2011.(XII.16.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényből adódó egyes feladatok végrehajtásáról

Részletesebben

. napirendi pont JAVASLAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁST BIZTOSÍTÓ ELLÁTÁSI SZERZŐDÉSEK

. napirendi pont JAVASLAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁST BIZTOSÍTÓ ELLÁTÁSI SZERZŐDÉSEK . napirendi pont DR. OTTÓFI RUDOLF ALPOLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE JAVASLAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁST BIZTOSÍTÓ ELLÁTÁSI SZERZŐDÉSEK FELÜLVIZSGÁLATÁRA, VALAMINT SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2006. (VI....) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Kozma József alpolgármester

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Dr. Vass Miklós

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona Mándok Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona Mándok Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ------------------------------------------------------------------------------------------------- SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 248/1999./ X.25./ számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 248/1999./ X.25./ számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 248/1999./ X.25./ számú h a t á r o z a t a a hajléktalanok részére személyes gondoskodást nyújtó intézmények fenntartói jogának átruházásáról. A Közgyûlés 1./

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza alapító okirata, módosításokkal egységes

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 20. számú jegyzőkönyve (2013. AUGUSZTUS 30.) Határozatok: 122/2013. 123/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 20. számú jegyzőkönyve (2013. AUGUSZTUS 30.) Határozatok: 122/2013. 123/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 20. számú jegyzőkönyve (2013. AUGUSZTUS 30.) Határozatok: 122/2013. 123/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A jelzőrendszeres házi

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről Város Polgármestere 2051, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2007. (I. 22.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város és Nyírpazony Község Önkormányzata között megkötött intézményfenntartói társulási megállapodás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Megállapodás a BM-EGYMI tanulóival szemben fennálló étkezési térítési

Részletesebben

Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: I. A Főplébánia Karitász Alapítvány 2016. évről szóló szakmai beszámolójának elfogadása II. Feladat-ellátási

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2010. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Képviselő-testülete 49/2010 (03.29.)Öh. sz. határozata A nevelési tanácsadás

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 51/2008. ( III. 3.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 51/2008. ( III. 3.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 51/2008. ( III. 3.) számú h a t á r o z a t a szociális és gyermekvédelmi tárgyú ellátási szerződések módosításáról és egységes szerkezetben történő elfogadásáról

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. DECEMBER 3-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. DECEMBER 3-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. DECEMBER 3-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 117-3/2009. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátások formáiról,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány a Megváltozott Fejlődésmenetű Gyermekek Fejlesztéséért szervezettel kötendő együttműködési megállapodásról

ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány a Megváltozott Fejlődésmenetű Gyermekek Fejlesztéséért szervezettel kötendő együttműködési megállapodásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete április 21-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete április 21-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. Tel.: (88) 592 660 Fax: (88) 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2011.(II.11.) önkormányzati. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2011.(II.11.) önkormányzati. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2011.(II.11.) önkormányzati r e n d e l e t e a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényből adódó egyes feladatok végrehajtásáról

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008.

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008. E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási

Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási Szentes Város Jegyzőjétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az Eperjes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról

ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról Biatorbágy Város önkormányzat Képviselő-testülete a 127/2013. (IX.26.) önkormányzati határozatával döntött a Boldog Gizella Alapítvánnyal

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 10-i ülésére

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 10-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

NvíREGYHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS. 73/2013.( ) számú. határozata

NvíREGYHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS. 73/2013.( ) számú. határozata NvíREGYHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVŰLÉSÉNEK 73/2013.(111.28.) számú határozata a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézményfenntartó Központtal a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátásiszerződéséről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátásiszerződéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 9/2004. (VI. 3.) rendelete

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 9/2004. (VI. 3.) rendelete Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 9/2004. (VI. 3.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakok formáiról, azok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 17-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 228/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. november 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat ellátási szerződés

Részletesebben

az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2013. július 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Társulási Tanács!

az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2013. július 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Társulási Tanács! Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa E l n ö k é t ő l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517, e-mail: atmot@csanytelek.hu 19/2013. E l ő t e r

Részletesebben

Jegyző; Kabinet vezetőjeit. ...~... Jászai Menyhért alpolgármester. ...~..~~:-::.á~.q.~... Faragóné Széles Andrea

Jegyző; Kabinet vezetőjeit. ...~... Jászai Menyhért alpolgármester. ...~..~~:-::.á~.q.~... Faragóné Széles Andrea NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FÖOSZTÁL Y SZOCIÁLIS OSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585 E-mail:nvhszoc@nyiregyhaza.hu Ügyiratszám: 22124-2/2012.05

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az Üllői

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. március 29-i ülésére

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS TElEFON: +3642524-500; FAX: +3642524-501 POLGÁRMESTERE E-MAfl: POlGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/48/2015 Ügyintéző: Havasiné

Részletesebben

Az Egyesület Humánszolgáltatások fejlesztése az ifjúságszakmai szervezeteknél; a felkereső munka

Az Egyesület Humánszolgáltatások fejlesztése az ifjúságszakmai szervezeteknél; a felkereső munka Tisztelt Közgyűlés! Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 300/2017 (Xll.14.) számú, az Ifjúsági Ház működtetéséről és a 2018. évi ifjúsági feladatok ellátásáról szóló határozata értelmében a Mustárház

Részletesebben

ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁS

ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁS 2 számú melléklet ellátási szerződés módosításáról amely létrejött egyrészről ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁS Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat (1139 Budapest, Béke tér 1., KSH kód: 01-24-299.

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T /2012. (...) Kgy. KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012....... napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Polgármester 01/87213-3/2012

Részletesebben

1/2010. (I. 07.) Képviselő-testületi Határozat

1/2010. (I. 07.) Képviselő-testületi Határozat K i v o n a t a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 7-én csütörtökön de. 7,30 órai kezdettel megtartott r e n d k í v ü l i üléséről készült jegyzőkönyvéből: 1/2010. (I.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 6-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 6-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 294/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 6-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: VII. kerületi Önkormányzattal

Részletesebben

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (2800 Tatabánya, Fő tér 6., bankszámlaszám: OTP Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága 11740009-15384481-00000000, adószám:

Részletesebben

l1 OS-. számú előte1j e s z tés

l1 OS-. számú előte1j e s z tés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere l1 OS-. számú előte1j e s z tés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatával kötött

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 66/2017.

Az előterjesztés száma: 66/2017. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 66/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. április 19.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata 2012... napi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata 2012... napi ülésére ELŐTERJESZTÉS Berhida Város Önkormányzata 2012... napi ülésére Tárgy: Megállapodás a Fogyatékosok Napközi Otthona szolgáltatásainak igénybevétele tárgyában Előterjesztő: Előkészítő: dr. Gál Éva Zsuzsanna

Részletesebben

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat Előterjesztő: Polgármester Iktatószám: 8476-23/2011. Tárgy: Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás Melléklet: 1 db Határozati javaslat Készítette: Szociális, Családvédelmi

Részletesebben

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 8/2011 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 10/2011 K I V O N A T Készült: Tárgy: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 19-én megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 6211/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Tárgy: Megállapodás a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulással egyes kötelező megyei

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal

ELŐTERJESZTÉS. Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal ELŐTERJESZTÉS Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete több éve működik együtt a Boldog Gizella Alapítvánnyal annak érdekében, hogy

Részletesebben

21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása

21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása 21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító

Részletesebben

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tárgy: Gyermekvédelmi szakellátási intézményi társulás létrehozása Mell.: 1 db társulási megállapodás tervezet Szentes Város Önkormányzata Helyben

Részletesebben

cr) ~~ ~~A(~ Kovácsné Szatai Ágnes N Y REGYHÁZA NvíREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS Ügyiratszám: VAGY/512-2/2015. ELŐTERJESZTÉS polgármester ~

cr) ~~ ~~A(~ Kovácsné Szatai Ágnes N Y REGYHÁZA NvíREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS Ügyiratszám: VAGY/512-2/2015. ELŐTERJESZTÉS polgármester ~ NvíREGVHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 MEGVEI JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-501 POLGÁRMESTERE E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/512-2/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

dr. Barta László J A V A S L A T

dr. Barta László J A V A S L A T NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE.. sz. napirend 53-59/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes dr. Barta László J A V A S L A T a megyei önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást

Részletesebben

polgármester Iktatószám: 01/ /2010.

polgármester Iktatószám: 01/ /2010. Előterjesztő: polgármester Iktatószám: 01/16546-23/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Tudományegyetem között a fogászati ügyelet tárgyában létrejött jogviszony meghosszabbítása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő 2017/2018 évi együttműködési megállapodásról

ELŐTERJESZTÉS. A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő 2017/2018 évi együttműködési megállapodásról ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő 2017/2018 évi együttműködési megállapodásról Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete több éve működik együtt a Boldog Gizella Alapítvánnyal

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A 116/2005. (XI. 10.) MÖK határozat 1. számú melléklete

ALAPÍTÓ OKIRAT. A 116/2005. (XI. 10.) MÖK határozat 1. számú melléklete A 116/2005. (XI. 10.) MÖK határozat 1. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88-90. -ában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyű l éshez -

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyű l éshez - NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/64/2019. Ügyintéző:

Részletesebben

Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel. Humán Közszolgáltatási Iroda. 1 db. határozati javaslat

Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel. Humán Közszolgáltatási Iroda. 1 db. határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/22879/2014. Tárgy: Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel Készítette: Humán Közszolgáltatási Iroda Melléklet:

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Jószerencsét út 2. szám alatt működő Szalézi Szent Ferenc Gimnázium oktatási intézményben

Részletesebben

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben)

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben) FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben) Amely létrejött egyrészről Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8., törzsszám: 733568, adószám:

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁJUS 11-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1258-2/2006.

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁJUS 11-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1258-2/2006. E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁJUS 11-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1258-2/2006. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Ellátási szerződés megkötése a Centomilla Kht-vel ELŐTERJESZTŐ: Tasnádi

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 11-i rendkívüli zárt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 11-i rendkívüli zárt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 15-12/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 11-i rendkívüli zárt

Részletesebben

Előterjesztés. Bicske Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat részére nyújtott támogatások elszámolásáról

Előterjesztés. Bicske Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat részére nyújtott támogatások elszámolásáról Előterjesztés Bicske Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat részére nyújtott támogatások elszámolásáról 1. előterjesztés száma: 161/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Ikt.szám:47.280/2012. Javaslat a ápoló-gondozó célú lakóotthon szociális szolgáltatás nyújtásának átvállalására vonatkozó megállapodás megkötésének jóváhagyására

Részletesebben

53-60/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László. Javaslat

53-60/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László. Javaslat Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 4. sz. napirendi pont 53-60/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László Javaslat az étkeztetési tevékenységet végző intézmények 2011. évi

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, tárgyalja meg az előterjesztést, és döntsön a határozati javaslatokról.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, tárgyalja meg az előterjesztést, és döntsön a határozati javaslatokról. ;'..'i >i -!» -.,tr< - \, Kerúict Kőbányai BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁ# EA'F >, M*ri «MÍ ilet ülése POLGÁRMESTERI HIVATAL SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY ^/GG1JJJ12PJ0_ Tárgy: Javaslat

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft kamatmentes kölcsön kérelme Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Gazdasági osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/5 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. október 3-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. október 3-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 168/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. október 3-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Hegyvidéki Önkormányzattal

Részletesebben

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27-i ülésére Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft működési támogatása és kamatmentes kölcsön kérelme Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Véleményező bizottság: Gazdasági osztály Pénzügyi Bizottság Sorszám: IV/5.

Részletesebben

A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON

A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON dr. Radoszáv Miklós Fővárosi TEGYESZ GYERMEKI JOGOK A legalapvetőbb gyermeki jogok: az élethez való jog a származás megismerésének joga a családban

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 21-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 21-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 21-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Belső Tűz Egyesülettel családi napközi ellátásra szóló feladat-ellátási

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. december 12-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. december 12-i ülésére Tárgy: A Mentálhigiénés Egyesület feladatellátási szerződés iránt benyújtott kérelmének elbírálása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK március 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK március 26-i ülésére NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Telefon: 500-700 E L Ő T E R J E S Z T É S NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. március 26-i ülésére Napirend

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Tárgy: Javaslat a köznevelési feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Tárgy: Javaslat a köznevelési feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére Előterjesztő: Szitka Péter Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a köznevelési feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére Tisztelt Képviselő-testület! A helyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 224/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2016. november 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Főváros Szabó Ervin

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben