KÉT MAGYARORSZÁGI PONTIFICALE A XV. SZÁZADBÓL. Közli: Fraknói Vilmos.
|
|
- Enikő Fábiánné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Csontosi Jánostól. 83 reigazítottam, s ezentúl Aranyasi Gellértfi János codexe alatt latin codexet fogunk érteni. E latin codex irodalomtörténeti becse nyújtson kárpótlást a képzelt magyar codex illusiójáért. Végre Gellértíi Jánosról, a codex colophonjai alapján még annyit, hogy 1462-ben csütörtökhelyi iskolamester, 1469-ben újmisés pap s 1473-ban az ispotályos rend tagja volt. XJgy látszik állandóan Lőcsén tartózkodott, mert kéziratait egynek kivételével mind itt másolta. Záradékul kedves kötelességemnek tartom Szilágyi Sándor urnak, mint az egyetemi könyvtár igazgatójának, azon lekötelező készségeért, melylyel e codexet rendelkezésemre bocsátotta hálás köszönötemet kifejezni. KÉT MAGYARORSZÁGI PONTIFICALE A XV. SZÁZADBÓL. Közli: Fraknói Vilmos. A régi egyházi szerkönyveknek sokoldalú, egyház-, erkölcs. és műveltség-történeti fontosságát régóta általánosan ismerik és méltatják. Hazánkban is számos tudós író foglalkozott úgy a kéziratban fönmaradt, mint a nyomda útján közrebocsátott missalék és ordináriusok, breviáriumok és antiphonálék tanulmányozásával. Batthyányi Ignácz és SzvorényiMihály nyitják meg a hosszú sorozatot. Horvát István, Jankovics Miklós és gróf Kemény József nemcsak mint ismertetők, hanem mint gyűjtők is kiváló érdemeket szereztek. De legtöbbet köszönhetünk e téren Knauz Nándor és Dankó József esztergomi kanonokoknak. Az előbbi»a magyar egyház régi mise és zsolozsma könyv ei«-nek bibliographiai ismertetését közölte és a»magyar egyház régi szokásait» ismertette ; ') az utóbbi pedig»magyar szertartási régiségek«czím alatt a magyar- ') A»Magy,ar Sión«1867,1869. és 1870-ik évi folyamaiban megjelent czikksorozat külön lenyomatban összeállítva is kiadatott. Magyar Könyv-Szemle ö
2 84 Két magyarországi pontificale a XV. századból. országi régi szertartási könyvek sajátságait, a magyarországi szertartásoknak eltéréseit a római egyház szertartásaitól tette tanulmányainak tárgyává. ') Knauz 28 kézírati misekönyvet és 14 kézírati breviáriumot ismertet. Sokkal ritkábban fordulnak elő egyházaink- és könyvtárainkban a Ponti fi cale k, vagyis a főpapok használatára szerkesztett azon könyvek, melyek a főpapok hatásköréhez tartozó szertartások rendjét tartalmazzák ; bár ilyeneket természetesen minden főpapnak és káptalannak is bírni kellett. A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának, mely egyházi szerkönyvekben gazdagabb az egyházi könyvtáraknál, csak a jelen évben sikerűit egy ily Pontificalét szerezni. I. Ez legújabb időkig a gróf Nádasdy-féle gömörmegyei b e t- léri könyvtár tulajdonát képezte; innen több egyéb kézirattal 2 ) egy bécsi antiquárius kezeibe került, a kitől, dr. Ehrenfeld Adolf Bécsben lakó derék hazánkfiának szíves figyelmeztetésére, vásároltuk meg. A 32 centm. magas és 23 centm. széles hártyakézírat a XV. században, a nálunk szokásos góth betűkkel íratott. Igen díszesen van kiállítva. Minden lapon ékesen rajzolt és színezett kezdőbetűkkel találkozunk. Azonban képek a codexben nem fordulnak elő. A kézírat 132 számozott (I CXXXII) és 9 szmtlan levélből áll. Az I-el jelölt levél előtt négy, a CXXXII. levél után pedig két levél ki van vágva. A jelen Pontificale oly szertartásokat is tartalmaz, melyek a lelkészek hatásköréhez tartoznak. Mindjárt első helyen a keresztelési szertartás áll. És pedig a következő érdekes bekezdő sorokkal :»Ordo ad catecizandum infantes, qui cum venerint ad ecclesiam scribantur nomina singulórum ab acolito.«v A czikksorozat megjelent az»uj Magyar Sión«1871. és 1872-ik évi folyamában, és külön nyomatban is. 2 ) Ezeket Telgárti Lipót a»magyar Sionc 1869-iki folyamában ismertette :
3 Fraknói Vilmostól. 85 A keresztelés után következnek a nagy-szombati szertartások, a bérmálás, az egyházi rendek föladása, a püspök szentelés ; a templomszentelés ; az egyházi öltönyök és egyéb készletek, az apátok, apátnok és szerzetesek megáldása ; a zsinatok tartása ; a királyok és királynék koronázása ; a szent-ferenczrendű szerzeteseknél az utolsó kenet kiszolgáltatása és a temetési szertartás ; a mise előtt végzendő imák"; a különféle áldások ; végre az oltár-szentelés szertartásai. Az itt fölsorolt egyházi szertartások egyike sem tartalmaz oly részleteket, melyek sajátságos magyarországi eredetre mutatnának. A koronázási szertartások is azok, melyek a római szertartási könyvekben foglaltatnak. Kézíratunk egy szent-ferenczrendű kolostor használatára készült. Es kétségtelen az is, hogy a XV. század második felében már valamelyik magyarországi egyház tulajdonát képezte. Erre a codex hátulsó táblájának belső oldalára ragasztott hártyalapon találjuk a bizonyítékot. Ide ugyanis XV. századbeli kézirattal igtatva találjuk két római bíbornoknak január 9-én kelt oklevelét, melyben a k ö v e s d i (Kuesd,Kwesd) plébániai egyháznak búcsút engedélyeznek ; továbbá Mihály milkói püspöknek, mint Vitéz János esztergomi érsek helynökének, oklevelét, melyben a fentebbi búcsú-engedélyt megerősíti. A codex 1686-ban Budán létezett. Vájjon itt találta-e a török foglalás ; vagy pedig a törökök hozták ide, egyéb zsákmánynyal, valamelyik földúlt egyházból? nem határozhatjuk meg. Mikor Budavára az említett esztendőben Lipót király kezeibe került, akkor a Corvina maradványai és a többi zsákmányolt könyvek között találta Szürtey Ferencz franciscánus szerzetes, és magával vitte a kassai zárdába. Hirdeti ezt az elő - tábla belső oldalán található következő följegyzés :»Anno in actuali insultu, quando Buda fuit recuperata, ego P. Fr. Franciscus Szürtey tunc temporis portavi ex ipsa Bibliotheca Budensi hunc librum ad Conventum Cassoviensem.«És a kézírat utolsó levelének alján olvasható :»Conventus Cassoviensis Ordinis Minor. Reform. Provinciáé SS. Salvatoris 1686.«8*
4 86 Két magyarországi pontificale a XV. századból Megjegyezzük, hogy a kézírat és eredeti bőrkötése épségben maradt fön. II. teljes A Múzeum birtokában levő kézíratnál, úgy kiállítása mind tartalma tekintetében, sokkal becsesebb azon Pontificale, mely jelenleg Simor János bíbornok és esztergomi érsek ő emin. magánkönyvtárának egyik fődíszét képezi. A XV. századbeli hártya-codex 169, két-hasábosan írt, 35 cm. magas 25 cm. széles, számozott levélből áll. A számozott leveleket megelőzi három levél, mely eredetileg üresen maradt. A XVI. század első negyedében latin és részben tót nyelven különféle imákkal, orvosi rendelvényekkel és egyéb jegyzetekkel töltötték be. 1 ) A 4. és 5. levélen a tartalom-mutató, a 6. és 7. levélen a mise előtt mondandó imádságok foglalnak helyet. A 8-ik levéllel kezdődik tulaj donképen a Pontificale. Ezen czímlap nagy fénynyel van kiállítva. Mind a négy oldalát széles lapkeret veszi körül, melyen dús aranyozással, élénk vörös, kék és zöld színekkel előállított virágok, állatok és angyalok alakjai láthatók. A kivitel művészi kézre mutat, mely nem az olasz miniature-iskolák chablonszerü mintáit másolta. Az alsó lapszél közepére püspök-süveges czimer van helyezve. A czímer-pajzs belső kék mezejét három ezüst nyíl foglalja el. Soká hiába nyomoztuk, melyik család bírta e czímert V Végre az országos levéltár kincstári osztályában, más tárgyra keresve adatokat, a véletlen kezeimbe játszotta Mátyás királynak nov. 16-án kelt oklevelét, melyben Sankfalvi Antal po- ') Ezen imák és rendelvények melleit az 1521 és 1523 évszámokat találjuk. A jegyzetek között legérdekesebb az, mely a 3 b levelet maga foglalja el :»Keverendus dominus Stephanus de podmanin dominus et prelátus ecclesie nitriensis est ordinatus in presbiterum in festő purificacionis G-lorise Virginis marie etc. Consecratus verő in episcopum in festő sancte dorothee virginis et martiris Anno domini Millesimo Quingentesimo tercio decimo etc, Primicias autem suas solemnizauit die dominico quo cantatur diuinum officium Jubilate Deo Anno supradicto.«
5 Fraknói Vilmostól. 87 zsonyi prépostnak czímert adományoz. Az itt lefestett czímerben arany kar három ezüst nyilat tart, úgy előállítva, mint az esztergomi codexben. A codex további lapjai szintén 'díszesen vannak kiállítva. Huszonegy fényes initialisban az egyes szertartásokra vonatkozó képek vannak előállítva, és azokból lombozatos díszítmények ágaznak ki a lapszélekre. Még számosabbak a szőnyeg-alapra festett többi kezdőbetűk, melyek kisebbek ugyan mint a fentebb említettek, de nem kevésbbé díszesek, és jó ízlésre mutatnak. A kézírat czíme az első lapon a következő :»In nomine domini summi et eterni dei nostri jesu christi. Incipit Pontificale secundum nouum ordinem sancte romane ecclesie compositum per sanctissimum patrem dominum Johannem papám. XXII.«Szorosan csak a főpapok teendőihez tartozó szertartásokat foglalja magában. A XLVI a levélen kezdődnek a császári koronázás szertartásai. A koronázási eskü szövege így kezdődik:»ego Karolus r e x b o h e m i e. 1 ) A 411 il lapon kezdődnek a királyok koronázásánál gyakorlatban levő szertartások. A koronázási eskü szövege így kezdődik :»Ego Lodouicus.«Valószínű, hogy itt Nagy Lajosnak a magyar királynak neve fordul elő. A CXLIIP levélen, a pap-szentelés szertartásai között előfordul azon beszéd, melyet a fölszentelő püspök a fölszentelendő papokhoz intéz. Ennek szövege codexünkben így kezdődik :»Nos Johannes permissionediuina episcopus ecclesie waradiensis generalem ordinacionem celebrare ad presens in nostra ecclesia waradiensi in missarum solemniis intendentes...«minthogy a váradi püspökök sorozatában a XV. században hat püspök viseli a János nevet: nem határozhatjuk meg? hogy melyik váradi püspök alatt szerkesztették ezen Ponificalét. Ellenben megmagyarázhatjuk, hogy miképen került a Sankfalvi-féle czímer ezen, a váradi egyház használatára készült szertartási könyv czímlapjára. Ugyanis a kézíratnak első birtokosa Sank falvi Antal váradi kanonok volt. Bizonyára ')
6 88 Két magyarországi pontificale a XV. századból. nagy főpapjának Vitéz János környezetében sajátította el azt a műízlést, melyről Pontifical éj ának fényes kiállítása tanúságot tesz. Nyilvános pályáját is Vitéz oldala mellett kezdette meg, kit Gráczba kisért, mikor ott Frigyes császárral, a magyar korona visszaszerzése czéljából tárgyalások folytak. És miután a korona átadása megtörtént, a szerencsés esemény hírét épen Sankfalvi vitte meg Gráczból Mátyás királynak. Ez később udvarába fogadta, és gyakran használta fel diplomatiai küldetésekre Nápolyba, Milánóba, Velenczébe és a legyei királyi udvarhoz. l ) Szolgálatainak jutalmául 1486-ban pozsonyi préposttá nevezte ki. 2 ) II. Ulászló 1482-ben a nyitrai püspökségre emelte. Sankfalvi halála után, díszes Pontificáléját utódai is használták, a mint ezt a Podmaniczky püspökre vonatkozó jegyzetek bizonyítják. Ez utóbbinak idejében írattak a Pontificale elején és végén üresen hagyott 3 3 levélre az imák, antiphonák és orvosi rendelvények. A legutolsó levélre az író. János szerzetes, följegyzé nevét:»hic incepit hanc scribere scripturam f. Jo. orate pro eo.«a kézírat később a pozsonyi káptalan kezeibe került. 3 ) Valószínűleg itt nyerte ujabbkori (XVII. századi) gazdagon aranyozott vörös bőrkötését. ') Mindezen részleteket Mátyás királynak fentebb említett czímer adományozó okleveléből ismerjük, mely az országos levéltár kincstári osztályában őriztetik. Acta Neoreg. fasc. 851 n ) A kinevezési oklevelet közié K n a u z. Magyar Sión. IV ) Knauz N.»A pozsonyi káptalan kéziratai«czímü munkájában röviden ismerteti.
Hogyan jött létre a kiállítás?
Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az
KÖNYV-SZEMLE MAGYAR KÖNYVTÁRA. Negyedik évfolyam. II. füzet Március Április. BUDAPEST. KÖZREBOCSÁTJA
Negyedik évfolyam. II. füzet. 1879. Március Április. MAGYAR KÖNYV-SZEMLE KÖZREBOCSÁTJA A M. NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRA. BUDAPEST. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVKIADÓ HIVATALA. 1879. A MÁSODIK FÜZET TARTALMA:
I. Mátyás ( ) az igazságos
I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála
Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés Az ülés napirendje 1. Ligeti Antal (Nagykároly, 1823 Budapest, 1890): Az ifjú Mukácsy Mihály portréja [papír, ceruza, 450x610 mm, jelezve jobbra lent:
Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik
Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik Mátyás Melinda ELTE Egyetemi Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztály V K K V I I. T U D O M Á
Levélben értesítsen engem!
2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi
Kulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2012. július 4-i ülés Az ülés napirendje 1) Ismeretlen osztrák (?) festő, 19. század: Erzsébet királyné (vászon, olaj, 142x108 cm, jelzés nélkül) címen nyilvántartott képzőművészeti
Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés Az ülés napirendje 1. Bethlen Gábor (Marosillye, 1580 Gyulafehérvár, 1629) erdélyi fejedelem saját kezű aláírásával ellátott latin nyelvű oklevele. Kelt:
Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon
Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon I. Teszt 1. Ki volt az alábbiak közül katolikus püspök? a. Bornemissza Péter b. Forgách
Kulturális Javak Bizottsága 2015. június 1-i ülés
KJB / 2015.06.01. Kulturális Javak Bizottsága 2015. június 1-i ülés Az ülés napirendje 1/2 [első rész: 1-6. napirendi pontok] KJB / 2015.06.01. 1. Kramer, Samuel Theophilus: Huszár József és felesége,
Kulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2011. január 19-i ülés 1. A KJB 2010. éve KJB / 2009.02.05. A KJB 11 ülést tartott (2007: 11 ülés; 2008: 10 ülés, 2009: 10) A KJB összesen 75 napirendi pontot tárgyalt (2007:
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
Kulturális Javak Bizottsága
KJB / 2015.10.05. Kulturális Javak Bizottsága 2015. október 5-i ülés Az ülés napirendje 1/2 KJB / 2015.10.05. 1) Ferenczy Károly (Bécs, 1862 Budapest, 1917): Virágok parasztkorsóban, 1911 (vászon, olaj,
Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.
Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai
Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém
Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;
Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról
Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár pályázatot (3509/01184) nyújtott be az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához a körmendi Gergő
KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század
KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK 16 17. század Osiris Kiadó Budapest, 2002 TARTALOM ELOSZO JEGYZETEK AZ ELŐSZÓHOZ n 25 SZEPETNEKI GÁSPÁR MESTER, VESZPRÉMI ORKANONOK ÖSSZEÍRÁSA (1554) Szepetneki
35. ábra (folyt.) 36. ábra
41. Madách Imre munkái: Az ember tragédiája és Madách Imre költeményei Madách Imre képével (Budapest, 1904, Franklin-Társulat megyar irodalmi intézet és könyvnyomda) (2) + 292 l + 1 t, 20 cm, a Magyar
Kulturális Javak Bizottsága 2011. február 9-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2011. február 9-i ülés Az ülés napirendje 1. Pontormo, Jacopo (Pontormo, 1494 1557)-nak tulajdonítva: Mária gyermekével, Keresztelő Szent Jánossal és két angyallal, 1523 körül
ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN
NOVAK VERONIKA ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN A kiváltságlevelek az oklevelek jelentős csoportját alkotják. Általában a kiváltságlevél alatt olyan oklevelet értünk,
A Bécsi Arany Biblia
A Bécsi Arany Biblia A valaha megjelent legszebb magyar Biblia A könyvnyomtatás felfedezése előtt minden írásművet, így a Bibliát is kézzel másoltak. Királyi és főúri udvarokban, szerzetes kolostorokban,
Kulturális Javak Bizottsága 2015. szeptember 14-i ülés
KJB / 2015.09.14. Kulturális Javak Bizottsága 2015. szeptember 14-i ülés Az ülés napirendje KJB / 2015.09.14. 1. Munkácsy Mihály (Munkács, 1844 Endenich, 1900): Golgota, 1884 (vászon, olaj, 460 x 712 cm,
SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:
Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:
2. A hitoktatás struktúrája
2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a
1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve?
"ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) FELSŐ TAGOZATOS CSAPATVERSENY CSAPATNÉV/TAGOK: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1.
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim
Határtalanul a Felvidéken
Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.
Kulturális Javak Bizottsága
KJB / 2015.07.06. Kulturális Javak Bizottsága 2015. július 6-i ülés Az ülés napirendje KJB / 2015.07.06. 1. Rippl-Rónai József (Kaposvár, 1861 Kaposvár, 1927): Menetelő francia katonák, 1914 (karton, olaj,
Kulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2011. június 8-i ülés Az ülés napirendje 1. Ismeretlen (Tide jelzéssel): A soborsini kastély látképe, 1816 (vászon, olaj, 71x98 cm, Jelezve balra lent: Tide 816, Sérült, KÖH
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.
M AGYARORSZÁGI BÚTOROK KÉPI ÁBRÁZOLÁSOKON 15.-17. SZÁZAD
Ismeretlen osztrák vagy magyar festı: Evagationes spiritus (a lélek tévelygései) c. képe. Esztergomi Keresztény Múzeum 1430. Boroszló (Wroclaw), wielowi oltárok mestere Szent Hedvig oltár 1430-1440 Szent
A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁRÓL
Németh Péter A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁRÓL A középkorban, de közel a feudális kor végéig az egyházi intézmények közül a hiteleshelyi megbízatással rendelkezők látták el a tulajdonképpeni közjegyzői
BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a
BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak
Jelentése. codex = fatábla (latin)
Jelentése codex = fatábla (latin) Jelentése codex = fatábla (latin) Kézzel írott középkori könyv, amely a 4. században jelent meg. Ám a 11. századig nem volt papír! Csak pergamenre írták, mert papirusz
C 77 Departamentum religionare Graeci ritus non unitorum, 1783-1848 (Állag)
Archive Plan Context Context: MNL Magyar Nemzeti Levéltár, 1000-2100 (Levéltár) (1) Magyar Országos Levéltár, 1000-21. sz. (Levéltár) C (194) Helytartótanácsi levéltár - C szekció, 1601-1913 (Fondfőcsoport/Szekció)
Szlovák Nemzeti Levéltár
Szlovák Nemzeti Levéltár Csoportunkat az intézmény vezetőhelyettese fogadta. Először általános tájékoztatást kaptunk, majd megtekinthettük a levéltár legérdekesebb kincseit, dokumentumait. A Szlovák Nemzeti
XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)
XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári
Kulturális Javak Bizottsága
KJB / 2008.03.12. Kulturális Javak Bizottsága 2008. március 12-i ülés Az ülés napirendje KJB / 2008.03.12. 1. Franz Schrotzberg: Ismeretlen nő (Mária Lujza) képmása, 1846, (Olaj, vászon, 127 cm x 94,5
Kulturális Javak Bizottsága
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Kulturális Javak Bizottsága 2012. december 10-i ülés Az ülés napirendje 1. Gerick, Joseph (Gerik József), id. (pozsonyi ötvös, 18. század
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári
EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.
EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések
30 éves a papírrestaurátor képzés
2011/09/23-2011/10/24 1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) [1]A magyarországi könyv és papírrestaurátorok idén ünneplik 30. évfordulóját annak, hogy elindult ez a képzési forma a Nemzeti Könyvtárban.
A MAGYAR SZENT KORONA
NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR SZENT KORONA [ II ] A SZENT KORONA AZ EURÓPAI KORONÁK SORÁBAN A koronázásnak és a koronák viselésének világszerte különböző hagyományai vannak, de még Európán belül is számos
A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL
KISS ANDRÁS A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL A Komáromy András által megindított, az egész országra kiterjedő rendszeres boszorkányper-kutatás és ennek eredményeként megjelent forráskiadványát
XII. 1. A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XII. 1. A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1527-1544 Terjedelme: 348 darab (5 doboz) Helyrajzi jelzete:
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!
KULTURÁLIS JAVAK B I ZOTTSÁGA
KJB / 2018.02. 15. KULTURÁLIS JAVAK B I ZOTTSÁGA 121. ÜLÉS 2018. FEBRUÁR 15. Az ülés napirendje KJB / 2018.02. 15. 1) Ismeretlen festő, 17. század második fele: Kollonitz János Henrik gyermekkori képmása,
Kulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2016. november 14-i ülés KJB / 2016.03.10.. Ismeretlen mester: A vát-szentkúti Mária-kápolna egykori kegyképe, 1743 előtt (fémfonál, fém, vászon, öntött, aranyozott, festett,
MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)
Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
Képzőművészeti kiállítás-katalógus: Gyulai fazekasság
Képzőművészeti kiállítás-katalógus: Gyulai fazekasság 7. Ltsz.: 60. 167. 84. Korong alakú cserépfedő.; 8. Régi ltsz.: 1756. Yasttg, dombordíszes kályhacsempe vagy épületdisz Középkori és XVI XVII. századi
ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _
ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at
Dr. TÉKUS Emese TOJÁSFESTÉS GICÁZÁS
Dr. TÉKUS Emese TOJÁSFESTÉS GICÁZÁS Dr. TÉKUS Emese: Tojásfestés - gicázás Szerkesztette: CSILLE Márta Nyomda: Szentágothai Szakkollégium Egyesület Kiadó: Szentágothai Szakkollégium Egyesület Felelős kiadó:
II. Az ember tragédiája Athenaeum díszkiadásai
II. Az ember tragédiája Athenaeum díszkiadásai 17. A Tragédia első díszkiadása (Budapest, 1887, Athenaeum), (2) + 231 l + 15 t, 34 cm, 15 Zichy Mihály rézmetszetes illusztrációval jelent meg keretdíszes
RAJZ ÉS VIZUÁLIS NEVELÉS
játék játszótéri felszerelés hangszer csengető óra konyhatechnika táblatechnika Taneszköz térkép labortechnika mikroszkóp vetítéstechnika hangtechnika video tv bútor " a teljesség igényével " 8002 Székesfehérvár,
Kulturális Javak Bizottsága október 3-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2013. október 3-i ülés Az ülés napirendje címen nyilvántartott képzőművészeti alkotás védettségének megszüntetése, 2. Zanchi, Antonio (Este, 1631 Velence, 1722): Dareiosz holttestének
Kulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2007. szeptember 12-i ülés Az ülés napirendje 1. Franz Schrotzberg (1811-1889): Ismeretlen nő (Mária Lujza) képmása, 1846, (Olaj, vászon, 127 cm x 94,5 cm, Védési száma: 63/94.
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása
XII. 1. A zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1549.
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XII. 1. A zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1549. Terjedelme: Helyrajzi jelzete: 1. doboz: Fasc.
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács III. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Ha jól forgatod
Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Az ülés napirendje 1. DEBRECEN (ex KASSA) TISZA típusú, folyam-tengeri áruszállító motorhajó. (Épült 1939-ben az újpesti Ganz és Tsa, Villamossági-,
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI Köntös László gy jteményi igazgató (Pápa) 2015 Szabadon tenyészik A Pápai Református Kollégium a történeti hagyomány szerint 1531 óta m ködik
Pest (2004. June 26., Saturday) - Szerzõ: Keszthelyi Sándor
Pest (2004. June 26., Saturday) - Szerzõ: Keszthelyi Sándor Biatorbágy 2051-01-260. Bia. Pincesor. Napóra van a fehér mészkõfalba mélyített egyik borospince lejárata felett 3 m magasban. Vertikális. Árnyékvetõje
I. ZSIGMOND LENGYEL KIRÁLY IMAKONYVE.
I. ZSIGMOND LENGYEL KIRÁLY IMAKONYVE. (Egy melléklettel és egy hasonmással a szövegben.) KROPF LAJOSTÓL. A British Museumnak féltékenyen őrzött kincsei közt, a»select Manuseripts«osztályában, van egy kötetecske,
A kisgrafika nagymestere, Csiby Mihály
2012/04/04-2012/09/30 [1]Csiby Mihály grafikusművész e hónapban, 2012. április 9-én tölti be 90. életévét. A művész kisgrafikáiból, ex libriseiből, alkalmi és szabad grafikáiból 2010 folyamán nagyobb adományban
BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ
Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas u. 8-10. BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ A versenyző neve:.. osztálya:.... Az iskola neve:. Az iskola címe:.
Mit csináltak vacsora után? Hányan ültek a vacsoraasztalnál? Miért nem ismerte meg sem a kovács, sem a tanító Mátyás királyt?
"ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) ALSÓ TAGOZATOS EGYÉNI VERSENY NÉV: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1. Olvasd el Szép
Pázmány Péter: Összes művei
PPEK 600 Pázmány Péter: Összes művei Pázmány Péter Összes művei a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral
BERNARD CERQUIGLINI A FRANCIA NYELV SZÜLETÉSE
BERNARD CERQUIGLINI A FRANCIA NYELV SZÜLETÉSE Cet ouvrage, publié dans le cadre du Programme de Participation à la Publication (P.A.P.) Kosztolányi, bénéficie du soutien du Ministère des Affaires Étrangères
Kulturális Javak Bizottsága
KJB / 2016.01.25. Kulturális Javak Bizottsága 2016. január 25-i ülés Az ülés napirendje KJB / 2016.01.25. 1) Scarsella, Ippolito (Scarsellino) (Ferrara, 1550/1551 Ferrara, 1620): Pihenő Szent Család, 16.
Művei 1851 *Tündérek a magyar ősvallásban. Új Magyar Múzeum 1851. 589-613., 642-662. p.
2015. július 25. Ipolyi Arnold gyűjteménye Ipolyi Arnold (Ipolykeszi, Hont vármegye 1823. X. 18. Nagyvárad, Bihar vármegye 1886. XII. 2.) nagyváradi püspök, történész, gyűjtő 1861 Magyar Tudományos Akadémia
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
Kulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2013. július 8-i ülés Az ülés napirendje (vászon, olaj, 55 x 42,5 cm, dublírozott, sérült, kiegészített, restaurálandó, 16. századi velencei díszkeretben, műtárgynyilvántartási
lelx~szi'fizet~srenoez~s
fl MF\GYF\RORSzAGI AG. H. E\)F\NG. KER. EGYHAZ EGYETEMES NYUGDíJINTÉZETÉNEK ÚJJRSZERVEZÉSE ALKRLMRSÓL EGYETEMES lelx~szi'fizet~srenoez~s, TERVEZETE. ~ KIDOLGOZTA ES AZ EGYETEMES LELKÉSZI TESTÜLETNEK AJÁNLJA:
2012. augusztusi gyarapodás
. augusztusi gyarapodás Raktári szám A dokumentum azonosító adatai Megjelenési adatok KK41928 A MAGYAR NEMZETI BANK TÖRTÉNETE ; 1. BUDAPEST : KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ, 1993-1999 KK41928 A MAGYAR
I. PÁPA VÁROSÉRT ÉRDEMÉREM alapítása
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/1992. (X. 13.) önkormányzati rendelete az egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről 1 /Egységes szerkezetben/ A Magyar Köztársaság
ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY
ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY KAPUK A KÁPTALANDOMBRA Megnyílt Magyarország legnagyobb területû egyházi
A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában
A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában Lukács László Piarista húsvét, Kecskemét, 2013. márc. 30. II. János Pál: Az egyház iránytűje a 3. évezredre Mára a zsinat eseménye: történelem: 50 éve
PERE. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1977. -
A T A T A I F R A N Y Ó R E M I G I U S F E L S É G S É R T É S I PERE. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1977. - A T A T A I FRANYÓ REMIGIUS FELSÉGSÉRTÉSI P E R E. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest,
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Készítette: Kónya Franciska BBTE (Kolozsvár), BTK, A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 2. éves doktorandusza. Firenze, 2011.05.12. @ Kónya Franciska
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.
SZENT JÓZSEF KATOLIKUS SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
SZENT JÓZSEF KATOLIKUS SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA EGYHÁZASGERGE 2009 TARTALOM I. Szervezeti és Működési Szabályzat célja... 3 II. Az oktatási intézmény meghatározása...
Kulturális Javak Bizottsága 2015. február 9-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2015. február 9-i ülés Az ülés napirendje 1) Beszámoló a KJB 2014. évi munkájáról (Dr. Buzinkay Péter, a KJB titkára) 2) A Kétséges eredetiségű kulturális javak adatbázisának
Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24.
Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában Leányvár, 2017. június 24. Az MNL KEM Levéltára Esztergom vármegye és Esztergom szabad királyi megyei jogú város levéltárainak
A Rendelet 3. (1) és (2) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017. (IV.04.) önkormányzati rendelete a Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016.
Kulturális Javak Bizottsága július 9-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2008. július 9-i ülés Az ülés napirendje 1. John Ellicott: Asztali zenélő óra, 1765 körül, London. (Ébenfa, fém óraszerkezettel, negyedütős zenélő szerkezettel, rugóhajtással,
S U M M O R U M P O N T I F I C U M M O T U P R O P R I O
S U M M O R U M P O N T I F I C U M M O T U P R O P R I O Őszentsége XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum motu propriója az 1970-es reform előtti római liturgia használatáról XVI. BENEDEK PÁPA A pápák
A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989.
A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989. A katolikus egyház Magyarországon A századelsőfelében a lakosság 63%-a katolikus 1941-re az arány 55%-ra csökken határváltozások Mint bevett
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második
HÁZIDOLGOZAT KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE
HÁZIDOLGOZAT KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE Két mővészeti album összehasonlító elemzése Készítette: Koronczai-Fekete Viktória Konzulens: Buda Attila PPKE Könyvkiadói szakember képzés 2011. május hó BEVEZETÉS Feladtomnak
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1991. (X. 31.) rendelete az önkormányzati címer és zászló használatáról*
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1991. (X. 31.) rendelete az önkormányzati címer és zászló használatáról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965
Terjedelem: 0,73 fm, 7 doboz (0,70 fm), 1 kötet (0,03 fm), 8 raktári egység 1 ; 101. állvány, 3. polc a) Balogh család iratai 1724-1841 0,03 ifm b) Boronkay család iratai 1569-1786 0,20 ifm c) Lukanyényei
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.
Tudjon róla! Az év fiatal könyvtárosa elismerõ cím elnyerésére. Hírek a kulturális szakemberek 7 éves továbbképzési tervérõl. Pályázati felhívás
Tudjon róla! A hetedik magyarországi Internet Fiesta programjaira 2007. március 20. és 31. között kerül sor. Részletes információk a http://fiesta.kjmk.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívás Az év fiatal
REKTORI KÖSZÖNTŐ a 2015/16-os akadémiai év ünnepélyes megnyitója alkalmából 2015. szeptember 18.
REKTORI KÖSZÖNTŐ a 2015/16-os akadémiai év ünnepélyes megnyitója alkalmából 2015. szeptember 18. Tisztelt ünnepi közösség, nagyra becsült Vendégeink, Hölgyeim és Uraim, kedves Hallgatók! Mélyen tisztelt
Hodinka Antal: A Munkácsi Görög-katholikus Püspökség Története (Magyar Tudományos Akadémia Budapest, 1909)
A munkácsi görögkatolikus püspökség története Hodinka Antal: A Munkácsi Görög-katholikus Püspökség Története (Magyar Tudományos Akadémia Budapest, 1909) Részlet az I. Rész, C) Szakasz, I. Fejezet, c) czikkből:
Huszárbál Sopronban 2012. február 18.
Huszárbál Sopronban 2012. február 18. 2 Huszárbál köszöntőbeszéd 2012. A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében nagyon sok szeretettel köszöntöm minden meghívott vendégünket, egyesületünk tagjait
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
VII. 102. Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai 1880 1944 ( 1949)
VII. 102. Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai 1880 1944 ( 1949) Raktári helye: Mester utca, földszint, 43. állvány, 2. polc-44. állvány, 6. polc Rövid történeti áttekintés a büntetőintézetekről: