egy kis esti fizika Előadás-sorozat (2010. Szeptember Május) a Dominikánus Házban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "egy kis esti fizika Előadás-sorozat (2010. Szeptember Május) a Dominikánus Házban"

Átírás

1 egy kis esti fizika Előadás-sorozat (2010. Szeptember Május) a Dominikánus Házban Ki emlékszik már a Televízió Előtti Időkre? Amikor, még alig ötvenhatvan évvel ezelőtt is, a hosszú téli estéken együtt ült a család, és - hiszik, vagy nem - beszélgettek. Beszélgettek az élet dolgairól, a munkájukról, a régmúlt időkről, vagy arról hogy mit is olvastak. A sápadt lámpafénynél, csendes pipaszó mellett az idősebbel elmondták, hogy milyen volt az élet, a technika, a közlekedés az ő fiatal korukban (ma már száz éve ennek), milyenek voltak a mozdonyok, az első autók, az akkor új villanyvilágítás. Az unokák tágra nyílt szemmel hallgatták nagyapjuk beszédét és - észre sem vették - tanultak. Álmokat szőttek, hogy majd, ha megnőnek, milyen új technikai csodákat fognak feltalálni, talán még űrhajót is építenek majd, gondolkodó gépeket, és ki tudja még mit. Tudjuk, az álmok nagy részéből valóság lett. De még van miről álmodni. Ezért - talán egy kicsit a régi idők esti beszélgetéseitől ihletve - indítjuk útjára "Kis esti fizika" címmel a következő évad keddi összejöveteleit, hogy hallhassunk valamit a múlt csodáiról, a jelen kihívásairól, és álmodjunk arról, hogy milyen lesz a világ tíz, húsz, ötven év múlva. Mindenkit hívunk ezekre a beszélgetésekre, fiatalokat, és kevésbé fiatalokat egyaránt. Lakatos Tibor az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Baranya megyei Csoportjának Tiszteletbeli Elnöke

2 1. előadás Szeptember 21.: Härtlein Károly (BME, Budapest): "Nem élhetek kísérletek nélkül" Tudás alapú társadalmat építünk, egyre kevesebb tudással. Ezt egyre több tanár, és tudós tartja elfogadhatatlannak. Mit tehetünk a ermészettudományok társadalmi rangjának visszaállításáért? Szerintem meg kell szerettetni a matematikát, a fizikát, kémiát, a biológiát és minden természettudományos tantárgyat. Az elmélet és a gyakorlat helyes arányával, a mindennapi életben található természettudományos ismeret elkerülhetetlenségének bemutatásával vissza lehet, és kell szereznünk a természettudományok elismertségét. Előadásomon csak kísérleteket fogok bemutatni, tapasztalatom szerint ez a része a fizikaóráknak ahol a legtöbb tennivalónk lenne a fenti célok elérésében. Szeretném megmutatni, hogy kísérletezni nem ördöngösség, mindenkit bíztatok, hogy vágjon bele bátran! 2. előadás Október 19.: Dr. Sükösd Csaba (BME Nukleáris Technika Tanszék, Budapest): A négy kölcsönhatás és a csillagok Jelenlegi ismereteink szerint az anyagi világ részecskéi között négy kölcsönhatás működik: a minden részecskére kiterjedő gravitáció, az elektromosan töltött részecskék között ható elektromágneses kölcsönhatás, a radioaktivitásért felelős gyenge kölcsönhatás, és az apró atommagokat összetartó erős kölcsönhatás. Mindannyian tudjuk, hogy az égi mechanikában és a csillagok világában a gravitáció mennyire fontos. Arról is van fogalmunk, hogy itt a Földön az életünket át- meg átszövő, a gépeinket, komputereinket működtető elektromos energiát az elektromágneses kölcsönhatás segítségével állíthatjuk szolgálatunkba. Valószínűleg az sem újdonság, hogy a radioaktivitás és az

3 atommag tulajdonságait a mikrovilágban ható kölcsönhatások sajátosságai határozzák meg. Ebben az előadásban azonban megmutatjuk, hogy ez a négy kölcsönhatás csodálatosan összehangolt módon működik a csillagok világában is! Ha bármelyik hiányozna ezek közül, a Napunk nem olyan lenne, mint amilyennek jelenleg ismerjük, és valószínűleg az Élet sem fejlődhetett volna ki a Földön. Mindegyik kölcsönhatásnak hallatlanul fontos szerepe van a csillagok működésében, születésében, életében és halálában. A mikrovilágot szabályozó kölcsönhatások az óriási méretek birodalmában is fontos szerepet kapnak. A csillagok működésének a megértésével a Természet csodálatos, egységes felépítésébe és működésébe is bepillantást nyerünk. 3. előadás November 16.: Lakatos Tibor (Pécs): "Hiszem, ha látom!" De hát hogyan is látunk? Mi az a képalkotás? A szem optikai felépítése. A fényérzékelés szervei: a fotoreceptorok - csapok és pálcikák. Éleslátás, látáshibák, szines látás, az emberi szem tökéletessége és tökéletlensége... A látott kép mennyire hű mása a valóságnak? Hihetünk a szemünknek? Végezzünk néhány kísérletet! 4. előadás December 14.: Sebestyén Zoltán (Pécs): Filléres kísérletektől a húszezer forintos kísérletig A kísérletek a lehető legnagyobb meggyőző erővel tudnak hatni ránk. Összeállításukhoz sokszor nincs szükség drága, bonyolult eszközökre. Környezetünkben sok-sok érdekes, meglepően egyszerű kísérletek alapanyagai és eszközei hevernek: pillepalack, seprűnyél, alufólia, szemetes-zsák, tejesdoboz, kiégett izzó, vasaló, sörös-doboz, kávéfőző, hajszárító, tea-filter, kés, villa, aprópénz, játékok, autógumi-szelep, farost- és vaslemez, újságpapír, gombostű, szeg, gyertya, parafadugó, befőttesüveg, pumpa, lufi, stb. megannyi érdekes kísérlet lelke lehet.

4 Ezekből szeretnék egy csokorra valót bemutatni. 5. előadás Január 18.: Dr. Szűcs József (PTE, Pécs): Atomokról, magenergiáról, sugárzásokról egyszerűen Motto: A világ számára lehet elég energiát termelni, és lesz is elég, ha nem félünk attól, amitől nem kell félni. Félelem értelem nélkül nem használ (Teller Ede) Az előadásban egyszerű matematikai szorzás-osztással érdekes becsléseket végzünk az atomok méretével, tömegével kapcsolatosan. Egyszerű összehasonlító számításokat végzünk a magenergia és a hagyományos kémiai energiák viszonyára. Áttekintjük környezetünkben előforduló radioaktív sugárzásokat, szólunk azok veszélyességéről, köztük megbecsüljük az emberi test saját sugárzásának nagyságát és annak lehetséges hatásait. Az előadás célja: egyszerű eszközökkel bemutatni az atomi világ dimenzióit, emberközelbe hozni a tanulók és érdeklődő felnőttek számára az atomenergia és a radioaktív sugárzások titokzatos világát. 6. előadás Február 15.: Dr. Horváth Gábor (ELTE, Budapest): Poláros fényszennyezés Az éjszakai égbolt csillagainak emberi szemmel való láthatósága a városokban és azok közelében közismerten annyira leromlik, hogy gyakorlatilag minden tudományos csillagászati megfigyelést lehetetlenné tesz. E jelenség a csillagászati fényszennyezés. Ökológiai fényszennyezés alatt az élővilág élettereinek mesterséges fények miatti degradációja értendő. Nemrég bevezettük a poláros fényszennyezés (PF) fogalmát, ami a mesterséges poláros fénynek a polarizációérzékeny állatokra kifejtett ártalmas hatásait jelenti. Előadásomban csak a sima és sötét mesterséges felületekről visszaverődő erősen és vízszintesen poláros fénynek a polarotaktikus vízirovarokra kifejtett káros hatásairól szólok.

5 A PF a környezeti ártalmak egy új formája, ami globális és evolúciós értelemben egészen újkeletű. Áttekintem a PF eddig ismert kísérleti bizonyítékait. Minden erősen és vízszintesen polarizáló mesterséges felület poláros ökológiai csapdaként működhet, mivel e felületeken az odavonzott polarotaktikus rovarok gyakran, míg az általuk lerakott peték minden esetben elpusztulnak. Ezáltal a PF a kipusztulással fenyegetett vízirovar-populációkat veszélyeztetheti az utódgeneráció megnövekedett pusztulási rátája miatt. Röviden tárgyalom a poláros fényszennyező forrásokhoz vonzódó rovarokkal táplálkozó pókok, madarak és denevérek lehetséges hasznát és kárát. Végül javaslatot teszek a PF néhány ellenszerére. A természetbarát környezettervezésnek több figyelmet kellene fordítania a PF már jelenleg is jól dokumentált káros hatásaira és azok kiküszöbölésére, illetve csökkentésére. 7. előadás Március 08.: Dr. Kovács Tamás (PTE, Pécs): A CERN-i kísérletekről (Az előadás pontos címe és tartalma a későbbiekben fog konkretizálódni az időközben születő új eredmények függvényében.) 8. előadás Április 05.: Staar Gyula (Budapest): Az emberarcú fizika - Egy Magyar Örökség Díjas folyóirat vonzáskörében "A tudomány emberek műve - túlságosan gyakran merül feledésbe ez a nyilvánvaló igazság" - írta Werner Heisenberg, a XX. század fizikájának óriása. Előadásomban arra szeretnék példákat említeni, milyen módon igyekeztem tudományos újságíróként e megállapítás szellemében munkálkodni. Beszélnék a magyarországi fizika két legendás tudóstanáráról, Vermes Miklósról és Simonyi Károlyról, s a velük való kapcsolatomról. Szólok Európa legrégibb tudományos ismeretterjesztő folyóiratáról, a 141 éves Természettudományi Közlönyről, mai nevén Természet Világáról. Arról, miként segíti ez a lap a tehetséges fiatalok és tanáraik tudáshorizontjának szélesítését, hogyan jelenik meg a fizika ebben a folyóiratban.

6 Említést teszek a Természet Világa egyedülálló, középiskolások által írt természettudományos diáklapjáról, melynek a szerzőit az immár 20. alkalommal meghirdetett Természet-Tudomány Diákpályázatunk legjobbjaiból válogatjuk ki. 9. előadás Május 17.: Kiss Mátyás- Szász János (PTE, Pécs): Palackozott katódsugarak és zenélő villámok A fizika történetében számtalan legendássá vált kísérletet találunk, amelyet reprodukálni ma is izgalmas feladat. A katódsugarak felfedezése teremtette meg az alapját a képmegjelenítés technikájában majdnem száz évig egyeduralkodó képcsöveknek - a mai estén visszaidézzük az első katódsugárcsövet, a lehető legegyszerűbb kivitelében. Más legendás kísérlet, mint például a nagyfeszültségű szikrákat előállító Tesla-transzformátor nem nyert gyakorlati alkalmazást, de máig világszerte építik újra, és fejlesztik tovább, hogy félelmetes és akár zenét is sugárzó szikrákat keltsenek vele. Egy ilyen transzformátort fogunk mi is nótára bírni ezen az estén...

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK BEVONÁSA A FEJLESZTÉSBE

PEDAGÓGUSOK BEVONÁSA A FEJLESZTÉSBE A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 PEDAGÓGUSOK BEVONÁSA A FEJLESZTÉSBE Digitális Oktatási

Részletesebben

T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet

T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet Óvó- és Tanítóképző Intézet T E M A T I K A a tanító szakos hallgatók számára TERMÉSZETTUDOMÁNY A HÉTKÖZNAPOKBAN (CB3313) oktatáshoz 2018/2019. tanév I. félév Heti óraszám: 0 óra előadás 1 óra szeminárium

Részletesebben

9. évfolyam. Osztályozóvizsga tananyaga FIZIKA

9. évfolyam. Osztályozóvizsga tananyaga FIZIKA 9. évfolyam Osztályozóvizsga tananyaga A testek mozgása 1. Egyenes vonalú egyenletes mozgás 2. Változó mozgás: gyorsulás fogalma, szabadon eső test mozgása 3. Bolygók mozgása: Kepler törvények A Newtoni

Részletesebben

Animációkra alapozott fizikatanítás. Paizs Ottó, Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ, Kaposvár

Animációkra alapozott fizikatanítás. Paizs Ottó, Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ, Kaposvár Animációkra alapozott fizikatanítás Paizs Ottó, Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ, Kaposvár Írásomban olyan fizika- és kémiatanítási jó gyakorlatot szeretnék bemutatni, amelyben

Részletesebben

Atommodellek. Ha nem tudod egy pincérnőnek elmagyarázni a fizikádat, az valószínűleg nem nagyon jó fizika. Rausch Péter kémia-környezettan tanár

Atommodellek. Ha nem tudod egy pincérnőnek elmagyarázni a fizikádat, az valószínűleg nem nagyon jó fizika. Rausch Péter kémia-környezettan tanár Atommodellek Ha nem tudod egy pincérnőnek elmagyarázni a fizikádat, az valószínűleg nem nagyon jó fizika. Ernest Rutherford Rausch Péter kémia-környezettan tanár Modellalkotás A modell a valóság nagyított

Részletesebben

Gyorsítók. Veszprémi Viktor ATOMKI, Debrecen. Supported by NKTH and OTKA (H07-C 74281) 2009. augusztus 17 Hungarian Teacher Program, CERN 1

Gyorsítók. Veszprémi Viktor ATOMKI, Debrecen. Supported by NKTH and OTKA (H07-C 74281) 2009. augusztus 17 Hungarian Teacher Program, CERN 1 Gyorsítók Veszprémi Viktor ATOMKI, Debrecen Supported by NKTH and OTKA (H07-C 74281) 2009. augusztus 17 Hungarian Teacher Program, CERN 1 Az anyag felépítése Részecskefizika kvark, lepton Erős, gyenge,

Részletesebben

2017. november Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ

2017. november Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ 2017. november 13-17. Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ A jelen és a jövő KIHÍVÁSOK Kezelhető Autentikus tanulás A tanári szerep újragondolása Rövid távú Kódolás Alkotó

Részletesebben

CSILLAGÁSZATI HÉT BEREKFÜRDŐN AZ EGRI VARÁZSTORONY SZERVEZÉSÉBEN JÚLIUS 7-13.

CSILLAGÁSZATI HÉT BEREKFÜRDŐN AZ EGRI VARÁZSTORONY SZERVEZÉSÉBEN JÚLIUS 7-13. 2014. 07. 7. Hétfő Kísérletek héliummal, Időpont:, Hely: Bod László Művelődési Ház, (ea: Dr. Vida József, Zoller Gábor). Történelmi nap-és holdfogyatkozások, A diaképes előadás során, megismerkedhetünk

Részletesebben

Tantárgy neve. Környezetfizika. Meghirdetés féléve 6 Kreditpont 2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0

Tantárgy neve. Környezetfizika. Meghirdetés féléve 6 Kreditpont 2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0 Tantárgy neve Környezetfizika Tantárgy kódja FIB2402 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont 2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0 Számonkérés módja Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve Dr. Varga

Részletesebben

Atomfizika. Fizika kurzus Dr. Seres István

Atomfizika. Fizika kurzus Dr. Seres István Atomfizika Fizika kurzus Dr. Seres István Történeti áttekintés 440 BC Democritus, Leucippus, Epicurus 1660 Pierre Gassendi 1803 1897 1904 1911 19 193 John Dalton Joseph John (J.J.) Thomson J.J. Thomson

Részletesebben

EGYSZERŰ, SZÉP ÉS IGAZ

EGYSZERŰ, SZÉP ÉS IGAZ EGYSZERŰ, SZÉP ÉS IGAZ AVAGY EGY FIZIKUS (FIZIKATANÁR?) VILÁGKÉPE Trócsányi Zoltán Eötvös Loránd Tudományegyetem és MTA-DE Részecskefizikai Kutatócsoport 62. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM 2016. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A program címe: Iránya a csillagos ég! - Éjszaka a Tiszazugban Dr. Róka András, főiskolai docens (Kémiai

Részletesebben

A Magyar TÖK Mozgalom

A Magyar TÖK Mozgalom Csongrád, Batsányi Gimnázium 2015. 10. 2. A Magyar TÖK Mozgalom összefoglalta Csörgő Tamás fizikus, az Európai Akadémia tagja MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, Budapest Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös

Részletesebben

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos

Részletesebben

Az elektron hullámtermészete. Készítette Kiss László

Az elektron hullámtermészete. Készítette Kiss László Az elektron hullámtermészete Készítette Kiss László Az elektron részecske jellemzői Az elektront Joseph John Thomson fedezte fel 1897-ben. 1906-ban Nobel díj! Az elektronoknak, az elektromos és mágneses

Részletesebben

Világos?! (Nem csak) egy természettudományos projekt története. Jánossy Zsolt Gödöllői Török Ignác Gimnázium IPET

Világos?! (Nem csak) egy természettudományos projekt története. Jánossy Zsolt Gödöllői Török Ignác Gimnázium IPET Világos?! (Nem csak) egy természettudományos projekt története Jánossy Zsolt Gödöllői Török Ignác Gimnázium IPET 60. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató 2017. március 15-18. A projekt születése

Részletesebben

A kiállított tárgyakhoz nyúlni kötelező LABOR Interaktív Varázstér

A kiállított tárgyakhoz nyúlni kötelező LABOR Interaktív Varázstér A kiállított tárgyakhoz nyúlni kötelező LABOR Interaktív Varázstér Szász János PTE TTK Fizikai Intézet / Csodák Pécsi Palotája Alapítvány LABOR: Játék és tanulás LABOR Interaktív Varázstér: Természettudományos,

Részletesebben

7. é v f o l y a m. Összesen: 54. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret. A testek, folyamatok mérhető tulajdonságai. 6 óra

7. é v f o l y a m. Összesen: 54. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret. A testek, folyamatok mérhető tulajdonságai. 6 óra 7. é v f o l y a m Témakörök Órakeret A testek, folyamatok mérhető tulajdonságai. 6 Hőmérséklet, halmazállapot. 14 A hang, hullámmozgás a természetben. 5 Az energia. 11 A járművek mozgásának jellemzése.

Részletesebben

A FELFEDEZTETŐ TANULÁS ELEMEI EGY KONKRÉT MODUL AZ ÖVEGES PROFESSZOR KÍSÉRLETEI KERETÉBEN

A FELFEDEZTETŐ TANULÁS ELEMEI EGY KONKRÉT MODUL AZ ÖVEGES PROFESSZOR KÍSÉRLETEI KERETÉBEN XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A FELFEDEZTETŐ TANULÁS ELEMEI EGY KONKRÉT MODUL AZ ÖVEGES PROFESSZOR KÍSÉRLETEI KERETÉBEN Tóth Enikő Debreceni Gönczy

Részletesebben

Atomfizika. Fizika kurzus Dr. Seres István

Atomfizika. Fizika kurzus Dr. Seres István Atomfizika Fizika kurzus Dr. Seres István Történeti áttekintés J.J. Thomson (1897) Katódsugárcsővel végzett kísérleteket az elektron fajlagos töltésének (e/m) meghatározására. A katódsugarat alkotó részecskét

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok november 11. 19:30 ELTE TTK Konferenciaterem Dr. Ahmed Hassan Zewail: Science

Részletesebben

Hévíz és környékének megemelkedett természetes radioaktivitás vizsgálata

Hévíz és környékének megemelkedett természetes radioaktivitás vizsgálata Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézet Atomfizikai Tanszék Hévíz és környékének megemelkedett természetes radioaktivitás vizsgálata Szakdolgozat Készítette: Kaczor Lívia földrajz

Részletesebben

FIZIKA KÖZÉPSZINTŐ SZÓBELI FIZIKA ÉRETTSÉGI TÉTELEK Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllı, 2012. május-június

FIZIKA KÖZÉPSZINTŐ SZÓBELI FIZIKA ÉRETTSÉGI TÉTELEK Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllı, 2012. május-június 1. Egyenes vonalú mozgások kinematikája mozgásokra jellemzı fizikai mennyiségek és mértékegységeik. átlagsebesség egyenes vonalú egyenletes mozgás egyenes vonalú egyenletesen változó mozgás mozgásokra

Részletesebben

A fizika kétszintű érettségire felkészítés legújabb lépései Összeállította: Bánkuti Zsuzsa, OFI

A fizika kétszintű érettségire felkészítés legújabb lépései Összeállította: Bánkuti Zsuzsa, OFI A fizika kétszintű érettségire felkészítés legújabb lépései Összeállította: Bánkuti Zsuzsa, OFI (fizika munkaközösségi foglalkozás fóliaanyaga, 2009. április 21.) A KÉTSZINTŰ FIZIKAÉRETTSÉGI VIZSGAMODELLJE

Részletesebben

Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu

Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu Katalógus Bı ológı ológı a Fı zı zı ka Földra z Kémı a Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu 1 Bán Sándor, Barta Ágnes: 8 próbaérettségi biológiából (középszint) Csiszár Imre,

Részletesebben

A differenciálegyenletek csodálatos világa

A differenciálegyenletek csodálatos világa A differenciálegyenletek csodálatos világa Besenyei Ádám badam@cs.elte.hu Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszék Matematikai Intézet Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest ELTE TTK Nyílt

Részletesebben

CSILLAGÁSZATI HÉT BEREKFÜRDŐN AZ EGRI VARÁZSTORONY SZERVEZÉSÉBEN JÚLIS

CSILLAGÁSZATI HÉT BEREKFÜRDŐN AZ EGRI VARÁZSTORONY SZERVEZÉSÉBEN JÚLIS 2016. 07. 11. Hétfő Kísérletek héliummal, helye: Bod László Művelődési Ház, Hogyan szól a mese, ha héliumot nyelünk a tüdőnkbe, vagy ha kézen állunk? Lufikat is fújunk, de mire jó még a hélium? (Ea: Dr.

Részletesebben

Sugárzások kölcsönhatása az anyaggal

Sugárzások kölcsönhatása az anyaggal Radioaktivitás Biofizika előadások 2013 december Sugárzások kölcsönhatása az anyaggal PTE ÁOK Biofizikai Intézet, Orbán József Összefoglaló radioaktivitás alapok Nukleononkénti kötési energia (MeV) Egy

Részletesebben

TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK

TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK AZ MVM PAKSI ATOMERŐMŰ ZRT. ÉS AZ ATOMENERGETIKAI MÚZEUM FŐTÁMOGATÁSÁVAL TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK ELŐADÁSOK 11:00 MEGNYITÓ HELYSZÍN: GÖMB AULA CRuzR a Robot és Bartók Marcell (főszervezők, Tudományok Fővárosa)

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Horváth Bernadett tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola 1047 Budapest, Langlet Valdemár utca 3-5. www.brody-bp.sulinet.hu e-mail: titkar@big.sulinet.hu Telefon: (1) 369 4917 OM: 034866 Osztályozóvizsga részletes

Részletesebben

A Magyar TÖK Mozgalom

A Magyar TÖK Mozgalom MAFIOK, Gyöngyös, KRF 2012. VIII. 28 A Magyar TÖK Mozgalom összefoglalta Csörgő Tamás fizikus, az Európai Akadémia tagja az MTA Doktora MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske és Magfizikai Intézet

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az előadásokról 17:00 17:15 Akadémiai negyed Hírek, aktualitások, programajánlat, kvíz kitöltése 17:15 18:00

Részletesebben

Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180. Pályázó neve: Kőbányai Bem József Általános Iskola. Pályázó címe: 1101 Budapest, Hungária krt. 5-7.

Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180. Pályázó neve: Kőbányai Bem József Általános Iskola. Pályázó címe: 1101 Budapest, Hungária krt. 5-7. A matematikai, a természettudományos és a műszaki, informatikai kompetenciák, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180

Részletesebben

Mi is az a NANOTECHNOLÓGIA?

Mi is az a NANOTECHNOLÓGIA? Mi is az a NANOTECHNOLÓGIA? Ugye hallottál már arról, hogy minden apró atomokból áll? A kavicsok, a ceruzád, a telefonod, ez a képernyő, az állatok, és te magad is: mindent atomok építenek fel. Az atomok

Részletesebben

1. Cartesius-búvár. 1. tétel

1. Cartesius-búvár. 1. tétel 1. tétel 1. Cartesius-búvár Feladat: A rendelkezésre álló eszközök segítségével készítsen el egy Cartesius-búvárt! A búvár vízben való mozgásával mutassa be az úszás, a lebegés és az elmerülés jelenségét!

Részletesebben

I. tétel Egyenes vonalú mozgások. Kísérlet: Egyenes vonalú mozgások

I. tétel Egyenes vonalú mozgások. Kísérlet: Egyenes vonalú mozgások I. tétel Egyenes vonalú mozgások Kísérlet: Egyenes vonalú mozgások Mikola-cső; dönthető állvány; befogó; stopperóra; mérőszalag. II. tétel A dinamika alaptörvényei Kísérlet: Newton törvényei Két egyforma,

Részletesebben

Új szolgáltatás: együttműködés a természettudományi érdeklődés felkeltése céljából

Új szolgáltatás: együttműködés a természettudományi érdeklődés felkeltése céljából Új szolgáltatás: együttműködés a természettudományi érdeklődés felkeltése céljából Tisztelt Pedagógus! Kérjük áldozzon idejéből néhány percet arra, hogy megismerje szolgáltatásainkat és felmérje, hogy

Részletesebben

FIZIKA VIZSGATEMATIKA

FIZIKA VIZSGATEMATIKA FIZIKA VIZSGATEMATIKA osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 60p 10p arány az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 65%-tól közepes (3) 50%-tól elégséges (2) 35%-tól Ha

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2019. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard

Részletesebben

A fizikaoktatás jövője a felsőfokú alapképzésben

A fizikaoktatás jövője a felsőfokú alapképzésben A fizikaoktatás jövője a felsőfokú alapképzésben Radnóti Katalin ELTE TTK Fizikai Intézet Főiskolai tanár rad8012@helka.iif.hu http://members.iif.hu/rad8012/ Békéscsaba 2010. augusztus 26. Az előadásban

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2018/2019. tanév) Készítette:.. Horváth Lászlóné tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyagok. Fizika

Osztályozó vizsga anyagok. Fizika Osztályozó vizsga anyagok Fizika 9. osztály Kinematika Mozgás és kölcsönhatás Az egyenes vonalú egyenletes mozgás leírása A sebesség fogalma, egységei A sebesség iránya Vektormennyiség fogalma Az egyenes

Részletesebben

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály Általános iskola 7. osztály A tanuló értse az éghajlati övezetek kialakulásának okait és a biomok összetételének összefüggéseit az adott térségre jellemző környezeti tényezőkkel. Ismerje a globális környezetkárosítás

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok január 23 24. SYMA Csarnok Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Részletesebben

Geometriai és hullámoptika. Utolsó módosítás: május 10..

Geometriai és hullámoptika. Utolsó módosítás: május 10.. Geometriai és hullámoptika Utolsó módosítás: 2016. május 10.. 1 Mi a fény? Részecske vagy hullám? Isaac Newton (1642-1727) Pierre de Fermat (1601-1665) Christiaan Huygens (1629-1695) Thomas Young (1773-1829)

Részletesebben

A tudományban nincsenek nehéz és könnyű dolgok, csak megértettek és meg nem értettek vannak. /Öveges József/

A tudományban nincsenek nehéz és könnyű dolgok, csak megértettek és meg nem értettek vannak. /Öveges József/ A tudományban nincsenek nehéz és könnyű dolgok, csak megértettek és meg nem értettek vannak /Öveges József/ Programgazda, műsorvezető Dr. Sükösd Csaba címzetes egyetemi tanár, BME a Magyar Nukleáris Társaság

Részletesebben

Axion sötét anyag. Katz Sándor. ELTE Elméleti Fizikai Tanszék

Axion sötét anyag. Katz Sándor. ELTE Elméleti Fizikai Tanszék Az axion mint sötét anyag ELTE Elméleti Fizikai Tanszék Borsányi Sz., Fodor Z., J. Günther, K-H. Kampert, T. Kawanai, Kovács T., S.W. Mages, Pásztor A., Pittler F., J. Redondo, A. Ringwald, Szabó K. Nature

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Osztatlan fizikatanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása

Osztatlan fizikatanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása Osztatlan fizikatanár képzés tanterve (5+) és (+) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI FIZIKA X-TANÁR KÉPZÉS: KÖZÖS SZAKASZ Tantárgy neve Félév

Részletesebben

PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?!

PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?! PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?! ÁDÁM PÉTER NEMZETI PEDAGÓGUS KAR TANÉVNYITÓ SZAKMAI NAP 2016. AUGUSZTUS 29. Előzmények 1868 Eötvös József kötelező népoktatás (66 %) 1928 Klebelsberg K.

Részletesebben

Osztatlan fizikatanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása

Osztatlan fizikatanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása Osztatlan fizikatanár képzés tanterve (5+1) és (+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI FIZIKA X-TANÁR KÉPZÉS: KÖZÖS SZAKASZ Előfeltétel 1 2 5

Részletesebben

Bevezetés a modern fizika fejezeteibe. 4. (e) Kvantummechanika. Utolsó módosítás: december 3. Dr. Márkus Ferenc BME Fizika Tanszék

Bevezetés a modern fizika fejezeteibe. 4. (e) Kvantummechanika. Utolsó módosítás: december 3. Dr. Márkus Ferenc BME Fizika Tanszék Bevezetés a modern fizika fejezeteibe 4. (e) Kvantummechanika Utolsó módosítás: 2014. december 3. 1 A Klein-Gordon-egyenlet (1) A relativisztikus dinamikából a tömegnövekedésre és impulzusra vonatkozó

Részletesebben

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak

Részletesebben

TANMENET FIZIKA 11. osztály Rezgések és hullámok. Modern fizika

TANMENET FIZIKA 11. osztály Rezgések és hullámok. Modern fizika TANMENET FIZIKA 11. osztály Rezgések és hullámok. Modern fizika BEVEZETÉS TANMENET Óra Tananyag Tevékenység, megjegyzések I. Mechanikai rezgések és hullámok 1. Bevezetés Emlékeztet : A fejezet feldolgozásához

Részletesebben

Radiokémia vegyész MSc radiokémia szakirány Kónya József, M. Nagy Noémi: Izotópia I és II. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2007, 2008.

Radiokémia vegyész MSc radiokémia szakirány Kónya József, M. Nagy Noémi: Izotópia I és II. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2007, 2008. Radiokémia vegyész MSc radiokémia szakirány Kónya József, M. Nagy Noémi: Izotópia I és II. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2007, 2008. Kiss István,Vértes Attila: Magkémia (Akadémiai Kiadó) Nagy Lajos György,

Részletesebben

Osztatlan fizikatanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása

Osztatlan fizikatanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása Osztatlan fizikatanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI FIZIKA X-TANÁR KÉPZÉS: KÖZÖS SZAKASZ Tantárgy neve Félév

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2017/2018. tanév) Készítette:.. Horváth Judit tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

KVANTUMMECHANIKA. a11.b-nek

KVANTUMMECHANIKA. a11.b-nek KVANTUMMECHANIKA a11.b-nek HŐMÉRSÉKLETI SUGÁRZÁS 1 Hősugárzás: elektromágneses hullám A sugárzás által szállított energia: intenzitás I, T és λkapcsolata? Példa: Nap (6000 K): sárga (látható) Föld (300

Részletesebben

Határtalan neutrínók

Határtalan neutrínók Határtalan neutrínók Trócsányi Zoltán Eötvös Loránd Tudományegyetem és MTA-DE Részecskefizikai Kutatócsoport HTP utótalálkozó Budapest 218. december 8 Mottó A tudománynak azonban, hogy el ne satnyuljon,

Részletesebben

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI 2015. június

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI 2015. június A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI 2015. június I. Mechanika Newton törvényei Egyenes vonalú mozgások Munka, mechanikai energia Pontszerű és merev test egyensúlya, egyszerű gépek Periodikus

Részletesebben

Megmérjük a láthatatlant

Megmérjük a láthatatlant Megmérjük a láthatatlant (részecskefizikai detektorok) Hamar Gergő MTA Wigner FK 1 Tartalom Mik azok a részecskék? mennyi van belőlük? miben különböznek? Részecskegyorsítók, CERN mire jó a gyorsító? hogy

Részletesebben

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI

Részletesebben

Középszintű fizika érettségi (2018. május-június) Nyilvánosságra hozható adatok

Középszintű fizika érettségi (2018. május-június) Nyilvánosságra hozható adatok Középszintű fizika érettségi (2018. május-június) Nyilvánosságra hozható adatok I. Szóbeli témakörök: A szóbeli vizsgán a jelöltnek 20 tételből kell húznia egyet. A tételek tartalmi arányai a témakörökön

Részletesebben

Kvantumos információ megosztásának és feldolgozásának fizikai alapjai

Kvantumos információ megosztásának és feldolgozásának fizikai alapjai Kvantumos információ megosztásának és feldolgozásának fizikai alapjai Kis Zsolt Kvantumoptikai és Kvantuminformatikai Osztály MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont H-1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33

Részletesebben

ÚJGENERÁCIÓS FIZIKATANKÖNYV 7. ÉVFOLYAM

ÚJGENERÁCIÓS FIZIKATANKÖNYV 7. ÉVFOLYAM A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 ÚJGENERÁCIÓS FIZIKATANKÖNYV 7. ÉVFOLYAM Készítették: A tananyagfejlesztők 2015.

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok október 18. 16:00 ELTE Kémiai Intézet 065-ös terem Észbontogató (www.chem.elte.hu/pr)

Részletesebben

Geofizika alapjai. Bevezetés. Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék

Geofizika alapjai. Bevezetés. Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék Geofizika alapjai Bevezetés Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék Geofizika helye a tudományok rendszerében Tudományterületek: absztrakt tudományok, természettudományok,

Részletesebben

A sötét anyag nyomában. Krasznahorkay Attila MTA Atomki, Debrecen

A sötét anyag nyomában. Krasznahorkay Attila MTA Atomki, Debrecen A sötét anyag nyomában Krasznahorkay Attila MTA Atomki, Debrecen Látható és láthatatlan világunk A levegő Túl kicsi dolgok Mikroszkóp Túl távoli dolgok távcső, teleszkópok Gravitációs vonzás, Mágneses

Részletesebben

Fizika vizsgakövetelmény

Fizika vizsgakövetelmény Fizika vizsgakövetelmény A tanuló tudja, hogy a fizika alapvető megismerési módszere a megfigyelés, kísérletezés, mérés, és ezeket mindig valamilyen szempont szerint végezzük. Legyen képes fizikai jelenségek

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre Köszönjük az érdeklődését, hogy jelentkezni kíván a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre, amelyet 2014. okt. 11 én, szombaton

Részletesebben

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 3. kategória: Nyílt napok, nyílt programok szervezése

Részletesebben

I. Adatlap. Berzsenyi Dániel Főiskola fizika alapképzési (Bachelor) szak indítási kérelme

I. Adatlap. Berzsenyi Dániel Főiskola fizika alapképzési (Bachelor) szak indítási kérelme I. Adatlap 3. Indítandó alapszak megnevezése: fizika alapképzési szak 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: alapokleveles fizikus (szakiránnyal) 5. Az indítani tervezett szakirány megnevezése:

Részletesebben

Fizika - X tanári Alkalmazott környezetfizika

Fizika - X tanári Alkalmazott környezetfizika Fizika alapszak - - Fizika - X tanári Alkalmazott környezetfizika szakirányok mintatanterve 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak Alkalmazott matematika és módszerei I. MTB1901 2 2 G 4 MI Dr. Blahota

Részletesebben

Ez a gyűjtemény Muki bácsinak a Jedlik Ányos Gimnázium Vermes Miklós emlékszobájában fellelhető tudományos és ismeretterjesztő cikkeit tartalmazza.

Ez a gyűjtemény Muki bácsinak a Jedlik Ányos Gimnázium Vermes Miklós emlékszobájában fellelhető tudományos és ismeretterjesztő cikkeit tartalmazza. Ez a gyűjtemény Muki bácsinak a Jedlik Ányos Gimnázium Vermes Miklós emlékszobájában fellelhető tudományos és ismeretterjesztő cikkeit tartalmazza. Betűrendes mutató: A bifilárgraviméter A biztosítékok

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központja, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi

Részletesebben

A természe*smeret és a természe,udományok (iskolai tantárgy) Makádi Mariann

A természe*smeret és a természe,udományok (iskolai tantárgy) Makádi Mariann A természe*smeret és a természe,udományok (iskolai tantárgy) Makádi Mariann Hogyan lesz a természe*smeret- környeze,an tanár? 6. félév: a természetismerettanítás módszertana 1 óra előadás + 3 óra gyak.

Részletesebben

- Fizika - X tanári. Alkalmazott környezetfizika

- Fizika - X tanári. Alkalmazott környezetfizika Fizika alapszak - - Fizika - X tanári Alkalmazott környezetfizika szakirányok mintatanterve 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak Alkalmazott matematika és módszerei I. MTB1901 2 2 G 4 MI Dr. Blahota

Részletesebben

egyetemi állások a relativitáselmélet általánosítása (1915) napfogyatkozás (1919) az Einstein-mítosz (1920-tól) emigráció 1935: Einstein-Podolsky-

egyetemi állások a relativitáselmélet általánosítása (1915) napfogyatkozás (1919) az Einstein-mítosz (1920-tól) emigráció 1935: Einstein-Podolsky- egyetemi állások a relativitáselmélet általánosítása (1915) napfogyatkozás (1919) az Einstein-mítosz (1920-tól) emigráció 1935: Einstein-Podolsky- Rosen cikk törekvés az egységes térelmélet létrehozására

Részletesebben

Összesített Tanterv a 8 osztályos gimnáziumi részhez Fizikából FIZIKA TANTERV 7-8. évfolyam. Készítette: Bülgözdi László és Juhász Róbert

Összesített Tanterv a 8 osztályos gimnáziumi részhez Fizikából FIZIKA TANTERV 7-8. évfolyam. Készítette: Bülgözdi László és Juhász Róbert Összesített Tanterv a 8 osztályos gimnáziumi részhez Fizikából FIZIKA TANTERV 7-8 évfolyam Készítette: Bülgözdi László és Juhász Róbert Az alapfokú fizikaoktatás célja Keltse fel a tanulók érdeklődését

Részletesebben

Kémia Fizika 7-8. osztály. I. Nobel-díjasok (kb. 25 perc)

Kémia Fizika 7-8. osztály. I. Nobel-díjasok (kb. 25 perc) OM 037757 NÉV: IX. Tollforgató 2017.04.01. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 419-113 : feketeiskola.monorierdo@gmail.com : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

5. A súrlódás. Kísérlet: Mérje meg a kiadott test és az asztal között mennyi a csúszási súrlódási együttható!

5. A súrlódás. Kísérlet: Mérje meg a kiadott test és az asztal között mennyi a csúszási súrlódási együttható! FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI ÉS KÍSÉRLETEI a 2015/2016. tanév május-júniusi vizsgaidőszakában Vizsgabizottság: 12.a Vizsgáztató tanár: Bartalosné Agócs Irén 1. Egyenes vonalú mozgások dinamikai

Részletesebben

A mágneses tulajdonságú magnetit ásvány, a görög Magnészia városról kapta nevét.

A mágneses tulajdonságú magnetit ásvány, a görög Magnészia városról kapta nevét. MÁGNESES MEZŐ A mágneses tulajdonságú magnetit ásvány, a görög Magnészia városról kapta nevét. Megfigyelések (1, 2) Minden mágnesnek két pólusa van, északi és déli. A felfüggesztett mágnes - iránytű -

Részletesebben

XVII. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR

XVII. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR XVII. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR Horgos, 2016. január 8-10. Muhi Béla főszervező beszámolója A GENIUS a tehetséges diákokért mozgalom keretében a Vajdasági Magyar Pedagógusok

Részletesebben

I. Adatlap. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA 7 Fizika BSc

I. Adatlap. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA 7 Fizika BSc I. Adatlap 3. Az indítandó alapszak megnevezése fizika alapszak 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése fizikus 5. Az indítani tervezett szakirány(ok) megnevezése tanári alkalmazott környezetfizikai

Részletesebben

Rádioaktív anyagok vizsgálata: sugárzás közben sokkal nagyobb energia szabadul fel, mint a hagyományos kémiai folyamatokban (pl. égés).

Rádioaktív anyagok vizsgálata: sugárzás közben sokkal nagyobb energia szabadul fel, mint a hagyományos kémiai folyamatokban (pl. égés). Atomenergia Rádioaktív anyagok vizsgálata: sugárzás közben sokkal nagyobb energia szabadul fel, mint a hagyományos kémiai folyamatokban (pl. égés). Kutatók: vizsgálták az atomenergia felszabadításának

Részletesebben

Mechanika 1. Az egyenes vonalú mozgások

Mechanika 1. Az egyenes vonalú mozgások I. Mechanika 1. Az egyenes vonalú mozgások A Mikola-csőben lévő buborék mozgását tanulmányozva igazolja az egyenes vonalú egyenletes mozgásra vonatkozó összefüggést! elvégzendő kísérlet Mikola-cső; dönthető

Részletesebben

SCHRÖDINGER mi is az élet? Rausch Péter ELTE TTK kémia-környezettan

SCHRÖDINGER mi is az élet? Rausch Péter ELTE TTK kémia-környezettan Rausch Péter ELTE TTK kémia-környezettan A természettudományok nem véletlenül képeznek szerves egységet, hiszen a körülöttünk lévő világ a természet működését igyekeznek tudományos igényességgel leírni.

Részletesebben

Molekuláris dinamika I. 10. előadás

Molekuláris dinamika I. 10. előadás Molekuláris dinamika I. 10. előadás Miről is szól a MD? nagy részecskeszámú rendszerek ismerjük a törvényeket mikroszkópikus szinten minden részecske mozgását szimuláljuk? Hogyan tudjuk megérteni a folyadékok,

Részletesebben

A MIKROBIOLÓGIA GYAKORLAT FONTOSSÁGA A KÖZÉPISKOLÁBAN MÚLT, JELEN, JÖVŐ SPENGLER GABRIELLA

A MIKROBIOLÓGIA GYAKORLAT FONTOSSÁGA A KÖZÉPISKOLÁBAN MÚLT, JELEN, JÖVŐ SPENGLER GABRIELLA A MIKROBIOLÓGIA GYAKORLAT FONTOSSÁGA A KÖZÉPISKOLÁBAN MÚLT, JELEN, JÖVŐ SPENGLER GABRIELLA KUTATÁSALAPÚ TANÍTÁS-TANULÁS A KÖZÉPISKOLÁBAN Általános jellemzők: Kutatás által stimulált tanulás Kérdésekre,

Részletesebben

Az OKNT-adhoc. bizottság kerettanterve. mindenkinek 2009

Az OKNT-adhoc. bizottság kerettanterve. mindenkinek 2009 Az OKNT-adhoc bizottság kerettanterve Természettudományt mindenkinek 2009 I. A kerettanterv általános jellemzıi 1. Célok és feladatok Pedagógiai rendszer A természettudományos tantárgyak önállóságának

Részletesebben

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. Osztályozóvizsga témakörök 1. FÉLÉV. 9. osztály

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. Osztályozóvizsga témakörök 1. FÉLÉV. 9. osztály Osztályozóvizsga témakörök 1. FÉLÉV 9. osztály I. Testek mozgása 1. Egyenes vonalú egyenletes mozgás 2. Változó mozgás; átlagsebesség, pillanatnyi sebesség 3. Gyorsulás 4. Szabadesés, szabadon eső test

Részletesebben

Az érzelmek logikája 1.

Az érzelmek logikája 1. Mérő László egyetemi tanár ELTE Gazdaságpszichológiai Szakcsoport Az érzelmek logikája 1. BME VIK, 2012 tavasz mero.laszlo@ppk.elte.hu Utam a pszichológiához (23) (35) Matematika Mesterséges intelligencia

Részletesebben

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy Iskolánk nevelőtestületének adatai 2017-2018-as tanévben Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1. Pedagógus I. történelem szakos, vallás történelem, hittan

Részletesebben

Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban

Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban 2018. április 23-27. Korunk egyik legfontosabb kérdése, a globális felmelegedés több tudományág szakembereit foglalkoztatja. Nem lehet elég

Részletesebben

KOCH VALÉRIA GIMNÁZIUM HELYI TANTERV FIZIKA. 7-8. évfolyam. 9-11. évfolyam valamint a. 11-12. évfolyam emelt szintű csoport

KOCH VALÉRIA GIMNÁZIUM HELYI TANTERV FIZIKA. 7-8. évfolyam. 9-11. évfolyam valamint a. 11-12. évfolyam emelt szintű csoport KOCH VALÉRIA GIMNÁZIUM HELYI TANTERV FIZIKA 7-8. évfolyam 9-11. évfolyam valamint a 11-12. évfolyam emelt szintű csoport A tanterv készítésekor a fejlesztett kompetenciákat az oktatási célok közül vastag

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

A középszintű fizika szóbeli érettségi vizsga intézményi kísérlet- és eszközlistája

A középszintű fizika szóbeli érettségi vizsga intézményi kísérlet- és eszközlistája A középszintű fizika szóbeli érettségi vizsga intézményi kísérlet- és eszközlistája A Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium fizika munkaközössége által összeállított szóbeli érettségi kísérletlistája,

Részletesebben