Fizika vizsgakövetelmény

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fizika vizsgakövetelmény"

Átírás

1 Fizika vizsgakövetelmény A tanuló tudja, hogy a fizika alapvető megismerési módszere a megfigyelés, kísérletezés, mérés, és ezeket mindig valamilyen szempont szerint végezzük. Legyen képes fizikai jelenségek megfigyelésére, az ennek során szerzett tapasztalatok elmondására. Ennek során legyen képes használni a legfontosabb tanult fogalmakat. Tudjon megadott koordinátarendszerben összetartozó adatpárokat ábrázolni, kész grafikonról ezeket leolvasni. Tudja az állandó és változó mennyiségeket megkülönböztetni. Tudja a tanult mértékegységeket a mindennapi életben is használt mennyiségek esetében használni. Tudjon példákat mondani a tanult jelenségekre, a tanult legfontosabb törvényszerűségek érvényesülésére a természetben, a mindennapi életben, a technikai eszközök esetében. Egyszerű számításokban tudja alkalmazni a tanult összefüggéseket. Legyen képes a tanult összefüggéseket, fizikai állandókat a képlet- és táblázatgyűjteményből megállapítani. Tudja, hogy milyen törvények felismerése fűződik ismert fizikusok nevéhez, és hogy melyik történelmi korban éltek. 9. évfolyam és 10.C, 10.D, 10.E osztályok A közlekedés kinematikai problémái Mozgástani alapfogalmak Egyenes vonalú egyenletes mozgás Gyorsulás Grafikonelemzések Szabadesés Egyenletes körmozgás Tájékozódás égen-földön Helymeghatározás GPS és a műholdak Időmérési módszerek A közlekedés dinamikai problémái Az erő és a tehetetlenség törvénye Hatás-ellenhatás A súly Súlytalanság A rugóerő A körmozgás dinamikája Közegellenállás A lendületmegmaradás törvénye A tömegvonzás Tömegvonzás Gravitációs feladatok A Föld mozgása A Föld körül keringő objektumok

2 A nagy teljesítmény titka Munka Teljesítmény Az első gépek Energia, energiafajták Energiamegmaradás Egyszerű gépek a mindennapokban Egyensúly Egyensúlyi helyzetek Egyszerű gépek Rezgések, hullámok Rezgőmozgás Rezonancia Hullámmozgás A hang Földrengések Energia A táplálék, mint energia Kalóriaszámítások A járművek energiaátalakítása Előnyök és hátrányok A hőmérséklet A Nap A Nap energiája Felhasználási lehetőségek Hővezetés, hőáramlás Hősugárzás Hőszigetelés, hőtérkép A lakóépületek energetikai problémái Energiaátalakító gépek Fűtő- és hűtőgépek Hőerőgépek Megújuló energiaforrások Elektromos eszközeink Hasznosítható energia A világ elektromos energia felhasználása Atomenergia, atombomba Az atomerőművekről A hőtan I. és II. főtétele Ajánlott irodalom: Dr. Mező Tamás: Fizika 9. Maxim kiadó (MX-713)

3 10. évfolyam: 10. A osztály Kinematika Mozgástani alapfogalmak Egyenes vonalú egyenletes mozgás Gyorsulás Grafikon elemzések Szabadesés Dinamika Egyenletes körmozgás Körmozgás a hétköznapokban A tehetetlenség törvénye Kölcsönhatások Tömeg, lendület A lendületmegmaradás törvénye Newton II. törvénye Hatás-ellenhatás Nehézségi erő, súly, súlytalanság Rugóerő Csúszási súrlódás Tapadás, gördülés Közegellenállás A körmozgás dinamikája Egyensúly, forgatónyomaték Egyensúlyi helyzetek Egyszerű gépek Munka, teljesítmény Munka Az energia Energiafajták Energiamegmaradás Teljesítmény Hatásfok Rezgések, hullámok Rezgőmozgás Harmónikus rezgőmozgás A matematikai inga Rezgések csillapodása Kényszerrezgések, rezonanciakatasztrófa Mechanikai hullámmozgás Visszaverődés, törés Interferencia Állóhullámok A hang Infra- és ultrahang

4 Hőtan Hőmozgás Hőmérsékleti skálák Szilárd testek hőtágulása Folyadékok hőtágulása Gázok állapotegyenlete Az ideális gáz Izoterm állapotváltazás Izobár állapotváltozás Izochor állapotváltozás Egyesített gáztörvény Belső energia I. főtétel Kalorimetria Halmazállapotváltozások A II. főtétel Hőerőgépek, hűtőgépek

5 11.évfolyam: 11.A és 12.E osztályok Elektromosságtan Bevezetés, elektromos alapjelenségek Coulomb törvény Térerősség, feszültség, potenciál Vezetők elektromos térben Kapacitás és kondenzátorok Az elektromos áram, áramkörök Az Ohm törvény A vezeték ellenállása Ellenállások soros kapcsolása Párhuzamos kapcsolás Az elektromos áram hatásai Az elektromos munka és teljesítmény Félvezetők Mágnesesség Mágneses kölcsönhatás, a földi mágnesesség Az elektromos áram mágneses hatása Az elektromágnes gyakorlati alkalmazása Lorentz-erő Az elektromágneses indukció Az indukált áram, Lenz-törvény Önindukció Váltakozó feszültség A váltakozó áram tulajdonságai Transzformátor Az elektromágneses rezgések és hullámok Gyakorlati alkalmazások Optika A fény tulajdonságai, terjedése, sebessége A fény visszaverődése, a síktükör Homorú gömbtükör képalkotása Leképezési törvény, nagyítás Domború tükör A fénytörés törvényei, prizma, plánparalel lemez Teljes fényvisszaverődés Domború lencse képalkotása Képszerkesztési feladatok Homorú lencse képalkotása Az emberi szem képalkotása, optikai eszközök A fehér fény színekre bontása A fény hullámtulajdonságai

6 Atomfizika Az atom szerkezete A fény kisugárzása és elnyelése, fotoeffektus A foton, az elektron Atommodellek Elektronpályák Az atommag Radioaktivitás Gyakorlati alkalmazása Atomenergia, maghasadás, atomerőmű, atombomba Magfúzió, hidrogénbomba Sugárvédelem Csillagászat A Naprendszer szerkezete A Naprendszer kialakulása Csillagok születése, halála

Osztályozó vizsga anyagok. Fizika

Osztályozó vizsga anyagok. Fizika Osztályozó vizsga anyagok Fizika 9. osztály Kinematika Mozgás és kölcsönhatás Az egyenes vonalú egyenletes mozgás leírása A sebesség fogalma, egységei A sebesség iránya Vektormennyiség fogalma Az egyenes

Részletesebben

Vizsgatémakörök fizikából A vizsga minden esetben két részből áll: Írásbeli feladatsor (70%) Szóbeli felelet (30%)

Vizsgatémakörök fizikából A vizsga minden esetben két részből áll: Írásbeli feladatsor (70%) Szóbeli felelet (30%) Vizsgatémakörök fizikából A vizsga minden esetben két részből áll: Írásbeli feladatsor (70%) Szóbeli felelet (30%) A vizsga értékelése: Elégtelen: ha az írásbeli és a szóbeli rész összesen nem éri el a

Részletesebben

9. évfolyam. Osztályozóvizsga tananyaga FIZIKA

9. évfolyam. Osztályozóvizsga tananyaga FIZIKA 9. évfolyam Osztályozóvizsga tananyaga A testek mozgása 1. Egyenes vonalú egyenletes mozgás 2. Változó mozgás: gyorsulás fogalma, szabadon eső test mozgása 3. Bolygók mozgása: Kepler törvények A Newtoni

Részletesebben

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. Osztályozóvizsga témakörök 1. FÉLÉV. 9. osztály

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. Osztályozóvizsga témakörök 1. FÉLÉV. 9. osztály Osztályozóvizsga témakörök 1. FÉLÉV 9. osztály I. Testek mozgása 1. Egyenes vonalú egyenletes mozgás 2. Változó mozgás; átlagsebesség, pillanatnyi sebesség 3. Gyorsulás 4. Szabadesés, szabadon eső test

Részletesebben

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola 1047 Budapest, Langlet Valdemár utca 3-5. www.brody-bp.sulinet.hu e-mail: titkar@big.sulinet.hu Telefon: (1) 369 4917 OM: 034866 Osztályozóvizsga részletes

Részletesebben

FIZIKA VIZSGATEMATIKA

FIZIKA VIZSGATEMATIKA FIZIKA VIZSGATEMATIKA osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 60p 10p arány az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 65%-tól közepes (3) 50%-tól elégséges (2) 35%-tól Ha

Részletesebben

Összefoglaló kérdések fizikából 2009-2010. I. Mechanika

Összefoglaló kérdések fizikából 2009-2010. I. Mechanika Összefoglaló kérdések fizikából 2009-2010. I. Mechanika 1. Newton törvényei - Newton I. (a tehetetlenség) törvénye; - Newton II. (a mozgásegyenlet) törvénye; - Newton III. (a hatás-ellenhatás) törvénye;

Részletesebben

Továbbhaladás feltételei. Fizika. 10. g és h

Továbbhaladás feltételei. Fizika. 10. g és h Továbbhaladás feltételei Fizika 10. g és h Általános: A tanuló legyen képes fizikai jelenségek megfigyelésére, s az ennek során szerzett tapasztalatok elmondására. Legyen tisztában azzal, hogy a fizika

Részletesebben

Fizika összefoglaló kérdések (11. évfolyam)

Fizika összefoglaló kérdések (11. évfolyam) I. Mechanika Fizika összefoglaló kérdések (11. évfolyam) 1. Newton törvényei - Newton I. (a tehetetlenség) törvénye; - Newton II. (a mozgásegyenlet) törvénye; - Newton III. (a hatás-ellenhatás) törvénye;

Részletesebben

FIZIKA KÖZÉPSZINTŐ SZÓBELI FIZIKA ÉRETTSÉGI TÉTELEK Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllı, 2012. május-június

FIZIKA KÖZÉPSZINTŐ SZÓBELI FIZIKA ÉRETTSÉGI TÉTELEK Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllı, 2012. május-június 1. Egyenes vonalú mozgások kinematikája mozgásokra jellemzı fizikai mennyiségek és mértékegységeik. átlagsebesség egyenes vonalú egyenletes mozgás egyenes vonalú egyenletesen változó mozgás mozgásokra

Részletesebben

Fizika. Mechanika. Mozgások. A dinamika alapjai

Fizika. Mechanika. Mozgások. A dinamika alapjai Fizika Mechanika Témakörök Tartalmak Mozgások Az egyenes vonalú egyenletes mozgás Az egyenes vonalú egyenletesen változó mozgás, szabadesés Az egyenletes körmozgás Az egyenes vonalú egyenletes mozgás jellemzése.

Részletesebben

V e r s e n y f e l h í v á s

V e r s e n y f e l h í v á s A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0021 V e r s e n y f e l h í v á s A Sárospataki Református

Részletesebben

Az osztályozóvizsga követelményei fizika tantárgyból 9. osztály

Az osztályozóvizsga követelményei fizika tantárgyból 9. osztály Az osztályozóvizsga követelményei fizika tantárgyból 9. osztály 1. Hosszúság, terület, térfogat, tömeg, sűrűség, idő mérése 2.A mozgás viszonylagossága, a vonatkoztatási rendszer, Galilei relativitási

Részletesebben

Követelmény fizikából Általános iskola

Követelmény fizikából Általános iskola Követelmény fizikából Általános iskola 7. osztály Bevezetés Megfigyelés, kísérlet mérés A testek mozgása Nyugalom és mozgás Az út és az idő mérése,jele,mértékegysége. Átváltások. A sebesség fogalma, jele,

Részletesebben

9. évfolyam I. MOZGÁSTAN

9. évfolyam I. MOZGÁSTAN 9. évfolyam I. MOZGÁSTAN Mozgástani alapfogalmak: A mozgás hely szerinti jellemzése Hely, hosszúság és idő mérése. A mozgás viszonylagossága, a vonatkoztatási rendszer. A mozgás időbeli jellemzése, a sebesség

Részletesebben

FIZIKA középszintű érettségi témakörök 2016/2017-es tanév (nem tételsor!)

FIZIKA középszintű érettségi témakörök 2016/2017-es tanév (nem tételsor!) KRK Szilády Áron Református Gimnázium FIZIKA középszintű érettségi témakörök 2016/2017-es tanév (nem tételsor!) 1. Egyenes vonalú mozgások. a. A kinematika alapfogalmai: pálya, út, elmozdulás. b. Az egyenes

Részletesebben

Legyen képes egyszerű megfigyelési, mérési folyamatok megtervezésére, tudományos ismeretek megszerzéséhez célzott kísérletek elvégzésére.

Legyen képes egyszerű megfigyelési, mérési folyamatok megtervezésére, tudományos ismeretek megszerzéséhez célzott kísérletek elvégzésére. Fizika 7. osztály A tanuló használja a számítógépet adatrögzítésre, információgyűjtésre. Eredményeiről tartson pontosabb, a szakszerű fogalmak tudatos alkalmazására törekvő, ábrákkal, irodalmi hivatkozásokkal

Részletesebben

TANMENET FIZIKA. 10. osztály. Hőtan, elektromosságtan. Heti 2 óra

TANMENET FIZIKA. 10. osztály. Hőtan, elektromosságtan. Heti 2 óra TANMENET FIZIKA 10. osztály Hőtan, elektromosságtan Heti 2 óra 2012-2013 I. Hőtan 1. Bevezetés Hőtani alapjelenségek 1.1. Emlékeztető 2. 1.2. A szilárd testek hőtágulásának törvényszerűségei. A szilárd

Részletesebben

FIZIKA. 9 10. évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények

FIZIKA. 9 10. évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények FIZIKA 9 10. évfolyam B változat 1121 FIZIKA 9 10. évfolyam Célok és feladatok A szakiskolában a fizikatanítás célja kettős: egyrészt lehetőséget adunk a tanulóknak arra, hogy elsajátítsák azokat az ismereteket,

Részletesebben

5. A súrlódás. Kísérlet: Mérje meg a kiadott test és az asztal között mennyi a csúszási súrlódási együttható!

5. A súrlódás. Kísérlet: Mérje meg a kiadott test és az asztal között mennyi a csúszási súrlódási együttható! FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI ÉS KÍSÉRLETEI a 2015/2016. tanév május-júniusi vizsgaidőszakában Vizsgabizottság: 12.a Vizsgáztató tanár: Bartalosné Agócs Irén 1. Egyenes vonalú mozgások dinamikai

Részletesebben

Érettségi témakörök

Érettségi témakörök 1. Az SI mértékegységrendszer a. a fizikai mennyiség b. az SI alapmennyiségei c. a fizikai mennyiségek csoportosítása i. skalár- és vektormennyiségek ii. alap és származtatott d. prefixumok e. gyakorlatban

Részletesebben

FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK, KÍSÉRLETEK Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium

FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK, KÍSÉRLETEK Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK, KÍSÉRLETEK 2018. Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium 1) A dinamika alaptörvényei Newton-törvények példákkal. A testek tömegének értelmezése. Kísérletek:

Részletesebben

FIZIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

FIZIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI FIZIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: írásbeli és szóbeli. Emelt szinten: írásbeli és szóbeli. A fizika érettségi vizsga célja A középszintű fizika érettségi vizsga

Részletesebben

Fizika. Tanmenet. 7. osztály. 1. félév: 1 óra 2. félév: 2 óra. A OFI javaslata alapján összeállította az NT számú tankönyvhöz:: Látta: ...

Fizika. Tanmenet. 7. osztály. 1. félév: 1 óra 2. félév: 2 óra. A OFI javaslata alapján összeállította az NT számú tankönyvhöz:: Látta: ... Tanmenet Fizika 7. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 54 óra 1. félév: 1 óra 2. félév: 2 óra A OFI javaslata alapján összeállította az NT-11715 számú tankönyvhöz:: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség vezető tanár

Részletesebben

Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium

Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium OSZTÁLYOZÓVIZSGA VIZSGAKÖVETELMÉNYE FIZIKA TANTÁRGYBÓL 1 Tartalomjegyzék 7. évfolyam...3 MOZGÁSTAN (KINETIKA)...3 ERŐTAN (DINAMIKA)...3 MUNKA, ENERGIA...3

Részletesebben

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI 2015. június

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI 2015. június A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI 2015. június I. Mechanika Newton törvényei Egyenes vonalú mozgások Munka, mechanikai energia Pontszerű és merev test egyensúlya, egyszerű gépek Periodikus

Részletesebben

71. A lineáris és térfogati hőtágulási tényező közötti összefüggés:

71. A lineáris és térfogati hőtágulási tényező közötti összefüggés: Összefüggések: 69. Lineáris hőtágulás: Hosszváltozás l = α l 0 T Lineáris hőtágulási Kezdeti hossz Hőmérsékletváltozás 70. Térfogati hőtágulás: Térfogatváltozás V = β V 0 T Hőmérsékletváltozás Térfogati

Részletesebben

FIZIKA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

FIZIKA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK FIZIKA KOMPETENCIÁK A vizsgázónak a követelményrendszerben és a vizsgaleírásban meghatározott módon az alábbi kompetenciák meglétét kell bizonyítania: - ismeretei összekapcsolása a mindennapokban tapasztalt

Részletesebben

A mechanikai alaptörvények ismerete

A mechanikai alaptörvények ismerete A mechanikai alaptörvények ismerete Az oldalszám hivatkozások a Hudson-Nelson Útban a modern fizikához c. könyv megfelelő szakaszaira vonatkoznak. A Feladatgyűjtemény a Mérnöki fizika tárgy honlapjára

Részletesebben

Középszintű fizika érettségi szóbeli témakörei 2014/15-ös tanévben

Középszintű fizika érettségi szóbeli témakörei 2014/15-ös tanévben Középszintű fizika érettségi szóbeli témakörei 2014/15-ös tanévben 1. Egyenes vonalú egyenletesen gyorsuló mozgás - Egyenes vonalú egyenletesen változó mozgások. - A mozgásokra jellemző fizikai mennyiségek,

Részletesebben

Érettségi témakörök fizikából őszi vizsgaidőszak

Érettségi témakörök fizikából őszi vizsgaidőszak Érettségi témakörök fizikából -2016 őszi vizsgaidőszak 1. Egyenes vonalú egyenletes mozgás Mikola-cső segítségével igazolja, hogy a buborék egyenes vonalú egyenletes mozgást végez. Két különböző hajlásszög

Részletesebben

. T É M A K Ö R Ö K É S K Í S É R L E T E K

. T É M A K Ö R Ö K É S K Í S É R L E T E K T É M A K Ö R Ö K ÉS K Í S É R L E T E K Fizika 2018. Egyenes vonalú mozgások A Mikola-csőben lévő buborék mozgását tanulmányozva igazolja az egyenes vonalú egyenletes mozgásra vonatkozó összefüggést!

Részletesebben

FIZIKA SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI ÉS MÉRÉSEI

FIZIKA SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI ÉS MÉRÉSEI FIZIKA SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI ÉS MÉRÉSEI 1. Egyenes vonalú mozgások 2012 Mérje meg Mikola-csőben a buborék sebességét! Mutassa meg az út, és az idő közötti kapcsolatot! Három mérést végezzen, adatait

Részletesebben

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉTELEINEK TÉMAKÖREI 2015. MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉTELEINEK TÉMAKÖREI 2015. MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK - 1 - A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉTELEINEK TÉMAKÖREI 2015. MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK 1. Newton törvényei Newton I. törvénye Kölcsönhatás, mozgásállapot, mozgásállapot-változás, tehetetlenség,

Részletesebben

Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Összóraszám (elm+gyak) Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Összóraszám (elm+gyak) Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Összóraszám (elm+gyak) Számonkérés módja Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve Tantárgyfelelős beosztása Fizikai alapismeretek Dr.

Részletesebben

Előszó.. Bevezetés. 1. A fizikai megismerés alapjai Tér is idő. Hosszúság- és időmérés.

Előszó.. Bevezetés. 1. A fizikai megismerés alapjai Tér is idő. Hosszúság- és időmérés. SZABÓ JÁNOS: Fizika (Mechanika, hőtan) I. TARTALOMJEGYZÉK Előszó.. Bevezetés. 1. A fizikai megismerés alapjai... 2. Tér is idő. Hosszúság- és időmérés. MECHANIKA I. Az anyagi pont mechanikája 1. Az anyagi

Részletesebben

FIZIKA. Tantárgyi programja és követelményei

FIZIKA. Tantárgyi programja és követelményei FIZIKA Tantárgyi programja és követelményei 1 9-11. évfolyam Célok és feladatok A fizikatanítás célja a felnőttek középiskolájában a korszerű, az általános műveltség részét képező fizikai világkép kialakítása,

Részletesebben

6. évfolyam. 7. évfolyam

6. évfolyam. 7. évfolyam 6. évfolyam Olvadás, fagyás, párolgás, forrás, lecsapódás értelmezése, fogalma. Olvadás és oldódás közötti különbség. A víz fagyáskor történő térfogat-növekedésének következményei a környezetben. A légnyomás

Részletesebben

1. Egyenes vonalú egyenletesen változó mozgás. 2. Az egyenletes körmozgás. 3. A dinamika alaptörvényei. 4. A harmonikus rezgőmozgás

1. Egyenes vonalú egyenletesen változó mozgás. 2. Az egyenletes körmozgás. 3. A dinamika alaptörvényei. 4. A harmonikus rezgőmozgás 1. Egyenes vonalú egyenletesen változó mozgás Az egyenes vonalú egyenletesen gyorsuló mozgás Gyorsulás Út idő, sebesség idő, gyorsulás idő grafikon A mozgás dinamikai feltétele Galilei élete, munkássága

Részletesebben

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖREI MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖREI MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖREI 2017. MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK 1. Tömegpont dinamikája, ütközések Newton I. törvénye Kölcsönhatás, mozgásállapot, mozgásállapot-változás, tehetetlenség,

Részletesebben

Debreceni Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 031242. Pedagógiai program.

Debreceni Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 031242. Pedagógiai program. Debreceni Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 031242 Pedagógiai program Fizika A nevelőtestület véleményezte: 2014. 08. 29. Érvénybe lépésének

Részletesebben

FIZIKA 338 FIZIKA 7 8. ÉVFOLYAM

FIZIKA 338 FIZIKA 7 8. ÉVFOLYAM FIZIKA 338 FIZIKA 7 8. ÉVFOLYAM FIZIKA 339 CÉLOK ÉS FELADATOK A tanulók érdeklıdésének felkeltése a természeti jelenségek, ezen belül a fizikai jelenségek iránt. A fizikai szemléletmód megalapozása. Annak

Részletesebben

Fizika. Tanmenet. 7. osztály. ÉVES ÓRASZÁM: 1. félév: 1 óra 2. félév: 2 óra. A OFI javaslata alapján összeállította az NT számú tankönyvhöz::

Fizika. Tanmenet. 7. osztály. ÉVES ÓRASZÁM: 1. félév: 1 óra 2. félév: 2 óra. A OFI javaslata alapján összeállította az NT számú tankönyvhöz:: Tanmenet Fizika 7. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 54 óra 1. félév: 1 óra 2. félév: 2 óra A OFI javaslata alapján összeállította az NT-11715 számú tankönyvhöz:: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség vezető tanár

Részletesebben

Mechanika 1. Az egyenes vonalú mozgások

Mechanika 1. Az egyenes vonalú mozgások I. Mechanika 1. Az egyenes vonalú mozgások A Mikola-csőben lévő buborék mozgását tanulmányozva igazolja az egyenes vonalú egyenletes mozgásra vonatkozó összefüggést! elvégzendő kísérlet Mikola-cső; dönthető

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK

ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK HŐTÁGULÁS lineáris (hosszanti) hőtágulási együttható felületi hőtágulási együttható megmutatja, hogy mennyivel változik meg a test hossza az eredeti hosszához képest, ha

Részletesebben

A Baktay Ervin Gimnázium fizika középszintű érettségire előkészítő tanterve

A Baktay Ervin Gimnázium fizika középszintű érettségire előkészítő tanterve A Baktay Ervin Gimnázium fizika középszintű érettségire előkészítő tanterve 11. 12. heti óraszám 2 2 éves óraszám 72 60 Mechanika fejezet (36 óra) 1. Haladó mozgások és dinamikai feltételeik (4óra) Egyenletes

Részletesebben

Osztályozó vizsga követelmények. 7. évfolyam

Osztályozó vizsga követelmények. 7. évfolyam Osztályozó vizsga követelmények 7. évfolyam 1. Természettudományos vizsgálati módszerek, kölcsönhatások: Test tulajdonság mennyiség. Megfigyelés, mérés, mértékegység, átlag, becslés. 2. Mozgások: Viszonyítási

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI Az anyag néhány tulajdonsága, kölcsönhatások Fizika - 7. évfolyam 1. Az anyag belső szerkezete légnemű, folyékony és szilárd halmazállapotban 2. A testek mérhető tulajdonságai

Részletesebben

11-12. évfolyam. A tantárgy megnevezése: elektrotechnika. Évi óraszám: 69. Tanítási hetek száma: 37 + 32. Tanítási órák száma: 1 óra/hét

11-12. évfolyam. A tantárgy megnevezése: elektrotechnika. Évi óraszám: 69. Tanítási hetek száma: 37 + 32. Tanítási órák száma: 1 óra/hét ELEKTROTECHNIKA (VÁLASZTHATÓ) TANTÁRGY 11-12. évfolyam A tantárgy megnevezése: elektrotechnika Évi óraszám: 69 Tanítási hetek száma: 37 + 32 Tanítási órák száma: 1 óra/hét A képzés célja: Választható tantárgyként

Részletesebben

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉTELEINEK TÉMAKÖREI MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉTELEINEK TÉMAKÖREI MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK - 1 - A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉTELEINEK TÉMAKÖREI 2017. MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK 1. Tömegpont dinamikája, ütközések Newton I. törvénye Kölcsönhatás, mozgásállapot, mozgásállapot-változás,

Részletesebben

Fizika középszintű szóbeli vizsga témakörei és kísérletei

Fizika középszintű szóbeli vizsga témakörei és kísérletei Fizika középszintű szóbeli vizsga témakörei és kísérletei I. Mechanika: 1. A gyorsulás 2. A dinamika alaptörvényei 3. A körmozgás 4. Periodikus mozgások 5. Munka, energia, teljesítmény II. Hőtan: 6. Hőtágulás

Részletesebben

Fizika tételek. 11. osztály

Fizika tételek. 11. osztály Fizika tételek 11. osztály 1. Mágneses mező és annak jellemzése.szemléltetése Hogyan hozható létre mágneses mező? Milyen mennyiségekkel jellemezhetjük a mágneses mezőt? Hogyan szemléltethetjük a szerkezetét?

Részletesebben

1. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás kísérleti vizsgálata és jellemzői. 2. A gyorsulás

1. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás kísérleti vizsgálata és jellemzői. 2. A gyorsulás 1. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás kísérleti vizsgálata és jellemzői Kísérlet: Határozza meg a Mikola féle csőben mozgó buborék mozgásának sebességét! Eszközök: Mikola féle cső, stopper, alátámasztó

Részletesebben

Tanmenet Fizika 8. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 54 óra 1. félév: 2 óra 2. félév: 1 óra

Tanmenet Fizika 8. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 54 óra 1. félév: 2 óra 2. félév: 1 óra Tanmenet Fizika 8. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 54 óra 1. félév: 2 óra 2. félév: 1 óra A OFI javaslata alapján összeállította az NT-11815 számú tankönyvhöz:: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség vezető tanár

Részletesebben

1. A gyorsulás Kísérlet: Eszközök Számítsa ki

1. A gyorsulás Kísérlet: Eszközök Számítsa ki 1. A gyorsulás Gyakorlati példákra alapozva ismertesse a változó és az egyenletesen változó mozgást! Általánosítsa a sebesség fogalmát úgy, hogy azzal a változó mozgásokat is jellemezni lehessen! Ismertesse

Részletesebben

TANMENET Fizika 7. évfolyam

TANMENET Fizika 7. évfolyam TANMENET Fizika 7. évfolyam az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet NT-11715 raktári számú tankönyvéhez a kerettanterv B) változata szerint Heti 2 óra, évi 72 óra A tananyag feldolgozása során kiemelt figyelmet

Részletesebben

Minimum követelmények FIZIKA

Minimum követelmények FIZIKA Minimum követelmények FIZIKA I. A testek mozgása értsék és tudják alkalmazni a helymeghatározásnál, valamint a mozgások vizsgálatánál a viszonylagosság fogalmát, a mozgások függetlenségének elvét. legyenek

Részletesebben

A FIZIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

A FIZIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A FIZIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: szóbeli Emelt szinten: írásbeli és szóbeli A fizika érettségi vizsga célja A középszintû fizika érettségi vizsga célja annak

Részletesebben

Fizika Érettségi Témakörök középszint

Fizika Érettségi Témakörök középszint Fizika Érettségi Témakörök 2017. középszint 1. Tömegpont dinamikája. Newton törvényei, ütközések. Newton I. törvénye Kölcsönhatás, mozgásállapot, mozgásállapot-változás, tehetetlenség, tömeg Inerciarendszer

Részletesebben

FIZIKA GIMNÁZIUM. Célok és feladatok. A kitűzött célok elérhetők: Emelt szintű informatika osztály 2-2 - 2-0 +2 +2

FIZIKA GIMNÁZIUM. Célok és feladatok. A kitűzött célok elérhetők: Emelt szintű informatika osztály 2-2 - 2-0 +2 +2 FIZIKA GIMNÁZIUM 1 FIZIKA GIMNÁZIUM Általános tantervű osztály 2-2 - 3-0 +2 +2 Emelt szintű idegen nyelvi osztály 2-2 - 2-0 +2 +2 Emelt szintű informatika osztály 2-2 - 2-0 +2 +2 Reál orientált osztály

Részletesebben

Szekszárdi I Béla Gimnázium Középszintű fizika szóbeli érettségi vizsga témakörei és kísérletei

Szekszárdi I Béla Gimnázium Középszintű fizika szóbeli érettségi vizsga témakörei és kísérletei Szekszárdi I Béla Gimnázium Középszintű fizika szóbeli érettségi vizsga témakörei és kísérletei I. Mechanika: 1. A gyorsulás 2. A dinamika alaptörvényei 3. A körmozgás 4. Periodikus mozgások 5. Munka,

Részletesebben

7. Fizika tanterv-kiegészítés. 7.1 Szakközépiskola, évfolyam A 9. évfolyam Elektronika elektrotechnika szakmacsoport

7. Fizika tanterv-kiegészítés. 7.1 Szakközépiskola, évfolyam A 9. évfolyam Elektronika elektrotechnika szakmacsoport 7. Fizika tanterv-kiegészítés 212 7.1 Szakközépiskola, 9-12. évfolyam 7.1.1 A 9. évfolyam Elektronika elektrotechnika szakmacsoport Heti óraszám: 1 óra 7.1.2 Célok és feladatok Helyes tanulási módszerek

Részletesebben

E m e l t s z i n t EMELT KÉPZÉS. Az emelt szintű érettségire való felkészítés terve. 10. év. 1. Mechanika Pontszerű test kinematikája 20

E m e l t s z i n t EMELT KÉPZÉS. Az emelt szintű érettségire való felkészítés terve. 10. év. 1. Mechanika Pontszerű test kinematikája 20 EMELT KÉPZÉS Az emelt szintű érettségire való felkészítés terve A tantárgy óraterve: 10. évf. 11.évf. 12.évf. Oktatási hetek száma: 36 hét 36 hét 30 hét Heti óraszám 4 óra óra óra, Évi óraszám 144 óra

Részletesebben

DR. DEMÉNY ANDRÁS-I)R. EROSTYÁK JÁNOS- DR. SZABÓ GÁBOR-DR. TRÓCSÁNYI ZOLTÁN FIZIKA I. Klasszikus mechanika NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ, BUDAPEST

DR. DEMÉNY ANDRÁS-I)R. EROSTYÁK JÁNOS- DR. SZABÓ GÁBOR-DR. TRÓCSÁNYI ZOLTÁN FIZIKA I. Klasszikus mechanika NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ, BUDAPEST DR. DEMÉNY ANDRÁS-I)R. EROSTYÁK JÁNOS- DR. SZABÓ GÁBOR-DR. TRÓCSÁNYI ZOLTÁN FIZIKA I Klasszikus mechanika NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ, BUDAPEST Előszó a Fizika című tankönyvsorozathoz Előszó a Fizika I. (Klasszikus

Részletesebben

FIZIKA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

FIZIKA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK FIZIKA KOMPETENCIÁK A vizsgázónak a követelményrendszerben és a vizsgaleírásban meghatározott módon az alábbi kompetenciák meglétét kell bizonyítania: - ismeretei összekapcsolása a mindennapokban tapasztalt

Részletesebben

A mérések és kísérletek felsorolása

A mérések és kísérletek felsorolása A mérések és kísérletek felsorolása 1. Egyenes vonalú mozgások Az egyenes vonalú egyenletes mozgás vizsgálata Mikola-csővel. 2. Pontszerű és merev test egyensúlya Súlymérés. 3. Munka, energia, teljesítmény

Részletesebben

FIZIKA GIMNÁZIUM. 9 11. évfolyam

FIZIKA GIMNÁZIUM. 9 11. évfolyam FIZIKA GIMNÁZIUM 9 11. évfolyam Célok és feladatok A fizikatanítás elsődleges célja a gimnáziumban az általános műveltséghez tartozó korszerű fizikai világkép kialakítása. A gimnáziumban a fizikai jelenségek

Részletesebben

Mechanika, dinamika. p = m = F t vagy. m t

Mechanika, dinamika. p = m = F t vagy. m t Mechanika, dinamika Mozgás, alakváltozás és ennek háttere Newton: a mozgás természetes állapot. A témakör egyik kulcsfontosságú fizikai mennyisége az impulzus (p), vagy lendület, vagy mozgásmennyiség.

Részletesebben

FIZIKA 11. osztály. Írásban, 45 perc

FIZIKA 11. osztály. Írásban, 45 perc FIZIKA 11. osztály Írásban, 45 perc I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 3.3. Az időben állandó mágneses mező 3.3.1. Mágneses alapjelenségek A dipólus fogalma Mágnesezhetőség A Föld mágneses mezeje Iránytű

Részletesebben

A fizika tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve

A fizika tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium A fizika tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004. (V. 20.) OM rendelettel kiadott kerettanterv

Részletesebben

Javaslatok. Eötvös Loránd Fizikai Társulat. a Természetismeret fizika részének és a Fizika tantárgy tantervi anyagának feldolgozásához

Javaslatok. Eötvös Loránd Fizikai Társulat. a Természetismeret fizika részének és a Fizika tantárgy tantervi anyagának feldolgozásához Eötvös Loránd Fizikai Társulat Általános Iskolai Oktatási Szakcsoportja Javaslatok a Természetismeret fizika részének és a Fizika tantárgy tantervi anyagának feldolgozásához Az Oktatási Minisztérium által

Részletesebben

Általános iskolai fizikatanári ( 4+1 ) záróvizsga tételsor

Általános iskolai fizikatanári ( 4+1 ) záróvizsga tételsor Általános iskolai fizikatanári ( 4+1 ) záróvizsga tételsor A tételek 1 Kinematikai és dinamikai alapfogalmak Vonatkoztatási rendszerek, az inerciarendszer fogalma, párkölcsönhatások, tehetetlen és súlyos

Részletesebben

SZTE JGYTFK FIZIKA TANSZÉK tanszék(csoport) Felelős oktató:

SZTE JGYTFK FIZIKA TANSZÉK tanszék(csoport) Felelős oktató: A tárgy neve ÁLTALÁNOS FIZIKA Meghirdető SZTE JGYTFK FIZIKA TANSZÉK tanszék(csoport) Felelős oktató: Dr. Kövesdi Katalin Kredit 4 Heti óraszám 4 típus gyakorlat Számonkérés gyakorlati jegy Teljesíthetőség

Részletesebben

Értékelési útmutató az emelt szint írásbeli feladatsorhoz

Értékelési útmutató az emelt szint írásbeli feladatsorhoz Értékelési útmutató az emelt szint írásbeli feladatsorhoz 1. C 1 pont 2. B 1 pont 3. D 1 pont 4. B 1 pont 5. C 1 pont 6. A 1 pont 7. B 1 pont 8. D 1 pont 9. A 1 pont 10. B 1 pont 11. B 1 pont 12. B 1 pont

Részletesebben

Futball Akadémia 9-11. évf. Fizika

Futball Akadémia 9-11. évf. Fizika 3.2.08.1 a 2+2+2 9. évfolyam E szakasz legfőbb pedagógiai üzenete az, hogy mindennapjaink világa megérthető, mennyiségileg megközelíthető, sajátos összefüggésekkel leírható, és ez a tudás a mindennapi

Részletesebben

FIZIKA 9-10. évfolyam. Célok és feladatok

FIZIKA 9-10. évfolyam. Célok és feladatok FIZIKA 9-10. évfolyam Célok és feladatok A fizikatanítás célja a szakközépiskolában az általános mőveltség részét jelentı alapvetı fizikai ismeretek kialakítása, a tanuló érdeklıdésének felkeltése a természeti

Részletesebben

Az osztályozó vizsgák tematikája fizikából 7-11. évfolyam 2015/2016. tanév

Az osztályozó vizsgák tematikája fizikából 7-11. évfolyam 2015/2016. tanév Az osztályozó vizsgák tematikája fizikából 7-11. évfolyam 2015/2016. tanév Fizikából a tanulónak szóbeli osztályozó vizsgán kell részt vennie. A szóbeli vizsga időtartama 20 perc. A vizsgázónak 2 egyszerű

Részletesebben

Elméleti kérdések 11. osztály érettségire el ı készít ı csoport

Elméleti kérdések 11. osztály érettségire el ı készít ı csoport Elméleti kérdések 11. osztály érettségire el ı készít ı csoport MECHANIKA I. 1. Definiálja a helyvektort! 2. Mondja meg mit értünk vonatkoztatási rendszeren! 3. Fogalmazza meg kinematikailag, hogy mikor

Részletesebben

Elvégzendő mérések, kísérletek: Egyenes vonalú mozgások. A dinamika alaptörvényei. A körmozgás

Elvégzendő mérések, kísérletek: Egyenes vonalú mozgások. A dinamika alaptörvényei. A körmozgás Elvégzendő mérések, kísérletek: Egyenes vonalú mozgások Mérje meg a Mikola csőben lévő buborék sebességét, két különböző alátámasztás esetén! Több mérést végezzen! Milyen mozgást végez a buborék? Milyen

Részletesebben

Gimnázium-szakközépiskola 12. Fizika (Közép szintű érettségi előkészítő)

Gimnázium-szakközépiskola 12. Fizika (Közép szintű érettségi előkészítő) 12. évfolyam Az középszintű érettségi előkészítő elsődleges célja az előzőleg elsajátított tananyag rendszerező ismétlése, a középszintű érettségi vizsgakövetelményeinek figyelembevételével. Tematikai

Részletesebben

Speciális mozgásfajták

Speciális mozgásfajták DINAMIKA Klasszikus mechanika: a mozgások leírása I. Kinematika: hogyan mozog egy test út-idő függvény sebesség-idő függvény s f (t) v f (t) s Példa: a 2 2 t v a t gyorsulások a f (t) a állandó Speciális

Részletesebben

TANMENET FIZIKA 11. osztály Rezgések és hullámok. Modern fizika

TANMENET FIZIKA 11. osztály Rezgések és hullámok. Modern fizika TANMENET FIZIKA 11. osztály Rezgések és hullámok. Modern fizika BEVEZETÉS TANMENET Óra Tananyag Tevékenység, megjegyzések I. Mechanikai rezgések és hullámok 1. Bevezetés Emlékeztet : A fejezet feldolgozásához

Részletesebben

FIZIKA (emelt) Tanterv óraszámokra. Érvényes: 2013/2014 tanévtől. munkaközösség-vezető. Ellenőrizte: Csajági Sándor

FIZIKA (emelt) Tanterv óraszámokra. Érvényes: 2013/2014 tanévtől. munkaközösség-vezető. Ellenőrizte: Csajági Sándor FIZIKA (emelt) Tanterv 0 0 2-2 óraszámokra Készítette: Krizsán Árpád munkaközösség-vezető Ellenőrizte: Csajági Sándor közismereti igazgatóhelyettes Érvényes: 2013/2014 tanévtől 2013. A Fizika 2-3 - 2 2,

Részletesebben

A geometriai optika. Fizika május 25. Rezgések és hullámok. Fizika 11. (Rezgések és hullámok) A geometriai optika május 25.

A geometriai optika. Fizika május 25. Rezgések és hullámok. Fizika 11. (Rezgések és hullámok) A geometriai optika május 25. A geometriai optika Fizika 11. Rezgések és hullámok 2019. május 25. Fizika 11. (Rezgések és hullámok) A geometriai optika 2019. május 25. 1 / 22 Tartalomjegyzék 1 A fénysebesség meghatározása Olaf Römer

Részletesebben

FIZIKA 7-8. évfolyam

FIZIKA 7-8. évfolyam FIZIKA 7-8. évfolyam 2 FIZIKA 7-8. évfolyam A tanterv A NAT Ember a természetben műveltségterület 7-8. évfolyamok követelményeinek egy részét dolgozza fel. A teljes lefedést a bevezetőben jelzettek szerint

Részletesebben

Középszintű fizika érettségi közzéteendő mérés eszközei és azok képei

Középszintű fizika érettségi közzéteendő mérés eszközei és azok képei Középszintű fizika érettségi közzéteendő mérés eszközei és azok képei - 2019 1. Egyenes vonalú mozgások- Mikola-csöves mérés Szükséges eszközök: Mikola-cső; dönthető állvány; befogó; stopperóra; mérőszalag.

Részletesebben

FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖREI 2014.

FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖREI 2014. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖREI 2014. I. Mechanika 1. Egyenes vonalú mozgások 2. Newton törvényei 3. Pontszerű és merev test egyensúlya, egyszerű gépek 4. Munka, mechanikai energia

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 9

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 9 TARTALOMJEGYZÉK 3 Előszó 9 1. Villamos alapfogalmak 11 1.1. A villamosság elő for d u lá s a é s je le n t ősége 12 1.1.1. Történeti áttekintés 12 1.1.2. A vil la mos ság tech ni kai, tár sa dal mi ha

Részletesebben

Az energia bevezetése az iskolába. Készítette: Rimai Anasztázia

Az energia bevezetése az iskolába. Készítette: Rimai Anasztázia Az energia bevezetése az iskolába Készítette: Rimai Anasztázia Bevezetés Fizika oktatása Energia probléma Termodinamika a tankönyvekben A termodinamikai fogalmak kialakulása Az energia fogalom története

Részletesebben

FIZIKA. 7-11. évfolyam. 7-8. évfolyam Célok és feladatok

FIZIKA. 7-11. évfolyam. 7-8. évfolyam Célok és feladatok FIZIKA 7-11. évfolyam 7-8. évfolyam Célok és feladatok Az általános iskolai fizikatanítás az alsóbb évfolyamokon tanított "környezetismeret", ill. "természetismeret" integrált tantárgyak anyagára épül,

Részletesebben

A Baktay Ervin Gimnázium fizika középszintű érettségire előkészítő tanterve

A Baktay Ervin Gimnázium fizika középszintű érettségire előkészítő tanterve A Baktay Ervin Gimnázium fizika középszintű érettségire előkészítő tanterve Évfolyam A tantárgy heti óraszáma A tantárgy évi óraszáma 11. 2 72 12. 2 72 Mechanika (36 óra) 11. évfolyam 1. Haladó mozgások

Részletesebben

9-11. OSZTÁLYOS KÍSÉRLETI FIZIKATANKÖNYVEK (TARTALMI ÉS MÓDSZERTANI MEGÚJULÁS)

9-11. OSZTÁLYOS KÍSÉRLETI FIZIKATANKÖNYVEK (TARTALMI ÉS MÓDSZERTANI MEGÚJULÁS) A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 9-11. OSZTÁLYOS KÍSÉRLETI FIZIKATANKÖNYVEK (TARTALMI ÉS MÓDSZERTANI MEGÚJULÁS)

Részletesebben

I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK FIZIKA KOMPETENCIÁK A vizsgázónak a követelményrendszerben és a vizsgaleírásban meghatározott módon az alábbi kompetenciák meglétét kell bizonyítania: - ismeretei összekapcsolása a mindennapokban tapasztalt

Részletesebben

I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK FIZIKA KOMPETENCIÁK A vizsgázónak a követelményrendszerben és a vizsgaleírásban meghatározott módon az alábbi kompetenciák meglétét kell bizonyítania: - ismeretei összekapcsolása a mindennapokban tapasztalt

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsga Fizika Gimnázium

Tanulmányok alatti vizsga Fizika Gimnázium Tanulmányok alatti vizsga Fizika Gimnázium A vizsga leírása: A vizsga egy plusz egy részből áll: 1. Írásbeli feladatlap (60 perc) Tartalma: A vizsgakövetelményben felsorolt tananyag számonkérése feladatmegoldásokon

Részletesebben

1. Az egyenes vonalú mozgás. 2. Merev test egyensúlya. 3. Newton törvényei. 4. Munka, energia, teljesítmény, hatásfok

1. Az egyenes vonalú mozgás. 2. Merev test egyensúlya. 3. Newton törvényei. 4. Munka, energia, teljesítmény, hatásfok 1. Az egyenes vonalú mozgás Választhat az alábbi két kísérlet elvégzése közül: A. Igazolja, hogy a Mikola-csőben lévő buborék mozgása egyenes vonalú egyenletes! Számítsa ki a buborék sebességét két különböző

Részletesebben

Osztályozó, javító vizsga 9. évfolyam gimnázium. Írásbeli vizsgarész ELSŐ RÉSZ

Osztályozó, javító vizsga 9. évfolyam gimnázium. Írásbeli vizsgarész ELSŐ RÉSZ Írásbeli vizsgarész ELSŐ RÉSZ 1. Egy téglalap alakú háztömb egyik sarkából elindulva 80 m, 150 m, 80 m utat tettünk meg az egyes házoldalak mentén, míg a szomszédos sarokig értünk. Mekkora az elmozdulásunk?

Részletesebben

HELYI TANTERV / GIMNÁZIUM / FIZIKA 10 11. 11. évfolyam 12. évfolyam

HELYI TANTERV / GIMNÁZIUM / FIZIKA 10 11. 11. évfolyam 12. évfolyam A gimnáziumi fizika tantárgy óraterve FIZIKA A GIMNÁZIUM 10 11. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA Négy évfolyamos Nyelvi előkészítő Heti óraszám Évfolyamok óraszáma 10.évfolyam 11.évfolyam 11. évfolyam 12. évfolyam 10.évfolyam

Részletesebben

FIZIKA. 7-11. évfolyam. Célok és feladatok. 7-8. évfolyam

FIZIKA. 7-11. évfolyam. Célok és feladatok. 7-8. évfolyam FIZIKA 7-11. évfolyam 7-8. évfolyam Célok és feladatok A fizika oktatásának központi eleme a természettudományos kompetencia fejlesztése. Ennek révén a tanuló képessé válik arra, hogy a természet leírásának

Részletesebben

FIZIKA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

FIZIKA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK FIZIKA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK A vizsgázónak a követelményrendszerben és a vizsgaleírásban meghatározott módon az alábbi kompetenciák meglétét kell bizonyítania: - ismeretei összekapcsolása

Részletesebben