A kár bejelentését követően a Biztosított a kisebb károkat helyreállíthatja; egyéb esetekben lehetővé kell tenni, hogy a Biztosító képviselője a javít

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A kár bejelentését követően a Biztosított a kisebb károkat helyreállíthatja; egyéb esetekben lehetővé kell tenni, hogy a Biztosító képviselője a javít"

Átírás

1 CAR ÉPÍTÉS-SZERELÉS BIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI (2003) A kötvényen megnevezett Biztosított az Építés-szerelés biztosítás adatközlő lap kitöltésével nyilatkozatot tett a Biztosító felé. Ez, valamint a Biztosítottnak a biztosítással kapcsolatos egyéb, írásbeli nyilatkozatai a jelen szerződés szerves részét képezik. A Biztosító vállalja, hogy a kötvényen feltüntetett biztosítási díj megfizetése ellenében, a jelen szerződés feltételei alapján az alábbiakban részletezett módon és mértékben kártalanítja a Biztosítottat. 1. Általános Feltételek Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Vállalkozások vagyonbiztosítása, általános feltételében (2003), valamint a Felelősségbiztosítások általános feltételében (2003) foglaltak az irányadóak. 1. A Biztosító kártérítési kötelezettsége a jelen szerződés alapján kizárólag akkor áll be, ha Biztosított a szerződés valamennyi feltételét betartja, megtesz minden olyan intézkedést, amelynek a megtételét a szerződés előírja, továbbá a biztosítás adatközlő lapon és az ajánlaton szereplő kérdésekre a valóságnak megfelelő válaszokat ad. 2. A kötvényben és a jelen szerződésben szabályozott fedezetekre vonatkozó feltételek a jelen szerződés szerves részének minősülnek, és bárhol is szerepeljen e szerződésben a "jelen kötvény" kifejezés, azt úgy kell értelmezni, hogy tartalmazza a kötvényhez tartozó adatközlő lapot is. Amennyiben valamely szóhoz vagy kifejezéshez a jelen szerződésben, vagy az adatközlő lapon valamilyen különleges jelentést társítottak, úgy azt e jelentés alapján kell értelmezni, bárhol is forduljon elő a szövegben. 3. A károk megelőzésével kapcsolatban a Biztosított köteles saját költségén meghozni minden ésszerű óvintézkedést, továbbá betartani a Biztosító indokolt javaslatait. A Biztosított köteles továbbá betartani a vonatkozó törvényi előírásokat, valamint figyelembe venni a gyártó ajánlásait. 4. A Biztosító képviselői jogosultak arra, hogy megfelelő időpontban saját döntésük szerint megvizsgálják az adott kockázatot - a Biztosított köteles a kockázat elbírálása szempontjából lényegesnek minősülő összes információt megosztani a Biztosító képviselőivel. A Biztosított köteles haladéktalanul, írásban értesíteni a Biztosítót, amint a kockázatban jelentős változás következik be, továbbá köteles haladéktalanul, saját költségére megtenni minden olyan további óvintézkedést amely az ilyen változás miatt válik szükségessé - amennyiben szükséges, úgy a kockázatban beállt változások a fedezet vagy a biztosítás díjának megváltozását is maguk után vonhatják. A Biztosított nem hajthat végre, illetve engedélyezhet olyan változtatást, amely a kockázat megnövekedését eredményezi, kivéve, ha ehhez a Biztosító írásban hozzájárul. 5. Amennyiben olyan esemény következik be, amely a jelen szerződés alapján várhatóan kárigény benyújtásához vezet, úgy a Biztosított köteles (e) telefonon és ezzel egyidejűleg írásban is tájékoztatni a Biztosítót. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell a kár jellegét és becsült összegét; minden tőle telhetőt megtenni a kár enyhítése, csökkentése érdekében; megőrizni a károsodott részeket/vagyontárgyakat, és azokat megtekintésre hozzáférhetővé tenni a Biztosító képviselője vagy kárszakértője részére; megadni a Biztosító által kért minden információt, illetve írásos bizonyítékot; betöréses lopás vagy rablás esetén értesíteni a rendőrséget. A Biztosító kártérítési kötelezettsége nem áll be, amennyiben a vonatkozó kárbejelentést a Biztosító nem kapja meg a káreseménytől számított 14 napon belül, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak. 1

2 A kár bejelentését követően a Biztosított a kisebb károkat helyreállíthatja; egyéb esetekben lehetővé kell tenni, hogy a Biztosító képviselője a javítás, és/ vagy változtatás előtt megtekinthesse a károsodott vagyontárgyat. Amennyiben a Biztosító képviselője nem végzi el a kárszemlét az adott kár vonatkozásában megfelelőnek mondható ésszerű határidőn belül, úgy a Biztosított végrehajthatja a szükséges javítás(ok)at vagy cseré(ke)t. A Biztosító kártérítési kötelezettsége a jelen szerződés alapján megszűnik, amennyiben a károsodott vagyontárgyat nem javítják meg megfelelően és haladéktalanul. 6. A Biztosított köteles a Biztosító költségére megtenni mindent annak érdekében, hogy a Biztosító által szükségesnek tartott jogokat vagy jogorvoslato(ka)t meg lehessen valósítani, vagy mentességet illetve kártérítést lehessen kapni azoktól a (jelen szerződés által nem fedezett) felektől vagy személyektől, akikkel kapcsolatban a Biztosító a jelen szerződés alapján esedékes kártérítési összeg megfizetése révén visszkereseti jogot szerez. Az együttműködés kötelező, tekintet nélkül arra, hogy bizonyos lépések vagy cselekedetek a Biztosított részére esedékes kártérítés megfizetése előtt, vagy azt követően válnak szükségessé. 7. A szerződő felek a közöttük felmerülő vitás kérdésekben, így különösen a fizetendő kártérítési összeg tekintetében, elsősorban békés úton törekszenek megegyezésre. Amennyiben az egyeztető eljárások nem vezetnek eredményre, úgy abban az esetben a felek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbírósághoz fordulnak a közöttük felmerült vitás kérdés eldöntése érdekében. 8. Érvénytelen a jelen szerződésből eredő azon kártérítési követelés, mely a Biztosító tévedésén, megtévesztésén, esetleges jogellenes fenyegetésén alapul. Jelen pontban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv tól a ig terjedő rendelkezései az irányadóak. 9. Amennyiben a jelen szerződés alapján bejelentett kár egy másik biztosítás alapján is fedezetben van, úgy a Biztosító felelőssége az ilyen károk tekintetében kizárólag arányos kártérítésre terjed ki. 2. Általános kizárások A Biztosító kártérítési kötelezettsége nem terjed ki az alábbi események vagy okok miatt bekövetkező káreseményekre: háború, megszállás, külső ellenség cselekedetei, harci cselekmények (akár volt hadüzenet, akár nem), polgárháború, felkelés, forradalom, zendülés, lázadás, rendbontás, sztrájk, munkáskizárás, polgári zavargások, katonai vagy bitorolt hatalom intézkedései, bármilyen politikai szervezet nevében vagy azzal kapcsolatosan tevékenykedő, rosszhiszemű személy vagy személyek cselekedetei, összeesküvés, elkobzás, lefoglalás, rekvirálás vagy megsemmisítés valamely de jure vagy de facto kormány vagy valamely közhatóság rendeletére; nukleáris reakció, nukleáris sugárzás vagy nukleáris szennyezés; vagyoni károk esetén a Biztosított, illetőleg a Biztosított képviselőinek szándékos cselekedete vagy súlyosan gondatlan magatartása; teljes vagy részleges munkabeszüntetés. Amennyiben a Biztosító valamely per vagy bírósági eljárás során úgy nyilatkozik, hogy a bekövetkezett kár az Általános kizárások fenti pontjában foglaltak miatt nem tartozik a jelen szerződés fedezete alá, úgy az adott káreseményre vonatkozó fedezetet meglétének bizonyítása a Biztosítottat terheli. 3. Biztosítási időszak A Biztosító kockázatvállalása a munkálatok megkezdésekor, avagy akkor kezdődik, amikor a kötvényen megnevezett vagyontárgyakat a biztosítás helyszínén kirakodják, de legkorábban a kötvényen feltüntetett kezdő időpontban. A Biztosító kártérítési kötelezettsége a biztosított építkezés azon részeivel kapcsolatban, amelyeket (elkészülésüket követően) átadnak, vagy használatba vesznek, az átadás vagy használatba vétel időpontjában, de legkésőbb a kötvényen feltüntetett lejárati időpontban megszűnik. A jelen szerződés legkésőbb a kötvényen feltüntetett lejárati időpontban megszűnik. A biztosítási időszak kizárólag a Biztosító előzetes írásbeli jóváhagyásával hosszabbítható meg. 2

3 I. Fejezet Vagyonbiztosítás A Biztosító kijelenti, hogy amennyiben a biztosítási időszak alatt a kötvényen felsorolt vagyontárgyakat valamilyen véletlen, váratlan és hirtelen, de a jelen szerződésben nem kizárt okból bekövetkező fizikai kár éri, és emiatt javításra vagy a sérült vagyontárgy cseréjére van szükség, úgy e károk tekintetében kártérítést fizet a Biztosítottnak. A kártérítés a Biztosító döntése szerint lehet készpénz, illetve a károsodott vagyontárgy cseréje vagy javíttatása. A kártérítés összege nem haladhatja meg az adott vagyontárgy neve mellett a kötvényen feltüntetett összeget, illetve - amennyiben alkalmazható - a kártérítés káreseményenkénti határát. A kártérítés nem lehet több, mint a kötvényen feltüntetett teljes biztosítási összeg. A Biztosító a jelen szerződésben fedezetbe vett káresemény bekövetkeztekor a szükségessé vált romeltakarítási költségeket is megfizeti a Biztosítottnak, amennyiben a kötvényen valamint az adatközlő lapon szerepel egy erre a célra elkülönített összeg. Az I. fejezetre vonatkozó kizárások A Biztosító kártérítési felelőssége nem terjed ki az alábbiakra: (e) (f) (g) (h) (i) (j) (k) a kötvényen szereplő önrészesedés összege. Ezt káreseményenként a Biztosított köteles fedezni; bármiféle következményi kár, ideértve a pénzbírságot, a késedelem miatt elszenvedett veszteségeket, késedelmi kamatot, kötbért, a teljesítés elmaradását és a vállalkozói szerződés elvesztéséből, megszűnéséből, illetve megszűntetéséből eredő kárt; hibás tervezésből származó károk; kifogásolható minőségű anyag, hibás kivitelezés és/vagy tervezés miatt keletkezett károk, javítási költségek megtérítése. Ez a kizárás azonban a közvetlenül érintett tárgyakra korlátozódik, és nem vonatkozik a kifogástalanul kivitelezett, baleset jellegű események következtében károsodott részekre, ha a baleset hibás tervezésre, kifogásolható minőségű anyagra, hibás kivitelezésre és/vagy tervezésre vezethető vissza; kopás, normális állagromlás, korrózió, oxidáció, kérgesedés; a szerelési gépek, berendezések elektromos meghibásodása, géptörése, működési zavara, hűtő- vagy egyéb anyag fagyása, kenőanyagok hibái, olajozás vagy hűtőanyag hiány. A fenti hibákból eredő következményi károkra azonban nem vonatkozik a kizárás; közúti forgalmi engedéllyel rendelkező gépjárművek, valamint vízi, illetve légi járművek kárai, sérülései; akták, rajzok, nyilvántartások, pénz, bélyegek, illetékbélyegek, adósbizonylatok, bankjegyek, értékpapírok, csekkek; leltárhiányból eredő károk; kisgépekben és kéziszerszámokban keletkezett károk; olyan építési konténerekben keletkezett károk, amelyek nem elégítik ki az EUR-konténerekkel szemben támasztott követelményeket. Az I. fejezetre vonatkozó egyéb rendelkezések 1. Biztosítási összegek: a jelen biztosítási fedezet esetében kötelező érvényű, hogy az egyes tételek biztosítási összegei a kötvényen szereplő összegeknél nem lehetnek kevesebbek, mint az egyes tételek teljes értéke az építési munka befejezésekor. A teljes érték tartalmazza a szállítás, a vám és illetékek valamint az építés költségeit. A Biztosított vállalja, hogy a biztosítási összegeket, a jelentősebb, de minimum 10 %-ot meghaladó bér- illetve árváltozásoknak megfelelően növeli, illetve csökkenti, ez azonban csak akkor lép hatályba, ha a Biztosított a Biztosítót erről írásban tájékoztatja és az ilyen növekedést, avagy csökkenést a Biztosító rávezeti a kötvényre. Amennyiben kár esetén kiderül, hogy a biztosítási összeg kisebb, mint az adott vagyontárgy valós értéke, úgy a Biztosított a jelen szerződés értelmében csak arányos kártérítésre tarthat igényt, azaz a kártérítési összeg olyan arányban csökken, amilyen arányban a biztosítási összeg áll a valós értékkel. Ez a feltétel külön-külön vonatkozik valamennyi vagyontárgyra és költségtételre. 3

4 2. A kárrendezés alapja: a jelen szerződés fedezetébe tartozó károk esetén a kártérítés alapja a következők szerint alakul: javítható károk esetén a kártérítés alapja a kárkori állapotra történő helyreállítás költsége, amelyet csökkenteni kell a mentett vagyontárgyak értékével, vagy totálkár esetén a kártérítés alapja a vagyontárgyak tényleges értéke a kárt közvetlenül megelőző időpontban - ezt az összeget is csökkenteni kell a maradványértékkel. A kártérítés mértéke az az összeg, amelyet a biztosítottnak bizonyítottan, a káreseménnyel összefüggésben, feltétlenül ki kellett fizetnie, és felső határa a vonatkozó biztosítási összeg. Kártérítés kizárólag akkor teljesíthető, ha valamennyi vonatkozó előírást és szerződési feltételt betartották. A Biztosító a kártérítés kifizetése előtt megvárja, hogy benyújtsák a javítás vagy a csere tényét és összegszerűségét igazoló összes számlát és egyéb dokumentumot. Az összes javítható sérülést javítással kell helyreállítani, ám amennyiben a javítás költségei elérik vagy meghaladják a sérült vagyontárgy(ak) kárkori értékét, úgy a kárt a fenti pont alapján kell rendezni. Az ideiglenes javítás költségeit a Biztosító csak abban az esetben állja, ha ezek a végleges javítás részét képezik, és nem növelik a javítási költségek végösszegét. A jelen szerződés fedezete nem terjed ki a változtatások, bővítések és/vagy minőségjavítások költségeire. 3. A fedezet kiterjesztése: a túlórák, az éjszakai munka, a vasár- és ünnepnapokon végzett munka, valamint az expressz fuvardíjak miatt felmerülő többletköltségekre kizárólag a Biztosító előzetes, egyértelmű és írásbeli hozzájárulása esetén terjed ki a fedezet. II. Fejezet - Felelősségbiztosítás A Biztosító vállalja, hogy a kötvényen feltüntetett összeghatárig kártalanítja a Biztosítottat, azaz kifizeti helyette azokat az összegeket, amelyeket a Biztosított törvényes felelőssége alapján köteles kártérítés címén megfizetni harmadik személyek baleseti eredetű személyi sérülése (valakinek a halála, testi sérülése, egészségromlása) vagy betegsége miatt (akár halálos kimenetelű, akár nem) keletkezett károkat, és/vagy harmadik személyek tulajdonában bekövetkezett, balesetre visszavezethető vagyoni károkat, feltéve, hogy a kár közvetlen összefüggésben van az I. Fejezet alapján fedezetbe vett építési/szerelési munkákkal, és a biztosított helyszínen, vagy annak közvetlen környezetében következik be a biztosítási időszak alatt. Amennyiben a jelen szerződés alapján benyújtott kártérítési igényre kártérítést fizetnek, úgy a Biztosító a fentieken túlmenően kifizeti a Biztosított helyett az összes olyan, a káreseménnyel összefüggésben keletkezett perköltséget, amelyet valamely károsultnak a Biztosított megtérített, és/vagy az összes olyan költséget, amely a Biztosító tudtával és beleegyezésével merült fel, de a jelen Fejezetre kifizetett kártérítés összege a fentiekkel együtt sem haladhatja meg a kártérítésnek a kötvényen feltüntetett felső határát. 4

5 A II. Fejezetre vonatkozó kizárások A Biztosító kártérítési felelőssége nem terjed ki az alábbiakra: 1. a kötvényen szereplő önrészesedés összege. Ezt káreseményenként a Biztosított köteles fedezni; 2. azok a költségek, amelyek a jelen szerződés I. Fejezete alapján fedezetbe vett vagy fedezetbe vehető vagyontárgyak előállítása, újraelőállítása, javítása vagy cseréje miatt merültek fel; 3. bármely tulajdont vagy földdarabot érintő vibráció, vagy a támfalak gyengítése vagy elmozdítása miatt bekövetkező személyi sérülés vagy vagyoni, vagy külön megállapodás hiányában - ezek következményeiből eredő bármilyen kár 4. az alábbiakból fakadó felelősség: az I. Fejezet alapján részben vagy teljes egészében fedezetbe vett projekt kivitelezőjének, fővállalkozójának vagy a projekttel kapcsolatban álló bármely egyéb cég alkalmazottainak, munkásainak illetőleg ezek családtagjainak személyi sérülése vagy betegsége; az I. Fejezet alapján részben vagy teljes egészében fedezetbe vett projekt kivitelezőjének, fővállalkozójának vagy a projekttel kapcsolatban álló bármely egyéb cégnek, illetve ezek alkalmazottainak vagy munkásainak a tulajdonában vagy felelős őrizetében levő vagyontárgyak kárai; közúti forgalmi engedéllyel rendelkező gépjárművek, valamint vízi illetve légi járművek által okozott károk, önmagában a Biztosított felelősséget elismerő nyilatkozata, illetve az erre vonatkozóan tett ráutaló magatartása (például kártérítés, vagy egyéb jogcímen történő kifizetés) nem alapozza meg a Biztosító szolgáltatási kötelezettségét. A II. Fejezetre vonatkozó egyéb rendelkezések 1. A Biztosított és a károsult egyezsége a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, a Biztosított bírósági elmarasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott, vagy ezekről lemondott. Biztosított köteles Biztosító részére megadni mindazt az információt és segítséget, amelyet a Biztosító ezekhez kér. 2. Amennyiben baleset történt, úgy a Biztosító dönthet úgy, hogy kifizeti a Biztosított részére a káreseményenként megállapított kártérítési limit összegét (amelyből le kell vonni az ugyanarra az eseményre korábban már kifizetett kompenzáció összegét), vagy egy kisebb összeget, amennyiben az adott balesettel kapcsolatos vagyoni kártérítési igényeket az alacsonyabb összeggel is ki lehet elégíteni. A kártérítés ily módon történő kifizetését követően a Biztosítót a jelen Fejezet kapcsán semmiféle további kártérítési kötelezettség nem terheli. 5

Groupama Biztosító Zrt. Építés-, szerelésbiztosításának szabályzata (C.A. R. - Általános feltételek)

Groupama Biztosító Zrt. Építés-, szerelésbiztosításának szabályzata (C.A. R. - Általános feltételek) Groupama Biztosító Zrt. Építés-, szerelésbiztosításának szabályzata (C.A. R. - Általános feltételek) 1) A biztosító kártérítési kötelezettsége csak akkor áll fenn, ha a biztosított ezen kötvény feltételeit

Részletesebben

START ÉPÍTÉSSZERELÉS BIZTOSÍTÁS SZABÁLYZATA (SÉB-05)

START ÉPÍTÉSSZERELÉS BIZTOSÍTÁS SZABÁLYZATA (SÉB-05) START ÉPÍTÉSSZERELÉS BIZTOSÍTÁS SZABÁLYZATA (SÉB-05) Az Argosz Biztosító Rt. /a továbbiakban: Biztosító/ vállalja, hogy a biztosítási díj megfizetése ellenében e Szabályzatnak megfelelő módon és mértékben

Részletesebben

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1993.

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1993. Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1993. január 1-től 2 1. SZ.MELLÉKLET A MAGYAR ÜGYVÉDEK BIZTOSÍTÓ ÉS SEGÉLYEZŐ

Részletesebben

Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása

Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Ügyfél-tájékoztató és biztosítási szerződési feltételek Nyomtatványszám: NF3143 Hatályos: 2018. szeptember 01- Tartalom 1.

Részletesebben

Építés- és szerelésbiztosítás (C.A.R.) különös feltételei. Hatályos: 2014. március 15-étől. Nysz.: 16496

Építés- és szerelésbiztosítás (C.A.R.) különös feltételei. Hatályos: 2014. március 15-étől. Nysz.: 16496 Építés- és szerelésbiztosítás (C.A.R.) különös feltételei Hatályos: 2014. március 15-étől Nysz.: 16496 Tartalomjegyzék Vagyon és felelősségbiztosításokra vonatkozó közös rendelkezések....3 I. Kiegészítő

Részletesebben

ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001-2015) KÖNYVELŐIFEL 001-2015 Érvényes: 2015. január 01-től 1/16

ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001-2015) KÖNYVELŐIFEL 001-2015 Érvényes: 2015. január 01-től 1/16 ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001-2015) KÖNYVELŐIFEL 001-2015 Érvényes: 2015. január 01-től 1/16 ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 1. BEVEZETÉS

Részletesebben

ÉPÍTÉS- ÉS SZERELÉS- BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

ÉPÍTÉS- ÉS SZERELÉS- BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ GB517 JELŰ ÉPÍTÉS- ÉS SZERELÉS- BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Az OTP Csoport partnere GB517 JELŰ ÉPÍTÉS- ÉS SZERELÉSBIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

AIG Hungary AIG Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe East-West Business Center 1088 Budapest, Rákóczi út 1-3. Tel: +(36-1) 801-0801 Fax: +(36-1)

AIG Hungary AIG Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe East-West Business Center 1088 Budapest, Rákóczi út 1-3. Tel: +(36-1) 801-0801 Fax: +(36-1) I. Fejezet ÁLTALÁNOS POLGÁRI JOGI FELELŐSSÉGBIZTOSITÁS A biztosítási esemény 1) Az általános polgári jogi biztosítási szerződés alapján a felelősségbiztosítási esemény olyan véletlen, váratlan (balesetszerű)

Részletesebben

Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei

Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei 1/5 AHE-11650/3P A jelen különös biztosítási feltételek azokat a rendelkezéseket

Részletesebben

QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe ATLASZ LÉGIJÁRMŰ HASZNÁLÓK UTASFELELŐSSÉG-BIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS FELTÉTELEI

QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe ATLASZ LÉGIJÁRMŰ HASZNÁLÓK UTASFELELŐSSÉG-BIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS FELTÉTELEI ATLASZ LÉGIJÁRMŰ HASZNÁLÓK UTASFELELŐSSÉG-BIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS FELTÉTELEI (MJK: AVIPLL 001-2008) MJK: AVIPLL 001-2008 Érvényes: 2008. október 1-től 1/5 Légijármű Használók Utasfelelősség-biztosításának

Részletesebben

ÜZEMSZÜNET BIZTOSÍTÁS (egy biztosító vagyonbiztosítási feltételének a kivonata)

ÜZEMSZÜNET BIZTOSÍTÁS (egy biztosító vagyonbiztosítási feltételének a kivonata) ÜZEMSZÜNET BIZTOSÍTÁS (egy biztosító vagyonbiztosítási feltételének a kivonata) Biztosítási esemény Amennyiben a felek ebben kifejezetten megállapodnak a vagyonbiztosítási fedezet kiterjed az alábbiakban

Részletesebben

Üzemszünet-biztosítás Ügyfél-tájékoztató

Üzemszünet-biztosítás Ügyfél-tájékoztató Üzemszünet-biztosítás Ügyfél-tájékoztató 1/6 AHE-11935 Tisztelt Partnerünk! Engedje meg, hogy az alábbiakban bemutassuk társaságunkat, valamint megújított üzemszünet biztosítási termékünket, amely meghatározott

Részletesebben

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA. Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA. Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosításának Különös Feltételei Ügyféltájékoztató és biztosítási szerződési

Részletesebben

Különös biztosítási feltételek Szolgáltatás-felelősségbiztosítás

Különös biztosítási feltételek Szolgáltatás-felelősségbiztosítás Különös biztosítási feltételek Szolgáltatás-felelősségbiztosítás 1. Általános rendelkezések 1.1.A biztosítási esemény (káresemény) A jelen különös biztosítási feltételek alkalmazása során biztosítási eseménynek

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető

Részletesebben

QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe ATLASZ LÉGIJÁRMŰ HASZNÁLÓK UTASFELELŐSSÉG-BIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS FELTÉTELEI

QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe ATLASZ LÉGIJÁRMŰ HASZNÁLÓK UTASFELELŐSSÉG-BIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS FELTÉTELEI ATLASZ LÉGIJÁRMŰ HASZNÁLÓK UTASFELELŐSSÉG-BIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS FELTÉTELEI (MJK: AVIPLL 001-2015) MJK: AVIPLL 001-2015 Érvényes: 2015. január 01-től 1/5 Légijármű Használók Utasfelelősség-biztosításának

Részletesebben

Általános Építés - Szerelésbiztosítási Feltételek. Tartalomjegyzék

Általános Építés - Szerelésbiztosítási Feltételek. Tartalomjegyzék Általános Építés - Szerelésbiztosítási Feltételek Tartalomjegyzék Általános rendelkezések 2 Általános kizárások 2 A kockázatviselés időtartama 2 Általános feltételek 2 1. fejezet 4 Dologi károk 4 Kizárások

Részletesebben

Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítási szerződés általános szerződési feltételei Módozat jele: 2000/ 01 ST (200 000-20 - 5 000)

Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítási szerződés általános szerződési feltételei Módozat jele: 2000/ 01 ST (200 000-20 - 5 000) Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítási szerződés általános szerződési feltételei Módozat jele: 2000/ 01 ST (200 000-20 - 5 000) 1. Általános rendelkezések 1.1 Jelen általános szerződési feltételek (a

Részletesebben

2.2. Biztosított az a jogi személy, aki valamely áruknak közúton, járművel, díj ellenében történő belföldi fuvarozására vállalkozik.

2.2. Biztosított az a jogi személy, aki valamely áruknak közúton, járművel, díj ellenében történő belföldi fuvarozására vállalkozik. 1. A BIZTOSÍTÁS TÁRGYA 1.1. A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. a jelen biztosítási szerződés alapján díjfizetés ellenében a 7. pontban foglalt kivételekkel megtéríti mindazokat az árukárokat,

Részletesebben

K&H vállalkozói felelősségbiztosítás szerződési feltételei érvényes 2008.01.15-től

K&H vállalkozói felelősségbiztosítás szerződési feltételei érvényes 2008.01.15-től K&H vállalkozói felelősségbiztosítás szerződési feltételei érvényes 2008.01.15-től A K&H felelősségbiztosítás különös és kiegészítő feltételei, valamint záradékai vonatkoznak a jelen feltételek alapján

Részletesebben

KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001 2004)

KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001 2004) KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001 2004) I). BIZTOSÍTOTTAK 1.) Jelen biztosítási szabályzat értelmében biztosított a Könyvelői tevékenységet végző - szerződésben megnevezett

Részletesebben

Általános Szerelésbiztosítási Feltételek. Tartalomjegyzék

Általános Szerelésbiztosítási Feltételek. Tartalomjegyzék Általános Szerelésbiztosítási Feltételek Tartalomjegyzék Általános rendelkezések 2 Általános kizárások 2 A kockázatviselés időtartama 2 Általános feltételek 2 1. fejezet 4 Dologi károk 4 Kizárások 4 Általános

Részletesebben

Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe ATLASZ LÉGIJÁRMŰ HASZNÁLÓK ÁLTALÁNOS FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS FELTÉTELEI

Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe ATLASZ LÉGIJÁRMŰ HASZNÁLÓK ÁLTALÁNOS FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS FELTÉTELEI ATLASZ LÉGIJÁRMŰ HASZNÁLÓK ÁLTALÁNOS FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS FELTÉTELEI (MJK: AVITPL 001-2016) MJK: AVITPL 001-2016 Érvényes: 2016. február 01-től 1/5 1.) Jelen különös feltétel alapján a Biztosító

Részletesebben

Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet)

Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Mérnöki vagyon biztosítások 2018.01.01. www.allianz.hu Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei AHE- A jelen különös

Részletesebben

felcím kezesi biztosítása ALCÍM Ügyfél-tájékoztató AHE - 13659/5 1/5

felcím kezesi biztosítása ALCÍM Ügyfél-tájékoztató AHE - 13659/5 1/5 Közúti felcím árufuvarozók kezesi biztosítása Ügyfél-tájékoztató ALCÍM 1/5 A biztosítási díj összege egy biztosítási idõszakon belül a biztosító által egyoldalúan nem módosítható. Kivételes esetben, ha

Részletesebben

Különös biztosítási feltételek Környezetszennyezési felelősségbiztosítás

Különös biztosítási feltételek Környezetszennyezési felelősségbiztosítás Különös biztosítási feltételek Környezetszennyezési felelősségbiztosítás 1. A biztosítási esemény (káresemény) 1.1. A jelen különös biztosítási feltételek szempontjából biztosítási eseménynek minősül,

Részletesebben

Különös biztosítási feltételek Munkáltatói felelősségbiztosítás

Különös biztosítási feltételek Munkáltatói felelősségbiztosítás Különös biztosítási feltételek Munkáltatói felelősségbiztosítás 1. Általános rendelkezések 1.1.Biztosítási esemény (káresemény) Jelen különös biztosítási feltételek szempontjából biztosítási eseménynek

Részletesebben

Szabályzat. Perfekt Felelôsségbiztosítás. Érvényes: 2007. szeptember 10-tôl

Szabályzat. Perfekt Felelôsségbiztosítás. Érvényes: 2007. szeptember 10-tôl Szabályzat Perfekt Felelôsségbiztosítás Érvényes: 2007. szeptember 10-tôl TARTALOMJEGYZÉK 1. PFSZ PERFEKT FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT 3 1.1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3 1.2 A BIZTOSÍTÁS 3 1.3 BIZTOSÍTOTT,

Részletesebben

2. oldal kötelezet a) vezeti, és naprakészen tartja a mentesített gépjárművek jegyzékét, b) a kárrendező szervezet és a kár megtérítésére kötelezett s

2. oldal kötelezet a) vezeti, és naprakészen tartja a mentesített gépjárművek jegyzékét, b) a kárrendező szervezet és a kár megtérítésére kötelezett s 1. oldal kötelezet 17/2011. (XII. 23.) HM rendelet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötelezettség alól mentes gépjárművek körének és nyilvántartásának szabályairól, az e gépjárművek által okozott

Részletesebben

Az ASTRA S. A. Biztosító kiegészítő közlekedési baleset és életbiztosítás szerződési feltételei

Az ASTRA S. A. Biztosító kiegészítő közlekedési baleset és életbiztosítás szerződési feltételei Az ASTRA S. A. Biztosító Kiegészítő közlekedési baleset- és életbiztosítás Szerződési Feltételei (érvényes: 2014. január 1-től visszavonásig) 1 I. Kiegészítő közlekedési baleset- és életbiztosítási szerződési

Részletesebben

Különös biztosítási feltételek Pénzügyi szolgáltatások független közvetítőinek szakmai felelősségbiztosítása

Különös biztosítási feltételek Pénzügyi szolgáltatások független közvetítőinek szakmai felelősségbiztosítása Különös biztosítási feltételek Pénzügyi szolgáltatások független közvetítőinek szakmai felelősségbiztosítása 7/1 AHE-10440 1. Általános rendelkezések 1.1. A biztosítási esemény (káresemény) 1.1.1. Jelen

Részletesebben

Aegon Magyarország Zrt. Építés-Szerelés Biztosítás (CAR) II.

Aegon Magyarország Zrt. Építés-Szerelés Biztosítás (CAR) II. Építés-Szerelés Biztosítás (CAR) II. CAR II SZ 141029 Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK... 3 I. A biztosítási szerzôdés alanyai... 3 II. A biztosítási szerzôdés létrejötte és megszûnése...

Részletesebben

Vagyonbiztosítások Általános Feltétele. Tartalomjegyzék

Vagyonbiztosítások Általános Feltétele. Tartalomjegyzék Vagyonbiztosítások Általános Feltétele Érvényesség: Jelen szabályzat azokat a feltételeket tartalmazza, melyeket ellenkező szerződéses kikötés hiányában a HDI Versicherung AG (továbbiakban Biztosító) vagyonbiztosítási

Részletesebben

Építés- szerelési biztosítások november 07. Dr. Tóth Krisztina

Építés- szerelési biztosítások november 07. Dr. Tóth Krisztina Építés- szerelési biztosítások 2018. november 07. Dr. Tóth Krisztina Kinek van kockázata és felelőssége egy építési beruházás során BERUHÁZÓ BERUHÁZÁS LEBONYOLÍTÓ FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐ FŐVÁLLALKOZÓ KIVITELEZŐ

Részletesebben

Genertel minicasco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek

Genertel minicasco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek Genertel minicasco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek GENERTEL ÁLTALÁNOS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ 4. oldal GENERTEL MINICASCO BIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI 7. oldal A társaság az ISVAP által vezetett Biztosítói

Részletesebben

Felszámolók szakmai felelősségbiztosítása Kiegészítő biztosítási feltételek

Felszámolók szakmai felelősségbiztosítása Kiegészítő biztosítási feltételek Felszámolók szakmai felelősségbiztosítása Kiegészítő biztosítási A jelen kiegészítő biztosítási azokat a rendelkezéseket tartalmazzák, amelyeket az Allianz Hungária Zrt. Cg. 01-10-041356, székhely: 1087

Részletesebben

AEGON CSOPORTOS BIZTOSÍTÁSOK FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE

AEGON CSOPORTOS BIZTOSÍTÁSOK FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE AEGON CSOPORTOS BIZTOSÍTÁSOK FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE 2013 AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. Csoportos Biztosítások 1091 Budapest, Üllői út 1. 1. oldal Aegon csoportos biztosítási díjkalkuláció

Részletesebben

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve

Részletesebben

MUNKÁLTATÓI BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

MUNKÁLTATÓI BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ MUNKÁLTATÓI FELELŐSSÉG- BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék MUNKÁLTATÓI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI... 3 1. Biztosítási esemény... 3

Részletesebben

UNION-Casco Alapbiztosítás feltételei

UNION-Casco Alapbiztosítás feltételei UNION-Casco Alapbiztosítás feltételei Az UNION Biztosító Zrt. a biztosítási díj megfizetése ellenében a kockázatviselés időtartama alatt a jelen biztosítási feltételekben rögzített esetekben és mértékben

Részletesebben

Közúti Közlekedési Szolgáltatói Felelősségbiztosítás Feltételei (UNIÓ)

Közúti Közlekedési Szolgáltatói Felelősségbiztosítás Feltételei (UNIÓ) Közúti Közlekedési Szolgáltatói Felelősségbiztosítás Feltételei (UNIÓ) 1. A biztosítási esemény 1.1. A Biztosító a jelen feltételek szerint vállalja, hogy a fuvarozó vállalkozás megfelelő pénzügyi helyzetének

Részletesebben

Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek

Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek I. A biztosítás tárgya 1. Az Allianz Hungária Biztosító Részvénytársaság a céget nyilvántartó

Részletesebben

AIG Hungary AIG Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe East-West Business Center 1088 Budapest, Rákóczi út 1-3. Tel: +(36-1) 801-0801 Fax: +(36-1)

AIG Hungary AIG Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe East-West Business Center 1088 Budapest, Rákóczi út 1-3. Tel: +(36-1) 801-0801 Fax: +(36-1) II. Fejezet TERMÉKFELELŐSSÉG BIZTOSÍTÁS (Claims-Made) 1. A biztosítás tárgya Az AIG Europe S. A. Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban Biztosító) az Általános Biztosítási Szabályzat, a Vállalkozók Összetett

Részletesebben

Biztosító. Aegon Trend Basic II. vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok

Biztosító. Aegon Trend Basic II. vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok Biztosító Aegon Trend Basic II. vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok TREND BASIC II-Z-140217 AEGON TREND Basic II. Vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok V-1. sz. Záradék

Részletesebben

Kiegészítő munkavállalói felelősségbiztosítás feltételei

Kiegészítő munkavállalói felelősségbiztosítás feltételei Kiegészítő munkavállalói felelősségbiztosítás feltételei Hatályos: 2011. február 15-étől Nysz.: 14643 Tartalomjegyzék I. fejezet: Biztosítási esemény... 3 II. fejezet: Biztosítottak... 3 III. fejezet:

Részletesebben

KGFB kárrendezési szabályzat

KGFB kárrendezési szabályzat Genertel Biztosító Zrt. KGFB kárrendezési szabályzat A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Felügyeleti Tanácsa 8/2006. (X.12.) számú ajánlása alapján Készítette: Ellenőrizte: Jóváhagyta: Mátyás

Részletesebben

Szabályzat. E-Optimum casco

Szabályzat. E-Optimum casco Szabályzat E-Optimum casco E-Optimum casco biztosítás ügyféltájékoztató és általános szerződési feltételek Ügyféltájékoztató Tisztelt Partnerünk! Köszönjük, hogy biztosítási ajánlatával társaságunkat,

Részletesebben

Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit?

Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? A Montrealban 1999. május 28-án kelt Egyezmény tartalmazza a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó szabályozás egységes elveit;

Részletesebben

Mit fedez a felelősségbiztosítás? (különös tekintettel az építési beruházásokra) A közbeszerzés és a biztosítás kérdései November 7.

Mit fedez a felelősségbiztosítás? (különös tekintettel az építési beruházásokra) A közbeszerzés és a biztosítás kérdései November 7. Mit fedez a felelősségbiztosítás? (különös tekintettel az építési beruházásokra) A közbeszerzés és a biztosítás kérdései 2018. November 7. Felelősségbiztosítás Építési beruházás esetén az ajánlattevő köteles

Részletesebben

Lakásbiztosítás. Biztosítási termékismertető. Milyen típusú biztosításról van szó?

Lakásbiztosítás. Biztosítási termékismertető. Milyen típusú biztosításról van szó? Lakásbiztosítás Biztosítási termékismertető A társaság: Wáberer Hungária Zrt. A termék: Panoráma Családi Otthonbiztosítás Garzon csomag Ez az ismertető rövid áttekintést ad Önnek a megkötni kívánt biztosítás

Részletesebben

Biztosítás és társadalombiztosítás

Biztosítás és társadalombiztosítás Biztosítás és társadalombiztosítás Dr. FARKAS Szilveszter PhD, egyetemi docens Pénzügy Intézeti Tanszék farkas.szilveszter@pszfb.bgf.hu, http://dr.farkasszilveszter.hu A vagyon- és felelősségbiztosítások.

Részletesebben

GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Az OTP Csoport partnere GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Groupama Biztosító Zrt. 1146 Budapest, Erzsébet királyné útja 1/C Nyomtatványszám: 13050/2 Hatályos 2016. január 1-jétől

Részletesebben

Vagyonőr vállalkozások felelősségbiztosítási feltételei (VFF) Hatályos: 2015. szeptember 25. Nysz.: 17950

Vagyonőr vállalkozások felelősségbiztosítási feltételei (VFF) Hatályos: 2015. szeptember 25. Nysz.: 17950 Vagyonőr vállalkozások felelősségbiztosítási feltételei (VFF) Hatályos: 2015. szeptember 25. Nysz.: 17950 2 Tartalomjegyzék Általános felelősségbiztosítási szerződési feltételek (ÁFSZ)... 3 I. Biztosított....

Részletesebben

Üzemszünet-biztosítás Kiegészítő biztosítás. Különös biztosítási feltételek 1/10 AHE-43151/1

Üzemszünet-biztosítás Kiegészítő biztosítás. Különös biztosítási feltételek 1/10 AHE-43151/1 Üzemszünet-biztosítás Kiegészítő biztosítás Különös biztosítási feltételek 1/10 AHE-43151/1 Tartalomjegyzék 1. A biztosítási esemény... 3 2. A biztosított... 4 3. A biztosítási szerződés hatálya, a kockázatviselés

Részletesebben

AEGON TREND, TREND Basic Vállalati vagyon- és felel sségbiztosítási záradékok

AEGON TREND, TREND Basic Vállalati vagyon- és felel sségbiztosítási záradékok AEGON TREND, TREND Basic Vállalati vagyon- és felel sségbiztosítási záradékok AEGON TREND, TREND Basic Vállalati vagyon- és felel sségbiztosítási záradékok 1 V-1. sz. Záradék: Merevlemez- és flash memória

Részletesebben

K&H vállalkozói biztosítás. érvényes: 2016.január 01-től

K&H vállalkozói biztosítás. érvényes: 2016.január 01-től K&H vállalkozói biztosítás érvényes: 2016.január 01-től K&H vállalkozói biztosítás ügyfél-tájékoztató Kedves Ügyfelünk! Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk a K&H vállalkozói biztosítást, amely az érdekeltségébe

Részletesebben

ATLASZ KOMPÁNIA BIZTONSÁGI ÖV CSOPORTOSBALESET- ÉS BETEGSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (MJK: KOMP-ÁLT 001-2016)

ATLASZ KOMPÁNIA BIZTONSÁGI ÖV CSOPORTOSBALESET- ÉS BETEGSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (MJK: KOMP-ÁLT 001-2016) Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe Atlasz Kompánia- Biztonsági Öv ATLASZ KOMPÁNIA BIZTONSÁGI ÖV CSOPORTOSBALESET- ÉS BETEGSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (MJK: KOMP-ÁLT 001-2016)

Részletesebben

Önvédelem kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF3)

Önvédelem kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF3) Önvédelem kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF3) Hatályos: 2012. november 1-jétől Nysz.: 16051 Önvédelem kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF3) 1. fejezet A biztosítás

Részletesebben

Üzemszünet-biztosítás Kiegészítő biztosítás. Különös biztosítási feltételek 1/9 AHE-43151

Üzemszünet-biztosítás Kiegészítő biztosítás. Különös biztosítási feltételek 1/9 AHE-43151 Üzemszünet-biztosítás Kiegészítő biztosítás Különös biztosítási feltételek 1/9 AHE-43151 Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. Cg. 01-10-041356, székhely: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52. (a továbbiakban:

Részletesebben

MAMS Csoportos személybiztosítási értesítő 2009. január 01.- 2009. december 31. időszakra

MAMS Csoportos személybiztosítási értesítő 2009. január 01.- 2009. december 31. időszakra MAMS Csoportos személybiztosítási értesítő 2009. január 01.- 2009. december 31. időszakra I. Szerződő: Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) 1143 Budapest Istvánmezei út 1-3. Biztosítottak: Díjfizetők: Kedvezményezettek:

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró

Részletesebben

ALL RISKS VAGYONBIZTOSÍTÁS BIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZATA (MJK: ARV 001-2004)

ALL RISKS VAGYONBIZTOSÍTÁS BIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZATA (MJK: ARV 001-2004) (MJK: ARV 001-2004) A QBE Atlasz Biztosító Rt. (továbbiakban: Biztosító) jelen szabálzat alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási díj megfizetése ellenében a jelen feltételben foglaltak

Részletesebben

Borostyánkő. járadékbiztosítás szerződési feltételei (GGO55/2014) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16996

Borostyánkő. járadékbiztosítás szerződési feltételei (GGO55/2014) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16996 Borostyánkő járadékbiztosítás szerződési feltételei (GGO55/2014) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16996 Tartalomjegyzék Borostyánkő járadékbiztosítás szerződési feltételei (GGO55/2014)... 3 I. A biztosítási

Részletesebben

ATLASZ BAJNOK SPORT- ÉS RENDEZVÉNY (ESEMÉNY)- BALESETBIZTOSITÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (MJK: ABSB 001-2009)

ATLASZ BAJNOK SPORT- ÉS RENDEZVÉNY (ESEMÉNY)- BALESETBIZTOSITÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (MJK: ABSB 001-2009) QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe Atlasz Bajnok ATLASZ BAJNOK SPORT- ÉS RENDEZVÉNY (ESEMÉNY)- BALESETBIZTOSITÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (MJK: ABSB 001-2009) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Részletesebben

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1996.

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1996. Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1996. április 1-től 2 1. SZ.MELLÉKLET A MAGYAR ÜGYVÉDEK BIZTOSÍTÓ ÉS SEGÉLYEZŐ

Részletesebben

mint, szolgáltató,megbízott ( a továbbiakban: szolgáltató/megbízott) valamint,

mint, szolgáltató,megbízott ( a továbbiakban: szolgáltató/megbízott) valamint, LifeBOX SZERZŐDÉS A LifeBOX internetes tartalomszolgáltatás, műsor gyártás-és sugárzás kizárólagos jogbirtokosa a Varga és Zsótér Bt.(székhely : 1117.Budapest, Bercsényi u.26.fszt.3. adószám : 21816408-2-43,

Részletesebben

Önvédelem. kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF4) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16440

Önvédelem. kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF4) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16440 Önvédelem kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF4) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16440 Tartalomjegyzék Önvédelem kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF4)... 3 I. Általános

Részletesebben

www.allianz.hu HozamMax Élet- és személybiztosítás Ügyfél-tájékoztató és szerződési feltételek AHE-21020/1 1/21

www.allianz.hu HozamMax Élet- és személybiztosítás Ügyfél-tájékoztató és szerződési feltételek AHE-21020/1 1/21 www.allianz.hu HozamMax Élet- és személybiztosítás Ügyfél-tájékoztató és szerződési feltételek 1/21 HozamMax Ügyfél-tájékoztató és szerződési feltételek I. Általános rendelkezések 1. A HozamMax egyszeri

Részletesebben

Allianz kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás

Allianz kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás www.allianz.hu Allianz kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás Terméktájékoztató és Általános szerzõdési feltételek Hatályos 2015. november 1-jétől 1 / 49 Tartalomjegyzék Köszöntő...............................................3

Részletesebben

Záradékok Szerelés (EAR-04) Biztosításhoz

Záradékok Szerelés (EAR-04) Biztosításhoz Záradékok Szerelés (EAR-04) Biztosításhoz 001 Sztrájk, felkelés, belső zavargások 002 Keresztfelelősség 003 Szavatossági munkák 004 Szavatossági munkák kiterjesztett fedezete 005 Építési- és/vagy szerelési

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek. a ügyfelei részére. Általános Szerződési Feltételek oldal 1

Általános Szerződési Feltételek. a   ügyfelei részére. Általános Szerződési Feltételek oldal 1 Általános Szerződési Feltételek a www.ryckposter.hu ügyfelei részére Általános Szerződési Feltételek oldal 1 Általános Szerződési Feltételek Kérjük, amennyiben igénybe veszi szoláltatásunkat, figyelmesen

Részletesebben

Multi Casco Reál biztosítás általános szerződési feltételek és ügyféltájékoztató

Multi Casco Reál biztosítás általános szerződési feltételek és ügyféltájékoztató Multi Casco Reál biztosítás általános szerződési feltételek és ügyféltájékoztató Ügyféltájékoztató Tisztelt Partnerünk! Köszönjük, hogy biztosítási ajánlatával társaságunkat, az UNIQA Biztosító Zrt.-t

Részletesebben

Kishajók felelsségbiztosítása 1. Szabályzat Kishajók felelsségbiztosítása

Kishajók felelsségbiztosítása 1. Szabályzat Kishajók felelsségbiztosítása Kishajók felelsségbiztosítása 1 Szabályzat Kishajók felelsségbiztosítása Kishajók felelsségbiztosítása 2 Tartalomjegyzék 1. A biztosítás tárgya...3 2. Szerzd, biztosított...3 3. Együttbiztosított személyek...3

Részletesebben

Jövõkép (GP71, GP71E) rendszeres és egyszeri díjas elérési életbiztosítás különös feltételei

Jövõkép (GP71, GP71E) rendszeres és egyszeri díjas elérési életbiztosítás különös feltételei Feltételek Jövõkép (GP71, GP71E) rendszeres és egyszeri díjas elérési életbiztosítás különös feltételei NY. SZ.: 1-01305/01 Tartalom 1. Biztosítási események...4 2. A biztosító szolgáltatásai...4 3. Díjtartalék,

Részletesebben

Kereskedelmi ügynöki szerzõdés

Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Amely létrejött egyrészrõl a POINTERNET-DB Elektronikus Kereskedelmi Kft. (székhely: 1029 Budapest, Ördögárok u. 142., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-685342, adószám: 11961143-2-41,

Részletesebben

1959. évi IV. Törvény a Polgári Törvénykönyvről. XLV. fejezet. A biztosítás. 1. Közös szabályok

1959. évi IV. Törvény a Polgári Törvénykönyvről. XLV. fejezet. A biztosítás. 1. Közös szabályok 1959. évi IV. Törvény a Polgári Törvénykönyvről XLV. fejezet A biztosítás 1. Közös szabályok 536. (1) Biztosítási szerződés alapján a biztosító meghatározott jövőbeni esemény (biztosítási esemény) bekövetkeztétől

Részletesebben

Csoportos Élet- és Balesetbiztosítási Szerződés a Honvédszakszervezet részére

Csoportos Élet- és Balesetbiztosítási Szerződés a Honvédszakszervezet részére Csoportos Élet- és Balesetbiztosítási Szerződés a Honvédszakszervezet részére 1) Általános rendelkezések a) Jelen csoportos élet- és balesetbiztosítási szerződés (továbbiakban: biztosítás) a Honvédszakszervezet

Részletesebben

union24-otthonbiztosítás Ügyfél-tájékoztató Épület, építmény, ingóságbiztosításhoz

union24-otthonbiztosítás Ügyfél-tájékoztató Épület, építmény, ingóságbiztosításhoz union24-otthonbiztosítás Ügyfél-tájékoztató Épület, építmény, ingóságbiztosításhoz A biztosítótársaságra vonatkozó adatok: Név, székhely és jogi forma: UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 1082

Részletesebben

Arany Glóbusz Atlasz Otthonbiztosítás Szabályzat Érvényes: 2016.02.01-tôl

Arany Glóbusz Atlasz Otthonbiztosítás Szabályzat Érvényes: 2016.02.01-tôl ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK 1.BEVEZETÉS 1.)A biztosítási megállapodás 1.1 A jelen feltételek alapján a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe (1143 Budapest, Stefánia út 51. cégjegyzékszáma:

Részletesebben

Építésbiztosításhoz (CAR+), Szerelésbiztosításhoz (EAR+) tartozó Üzemszünet-biztosítás (III. fejezet) Különös biztosítási feltételei

Építésbiztosításhoz (CAR+), Szerelésbiztosításhoz (EAR+) tartozó Üzemszünet-biztosítás (III. fejezet) Különös biztosítási feltételei Építésbiztosításhoz (CAR+), Szerelésbiztosításhoz (EAR+) tartozó Üzemszünet-biztosítás (III. fejezet) Különös biztosítási feltételei 1/8 AHE-11651/3P A jelen különös biztosítási feltételek azokat a rendelkezéseket

Részletesebben

VV TVF Z AEGON TREND MASTER Vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok

VV TVF Z AEGON TREND MASTER Vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok VV TVF Z 161010 AEGON TREND MASTER Vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok V-1. sz. Záradék Merevlemez- és flash memória adatmentés biztosítás A biztosítási szerzôdés egyéb feltételeinek változatlan

Részletesebben

Kiegészítő életbiztosítás kötelező gépjármű-felelősség- vagy casco biztosításhoz

Kiegészítő életbiztosítás kötelező gépjármű-felelősség- vagy casco biztosításhoz www.allianz.hu Élet- és utasbiztosítások Kiegészítő életbiztosítás kötelező gépjármű-felelősség- vagy casco biztosításhoz Ügyfél-tájékoztató és biztosítási feltételek 1 / 19 Tartalomjegyzék Ügyfél-tájékoztató

Részletesebben

FORDÍTÓI-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS (MJK: FORDÍTÓIFEL )

FORDÍTÓI-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS (MJK: FORDÍTÓIFEL ) FORDÍTÓI-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS (MJK: FORDÍTÓIFEL 001-2004) BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEK 1.) a) A QBE ATLASZ Biztosító Rt. (továbbiakban: Biztosító) a Biztosított helyett megtéríti a Biztosított által vállalkozói

Részletesebben

Biztonság Program - Családi baleset-biztosítás

Biztonság Program - Családi baleset-biztosítás Biztonság Program - Családi baleset-biztosítás Életünk egyik vezérlő elve családunkat biztonságban tudni. A Magyar Telekom szolgáltatásai nemcsak otthonosságot és szabadságot jelentenek, hanem biztonságot

Részletesebben

PROTECTOR MERÜLÉSVEZETŐK, BÚVÁR-OKTATÓK ÉS A KAPCSOLÓDÓ TÚRÁK VEZETŐI SZOLGÁLTATÁS-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEI

PROTECTOR MERÜLÉSVEZETŐK, BÚVÁR-OKTATÓK ÉS A KAPCSOLÓDÓ TÚRÁK VEZETŐI SZOLGÁLTATÁS-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEI PROTECTOR MERÜLÉSVEZETŐK, BÚVÁR-OKTATÓK ÉS A KAPCSOLÓDÓ TÚRÁK VEZETŐI SZOLGÁLTATÁS-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEI A Protector merülésvezetők, búvár-oktatók és a kapcsolódó túrák

Részletesebben

Utasbiztosítás. Termék: Útitárs. Milyen típusú biztosításról van szó? Mire terjed ki a biztosítás? Mire nem terjed ki a biztosítás?

Utasbiztosítás. Termék: Útitárs. Milyen típusú biztosításról van szó? Mire terjed ki a biztosítás? Mire nem terjed ki a biztosítás? Utasbiztosítás Biztosítási termékismertető Biztosító: Allianz Hungária Zrt. Magyarországon, a Magyar Nemzeti Bank által 10337587 azonosítószámon nyilvántartott biztosító Termék: Útitárs A termékre vonatkozó

Részletesebben

GÉPTÖRÉS-ÜZEMSZÜNETBIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZABÁLYZATA

GÉPTÖRÉS-ÜZEMSZÜNETBIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZABÁLYZATA GÉPTÖRÉS-ÜZEMSZÜNETBIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZABÁLYZATA I. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEK... 1 II. BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG, ÉRTÉKELÉSI IDŐSZAK, ALULBIZTOSÍTÁS... 2 III. ÖNRÉSZESEDÉS, TÉRÍTÉSI IDŐSZAK... 2 IV. TERMELÉSI KÖLTSÉGEK,

Részletesebben

GÉPÉSZ plusz Gépek, berendezések összkockázatú vagyonbiztosítása (feltételgyűjtemény) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16584

GÉPÉSZ plusz Gépek, berendezések összkockázatú vagyonbiztosítása (feltételgyűjtemény) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16584 GÉPÉSZ plusz Gépek, berendezések összkockázatú vagyonbiztosítása (feltételgyűjtemény) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16584 Tartalomjegyzék GÉPÉSZ plusz Gépek, berendezések összkockázatú vagyonbiztosítás

Részletesebben

Mit nyújt Önnek a Chartis Travel Guard utasbiztosítás?

Mit nyújt Önnek a Chartis Travel Guard utasbiztosítás? Mit nyújt Önnek a Chartis Travel Guard utasbiztosítás? Click here for English A Chartis Hungary biztosítóról Jelen feltételek (a továbbiakban: Utasbiztosítási Feltételek) szerinti biztosítási fedezetet

Részletesebben

Szabályzat. Perfekt Felelôsségbiztosítás. Érvényes: 2015. január 1-tôl

Szabályzat. Perfekt Felelôsségbiztosítás. Érvényes: 2015. január 1-tôl Szabályzat Perfekt Felelôsségbiztosítás Érvényes: 2015. január 1-tôl TARTALOMJEGYZÉK 1. PFSZ PERFEKT FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT 3 1.1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3 1.2 A BIZTOSÍTÁS 3 1.3 BIZTOSÍTOTT,

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Mely létrejött,továbbiakban Vevő és a PeTitan Informatika Kft.. 6726 Szeged, Fülemüle u. 28., továbbiakban Eladó között az alábbi feltételekkel: 1. Szerződés tárgya: Jelen szerződés

Részletesebben

Ajánlat / Módosítási javaslat Egyedi belföldi árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés az MKFE tagjai részére

Ajánlat / Módosítási javaslat Egyedi belföldi árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés az MKFE tagjai részére 2. Sz. Melléklet Ajánlat / Módosítási javaslat Egyedi belföldi árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés az MKFE tagjai részére Szerződésszám: Neve: Székhelye: Levelezési címe: I. A Szerződő adatai

Részletesebben

Allianz Szállítmányvédelem Belföldi szállítmánybiztosítás összkockázatú (all risks) különös biztosítási feltételei

Allianz Szállítmányvédelem Belföldi szállítmánybiztosítás összkockázatú (all risks) különös biztosítási feltételei Allianz Szállítmányvédelem Belföldi szállítmánybiztosítás összkockázatú (all risks) különös biztosítási feltételei 1/9 AHE-11898/5 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2. A biztosítható vagyontárgyak

Részletesebben

union24-közlekedési baleset-biztosítás Biztosítási Feltételei

union24-közlekedési baleset-biztosítás Biztosítási Feltételei union24-közlekedési baleset-biztosítás Biztosítási Feltételei Az union24-közlekedési baleset-biztosítás alapján a biztosító a szerződésben meghatározott díj ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy

Részletesebben

BELFÖLDI KÖZÚTI ÁRUFUVAROZÓI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI (BÁF) FELTÉTELEK

BELFÖLDI KÖZÚTI ÁRUFUVAROZÓI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI (BÁF) FELTÉTELEK BELFÖLDI KÖZÚTI ÁRUFUVAROZÓI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI (BÁF) FELTÉTELEK Ügyfél-tájékoztató és biztosítási szerződési feltételek A jelen feltétel alkalmazásával megkötött biztosítási szerződés nem minősül fogyasztói

Részletesebben

UNION BÁF Belföldi közúti árufuvarozói felelősség-biztosítás. Szerződési feltételek. III. A biztosítási szerződés létrejötte. I. A biztosítási esemény

UNION BÁF Belföldi közúti árufuvarozói felelősség-biztosítás. Szerződési feltételek. III. A biztosítási szerződés létrejötte. I. A biztosítási esemény személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság köthet. III. A biztosítási szerződés létrejötte UNION BÁF Belföldi közúti árufuvarozói felelősség-biztosítás Szerződési feltételek I. A biztosítási

Részletesebben

II. KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET

II. KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET II. KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET Oldal: 1 / 19 TERVEZÉSI ÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉSTERVEZET MRE SZERETETSZOLGÁLATI IRODA MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA TERMELÉS BUDAPEST CÍMŰ PROJEKT KERETÉBEN amely

Részletesebben

ATLASZ ÉDES OTTHON LAKÁSBIZTOSÍTÁS

ATLASZ ÉDES OTTHON LAKÁSBIZTOSÍTÁS ATLASZ ÉDES OTTHON LAKÁSBIZTOSÍTÁS MJK: AEOLB 001-2016 1 ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK 1.) A biztosítási megállapodás 1.1 A jelen feltételek alapján a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe

Részletesebben

TESCO FÉLMARATON CSOPORTOS BALESETBIZTOSÍTÁS - TÁJÉKOZTATÓ

TESCO FÉLMARATON CSOPORTOS BALESETBIZTOSÍTÁS - TÁJÉKOZTATÓ TESCO FÉLMARATON CSOPORTOS BALESETBIZTOSÍTÁS - TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Ügyfelünk! Üdvözöljük az Tesco Csoportos Balesetbiztosítás biztosítottainak körében! Bár, a Tesco Félmaraton Balesetbiztosítás (a továbbiakban:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK Atlasz Édes Otthon lakásbiztosítás Szabályzat Érvényes: 2016.02.01-tôl ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK 1.) A biztosítási megállapodás 1.1 A jelen feltételek alapján a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi

Részletesebben