EFOP Az egész életen át tartó tanunáshoz hozzáférés biztosítása pályázati Felhívás rövid összefoglalója 1
|
|
- Renáta Mészárosné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EFOP Az egész életen át tartó tanunáshoz hozzáférés biztosítása pályázati Felhívás rövid összefoglalója 1 Az egész életen át tartó tanulás fogalmába minden olyan tanulási tevékenység beleértendő, amely tudás, készségek és képességek fejlesztése céljából történik, személyes, állampolgári, társadalmi és/vagy foglalkoztatási szempontból. Jelen felhívás keretében nem támogathatók olyan tevékenységek, melyek valamely TÁMOP vagy valamely TÁMOP felhívásban támogatásra kerültek és fenntartási időszakban vannak, vagy a jelen felhívásban megjelölt azonos tartalmú támogatható tevékenységekre az EFOP-ból vagy más operatív programból (GINOP, TOP stb.) támogatásban részesült. A támogatást igénylőnek a kevésbé fejlett régióban kell székhellyel vagy telephellyel rendelkeznie, továbbá a tevékenységek csak kevésbé fejlett régióban valósíthatók meg. Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek. A támogatást igénylő a projekt megvalósítás befejezésétől számított 3 évig vállalja évente legalább egy a projektben kifejlesztett tanulási program megvalósítását (nem lehet egyszeri rendezvény). A vállalások teljesítéséről a fizikai befejezést követően évente szükséges beszámolót benyújtani az Irányító Hatóság számára. Időtartam: hó. A projekt megvalósítását legkésőbb a támogatási szerződés hatályba lépését követően két hónapon belül meg kell kezdeni! Benyújtás: Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására év 01. hó 23. naptól év 01. hó 23. napig van lehetőség. A támogatás mértéke 100% Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 15 millió Ft, maximum 60 millió Ft. A támogatási összeg az alábbi sávozás szerint igényelhető: A Támogatást igénylő által megvalósított tanulási Minimum összeg Maximum összeg programok száma Ft Ft Ft Ft Ft Ft Célcsoport: - a lakosság, különös tekintettel a köznevelésben részt nem vevők, valamint a hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetűek körére
2 Elkülönített pénzforgalmi számla nyitása: A projektre elkülönített pénzforgalmi számlát szükséges nyitni (már meglévő bankszámlához alszámla nyitása is elegendő), kivéve azokat a szervezeteket, akiknek a Magyar Államkincstár vezeti a számláját, és az EU-s programok fogadására már nyitottak elkülönített célelszámolási számlát. A konstrukcióval elérni kívánt részcélok: alapkompetenciák fejlesztése a nem formális és informális képzési formák és szolgáltatások (pl. távoktatás, e-learning) kiterjesztésével, a formális oktatásba való visszatérés vagy belépés elősegítése az egész életen át tartó tanulásitevékenységek által, kultúra bázisán megszerzett készségek hasznosítása a munkaerőpiacra és a társadalmi, ill. közéletbe való visszatérés érdekében, új innovatív tanulási lehetőségek és formák fejlesztése és elterjesztése a felnőttek számára, kulturális intézmények közötti együttműködések erősítése, tanulás tanulásának támogatása, digitalizált, tanulást segítő kulturális tartalmak (e-gyűjtemény stb.) felhasználási módjainak megismertetése az egész életen át tartó tanulás érdekében, állampolgári kompetencia, kulturális kifejezőkészség és a tudományos magyarázatok alkalmazására képessé tétel, anyanyelvi, nyelvi és digitális kompetenciák fejlesztése, funkcionális analfabetizmus visszaszorítása. Önállóan támogatható tevékenységek A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan: a meghatározott részcélok elérése érdekében képzési és önképzési, valamint tudásátadási formák megvalósítása az egész életen át történő tanulás és az andragógia eszközeinek alkalmazásával, amely nem jár bizonyítvány, tanúsítvány stb. megszerzésével, az alábbi tanulási formákban: 1. Tanfolyam (nem oklevél, tanúsítvány stb. megszerzésére irányuló). 2. Klubfoglalkozás 3. Havi szakkör 4. Heti szakkör 5. Ismeretterjesztő előadássorozat 6. Műhelyfoglalkozás 7. Művészeti csoport, alkotócsoport 8. Foglalkozássorozat 9. Szabadegyetem 10. E-learning foglalkozások 11. Kompetenciafejlesztő szak- vagy alkotótábor A támogatható tevékenységekhez rendelt tanulási formákat úgy szükséges kiválasztani, hogy a programakba bevont személyek száma projektenként minimálisan összesen 100 fő legyen, ezek közül 50%-a hátrányos helyzetű személy. Amennyiben ennél magasabb a bevont 2
3 személyek száma többletpont jár érte 50-69% között 1 pont, 70% felett 3 pont (Felhívás 17. oldalán részletezve van). A fenti pontban felsorolt tevékenységek közül legalább három különböző tanulási formában minimum 5 különböző tematikájú program választása kötelező, melyből legalább egynek az 1-től 8-ig számmal jelölt tanulási forma valamelyikének kell lennie. (Pl.: a támogatást igénylő megvalósít egy tanfolyamot, egy szabadegyetemet, és három havi szakkört úgy, hogy mind az öt program tematikája eltérő.) Választható önállóan támogatható tevékenységek: A kötelezően megvalósítandóként választott három tanulási formában megvalósított öt különböző tematikájú programon túl a fenti pontban felsorolt tevékenységek közül további szabadon választott tanulási formákban lebonyolított tanulási programok. A tanulási formákra és programokra vonatkozó előírások Legalább három különböző tanulási formában, legalább öt eltérő tematikájú tanulási programot az alábbi követelményeknek megfelelően kell megvalósítani, oly módon, hogy legalább egy olyan tanulási forma megvalósítása kötelező, mely heti vagy havi rendszerességgel valósul meg. A tanulási programok nem járhatnak szakképzettség (bizonyítvány, tanúsítvány stb.) megszerzésével. (Az öt eltérő tematikájú tanulási programon túl további tevékenységre további többletpont jár 4 pont.) A minimum követelmények oszlopban szereplő óra meghatározás alatt 45 perc időtartam értendő. A heti rendszerességgel megvalósuló tanulási formáknál a minimálisan elvárt 40 alkalom/ 12 hónap. Tanulási forma megvalósításához szükséges tematika kidolgozása beleértendő a tanulási forma megvalósításába. A tematika kidolgozása önállóan nem támogatható tevékenység. Tanulási forma Meghatározás Minimumkövetelmények (12 havonta, támogatási kérelmenként) Tanfolyam Klubfoglalkozás Adott, általában szűk témakörben képzett vezető közvetlen irányításával folytatott tanulási forma, melynek alapja az irányított gyakorlás, lehetőség szerint a készségszint, a résztvevő önálló tevékenységre való képességének eléréséig. Hasonló érdeklődésű személyek tanulásának és művelődésének színhelye, jellemzően állandó tagsággal. Kötetlenebb, elsősorban a résztvevők aktivitására és kezdeményezőképességére alapozó foglalkozások megvalósítása a cél. Legalább havonta 1 alkalommal, legalább 10 fő Alkalmanként 4 óra. Legalább heti 1 alkalommal, legalább 10 fő, alkalmanként legalább 2 óra. 3
4 Havi szakkör Heti szakkör Ismeretterjesztő előadássorozat Műhelyfoglalkozás Művészeti csoport, alkotócsoport Foglalkozássorozat Szabadegyetem E-learning foglalkozások Kompetenciafejles ztő szak- vagy alkotótábor Olyan képzési forma, melyben azonos érdeklődésű személyek valamely téma, művészeti vagy tudományág, gyakorlati tevékenység mélyebb, alaposabb megismerése céljából vesznek részt. Olyan képzési forma, melyben azonos érdeklődésű személyek valamely téma, művészeti vagy tudományág, gyakorlati tevékenység mélyebb, alaposabb megismerése céljából vesznek részt. Egy-egy téma vagy problémakör összefüggő, logikus kifejtése, melynek célja a hallgatóság ismereteinek gyarapítása, alapozó, átfogó, rendszerező, sokoldalú módon bemutatva a témát. Csoportos tanulási forma, melynek alapja a szakértő vezetőtől kapott tájékoztatás alapján önálló, illetve kollektív problémamegoldással végzett feladatvégrehajtás. Művelődési közösség, melynek jellemzően állandó tagjai valamely művészeti vagy alkotó ágban rendszeres tanuló-önképző tevékenységeket folytatnak, s a csoportnak szakértő vezetője van. Tematikus, de nem szakkör formában megvalósított kompetenciafejlesztő foglalkozások. Egy-egy összefüggő tudományterület iránt érdeklődő, magasabb képzettségű személyek számára szervezett rendezvény. Célja a korszerű ismeretek iránti érdeklődés felkeltése a társadalomtudomnyok, természettudományok, művészetek stb. köréből. Sajátos információtechnológiai és kommunikációs taneszközök, valamint ismeretátadási-tanulási módszerek használatára épülő képzési mód, mely a (felnőtt) tanuló és az oktató interaktív kapcsolatán alapul. Több napos, összefüggő, azonos résztvevői körrel zajló képzési folyamat, melyben a szakmai program és a szabadidős program szerves egységet alkot. Legalább havi 1 alkalommal, legalább 6 fő Alkalmanként min. 2 óra foglalkozás. Legalább heti 1 alkalommal, legalább 6 fő Alkalmanként min. 1 órás foglalkozás. Legalább havonta 2 alkalommal, alkalmanként legalább 1 óra. Alkalmanként legalább 25 fő. Legalább havonta 1 alkalommal, legalább 10 fő Alkalmanként 4 óra. Legalább havonta 3 alkalommal, legalább 10 fő részvételével, min. 2 óra. Legalább havi 2 alkalommal, alkalmanként 2 óra. Legalább 10 fő. Legalább 1 alkalommal, legalább 3 nap/alkalom. Naponta 4 óra. Minimum 30 fő. Legalább 1 tematika kidolgozása és képzés legalább 20 fő bevonásával. Legalább 1 alkalommal, min. 20 fő, legalább 5 nap. Egy tábori napon min. 4 órás szakmai foglalkozás, 4
5 Minimum követelmény: legalább 4 alkalommal, legalább 10 alkotóközösség képviselőit bevonva (legalább 5 különböző településről) alkalmanként legalább 4 óra. Szakmai terv elkészítése: A szakmai tervben az alábbi tagolás szerint részletesen be kell mutatni: a) a támogatást igénylő intézmény/szervezet helyi beágyazottságát, kapcsolatrendszerét a megvalósítással összefüggésben; b) helyzetfelmérést, célcsoportelemzést, melyben be kell mutatni legalább a program által megszólítani kívánt célcsoportot, különös tekintettel az inaktívakra, hátrányos helyzetűekre; c) a támogatást igénylő által korábban megvalósított programok tapasztalatai; d) a tervezett fejlesztés céljait, a célok illeszkedését a helyi igényekhez és a célcsoport igényeihez; a célcsoport különböző korosztályai elérésének és bevonásának módját; e) a megvalósítani tervezett tevékenységeket (kötelező, választott), bemutatva a tanulási programok kapcsolódását a felhívásban megfogalmazott részcélokhoz; f) új tevékenység, szolgáltatás kialakítását vagy a meglévők tartalmi-módszertani megújítását; g) a tevékenységek ütemezését (cselekvési ütemterv); h) a tevékenységek megvalósításához szükséges tárgyi és személyi feltételek rendelkezésre állását vagy az ezek biztosításához szükséges cselekvési tervet; i) az eszközbeszerzés indokoltságát és a szakmai tevékenységekhez való kapcsolódását; j) az elérni tervezett célok számszerűsíthető eredményeit; k) a megvalósítás kockázatait és azok kezelésének módját (kockázatelemzés); l) a projekt rövid- és hosszú távú hatását a közvetlen és közvetett környezetére; m) a tervezett együttműködéseket, a bevonni kívánt partnerekkel; n) a projekt keretében kifejlesztett tartalmak hosszú távú hasznosulását, beépülését az intézmény tevékenységébe; o) a jelen felhívás Kiválasztási kritériumok 3.Tartalmi értékelési szempontoknál szereplő előnyt jelentő szempontok tervezett teljesítését; p) a projekt menedzsment tevékenységek ellátásának tervezett módját és időtartamát, valamint finanszírozásának tervezett módját és forrásait; q) az esélyegyenlőségi és környezetvédelmi szempontok érvényesítése érdekében tett intézkedéseket, vállalásokat; r) amennyiben a támogatást igénylő önkormányzat (önállóan vagy konzorciumi partnerként) a Helyi Esélyegyenlőségi Programban nevesített esélyegyenlőségi célcsoportok tekintetében a tervezett fejlesztés illeszkedését; s) a fejlesztendő intézmény/ tagintézmény/ telephely vonatkozásában megvalósuló, vagy megvalósult egyéb fejlesztésektől való lehatárolást és szinergikus kapcsolódást (kiemelten TÁMOP-3.2.3, TÁMOP-3.2.4, TÁMOP B, EFOP-3.3.2, EFOP-4.1.7). A szakmai terv javasolt terjedelme oldal. 5
6 A projektmenedzsmenttel szembeni elvárások A projektmenedzsernek 2 éves projektmenedzsment tapasztalattal kell rendelkeznie. A munkára fordított ideje a projektben bizonyíthatóan eléri a havi 20 órát. A pénzügyi vezetőnek szakirányú pénzügyi végzettséggel, és 2 éves, pénzügyi területen szerzett tapasztalattal kell rendelkeznie. A munkára fordított ideje a projektben bizonyíthatóan eléri a havi 20 órát. A projektmenedzseri és a pénzügyi vezetői feladatokat ugyanaz a személy is elláthatja, amennyiben a fent előírt feltételeknek megfelel. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség, amennyiben a konzorciumi partnerek egyenként is megfelelnek a támogatást igénylők körének. A konzorciumi partnerek száma legfeljebb három lehet. A konzorciumi formában történő támogatási kérelem benyújtás előnyt jelent. Egy intézmény/szervezet vagy fenntartója mindösszesen egy támogatási kérelemben vehet részt támogatást igénylő vagy konzorciumi partner minőségben. A projektgazdának (konzorciumban történő megvalósítás esetén a konzorciumvezetőnek) vállalnia kell, hogy a projekt teljes időtartama alatt szakmai vezetőt alkalmaz. A szakmai vezetőnek felsőfokú szakirányú végzettséggel és összesen 3 év releváns szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie, A szakirányú felsőfokú végzettség alatt az egyes kulturális közalkalmazotti munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési és egyéb feltételekről szóló 2/1993. (I. 30.) MKM rendelet, valamint az egyes művészi és művészeti munkakörökről, valamint a betöltésükhöz szükséges képesítési és egyéb feltételek részletes szabályairól szóló 122/2011. (VII. 15.) Korm. rendelet mellékletében meghatározott képesítési követelményeket kell érteni. Támogatást igénylők köre Feltétel, hogy a évben közművelődési tevékenységet folytatott és ezt jelentette a Jelentés a évben folytatott közművelődési tevékenységekről elnevezésű, 1438-as számú statisztikai adatlapon Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be: a) közművelődési intézmény vagy fenntartója, működtetője b) közművelődési közösségi színteret fenntartó önkormányzat c) közművelődési megállapodással rendelkező és közművelődési intézményt, közművelődési közösségi színteret, népi kézműves alkotóházat fenntartó, működtető szervezet d) népi kézműves alkotóház, közösségi népi kézműves alkotóház vagy ezek fenntartói e) az évi CXL. tv. szerinti könyvtár, továbbá fenntartója, vagy a nyilvános könyvtári ellátást az évi CXL. törvény 64. (2) bekezdés b) pontja szerint biztosító önkormányzat f) a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL tv. 39. (1) bekezdése szerinti működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények vagy fenntartóik g) az évi LXVI. törvény 17. (2) bekezdés c) pontja szerint közlevéltárként vagy magánlevéltárként bejegyzett levéltárak 6
EFOP AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁSHOZ HOZZÁFÉRÉS BIZTOSÍTÁSA
EFOP-3.7.3-16 AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁSHOZ HOZZÁFÉRÉS BIZTOSÍTÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A konstrukció célja a kulturális intézményekben megvalósuló, egész életen át tartó tanulást biztosító szolgáltatások,
PÁLYÁZATI ÁTTEKINTŐ EFOP Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A pályázat célja Célcsoport Támogatást igénylők köre PÁLYÁZATI ÁTTEKINTŐ EFOP-3.7.3-16 Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása EFOP-3.7.3-16 Az egész életen át tartó
EFOP A NÉPMESE ANYANYELVI KOMPETENCIAFEJLESZTŐ SZEREPÉNEK ERŐSÍTÉSE AZ INFORMÁLIS ÉS NON-FORMÁLIS TANULÁSBAN
EFOP-3.3.4-17 A NÉPMESE ANYANYELVI KOMPETENCIAFEJLESZTŐ SZEREPÉNEK ERŐSÍTÉSE AZ INFORMÁLIS ÉS NON-FORMÁLIS TANULÁSBAN PÁLYÁZAT CÉLJA: A hagyományos magyar népmese, a népmesemondás, a mesei gondolkodás
EFOP TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE
EFOP-3.3.6-17 TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy a kevésbé fejlett régiókban kidolgozásra kerüljenek
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért (EFOP )
Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért (EFOP-3.3.2-16) A pályázatok benyújtása 2016. október 17-től 2018. október 17-ig lehetséges. Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra
13. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-i rendes ülésére
13. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. február 23-i rendes ülésére Tárgy: Támogatási kérelem benyújtásának jóváhagyása EFOP-os
FELHÍVÁS. A kulturális intézmények tanulást támogató társadalmi szerepvállalásának erősítésének megvalósítására. A Felhívás címe:
FELHÍVÁS A kulturális intézmények tanulást támogató társadalmi szerepvállalásának erősítésének megvalósítására A Felhívás címe: Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása A Felhívás kódszáma:
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum
FELHÍVÁS. A kulturális intézmények tanulást támogató társadalmi szerepvállalásának erősítésének megvalósítására. A Felhívás címe:
FELHÍVÁS A kulturális intézmények tanulást támogató társadalmi szerepvállalásának erősítésének megvalósítására A Felhívás címe: Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása A Felhívás kódszáma:
Társadalmi Megújulás Operatív Program. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása
PÁLYÁZAT Program neve Támogatás szakmai iránya Program kódja Megvalósítandó cél: Kedvezményezettek Társadalmi Megújulás Operatív Program Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása TÁMOP-3.3.14.A-12/1
NŐK A CSALÁDBAN ÉS A MUNKAHELYEN (STANDARD) EFOP
NŐK A CSALÁDBAN ÉS A MUNKAHELYEN (STANDARD) EFOP-1.2.9-16 A konstrukció célja a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, a család és munka összeegyeztethetőségének előmozdítása helyi megoldásokkal és együttműködésekkel.
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
EFOP ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA
EFOP-1.3.8-17 ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA PÁLYÁZAT CÉLJA: A fiatalok számára a középiskolai tanulmányokat követően minimum fél év, maximum egy év tapasztalatgyűjtés, önkéntességen és társadalmi szolgálaton
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 TERVEZETT KERETÖSSZEG Tervezett keretösszeg: 18 520 000 000 Forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 185-1852
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum
A projekt részcéljai:
ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
Tudásdepó-Expressz - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében
Tudásdepó-Expressz - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP-3.2.4.A-11/1 A konstrukció célja Cél: a könyvtári rendszer
GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára
GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 20. 10.00
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi szűkítés Beadás kezdete Megvalósítási idő Támogatható
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen -
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen - Pályázat kódja Keretösszeg GINOP-6.1.5-16 10 milliárd Ft Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Melléklet A 2013. július 3-án közzétett TÁMOP-2.2.7.A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai
Módosítás történt az Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt felhívásban Módosítás történt a TÁMOP-2.2.7.A-13/1 jelű, Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt felhívásban. Melléklet A 2013. július 3-án közzétett
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - GINOP 6.1.6-17 FELHÍVÁS CÉLJA: A felhívás fő célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók
EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA
EFOP-1.3.9-17 ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy összhangban az Európai Unió és Magyarország között létrejött Partnerségi Megállapodás irányelveivel
POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK
POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK 2017.03.09-10. Felsőoktatási és Középiskolás Diákközpontú Szellemiségért és Világért Egyesület rendezésében A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP
Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Pályázat kiírása az oktatás minőségének fejlesztésére
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Pályázat kiírása
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c.
TÁJÉKOZTATÓ Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c. pályázati felhíváshoz Kódszám: GINOP-6.1.5-16 2017. február 22. A PÁLYÁZAT CÉLJA: A munkavállalói csoportok nem egyforma
PÁLYÁZATI ÁTTEKINTŐ EFOP FELSŐOKTATÁSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE
PÁLYÁZATI ÁTTEKINTŐ EFOP-4.2.1-16 FELSŐOKTATÁSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE PÁLYÁZATI FELTÉTE- LEK EFOP-4.2.1-16 Felsőoktatási infrastruktúra fejlesztése A pályázat célja A konstrukció általános célja a
EFOP Transznacionális együttműködések
EFOP-5.2.2-17 Transznacionális együttműködések Támogatástartalom 30-100 M Ft Támogatás intenzitása 100% Támogatás jellege Vissza nem térítendő Rendelkezésre álló forrás 5,39 mrd Ft Támogatást igénylők
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen -
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen - Pályázat kódja Keretösszeg VEKOP-8.5.3-17 1,84 milliárd Ft Támogatási összeg Intenzitás
A TÁMOP-2.4.3-D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta lehetőségek
Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért - a társadalmi vállalkozások működetésében rejlő lehetőségek c. konferencia A TÁMOP-2.4.3-D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta
EFOP KERETÖSSZEG: 4,9 Mrd Ft. TÁMOGATANDÓ PÁLYÁZATOK SZÁMA: db
EFOP-3.11.1-17 SZÜLŐ-SULI TANULÓK ISKOLAI ELŐMENETELÉNEK JAVÍTÁSA ÉS A KORAI LEMORZSOLÓDÁS VISSZASZORÍTÁSA AZ ISKOLA-CSALÁD EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRE ALAPOZOTT EGYÉNI FEJLESZTÉSEN KERESZTÜL PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 TERVEZETT KERETÖSSZEG Tervezett keretösszeg: 18 520 000 000 Forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 185-1852
EFOP A FELNŐTT LAKOSSÁG PREVENCIÓS CÉLÚ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSE A SZABADIDŐSPORT RÉVÉN
EFOP-1.8.6-17 A FELNŐTT LAKOSSÁG PREVENCIÓS CÉLÚ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSE A SZABADIDŐSPORT RÉVÉN PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás átfogó célja, hogy egységes szakmai elvek mentén olyan egészségfejlesztő testmozgás
GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára
GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 21.- 10.00
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 19 040 millió Ft 380-6346 db Támogatás összege minimum
GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:
GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2017. év május hó 3. naptól 2017. év
GINOP-6.1.1-15 ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK ÉS KÖZFOGLALKOZTATOTTAK KÉPZÉSE
GINOP-6.1.1-15 ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK ÉS KÖZFOGLALKOZTATOTTAK KÉPZÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: Jelen felhívás célja, hogy ösztönözze az alacsony iskolai végzettséggel, munkaerőpiacon keresett kompetenciával vagy
Városi Művelődési Központ Rakamaz
Városi Művelődési Központ Rakamaz TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0068 Élj a lehetőséggel Pályázati célok: A közoktatási rendszer hatékonyságának javítása a közművelődési intézmények bevonásával és eszközeivel A
EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL
EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA
GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése GINOP-6.2.3-17 - A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA SZAKMAI SZEMPONTOK Előadó: Ütőné dr. Visi Judit Szakmai
Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP
Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP-4.1.5-16 A Felhívás indokoltsága és célja A spontán társadalmi folyamatok, az új köznevelési és nemzetiségi törvény szabályozása
FELHÍVÁS. a családi kohézió erősítését elősegítő programok megvalósítására. A felhívás címe: Védőháló a családokért
FELHÍVÁS a családi kohézió erősítését elősegítő programok megvalósítására A felhívás címe: Védőháló a családokért A felhívás kódszáma: EFOP-1.2.1-15 Magyarország Kormányának felhívása, alapítványok, egyesületek,
TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP
TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 A felhívás célja - Az önkéntes programok szervezésével és lebonyolításával figyelemfelhívás, jó gyakorlatok felmutatása, azok
Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e
Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról. Teskánd Község Önkormányzat
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére
III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM 2019. MÁJUS 15. Előadó: Bugyik Andrea HELYI AKCIÓCSOPORT (HACS) BEMUTATÁSA Név: Karcag Városért Helyi Közösség Megalakulás: 2016. év Forma: konzorcium Tagság: 18
Tanulási központok kialakítása
Tanulási központok kialakítása NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A gesztor szervezetek szerepe Mi a nyitott tanulási központ? Alapinfrastruktúra f e l n ő t t e k tanulásához,
GINOP MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA
GINOP-6.1.6-17 MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA PÁLYÁZAT CÉLJA: A fő cél, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók munkahelyi készségeinek
Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.
Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP-1.4.2-16 kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, 2016. június 24. Előterjesztő: Társulás Elnöke Előkészítő: Munkaszervezet Hatósági
Kultúráért Felelős Államtitkárság
Kultúráért Felelős Államtitkárság KULTURÁLIS ÁGAZATOT ÉRINTŐ UNIÓS FEJLESZTÉSI TERVEK Eszenyi Miklós közigazgatási tanácsadó 2014-2020 stratégiai keretek: a Partnerségi Megállapodás az Európai Bizottság
Tájékoztatás a GINOP VEKOP A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése című kiemelt és a GINOP-6.2.
Tájékoztatás a GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése című kiemelt és a GINOP-6.2.3-17 A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése című standard
Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP 2.1.1.) pályázathoz
Jelen tájékoztatóban foglaltak nem nyújtanak teljes körű tájékoztatást és nem minősülnek ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk. A pályázatokkal kapcsolatos információk tájékoztató jellegűek,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
CLLD SZOMBATHELY PROGRAMBEMUTATÓ SZAKMAI FÓRUM. Szombathely december 17.
CLLD SZOMBATHELY PROGRAMBEMUTATÓ SZAKMAI FÓRUM Szombathely 2018. december 17. FÓRUM TÉMAKÖREI CLLD PROGRAM SAVARIA JÖVŐJÉÉRT HACS ÉS MUNKASZERVEZET PÁLYÁZATI FOLYAMAT ANIMÁCIÓ KÉRDÉSEK FÓRUM TÉMAKÖREI
Konzorciumi létszám összesen: 4 tag lehet (konzorciumvezető + 3 tag).
PÁLYÁZATI ÁTTEKINTŐ EFOP-3.4.3-16 Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében PÁLYÁZATI FELTÉTELEK EFOP-3.4.3-16 A pályázat
Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)
Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) A Digitális Jólét Program (DJP) végrehajtásával összefüggő
VEKOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA
GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA VEKOP-8.3.2-18 A Felhívás célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett
POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK
POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK 2017.03.09-10. Felsőoktatási és Középiskolás Diákközpontú Szellemiségért és Világért Egyesület rendezésében A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Készítette: Piri Julianna EFOP Nő az esély - foglalkoztatás. skype: juliannapiri
Nő az esély foglalkoztatás EFOP-1.1.3-17 a munkanélküli romák (kiemelten roma nők) társadalmi befogadásának erősítése és foglalkoztatásának megvalósítására 1 A felhívás alapvető célja a társadalmi előítélettel
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
A GINOP KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN
A GINOP-6.1.7-17 - KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN Előadó: Vavró Márta projektmenedzser Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal GINOP-6.1.7-17-2018-00001 E-mail cím: ginop617@nive.hu
EFOP operatív programokhoz kapcsolódó Tájékoztató az indikatív árajánlat biztosításához
EFOP operatív programokhoz kapcsolódó Tájékoztató az indikatív árajánlat biztosításához Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult az Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért
Szüksége van e a közművelődési intézményeknek a felnőttképzésre, miért fontos a felnőttképzésben a közművelődés?
Szüksége van e a közművelődési intézményeknek a felnőttképzésre, miért fontos a felnőttképzésben a közművelődés? 2010. február 25. Bagáriné V. Katalin a Keszthelyi Tudás Tér projekt szakértője TÁMOP 3.2.3
TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra
TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra Pályázati kiírás Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program Kódszám: TÁMOP-3.2.3/08/2 Cím: Építő közösségek - a közművelődés a nem
Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról.
1. s z. m e l l E s z t e r g á r L a j o s C s a l á d - é s G y e r m e k j ó l é t i S z o l g á l a t é s K ö z p o n t 7 6 3 2 P é c s, An i k ó u. 5. L e v e l e z é s i c í m : 7 6 1 6 P é c s,
EFOP EGYHÁZI ÉS CIVIL SZERVEZETEK SZOCIÁLIS KÖZFELADAT- ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA
EFOP-1.9.8-17 EGYHÁZI ÉS CIVIL SZERVEZETEK SZOCIÁLIS KÖZFELADAT- ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja olyan hosszabb távon fenntartható, egyedi szervezetműködtetési eszközök bevezetése,
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 22-i ülésére
Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. szeptember 22-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás pályázat benyújtásához Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára részére Az
VEKOP A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,84 Mrd forint. A támogatott projektek várható száma: db
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO, KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA VEKOP-8.5.3-17 A munkavállalói csoportok nem egyforma arányban vesznek részt a munkahelyi képzésekben. Megfigyelhető egy
Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról
Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.
Uniós pályázati források a kulturális szakemberek továbbképzésére a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében
Uniós pályázati források a kulturális szakemberek továbbképzésére a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A pályázati kiírás helye a pályázati rendszerben Új Széchenyi Terv (átfogó cél: foglalkoztatás
GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 2018.05.23. ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA
GINOP
VERSENYKÉPES VÁLLALATOK TEVÉKENYSÉGÉNEK EMELT SZINTŰ DIGITALIZÁLÁSA GINOP-3.2.6-8.2.4-17 Jelen Felhívás keretében vissza nem térítendő támogatás és kölcsön együttes biztosítása révén a támogatható fejlesztések
7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL
ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános
VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében
VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A fogyasztóvédelem társadalmasítása tudatos fogyasztói magatartás kialakításával c. pályázati felhívásához Kódszám:
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GINOP források a vállalkozóvá válás támogatására Karsai Tamás helyettes államtitkár Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság GINOP 5 prioritás
Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP Támogatási kérelmek várható száma 0,9 mrd db
Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP-8.3.2-18 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 0,9 mrd 35-160 db Támogatás összege minimum 2 300 000 Ft - maximum 10 000 000 Ft. Támogatási
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.3.8-17 Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
Módosult a Munkahelyi képzések támogatása mikro, kis és középvállalatok munkavállalói számára című (VEKOP kódszámú) felhívás
Módosult a Munkahelyi képzések támogatása mikro, kis és középvállalatok munkavállalói számára című (VEKOP-8.5.3-17 kódszámú) felhívás A Széchenyi 22 keretében megjelent Munkahelyi képzések támogatása mikro,
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat kódja Keretösszeg GINOP-6.1.6-17 19,040 milliárd Ft Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi szűkítés
Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata
Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata Tamási 2010. május 4. Kell-e törvényi szabályozás? 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 60.
Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében
térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói
TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ
TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ Digitális Nemzet Fejlesztési Program 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozat a Digitális Nemzet
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjesztő: Hegedűs
Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió
Pályázat címe GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására Pályázat benyújtása 2016. augusztus 1-től, 2020. március 31. Projekt helyszíne Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió
A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013
A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013 Kérjük, hogy a pályázati adatlap 6.1 (Kötelező indikátorok) pontjában a választott tevékenységhez tartozó táblázatokat töltse ki. A táblázatban megadott
GINOP MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA
GINOP-6.1.5-17 MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA PÁLYÁZAT CÉLJA: A munkavállalói csoportok nem egyforma arányban vesznek részt a munkahelyi képzésekben. Megfigyelhető
FELHÍVÁS. A formális oktatást támogató és kiegészítő kulturális nevelési projektek megvalósítására
FELHÍVÁS A formális oktatást támogató és kiegészítő kulturális nevelési projektek megvalósítására A Felhívás címe: Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért A Felhívás kódszáma: VEKOP-7.3.4-17
4. A támogatást igénylők köre:
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. december
EFOP AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK CIVILEK SZÁMÁRA
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 EFOP AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK CIVILEK SZÁMÁRA 2014-2020 Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Gazdaságfejlesztési és Innovációs OP (GINOP)
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO, KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA GINOP
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO, KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA GINOP-6.1.6-17 A munkavállalói csoportok nem egyforma arányban vesznek részt a munkahelyi képzésekben. Megfigyelhető egy
2014. április 24-i rendes ülésére
Új napirendi pont 22. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-i rendes ülésére Tárgy: Hozzájárulás az Egyesített Szociális
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA
GINOP-6.1.5-17 MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA PÁLYÁZAT CÉLJA: A munkavállalói csoportok nem egyforma arányban vesznek részt a munkahelyi képzésekben. Megfigyelhető