1 Szent István Egyetem, egyetemi docens 2 Metropolitan Egyetem, egyetemi docens Absztrakt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1 Szent István Egyetem, egyetemi docens 2 Metropolitan Egyetem, egyetemi docens Absztrakt"

Átírás

1 Vásáry Miklós 1,2 A hazai termeléshez kötött közvetlen támogatások első évének vizsgálata Analysis of the Hungarian Voluntary Coupled Scheme s first year vasary.miklos@gtk.szie.hu 1 Szent István Egyetem, egyetemi docens 2 Metropolitan Egyetem, egyetemi docens Absztrakt A évi KAP reform számos újdonságot eredményezett a közvetlen támogatások rendszerében. Több új intézkedés is bevezetésre került, melynek eredményeként jelentek meg a termeléshez kötött támogatások új jogcímei. A korábbi agrárpolitikai trendekkel szakítva tette lehetővé az Európai Bizottság, hogy az adott évi termelési szinttől függő támogatás alapján jussanak az érintettek célzott támogatáshoz. Ezzel nagymértékben lehet erősíteni az érzékeny ágazatok helyzetét és biztosítani további prosperitásukat. Az 1992-es MacSharry reform óta ez volt lényegében ez az első olyan közvetlen támogatási intézkedés, mely figyelembe veszi a támogatás alapját jelentő termelés mennyiségét. Valamennyi tagállam számára biztosított, hogy a nemzeti igényekhez valamint az ágazatok nemzeti adottságaira és nehézségeire tekintettel állapítsa meg, hogy mely ágazatok lehetnek jogosultak a támogatásra. Így a tagállamok szintjén teljesen eltérő fajlagos támogatási összegű és feltételekkel működő rendszer alakult ki. A testreszabhatóság mellett fontos sajátosság viszont, hogy nem lehetséges a termelés bővülését ösztönözni. A hazai megvalósítás során lényegében sikerült egy olyan támogatás rendszert kialakítani mely fokozottan figyel a hazai adottságokra, igényekre és szükségletekre. Jelen tanulmány keretében az első év főbb tapasztalatinak a rendszerezésére kerül sor, melynek révén áttekintést lehet nyerni a támogatások hatásairól. Az elemzés során az egységes kérelem keretében elérhető adatok feldolgozására kerül sor, melynek révén áttekinthetővé válik, hogy a támogatás a kérelmekben fellelhető információk alapján milyen hatással járt az egyes ágazatok esetében, bővülte a termelési kedv. Bevezetés A Közös Agrárpolitika (KAP) 2014 és 2020 közötti reformszakaszának kialakítása során számos jelentős változásra és fontos szakpolitikai törekvésre került sor. A legelső tervezetek keretében is meghatározó szempont volt, hogy az EU-t és az KAP-ot érintő gazdasági (élelmiszer-biztonság, áringadozás, gazdasági válság) környezeti (üvegházhatást okozó gázok kibocsátása, talaj kimerülése, víz- és levegőminőség, élőhelyek és biológiai sokszínűség) valamint területi kihívásokra (vidéki térségek életképessége, az EU mezőgazdaságának sokszínűsége) is választ kell találni. (EB, 2011a) A reform előzményéről, lehetséges kimeneteléről, elveiről és tartalmi elemiről valamint a kialakulást meghatározó tényezőkről számos tanulmány született 1. Ugyanakkor a ténylegesen megjelenő intézkedéseket már a Többéves Pénzügyi Terv (MFF) (EB, 2011b), az EU2020 Stratégia (EB, 2010) valamint a KAP esetében megjelenő kihívásokra adandó válaszok történő megfelelés igénye. A KAP céljaira tekintettel a költségvetési időszakkal párhuzamosan futó reformoknak biztosítani kell 1. az életképes élelmiszertermelést: a mezőgazdasági jövedelmek és a szektor versenyképességének javítását, 2. a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást: a mezőgazdaság által előállított közjavak ellentételezését és ösztönzését valamint 1 Ezekre terjedelmi okok miatt nem térek ki, a teljesség igény nélkül a részletekről lásd például Annania (2009); Bartova et al. (2008), Jámor et al, (2010). Popp et al,(2012), Potori et al (2013) Swinnen (2009) műveit. 428

2 3. a kiegyensúlyozott területi fejlődést: a vidéki közösségek és vidéki munkahelyek fenntartását. (Jámbor et al, 2015) A KAP reformjának technikai végrehajtását alapvetően négy 2 jogszabály biztosítja. Ezek közül a közvetlen támogatásokról szóló (1307/2013/EU) rendelet határozta meg, hogy az ilyen támogatások esetében a tagállamoknak egységesen milyen elemeket és elveket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a fő KAP és tágabb értelemben az átfogó uniós célkitűzések megvalósuljanak. A korábbi reformszakaszokhoz viszonyítva több vonatkozásában is új vagy újszerűbb megközelítés keretében a tagállamok számára kötelező (alaptámogatás, zöldítés, kistermelői támogatás) és választható (termeléshez kötött támogatás, természeti hátránnyal sújtott területek támogatása, a degresszivitás), illetve a termelők számára is választható (kistermelői jogcím) elemek széles körének bevezetésére nyílt mód. Ezen intézkedések sorában kiemelendő a termeléshez kötött támogatások alkalmazásának lehetősége. A KAP kezdeti szakaszában meghatározó volt a termelési eredményekre ható intézkedések rendszere. Ebben alapvetően a piaci intézkedések valamint az árpolitika révén megvalósuló garantált jövedelem biztosításának volt meghatározó jelentősége. A KAP-ot érintő problémák 3 hatására az első jelentős a 1992-es KAP reform során meghozott intézkedésekkel kívánták ezeket kezelni, átalakítani illetve megszűntetni. Az 1999-es és as reformok során tovább erősödött a termelés mennyiségét mérséklő intézkedések jelentősége és bővült ezek szerepe (pl. SPS és SAPS bevezetése) Noha a 2008-as reformtörekvés során korlátozott mértékben jelentek meg a termeléshez kötés lehetősége (úgynevezett 68. cikk szerinti intézkedések, amely révén a teljes tagállami keret 3,5%-át lehetett termeléshez kötött jogcímek működtetésére fordítani), ez csak igen korlátozott mozgásteret biztosított a tagállamoknak. (ET, 2009) Fontos cél, hogy már akkor sem a termelés fokozása, bővítése, hanem csak a szinten tartása, a meglévő állapotok megőrzése volt a meghatározó érv az ilyen hatású jogcímek bevezetésekor. A legutóbbi KAP reform keretében megjelenő változtatások során a tagállamoknak lehetőségük nyílt új eljárás keretében jóval magasabb pénzügyi mozgástér révén újra gondolni a korábbi intézkedéseiket. A tagállamok esetében a nemzeti közvetlen támogatási keret legfeljebb 13%-a fordítható az érzékeny ágazatokra, ezen felül további legalább 2%-os keret a fehérjenövényekre vonatkozó intézkedések pénzügyi fedezetéül szolgál. A konstrukció esetében fontos szakpolitikai törekvés volt, hogy az átalagosan elérhető magasabb összegű támogatások helyett a differenciált, a tagállami szintű nehézségeket kezelő, arra figyelemmel kialakított és meghatározott feltételekkel működő nemzeti eljárások kialakítására kerüljön sor. Ennek révén lehetővé vált az érzékeny ágazatok esetében megjelenő piaci és értékesítési nehézségeket érdemben kezelni és célzott támogatás keretében mérsékelni az aktuálisan megjelenő termelői problémáikat. A tagállamok többsége élt a kötött támogatás alkalmazásának lehetőségével. Így jelenleg összesen 9 tagállam kevesebb, mint az éves kerete 8%-át használja erre a célra, 12 tagállam a maximális 13%-ot fordít ilyen intézkedésekre, 10 közülük részben, vagy egészben alkalmazza a további 2%-ot a fehérjenövények támogatására. A Bizottság 4 tagállamnak engedélyezte, hogy 13 (vagy 15)%-nál többet osszon ki a termeléshez kötött intézkedések keretein belül. (1. ábra) 1. ábra: A termeléshez kötött támogatások tagállami keretei, A vidékfejlesztésről szóló 1305/2013/EU rendelet, a finanszírozási, irányítási és egyéb horizontális kérdésekről szóló 1306/2013/EU rendelet, a közvetlen támogatásokról szóló 1307/2013/EU rendelet, és a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezéséről szóló 1308/2013/EU rendelet. Ezzel együtt szükséges megemlíteni, hogy a jogszabályok késedelmes megjelenése miatt indokolt volt, a 2014-es évet átmeneti évként kezelni, ezt az 1310/2013/EU rendelet szabályozta. 3 Kiemelendő a KAP-ra ható belső tényezők sorában a megjelenő expanziós hajlam, strukturális feleslegek, a növekvő költségvetési terhek, az egyes termékpályák szintjén kialakult allokációs zavarok, a növekvő környezetterhelés valamint nemzetközi agrárkereskedelmi konfliktus erősödése. (lásd részletesebben Halmai 2007, Jámbor et al., 2015) 429

3 BE BG CZ DK DE EE IE EL ES FR HR IT CY LV LT LU HU MT NL AT PL PT RO SI SK FI SE UK EU28 60% 57,2% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 16,7% 15,0% 15,0% 12,1% 15,0%15,0% 15,0% 15,0% 11,0% 7,4% 7,9% 2,8% 3,7% 0,2% 0,5% 15,0% 20,8% 20,0% 15,0% 15,0% 12,3% 13,0% 13,0% 10,0% 0,5% 2,1% 1,7% Forrás: saját szerkesztés EB 2016 alapján A tagállamok közül egyedül Németország nem vezette be a kötött támogatások rendszerét. (EB, 2014) A konstrukció részleteit illetően megállapítható, hogy az alábbi ágazatokban a legjelentősebb az intézkedés hatása: marhahús és borjúhús: 24 tagállam, a teljes évi termeléshez kötött boríték 42%-a, tej és tejtermék: 19 tagállam, a termeléshez kötött boríték 21%-a, juh- és kecskehús: 21 tagállam, a termeléshez kötött boríték 11%-a, fehérjenövények: 15 tagállam, a termeléshez kötött boríték 10%-a, zöldség ég gyümölcs: 19 tagállam, a boríték termeléshez kötött 5%-a, cukorrépa: 10 tagállam, a termeléshez kötött boríték 4%-a. (EB2016, EB2014) Látható, hogy a legtöbb ország az szarvasmarha (tejelő és húszhasznú) és a juh ágazatot támogatta, a teljes kötött keret 74%-a ezek esetében használható fel. A tagállamoknál a legnépszerűbb (19 tagállam élt vele) növénytermesztési ágazat a zöldség-gyümölcs volt, míg a legtöbb forrást a fehérjenövényekre (az éves keret 10%-át kitevő mértékben) fordítják a tagállamok. A 28 uniós tagállam esetésben támogatatott ágazatok számát a 2. ábra szemlélteti. 430

4 2. ábra: A termeléshez kötött támogatásokkal érintett ágazatok száma darab AT BE BG CY CZ DK EE EL ES FI FR HR HU IE IT LT LU LV MT NL PL PT RO SE SI SK UK Forrás: saját szerkesztés EB 2016 alapján A kötött intézkedések hazai feltételeit meghatározó 9/2015. (III. 13.) FM rendelet alapján tehát uniós összehasonlításban nem túl kiemelkedő számú jogcím meghirdetésére került sor. Ezek a húshasznú anyatehén-, hízott bika-, tejhasznú tehén-, anyajuhtartásra valamint rizs, cukorrépa, zöldségnövények, ipari zöldségek, gyümölcsültetvények és bogyósok, szemes és szálas fehérje növények termesztésére vonatkoztak. (FM, 2015) A források esetében megemlítést igényel, hogy jogalkotói cél volt a hosszú távú tervezhetőség megvalósítása ennek érdekében a támogatási feltételek és a források évente nem változnak, az ágazatok számára 2020-ig kiszámítható a 9/2015. FM rendeletben rögzített keret áll rendelkezésre. A hazai jogcímek szerkezete és megoszlása összhangban van az unió többi tagállamában megfigyelhető folyamatokkal. Magyarországon lényegében valamennyi jelentős támogatható kultúra bekerült a jogszabály által nevesített körbe. Hazánk esetében az állattenyésztési ágazatok összesen 65%-nyi forrást (130,5 millió euró) kötnek le. A növénytermesztési ágazaton belül a legnagyobb támogatásban a zöldség-gyümölcs ágazat részesül (17%, 34 millió euró), másodikként a fehérjenövények jelennek meg, amelyre a tagállami termeléshez kötött keret 14%-a (27 millió euró) fordítható. A hazai jogcímeket és azok keretmegoszlását a 3. ábra szemlélteti. 1. ábra: Termeléshez kötött támogatási jogcímek kerete 2015-ben, millió euró Szemes fehérje; 13,5 Ipari zöldség; 9,9 Zöldség; 8,0 Gyümölcs; 16,5 Szálas fehérje; 13,5 Hús hasznú anyatehén; 35,0 Hízottbika; 4,5 Cukor; 8,0 Rizs; 2,0 Anyajuh; 22,0 Tejhasznú tehén ; 69,0 Forrás: saját szerkesztés FM 2015 alapján 2. Adatbázis, módszer 431

5 Az elemzés a közvetlen támogatások igénylésekor alkalmazott Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által kezelt Egységes Kérelem keretében megadott adatokra támaszkodik. Noha teljes körű elemzés lefolytatása volt a cél, bizonyos lehatárolásokra szükség volt: Módszertani és adatelérhetőségi okok miatt indokolt a növénytermesztési ágazatra szűkíteni a vizsgált intézkedések körét. Az állattenyésztés esetében nem vagy nem minden jogcímre kiterjedő adatok állnak rendelkezésre. Mivel az egyes jogcímek esetében korábban több jogszabály is hatott a változásokra, azok hatás vizsgálatától részben el kell tekinteni. Az adatok esetében az időközben jóváhagyott fellebbezések és másodfokú ítéletek eredményei nem kerülnek figyelembevételre, az egyes évek vonatkozásában az adatbázis összeállításának (2016. július.) időpontjában elérhető állapot feldolgozása valósult meg. A vizsgálat csak a közvetlen támogatások hatására fókuszál, noha több intézkedés és reálgazdasági folyamat együttesen befolyásolja a termelői döntéseket, ezek áttekintésére és elemzésére nem kerül sor. A feldolgozás során megjelenő hasznosítási kódokban végbemenő változások figyelembe vétele megvalósult. A kérelmezés során a termelőknek a hasznosítási kód feltüntetésével kell azonosítani a vetett kultúrát, így azok mentén lehetséges megfelelő elemzést elvégezni. Az elemzés 2010 és 2016 közötti időszakban feldolgozott hasznosítási kódokra támaszkodik és 2015 között az MVH által jóváhagyott, közvetlen támogatásra jogosult terültek adati képezik a számítások alapját.(mvh, 2016) A 2016-ös év vonatkozásában a kérelmezési adatok vizsgálata valósul meg. Az elemzés során leíró statisztikai módszerek felhasználására kerül sor. Az adatok során cél volt, hogy az egyes hasznosítások esetében megjelenő termelői, területnagysági változások lehatárolásra sor kerüljön. A vizsgált során áttekinthető, hogy (1) milyen mértékben alakult az elmúlt időszakban a nevesített jogcímekbe foglalt kultúrák vetésterülete, a résztvevő termelők létszáma; (2) kimutatható-e növekedés illetve csökkenés a támogatás hatásra? Eredmények A termeléshez kötött jogcímek meghatározó eredménye, hogy a valódi teljesítményeken alapuló, a tényleges állatállományhoz és vetésterülethez köthető eredményeket támogatják. A jogalkotás során munkahipotézisként abból a feltevésből indultak ki, hogy a korábban működő különleges és elkülönített támogatásban valamint, nemzeti kiegészítő támogatásban részesülő ágazatok esetében indokolt a támogatások további alkalmazása. A támogatott ágazatok közül az uniós jog alapján ugyanakkor nem volt lehetőség a dohány szektor támogatására, így ez az ágazat kikerült támogatotti körből. Ezzel együtt a forrásfelosztás keretében szintén alap kiindulási pont volt, hogy újonnan belépő ágazatok pl. vetőmagvak, rövid vágásfordulójú növények támogatását nem szükségszerű uniós forrásból kezelni. A vetőmag esetében megjegyzendő, hogy az ágazat indirekt erősítésére sor került, mivel több kultúra esetében támogatási feltételként lett meghatározva a minősített szaporítóanyag használata, amely így biztosítja a hazai szaporítóanyag előállítás és forgalom bővülését is. A változásokat az 1. táblázat szemléleti. 432

6 1. táblázat: Az érzékeny ágazatok támogatásának szerkezeti változása ig működő támogatások 2015-től induló jogcímek Elkülönített támogatások (cukor, zöldséggyümölcs ipari paradicsom, bogyós gyümölcs) Termeléshez kötött jogcímek (tej, rizs) Termeléstől elválasztott jogcímek (kérődző, zöldség-gyümölcs, dohány, biztosítási díjtámogatás) Átmeneti nemzeti támogatások Termeléshez kötött támogatás (cukor, zöldség gyümölcs) Termeléshez kötött támogatás (tej, rizs) Termeléshez kötött támogatás (kérődző, zöldséggyümölcs) Átmeneti nemzeti támogatások (évente csökkentő kerettel) Forrás: Vásáry, 2014 Az ágazati támogatások esetében a korábbi jogcímek forrásinak a lehetőségekhez mérten megvalósuló megőrzése is prioritás volt. Ennek keretében az ágazatok többségében szinten maradt illetve növekedett a támogatások keretösszege. (2. táblázat) Egyedüli csökkenés a cukorrépa termesztők esetében figyelhető meg, ugyanakkor ebben az esetben a források felhasználásának a hatékonysága volt javítható, mert a korábbi cukorreform hatására bevezetett több esetben már érdemi cukorrépa termesztéssel nem járó bázisjogosultságok kivezetésével. Így a 2015-ben cukorrépát termesztő termelők közel azonos összeghez jutottak, mint korábban. 2. táblázat: Az egyes ágazatokat érintő támogatások jogcímei és keretösszegei, 2013, 2015, euró Elkülönített és különleges nemzeti támogatás jogcímek Boríték* (2013, euró) Termeléshez kötött támogatások Boríték* (2015, euró) Különleges tej tej Kérődző program - anyatehén hús hasznú anyatehén Kérődző program - hízottbika hízottbika Kérődző program - extenzifikációs Kérődző program - anyajuh anyajuh Kérődző program - anyajuh kiegészítő Elkülönített cukor cukor Különleges rizs rizs Elkülönített zöldség (ipari paradicsom) ipari zöldség Zöldség-gyümölcs szerkezetátalakítás - zöldség zöldség Zöldség-gyümölcs szerkezetátalakítás - gyümölcs gyümölcs Elkülönített bogyós gyümölcs Összesen Szemes fehérje Szálas fehérje Összesen Forrás: saját szerkesztés *Megjegyzés: Kötelezettségvállalásra vonatkozó keretösszegek. 433

7 A források nagymértékű növekedése lehetővé tette, hogy a korábban fajlagosan alacsonyabb összegű támogatásban részesülő ágazatoknál a felhasználható források jelentős mértékben bővüljenek. Ennek során 2015-től évente a tej ágazatra az eddigi 13,35 milliárd forintnál 54%-al több, 20,7 milliárd forint jutott, a rizs ágazat az eddigi 390 millió forintnál 54%-al több, 600 millió forintnyi termeléshez kötött támogatást kapott, a juhágazat eddigi 3 milliárd forintos uniós támogatása több mint duplájára 6,6 milliárd forintra nőtt, az anyatehéntartás támogatás kerete 690 millió forinttal nő, így 10,5 milliárd forint lett. a zöldség- gyümölcs ágazat jelenlegi, különböző jogcímeken folyósított 4,3 milliárd forintos európai uniós támogatási kerete 2,4-szeresére nő, 10,4 milliárd forintra emelkedett. 4 A támogatási folyamatok sorában meghatározó, hogy az egyes ágazatok esetében milyen mértékű volt, illetve milyen mértékben változott a bejelentett területek nagysága? Más szóval milyen hatása volt az új támogatási jogcímek megjelenésének a területnagyságra és az érintett termelők körére? Mivel az egyes évek során a hasznosítási kódok rendszerében jelentős változás következhető be (pl. egyes kultúrák kikerülnek, vagy hasznosítási kódok összevonására került sor, illetve vetőmag célú hasznosítás külön használati kódot kapott), az egyes fajokra, fajtákra vonatkozó adatokat több esetben csak pontatlanul lehetne kimutatni. Ezt kezelendő az egyes jogcímeket érintő ágazatok összesített adatait kell vizsgálni. A 3. táblázat értékei alapján megfigyelhető, hogy, az egyes jogcímekbe tartozó növénykultúrák összesített területadatai növekvő trendet mutatnak. A legtöbb kultúra esetében részben a vetésforgó, illetve egyéb agrotechnikai megfontolás miatt az egyes évek között jelentős területnagyságbeli eltérések is lehetnek. Mindezek ellenére megállapítható, hogy a legtöbb ágazatot érintően a 2015-ös év jelentős növekedést eredményezett, ezzel együtt a évi kérelmek további erősödést mutatnak. (3. táblázat) 3. táblázat: A termeléshez kötött támogatással érintett kultúrák összesített területe, hektár 2015/ /2010- Jogcím megnevezése átlag 2014 átlag Zöldségnövények , , , , , , ,7 111% 138% Szálas fehérje , , , , , , ,0 91% 114% Ipari zöldség , , , , , , ,7 131% 125% Gyümölcs , , , , , , ,3 99% 100% Szemes fehérje , , , , , , ,4 141% 120% Összesen , , , , , , ,1 107% 116% Forrás: MVH 2016 alapján, saját szerkesztés 4 Megjegyzést igényel, hogy a kormány döntése értelmében a munkaigényes mezőgazdasági ágazatok számára, a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése érdekében elindult a Több munkahelyet a mezőgazdaságban! program, amely 2020-ig több ezer munkahely létrejöttét célozta meg. A program 212 milliárd forint forrás allokációjára vonatkozik. Ebből 180 milliárd forint nemzeti támogatás és kizárólag az állattenyésztési ágazatok (tej, húshasznú szarvasmarha, sertés, baromfi, juh) többlettámogatására használható fel. Az intézkedés révén 6 éven át biztosított a forrás az állatállomány további növelésének elősegítéséhez. (FM, 2014) 434

8 Természetszerűen a gyümölcsök esetében legkisebb a növekmény, míg egyéb szántóföldi növényekre kialakított technológiákkal könnyen művelhető kultúrák (pl. szemes, szálas fehérje) esetében nagyobb növekedés figyelhető meg. Az intézkedések első évben a szemes fehérje illetve az ipari zöldségek esetében nőtt legnagyobb mértékben a vetésterület. Ha 2016-os év eredményét s megnézzük, akkor e kultúrákat megelőzve a zöldségnövények területe nőtt a legjelentősebben. Ennek oka az, hogy az olajtök és az olajretek is támogatható kultúrának számít. Amennyiben a termelők számát illetően megjelenő hatásokat kívánjuk vizsgálni, szembeötlő, hogy jóval kisebb mértékű a növekedés, mint a terület esetében. (3. táblázat) Vélelmezhetően az esetek többségében azok fogtak bele az egyes kultúrák művelésébe, akik már korábban is rendelkeztek gyakorlattal. Ezek a termelők támogatás nélkül is ezeket a kultúrákat termesztették volna, a támogatás megjelenésének hatására viszont növelte a vetésterületet, így jutva extra jövedelemhez. A növekményt az új belépők is magyarázzák, akik kifejezetten az a támogatás hatására kezdtek a nevezett kultúra termesztésébe. 3. táblázat: A termeléshez kötött támogatással érintett kultúrákat művelő termelők adatai, fő Jogcím 2015/ / megnevezése 2014 átlag 2014 átlag Zöldségnövények % 111% Szálas fehérje % 113% Ipari zöldség % 125% Gyümölcs % 94% Szemes fehérje % 174% Összesen % 110% Forrás: MVH 2016 alapján, saját szerkesztés A szemes fehérjék vonatkozásában döntően az új belépők domináltak. Ezzel megegyező megállapításra jutott a szerző 2016-os tanulmányában, ahol a szója termesztők esetében lehetett kimutatni a támogatásvezérelt megjelenést. (Vásáry, 2016) Ugyanakkor megállapítható az is, hogy mivel sokan megfelelő szaktudás hiányában vágtak bele egyes kultúrák termesztésébe, a nem várt módon megjelenő hozamelmaradás rotációt illetve a termesztéssel való felhagyást eredményezett. Annak ellenére, hogy a legtöbb jogcím esetében bővül az igénybe vett terület illetve a termelők köre, több adminisztrációs probléma is nehezítette a támogatási feltételeknek való megfelelést. Már önmagában a jogcímek változása miatt megjelenő nagymennyiségű újdonság, új követelmények megléte növelte pontatlan kérelmek arányát. A területalapú igényléseknél jellemző volt a pontatlan parcella terület és parcella rajz, amely miatt több esetben túligénylésre került sor. Az zöldségek és szemes fehérjenövények esetében a minősített vetőmagok használatának igazolása okozott gondot. Itt a számla, címke hiánya valamint a nem megfelelő mennyiség igazolása jelentette a fő nehézséget. A cukorrépa termesztőknél több esetben a szükséges dokumentumok (szerződés, szállítási jog, átvétel) beküldése maradt el, de a szemes fehérjenövényekre vonatkozóan a hozamigazolás határidőre történő megküldése nem sikerült minden esetben. A gyümölcs ültetvények esetében pedig több termelőnél a hatósági bizonyítvány kiállítása során jelentek meg kizáró okok. Következtetések A támogatáspolitika fejlődése során megjelenő új és újabb hatások, kihívások kezelése érdekében ismét felértékelődött a termeléshez kötött konstrukciók jelentősége. Ennek keretében összesen 27 uniós tagállam használja az érzékeny ágazatok támogatására szolgáló rendszert. Hazánk a legfontosabb támogatandó ágazatokra vonatkozóan a lehető legnagyobb keretet érintő csomagot vezette be 2015-be. A folyamat hatására jelentősen nőtt az érintett kultúrák vetésterülete, illetve egyre több termelő kezdett ilyen növényekkel foglalkozni. Noha uniós cél, hogy ne nőjenek a termésmennyiségek és közösségi szinten ne okozzon értékesítési feszültséget, piaci zavarokat ezek az intézkedések, a hazai agrárpolitikai célok megvalósulását a kötött 435

9 támogatások mindenképpen erősítik. A támogatott érzékeny ágazatok esetében ugyanis meghatározó jelentőséggel bírnak, a jelentős keretösszegű több esetben a korábban elérhető támogatási értéknél jóval nagyobb pénzügyi mozgásteret biztosító jogcímek. A támogatási rendszer esetében nagy jelentőséggel bír, hogy azok forrása a jelenlegi ismeretink szerint 2020-ig biztosított és az ágazatonként meghatározott források átcsoportosítására nincs mód. Csak az adott ágazatban résztvevő termelők számára hasznosítható, a jogosult területnagyság, illetve állatlétszám függvényében. Irodalomjegyzék 1. Anania G. (2009) The EU agricultural policy from a long run perspective: implications from the evolution of the global context, anania_pp_cap_global.pdf, letöltés dátuma: december Baksa A. - Vásáry M (szerk.)(2015): A Közös Agrárpolitika alkalmazásának keretei - A 2015-tól működő piaci intézkedések és közvetlen támogatások hazai feltételrendszere, A közgazdasági-módszertani képzés fejlesztéséért Alapítvány, p Bartova L. - M barek R. (szerk.)(2008): Impact Analysis of CAP Reform on the Main Agricultural Commodities AGMEMOD Summary Report, JRC 4. Európai Bizottság (2010): EUROPE 2020 A strategy for smart, sustainable and inclusive growth, COM(2010) 2020 final 5. Európai Bizottság (2011a): A KAP jövője 2020-ig Jogalkotási javaslatok, prezentáció 6. Európai Bizottság (2011b): A Budget For Europe Part I - Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions, letöltés dátuma augusztus Európai Bizottság (2014): A tagállamok ig meghozott döntései, Mezőgazdasági Főigazgatóság, előadás 8. Európai Bizottság (2016): Direct payments Decisions taken by Member States: State of play as at June 2016 Information note 9. Európai Parlament és Európai Tanács (2013): 1307/2013/EU rendelet a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről 10. Európai Tanács (2009) 73/2009/EK rendelet a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről 11. Földművelésügyi Miniszter (2015): 9/2015. (III. 13.) FM rendelet a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól 12. Földművelésügyi Minisztérium (2014): Még több forrás és munkahely a mezőgazdaságban, letöltés dátuma: augusztus Halmai P. (szerk.)(2007): Az Európai Uniós agrárrendszere, Mezőgazda Kiadó, Budapest p Jámbor A. Harvey D. (2010): CAP Reform Options: A Challenge for Analysis & Synthesis, Centre for Rural Economy Discussion Paper Series No. 28, discussionpapers/pdfs/dp28jamborharvey.pdf a letöltés dátuma: augusztus

10 15. Jámbor A. - Mizik T. (szerk.) (2014): Bevezetés a Közös Agrárpolitikába. Budapest, Akadémiai Kiadó, p. 16. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (2016) Egységes kérelem IIER adatbázis 17. Popp J., Papp G., Kovács M., Potori N. (2012): KAP : a közvetlen támogatások javasolt új rendszerének hatásvizsgálata Magyarországon Gazdálkodás 56. évf:(1) pp Potori N., Kovács M., Vásáry V. (2013): The Common Agricultural Policy : an impact assessment of the new system of direct payments in Hungary Studies In Agricultural Economics 115:(3) pp Swinnen J. F. M. (2009): On The Future of Direct Payments, policy_advisers/docs/session1_swinnen_future_of_dps.pdf a letöltés dátuma: augusztus Vásáry M. (2014): KAP- várható támogatási rendszer 2015 és 2020 között Magyarországon, Nemzeti döntések, hatáskörök, I. Pillér - Közvetlen támogatások és nemzeti támogatások, előadás 21. Vásáry M. (2016): A termeléshez kötött támogatás Ágazati hatások, a szója esetében tapasztalható sajátosságok In: Takácsné György Katalin (szerk.) Innovációs kihívások és lehetőségek között: XV. Nemzetközi Tudományos Napok p. Konferencia helye, ideje: Gyöngyös, Magyarország, Gyöngyös: Károly Róbert Főiskola, pp (ISBN: ) 437

Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés. Kecskemét, 2015.02.05.

Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés. Kecskemét, 2015.02.05. Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés Kecskemét, 2015.02.05. Az agrár- és vidékfejlesztés új rendszere Magyarországon Közös Agrárpolitika I. pillér közvetlen támogatások (uniós

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

51/2017. (X. 13.) FM rendelet. az egyes agrártámogatások évi összegeinek megállapításáról

51/2017. (X. 13.) FM rendelet. az egyes agrártámogatások évi összegeinek megállapításáról Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításár 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek

Részletesebben

A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek

A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek Dr. Vásáry Miklós Földművelésügyi Minisztérium, Agrárközgazdasági Főosztály Budapest, 2015. december 3. Helyzetkép Megnevezés

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

A növénytermesztés közvetlen támogatásai 2015-2020

A növénytermesztés közvetlen támogatásai 2015-2020 A növénytermesztés közvetlen támogatásai 2015-2020 Potori Norbert Martonvásár, 2014. szeptember 25. Magyarország KAP pénzügyi kerete 2016-2020 (pénzügyi év) + 15% Pillérek közötti átcsoportosítás -15%

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 6. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 6. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 6. (OR. en) 11765/17 ADD 1 AGRIFIN 84 FIN 513 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma:

Részletesebben

A közvetlen támogatások aktuális kérdései. Dr. Vásáry Miklós Agrárminisztérium

A közvetlen támogatások aktuális kérdései. Dr. Vásáry Miklós Agrárminisztérium A közvetlen támogatások aktuális kérdései Dr. Vásáry Miklós Agrárminisztérium Agrártámogatások (millió forint) 2014. év 2015. év 2016. év 2017. év 2018. év 2019. év Nemzeti támogatások* Ebből Nemzeti agrártámogatások**

Részletesebben

Fodor Zoltán Takács Attila Termeléshez kötött támogatások. Székesfehérvár, 2014.11.27.

Fodor Zoltán Takács Attila Termeléshez kötött támogatások. Székesfehérvár, 2014.11.27. Fodor Zoltán Takács Attila Termeléshez kötött támogatások Székesfehérvár, 2014.11.27. 2 az agrár- és vidékfejlesztés új rendszere Magyarországon KAP I. pillér közvetlen támogatások (uniós forrás) - FM

Részletesebben

Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről

Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárközgazdasági Főosztály Bejelentés a hazai feltételekről

Részletesebben

Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem

Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem 2015 Egységes Kérelem felületén beadandó kérelmek 37 jogcím kerül megjelenítésre az 2015. évi EK felületen 1. Közvetlen Támogatások: Alap támogatás (SAPS), Zöldítés,

Részletesebben

A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai

A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2016. november 10. A mezőgazdasági

Részletesebben

Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása

Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása Sárecz László Agrárpiaci Főosztály Földművelésügyi Minisztérium Budapest, NAK konferencia 2017. Április 10. A tejpiac helyzete A tejpiac stabil,

Részletesebben

A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme. Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály

A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme. Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály KAP ÚJ CÉLKITŰZÉSEI 1. Életképes élelmiszertermelés: a mezőgazdasági jövedelmek

Részletesebben

A SZEMES FEHÉRJÉK TERMELÉSHEZ KÖTÖTT TÁMOGATÁSÁNAK HAZAI TAPASZTALATAI OBSERVATIONS ON THE NATIONAL USE OF COUPLED SUPPORT FOR PROTEIN CROPS

A SZEMES FEHÉRJÉK TERMELÉSHEZ KÖTÖTT TÁMOGATÁSÁNAK HAZAI TAPASZTALATAI OBSERVATIONS ON THE NATIONAL USE OF COUPLED SUPPORT FOR PROTEIN CROPS Gradus Vol 3, No 2 (2016) 351-356 ISSN 2064-8014 A SZEMES FEHÉRJÉK TERMELÉSHEZ KÖTÖTT TÁMOGATÁSÁNAK HAZAI TAPASZTALATAI OBSERVATIONS ON THE NATIONAL USE OF COUPLED SUPPORT FOR PROTEIN CROPS Vásáry Miklós

Részletesebben

Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő

Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő támogatása Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Földművelésügyi Minisztérium AGRYA KONFERENCIA 2015. február 27. - Budapest Az EU 7 éves pénzügyi

Részletesebben

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Gazdasági-társadalmi kihívások Jövedelem különbségek Áringadozás, kockázatmenedzsment

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 Budapest, 2015. január 30. KAP I. termeléshez kötött támogatás önkéntes, legfeljebb az éves pénzügyi keret 13%-a (évente közel

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁSI SZOLGÁLTATÁS

TÁJÉKOZTATÁSI SZOLGÁLTATÁS TÁJÉKOZTATÁSI SZOLGÁLTATÁS 2017 2020. éi támogatási keretösszegek, millió euró Támogatási jogcím megneezése 2017 2018 2019 2020 Anyatehéntartás 34,932 34,929 34,925 33,008 Hízott bika 4,491 4,491 4,490

Részletesebben

Dr. Halm Tamás. 2014. május 8. Források: dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Főiskola) és dr. Hetényi Géza (Külügyminisztérium) prezentációi

Dr. Halm Tamás. 2014. május 8. Források: dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Főiskola) és dr. Hetényi Géza (Külügyminisztérium) prezentációi Az Európai Unió pénzügyei Dr. Halm Tamás 2014. május 8. Források: dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Főiskola) és dr. Hetényi Géza (Külügyminisztérium) prezentációi Éves költségvetések és több éves

Részletesebben

Közvetlen támogatási lehetőségek 2014-2020 között

Közvetlen támogatási lehetőségek 2014-2020 között Közvetlen támogatási lehetőségek 2014-2020 között Dr. Vásáry Miklós EU referens, FM Agrárközgazdasági Főosztály Kecskemét - 2014. június 25. 2014. átmeneti év (1310/2013/EK/EP rendelet alapján) A Bizottság

Részletesebben

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása 6.12.2017 A8-0380/3 Módosítás 3 Czesław Adam Siekierski a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében Jelentés A8-0380/2017 Albert Deß A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén érvényben lévő

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.22. COM(2016) 159 final 2016/0086 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2016-os

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika költségvetése

A Közös Agrárpolitika költségvetése A Közös Agrárpolitika költségvetése A 2014-2020 közötti költségvetési időszakban a KAP költségvetése 11%-kal kevesebb mint 2007-2013-ban De a magyar gazdák és a magyar vidék támogatásai 2014-2020 között

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A TÁMOGATÁSOK FÜGGETLENÍTÉSE TERÉN ELÉRT EREDMÉNYEKRŐL

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A TÁMOGATÁSOK FÜGGETLENÍTÉSE TERÉN ELÉRT EREDMÉNYEKRŐL EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.9. COM(2013) 617 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A TÁMOGATÁSOK FÜGGETLENÍTÉSE TERÉN ELÉRT EREDMÉNYEKRŐL HU HU A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 2006.7.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 A BIZOTTSÁG 1156/2006/EK RENDELETE (2006. július 28.) az 1782/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az egységes támogatási rendszer részleges vagy szabad

Részletesebben

A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI

A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0282B (COD) 15577/17 ADD 1 FELJEGYZÉS AZ A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

A évi területalapú támogatások értékelése Dr. Feldman Zsolt

A évi területalapú támogatások értékelése Dr. Feldman Zsolt A 2016. évi területalapú támogatások értékelése Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. augusztus 22. Agrártámogatások millió forint

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika alkalmazása Magyarországon

A Közös Agrárpolitika alkalmazása Magyarországon A Közös Agrárpolitika alkalmazása Magyarországon KAP támogatások csoportosítása a két pillér mentén -6, EU-15 Piac politika klasszikus piaci támogatások (%) közvetlen támogatások (7%!!!) Vidékfejlesztés

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.21. COM(2014) 175 final 2014/0097 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 73/2009/EK tanácsi rendeletben meghatározott közvetlen kifizetésekre a 2014-es

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

A K+F és az innováció támogatása II. Nemzeti Fejlesztési Tervünkben (2007-2013) Dr. Halm Tamás elnökhelyettes Nemzeti Fejlesztési Hivatal

A K+F és az innováció támogatása II. Nemzeti Fejlesztési Tervünkben (2007-2013) Dr. Halm Tamás elnökhelyettes Nemzeti Fejlesztési Hivatal A K+F és az innováció támogatása II. Nemzeti Fejlesztési Tervünkben (2007-2013) Dr. Halm Tamás elnökhelyettes Nemzeti Fejlesztési Hivatal 900 800 700 600 Kohéziós támogatások 2000-2013 (Phare, ISPA, SAPARD,

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő

Részletesebben

export-visszatérítés intervenció vidékfejlesztés területalapú támogatás állatteny. támogatás egyéb cukor gyümölcs és zöldség bor olívaolaj juh- és kecskehús tej szántóföldi növények vidékfejlesztés egyéb

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.30. COM(2017) 150 final 2017/0068 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2017-es

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek

Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek Győri Enikő EURÓPAI ÜGYEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR KAP REFORM 2014-2020 AGRÁRGAZDASÁGI KIHÍVÁSOK Budapest, 2012. július 3. 7 éves Keretköltségvetés:

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat

Részletesebben

Embargó után, kvótakivezetés előtt

Embargó után, kvótakivezetés előtt Embargó után, kvótakivezetés előtt Tejpiaci helyzet kihívások a tejágazatban 2014. november 27. Tudásmegosztó nap, Székesfehérvár Varga Sándor szakértő A tejkvóta megszüntetése Helyünk az EU tejágazatában

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.6.12. COM(2018) 390 final ANNEXES 1 to 5 MELLÉKLETEK a következőhöz: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az Európai Tengerügyi és Halászati Alapról és

Részletesebben

A gyümölcs- és zöldségágazat reformja. 2007. január 24.

A gyümölcs- és zöldségágazat reformja. 2007. január 24. A gyümölcs- és zöldségágazat reformja 2007. január 24. 1. Főbb jellemzők: Termelés A világ jelentősebb termővidékei, millió tonnában (2003-2005 átlag*) Világ: 1 314 millió tonna *Kivéve: Latin-Amerika,

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.2.28. COM(2017) 99 final ANNEXES 1 to 4 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a Közösség területén közlekedő haszongép

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP I. tengely A minőség és a hozzáadott érték növelése a mezőés erdőgazdaságban,

Részletesebben

A dohány támogatása az új ciklusban

A dohány támogatása az új ciklusban A dohány támogatása az új ciklusban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Ófehértó, 2015. szeptember 10. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.16. COM(2014) 363 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Összegző jelentés az ivóvíz minőségéről az EU-ban a 98/83/EK irányelv szerinti, a 2008 2010 közötti időszakra vonatkozó

Részletesebben

Adócsalás elleni küzdelem: az Európai Bizottság tanulmányt adott ki az uniós szintű áfa-hiányról 2009 november 01., vasárnap 22:22

Adócsalás elleni küzdelem: az Európai Bizottság tanulmányt adott ki az uniós szintű áfa-hiányról 2009 november 01., vasárnap 22:22 Az adókijátszás és adócsalás elleni stratégiája keretében az Európai Bizottság a mai napon tett közzé egy külső tanácsadó cég által készített, 25 tagállamra kiterjedő tanulmányt a fizetendő és ténylegesen

Részletesebben

Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020

Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020 Virágzó Vidékünk Európa Nap Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020 Dr. Weisz Miklós AGRYA társelnök MNVH elnökségi tag Kecskemét, 2014-05-16 2000 2010 Fiatal gazdák (< 35): - 2,1% Gazdák (35 54): - 5,3 % Fiatal

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A tejpiaci helyzet alakulása és a tejágazati csomag rendelkezéseinek alkalmazása

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A tejpiaci helyzet alakulása és a tejágazati csomag rendelkezéseinek alkalmazása EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.13. COM(2014) 354 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A tejpiaci helyzet alakulása és a tejágazati csomag rendelkezéseinek alkalmazása

Részletesebben

A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes

A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes egyetemi tanársegéd varga.agi14@gmail.com Vidékföldrajz és vidékfejlesztés III. Szociológia alapszak, regionális és településfejlesztés

Részletesebben

Foglalkoztatottság összefüggései a szegénységgel és roma aspektusai. 2015. április 22. Budapest, MTA

Foglalkoztatottság összefüggései a szegénységgel és roma aspektusai. 2015. április 22. Budapest, MTA Foglalkoztatottság összefüggései a szegénységgel és roma aspektusai 2015. április 22. Budapest, MTA Vázlat Foglalkoztatottság Jövedelmek Szegénység Roma statisztikák Munkanélküliségi ráta 12,0 Munkanélküliségi

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.9.27. COM(2017) 554 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A BIZOTTSÁG 10. PÉNZÜGYI JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK AZ EURÓPAI

Részletesebben

Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai

Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lízing Szakmai Napok Mátraháza - 2017. november

Részletesebben

2015. OKTÓBER 61/2015. (X. 12.) FM

2015. OKTÓBER 61/2015. (X. 12.) FM 2015. OKTÓBER Miniszteri rendeletek 61/2015. (X. 12.) FM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti

Részletesebben

Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 27 tagországában

Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 27 tagországában Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 2 tagországában Eredményeket tartalmazó csomag az EU2 és Magyarország

Részletesebben

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben

Részletesebben

Előadás vázlata. Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések

Előadás vázlata. Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések Az EU költségvetése Előadás vázlata Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések Általános jellemzők Az országok közötti erőforrás-újraelosztási rendszer legfontosabb fóruma a közösségi költségvetés.

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika következő ciklusa A jelenleg látható kilátások

A Közös Agrárpolitika következő ciklusa A jelenleg látható kilátások A Közös Agrárpolitika következő ciklusa A jelenleg látható kilátások Horváth Anikó Katalin főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Velence, VII. Tejágazati Konferencia 2017. november 14.

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már megtett lépések Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Közgazdász Vándorgyűlés Kecskemét

Részletesebben

Hogyan lesz több munkahely a mezőgazdaságban? A nemzeti támogatások szerepe

Hogyan lesz több munkahely a mezőgazdaságban? A nemzeti támogatások szerepe Hogyan lesz több munkahely a mezőgazdaságban? A nemzeti támogatások szerepe Móró Tamás Földművelésügyi Minisztérium Agrárközgazdasági Főosztály AgrarkozgazdasagiFO@fm.gov.hu Budapest, 2015. február 27.

Részletesebben

Atipikus munkaformák és a részmunkaidős foglalkoztatás társadalmi hatásai

Atipikus munkaformák és a részmunkaidős foglalkoztatás társadalmi hatásai Mérlegen az atipikus foglalkoztatás Friedrich Ebert Stiftung és a Jól-Lét Alapítvány konferenciája Budapest, 2012. május 14., Benczúr Szálló Atipikus munkaformák és a részmunkaidős foglalkoztatás társadalmi

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.3.25. COM(2013) 159 final 2013/0087 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a közvetlen kifizetésekre a 2013-as naptári év vonatkozásában alkalmazandó

Részletesebben

A kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program tapasztalatai, jövőbeni támogatási kilátások

A kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program tapasztalatai, jövőbeni támogatási kilátások A kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program tapasztalatai, jövőbeni támogatási kilátások Dr. Vásáry Miklós VM Agrárközgazdasági Főosztály - EU referens MCTE közgyűlés - Üllő, 2013. május 23. A kérődző

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 27. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 27. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. március 27. (OR. en) 7620/17 AGRI 158 AGRIFIN 31 FIN 217 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. március 23. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság

Részletesebben

1. Az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelet módosítása

1. Az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelet módosítása 5418 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám A földművelésügyi miniszter 37/2016. (V. 18.) FM rendelete a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, egyes agrártámogatásokat szabályozó

Részletesebben

Tájékoztató a 2015-től induló termeléshez kötött támogatásokról

Tájékoztató a 2015-től induló termeléshez kötött támogatásokról Tájékoztató a 2015-től induló termeléshez kötött támogatásokról A 2015-től érvényes Közös Agrárpolitikában (KAP) megjelenő számos újdonság között meghatározó és Magyarország számára kiemelt jelentőségű

Részletesebben

Közvetlen támogatások. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár

Közvetlen támogatások. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA Közvetlen támogatások Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár FORRÁSELOSZTÁS A KAP kiadásokat 2013-as nominálértéken befagyasztják A teljes KAP költségvetés 386,9

Részletesebben

Gondolatok a nemzetközi referenciaárazás témájában. Sinkovits Balázs META ülés, április 11., NEAK nagytárgyaló

Gondolatok a nemzetközi referenciaárazás témájában. Sinkovits Balázs META ülés, április 11., NEAK nagytárgyaló Gondolatok a nemzetközi referenciaárazás témájában Sinkovits Balázs META ülés, 2017. április 11., NEAK nagytárgyaló Mit jelent a gyakorlatban a nemzetközi referenciaárazás? Csaknem valamennyi európai ország......különböző

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a COM(2017) 317 final számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a COM(2017) 317 final számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 9. (OR. en) 10188/17 AGRI 325 AGRIFIN 58 FIN 361 FEDŐLAP Küldi: Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.14. COM(2017) 643 final 2017/0297 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2003/17/EK tanácsi határozatnak a Brazíliában a takarmánynövény- és gabonavetőmag-termesztés

Részletesebben

MÁRTÉL DÓRA Tájékoztató a 2015-től bevezetendő közvetlen támogatási rendszerről és a zöldítésről

MÁRTÉL DÓRA Tájékoztató a 2015-től bevezetendő közvetlen támogatási rendszerről és a zöldítésről MÁRTÉL DÓRA Tájékoztató a 2015-től bevezetendő közvetlen támogatási rendszerről és a zöldítésről Petőfiszállás, 2014. október 29. A Közös Agrárpolitika költségvetése A 2014-2020 közötti költségvetési időszakban

Részletesebben

A támogatás célja. Fogalmak

A támogatás célja. Fogalmak A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 1998 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 25. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 8/2013. (II. 18.) VM rendelete az egyes különleges támogatások szabályozásáról szóló miniszteri

Részletesebben

Az EU közös agrárpolitikája 2014-től

Az EU közös agrárpolitikája 2014-től Popp József Az EU közös agrárpolitikája 2014-től IMPRESSZUM Szerző: Dr. Popp József egyetemi tanár, Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Lektor: Dr. Púpos Tibor egyetemi tanár,

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

Aktualitások a mezőgazdaságban - a húsmarha szemszögéből

Aktualitások a mezőgazdaságban - a húsmarha szemszögéből Aktualitások a mezőgazdaságban - a húsmarha szemszögéből Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete Regionális

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

LIFE Az éghajlatváltozás mérséklése LIFE - Climate Change Mitigation

LIFE Az éghajlatváltozás mérséklése LIFE - Climate Change Mitigation LIFE Az éghajlatváltozás mérséklése LIFE - Climate Change Mitigation Dr. Toldi Ottó K+F tanácsadó, klímapolitikai referens Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Klímapolitikai Főosztály I. LIFE Klímapolitikai

Részletesebben

Az agrárágazat aktuális kérdései. Szépe Ferenc főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium március 9.

Az agrárágazat aktuális kérdései. Szépe Ferenc főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium március 9. Az agrárágazat aktuális kérdései Szépe Ferenc főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium 2017. március 9. Helyzetkép 2016 2014 2015 2016 2017 I-III. GDP növekedés (%) 4,0 3,1 2,1 2,0 3,1 Mezőgazdaság

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. az EMGA kiadásairól. Korai előrejelző rendszer, 2016/5-7. szám

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. az EMGA kiadásairól. Korai előrejelző rendszer, 2016/5-7. szám EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.18. COM(2016) 487 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az EMGA kiadásairól Korai előrejelző rendszer, 2016/5-7. szám HU HU TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE ELŐADÓ: DR. KENGYEL ÁKOS EGYETEMI DOCENS JEAN MONNET PROFESSZOR 1 TARTALOM A KOHÉZIÓS POLITIKA FONTOSSÁGA

Részletesebben

A támogatáspolitika legújabb fejleményei a finanszírozás szemszögéből

A támogatáspolitika legújabb fejleményei a finanszírozás szemszögéből A támogatáspolitika legújabb fejleményei a finanszírozás szemszögéből Szentirmay Zoltán Főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Budapest 2017. március 22. Az agrártámogatások aránya az adózás előtti

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrárgazdaságtan Alapfogalmak A mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepe 20.

Részletesebben

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015.

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Tejpiac Támogatási rendszer Beruházások Integráció GMO kérdés Marketing alap Kiskereskedelem EKÁER/FELIR

Részletesebben

A hazai szállítmányozók és logisztikai szolgáltatók szerepe a gazdaságban

A hazai szállítmányozók és logisztikai szolgáltatók szerepe a gazdaságban Karmazin György Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) regionalitásért és rendezvényekért felelős alelnök BI-KA Logisztika Kft. tulajdonos A hazai szállítmányozók és logisztikai

Részletesebben

Takarék agrártámogatások előfinanszírozási kölcsön

Takarék agrártámogatások előfinanszírozási kölcsön Takarék agrártámogatások előfinanszírozási kölcsön Termék-összefoglaló Kapcsolódó belső szabályzat: A megcélzott ügyfélkör: Az ügyfélkörrel szemben támasztott követelmények: Termék előnyei az ügyfél számára

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020. 2014. december 09. Terra Madre

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020. 2014. december 09. Terra Madre VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 2014. december 09. Terra Madre FEJLESZTÉSPOLITIKA AGRÁR ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS CÉLOK, FŐ IRÁNYOK: 1) EURÓPAI UNIÓS SZINT: EU 2020, KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA 2) TAGÁLLAMI/NEMZETI

Részletesebben

TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5.

TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5. TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI 2011-2014 Szarvas, 2014. szeptember 5. Szabó Tibor, szaktanácsadó Kecskeméti Főiskola Területi Szaktanácsadó Központ Tanyafejlesztési Program A Vidékfejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Gondolatok az élelmiszerkidobásról. KE-GTK Dr. Borbély Csaba 2013. november 11.

Gondolatok az élelmiszerkidobásról. KE-GTK Dr. Borbély Csaba 2013. november 11. Gondolatok az élelmiszerkidobásról KE-GTK Dr. Borbély Csaba 2013. november 11. 1 Élelmiszer pazarlás Élelmiszer veszteség: a termelés, a feldolgozás, a szállítás, a kereskedelem és a fogyasztás során keletkező

Részletesebben

A TÁMOGATÁSOK RENDSZERE A HAZAI TEJÁGAZATBAN SYSTEM OF SUBSIDIES IN THE HUNGARIAN DIARY SECTOR

A TÁMOGATÁSOK RENDSZERE A HAZAI TEJÁGAZATBAN SYSTEM OF SUBSIDIES IN THE HUNGARIAN DIARY SECTOR Gradus Vol 3, No 2 (2016) 357-363 ISSN 2064-8014 A TÁMOGATÁSOK RENDSZERE A HAZAI TEJÁGAZATBAN SYSTEM OF SUBSIDIES IN THE HUNGARIAN DIARY SECTOR Vőneki Éva 11, 1 Agrárgazdasági Kutató Intézet, Magyarország

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.1.29. COM(2016) 32 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az élelmiszer-ellátási lánc vállalkozások közötti, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól

Részletesebben